A vezetők és a dolgozók felelőssége (25.) Második szakasz
D. Bosszúvágy
A harmadik embertípus – a züllöttek és féktelenek – megnyilvánulásairól szóló beszélgetésünk véget ért. Az ilyenfajta embereken kívül még sokan mások is a gonosz emberek kategóriájába tartoznak, és a gyülekezetnek fel kell ismernie és ki kell takarítania a gonosz emberek összes ilyen fajtáját. Most a negyedik típust beszéljük meg. A különböző gonosz emberek közül, akiket a gyülekezetnek fel kell ismernie és ki kell takarítania, a negyedik típus jelentős kihívást és gondot jelent. Kik is ők? Ők a bosszúvágyók. A „bosszúvágyó” kifejezésből nyilvánvaló, hogy ezekből az emberekből semmi jót nem nézhetünk ki; mondhatni fekete bárányok. Az emberi mivoltuk következetes megnyilvánulásaiból és feltárulásaiból, valamint a cselekvésük alapelveiből ítélve nem kedves a szívük. Ahogy mondani szokás: „piszok alakok”. Mi azt mondjuk, hogy nem a kedves fajtából valók; pontosabban, ezek az egyének nem jószívűek, hanem ádázságot, rosszindulatot és kegyetlenséget hordoznak magukban. Ha valaki olyasmit mond vagy tesz, ami érinti ezeknek az embereknek az érdekeit, tekintélyét vagy státuszát, vagy olyat, ami sérti őket, akkor egyrészt ellenséges érzelmeket táplálnak a szívükben. Másrészt pedig ezekből az ellenséges érzelmekből kiindulva cselekednek; azzal a céllal és szándékkal cselekednek, hogy levezessék a gyűlöletüket és a haragjukat, ez a bosszúállásra törekvésként ismert viselkedés. Az emberek között mindig akad néhány ilyen. Akár kicsinyesnek, hatalmaskodónak vagy túlságosan érzékenynek nevezik az emberek, függetlenül attól, hogy milyen kifejezésekkel írják le vagy foglalják össze emberi mivoltukat, a másokkal való érintkezéseik közös megnyilvánulása az, hogy bárki, aki véletlenül vagy szándékosan megbántja vagy megsérti őket, annak szenvednie kell, és szembe kell néznie a megfelelő következményekkel. Úgy van, ahogy egyesek mondják: „Ha megsérted őket, kamatostul kapod vissza. Ha provokálod vagy megbántod őket, ne gondold, hogy könnyen megúszhatod.” Léteznek ilyen személyek az emberek között? (Igen.) Határozottan léteznek. Függetlenül attól, hogy mi történik, hogy érdemes-e amiatt dühösnek vagy kicsinyesnek lenni, vagy sem, a bosszúvágyók ezt a mindennapi napirendjükre tűzik, és kiemelten fontos kérdésként kezelik. Bárki is sérti meg őket, az elfogadhatatlan, és ennek megfelelő ár megfizetését követelik, ez az alapelvük arra, ahogyan az emberekkel bánnak – bárkivel így bánnak, akit ellenségnek tekintenek. Például a gyülekezeti életben néhányan az állapotukról beszélnek, vagy normálisan társalognak, és megosztják tapasztalataikat, az állapotukat és a romlottságukat fejtegetve. Eközben akaratlanul is belekeverik mások állapotát és romlottságát. Lehet, hogy a beszélő nem szándékosan teszi ezt, viszont a hallgató a szívére veszi. Miután meghallgatta, ez a személy nem képes azt helyesen értelmezni vagy megközelíteni, és hajlamos lesz bosszúszomjas mentalitást kialakítani. Ha nem hagyja annyiban ezt a dolgot, és ragaszkodik a támadáshoz és a bosszúálláshoz, akkor ez gondot fog okozni a gyülekezet munkájában, ezért ezt a dolgot azonnal kezelni kell. Amíg vannak gonosz emberek a gyülekezetben, addig elkerülhetetlenül adódnak zavarkeltések, ezért nem szabad félvállról venni a gyülekezetet megzavaró gonosz emberekkel kapcsolatos incidenseket. Ha provokálod vagy megbántod őket, akár szándékosan, akár nem, azt nemigen fogják annyiban hagyni. Azt gondolják magukban: „A saját romlottságodról beszélsz, akkor miért említesz engem? A saját önismeretedről beszélsz, akkor engem miért leplezel le? A romlottságom leleplezése csorbítja a tekintélyem és a méltóságom, pellengérre állít a testvérek között, veszítek miatta a presztízsemből, és sérül a hírnevem. Akkor hát bosszút állok rajtad, ezt kamatostul kapod vissza! Ne hidd, hogy engem könnyű megfélemlíteni, ne hidd, hogy velem erőszakoskodni lehet csak azért, mert rosszak a családi körülményeim, és a társadalmi státuszom nem magas. Ne hidd, hogy könnyű préda vagyok, velem nem lehet packázni!” Ne foglalkozzunk azzal, hogy miképp hajtják végre a bosszújukat; nézzük csak magukat ezeket az embereket: Amikor ezekkel a jelentéktelen ügyekkel találkoznak – ilyen ügyek a gyülekezeti életben gyakran előfordulnak –, akkor nemcsak, hogy nem tudják helyesen kezelni vagy értelmezni ezeket az ügyeket, még gyűlölet is támad bennük, és várják az alkalmat, hogy bosszút álljanak, akár gátlástalan eszközökhöz folyamodva a bosszújuk megvalósítása érdekében. Mit mond ez el az emberi mivoltukról? (Azt, hogy rosszindulatú.) Kedves emberek ők? (Nem.) Azok a legjobbfajta emberek, akik képesek elfogadni az igazságot. Amikor hallják, ahogy mások beszélgetnek és megosztják tapasztalataikat, elgondolkodnak: „Bennem is megvan ez a romlottság. Amit leírnak, az olyannak tűnik, mint az én állapotom. Akár engem lepleznek le szándékosan, akár minden szándék nélkül beszélnek valamiről, ami történetesen hasonlít az én állapotomra, helyesen fogom értelmezni – azt fogom hallani, hogy ők hogyan tapasztalták meg, hogyan keresik az igazságot annak érdekében, hogy feloldják ezt az állapotot, illetve hogyan gyakorolnak és lépnek be.” Ő az, aki tényleg elfogadja az igazságot. A némileg silányabb ember ugyanezt hallva esetleg azt gondolná: „Hogy lehet, hogy az általuk felismert romlott beállítottság pont olyan, mint az én állapotom? Rólam beszélnek vajon? Nos, hadd beszéljenek. Végül is ettől nem szenvedek semmilyen kárt, és a legtöbb ember valószínűleg amúgy sem tudja. Talán csak magukról beszélnek, és ez történetesen egybeesik az én állapotommal; mindannyian ugyanabban az állapotban vagyunk.” Nem veszi komolyan, nem táplál gyűlöletet a szívében, és nem dédelget magában bosszúszomjas mentalitást. Más a helyzet azonban a nem kedves, gonosz emberekkel. Mások ugyanezt hétköznapi dolognak tekintenék, és ennek megfelelően kezelnék és foglalkoznának vele. Természetesen a jó emberek, akik elfogadják az igazságot, proaktív módon és pozitív hozzáállással megoldanák a dolgot. A hétköznapi emberek, bár nem oldják meg a dolgot pozitív hozzáállással, nem is táplálnak gyűlöletet, és még kevésbé törekednek bosszút állni. De a nem kedves emberek számára egy ilyen közönséges és teljesen hétköznapi dolog belső zűrzavart tud okozni, emiatt képtelenek megnyugodni. Az általuk létrehozott dolgok nem pozitívak vagy hétköznapiak, hanem ádázak és elvetemültek; bosszúra törekednek. Mi az oka a bosszúvágyuknak? Úgy gondolják, hogy az emberek szándékosan rágalmazzák őket rosszindulatú megjegyzésekkel, valós helyzeteket tárva fel róluk, leleplezve a rossz oldalukat és a romlottságukat. Szándékosnak veszik, amit az emberek mondanak, ezért az ellenségüknek tekintik őket. Ezután jogosnak érzik, hogy bosszúval rendezzék az ügyet, és különböző eszközöket alkalmaznak bosszúszomjas céljaik eléréséhez. Vajon nem ádáz beállítottság ez? (De igen.) A gyülekezeti életben, amikor a testvérek a saját állapotukról beszélnek, a legtöbb hallgató azonosulni tud azzal, és elfogadja azt Istentől. Ezek hallatán csak azokban alakul ki ellenséges, sőt bosszúszomjas gondolkodásmód, akik idegenkednek az igazságtól és elvetemült beállítottságúak, ami teljességgel felfedi a természetük lényegét. Amint kialakul a bosszúszomjas gondolkodásmód, azt bosszúszomjas viselkedések és tettek sorozata követi. Mi történik az emberek közötti kapcsolatokkal, amikor kibontakoznak a bosszúra törekvés cselekedetei? Ezek többé már nem megfelelőek. És ki az igazi áldozat ebben az egészben? (Az a személy, akin bosszút akarnak állni.) Így van. Az igazi áldozatok azok, akik megosztják a többiekkel a tapasztalati tanúságtételüket. A bosszúvágyók aztán megítélik, és különféle helyzetekben szavakkal vagy cselekedetekkel megtámadják, sőt hamis váddal illetik vagy megrágalmazzák azokat, akikről úgy vélik, hogy őket leplezik le, vagy ellenséges érzelmeket táplálnak velük szemben. A bosszúvágyók nem csupán átmenetileg táplálnak gyűlöletet a szívükben, és kész; ők keresik az alkalmat, sőt, teremtenek is mindenféle alkalmat arra, hogy bosszút álljanak a bosszúvágyuk célpontjain, azokon, akikkel szemben ellenségesek, és azokon, akikről úgy vélik, hogy rossz szemmel néznek rájuk. Például vezetőválasztás során, ha az a személy, akivel szemben ellenségesek, megfelel az emberek Isten házában való használatára vonatkozó alapelveknek, és alkalmas arra, hogy vezetővé válasszák, őket az ellenségességük arra fogja késztetni, hogy megítéljék, elítéljék és megtámadják ezt a személyt. Még az is előfordulhat, hogy a háta mögött áskálódnak ellene, vagy olyan dolgokat tesznek, amelyek ártanak az adott személynek, hogy így álljanak bosszút. Összefoglalva, a bosszúállásuk eszközei sokrétűek. Például előkereshetnek olyan dolgokat, amelyeket felhasználhatnak valaki ellen, és rosszat mondhatnak róla, túlzások és alaptalan szóbeszédek révén pletykákat gyárthatnak az illetőről, vagy viszályt szíthatnak az illető és mások között. Még az is előfordulhat, hogy hamisan megvádolják az illetőt a vezetők előtt, azt állítva, hogy az illető hűtlen és negativitáson keresztül ellenáll a kötelességei végzésében. Ezek valójában mind a semmiből előrángatott, szándékos koholmányok. Nézzétek meg, milyen sok indokolatlan viselkedés és cselekedet származik az adott személy iránti gyanakvásukból és félreértéseikből; mindezek a megközelítések a bosszúszomjas természetükből fakadnak. Valójában, amikor az a személy megosztotta a tapasztalati tanúságtételeit, az egyáltalán nem ellenük irányult; egyáltalán nem volt rosszindulatú szándék velük szemben. Csupán azért, mert idegenkednek az igazságtól és ádáz, bosszúszomjas a beállítottságuk, nem hagyják, hogy leleplezzék őket, és azt sem engedik, hogy mások önmaguk megismeréséről, a romlott beállítottságokról vagy valakinek a sátáni természetéről beszélgessenek. Amikor ilyen témák kerülnek szóba, feldühödnek, mert azt feltételezik, hogy őket vették célba és leplezik le, ebből fejlődik ki és formálódik a bosszúszomjas gondolkodásmódjuk. Az ilyesfajta ember megnyilvánulásai egyáltalán nem korlátozódnak csupán egyetlen körülményre. Miért mondom ezt? Azért, mert az ilyen személyek ádáz természetűek; senki nem piszkálhatja, illetve provokálhatja őket. Eredendően agresszívek bárkivel és bármivel szemben, hasonlóan a skorpiókhoz vagy a százlábúakhoz. Ennélfogva, akár szándékosan, akár akaratlanul provokálja vagy bántja meg őket valaki a beszédével, amennyiben úgy érzik, hogy a büszkeségük vagy a tekintélyük odaveszett, meg fogják találni a módját, hogyan állítsák helyre a büszkeségüket és a tekintélyüket, ami bosszúszomjas cselekedetek sorához vezet.
Ezután a bosszúvágyók más megnyilvánulásairól fogok beszélni. Egyeseket megmetszenek a vezetők, mert felületesen végezték a kötelességeiket, amitől ők elégedetlenkedni kezdenek. Mondjátok meg Nekem, indokolt-e a megmetszésük? (Igen.) Teljes mértékben indokolt és normális. Ha felületesen végzed a kötelességedet, ártva ezzel a gyülekezet munkájának, és nem az alapelveknek megfelelően cselekszel, majd valaki kiáll, hogy leleplezzen és megmetsszen, az indokolt, és el kell fogadnod. A bosszúvágyók azonban nemcsak, hogy nem hajlandók elfogadni a metszést, hanem még elégedetlenkednek is. Amint távoznak a vezetők, elkezdenek gyalázkodni: „Mire vágsz fel? Hát nem csupán arról van szó, hogy van egy hivatalos pozíciód? Ha nekem lenne ilyen pozícióm, jobban csinálnám, mint te! Megmetszeni, engem? Mégis kinek képzeled magad? Gyűlöllek, amiért megmetszettél. Megátkozlak, hogy elgázoljon egy autó, hogy megfulladj az italodtól, hogy megfulladj az ételedtől. Elátkozlak, hogy nyomorultul halj meg! Te merészelsz megmetszeni engem? Nincs senki a földön, aki engem meg mer metszeni!” Amikor a felsőbb szintű vezetők megmetszik ugyanezeket a vezetőket valami miatt, a vezetők balsorsán ők jól szórakoznak, és rendkívül boldogok lesznek tőle, dudorásznak, és ezt gondolják magukban: „Ehhez mit szólsz? Nagyképűsködtél, és most megkaptad a büntetésed! Aki megmetsz engem, annak megkeserítem az életét!” Mit gondoltok az ilyen emberekről? (Azt, hogy rosszindulatúak.) Bármennyire is indokolt a megmetszésük, nem tudják elfogadni. Kitartóan vitáznak és védekeznek, és utána is csak felületesen végzik a kötelességeiket, javíthatatlanok maradnak az ismételt intések ellenére. Ha Isten házában folyton felületesen tevékenykedsz, akkor is csupán megmetszenek; ha a világi életben, a munkahelyeden felületesen teszed a dolgod, akkor lehet, hogy a végén kirúgnak és elveszíted a megélhetésed. Isten házában a legtöbbször az az alapelv, hogy beszélgetünk az igazságról és szerető támogatást nyújtunk, ami lehetővé teszi a legtöbb ember számára, hogy törekedjen az igazságra és normálisan végezze a kötelességeit. Valójában a vezetők és a dolgozók közül csak egy kisebbséggel fordulhat elő az, hogy kemény metszéssel szembesül. A legtöbb ember a hit, a tudatosság, a lelkiismeret és az észszerűség alapján cselekszik, elfogadva Isten vizsgálódását, és nem követ el súlyos hibákat, így nem szembesül kemény metszéssel. Ugyanakkor az, hogy megmetszenek, jó dolog; hány embernek adatik meg, hogy metszéssel nézhessen szembe, különösen a Fennvaló által? Ez nagyszerű lehetőséget kínál az önismeretre és az élet növekedésére. A hívőknek legalább a metszés jelentőségét meg kell érteniük, fel kell ismerniük, hogy ez valami jó dolog. Még ha a bizonyos személyek által végzett metszés nincs is teljesen összhangban az alapelvekkel, keveredik a személyes hajlamokkal és a forrófejűséggel, akkor is meg kell vizsgálnod magad, hogy lásd, a cselekedeteid mely vonatkozásai nincsenek összhangban az alapelvekkel, és ezt pozitívan el kell fogadnod; hasznodra válik, ha ezt teszed. Ezek a gonosz emberek viszont még az indokolt metszést sem képesek elfogadni. Még ha nem is tesznek bosszúra törekvő lépéseket, a szívük tele van mérhetetlen elégedetlenséggel, átkozódnak és káromkodnak. Amikor azok néznek szembe a saját metszésükkel, vagy csapásokkal szembesülnek, akik őket megmetszették, akkor boldogabbak, mint egy újévet ünneplő gyermek. Ez a gonosz emberek megnyilvánulása. Akadnak olyan emberek is, akik versengenek a kötelességük végzésében; gyakran nem követik az alapelveket, és felületesen tevékenykednek, ami eredménytelen kötelességvégzéshez vezet. Amikor a vezetők a problémáikról beszélnek, és megmetszik őket, a bosszúvágyók nem tudják helyesen kezelni ezt a dolgot. Még ha magukban be is ismerik, hogy a kötelességeik végzése felületes és alapelvek nélküli volt, mégis bosszúra törekvő gondolatokat és tetteket alakítanak ki a metszésre válaszul. Ezt követően leveleket írnak a felsőbb vezetőknek, amelyekben hamisan vádolják a vezetőket, megragadják néhány gyakorlásukat és a romlottságról szóló kinyilatkoztatásaikat, és ezekről eltúlozva számolnak be, megkísérelve, hogy elérjék a vezetők elbocsátását. Ha nem érik el a céljukat, akkor a hátuk mögött áskálódnak és zavarásokat okoznak, makacsul ellenállva a vezetők intézkedéseinek. Nem veszik figyelembe a gyülekezet munkáját, az Isten háza által megkövetelt alapelveket vagy a kötelességvégzésük hatékonyságát; csak azzal foglalkoznak, hogy levezessék a haragjukat. Nem hajlandók senkire sem hallgatni, még a vezetők és a dolgozók intéseit is visszautasítják. Bár szemtől szembe nem szólnak vissza, illetve nem állnak ellen, a színfalak mögött képesek kiadni magukból a negativitást, ellenállás gyanánt ledobni a munkájukat, és bármilyen eszközt megragadni, amit Isten házának munkarendje vagy a vezetők és a dolgozók ellen fordíthatnak. Még elképzeléseket is terjesztenek; bár ők maguk negatívak és vonakodnak a kötelességük végzésétől, emellett még másokat is megpróbálnak belerángatni a negatív és nemtörődöm hozzáállásba, és a kötelességeik elhanyagolásába. Mi az alapelvük? „Nem félek a haláltól; találnom kell valakit, akit magammal ránthatok. A vezetők megmetszenek, mondván, hogy a kötelességvégzésem nem megfelelő színvonalú – én meg akkor majd gondoskodom arról, hogy senki se végezze jól a kötelességét. Ha én nem csinálom jól, akkor egyikőtök se fogja jól csinálni! Engem a vezetők megmetszenek, ti pedig mindannyian kinevettek; meg fogom keseríteni mindannyiótok életét!” Amikor felületesen, vagy az alapelvek ellenében végzik a kötelességüket, és ezt valaki jelenti a vezetőknek, ők nyomoznak az ügyben: „Ki jelentett fel? Ki árulkodott rólam a vezetőknek? Ki áll szoros kapcsolatban a vezetőkkel? Ha megtudom, hogy ki jelentett engem a felsőbb vezetőknek, egyáltalán nem leszek udvarias azzal az emberrel! Soha nem fogom elengedni ezt!” Nemcsak durva kijelentésekre képesek, hanem természetesen be is tudják váltani ezeket a fenyegetéseket. Ezek az emberek számos mocskos és alattomos taktikát alkalmaznak a bosszúállás érdekében, nem csupán az által, hogy megragadják a lehetőséget, hogy másokat megítéljenek és elítéljenek; egyesek szánt szándékkal ellopják annak a személynek a laptoptöltőjét, akin bosszút akarnak állni, így az nem tudja feltölteni a laptopját, ami megakadályozza a kötelessége elvégzését. Mások szándékosan sok sót tesznek valakinek az ételébe, hogy az ehetetlenné váljon. A bosszúnak ezeket a durva eszközeit, amelyek gyakoriak a nem hívők körében, a gyülekezeten belül is alkalmazzák a gonosz emberek. A bosszújuk végrehajtásának módszerei messze túlmutatnak ezeken, beleértve néhány olyan gátlástalan taktikát, amelyet még soha nem láttunk; mi csupán néhány egyszerű példát említünk. Közülük egyesek szándékosan okoznak bajt, állítanak akadályokat és nehézségeket mások elé; ez gyakori jelenség. Minden csoportban, mindenféle körülmények között és környezetben, folyamatosan lelepleződik a bosszúvágyók ádáz beállítottsága. A gonosz emberek és az antikrisztusok bosszúszomjas megnyilvánulásai még nyilvánvalóbbak. Amíg gonosz emberek és antikrisztusok vannak a gyülekezetben, addig Isten választott népét, azokat, akik valóban hisznek Őbenne és az igazságra törekednek, meg fogják zavarni. Minden egyes nap, amikor gonosz emberek és antikrisztusok vannak jelen, olyan nap, amikor a gyülekezet nem ismeri a békét – a jó embereket megtámadják és kirekesztik; különösen azok fognak szembesülni a gonosz emberek és az antikrisztusok ellenségeskedésével és bosszújával, akik az igazságra törekednek. Hogyan gyötörnek másokat, és hogyan hajtják végre bosszújukat a gonosz emberek és az antikrisztusok? Először is azokat veszik célba, akik az igazságra törekednek és ragaszkodnak az alapelvekhez. Ezek a gonosz emberek világosan érzékelik, hogy igazán csak azok árthatnak nekik, akik az igazságra törekednek. Elsősorban azok az emberek tudják felismerni őket, akik értik az igazságot; tehát amennyiben valami rosszat tesznek, akkor azok, akik értik az igazságot, át fognak látni rajtuk. Másodszor, az igazságot értő emberek jelenlétében valamelyest korlátozva lesznek a gonosz tetteik, ami megnehezíti számukra a céljaik elérését. Ebből a nézőpontból csak az igazságra törekvők a gyülekezet munkájának védelmezői. Az igazságra törekvők jelenlétében az antikrisztusok és a gonosz emberek nem mernek zsarnoki módon fellépni, és némi önmérsékletet kell gyakorolniuk. Így tehát az igazságra törekvők szálkát jelentenek az antikrisztusok és a gonosz emberek szemében, és púpot a hátukon, és ezért dolgozzák ki a bosszújuk megvalósításának módjait.
Amikor a gonosz emberek megvalósítják a bosszújukat, ádáz beállítottságot tanúsítanak, észszerűtlenek, és hiányzik belőlük a racionalitás. Akik már eltöltöttek velük némi időt és értik őket, azok bizonyos mértékig félnek tőlük. A velük való beszélgetés a legnagyobb óvatosságot és udvariasságot igényli, és eltúlzott mértékű tiszteletet követel. Folyamatosan békítgetni kell őket és alkalmazkodni kell hozzájuk, és az esetleges problémáikra vagy hibáikra nem lehet közvetlenül rámutatni. Ehelyett kerülő úton, hízelgő módon kell megbeszélni ezeket a kérdéseket, és az elmondottak után meg is kell dicsérni őket, mondván: „Ugyan van ez a hibád vagy hiányosságod, viszont te gyorsabban sajátítod el a készségeket, mint mi, a szakmai képességeid erősebbek, mint másokéi, és a munkahatékonyságod nagyobb, mint a miénk. Én a hibáidat erősségnek látom.” Még hízelegniük is kell nekik. Miért teszik ezt? A bosszúállásuktól való félelemből. Így ezek a gonosz emberek elégedetté válnak, és a szívük megenyhül. Hogy elkerüljék a bosszújukat, a legtöbb ember fél szemtől szembe felvetni nekik az észlelt problémákat, és jelenteni sem merik ezeket a problémákat. Még ha nyilvánvaló is az, hogy ártanak Isten háza érdekeinek, és a gyülekezet munkája késlekedést szenved a makacsságuk és a vakmerő akaratosságuk miatt, vagy akár amikor észrevesznek némi torzulást az irányultságukban és az alapelveikben, akkor sem mer senki ellenkezni, vagy jelenteni őket a felsőbb vezetőknek. Ádáz beállítottságuk és bosszúvágyó emberi mivoltuk miatt a többiek kissé félnek tőlük, és bár haragszanak, túlságosan félnek beszélni róla. A velük folytatott beszélgetésnek különösen udvariasnak és tapintatosnak kell lennie, kivételesen kedves, szelíd és kifinomult hozzáállást tanúsítva az irányukban. Amikor tisztelettel és udvariasan beszélnek velük, engednek nekik az emberek, az jó érzéssel tölti el őket. Ha azonban valaki egyenesen beszél, feltárja a problémáikat és javaslatokat tesz, akkor elutasítóvá válnak, tiszteletlenségként fogva fel ezt, akképp, hogy másoknak ellenvetéseik vagy ellenséges érzéseik vannak velük szemben. Ez arra készteti őket, hogy bosszút álljanak az illetőn, és meggyötörjék; le kell rombolniuk és meg kell gyalázniuk a nevét. Ha az illetőt a markukba kaparintják, annak nem lesz jó vége. Félelmetesek az ilyen emberek? (Igen.) Ha nem érted őket és megsérted őket, akkor neheztelni fognak rád, és még evés és alvás közben is bosszút fognak forralni ellened. Ha egyszer a célkeresztjükbe kerültél, a baj elkerülhetetlen, mivel ők elszántan törekednek a bosszúra. Előfordulhat, hogy látszólag ugyanúgy beszélnek veled, mint korábban, de attól a pillanattól fogva, hogy a bosszúra készülnek, minden korábbi tetted és mondatod munícióvá válik számukra. Ellenségként fognak kezelni téged, és apránként hajtják végre a bosszújukat, amíg úgy nem érzik, hogy kellőképpen bosszút álltak és teljesen elégedettek. Ez a következménye a gonosz emberekkel való érintkezésnek.
A bosszúvágyó emberek a különböző viselkedésmódjaik, valamint a cselekedeteik és viselkedésük alapelvei és módszerei alapján szinte mindenkire veszélyt jelentenek, kivéve azokat, akik jószívűek és mindenkihez kedvesek, és akiknek nincsenek alapelveik, akárkivel is legyen dolguk – az ilyen emberek biztonságban vannak az ádáz emberek közelében. Azok azonban, akiknek akár csak egy csekély lelkiismereti érzékük vagy igazságérzetük is van, különböző mértékben és többé-kevésbé fenyegetve érzik magukat, amikor bosszúvágyó emberek jelenlétében vannak. Súlyos esetekben testi sértéssel vagy akár halálos fenyegetéssel is szembesülhetnek, míg enyhébb esetekben szóbeli támadásoknak, rágalmazásnak vagy hamis vádaknak lehetnek kitéve. Ezek a bosszúvágyó emberek ádáz beállítottságának általános feltárulásai és megnyilvánulásai közé tartoznak. Általános megnyilvánulásaik alapján az ilyen emberek zavart okoznak a testvérek között és a gyülekezeten belül is. Szinte mindenki, aki kapcsolatba kerül ezekkel a bosszúszomjas emberekkel, az a bosszújuk célpontjává, és szinte kivétel nélkül áldozattá válik. A bosszúvágyók ádáz beállítottságúak, ketyegő időzített bombák, amelyek bármelyik pillanatban felrobbanhatnak. Bár a tömeget követve képesek végezni a kötelességeiket és normális gyülekezeti életet élni, az emberi mivoltukból ítélve bármikor bosszúra törekedhetnek és fenyegetést jelenthetnek másokra, illetve félelmet keltenek az emberekben, és arra késztethetik őket, hogy óvakodjanak tőlük. Vajon nem jelent már ez is zavarást a többség számára? (De igen.) Ahhoz, hogy ne sértsék meg őket, hogy a kedvükben járjanak, és hogy elkerüljék a haragjukat és a bosszújukat, az embereknek állandóan figyelniük kell az arckifejezésüket és a burkolt jelentéseket a beszédükben, megpróbálva kitalálni a szándékaikat, céljaikat és irányaikat, amikor beszélnek. Ebből a szempontból nemcsak zavarják a legtöbb embert, hanem irányítják is őket, ugye? (Igen.) Következésképpen, az ügy természetéből ítélve, vajon nem gonosz emberek az ilyen bosszúszomjas egyének? (De igen.) Teljesen egyértelmű, hogy gonosz emberként kell jellemezni őket. Ha valaki megpróbálja megérteni az ilyen személyek helyzetét, a legtöbben félnek kimondani róluk az igazságot, és minden rájuk vonatkozó kérdést hárítani fognak olyan semmitmondó válaszokkal, mint például hogy „rendben van”, és nem merik sem jelenteni a problémáikat, sem beszélni róluk, sem értékelni őket. Aggasztó egy helyzet ez, ugye? Egyesek azt mondják: „Az ilyen gonosz emberek bármikor és bárhol képesek bosszúra törekedni; ki merné provokálni őket? Ráadásul folyton hangoztatják, hogy az alvilágban és a törvényes körökben egyaránt vannak kapcsolataik, és azzal fenyegetőznek, hogy ha bárki megsérti őket, az nagyon ráfizet, mert megleckéztetik, és a családja nyomorúságos halált hal. Ezért aztán senki nem meri provokálni őket. Hagyjuk őket békén, magunknak pedig csak reméljük a legjobbakat.” Látod, ilyen helyzet alakul ki a gyülekezetben, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy már irányítják ezeket az embereket. A bosszúszomjas ádáz beállítottságuk láttán az emberek nem merik megvádolni vagy megmetszeni őket, és nem merik kimondani róluk a valódi értékelésüket sem. A beszélgetéseknél ügyelni kell, hogy még véletlenül se vehessék magukra az elhangzottakat, mert félő, hogy megsértődnek, és még a hátuk mögött is borzasztóan félelmetes konkrétan beszélni a valódi megnyilvánulásaikról. Mitől félnek az emberek? Attól félnek, hogy a szavaik eljutnak a bosszúszomjas ember fülébe, aki ellenük irányuló bosszúra fog törekedni. Miután beszéltek, a homlokukra csapnak, és azt mondják: „ajaj, ma meggondolatlanul beszéltem. Figyeld meg, ezért még pórul járok. Miért nem tudom befogni a számat?” Ettől kezdve állandó félelemben és szorongásban élnek, minden lépésüket megfontolják, és amikor az adott személy közelében vannak, folyton azt lesik, és azon gondolkodnak: „Vajon tudja, hogy mit mondtam? Eljutott már a fülébe? Ugyanúgy viselkedik velem, mint korábban?” Minél többet töprengenek, annál nyugtalanabbá válnak, és minél tovább tart ez az egész, annál nagyobb lesz a félelmük, ezért úgy döntenek, hogy jobb, ha teljesen elkerülik őt, így gondolkodva: „nem kockáztathatom meg, hogy provokáljam, de legalább el tudom kerülni. Akár tudja, mit mondtam, akár nem, megtehetem, hogy egyszerűen távol maradok tőle, nem igaz?” Ez a félelem annyira elhatalmasodik rajtuk, hogy még összejöveteleken sem mernek részt venni, és mivel halálra vannak rémülve, még akkor is elkerülik azokat a helyeket, ahol ez az ádáz személy megfordulhat, ha ott kell a kötelességüket végezniük.
Hogyan kell bánni azokkal a gonosz emberekkel, akik bosszúvágyók? (Ki kell takarítani őket.) Nagyon egyszerű: mindössze három szó – takarítsátok ki őket – és kész. Ha a kitakarításuk után a többség ünnepel, és mély elégedettséget érez, akkor helyes döntés volt a kitakarításuk. Korábban az összejövetelek során a gonosz emberek jelenléte azt jelentette, hogy a legtöbb ember korlátozva volt a beszélgetéseken; attól féltek, hogy egy rossz szó megsértheti a gonoszokat, ezért óvakodtak tőlük, és elkerülték őket beszéd közben. Kialakult egy ki nem mondott szabály az összejövetelek során: Ha valaki a szemével jelzett, gyorsan témát váltottak. Ilyen tényállás alakult ki. A bosszúvágyók kitakarítása után a gyülekezetben béke honolt, a gyülekezeti élet helyreállt, és az emberek közötti kapcsolatok is visszatértek a normális kerékvágásba. A testvérek most már szabadon oszthatták meg és olvashatták imádkozva Isten szavait, és szabadon oszthatták meg tapasztalati tanúságtételeiket, anélkül, hogy bárki is irányította volna őket, anélkül, hogy bárkitől féltek volna, és anélkül, hogy bárki megnyilvánulásaira figyelniük kellett volna. Ezen eredmény alapján helyes volt-e kitakarítani az ilyen gonosz embereket? (Igen.) Teljességgel. Ki kell takarítani őket. Ha nem takarítanák ki őket, az élet mindenki számára elviselhetetlenné válna, és sokan túlságosan meg lennének rémülve ahhoz, hogy összejöveteleken vegyenek részt. Néhány félénk személy még rémálmoktól is szenvedhet, folyton arról álmodva, hogy gonosz démonok fojtogatják. Az összejöveteleken mindig túlságosan óvatosak lennének, nem mernének megszólalni, képtelenek lennének felszabadultnak és szabadnak érezni magukat. A gonosz emberek kitakarítása óta teljesen megváltoztak: Már meg mernek szólalni az összejöveteleken, a beszélgetések során aktívabbak lettek, felszabadultnak és szabadnak érzik magukat. Hát nem jó dolog ez? (De igen.) Könnyű felismerni az ilyen bosszúszomjas, ádáz beállítottságú embereket. Általánosságban elmondható, hogy hathónapnyi érintkezés után mindenkinek képesnek kell lennie arra, hogy érzékelje és világosan lássa, hogy az illető ilyen fajta ember-e; ez nyilvánvalóvá válik, miután egy kis időt együtt töltött vele. A gyülekezet vezetőinek és dolgozóinak nem szabad passzívnak lenniük az ilyen gonosz emberek kezelésében. Mit jelent nem passzívnak lenni? Azt jelenti, hogy nem szabad megvárni, amíg mindenkit felháborítanak azzal, hogy félrevezetnek egyeseket, és rossz cselekedeteket követnek el azelőtt, hogy foglalkoznának velük – ez túl passzív lenne. Tehát, mikor a legjobb a gonosz emberekkel foglalkozni? Akkor, amikor néhány embernek már ártottak, akik erős ellenszenvet éreznek velük szemben, és óvakodnak tőlük, és amikor már tüzetesen gonosz emberként írták le őket. Ezen a ponton azonnal kezelni kell őket, és ki kell takarítani őket, hogy megelőzzék, hogy még több embernek ártsanak, és elkerüljék, hogy a félénk emberek halálra rémüljenek vagy megbotoljanak miattuk. Mi itt a leglényegesebb? Ha a gonosz embereket túl sokáig hagyják, hogy zavarásokat okozzanak a gyülekezetben, a végeredmény az lesz, hogy ők irányítják a gyülekezetet és Isten választott népét. Ha a probléma eléri ezt a mértéket, mindenki szenved. Annak érdekében, hogy ne szenvedjen mindenki kárt, a gyülekezetvezetőknek azonnal ki kell takarítaniuk őket, amikor az emberek egy része kárt szenvedett, vagy amikor egyesekben erős ellenszenv alakult ki az ilyen személyek iránt, és átláttak rajtuk, bosszúvágyó gonoszokként azonosítva őket. Nem szabad megvárniuk, hogy a gonosz emberek számtalan gonoszságot kövessenek el és közfelháborodást váltsanak ki, mielőtt a cselekvés mellett döntenek – ez túl passzív volna; és vajon az ilyen gyülekezetvezetők nem lennének semmirekellők? (De igen.) A gyülekezetvezetőknek az ilyen munka során különösen fogékonyaknak kell lenniük az ilyen emberek állapotaira, megnyilvánulásaira és feltárulásaira, és gyorsan át kell látniuk a beállítottságukat, majd meg kell állapítaniuk, hogy gonosz emberek, akiket ki kell takarítani, és a lehető leghamarabb kezelni kell. Ha az elején nem lehet eldönteni, akkor a megfigyelésre kell összpontosítani, nagyon figyelni kell a beszédüket, a viselkedésüket és a magatartásukat, meg kell érteni a gondolkodásukat és a cselekedeteik irányait. Amint kiderül, hogy szándékukban áll véghez vinni a bosszújukat, azonnali intézkedéseket kell hozni a kitakarításukra, annak megakadályozása végett, hogy még több embernek ártsanak, és még többen szenvedjenek a bosszúálló cselekedeteiktől.
Vannak gyülekezetvezetők, akik azt mondják: „Mi nem félünk a gonosz emberektől; attól eltekintve, hogy Istentől rettegünk, senkitől sem félünk. Mit nekünk a gonosz emberek? Még a Sátántól sem félünk, sem a nagy vörös sárkány általi letartóztatásoktól és üldöztetéstől, miért kellene hát félnünk a gonosz emberektől? Egy gonosz ember csak egy jelentéktelen démon, miért kellene félni tőle? Megtartjuk a gyülekezetben, és hagyjuk, hogy a testvérek többsége sérelmet szenvedjen. A szenvedés után majd megnő a tisztánlátásuk, és a tisztánlátás birtokában nem lesznek többé gúzsba kötve és korlátozva az ilyen gonosz emberek által. Az nagyszerű volna!” A többség vajon el tudja érni ezt az érettséget? (Nem.) Nem, nem tudják. Túl gyenge a hitük, túl kevés igazságot értenek, és túl csekély az érettségük. Elkerülik a gonosz embereket, amikor csak meglátják őket, nem merik megsérteni őket. A legtöbb ember amellett, hogy fél a haláltól és nagyra tartja az életét, a különböző testi érdekeit is óvja; képtelen tisztánlátásra szert tenni, vagy tanulságokat levonni a gonosz emberek által megtett különböző dolgokból. Így ez az elképzelés alapvetően kivitelezhetetlen, és nem hozhat semmilyen eredményt. Amikor gonosz ember jelenik meg egy gyülekezetben, miután a legtöbben már felismerték és megállapították, hogy az illető gonosz, vajon hány emberben van meg az igazságérzet, hogy felálljon és szakítson a gonosszal, küzdjön ellene, és megóvja Isten házának érdekeit? Hány százalék ez? 10%? Ha nem 10%, akkor 5%? (Körülbelül annyi.) Ez azt jelenti, hogy egy húszfős csoportban talán egy ember akad, aki feláll harcolni egy gonosz ember ellen, hogy leleplezze és szembeszálljon vele Isten szavaival, vitába szálljon vele, és kitakarítsa a gyülekezetből. Az ilyen személyek hősök Isten választott népe körében, a gyülekezet tiszteletre méltó alakjai. Egyes vezetők és dolgozók félnek kezelni a gonosz embereket. Alkalmasak-e az ilyen emberek a szerepkörükre? Alkalmasak arra, hogy tanúságot tegyenek Istenről? Amikor olyan gonosz emberről hallanak, akit ki kell takarítani a gyülekezetből, azt mondják: „Kicsit problémás kitakarítani őt. Egy időben egészen jól ismertem. Tudja, hol élek, és hogy a családomban ki hisz Istenben. Ha kizárom, biztosan bosszúra fog törekedni ellenem.” Mit gondoltok, megérdemlik az ilyen emberek, hogy vezetők és dolgozók legyenek? (Nem.) Miután felfedeztek egy gonosz személyt, akit ki kell takarítani, az első gondolatuk a saját érdekeikre irányul, mert félnek a gonosz személy bosszújától. Nem azzal foglalkoznak, hogy a gonosz személy, aki ismer néhány összejöveteli helyszínt, és tudja a testvérek elérhetőségét, a kitakarítása után elárulhatja a gyülekezetet vagy a testvéreket, sem azzal, hogy ezt hogyan kellene megakadályozni. A fő aggodalmuk nem Isten házának érdeke, hanem az a félelem, hogy a gonosz ember, aki ismeri a családi helyzetüket, esetleg beárulja a családjukat, és negatív hatással lesz arra. Az ilyen vezetőknek és dolgozóknak van bizonyságtételük? (Nincs.) Néhány vezető és dolgozó látja, hogy gonosz emberek zsarnoki módon viselkednek, és megpróbálják irányítani a gyülekezetet, mégsem mernek felszólalni. Ehelyett megalkusznak és kitérnek, nem mernek elbánni a gonosz emberekkel. Amikor gonosz embereket látnak, annyira megrémülnek, mintha egy háromfejű és hatkarú gonosz démont látnának, és nem óvják meg Isten házának érdekeit. Eközben néhány hétköznapi testvérnek van némi igazságérzete, van bátorsága és hite, hogy kiálljon és leleplezze a gonoszokat azt követően, hogy felfedezte őket, nem félve attól, hogy a gonoszok bosszúra fognak törekedni ellenük. Az ilyen emberek azonban túl kevesen vannak a gyülekezetben. Az általatok korábban említett 5% talán túlzás is, nem pedig óvatos becslés. Ebből a szempontból hogyan viszonyul a többség az ádáz beállítottságú, bosszúvágyó emberekhez? (A legtöbb ember saját magát védi.) Az első gondolatuk az önvédelem, és nem foglalkoznak azzal, hogy hogyan álljanak ki és küzdjenek a gonoszok ellen, hogy megóvják Isten háza és a testvérek érdekeit, csak a maguk védelmére összpontosítanak. Milyen problémára utal ez az önvédelem? (Az ilyen emberek nagyon önzőek.) Egyrészt mélységesen önző emberi mivoltot tükröz, másrészt pedig azt mutatja, hogy a legtöbb embernek túl gyenge az Istenbe vetett hite. Szóban azt állítják, hogy „Isten szuverenitást gyakorol mindenek felett; Isten a mi támaszunk”, de a valósággal szembenézve úgy érzik, hogy nem támaszkodhatnak Istenre, és önmagukra kell hagyatkozniuk, saját maguk védelmét helyezve előtérbe, amit a legfőbb bölcsességnek tekintenek. Ez a következőre utal: „Senki nem tud megóvni engem, még Isten sem megbízható. Hol van Isten? Nem látjuk Őt! Ráadásul nem tudom, hogy Isten meg fog-e óvni engem vagy sem. Mi van, ha nem óv meg?” Az emberek hite annyira szánalmas. Folyamatosan azt hirdetik: „Isten szuverenitást gyakorol mindenek felett; Isten a mi támaszunk”, de amikor helyzetek adódnak, csak az önvédelemre törekednek, képtelenek kiállni a Sátán elleni harcra és szilárdan megállni a bizonyságtételükben, még ennyi hit sincs bennük. Az emberek hite annyira szánalmas, ez a dolog is teljesen leleplezi ezt. Ennyire kicsi az érettségük. Ami a bosszúvágyó, gonosz embereket illeti, ha van néhány ember, aki le akarja leplezni őket, de elszigeteltnek és tehetetlennek érzik magukat, és félnek attól, hogy a gonoszok elnyomják őket, akkor össze kell fogniuk több vezetővel és dolgozóval vagy tisztán látó testvérrel. Miután egyesítik erőiket, teljesen biztosak lesznek a győzelemben. Ekkor képesek lesznek leleplezni és boncolgatni az ilyen gonosz emberek cselekedeteit és viselkedését, lehetővé téve a legtöbb ember számára, hogy felismerjék és tisztán lássák a gonosz emberek igazi arcát, így mindenki képes lesz egyesíteni a szívét és az elméjét, és közösen kitakarítani a gonosz embereket. Korábban említettétek, hogy amikor gonosz emberek jelennek meg, Isten választott népe közül talán minden huszadiknak van annyi igazságérzete, hogy elmondja az igazságot, és ki merjen állni és kitakarítani az ilyen gonosz embereket. Egy a húszból az egy kicsit kevés; ha egy gyülekezet csak tíz emberből áll, hogyan takarítanák el a gonosz embereket? Erre nem lennének képesek; az a tíz ember a gonoszok irányítása alatt állna, és el kellene viselnie a rossz bánásmódot tőlük, ami elfogadhatatlan. Jó lenne célul kitűzni, hogy minden tizedik vagy akár minden ötödik embernek legyen bátorsága kiállni és harcolni a gonosz emberek ellen! Ha valaki állandóan arra törekszik, hogy megvédje magát, az nem csak azt eredményezi, hogy elveszíti a tanúságát a Sátán előtt, de ami még rosszabb, elveszíti a lehetőséget, hogy Isten előtt elérje az igazságot. Egy olyan gyülekezetben, ahol egy gonosz egyén van, néhány embert biztosan bántódás ér; ha két gonosz egyén van, akkor a többségnek bántódása fog esni; és ha egy antikrisztus kezében van a hatalom, több cinkossal és kegyenccel maga alatt, akkor a gyülekezetben Isten választott népéből mindenkinek bántódása lesz. Ez a helyzet? (Igen.) Egy ember, aki kiáll a gonoszok ellen, egy egységnyi erőt képvisel, míg tíz ember, aki kiáll a gonoszok ellen, tíz egységnyi erőt képvisel. Vagyis szerintetek egy embertől vagy tíz embertől félnek jobban a gonosz emberek? (Tíz embertől.) Akkor, ha húsz, harminc vagy ötven ember mind kiáll a gonoszok ellen, ki fog végül győzni? (A testvérek.) Végül a testvérek fognak győzni. Nem teszi ez sokkal könnyebbé a gonosz emberek kitakarítását? A számokban erő rejlik – ennek az egyszerű elgondolásnak mindannyiótok számára világosnak kell lennie. Következésképpen a gonosz emberek felismerése és kitakarítása nem kizárólag egy bizonyos vezető vagy dolgozó felelőssége, hanem Isten választott népe összességének közös felelőssége a gyülekezetben. A vezetőknek és a dolgozóknak a gonosz emberek kitakarítására irányuló erőfeszítései, valamint Isten választott népének együttműködése által mindenkire jó idők jöhetnek. Ha a gonosz embereket nem takarítják ki, hanem a megtérésük reményében meghagyják őket a gyülekezetben, de hat hónap vagy egy év után sem látható javulás, és továbbra is elviselhetetlen zavart okoznak Isten választott népének, ez a gonoszok iránti irgalom tanúsításának a következménye. Amikor valaki hagyja, hogy gonosz emberek zsarnokoskodjanak és irányítsák a gyülekezetet, az egyenértékű azzal, hogy kiszolgáltatja magát a gonoszoknak, éppúgy, ahogy a testvéreket is a kezükre adja, és megengedi nekik, hogy szabadon irányítsák Isten választott népét, és súlyosan ártsanak neki. Könnyű-e megérteni és elérni az igazságot egy olyan környezetben, ahol gonosz emberek és antikrisztusok vannak hatalmon? (Nem.) Az idő értékes. A gonosz emberek mielőbbi kitakarításával a lehető leghamarabb helyreállíthatod a békét, és élvezheted a megfelelő gyülekezeti életet, és többet megérthetsz az igazságból. Ha nem takarítod ki a gonosz embereket, akkor azok veszett kutyaként fognak zavarást és pusztítást okozni az emberek között, azt mondanak és csinálnak, amit csak akarnak. Ez megfoszt az igazság elérésére fordítható időtől, ami azt jelenti, hogy az idődet és a kötelességed elvégzését a gonoszok irányítják. Ez vajon jó vagy rossz dolog? (Rossz dolog.) Elméletben mindenki tudja, hogy ez rossz dolog, de amikor szembesülnek a gyülekezetet megzavaró gonosz emberekkel, már nem így gondolkodnak, csak arra összpontosítanak, hogy a gonoszok ne ármánykodjanak ellenük, és ne okozzanak nekik komoly bántódást. Ha egy gyülekezetben Isten választott népének minden tagja így fél a gonosz emberektől, akkor a gyülekezet könnyen a gonosz emberek és az antikrisztusok irányítása alá kerül, és Isten választott népét is ők fogják irányítani. Akkor megmentheti-e őket Isten? Ezt nehéz megmondani. Ha egy gyülekezetben nincs két-három olyan ember, aki megérti az igazságot, és egy szívvel és elmével tesz tanúságot Istenről és szolgálja Istent, akkor az egy reménytelen gyülekezet, és az egy tragikus helyzet.
A bosszúvágy a gonosz viselkedés egyik megnyilvánulása, és ez az egyik olyan viselkedés és megnyilvánulás, amelyet az ádáz beállítottság eredményez. Az ilyen embereket, amikor ezt a konkrét viselkedést tanúsítják, gonosz emberekként kell jellemezni. Persze néhányan, mivel kicsinyesek voltak, belátás híján, vagy új hívők, akik nem értették az igazságot, mindig szőrszálhasogatók voltak a többiekkel, gyűlöletet tápláltak azok iránt, akik rossz szemmel néztek rájuk vagy ártottak nekik, esetleg egyszer valamilyen eszközzel bosszút álltak bizonyos személyeken – de amikor meghallják, hogy a bosszúvágyók gonosz emberek, és ki kell őket takarítani a gyülekezetből, akkor megváltoztatják a gondolkodásukat, titokban belül megfordulnak, és némi mértékletességet és önmérsékletet tanúsítanak a viselkedésükben. Mondjátok meg Nekem, az ilyen emberek a gonoszok soraiba tartoznak? (Nem.) Mi jelzi ezt? (Az, hogy képesek megfordulni.) Mit szemléltet az a képességük, hogy képesek megfordulni? Azt szemlélteti, hogy el tudják fogadni az igazságot; ez egy jó jelenség. Miért mondjuk, hogy el tudják fogadni az igazságot? Mert miután hallották az igazságot ebben a vonatkozásban, és felismerik, hogy a bosszú a gonosz emberek megnyilvánulása, elgondolkodnak saját romlott állapotukon, beismerik romlott lényegüket, majd megbánják Isten előtt, Isten szavai szerint cselekednek, és megfékezik a viselkedésüket. Ez az igazság elfogadásának egy megnyilvánulása. A gonosz emberek, akikről itt beszélünk, nem fogadják el az igazságot. Nem számít, milyen világosan beszélsz nekik az igazságról, nem fogadják el; megmakacsolják magukat, és nem hajlandóak senkire sem hallgatni. Még ha figyelmezteted is őket, hogy „a tetteid a kitakarításodhoz fognak vezetni”, akkor sem törődnek vele, és folytatják a maguk módján, senki sem változtathatja meg őket. Amikor leleplezed őket, nem ismerik be a tévedéseiket. Ha elmondod nekik, hogy ők bosszúvágyók, gonoszak, és ki kell őket takarítani, akkor sem fognak felhagyni a gonosz cselekedeteikkel, és biztosan nem fognak megfordulni. Miféle emberek ezek? Ők azok, akik idegenkednek az igazságtól. Egyáltalán nem fogadják el az igazságot – mindegy, hogyan jellemezhető a beállítottság-lényegük, hogyan lepleződnek le a gonosz tetteik, vagy hogyan kezelik őket, ők nem mozdulnak, egyáltalán nem fognak fejet hajtani és beismerni a hibáikat, és semmiképpen sem engednek. Ez a megfordulásra való képtelenség. Mi a lényege a meg nem fordulásnak? Az igazság elfogadásának megtagadása. Ha akár egyetlen helytálló kijelentést vagy az igazság egyetlen aspektusát is el tudnák fogadni, nem mennének tovább a rossz úton anélkül, hogy megfordulnának. Visszafordulnának, beismernék a hibáikat, és bizonyos mértékig elengednék azt, amihez korábban ragaszkodtak. Mivel ők gonosz emberek, mivel ádáz beállítottságú gonosz egyének, miután a bosszúra törekvő viselkedésük ilyen beállítottságból fakad, nemcsak nem hajlandók elfogadni azt, amit Isten szavai lelepleznek, sem a metszést, vagy az ilyen jellegű jellemzést, hanem éppen ellenkezőleg, a végsőkig ragaszkodnak a saját útjukhoz. Nem tervezik elfogadni, hogy jellemezzék vagy leleplezzék őket, és nem is szándékoznak beismerni a romlottságukat. Természetesen romlottságuk beismerése nélkül azt sem tervezik, hogy felhagynak a bosszúra törekvő viselkedésükkel és tetteikkel, sem pedig a magaviseletükre vonatkozó alapelveikkel. Végérvényesen és teljes mértékben gonoszak. Vajon nem ördögök az ilyen gonosz emberek? (De igen.) Ördögök ők, akik teljesen birtokolják a Sátán lényegét. Nem tudod megváltoztatni őket. Miért nem lehet őket megváltoztatni? Az alapvető ok az, hogy teljességgel elutasítják az igazság elfogadását. Elutasítják a legkisebb igazságot is, bármilyen helytálló kijelentést, pozitív szót vagy pozitív dolgot. Még ha szóban el is ismerik Isten szavait igazságként és pozitív dolgokként, a szívük egyáltalán nem fogadja el az igazságot, és nem is tervezik, hogy Isten szavait gyakorolják és megtapasztalják, hogy megváltoztassák annak módját, ahogyan viselik magukat és a dolgokat teszik. Néha szóban talán beismerik, hogy a cselekedeteik teljes mértékben a Sátán filozófiáján alapulnak, de még mindig egyáltalán nem fogják elfogadni az igazságot. Bárki, aki az igazságról beszélget velük, a szélsőséges ellenszenvükkel, sőt gyűlöletükkel és ítélkezésükkel szembesül, és bárki, aki leleplezi és felismeri őket, a gyűlöletük és bosszújuk célpontjává válik, függetlenül attól, hogy ki ő – még a saját szüleiket sem kímélik. Vajon nem menthetetlenek ők? (De igen.) Menthetetlenek. Kár kitakarítani őket? (Nem.) Az ilyen személyeket ki kell takarítani vagy ki kell zárni. Alapvetően ezek a bosszúvágyók összes megnyilvánulásai; ezek a jellemzőik, a beállítottságaik, a cselekedeteik módjai és módszerei, a gondolkodási folyamataik, valamint az igazsághoz való hozzáállásuk – alapvetően erről van szó. A gyülekezetre és a testvérekre gyakorolt hatásukról már beszéltünk, így nincs szükség arra, hogy újra beszélgessünk róla. Ezzel zárul a negyedik embertípus – a bosszúvágyók – megnyilvánulásairól szóló beszélgetés.