Tizennegyedik tétel: Mindenféle gonosz ember és antikrisztus azonnali felismerése, majd kitakarítása, illetve kizárása (Második rész)

A legutóbbi összejövetelen a vezetők és a dolgozók tizennegyedik felelősségéről beszélgettünk: „Mindenféle gonosz ember és antikrisztus azonnali felismerése, majd kitakarítása, illetve kizárása.” A beszélgetés ennek egyik aspektusára terjedt ki: mi a gyülekezet. Miután beszélgettünk a gyülekezet meghatározásáról, vajon tisztában vagytok-e azzal, hogy ez milyen kapcsolatban áll a vezetők és dolgozók tizennegyedik felelősségével? (Miután Isten beszélt a gyülekezet meghatározásáról, megértettük, hogy miért léteznek a gyülekezetek, milyen szerepet játszik egy gyülekezet, és milyen munkát végez egy gyülekezet. Ennek alapján fel tudjuk ismerni, hogy a gyülekezetben melyek azok az emberek, akik bomlasztásokat és megzavarásokat okoznak, és nem játszanak pozitív szerepet, majd ezeket az embereket kitakaríthatjuk vagy kizárhatjuk.) Miután megértették, hogy mi a gyülekezet, a vezetőknek és a dolgozóknak tudniuk kell, hogy Isten miért alapít gyülekezeteket, milyen hatással van a gyülekezetek megalakulása az emberekre, milyen munkát kell végezniük a gyülekezeteknek, milyen típusú emberek alkotják a gyülekezetet, és mely emberek az igazi testvérek. Miután megértettétek és ismeritek ezeket a dolgokat, rendelkeztek egy alapkoncepcióval és meghatározással, valamint a tizennegyedik felelősségben felvázolt munka alapelveinek alapjával: „Mindenféle gonosz ember és antikrisztus azonnali felismerése, majd kitakarítása, illetve kizárása.” Ez olyasvalami, amivel tisztában kell lennetek, és amit meg kell értenetek az elmélet és a vízió szempontjából. Ennek megértése után az első munka, amelynek neki kell állniuk a vezetőknek és a dolgozóknak, az, hogy felismerjék a gonosz emberek mindenféle fajtáját. Mely mércék és alapelvek vonatkoznak ennek végrehajtására? A mindenféle gonosz ember felismerésének a gyülekezet meghatározásán, a gyülekezet létezésének jelentőségén és értékén, valamint azon a munkán kell alapulnia, amelynek elvégzésére Isten a gyülekezeteket létrehozza. Legutóbb a különféle gonosz emberek felismerésének mércéi és alapjai három fő kategóriába lettek felosztva. Mi ez a három kategória? (Az ember Istenbe vetett hitének célja, az ember emberi mivolta és az ember hozzáállása a kötelességéhez.) Elég konkrét és átfogó ez a három fő kategória? Egyesek azt kérdezik: „A mindenféle emberek felismerése miért nem azon alapul, hogy milyen mértékben szeretik az igazságot, és milyen mértékben vetik alá magukat Istennek és mennyire félik Őt, hanem ehelyett az Istenbe vetett hitük célján, az emberi mivoltukon és a kötelességükhöz való hozzáállásukon alapul? Nem túl alacsonyak ezek a mércék? Más szóval, e három kategória konkrét tartalmából ítélve miért nem folyik mélyebb vita az emberek Istenhez és az igazsághoz való hozzáállásáról? Miért nem esik szó arról, hogy az emberek hajlandóak-e elfogadni a metszést, az ítéletet és a fenyítést, hogy olyan szívük van-e, amely aláveti magát Istennek és féli Őt, valamint más, az igazsággal kapcsolatos mélyebb tartalmakról?” Gondolkoztatok valaha ezen a kérdésen? Egyelőre ne menjünk bele ebbe a kérdésbe. Nézzük először a három kritériumot: az emberek Istenbe vetett hitének célját, az emberi mivoltukat és a kötelességükhöz való hozzáállásukat. A megnevezésükből ítélve felszínes ez a három kritérium, vagy sem? Ha egy személy nem megfelelő színvonalú e három legalapvetőbb kritérium tekintetében, nevezhetjük-e őt testvérnek? (Nem.) Lehet-e őt a gyülekezet tagjának tekinteni? Elismerheti-e őt Isten a gyülekezet részeként? (Nem.) Számára ezeknek a dolgoknak egyike sem lehetséges. Tehát, ha valaki e három kritérium tekintetében alkalmatlan vagy nem üti meg a mércét, akkor az ilyen személyeket fel kell ismerni; ők a gonosz emberek különböző fajtáinak a soraihoz tartoznak, és ki kell őket takarítani vagy ki kell őket zárni. Az, hogy valaki testvér-e, Isten által elismert-e, illetve olyan tag-e, akit a gyülekezetnek el kell fogadnia, mindenekelőtt attól függ, hogy megfelelő színvonalú-e, és kiállja-e a próbát e három kritérium szempontjából. Ha még ennek a három kritériumnak sem felel meg, akkor biztosan nem testvér. Isten természetesen nem ismeri el őt, és a gyülekezetnek sem szabad elfogadnia. Hogyan kellene tehát a gyülekezetnek bánnia vele és kezelnie őt? (Ki kell takarítani, vagy ki kell zárni.) Amint felismertétek őt, ki kell takarítani vagy ki kell zárni. Ez pontosan így van.

A különféle gonosz emberek felismerésének mércéi és alapjai

I. Az ember Istenbe vetett hitének célja alapján

D. Opportunizmus gyakorlása

A legutóbbi összejövetelen beszélgettünk, és felsoroltuk az Istenbe vetett hit három célját. Ha címsorokként soroljuk fel őket, akkor az első az ember tisztviselőség iránti vágyának kielégítése; a második az ellenkező neműek keresése; a harmadik pedig a csapások elkerülése. Befejeztük az erről a három célról való beszélgetést. Ezután a negyedik célról beszélgetünk: vannak, akik pusztán opportunista okokból hisznek Istenben, ezért e cél címsora az „opportunizmus gyakorlása”. Egyesek látják, hogy a vallásos világ minden vallása és felekezete elhagyatott, és nincs meg bennük a Szentlélek munkája –, hogy az emberek hite és szeretete kihűlt, hogy maguk az emberek egyre inkább lezüllöttek, és nem látnak reményt az üdvösségre, és hogy az emberek sok éven át hittek az Úrban anélkül, hogy bármit is elnyertek volna. Látva, hogy a vallásos világ teljesen lepusztult, keresik maguknak a továbblépés lehetőségét. Elgondolkodnak: „Melyik egyháznak van most több híve, melyik az, amelyik virágzik és fejlődési kilátásai vannak?” Azt tapasztalják, hogy a Mindenható Isten Egyháza, amelynek a vallásos világ ellenáll, és amelyet elítél, virágzik, hogy rendelkezik a Szentlélek munkájával, és jól fejlődik mind belföldön, mind a tengerentúlon. Azt gondolják: „Hallottam, hogy ennek az egyháznak a tagsága növekszik, hogy jól fejlődik, és hogy bőséges munkaerőt, anyagi és pénzügyi forrásokat birtokol, és hogy fejlődési kilátásai vannak. Ha megragadom ezt a jó alkalmat, hogy csatlakozzak a gyülekezetükhöz, vajon nem leszek képes előnyökhöz jutni? Nem fogok-e jó kilátásokat biztosítani magamnak?” Ilyen szándékkal és céllal, valamint némi kíváncsisággal szivárognak be a gyülekezetbe. Miután beszivárogtak ezek az emberek a gyülekezetbe, nem érdekli őket az igazság, az Istenben való hit vagy az életfelfogásuk átalakítása. A gyülekezethez való csatlakozásuk célja csupán az, hogy támogatót vagy szálláshelyet keressenek, és elnyerjék az általuk vágyott kilátásokat. Valójában a szívükben nem érdekli őket az Istenbe vetett hit, az Isten által kifejezett igazságok vagy az üdvösség Isten által végzett munkája, és nem akarnak hallani ezekről a dolgokról, sem keresni ezekkel kapcsolatban. Különösen Isten munkája és a Szentlélek munkája iránti érdeklődésük hiányzik teljesen. Ezek az emberek olyanok, mint a társadalomban az opportunisták, akik, függetlenül attól, hogy melyik iparághoz csatlakoznak, csak azért teszik ezt, hogy lehetőséget találjanak a hírnév, a nyereség és a státusz megszerzésére, és csak a saját kilátásaik és sorsuk érdekében fektetnek be és fizetik meg az árat. Amint felfedezik, hogy pillanatnyilag nincsenek nyilvánvaló kilátások azon a területen vagy iparágban, amelybe belevetették magukat, vagy hogy ez az iparág nem teszi lehetővé számukra, hogy megmutassák erősségeiket és növekedjenek a világban, gyakran azt számolgatják az elméjükben, hogy váltsanak-e munkahelyet vagy iparágat. Bármivel is foglalkoznak, az ilyen emberek mindig várják a lehetőséget, hogy továbbléphessenek; szándékuk és céljuk van azzal, hogy csatlakoznak a gyülekezethez. Amikor a gyülekezet virágzik, amikor szilárdan képes megállni a lábán, és fejlődési kilátásai vannak a társadalomban vagy bármely országban, akkor ők aktívan és lelkesen vetik bele magukat a gyülekezet munkájába. De amint elnyomják és korlátozzák a gyülekezetet, vagy ők nem tudják kielégíteni a személyes vágyaikat és igényeiket, akkor elgondolkodnak azon, hogy elhagyják-e a gyülekezetet, és az előrejutás más útját keressék maguknak. Nyilvánvaló, hogy ezeknek az embereknek a valódi célja a gyülekezethez való csatlakozással nem az, hogy érdekli őket az igazság; nem azon az alapon csatlakoztak a gyülekezethez, hogy elismerik Isten létezését és Istennek az emberek megmentésére irányuló új munkáját. Még amikor egyházat választanak, akkor is egy jól ismert, nagy méretű, sok taggal rendelkező egyházat választanak, különösen olyat, amely bizonyos szintű hírnévvel rendelkezik mind belföldön, mind a tengerentúlon. Számukra csak ez a fajta egyház üti meg a mércéiket, és felel meg teljesen azoknak a céloknak, amelyekre vágynak, vagy amelyekre törekednek. De akárhogy is, soha nem hittek igazán az igazságban, és nem ismerték el őszintén Isten létezését vagy Isten munkáját. Még ha úgy is tűnik, hogy néha tesznek valamit a gyülekezetért vagy belevetik magukat a gyülekezeti munka valamely részébe, a szívük mélyén változatlan marad a hozzáállásuk az igazsághoz és Istenhez. Mi a hozzáállásuk? Következetes hozzáállásuk az, hogy egyelőre csak követik a többieket, hogy lássák, pontosan mit nyerhetnek ebből a gyülekezetből, hogy lássák, Isten kimondott szavaiból pontosan mennyi és milyen mértékben válhat valóra, és hogy lássák, mikor szerezhetők meg az Isten által az embereknek megígért áldások, és hogy ezek az áldások rövid időn belül igazolhatók-e és beteljesedhetnek-e. Mindig ilyen a hozzáállásuk. Isten házába kíváncsisággal és a kipróbálás vágyával jönnek, és azzal a hozzáállással, hogy ha Isten szavai beteljesednek és valóra válnak, akkor áldásban fognak részesülni, és nem maradnak le róla. Jönnek ilyen emberek Isten házába, és még ha úgy is tűnik, hogy barátságosak másokkal, betartják a szabályokat, nem okoznak bomlasztásokat vagy megzavarásokat, és nem bocsátkoznak bajkeverésbe, Istenhez és az igazsághoz való hozzáállásuk alapján nyilvánvaló álhívőként azonosíthatók.

Hogyan tudjuk felismerni az álhívők azon típusát, akik csak azért hisznek Istenben, hogy opportunista módon áldásokat nyerjenek, és nem szeretnék elnyerni az igazságot? Nem számít, hány prédikációt hallanak, nem számít, hogyan közlik velük az igazságot, a gondolataik és a nézeteik az emberekről és a dolgokról, az életszemléletük és az értékeik soha nem változnak. Miért van ez? Mert soha nem töprengenek el komolyan Isten szavain, és egyáltalán nem elfogadók az Isten által kifejezett igazságokkal vagy azzal kapcsolatban, amit Isten mond a különböző kérdésekről. Csupán a saját nézeteikhez és a Sátán filozófiáihoz ragaszkodnak. A szívükben továbbra is azt hiszik, hogy a Sátán filozófiái és logikája helyes és megfelelő. Például „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög”, „a hivatalnokok nem nehezítik meg azok dolgát, akik ajándékokat hoznak” vagy „a jóknak békés az életük”. Vannak még olyanok is, akik azt mondják: „Ha az emberek hisznek istenben, akkor jónak kell lenniük, ami azt jelenti, hogy soha nem vesznek el életet; életet elvenni bűn, és isten előtt megbocsáthatatlan.” Miféle nézet ez? Ez egy buddhista nézet. Bár a buddhista nézet illeszkedhet az emberek elképzeléseihez és képzelődéseihez, nélkülöz minden igazságot. Az Istenbe vetett hitnek Isten szavain kell alapulnia; csak Isten szavai az igazság. Istenbe vetett hitükben egyesek még a nem hívők abszurd nézeteit és a vallásos világ téves elméleteit is igazságként fogadják el, azokat becsben tartják és ragaszkodnak hozzájuk. Olyan emberek ezek, akik elfogadják az igazságot? Nem tudnak különbséget tenni az ember szavai és Isten szavai között, illetve az ördögök és a Sátán, valamint az egy igaz Isten, a Teremtő között. Nem imádkoznak Istenhez, nem keresik az igazságot, és az Isten által kifejezett igazságok egyikét sem fogadják el. Soha nem változnak a gondolataik és a nézeteik az emberekről, a külvilágról és minden más dologról. Csak a hagyományos kultúrából eredő nézeteikhez ragaszkodnak, amelyeket mindig is vallottak. Nem számít, hogy mennyire nevetségesek ezek a nézetek, ezt nem tudják felfogni, és továbbra is szilárdan ragaszkodnak ezekhez a téves nézetekhez, és nem engedik el azokat. Ez az álhívők egyik megnyilvánulása. Mi a másik? Az, hogy a buzgalmuk, az érzelmeik és a hitük változik, ahogy az egyház mérete növekszik, és ahogy folyamatosan nő az egyház társadalomban betöltött státusza. Amikor például az egyház munkája átterjedt külföldre, és megnőtt a mérete, amikor az evangéliumi munka teljesen elterjedt, ők látták ezt, és azonnal felélénkültek. Érezték, hogy az egyház egyre befolyásosabbá válik, és többé nem szenved majd a kormány elnyomásától és üldözésétől, úgy vélték, hogy van remény az Istenbe vetett hitük számára, hogy emelt fővel járhatnak; és így azt érezték, hogy jó lóra tettek az Istenbe vetett hitükkel, hogy végre ki fog fizetődni a szerencsejátékuk. Úgy érezték, hogy egyre nagyobbra nő az esélyük az áldások elnyerésére, és végre elkezdtek felvidulni. A korábbi években egyfolytában elnyomottnak, szomorúnak és meggyötörtnek érezték magukat, mert gyakran látták a keresztények nagy vörös sárkány általi letartóztatásait és elnyomását. Miért éreztek gyötrelmet? Mivel a gyülekezet annyira szorult helyzetben volt, és ők aggódtak, hogy vajon helyesen döntöttek-e azzal, hogy hittek Istenben, és még ennél is zaklatottabbak és aggódóbbak voltak amiatt, hogy maradjanak-e vagy hagyják el a gyülekezetet. Azokban az években mindegy volt, milyen kedvezőtlen körülményekkel nézett szembe a gyülekezet, az mindig kihatott az érzelmeikre; bármilyen munkát is végzett a gyülekezet, és bárhogyan ingadozott az egyház hírneve és státusza a társadalmon belül, az mindig kihatott az érzelmeikre és a hangulatukra. A kérdés, hogy maradjanak vagy menjenek, mindig ott motoszkált az elméjükben. Az ilyen emberek álhívők, nem igaz? Amikor az ország kormánya elítéli és elnyomja az egyházat, vagy amikor a hívőket letartóztatják, vagy a vallásos világ megítéli, elítéli, rágalmazza és elutasítja őket, akkor mélyen kegyvesztettnek érzik magukat, sőt nagy szégyent és megaláztatást éreznek amiatt, hogy csatlakoztak a gyülekezethez; a szívük meginog, és bánják, hogy hittek Istenben és csatlakoztak a gyülekezethez. Soha nem áll szándékukban osztozni a gyülekezet örömeiben és nehézségeiben, vagy Krisztussal együtt szenvedni. Ehelyett, amikor a gyülekezet szárnyal, akkor úgy tűnik, hogy csordultig vannak hittel, de amikor a gyülekezetet üldözik, elutasítják, elnyomják és elítélik, akkor el akarnak menekülni, távozni akarnak. Amikor nem látnak semmi reményt áldások elnyerésére vagy a királyság evangéliumának terjedésére, akkor még inkább el akarnak menni. Amikor nem látják Isten szavainak beteljesedését, és nem tudják, hogy mikor fognak bekövetkezni a nagy katasztrófák, és mikor lesz végük, vagy mikor fog megvalósulni Krisztus királysága, ők bizonytalanul ingadoznak, és képtelenek kötelességüket lelki békében végezni. Valahányszor ez történik, el akarják hagyni Istent, el akarják hagyni a gyülekezetet, és kiutat akarnak találni. Az ilyen emberek álhívők, nem igaz? Minden lépésük a saját testi érdekeiket szolgálja. Gondolataik és nézeteik soha nem fognak fokozatosan megváltozni Isten munkájának megtapasztalása, vagy az Ő szavainak olvasása, az igazság közlése és a gyülekezeti élet megélése által. Amikor történik velük valami, soha nem keresik az igazságot, nem kutatják, hogy mit mondanak arról Isten szavai, mik Isten szándékai, hogyan vezeti Isten az embereket vagy mit kér az emberektől. A gyülekezethez való csatlakozásuk egyetlen célja, hogy kivárják azt a napot, amikor az egyház „emelt fővel állhat”, hogy aztán megragadhassák azokat az előnyöket, amelyekre mindig is vágytak. Természetesen azért is csatlakoztak a gyülekezethez, mert látták, hogy Isten szavai az igazság – de egyáltalán nem fogadják el az igazságot, és egyáltalán nem hisznek abban, hogy Isten minden szava be fog teljesedni. Szóval mit mondtok, álhívők az ilyen emberek? (Igen.) Mindegy, hogy mi történik a gyülekezetben vagy a külvilágban, ők felmérik, hogy ez mennyire érinti az érdekeiket, és mekkora hatással lesz a célokra, amelyekre törekednek. A baj legkisebb jelére is azonnal és nagyon éles elmével gondolkodnak el a saját kilátásaikon, érdekeiken, és azon, hogy maradjanak-e vagy hagyják el a gyülekezetet. Még olyanok is vannak, akik folyton azt kérdezgetik: „Tavaly azt mondták, hogy isten munkája véget fog érni – akkor miért tart még mindig? Pontosan melyik évben ér véget isten munkája? Nem áll jogomban tudni? Elég hosszan kitartottam, drága az időm, drága a fiatalságom – nem tarthattok ilyen bizonytalanságban, ugye?” Különösen érzékenyek arra, hogy Isten szavai beteljesedtek-e, hogy milyen az egyház helyzete, státusza és hírneve. Nem érdekli őket, hogy képesek-e elnyerni az igazságot, vagy hogy üdvözülhetnek-e, de nagyon is érzékenyek arra, hogy képesek lesznek-e túlélni, és hogy előnyökhöz és áldásokhoz juthatnak-e azáltal, hogy Isten házában maradnak. Az ilyen emberek opportunista módon vágynak arra, hogy áldásban részesüljenek. Még ha a végsőkig hisznek is, akkor sem fogják megérteni az igazságot, és nem lesz érdemi tapasztalati tanúságtételük. Találkoztatok már ilyen emberekkel? Valójában minden gyülekezetben vannak ilyen emberek. Vigyáznotok kell, hogy felismerjétek őket. Az ilyen emberek mind álhívők, veszedelmet jelentenek Isten házában, nagy kárt fognak okozni a gyülekezetnek, és semmi hasznot nem hoznak, és ki kell őket takarítani onnan.