A vezetők és a dolgozók felelőssége (28.) Harmadik szakasz

L. Bajkeresésre való hajlam

Nézzük most meg a következő megnyilvánulást: a bajkeresésre való hajlamot. Tudjátok-e, hogy miféle emberek hajlamosak a bajkeresésre? Találkoztatok-e a gyülekezetben ezzel az embertípussal, aki hajlamos a bajkeresésre? Életkoruktól, nemüktől és attól függetlenül, hogy milyen szakmájuk van a világban, ha folyton a bajt keresik és állandóan a törvényeket és előírásokat sértő dolgokat tesznek, negatív hatást gyakorolva a gyülekezetre és óriási akadályokat gördítve az evangelizációs munka elé, akkor a gyülekezetnek haladéktalanul kezelnie kell ezeket az embereket. Először is, figyelmeztessétek, ha pedig túlságosan súlyos a helyzet, zárjátok vagy takarítsátok ki őket. Semmiféle udvariasságot nem mutathattok irányukban. Miféle emberek azok, akik hajlamosak a bajkeresésre? Egyesek például, amikor a világban üzletelnek vagy gyárakat üzemeltetnek, gyanús alakokkal kerülnek kapcsolatba, és gyakran tesznek a törvényeket és előírásokat sértő dolgokat. Ma kibújnak az adófizetés alól vagy nem fizetnek elég adót; holnap csalásra és megtévesztésre vetemednek, vagy akár halálokozás miatti bírósági ügyekbe is keverednek. Mindezek miatt gyakran kapnak bírósági idézést, töltik pereskedéssel a napjaikat, és állandóan vitában állnak valakivel. Tudnak vajon az ilyen emberek őszintén hinni Istenben? Ez lehetetlen. Olyan emberek is vannak, akik azt állítják magukról, hogy hisznek Istenben, de nagyon furcsa és abnormális módon viselkednek. Ma zaklatják az ellenkező nemet; holnap talán szexuálisan bántalmaznak valakit és emiatt feljelentik őket. Elmondható ezekről az emberekről, hogy hajlamosak a bajkeresésre? (Igen.) És akkor képesek vajon az ilyen emberek őszintén hinni Istenben? (Nem.) Ezek a bajkeresésre hajlamos emberek, miután hinni kezdenek Istenben, továbbra is folyton a társadalom gyanús tagjaival tartanak kapcsolatot, és állandóan vitákat szítanak, például érzelmi kérdések, pénzügyek, vagyontárgyak vagy személyes érdekek miatt. Akár valamilyen incidens miatt, amely feszültséget okoz az egyik kapcsolatukban, akár azért, mert egyenlőtlenül osztják el az illetéktelenül szerzett hasznukat, mindig akadnak olyan emberek, akik bajt akarnak okozni nekik. Amikor a testvérek alkalmanként ellátogatnak az otthonukba, találkozhatnak is ezekkel a gyanús egyénekkel. Még amikor összejöveteleken vannak vagy a kötelességüket végzik, időnként akkor is meg-megjelennek ezek a gyanús egyének az ajtajuknál vagy zaklató üzeneteket küldenek nekik, úgyhogy aki csak ezeknek a bajkeresésre hajlamos embereknek a társaságában van, valószínűleg bele fog keveredni a bajaikba; a gyülekezet munkájára és hírnevére pedig még nagyobb valószínűséggel lesznek hatással és tesznek abban kárt ezek az emberek. Mondjátok meg Nekem, jó vajon, ha a gyülekezetben maradnak az ilyen emberek? (Nem.) Ezt az embertípust is muszáj kitakarítani és kezelni.

Olyan emberek is vannak, akik – függetlenül attól, hogy milyen szakmájuk van a társadalomban – folyton összetűzésbe akarnak kerülni a kormánnyal, kormányhivatalnokokkal, vagy bizonyos társadalmi csoportokkal és közszereplőkkel. Ma a kormány tisztességtelen cselekedeteit leplezik le; holnap kártérítést követelve perelnek be valamilyen csoportot vagy szervezetet; holnapután egy közszereplő magánéletét leplezik le, minek következtében az emberek jönnek majd és keresni fogják őket. Ez vajon bajkeresés? (Igen.) Még azután is folyamatosan részt akarnak venni társadalmi ügyekben, hogy hinni kezdtek Istenben. Amikor látnak valamit, amitől elégedetlenséget és felháborodást éreznek, folyton ki akarnak állni az igazságért, hogy felvágjanak, vagy írni akarnak egy megjegyzést vagy cikket, hogy ítéletet mondjanak arról, hogy kinek van igaza és ki téved az adott dologban. Mi történik végül? Semmit sem érnek el, végül csak egy rakás bajt okoznak maguknak, peres ügyekbe keverednek, és tönkreteszik a hírnevüket. És mindig lesznek gyanús emberek a társadalomból, akik keresni fogják őket, akik megtorlást akarnak elkövetni vagy fel akarnak lépni ellenük, így rendkívüli félelemben élnek. Hogy meneküljenek az ilyen élet elől és elkerüljék a bajt, több házat is vásárolnak, amit így magyaráznak: „Ahogy a mondás tartja: »Egy ravasz nyúlnak három odúja van.« A három házam közül csak egy ismert a nyilvánosság előtt; a másik kettőről senki sem tud. Azokat gyülekezeti használatra és arra tartom, hogy ott lakhassanak a testvérek.” Szerinted biztonságban lakhatnának ott a testvérek? (Nem.) Nagyon szépen hangoznak a szavaik, és a jó szándéktól vezérelve teszik ezt, de tekintve a jellemüket és azt a hibájukat, hogy hajlamosak a bajkeresésre, te mernél a házukban lakni? Ha ott laknál, azt gondolhatnák az emberek, hogy a családjukhoz tartozol. Ha valaki meg akarná verni, de nem találná őket, egyszerűen nem te kapnál verést helyettük? Egyesek hajlamosak a bajkeresésre. Amikor csak úgy autóba szállnak és egy félreeső területen hajtanak keresztül, megtörténhet, hogy valaki megállítja, majd kirángatja az autóból, kegyetlenül megveri őket, mintegy figyelmeztetésképpen. Ők tudják, hogy ez azért van, mert előtte megsértettek valakit és saját magukra hoztak bajt, és hogy akit megsértettek, az gyötörni akarta őket. Hát nem pontosan ezt érdemelték? Ez az embertípus az, amelyik hajlamos a bajkeresésre. Miután hinni kezdenek Istenben, bármilyen témát vitasson is meg éppen a gyülekezet, ők mindig közbe akarnak szólni; bele akarnak szólni a témába, megjegyzéseket akarnak tenni, és arra is megpróbálják rávenni az embereket, hogy hallgassák meg őket. Ha a gyülekezet nem veszi át a javaslataikat, egyenesen elégedetlenek és bosszúsak lesznek, mivel nincsenek tudatában a saját képességeiknek. Bármennyi veszteséget szenvedjenek is el, soha nem jegyzik meg ezeket, és nem vonnak le tanulságokat a kudarcaikból. Az ilyen emberek akkor is bajt jelentenek, ha hisznek Istenben. Egyrészt nem értik az igazságot, de mégis mindig be akarnak kapcsolódni a gyülekezet munkájába, mindenbe megpróbálnak beleavatkozni, aminek az az eredménye, hogy akadályozzák és megzavarják a gyülekezet munkáját. Másrészt valahányszor sok időt töltenek bármelyik testvérrel, őrá is bajt hoznak. Az ilyen típusú, bajkeresésre hajlamos emberek óriási bosszúságot jelentenek. Szerinted a bajkeresésre hajlamos emberek nem keltenek hullámokat maguk körül? Olyan emberek vajon, akik megmaradnak a megfelelő helyükön? (Nem.) Egész biztosan nem olyan emberek, akik megmaradnak a megfelelő helyükön. Általánosságban elmondható, hogy a tisztességes életet élő emberek meg szoktak maradni a megfelelő helyükön. Amíg a társadalmi ügyeknek semmi közük az Istenben való hitükhöz, addig egyáltalán nem vesznek részt bennük, illetve nem kérdezősködnek róluk. Ezt nevezik racionális viselkedésnek, az idők megértésének és a dolgok értelme megértésének. Ez a társadalom és emberiség annyira elvetemült és bonyolult. Ahogy a nem hívők mondják: „Ebben a kaotikus korban és kaotikus világban meg kell tanulniuk az embereknek, hogy miként óvják meg magukat.” Azonkívül te folyton megjegyzéseket teszel társadalmi ügyekre, és folyton részt akarsz venni azokban, de ez nem az az út, amelyen járnod kell az életben. Semmilyen értékkel nem bír, és nem az a helyes út az életben, ha ezeket a dolgokat teszed. Még ha igazságosan tudsz is beszélni, ez akkor sem számít igaz ügynek. Miért nem? Azért nem, mert nincs igazságosság ezen a világon; nem engedik meg a gonosz tendenciák. Ha Isten házában valóban tudsz igazságos szavakat és becsületes szavakat szólni, annak van értéke és jelentősége. Ám ha ebben a gonosz, romlott és kaotikus emberi világban szólsz igazságos szavakat, az efféle szavak könnyen bajt hoznak rád és veszélybe sodornak. Nem lenne nagy ostobaság akkor ilyen szavakat szólni? Ha így tennél, akkor nemcsak hogy nem tudnál értékes módon élni, hanem az végtelen sok bajt is hozna rád. Az okos emberek látják tehát, hogy veszedelmesek ezek a társadalmi ügyek, így távol tartják magukat tőlük és elkerülik őket, míg az ostoba emberek feléjük veszik az irányt, rengeteg bajt hozva ezzel magukra. Különösen egyesek, akik, miután néhány napon át harcművészeteket gyakoroltak, megtanulnak néhány új, látványos technikát és szert tesznek némi hírnévre, majd harcolni akarnak az igazságért és ki akarják fosztani a gazdagokat a szegények megsegítése végett. Egyfajta kóbor lovag vagy bajvívó szerepet akarnak magukra ölteni, mindenütt orvosolni akarják a sérelmeket, sőt, segíteni is előállnak, valahányszor igazságtalanságot látnak. Ez végül bajhoz vezet – nem ismerik fel, hogy mennyire összetett a társadalom. Mondd meg Nekem, amikor előállsz segíteni, nem fogsz végül megsérteni némelyeket? Vajon nem fogod elrontani egyesek gondosan kitalált terveit? (De igen.) Amikor elrontod azoknak az embereknek a gondosan kitalált terveit, vajon hagyni fogják, hogy büntetlenül megúszd? (Nem.) Talán ezt mondod: „Igaz ügy az, amit felvállalok”, de még ha igaz ügy is, ez nem lesz elég – a világ nem fogja hagyni, hogy igaz ügyeket vállalj fel. Ha így teszel, azzal csak a bajt fogod keresni. Az ostobák nem értik meg ezt, ők nem képesek átlátni a világot. Folyton azt gondolják, hogy mivel kóbor lovagok, elő kell állniuk másokon segíteni. Végül azonban elrontják valakinek a gondosan kitalált terveit, az illető pedig bosszút akar állni rajtuk, és nem hajlandó leállni. Így keresik a bajt. A másik ember titokban elkezd utánajárni, hogy mi a nevük, hol laknak, milyen a családi helyzetük, kik a családtagjaik, van-e befolyásuk azon a területen, és hogyan lehetne a legjobban fellépni ellenük. Amint világosan érti mindezeket, elkezd fellépni a „kóbor lovag” ellen, akinek onnantól fogva megnehezedik az élete. Az efféle emberek gyakran keresik a bajt, és bármilyen nagy veszteségeket szenvednek is, soha nem vonják le maguknak a tanulságot. Amikor olyasvalamivel találkoznak, amit igazságtalannak látnak, még mindig harcolni akarnak az igazságért, és elő akarnak állni, hogy segítsenek. Nem csupán magukra hoznak bajt, hanem a családjukat is bajba sodorják, és olykor még a körülöttük lévő barátokat és kollégákat is belerángatják. Ha hisznek Istenben és belépnek az egyházba, végül akár a testvéreket is bajba sodorhatják. Ha például bajba kerülnek a társadalomban, és valaki megtorlásra készül ellenük, és az az illető tudja, hogy te velük együtt jársz összejövetelekre, akkor információt kérhet tőled a személyes és a családi helyzetükről. Fogsz-e beszélni róluk az illetőnek vagy sem? Ha igen, az felér az elárulásukkal, ami bajt fog hozni rájuk; ha nem beszélsz, akkor lehet, hogy az illető gyötörni fog téged. Rengeteg gonosz ember van ezen a világon, és a gonosz emberek mind józan ész nélküliek. Ha valaki megsérti őket, bármire képesek, hogy bosszút álljanak. Vagy talán nem ez a helyzet? (De igen.) Bármilyen bajba keveredjenek is a bajkeresésre hajlamos emberek, az folyton bajt és zavarást okoz a kötelességük végzését illetően, és különböző mértékben a gyülekezet munkájára is kihathat. Ha valaki állandóan a bajt keresi, szerintetek az igazság közlése megoldhatja ezt a problémát? (Nem.) Az ilyen típusú emberek gyakran vannak híján a józan észnek. Még amikor bajba kerülnek, akkor sem bajnak látják azt; akár még azt is gondolhatják, hogy van igazságérzetük. Ilyen esetekben haszontalan az igazságról beszélni velük, mivel eltorzult felfogású emberek és abszurd egyének. Az abszurd egyének nem fogadják el könnyen az igazságot. Némelyek talán azt mondják: „Ők most épp nehézséggel állnak szemben; hogyan hagyhatnánk őket figyelmen kívül? Hogy tehetnénk meg, hogy nem mutatunk feléjük némi szánalmat? Szeretettel kell bánnunk velük.” Rendben van, hogy szeretettel kell bánni velük, de el tudják vajon fogadni? Ha semmiféle igazságot nem fogadnak el és továbbra is ragaszkodnak a saját nézeteikhez, vajon helyénvaló, hogy vég nélkül és egyre csak az igazságról beszélj velük? (Nem.) Miért nem helyénvaló? (Az ilyen típusú emberek nem őszintén hisznek Istenben. Az álhívők lényege van bennük. Még ha beszélünk is velük az igazságról, az nem fogja megoldani a problémát, és továbbra is sok bajt tudnak hozni a gyülekezetre.) Akkor vajon ki kell takarítani az ilyen típusú embereket? (Igen.)

Van egy másik embertípus is, amely hajlamos a bajkeresésre. Az egyházban ők folyton bizonyos dolgok megtételére bujtogatják a testvéreket. Például ezt mondják: „Észszerűtlen az az intézkedés, amelyet a kormány hozott, és az a politika, amelyet megfogalmaztak. Keresztényekként gyakorolnunk kell az igazságosságot, fel kell szólalnunk, és nem húzhatjuk be gyáván fülünket-farkunkat. Fel kell vonulnunk transzparensekkel az utcákon, és tiltakoznunk kell, harcolva a testvérek, a gyülekezetünk és az egész emberiség jóllétéért!” Nos, mi ennek az eredménye? Mielőtt még fel tudnának vonulni, a kormány máris tudomást szerez róla, a bíróság pedig idézést küld nekik. Mondjátok meg Nekem, szerencsés vagy szerencsétlen dolog, ha ilyen emberek vannak a gyülekezetben? (Szerencsétlen.) Némelyek ezt mondják: „Kiderült, hogy egy ilyen tehetséges személy van a gyülekezetünkben – ez az illető igazán vezetőnek való! Nézzétek meg az embereket a gyülekezetünkben; mindannyian szelídek és beállnak a sorba, semmi befolyásuk a társadalomban. Félénkek és semmilyen jelentős ügyet nem mernek felvállalni, és nagyon félnek a bajkereséstől. Ő más – bátor, éleslátású és döntésképes; a társadalomban is van befolyása, rátermett, és ha igazságtalanságot lát, fel mer állni és elő mer lépni. Még akkor sem lesz ideges vagy nyugtalan, amikor bírósági üggyel szembesül. A mentális képessége természetszerűleg alkalmassá teszi őt arra, hogy hivatalnok legyen. Ha politikai pályára lépne, akkor vagy képviselő válna belőle, vagy legalábbis egy tartomány kormányzója. Mi nem vagyunk elég jók, így hát őt kell vezetővé választania a gyülekezetnek. Ha ő vezet bennünket, biztosan üdvösséget nyerünk!” Némely ostoba ember különösen nagyra becsüli és bálványozza azokat, akik hajlamosak a bajkeresésre a társadalomban, sőt még gyülekezetvezetőnek is meg akarják választani őket. Gondoljátok, hogy helyénvaló ez? (Nem.) Miért nem helyénvaló? Hát nem efféle „tehetséges emberekre” van szüksége a gyülekezetnek? (A gyülekezetnek nincs szüksége efféle emberekre. A gyülekezetvezetőknek arra kell elvezetniük Isten választott népét, hogy együtt egyék és igyák Isten szavait az összejöveteleken, törekedjenek az igazságra, és végezzék a kötelességüket az evangélium terjesztése érdekében. Még ha a felszínen úgy is tűnik, mintha az efféle emberek úgynevezett bátorság, éleslátás és döntésképesség birtokában lennének, ezt a fajta munkát nem képesek elvégezni, és végtelen sok bajt fognak a gyülekezetre hozni. Éppen ezért nem alkalmasak gyülekezetvezetőnek.) Hadd mondjam el neked, hogy hiba, ha ez a fajta ember ott marad a gyülekezetben, ilyen embereket vezetővé választani pedig még katasztrofálisabb lenne. Hová vezetnék vajon a gyülekezetet? Vallásos csoporttá változtatnák a gyülekezetet! Ez azért van, mert amikor igazságtalanságokat látnak a társadalomban, pereket indítanak; amikor azt látják, hogy gonosz emberek bántalmazzák a szegényeket, harcolni fognak értük; amikor azt látják, hogy romlott hivatalnokok brutális módon ártanak az embereknek, síkra akarnak majd szállni az igazságért a Menny nevében. Következésképpen, fokozatosan ti is az igazságért harcoló kóbor lovagokká válnátok mindannyian. Ily módon vajon még mindig üdvösséget tudnátok nyerni? Azok az emberek, akik hajlamosak a bajkeresésre, a felszínen meglehetősen hozzáértőnek tűnhetnek, de mi történik végül? Mindannyian ki lesznek iktatva a gyülekezeti munka bomlasztása és megzavarása miatt, mivel az út, amelyet követnek, nem a helyes út. Nem számít, milyen bajt keresnek, nem a helyes úton járnak, és Isten akaratát sem követik. Abból, amit tesznek, semmi nem áll semmilyen kapcsolatban a gyülekezettel, Isten munkájával vagy Isten szándékaival; minden, amit tesznek, távol áll Isten szándékaitól és eltér a helyes úttól. A bajkeresésük természete az, hogy ördögökkel üzletelnek és elegyednek; ördögök gyötrik őket. Éppen ezért Isten házának világos válaszvonalat kell húznia önmaga és az efféle emberek közé. Ha újra meg újra a bajt keresik, ha függetlenül attól, hogy ki próbál tanácsot adni nekik, nem hajlandóak figyelni rá, és ha keresik a bajt, anélkül hogy tanulnának a hibáikból, sőt meggondolatlan gaztetteket is elkövetnek, akkor rá kell beszélni őket a távozásra. Mondhatod ezt: „Nézd meg, mennyi bajt kerestél, mennyi akadályt jelentett ez a gyülekezet munkája számára, és hány ember kötelességvégzésére volt kihatással. Hogyhogy nem veszed ezt észre? Rendkívül széles a látóköröd – olyan széles, hogy az egész világot felöleli. A magadfajta embernek neki kellene vágnia a világnak; képezned kellene magad és a nemzetet kellene kormányoznod, békét hozva a világra. Alkalmas vagy arra, hogy magas rangú hivatalnokokkal érintkezz; csakis ekkor tudsz a hétköznapok fölébe emelkedni, kitárni a szárnyaidat és repülni. Ha egész nap Istenben hívő emberekkel maradsz, az vajon nem fogja vissza a nagyszabású ambícióidat és nem korlátoz abban, hogy kitárhasd a szárnyaidat és repülhess? Nézz ránk: egyikünknek sincsenek nagyszabású törekvéseink. Csakis arra összpontosítunk, hogy higgyünk Istenben, többet olvassuk Isten szavait bizonyos igazságok megértése végett, és hogy kevesebb gonoszságot tegyünk, és akkor talán elnyerhetjük majd Isten elismerését – ez minden. Mi mindannyian a világi emberek által rágalmazott és sértegetett, s a világ által elutasított emberek vagyunk, így aztán neked nem kellene magunkfajtákkal érintkezned. Jobban tennéd, ha visszatérnél a világba, és ott iparkodnál; akkor talán nagy sikert érsz majd el, és megvalósítod az ambícióidat.” Helyénvaló így rábeszélni őket a távozásra? Jó módja ez a probléma megoldásának? (Igen, az.) Így kell kezelnie az egyháznak az efféle álhívőket; a probléma ily módon történő megoldása teljes mértékben összhangban van az igazságalapelvekkel.

Milyen más típusú emberek hajlamosak még a bajkeresésre? Van egy embertípus, amelyik különösen népszerű az ellenkező nem körében, és állandóan gyanús egyénekkel flörtöl. Ezek az emberek nem helyénvaló romantikus kapcsolatra törekszenek, hanem inkább az ellenkező nem több tagjával tartanak fenn nagyon szoros és helytelen kapcsolatokat. Mivel nem tudják megfelelően kezelni ezeket a kapcsolatokat, lehetséges, hogy azok, akikkel flörtölnek, féltékenyek lesznek egymásra, vagy akár még bosszút is akarnak állni egymáson. Vajon baj ez a számukra? (Igen, az.) Ez is nagy baj. Némelyek talán nem törődnek ezekkel a dolgokkal, ám azok gyakran hoznak bajt a személyes életükre és a hitükre, sőt ez még a személyes biztonságukra is hatással lehet. Állandóan követik őket ezek a bajok, és akarva-akaratlanul azok is érintettek lesznek, akik gyakran érintkeznek velük. Akár őszinte romantikus kapcsolatban vannak ezekkel az ellenkező nemű személyekkel, akár csak flörtölnek egymással és kihasználják egymást, mi nem törődünk az efféle dolgokkal. Akkor mivel törődünk? Azzal törődünk, hogy az általuk előidézett bajok lesznek-e bármilyen hátrányos kihatással a testvérekre vagy a gyülekezetre. Ha igen, akkor a gyülekezetnek közbe kell lépnie, hogy megoldja és kezelje a problémát, azt tanácsolva nekik, hogy megfelelően foglalkozzanak ezekkel a bajokkal. Abba, hogy miként foglalkoznak velük, nem fogunk beleavatkozni. Ha függetlenül attól, hogy milyen tanácsot adnak nekik, még mindig nem hajlandóak odafigyelni, és nem foglalkoznak ezekkel a bajokkal, vagy nem oldják meg azokat, akkor el kell különíteni és figyelmeztetni kell őket: „Először a saját személyes bajaiddal kell foglalkoznod. Miután foglalkoztál velük, folytathatod a kötelességed végzését. Ha nem foglalkozol velük megfelelően, elkülönítve maradsz.” Noha ők hívők és talán a kötelességüket is végzik – amely akár fontos kötelesség is lehet –, a személyes életükben lévő súlyos problémák miatt, és mert az általuk keresett baj kihatással lehet a gyülekezet munkájára, a gyülekezetvezetők nem hagyhatják ezt figyelmen kívül, mivel ezek a bajok lehetséges kockázatokat jelentenek. Azok az emberek például, akikkel kapcsolatba kerülnek, megtudhatnak tőlük valamit a gyülekezet körülményeiről, vagy a testvérek személyes információiból. Ha rossz szándékú személyeknek vagy a nagy vörös sárkánynak szivárogtatnák ki ezeket az információkat, az mind a gyülekezetnek, mind a testvéreknek ártana. Éppen ezért, ami a gyülekezetet illeti, mivel ők idézik elő mindezeket a bajokat vagy lehetséges kockázatokat, a gyülekezetnek el kell érnie náluk, hogy először a személyes bajaikat oldják meg. Ha teljes mértékben foglalkoztak ezekkel a bajokkal, akkor Isten háza dönthet úgy, hogy ismét elfogadja őket a körülményeik alapján. De ha továbbra sem oldják meg a bajaikat, és még mindig végezni akarják a kötelességüket, akkor mi a teendő? (Nem szabad megengedni nekik, hogy végezzék a kötelességüket.) Ebben az esetben rá kell beszélni őket a távozásra, vagy ki kell takarítani őket. Röviden: ha akár a gyülekezetvezetők, akár a testvérek azt veszik észre, hogy vannak emberek a gyülekezetben, akik hajlamosak a bajkeresésre, az alapelvek szerint kell intézniük és megfelelően kell kezelniük az ügyet. Nem szabad várniuk az ügy kezelésével és megoldásával, amíg ezek a személyek veszélybe sodorják a testvéreket vagy bajt hoznak a gyülekezeti munkára.

Egyesek könnyen provokálnak bajt és kerülnek harcokba és verekedésekbe. Mindig úgy érzik, hogy szívesen behúznának valakinek, mindig mindenkit le akarnak győzni a világon, vagy ha értenek egy kicsit a harcművészetekhez, folyton erőt és erőszakot akarnak alkalmazni mások ellen. Hát nem hajlamosak az efféle emberek is a bajkeresésre? (De igen.) Azután ott vannak azok is, akik bárhová mennek, nem maradnak meg a megfelelő helyükön. Nem követik a szabályokat, illetve nem tartják be a közrendet, és folyton el akarnak térni a dolgok rendjétől. Vezetés közben mindenképpen át akarnak hajtani a piroson, mindenáron balra akarnak fordulni ott, ahol nem szabad, ha pedig leinti és megbünteti őket a rendőrség, nem hajlandóak elfogadni, és fel akarják jelenteni a rendőrt. Tudod, ezek bárkit fel mernek jelenteni. Még ha a törvény szerint járnak is el a rendőrök, ezek akkor is fel akarják jelenteni őket – semmibe veszik a törvényt. Hát nem hajlamosak ezek a félkegyelműek is a bajkeresésre? (De igen.) Az ilyen bajkeresésre hajlamos emberek azt gondolják, hogy mivel hisznek Istenben, Rá hagyatkozhatnak, és mivel a gyülekezet sok taggal és nagy befolyással rendelkezik, ezért aztán semmitől sem félnek. Meggondolatlan gaztetteket követnek el mindenütt, hogy felvágjanak a képességeikkel és hogy megmutassák, mennyire félelmetesek. Még azután sem tudnak irányt váltani, hogy jogi problémákba keveredtek. És mit mondanak végül? „Igazán gonosz ez a világ. Letartóztattak engem csak azért, mert kiálltam az igazságért. Tényleg igazságtalan ez a világ!” Még mindig nem hajlandóak elismerni a hibáikat. Ők provokálják ki és hozzák magukra a bajt, de mégis panaszkodnak, hogy igazságtalanság történt velük. Hát nem végtelenül abszurd ez? (De igen.) Bármennyire gonosz és sötét is a világ, esztelenség a részükről, hogy kiprovokálják a bajt. Isten soha senkit nem kért arra, hogy bajt provokáljon, és arra sem kért senkit, hogy az Istenben való hit zászlaja alatt harcoljon az igazságért és szerezzen érvényt az igazságnak a Menny nevében. Egyesek ezt mondják: „Nem e világ törvényei jelentik az igazságot, úgyhogy nem szükséges követni őket.” Habár a törvény nem az igazság, Isten soha nem mondta, hogy kedved szerint megszegheted a törvényt, ahogyan azt sem mondta, hogy gyilkolhatsz vagy gyújtogathatsz. Isten azt kéri tőled, hogy engedelmeskedj a törvénynek és kövesd a közrendet a társadalomban, hogy tanuld meg betartani az erkölcsi normákat és kövesd a szabályokat, akárhová mész is, hogy ne légy provokatív, és ne keresd a bajt. Ha megszeged a törvényt, neked magadnak kell viselned a következményeit – ne várd, hogy Isten háza felelősséget vállal majd érted, mert ez a személyes viselkedésed, amely csak rád, mint egyénre jellemző; Isten háza sohasem utasított arra, hogy bármi törvénytelen dolgot tégy. Bármelyik országban kezelj is ügyeket, Isten háza azt akarja, hogy járj utána a törvénynek, és egyeztess egy jogásszal. Amit a jogász helyénvalónak mond, azt kell tenned. Ha a jogász nem javasolja, hogy egy bizonyos módon cselekedj, te pedig vakon cselekszel, elszúrod a dolgokat és megszeged a törvényt, te magad fogod viselni a következményeit – ne hozz bajt Isten házára. Még ha nem is a legjobb opció a jogász által javasolt megközelítés, akkor is követned kell a tanácsát. Amennyiben az legális és nem okoz jelentős kárt Isten házának, megteheted. Isten háza mindig is azt mondta az embereknek, hogy egyeztessenek jogászokkal, és kezeljék a törvény szerint a dolgokat. Némelyek azonban ezt gondolják: „Isten háza nem a világhoz tartozik, úgyhogy nem kell követnünk a világi irányzatokat! A törvény nem egyenlő az igazsággal – egyedül Isten az igazság, és Isten mindenek felett való. Egyedül az igazságnak és Istennek vetjük alá magunkat!” Noha helytálló ez a kijelentés, te még mindig ebben a világban élsz, és sok reális dologgal kell foglalkoznod. Épp ezért nem szegheted meg a törvényt, és az igazságalapelveket sem szegheted meg. Isten fensőbbsége Isten identitására és státuszára utal; nem indok arra, hogy törvénytelen tevékenységekben vegyél részt, vagy önkényesen cselekedj a társadalomban, hogy azt tedd, amit csak akarsz, és hogy mindenütt a bajt keresd. Isten soha senkit nem biztatott arra és soha senkitől nem követelte meg, hogy bármit is csinál, közben szegje meg a törvényt, hanem inkább azt mondja neked, hogy kövesd a törvényt és tartsd be a társadalmi szabályokat; hogy ha megszeged a törvényt és megbüntetnek, akkor el kell fogadnod a büntetést; és hogy ne okozz problémát és ne keresd a bajt. Ha folyton a bajt keresed, folyton azt gondolva, hogy mivel hiszel Istenben, Isten támogat, így aztán nem félsz semmitől, elmondom neked, hogy tévedésben vagy! Isten nem támogatja a vakmerőségedet, bármivel is nézz szembe, és Isten háza nem fog fizetni a gazemberhez illő logikádért. Soha ne gondold azt, hogy csak mert sok ember van Isten házában, és mert nagy befolyással bír Isten háza, azt teheted, amit csak akarsz. Ha így gondolkodsz, tévedsz. Ez a Sátán logikája. Isten háza soha nem mondott ilyesmit, és Isten sem. Isten háza senkit sem bátorít arra, hogy így cselekedjen. Igaz, hogy sok ember van Isten házában, de az emberek száma – legyen sok vagy kevés – nem arra szolgál, hogy bárkit is támogasson, felbátorítson vagy védelmezzen a bajtól és elsimítsa a dolgokat. Isten azért választ ki embereket, hogy követhessék Őt és követhessék az Ő akaratát, hogy megfelelő színvonalúak lehessenek teremtett lényekként, és hogy teljesíthessék a kötelességüket teremtett lényekként. Nem azért tesz így, hogy szembeszállhass a világgal, nem azért, hogy hangzatos gondolatokat szajkózhass a világban, és egészen biztosan nem is azért, hogy megleckéztesd a világot. Istenben hinni nem arról szól, hogy szemben úszol az árral; semmi köze az árral szemben úszáshoz vagy a világ megvetéséhez. Ne értsd tehát félre Istennek az emberekre vonatkozó szándékait, és ne magyarázd vagy értsd félre az Istenben való hit jelentőségét. Mi a célja annak, hogy Isten kiválaszt embereket? (Az, hogy az emberek kövessék Istent, kövessék Isten akaratát, és végezzék a teremtett lények kötelességét.) Isten azért választ ki embereket, hogy megnyerje őket, hogy igaz teremtett lényeket nyerjen meg, hogy olyan embereket nyerjen meg, akik igazán imádják Istent; azért, hogy új emberiség jöjjön majd napvilágra, akik imádni tudják Istent. Isten nem azzal a céllal választ ki embereket, hogy azok szembemenjenek ezzel a világgal vagy az emberiséggel. Éppen ezért azokat, akik hajlamosak a bajkeresésre, amennyire csak lehet, távol kell tartani a gyülekezettől, és távol azoktól a helyektől, ahol emberek a kötelességüket végzik, hogy ne lehessenek kihatással mások kötelességvégzésére.

Ami a bajkeresésre hajlamos embereket illeti, nem számít, miféle bajt keresnek, ha az bajt hoz a gyülekezetre és kihatással van a testvérek kötelességvégzésére, akkor a vezetőknek és a dolgozóknak közbe kell lépniük és meg kell oldaniuk a dolgot. Semmiképpen nem maradhat ellenőrizetlenül. Haladéktalanul meg kell érteniük és fel kell fogniuk a helyzetet, tisztázniuk kell a probléma gyökerét, azután pedig észszerű megoldással kell előállniuk és kezelniük kell azt. Hogy miért kell kezelni? Egyrészt ezek a bajok kihatással lehetnek a gyülekezeti munkára, a gyülekezeti életre vagy a testvérek kötelességvégzésére. Másrészt akár tehetségeseknek, akár léhűtőknek és gazembereknek látják mások ezeket a bajkeresésre hajlamos egyéneket, amennyiben bajt hoznak, időben kezelni kell őket. Hogyan kell tehát kezelni őket? Nem a baj kezeléséről van itt szó, hanem az előidézéséért felelős emberek kezeléséről. A gyülekezetből történő kitakarításukkal meg lesz oldva a baj gyökere, és ezzel kezelve lesz a probléma. Sosem szabad engedékenynek lenned csak azért, mert egyes bajkeresésre hajlamos emberek rátermettnek vagy adottságokkal rendelkezőnek tűnnek a szemedben. Ha engedékeny tudsz lenni az irányukban, akkor valóban nagyon zavaros fejű ember vagy, és nem vagy alkalmas arra, hogy gyülekezetvezető légy; akkor a testvéreknek el kell távolítaniuk téged a pozíciódból. Ha nem véded Isten házának érdekeit és nem óvod meg a testvéreket, hanem inkább gonosz embereket és bajkeverőket óvsz, sőt mérhetetlenül bálványozod is őket – ha megbecsült vendégekként és adottságokkal rendelkező egyénekként bánsz velük, ha azt gondolod, hogy tehetséges emberek, akikre a gyülekezetnek nehéz szert tennie, ha őket használod a fontos feladatokra, sőt még el is simítod a bajaikat – akkor teljességgel alkalmatlan vagy a gyülekezetvezető szerepére. Zavaros fejű ember és hamis vezető vagy, akit el kell bocsátani és ki kell rekeszteni. Ha egy gyülekezetvezető nem hajlandó hallgatni a tanácsra, és mindenáron meg akar óvni valamilyen bajkeresésre hajlamos, gonosz embert, vagy ilyen embert akar lényegi feladatokra használni, akkor a testvéreknek nem csupán a vezetőt kell eltávolítaniuk, hanem össze kell kötniük őt a bajkeresővel, és mindkettőjüket ki kell takarítaniuk. Te vajon nem bálványozod azt, aki keresi a bajt? Ő úgy érzi, hogy te is megóvod őt, és nagyon jól kijöttök egymással – nos, akkor sajnálom, de mindkettőtöknek mennetek kell. Egyikőtökre sincs szüksége Isten házának! Ha vannak olyan emberek a gyülekezetben, akik hajlamosak a bajkeresésre, és a felsővezetők nem tudnak erről, a gyülekezetvezető pedig eközben zavaros fejű, és híján van a tisztánlátásnak, akkor azoknak a testvéreknek kell közbelépniük a probléma megoldása érdekében, akik értik az igazságot. Egyrészt haladéktalanul jelenteniük kell az ügyet a felsővezetőknek. Azonkívül össze kell ülniük a többi testvérrel beszélgetni és felismerni a hamis vezetőt. Amint megerősítést nyer, hogy ő hamis vezető, el kell bocsátani vagy el kell távolítani, és új vezetőt kell választani – olyasvalakit, aki meg tudja védeni Isten házának érdekeit, a gyülekezet munkáját és a gyülekezeti életet. Vajon helyénvaló így gyakorolni? (Igen, az.) Együtt takarítsátok ki ezt a gyülekezetvezetőt és a bajkeresésre hajlamos személyt. Hát nem az egyforma gyarló tulajdonságaik miatt jönnek ki olyan jól egymással ők ketten, irigyelve és csodálva egymást? Akkor teljesítsétek a kívánságukat, és hagyjátok őket együtt visszatérni a világba – Isten háza nem akar hozzájuk hasonló embereket. Ha a gyülekezetben maradnak, csak bajt keresnek és csinálnak majd, nagy kárt okozva a gyülekezet munkájának. Ki kell takarítani őket. Bárhová akarnak is menni és bármilyen nagy bajt akarnak is keresni, az az ő dolguk. Mindenesetre annak semmi köze a gyülekezethez, és nem lesz benne érintett a gyülekezet. Vajon nem fogja ez megoldani a problémát? (De igen.) Ez a megoldás elég jó. Ezzel fejeződik be a tizenkettedik megnyilvánulással kapcsolatos, a bajkeresésre hajlamos emberekről szóló beszélgetésünk.

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren