A vezetők és a dolgozók felelőssége (27.) Első szakasz

Ma folytatjuk a beszélgetést a vezetők és a dolgozók felelősségeinek témájáról. Korábban a tizennegyedik felelősségi körig jutottunk a beszélgetésben, és ehhez a felelősségi körhöz még tartozik néhány altéma, amelyekről még nem beszéltünk. Mielőtt beszélgetünk, először ismételjük át, hogy hány felelőssége van a vezetőknek és a dolgozóknak. (Tizenöt.) Olvassátok hát fel őket.

(A vezetők és a dolgozók felelősségei:

1. Elvezetni odáig az embereket, hogy egyenek és igyanak Isten szavaiból, megértsék őket, és hogy belépjenek Isten szavainak a valóságába.

2. Ismerni minden egyes embertípus állapotait és megoldani olyan, az életbe való belépéssel kapcsolatos különböző nehézségeket, amelyekkel a valós életükben találkoznak.

3. Közölni azokat az igazságalapelveket, amelyeket meg kell érteni az egyes kötelességek megfelelő végzéséhez.

4. Figyelemmel kísérni a különböző munkák felügyelőinek és a különféle fontos feladatokért felelős személyeknek a körülményeit, és haladéktalanul kiigazítani a számukra kijelölt kötelességeket vagy szükség esetén elbocsátani őket a nem megfelelő emberek használatával okozott károk megelőzése vagy enyhítése, valamint a munka hatékonyságának és gördülékeny előrehaladásának a garantálása végett.

5. Naprakész felfogással és megértéssel rendelkezni a munka minden egyes elemének az állását és előrehaladását illetően, és képesnek lenni problémák haladéktalan megoldására, elhajlások helyreigazítására, valamint a munkában lévő hibák orvoslására, hogy az gördülékenyen haladjon előre.

6. Mindenféle alkalmas tehetség támogatása és művelése, hogy minden igazságra törekvő a lehető leghamarabb lehetőséget kapjon a képzésre és az igazságvalóságba való belépésre.

7. A különböző típusú emberek észszerű, az emberi mivoltuk és az erősségeik alapján történő beosztása és felhasználása úgy, hogy mindegyikük a lehető legjobban hasznosuljon.

8. A munkában felmerülő zavarok és nehézségek haladéktalan jelentése és a megoldásuk keresése.

9. Isten háza különféle munkarendjeinek pontos közlése, kiadása és megvalósítása annak követelményei szerint, útmutatás, felügyelet és ösztönzés nyújtása, valamint a megvalósításuk állapotának ellenőrzése és nyomon követése.

10. Isten háza különböző anyagi javainak (könyvek, különböző felszerelések, gabona és így tovább.) megfelelő védelme és észszerű elosztása, valamint rendszeres ellenőrzések, karbantartás és javítás végzése a károk és a pazarlás minimalizálása érdekében; továbbá annak megakadályozása, hogy gonosz emberek birtokba vegyék ezeket.

11. Megbízható emberek választása, akiknek az emberi mivolta megfelel a színvonalnak, különösen a felajánlások rendszerezett nyilvántartásba vételének, egyeztetésének és védelmének feladatára; a bevételek és kiadások rendszeres áttekintése és ellenőrzése, annak érdekében, hogy a pazarlás vagy tékozlás esetei, valamint az indokolatlan kiadások azonnal beazonosíthatók legyenek – az ilyen dolgok véget vetése és észszerű kárpótlás megkövetelése; emellett minden eszközzel meg kell akadályozni, hogy a felajánlások gonosz emberek kezébe kerüljenek és ők birtokukba vegyék azokat.

12. Az Isten munkáját és a gyülekezet normális rendjét akadályozó és megzavaró különféle emberek, események és dolgok azonnali és pontos azonosítása; ezek leállítása és korlátozása, valamint a dolgok megfordítása; továbbá az igazság közlése, hogy Isten választott népe fejlessze a tisztánlátást ezeken keresztül és tanuljon belőlük.

13. Isten választott népének megóvása attól, hogy az antikrisztusok megzavarják, félrevezessék, irányítsák és súlyosan ártsanak nekik, valamint képessé tételük arra, hogy felismerjék az antikrisztusokat és szívükből lemondjanak róluk.

14. Mindenféle gonosz ember és antikrisztus azonnali felismerése, majd kitakarítása, illetve kizárása.

15. A személyzet mindenféle fontos tagjának megóvása, megvédve őket a külvilág zavaró hatásaitól és biztonságban tartva őket, annak biztosítása érdekében, hogy a különböző fontos munkaelemek rendben haladhassanak.)

Mindenki tisztán hallotta mind a tizenöt felelősséget? (Igen.) A vezetők és a dolgozók tizennegyedik felelőssége: „Mindenféle gonosz ember és antikrisztus azonnali felismerése, majd kitakarítása, illetve kizárása.” Tehát hogyan tudjátok felismerni a különféle gonosz embereket? Az első kritérium az Istenbe vetett hitük célján alapul. Hány pontra osztottuk az emberek Istenbe vetett hitének céljait? Kilenc pontra osztottuk őket: az első pont az ember tisztviselőség iránti vágyának kielégítése; a második az ellenkező neműek keresése; a harmadik a csapások elkerülése; a negyedik az opportunizmus gyakorlása; az ötödik a gyülekezetből való megélés; a hatodik a menedék keresése; a hetedik a támogató keresése; a nyolcadik a politikai célok hajszolása; és a kilencedik a gyülekezet megfigyelése. Ez a különféle emberek lényegének felismerése az Istenbe vetett hitük szándékai és céljai alapján. A második kritérium a kitakarítandó vagy kizárandó különféle emberek felismerésére az emberi mivoltuk lényegének különböző szempontok szerinti megnyilvánulásain alapul. Hány megnyilvánulás tartozik ehhez a kritériumhoz? Először is a tények és a valótlanságok hamis színben feltüntetésének kedvelése; másodszor mások kihasználásának kedvelése; harmadszor a züllöttség és féktelenség; negyedszer a bosszúvágy; ötödször az arra való képtelenség, hogy az ember vigyázzon a szájára; hatodszor az észszerűtlen és szándékosan problémás viselkedés, miközben senki sem meri provokálni őket; hetedszer a következetes kicsapongó viselkedés; nyolcadszor bármikor képesnek lenni az árulásra; kilencedszer bármikor képesnek lenni a távozásra; tizedszer a megingás; tizenegyedszer a gyávaság és gyanakvás; tizenkettedszer a bajkeresésre való hajlam; tizenharmadszor a bonyolult háttér. Összesen tizenhárom megnyilvánulás van. A vezetők és a dolgozók tizennegyedik felelőssége: „Mindenféle gonosz ember és antikrisztus azonnali felismerése, majd kitakarítása, illetve kizárása.” Az első kritériummal – az Istenbe vetett hit céljával – kapcsolatos kérdésekről már beszélgettünk. Az emberi mivoltuk első hét problémájáról is beszélgettünk már, ami a második kritérium. Ma az emberi mivoltuk nyolcadik megnyilvánulásától kezdjük a beszélgetést, ami ez: „bármikor képesnek lenni az árulásra”.

Tizennegyedik tétel: Mindenféle gonosz ember és antikrisztus azonnali felismerése, majd kitakarítása, illetve kizárása (Hatodik rész)

A különféle gonosz emberek felismerésének mércéi és alapjai

II. Az ember emberi mivolta alapján

H. Bármikor képesnek lenni az árulásra

Azokat, akik nyilvánvalóan képesek bármikor elárulni a gyülekezetet – az ilyen embereket felismeritek, igaz? Nagyon súlyos az ilyen emberekkel kapcsolatos probléma? (Igen.) Vannak, akik gyávaságból árulják el a gyülekezetet, míg mások gonosz emberi mivoltuk vagy egyéb problémák miatt teszik ezt. Az októl függetlenül az a tény, hogy az ilyen emberek képesek bármikor elárulni a testvéreket és Istent, azt mutatja, hogy megbízhatatlanok. Ha a gyülekezetre vonatkozó fontos információkhoz vagy a testvérek személyes adataihoz jutnak, például hogy hol laknak a testvérek, kik a gyülekezetvezetők, milyen munkát végez a gyülekezet, vagy ki milyen fontos munkákat és kötelességeket végez, veszély esetén vagy bizonyos különleges körülmények között kiszivárogtathatják ezeket az információkat, elárulva a gyülekezetet és a testvéreket. Ennek egyik oka az lehet, hogy megvédjék magukat és biztosítsák saját biztonságukat. Másrészt szándékosan is cselekedhetnek így, nem véve komolyan ezeket az információkat, és képesek bármikor felfedni azokat és árulást elkövetni személyes haszonszerzés érdekében. Például egyeseket letartóztat a nagy vörös sárkány, és a kihallgatás során a nagy vörös sárkány fenyegeti, csábítja, vagy akár kínzással kényszeríti vallomásra őket, mondván, hogy ha beszélnek, szabadon engedik őket; így a saját szabadságukért cserébe elárulnak minden információt, amit a testvérekről és a gyülekezetről tudnak. Az ilyen emberek tankönyvi Júdások. Mondjátok, hogyan kell bánni és foglalkozni azokkal, akik tankönyvi Júdások? (Az ilyen embereket azonnal ki kell zárni, és meg is kell átkozni.) Ezek a tankönyvi Júdások általában – akár szándékosan, akár szándékolatlanul – tudakozódnak a gyülekezettel kapcsolatos bizonyos helyzetekről, vagy tudomást szereznek róluk, és észben tartják őket. Később, ha valamilyen körülmény miatt letartóztatják őket, bevallják ezeket az információkat. Látszólag nem azzal a céllal firtatják és ismerik meg ezeket a részleteket, hogy szándékosan bevallják az információkat a nagy vörös sárkánynak, de amikor letartóztatják őket, nem tudnak uralkodni magukon. Ennek eredményeként a vallomásuk káros következményekkel jár a gyülekezetre nézve. Így annak, hogy ezeket a részleteket ártatlanul firtatják és megismerik, nem hétköznapi csevegés vagy tétlen beszélgetés jellege van; inkább szándékosan és céltudatosan teszik ezt. Ez előkészíti a feltételeket ahhoz, hogy később Júdásokká váljanak. Megoldható-e az ilyen emberek problémája, akik könnyedén elárulják mások információit olyan módszerekkel, mint az igazság közlése vagy figyelmeztetések adása? (Nem.) Miért nem? (Mert az ilyen emberekből hiányzik a lelkiismeret és a józan ész, és nem fogadják el az igazságot, és az igazság közlése velük haszontalan.) Hogyan kell bánni az ilyen gonosz emberrel, aki könnyedén árthat másoknak? Csak egy megoldás van, mégpedig kitakarítani őket, mert amit tettek, az nemcsak árt a testvéreknek, hanem megzavarja a gyülekezet munkáját is. Ez a fajta viselkedés a testvérek és a gyülekezet elárulásaként jellemezhető, ezért az ilyen embereket ki kell takarítani, illetve ki kell zárni. Bár az ilyen embereket nem lehet antikrisztusokként jellemezni, elegendő alap van arra, hogy olyan gonosz emberekként jellemezzük őket, akik akadályozzák és megzavarják a gyülekezet munkáját. Ezért az ilyen emberek kitakarítása teljes mértékben összhangban van az alapelvekkel. Ezeket az embereket nem érdekli az igazság; csak szeretnek mindenhol tudakozódni a vezetők és a dolgozók személyes dolgairól, valamint bizonyos testvérek személyes dolgairól. Több éve hisznek Istenben, és nem sok igazságot értettek meg – mégis elég sok információt gyűjtöttek a vezetők és a dolgozók, valamint a testvérek családjairól. Nem számít, melyik testvérről van szó, képesek néhány személyes részletet megosztani róla, ami másokat meglehetősen megdöbbent. Bár nem vezetők vagy dolgozók, mindig szívesen tudakozódnak a gyülekezet bizonyos belső ügyeiről, például az adminisztratív munkáról, a különböző szervezeti egységek vezetőiről és néhány külső ügyekkel kapcsolatos munkáról. Gyakran kérdezik, ki hova ment kötelességet végezni és mikor ment el, kit léptettek elő, kit bocsátottak el, és hogyan haladnak a gyülekezet munkájának bizonyos aspektusai. Miután tudakozódtak ezekről a dolgokról, mindenhol terjesztik az információt. Ami még utálatosabb, hogy egyesek még le is írják az információt, amit összegyűjtöttek, miután rákérdeztek. Ugye, hogy azt mutatja ez, hogy hátsó szándékaik vannak? (Igen.) Amikor a nagy vörös sárkány országában a saját ügyeiket rögzítik, tudják, hogy kódot vagy rejtjeles nyelvet kell használniuk, de amikor mások információit rögzítik, nem alkalmaznak olyan módszert, amely akár csak egy kis bölcsességet is mutatna, ehelyett egyszerűen leírják a testvérek valódi nevét, kinézetét, életkorát, telefonszámát és egyéb részleteit. Ugye, hogy arról van itt szó, hogy árulást szándékoznak elkövetni? Rossz szándékaik vannak, és valóban árulást szándékoznak elkövetni. Ha valami veszélyes dolog történik, és a rendőrség lefoglalja az általuk rögzített információt, akkor a rendőrségnek elég csak megfenyegetnie és megfélemlítenie őket anélkül, hogy kínzáshoz folyamodna, és azonnal mindent részletesen bevallanak, anélkül, hogy bármit visszatartanának. Azokat a dolgokat illetően, amelyeket elfelejtettek, még törik is az agyukat, hogy emlékezzenek, és amint eszükbe jut valami, azonnal elmondják a rendőrségnek. Még el is vezetik a rendőrséget a testvérek otthonába, a vezetők és a dolgozók otthonába, valamint a fontos kötelességeket végzők szálláshelyére, hogy letartóztassák őket. Nem gondoljátok, hogy az ilyen emberek rendkívül aljasak? (De igen.) Mielőtt elárulnának másokat, a viselkedésük nem tűnik gonosz emberének, még kevésbé antikrisztusénak – inkább olyan, mintha csak egy átlagos romlott emberi lény megnyilvánulásai lennének –, de amint letartóztatják őket, képesek könnyedén elárulni bármelyik testvért. Már ez az egy megnyilvánulás is még aljasabbá teszi őket a gonosz embereknél és az antikrisztusoknál. Nem arról van szó, hogy súlyos kényszerítés, kínzás és üldöztetés alatt nem tehetnek mást, és kiadnak egy kevés jelentéktelen információt, mert a testük túl gyenge, és már nem bírják tovább. Inkább kezdeményező módon és meggondolatlanul felfednek minden információt, amit tudnak, anélkül, hogy bármilyen tekintettel lennének a testvérek biztonságára, és még kevésbé a gyülekezet munkájára. Ez rendkívül aljas! Ez a Júdások típusába tartozó emberek egyik megnyilvánulása.

Van egy másik típusú ember, aki a legkisebb provokációra is jelenteni akarja a gyülekezetet és a testvéreket. Például amikor természeti katasztrófákkal, betegséggel vagy lopással találkoznak, panaszkodnak Istenre, és panaszkodnak arra is, hogy a testvérekből hiányzik a szeretet, és nem segítenek nekik megoldani a problémáikat. Ez arra készteti őket, hogy elárulják a gyülekezetet és a testvéreket. Vannak, akik vakmerő gaztetteket követnek el, így megmetszik őket, és a testvérek is eltávolodnak tőlük; ez azt az érzést kelti bennük, hogy Isten házából hiányzik a szeretet, ezért kibukik belőlük: „Mindannyian ellenszenvesnek találtatok, ugye? Mindannyian lenéztek, ugye? Valóban nyerhetek még áldásokat az istenbe vetett hitből? Ha nem nyerek áldásokat, mindannyiótokat feljelentelek!” Ez a „legklasszikusabb” mondat az ilyen emberektől. Miért mondom, hogy ez a kijelentés – „Ha nem nyerek áldásokat, mindannyiótokat feljelentelek!” – „klasszikus” számukra? Azért, mert ez a kijelentés mutatja meg az emberi mivoltukat. Ez a mondat nem olyasmi, amit csak azért mondanak, hogy kiadják a gyűlöletüket, miután sok elégedetlenséget okozó helyzettel találkoztak, vagy a mélyen gyökerező neheztelés miatt, és nem is egy hirtelen kitörés. Inkább olyasmi, ami megtöltötte a szívüket, és bármikor feltárulhat. Olyasmi, ami régóta létezik a szívükben, és bármelyik pillanatban kitörhet. Ez mutatja meg az emberi mivoltukat. Az emberi mivoltuk ennyire lealacsonyodott – ha bárki provokálja vagy megbántja őket, képesek bármikor elárulni az illetőt. Ha kötelességük végzése közben megszegik a munkarendeket vagy az alapelveket, és a vezetők és a dolgozók, illetve a testvérek egy kicsit megmetszik őket, neheztelővé, dühössé és elégedetlenné válnak, majd olyanokat mondanak, mint: „Feljelentelek titeket! Tudom, hol laksz, tudom a kereszt- és vezetéknevedet!” Ha nem csillapítjátok le az ilyen embereket, valóban elárulhatnak titeket. Nem próbálnak megijeszteni senkit, és nem is az indulat hevében mondják; ha valaki valóban megsérti vagy feldühíti őket, teljes mértékben képesek elárulni az illetőt. Vannak, akik azt mondják: „Miért félnénk tőlük?” Nem arról van szó, hogy félünk tőlük. Nem félnénk az árulásuktól, ha az egy demokratikus és szabad országban történne. De a nagy vörös sárkány országában, ha valóban árulást követnek el, az bajt okozhat a testvéreknek, és hatással lehet a gyülekezet munkájára. Ha a testvéreket valóban letartóztatják, a nagy vörös sárkány nagy ügyet csinál belőle. Ha egyszer rést találnak, vég nélkül tartóztatják le az embereket. Ebben az esetben számtalan ember gyülekezeti élete és számtalan ember normális kötelességvégzése érintett lenne. Ugye elég súlyos következmények ezek? Ezeket a dolgokat figyelembe kell vennetek! Az ilyen emberek mindig hisztiznek, amikor másokkal érintkeznek. Ha valaki olyat mond, ami boldogtalanná teszi őket, vagy leleplezi a problémáikat és feldühíti őket, megharagszanak az illetőre, és akár több napig sem hajlandók beszélni vele, amikor pedig megkeresitek és megkéritek őket, hogy végezzék el a kötelességüket, figyelmen kívül hagyják a kérést. Lehetetlen kijönni az ilyen emberekkel. Ugye, hogy gonosz emberek? Egy embercsoportban gyakran hallani, amint gonosz emberek ilyeneket mondanak: „Ha bárki az utamba áll, nem hagyom annyiban! Pontosan tudom, hol laktok, még a függönyeitek színét is ismerem. Teljesen tisztában vagyok vele, hol gyülekeztek, és hol laknak a vezetők és a dolgozók!” Mondanátok, hogy az ilyen emberek veszélyes egyének? (Igen.) Ők tankönyvi Júdások. Még amikor minden normális, olyankor is képesek szándékosan árulást elkövetni. És ha valami baj történik, ők lesznek az elsők, akik kiugranak és Júdássá válnak. Ezért, ha ilyen embereket fedeznek fel a gyülekezetben, a lehető leghamarabb ki kell takarítani, illetve ki kell zárni őket. Milyen más megnyilvánulásaik vannak az ilyen embereknek? Például összejövetelek alkalmával, mivel a testvérek rendszeresen találkoznak, nincs szükség udvariaskodásra. Amikor eljön az ideje, elkezdik az összejövetelt, olvassák Isten szavait és beszélgetnek az igazságról. De azok, akik hisztiznek, dühösek lesznek, amikor látják, hogy senki sem figyel rájuk és nem köszönti őket. Kifakadnak: „Mindannyian lenéztek engem? Hm! Egyikőtök sem fogad szívesen – nos, rendben van; van egy módszerem, amivel elbánok veletek. Tudom, hol laknak a gyülekezetvezetők, tudom, melyikőtök hol teszi a kötelességét és milyen munkát végez, tudom, ki látja vendégül a vezetőket és a dolgozókat, ki őrzi a felajánlásokat, ki intézi a könyvek nyomtatását, és ki felelős a szállításukért. Mindannyiótokat feljelentelek! Mindent elmondok a rendőrségnek a gyülekezetről!” Ha az emberek a legnagyobb tisztelettel bánnak velük, minden rendben van. De amint valaki felkavarja vagy provokálja őket, az problémává válik – bosszúhoz és áruláshoz fognak folyamodni. Amikor olyasmivel találkoznak, ami boldogtalanná vagy elégedetlenné teszi őket, durva fenyegetéseket intéznek a testvérek és a gyülekezetvezetők ellen. Mondanátok-e, hogy az ilyen emberek ijesztőek és veszélyesek? (Igen, veszélyesek.) Az ilyen emberek Júdások, akik bármikor képesek árulást elkövetni; veszélyes egyének.

Azoknak az embereknek, akik bármikor képesek árulást elkövetni, van egy másik megnyilvánulásuk is. Például a nagy vörös sárkány országában az olyan dolgokat, mint a különböző tartományokban és városokban létrehozott gyülekezetek száma, az, hogy hányan tartoznak az egyes gyülekezetekhez, kik a vezetők, és milyen munkát végez a gyülekezet – mindezeket szigorúan bizalmasan kell kezelni. Még a nem hívő családtagoktól és rokonoktól is óvakodni kell, és ezeket az információkat soha nem szabad kiadni, megelőzendő a gyülekezet jövőbeli problémáit. Azonban ezek a hátsó szándékot dédelgető veszélyes egyének mindig megpróbálnak ilyen dolgokról tudakozódni. Ha a testvérek nem hajlandók elmondani nekik, úgy érzik: „Miért tudjátok ti mindannyian ezeket a dolgokat, míg én vagyok az egyetlen, aki a sötétben tapogatózik? Miért nem mondjátok el nekem? Úgy bántok velem, mint egy kívülállóval, és nem úgy, mint a testvérek egyikével? Rendben van, feljelentelek titeket!” Látjátok, bármilyen helyzetben képesek feljelenteni a gyülekezetet és a testvéreket. Senki sem sértette meg őket, de még a legkisebb elégedetlenség is arra készteti őket, hogy feljelentsék a gyülekezetet. Például, amikor az Isten szavát tartalmazó könyveket kiosztják a testvéreknek, mindenki buzgón kezdi nézni, hány fejezet van Isten szavából a könyvben, hány oldalas, és milyen a nyomtatás minősége. Mindannyian boldogok és izgatottak, hogy a kezükben tarthatják a könyvet. A Júdás-típusú emberek viszont azon gondolkodnak: „Hol nyomtatták ezt a könyvet? Mennyibe kerül egyetlen példány kinyomtatása? Ki felelős a nyomtatásért? Nyomtatás után ki intézi a szállítást? Hogyan szállították ezeket a könyveket a mi gyülekezetünkbe? Hol tárolják a könyveket? Ki felelős az őrzésükért?” Ezek eredendően érzékeny témák. Általában azok, akikben van racionalitás és akiknek van emberi mivoltuk, nem tudakozódnak ilyen ügyekről, de ezek a veszélyes egyének, akik képesek árulást elkövetni, buzgón kérdezősködnek róluk. Tehát mit gondolsz: el kellene mondanotok nekik, amikor folyton ezekről a dolgokról kérdezősködnek, vagy nem? (Nem kellene elmondanunk nekik.) Ha elmondod nekik, képesek lesznek felfedni ezeket az információkat és árulást elkövetni. Ha pedig nem mondod el nekik, lesz hozzá szavuk: „Hogyhogy erről nem tudhatok? Isten háza nem igazságos! Én isten házának része vagyok, jogom van ahhoz, hogy mindenről tájékoztatást kapjak! Úgy bántok velem, mint egy kívülállóval. Rendben, feljelentelek titeket!” Megint fel akarják jelenteni a gyülekezetet. Hát nem gonosz emberek? Ha valóban feljelentenék a gyülekezetet a rendőrségen, milyen következményekkel járna? Nem kerülnének életveszélybe a testvérek, ha letartóztatnák őket? Továbbá, miután a rendőrség letartóztatásokat eszközölt, az milyen sok nehézséget okozna a testvéreknek és a gyülekezet munkájának. Ez különböző mértékben befolyásolná Isten választott népének életbe való belépését is – azok, akik nem tudják, hogyan keressék az igazságot, negatívvá válhatnának, és akár teljesen fel is hagyhatnának az összejövetelek látogatásával. Mindezeket egyáltalán nem veszik figyelembe. Tehát van-e nekik lelkiismeretük és józan eszük? Bármilyen munkát is végez a gyülekezet, mindig elsőként akarnak tudni róla. Csak akkor boldogok, ha mindent tudnak, ami a gyülekezetben történik. Ha van akár egyetlen dolog is, amelyről nem szólnak nekik, nem tudják elengedni, és fel akarják jelenteni a gyülekezetet, ami óriási bajt okozhat. Micsoda nyomorult az ilyen? Ördög! Ha egy ördög mindig aggódik valami miatt a gyülekezetben, az biztosan bajt fog okozni. Például, ha vannak jómódú testvérek, és nagy felajánlásokat tesznek, soha nem szűnnek meg ezen gondolkodni, és megkérdezik őket: „Mennyit ajánlottál fel?” A másik fél így válaszol: „Hogy mondhatnám el ezt neked? Ne tudja a bal kéz, mit csinál a jobb. Nem mondhatom el neked – bizalmas!” Ők így válaszolnak: „Még ez is bizalmas? Nem bízol bennem. Nem úgy bánsz velem, mint a testvérek egyikével!” Szívükben neheztelnek a másik félre, és azt gondolják: „Hm, azt hiszed, olyan nagyszerű vagy a nagy felajánlásaiddal! Nem mondod el nekem, mennyit ajánlottál fel. Tudom, hogy a családodnak vállalkozása van. Ha provokálsz, feljelentelek az istenben való hitedért, és a vállalkozásod tönkre fog menni! Akkor egyetlen fillért sem tudsz majd felajánlani!” Látod, megint fel akarnak jelenteni embereket. Bármikor, amikor van egy apróság, amiről nem szólnak nekik, fel akarják jelenteni a gyülekezetet és a testvéreket. Bizonyos fontos kötelességeket végző egyének lakóhelyét csak néhányan ismerik. Ez nem arról szól, hogy szándékosan eltitkolnának valamit bárki elől, vagy hogy valami gyanúsat csinálnának mások háta mögött; azért van, mert a környezet túl veszélyes, és biztonsági okokból ilyen intézkedésekre van szükség. Amikor ez az áruló, ez a Júdás meghallja, hogy egy bizonyos család néhány utazó testvért lát vendégül, azt gondolja, hogy ez jelentésre érdemes dolog – talán a rendőrség még meg is fogja jutalmazni őt! Az ajtó mögött leselkedik hallgatózva, és miután hall valamit, dühbe jön: „A hátam mögött tárgyaljátok a gyülekezeti ügyeket anélkül, hogy szólnátok nekem. Féltek, hogy elárullak titeket, ezért őrizkedtek tőlem és eltitkoltok dolgokat előlem, nem úgy bántok velem, mint isten házának részével. Rendben, feljelentelek titeket!” Látod, ismét fel akar jelenteni másokat. Mondanád, hogy ez az ember nagy probléma? (Igen.) Úgy véli, hogy a testvéreket vagy a gyülekezetet érintő minden helyzetet mindenkinek a tudtára kell adni, és hogy mindenkinek joga van a tájékoztatáshoz – különösen neki magának. Ha van akár egyetlen dolog is, amelyről nem szólnak neki, azzal fenyegetőzik, hogy feljelent embereket. Folyamatosan a feljelentéssel fenyegeti a testvéreket és a gyülekezetvezetőket, mindig ezt használja a saját céljai elérésére. Az ilyen emberek nagy rejtett veszélyt, egy ketyegő időzített bombát jelentenek a gyülekezetben. Bármelyik pillanatban kárt és szerencsétlenséget okozhatnak a testvéreknek és a gyülekezet munkájának. Ha ilyen egyéneket fedeznek fel, ki kell takarítani őket – nem szabad eltűrni őket.

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren