A vezetők és a dolgozók felelőssége (23.) Harmadik szakasz
E. A gyülekezetből való megélés
Ezután az ötödik célról beszélgetünk: a gyülekezetből való megélés céljával hinni Istenben. Mindannyian ismeritek a gyülekezetből való megélés témáját, ugye? (Igen.) Milyen megnyilvánulásai vannak azoknak az embereknek, akik a gyülekezetből élnek meg? Milyen megnyilvánulásokból állapíthatjuk meg, hogy az Istenbe vetett hitük célja tisztátalan, hogy nem őszintén követik Istent vagy nem próbálják elérni az üdvösséget, és hogy nem azért jöttek, hogy az Isten létezésébe vetett hit és Isten üdvösségének elfogadására való hajlandóság alapján törekedjenek az igazságra és elfogadják azt, valamint gyakorolják Isten szavait annak érdekében, hogy elérjék az üdvösség elnyerésének célját, hanem azért jöttek, hogy a gyülekezetből éljenek meg? Mit jelent a gyülekezetből való megélés? A felszínes jelentés nagyon világos. Azt jelenti, hogy valaki a vallási meggyőződése révén csatlakozik egy felekezethez, hogy megoldja a mindennapi életével kapcsolatos gondokat és az élelem biztosításának problémáját. Ez a legtömörebb és legpontosabb meghatározása a gyülekezetből való megélésnek, és ez a legvilágosabb meghatározás is. Tehát ezek az emberek milyen megnyilvánulásokat mutatnak, amelyek megerősítik azt, hogy ők nem igaz hívők, hanem azért jöttek, hogy a gyülekezetből éljenek meg? Egyesek jártasak egy bizonyos készségben, és képesek átlagember módjára dolgozni, viszont látják, hogy ez a társadalom igazságtalan, és hogy nem könnyű megélni az itt végzett munkából. Amikor valaki munkával keres pénzt a család összes tagjának eltartása érdekében, ez megköveteli, hogy korán keljen és sokáig fennmaradjon, elviseljen sok nehézséget, és tűrjön el sok sérelmet – tapintatosnak és rugalmasnak is kell lennie, de kellően kíméletlennek és rossznak is, és rendelkeznie kell fortélyokkal és képességekkel – csak így képes stabil megélhetést biztosítani és megvetni a lábát a társadalomban. Elnézve azokat, akik dolgoznak, függetlenül az iparágtól és függetlenül attól, hogy a felső, középső vagy alsó társadalmi osztályba tartoznak-e, a megélhetés nem könnyű. Azok a fehérgalléros dolgozók a ragyogó megjelenésükkel, magasrangú titulusukkal, magas iskolai végzettségükkel, nagyszerű fizetésükkel és juttatásaikkal az emberi hasonlatosság látszatát keltik, és mindenki irigyli őket, de minden egyes akadály, amellyel a munkahelyükön találkoznak, megpróbáltatás. Semelyik területen sem könnyű dolgozni. Gazdának lenni és földet művelni még nehezebb. A gazdák nagyon fáradságos munkát végeznek, és mégis csak annyi élelemhez jutnak, amennyi a családjuk táplálására elég, nincs pénzük ruhára és egyéb szükségleti cikkekre, vagy a házuk javítására, ha pedig el akarnak költeni egy kis pénzt, akkor zöldségárusításra vagy állattenyésztésre kell hagyatkozniuk, hogy ezt megtehessék – gazdának lenni még nyomorúságosabb! Ahogy a nem hívők mondják: „A pénzt nehéz megkeresni – megszületni könnyű, de élni nehéz” – a megélhetés nagyon nehéz. Vannak, akiknek nincs módjuk a megélhetésükről gondoskodni, és látják, hogy a nem hívők nagyon rosszak, és azt gondolják, hogy a vallásos hittel rendelkezők jámborak, és hogy a gyülekezetben talán egy kicsit könnyebb megélni, ezért kihasználják a lehetőséget, hogy Isten háza hirdeti az evangéliumot, és beszivárognak a gyülekezetbe. És miután meghallják, hogy ételt kapnak azok, akik kötelességeket végeznek, elkezdenek egy kötelességet végezni. Néhányan, akik kötelességet akarnak végezni, azt gondolják: „Én vagyok a családomban a kenyérkereső. Amíg vannak, akik otthon megművelik a földet, és a családom megélhetési költségei biztosítva vannak, addig végzem a kötelességemet.” Istenbe vetett hitük és kötelességvégzésük fő célja az, hogy elegendő élelmet és meleg ruhát szerezzenek a túlélésükhöz – hogy legyen napi három étkezésük, és hogy ne kelljen többé a munkára és a pénzkeresésre hagyatkozniuk az önfenntartáshoz; minden rendben van számukra, amíg a gyülekezet és a testvérek segítségét élvezik. E cél elérése érdekében mindent megtesznek, aminek az elvégzését csak elrendezi számukra a gyülekezet. Vannak olyanok is, akik a gyülekezetbe való belépést követően elkezdik megtanulni, hogyan legyenek vezetők és hogyan prédikáljanak. Sokat olvassák Isten szavait, lemásolják és sokat memorizálják Isten szavait, és miután megjegyezték azokat, megtanulnak prédikálni másoknak és segítenek az embereknek a problémák megoldásában. Megpróbálnak minden lehetséges módon segíteni mindenkinek, és remélik, hogy az emberek segítő kezet fognak nyújtani nekik, miután segítséget kaptak tőlük, és remélik, hogy az emberek hálát fognak érezni irántuk, miután meghallgatták a prédikációikat és Isten általuk hirdetett szavait, és így nyújtanak nekik jótékony adományt és segítséget. Ha például nincs pénzük, hogy kifizessék az otthoni víz- és villanyszámlákat, a testvérek segíthetnek nekik kifizetni, és ha nincs pénzük a gyermekeik tandíjára vagy beteg szüleik gyógyászati költségeire, a gyülekezet vagy a testvérek biztosíthatják ezeket az összegeket, mert ők kötelességet végeznek. Így megnyugodnak az Istenbe vetett hitük vonatkozásában, és úgy érzik, hogy az Istenbe vetett hitük megéri, hogy nem idézte elő számukra semmilyen veszteség elszenvedését, és hogy elérték céljukat. Szívükben folyamatosan hálát adnak Istennek, mondván: „Ez mind isten kegyelme, isten kegye. Köszönöm isten!” Hogy „meghálálják” Isten szeretetét, „megfelelnek” a gyülekezet intézkedéseinek, és ameddig biztosított számukra az élelem és a megélhetési költségek, bármilyen feladatot elvégeznek – a céljuk egyszerűen az, hogy cserébe biztosítsák a stabil megélhetésüket. Amint az egyház figyelmen kívül hagyja a megélhetési szükségleteiket és nem oldja meg időben a nehézségeiket, boldogtalanná válnak. Azonnal megváltozik a gyülekezet munkájához és az Isten háza által rájuk osztott kötelességekhez való hozzáállásuk. Azt mondják: „Ez nem fog működni, ki kell mennem és pénzt kell keresnem. Korábban nem volt lehetőségem pénzt keresni, mert a gyülekezet munkáját végeztem. Azáltal, hogy személyesen jelentem meg elvégezni ezt a munkát, és az emberek engem mindenhol ismernek, még azt is gyakran kockáztattam, hogy letartóztat a nagy vörös sárkány. Most nem alkalmas számomra pénzt keresni. Mit tegyek?” Ilyen helyzetben aktívan előadják nehézségeiket és igényeiket a testvéreknek, sőt, még Isten házát is megkeresik, és igényeket támasztanak felé. Vannak, akiknek nincs pénzük a megélhetési költségeikre vagy időskorukra, de ezeket a problémákat nem oldják meg maguk. Ehelyett az Isten házában végzett fáradozásukra akarnak támaszkodni, hogy megkeressék a pénzt a megélhetési költségeikre. Vannak, akik még tovább fokozzák ezt – nemcsak a megélhetési költségeik, a gyermekeik felnevelése és a szüleik támogatása költségeinek biztosítását kérik Isten házától, hanem a saját gyógyászati költségeikre is kérnek pénzt. Egyesek még arra is kérnek pénzt Isten házától, hogy visszafizessék a kölcsöneiket – az igényeik egyre túlzóbbak, és valóban szégyentelenek, hogy ilyen dolgokat kérnek. Előfordul, hogy miután némelyek elkezdenek hinni Istenben és csatlakoznak az egyházhoz, az Isten háza által a költségeik fedezésére kifizetett pénz, valamint az általuk aktívan igényelt további pénzösszegek meghaladják a munkájukkal megkeresett pénzt. Azon az alapon, hogy ezek a feltételek teljesülnek, ők látszólag odaadással és nagyfokú hűséggel végzik az Isten háza által rájuk osztott munkát. Amint azonban csökkennek vagy eltűnnek ezek az előnyök, megváltozik a hozzáállásuk. A gyülekezet által kiosztott munkához való hozzáállásuk a testvérek irántuk tanúsított hozzáállása alapján, valamint az Isten háza által számukra nyújtott anyagi támogatás összege alapján váltakozik. Mihelyt megvonásra kerül vagy eltűnik az általuk élvezett kegyelem, többé nem látható, hogy a kötelességeiket végeznék. Attól a pillanattól kezdve, hogy elkezdenek hinni Istenben, ezek az emberek azt számolgatják, hogyan tudnak csellel helyet biztosítani maguknak Isten házában, és „jogosan” élvezni a testvérek jótékonyságát és segítségét, miután megvetették itt a lábukat, valamint Isten házának segítségét és ellátmányát a mindennapi életükhöz. Egyáltalán nem őszintén áldozzák fel magukat Istenért, egyáltalán nem azért jönnek, hogy feltétel nélkül feláldozzák magukat – ehelyett egyetlen céllal csatlakoznak az egyházhoz, nevezetesen, hogy megéljenek belőle, és biztosítsák a megélhetésüket. Amint nem érhető el ez a cél úgy, ahogyan ők szeretnék, gyorsan ellenségessé válnak, és gyorsan felfedik valódi arcukat, amely egy álhívő arca. Amióta csak elkezdtek hinni Istenben, nem őszintén jönnek; nem követik őszintén Istent, nem mondanak le dolgokról, és nem áldozzák fel magukat Istenért önként, anélkül, hogy jutalmat kérnének, és anélkül, hogy bármit is követelnének cserébe. Ehelyett a saját igényeikkel, szándékaikkal és céljukkal kezdenek hinni Istenben – azzal az eltökélt céljukkal, hogy a gyülekezetből éljenek meg, és a gyülekezetre és a testvérekre támaszkodjanak a megélhetésük érdekében, lévén, hogy hisznek Istenben. Amint ez a cél nem érhető el vagy nem teljesül úgy, ahogyan szeretnék, az előrejutás más útját keresik, akár úgy, hogy elmennek dolgozni, akár úgy, hogy vállalkozásba fognak. Nincsenek ilyen emberek? (De igen, vannak.) Vannak ilyen típusú emberek a gyülekezetben. Kezdetben, amikor Isten háza vagy a testvérek adnak nekik néhány dolgot jótékonyságból, például ruhát, napi szükségleti cikkeket vagy pénzt, látszólag zavarba jönnek, de valójában belülről ragyognak az örömtől. Tegyük fel például, hogy elszállásolnak egy vagy két testvért, vagy teljes munkaidőben végzik a kötelességüket, és így Isten háza vagy a testvérek adnak némi könyöradományt és anyagi segítséget a családjuknak. Egészen boldognak és elégedettnek érzik magukat ettől, azt gondolva, hogy érdemes és kifizetődő Istenben hinni, és hogy nem szenvedtek veszteséget. Ahogy telik az idő, a szívük egyre mohóbbá válik, a kezük egyre messzebbre nyúlik ki, és egyre szemérmetlenebbé válnak – nem számít, hogy mennyit kapnak, sosem elégedettek. Kezdetben kínosnak érzik, hogy elfogadjanak dolgokat, de idővel úgy érzik, hogy ez valamennyire indokolt, majd elkezdenek neheztelni, hogy ez nem elég. Később egyenesen követelik, hogy Isten házának adnia kell egy bizonyos összeget, különben nem tudnak megélni, és így nem tudják a kötelességeiket végezni. Hát nem nő a mohóságuk egyre nagyobbra? (De igen.) Annak ellenére, hogy annyi kegyelmet élveznek, nemhogy nem gondolnak arra, hogy visszafizessék, hanem egyre többet követelnek Isten házától. Úgy vélik, hogy Isten háza az, ami tartozik nekik, hogy a testvérek azok, akik tartoznak nekik, és hogy igenis helyes, hogy könyöradományt és anyagi segítséget kapjanak. Ha kevesebbet kapnak, vagy ha később kapják meg, annak nem örülnek. Elfogadnak bármennyi pénzt és bármit, amit kapnak, miközben úgy érzik, hogy ez így helyes. Ahogy már hosszabb ideje végzik kötelességüket, még inkább feljogosítva érzik magukat, és elkezdik követelni, hogy csúcskategóriás mobiltelefonokat és számítógépeket biztosítson számukra Isten háza. Azt is követelik, hogy Isten háza szereltessen fel légkondicionálót az otthonukban és biztosítson olyan készülékeket, mint a mikrohullámú sütő és a mosogatógép. Még azt is követelik, hogy Isten háza vegyen nekik házat és biztosítson autót, némelyek pedig szolgálólányt kérnek. Követeléseik nagyobbra nőnek, mohóságuk pedig fokozódik, és végül nevetségesen túlzó követeléseket támasztanak, és bármit merészelnek kérni. Azt hiszik: „Istenbe vetett hitemben feláldoztam magam és fáradoztam isten házáért. Része vagyok isten házának. Olyan sok adományt adtok istennek – miért baj, ha én is részesülök belőle? Ráadásul, ha részesedést adtok nekem, azt nem a semmiért teszitek; én is fáradozom isten házában, és kockázatot vállalok, én is nehézséget viselek el, és árat fizetek. Hát nem így helyes, hogy élvezhetem ezeket a dolgokat? Ezért isten házának feltétel nélkül teljesítenie kell az igényeimet, meg kell adnia számomra mindent, amire szükségem van, és nem szabad fukarnak lennie.” Mondjátok meg Nekem, ezek nem a gyülekezetből való megélés megnyilvánulásai? Nem álhívők az ilyen emberek? (De igen.) A pontos jellemzés ezekre a viselkedésekre a gyülekezetből való megélés. Mit jelent a gyülekezetből megélni? Azt jelenti, hogy pénzt és javakat kizsarolni Isten házától az Istenbe vetett hit álcája alatt, és ellenszolgáltatást követelni Isten házától az Isten házáért való fáradozás és a kötelességvégzés álcája alatt. Ezt jelenti a gyülekezetből megélni. Törekedhetnek-e az ilyen emberek az igazságra? (Nem.) Miért mondanak le dolgokról, miért fáradoznak és viselnek el nehézségeket? Azért, hogy kötelességet végezzenek? Ők az igazságot gyakorolják? (Nem.) Egyáltalán nem azzal a céllal fáradoznak és viselnek el nehézségeket, hogy végezzék a kötelességüket, hanem teljes mértékben azért, hogy a megélhetésüket biztosítsák, és egyáltalán nem hagyják senkinek, hogy kritizálja őket – ők csupán jogosan akarnak megélni a gyülekezetből. Ezek olyan emberek, akik a gyülekezetből élnek meg.
Azok, akik a gyülekezetből élnek meg, csak azért hisznek Istenben, hogy megélhetést biztosítsanak maguknak, hogy megélhetéshez jussanak. Vannak körülöttetek olyan emberek, akik a gyülekezetből élnek meg? Beszéljetek a megnyilvánulásaikról. (Találkoztam már ilyen emberrel. Eleinte valamennyire intelligensnek és lelkesnek tűnt, ezért a gyülekezet elrendezte, hogy hirdesse az evangéliumot. Abban az időben nehéz volt a családja élete, ezért a gyülekezet nyújtott neki némi segítséget. Később azonban kiderült, hogy alapelvek nélkül költötte a pénzt, olyan dolgokra költötte, amelyekre nem szabadott volna, és nem spórolt ott, ahol tudott volna. Amikor a testvérek az igazság alapelveiről beszélgettek vele, boldogtalan és nagyon ellenálló volt belül. Mivel visszaélt Isten házának pénzével, a gyülekezet észszerű kiigazításokat tett Isten házának intézkedései és kikötései szerint, csökkentve a neki adott anyagi támogatást. Ő ennek következtében elveszítette a kötelességének végzéséhez szükséges korábbi energiáját, és egyre felületesebbé vált. Később a gyülekezet már nem segített neki, és ő már nem szívből végezte a kötelességét. Minden idejét azzal töltötte, hogy azon gondolkodott, hogyan tudna dolgozni és pénzt keresni. Még pénzt is kért kölcsön a testvérektől, azt állítva, hogy autót kell vennie, és be kell fektetnie egy cégalapításba, és azt mondta, hogy így kényelmesebb lesz az evangélium hirdetése, és több embert nyerhet meg. Nyilvánvalóan becsapta és félrevezette az embereket ezekkel a szavakkal; az evangélium hirdetésének ürügyén pénzt csalt ki a testvérektől.) Hogyan kezelték ezt az embert? (Azonnal kizárták.) Ez volt a helyes lépés. Ez a gyülekezetből való megélés. Amikor a gyülekezetből megélő emberek épp csak elkezdenek hinni Istenben, némileg lelkesnek tűnnek, és fáradoznak egy kicsit, és ekkor még nem magasak az igényeik – elég nekik az is, ha csupán ételt kapnak. De idővel már nem érik be azzal, amit kapnak, és egyre magasabb és magasabb igényeket támasztanak, és ha az igényeiket nem teljesítik, akkor minden hájjal megkent módon kezdenek viselkedni, és vonakodnak szolgálatot végezni. Amikor végzik a kötelességeik egy részét, még felügyelni is kell őket, különben felületesen dolgoznak. Végül, amikor kiderül, hogy az általuk nyújtott szolgálatban több a kár, mint a haszon, akkor kivetik őket. Némelyek azt kérdezik: „Miért nem mutat feléjük szeretetet Isten háza?” A szeretet kimutatására is vannak alapelvek. Azok az emberek álhívők, nem olvassák Isten szavait, és nem fogadják el az igazságot, következetesen minden hájjal megkent és felületes módon viselkednek a kötelességeik végzése közben, és nem figyelnek, amikor az igazságról folyik a beszélgetés, illetve nem fogadnak el semmiféle metszést, és elmondható, hogy javíthatatlanok. Következésképpen őket csak kitakarítással és kivetéssel lehet kezelni. Ha a vezetők és a dolgozók ilyen személyt fedeznek fel, azonnal kezeljék őket, ha pedig a testvérek fedeznek fel ilyen személyt, azonnal jelentsék a vezetőknek és a dolgozóknak. Ez Isten választott népe minden egyes tagjának felelőssége. Ha egyszer bebizonyosodik, hogy ez a személy a gyülekezetből él meg, hogy csak a megélhetését akarja biztosítani, és hogy álhívő, és bebizonyosodik, hogy nem hajlandó dolgozni, ha nem kap pénzt, vonakodóvá és ellenségessé válik, ha úgy érzi, hogy nem fizetnek eleget neki, és csak akkor végez egy kis munkát, ha kellőképpen megfizetik, akkor nem szabad engedékenységet tanúsítani iránta – ki kell takarítani! Pontosabban szólva, az ilyen emberek még arra sem alkalmasak, hogy Isten házában szolgálatot végezzenek. Ha nem fizetsz nekik, akkor nem lesznek hajlandóak szolgálatot végezni; de amíg fizetsz nekik, addig, bár tisztában vannak vele, hogy csak szolgálatot végeznek, mégis hajlandóak lesznek azt megtenni. De miféle szolgálatot tudnak végezni ezek az álhívők? Még szolgálatot sem tudnak jól végezni, és a szolgálatuk nem megfelelő színvonalú, ezért ki kell vetni őket. Ezért az első dolog, amelyet meg kell tennünk, amint felismerjük, hogy olyan emberekről van szó, akik a gyülekezetből élnek meg, az az, hogy kezeljük őket, és mint gonosz embereket kizárjuk őket a gyülekezetből. Ez egyáltalán nem túlzás; ez teljes összhangban van Isten házának az emberek kitakarítására és kizárására vonatkozó alapelveivel. Kell-e esélyt adni az ilyen embernek a megbánásra? Meg kell-e őket tartani megfigyelésre? (Nem.) Képesek megbánást tanúsítani? (Nem.) Pontosan ez a természetük; soha nem fognak megbánást tanúsítani. Ők a Sátán fajtája. A Sátán fajtája között van egy ördögi gazember természetű embertípus, aki bárhol is van, potyázni akar mások rovására, és nem végez semmiféle rendes munkát, bárhová is megy, és csak arra törekszik, hogy átverje és becsapja az embereket. Látja, hogy az Istenben hívők rendelkeznek emberi mivolttal, és feltételezi, hogy ezek az emberek könnyű célpontok, ezért eljön Isten házába, hogy a gyülekezetből éljen meg. Nem is sejti, hogy Isten háza már régen felismerte őt, és védett vele szemben, és vannak alapelvei a hozzá hasonló emberekkel való bánásmódra. Amikor a gyülekezetből való megélésre tett kísérletei kudarcba fulladnak, zavarodott lesz, dühbe gurul, felfedve valódi arcát. Ekkor tudni fogod, hogy Isten háza miért nem ad esélyt az ilyen embereknek a bűnbánatra – azért, mert nem rendelkeznek emberi mivolttal, és képtelenek a változásra. Ők azok az ördögi gazemberek, akikről a nem hívők beszélnek. Ezért Isten háza úgy bánik az ilyen emberekkel, hogy azonnal kitakarítja őket vagy kizárja őket, és soha nem fogadja vissza őket a gyülekezetbe. Helyénvaló-e gonosz emberként kezelni őket? (Igen.) Ezzel lezárul a beszélgetésünk erről a témáról.
F. Menedék keresése
Ezután a hatodik célról, a gyülekezetből kitakarítandó vagy kizárandó álhívők hatodik fajtájáról fogunk beszélgetni: azokról, akik Istenbe vetett hitének célja az, hogy menedéket keressenek. Egyesek azt kérdezik: „Mik a menedékkeresés megnyilvánulásai? Tényleg vannak olyanok, akik azért hisznek Istenben, hogy menedéket keressenek? Valóban léteznek ilyen emberek?” Hallottátok már, hogy valaki azt mondja: „A gyülekezet egy menedékhely; az emberek azért hisznek Istenben, hogy menedéket kereshessenek”? Sok vallásos ember mondja ezt. A mondás lényegét tekintve van-e különbség e mondás és azon cél között, amelyet most fogunk boncolgatni – „azért hinni Istenben, hogy menedéket keressünk”? (Igen, van.) Mi a különbség? Mi az, ami elől menedéket keresnek? (Azok, akik őszintén hisznek Istenben, szintén rendelkeznek némi tisztátalansággal, miközben az igazságra törekednek; ők is remélik, hogy elkerülhetik a katasztrófákat vagy a nehézségeket, és némi békességhez juthatnak. A hatodik célban szereplő embertípus viszont kizárólag azért hisz Istenben, hogy menedéket keressen, és az Istenbe vetett őszinte hitnek a szikrája sincs meg benne. Ez a különbség.) Itt az a különbség, hogy valaki Istenbe vetett hitének céljában tisztátalanságok vannak, szemben azzal, amikor valaki a menedékkeresés kizárólagos céljával hisz Istenben. E különbségtételen kívül a tekintetben is van különbség, hogy mi elől keresnek menedéket. Néhány ember esetében tisztátalanságok keveredtek az Istenbe vetett hitük céljába; azért hisznek Istenben, hogy elkerüljék a katasztrófákat, hogy megmeneküljenek a katasztrófák elől, illetve azért, hogy Isten megvédje őket és vigyázzon rájuk, és így objektíven elkerülhetnek bizonyos veszélyeket és katasztrófákat. Ezeket a katasztrófákat igyekeznek elkerülni. Az ebben a hatodik célban szereplő embertípus, amelyről beszélgetünk – azok, akik Istenbe vetett hitének célja, hogy menedéket keressenek –, a dolgok szélesebb köre elől keres menedéket. Számukra az, ami a legvalóságosabb, messze túlmutat a még be nem következett nagy katasztrófák elkerülésén. Melyek tehát a legvalóságosabb problémák számukra? Olyan dolgok, mint a társadalomban előforduló félelmetes ellenséggel való találkozás, a pereskedés, a kormánytisztviselők vagy befolyásos emberek megsértése, a törvényszegés, a hazájukban bekövetkező háború vagy különböző katasztrófák, illetve az olyan emberekkel vagy eseményekkel való találkozás, amelyek veszélyeztetik az életüket vagy a családjuk biztonságát, és így tovább. Miután találkoznak ezekkel a helyzetekkel, megkeresnek egy olyan gyülekezetet, amelyet bizalomra méltónak és megbízhatónak tartanak, hogy menedéket keressenek; ez az a menedékkeresés, amelyről a hatodik cél esetében szó esik. Vagyis amikor a mindennapi életükben olyan nehézségekkel találkoznak, amelyek veszélyeztetik az életüket, a családjukat, a munkájukat, a karrierjüket stb., akkor a gyülekezethez fordulnak menedéket keresve, egy sok emberből álló erő segítségét remélve. Ez az, amikor a hatodik cél esetében említettek szerint azért hisz valaki Istenben, hogy menedéket keressen. Nem különbözik ez az igaz hívők tisztátalanságától? (De igen.) Az ilyen embertípus Istenbe vetett hitének az a célja, hogy menedéket keressen, hogy segítséget kérjen a gyülekezettől. Vagyis azt remélik, hogy a gyülekezet segítő kezet nyújthat számukra, és az anyagi támogatáson kívül azt is követelik, hogy a gyülekezet nyújtson nekik védelmet, támogatást és segítséget. Az ilyen emberek egy része arra is fel akarja használni a gyülekezetnek a társadalomban meglévő befolyását, státuszát és hírnevét, hogy megküzdjön azokkal az ádáz rezsimekkel vagy ádáz erőkkel, amelyek elnyomják és bántalmazzák azokat, akik hisznek Istenben, hogy ezáltal megvédhessék az életüket vagy a megélhetésüket. Ez a céljuk azzal, hogy hisznek Istenben. Vannak ilyen emberek? Úgy gondolják, hogy a gyülekezet egy jó menedékhely, amely elválasztható a politikától és a társadalomtól, és úgy gondolják, hogy amikor segítségre van szükségük, a gyülekezet őszintén és jóindulatúan nyújthat segítő kezet, hogy bármilyen anyagi támogatást nyújtson nekik, kiálljon értük, megvédje őket, képviselje őket peres ügyekben, és küzdjön a jogaikért és érdekeikért. Ez a céljuk ezeknek az embereknek az Istenbe vetett hitükkel. A mai napig vannak ilyen emberek a gyülekezetben? Hallottatok arról, hogy vannak ott ilyen emberek? A tengerentúli gyülekezetekben bizonyosan vannak ilyen emberek. Ezek az emberek csak menedékkeresés céljából hisznek Istenben és csatlakoznak az egyházhoz. Nem értik, mi a hit, és még kevésbé érdekli őket az igazság. Amikor azonban nehézségekbe ütköznek, és nem találnak segítséget a társadalomban, eszükbe jut a gyülekezet, és úgy gondolják, hogy a gyülekezet egy olyan hely, ahol biztonsággal menedékre lelhetnek, a legjobb menekülési útvonal és a legbiztonságosabb hely, ezért úgy döntenek, hogy hisznek Istenben, és belépnek a gyülekezetbe, hogy elérjék a céljukat, a katasztrófák elkerülését.
A katasztrófák most még nagyobbakká nőnek, az embernek pedig nincs módja élni. Vannak néhányan, akik teljes mértékben a katasztrófák elkerülése érdekében választották az Istenbe vetett hitet. Hiszik, hogy Isten létezik, de a legkisebb szeretet sincs meg bennük az igazság iránt. Ha az ilyen emberek hinni kezdenek Istenben, a gyülekezetnek be kell fogadnia őket? Sokan nem látják tisztán ezt a kérdést, és úgy vélik, hogy a gyülekezetnek be kell fogadnia bárkit, aki hiszi, hogy Isten létezik. Ez egy szörnyű tévedés. A gyülekezetnek az alapján kellene eldöntenie, hogy befogadjon-e valakit, hogy az illető képes-e elfogadni az igazságot és Isten üdvösségének tárgya-e, nem pedig az alapján, hogy hajlandó-e hinni Istenben. Sok ördög létezik, akik az Istenbe vetett hit által szeretnének áldásokat nyerni és megtalálni a követendő utat – talán az ilyen embereket is be kellene fogadnia a gyülekezetnek? Ez nem olyan, mint az evangélium hirdetése a Kegyelem Korában, amikor bárkit befogadtak, amennyiben hitt az illető; a Királyság Korában alapelvek és Isten adminisztratív rendeleteinek korlátozásai léteznek arra vonatkozóan, hogy kit fogad be az egyház. Bárki is legyen az, ha nem szereti vagy nem fogadja el az igazságot, akkor nem lehet befogadni az illetőt. Miért nem fogadják be az ilyen embereket? Elsősorban azért nem lehet befogadni az ilyen embereket, mert nem láthatjuk tisztán a hátterüket, vagyis azt, hogy miféle emberek ők valójában. Ha a gyülekezet befogadna egy ördögöt, egy fertelmesen elvetemült, gonosz személyt, mindenki tudja, milyen káros következményekkel járna az a gyülekezetre nézve. Ezen túlmenően, Istenben való hitünkben meg kell értenünk az Ő szándékait, hogy Ő kit ment meg és kit rekeszt ki. Milyen emberekből áll össze a gyülekezet? Azokból tevődik össze, akik elfogadják Isten üdvösségét, akik szeretik az igazságot, azokból, akiket Isten elfogad. Isten nem menti meg azokat, akik nem hisznek Benne őszintén és nem fogadják el az igazságot, mert az igazság el nem fogadása az illető természetével kapcsolatos probléma, ez a fajta ember pedig a Sátáné, és sosem fog megváltozni. Az ilyen embereknek tehát soha nem szabad megengedni a gyülekezetbe való belépést. Ha valaki megengedi egy gonosz embernek, egy ördögnek a gyülekezetbe való belépést, akkor az a személy a Sátán szolgájának számít. Azzal a feltett szándékkal érkezett, hogy lerombolja és elpusztítsa a gyülekezet munkáját, és ő Isten ellensége. Egy ilyen ördögnek, Isten ellenségének belépést biztosítani a gyülekezetbe Isten természetének megsértése és az Ő adminisztratív rendeleteinek megszegése, és Isten háza ezt egyáltalán nem fogja eltűrni. Gonosz embereknek, ördögöknek nem szabad belépést adni a gyülekezetbe – ez az egyház egyik világos álláspontja és követelménye az evangélium hirdetésének munkájával kapcsolatosan. Az egyháznak egyáltalán nem felelőssége, hogy befogadja azokat, akik a katasztrófák elkerülése érdekében döntöttek az Istenben való hit mellett, és soha nem szabad belépést biztosítania azoknak, akik a legkevésbé sem fogadják el az igazságot, mert Isten nem ment meg ilyen embereket. Bárki, aki nem ismeri el Mindenható Isten szavait, mint igazságot, bárki, aki ellenáll az igazságnak és idegenkedik attól, egy gonosz ember, és Isten nem menti meg. Ami azokat illeti, akik elismerik Istent a szívükben, mégsem szeretik az igazságot, és álhívőknek minősülnek, akik jóllaknak a kenyérrel, közülük soha, egyet sem szabad befogadnia a gyülekezetnek. Nem is beszélve a társadalom azon gátlástalan tagjairól, akik menedéket keresnének a gyülekezetben – őket még kevésbé szabad befogadni. Ez azért van, mert a gyülekezet nem jótékonysági szervezet, hanem az a hely, ahol az ember megmentésének munkáját végzi Isten. A gyülekezet munkájának semmi köze a nemzet kormányához. A társadalmi szervezetek meggyőzik az embereket, hogy jótetteket vigyenek véghez és tegyék le a fegyvereiket – ez a nemzet érdekét szolgálja, és egyáltalán semmi köze nincs a gyülekezethez. Ha bárki be merészel vonni a gyülekezetbe egy nem hívő gonosz személyt, egy ördögöt vagy egy álhívőt, az az illető megsérti Isten természetét és megszegi az Ő adminisztratív rendeleteit. Bárkit, aki bevon egy gonosz személyt, egy ördögöt a gyülekezetbe, azt Isten házának ki kell takarítania vagy ki kell zárnia. Ez az egyház világos álláspontja az evangélium hirdetésének munkáját illetően. Amikor ezek a gonosz emberek, ördögök, Isten házába szeretnének jönni menedéket keresni, azt kellene mondani nekik, hogy a rossz ajtóhoz jöttek, hogy rossz helyet választottak. A gyülekezet biztosan nem fogja befogadni őket. Ez az egyház világos álláspontja a nem hívők felé, akik menedéket szeretnének keresni. Világossá vált ez? (Igen.) Akkor hogyan kezeljük az ilyen embereket? Mi a megfelelő mód arra, hogy elmondjuk nekik? Azt mondod: „Bármelyik országról legyen is szó, a társadalomban vannak vöröskeresztes egyesületek, szociális intézmények, menhelyek és buddhista templomok, valamint néhány önkéntes csoport. Ha problémákba ütközöl, és úgy érzed, hogy olyan sérelmeid vannak, amelyekkel foglalkozni kell, ezektől a szervezetektől segítséget kérhetsz. Ezenkívül politikai menedéket vagy egyéb jellegű menedéket kérhetsz a kormánytól, és ha az anyagi körülményeid lehetővé teszik, felfogadhatsz egy ügyvédet, hogy segítsen az ügyedben. De ez a gyülekezet; ez olyan hely, ahol Isten munkálkodik, egy hely, ahol Isten megmenti az embereket, nem pedig olyan hely, ahol menedéket kereshetsz. Ezért a gyülekezetbe való belépésed nem helyénvaló, és itt tartózkodásod haszontalan. Isten nem fogadja el az ilyen embereket, és a gyülekezet sem fogadja be őket. Akármilyen nehézségeik is vannak a nem hívőknek, a jótékonysági szervezetektől, segélyszervezetektől vagy a társadalom polgári ügyekkel foglalkozó hivatalaitól kell segítséget kérniük – ezek a szervezetek foglalkoznak az emberek szolgálatával, a jótékonykodással és mások segítésével. Bármilyen panaszod vagy követelésed van, elmondhatod nekik, vagy petíciót nyújthatsz be a kormányhoz. Azok a legmegfelelőbb helyek számodra.” A gyülekezet nem fogad be álhívőket és nem hívőket. Ha valaki különösen „szeretetteljes”, akkor hagyjátok, hogy személyesen fogadja be az ilyen embereket, és kész; egyedül is gondját tudja viselni az ilyen embereknek, és Isten háza nem fog ebbe beleszólni. Egyesek azt kérdezhetik: „Akkor miért hirdeti a gyülekezet az evangéliumot? Mi a célja az evangélium hirdetésének?” Az evangélium hirdetése Isten megbízatása. Az evangélium potenciális befogadói azok, akik keresik Istent és keresik az igaz utat, akik áhítoznak Isten megjelenésére, akik szeretik az igazságot és el tudják fogadni az igazságot, és akik igazán hisznek Istenben – csak ezeknek az embereknek lehet hirdetni az evangéliumot. Ami azokat illeti, akik nem keresik Istent, akik nem azért jönnek, hogy elfogadják az igazságot, hanem hogy menedéket keressenek, azoknak nem hirdetik az evangéliumot. Néhány zavarodott ember nem tudja átlátni ezt a dolgot, és összezavarodik, amikor dolgok történnek vele – ők azok a zavaros fejűek, akik soha nem fogják megérteni Isten szándékait.