Foglaljuk össze az opportunisták jellemző tulajdonságait. Az első jellemző tulajdonságuk az, hogy nem veszik igazán komolyan azt a kérdést, hogy létezik-e Isten. Ha megkérdezed tőlük, hogy létezik-e Isten, azt fogják mondani: „Valószínűleg. De az sem baj, ha nem. Én csak azért vagyok itt, hogy pontosan lássam, valóra fognak-e válni az isteni jóslatok, és be fognak-e következni a nagy katasztrófák.” Gondolataikban és nézeteikben az a hozzáállásuk, hogy nem számít, létezik-e Isten vagy sem. Akkor vajon nem vicc számukra az, hogy hisznek Istenben és csatlakoznak a gyülekezethez? (De igen.) Istenbe vetett hitük egyszerű hit, olyan, mint egy játszma, és nincs köze az igazsághoz vagy az életútjukhoz. Valójában nem érdekli őket, hogy Isten létezik-e vagy sem; rendben van, ha létezik, és rendben van, ha nem. Vannak, akik cáfolják őket, mondván, hogy Isten nem létezik, és ők nem háborodnak fel, és nem gyűlölik az ilyen embereket. Ha az emberek azt mondják, hogy Isten létezik, akkor azt mondják: „Ha létezik, hát létezik. Mindegy, ha hiszed, akkor létezik; ha nem hiszed, akkor nem létezik.” Ez az ő nézőpontjuk. Vajon igaz hívők az ilyen emberek? Ők álhívők, nem igaz? (De igen.) Az, hogy Isten létezik-e vagy sem, számukra lényegtelen, tehát van-e őszinteség az Istenbe vetett hitükben? Kizárt, hogy őszinték legyenek. Mi az opportunista emberek első jellemző tulajdonsága? (Nem veszik igazán komolyan azt a kérdést, hogy létezik-e Isten.) Ez az első jellemző tulajdonság.

Mi az opportunista emberek második jellemző tulajdonsága? Az, hogy nem veszik túl komolyan a pozitív és a negatív dolgok megkülönböztetését. Nem ismerik fel, hogy mely mondások, emberek, események és dolgok pozitívak, és melyek negatívak, és ezt nem veszik komolyan. Számukra a jó dolgokat rossznak, a rossz dolgokat pedig jónak lehet beállítani, épp úgy, ahogyan a nem hívők mondása szól: „Az ezerszer elmondott hazugság igazsággá válik”, ez a mondás számukra érvényes. Ha megkérdezed tőlük, hogy mi az igazság, biztosan nem fogják azt mondani, hogy Isten szavai az igazság, mert ezt nem ismerik el. Mit fognak mondani? Valódi nézőpontjuk az, hogy az ezerszer vagy tízezerszer elmondott hazugság igazsággá válik, vagyis ha sokan mondanak valamit, akkor azt igaznak fogják hinni. Olyan ez, mint ahogy a nem hívők mondják: „Eredetileg nem volt út a világban, ám ahogy egyre több ember járkált, úgy alakult ki az út.” Nem törődnek azzal, hogy mi helyes vagy helytelen, igazságos vagy elvetemült; úgy vélik, hogy aki nagyszerű képességekkel rendelkezik, annak igaza van, aki pedig haszontalan és hozzá nem értő, az negatív. Egyáltalán nem fogják elismerni, hogy minden, amit Isten mond és tesz, pozitív dolog, és azt sem fogják elismerni, hogy amit Isten megkövetel az emberektől, hogy megéljék, azok a pozitív dolgok valóságai. Ezek az emberek még olyan téveszméket is hangoztatnak, mint ez: „Azt mondod, hogy isten az igazság, és isten szavai az összes pozitív dolog valósága. Ez azt jelenti, hogy nincsenek pozitív dolgok a világban? Vajon nincsenek a világban is pozitív dolgok és igazságok?” Ez nem képtelenség? Ez nem egy téveszme? (De igen.) Ezek az emberek nem tekintik Isten szavait a saját szavaik vagy cselekedeteik mércéjének. Amikor például kifejezésre juttatnak egy téveszmét, és te megcáfolod őket, azt fogják mondani: „Te azt gondolod, hogy neked van igazad, én pedig azt gondolom, hogy nekem van igazam, úgyhogy egyezzünk meg abban, hogy nem értünk egyet. Amit az ember jónak gondol, az a helyes.” Miféle nézőpont ez? Ez nem csak próbálkozás a dolgok szépítgetésére? (De igen.) Ez egy ostoba és zavarodott nézőpont; ezek az emberek nem veszik komolyan a pozitív és a negatív dolgok megkülönböztetését. Mit jelent az, hogy valaki nem veszi komolyan ezt? Azt jelenti, hogy nem tudják szívükből elismerni, hogy minden pozitív dolog, amelyről Isten beszél, az igazsággal kapcsolatos, összhangban van az igazsággal, és Istentől származik, és hogy a negatív dolgok, amelyekről Isten beszél, ellentétesek az igazsággal, és a Sátántól származnak. Nem fogadják el ezt a tényt, és mindig el akarják maszatolni a fogalmakat. Annak elkerülése végett, hogy mások felismerjék és elítéljék őket, soha nem veszik komolyan a pozitív és a negatív dolgok megkülönböztetését, soha nem leplezik le a valódi nézeteiket, és mindig kétértelműen beszélnek, soha nem mondják el az embereknek, hogy mit gondolnak valójában. Más és más dolgokat mondanak aszerint, hogy kivel beszélgetnek, teljes mértékben alkalmazkodva a helyzethez, szükség szerint. Ezeket az embereket semmilyen tekintetben nem érdekli az igazság vagy Isten létezése. Ez az opportunista emberek második megnyilvánulása: nem veszik túl komolyan a pozitív és a negatív dolgok megkülönböztetését.

Milyen egyéb jellemzőik vannak ezeknek az opportunista embereknek? Ezek az emberek mindig a dolgok alakulása alapján döntenek arról, hogy maradnak-e vagy távoznak, különösen ügyesen alkalmazkodva a körülményekhez. Amikor csatlakoznak az egyházhoz, már bőséges előkészületeket tettek a kilépési stratégiájukkal és a kilátásaikkal kapcsolatban, minden lépést megtervezve. Szívükben számolgatnak és terveket készítenek arról, hogy mit tegyenek, ha Isten szavai beteljesednek, és mit tegyenek, ha nem teljesülnek be bizonyos számú év elteltével. A gyülekezetbe való belépését követően az effajta emberek soha nem kötelezik el magukat teljesen a gyülekezeti munka mellett. Ehelyett folyamatosan figyelemmel kísérik a gyülekezet fejlődését, a gyülekezet hozzájuk való viszonyulását és a velük való bánásmódját, valamint egyéb tényezőket, hogy eldöntsék a következő lépéseiket. Nem túl bonyolultak ezeknek az embereknek a gondolatai? (De igen.) Bár csatlakoztak az egyházhoz, mindig ideiglenes nézőpontot képviselnek, mint egy szerződéses dolgozó, örökké a „testben itt, de lélekben máshol” állapotában maradnak, elméjüket tervek és mesterkedések foglalkoztatják. A döntésük, miszerint hisznek Istenben és csatlakoznak a gyülekezethez, csak vonakodva vállalt kompromisszum, nem lelki szükségszerűség vagy arra vonatkozó vágy, hogy kövessék Istent és az emberi élet helyes útját járják, amely Isten létezésének elismerésén alapul. Ehhez hiányzik a hitük. Ezek az emberek kiváró hozzáállással, szívükben számolgatva hisznek Istenben: „Ha az istenbe vetett hit százszorosan ad nekem ebben az életben, és örök életet ad az eljövendő világban, és az esélyt az üdvözülésre és a mennyek országába való belépésre, akkor követem a többieket és hiszek. Ha ezeket nem kaphatom meg, akkor bármikor és bármilyen helyzetben elhagyom a gyülekezetet, és nem hiszek tovább.” Kizárólag az áldások elnyerésének opportunista reményében kezdenek el hinni Istenben. Ha nem részesülhetnek áldásokban, akkor bármikor és bármilyen helyzetben képesek feladni kötelességeiket és más utat tervezni maguknak, mert a szívük soha nem vert gyökeret a gyülekezetben, és nem is választották igazán az Istenbe vetett hit és Isten követésének útját.

Ezeknek az opportunista embereknek a három fő jellemzője a következő: nem veszik komolyan, hogy létezik-e Isten, nem tesznek komolyan különbséget a pozitív és negatív dolgok között, és bármikor és bármilyen helyzetben képesek elhagyni a gyülekezetet. Nem számít, mennyire bánnak jól velük a testvérek, amennyiben a dolgok nem felelnek meg az érdekeiknek vagy nem elégítik ki az aktuális szükségleteiket, képesek elhagyni a gyülekezetet. Viszont amikor nincs hová menniük, úgy döntenek, hogy visszatérnek. Miután visszajöttek, még mindig nem törekednek az igazságra, és bármikor újra elhagyhatják a gyülekezetet. Miféle nyomorultak ezek? Jövetelük és távozásuk olyan alkalminak tűnik; nem hisznek őszintén Istenben. Ezek az opportunista emberek jellemzői; ők lényegüket tekintve álhívők. Vannak, akik képesek három-öt évig kitartani a hitben, vannak, akik képesek nyolc vagy tíz évig kitartani, de a céljuk csupán az, hogy opportunista módon áldásokat keressenek. Az ilyen emberek nem ostobák. Még a szárazföldi Kína zord, üldözött környezetében is kitartottak mindezidáig – nem olyan ez egy kicsit, mint „rőzsén aludni és epét nyalogatni”? Vannak, akik tízévnyi hit után már nem tudnak kitartani, ezért panaszkodnak: „Eltelt tíz év. Elvesztegettem a fiatalságomat a gyülekezetben. Ha keményen dolgoztam volna a világban ezalatt a tíz év alatt, mennyi pénzt kereshettem volna? Lehet, hogy vezetővé váltam volna, és valószínűleg rengeteg vagyontárgyam lenne.” Ekkor nyughatatlanná válnak. Tíz éven át csak azért hittek Istenben, hogy kielégítsék csekély kíváncsiságukat és az áldások utáni vágyukat, de soha nem törekedtek az igazságra. Ennek eredményeként nem nyertek semmit. Bánják, hogy hittek Istenben, és még szidják is magukat, mondván: „Te bolond, te idióta! Nem a széles, könnyű utat választottad, hanem ragaszkodtál ahhoz, hogy ezt a fáradságos utat járd. Senki sem kényszerített, ez a saját választásod volt!” Vannak, akik tízévnyi hit után is képesek kilépni, habozás nélkül távozni. Miután két-három éven át éppen csak elboldogulnak a társadalomban, úgy találják, hogy a társadalom nem is olyan zökkenőmentes és nem olyan könnyen igazodnak el benne, mint képzelték, a nem hívő világ pedig nem olyan színes és eszményi, mint amilyennek tűnt; odakint a világban sehol nem könnyű boldogulniuk. Miután átgondolták a dolgot, úgy találják, hogy a gyülekezet még mindig jobb, ezért szégyenérzet nélkül visszajönnek. Amikor visszatérnek, azt mondják: „Istenben hinni jó, a nem hívők rosszak, mindig megfélemlítik az embereket. Túl sok a szenvedés a világban. Ezekben az években isten szavainak olvasása nélkül, a gyülekezeti élet megélése nélkül sötétségbe zuhantam, sírtam és a fogamat csikorgattam minden nap; olyannyira felőrlődtem, hogy már nem is hasonlítok emberre. Jobb hinni istenben!” Azt hirdetik, hogy jobb hinni Istenben, de ez valójában azért van, mert azt hallották, hogy túl sok katasztrófa van ezen a világon, és az emberiség hamarosan nagy katasztrófát fog átélni. A pénz, a föld, az autók és a házak birtoklása nem segít; csak a hittel rendelkezők üdvözülhetnek. Így aztán visszajönnek, hogy újra higgyenek Istenben. Ez nem egy opportunista? (De igen.) Az opportunista emberek bármikor elhagyhatják a gyülekezetet. Ha úgy látják, hogy van remény arra, hogy áldásokat nyerjenek el azzal, hogy visszatérnek a gyülekezetbe, akkor bármikor vissza is jöhetnek. Lehet, hogy visszatérésük után mondanak néhány megbánó szót, és kifejezik, hogy soha többé nem hagyják el Istent, de ha úgy látják, hogy a világban nyugalom és békesség van, és hogy még élvezhetnek néhány szép napot, bármikor újra elhagyhatják a gyülekezetet. Minek tekintik Isten házát és a gyülekezetet? Úgy tekintenek rá, mint egy szabadpiacra, ahol kedvükre jöhetnek és mehetnek. Mondjátok meg Nekem, ha az ilyen embereket kitakarítják, vagy maguktól távoznak, vissza szabad fogadnia őket a gyülekezetnek, ha vissza akarnak térni? (Nem.) Nem szabad őket visszafogadni. A visszafogadásuk hiba, és sérti az alapelveket. Ezek az emberek nem felelnek meg a gyülekezeti tagok mércéinek. Bármikor elhagyhatják a gyülekezetet, és áldások elnyerése érdekében bármikor visszaférkőzhetnek a gyülekezetbe, de mindezek során soha nem fogják elfogadni az igazságot. Ez bizonyítja, hogy nem igaz hívők. Az ilyen emberek örökké a kitakarítás és a kiutasítás célpontjai lesznek. A gyülekezetnek ki kell takarítania őket, és meg kell mondania nekik: „Ne sajnáld. Ha egyszer elmentél, nem jöhetsz vissza. A gyülekezet nem fogja másodszor is kinyitni az ajtót neked. Ez az alapelv.” Egyesek azt mondják: „Akkor bolond volt, de most már nagyon jól viselkedik. Olyan engedelmes, mint egy kis bárány, olyan szánalmas, mint egy hajléktalan vándor. Valahányszor meglátja a testvéreket, sajnálkozását és lekötelezettségét fejezi ki, szemei vörösek a bűnbánó zokogástól. Nagyon szánalmasnak tűnik, és nagyon jó a hozzáállása a gyónáshoz. Hagyjuk visszajönni.” Van itt akár egyetlen mondat is, amely összhangban van az alapelvekkel? (Nincs.) Még három vagy akár tízévnyi hit után is képesek elszántan és habozás nélkül elhagyni a gyülekezetet. Miféle nyomorultak ezek? Igaz hívők ők? (Nem.) Volt bennük bármennyi őszinteség, amikor eredetileg úgy döntöttek, hogy Istent követik? Nem. Ha bármennyi őszinteség is lett volna bennük, akkor nem lettek volna ennyire eltökéltek, hogy elhagyják a gyülekezetet. Általában az embernek legfeljebb akkor lehetnek ilyen gondolatai, amikor gyenge, csüggedt, vagy amikor nem mennek jól a dolgai, de soha nem döntene eltökélten úgy, hogy elhagyja a gyülekezetet, hogy más utat keressen, miután három, öt vagy akár tíz éve hisz Istenben. Ha tetszés szerint el tudják hagyni a gyülekezetet, az azt mutatja, hogy már akkor nem voltak őszinték, amikor kezdetben elfogadták az igaz utat, és csatlakoztak az egyházhoz; hátsó szándékuk és céljaik voltak – nem lehet ezt másképp megfogalmazni. Az ilyen embereket világosan fel kell ismerni. Ők nem igaz hívők. Az áldások elnyerésének opportunista reményéből fakad az Istenbe vetett hitük és az, hogy követik Istent. Az ilyen embereket opportunistaként kell jellemezni, és ha egyszer felismerték őket, ki kell őket takarítani a gyülekezetből. Ha nem hagyják el a gyülekezetet, és továbbra is kihasználják a helyzetet személyes haszonszerzésre a gyülekezeten belül, akkor ez azért van, mert senki sem képes felismerni, hogy mik ők. Azonban a mai, ezen opportunisták különböző megnyilvánulásairól szóló beszélgetés révén a vezetőknek és a dolgozóknak, valamint Isten választott népének rendelkezniük kell az ilyen emberekkel kapcsolatos világos megértéssel és tisztánlátással. Ha kiderül, hogy soha nem olvassák Isten szavait, vagy nem imádkoznak Istenhez, nem érdekli őket Isten munkája vagy az Isten által kifejezett igazságok, nem érdeklik őket a pozitív dolgok, és nem veszik komolyan azokat, akkor szigorúan óvakodni kell tőlük. Meg kell figyelni az Istenbe vetett hitük indítékait és célját, és meg kell állapítani a hozzáállásukat a gyülekezethez, a hozzáállásukat az igazsághoz és a hozzáállásukat Istenhez. Ha nyilvánvaló, hogy nem rendelkeznek helyes hozzáállással, különösen közömbösek az igazságra való törekvés és a kötelesség elvégzése iránt, nem mutatnak semmiféle érdeklődést, és mindig szkeptikusan állnak Isten szavaihoz, akkor megerősíthető, hogy ezek az emberek opportunisták és álhívők. Ebben az esetben nem tekinthetők testvéreknek; nem tartoznak a gyülekezethez. Sokkal inkább ki kell őket takarítani a gyülekezetből. Évek óta hisznek, és még mindig nem fogadják el az igazságot; hasznos lenne-e továbbra is beszélgetni velük az igazságról? Reális lenne tovább várni arra, hogy bűnbánatot tartsanak? Ne munkálkodjatok többé az ilyen embereken, és ne várjátok, hogy bűnbánatot tartsanak. Ha nem hajlandók elvégezni a kötelességüket, és továbbra is el akarják nyújtani a gyülekezetben való tartózkodásukat, ahelyett, hogy kilépnének, akkor a gyülekezeti vezetőknek meg kell találniuk a módját annak, hogy bölcsen elszigeteljék őket. Helyénvaló ez? (Igen.) Amint felismerik ezekről az emberekről, hogy opportunisták, máris a különböző gonosz emberek és álhívők közé sorolódnak. Mivel ők gonosz emberek és álhívők, megfelelnek azoknak az alapelveknek és feltételeknek, amelyek alapján ki kell őket takarítani vagy ki kell őket zárni a gyülekezetből. Határozottan jobb korán kitakarítani őket, mint későn. A korai kitakarítással sok baj elkerülhető, nekik pedig nem kell többé sértődöttnek érezniük magukat. Az ilyen embereknek világosan meg kell mondanotok: „Nem kell folyton azt számolgatnod a szívedben, hogy mikor és hogyan menj el, és nem kell folyton azt számolgatnod, hogy maradj-e vagy távozz. Isten háza és Isten nem kényszeríti az embereket; ha el akarsz menni, a gyülekezet nem próbál meg arra ösztönözni, hogy maradj. De van egy dolog, amelyet világossá kell tenni számodra: ha biztos vagy benne, hogy nem tartozol Isten házába, és nem vagy hajlandó tagja lenni a gyülekezetnek, akkor minél hamarabb távozz; ne késlekedj. Ez mindenkinek a javára válik. Ha hiszel Isten létezésében, el tudod fogadni Isten szavait igazságként, és őszintén hajlandó vagy csatlakozni az egyházhoz, akkor jogosan vagy a gyülekezet tagja. De most nem vagy az. Opportunizmusból jöttél ide, és talán te magad nem tudod ezt, de mi felismertük – Isten szavai, az igazság, és a gyülekezet mindenféle emberek kezelésére vonatkozó alapelvei szerint –, hogy te opportunista vagy. Folyton azt számolgatod, hogy mi a megfelelő időpont a gyülekezetből való kilépésre; ez akkora nyűg. Nem kell megtalálnod a megfelelő időpontot; elmehetsz most. Ha mindig bizonytalan vagy Isten megjelenésével és munkájával kapcsolatban, akkor most világosan megmondom neked: nem kell többé latolgatnod vagy átvizsgálnod a dolgokat, nem kell tovább nehezítened a dolgokat magadnak – elhagyhatod most a gyülekezetet, Isten házának ajtaja nyitva áll, és Isten háza nem fog visszatartani téged, nem kényszeríti az embereket.” Helyénvaló ezt tenni? (Igen.) Adjatok nekik egy „kiutat”; ne hagyjátok, hogy itt gyötrődjenek minden nap, mint hangyák a forró serpenyőben, folyamatosan gyötrődve az érzéseik, a hús-vér testük, a kilátásaik és a „menni vagy maradni” kérdése miatt. Bármennyire is gyötrik őket ezek a dolgok, ez soha nem vezet semmire. A szívükben továbbra is azt latolgatják, hogy mikor és hogyan távozzanak, hogy elszenvednek-e veszteségeket és szerencsétlenséget, ha korán távoznak, és hogy áldásban részesülhetnek-e, ha tovább maradnak. Mi van, ha elmennek, és utána beteljesednek Isten szavai? Mi van, ha nem mennek el, és Isten szavai beteljesületlenek maradnak? Nincs szükség arra, hogy állandóan aggódjanak és szorongjanak e dolgok miatt. Mivel nem hisznek Istenben őszinte hajlandósággal, távozniuk kell minél hamarabb. Nem szabadna itt maradniuk, hogy megpróbálják kihasználni a helyzetet a saját személyes hasznukra, valami másnak adva ki magukat, mint amik. Mondjátok meg Nekem, jó-e ilyen tanácsot adni nekik, és így kezelni a dolgot? (Igen.) Túlzás-e az opportunistákat a különböző kitakarítandó vagy kizárandó gonosz emberek közé sorolni? (Nem.) Egyesek azt mondják: „Hogyan lehet az ilyen embereket gonosz embereknek tekinteni?” Vajon hány jó ember van az álhívők között? Isten szemében gonosznak számít azok beállítottság-lényege, akik hisznek Istenben és elismerik Isten létezését, nem is beszélve azokról, akik egyáltalán nem hisznek Istenben és nem ismerik el Isten létezését. Túlzás tehát gonosz embereknek minősíteni őket? (Nem.) Mindenesetre, legalább még mindig embereknek nevezik őket – gonosz embereknek. Már az is elég jó, hogy nem minősítik őket gonosz démonoknak. A gonosz emberek közé sorolni őket teljesen helyénvaló és találó; egyáltalán nem túlzás. Az ilyen gonosz emberek is azon emberek különböző fajtáinak egyike, akiket Isten házának ki kell takarítania vagy ki kell zárnia. Ez az álhívők negyedik típusa, akik Istenbe vetett hitének célja opportunista.

Mik az opportunisták fő jellemzői? Az ezekkel az emberekkel folytatott érintkezéseitek és az általuk felfedett beállítottságok, nézőpontok, hozzáállások vagy emberi mivolt megfigyelése során milyen fő jellemzőket találtatok? Foglaljátok össze őket. (Az opportunisták kezdetben nem azért kezdenek el hinni Istenben, hogy az igazságra törekedjenek. Azt hallják, hogy a Mindenható Isten Egyháza virágzik, ezért hasznot keresve, csak annak reményében kezdenek el hinni Istenben, hogy valami haszonhoz és áldáshoz jutnak Isten házától. És ha nem kapják meg ezeket a dolgokat egy idő után, akkor el akarnak menni. Ezek az emberek nem hisznek őszintén Istenben, és egyáltalán nem is érdekli őket, hogy higgyenek Istenben.) Mi a legnagyobb probléma az opportunistákkal? A fő probléma az, hogy nem érdekli őket az igazság, viszont rendkívül érdekli őket az áldások elnyerése, ezért számukra a legnehezebb elfogadni az igazságot. Egyesek azt mondják: „Nem takaríthatod ki vagy zárhatod ki őket csak azért, mert nem érdekli őket az igazság, ugye?” Ezeknek az embereknek az igazság iránti érdektelensége főként abban mutatkozik meg, hogy soha nem olvassák Isten szavait és nem beszélgetnek az igazságról. Ha azt hallják, hogy valaki az igazságról beszélget, és önismeretről beszél, vagy a problémák megoldását célzó igazságkeresésről, akkor különös ellenszenvet éreznek a szívükben és teljesen érdektelenek, és kezdenek elbóbiskolni. Rendkívül idegenkednek ezektől a dolgoktól, sőt, még másokat is igyekeznek üres fecsegéssel, katasztrófákról folytatott beszéddel és az Isten által felmutatott jelek és csodák megvitatásával megzavarni az igazságról szóló beszélgetésben. Ennek eredményeképpen néhányan, akik nem törekednek az igazságra, felbuzdulnak, amikor meghallják ezeket a témákat, és bekapcsolódnak a vitába. Ez nem a gyülekezeti élet otromba megzavarása? Ritkán olvassák Isten szavait a mindennapi életük során, és ha néha mégis, akkor valószínűleg azért, mert belül valami nyugtalanítja őket. Nem érdeklik őket az összejövetelek, Isten szavainak evése és ivása, vagy a beszélgetés Isten szavairól. Csak a következőkkel foglalkoznak: „Mikor fog eljönni isten napja? Mikor lesz vége a nagy katasztrófáknak? Mikor élvezhetjük a mennyek országának áldásait?” Mindig ezeken a dolgokon töprengenek. Ha senki nem tárgyalja ezeket a témákat, akkor az interneten keresgélnek, és a keresés után elkezdik terjeszteni ezeket a dolgokat az összejöveteleken. A szívüket elárasztják ezek a dolgok. Amíg azt hallják, hogy mások az őket érdeklő témákról beszélgetnek, ők is beleszólhatnak és csatlakozhatnak a beszélgetéshez. De amint az igazsággal vagy Isten szavaival kapcsolatos tartalmat hallanak, nem akarnak odafigyelni. Kezdenek elbóbiskolni, és egyesek még távoznak is, míg mások elkezdenek izegni-mozogni – mindenféle csúnya kifejeződést tanúsítanak. Azt mondod: „Beszélgessünk Isten szavairól.” Ők azt mondják: „Szomjas vagyok, innom kell egy kis vizet.” Azt mondod: „Beszélgessünk az önismeretről”, vagy „Beszélgessünk a kötelességek elvégzésének részleteiről; lássuk, mit mondanak erről Isten szavai, és mik az igazságalapelvek.” Ők azt mondják: „Valami dolgom van. Kimegyek. Élvezzétek a beszélgetéseteket.” Mindenféle kifogást találnak arra, hogy elutasítsák és megtagadják a beszélgetést Isten szavairól és az igazságról. Ez világosan leleplezi azt a tényt, hogy nemcsak hogy nem szeretik az igazságot, hanem szívük mélyéből idegenkednek is az igazságtól és ellenállnak neki. Amikor csak Isten szavai, az igazság kerül szóba, nem nyíltan ellenkeznek vagy vitatkoznak, hanem különböző kifogásokat találnak arra, hogy megtagadják és elkerüljék azokat. Nem mutatják-e egyértelműen ezek a viselkedések, hogy ők opportunisták? Nem jelzi-e ez egyértelműen, hogy ők álhívők, akik egy bizonyos cél érdekében, opportunizmusból hisznek Istenben? (De igen.) Egyesek azt mondják: „Azt mondod róluk, hogy álhívők és nem őszintén követik Istent, akkor miért képesek hinni mostanáig, és még mindig erőfeszítéseket tenni és nehézséget elviselni a gyülekezet munkája érdekében?” Nem elégségesek talán az imént említett viselkedésformák ennek a kérdésnek a megválaszolásához? Ezek a viselkedésformák elégségesek annak bizonyításához, hogy a felismerésünk és a jellemzésünk pontos. Ezért annak felméréséhez, hogy egy személy Istenbe vetett hitének célja opportunista-e, azt az Istenhez, Isten munkájához, az igazsághoz, valamint a pozitív és negatív dolgokhoz való hozzáállásuk alapján kell mérnetek és felismernetek. Ez a legpontosabb. Nem pontos és nem objektív azt a külsődleges viselkedésük és cselekedeteik alapján mérni. Csak a valódi belső gondolataik, valamint Istenhez és az igazsághoz való hozzáállásuk fedi fel a problémákat; csakis ezek a legpontosabb mércék annak jellemzéséhez, hogy milyen emberek ők. Nos, alapvetően tisztában vagytok-e azok lényegével, akiknek az Istenbe vetett hitük célja opportunista? Mindannyian találkoztatok már néhány ilyen emberrel? (Igen.) Jobb, ha az ilyen emberek a lehető leghamarabb távoznak. Ha őszintén hajlandóak szolgálatot végezni, akkor nem szívesen, de meg lehet őket tartani. Ha viszont nem végzik kötelességeiket, és nem tudnak szolgálatot teljesíteni, hanem megzavarják és negatívan befolyásolják a gyülekezet munkáját és a gyülekezet életét, akkor a lehető leghamarabb távozásra kell bírni őket. Ez az álhívők kitakarításának alapelve. Isten házának olyan emberekre van szüksége, akik őszintén hisznek Istenben és szeretik az igazságot; hűséges szolgálattevőkre van szüksége. Egyáltalán nincs szüksége álhívőkre vagy vonakodó megfigyelőkre, csak azért, hogy meglegyen a létszám. A gyülekezetnek sincs senkire szüksége csak azért, hogy meglegyen a létszám. Itt befejezzük a témáról szóló beszélgetésünket.