Milyen más megnyilvánulásai vannak a gyáva embereknek? Ezek az emberek bármikor képesek megtagadni és letagadni Isten nevét, bármikor elárulják Istent, és bármikor Júdásokká tudnak válni. A gyáva emberek nem méltók arra, hogy bemenjenek a menny királyságába – nem így van? (De igen.) Mi a gyáva emberek végzetes gyengesége? (Félnek a haláltól és képesek árulásra vetemedni.) Ezek az emberek aljas módon sodródnak végig az életen, az élet után sóvárognak és félnek a haláltól. A halálfélelem a végzetes gyengeségük. Amennyiben nem kell meghalniuk, bármit hajlandóak megtenni – akár Júdássá válni, a pusztítás fiává válni vagy megátkozva lenni; bármit hajlandóak megtenni, csak élhessenek. Az életben maradás a legfőbb céljuk. Bárhogy beszélsz is nekik arról, hogy Isten kezében van az emberek élete és halála, hogy Isten irányítja és vezényli az emberek sorsát, és szuverén felette, és hogy az embereknek alá kell vetniük magukat Isten vezényléseinek és rendeléseinek, ők nem hiszik és nem is fogadják el ezeket a szavakat. Azt gondolják csupán, hogy emberként újjászületni ritka lehetőség, úgyhogy ők egyáltalán nem halhatnak meg; azt is gondolják, hogy ha egyszer meghalnak és elpusztul a testük, akkor a lelkük vagy állatként születik újjá, vagy vándorló szellem lesz, így soha többé nem lesz esélye emberként újjászületni. Éppen ezért különösen félnek a haláltól. Számukra katasztrofális csapás a halál, nem pedig jó lehetőség a következő reinkarnációra, és nem is egy ismételt újjászületés új kezdete. Éppen ezért semmi sem drága nekik az életük megóvásához. Még ha ez azt is jelenti, hogy el kell adniuk másokat vagy bármiféle kárt kell okozniuk a gyülekezeti munkának, habozás nélkül megteszik; és még ha ez az Isten nevéről való lemondást jelenti is, ők nem törődnek a következményekkel – csak azzal törődnek, hogy biztonságban éljenek. Miféle emberek ezek? (Olyan emberek, akik alantas módon tengetik az életüket.) Semmirekellők, akik alantas módon tengetik az életüket! Méltóság és integritás nélkül élnek, bármit hajlandóak megtenni és bármilyen mélyre képesek lesüllyedni, csak hogy életben maradjanak. Egyesek már azelőtt azt számítgatják a szívükben, hogy mit is tegyenek, mielőtt még veszélyes környezettel szembesülnének: „Ha letartóztatnak, egyszerűen beszélni fogok. Amikor megkínoz, fenyeget és megfélemlít benneteket a nagy vörös sárkány, arra kényszerítve titeket, hogy adjátok el a gyülekezetet, egyikőtök sem hajlandó szólni egy szót sem. Nos, én nem vagyok olyan ostoba, mint ti, akik inkább elviselnétek a fizikai fájdalmat, mintsem beszéljetek. Én még azelőtt beszélnék, hogy megvernek vagy megfélemlítenek – látjátok, milyen okos vagyok? Ahogy a szólás mondja: »A bölcs ember alkalmazkodik a körülményekhez.« Mi olyan rossz abban, hogy eladom a gyülekezeti testvéreket? Mindenkinek önzőnek kell lennie, nem igaz? Hát nem merő ostobaság, ha nem ügyel magára az ember?” Mielőtt még bármi is történne, ők már kitalálták, hogy miként óvják meg magukat. Régen kigondolták már az egészet. Mi a hitvallásuk a magatartásukat illetően? „Minek nehezítené meg az ember a saját életét? Miért lenne ilyen makacs? Csak akkor nem lesz hiába leélt az életed, ha jó vagy magadhoz!” Ez a hitvallásuk a magatartásukat illetően. Nincsenek erkölcsi korlátaik. Szerintetek mit kellene tenni az ilyen emberekkel? (Ha felfedezésre kerülnek ilyen emberek, bölcsen ki kell takarítani őket – ezek ketyegő időzített bombák.) Pontosan, ketyegő időzített bombák. Kétségtelenül gyávák, és amikor veszély adódik, el fogják adni a gyülekezetet. Ha valakinek normális emberi mivolta van, bölcs módszerekkel fog reagálni a veszélyes környezetekre, és valódi hite lesz Istenben. Nem fogja hagyni, hogy akadályozzák az összejövetelekre járásban vagy a kötelességei végzésében, és minden tőle telhetőt meg fog tenni azért, hogy feláldozza magát Istenért az érettsége és a körülményei alapján. Ez a normális emberi mivolt feltárulása. A gyáva emberek azonban különösen nagy becsben tartják az életüket; az élet után sóvárognak és félnek a haláltól, minden másnál többre tartva az életüket. Nincs valódi hitük Istenben, és nem látják, hogy Isten minden felett szuverén. Amikor tehát üldöztetéssel szembesülnek, természetszerűleg feltárul az, hogy gyáva emberek. A gyáva emberek képesek Júdássá válni azért, hogy megóvják magukat. Az ilyen emberek veszélyes elemek, rémisztő egyének. A gyülekezet semmiképpen sem bízhat rájuk semmilyen munkát, és azt sem engedheti meg nekik, hogy bármiféle kötelességet végezzenek. Máskülönben, ha árulásra vetemednek, túlságosan nagy kárt okoznának a gyülekezeti munkának; több kár származna belőle, mint amennyi jó.

Hogyan mutatkozik meg a gyáva és gyanakvó emberek gyanakvó volta? Egyesek soha nem képesek világosan látni Isten háza munkájának a különféle aspektusait. Nem tudják, hogy milyen munkát végez pontosan Isten, vagy hogy az Isten által szólt szavak jelentik-e az igazságot. Nincs helyes felfogásuk vagy nézőpontjuk e dolgokkal kapcsolatban, úgyhogy nem tudják megerősíteni, hogy pontosan mi történik Isten házának munkájában, hogy milyen eredmények elérését célozza meg ez a munka, vagy hogy az emberek megmentésének céljából történik-e. Semmit nem látnak tisztán e dolgok közül. Az sem világos számukra, hogy mi az egyház. Bármennyi prédikációt hallanak is, egy keveset sem értenek az igazságból. Folyton kétségeik vannak a testvérek kötelességvégzésével kapcsolatban, és ezt gondolják magukban: „Ezek az emberek állandóan elfoglaltak, mindennap jönnek-mennek – mit csinálnak pontosan?” Különösen a nagy vörös sárkány országában folytatott istenhit és kötelességvégzés kontextusában jellemző, hogy a vezetők és a dolgozók anélkül beszélik és vitatják meg a gyülekezeti munka bizonyos elemeit – például az adminisztratív munkát, a személyzettel kapcsolatos munkát, az általános ügyekkel kapcsolatos munkát, és főképp néhány kockázatvállalással járó munkát –, hogy a hétköznapi testvéreket tájékoztatnák ezekről a dolgokról. Ez megóvja őket, nem pedig árt nekik. Egyesek azonban nem értik meg ezt, és folyton kérdezősködni akarnak e dolgok felől. Arról kérdezősködnek például, hogy hol nyomtatják a könyveket, vagy hol látnak vendégül bizonyos vezetőket és dolgozókat. Hasznodra válna, ha tudnál ezekről a dolgokról? (Nem.) Veszítesz bármit is azzal, hogy nem tudsz ezekről a dolgokról? (Nem.) Ezeknek a dolgoknak a nem tudása nincs kihatással arra, hogy eszed és iszod Isten szavait, arra sincs kihatással, hogy eljutsz az igazságra, és egész biztosan nem akadályozza az életbe való belépésedet vagy a beállítottságod átalakulását sem. Nem szükségtelen hát kérdezősködnöd ezekről a dolgokról és utánuk nézned? Némelyek, akik vendéglátást végeznek, mindig gyanakvók. Ezt gondolják, amikor a vezetők és a dolgozók nem avatják be őket a gyülekezeti munkáról szóló beszélgetésükbe és megbeszéléseikbe: „Miért mindig a hátam mögött gyűlnek össze és beszélgetnek a vezetők és a dolgozók? Vajon miféle tevékenységekre készülnek?” Nincsenek beavatva bizonyos vezetők és dolgozók személyes információiba, és így kezdenek töprengeni: „Engem vajon miért nem avatnak be ebbe? Nem tudom a nevüket, hogy hol laknak, illetve mi a tényleges helyzetük. Előfordulhat vajon, hogy rászednek vagy ártanak nekem ezek az emberek, miközben az istenben való hitemben vezetnek?” Vannak érzékeny munkafajták is, például azok, amelyek felajánlásokkal vagy veszélyes munkákkal kapcsolatosak – ezek olyan dolgok, amelyekről eleve nem szabadna kérdezősködni, ezek az emberek mégis mindig érdeklődni akarnak felőlük. Amikor nem kapnak választ másoktól, még gyanakvóbbá lesznek. Különösen igaz az, hogy vannak némelyek, akiknek eleve sosem volt sok hitük Istenben – miután Istenhez jönnek, azt látják, hogy jobban megy a családi vállalkozásuk és egészségesek a családtagjaik, és azt gondolják, hogy ez Isten kegyelme és áldása. E múló boldogságtól indíttatva felajánlanak egy kis pénzt, de azután ezen kezdenek tűnődni: „Hol lett elköltve a pénz, amit felajánlottam? Vajon gyülekezeti munkára lett felhasználva? Üzletbe fektették, vagy illegális tevékenységekre használták fel?” Folyton ezekről a dolgokról akarnak érdeklődni és tudakozódni, és mindig a végére akarnak járni ezeknek a dolgoknak. Egyesekben még erősebb kétségek vannak. Például amikor a gyülekezet valamilyen berendezést vagy készüléket vásárol, mert szükség van rá a munkához, vagy amikor valamilyen gondoskodást vagy segítséget nyújt a kötelességüket végzők mindennapi életéhez, ez a fajta gyanakvó személy folyton a következőt gyanítja: „Olyan sok különböző területen kerül sor pénzköltésre – vajon honnan származik a pénz? Talán valamiféle üzleti tevékenységet is folytat a gyülekezet? Talán tehetős patrónusa vagy valamiféle hatalommal bíró támogatója van a színfalak mögött? Vajon támogatja valamilyen csoport a gyülekezetet?” Különösen akkor, amikor a gyülekezetet rágalmazó, alaptalan szóbeszédeknek és ördögi szavaknak vannak kitéve a hatóságok részéről – például olyan állításoknak, hogy X. Y. a gyülekezetből gyilkosságot követett el és megszegte a törvényt, hogy Y. X. az állam által körözött bűnöző, hogy X. Z. hatalmas pénzösszeggel a tengerentúlra menekült, és így tovább –, még inkább felerősödnek a gyülekezettel és Isten munkájával kapcsolatos kétségeik. Normális gondolkodásuk van az ilyen embereknek? Világosan látják azokat az alapelveket, amelyeket a hívőknek követniük kell? A legtöbb emberrel úgy van, hogy ha egyszer biztos benne, hogy ez Isten munkája, akkor nincsenek többé kétségei Istennel kapcsolatban. Nem számít, milyen problémák vagy miféle emberek jelennek meg a gyülekezetben, képes rá, hogy Isten szavai szerint közelítse meg őket. Még ha zavarásokat is okoznak gonosz emberek vagy antikrisztusok, helyesen tudja azt felfogni. Soha sincs benne gyanakvás Istent vagy Isten munkáját, sem a gyülekezetet vagy Isten házát illetően. Legfeljebb véleményei lehetnek bizonyos személyekkel vagy elképzelései Isten munkájával kapcsolatban, de azáltal, hogy gyülekezeti életet él, fokozatosan el tudja oszlatni ezeket. A gyanakvó emberek azonban mások. Az Istenben való hitük kezdetétől fogva gyanút és mindenféle elképzelést hordoznak. Nem tudják biztosan, hogy Isten szavai-e az igazság, nem tudják biztosan, hogy Isten munkája-e az, amikor Isten kimondja ezeket a szavakat, azt pedig még kevésbé tudják biztosan, hogy amikor összejönnek a testvérek, az Isten gyülekezete-e. Állandóan gyanút táplálnak magukban, és folyton tényszerű bizonyítékokat keresnek, hogy bebizonyítsák: a sejtéseik helytállók. Miféle hozzáállás ez? Mit gondolsz: az ilyen hozzáállású emberek vajon meg tudják érteni az igazságot az Istenben való hitük során? (Nem.) Soha nem lesznek képesek megérteni az igazságot. Mire összpontosítanak leginkább a szívükben? Folyton így töprengenek: „Kik ezek az emberek? Talán valamiféle társadalmi szervezet ez? Habár isten háza gondoskodik ezeknek az embereknek a megélhetési költségeiről, miközben én vendégül látom őket, így is kockázatot vállalok azzal, hogy a vendéglátójuk vagyok. Vajon akkor isten emlékezni fog a jó cselekedeteimre? Ha isten nem fog emlékezni rájuk, akkor nem lesz hiábavaló a vendéglátásom?” Állandóan ilyen kétségek vannak a szívükben. Szerinted készségesen látják vendégül a testvéreket? (Nem.) Teljes mértékben attól a vágytól vezérelve teszik, hogy áldásokat nyerjenek, miközben telve vannak kétségekkel. Akkor különösen felerősödnek a szívükben a kétségek, amikor olyan dolgokat hallanak, amelyeket nem látnak világosan és az elképzeléseik szerint negatívnak tartanak. Példának okáért valaki olyan témákat hoz fel az összejöveteleken, amelyekben a nagy vörös sárkány rezsimjének cselekedeteiről és az ördögkirályok ronda arcairól is szó esik, vagy időnként olyan igazságról beszél, amely érinti a nagy vörös sárkány által végrehajtott elnyomást és letartóztatásokat, illetve a nagy vörös sárkány természetlényegét és így tovább. Ezekben a témákban valójában nincs politika – mindössze abban segítenek az embereknek, hogy felismerjék a nagy vörös sárkányt és tisztán lássák az arcát, hogy meg tudják gyűlölni és el tudják utasítani a nagy vörös sárkányt, és többé ne korlátozza és ne kötözze meg őket a Sátán befolyása. Amikor azonban gyanakvó emberek hallják ezeket a témákat, ők gyávák és rémültek: „Ezek az emberek politikáról is beszélgetnek! Hát nem politikai bűnözők ezek? Hát nem ellenforradalmárok? Ezek rettentően érzékeny témák! Gyorsan csukd be az ablakokat, zárd be a kaput, húzd ki az internetet és a vonalas telefonokat! Ha a kormány belehallgat ebbe, nagy bajba kerülhetünk! Biztosan életfogytiglant kapnánk!” Nem hajlandóak ilyen témákat meghallgatni, és minden lehetséges eszközzel félbeszakítják a közlést, hogy ne kerüljenek megvitatásra ilyen témák. Ezt gondolják magukban: „Pontosan miféle munkát végeznek ezek az emberek? Azt mondják, hogy isten nem vesz részt az emberi politikában, akkor ezek az emberek miért beszélnek politikáról? Nem az istenben való hit dolgairól kellene csupán beszélgetniük a hívőknek? Miért vitatják meg ezeket a dolgokat? Nem csak a bajt keresik ezzel? Ha ezekről a dolgokról akarnak beszélni, bárhol megtehetik, ahol akarják, de nem az én házamban! Én nem akarom, hogy bármi közöm legyen ehhez!” Semmit sem tudnak tisztán látni. Amikor a kormány által kitalált pletykákat hallanak, nem csupán nem ismerik fel azokat, hanem még erősödnek is a balsejtelmeik. Ha gyakran lennének gyanakvók és szkeptikusak a hatalmon lévő gonosz démonok csoportjával vagy a valláson belüli antikrisztusi erőkkel és gonosz szellemekből álló szektákkal szemben, az ténylegesen segítene nekik megóvni magukat. Abban az egyházban azonban, ahol Isten munkálkodik, olyan sok igazságot kimondott Isten, és ők mégsem értik azt, és nem tudják megállapítani róla, hogy az az igaz út. Miután olyan sokáig hallgattak prédikációkat és olyan sokat látták Istent beszélni, továbbra sem lett eloszlatva a gyanakvásuk, és nem lettek kiirtva az elképzeléseik és képzelődéseik. Világos, hogy túlságosan gyenge képességűek, hogy semmi felfogóképességük nincsen, és hogy nem olyan emberek, akik törekednek az igazságra. Attól fogva, hogy elkezdtek hinni Istenben, soha nem hitték el, hogy Isten mindenek felett szuverén, és soha nem hitték el, hogy Isten minden szava igazság; azt még kevésbé hitték el, hogy teljes mértékben a Szentlélek vezérli Isten házának a munkáját. Ennek eredményeképpen minden kétséget ébreszt bennük. Amikor például az összejövetelek alatt a különféle emberek felismeréséről beszélgetünk, szóba kerülhet, hogy az antikrisztusok miként vezetik félre az embereket; vagy hogy némelyek nem végeznek semmilyen valódi munkát annak ellenére, hogy mindaz, amit elfogyasztanak és élveznek, Isten felajánlásainak a felhasználásával lett biztosítva, ez pedig a gyülekezeten való élősködésnek minősül; vagy hogy némelyek hogyan lopják és herdálják el a felajánlásokat; vagy hogy bizonyos személyek a gyülekezetben hogyan vesznek részt kicsapongó tevékenységekben; vagy miként tesznek némelyek olyan dolgokat az evangélium prédikálása közben, amelyek szégyent hoznak Istenre. Azért vitatjuk meg ezeket a dolgokat, hogy az emberek megtanulhassák, miként ismerjenek fel másokat, és hogy az embereket és a dolgokat Isten szavai és az igazságalapelvek szerint tudják szemlélni, hogy tanulságokat tudjanak levonni és tanuljanak ezekből a dolgokból, valamint hogy ne vezessék félre és ne korlátozzák őket mások. Amikor azonban a gyanakvó emberek meghallják ezeket a dolgokat, ezt mondják: „Jaj, ne! Ez isten háza, az a hely, ahol isten munkáját végzik – hogy történhetnének itt efféle dolgok? Úgy tűnik, igazam volt, hogy korábban gyanakodtam. Mostantól még óvatosabbnak kell lennem. Az emberek mind túlságosan megbízhatatlanok, és isten háza sem megbízható. Vajon akkor megbízható Isten? Ki tudja – talán még isten sem megbízható.” Látod? Nem értik az igazságot, és felfogni sem tudják azt. Az igazság bármelyik aspektusáról beszéljen is Isten háza, végül milyen következtetésre jutnak mindig? Arra, hogy igazuk volt, hogy annyi éven át gyanakodtak, és hogy ez nem volt felesleges. Ha az igazságra törekvő és a normális emberi mivoltra jellemző gondolkodással bíró emberek hallják ezeket a dolgokat, ők helyesen tudják kezelni azokat. Egyfelől tágul a látókörük és tisztánlátásra tesznek szert e dolgok által. Másfelől képesek tanulságokat levonni és tanulni ezekből a dolgokból, valamint megérteni, hogy az emberek nem követhetnek más embereket, hogy fel kell ismerniük másokat és többet kell érteniük az igazságból, hogy aki nem érti az igazságot, azt bárhol és bármikor félrevezethetik, és hogy amennyiben értik az igazságot és van érettségük, akkor nem fogják őket korlátozni, félrevezetni vagy irányítani mások. A gyanakvó emberek azonban sosem fognak így gondolkodni. Minél többet beszél Isten háza a különféle emberek és dolgok megkülönböztetéséről, ők annál inkább helytállónak és igazoltnak érzik a gyanúikat: „Látod, én vagyok az okos! Még jó, hogy elővigyázatos maradtam. Az emberek gyakran mondják, hogy gyanakvó és bizalmatlan vagyok, de a tények azt bizonyítják, hogy jól tettem, hogy gyanakodtam. Nézd meg, ti mind milyen ostobák vagytok – ti csak a kötelességeteket tudjátok végezni és a tapasztalati tudásotokról tudtok beszélni az istenhiteteken belül. Mi haszna ennek? Meg tud ez óvni téged? Nem! Bármilyen helyzettel szembesülj is, csak akkor tudod megóvni magad, ha elővigyázatosabb vagy, és ha jobban megkérdőjelezed a dolgokat. Mindenkivel szemben óvatosnak kell lenned. Senkire sem hagyatkozhatsz annyira, mint önmagadra – még a saját szüleidre sem!” Mondd meg Nekem: miféle emberek ők? Istenben hívők? (Nem.) Bármilyen munkáról beszélgessen és bármilyen típusú embereket ismerjen is fel Isten háza, és akármilyen környezeteket alakítson ki Isten az emberek számára, az a cél, hogy Isten választott népe levonja a tanulságokat ezekből a dolgokból, hogy gyakorlatibb képzést kapjon a királyságban, és hogy – e gyakorlati tanulságokon keresztül – megértse az igazságot és felismerésre jusson az embereket illetően, hogy tisztán lássa az embereket és a különféle dolgokat, és így jobban értse, hogy pontosan mely tényleges emberekre, eseményekre és dolgokra utalnak az Isten által kimondott szavak és igazságok. A gyanakvó emberek azonban egyszerűen képtelenek tanulságokat levonni ezekből a dolgokból, inkább csak még gyanakvóbbak és ravaszabbak lesznek.

Egyes gyanakvó emberek mindig rendkívül óvatosak, valahányszor mondanak vagy tesznek valamit Isten házában, és állandóan attól félnek, hogy a testvérek vagy a vezetők és a dolgozók meg fogják metszeni vagy akár gyötörni is fogják őket. „Ha nem hiszek többé istenben és elhagyom a gyülekezetet, vajon megtorolja majd rajtam a gyülekezet?” – kérdezik. Meg kellene nyugodniuk efelől. Ha egy álhívő elhagyja a gyülekezetet, az mindegyik fél számára boldog esemény – mindenkinek a javára válik. Ha tehát el akarod hagyni a gyülekezetet, vagy fel akarod adni a kötelességedet, és haza akarsz térni és élni akarod az életed, bátran hozd csak fel, mindennemű aggodalom nélkül. Nyilatkozatot is írhatsz, ezt mondván: „Ezen és ezen a napon hivatalosan elhagyom a Mindenható Isten Egyházát, és visszalépek a kötelességüket végzők soraiból.” Ez teljes mértékben megengedett. Isten házának ajtajai nyitva állnak, és bátran távozhatsz, anélkül, hogy azon aggódnál, hogy bárki is megtorolja majd rajtad. Szükségtelen félned vagy gyanakodnod. Látsz-e gonosz embereket a gyülekezetben lévő emberek között? Egyáltalán nem. Még ha vannak is gonosz emberek, ki kell őket takarítani. A legtöbb ember meglehetősen jó magaviseletű, és szeret az élet helyes útján járni. Mások ellen megtorlást elkövetni vagy másoknak ártani sérti az igazságalapelveket, és ők soha nem tudnának ilyen dolgot tenni. Mit gondoltok, mi a baj azzal, ahogyan a gyanakvó emberek viselkednek? Bizalmatlan elméjük van csupán, de intelligenciájuk nincsen. Ami a viselkedésüket illeti, úgy hiszik, hogy a ravasz, csalárd és bizalmatlan elméjük a bölcsesség legmagasabb rendű formája. Nem érdeklik őket az igazságalapelvek, sem Isten munkája és szavai – nem értik és nem is keresik ezeket. Inkább csak a Sátán filozófiái szerint élnek, ezt gondolván: „Bármi érjen is engem, még inkább meg kell kérdőjeleznem a dolgokat. Azonkívül úgy gondolom, hogy bárkivel szemben táplálok is gyanút, észszerű, hogy így teszek, és ez jogos, függetlenül attól, hogy a gyanúm összhangban van-e a tényekkel. Mindent egybevetve, amikor különféle helyzetekkel szembesülök, javamra válik, ha többet gyanakszom.” Ennek eredményeképpen nem számít, hány éve hisznek Istenben, soha nem keresik az igazságot Isten szavaiban, és a különféle problémáik és balsejtelmeik eloszlatása végett sem keresnek válaszokat Isten szavaiban. Inkább a saját elméjükre, bizalmatlan mentalitásukra, világi ügyekre vonatkozó filozófiáikra, vagy a saját élettapasztalataikra hagyatkoznak ezeknek a dolgoknak az elemzése és a velük való foglalkozás végett. Végül minél többször találkoznak különféle helyzetekkel, és minél több különféle információt hallanak, nem csupán változatlan marad a gyanakvó természetük, hanem egyre több balsejtelmük is lesz. Amikor például az efféle gyanakvó személyek egy-két éve hisznek Istenben, és hallanak a Csao-jüan-incidensről, amelyet a Kínai Kommunista Párt talált ki, hogy rossz hírbe hozza Isten házát, ezt gondolják: „Talán isten háza tette. Még ha nem is isten háza rendelte el, bizonyára valamelyik alacsonyabb szinten lévő testvér tette, ti pedig egyszerűen nem valljátok be.” Amikor már három-öt éve hisznek Istenben, még mindig elhiszik a nagy vörös sárkány szerinti verzióját a történteknek. Még nyolc-tíz év elteltével sem oszlanak el az Isten házával kapcsolatos balsejtelmeik. Nem hiszik el, hogy a nagy vörös sárkány mártotta be és hozta rossz hírbe ezzel az egyházat; egyszerűen azt feltételezik, hogy Isten házának a népe tette. Látod, amikor megnéznek egy dolgot, azt soha nem Isten szavai vagy az igazságalapelvek alapján teszik – elhiszik a nagy vörös sárkány verzióját, és az ördögök és a Sátán szempontjából nézik a dolgot. Nem számít, hogyan nyomja el a Sátán Isten választott népét, és hogyan kegyetlenkedik velük, ők úgy érzik, hogy ez érthető, azt viszont soha nem hiszik el, hogy Isten háza ártatlan, vagy hogy a testvérek, akik üldözést szenvednek az Istenben való hitük miatt, feddhetetlenek. Még ha a saját szemükkel látják is, hogy az Isten házában lévő testvérek mind olyan emberek, akik jó magaviseletűek és a maguk dolgával törődnek, a szívükben akkor is mindig minden kétség nélkül elhiszik azokat a dolgokat, amelyeket a nagy vörös sárkány tesz a gyülekezet rossz hírbe hozása érdekében. Habár az ilyen emberek az Istenbe vetett hitük során képesek nehézséget elviselni, árat fizetni, sőt akár még felajánlásokat is tenni, végső soron akkor is álhívők. A gyanakvó emberek valójában problémásabbak, mint azok, akik nem szeretik vagy nem fogadják el az igazságot. Milyen értelemben problémásabbak? Azok, akiket nem érdekel az igazság, teljesen közönyösek és érdektelenek a gyülekezet munkája és a kötelességvégzés iránt; bárhogy kövessék is Istent vagy végezzék a kötelességeiket a hívők, az nem fontos a számukra. Ennek eredményeképpen nincsenek balsejtelmeik az Istenben való hit vagy a kötelességvégzés kérdéseit illetően, és alapvetően sohasem kérdezősködnek a gyülekezet ügyei felől. A gyanakvó emberek azonban ennek éppen az ellentétei – szeretnek mendemondákról kérdezősködni. Miért akarnak ezekről a dolgokról kérdezősködni? Az egyik céljuk határozottan ez: „Ha többet kérdezősködöm és többet tudok, az segíteni fog nekem abban, hogy előre elkészítsem a biztonsági tervem, és bármikor eldönthessem, hogy menjek-e vagy maradjak.” Azonkívül arra összpontosítanak, hogy bizonyos dolgokról kérdezősködjenek, például hogy egy bizonyos vezetőnek vagy dolgozónak mi a valódi neve, hol lakik, milyen karrierje van a szekuláris világban, vagy miért hagyta el az otthonát, hogy a kötelességét végezze. Azokról is kérdezősködhetnek, akik az evangéliumot hirdetik, például hogy kiknek prédikáltak már, mely családtagjaik hisznek Istenben, hány éve hirdetik az evangéliumot, hány embert nyertek meg, és így tovább. Nagy részletességgel kérdezősködnek mindezen dolgokról. A gyanakvó emberek szeretik begyűjteni az efféle információkat, és miután begyűjtötték, megnyugszanak, azt gondolván, hogy nagy szükség van e dolgok ismeretére, és hogy kritikus időkben hasznát vehetik majd ezeknek az információknak. A gyanakvó emberek túl sokat tudnak. Kész „információs adattárak”, sőt, olyan dolgokat is tudnak, amelyeket a vezetők és a dolgozók nem – például hogy ki ment külföldre a kötelességét végezni és melyik országba ment – még ezeket a dolgokat is tudják a más országokba távozó emberekről. Ha viszont megkérdezed tőlük, hogy a prédikációk melyik epizódja került a legutóbb kiadásra, nem tudnák megmondani neked. Soha nem figyelnek az életbe való belépéssel kapcsolatos dolgokra, de ami a testvérek személyes információit és a gyülekezet körülményeinek némelyikét illeti, ezekkel nagyon is tisztában vannak. Többek között azért kérdezősködnek gyakran ezekről a dolgokról, mert mindenféle körülményről többet akarnak tudni, hogy azután bármikor menekülőutat készíthessenek maguknak. Úgy hiszik, hogy rendkívül ostoba dolog lenne egyáltalán nem gondolkodniuk menekülőútról – a nem hívők szavaival élve, „mintha a saját kirablóját segítené az ember”. Valójában olyanok ők, mint a romlott étel – egy fabatkát sem érnek, mégis nagyon értékesnek látják magukat. Mit gondoltok, vajon gyanakvók ezek az emberek? (Igen.) Ezek bizony gyanakvó emberek. A gyanakvó embereknek különösen ravasz és csalárd az emberi mivoltuk. Némelyek a magas intelligencia jelének tartják a ravaszságot és a csalárdságot, de ez tévedés. Ezek a ravasz és csalárd emberek tényleg rendkívül ostobák és nincs semmiféle képességük. Rettentően gyenge képességűek, és ezen már nehéz változtatni; az, hogy ravaszak is, azt jelenti, hogy még nehezebben gyógyíthatók. Ha valaki egyszerűen csak gyenge képességű, de viszonylag becsületes és nem ravasz, és ha őszintén tudja végezni a kötelességét, akkor talán van még egy szemernyi remény a megmentésére. Ha gyenge képességű és valamelyest csalárd, de el tudja fogadni az igazságot és ismeri önmagát, akkor talán van még egy szemernyi remény arra, hogy levesse a csalárd beállítottságát. Ha meg tudja érteni az igazságot, és képes fokozatosan megismerni azt és bemenni abba, akkor apránként megszűnhet talán a gyanakvása. Ám ezek az emberek sajnos a képességnek is híján vannak, illetve csalárdak és ravaszak is, továbbá rendkívül ostobák. Olyan ez, mint amikor egy vak ember szemproblémától szenved – erre nincs gyógymód, igaz? (Igaz.) Az ilyen emberek menthetetlenek. Mivel ezek az emberek a menthetetlenségig gyanakvók, szerintetek hogyan kell bánni velük? (Ha felfedezésre kerülnek ilyen emberek, óvakodni kell tőlük. Képesek eladni a gyülekezetet, hogy magukat óvják; veszélyes egyének. Kereshetjük a lehetőségeket a leleplezésükre és kitakarításukra, vagy ha nem találunk erre lehetőséget, bölcs módon rábeszélhetjük őket a távozásra.) Ha már biztos vagy benne, hogy valaki gyanakvó ember, szóba se állj vele. Ha szóba állsz vele, abból csak baj fog származni. Ha szóba állsz vele, folyton megpróbál majd kiismerni téged. Ha készülsz elmenni valahová, szorosan rajtad tartja a szemét, és állandóan kérdezgetni fog: „Hová mész? Hány napra mész? Mit fogsz csinálni?” Amikor visszatérsz, ezt kérdezi: „Kivel találkoztál? Elvégezted a feladatodat? Miről beszélgettetek?” Ha nem válaszolsz neki, panaszkodni fog: „Ő semmibe sem avat be engem. Úgy látszik, nem bízik bennem. Nem kezel engem isten házának tagjaként! Azt mondta, hogy gyülekezeti munkát megy végezni, de akkor miért tartja titokban előttem? Bizonyára azért ment el, hogy valamilyen illegális dolgot tegyen.” Folyton kémkedni fog utánad a hátad mögött. Az ilyen emberek igazán problémásak. Sokféle dologról kérdezősködnek, mindent tudni akarnak. De amikor megtudják ezeket a dolgokat, nem tudják őket tisztán felfogni vagy helyesen kezelni, és még gyanús elemeket is próbálnak keresni bennük, amitől egyre inkább nő bennük a gyanú. Tegyük fel, hogy tanácsot adsz nekik, mondván: „Mivel ilyen nagy kétségeid vannak Istennel kapcsolatban, és mivel nem hiszed el, hogy Isten szavai az igazság, és hogy azok megtisztíthatják és megmenthetik az embert, egyszerűen nem kellene tovább hinned Istenben!” Nem lesznek hajlandók ezt megtenni – továbbra is hinni akarnak, és még mindig áldásokat akarnak majd nyerni. Hát nem problémásak ezek az emberek? (De igen.) Ezeket az embereket könnyű kezelni. Ha nagy bajt tudnak hozni a gyülekezetre, akkor gyorsan rá kell beszélni őket a távozásra. Ezek az emberek nem megbízhatóak, nincs meg bennük a képesség az igazság felfogására, és még ha tudnak is egy kevés kötelességet végezni, nagy bajt fognak hozni Isten házára – több kárt tesznek, mint amennyi jót. Így aztán szükséges rábeszélni őket a távozásra.

A gyáva emberek problémásak, és a gyanakvó emberek is problémásak. Azok az emberek viszont, akik gyávák és gyanakvók is, még inkább problémásak. Ezek az emberek rendkívül félősek, és félnek a haláltól; mindenre gyanakodnak, és állandóan gyanakodva latolgatják, hogy az Istenben való hitből adódóan nem fogják-e rászedni őket. Félnek attól, hogy akadályba ütközhetnek a kilátásaik, és azt gondolják, hogy ha elfogják és üldözik őket – ami a halálukhoz vezet –, az aligha érheti meg. Ha ennyire gyanakvók, akkor mi értelme hinniük Istenben? Hát nem megnehezítik csupán maguknak a dolgokat? Úgy óvakodnak a testvérektől és Isten házának minden munkarendjétől, mintha szélhámosoktól óvakodnának – éppúgy, ahogy a nagy vörös sárkánytól vagy ahogyan az ördögöktől és a Sátánoktól óvakodnak. Némelyek továbbra is megpróbálnak tanácsot adni nekik, mondván: „Csak arra ügyelj, hogy szorgalmasan higgy Istenben, törekedj az igazságra és végezd jól a kötelességedet, és akkor elismer majd téged Isten.” De ők mit gondolnak vajon legbelül? „Azt akarod, hogy megfelelően végezzem a kötelességemet, de ha ismertté válok és letartóztat engem a nagy vörös sárkány, az vajon nem a véget jelenti majd a számomra?” Ha valóban ilyen a gondolkodásmódjuk, akkor nincs értelme megpróbálni tanácsot adni nekik. Rendkívül félősek, és folyton rettegnek a haláltól. Amikor azt hallják, hogy letartóztattak Istenben hívőket, annyira megijednek, hogy bevizelnek. Ám amikor arról van szó, hogy miként szedjenek rá és csapjanak be embereket az üzleti életben, nem számít, mennyi bajba kerülnek, egyáltalán nem félnek – ebben a tekintetben meglehetősen merészek. Akkor viszont, amikor az Istenben való hit dolgairól van szó, rendkívül félősek. Telve vannak mindenféle balsejtelemmel a testvéreket, Isten házát, és különösen Istent, valamint Isten szavait és munkáját illetően, és nincs az a mennyiségű közlés, amely el tudná oszlatni ezeket a balsejtelmeket. Nem számít, hány éve hisznek már, még mindig nem tudják, mit jelent Istenben hinni, vagy miért szükséges összejönniük és a kötelességüket végezniük. Nyilvánvaló, hogy ezeknek az embereknek sérült az intelligenciájuk, és hogy igen ravaszak és csalárdak. Az ilyen embereket gyorsan rá kell beszélni a távozásra. Ha gyávaságból vagy bármely más okból nem jönnek többé összejövetelekre és nem akarják többé a kötelességüket végezni, az tökéletes – így meg lehet spórolni a kitakarításukkal járó gondot, és el lehet kerülni a zűrzavart. Ha egy napon ismét érdeklődni kezdenek az Istenben való hit iránt, és vissza akarnak térni az Istenben való hithez, ezt mondhatod nekik: „Istenben hívőként bármikor letartóztathatnak és bebörtönözhetnek, és még annak is fennáll a veszélye, hogy elveszíted az életed. Ám ha nem hiszel Istenben, és inkább a világban üzletelsz és sok pénzt keresel, akkor talán élvezhetsz néhány kényelmes napot.” Ennek hallatán teljes mértékig megnyugszik a szívük, és nem gondolkodnak majd többé azon, hogy Istenben higgyenek. Ezt fogják gondolni: „Végre véget értek számomra az aggodalom és a rettegés évei. Nem kell többé gyanakodnom a gyülekezetre, a testvérekre és isten házára. Végre kiszabadultam.” Ilyen egyszerűen meg lehet győzni ezeket a gyáva és gyanakvó embereket a távozásról. Ez megoldja a fő gondot, nem igaz? (De igen.) Ez remek módja az ügy megoldásának.