II. Az ember emberi mivolta alapján

Most pedig áttérünk a második kategóriára, ami az emberi mivoltuk. Egy személy emberi mivoltának megnyilvánulásain keresztül ismerjük fel és határozzuk meg, hogy az illető valóban hisz-e Istenben, és hogy alkalmas-e arra, hogy a gyülekezetben maradjon. Ha az emberi mivoltot illető megnyilvánulásaik és feltárulásaik, valamint emberi mivoltuk lényege alapján nem igazi testvérek, nem alkalmasak arra, hogy a gyülekezetben maradjanak, jelenlétük zavarja a testvéreket, és – viselkedésük alapján – azok közé tartoznak, akiket ki kell takarítani vagy ki kell zárni a gyülekezetből, akkor a gyülekezetnek gyorsan ki kell dolgoznia a megfelelő terveket e személyek kitakarítására vagy kizárására. A vezetők és dolgozók tizennegyedik felelősségéről szóló beszélgetés a mindenféle gonosz ember kitakarításáról vagy kizárásáról szól. Az emberi mivolt szempontjából tekintve ezeknek az embereknek az emberi mivolta minden bizonnyal rossz és gonosz; egyszerűbben fogalmazva, ők egyszerűen nem jók. Emberi mivoltuk megnyilvánulásai alapján ki kell őket takarítani vagy ki kell őket zárni a gyülekezetből, azt elkerülendő, hogy továbbra is zavarják a gyülekezet munkáját, és hatással legyenek Isten választott népe gyülekezeti életének megszokott rendjére és a kötelességük végzésére. Tehát milyen megnyilvánulások alapján ítéljük meg valaki emberi mivoltát jónak vagy rossznak, és döntünk arról, hogy ki kell-e takarítania vagy zárnia őt a gyülekezetnek? Mindent egybevetve, a második kategória – az emberi mivolt – szintén sok pontot foglal magában, de először is beszélgessünk az első pontról.

A. A tények és a valótlanságok hamis színben feltüntetésének kedvelése

Az első pont azokról szól, akik kedvelik hamis színben feltüntetni a tényeket és a valótlanságokat. Bizonyára mindannyian gyakran találkoztatok már ilyenféle emberekkel. Mi az elsődleges megnyilvánulása annak, hogy valaki kedveli hamis színben feltüntetni a tényeket és a valótlanságokat? Az, hogy alapelvek nélkül beszél, szándékok mentén és célokkal provokál folyton vitákat, káros hatásokat előidézve. Nyilvánvaló, hogy az ilyen embereknek komoly problémáik vannak a beszédükkel, melyek a rossz beállítottságban és az emberi mivolt hiányában gyökereznek, ami arra készteti őket, hogy kedveljék hamis színben feltüntetni a tényeket és a valótlanságokat. A „tények és a valótlanságok hamis színben feltüntetése” kifejezés szempontjából nézve ez azt jelenti, hogy gyakran állítják tényekről, hogy valótlanságok, és fordítva; itt a fekete és a fehér felcseréléséről van szó, sőt a tények valótlan részletekkel való megszépítéséről, alaptalan vádaskodásról, alaptalan ítélkezésről és arról, hogy úgy beszélnek, ahogyan csak akarnak. Az ilyen emberek soha nem közelítik meg a dolgokat pozitívan; amit mondanak, az nem építi az embereket, és semmiféle hasznot vagy segítséget nem jelent az embereknek. A velük való érintkezés, elköteleződés és kommunikáció során a beszédük hallgatása gyakran sötétségbe és zavarodottságba taszítja az emberek szívét, sőt, ettől még a hitükben is meggyengülnek olyannyira, hogy nincs hajlandóságuk hinni Istenben, és nem tudják lecsendesíteni elméjüket a lelki áhítatok és összejövetelek során. Gyakran elbizonytalanítják őket lelkileg és szellemileg az arról szóló állítások, hogy mi a helyes és mi a helytelen, valamint az ilyen személyek által terjesztett pletykák, és elkezdenek mindenkit kedvezőtlen színben látni és másokban csak a hibákat észrevenni. Gyakran előfordul, hogy a tények és a valótlanságok hamis színben való feltüntetését hallva megzavarodik az emberek normális gondolkodása, és még a dolgokról alkotott helyes nézeteik is összezavarodnak, ami megnehezíti számukra, hogy felismerjék, mi a helyes és mi nem. Akik nem látnak tisztán, gyakran elcsábulnak és kísértésbe esnek, anélkül, hogy ezt észrevennék, egyes olyan dolgok miatt, amelyeket a tényeket és valótlanságokat hamis színben feltüntető emberek mondanak. Azt gondolják: „Ezek az emberek nem ártottak senkinek, rendesen részt vesznek az összejöveteleken, néha még jótékonykodnak is és segítenek másoknak, és nem tettek semmi rosszat.” Az ilyen személyekkel való érintkezéseiknek azonban gyakran az a következménye, hogy belegabalyodnak a helyes és helytelen kérdéseibe és a kísértésbe, és ott ragadnak az emberek közötti érzelmi összefonódások és a helytelen személyközi kapcsolatok közepében. Ezek az emberek, akik a tényeket és a valótlanságokat hamis színben tüntetik fel, mesterei annak, hogy megzavarják az emberek közötti helyénvaló kapcsolatokat, és szabotálják az emberek elméjében létező tiszta megértéseket. Hozzáállásuk szerint azok az egyének, akik jó kapcsolatban vannak egymással, akik képesek egymást támogatni és segíteni, azok titkos támadásaik és megítéléseik célpontjaivá válnak. Aki pedig némi hűséggel és némi áldozatot hozva végzi a kötelességét, az úgyszintén a támadásaik célpontjává válik. Függetlenül attól, hogy valami mennyire jó vagy pozitív, megtalálják a módját, hogy lejárassák. Mindenről burkolt kritikát fogalmaznak meg, mindenhez hozzászólnak, és minden kérdésben saját álláspontot képviselnek. Ezek az álláspontok egyáltalán nem valódi álláspontok; inkább képtelenségeket beszélnek, összekeverik a valós tényeket a valótlanságokkal, és felcserélik a feketét a fehérrel; egy cél elérése érdekében, vagy azért, hogy viszályt szítsanak az emberek között, vagy hogy megrágalmazzanak bizonyos személyeket; még odáig is elmennek, hogy szándékosan és meggondolatlanul, a tényeket valótlan részletekkel megszépítve koholnak dolgokat, és alaptalan vádakat fogalmaznak meg, a semmiből valamit kreálva. Akik nincsenek tisztában a tényekkel, hallgatják őket, és azt gondolják, hogy állításaik észszerűnek tűnnek, és semmiképpen sem lehetnek hamisak, ezáltal félre lesznek vezetve. Az efféle ember, aki kedveli a tények és a valótlanságok hamis színben való feltüntetését, burkolt kritikát fogalmaz meg minden pozitív dologgal kapcsolatban. Azért talán, mert van igazságérzete? (Nem.) Dacos azokkal szemben, és nem becsüli azokat, akik aktívan végzik a kötelességüket, akik hűségesek, akik lelkesen áldozzák fel magukat, és akiknek van lelkiismeretük és józan eszük. Mi az okuk tehát ezeknek az egyéneknek a vakmerő beszédre? Hol lehet a probléma gyökere? Miért kedvelik mindig hamis színben feltüntetni a tényeket és a valótlanságokat? (Mert rossz az emberi mivoltuk.) Valóban; ez a rossz emberi mivoltnak köszönhető. Ha jó volna az emberi mivoltuk, akkor nem tüntetnék fel hamis színben a tényeket és a valótlanságokat. A beszédnek a lelkiismereten és a racionalitáson kell alapulnia; nem lehet minduntalan torz elméleteket és eretnekségeket szajkózni. A tények és a valótlanságok hamis színben való feltüntetésének gyökere a rossz emberi mivolt. Bármit is mondanak az ilyen emberek, annak enyhén szólva is rossz a szájíze; megítélnek másokat, de szavaik valójában az elítélés és káromlás rosszindulatú szándékának elemeit hordozzák, és felbujtást, irigységet, dacot, gyűlöletet sugallanak, sőt, még a fekvő emberbe való belerúgás is érződik bennük. Összefoglalva, ezek a fő jellemzői annak, ahogyan hamis színben tüntetik fel a tényeket és a valótlanságokat. Ezeken a tulajdonságokon kívül az ilyen embereknek van még egy közös vonásuk: neheztelnek azokra, akiknek megvan az, ami nekik nincs, és kinevetik azokat, akiknek nincs meg az, ami nekik megvan. Jó-e az emberi mivoltuk? (Nem.) Az ilyen emberek, akik neheztelnek azokra, akiknek megvan az, ami nekik nincs, és kinevetik azokat, akiknek nincs meg az, ami nekik megvan, féltékenyek mindenkire, aki jobb náluk, és a hátuk mögött rosszat mondanak róluk, megítélik és elítélik őket; míg ha valaki alacsonyabb rendű náluk, azt gúnyosan kinevetik, készek kifigurázni, pellengérre állítani és lekicsinyelni. Semmit nem képesek helyesen megérteni vagy a legalapvetőbb emberi erkölcs alapján megközelíteni. Nem kell senkinek áldást kívánniuk, az sem kell, hogy jót kívánjanak bárkinek, vagy azt kívánják, hogy minden úgy alakuljon, ahogyan ők szeretnék, vagy azt, hogy a helyes úton járjanak; de az a legkevesebb, hogy helyesen értékeljenek másokat, anélkül, hogy bármilyen rosszindulatot táplálnának – ők még ebben is kudarcot vallanak. Mi a mögöttes oka annak, hogy hamis színben tüntetik fel a tényeket és a valótlanságokat? A beszédükből, a másokhoz való hozzáállásukból, abból, amit a szívük mélyén gondolnak, és ahogyan másokkal bánnak, egyértelműen kiderül, hogy az emberek e fajtájának az emberi mivolta rosszindulatú. Bár az ilyen emberek csak a szájukat használják a tények és valótlanságok hamis színben való feltüntetésére, e cselekedetek mögött a szívük mélyén ott rejlenek az általuk elérni kívánt eredmények és célok, valamint az emberekkel és dolgokkal kapcsolatos valódi nézeteik és hozzáállásaik. Ha most eltekintünk attól, hogy azok, akik kedvelik hamis színben feltüntetni a tényeket és a valótlanságokat, jól értik-e az igazságot, és hogy ők olyan emberek-e, akik szeretik az igazságot, vajon emberi mivoltuk e jellemzője – a tények és valótlanságok hamis színben való feltüntetésének kedvelése – alapján lehet-e bármilyen jó vagy pozitív hatásuk a testvérekre a gyülekezetben? (Nem.) Egyáltalán nem!

Nézzünk meg néhány konkrét példát, hogy lássuk, milyen megnyilvánulásaik vannak azoknak, akik hamis színben tüntetik fel a tényeket és a valótlanságokat. Tegyük fel például, hogy van egy nővér, akinek a családja nagyon gazdag, ő viszont az evangélium hirdetése és az Istenről való bizonyságtétel érdekében elengedte a test örömeit, és elhagyta otthonát, hogy a kötelességét végezze. Mondjátok meg Nekem, hogyan vélekednének erről a helyzetről a normális emberek? Vajon nem csodálnák és irigyelnék őt? Mindenesetre úgy gondolnák, hogy a nővér dicséretes és utánzásra méltó, amiért képes feláldozni a testi örömöket, hogy végezze a kötelességét. De hogyan nyilatkoznak róla azok, akik kedvelik hamis színben feltüntetni a tényeket és a valótlanságokat? Azt mondják: „Feladja a gazdag ember életét, hogy egész nap az evangéliumot hirdesse; ha így folytatja, előbb-utóbb kirúgja a férje! Hát nem arról szól az istenhit, hogy áldásokat kapjunk és élvezzük az életet? Nézzétek meg: áldásai vannak, de nem tudja, hogyan élvezze őket, lemond a családjáról és a karrierjéről, hogy teljes szívvel tegye a kötelességét; hát nem bolondság ez? Ha az én családom ilyen gazdag lenne, akkor én jól ellennék otthon.” Mondjátok meg Nekem, van-e egyetlen olyan mondat is ezekben a szavakban, amely összhangban van az emberi mivolttal, amely épít másokat? (Nincs.) Akinek van némi tisztánlátása, az ennek hallatán azt gondolhatja: „Ez nem a tények elferdítése? A hívő ember számára eredendően pozitív dolog, hogy lemondjon mindenről azért, hogy Istennek áldozza magát, és ne az anyagi örömöket hajszolja, ők mégis elítélik ezt.” Ha ezt olyasvalaki hallja, akinek nincs tisztánlátása, őt ez félrevezetheti és megzavarhatja; azonnal súlyosan csorbulhat az Istenbe vetett hit iránti buzgósága, valamint az iránti buzgalma, hogy lemondjon dolgokról, és a kötelességei végzésére áldozza magát. Bár a tények és a valótlanságok hamis színben való feltüntetését kedvelők szavainak száma csekély, a másokra gyakorolt negatív hatásuk jelentős, elég ahhoz, hogy valaki egy időre negatív hangulatba kerüljön, és képtelen legyen helyrejönni. Nem így van? (De igen.) Már néhány hihetőnek tűnő szó is megmérgezhet egyeseket, amikor meghallják azokat. Mit árul el ez azok emberi mivoltáról, akik képesek ilyen mérgező szavakat kimondani? (Azt, hogy rossz.) Van-e olyan mondat a szavaik között, amelyet hallva növekedhet valakinek a hite? (Nincs.) Mik ezek a szavak? Összességében ezek mind az álhívők szavai; e mondatok egyikét sem szabadna kimondaniuk azoknak, akik Istent követik. Pontosabban, egyetlen mondat sem tükrözi az emberi mivolt csíráját sem azok közül, amelyeket ezek az emberek mondanak. Mit jelent az emberi mivolt hiánya? Azt jelenti, hogy még csak nem is rendelkeznek erkölccsel. Mit jelent az erkölcs hiánya? A nővérnek jók az életkörülményei, gazdag családja van, és mi a hozzáállásuk ezeknek az embereknek? Csupán irigység ez, amit jókívánságok követnek, majd a továbblépés következik? (Nem.) Akkor mi a hozzáállásuk? Irigység, felháborodás, neheztelés és panaszok rejtegetése a szívükben: „Megérdemli, hogy ilyen sok pénze legyen? Nekem miért nincs ennyi pénzem? Miért áldja meg isten őt és engem nem?” A nővér gazdag és sikeres, ezért irigységet és gyűlöletet éreznek, egyetlen szóval sem említve őszinte csodálatot vagy jókívánságot. Ez még a legalapvetőbb erkölcsöknek is a teljes hiányát jelzi. A nővér gazdag, ezért gyűlöletet táplálnak iránta, szinte odáig menve, hogy megpróbálnák elragadni vagy kicsalni a vagyonát. Ráadásul ez a nővér gazdag családban él, mégis képes hátrahagyni a jó életkörülményeket és az anyagi kényelmet, hogy elmenjen és tegye a kötelességét; egy Istenben hívő számára ez gratulációra méltó dolog, csodálatra és irigységre méltó. Az embereknek minden jót kellene kívánniuk neki, és megpróbálniuk közel kerülni hozzá és utánozni őt. De vajon ezek az emberek, akik kedvelik hamis színben feltüntetni a tényeket és a valótlanságokat, mondanak-e ilyesmit? (Nem.) Hogyan beszélnek? Minden mondatukat nyers szavak és némi gyűlölet jellemzi. Miért tudnak így beszélni? Azért, mert elégedetlenek a saját helyzetükkel, neheztelést táplálnak, és ezért ezen a gazdag nővéren vezetik le a dühüket. Istenben hívő emberként különösen nagyra kellene értékelni, csodálni, tanulni azoktól és utánozni azokat, akik képesek aktívan végezni a kötelességüket és törekedni az igazságra. Ahelyett, hogy tanulnának a nővér erősségeiből, hogy ellensúlyozzák vele saját gyengeségeiket, ezek az emberek bolondnak gúnyolják őt, sőt remélik, hogy a férje elválik tőle; várják, hogy láthassák a bukását. Vajon nem örülnének-e akkor, ha valóban elválna a férje ettől a nővértől? Nem teljesülne a kívánságuk? Ez hűen tükrözi a valódi érzéseiket, valamint a szándékukat és a céljukat is. Nem kívánnak jót másoknak; ha bárki olyat látnak, akinek jól megy, vagy aki jobb náluk, az irigységgel és nehezteléssel tölti el őket. Nem számít, hogy valaki másnak mennyire erős az Istenbe vetett hite, ha az illető jobb náluk, akkor egyszerűen nem tudják elfogadni. Teljesen hiányzik belőlük az emberi mivolt, és képtelenek egyetlen áldó vagy építő szót is kimondani. Miért nem képesek ilyen szavakat kimondani? Mert túl gonosz az emberi mivoltuk! Nem arról van szó, hogy nem akarnak beszélni, vagy hogy nem ismerik a megfelelő szavakat, hanem arról, hogy a szívük tele van irigységgel, nehezteléssel és felháborodással, ami lehetetlenné teszi számukra az áldó szavak kimondását. Akkor tehát az a tény, hogy a szívük tele van ilyen romlott dolgokkal, utalhat arra, hogy rosszindulatú az emberi mivoltuk? (Igen.) Utalhat. Mivel ilyen romlott beállítottságokat fednek fel, a többiek számára könnyűvé válik a felismerés, és átlátnak romlott lényegükön.

Mondok egy másik példát. Volt egy nővér, aki, mielőtt hinni kezdett volna Istenben, folyton összetűzésbe került a sógora feleségével. Később mindketten elkezdtek hinni Istenben, és Isten szavainak evésén és ivásán keresztül megértettek néhány igazságot. Rájöttek, hogyan kell viselkedni és kijönni másokkal, és ahogy a romlottságuk feltárult, képesek voltak megnyílni egymás felé, és megpróbálták megismerni önmagukat, ami egyre harmonikusabbá tette a kapcsolatukat. Egyesek irigyelték őket, és azt mondták: „Nézzétek őket, az egész család hisz Istenben, és a sógornők olyanok, mint az igazi testvérek. Nem az Istenbe vetett hitük miatt van-e mindez? A nem hívők családjai egyáltalán nem tudnak kijönni egymással, mindig veszekednek és versengenek egymással, még az egyazon anyától származó testvérek is. A hívők sokkal jobbak; még ha a sógornők nem is igazi testvérek, amíg hisznek Istenben, közös célokra törekednek, ugyanazt az utat járják, és közös nyelvet beszélnek, addig lélekben összeillenek, ami csodálatos!” Ez mutatja, hogy azok, akik valóban hisznek Istenben, különböznek a nem hívőktől. A különböző családokból származó emberek közös célokkal és törekvésekkel jönnek össze, összeegyeztethetően Isten házában és Isten előtt. Azért mondjuk ezt, hogy az emberek tudják, hogy ez Isten szavainak és munkájának hatása, Isten által az embereknek adott kegyelem. Ez olyasvalami, amivel a nem hívők nem rendelkeznek, és nem élvezhetik. Miután ezt hallotta valaki, az a legkevesebb, hogy úgy érzi, jó dolog hinni Istenben, és kedvező benyomása lesz az Istenbe vetett hitről. De hallgassátok meg, mit mond erről az, aki kedveli hamis színben feltüntetni a tényeket és a valótlanságokat: „Hmm! Talán azt látod, hogy ezek a sógornők látszólag jól kijönnek egymással, minden harmonikus az összejöveteleken – de vajon nem szoktak néha veszekedni is egymással? Nem tudhatod, korábban nagyon csúnyán szoktak veszekedni!” Mások azt mondják: „Korábbi vitáik és veszekedéseik azért voltak, mert nem hittek Istenben, és nem értették az igazságot. Most már remekül kijönnek egymással! Ez azért van, mert most már mindketten hisznek Istenben, értenek néhány igazságot, és közösségben meg tudnak nyílni egymás előtt, ismerik saját romlottságukat, és gyakran együtt végzik a kötelességüket. Bár még mindig van közöttük némi súrlódás, általában be tudják ismerni egymásnak a hibáikat, és konzultálnak egymással mindenről, amit tesznek. Ez olyasvalami, amit egyetlen nem hívő sem tud elérni, még a vér szerinti rokonaikkal sem.” Mégis, aki hamis színben tünteti fel a tényeket és a valótlanságokat, azt mondja: „Melyik családban nincsenek veszekedések? Nemhogy a sógornők, még a vér szerinti testvérek is veszekednek, nem igaz? Az összhang, ami most látszólag megvan közöttük, csak színjáték a többiek számára. Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy nem fognak küzdeni egymással az örökségért, amikor egyszer meghal az apósuk! Az istenhit nem csak egy kívánság, egyfajta lelki vigasz? Vajon tényleg le tudnának mondani ennyi vagyonról emiatt? Kizárt!” Van-e egyetlen olyan állítás is ezekben a szavakban, amely megfelel a tényeknek? Van-e akár egyetlen kívánság is az emberek jólétére, bármilyen áldásra vonatkozóan? (Nincs.) Van-e bármi, ami azt a személyes érzelmet fejezi ki, hogy Istenben hinni valóban jó, miután láttak másokat úgy élvezni Isten kegyelmét, ahogyan ők maguk is élvezték? (Nincs.) Azok szerint, akik hamis színben tüntetik fel a tényeket és a valótlanságokat, ezek a személyes átalakulások, amelyek a testvérek között történnek, mind csalások; az igazság megszerzése és a beállítottságban bekövetkező változások, amelyek az Istenbe vetett hitből erednek, mind hamisak; nem hisznek abban, hogy Isten képes megtisztítani az embereket, hogy Isten képes megváltoztatni az embereket. Szavaikból nemcsak az emberek iránti önkényes megítélésük, gyűlöletük és káromlásuk rajzolódik ki, hanem az Isten munkájának és szavainak emberekre gyakorolt hatását illető hitetlenségük és tagadásuk is. A sógornők jó kapcsolatban vannak, és az Istenbe vetett hitük miatt toleranciát és türelmet tanúsítanak egymás iránt, amikor együtt vannak. Ez a személy, aki kedveli hamis színben feltüntetni a tényeket és a valótlanságokat, kényelmetlenül és elégedetlenül érzi magát a szívében, ezért minden lehetséges eszközzel megpróbál viszályt szítani a nővérek között, és akkor lesz boldog, ha el tudja érni, hogy a sógornők vitatkozzanak és veszekedjenek, amikor találkoznak. Miféle magatartás ez? Miféle mentalitás ez? A mentalitásukból ítélve nem perverz kissé? (De igen.) A magatartásukat tekintve nem förtelmes? (De igen.) Mégis, az ilyen emberek még mindig részt vesznek a gyülekezeti életben, és a kötelességeiket végzők között nincs hiány az ilyen emberekből. Ezeket az embereket általában úgy emlegetik, mint akiknek „csípős a nyelve”. Valójában nem csak a nyelvük csípős; a belső világuk hihetetlenül sötét és mérgező! Bármilyen jó tapasztalati tanúságtételeket is osztanak meg a testvérek, az ő szemükben ezek mind mesterségesek és kitaláltak, és nincs bennük semmi különleges. Akárkiben is végzi el Isten az ítélet és a fenyítés munkáját, ami jelentős nyereséget eredményez, olyannyira, hogy az illető ki tud állni, és meg tudja osztani tapasztalatait, és bizonyságot tud tenni Istenről – ezek az emberek mélyen legbelül lenézik ezt, és azt gondolják: „Mi olyan nagyszerű ebben? Ennyi prédikációhallgatás után nem lenne bárkinek némi megértése? Csak írsz egy cikket a tapasztalati tanúságtételről, és már elégedett vagy, győztesnek tartod magad? Kíváncsi lennék, hogy amikor majd rosszul mennek a dolgok, nem panaszkodsz-e továbbra is istenre. Ha isten elveszi a gyermekedet, szeretném látni, hogy sírsz-e, és hogy akkor is tudsz-e még hinni istenben!” Mit gondoltok, mi tölti meg a szívüket? Vajon nem az a vágy, hogy az egész világban káosz uralkodjon, vajon nem a helyes úton járó emberektől való félelem? Összefoglalva, bárki családjában történik is valami, nekik megjegyzést kell tenniük rá, de függetlenül attól, hogy mit mondanak, ezeket az embereket egyvalami jellemzi, mégpedig az, hogy remélik, hogy senkinek sincs jó sora – mindenkiről úgy beszélnek, mintha teljesen érdemtelenek lennének; boldoggá teszi őket, hogy úgy beszélnek másokról, mint semmirekellőkről, és mindig élvezettel gyönyörködnek mások szerencsétlenségében. Ha valakinek gazdag családja van, iriggyé, dühössé és gyűlölködővé válnak, állandóan panaszkodnak a szívükben, és azt kívánják, hogy Isten fossza meg azt az embert a gazdagságától és a kegyelemtől, amit élvez, és nekik adja azt. Elviselhetetlen hallgatni az emberek háta mögött elhangzó panaszaikat. Hasonlítanak-e bármiben is Isten híveihez? Természetesen az ilyen emberek az álcázásban is jártasak. Nem számít, mennyire rosszindulatú vagy sötét a szívük, a testvérek jelenlétében az összejöveteleken ők is megértésükről és meglátásaikról beszélnek, nagyszerű doktrínákat szajkózva, hogy álcázzák magukat, „dicsőséges”, jó képet kialakítva magukról. A színfalak mögött azonban nem beszélnek és nem viselkednek emberként. A legtöbb ember, ha még nem érintkezett ezekkel az egyénekkel, és nem ismeri valódi megnyilvánulásaikat, vagy azt, hogy mi rejlik a szívük mélyén, pusztán csak hallotta őket összejövetelek alkalmával helyesen beszélni, nem fogja felfedezni, hogy milyen aljas vagy ádáz az emberi mivoltuk, vagy milyen alantas a jellemük, sőt, még jót is gondol róluk. Csak miután több időt töltöttek velük, és megértették cselekedeteiket és viselkedésüket a színfalak mögötti életben, akkor kezdik az emberek fokozatosan tisztán látni őket, és kezdenek undorodni tőlük. Ezért valaki felismerése nem alapulhat kizárólag az összejöveteleken elhangzó kellemes szavain; meg kell figyelni a tetteit és szavait a színfalak mögött, az életben is, hogy megláthassuk a lényegét és az igazi arcát.

Azon kívül, hogy nem beszélnek emberhez méltóan, az olyan típusú embereknek, akik kedvelik hamis színben feltüntetni a tényeket és a valótlanságokat, van egy másik jellemzőjük is: mindenkire és mindenre megjegyzést akarnak tenni, még azokra is, akiket nem ismernek, vagy akikkel soha nem érintkeztek, és mások életének legapróbb dolgait sem kímélik. Megjegyzéseik eredménye az, hogy bármennyire is pozitív valami, a beszédük negatívvá torzítja azt; bármennyire is helyes valami, negatívvá torzul, amikor az aljas szájukra veszik. Ez teszi őket boldoggá, így tudnak jól enni és nyugodtan aludni. Mondjátok meg Nekem, miféle teremtmény ez? Például, ha néhány testvér idén jól keresett, és anyagilag jobban áll – egy kicsivel többet adakozik, meghaladva az egytizedet –, akkor irigykedni kezdenek, és azt mondják: „Miért adakoztok idén ennyit? Isten döntése arról, hogy egy ember jó vagy gonosz, nem azon alapul, hogy mennyit ajánl fel. Mi értelme a buzgalmadnak? Isten háza nem szűkölködik a pénzben.” Megint előjönnek a kellemetlen szavak, ugye? Nem számít, hogy ki tesz valami helyeset vagy olyasmit, ami összhangban van az igazsággal, ők azt kifogásolhatónak találják, és rendkívüli undort éreznek a szívükben. Minden lehetséges eszközzel megpróbálnak hatalmukba keríteni, ürügyeket keresnek arra, hogy támadjanak, vádoljanak és elítéljenek, amíg csak le nem győznek, és ki nem verik belőled a pozitivitást, teljesen összezavarva téged, hogy már képtelen vagy megkülönböztetni, hogy mi a helyes és mi nem. Aztán jót nevetnek, titokban gúnyolódva rajtad, és azt mondják magukban: „Mindössze ennyi vagy, és mégis te beszélsz tapasztalati tanúságtételről!” Ez egy ördög, aki megmutatja az igazi arcát, nem igaz? Nem a Sátán szolgájának, egy antikrisztusnak a szavai ezek? (De igen.) Minél többet beszélek az ilyen emberekről, annál dühösebb leszek és annál jobban undorodom tőlük. Találkoztatok már valaha ilyen emberekkel? Függetlenül a megjelenésüktől vagy az arcvonásaiktól, valahányszor tények és valótlanságok hamis színben való feltüntetésére készülnek, furcsává válik az arckifejezésük: az ajkuk eltorzul, a szemük ferdén áll, már nem néznek egyenesen másokra, és egyesek arcvonásai mintha még a helyükről is eltolódnának. Ez egy olyan, feléd sugárzott jel, amely azt üzeni, hogy most nem úgy fognak beszélni, mint az emberek. Mit teszel ekkor? Veszed ezt a jelet, vagy kizárod? (Kizárom.) El kell határolnod magad, meg kell mondanod nekik: „Ne beszélj, nem akarom hallani. Túl sokat pletykálsz. Ha nem akarsz úgy beszélni, mint egy ember, akkor maradj távol tőlem. Nem akarom, hogy megzavarj; nem akarok belekeveredni ezekbe a helytelen személyközi kapcsolatokba, nem fogok odafigyelni egy olyan emberre, mint te.” Figyelj, és lásd meg, hogy ki az közületek, aki kedveli hamis színben feltüntetni a tényeket és a valótlanságokat, kinek ilyen a magatartása, és aztán gyorsan határolódj el tőle. Mi jellemzi ezeknek az embereknek az emberi mivoltát? A méregtől csöpögő beszéd, vagy köznyelvi kifejezéssel élve, hogy „csípős a nyelvük”. Azzal, hogy leleplezed mérgező szavaikat, megláthatod a különböző kijelentéseiket; a kijelentéseiken keresztül láthatod a belső világukat, és pontosan meghatározhatod, hogy mi az emberi mivoltuk lényege, és hogy gonosz emberek-e. Az ilyen emberek, akik kedvelik hamis színben feltüntetni a tényeket és a valótlanságokat, az általuk kibocsátott különböző jelzések és kijelentések révén lehetővé teszik mások számára, hogy egyértelműen megnevezhessék őket, mint gonosz embereket. Az ilyen emberek teljes mértékben megfelelnek a kitakarítandók vagy kizárandók mércéjének; nem lehet kegyelemmel lenni irántuk. Ki kell őket takarítani, és nem szabad megengedni, hogy zavart okozzanak a gyülekezetben.

Az imént beszélgettünk az olyan embertípus jellemzőiről, akik kedvelik hamis színben feltüntetni a tényeket és a valótlanságokat, és az Istenbe vetett hitük állapotából és az emberi mivoltuk megnyilvánulásaiból világossá kell válnia, hogy olyanfajta emberről van szó, aki idegenkedik az igazságtól, és nem szereti az igazságot. Emberi mivoltuk olyannyira silány, hogy az észszerűséggel szemben érzéketlenek, és még a legalapvetőbb emberi erkölcsöt is nélkülözik; csak éppen az ő esetükben a silány emberi mivoltuknak az a jellemzője, hogy különösen kedvelik hamis színben feltüntetni a tényeket és a valótlanságokat. Kimondott szavaikból megfigyelhető az emberi mivoltuk jellemzője és az emberi mivoltuk lényege; az ilyenfajta emberek nyilvánvalóan silány emberi mivoltúak. Mennyire silány az emberi mivoltuk? A gonoszság mértékéig silány, ezáltal a gonosz emberek kategóriájába sorolja őket. Ez azért van így, mert a szavaik, amelyeket jellemzően mondanak, nem csak időnként panaszkodók, nem csak egy kis irigységet fejeznek ki, és nem csak egy kis emberi gyengeséget mutatnak időnként; megnyilvánulásaik nem egy közönséges, átlagos romlott beállítottság megnyilvánulásai, hanem elégségesek ahhoz, hogy bizonyítsák, hogy ők a gonosz emberek közé sorolhatók. Ez az első személytípus: azok, akik kedvelik hamis színben feltüntetni a tényeket és a valótlanságokat.