B. Mások kihasználásának kedvelése

A második embertípus az, aki kedveli mások kihasználását. Néhány embernek határozottan vannak elképzelései, amikor mások kihasználásának kedveléséről szóló beszélgetésre kerül sor, azt gondolva: „Melyik romlott ember nem kedveli mások kihasználását? Ilyen az emberi természet; amíg nem gonoszság elkövetése, mi olyan komoly dolog egy kis kihasználásban?” A többi ember kihasználásának az a fajta kedvelése, amiről itt beszélgetünk, túlmutat a normális emberek kihasználás iránti szeretetén – eléri a gonoszság mértékét. Elég sok ilyenfajta ember lehet a gyülekezetben, de legalábbis egy részük ilyen. Azzal az ürüggyel, hogy „mindannyian testvérek vagyunk”, mindenhol kihasználnak másokat, kihasználnak a testvérek között, Isten házában és a gyülekezetben. Hogyan használnak ki másokat? Ha például a családjuknak házat kell vennie, de nincs elég pénzük, nem a rokonokhoz vagy a barátokhoz fordulnak kölcsönért, és nem is a bankba mennek kölcsönért, hanem a testvérektől kérnek kölcsön, szót sem ejtve kamatról vagy arról, hogy mikor fogják visszafizetni a kölcsönt – egyszerűen csak kölcsönkérik. Az, hogy „kölcsönkérik”, szépítés; a tény az, hogy csak elveszik, mert soha nem áll szándékukban visszafizetni a pénzt, sem kamatot fizetni. Miért a testvéreket választják célpontnak? Úgy gondolják, hogy mivel mindannyian testvérek, segíteniük kell a nehéz időkben, és ha valaki nem segít, akkor az nem testvér. Így hát a testvérekhez mennek pénzt kölcsönkérni, és olyan indokokat találnak ki, hogy a testvérek úgy érezzék, hogy az a helyes és helyénvaló, ha kölcsönadnak nekik pénzt. Mások azt látják, hogy egy testvér családjának van autója, és folyton ezen jár az eszük, és állandóan, néhány naponta kölcsönkérik. Kölcsönveszik, de nem viszik vissza, nem tankolják meg, és néha még a karosszériát is behorpasztják vagy összetörik. Sóvárognak bármi finom étel, hasznos tárgy, vagy bármi értékes dolog után, amelyet mások otthonában látnak, és mesterkednek, hogy megszerezzék maguknak. Bárki otthonában járnak, a szemük a tolvaj mohóságtól csillog, ahogy mindenfelé kutatnak és nézelődnek, keresik, hogy milyen lehetőséget használhatnának ki, vagy mi az, amit elvihetnének – még egy kis cserepes növény sem kerüli el a figyelmüket. Ha elmennek másokkal szórakozni vagy vacsorázni, soha nem ajánlják fel, hogy fizetik az útiköltséget vagy az étkezést. Bármi szépet látnak, meg akarják venni, de amikor eljön a fizetés ideje, másokat vesznek rá, hogy állják a számlát, és utána fel sem vetik a visszafizetés kérdését; egyszerűen csak ki akarják használni az embereket, még ha csak egy fillérnyi nyereségről van is szó. Ha szép dolgokat akarsz, akkor fizess értük te magad; ha nem akarsz a saját pénzedből fizetni, akkor ne is igyekezz másokat kihasználni, és ne légy ennyire kapzsi; legyen benned némi tisztesség, hogy kiérdemeld mások tiszteletét. De az ilyenfajta emberekből hiányzik a tisztesség, csak ki akarnak használni másokat, és minél többször sikerül kihasználniuk valakit, annál nagyobb örömöt éreznek. Szégyen vagy dicsőség az ilyen emberek megjelenése a gyülekezetben? (Szégyen.) Az, szégyen. Szerintetek szükségük van arra, hogy ilyen módon kihasználjanak másokat? Vajon azért csinálják, mert nem engedhetik meg maguknak az étkezést, vagy nem engedhetik meg maguknak, hogy ételt tegyenek a családjuk asztalára? Egyáltalán nem. Valójában van elég pénzük, és van elég ennivalójuk; csakhogy a kapzsiságuk olyan nagy, hogy megfosztja őket a tisztességüktől, és olyan nagy, hogy ellenszenvet és undort vált ki a többiekben. Jó ember az ilyen? (Nem.) Vannak, akik mindig azt keresik, hogyan tudnának kihasználni bármi lehetőséget, amikor a kötelességeiket végzik, és megsértődnek, ha akár csak egy kicsivel is rosszabbul járnak, és úgy érzik, hogy ezt szóvá kell tenniük. Amikor feladatot kapnak, mindig felhozzák a pénz kérdését: „az útiköltség egy útra ennyi és ennyi, a szállás ennyibe és ennyibe kerül, az étkezés ennyibe és ennyibe, és így tovább.” Azt mondják nekik: „Ne aggódj a pénz miatt, a gyülekezet majd gondoskodik róla.” De miután megkapták a pénzt, töprengenek rajta, mondván: „Ez nem elég. Mire elég 200 jüan odakint? Van egy mondás, miszerint: »Otthon legyél takarékos, de utazáskor vigyél magaddal sok pénzt.« Vinnem kell még egy kis tartalék pénzt; ha nem használom fel az összeset, a maradékot visszaadom a gyülekezetnek.” Amikor visszaérnek, egy szóval sem említik, hogy maradt volna pénz, és nem számolnak be a kiadásaikról sem. Még ahhoz is veszik a bátorságot, hogy a gyülekezetet használják ki; vajon el mernék-e sikkasztani az Istennek tett felajánlásokat? (El mernék, igen.) Miféle teremtmények ezek? Hiányzik belőlük a tisztesség, valamint a lelkiismeret és a józan ész. Vajon Isten jóváhagyná az ilyen embereket? Vannak, akik még fürdeni, hajat mosni és mosni is elmennek az összejövetelek helyszínére vagy a vendéglátóhelyekre, és a gyülekezet mosógépét, vízmelegítőjét, samponját, mosószerét stb. használják; még ezeket a kényelmi szolgáltatásokat is kihasználják, a gyülekezet dolgait felhasználva, hogy spóroljanak a sajátjukkal. Azt gondolják, hogy mivel hisznek Istenben, Isten házához tartoznak, és ezért Isten házának minden tárgyát ingyen használhatják; úgy gondolják, hogy kár lenne nem használni, vagy nem elvenni, vagy nem húzni belőle valami hasznot; és még ha el is romlik, amit használnak, eszük ágában sincs kártérítést fizetni érte. Ami a saját dolgaikat illeti, tudják, hogy azokat takarékosan kell használni, és kínosan vigyázni kell rájuk, de Isten házának berendezéseit és tárgyait tetszésük szerint használják, és nem fizetnek kártérítést, ha tönkreteszik azokat. Jó emberek ezek? Biztos, hogy semmi jó nincs bennük. Bizonyos esetekben aktívan önkénteskednek, különösen, amikor a gyülekezetnek kell vásárolni valamilyen termékeket, kifejezetten készségesen vállalják az ilyen feladatokat. Miért ilyen buzgók? Úgy gondolják, hogy haszonra lehet szert tenni, és ki lehet használni a helyzetet; miután megvásárolták az árut, a megmaradt pénzt zsebre vágják. Mindent ki akarnak használni, amit csak tudnak, mert úgy gondolják, hogy kár lenne, ha nem tennék; ez az a logika, amit követnek. Ha nem sikerül kihasználniuk valamit vagy valakit, akkor átkozzák a testvéreket és átkozzák Isten házát – mindenkit átkoznak; ők egyszerűen gonosz démonok, büdös koldusok, hétpróbás kéregetők, akik mindenhová nyújtogatják a markukat, hogy előnyöket csikarjanak ki és kihasználják a helyzetet. Az emberek azt mondják: „Mindig kérsz valamit; hát nem egy büdös koldus vagy te?” Azt felelik: „Rendben van, hívjatok bárminek – fösvénynek, szűkmarkúnak, büdös koldusnak, kéregetőnek, nyomorgónak –, amíg előnyökhöz jutok, addig rendben van.” Van az ilyenfajta embereknek egyáltalán tisztességük? (Nincs.) Nem okoznak az ilyen emberek bizonyos mértékű zavart a testvéreknek? Nem okoznak bizonyos mértékű zavart és kárt, különösen a nehéz körülmények között élő, rossz anyagi helyzetben lévő családok számára? (De igen.) Előfordulhat, hogy negatívan befolyásolják a kevésbé érett és különösen sérülékeny embereket? (Igen.) Az emberek már a puszta látványuktól is irtóznak; mindenki ingerült lesz, aki meglátja őket, de mindannyian túlságosan szégyenlősek ahhoz, hogy visszautasítsák őket, így aztán hagyják magukat ilyen szemérmetlenül megzsarolni általuk. Mindenki tudja, hogy rossz az emberi mivoltuk és alantas a jellemük, de tekintve, hogy mindannyian testvérek, és látva, hogy néha képesek elvégezni bizonyos kötelességeket, és van egy kis hitük, és időnként képesek egy kis erőfeszítést tenni azáltal, hogy vendégül látnak valakit az otthonukban – e dolgok fejében a legtöbb ember szemet huny abbéli viselkedésük felett, hogy bárhol is járnak, kihasználnak valakit, és nem veszik ezt komolyan. Az általuk okozott zavar azonban egyre jelentősebbé válik a gyülekezeten belül, eléggé ahhoz, hogy a legtöbb embert nyugtalanná tegye; nem probléma ez? (De igen.) Ezek az egyének, még ha nem is veszett kutyák, amelyek mindenhol megharapják az embereket, és halálra tudják őket harapni, olyanok, mint a zajos legyek, amelyek zaklatása nem hagy nyugtot az embereknek. Ha nem takarítják ki őket, örökös zavarást fognak okozni. A gyülekezetben maradásuk állandóan katasztrófához vezet, megfosztva az embereket a békességtől. Miután megzavarták őket, az emberek meglehetősen ingerültnek érzik magukat, gyakran ellenszenvet táplálnak az ilyen személyekkel szemben; mivel azonban nincs rá megoldásuk, újra és újra beletörődnek. Miféle emberek ők? Még ilyen megvetendő gazemberek is vannak az emberek között; miért hisznek az ilyen emberek egyáltalán Istenben? Egyszerűen nem érdemlik meg az életet! Kihasználni mindent, amit csak tudnak – milyen szégyenletes! Csak annyi anyagi javat élvezz, amennyit a képességeid lehetővé tesznek; ha nincs meg a képességed, akkor ne élvezd, és ne is sikkaszd el azt, ami másoké. Ha valamilyen apró, jelentéktelen módon használsz ki valamit, mert mások néha jótékonyan felajánlanak valamit ingyen, vagy mert valamit különösen kedvelsz, vagy beleszeretsz valamibe, azt mindenki meg tudja bocsátani. Ahogy a mondás tartja: „a szegénység korlátozza az ambíciót”; ez nem egy nagy probléma. De ha állandóan ilyen előnyöket keresel, olyannyira, hogy szégyentelenül és szemérmetlenül csinálod ezt, és büdös koldussá válsz, vagy veszett kutyává vagy léggyé válsz mindenki szemében, akkor azonnal ki kell takarítani téged. Az ilyenfajta embereket egyszer és mindenkorra kezelni kell, hogy véget vessünk ennek az összes problémának.

Mennyire tudjátok elviselni azokat, akik kedvelik a kihasználást? Ha tényleg ki nem állhatjátok őket, és úgy érzitek, mintha lenyeltetek volna egy döglött legyet, miután kihasználtak benneteket – a legtöbben féktelenül dühösek lesztek, és állandóan panaszkodtok rájuk, amikor együtt vagytok –, akkor ezen a ponton nem kellett volna már kitakarítani őket? (De igen.) Amikor elviselhetetlenné válik, amikor eléri a határt, mindenkinek össze kellene fognia, hogy kitakarítsa őket. Ez egy veszedelem eltávolítása Isten házából, ez olyan dolog, ami nagyon tetszik az embereknek. Az ilyen ember csak egy semmirekellő, aki nyugtalanságot okoz a legtöbb ember számára. Ez egy olyan rosszindulatú esemény, amely megzavarja és bomlasztja a gyülekezeti életet, arra kényszerítve az embereket, hogy összejöjjenek beszélgetni, és megoldják az adott személlyel kapcsolatos problémát. Ez a gyakorlat indokolt, mivel a gonosz ember által okozott zavar már ártott néhány embernek. Annak érdekében, hogy a gonosz ember ne folytathassa a gonosz cselekedeteit, hogy a gyülekezeti élet normális rendje fennmaradjon, és hogy Isten választott népe ne szenvedhessen további kárt, a gonosz embert gyorsan kezelni kell, és el kell takarítani. Ha jelenthetik a gyülekezetet a kitakarításuk után, akkor ezt bölcsen kell közölni velük: „Nem takarítunk ki, és nem is zárunk ki. Menj haza, vonulj vissza önmagadba, és gondolkodj el magadon. Miután megfelelően elgondolkodtál, írj egy megbánó levelet, és akkor újra üdvözölhetünk téged a gyülekezetben. Egyelőre próbálj meg több pénzt keresni és élvezd az életet; emellett pedig gondolkodj el az istenhit kérdésén. Így egyik szempontot sem fogod elhanyagolni.” Hogy hangzik ez? (Jól.) Nem fogjuk azt mondani, hogy kitakarítjuk vagy kizárjuk őket; csak arról van szó, hogy mától kezdve ez a személy nem lesz többé a gyülekezetben. Mi lenne, ha így kezelnétek a dolgot? (Ez jó.) Nagyszerű! Nincs szükség vitákra vagy elszámolásra, csak egy egyszerű és világos megoldásra, amely lehetővé teszi számukra, hogy visszatérjenek a világba dolgozni, pénzt keresni és a saját életüket élni. Összefoglalva, nem olyan nagyszerű azok emberi mivolta, akik kedvelik a kihasználást. Bár nem mondható, hogy gonoszak, de az a tulajdonságuk, hogy kedvelik a kihasználást, meglehetősen idegesítővé és megvetendővé teszi őket. Minden lehetőséget kihasználnak! Még ha nem is vesznek részt illegális vagy bűnözői tevékenységekben az ilyen emberek, a hosszú távú bomlasztás és zavar, amelyeket cselekedeteik és viselkedésük okoz a gyülekezeti életben – ezek a következmények súlyosabbak, mint bármilyen gonosz cselekedet; elegendőek ahhoz, hogy álhívőként vagy gonosz emberként jellemezzék őket, akiket ki kell takarítani a gyülekezetből. Ezáltal teljesen megszűnnek a gyülekezet zavarai és a testvérek álhívők általi zaklatása.

Korábban egy különleges módszerről beszélgettünk, ahogyan azokkal kell bánni, akik kedvelik a kihasználást, egy olyan módszerről, amelyet a szárazföldi Kínában előforduló üldözés különleges körülményei alapján dolgoztak ki. A külföldi gyülekezetekben rendben van, ha csak közvetlenül kitakarítják őket. Függetlenül azonban attól, hogy egy bánásmód milyen emberekre irányul, alapvető fontosságú azt biztosítani, hogy az egyszerre legyen elvszerű és bölcs. A gyülekezetnek vannak adminisztratív rendeletei és szabályai, amelyek mind azt a célt szolgálják, hogy megvédjék a testvérek normális gyülekezeti életét és a kötelességvégzés normális rendjét. Nem megengedett, hogy bárki megzavarja a testvérek gyülekezeti életét vagy a kötelességük végzését; aki ilyet tesz, azt Isten vissza fogja utasítani. Nyilvánvalóan nem megengedett a testvérek bárminemű zaklatása és a mindennapi életükbe való beavatkozás. Ez egy olyan probléma, amelynek megoldása a vezetők és a dolgozók feladata. Lehetnek olyan személyek, akik a testvérek rokonai, barátai vagy ismerősei, akik a „testvérek” név álcája alatt igyekeznek a testvéreket magukhoz vonzani és félrevezetni, akadályozva őket kötelességeik végzésében. A vezetőknek és a dolgozóknak, illetve a testvéreknek kötelességük és felelősségük, hogy kezeljék az ilyen személyeket. Viselkedésük és cselekedeteik akadályoznak másokat kötelességeik végzésében és Isten követésében, és zavart okoznak a gyülekezet munkájában is, ezért a vezetőknek és a dolgozóknak fel kell lépniük, hogy megoldják a helyzetet, és korlátozásokat szabjanak ki. Természetesen megvannak a megfelelő módszereink az ilyen személyekkel való bánásmódra és a kezelésükre. Nem kell ütlegeléshez vagy szidáshoz folyamodni; egyszerűen csak világossá tesszük számukra a problémájuk lényegét és Isten választott népe többségének ellenük felhozott vádjait, és végül elmondjuk nekik a következőket: „a kitakarításod a többség által meghozott és jóváhagyott döntés. Akár egyetértesz vele, akár nem, a gyülekezetnek megvan a felhatalmazása arra, hogy meghozza ezt a döntést, és ennek megfelelően bánjon veled. Engedelmeskedned kell.” Ezzel megoldódott ez a probléma, és az ilyen bánásmód teljes mértékben elvszerű. Azokkal, akik kedvelik a kihasználást, az alapelvek szerint kell bánni és azok szerint kell kezelni őket. Ha kölcsön akarnak kérni valamit, hogy kihasználjanak téged, akkor kölcsönadhatod nekik, ha akarod, vagy megtagadhatod, ha nem akarod; a döntés a tiéd. Ha kölcsönadod nekik, az szívesség; a visszautasítás pedig a jogod. Ha azt mondják: „Hát nem vagyunk testvérek mi mindannyian? Milyen fösvény, még kölcsönadni sem hajlandó!” – azt válaszolhatod: „Ez az én tulajdonom, és jogom van hozzá, hogy ne adjam kölcsön. Ez összhangban van az alapelvekkel. Ne gyakorolj rám nyomást azzal, hogy »mindannyian testvérek vagyunk«; amit mondasz, az nem az igazság. Hacsak Isten nem mondja, hogy »kölcsön kell adnod neki«, addig nem adom kölcsön neked.” Senkinek sincs joga ahhoz, hogy személyes tulajdont zsaroljon ki vagy vegyen kölcsön a gyülekezet ürügyén, vagy annak az eszmének az ürügyén, hogy „mindannyian hívők és mindannyian testvérek vagyunk”. Ez az igazság? (Igen.) Ez az igazság. Csak ennek az igazságnak a betartásával biztosítható a méltányosság mindenki számára és élvezheti mindenki a valódi jogait. De ha valaki azokat az ürügyeket használja fel, hogy „Isten háza munkájának szükségletei”, „a gyülekezet munkájának szükségletei” vagy „a testvérek szükségletei”, hogy személyes tárgyakat zsaroljon ki vagy vegyen kölcsön, ez összhangban van-e az igazsággal? (Nincs.) Jogodban áll megtagadni az olyan kéréseket, amelyek nincsenek összhangban az igazsággal? (Igen.) És ha valaki fösvénynek vagy zsugori embernek bélyegezne, mert megtagadod, félnél? (Nem.) Ha valaki nagy ügyet csinál ebből a dologból, azt állítva, hogy nem támogatod a gyülekezet munkáját, vagy hogy hiányzik belőled a testvérek iránti szeretet, ami miatt a testvérek elutasítanak és elszigetelnek, félnél? Meghátrálnál. Abban a pillanatban azt gondolnád: „Mi olyan nagy ügy egy autó kölcsönadásában? Rendben van, akár a gyülekezet, akár Isten háza, akár a testvérek veszik kölcsön. Jobb nem megbántani a testvéreket. Egyetlen embert megbántani nem ijesztő, de ha az összes testvér megbántódik, és a szívük elhidegül irántam, elszigetelve maradok, akkor mit tegyek?” Mivel hiszel Istenben, mitől kell félned? Az, hogy elszigetelnek téged, nem jelenti azt, hogy birtokában vannak az igazságnak, vagy hogy tetteik összhangban vannak az igazsággal. Az igazság mindig igazság. Igazság, függetlenül attól, hogy az emberek kisebbsége vagy többsége ért egyet vele. Az igazság nélkül, még ha a kisebbség alá is veti magát a többségnek, az nem az igazság. Ez tény, amelyet senki sem tagadhat. Az, hogy valaki birtokában van-e az igazságvalóságnak, nem attól függ, hogy milyen kellemesen beszél, hanem attól, hogy képes-e az igazságot a gyakorlatba ültetni és az alapelvek szerint cselekedni. Például vettél egy új számítógépet a kötelességed végzése céljából, és valaki kölcsön akarja kérni, arra hivatkozva, hogy a gyülekezet munkájához kell. Nem vagy hajlandó kölcsönadni neki, mire ő azt mondja: „Hiányzik belőled a szeretet, nem szereted Istent, nem vagy önfeláldozó. Még erre a kis áldozatra sem vagy képes.” Helyesek ezek a szavak? Összhangban vannak az igazsággal? (Nincsenek.) Azt kell válaszolnod: „A számítógép a kötelességem végzésére szolgál. Jelenleg a kötelességemet végzem, így nem nélkülözhetem a számítógépemet. Ha kölcsönvennéd a számítógépemet, az vajon nem befolyásolná a kötelességem végzését? Összhangban volna ez az igazsággal? Pontosan mire kell neked a számítógép? Azt mondod, hogy gyülekezeti munkára; ha ez így van, akkor találnod kell valakit, aki ezt igazolja. Sőt, még ha gyülekezeti munkára is kell, nem tőlem kellene kölcsönkérned. Mit használjak a kötelességem végzéséhez, ha elviszed a számítógépemet? Ez hihetetlenül önző dolog tőled! Ne használd ürügyként a gyülekezeti munka szükségleteit ahhoz, hogy kihasználj, én nem dőlök be ennek. Ne hidd, hogy valami zavaros fejű ember vagyok, akinek nincs tisztánlátása; te ki akarsz használni, de ez nem fog összejönni!” Így kell beszélni az ilyen emberekkel ahhoz, hogy ne essünk a Sátán csapdájába. Könnyen megoldható ez a probléma? Ha egyszer megérted az igazságot, és az alapelvek szerint cselekszel, nem kell attól tartanod, hogy ki mit mond. Ne törődj azzal, ha hamisan megbélyegeznek; az a kis doktrína, amit szajkóznak, egyáltalán senkit nem fog meggyőzni. A kihasználást kedvelők emberi mivoltának megnyilvánulásait és a velük való bánásmód alapelveit tehát egyszerűen megbeszéltük.

Ami azokat illeti, akik a gyülekezetben kedvelik a kihasználást, egyrészt az embereknek pontosabban és gyakorlatiasabban kell felismerniük őket, másrészt az embereknek meg kell érteniük az igazságot; tisztában kell lenniük a szívükben azzal, hogy milyen álláspontot kell képviselniük az Istenbe vetett hit tekintetében, hogy milyen munkát kell végezniük, milyen alapelveket kell képviselniük, és hogyan kell hozzáállniuk az emberekhez, eseményekhez és dolgokhoz. Ne kövesd a tömeget, és ne félj attól, hogy megbántod az embereket, és különösen ne mondj le azokról az alapelvekről és az álláspontról, amelyekkel rendelkezned kell, mindössze azért, hogy egyes személyeknek kedvére tegyél, aminek az lesz a vége, hogy örömet szerzel embereknek, viszont megbántod Isten szívét, miáltal Isten meg fog vetni téged. Ha ez egy olyan cselekvés, amely összhangban van az alapelvekkel, akkor, ha a cselekvésed sérti is az embereket, vagy ha szidalmaznak is amiatt a hátad mögött, annak nincs sok jelentősége; ha viszont ez egy olyan cselekvés, amely nincs összhangban az alapelvekkel, akkor, még ha azt végezve elismerést és támogatást nyersz is mindenkitől és jól ki is jössz mindenkivel, de az az egyetlen bökkenő, hogy nem tudsz elszámolni vele Isten előtt – akkor veszteséget szenvedtél. Ha kapcsolatot tartasz a többséggel, boldoggá és elégedetté teszed őket, valamint kiérdemled a dicséretüket, de megsérted Istent, a Teremtőt, akkor mindenkinél ostobább vagy. Éppen ezért bármit teszel is, világosan értened kell, hogy összhangban van-e az alapelvekkel, tetszik-e Istennek, miként viszonyul hozzá Isten, milyen álláspontra kell helyezkedniük az embereknek, milyen alapelveket kell követniük az embereknek, milyen utasítást adott Isten, és miként kell azt megtenned – mindenekelőtt ezzel kell tisztában lenned. A másokkal kötött szövetségeid, az anyagi cseréid és a másokkal való ügyleteid – ezek az alapelvekkel való összhang alapjaira épülnek? Az Istennek való tetszés alapjára épülnek? Ha nem, akkor mindarra, amit teszel, függetlenül attól, hogy milyen jól tartod fenn, milyen tökéletesen csinálod, vagy hogy mennyi dicséretet kapsz a többiektől, Isten nem fog emlékezni. Ezért egy emberrel való kapcsolatod és együttműködésed alapelvei tekintetében nem szabadna számítania, hogy ő használ-e ki téged, vagy te használod-e ki őt – ezeknek nem szabadna erre az alapra épülniük. Ehelyett ezen alapelvek tekintetében annak kellene számítania, hogy amit tesztek, összhangban van-e az igazságalapelvekkel. Csak akkor lehet valóban „az Istenbe vetett hitünk fényében” tekinteni rá; csak akkor mondhatod, hogy „mindannyian hívők vagyunk, mindannyian testvérek”; csakis akkor veheted ezt előfeltételként. Az életbe való belépéssel, a kötelességgel és a gyülekezeti munkával kapcsolatos dolgokon kívül semmi más érintkezésnek nem szabad a „testvérek” előfeltevésén alapulnia. Ha nem a kötelességről, az életbe való belépésről vagy az emberek közötti normális érintkezésről van szó, de valaki mindig a „testvérek” név álcáját használja ürügyként egy bizonyos cél eléréséhez, akkor ő kétségtelenül arra törekszik, hogy az ilyen kijelentéseket, módszereket és előnyös körülményeket ürügyként használja fel, hogy kihasználjon és mesterkedjen a személyes előnyei érdekében. Isten választott népének résen kell lennie ezzel kapcsolatban, és bölcsen kell eljárnia az ilyen kérdésekben, hogy elkerülje azt, hogy rászedjék. Ez azért van, mert a gyülekezetben a legtöbben nem értik az igazságot, sőt egyesek álhívők, akik alapelvek nélkül cselekednek, és meggondolatlan gaztetteket követnek el. Az, hogy ők a „testvérek” név álcája alatt tesznek dolgokat, ez befolyásolja és zavarja meg a legkönnyebben a gyülekezet munkáját. Mi a célja annak, hogy mindezt elmondom ma? Az, hogy világossá tegyem, hogy akár a kommunikációban, akár a másokkal való érintkezésben az alapoknak az igazságalapelveken kell nyugodniuk. Ez megakadályozza az emberek közötti helytelen ügyleteket; természetesen azt is megakadályozza, hogy a kihasználást kedvelők kiskapukat találjanak, amelyeket kihasználhatnak, és ezzel egyidejűleg megakadályozza, hogy folyton kihasználják és becsapják azokat, akik túlzottan törődnek mások véleményével vagy gyengék emberi mivoltukban, valamint azt, hogy ugyanazok folyton veszteségeket szenvedjenek el. Vannak, akik – a saját családjuk nyilvánvalóan nehéz körülményei ellenére – végül a saját kárukra „jó arcot vágnak hozzá”, és kölcsönadják nehezen megkeresett pénzüket, mert kölcsönkéri valaki, aki kedveli a kihasználást, és azt állítja, hogy azért választotta ezeket az embereket, mert nagyra tartja őket. Mi történik, miután kölcsönadták a pénzt? A kölcsönkérő eltűnik. Ekkor a kölcsönadó panaszkodik Istenre, hogy nem védi meg. Hát ilyen az, amikor valakinek van józan esze? Azt gondoltad, hogy az Istenbe vetett hit azt jelenti, hogy nem kell gondolkodnod, amikor cselekszel, hogy majd Isten gondoskodik mindenről? Nem azt jelenti ez, hogy hasznavehetetlen ember vagy? Isten azt követeli meg az emberektől, hogy becsületesek és bölcsek legyenek, és az igazságalapelveknek megfelelően cselekedjenek. Nem vagy képes ezt megérteni? Ha nem ezeknek az igazságalapelveknek megfelelően cselekszel, akkor megérdemled, hogy mindig veszteségeket szenvedj, és mindig becsapjanak. Majd ha végül zsákutcába jut az életed, kit hibáztathatsz? Te okoztad saját magadnak. Nem szeretetből cselekedtél, hanem ostobaságból! Pénzt adtál kölcsön egy szélhámosnak, hogy a kedvében járj, de amikor neked van szükséged pénzre, tudnál-e kérni Isten házától? Isten házának kellene viselnie érted ezt a felelősséget? Azzal, hogy Isten házától várod, hogy fedezze ezt a kiadást, nem adósodsz el Isten felé? Kiút nélküli életedben hogyan tudod elvégezni a kötelességedet? Ha Istenhez imádkozol, Ő nem biztos, hogy teljesíti a kérésedet; ez esetben azt aratod, amit vetettél, méghozzá megérdemelten. Ki mondta neked, hogy ilyen ostoba legyél? Isten mondta neked, hogy bízz meg abban a személyben? Ő mondta neked, hogy adj neki kölcsön? Nem Ő volt; ez a te személyes cselekedeted volt, nem Isten szándékát képviselted. Ha személyes tetteid hibásak és káros következményekhez vezetnek, a felelősséget csak te magad viselheted. Miért kellene Isten házát felelőssé tenned vagy Istent felelőssé tenni érted? Miért panaszkodsz Istenre, hogy nem véd meg? Felnőtt vagy; miért nem rendelkezel a felnőttektől elvárható ítélőképességgel? Kint a társadalomban bárkinek adnál kölcsön pénzt, aki kér? El kellene gondolkodnod rajta, nem igaz? Miért adnál kölcsön pénzt valakinek, csak mert a „testvérek” nevet említette a kérésében? Nem azt mutatja ez, hogy buta vagy? Nemcsak buta vagy, hanem ostoba; a végletekig ostoba! Gondolod, hogy minden testvér őszintén hisz Istenben, hogy mindannyian értik az igazságot? Legalább egyharmaduk nem szereti az igazságot és álhívő. Nem vagy képes felismerni ezt? Gondolod, hogy minden testvér Isten üdvösségének tárgya, valóban Isten kiválasztottja? Hát nem tudod, hogy „Sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak”? Kit képviselnek a testvérek? A romlott emberiséget képviselik! Nem vagy te ostoba, ha megbízol bennük? Bármilyen hátrányos következményekkel is járnak személyes tetteid, ne keresd Isten házát vagy a testvéreket; senki sem tud helytállni érted, és senkinek sem kötelessége, hogy felelősséget vállaljon érted. Te főzted a feketelevest, te is eszed meg; a felelősség téged terhel. Továbbá ne hozd be ezeket az ügyeket a gyülekezet életébe, hogy beszélgessünk róla és megvitassuk; senki nem kíváncsi rá, és a többieknek nem kötelességük, hogy a te zűrös ügyeiddel foglalkozzanak. Ha valaki valóban segíteni akar rajtad, azzal négyszemközt megoldhatjátok. Érted?

Az ezekről a dolgokról való beszélgetés emlékeztetőül szolgál az emberek számára, bővíti ismereteiket, és figyelmeztető csengőt szólaltat meg számukra, világossá téve, hogy mindenféle ember akad azok között, akik hisznek Istenben. Van egy fontos dolog, amit nem szabad elfelejtenetek, és amit már többször említettem korábban: Azok, akik hisznek Istenben, a romlott emberiségből kerültek kiválasztásra. Mire utal ez? Ez arra utal, hogy minden embert megrontott a Sátán, mindenkinek vannak romlott beállítottságai, és különböző mértékben, de képes rosszat tenni, és a megfelelő összefüggésben képes olyan dolgokat tenni, amelyek ellenállnak Istennek. A tények és a valótlanságok hamis színben feltüntetését és a kihasználás kedvelését, amiről épp az imént beszélgettünk, hívők csinálják; a nem hívők számunkra lényegtelenek, ezért itt nem említjük őket. Az emberi mivoltnak ezek a megnyilvánulásai, amelyekről beszélgettünk, pontosan azoknak a megnyilvánulásai, akik hisznek Istenben. Ne tekintsétek tehát a „testvérek” nevet valami nagyszerű, nemes, vagy szent és sérthetetlen dolognak. Ha annak tekinted, az ostobaság a részedről. Isten soha nem mondta: „A testvérek becsesek. Ha egyszer testvérekké válnak, megszentelődnek, Isten bizalmasai lesznek, teljesen megbízhatóak; teljes mértékben megbízhatsz bennük, és bármit mondanak vagy tesznek, az az igazság.” Ez soha nem történt meg; ezek a te elképzeléseid és képzelődéseid. Ha mostanra még mindig nem látod a „testvérek” név mögött meghúzódó tényleges jelentéstartalmat, akkor igazán ostoba vagy; hiába hallgattad a prédikációkat ennyi éven át. Még azt sem derítetted ki, hogy te milyen ember vagy, mégis annyira bízol másokban, annyira szentnek és nagyszerűnek tartod őket – a testvéreket –, és arról nyafogsz, hogy „a testvéreknek ez nem tetszik”, „a testvérek dühösek”, „a testvérek szenvednek”, „a testvérek így és úgy”, és olyan szeretettel beszélsz a testvérekről. Láttál-e valahol Isten szavaiban olyat, hogy a testvérek annyira nemesek és szentek, annyira megbízhatóak? Egyetlen mondatot sem, ugye? Akkor miért tekintenél így rájuk? Ez azt jelenti, hogy egyenesen bolond vagy. Ennélfogva, függetlenül attól, hogy mekkora hátrányt vagy veszteséget szenvedsz el a testvérektől, ez teljes mértékben a te hibád. Végeredményben tekints tandíjként az elszenvedett veszteségekre és hátrányokra. Ez egy lecke számodra, amelyet meg kell tanulnod. Sosem szabad elfelejtenetek: a testvérek nem az igazságot képviselik, még kevésbé Istent; nem egyenértékűek Isten bizalmasaival, Isten tanúival vagy Isten szeretett gyermekeivel. Kik a testvérek? Romlott emberek, akárcsak te; elképzeléseik vannak Istenről, nem szeretik az igazságot, idegenkednek az igazságtól, arrogáns beállítottsággal bírnak, ádáz és elvetemült beállítottsággal rendelkeznek, képesek arra, hogy minden tekintetben Isten ellenségének állítsák be magukat, kötelességeiket felületesen végzik, és még ki is használják a többi testvért az Istenbe vetett hit álcája alatt. Mi a célja annak, hogy mindezt elmondom? Nem az, hogy viszályt szítsak közted és a testvérek között, hanem hogy segítsek tisztán látni mindenki valódi arcát, helyesen kezelni a „testvérek” nevet, helyesen bánni a körülötted lévő emberekkel és megfelelő személyközi kapcsolatokat kialakítani mindenkivel. Ne próbálj személyes szívességekkel, anyagi cserékkel, hízelgéssel, behízelgéssel, engedményekkel vagy más hasonló eszközökkel jó kapcsolatokat kialakítani vagy fenntartani a többiekkel abból a célból, hogy beilleszkedj a testvérek közé. Ez szükségtelen, és minden, amit ebben a tekintetben teszel, gyűlöletes és megvetendő Isten előtt. Mi tehát a legjobb életmód, a legjobb hozzáállás és alapelv az élethez az emberek között? Isten szava. Mit mondanak Isten szavai? Azt mondják, hogy megfelelő és normális személyközi kapcsolatokat kell kialakítani. Hogyan jönnek létre ezek a kapcsolatok? Isten szavai alapján érintkezz, beszélj és társulj a többiekkel. Ha például költözik valaki, és megkérdez, hogy van-e időd segíteni, akkor, ha hajlandó vagy rá, elmehetsz; ha nem vagy hajlandó, mert félsz, hogy ez hatással lehet a kötelességedre, akkor megtagadhatod. Ez a jogod, és természetesen az az alapelv is, amelyet követned kell. Nem kell engedményeket tenned, vonakodva és ellentmondásos érzelmekkel egyetértened attól való félelmedben, hogy megbántod őt, vagy bomlasztod a testvérek közötti harmóniát, utána pedig a kelletlenséget érezni a szívedben, ami hátrányosan érinti a kötelességeid végzését. Nagyon jól tudod, hogy ez ellenkezik az alapelvekkel, mégis hagyod, hogy mások megzsaroljanak és parancsolgassanak neked, mint egy rabszolgának, csak azért, hogy eleget tegyél nekik és fenntartsd a jó kapcsolatokat. Ha más embereknek teszel eleget, az nem jó cselekedet, és Isten nem fog emlékezni rá. Amit teszel, az pusztán a személyközi kapcsolatok fenntartása; nem a gyülekezet munkája vagy a kötelességed végzése érdekében cselekszel, és még kevésbé a te felelősséged vagy kötelességed az. Isten soha nem fog emlékezni az ilyen cselekedetekre, és még ha meg is teszed őket, hiába teszed. Tehát, amikor ilyen dolgokkal találkozol, nem kellene komolyan és gondosan megfontolnod, hogyan válassz? Egyeseket felkérnek segítségre, ám a kötelességeik valójában nagyon lefoglalják őket, és éppen csak sikerült időt találniuk arra, hogy részt vegyenek egy összejövetelen vagy lelki áhítatot tartsanak. Egyértelműen nem akarnak menni, és az alapelveknek megfelelően nem is kellene menniük. Mivel viszont túlságosan fontos nekik mások véleménye, nem tudják rávenni magukat, hogy nemet mondjanak. Végül mi történik? Hagyják, hogy ezek az alantas, előnyökre törő egyének kihasználják őket, és elherdálják azt az időt, amelyet az életbe való belépésükre kellett volna szánniuk. Hát nem veszteség ez? Ez egy jól kiérdemelt veszteség! Egy ilyen veszteség elszenvedése egyáltalán nem méltó mások együttérzésére vagy szánalmára. Miért mondom, hogy ez egy megérdemelt veszteség? Ki kényszerített arra, hogy figyelmen kívül hagyd Isten szavait? Ki vett rá, hogy félj attól, hogy megbántasz embereket? Ha fontosabb neked, hogy ne bántsd meg az embereket, mint hogy odafigyelj Isten szavaira, akkor méltán megérdemled ezt a veszteséget! Egyesek azt mondják: „Az emberek nem légüres térben élnek; az embereknek érintkezniük kell egymással.” Az számít, hogyan lépsz kapcsolatba. Melyik van összhangban az igazság alapelveivel, melyik van összhangban Isten szándékaival, és szolgálja jobban az életbe való belépésedet: az alapelveken alapuló érintkezések, vagy pedig az alapelvek nélküli érintkezések, az emberek kedvében járva, megkísérelve mindent elsimítani? Ugye tudod, hogy melyiket válaszd? Ha tudod, hogy miként kell választani, mégis a mocsárba ragadsz, a végső következményt egyedül neked kell viselned. Hát nem nyilvánvaló ez? (De igen.)

A gonosz emberek emberi mivoltának még több megnyilvánulása van, és a mai beszélgetés korlátozott volt, csak a tények és valótlanságok hamis színben feltüntetése, valamint a mások kihasználása kedvelésének vonatkozásaira összpontosított. A legtöbb ember csak azután kezd el valami érzéssel és felismeréssel rendelkezni, hogy hallott erről a két vonatkozásról, amikor is azt mondja: „Szóval ilyen a rossz emberi mivolt!” De ilyen emberek valóban léteznek a gyülekezetben, mit kellene hát tenni? Jelenlétük nem nagy probléma, mivel a gyülekezetnek vannak alapelvei és előírásai; megfelelő intézkedéseket tud hozni az ilyen személyek kezelésére. Az ezekkel a dolgokkal foglalkozó mai beszélgetés célja, hogy lehetővé tegye a legtöbb ember számára, hogy tisztán megértsék és felismerjék a gonosz emberek e két fajtáját, majd együttműködve kitakarítsák őket.

2021. november 20.