Tizennegyedik tétel: Mindenféle gonosz ember és antikrisztus azonnali felismerése, majd kitakarítása, illetve kizárása (Ötödik rész)

Az a hozzáállás, amelyet a vezetőknek és a dolgozóknak a gyülekezetet megtisztító munkával szemben kell tanúsítaniuk

Ebben az évben folyamatosan a vezetők és a dolgozók felelősségeiről, valamint az érintett emberek mindenféle típusának megnyilvánulásairól beszélgettünk. A beszélgetések témái egyre részletesebbé és konkrétabbá váltak, beleértve mindenféle ember különféle problémáit, és szintén nagyon konkrétak és világosak voltak a beszélgetések ezeknek az embereknek a konkrét megnyilvánulásairól és a kategóriákról, amelyekbe be kell őket sorolni. Minél konkrétabban és világosabban beszélgetünk ezekről a részletes problémákról, annál több tényleges segítséget és útmutatást kellene ennek nyújtania Isten választott népének az életbe való belépéshez, és annál több útmutatást és segítséget kellene kínálnia a vezetőknek és a dolgozóknak a munkához és a kötelességeik elvégzéséhez. Azonban függetlenül a beszélgetés lebonyolításának mikéntjétől, függetlenül attól, hogy a beszélgetés mennyire konkrét, egyes vezetők és dolgozók még mindig nincsenek tisztában azzal, hogy miként kezeljék a különböző típusú embereket és problémákat a gyülekezetben, és hogyan szabaduljanak meg ezektől. Olyan világosan beszélgetünk mindenféle ember problémáiról, mégis egyes vezetők és dolgozók még mindig nem tudják felfogni, hogyan ismerjék fel és kezeljék a különféle embereket. Még mindig nem tudnak az igazságalapelvek szerint cselekedni, és nem tudják az igazságot használni a különféle típusú emberek és problémák kezelésére a gyülekezetben. Mi az oka ennek? Az ilyen emberek híján vannak az igazságvalóságnak. Az emberek mindenféle típusának megnyilvánulásairól szóló beszélgetés révén rendelkezni kellene alapszintű felismeréssel és észszerű intézkedéseket kellene tenni a gyülekezetben azokkal kapcsolatban, akik végzik a kötelességüket, és azokkal, akik nem, azokkal, akik törekednek az igazságra, és azokkal, akik nem, azokkal, akik engedelmesek és alázatosak, és azokkal, akik bomlasztásokat és megzavarásokat okoznak. Elnézve azonban a gyülekezetben található mindenféle ember helyzetét, csak a nyilvánvalóan gonosz embereket takarították ki; sok álhívőt nem takarítottak ki alaposan. A gyülekezet megtisztításának munkájában a vezetőknek és a dolgozóknak együtt kell működniük Isten munkájával, hogy a gonosz embereket és az álhívőket mihamarabb eltakarítsák, ahelyett, hogy passzívan közelítenének ehhez, kényszeres megfelelőként cselekedve, vagy azt gondolva, hogy csupán a nyilvánvalóan gonosz emberek eltakarítása azt jelenti, hogy minden el van intézve és rendben van. A vezetőknek és a dolgozóknak aktívan szemre kell vételezniük mindegyik csapat munkáját, ellenőrizniük kell minden egyes csapattag helyzetét, hogy vannak-e ott olyan álhívők, akik csak a létszámot növelik, vagy olyan álhívők, akik negativitást és elképzeléseket terjesztenek, hogy megzavarják a gyülekezet munkáját, és amint felfedezik ezeket az embereket, alaposan le kell leplezni és ki kell takarítani őket. Ez az a munka, amelyet a vezetőknek és a dolgozóknak el kell végezniük; nem szabad passzívnak lenniük, nem szabad a Fennvaló utasítására és sürgetésére várniuk a cselekvéssel, és nem szabad, hogy csak valami jelentéktelen intézkedést tegyenek, amikor a testvérek mindannyian cselekvést követelnek. Munkájuk során a vezetőknek és a dolgozóknak tekintettel kell lenniük Isten szándékaira és hűségesnek kell lenniük Hozzá. A legjobban akkor viselkednek, ha proaktívan felismerik és megoldják a problémákat. Nem maradhatnak passzívak, különösen akkor nem, amikor ezen aktuális szavak és beszélgetés alapján cselekedhetnek. Ehelyett kezdeményezniük kell, hogy az igazságról beszélgetve maradéktalanul megoldják az aktuális problémákat és nehézségeket, a munkájukat pedig végezzék pontosan úgy, ahogyan kell. Azonnal és proaktívan kell figyelemmel kísérniük a munka előrehaladását; nem várhatnak mindig a Fennvaló parancsaira és ösztönzésére, mielőtt kelletlenül intézkednének. Ha a vezetők és a dolgozók mindig negatívak és passzívak, és nem végeznek valódi munkát, akkor nem méltóak arra, hogy vezetőként és dolgozóként végezzenek szolgálatot, és el kell bocsátani őket vagy ki kell igazítani a számukra kijelölt kötelességeket. Sok vezető és dolgozó van most, aki nagyon passzív a munkájában. Mindig csak akkor végeznek egy kis munkát, miután a Fennvaló parancsokat küld és nyomást gyakorol rájuk; egyébként csak lazsálnak és halogatnak. Egyes gyülekezetekben a munka meglehetősen kaotikus, az ott kötelességeket végzők egy része hihetetlenül tunya és felületes, és nem érnek el semmi valós eredményt. Ezek a problémák a természetüknél fogva már most is nagyon súlyosak és rettenetesek, de ezeknek a gyülekezeteknek a vezetői és dolgozói még mindig úgy viselkednek, mint a hivatalnokok és a főurak. Nemcsak a valódi munkavégzésre képtelenek, de a problémákat sem képesek felismerni vagy megoldani. Ez megbénítja a gyülekezeti munkát, és annak stagnálását okozza. Ahol a gyülekezet munkája szörnyen zűrzavaros, és nyoma sincs a rendnek, ott egészen biztosan hamis vezető vagy antikrisztus van hatalmon. Minden olyan gyülekezetben, ahol hamis vezető van hatalmon, a gyülekezet munkája romokban hever, és teljes a zűrzavar – ehhez kétség sem férhet. Az amerikai gyülekezetekben fennálló problémák közül például sokat a saját fülemmel vagy szememmel fedeztem fel. Az Általam észrevett problémák többsége a helyszínen megoldható volt; néhányuk esetében pedig az amerikai gyülekezetek vezetőit kértem meg, hogy oldják meg azokat. A vezetők és a dolgozók munkájuk nagy részét azonban nagyon passzívan végzik, az utánkövetés túl lassú, a hatékonyság túl csekély, a napi feladatok nagy részét pedig csak a Fennvaló utasítására és sürgetésére végzik el. Miután a Fennvaló elrendeli a munkát, ők egy darabig foglalatoskodnak, de miután azt a kis munkát elvégezték, nem tudják, hogy utána mit kell tenniük, mert nem értik, milyen kötelességeket kell végezniük. Soha nincsenek tisztában azzal, hogy milyen munka tartozik a vezetők és a dolgozók felelősségeinek a körébe, amelyet el kellene végezniük; a szemükben nincs olyan munka, amelyet el kellene végezni. Mi történik akkor, amikor az emberek azt gondolják, hogy nincs elvégzendő munka? (Nem viselnek terhet.) Pontosan fogalmazva, nem viselnek terhet; nagyon lusták is, és kényelemre áhítoznak, annyi szünetet tartanak, amennyit csak lehet, amikor csak lehet, és megpróbálnak elkerülni bármilyen plusz feladatot. Ezek a lusta emberek gyakran azt gondolják: „Miért kellene annyit aggódnom? A túl sok aggódástól csak gyorsabban fogok öregedni. Milyen előnyöm fog származni az aggódásból és abból, ha annyit szaladgálok és annyira kifárasztom magam? Mi fog történni, ha kiégek és beteg leszek? Nincs pénzem arra, hogy kifizessem a kezelést. És ki fog rólam gondoskodni, amikor megöregszem?” Ezek a lusta emberek ennyire passzívak és visszamaradottak. Egy szemernyi igazsággal sem rendelkeznek, és semmit sem képesek világosan látni. Nyilvánvalóan egy csapat zavaros fejű ember, nem igaz? Mindannyian zavaros fejű emberek; nincsenek tudatában az igazságnak, és nem érdekli őket, hogyan lehet hát őket megmenteni? Miért fegyelmezetlenek és lusták mindig az emberek, mintha élőholtak lennének? Ez a természetük kérdését érinti. Az emberi természetben lakozik egyfajta lustaság. Nem számít, milyen feladatot végeznek az emberek, mindig szükségük van valakire, aki felügyeli és ösztönzi őket. Az emberek időnként a hús-vér testre figyelnek, testi kényelemre áhítoznak és mindig visszatartanak valamit maguknak – ezek az emberek tele vannak ördögi szándékokkal és csalárd cselszövésekkel; valóban nem jók egyáltalán. Mindig kevesebbet tesznek, mint amire képesek, nem számít, milyen fontos kötelességet végeznek. Felelőtlenek és hűtlenek. Azért mondtam el ma ezeket a dolgokat, hogy emlékeztesselek benneteket, hogy ne legyetek passzívak a munkában. Akármit is mondok, képesnek kell lennetek követni azt. Ha elmennék különböző gyülekezetekbe, és az derülne ki vagy azt látnám, hogy sok munkát végeztetek, hogy nagyon hatékonyan dolgoztatok, és hogy a munka nagyon gyorsan halad, hogy elért egy kielégítő szintet, és mindenki megtett minden tőle telhetőt, akkor igen elégedett lennék. Ha elmennék különböző gyülekezetekbe, és azt látnám, hogy a munka minden szempontból lassan halad, ami azt bizonyítja, hogy nem végeztétek jól a kötelességeiteket, és nem tartottátok az evangélium terjesztésének normális ütemét, mit gondoltok, milyen lenne akkor a hangulatom? Akkor is örülnék a veletek való találkozásnak? (Nem.) Nem örülnék. Ez a munka rátok lett bízva, Én pedig már elmondtam mindent, amit el kell mondani; a gyakorlás konkrét alapelvei és az út is el lett mondva nektek. Mégsem cselekedtek, nem dolgoztok, csak arra vártok, hogy személyesen Én felügyeljelek és sürgesselek benneteket, hogy megmetsszelek benneteket, vagy akár megparancsoljam nektek, hogy cselekedjetek. Mi itt a probléma? Nem kellene ezt boncolgatni? Amikor nem végzitek azt a munkát, amelyet nyilvánvalóan el kell végezni, és képtelenek vagytok azt felvállalni – lehet-e jó a hozzáállásom irányotokban? (Nem.) Miért nem lehet jó a hozzáállásom irányotokban? (Túlságosan felelőtlenül végezzük kötelességeinket.) Mert nem teljes szívvel és erővel végzitek a kötelességeiteket, hanem jobbára csak felületesen. Aki hűséges a kötelességeiben, annak legalábbis be kellene vetnie minden erejét, de ti még ezt sem tudjátok elérni, messze elmaradtok ettől! Nem arról van szó, hogy a képességeitek nem elégségesek, hanem arról, hogy a mentalitásotok helytelen, és felelőtlenek vagytok. Van néhány abszurd dolog a szívetekben, amelyek megakadályoznak benneteket abban, hogy elvégezzétek a kötelességeiteket. Ráadásul a megfelelési kényszer gondolkodásmódja megakadályoz benneteket abban, hogy elvégezzétek a gyülekezet megtisztításának munkáját. Tudjátok, mi a jelentősége a gyülekezet megtisztításának? Hogy miért akarja Isten megtisztítani a gyülekezetet? Hogy milyen következményei vannak annak, ha a gyülekezet nincs megtisztítva? Egyikőtök sincs tisztában ezekkel a dolgokkal, és nem keresitek az igazságot, ami azt bizonyítja, hogy nem vagytok tekintettel Isten szándékaira. Csak a pozíciótokból adódó szokásos, rendszeres munkából vagytok hajlandóak egy keveset elvégezni, és ódzkodtok a különleges feladatoktól, különösen azoktól, amelyekkel másokat megsérthetnétek. Mindannyian inkább átruházzátok ezeket a feladatokat valaki másra. Talán nem így gondolkodtok? Vajon nem olyan kérdés ez, amellyel foglalkozni kellene? Mindig azt mondjátok: „Gyenge a képességem, korlátozottan értem az igazságot, és nincs elég munkatapasztalatom. Soha nem voltam gyülekezetvezető, és nem végeztem gyülekezeti tisztogatómunkát sem.” Ez talán nem kifogáskeresés? Olyan világosan megbeszéltük a gyülekezet megtisztításának munkáját. Olyan egyszerű dolog az antikrisztusok, a gonosz emberek és az álhívők eltakarítása. Tényleg olyan nehéz megérteni ezt a néhány alapelvet? Ha ilyen egyszerű dolgokat ilyen világosan elmagyaráznak, és az emberek mégsem értik, akkor ez mire utal? Arra utal, hogy vagy túl gyenge képességűek ahhoz, hogy megértsék az emberi nyelvet, vagy egyszerűen csak gazemberek, akik nem a megfelelő feladatokra összpontosítanak. A vezetők és a dolgozók között biztosan vannak olyanok, akik gyenge képességűek, és bizonyára van közöttük néhány kényszeres megfelelő, aki nem végez valódi munkát; biztosan vannak olyan gazemberek is, akik elhanyagolják a megfelelő feladatokat, és meggondolatlanul elkövetnek rossz cselekedeteket – mindezek a helyzetek léteznek. Először is, ezeket a gazembereket, akik elhanyagolják a megfelelő feladatokat, el kell takarítani. Aki valódi munkát tud végezni, azt használni kell, a vezetői szerepet játszó kényszeres megfelelőket egyértelműen el kell bocsátani, és azokat a gyenge képességű embereket, akik képesek megérteni az emberi nyelvet, és tudnak valamilyen valódi munkát végezni, meg kell tartani. Ezeket a problémákat így kell megoldani. Ha Isten közlése után világosan látod a gyülekezet munkájában azokat a problémákat, amelyeket a vezetőknek és a dolgozóknak meg kell oldaniuk, akkor azokkal haladéktalanul, további késlekedés nélkül foglalkoznod kell. Képesnek kell lenned arra, hogy kezdeményezően cselekedj anélkül, hogy arra kellene várnod, hogy a Fennvaló személyesen osszon ki feladatokat vagy adjon ki parancsokat. Bármilyen probléma merül is fel, azt meg kell oldani, mielőtt a munkát befolyásolná. Még mielőtt a Fennvaló egyáltalán elkezdené a problémák kivizsgálását, már jelentened kellene a problémákra vonatkozó ismereteidet és megoldásaidat, a kezelésükre vonatkozó alapelveket és a kezelésük eredményeit. Ez milyen nagyszerű lenne! Vajon a Fennvaló ekkor is elégedetlen lehetne veled? Ha vezetőként vagy dolgozóként soha nem látod meg a saját felelősségi körödbe tartozó munkát, vagy ha van is némi tudomásod vagy ötleted azzal kapcsolatban, de folyamatosan halogatod és nem cselekszel, mindig arra várva, hogy a Fennvaló rendeljen neked feladatokat, ez vajon nem a felelősség elhanyagolása? (De igen.) Ez a felelősség súlyos elhanyagolása! Elvesztetted a vezetői vagy a dolgozói szereppel járó hozzáállást és felelősséget a tekintetben, hogy miként kell kezelni a kötelességet. Munkájuk során a vezetőknek és a dolgozóknak pontosan kell követniük a Fennvaló követelményeit; akármit közölt a Fennvaló, azt kell megvalósítanod, gyorsan cselekedve és végrehajtva, amint megértetted. A problémáknak az igazság révén történő megoldása a vezetők és a dolgozók legfontosabb felelőssége, és nem várhatod meg passzívan, hogy a Fennvaló rendelje el a munkát, mielőtt bármit is tennél. Ha mindig passzívan várakozol, akkor nem vagy alkalmas vezetőnek vagy dolgozónak, nem tudod felvállalni ezt a munkát, és a felelősség elismerése és a lemondás volna az egyetlen észszerű dolog.

Az Istenben hívő háromféle ember megnyilvánulásai és sorsa

I. Munkások

A vezetőknek és dolgozóknak összesen tizenöt felelőssége van, és már a tizennegyedikig megbeszéltük őket. A vezetők és a dolgozók által megoldandó, gyülekezeten belüli problémák, valamint az ezekben a problémákban érintett mindenféle emberekkel kapcsolatos kérdések körülbelül nyolcvan-kilencven százalékát már megbeszéltük. Ezek mind olyan feladatok, amelyeket a vezetőknek és a dolgozóknak el kell végezniük, és olyan problémák, amelyeket meg kell oldaniuk. Ez számos kérdést érint. Egyrészt érinti azokat a felelősségeket, amelyeket a vezetőknek és a dolgozóknak teljesíteniük kell, másrészt pedig a gyülekezetben jelenlévő mindenféle embert illető különböző kérdéseket is magában foglalja. Bár a beszélgetésünk témája ebben az időszakban a vezetők és a dolgozók felelőssége és a hamis vezetők leleplezése volt, sokat beszélgettünk a téma által érintett különféle emberekkel kapcsolatos kérdésekről is – és a különféle emberek állapotáról és lényegéről. Természetesen ez a sajátos tartalom más-más hatással van arra a sokféle emberre, aki Istent követi a gyülekezetben. Közöttük van egy olyan embertípus, aki még ennyi beszélgetés meghallgatása után is fenntartja azt a hozzáállását, hogy „nekem jó az emberi mivoltom, igazán hiszek Istenben, hajlandó vagyok lemondani dolgokról az Istenbe vetett hitem révén, és hajlandó vagyok megfizetni az árat és elviselni a nehézségeket, hogy elvégezzem a kötelességemet”. Nem törődnek a különféle emberek különböző állapotaival, a különféle állapotokban rejlő igazsággal, vagy azokkal az igazságalapelvekkel, amelyeket az embereknek meg kell érteniük, és amelyekről ebben az időszakban beszélgettünk. Ez vajon nem egy embertípus? Vajon nem nagyon jellemző ez a fajta ember? (De igen.) Ez a fajta ember mindig egy bizonyos álláspontot képvisel. Miből tevődik össze elsősorban ez az álláspont? Az imént említett három pontból: Először is, azt hiszik, hogy az emberi mivoltuk nem rossz, sőt, még jónak is tartják. Másodszor, úgy gondolják, hogy igazán hisznek Istenben, ami azt jelenti, hogy valóban hisznek Isten létezésében és Isten szuverenitásában minden felett, hisznek abban, hogy az emberi sorsot Isten irányítja, hogy az Isten szuverenitása alá tartozik, ami bővebb értelmezése annak, hogy „igazán hisznek Istenben”. Harmadszor, hisznek abban, hogy Istenbe vetett hitük révén képesek lemondani dolgokról, és képesek elviselni a nehézségeket és megfizetni az árat, hogy elvégezzék a kötelességeiket. Ez a három pont mondható a leginkább alapvető, elsődleges és központi elemnek, amelyhez ezek az emberek ragaszkodnak az Istenbe vetett hitükben. Természetesen ezek a dolgok tekinthetők az Istenben való hitük tőkéjének is, valamint a céloknak, amelyekre törekszenek, és a cselekvésük motivációjának és irányának is. Úgy hiszik, hogy e három pont birtoklása feljogosítja őket az üdvözülés három alapfeltételére, ami olyan emberekké teszi őket, akiket Isten szeret és elfogad. Ez súlyos tévedés; e három pont megléte csupán egy kevés emberi mivoltot jelez. Elnyerheti-e Isten jóváhagyását, aki csak egy kevés emberi mivolttal rendelkezik? Egyáltalán nem; Isten azokat helyesli, akik félik Őt és kerülik a rosszat. Ez a három pont nem tesz eleget az igazságvalóság mércéjének; ez csupán a munkás mivolt három mércéje. A következőkben ennek a három pontnak a részleteiről fogok beszélni, hogy világosan megértsétek. Az első pont: jó emberi mivolttal rendelkezni. Úgy gondolják, hogy elég, ha nem tesznek gonosz dolgokat, nem okoznak akadályozásokat és megzavarásokat, és nem ártanak Isten háza érdekeinek, és hogy ez azt jelenti, hogy eleget tesznek Isten szándékának, és az alapelveknek megfelelően cselekednek. A második pont: „igazán hinni Istenben”. Számukra az, amit ők úgy hívnak, hogy „igazán hinni Istenben”, azt jelenti, hogy soha nem kételkednek Isten létezésében vagy annak tényében, hogy Ő szuverén mindenek felett, és hisznek abban, hogy az emberi sors Isten kezében van, ami szerintük lehetővé teszi számukra, hogy a végsőkig kövessék Istent. Azt hiszik, hogy amíg igazán hisznek Istenben, mindaddig kiérdemlik a jóváhagyását. Ennélfogva, függetlenül attól, hogy Isten hogyan vezet vagy cselekszik, vagy attól, hogy milyen problémákkal találkoznak, azt mondják: „Csak szeresd Istent, kövesd Istent, vesd alá magad Istennek.” A problémamegoldási módszerük túlságosan leegyszerűsítő; vajon az ilyen általánosító szavak meg tudnak oldani bármilyen problémát? A harmadik pont: Istenbe vetett hitük révén képesnek lenni lemondani dolgokról, és képesnek lenni elviselni a nehézségeket és megfizetni az árat, hogy elvégezzék a kötelességeiket. Hogyan ültetik ezt át a gyakorlatba? Mivel igazán hisznek Istenben, amikor szükség van rá a gyülekezet munkájában, vagy amikor érzik Isten sürgős szándékait, képesek proaktívan lemondani családjukról, házasságukról és karrierjükről, félretenni világi kilátásaikat és követni Istent, rendíthetetlen elszántsággal végezni kötelességeiket, bármiféle megbánás nélkül. Akármilyen kötelességet is rendel el számukra Isten háza, azért képesek elviselni a nehézségeket és megfizetni az árat, még ha ez azt is jelenti, hogy kevesebbet esznek és kevesebbet alszanak. Nem számít, mennyire nehezek az életkörülmények, vagy akár még bizonyos kedvezőtlen körülmények között is, ők képesek kitartóan végezni a kötelességeiket. Úgy tűnik, e három ponton kívül az igazsággal kapcsolatos semelyik más vonatkozás gyakorlása nem köthető hozzájuk. Azt teszik, ami jónak vagy helyesnek tűnik számukra. Ami a gyakorlás Isten által az embereknek elmondott különböző alapelveit, valamint az emberek Isten által leleplezett különböző romlott beállítottságainak állapotait, megnyilvánulásait és lényegét illeti, úgy gondolják, hogy rendben van az, ha ők keveset vagy egyáltalán nem tudnak ezekről; nem érzik szükségét annak, hogy kifejezetten és aprólékosan keressék a különböző alapelveket, hogy megvizsgálják saját romlottságukat és pótolják hiányosságaikat, sem annak szükségét, hogy gyakran vegyenek részt összejöveteleken, hogy meghallgassanak másokat beszélni a különböző tapasztalati tanúságtételeikről, és azután elérjék önmaguk átalakítását, és így tovább. Úgy érzik, így hinni Istenben túlságosan fáradságos, ez felesleges. Az Isten munkájáról alkotott különféle elképzelések és képzelődések mellett az Istenbe vetett hit és a beállítottságbeli változás felszínes megértésével követik Istent és végzik a kötelességeiket. Elég jellemző ez az embertípus, nem igaz? (De igen.) A legelemibb követelményt támasztják magukkal szemben, és a legelemibb módon állnak hozzá az Istenbe vetett hithez. Ezen túlmenően elhanyagolják az igazságot, az Isten általi ítéletet és leleplezést, a megmetszést, valamint az emberek különféle romlott beállítottságait és különféle állapotait, megnyilvánulásait és így tovább. Soha nem gondolkodnak el vagy töprengenek ezeken a kérdéseken. Vagyis ezek az emberek jó emberi mivoltúnak tartják magukat, jó embernek, és igazán istenhívőnek; és miközben elismerik, hogy az embereknek romlott beállítottságaik vannak, figyelmen kívül hagyják az emberek különféle romlott beállítottságainak Isten által feltárt konkrét állapotait és megnyilvánulásait, és semmi erőfeszítést nem tesznek e dolgok kivizsgálására. Ez talán nem egy embertípus? Meglehetősen jellemzőek ennek az embertípusnak a nézetei és konkrét megnyilvánulásai az Istenbe vetett hitében, nem igaz? (De igen.) Figyelembe véve ezeknek az embereknek az istenhitre vonatkozó álláspontját, a megmeneküléssel kapcsolatos megértését és Istennek az emberek különféle romlott beállítottságait leleplező szavaihoz való hozzáállását, milyen kategóriába sorolandók ezek az emberek? (A zavarodott hitűekhez, akik nem törekednek az igazságra.) Ez csak a felszíni megjelenés; hogyan kell ezeket az embereket valójában besorolni? Sok ilyen ember van a gyülekezetben? (Igen.) Valahányszor konkrét kérdésekről van szó, és a kapcsolódó igazságokról folyik a beszélgetés, ők elálmosodnak, elszunyókálnak vagy összezavarodnak, és nem mutatnak érdeklődést. Ha bármilyen munkát vagy feladatot kapnak, feltűrik az ingujjukat és nekilátnak, nem riadnak vissza a nehézségektől vagy a fáradságtól sem. Azt gondolják, hogy nagyszerű lenne, ha az Istenben való hit olyan lenne, mintha ilyen munkát végeznének – akkor motiváltak lennének. Amikor eljön a nehézségek elviselésének, az ár megfizetésének és a munkában tanúsított erőfeszítéseknek az ideje, akkor őszinte komolyságot mutatnak. De vajon ez az őszinte komolyság és lelkesedés ugyanaz, mint a hűség? Ez vajon az igazság alapelveinek megértése után várható megnyilvánulás? (Nem.) Látjátok-e az Általam közöltek alapján, hogy melyik kategóriába kell besorolni ezeket az embereket? (A munkásokhoz.) Így van. Ezek az emberek munkások, és a munkások így hisznek Istenben.

Az elején az antikrisztusok természetlényegéről és különféle megnyilvánulásairól beszélgettünk, valamint azoknak a különféle megnyilvánulásairól, akik az antikrisztusok beállítottságával rendelkeznek, de valójában nem antikrisztusok. Most a vezetők és a dolgozók felelősségei által érintett különféle emberek megnyilvánulásairól beszélgetünk. Bár a megbeszélt témák az antikrisztusokról és a hamis vezetőkről szóltak, az egyes tételek által érintett konkrét kérdések és megnyilvánulások a romlott emberiség romlott beállítottságaihoz, valamint a romlott beállítottságok uralma alatt létrejövő különböző állapotokhoz és megnyilvánulásokhoz kapcsolódnak. Bár a hamis vezetők és antikrisztusok csupán egy kisebbség, a hamis vezetők és antikrisztusok beállítottságai, valamint különböző állapotaik és megnyilvánulásaik minden emberben megvannak eltérő mértékben. Most, hogy ilyen részletesen beszélgettünk ezekről a kérdésekről, azoknak, akik törekednek az igazságra, legközelebb még inkább lesz útjuk és irányuk, és világosabb céljaik az igazságra való törekvésben, az igazság gyakorlásában, az igazságalapelvek megértésében és az igazságvalóságba való belépésben. Ez jó dolog számukra, és örömre ad okot. Más szóval, új mérföldkőhöz érkeznek az Istenbe vetett hitükben. Már nem előírások, vallási rituálék, illetve szavak és doktrínák, valamint szlogenek szerint élnek. Ehelyett konkrétabb irányvonalaik és céljaik vannak a gyakorláshoz, és természetesen konkrétabbak a követendő alapelveik. Hogyan kell gyakorolni bizonyos körülmények között, és melyek a vonatkozó igazságalapelvek, illetve milyen állapotai és romlottságai vannak az embereknek, és hogyan kell velük bánni, valamint hogyan kell keresni az igazságot ezek megoldásához – többnyire ezeket a tartalmakat érinti a két fő megbeszélt téma, az antikrisztusoké és a hamis vezetőké. Az igazságra törekvőknek annál inkább van útjuk a gyakorláshoz, minél konkrétabb az igazságról szóló beszélgetés. Minél konkrétabb az igazságról szóló beszélgetés, annál ragyogóbbá és tisztábbá válik az emberek szíve, annál jobban meg tudják ismerni és érteni önmagukat, és annál inkább tudatában vannak annak, hogy legközelebb mibe kellene bemenniük, és legközelebb milyen problémákat kell megoldaniuk. Ami az imént munkásnak nevezett embertípust illeti, miután hosszasan beszélgettünk az emberiség romlott beállítottságai által létrehozott különböző állapotokról és a romlottság különféle megoldandó problémáiról, őket ez még mindig nem indítja meg. Mit jelent az, hogy nem indítja meg őket? Azt jelenti, hogy még mindig nincsenek tisztában az igazságra való törekvéssel és az üdvösség útjával, amelyről Isten beszélt, és képtelenek felfogni ezeket. Még súlyosabb gond, hogy oly sok lényeges megnyilvánulás és probléma megbeszélése után még mindig azt gondolják: „nekem jó az emberi mivoltom, igazán hiszek Istenben, hajlandó vagyok lemondani dolgokról az Istenbe vetett hitem révén, és hajlandó vagyok megfizetni az árat és elviselni a nehézségeket, hogy elvégezzem a kötelességemet; ez elegendő.” Amikor bizonyos helyzetekkel szembesülnek, nem vizsgálják meg magukat, és nem hasonlítják össze magukat Isten szavaival, hanem kizárólag a saját emberi jóságuk vagy a meglévő kevés lelkiismeretük és józan eszük alapján próbálják megoldani a problémákat. Természetesen egyesek önuralomra és türelemre hagyatkoznak, újra és újra kitartva, míg mások világi ügyekre vonatkozó filozófiákra hagyatkoznak, a lényegi dolgokat aprónak, az aprókat pedig problémamentesnek tüntetve fel. Ez az általuk kitűzött cél: „Ha addig a napig, amikor Isten munkája befejeződik, még mindig a gyülekezetben vagyok, végzem a kötelességemet, és nem takarítottak ki, az elegendő. Hogy valóban megértem-e önmagamat, hogy megoldódtak-e a romlott beállítottságaim, hogy igazán alávetem-e magam Istennek, hogy olyan ember vagyok-e, aki féli Istent és kerüli a rosszat – ezek jelentéktelen kérdések, említésre sem érdemesek. Mindenből nagy ügyet csinálsz, ilyen részletesen beszélsz az igazságról, a legapróbb kérdéseket is felhozod vég nélküli megbeszélésre, mindig tisztánlátásra késztetsz minket; egyszerűen nem vagyok hajlandó meghallgatni ezeket az igazságról szóló beszélgetéseket, egyáltalán nem érdekelnek. Amikor eljön Isten napja, milyen csodálatos lenne, ha csak úgy közvetlenül beléphetnénk a királyságba!” Igaz ugyan, hogy mindenki türelmének vannak határai, de az ilyen emberek türelme határtalan. Miért? Azért, mert hisznek abban, hogy jó az emberi mivoltuk, igazán hisznek Istenben, istenhívőként képesek lemondani dolgokról, hajlandóak megfizetni az árat és elviselni a nehézségeket, hogy elvégezzék a kötelességüket; amikor bármivel szembesülnek, megvannak a saját megoldásaik, végeredményben így is képesek állhatatosan végezni a kötelességüket és szilárdan megállni. Mindegy azonban, mennyire kitartóan végzik a kötelességeiket, vagy mi módon tartanak ki a végsőkig, függetlenül a motivációjuktól, egy dolog biztos: nincs bennük igazi alávetettség Isten iránt, és soha nem értik meg saját romlott beállítottságukat. Pontosabban, ezek az emberek nem ismerik be a romlottságukat, és nem ismerik el azokat a különféle állapotokat és problémákat sem, amelyek az emberek Isten által leleplezett romlott beállítottságaiból fakadnak. Még ha időnként össze is vetik magukat ezekkel az állapotokkal és problémákkal, akkor is hűvösen állnak hozzá, mondván: „Mindenki egyformán romlott. Mindenki természetlényege az ördögök és a Sátán természetlényege; mindannyian Isten ellenségei vagyunk. Ez olyan tény, amelyen senki nem tud változtatni. Viszont amíg valaki kitartóan végzi a kötelességeit, addig Isten biztosan elismeri őt, és azok lesznek a győztesek, akik a végsőkig kitartanak.” A nézőpontjukból ítélve elég erőteljesen hisznek Istenben, de amikor tapasztalati tanúságtételek megosztására kerül a sor, elhallgatnak, képtelenek egy szót is szólni. Amikor az összejöveteleken az igazságról szóló beszélgetésnek van itt az ideje, álmosnak érzik magukat, és nem tudják befogadni azt. Ha megkérdezed tőlük: „hogyan tapasztalod meg Isten szavait a kötelességedben mindennap?”, azt mondják: „Ami tennivalót a gyülekezet elrendel nekem, azt teszem. Szükség van ehhez tapasztalásra?” Úgy tűnik, hogy nem értik. Ha ezután megkérdezed tőlük: „Van-e valami feltáruló romlottságod? Hogyan érted meg magad?” – azt mondják: „Én csak alávetem magam Istennek és szeretem Istent; milyen problémák lehetnének ezzel?” Ilyen egyszerű a gondolkodásuk. Ez az ő szemléletük: „Az Istenben való hitnek ilyennek kell lennie. Miért kellene ennyi triviális kérdéssel foglalkozni? Túlbonyolítjátok a dolgokat!” Így hát soha nem az igazság alapelveit keresve, hanem inkább jó szándékkal és lelkesedésből cselekedve végzik a kötelességüket és hajtanak végre feladatokat. Pontosabban, a lelkiismeret és a józan ész uralma alatt cselekednek, ezt gondolva: „Én már sokat szenvedtem és nagymértékben megfizettem az árat; én már gyakoroltam az igazságot és nagymértékben eleget tettem Istennek; ne kérjetek tőlem többet. Jól vagyok úgy, ahogy vagyok, jó ember vagyok, és igazán hiszek Istenben.” Van olyan persze, amikor ezek az emberek nem tudják megállni, hogy ne adjanak hangot az érzelmeiknek, és ilyenkor lelepleződik az igazi arcuk. Sok szót és doktrínát tudnak hangoztatni, de hiányzik belőlük minden valódi érettség; más szóval, nincs életük. Konkrétan mire vonatkozik az, hogy nincs életük? (Nincs igazságuk.) Hogyan jön létre az igazság hiánya? (Nem szeretik az igazságot, és nem is törekednek rá.) Nem is arról van szó, hogy szeretik-e az igazságot vagy sem; pontosabb úgy, hogy nem fogadják el az igazságot. Némelyek esetleg azt mondják: „Hogyan mondhatod, hogy nem fogadják el az igazságot? Olyan sok nehézséget elviselnek, és olyan nagy árat fizetnek azért, hogy végezzék a kötelességüket, keményen dolgoznak mindennap reggeltől estig; hogyan mondhatod, hogy nincs igazságuk?” Ezt mondani méltatlanság velük szemben? De ha megnézed ezeket az embereket, a szenvedésük és az ár megfizetése mögött vajon mindent az igazságalapelvek keretein belül tesznek? Vajon keresik az alapelveket mindenben, amit tesznek? Vajon istenfélő szívvel jönnek Isten elé és Isten szavai, valamint az Isten háza által megkövetelt alapelvek szerint teszik a dolgokat? Nem; az mind emberi cselekedet, emberi önuralom. Mi a fő megnyilvánulása annak, hogy nem fogadják el az igazságot? Az, hogy mielőtt megtennének valamit, soha nem keresik aktívan az igazságot, és soha nem gondolkodnak el komolyan azon, hogy mik az igazságalapelvek, hogy azután szigorúan Isten szavai szerint gyakoroljanak. Dédelgetnek-e ilyen gondolatokat és hozzáállásokat? Mi a hozzáállásuk az emberiség Isten által leleplezett romlott beállítottságának különféle megnyilvánulásaihoz? Elfogadják-e ezeket a szavakat? Beismerik-e, hogy ezek a szavak tényszerűek? Elismerik-e, hogy ezek a konkrét megnyilvánulások a romlottság megnyilatkozásai? Külsőleg talán egyetértőn bólogatnak vagy beismerik, de a szívükben nem fogadják el, figyelmen kívül hagyják. Mit jelent a figyelmen kívül hagyás? Konkrétan azt jelenti, hogy nem fogadják el, nincs világos hozzáállásuk, és bár nem mutatnak nyilvánvaló ellenállást vagy ellenkezést, azonban elutasító magatartást vesznek fel ezekkel az Isten által mondott szavakkal szemben. Azt mondani, hogy „elutasító magatartás”, egy kicsit elvont; konkrétan arról van szó, hogy azt gondolják: „Te azt mondod, hogy az emberek arrogánsak és csalárdak, de hát ki nem csalárd? Kiben nincs egy kis ravaszság? Ki nem tanúsít némi arroganciát vagy gőgöt? Mi ebben a nagy ügy? Amíg valaki képes elviselni a nehézségeket és megfizetni az árat, az elegendő.” Ez talán nem az el nem fogadás hozzáállása és konkrét megnyilvánulása? (De igen.) Ez az igazság el nem fogadása. Isten ítélő és leleplező szavaihoz való hozzáállásuk a figyelmen kívül hagyás és az el nem fogadás. Tehát, amikor a testvérek által adott értékelésekről és emlékeztetőkről van szó, sőt, akár a testvérek által a romlott beállítottságukhoz nyújtott útmutatásokról és segítségekről, vajon el tudják fogadni ezeket a dolgokat? (Nem.) Mondd meg hát Nekem, vajon mik a konkrét megnyilvánulásaik? Miért nem tudják elfogadni ezeket a dolgokat? Hol a bizonyítékod, amely alapján ezt mondod? Amikor például azt mondod nekik: „Nem végezheted ilyen hanyagul a kötelességedet; ez felületes” – milyen megnyilvánulásaik bizonyítják, hogy nem fogadják el az igazságot? (Azt mondanák: „Én már beletettem a szívemet. Már szenvedtem, és megfizettem az árat. Hogyan mondhatod, hogy felületes vagyok?”) Így igazolják önmagukat. Előfordul néha, hogy kifogásokat keresnek? Még ha a szívük mélyén be is ismerik, akkor is azt gondolják: „Felületes voltam, és akkor mi van? Kinek nincsenek rossz napjai? Ki ne élne át normális érzelmeket? De nem ismerhetem be, hogy felületes voltam; kifogást kell találnom, hogy elleplezzem. Nem veszíthetem el a tekintélyemet.” Így sok okot és kifogást találnak ahhoz, hogy rafináltan megvédjék magukat, nem ismerve be annak tényét, hogy felületesek voltak, nem ismerve el a saját vonatkozó problémáikat, és nem fogadva el másoktól útmutatásokat. Ez az igazság el nem fogadásának egy konkrét megnyilvánulása. Amikor nem szembesülnek tényleges helyzetekkel, akkor „jó embernek” tartják magukat, „aki igazán hisz Istenben”. Amikor helyzetekkel szembesülnek, ezt ugyan nem tudják már pajzsként használni, de még mindig találnak elegendő indokot arra, hogy igazolják és megvédjék magukat, szépítsék a problémát, pontot tegyenek a végére, majd továbbra is úgy tekintsenek magukra, mint aki „jó ember, jó emberi mivolttal, aki igazán hisz Istenben, és képes lemondani, és képes elviselni a nehézségeket és megfizetni az árat, hogy teljesítse a kötelességét”. Konkrétan fogalmazva, az ilyen emberek a munkások megnyilvánulásaival és lényegével rendelkeznek. Ez a csoport jelentős arányban jelen van a gyülekezetben. Az aránytól függetlenül, végső soron, ha ezek az emberek valóban képesek szenvedni és megfizetni az árat, és a végsőkig elviselni és kitartani anélkül, hogy lényegi vétkeket követnének el, anélkül, hogy megsértenék Isten adminisztratív rendeleteit vagy megsértenék az Ő természetét, akkor ők hűséges munkások, olyan munkások, akik megmaradhatnak. Ez egy jelentős áldás! Nem törekednek az igazságra, nem tudják követni Isten akaratát, nem tudnak tanúságot tenni Isten mellett, illetve nem tudnak tanúskodni Isten szavai és munkája mellett – elég jó már az is, hogy megkapják ezt az áldást. Minek az elnyerésére számíthat valaki anélkül, hogy törekedne az igazságra? Hűséges munkásnak lenni már nem rossz. Némelyek azt kérdezik: „Lehetséges vajon, hogy ezek az emberek Isten népévé váljanak?” Lehetséges. Az egyetlen lehetőség az, ha ezek az egyének annak alapján, hogy képesek lemondani és szenvedni, el tudják fogadni az igazságot, képesek elismerni saját romlottságukat és helyesen szembenézni azzal, majd keresni az igazságot annak megoldására úgy, hogy nem az emberi jóság vagy az emberi önmérséklet, kitartás és állhatatosság alapján cselekednek, hanem az igazság alapelvei szerint gyakorolnak, hogy végül a beállítottságuk némi változáson mehessen keresztül, akkor van némi esélyük arra, hogy Isten népévé váljanak. Ha viszont a cselekedeteik és a viselkedésük nem függ a beállítottságbeli változástól, nem függ az igazság elfogadásától és a megmeneküléstől, akkor semmi esélyük arra, hogy Isten népévé váljanak; ez tény. Mi a hűséges munkásokkal való bánásmód alapelve? Az, hogy a legnagyobb erőfeszítést kell tenni ezeknek az embereknek a megsegítésére a tiszta fejűvé válásban. Mi a célja a tiszta fejűvé tételüknek? Annak megakadályozása, hogy vágyálmokat dédelgessenek. Egyesek talán megkérdezik: „Mire utal a »vágyálmok dédelgetése« kifejezés?” Arra, amikor az emberek úgy vélik, hogy ők „jó emberi mivoltúak, igazán hisznek Istenben, és képesek lemondani, és hajlandók megfizetni az árat”, és azután elvárják, hogy Isten megmentse őket, ami lehetetlen. Világossá kell tenni számukra, hogy téves és ostoba az a nézőpont, miszerint „Isten üdvösségének elnyeréséhez vezethet az, ha valaki jó emberi mivoltú, igazán hisz Istenben, és képes lemondani, és hajlandó megfizetni az árat”. Világossá kell tenni számukra, hogy ezeknek a tulajdonságoknak a megléte nem jelenti azt, hogy valaki levetette a romlott beállítottságát, ahogy egy kis jó viselkedés sem jelenti azt, hogy valaki üdvözülhet, és még kevésbé azt, hogy elnyerte az igazságot; és hogy az álláspontjuk abszurd, nevetséges és ellentmondásos, és teljesen összeegyeztethetetlen az Isten által kifejezésre juttatott igazsággal. Segíteni kell ezeknek az embereknek, akik vallási elképzelésekhez ragaszkodnak makacsul; olvasd fel nekik Isten szavait, és beszélgess velük az igazságról. Ha továbbra sem tudják elfogadni az igazságot, és akárhogyan beszélsz az igazságról, ők továbbra is megvilágosulatlanok maradnak, és nem mutatnak szándékot a keresésre, akkor nem kell erőltetni. Ők mindvégig csak munkásként szolgálhatnak.