G. Támogató keresése

Az emberek Istenbe vetett hitének hetedik célja az, hogy támogatót keressenek. Láttatok már ilyen embereket? Ez egy elég különleges helyzet; bár nem sokan vannak, de mindenképpen léteznek. Ennek az az oka, hogy Isten gyülekezetei nemcsak Kínában jelentek meg, hanem Ázsiában, Európában, Észak- és Dél-Amerikában, valamint Afrika különböző országaiban is, és így ezek az opportunisták és álhívők velük együtt meg fognak jelenni. Nem számít, mennyire valószínű az, hogy megjelennek ezek az emberek, mindenesetre, ha egyszer megjelennek, szembe kell néznetek velük és fel kell ismernetek őket, és nem szabad hagynotok, hogy ezek az álhívők bármilyen státuszt szerezzenek és zavart keltsenek a gyülekezetben. Ha azt gondoljátok, hogy ezek a problémák nem léteznek, mert nem jelentek meg, vagy nem találkoztatok velük, akkor ez egy ostoba gondolat. Amint felmerülnek ezek a problémák, ha akkor nem ismered fel, és nem tudod, hogyan oldd meg őket, akkor nagy rejtett veszélyeket hoznak a gyülekezetre, Isten házára, a testvérekre és a gyülekezet munkájára. Tehát mielőtt bármi történne, tudnod kell, hogy milyen problémákkal kell szembenézned, és hogyan kell megoldanod őket. Ez a legjobb módja; láthatatlan védelemként szolgál a számodra. Az Istenbe vetett hit hetedik céljával kapcsolatban említett emberek, akik azért hisznek Istenben, hogy támogatót keressenek, nincsenek kevesen. Ez a társadalom mindenütt tele van igazságtalansággal, megkülönböztetéssel és elnyomással. A társadalom minden szintjén tele vannak az emberek utálattal és gyűlölettel a társadalomban tapasztalható különféle igazságtalanságok iránt, és tele vannak haraggal is. Az emberi világ igazságtalanságai elől azonban nem könnyű elmenekülni, hacsak nem tűnsz el belőle. Amíg valaki ebben a világban él, amíg ezek között az emberek között él, addig – többé-kevésbé, kisebb-nagyobb mértékben – meg fogják félemlíteni és meg fogják alázni, sőt előfordulhat, hogy egyes hatalmas erők vadászni fognak rá és üldözni fogják. Ezek a különböző igazságtalanságok és egyenlőtlenségek nagy stresszt okoztak az emberek lelkében, jelentős pszichológiai nyomást gyakorolva rájuk, és természetesen sok kellemetlenséget okozva az emberek normális életében. Ennek eredményeképpen némelyekben önkéntelenül kialakul egy bizonyos elgondolás: „Ahhoz, hogy valaki megvesse a lábát a társadalomban, kell egy mögötte álló erő, amelyre támaszkodhat. Amikor nehézségekbe ütközik és segítségre szorul, vagy amikor egyedül van és tehetetlen, akkor lesz egy olyan csoport, amelyik támogatja őt és intézkedik, hogy megoldja a gondjait és problémáit, amelyekkel szembesül, illetve biztosítsa a megélhetéséhez szükséges legfontosabb dolgokat.” Ennélfogva törekednek arra, hogy ilyen támogatást találjanak. Természetesen közülük néhányan végül megtalálják a gyülekezetet. Úgy vélik, hogy a gyülekezetben az emberek a szívükben egységesek és ugyanazért a célért dolgoznak, mindegyiküknek van hite, jó szándékkal és kedvesen viselkednek másokkal szemben, távol maradnak a társadalmi konfliktusoktól, és elhatárolódnak a társadalom gonosz tendenciáitól. Azok számára, akik hisznek Istenben, a gyülekezet kétségtelenül a nagyszerű igazságosság szimbóluma ebben a társadalomban és a világban; a gyülekezet tagjairól is pozitív, jó és kedves kép él az emberek fejében. Egyesek azért döntenek úgy, hogy hisznek Istenben, mert a társadalom legalján vannak, nincs semmiféle érdekérvényesítési képességük a társadalomban, és teljesen hiányzik a jó családi hátterük. Különféle nehézségekkel szembesülnek az oktatásban részesülés, a barátkozás, a munkakeresés vagy a különböző dolgok elvégzése során, ezért úgy vélik, hogy ebben a társadalomban a túléléshez és ahhoz, hogy megvessék a lábukat, szükségük van néhány emberre, akik segítenek nekik. Például álláskereséskor, ha önmagukra hagyatkoznak, és elképzelés nélkül fésülik át az álláslehetőségeket, szinte minden megtakarításukat felélhetik anélkül, hogy egyáltalán találnának megfelelő állást. Ha azonban megbízható emberek segítik őket a keresésben, akik őszintén tudnak segíteni, akkor sokkal kevesebb gonddal kell megküzdeniük, és az álláskereséssel töltött idő is jelentősen lerövidül. Tehát úgy gondolják, hogy ha sikerül találniuk egy ilyen támogatót, akkor mindenben, amivel a társadalomban foglalkozniuk kell – az oktatásban részesülés, az álláskeresés, sőt a mindennapi életük és túlélésük során is –, lesz néhány ember, akik közbenjárnak az érdekükben és támogatják őket, egy csapat lelkes ember, aki a színfalak mögül segíti őket. Így amikor megtalálják a gyülekezetet, úgy érzik, hogy ráleltek a megfelelő helyre. A gyülekezet nagyon jó választássá válik számukra ahhoz, hogy megvessék a lábukat a társadalomban és békés életet éljenek. Például legyen szó akár orvoshoz fordulásról, vásárlásról, biztosításkötésről, lakásvásárlásról, gyermekeik iskolaválasztásában való segítéséről, vagy akár bármilyen ügy elintézéséről, a gyülekezetben mindig találnak szerető embereket, akik segítő kezet nyújtanak ezeknek a problémáknak a megoldása érdekében. Így az életük sokkal kényelmesebbé válik, már nincsenek annyira egyedül a társadalomban, és az ügyek intézésének nehézségei jelentősen lecsökkennek. Ebből következően számukra valóban kézzelfogható előnyökkel jár, ha eljönnek a gyülekezetbe, hogy higgyenek Istenben. Még ha orvoshoz mennek is, a testvérek találnak majd a kórházban ismerősöket, akik kisegítik őket; a testvéreket felhasználhatják arra is, hogy a legjobb ajánlatokat kapják a vásárlásoknál, és akár házat is vásároljanak bennfentes áron. A gyülekezeti testvérek segítségével mindezek a problémák megoldódnak. Úgy érzik: „Istenben hinni olyan nagyszerű! Munkát találni, ügyeket intézni és vásárolni, ez most már mind kényelmes! Amikor csak szükségem van valamire, elég egy telefonhívás vagy egy üzenet a csoportnak, és mindenki összefog, hogy segítő kezet nyújtson. Annyi kedves ember van a gyülekezetben; az ügyek intézése olyan kényelmes! Nem volt könnyű támogatót találni, ezért nem fogom elhagyni a gyülekezetet, bármi történjék is. De az összejövetelek isten házában mindig együtt járnak isten szavainak olvasásával és az igazságról való beszélgetéssel, amitől kényelmetlenül és ellentmondásosan érzem magam. Vonakodom enni és inni isten szavait, és valahányszor az igazságról szóló beszélgetést hallom, idegenkedek tőle. De ha nem figyelek oda, az nem fog működni – nem hagyhatom el őket. Nagyon sokat segítenek nekem. Ha nem vagyok hajlandó meghallgatni, zavarban fogom érezni magam, és az is kínos lenne, ha azt mondanám, hogy már nem hiszek, úgyhogy csak teszem, amit ők, és szépeket mondok.” Szívük szerint valójában nem akarnak hinni, de nem tehetnek mást, mint hogy kizárják ezt az érzést. Egyesek azt mondják: „Mindig csak azt látod, hogy éppen kérik a testvéreket, hogy intézzenek el valami ügyet, azután pedig nagyon elégedettek, amikor a testvérek segítenek – fel tudod ismerni, hogy az Istenbe vetett hitük egyetlen célja az, hogy ezáltal támogatót találjanak?” E megnyilvánulásokon kívül nézd meg, hogy általában olvassák-e Isten szavait és beszélgetnek-e az igazságról, hogy képesek-e elvégezni a kötelességüket és van-e náluk bármi valódi változás; ebből megtudhatod, hogy őszintén hisznek-e Istenben. Akik támogatót keresnek, csak azért hisznek Istenben, hogy arra használják a gyülekezetet és a testvéreket, hogy intézzék az ügyeiket és megoldják az életükben lévő nehézségeket. De soha nem említik a kötelességvégzésüket, valamint nem eszik és isszák Isten szavait, és nem beszélgetnek Isten szavairól. Amint valami frappáns módszerről hallanak, amivel el lehet intézni a dolgokat, nagyon izgatottak lesznek; szakadatlan fecsegésbe kezdenek, még félbeszakítani sem lehet őket. De amikor a kötelességvégzésről van szó vagy az őszinteségről, és hogy nem szabad hazudni, sem becsapni másokat, akkor elnémulnak. A szívükben nem érdeklik őket ezek a dolgok – akármilyen szenvedélyesen is beszélsz, nem reagálnak, és nem vesznek részt a beszélgetésben; sőt, állandóan próbálnak félbeszakítani, és valami olyan felé terelni a témát, ami érdekli őket. Azon törik a fejüket, hogyan vegyék rá a testvéreket, hogy tegyenek meg dolgokat nekik és tegyenek erőfeszítéseket értük, nem akarva lehetőséget adni a testvéreknek arra, hogy megemlítsék a kötelességvégzést vagy az Istenért való önfeláldozást. Ha bárki azt javasolja, hogy végezzék kötelességeiket és áldozzák fel magukat Istenért, gyorsan találnak egy sürgős saját ügyet, amit felajánlhatnak cserébe; míg a testvérek ezt az ügyet intézik helyettük, addig ők vonakodva tesznek némi erőfeszítést Isten házáért, épphogy kielégítve a testvérek kérését, és amint megoldódott a személyes ügyük, elhidegülnek a testvérektől. Hogy fenntartsák a kapcsolatot a gyülekezettel, hogy ne veszítsék el ezt a támogatót, amely a gyülekezet, és ezeket a segítőket, akik a testvérek, szoros kapcsolatot ápolnak mindenkivel, aki hasznos a számukra, gyakran gondoskodón érdeklődve utánuk, figyelmes és őszintétlen szavakkal, hogy fenntartsák a kapcsolatokat. Arról beszélnek, hogy mennyire hisznek Isten létezésében, hogy Isten mennyire megáldja őket, hogy Isten mennyi kegyelmet ad nekik, és hogy milyen gyakran hullatnak könnyeket, mert úgy érzik, hogy lekötelezettjei Istennek, és készek meghálálni Isten szeretetét – ezzel akarják megtéveszteni a testvéreket, és elnyerni a segítségüket. Amint valakit már nem érdemes kihasználni, azonnal letiltják és törlik az elérhetőségeit. Akik a legelőnyösebbek számukra, akiket leginkább érdemes kihasználni, azoknak keresik a kegyeit, kiszolgálják őket, és közel kerülnek hozzájuk. Ami pedig azokat illeti, akiket nem érdemes kihasználni, akiknek hozzájuk hasonlóan nincs befolyásuk vagy státuszuk a társadalomban, és akik szintén a társadalom legalsó fokán állnak, és nincs kire támaszkodniuk, rájuk egy pillantást sem pazarolnak. Kizárólag azokkal barátkoznak, akiket érdemes kihasználni, és akiknek vannak kapcsolataik a társadalomban, őket tartják alkalmasnak. Csak akkor képesek erőfeszítést tenni és nehézségeket elviselni a gyülekezetért, ha szükségük van valamire a gyülekezettől vagy a testvérektől. Valójában az ilyen emberek álhívőkre jellemző megnyilvánulásai nagyon nyilvánvalóak. Otthon soha nem olvassák Isten szavait, soha nem imádkoznak Istenhez, ha nincsenek nehézségeik, és nagy vonakodással vesznek részt a gyülekezet életében. Nem ajánlkoznak kötelességek végzésére, és nem kezdeményezik a gyülekezeti munkába való bekapcsolódásukat; különösen a veszélyes munkában nem vesznek soha részt aktívan. Még ha bele is egyeznek, hogy megtesznek valamit, nagyon türelmetlennek mutatkoznak, és csak hívásra vagy felkérésre tesznek vonakodva némi erőfeszítést. Ezek az álhívők megnyilvánulásai. Nem olvassák Isten szavait, nem végeznek kötelességet – még ha vonakodva részt is vesznek a gyülekezeti életben, ez azért van, hogy ne veszítsék el a gyülekezeti testvérek közösségét, ami hatalmas támogató számukra. Csak azért tartanak fenn kapcsolatokat ezekkel az emberekkel, hogy a jövőben kényelmesebb legyen számukra az ügyek intézése. Az ilyen emberek, amint megvetik a lábukat a társadalomban, és van hol letelepedniük és elkezdeniük az életüket, és amint sikerül érvényesülniük a világban és befolyásra tesznek szert, és kilátásaik lesznek egy káprázatos jövőre, gyorsan és habozás nélkül elhagyják a gyülekezetet, megszakítják a kapcsolatot a testvérekkel, és felhagynak a kapcsolattartással. Ha van egy potenciális befogadó az evangéliumra, akivel ők jó kapcsolatban állnak, és te fel akarod venni velük a kapcsolatot, hogy hirdesd az evangéliumot annak a személynek, akkor nem tudod majd elérni őket. Nemcsak a gyülekezettel szakítják meg a kapcsolatot, hanem a barátságnak is véget vetnek bizonyos személyek esetében. Nem árulták még el magukat, hogy álhívők? (De igen.) Hogyan kezelje tehát a gyülekezet az ilyen embereket? (Ki kell takarítani őket.) Kellene-e adnunk nekik egy esélyt, megértést tanúsítanunk a gyengeségük és az életükben lévő nehézségek iránt, és jobban támogatnunk és segítenünk őket, hogy képesek legyenek hinni Isten létezésében, érdeklődni az igazság iránt, és őszintén feláldozni magukat Istenért? El kell végezni ezt a munkát? (Nem.) Miért nem? (Mert ezek az emberek egyáltalán nem azért vannak itt, hogy higgyenek Istenben.) Így van, nem azért jöttek, hogy Istenben higgyenek; a céljuk nagyon is világos – azért vannak itt, hogy támogatót keressenek. Tehát elérhet-e bármilyen eredményt az ilyen emberekkel folytatott beszélgetés az igazságról? (Nem.) Nem fogják befogadni; nem értékelik, nincs szükségük rá, és nem érdekli őket.

Hogyan jellemezzük azokat, akik csak azért hisznek Istenben, hogy támogatót keressenek? Elég találó, ha olyan emberekként jellemezzük őket, akik a saját érdekeiket minden más elé helyezik. Amíg úgy látják, hogy valaki hasznos és előnyös számukra, addig mindent megtesznek, amit az illető kér; sőt, bármilyen és minden parancsot teljesítenek, amelyet az illető ad. A saját érdekeiket mindenek fölé helyezik; amíg valami az ő érdekeiket szolgálja, addig rendben van. Ha azt mondod nekik, hogy az Istenbe vetett hit áldásokat és előnyöket fog hozni, akkor biztosan hinni fognak Benne, és megteszik, amire csak kéred őket. Amíg a társadalmi ügyek intézésére való képességed megfelel az igényeiknek, és lehetővé teszi számukra, hogy hasznot húzzanak belőle, addig biztosan tartani fogják veled a kapcsolatot. A veled való kapcsolatuk azonban nem jelenti azt, hogy valóban hinni tudnak Istenben, és azt sem, hogy őszintén fel fogják áldozni magukat Istenért, ahogyan te teszed. Még ha jól kijönnek is veled, és különösen jó a kapcsolatotok, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ugyanazt a nyelvet beszélitek, ugyanazt az utat követitek, vagy ugyanazok a törekvéseitek. Ezért nem szabad, hogy félrevezessenek az ilyen emberek. Ezek az emberek dörzsöltek, és megvannak a taktikáik a másokkal való érintkezésre. Az Istenbe vetett hitük célja az, hogy támogatót keressenek, nem pedig az igazságra való törekvés és az üdvösség elérése. Ez mutatja, hogy milyen alantas és sötét a jellemük! Azért jönnek a gyülekezetbe, hogy olyan embereket találjanak, akiket kihasználhatnak, összeesküvést szőve, hogy különféle előnyöket szerezzenek maguknak. Ez nem azt jelenti, hogy az ilyen emberek képesek mindenféle fenntartás nélkül cselekedni, és mindenféle szégyentelen dolgot elkövetni? (De igen.) Már abból a tényből, hogy Istenbe vetett hitük célja az, hogy támogatót keressenek és biztosítsák a megélhetésüket, világosan látszik, hogy ezek az emberek semmi jót nem jelentenek és alantas jelleműek, önzőek, megvetendők és aljasak, akik nagy sötétségben élnek. Ezért a gyülekezet alapelve a velük való bánásmódra szintén az, hogy fel kell ismerni, majd ki kell takarítani vagy kizárni őket. Amint felismered, hogy nem igaz hívők, hogy a gyülekezetbe kiutat keresve és azt kihasználni jöttek, hogy ki akarják használni a testvéreket, hogy azok ügyeket intézzenek és szolgálatot végezzenek nekik, akkor ilyen esetekben a vezetőknek és a dolgozóknak, valamint a testvéreknek azonnal és pontosan kell kezelniük a helyzetet. A gyülekezet, illetve a testvérek biztonságának veszélyeztetése nélkül, a lehető leghamarabb takarítsátok ki vagy zárjátok ki őket. Nem szabad megengedni, hogy továbbra is a testvérek körül ólálkodjanak. Ők nem tárgyai Isten üdvösségének. Amikor ilyen emberek ólálkodnak köztetek, ők állandóan sóvárgó és éber szemmel figyelnek mindenkit, hogy lássák, ki az, akit érdemes kihasználni. Mindig azt számolgatják, hogy vannak-e olyanok a gyülekezetben, akiket felhasználhatnak – akinek vannak kórházban dolgozó rokonai, aki tudja, hogyan kell kezelni a betegségeket vagy titkos gyógymódokkal rendelkezik, aki nagykereskedelmi árakat tud elérni a boltokban, amelyik fivér családjának autókereskedése van, aki bennfentes árakat tud elérni házakra –, ezeknek a dolgoknak különösen utánajárnak. Ezek az emberek aprólékosak a számolgatásaik során! Még a kis dolgokat is számolgatják, és szeretnek a testvérek ellen is mesterkedni, és terveket szőni a kihasználásukra. Mindenki családi hátterét kifürkészik, és mindenkit a terveik és összeesküvéseik hatókörében tartanak. Vajon képes-e a szívetek békét érezni, amikor ilyen emberekkel érintkeztek? (Nem.) Mi a teendő, ha nincs béke? Az ilyen emberekkel szemben résen kell lennetek. Ezek az emberek hátsó szándékkal hisznek Istenben; nem azért vannak itt, hogy az igazságra vagy az üdvösségre törekedjenek, hanem azért, hogy támogatót, megélhetést és kiutat keressenek önmaguk számára. Az ilyen emberek különösen önzőek, megvetendők és alattomosak. Nem végeznek semmi kötelességet, és nem áldozzák fel magukat Istenért. Amikor a gyülekezetnek szüksége van rájuk, sehol sem lehet őket megtalálni, de újra felbukkannak, amint az ügy megoldódott. Ezek az emberek csak kihasználni tudnak, és semmi haszna a gyülekezetben maradásuk megengedésének; különböző módszereket kell igénybe venni a mielőbbi eltakarításukra. Egyesek azt kérdezik: „Valóban különböző módszerekre van szükség ahhoz, hogy egyetlen emberrel elbánjunk?” A gyülekezetben mindenféle ember van; sokan közülük csak azért hisznek Istenben, hogy támogatót keressenek és kiútra leljenek, hogy áldást nyerjenek, vagy hogy elkerüljék a katasztrófákat. Ezeknek az indítékoknak csak a súlyossága változó; némelyek egyfajta viselkedést tanúsítanak, míg mások másfajtát. Ebből következően a különböző embereket különbözőképpen kell kezelni; csak ez felel meg az alapelveknek. Ami ezeket az álhívőket illeti, akik támogatót keresnek, azonnal el kell őket takarítani. Ne hagyjátok őket a gyülekezetben potyázni. Arra kérik a testvéreket, hogy ügyeket intézzenek el helyettük – mivel valójában csak egészen kicsi erőfeszítést igényel, hogy segítsetek nekik az ügyek intézésében, vajon miért ne kaphatnának még ilyen kicsi segítséget sem? Az első és döntő szempont az, hogy ezek az emberek nem igaz hívők, hanem mélységesen álhívők. A második szempont az, hogy ezek az emberek nem tudnak a hitetlenségből igaz hívővé válni. Ők nem azok, akiket Isten eleve elrendelt és kiválasztott; ők nem tárgyai az Ő üdvösségének – hanem gonosztevők, akik beszivárogtak a gyülekezetbe. A harmadik szempont az, hogy ezek az emberek mindenfelé rohangálnak a gyülekezetben, folyton a testvérek segítségét kérve, függetlenül attól, hogy mekkora problémával állnak szemben, ami észrevétlenül zaklatja a testvéreket, és közben súlyosan negatív légkört teremt a gyülekezetben, ami mindenki számára káros. Ezért a legjobb eltakarítani ezeket az ördögöket, akik csak azért hisznek Istenben, hogy minél hamarabb támogatót találjanak. Ha még nem azonosítottátok őket, vagy még nem érzékeltétek, hogy ilyen típusú emberek, akkor megfigyelés céljából itt tarthatjátok őket. Ha egyszer felismeritek és átlátjátok, hogy ők azok közé a különféle gonosz emberek közé tartoznak, akiket Isten házának ki kell takarítania, ne habozzatok, és ne tanúsítsatok irántuk semmiféle udvariasságot. Miután mindenkivel megbeszéltétek és konszenzusra jutottatok, kitakaríthatjátok őket. Ha a gyülekezet vezetői és dolgozói figyelmen kívül hagyják ezt a kérdést, amennyiben a testvérek többsége megerősíti, hogy ők az a típus, aki csak azért hisz Istenben, hogy támogatót keressen és kiútra leljen, jogotok van arra, hogy közvetlenül kitakarítsátok őket, anélkül, hogy hamis vezetőkön keresztül intézkednétek. Ezt tenni helyes, és teljes mértékben összhangban van az igazság alapelveivel. Ez a jogotok, a kötelességetek és a felelősségetek; ez a saját védelmeteket szolgálja. Természetesen, amikor az igaz hívő testvérek ütköznek nehézségekbe, akkor felelősségünk és kötelességünk, hogy mindent megtegyünk, hogy legjobb tudásunk szerint segítsünk nekik, akár szeretetteljes segítséggel és támogatással, akár anyagi segítségnyújtással. Ez a testvérek közötti szeretet, az Istenben hívők szeretete. Ugyanakkor nem felelősségünk és nem kötelességünk gyakorolni az álhívők megsegítését, mert ők nem testvérek, és nem érdemlik meg ezt a kegyelmet vagy az ilyen segítséget. Ez az emberekkel való, alapelvek szerinti bánásmód. Az Istenbe vetett hit hetedik céljával foglalkozó beszélgetésünk itt véget ér. Nincs szükség az ilyesfajta emberekről szóló további konkrét példák bemutatására. Röviden, bárki, akinek az Istenbe vetett hitének az a célja, hogy támogatót keressen, az olyasvalaki, akit ki kell takarítani vagy ki kell zárni a gyülekezetből. Amint felismerik a vezetők és a dolgozók, hogy ilyen emberek vannak a gyülekezetben, azonnal ki kell őket takarítaniuk. Akit megtaláltok, azok mindegyikét takarítsátok ki, ne hagyjatok hátra egyet sem. Ha a testvérek többségét már annyit zaklatták, hogy tehetetlennek érzik magukat és nem tudják tovább elviselni, a vezetők és a dolgozók pedig még mindig azt mondva védik emezeket, hogy „nehézségeik vannak, segítenünk kell nekik”, akkor az ilyen vezetőknek meg kell mondani a következőt: „Ők egyáltalán nem igaz hívői Istennek. Figyelmen kívül hagynak mindenkit, aki Isten szavairól beszélget velük, és megtagadják a kötelességük végzését, amikor felszólítják őket. Soha nem állt szándékukban, hogy Istenért áldozzák magukat, és csak a testvéreket akarják felhasználni ügyeik intézésére. Nem felelősségünk és nem kötelességünk segíteni az ilyen álhívőknek!” Még ha a gyülekezet vezetője nem is hagyja jóvá, nektek jogotok van a többséggel összefogni, hogy kitakarítsátok őket a gyülekezetből. Ha a gyülekezet vezetője még ezen a ponton sem ért egyet, akkor jelentsétek az ügyet felfelé; különítsétek el a vezetőt, és hagyjátok, hogy elgondolkodjon. Ismét elfogadhatjátok a vezetését, miután ő is egyetért. Ha továbbra sem ért egyet, eltávolíthatjátok, és új vezetőt választhattok. Ez a hetedik célja az Istenbe vetett hitnek: hogy támogatót keressenek.