II. Isten népe

Miután beszélgettünk a hűséges munkások megnyilvánulásairól, beszéljünk egy másik embertípus megnyilvánulásairól. Miután meghallgatták Isten különféle leleplezéseit és ítéleteit mindenféle ember romlott beállítottságáról, ezek az egyének azokhoz képest többet gondolkodnak saját romlott beállítottságuk különféle múltbeli megnyilatkozásain és az Istenhez és az igazsághoz való különféle hozzáállásaikon, amelyek romlott beállítottságuk uralma alatt jelentkeznek – elkezdenek gondolkodni a különféle megnyilvánulásaikon és megismerik azokat, összevetik magukat Isten szavaival, megvizsgálják a kötelességükhöz való hozzáállásukat, és megvizsgálják a különféle romlottságokat, amelyeket a kötelességük teljesítése közben és az Isten által kialakított különféle emberek, események és dolgok között fednek fel. Minden egyes részletből megvizsgálják és megismerik magukat, miközben megpróbálják elfogadni Isten ítéletét, leleplezését és fegyelmezését. Miben jobbak ezek az emberek a munkásoknál? Képesek proaktívan és pozitívan elfogadni az igazságot, Isten szavait és az Isten által leleplezett összes romlott beállítottságot. Bár előfordulhat, hogy olykor negatívak, elkerülőek, vagy akár azt fontolgathatják, hogy feladják, akárhogy is legyen, akkor is megvan bennük a késztetés, hogy rávegyék magukat az igazság elfogadására. Mi ez a késztetés? Ez: „Isten szavai képesek megváltoztatni az embereket. Amennyiben az ember elfogadja az igazságot, mindezek a problémák és romlott beállítottságok megoldhatók, és akkor az ember megmenekülhet. Ha meg akarok menekülni, együtt kell működnöm Isten munkájával, és el kell fogadnom az igazságot.” Egyesek például, meghallva az igazságot a becsületes emberi létről, elkezdenek elgondolkodni önmagukon, és tisztábban kezdik látni a csalárdságot és a trükközést, amit elkövetnek, valamint az alattomos és elvetemült vonatkozásaikat. Felidézik a múltbeli hazugságaikat és csaló módszereiket, amelyek megmaradnak a szívükben vagy a benyomásaikban, és amelyek újra és újra lejátszódnak az elméjükben, mint egy film jelenetei, amitől egyre nagyobb szégyent, fájdalmat és szomorúságot éreznek. A folyamatos önvizsgálat és önreflexió után bűnözőnek érzik magukat, azonnal teljesen elernyednek, és képtelenek felállni. Úgy érzik, hogy nem jó emberek, hanem gonoszak, és szerencsésnek tartják azt, hogy nem álltak közvetlenül ellen Istennek, amit valóban éppenhogy csak megúsztak! Aztán elkezdenek felébredni, nem hajlandók emberként így elbukni, és fogadalmat tesznek: „Újra kell kezdenem, és becsületes embernek kell lennem, különben Isten nem menthet meg. Ahhoz, hogy megmeneküljek, becsületes embernek kell lennem. Most semmiképpen sem adhatom fel!” Mindegy, hogy ezek az emberek korábban vagy később fogadják el az igazságot, és függetlenül attól, hogy mély vagy sekélyes a megértésük Isten szavai tekintetében, Isten szavaihoz való hozzáállásuk nem lenézés, még kevésbé idegenkedés vagy ellenállás. Ehelyett aktívan elismerik és elfogadják Isten szavait, és aztán mindig készen állnak arra, hogy átültessék azokat a gyakorlatba. Amikor cselekednek vagy a kötelességüket végzik, mindent megtesznek azért, hogy megkeressék az alapelveket Isten szavaiban, majd tudatosan ezen alapelvek szerint cselekednek. Még ha időnként nem is találnak konkrét alapelveket, vagy nem fogják fel az irányt, a szándékuk az, hogy jól végezzék a kötelességüket, hogy Isten szándékaival összhangban és az igazság alapelveihez igazodva végezzék azt. Ezeknek az embereknek és a munkásoknak az emberi mivolta többnyire azonos; nincs különbség a magas és az alacsony, vagy a nemes és az alantas között. Természetesen az ilyen típusú emberek közül sokan úgy tekintenek magukra, hogy „nekem jó az emberi mivoltom, igazán hiszek Istenben, és képes vagyok lemondani dolgokról az Istenbe vetett hitem révén, és hajlandó vagyok megfizetni az árat és elviselni a nehézségeket, hogy elvégezzem a kötelességemet”. De mi különbözteti meg ezeket az embereket a munkásoktól? Miután meghallgatták Isten embereket megítélő és leleplező szavait, az ő hozzáállásuk nem a figyelmen kívül hagyás, nem a kitérés, hanem az aktív és őszinte elfogadás. Még ha elkeseredettnek és csüggedtnek is érzik magukat e szavak meghallgatása után, sőt, még haragot is kifejeznek saját feltárt romlottságukkal szemben, végül mégis képesek helyesen szembenézni ezekkel, aktívan elfogadni, proaktívan gyakorolni és bemenni ezekbe. Vajon nem egy embertípus ez is? (De igen.) Nem jellemzőek-e ezek az emberek bizonyos mértékig? (De igen.) Sok ilyen ember van? (Nincs sok.) Bár most még nincs sok, van remény arra, hogy számuk növekedni fog. Szóval milyen kategóriába sorolandók ezek az emberek? Jelezhetik-e ezek a konkrét megnyilvánulások, hogy ezek az emberek szeretik az igazságot és képesek elfogadni az igazságot? (Igen.) Jelezhetik. Bár néhány gyenge felfogóképességű ember lassabban fogadja el az igazságot, a szívük mélyén elfogadják az igazságot, és olyan a gondolkodásmódjuk, hogy aktívan be is mennek abba. Valahányszor valaki új fényt vagy utakat közöl az igazság alapelveivel összhangban történő gyakorláshoz, a szemük felragyog, a szívük megvilágosodik, és örömöt éreznek, azt gondolva: „Végre valaki közölte ezt a fényt. Ez hiányzik nekem.” Mindig képesek felfogni, hogy mi hiányzik nekik, elnyerni a fényt és a megvilágosodást, amire sürgősen szükségük van és hiányzik nekik, valamint megtalálni a számukra szükséges igazságalapelveket a testvéreik által közölt valódi tapasztalati megértésből. E konkrét megnyilvánulások alapján vajon nem áhítozik-e a szívük az igazság után? (De igen.) Ha azt mondjuk, hogy ezek az emberek szeretik az igazságot, akkor ez a kijelentés nem túl objektív vagy pontos. Konkrét megnyilvánulásaik alapján azonban ezek az emberek igenis áhítoznak az igazságra. Honnan ered ez az áhítozás? Abból a reményükből fakad, hogy feloldják a romlott beállítottságaikat, abból a reményükből, hogy megoldják azokat a különféle problémákat és nehézségeket, amelyekkel az életbe való belépésük során találkoznak, és abból a reményükből, hogy haladást érnek el az igazságban, hogy mélyebbre ássák magukat, valamint abból a reményükből, hogy képesek lesznek valóban az alapelvek szerint cselekedni, úgy gyakorolni, hogy annak van útja, a romlott beállítottságaik megnyilatkozásaiból pontosabban felismerni, hogy mi a romlott beállítottságaik lényege, és hogyan oldják fel és vessék le azokat. Bár ezek az emberek gyakran élnek romlott beállítottságokban, amilyen például a státuszért való versengés, a saját útjukhoz való makacs ragaszkodás, az önelégültség, az arrogancia, a csalárdság vagy akár a hajthatatlanság, ezek a nyilvánvaló problémák fokozatosan megvizsgálásra és azonosításra kerülnek Isten szavainak folyamatos evése és ivása, valamint Isten munkájának megtapasztalása révén. Akkor képesek felismerni ezeket problémaként, a romlott beállítottságok megnyilatkozásaiként, amelyek nincsenek összhangban az igazsággal, és amelyeket Isten gyűlöl. Miután tudatára ébrednek a romlott beállítottságaiknak, még jobban áhítoznak arra, hogy feloldják és levessék azokat. Az igazságra való áhítozásuknak ez az egyik forrása. Más szóval szükségük van arra, hogy feloldják a romlott beállítottságaikat, rendelkeznek azzal a sürgető mentalitással, hogy levessék a romlott beállítottságaikat. Ugyanakkor nem számít, hogy mely romlott beállítottságaik feltárulását fedezik fel, vagy milyen problémákkal és nehézségekkel szembesülnek, még inkább szeretnének pontos válaszokat találni Isten szavaiban, és megérteni, hogy Isten mit követel meg az embertől, és hogy Isten mely igazságai vagy szavai segítségével kellene megoldani azokat. Az igazságra való áhítozásuknak ezek a konkrét megnyilvánulásai és forrásai. Ez objektív állítás? (Igen.) Ezekre az emberekre nem lehet azt mondani, hogy szeretik az igazságot. Ha szeretnék az igazságot, akkor nagyon proaktívak lennének, és a különféle megnyilvánulásaik pozitívabbak lennének. A különféle megnyilvánulásaik és az aktuális érettségük alapján azonban ezek az emberek még nem jutottak el arra a pontra, hogy szeressék az igazságot, hanem csupán áhítoznak rá. Ez az állítás már meglehetősen objektív. Megnézve tehát ezeknek az embereknek a különféle megnyilvánulásait, ők vajon melyik kategóriába sorolandók? Pontosan szólva ezek az emberek Isten népének kategóriájába tartoznak. Ez egy megalapozott állítás. Mi az alapja? Ezeknek az embereknek a romlott beállítottságai megegyeznek a többiekéivel. Emberi mivoltukat tekintve nem mondható, hogy jó az emberi mivoltuk, és az sem mondható, hogy Isten szemében tökéletesek lennének; a legtöbbjük emberi mivolta átlagos. Mit jelent itt az, hogy „átlagos”? Azt jelenti, hogy rendelkeznek a lelkiismeret és a józan ész egy bizonyos szintjével. De nem ez a legfontosabb vonatkozás. Mi a legfontosabb? Az, hogy miután hallották Isten szavait és Isten követelményeit, miután hallottak az Isten szavai által leleplezett mindenféle ember romlott beállítottságairól, nem közömbösek, hanem felkavarta őket, és cselekedni fognak. Mit jelent az, hogy cselekedni? Azt jelenti, hogy miután hallották Isten e szavait és ezeket az igazságokat, nem hajlandóak többé a romlott beállítottságokban élni és folytatni a korábbi életvitelüket. Ehelyett arra törekednek, hogy megváltoztassák azokat a különféle gondolatokat, álláspontokat, létezési módokat és életmódot, amelyekre korábban hagyatkoztak. Ugyanakkor aktívan keresik az igazságot a kötelességük teljesítése során és az Isten által kialakított különféle körülmények között, Isten szavait használva a gyakorlás alapjaként és alapelveiként ahelyett, hogy meggondolatlanok és önfejűek lennének. Emberi mivoltuk, képességük, Isten szavaihoz, Isten munkájához és Isten követelményeihez való hozzáállásuk és nézeteik stb. alapján ezek az emberek pontosan azok, akiket Isten meg szándékozik menteni. Nekik több reményük van a romlott beállítottságaik levetésére és a megmenekülésre, mint a munkásoknak. Csak azok számítanak Isten népének, akik elfogadják az igazságot, és képesek levetni a romlott beállítottságaikat, hogy megmeneküljenek. Elég találó ez a meghatározás, nem igaz? (De igen.) A legtalálóbb. A megmenekülés nem arról szól, hogy éppen csak egy kis erőfeszítést tesz valaki, és fizet egy kis árat azért, hogy maradhasson, és akkor minden el van intézve. Mi a státusza azoknak, akik megmenekülhetnek? Egy olyan státusz, amely által Isten szavainak és munkájának elfogadásával és megtapasztalásával feloldódnak a romlott beállítottságaik. Ebben a folyamatban megismerik Istent, megértik a saját romlott beállítottságaikat, valamint valós és konkrét tapasztalatokat szereznek Isten szavairól, ezáltal képesek tanúságot tenni Isten mellett – képesek bizonyságot tenni Istenről. Isten mely vonatkozásairól tesznek bizonyságot? Bizonyságot tesznek Isten szándékairól, Isten természetéről, arról, hogy Istennek mije van és mi Isten, Isten identitásáról és arról, hogy Isten a Teremtő. Ez az, ami az üdvösség elérése után megnyilvánulhat az emberben. Miért érhetik el az emberek ezeket az eredményeket, miután megmenekültek? Nem azért érik ezt el, mert azt tartják magukról, hogy „nekem jó az emberi mivoltom, igazán hiszek Istenben, és képes vagyok lemondani dolgokról az Istenbe vetett hitem révén, és hajlandó vagyok megfizetni az árat, hogy elvégezzem a kötelességemet”. Az egyetlen ok – és a legfontosabb pont – az, hogy képesek elfogadni Isten szavait az életükként, képesek gyakorolni az igazságot, hogy levessék a romlott beállítottságaikat, félretegyék az eredeti, régi életmódjukat és az életre vonatkozó álláspontjaikat, és Isten szavait vegyék új életükként. Isten szavait használják alapként a viselkedésükhöz, a cselekedeteikhez, Isten követéséhez, az Istennek való alávetettséghez és az Istennek való megfeleléshez. Ez az az eredmény, amelyet az ilyen emberekben el lehet érni. Mi a legfontosabb vonatkozás az üdvösség eléréséhez? (Képesnek lenni az igazság elfogadására.) Így van. A lényeg az igazság elfogadásának képessége.

Vannak, akik azt kérdezik: „Ha a végsőkig feláldozom magam Istenért, akkor Isten nagyon meg fog áldani engem?” Ha nem fogadod el az igazságot, ám mégis képes vagy kitartani Isten követésében a végsőkig, az utolsókig fáradozva, amely során nincsenek nagyobb vétkeid, és nem sérted meg Isten természetét, akkor ilyen körülmények között Isten hűséges munkásnak fog tekinteni téged, aki maradhat. Némelyek azt kérdezik: „Miféle áldás az, hogy maradhat valaki?” Nem kis áldás! Ha van rá esély és lehetőség, akkor talán láthatod Isten valódi személyét, és ez attól függ, hogy Isten mit tesz a következő korszakban. Ha lehetőség van megmaradni és még több évtizedig élni, akkor ez az áldás igen jelentős. Hogyan jön létre ez az áldás? Azáltal éri el valaki, hogy hűségesen dolgozik, miközben kitart amellett az álláspont mellett, hogy „nekem jó az emberi mivoltom, igazán hiszek Istenben, le tudok mondani dolgokról, és hajlandó vagyok megfizetni az árat és képes vagyok elviselni a nehézségeket, hogy elvégezzem a kötelességemet”. Nem kellene a munkásoknak tudniuk elégedettnek lenni? (De igen.) Elégedettnek kell lenniük, hogy elérjék ezt az áldást. Még csak Isten szavait sem fogadod el, mégis, mivel Isten látja a hűségedet és a képességedet arra, hogy a végsőkig dolgozz anélkül, hogy elpártolnál ebben az időszakban, anélkül, hogy megsértenéd Isten természetét vagy megszegnéd az Ő adminisztratív rendeleteit, anélkül, hogy súlyos vétkeket követnél el, Ő megadja neked ezt az áldást és kegyelmet – az emberiség teremtése óta ez a legnagyobb ajándék, amelyet Isten ad azoknak a romlott embereknek, akik hűségesen dolgoztak csupán, de nem érték el az üdvösséget. Csak egy kis erőfeszítést tettél, és még csak el sem fogadod Isten szavait – már az is elég jó, hogy ilyen nagy áldásban részesülhetsz; ez Isten mérhetetlen kegyelme. Egy másik kategória Isten népe, akikről az imént beszéltünk. Az Isten népe által kapott áldások kétségtelenül nagyobbak a munkások által kapottaknál. Mi tehát Isten népének az áldása? Persze nem olyan egyszerű, mint csupán képesnek lenni a megmaradásra, vagy lehetőséget kapni Isten valódi személyének a megpillantására. Sokkal több áldás van, de ezeket itt nem tárgyaljuk. Nem életszerű erről beszélni, és különben is, még ha el is mondom nektek, most azonnal nem fogjátok megérteni vagy elérni ezeket. Isten népe az, akiket Isten meg szándékozik menteni, és az egész emberiség közül ők kapják a legnagyobb áldásokat; ez semmiképpen sem túlzás. Miért van ez? Mert Isten munkájában, az emberiség megmentésére irányuló hatezer éves irányítási tervének a munkájában Isten népe azáltal, hogy képes volt elfogadni Isten szavait, képes volt Isten szavait igazságként és a létének alapelveiként kezelni, és Isten szavait tette életévé, levetette a Sátán romlott beállítottságát, és megélte Isten szavait, erős és harsogó bizonyságot téve Isten mellett. Azt, amit megélnek, az életüket, képesek felhasználni arra, hogy visszavágjanak a Sátánnak és megszégyenítsék, képesek tanúságot tenni Istenről az emberiség körében, ezáltal dicsőséget szerezve Istennek. Ezért Isten népe az, akiket Isten meg szándékozik menteni, és akik elnyerik az üdvösséget. Némelyek azt mondják: „Mivel ezek az emberek képesek Isten szavait az életükké tenni, Isten szavait megélni és tanúságot tenni Istenről, ettől vajon ők Isten szeretett fiaivá válnak-e, azokká, akikben Isten gyönyörködik?” Túl sokat gondolkodsz; elég az, ha valaki Isten népéhez tartozik. Ha Isten az Ő fiának, gyermekének vagy szeretett fiának nevez téged, az Isten dolga, de akárhogy is, te magad soha nem állíthatod, hogy Isten szeretett fia, Isten fia vagy Isten kedvence vagy. Ne tegyél ilyen kijelentéseket magadról, és ne tekintsd magadat ilyennek; te egy teremtett lény vagy – ez így megfelelő. Még ha egy napon Isten népe közé is hívnak, vagy már el is indultál a megmenekülés útján, akkor is csak egy teremtett lény vagy. Ha így gondolkodsz, az azt bizonyítja, hogy az út, amelyen jársz, a helyes út. Ha mindig arra törekszel, hogy Isten szeretett fia legyél, hogy Isten szeressen, hogy Isten gyönyörködjön benned, akkor rossz úton jársz; ez az út nem vezet sehová, és nem kellene ilyen vágyálmokba bocsátkoznod. Függetlenül attól, hogy Isten mondott-e valaha is ilyen szavakat, vagy tett-e ilyen ígéretet embereknek, neked nem szabad így tekintened magadra; nem ezt kellene megpróbálnod elérni. Isten népéhez tartozni már elég jó dolog; Isten népe teremtett lényként már megfelelő színvonalú – csak kár, hogy te még nem vagy az. Úgyhogy ne törekedj ezekre a homályos, csalóka, üres dolgokra. Ha valaki képes az üdvösségre törekedni, akkor bizonyos mértékig már elindult az üdvösség útján. Isten népének elsődleges jellemzője az, hogy képesek elfogadni az igazságot, és szeretetet tanúsítanak az igazság iránt. Isten munkájának megtapasztalása és az üdvösségre való törekvés során különböző mértékben feloldhatók, levethetők és megváltoztathatók a romlott beállítottságaik, a régi gondolataik és a romlott beállítottságaikhoz kapcsolódó különféle negatív állapotaik és megnyilvánulásaik. Akkor meg tudják élni Isten azon követelményeit, hogy becsületes emberek legyenek, olyan emberek, akik megértik az igazság alapelveit, olyan emberek, akikben van hűség és alávetettség, és olyan emberek, akik képesek félni Istent és kerülni a rosszat. Ami azt illeti, hogy hogyan lehet valaki Isten népének tagja, aki megfelelő színvonalú és megfelel a mércének, ezt itt nem fogjuk részletezni; ez nem témája a mai beszélgetésünknek.

III. Bérmunkások

A munkások és Isten népe mellett van az embereknek egy másik kategóriája is, akik a legszánalmasabbak Isten kiválasztottjai között. Miután meghallgatták az Isten által kifejezésre juttatott különféle igazságokat és az emberiséghez intézett különféle leleplező szavait, semmi változást nem mutat sem a viselkedésük, sem az, amit megélnek, sem a törekvéseik. Akárhogyan is beszélgetsz velük az igazságról, ők közömbösek maradnak: „Nem akarok megváltozni. Úgy fogok élni, ahogyan akarok, és senki sem irányíthat engem. Azt teszel, amit akarsz, engem nem érdekel! Éppen nem vagyok jó hangulatban, úgyhogy egyikőtök se provokáljon. Ha megteszitek, akkor nem leszek udvarias!” Nem azzal a határozott hozzáállással vagy álláspontból tekintenek önmagukra, hogy „nekem jó az emberi mivoltom, igazán hiszek Istenben, le tudok mondani dolgokról, és hajlandó vagyok elviselni a nehézségeket és megfizetni az árat”, hanem ennél határozottabb hozzáállást tanúsítanak a testvérek között. Mi ez a hozzáállás? Ez: „Úgy cselekszem, ahogy akarok, azt teszek, amit csak szeretnék. Senki ne unszoljon, hogy fogadjam el az igazságot, senki ne próbáljon megváltoztatni. Aki megpróbál arra ösztökélni, hogy fogadjam el az igazságot, az csak a bajt keresi, és ha bárki megpróbál megmetszeni, az életem árán is felveszem vele a harcot!” A legkevésbé sem érdekli őket Isten egyetlen mondata sem, sem az a munka, amelyet Isten végez. Természetesen, ami az emberek romlott beállítottságait és a cselekedeteik alapelveit illeti, valamint azt a hozzáállást, amelyet az embereknek Istennel szemben tanúsítaniuk kellene, és azokat az alapelveket, amelyeket az embereknek az egymással való érintkezéseik során be kellene tartaniuk – amelyeket a testvérek az összejövetelek során vagy a kötelességük végzése közben említenek –, ezeket lenéző hozzáállással kezelik. Néhányan végeznek kötelességet, de teljesen figyelmen kívül hagyják az Isten háza által elvárt alapelveket, és úgy teszik a dolgokat, ahogyan azt ők eltervezték. Rögtön azután, hogy befejezted velük az alapelvekről való beszélgetést, szemtől szemben beleegyeznek, de aztán megfordulnak, és elkezdenek meggondolatlanul és önkényesen cselekedni, megmutatva démoni vonatkozásukat. Vannak olyanok is, akik kívülről tisztességes embereknek tűnnek, de amikor beszélgetsz vagy csevegsz velük, a nézeteik helytelenek, a hangnemük helytelen, és ami még súlyosabb probléma, hogy a beállítottságuk helytelen, ami lehetetlenné teszi, hogy beszélgetést folytassunk velük. Amikor megkérdezed tőlük: „Létezik-e Isten a világban?” – azt mondják: „Nem tudom.” Azt mondod: „Ezt így kell csinálni, ez Isten szándéka.” Azt válaszolják: „Ellenszenvesnek találsz engem? Bajba akarsz sodorni? Ki akarsz közösíteni engem?” Azt mondod: „Az ilyen viselkedéssel elképzeléseket terjesztesz és negativitást árasztasz, ami néhány új hívő botlását okozhatja. Be kell tartanunk Isten házának szabályait, és tisztában kell lennünk azokkal az alapelvekkel, amelyeket az emberek közötti érintkezések és kapcsolatok esetében követnünk kell. Ha az, amit mondunk és teszünk, nem képes építeni vagy segíteni másokat, akkor legalább ne legyen negatív hatással másokra. Ezzel az észszerűséggel rendelkeznie kellene annak, akinek normális az emberi mivolta.” Azt mondják: „Normális emberi mivoltról beszélsz nekem, előadást tartasz nekem a szabályokról, hát mit képzelsz, ki vagy te? Mi a baj azzal, hogy negativitást árasztok? Minden egyes új hívő, aki megbotlik, eggyel kevesebb új hívő – megkímél engem attól a bosszúságtól, hogy látnom kell őket!” Hiábavaló velük szabályokról beszélni, ahogy az emberi mivoltot megvitatni is az. Mi a helyzet az igazságról való beszélgetéssel, az Isten szavairól való beszélgetéssel? Nem hallgatnak Isten szavainak közlésére sem. Senki nem meri kritizálni őket, senki nem meri háborgatni vagy provokálni őket. Vannak ilyen emberek a gyülekezetben? (Igen, vannak.) Azok között, akik ki lettek takarítva, bizony vannak ilyen egyének. Ezek az emberek munkások, Isten népe, vagy kik? (Ők olyan emberek, akiket kivetettek.) Miért vetették ki őket? (Az igazság el nem fogadása miatt; az igazságtól való idegenkedés miatt.) Ez a probléma lényege. Akkor miért nem fogadják el az igazságot? Miért idegenkednek az igazságtól? Mi az alapvető ok? (Ezeknek az embereknek a lényege az álhívőké.) Így van, a lényegük az álhívőké. Elég sok álhívő van a gyülekezetben, de vajon minden álhívő ilyen? (Nem.) Ezek az egyének, akikből még a legalapvetőbb emberi erkölcs és neveltetés is hiányzik – őket vajon csak azért vetik ki, mert álhívők? Miért vetik ki őket? Ez alapvetően emberi mivoltbeli probléma; ezeknek az embereknek rossz, rosszindulatú az emberi mivoltuk. Pontosabban szólva, hiányzik az emberi mivoltuk. Mivel hiányzik az emberi mivoltuk, mik ők? Ördögi természetű emberek. Hogyan vethetők össze az ördögi természetű emberek a fenevadakkal? Szerintem még a fenevadaknál is rosszabbak; egyes fenevadak tudnak engedelmesek lenni, és el tudják kerülni a rossz cselekedeteket. A kutyák például egészen jók tudnak lenni; néhány kutyából igazán nagyszerű házi kedvenc válik, és különösen jól kijönnek az emberekkel. Különösen engedelmesek és értelmesek, mindent megértenek, amit az emberek mondanak, és alkalmasak arra, hogy lakásban tartsák őket. Az ilyen kutyák sokkal jobbak, mint az engedetlen emberek. Sok olyan ember van, aki rosszabb a jó kutyáknál. Akkor ők még mindig emberek? Nem, nem emberek; ők nem emberi lények. Sokan nem értik az emberi nyelvet; lehetetlen velük kommunikálni. Nem fogadják el az igazságot, bárhogyan is beszéljenek nekik róla, panaszkodnak, amikor megmetszik őket, és trágár dühbe gurulnak, amikor kivetik őket, egyáltalán nem mutatva változást, függetlenül attól, hogy hány éve hisznek. Vajon így is megengedhető-e az ilyen embereknek, hogy Isten házában maradjanak? (Nem.) Nem lehet megengedni, hogy maradjanak. Milyen kategóriába sorolandók az ilyen emberek? Először is, Isten választott népe közé kell-e sorolni ezeket az embereket? (Nem.) Ha nem tartoznak Isten kiválasztottjai közé, akkor milyen kategóriába sorolandók? Nem tartozni Isten kiválasztottjai közé – hogyan kell ezt értelmezni? Ez azt jelenti, hogy az általuk mutatott és megélt emberi mivolt szempontjából nem egyszerűen arról van szó, hogy álhívők; a lényegük nem emberi. Sokan vannak az álhívők – vajon mind olyan rosszak és rosszindulatúak, mint ezek az egyének? Nem. Még a nem hívők között sem mindenki ennyire rossz; egyesek rendelkeznek a legalapvetőbb erkölcsi normákkal. Mi a helyzet akkor ezekkel az egyénekkel? Még az a legalapvetőbb erkölcs és neveltetés is hiányzik belőlük, amivel a nem hívők rendelkeznek; az, amit feltárnak és megélnek – hogy pontosan fogalmazzak –, nem felel meg az emberi erkölcs normáinak. Ezeknek az embereknek a lényege az ördögiség. A lényegük szempontjából nézve akkor vajon megmenti őket Isten? (Nem.) Isten nem menti meg őket. És miért van ez? Mert az emberi mivoltuk rossz és rosszindulatú, démoni természetű, és emiatt idegenkednek az igazságtól és ellenállnak neki. Ez a megfogalmazás valójában magasztalja őket, pontosan fogalmazva ezek az egyének a pozitív dolgoktól idegenkednek és azokat gyűlölik, nem emelkednek fel arra a szintre, hogy az igazságtól idegenkedjenek és azt ne fogadják el. Még a legalapvetőbb pozitív dolgoktól is idegenkednek, gyűlölik azokat, és ellenállnak nekik; azok a szabályok, amelyeket egy normális emberi mivoltú személynek be kellene tartania, és az a neveltetés, amellyel rendelkeznie kellene, mind olyan dolgok, amelyektől undorodnak. Képesek vajon elfogadni az igazságot? (Attól elmaradnak.) Így van, attól elmaradnak; még csak nem is munkások ők. Egyesek azt mondják: „Mivel ők még csak nem is munkások, minek számítanak Isten házában? Hogy kerültek be Isten házába?” Ha meg akarnánk magyarázni őket, valamilyen kategóriába akarnánk őket sorolni, akkor pontosan fogalmazva olyanok ezek az egyének, mint a nem hívők közül behozott bérmunkások vagy ideiglenes munkások. Világos ennek a jelentése? Ez az ő kategóriájuk, valamint az Isten házában betöltött szerepük is. Még csak nem is munkások; nem tekintem őket munkásoknak, nem méltóak rá! A munkások rendelkeznek olyan tulajdonságokkal, mint a jó emberi mivolt, igazán hinni Istenben, és a hajlandóság, hogy megfizessék az árat, valamint a képesség, hogy elviseljék a nehézségeket, és ezeket a dolgokat meg is élik. Ezekből az egyénekből még ezek a tulajdonságok is hiányoznak, tehát bérmunkásnak minősíteni őket már a legnagyobb kedvesség velük szemben, és nagyon udvarias dolog. Mit jelent az, hogy valaki bérmunkás vagy ideiglenes munkás? Azt jelenti, hogy különleges igények okán Isten háza egyes sajátos időszakokban, bizonyos feladatok elvégzésére felvesz néhány olyan személyt, akiknek nincs jelentősége a megmenekülés szempontjából. E feladatok elvégzése után feltárul ezeknek a személyeknek a valódi énje. Isten választott népe már eleget szenvedett a velük való érintkezéstől, elviselhetetlen mértékben elege lett belőlük, és kellő tisztánlátásra is szert tett velük kapcsolatban. Ilyen körülmények között ezeket az egyéneket ki kell takarítani; ez a legmegfelelőbb időzítés az ilyen műveletekhez. Világos volt az iménti magyarázat arról, hogy miként kerülnek ide ezek az egyének? (Igen.) Ők bérmunkások, akiknek nincs közük a megmeneküléshez, akiket a gyülekezeti munka különleges időszakaiban hoznak be. Miután egy ideig alkalmi munkákat végeztek és szolgálatot teljesítettek, ezek az egyének meggondolatlan gaztetteket követnek el Isten házában, számos akadályozást és megzavarást okozva. A negatív karakterek szerepét játsszák. Teljes mértékben tükrözik a Sátán és az ördögök igazi arcát, megzavarják a gyülekezet munkáját, és lerombolják a gyülekezeti élet rendjét. Konkrétabban azt lehet mondani, hogy ezek az egyének jelentősen károsítják Isten házának érdekeit, többek között például megrongálják Isten háza berendezéseinek, gépeinek, értékes tárgyainak nagy részét. Elmondható, hogy ezeknek az egyéneknek a cselekedetei és viselkedése széles körű haragot váltott ki. Természetesen azt is lehetővé tették, hogy több ember vonjon le tanulságokat és nyerjen tisztánlátást, hogy megtanulják, mi is az ördög és mit jelent az emberi mivolt hiánya, és azt, hogy tisztán lássák az álhívők valódi arcát; lehetővé tették az emberek számára, hogy tisztán és konkrétabban lássák, hogy mik az álhívők gondolatai és álláspontjai, mire törekednek, mire vágynak a szívük mélyén, milyen hozzáállást táplálnak Isten és az igazság iránt, és milyen hozzáállást táplálnak a kötelességeik és a pozitív dolgok iránt, és még azt is, hogy ezek az emberek milyen hozzáállást táplálnak bizonyos, Isten háza által hozott előírások iránt, és így tovább. Amikor ennyire konkréttá válik, hogy miképpen élik meg ezek az egyének az emberi mivoltukat, az emberi mivoltuk lényegét, és hogy mire törekednek, mindegyikük teljesen lelepleződik. Feleslegesnek tűnik ezeknek az egyéneknek a megtartása a gyülekezetben; nagy kárt fog okozni Isten választott népének, és egyáltalán nem válik a hasznukra. Elérkezett az ideje, hogy távozzanak. Tehát ha azt mondjuk, hogy Isten háza elég időt és lehetőséget adott nekik, hogy elfogadják az igazságot és imádják Istent, akkor helytálló ez az állítás? (Nem.) Hogyan kellene akkor ezt mondani? Isten háza bőséges lehetőséget és elég időt adott nekik, hogy megforduljanak, de a végeredmény felfed egy tényt: egy ördög mindig és mindenkor ördög marad, és soha nem tud megváltozni. Ez a tény. Vajon rá lehet-e venni a nagy vörös sárkányt, hogy elismerje Isten státuszát és identitását? Rávenni ezeket a démoni természetű embereket, hogy megváltozzanak, és kövessenek néhány szabályt – el lehet ezt érni? (Nem.) Nem képesek ezt elérni. Az, hogy lehetőségeket adnak nekik, nem azt szolgálja, hogy elfogadják az igazságot, elismerjék az Isten által végzett munkát, vagy az igazság alapelvei szerint cselekedjenek, hanem azt, hogy esélyt kapjanak a megfordulásra. Ha csak halvány jele is volna annak, hogy megfordultak, a végső sorsuk talán megváltozna. Ezek az emberek azonban nem tudják, mi a jó nekik; a démoni természetük mindig megmarad. Bármennyi időt vagy lehetőséget kapnak is, sem az, amit megélnek, sem a lényegük nem fog megváltozni; ez tény. Ezért az a végső módja az ilyen emberek kezelésének, hogy felmentjük őket a kötelességeik alól, a gyülekezetből való távozásra kényszerítjük őket, és gondoskodunk arról, hogy többé ne legyen semmi kötelékük vagy kapcsolatuk Isten házával. Vajon vannak, akik nem szívesen látják majd őket elmenni, és sajnálják őket, azt mondva: „Ezek az emberek még elég fiatalok; ha időt kapnának, kiválóvá válnának. Olyan jó képességűek, annyira rátermettek és tehetségesek – milyen nagyszerű lenne, ha el tudnák fogadni az igazságot! Ha Isten háza szeretetteljesebb és toleránsabb tud lenni, és több esélyt tud adni nekik a megtérésre, ha idősebbek lesznek, talán másképp végződnek a dolgok”? Miféle emberek gondolkodnak így? (Zavaros fejű emberek, összezavarodott emberek.) Így van. Ők mind zavaros fejű, összezavarodott emberek – egyszerűen gazemberek! Isten nem menti meg az ilyen embereket, és Isten háza nem engedi meg nekik, hogy maradjanak – mit kell rajtuk sajnálni? Isten azt mondja, hogy Ő nem fogja megmenteni az ilyen embereket, te mégis azt javaslod, hogy kapjanak esélyt a megtérésre. Te meg tudod menteni az embereket? Vajon ez nem szembeszegülés Istennel? Talán megpróbálod elhitetni másokkal, hogy te szeretetteljesebb vagy Istennél? Birtokodban van az igazságvalóság? Képes vagy átlátni egy ember lényegén? Ki az, aki meg tudja menteni az embereket, Isten vagy te? Ha szembe mersz szegülni Istennel – ez végletesen arrogáns, önelégült és észszerűtlen, nemde? Ez nem egy nagy lázadás? Ez vajon nem a Sátán és a gonosz szellemek újjászületése, akik mindig örömüket lelik az Istennel való szembeszegülésben? Az imént említett álhívők kevesebbek a fenevadaknál. Akárhogy is beszél nekik valaki az igazságról, semmi haszna; még a metszésük is hiábavaló. Elmondható, hogy a Sátán természetével rendelkeznek, és soha nem fognak megváltozni. Ha valaki esélyt akar adni ezeknek a sátánfajzatoknak a megtérésre, akkor hagyjátok őt gondoskodni az ilyen emberekről; majd meglátjuk, hogy valóban megvan-e benne a szeretet. Azok az álhívők a legrosszabbak a gyülekezetben, akik egyáltalán nem fogadják el az igazságot; ők mind olyanok, mint a fenevadak, józan ésszel felfoghatatlanok és képtelenek a megmenekülésre. Akár a múltban, akár a jelenben, a gyülekezet bánásmódja a legmegfelelőbb volt irányukban; a gyülekezet óriási türelmet és toleranciát tanúsított irántuk, és elegendő lehetőséget adott nekik. De mostanáig nem változtak egyáltalán semmit, sőt, még fel is erősödtek a jellemzőik. Kezdetben, amikor ezek az emberek az elképzeléseikkel, a képzelődéseikkel és az áldás utáni vágyukkal eljutnak az Istenben való hitre, némileg képesek visszafogottnak lenni és némi lelkesedéssel és buzgalommal végezni a kötelességeiket. Végül azonban, amikor látják, hogy „Istenben hinni annyit jelent, hogy az igazságra törekedni, megismerni Isten munkáját és alávetve lenni Istennek, és ez minden”, akkor alaposan lelepleződik Istenhez és az igazsághoz való hozzáállásuk éppúgy, mint a valódi énjük. Mi az, ami lelepleződik? Nemcsak hogy hiányzik belőlük az emberi mivolt, a lelkiismeret és a józan ész, de rendkívül ádázak, elvetemültek és állatiasak is. Lenézik Istent és az igazságot, és még Isten házának követelményeit és szabályait – és Isten adminisztratív rendeleteit – is ellenségesen és dacosan kezelik. Ezek a megnyilvánulásaik felerősítették az undort és az ellenszenvet, amelyet Isten választott népe érez irántuk, és felgyorsították azt a tempót is, amellyel Isten háza eltakarítja őket, végső soron gyorsan eldöntve, hogy maradnak-e vagy távoznak, eldöntve a kimenetelüket és a sorsukat. A kimenetelüket és a sorsukat ők maguk érdemelték ki, nem valaki felbujtása vagy uszítása miatt következtek be, vagy azért, mert valaki kényszerítette vagy megkísértette ezeket az embereket, és semmiképpen sem objektív körülmények miatt következtek be; a kimenetelüket és a sorsukat saját maguk okozták, a saját választásaik miatt következtek be, és természetlényegük, valamint az általuk választott utak határozták meg azokat. Ezeknek az embereknek a kimenetele és a sorsa megpecsételődött; amint kitakarítják őket a kötelességüket teljesítők soraiból, akkor már csak nem is munkások. Könnyű elképzelni, hogy miféle sors vár rájuk – nem érdemes itt említést tenni róla, mert méltatlanok rá.