A vezetők és a dolgozók felelőssége (27.) Ötödik szakasz

J. Megingás

A tizedik megnyilvánulás a „megingás”. Milyen konkrét megnyilvánulásokat mutatnak azok az emberek, akik meginognak? Először is, ezeknek az embereknek az istenhitükkel kapcsolatos legnagyobb kétségeik a következők: „Vajon isten valóban létezik? Létezik szellemi birodalom? Létezik pokol? Vajon ezek az isten által mondott szavak az igazság? Azt mondják, hogy ez a személy a megtestesült isten, de én nem láttam semmilyen olyan vonását, ami miatt ő megtestesült istennek tűnne! Akkor hát pontosan hol van isten lelke? Valóban létezik isten vagy sem?” Ezek az emberek soha nem tudják világosan tisztázni ezeket a kérdéseket. Látják, hogy sokan hisznek Istenben, és azt gondolják: „Isten biztosan létezik. Valószínűleg létezik. Remélem, hogy létezik. Az istenben való hit egyébként sem okozott nekem semmilyen veszteséget; senki sem bánt rosszul velem. Hallottam, hogy a kötelesség végzése áldásokat és jó rendeltetési helyet hozhat, és azt eredményezi, hogy a jövőben nem halok meg. Így hát azt hiszem, csak követem őket és hiszek.” Miután egy ideig hittek, látják, hogy egyesek próbatételekkel és viszontagságokkal találkoznak, és elkezdenek töprengeni: „Az istenben való hitnek nem kellene áldásokat hoznia? Néhányan súlyosan megbetegedtek és meghaltak, néhányat letartóztatott és halálra üldözött a nagy vörös sárkány, mások pedig megbetegedtek, vagy a családjukat katasztrófák érték, miközben a kötelességüket végezték. Miért nem védte meg őket isten? Nos, valóban létezik isten vagy sem? Ha létezik, ezeknek a dolgoknak nem kellett volna megtörténniük!” Néhány jó szándékú ember beszélget velük az igazságról, mondván: „Isten mindenek felett szuverén, és az emberek sorsát Isten keze vezényli. Az embereknek el kell fogadniuk Istentől ezeket a dolgokat, és át kell adniuk magukat Isten vezénylésének. Minden, amit Isten tesz, jó.” Amire ezek a megingó egyének ezt mondják: „Nem látom, mi a jó ebben! Katasztrófákat elszenvedni – az jó? Súlyosan megbetegedni vagy gyógyíthatatlan betegségben szenvedni – az jó? Halottnak lenni még rosszabb. Vajon létezik isten vagy sem? Nem tudom.” Mindig tele vannak kétségekkel Istennel kapcsolatban. Amikor látják, hogy sokan végeznek kötelességet, hogy Isten házának munkája egyre inkább terjed, és a gyülekezet napról napra virágzik, úgy érzik, hogy Isten biztosan létezik. Különösen akkor, amikor hallják, hogy a testvérek bizonyságot tesznek azokról a jelekről és csodákról, amelyeket Isten mutatott, és arról a kegyelemről, amelyet Istentől kaptak, ezek a megingó egyének még erősebben érzik, hogy: „Isten kétségtelenül létezik! Bár az emberek nem láthatják isten lelkét, az emberek hallották a megtestesült isten által mondott szavakat, és én is hallottam, hogy oly sokan beszélnek isten szavairól és megtapasztalják isten szavait. Tehát isten biztosan létezik!” Amikor a gyülekezet virágzik, amikor minden simán megy, gyarapszik, és a gyülekezet munkája egyre inkább terjed, és különösen akkor, amikor a testvérek különleges körülményeket és különleges dolgokat tapasztalnak meg, és ezeken keresztül meglátják Isten oltalmát, szuverenitását és vezetését, akkor úgy érzik, hogy Isten létezik, és hogy Isten valóban jó. Egy idő után azonban frusztrációkat és nehéz időszakokat élhetnek meg, egyesek kudarcokat és visszaeséseket tapasztalhatnak, vagy Isten háza talán kiiktatja az emberek egy részét; ezek a dolgok, különösen az utóbbi, erősen ellentmondanak az elképzeléseiknek és meghaladják a várakozásaikat. Úgy érzik: „Ha isten létezik, hogyan történhetnek meg ezek a dolgok? Nem kellene megtörténniük! Normális, hogy ezek a dolgok a nem hívők között megtörténnek, de hogyan történhetnek meg isten házában is? Ha isten létezik, el kellene rendeznie ezeket a dolgokat és megakadályoznia, hogy ezek a dolgok megtörténjenek, mert ő mindenható, van hatalma és van ereje! Vajon valóban létezik isten vagy sem? Az emberek nem láthatják isten lelkét. Ami a megtestesült isten által mondott szavakat illeti, az emberek mind azt mondják, hogy azok az igazság, az út, és hogy azok az emberek élete lehetnek. De én miért nem érzem, hogy azok az igazság? Oly sokáig hallgattam a prédikációkat, de az életem egyáltalán nem alakult át! Oly sokat szenvedtem – mit nyertem?” Kétségeik támadnak Istennel kapcsolatban, a kötelességük végzése iránti lelkesedésük pedig csökken és alábbhagy. Azután arra gondolnak, hogy elhagyják Isten házát, hogy dolgozni menjenek és pénzt keressenek, hogy tisztességes életet élhessenek – ezek az aktív gondolatok kezdenek megjelenni. Azt gondolják magukban: „Ha az isten, akiben hiszek, nem az igaz isten, akkor az, hogy ezekben az években nem dolgoztam és nem kerestem pénzt, miközben istenben hittem, óriási veszteség lesz! Nem, így gondolkodni helytelen. Még mindig rendesen kell hinnem. Hallottam, amint azt mondják, hogy ha az ember többet olvassa isten szavait, az képessé teszi arra, hogy megértse az igazságot, megoldjon minden problémát, és ne legyen többé gyenge. De olvastam isten szavait, és mégsem értettem meg az igazságot. Miért érzem magam még mindig negatívan? Miért érzem mindig úgy, hogy nincs energiám a kötelességem végzésére? Isten nem munkálkodik bennem! Oly sok nehézségem van, de isten nem nyitott utat számomra. Tehát valóban létezik isten vagy sem? Ha ez az igaz út, istennek meg kellene áldania azokat az embereket, akik békében, zökkenőmentesen és normálisan végzik a kötelességüket. Akkor miért van még mindig ilyen sok nehézség az evangélium hirdetésében és a kötelesség végzésében? Bár tudom, hogy a vallásos világ lemaradt, és hogy a mindenható istenben való hit a Királyság Korába való belépést jelenti, miért nem láttam, hogyan munkálkodik a szentlélek?” Miféle emberek ezek? Olyan emberek, akiknek nincs lelki megértésük. Olvassák Isten szavait, de nem értik az igazságot. Nem számít, mennyi igazságot közölnek velük, ők nem tudják felfogni annak jelentését. Mindig az elképzeléseik és képzelődéseik alapján szemlélik a dolgokat, és állandóan tele vannak kétségekkel Istennel kapcsolatban. Hogyan érthetné meg egy ilyen ember az igazságot? Egyesek látják, hogy az evangélium hirdetése meglehetősen nehéz, ezért így gondolkodnak: „Ha ez lenne az igaz út, a szentlélek nagymértékben munkálkodna. Bárhová is mennének a testvérek az evangéliumot hirdetni, az simán és akadálytalanul menne. Sőt, a kormánytisztviselők is hinni kezdenének, és mindenre zöld utat adnának. Ez valóban az igaz isten cselekedete lenne. De most, a tényeket tekintve, ez egyáltalán nem így van. Nemcsak hogy a világ különböző országainak elnökei és tisztviselői nem hisznek istenben, de nem is támogatják az istenben való hitet. Egyes országokban a kormányok még üldözik is a hívőket, és akadályozzák az embereket abban, hogy istenben higgyenek. Tehát az isten, akiben hiszünk, valóban az igaz isten? Nem tudom; nehéz megmondani.” Mindig egy hatalmas kérdőjel van a szívükben. Minden alkalommal, amikor valamilyen hírt hallanak, úgy érzik, mintha az „földrengés” lenne, amelynek hatása se nem óriási, se nem észrevehetetlen, és ez megingatja őket. Egyesek azt kérdezik: „Azért ingadoznak mindig, mert csak rövid ideje hisznek Istenben?” Nem erről van szó – egyesek már három, öt, sőt több mint tíz éve hisznek. Ez rövid időnek számít? Ha valaki három vagy öt évig hitt a Kegyelem Korának munkája során, az nem számított hosszúnak, mert nem hallotta Isten utolsó napokban elhangzott kijelentéseit és szavait; csak egy kevés bibliai ismeretet és lelki elméletet értett meg a Bibliából és az emberek prédikációiból. Ez túlságosan kevés ahhoz, hogy nyerjen valamit. Más a helyzet, amikor valaki elfogadja a jelenlegi szakasz munkáját – ha három éven át végzi a kötelességét és követi Istent, az, amit megtapasztal, megért és nyer, felülmúlja azt, amit valaki a Kegyelem Korában húsz vagy harminc évnyi, vagy akár egy egész életen át tartó Úrban való hit által nyerhetett volna. De ezek a megingó emberek, még miután három, öt, vagy akár több mint tíz éve hisznek, akkor sem tudják eldönteni, hogy a munka e szakaszát Isten végzi-e vagy sem, sőt még Isten létezésében is kételkednek. Mondanátok, hogy az ilyen emberek nagyon problémásak? Képesek felfogni az igazságot? (Nem.) A normális emberi mivoltra jellemző a gondolkodásmódjuk? (Nem.) Képtelenek felfogni az igazságot. Bármilyen helyzet is adódik a gyülekezetben, az mindig megingathatja őket – a szívükben lévő kérdőjel állandóan „földrengéseket” vált ki bennük. Ha antikrisztusok keltenek zavart a gyülekezetben és egyeseket félrevezetnek, vagy ha valaki, akit bálványoznak, olyasmit tesz, amire nem számítottak – például felajánlásokat lop vagy bujálkodik – és kitakarítják, az megingatja a szívüket, és kételkedni kezdenek Istenben: „Hát nem ez isten munkájának áramlata? Akkor hogyan történhettek ilyen törvénytelen dolgok a gyülekezetben? Hogyan engedhette meg isten antikrisztusok és gonosz emberek megjelenését? Valóban ez az igaz út?” Minden, ami a gyülekezetben ellentmond az elképzeléseiknek, kétségeket ébreszt bennük, és elkezdik megkérdőjelezni, hogy ez-e az igaz út, hogy ez Isten munkája-e, és hogy Isten valóban létezik-e. Egyszerűen nem keresik az igazságot, hogy helyesen szemléljék a dolgot. Ez önmagában elegendő annak bizonyítására, hogy kezdettől fogva alapvetően soha nem hitték, hogy a munka e szakaszát Isten végzi. Kezdettől fogva soha nem tudták, mi az igazság, sem azt, hogy Isten miért fejezi ki az igazságot. Isten oly sok szót szólt és oly sok munkát végzett – mindez Isten cselekedete. Oly sokan igazolták és bizonyosodtak meg róla, ők azonban nem hajlandók ezek alapján szemlélni a dolgokat. Mindig emberi nézőpontokat és emberi gondolkodást használnak az ítélkezéshez – túlságosan bíznak önmagukban. Amikor a gyülekezet munkájában vagy a gyülekezeti életben hiányosságok vagy eltérések mutatkoznak, vagy amikor a gyülekezetet a kormány elnyomja és üldözi, újra kérdezni kezdenek: „Valóban ez az igaz út?” Amikor antikrisztusok és hamis vezetők jelennek meg a gyülekezetben, szintén kérdezni kezdenek. Azt mondják: „Nézzétek azokat a lelkészeket és véneket a vallásos gyülekezetekben – ők igazán szeretik az urat, és az ő gyülekezeteikben nincsenek antikrisztusi incidensek. Na, az az igaz út. Ha az, ami itt nálatok van, az igaz út, miért történnek még mindig ezek a dolgok?” Így hasonlítgatnak. És hogyan hasonlítgatnak más idióták? Azt mondják: „Nézzétek azokat az embereket, akik a Három-Önálló Egyházban hisznek istenben – nekik állami engedélyük van, sőt az állam bizonyítványokat ad ki nekik és földet biztosít templomépítésre. Minden törvényes és legális. Nektek van nyilvános gyülekezetetek? Be vannak jegyezve a gyülekezeteitek? Az állam még lelkészeket is rendel a Három-Önálló gyülekezetekhez, és azoknak a lelkészeknek engedélyük van. A ti vezetőiteknek és dolgozóitoknak van engedélyük? Az állam nem engedi meg nektek, hogy higgyetek istenben; letartóztat és üldöz titeket. Még állandó helye sincs az összejöveteleiteknek; mindig titokban gyülekeztek. Valóban ez az igaz út? Ha ez lenne az igaz út, miért gyülekeznétek és végeznétek a kötelességeteket mindig ilyen titkos módon?” Még ezt a dolgot sem látják át. Bármilyen helyzet megingathatja őket és kétségeket ébreszthet bennük Istennel kapcsolatban. Mondjátok meg Nekem, egy ilyen ember szilárdan meg tud állni? (Nem.) Bár külsőleg nem hagyta el a gyülekezetet, a szívében a veszély küszöbén áll. Soha nem lehet biztos Isten munkájában és az Isten által kifejezett igazságokban, és mindig félig hisz, félig kételkedik; ez lehetetlenné teszi számára, hogy igaz hite legyen. Nem látja, hogy az összes üldöztetés, elnyomás és letartóztatás, ami Isten munkájának ezen évei alatt történt, mind Isten szuverenitása alatt állt, és mind Isten vezénylése és elrendezése alá tartozik. Ezért elképzelései vannak, és képes megkérdőjelezni, hogy Isten szuverén lehet-e mindenek felett. Mindig azt hiszi, hogy Isten házának minden munkáját emberek végzik, és Isten cselekedeteinek legcsekélyebb jelét is képtelen meglátni. Hát nem álhívő? Ha egy ilyen személy csak hat hónapja vagy egy éve újonnan hívő, és még nem értette meg világosan a különböző igazságokat, érthető, ha kétségei vannak és meginog, amikor olyan dolgokat lát, amelyek ellentmondanak az elképzeléseinek. De vannak, akik már több éve hisznek Istenben, rengeteg prédikációt hallgattak, és beszélgettek velük az igazságról, amikor nehézségekkel találkoztak. Akkoriban doktrinális értelemben megértették, amit hallottak. Utóbb azonban, amikor újra dolgokkal szembesülnek, továbbra is megkérdőjelezik Istent és Isten munkáját. Ez azt mutatja, hogy az ilyen embereknek nincs képességük az igazság felfogására, hiányzik belőlük a normális emberi mivoltra jellemző gondolkodásmód, és nem felelnek meg az emberlét mércéjének.

Hogyan kell kezelni a megingó embereket? Ami az emberi mivoltukat illeti, ezek az emberek nem számítanak gonosz embereknek, de valóban problémás embertípust jelentenek, mert híján vannak az igazság felfogására való képességnek, és nincs a normális emberi mivoltra jellemző gondolkodásmódjuk. Ami a legfontosabb, még azt a sok igazságot sem tudják megerősíteni, amelyeket Isten kimondott, és azt sem tudják, hogy ezek a szavak az igazság-e, vagy hogy Isten kifejeződése és Isten munkája-e. A felfogóképességük alapján ítélve, miféle emberek ők? Helyes azt mondani, hogy álhívők, és az is helyes, ha azt mondjuk, hogy zavaros fejű emberek. Bár az efféle emberek nem követtek el semmilyen nyilvánvaló gonoszságot és nem minősülnek gonosz embereknek, mivel ilyen mértékben zavaros fejűek és sok olyan dolgot tehetnek, ami akadályoz és zavar, hát nem semmirekellők? (De igen.) Nem számít, mennyi ideje hisznek Istenben vagy mennyi prédikációt hallgattak, soha nem tudják megérteni az igazságot. Még Isten létezését vagy Isten szuverenitását sem tudják megerősíteni. Miféle képesség ez? Ezeknek az embereknek egyáltalán nincs képességük az igazság felfogására. Nagyon gyenge képességű emberek; vagy azt is mondhatnátok, hogy egyáltalán nincs képességük – agyatlan semmirekellők. Mondjátok meg Nekem, milyen kötelességet tudnak végezni a semmirekellők? (Semmilyen kötelességet nem tudnak végezni.) Semmilyen kötelességet nem tudnak végezni, és mindig kételkednek és meginognak. Hogyan kell tehát az ilyen emberekkel bánni és kezelni őket? Az ilyen emberek kezelésének legmegfelelőbb módja az, ha nem hagyjuk őket semmilyen kötelességet végezni. Még ha kérik is, hogy kötelességet végezzenek, nem szabad megengedni nekik. Miért nem? Mert ha egyszer az ilyen emberek elkezdenek kötelességet végezni – különösen akkor, ha nehézséget szenvedtek és némi árat fizettek – előbb-utóbb el akarnak majd számolni Isten házával. Ha letartóztatják őket, vagy természeti katasztrófákkal, illetve ember okozta csapásokkal néznek szembe, meg fogják bánni, hogy feláldozták magukat Istenért; keserűen panaszkodni fognak, és olyan megjegyzéseket terjesztenek majd, mint: „Oly sokat szenvedtem a gyülekezet munkájáért és a kötelességem végzéséért. Oly sokkal kevesebb ételt ettem, oly sokkal kevesebbet aludtam, és oly sokkal kevesebb pénzt kerestem. Ha nem végeztem volna kötelességet, a megkeresett pénzemet a bankba tehettem volna, és kamatozott volna! Oly sok kockázatot vállaltam – mennyit ér egy óra kockázat? Mennyi a munkadíj?” Megpróbálnak majd pénzügyi elszámolást tartani Isten házával, sőt még azzal is fenyegetőznek, hogy ha Isten háza nem kárpótolja őket, feljelentik Isten házát. Nem okozna végtelen bajt, ha ilyen embereket hagynánk kötelességet végezni? Az ilyen alantas egyénekkel való foglalkozás olyan bonyodalomhoz vezet, amelyet lehetetlen megoldani. Nem számít, mennyi dolgot intéznek a gyülekezetért, a szívükben egy kis könyvecskét vezetnek, minden egyes számlát világosan feljegyezve. Bármit is tesznek a gyülekezetért, soha nem teszik készségesen. Mivel nem készségesek, el akarnak számolni. Miért van ez így? Azért, mert a szívükben nem ismerik el Isten létezését, és nem hisznek Isten létezésében. Nem ismerik el, hogy Isten szavai az igazság, vagy hogy Isten munkája meg tudja menteni az embereket. Milyen jutalomra lenne tehát szükségük ahhoz, hogy elégedettek legyenek azzal, hogy fizettek egy kis árat, szenvedtek egy kicsit, végeztek némi kötelességet, és emberi és anyagi erőforrásokat áldoztak az elméjükben elképzelt úgynevezett istenért? Ha semmit sem kapnának cserébe, elégedettek lennének? Ha egy nap rájönnek, hogy kiiktatták őket, mert nem törekedtek az igazságra, mik lesznek a következmények? Azt fogják gondolni, hogy Isten háza becsapta őket, hogy a vezetők és a dolgozók becsapták őket, valamint hogy sötétben tapogatóztak, és egy átverés áldozatai lettek. Akkor majd perelni akarnak Isten házával és kártérítést követelnek, vég nélkül húzva a dolgokat. Gondoljátok, hogy Isten háza össze akarna gabalyodni egy ilyen emberrel? Isten háza semmiképp sem tenne ilyen ostobaságot! Isten választott népe azért végzi a kötelességét, hogy eleget tegyen a teremtett lények felelősségének – ez teljességgel a saját választásuk, olyasmi, amit készségesen tesznek. Isten háza soha senkit sem kényszerít. De ha egyszer álhívők kezdenek kötelességet végezni, csak idő kérdése, hogy baj legyen. Amikor rossz a hangulatuk, biztosan morogni és panaszkodni kezdenek, ezt mondva másoknak: „Mindannyian olyan szépen beszéltetek és becsaptatok engem, azt mondva, hogy az istenben való hit lehetővé teszi számomra, hogy elnyerjem az igazságot és az örök életet. De egyikőtök sem említette, hogy antikrisztusok lesznek a gyülekezetben, akik félrevezetik az embereket, gonosz emberek, akik akadályozzák és megzavarják a gyülekezeti munkát, vagy hogy a gyülekezet kitakarít vagy kizár embereket. Soha nem mondtátok nekem, hogy ezek közül bármelyik meg fog történni a gyülekezetben!” Még vissza is fordulhatnak és megvádolhatnak téged, mondván: „Soha nem magyaráztad el nekem világosan ezeket a dolgokat. Én csak titeket követtelek az istenben való hitben és a kötelességem végzésében. Ennek eredményeként most nincsenek világi kilátásaim; megakadályoztatok abban, hogy nagy pénzt keressek. Kárpótolnotok kell a veszteségeimért!” Hát nem találod undorítónak, amikor elkezdenek elszámolni veled? Hajlandó lennél összegabalyodni velük? (Nem.) Ki tudná egyáltalán megértetni a dolgokat az ilyen emberekkel? Nem fogadják el az igazságot, nem látják Isten létezését, és a tapasztalataikon keresztül sem érzékelik Isten létezését. Mondjátok meg Nekem, ki tudná a fejükbe vésni ezt a tényt? Senki sem tudná. Nincsenek meg az adottságaik az igazság elfogadásához, így ha arra kérnénk őket, hogy törekedjenek az igazságra, az nagyon megnehezítené a dolgukat, nehéz helyzetbe hozná őket – ez egyszerűen irreális. Csak azért hisznek Istenben, hogy áldásokat kapjanak. Amint egy kis kötelességet végeznek, jutalmat követelnek. Ha nem kapják meg, amit akarnak, szitkozódni kezdenek: „Becsaptak és rászedtek! Mind csalók vagytok!” Mondjátok meg Nekem, viselni akarnátok ezt a szidalmazást? (Nem.) Ki csapta be őket? Nem arról van szó, hogy nekik maguknak vannak ambícióik és vágyaik, és áldásokat akarnak kapni? Nem éppen azért hittek Istenben, hogy áldásokat kapjanak? Most nem kaptak áldásokat, de nem azért, mert nem törekszenek az igazságra? Nem az ő saját problémájuk ez? Még csak nem is hisznek Istenben, ugyanakkor áldásokat akarnak kapni Istentől – hogyan lehetne ilyen könnyen áldásokat kapni? Nem magyarázták el nekik világosan ezeket a dolgokat jóval azelőtt, hogy elkezdték volna végezni a kötelességüket? (De igen.) De tudsz érvelni nekik? Nem tudsz – csak azt fogják mondani, hogy becsaptad őket. Mondjátok meg Nekem, függetlenül attól, hogy a testvérek mennyi ideje hisznek Istenben, közülük ki nem önként végzi a kötelességét Isten házában? Bár ritkán előfordul, hogy a gyermekek nem hisznek Istenben, és a szüleik vagy rokonaik rángatják bele őket a hitbe és a kötelesség végzésébe, ilyen esetből mégis nagyon kevés van. Még ha a szüleid rángatnak is bele, az a te javadat szolgálja – ezt meg kellene értened. De az a te családod, amelyik belerángat téged – Isten házának testvérei nem rángatnak és nem kényszerítenek téged. Az Istenben való hit és a kötelesség végzése teljességgel önkéntes. Most bárki, aki el akar menni, megteheti; Isten házának ajtajai mindig nyitva állnak. Azonban ha egyszer elmész, visszajönni már nem lesz olyan könnyű. Azokat, akik teljes munkaidőben végzik a kötelességüket Isten házában, gondosan választják ki – nem akárkit fogadnak be. Vannak megkövetelt normák és alapelvek, és csak azok maradhatnak a teljes munkaidős gyülekezetben, akik megfelelnek a követelményeknek. A megingó emberek azt gondolják: „Nem magyaráztátok el nekem világosan ezt a fontos dolgot. Akkoriban csak azért végeztem kötelességet, mert össze voltam zavarodva.” Mit nem magyaráztak el világosan? A testvérek mindennap együtt beszélgetnek az igazságról, miközben a kötelességüket végzik – ha ezek az emberek nem értették, az azért van, mert zavaros fejűek és vakok. Ezért senki mást nem hibáztathatnak. De ezt nem fogják fejtegetni neked; csak úgy érzik, hogy óriási veszteséget szenvedtek, és el akarnak számolni és vitatkozni akarnak Isten házával. Nem oktalanok és rendkívül undorítóak az ilyen emberek? Tehát, ha egyszer megismeritek az ilyen emberek valódi arcát, és világosan látjátok, hogy zavaros fejűek, teljesen haszontalanok, semmilyen kötelességet nem tudnak végezni, és állandóan az áldások elnyerésére összpontosítanak, a szívüket pedig az áldások elnyerésének gondolata emészti fel, és csak annyit tudnak, hogy a kötelesség végzése áldásokat, üdvösséget, a királyságba való belépést és halhatatlanságot hozhat, és csak ezt a néhány kifejezést ismerik anélkül, hogy bármi mást megértenének – nem tudják, mi az igazság, hogyan kell gyakorolni az igazságot, vagy hogyan kell alávetni magukat Istennek – akkor, még ha akarnak is kötelességet végezni vagy kérik, hogy kötelességet végezzenek, lehet-e úgy intézni, hogy megtegyék? (Nem.)

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren