G. Következetes kicsapongó viselkedés

A hetedik típus egy gyakran emlegetett csoport, azok, akik kicsapongó viselkedést folytatnak. Bár az emberi mivoltuk megnyilvánulásai nem túl gonoszak – nem szítanak viszályt, nem követnek el gonosz tetteket és nem okoznak zavarásokat –, van egy közös vonásuk, mégpedig az, hogy mindig problémák és incidensek merülnek fel a másik nemmel való kapcsolataikban. Ilyen problémák a lehetőségek rendelkezésre állásától függetlenül mindig felmerülnek számukra, és ha nincsenek lehetőségek, akkor ők megteremtik azokat, hogy ilyen „történetek” mindenképpen bekövetkezzenek. Függetlenül a körülményektől, attól, hogy ki a másik személy, illetve milyen távol van tőlük az illető, ilyen incidensek időről időre előfordulnak velük. Miféle incidensek? Randevúznak valakivel, vagy folyton közel akarnak kerülni valakihez, vagy vonzódni kezdenek valakihez, vagy szemet vetnek valakire, más hasonló dolgok mellett. Nekik sosem sikerül normálisan élni és a kötelességeiket normálisan végezni, mert állandóan buja vágyak hatása alatt állnak. Vagyis hétköznapi helyzetekben, amikor normális emberek nem keverednének ilyen ügyekbe, ők gyakran igen. Nincs szükségük semmilyen különleges körülményre vagy valakire, hogy lehetőségeket teremtsen számukra; ezek az incidensek csak úgy természetes módon megtörténnek. Az ilyen incidensek előfordulása után, függetlenül a következményektől, egy csoport vagy egy adott személy mindig kénytelen megfizetni érte. Vajon miféle árat fizetnek? Hatással van a kötelességük végzésére; a gyülekezeti munka késedelmet és akadályoztatást szenved; egyes fiatalok izgatottá válnak és kísértésbe esnek, valamint elveszítik érdeklődésüket az Istenbe vetett hit és a kötelességeik végzése iránt; egyesek pedig még el is veszítik vagy feladják a kötelességeiket. A kicsapongó viselkedést folytatók túl sok gondot okoznak. Lépten-nyomon ott nyüzsögnek körülöttük a másik nem tagjai, közel húzódnak hozzájuk, flörtölnek velük, sőt, még játékos évődésbe is bocsátkoznak. Bár lényegi természetű súlyos problémák talán nem merülnek fel, mégis súlyosan megzavarják Isten választott népének azt a normális állapotát, ahogyan a kötelességeiket végzik. Amerre járnak, bajt és zavart okoznak másoknak, a munkának és a gyülekezetnek, sőt, minden alkalmat megragadnak, hogy elcsábítsák az ellenkező nem számukra vonzó tagjait, és kapcsolatot létesítsenek velük. Ez túl nagy nyűg. Ha egyszer beleszeretnek valakibe, az a személy szerencsétlenségre van ítélve, onnantól képtelen lesz normálisan hinni Istenben vagy a kötelességeit végezni. A következmények beláthatatlanok. Az a személy nem tud úgy élni, hogy ne lépjen kapcsolatba vagy ne találkozzon a csábítóval, és amíg a kötelességei teljesítésével van elfoglalva, addig nem tud megházasodni vagy megállapodni, és a kapcsolat megbonthatatlan marad. Vajon mi történik végül? Elkezd rettenetesen szenvedni, nagy fájdalmak gyötrik! Ha kitart, amíg katasztrófák formájában meg nem bűnhődik, akkor teljesen vége, az üdvösségre vonatkozó reménye elszáll. Vannak, akik vétkeznek egyszer, és nem bánják meg, amikor megmetszik őket, hanem másodszor, sőt harmadszor is vétkeznek, és két-három év alatt három-négy kapcsolatba bonyolódnak, ami megzavarja Isten választott népét és a gyülekezeti életet, és emiatt Isten választott népe megveti őket. Ez olyan foltot hagy rajtuk, amelyet egész hátralevő életükben bánni fognak.

Egyesekre – azért, mert valamennyire jó megjelenésűek, rendelkeznek bizonyos eleganciával, némi tehetséggel és adottságokkal, vagy valami fontos munkát vállaltak – mindig tapadni fognak az ellenkező nem tagjai, mint a legyek, körülvéve őket. Némelyek étellel kínálják őket, mások az ágyukat vetik be, megint mások mosnak rájuk, táplálékkiegészítőket és kozmetikumokat vásárolnak nekik, apró ajándékokat adnak nekik, és így tovább. Minden érkezőt szívesen fogadnak, bár a szívük mélyén tudják, hogy a többiek effajta viselkedése helytelen, de soha nem utasítják vissza őket, egyszerre több ellenkező nemű személyt is elcsábítanak. Azok versengenek egymással az alkalomért, hogy szolgálhassák őket, rivalizálnak és féltékenyek lesznek egymásra, míg a kicsapongó ember élvezi ezt az érzést, igencsak elragadónak tartva magát. A valóságban a felnőttek jól értik a férfiak és nők közötti dolgokat, még egyes kiskorúak is megértik azokat; csak a bolondok, az értelmi fogyatékosok vagy a mentálisan betegek nem értik meg őket. Miért versenyeznek ezek az emberek olyan hevesen a lehetőségért, hogy kiszolgálják az ellenkező nem egy tagját és a kedvében járjanak? Az egész arról szól, hogy csábítani akarnak, nem igaz? Nem kell ezt részletezni, mindenki tudja, mi folyik itt. Ez olyasmi, amit mindenki jól ismer, valami, ami nyilvánvalóan helytelen, az adott személy mégsem utasítja vissza, hanem csendben elfogadja – hogy is hívják ezt? Flörtölésnek. Tudja, hogy ez a férfiak és nők közötti csábításról szól, de a buja testi vágyak kielégítésének izgalma miatt nem akarja visszautasítani. Érzi, hogy egyfajta élvezet ez az érzet, amely még a világ legfinomabb ételeinél is jobb, ezért nem utasítja vissza. Ha az illető nem utasítja vissza, a csábítói még boldogabbak, mert azt hiszik, hogy az illető őket kedveli, magukban élvezve a helyzetet. Az illető pedig azt gondolja, hogy amíg nem alakul ki komoly kapcsolat, addig ez nem számít komoly dolognak, hogy sokkal rosszabb a nem hívők közötti kicsapongás, és hogy ez legfeljebb csábításnak tekinthető, ami hasonló a normális randevúzáshoz. De a randevúzásnak vajon ilyennek kell lennie? Ma az egyikkel, holnap a másikkal, meggondolatlanul vágva bele újabb és újabb randevúkba és csábításokba bárkivel? Bárhol is járjanak, az ilyen kicsapongó emberek elsődleges céljuknak tartják, hogy buja vágyaiknak engedve hivalkodjanak és csábításba fogjanak. Minél több embert csábítanak el, annál boldogabbnak érzik magukat. Mi történik végül? Ismétlődő hivalkodásaik után néhány testvér felismeri viselkedésüket, és közösen levelet írnak a felsőbb szintű vezetőknek. Egy vizsgálat igazolja az állításaikat, és a kicsapongó személyt kitisztítják a gyülekezetből. Látjátok, mi történik? Vajon nem itt végződik az Istenbe vetett hitük útja? A sorsuk feltárul. Az emberek által elviselhetetlennek tartott cselekedeteik és viselkedésük Isten számára még megvetendőbb. Az ezen emberek által tanúsított viselkedés nem tükröz megfelelő emberi kapcsolatokat, sem normális emberi szükségleteket. Cselekedeteik egyetlen szóval írhatók le: „kicsapongás”. Mire utal a „kicsapongás” kifejezés? Arra, amikor valaki meggondolatlanul létesít kapcsolatokat az ellenkező nemmel, felelőtlenül, kedvére csábítva el másokat, valamint kecsegteti és zaklatja az ellenkező nem tagjait. Ez játék a testi vággyal, nem fontolva meg közben sem az árat, sem a következményeket. Ha végül valaki tényleg rákap a csalira és romantikus flörtölésbe kezd vele, akkor ő ezt nem hajlandó elismerni, mondván: „Csak vicceltem. Hát komolyan vetted? Nem úgy értettem, túl sokat képzelsz bele a dologba.” Hát nem egy ördög ez, aki megkísérti az embereket? Miután megkísértett valakit, új célpontot keres, másokat csábít el. Milyen borzalmas és elvetemült! Miután elcsábít valakit, nem hajlandó elismerni. Ha valakit félrevezet egy ilyen ember, és az belegabalyodik, vajon az nem undorító? (De igen.) Gyűlöletesek-e azok az emberek, akik meggondolatlanul csábítanak el másokat? (Igen.) Isten háza egészen a kezdetektől kimondta, hogy ha valaki eléri a házasulandó kort és felnőtt, akkor Isten háza nem ellenzi a normális randevúzást, illetve azt, hogy megházasodjanak és normális módon együtt éljék le a napjaikat, és hogy ezt engedélyezi és megadja nekik a szabadságot. Ennek azonban több feltétele is van: a kicsapongó viselkedés nem megengedett; meggondolatlanul csábítani és flörtölni, valamint az ellenkező nemet mintegy mellékesen zaklatni nem engedélyezett. Isten háza nem korlátozza a randevúzást, de nem engedélyezi a meggondolatlan csábítást. Mit jelent a meggondolatlan csábítás? Azt jelenti, hogy valaki zaklatja az ellenkező nem valamelyik tagját, utána pedig nem ismeri be, hogy ezt tette. Akiket zaklatnak, azok nem az igaz szerelmeik; nem szándékoznak hosszú távú kapcsolatra lépni vagy megházasodni, csupán csábítani akarnak, játszadozni a másik emberrel, élvezetet meríteni belőle, izgalmat keresni, több partnerrel kapcsolatba kerülni, kéjenckedni – ezt nevezik kicsapongásnak. A gyülekezetben a kicsapongás nem megengedett, és ha mégis előfordul, az érintetteket az emberek kitakarításának alapelvei szerint kell kezelni. Természetesen az evangelizációs csapatokon belül nem megengedett, hogy ilyen körülmények forduljanak elő az evangéliumot hirdető emberekkel, akár teljes munkaidőben kötelességet végző gyülekezetből, akár hétköznapi gyülekezetből származnak. Ha valaki az evangélium hirdetésének ürügyével csábít el meggondolatlanul másokat, kizárólag ellenkező neműeket választva együttműködőként, vagy csak az ellenkező neműeknek hirdetve az evangéliumot, ezzel használva ki az alkalmat arra, hogy helytelen kapcsolatokba bocsátkozzon, az megzavarja és akadályozza Isten evangelizációs munkáját. A vezetőknek és a dolgozóknak haladéktalanul ki kell tisztítaniuk az ilyen embereket.

Azért, hogy ellenkező neműeket találjanak és kicsapongó viselkedést folytassanak, egyesek nem törődnek a korral, és nem korlátozzák magukat kor tekintetében. Egyszerűen megpróbálnak minél több embert elcsábítani, a legcsekélyebb szégyenérzet nélkül. Egyesek nemcsak a buja testi vágyaikat elégítik ki azzal, hogy az ellenkező nem tagjait elcsábítják – még azt is megkövetelik a másik féltől, hogy az fizesse a megélhetésüket, vásároljon nekik dolgokat stb. Ha ilyen személyeket fedeztek fel, vagy valaki ilyen esetet jelent, azokat haladéktalanul kezelni kell. Az egyetlen megoldás ezeknek az embereknek a kitakarítása, a végleges kitakarításuk. Ez azért van, mert az ilyen problémákkal küzdő emberek számára ez egyáltalán nem átmeneti probléma. Ez különösen igaz a házasokra – ők, annak ellenére, hogy otthon van a házastársuk, az evangélium hirdetésének ürügyével mégis kifejezetten az ellenkező nemet célozzák meg. Mindenféle ember érdekli őket, legyen gazdag vagy szegény, és ha találnak valakit, aki tetszik nekik, akár meg is szöknek vele, még az evangéliumot sem hirdetik többé – egyszerűen már nem hisznek Istenben. Ha sikerül korán felfedezni az ilyen embereket, akkor őket gyorsan és véglegesen ki kell takarítani az evangéliumot hirdetők soraiból, anélkül, hogy újabb esélyt kapnának, ahogyan további megfigyelésükre sincsen szükség. Értitek? Némelyek azt mondják: „Egyesek számára nehéz az élet. Ha elcsábítanak valakit az ellenkező neműek közül, hogy családot alapítsanak, és a másik személy képes hinni Istenben és támogatni őt, akkor ez nem egy mindenki számára előnyös helyzet?” Mondom neked, az ilyen embereket mielőbb ki kell takarítani; ők egyáltalán nem a családi életre törekednek, hanem arra, hogy kicsapongó viselkedést folytassanak. Miért vagyok ennyire biztos ebben? Ha nem a kicsapongó viselkedést folytatók típusához tartoznának, akkor miután elkezdtek hinni Istenben, biztosan nem folytatnák az ilyen viselkedést, és visszataszítónak találnák azt, különösen, ha házasok. Jelenleg világszerte kicsapongó és elvetemült irányzatok uralkodnak; az emberek elmerülnek a bujaságukban, és versengenek, hogy ki tud több ellenkező neműt elcsábítani, az önuralom mindenféle igénye nélkül, mert ez a társadalom és ez az emberiség nem ítéli el és nem teszi nevetség tárgyává ezeket a cselekedeteket. Ezért azt gondolják az emberek, hogy ha képesek kicsapongó viselkedéssel és a hús-vér testük eladásával pénzt keresni, az a készségük vagy a képességük jele. Úgy tekintenek rá, mint amire büszkék lehetnek. Azonban miután az emberek elkezdenek hinni Istenben, teljesen megváltozik a nézetük ezekkel a dolgokkal kapcsolatban. Megtalálják a helyes módszert a hús-vér test buja vágyainak kezelésére, ami elsősorban önuralmat takar. Hogyan lehet önuralmat gyakorolni? Az embereknek ismerniük kell a szégyent és kell, hogy legyen szégyenérzetük. Ezt hívják normális emberi mivoltnak. Mindenkinek vannak buja vágyai, de kell, hogy tudjanak az emberek önuralmat gyakorolni és szégyenérzettel rendelkezni. Még ha vannak is ilyesfajta gondolataik, uralkodniuk kell magukon, mert hisznek Istenben, és van lelkiismeretük és józan eszük. Semmilyen körülmények között nem szabad követniük az elméjük helytelen gondolatait, nemhogy elmerülniük ezekben. Keresniük kell az igazságot, hogy megoldják ezeket a problémákat. Még ha új hívők is, akik nem értik az igazságot, akkor is az emberi erkölcs legalapvetőbb mércéihez kell mérniük magukat. Ha még ez a szintű önuralom is hiányzik belőled, akkor hiányzik belőled a normális emberi mivolt és a normális emberi mivoltból fakadó lelkiismeret és józan ész. Mindenféle állat engedelmeskedik egy bizonyos rendnek és szabályokat követ e tekintetben, nem cselekszik meggondolatlanul; emberként pedig még kevésbé szabadna meggondolatlanul cselekedni, és még nagyobb önuralommal kellene rendelkezni. Ha még ez a szintű önuralom és önmérséklet is hiányzik belőled, akkor hogyan remélheted az igazság keresését és gyakorlását? Ha még a saját elvetemült bujaságodat sem tudod feloldani, hogyan tudnád feloldani a romlott beállítottságaidat? Az Istennek ellenálló és Őt eláruló természetedet még kevésbé volna lehetséges feloldani, nem igaz? (De igen.) Ha még a hús-vér test buja vágyait sem tudod kezelni, hogyan remélheted, hogy feloldod a romlott beállítottságaidat? Eszedbe se jusson! Nem leszel képes ezt megvalósítani.

Vannak, akik az evangélium hirdetése közben folyton a randevúzás lehetőségeit keresik, és ilyen incidensek gyakran előfordulnak. Azok, akik szokásszerűen romantikus kapcsolatokba bonyolódnak, miközben elhanyagolják a rendes feladataikat, el lettek takarítva és kezelve lettek, míg azok, akik csak alkalmanként vétkeznek, figyelmeztetésben részesültek. Amint ezek az elvetemült beállítottságú emberek megtalálják a megfelelő körülményeket és találkoznak valakivel, akit szeretőnek vélnek, kísértésbe esnek. Így az elvetemült bujaságuk közepette eltűnik az a szándékuk, hogy az Istenben való hitük által áldásokat nyerjenek. Amint romantikus kapcsolatra lépnek, minden mást elhanyagolnak, még azon szándékukat is feladják, hogy áldottak legyenek, és csak a hús-vér test boldogságára törekednek. Egy-két vétek után még talán éreznek némi önvádat és elkeseredettséget, de három-négy alkalom után ez már kicsapongássá válik. Miután elkezdődött a kicsapongás, már nem éreznek önvádat vagy elkeseredettséget, mert a szégyennek az egyén emberi mivoltának alapját képező rétege már átszakadt. Már nem tartják szégyenletesnek a kicsapongást, így hát továbbra is belebocsátkoznak. Akik képesek továbbra is kicsapongásba bocsátkozni, azok különösen elnézőek a buja vágyaik vonatkozásában, nem tanúsítva semmi önuralmat. Ilyen személyek nem lehetnek a gyülekezetben, és ki kell őket tisztítani; ne légy velük elnéző, és ne keress kifogásokat, hogy megtarthasd őket. Isten házában nincs hiány az evangéliumot hirdető emberekből; nincs szükség ilyen kéjencekre, hogy megtöltsék a helyeket, mert ez súlyosan meggyalázza Isten nevét. Ezért, ha valaki bejelent – vagy magad személyesen fedezel fel – ilyen személyeket az evangéliumot hirdető csapatban, akkor tudnod kell, mi a teendő. Ha új hívőknél merül fel ez a probléma, akkor először is közölnötök kell az ezzel kapcsolatos igazságot, hogy mindenki tisztában legyen a gyülekezet alapelveivel és hozzáállásával azok iránt, akik kicsapongó cselekedeteket követnek el. Legalább egy kezdeti figyelmeztetést kell adni nekik, megelőzve, hogy elbukjanak ebben a dologban és az evangélium hirdetését használják fel lehetőségként arra, hogy ilyen magatartásba bocsátkozzanak, majd a végén a döntéshozókat, illetve a vezetőket és a dolgozókat hibáztassák azért, hogy előzetesen nem közölték velük a vonatkozó igazságalapelveket. Ezért mielőtt ilyen incidensek bekövetkeznének, mielőtt egyesek tudatában lennének, hogy Isten házának mi a hozzáállása az ilyen személyekhez és ügyekhez, amikor az emberek nincsenek tisztában ezekkel a kérdésekkel, a vezetőknek és a dolgozóknak egyértelműen és világosan közölniük kell velük ezeket az alapelveket, hogy tudják, milyenfajta magatartás és természet alá tartoznak ezek az ügyek, és hogy Isten házának milyen a hozzáállása az ilyen ügyekhez és személyekhez. Miután ezeket az alapelveket részletesen közölték velük, ha még mindig ragaszkodnak a saját útjukhoz, és bár ismerik ezeket az alapelveket, továbbra is a saját módszereiket követik, akkor őket kezelni kell, el kell távolítani, ki kell takarítani. Ha ilyen személyek jelennek meg a gyülekezetben, gyakran okozva incidenseket azáltal, hogy elcsábítanak másokat vagy gyakran zaklatják az ellenkező neműeket, akkor nekik biztosan vannak problémáik. Még ha nem is történtek komoly ügyek, a vezetőknek és a dolgozóknak figyelmeztetniük és kezelniük kell ezeket az egyéneket, vagy el kell távolítani őket azokról a helyekről, ahol a kötelességeiket végzik az emberek; súlyos esetben haladéktalanul ki kell takarítani őket. Ezzel zárul a beszélgetésünk az emberi mivolt megnyilvánulásainak hetedik vonatkozásáról.

2021. december 18.