A vezetők és a dolgozók felelőssége (22.) Első szakasz

A legutóbbi alkalommal a vezetők és a dolgozók tizenharmadik felelősségéről beszéltünk: „Isten választott népének megóvása attól, hogy az antikrisztusok megzavarják, félrevezessék, irányítsák és súlyosan ártsanak nekik, valamint képessé tételük arra, hogy felismerjék az antikrisztusokat és szívükből lemondjanak róluk.” Most pedig tekintsük át, milyen konkrét pontokról beszélgettünk a vezetők és a dolgozók tizenharmadik felelősségi körének konkrét tartalmával kapcsolatban. (Öt pontról beszélgettünk: a leleplezésről, a metszésről, a boncolgatásról, a korlátozásról és a megfigyelésről.) Ez az öt pont jelenti azokat a konkrét feladatokat, amelyeket a vezetők és a dolgozók e felelősségi köre magában foglal; ezek azok a konkrét feladatok, amelyeket a vezetőknek és a dolgozóknak az antikrisztusokkal kapcsolatban végre kell hajtaniuk. Milyen megnyilvánulásai vannak tehát a hamis vezetőknek e feladatok tekintetében? Legutóbb beszéltünk néhány részletről is? (Igen.) A hamis vezetők megnyilvánulásai a következők: Az első az, hogy félnek megsérteni az embereket, és nem merik kitakarítani, illetve kizárni az antikrisztusokat. A második, hogy nem tudják felismerni az antikrisztusokat. A harmadik, hogy az antikrisztusok védőernyőjeként viselkednek. A negyedik, hogy felelőtlenek Isten választott népével szemben. Hogyan néz ki a felelőtlenség? Amikor az antikrisztusok zavarásaival és félrevezetésével szembesülnek, a hamis vezetők nem tudják megóvni a testvéreket, nem tudják leleplezni az antikrisztusok gonosz tetteit, nem tudják leleplezni a Sátán cselszövéseit, továbbá nem tudják közölni az igazságot, hogy segítsenek a testvéreknek felismerni az antikrisztusokat – nem végeznek ilyen munkát. Ráadásul azoknak, akiknek kicsi az érettségük, akiknek nincs tisztánlátásuk, akiket félrevezetnek az antikrisztusok, nemcsak hogy semmilyen helyreállító munkát nem végeznek, hanem olyan embertelen dolgokat is mondanak, hogy: „Megérdemelték.” Ez a felelőtlenségnek egy jellegzetes megnyilvánulása, ami azt jelzi, hogy a hamis vezetők semmilyen terhet nem éreznek a gyülekezet munkája iránt. Ezek a megnyilvánulások a hamis vezetők konkrét cselekedetei és hozzáállásai, amikor az antikrisztusok félrevezetik és megzavarják Isten választott népét. Konkrét hozzáállásuk e munkához a felelőtlenség és a hűtlenség. Különféle kifogásokat gyártanak és különféle módszereket alkalmaznak, hogy szabad utat adjanak az antikrisztusoknak, az antikrisztusok védőernyőjeként viselkedve, miközben nem óvják meg sem a gyülekezet munkáját, sem Isten választott népének jogait és érdekeit. Ha a hamis vezetők azonnal meg tudnák oldani az olyan problémákat, mint azt, hogy az antikrisztusok megzavarják, félrevezetik, irányítják Isten választott népét, és súlyosan ártanak neki, majd pedig korlátoznák, elszigetelnék, kitakarítanák és kizárnák az antikrisztusokat, akkor Isten választott népe a legnagyobb oltalomban részesülne. Vezetőként azonban alkalmatlanok erre a munkára. Bizonyos szempontból elmondható, hogy titokban megóvják az antikrisztusokat, és egyengetik számukra az utat, méghozzá úgy, hogy azok továbbra is félrevezethessék és irányíthassák Isten választott népét, súlyosan árthassanak neki, valamint megzavarhassák a normális gyülekezeti életet, és Isten választott népének kötelességvégzését. Ezek különféle megnyilvánulásai a hamis vezetőknek.

Tizennegyedik tétel: Mindenféle gonosz ember és antikrisztus azonnali felismerése, majd kitakarítása, illetve kizárása (Első rész)

Miután befejeztük a vezetők és a dolgozók tizenharmadik felelősségi köréről szóló beszélgetést, ma a tizennegyedikről fogunk beszélgetni. A tizennegyedik felelősségi kör tartalma bizonyos szempontból hasonló a tizenharmadikéhoz. A konkrét munka, amelyet a vezetőknek és a dolgozóknak el kell végezniük, a tizennegyedik felelősségi körben nemcsak az antikrisztusokra vonatkozik, hanem mindenféle gonosz embert is érint, ami által hatásköre szélesebb, mint a tizenharmadik felelősségi köré. Mielőtt beszélnénk a tizennegyedik felelősségi körről, először olvassuk el a tartalmát! (A vezetők és a dolgozók tizennegyedik felelősségi köre: „Mindenféle gonosz ember és antikrisztus azonnali felismerése, majd kitakarítása, illetve kizárása.”) Ez a mondat nem hosszú, ám amikor arról a konkrét munkáról van szó, amelyet a vezetőknek és a dolgozóknak el kell végezniük, nem annyira egyszerű, mint amilyennek kívülről látszik. Pontosan melyek a vezetők és a dolgozók e mondatban említett felelősségei? Kik a célpontjai annak a munkának, amelyet a vezetőknek és a dolgozóknak el kell végezniük? (A különféle gonosz emberek és antikrisztusok.) Mi az a konkrét munka, amelyet el kell végezni? (Az azonnali felismerésük. A felismerésük után a kitakarításuk, illetve a kizárásuk.) Azonnali felismerés, halogatás nélkül; amint a jelek azonosításra kerülnek, pontos ítéleteket és jellemzéseket kell alkotni, ezt követi az érintett személyekkel való foglalkozás a kitakarításuk által. Valójában az a konkrét munka, amelyet a vezetőknek és a dolgozóknak el kell végezniük, két feladatból áll: az emberek felismeréséből és a problémák megoldásából. A felszínen ez ennyire egyszerűnek tűnik: először is a felismerésük, majd a megoldások és intézkedések azonnali kidolgozása, megcélozva a különféle gonosz embereket és antikrisztusokat, akiknek a kitakarítását, illetve kizárását Isten háza megköveteli. Ebből a szempontból úgy tűnik, hogy a vezetőknek és a dolgozóknak könnyű jól elvégezniük ezt a munkát és eleget tenniük ennek a felelősségnek különösebb nehézség nélkül, mivel Isten háza korábban már széles körű beszélgetést folytatott a különböző emberek felismerésének és kitakarításának részleteiről, és sok szó esett erről a témáról. A felszínen az a munka, amelyet a tizennegyedik felelősségi kör magában foglal, bizonyos szempontból úgy tűnik, hasonlít a korábban közölt tizenkettedik és tizenharmadik felelősségi kör konkrét tartalmához, ám a tizennegyedik felelősségi körben a vezetők és a dolgozók által végzett munka célpontjai nem csupán az antikrisztusok, hanem a különféle gonosz emberek is. Ez kiszélesíti a hatókört, hogy a gonosz emberek különféle típusait is magában foglalja, ami módszeres és konkrét beszélgetést igényel. Mivel nem egyetlen típusú gonosz ember megnyilvánulásairól van szó, hanem különböző típusúak megnyilvánulásairól, amikor a vezetők és a dolgozók tizennegyedik felelősségi köréről beszélünk, e munka célpontjainak pontos meghatározására fogunk összpontosítani. Ez az egyik aspektus. Emellett arra, hogy pontosan hogyan kell bánni ezekkel az emberekkel – hogy kiket kell korlátozni, elkülöníteni, kitakarítani, illetve kizárni: ez az, amiről a következőkben részletesen beszélni fogunk.

Mi a gyülekezet

Mielőtt részletesen beszélgetnénk erről a munkáról, beszélgessünk először egy melléktémáról. Talán jól ismert ez a melléktéma, de az is lehet, hogy olyan téma, amelyről nincs konkrét megértésetek. Mi a téma? A következő: „Mi a gyülekezet?” Hogyan hangzik ez a téma? Egyesek azt mondhatják: „Te a vezetők és a dolgozók felelősségéről beszélsz, akkor hát beszélj kifejezetten csak erről! Miért beszélsz arról, hogy mi a gyülekezet? Kapcsolódik ehhez a témához?” A felszínen úgy tűnhet, hogy nem kapcsolódik, egyesek pedig még azt is mondhatják: „Ez egy teljesen független téma. Miért hozod fel beszélgetésre?” Függetlenül attól, hogyan gondolkodtok, tegyétek félre ezeket a gondolatokat, és először gondolkodjatok el azon, hogy mi is a gyülekezet. Amint ennek a szónak, a „gyülekezet” megnevezésnek a meghatározása világosan közlésre kerül, tudni fogjátok, hogy miért beszélünk erről a témáról.

I. A gyülekezet néhány értelmezése

A beszélgetés arról, hogy mi a gyülekezet, arra szolgál, hogy világos és pontos magyarázatot adjon a „gyülekezet” megnevezésről; a „gyülekezet” kifejezés konkrét és pontos meghatározását hivatott közölni. Először megbeszélhetitek, hogyan értelmezitek és fogjátok fel a „gyülekezet” kifejezést. Mi a gyülekezet? Kezdjük az elméleti magyarázattal, majd térjünk át egy konkrétabb és viszonylag gyakorlatias meghatározásra! (Az én értelmezésem szerint azt a helyet nevezzük gyülekezetnek, ahol az Istenben őszintén hívő és az igazságra törekvő testvérek összegyűlnek, hogy Istent imádják.) Ez a meghatározás arra utal, hogy miféle hely a gyülekezet; ez alapvetően egy kézzelfogható, fizikai dolog. Ez egy elméleti meghatározás. Pontos ez a meghatározás? Vannak benne pontatlanságok? Elméleti szempontból ez a meghatározás elfogadható. Ki tud hozzátenni még valamit? (Én hozzátennék egy kicsit. Isten megjelenése és munkája miatt, valamint amiatt, hogy Ő az igazságot fejezi ki, van egy csoport ember, aki követi Istent; az általuk alkotott közösséget nevezik gyülekezetnek.) Ez a meghatározás leírja, hogy miféle közösség a gyülekezet. Ez szintén egy formális, elméleti meghatározás. (Hozzátenném, hogy az emberek e csoportjánál megvan a Szentlélek munkálkodása, amikor pedig összegyűlnek Isten szavainak olvasására, akkor ott van a Szentlélek megvilágosítása, és képesek gyakorolni az igazságot, valamint növekedni az életben. A gyülekezet ilyen emberek csoportosulása.) A gyülekezet meghatározásának ez a kiegészítése azt írja le, hogy miféle összejövetelről van szó – ennek az összejövetelnek a minősítője Isten szavainak evése és ivása, a Szentlélek munkálkodása, valamint az életben való növekedés. Alapvetően ez is egy formális, elméleti meghatározása a gyülekezetnek. Egyéb kiegészítés? (Ez olyan emberek csoportja, akik Isten szavait a gyakorlás alapelvének tekintik, és akiket az igazság és Krisztus irányít. Ez a csoport képes megtapasztalni Isten munkáját, elfogadni az igazságot, növekedni az életben, és megmenekülni. Az ilyen csoportot nevezik gyülekezetnek.) Ez a „csoport” azonos az imént említett „közösséggel”. Van még valami kiegészítés? Ha nincsenek további kiegészítéseitek, akkor újból kifejthetitek a fent említett négy értelmezést; nevezetesen azt, hogy pontosan mit is tekintettetek a gyülekezet meghatározásának az Istenbe vetett hitetek kezdetétől fogva mostanáig. Az elméleti meghatározása könnyű kell, hogy legyen, ugye? Például az olyan emberek közössége, akik őszintén követik és imádják Istent, gyülekezetnek nevezhető; vagy egy olyan csoport, amely követi Isten akaratát, törekszik az Istennek való alávetettségre és imádja Istent, gyülekezetnek nevezhető; vagy egy olyan csoport, amely rendelkezik a Szentlélek munkájával, a Szentlélek útmutatásával és Isten jelenlétével, és képes Istent imádni, gyülekezetnek nevezhető. Hát nem ezek a gyülekezet elméleti meghatározásai? (De igen.) Mindannyian értitek és ismeritek ezeknek a jellemzőknek a tartalmát a gyülekezet meghatározásában, igaz? (Igen.) Akkor ismételjétek el. (A gyülekezet olyan emberek közösségére utal, akik őszintén hisznek Istenben, és követik Krisztust. Egy igazi gyülekezet rendelkezik a Szentlélek munkájával és Isten útmutatásával; Krisztus és az igazság irányítja, ez az a hely, ahol Isten követői eszik és isszák Isten szavait, ahol megtapasztalják Isten munkáját, és ahol életbe való belépésük van. Ilyen egy igazi gyülekezet. A gyülekezet különbözik a vallási közösségektől. Egy gyülekezet nem vesz részt vallási szertartásokban, sem Isten imádatának külsőséges formáiban.) Alapvetően ez a gyülekezet elméleti meghatározása. Például úgy határozni meg a gyülekezetet, mint olyan helyet, ahol az Isten által elhívott emberek összegyűlnek, vagy úgy határozni meg a gyülekezetet, mint olyan emberek közösségét, akik őszintén hisznek Istenben, akik követik, alávetik magukat Neki és imádják Őt, vagy úgy határozni meg a gyülekezetet, mint az Isten által elhívott emberek csoportosulását, és hasonlók – ezek a megnevezések a hívők különféle csoportjainak a gyülekezetről alkotott néhány alapvető értelmezését vagy meghatározását tükrözik. Abba ne menjünk bele, hogy a különféle vallások és felekezetek pontosan hogyan határozzák meg a gyülekezetet – számunkra, akik követjük Istent, mi a gyülekezet meghatározása? Nem más, mint olyan emberek csoportja, akik őszintén hisznek Istenben, rendelkeznek a Szentlélek munkájával, Isten útmutatásával, és akik képesek enni és inni Isten szavait, törekedni az igazságra, törekedni az Istennek való alávetettségre, és imádni Istent. Akár helyként, kollektívaként, összejövetelként, csoportként, közösségként vagy bármi másként van meghatározva – bármilyen kifejezést is használnak – alapvetően ezek a meghatározás jellemzői. Az emberek gyülekezetről alkotott alapvető értelmezéséből, valamint az általatok a „gyülekezet” megnevezés meghatározására használt minősítőkből ítélve egyértelmű, hogy amikor az emberek követik Istent és megértenek néhány igazságot, a gyülekezetről alkotott értelmezésük többé már nem úgy szól, hogy az egy hétköznapi közösség vagy csoport. Ehelyett az Istenbe vetett őszinte hithez, Isten szavainak olvasásához, a Szentlélek munkájának birtoklásához, valamint az Istennek való alávetettségre és Isten imádatára való képességhez kapcsolódik, illetve olyan aspektusokhoz, amelyek az életbe való belépést, a beállítottságbeli változást, az Isten melletti bizonyságtételt és egyebeket érintik. Ha így nézzük, miután Isten végezni kezdte az Ő munkáját, a „gyülekezet” megnevezés a legtöbb ember szívében mélyebb, konkrétabb megértést és felfogást nyert, olyat, amely jobban megfelel Isten gyülekezetről alkotott elképzelésének. Többé már nem valami olyan egyszerű dolog, mint egy épület, egy társadalmi közösség, egy részleg, egy intézmény vagy bármi más; inkább olyan dolgokhoz kapcsolódik, mint az Istenbe vetett hit, Isten szavai, az igazság, és Isten imádata.

II. A gyülekezet létének és az általa végzett munkának az értéke

Ami a gyülekezet konkrét fogalmát és meghatározását illeti, most nem fogunk sietni a következtetések levonásával. Miután már van egy alapvető fogalmatok a „gyülekezet” megnevezésről vagy annak meghatározásáról, tisztában vagytok-e olyan dolgokkal, mint a gyülekezet létének értéke, a gyülekezet léte által megvalósított munka, valamint a gyülekezet emberek között betöltött szerepe? Vajon ezen aspektusok tartalma szintén kapcsolódik a gyülekezet meghatározásához? Egyszerűen fogalmazva, amit egy gyülekezet tesz, az a létének értéke. Vegyünk például egy házat – mi ennek a háznak a célja? Mi az értéke és jelentősége azok számára, akik benne élnek és használják? Legalább menedéket nyújt a szél és az eső ellen, ami az egyik értéke; egy másik értéke pedig az, hogy amikor kimerült és fáradt vagy, és nincs hová menned, az otthon egy olyan hely, ahol pihenhetsz, valamint békében és megelégedettségben lehetsz. Ezt a házat otthonnak nevezik, de vajon mi a funkciója számodra? Menedéket nyújt a szél és az eső ellen, pihenést, kikapcsolódást, a szabadság élvezetének lehetőségét és egyebeket; számodra ezek a funkciók jelentik ennek a háznak az értékét. Most akkor még egyszer: mi a gyülekezet szerepe? Mi az értéke és jelentősége a megalakulásának és létének? Egyszerűen fogalmazva, mit csinál egy gyülekezet, milyen szerepet tölt be? Tisztában vagytok ezzel? Milyen konkrét munkát vagy milyen típusú munkát kell végeznie egy gyülekezetnek, továbbá mit kell magában foglalnia munkája hatáskörének ahhoz, hogy gyülekezetnek nevezzék, hogy ez a munka az legyen, amit egy igazi gyülekezetnek végeznie kell? Ez néhány abból a konkrét tartalomból, amelyet a gyülekezet meghatározásával kapcsolatban közölni kell. Először is, pontosan milyen munkát végez egy gyülekezet? (Főként Isten szavait népszerűsíti, bizonyságot tesz Isten munkája mellett, és terjeszti az evangéliumot, lehetővé téve, hogy minél több ember járuljon Isten elé, és elfogadja az Ő megmentését.) Ez egy konkrét feladat? (Igen.) Ez a gyülekezet létének jelentősége, és egyike azoknak a konkrét feladatoknak, amelyeket el kell végeznie, ám ez nem minden. Isten szavainak népszerűsítése és az Isten munkája melletti bizonyságtétel egy konkrét feladat. Ki felelős ezért a feladatért? A jelenlegi evangelizációs csapat. Milyen egyéb munkát végez még egy gyülekezet? (Megszervezi, hogy a testvérek összegyűljenek, egyék és igyák Isten szavait, és beszélgessenek Isten szavairól, lehetővé téve számukra, hogy folyamatosan megértsék az igazságot, és normálisan végezzék a kötelességeiket.) Ez a konkrét feladat az, hogy az embereket Isten szavainak evésére és ivására, az igazság megértésére, valamint kötelességeik normális végzésére vezesse. Isten szavainak népszerűsítése jelentős és fontos feladata egy gyülekezetnek. Az emberek rávezetése arra, hogy egyék és igyák Isten szavait, megértsék az igazságot, és normálisan végezzék a kötelességeiket, egy gyülekezet alapvető feladata; ez belülről irányított. Ez a két feladat – egy külső és egy belső – a gyülekezet létéből fakadó munka. Azt is lehet mondani, hogy ez két fontos feladat, amelyet egy gyülekezetnek végre kell hajtania. Vannak még más feladatok is? (Egy másik feladat az emberek elvezetése Isten ítéletének megtapasztalására, hogy megtisztuljanak és beállítottságbeli változást érjenek el.) Ez a gyülekezetnek egy konkrét belső feladata. Mindezek a feladatok, amelyeket említettetek, alapvetően reprezentatív jellegűek. Isten munkájának megtapasztalása – például a különféle környezetek megtapasztalása, az ítélet, a fenyítés, a metszés és egyebek megtapasztalása, végül pedig a beállítottságbeli változás elérése és az üdvösség elnyerése – konkrét feladat. Ez az a hatás és az a befolyás, amit egy gyülekezet megalakulása és léte az emberekre gyakorol. Isten szavai népszerűsítésének és az Isten melletti bizonyságtételnek munkáját nemcsak az evangelizációs csapat végzi, hanem megvalósul különféle tapasztalati bizonyságtételekről szóló cikkek, énekek, különféle videók és filmek és egyebek révén is, amelyek szintén olyan konkrét tartalmak és projektek, amelyeket Isten szavai népszerűsítésének munkája tartalmaz. Emellett ott vannak a gyülekezeti élethez kapcsolódó feladatok: Isten szavainak evése és ivása az igazság megértése érdekében, az Istennek való alávetettségre és Isten megismerésére való képesség, valamint Isten munkájának és az Isten által kialakított különféle környezeteknek a megtapasztalása a kötelességek végzése során a beállítottságbeli változás elérése és az üdvösség elérése érdekében. Ez több olyan feladat, amely a gyülekezet megalakulását követően annak létéből fakad. E fő feladatokon kívül vannak-e másodlagos feladatok is? Melyek a másodlagos feladatok? Ezek a nem fontos vagy az általános ügyekkel kapcsolatos munkákra utalnak, amelyek azonban szintén járnak némi előnnyel Isten választott népe számára az igazságra való törekvésben és kötelességeik végzésében; ez a munka pozitívan befolyásolhatja az emberek életének növekedését, valamint a dolgokról alkotott nézeteik átalakulását. Különleges körülmények között a gyülekezeti munkából adódó, az emberek fizikai túlélésével kapcsolatos általános ügyek munkája vajon a gyülekezet szükséges munkájának számít? Például a földművelés, az állattenyésztés és egyéb olyan tevékenységek, amelyek némi szükséges élelmet biztosítanak a kötelességeiket végzők számára – ezek a gyülekezet alapvető munkájának számítanak-e? (Nem.) Mi a helyzet a számítógépek, felszerelések és egyebek biztosításával azok számára, akik a kötelességeiket végzik – vajon ezek a gyülekezet alapvető munkájának számítanak? (Nem.) Akkor mire vonatkozik a gyülekezet alapvető munkája? Ez a gyülekezet meghatározását érinti. A korábbi meghatározásaitok a gyülekezetről jók voltak; meglehetősen elégedett voltam velük, mert a meghatározásaitokban szereplő jellemzők olyan magasabb rendű igazságokra vonatkoznak, mint az emberek életbe való belépése, az Istenbe vetett igaz hitük, valamint Isten követése, Isten megismerése, és még a beállítottságbeli változás, az Istennek való alávetettség, és Isten imádata. Ennek fényében a gyülekezet léte egyáltalán nem az emberek testi életével és érdekeivel kapcsolatos dolgokért van, mint amilyen a melegen tartásuk és táplálásuk, az egészségük megőrzése, vagy a kilátásaikra való odafigyelés. A gyülekezet nem azért létezik, hogy az emberek fizikai túlélését támogassa, sem hogy lehetővé tegye számukra, hogy jobban élvezhessék a testi életet. Egyesek azt mondják: „Ez nem így van. A fizikai életünk és túlélésünk említésre kerül Isten szavaiban, amelyek azt mondják, hogy sajátítsunk el néhány modern művészetet, és az egészség megőrzésével kapcsolatos tudást. Vajon ezek nem kapcsolódnak a túlélésünkhöz?” Ezek tekinthetők-e a gyülekezet alapvető munkájának? (Nem.) Mivel egy gyülekezet Istenben hívő emberekből tevődik össze, az emberek életéhez pedig természetesen hozzátartozik az étel, a ruházat, a lakhatás, a közlekedés és a mindennapi szükségletek, a gyülekezet mellesleg segít az embereknek megoldani ezeket a problémákat. Mivel ezek megoldódnak, az emberek azt gondolják: „A gyülekezet a mindennapi szükségleteinkért is felelős. Ez a gyülekezet szokásos munkája és alapvető feladata.” Vajon ez nem félreértés? (De igen.) Mi okozza ezt a félreértést? (Nincsenek tisztában azzal, hogy mi a gyülekezet alapvető munkája.) Miért nincsenek tisztában ezzel még most sem? Hát nem a felfogásukkal van probléma? (De igen.) Miért van probléma a felfogásukkal? Ez képességbeli kérdés. Végső soron a gyenge képességre vezethető vissza.

Az imént három pontot említettünk a gyülekezet alapvető munkájával kapcsolatban: az egyik az Isten szavai melletti bizonyságtétel és azok népszerűsítése. Egy másik az emberek rávezetése Isten szavainak evésére és ivására, az Isten szavainak valóságába való belépésre, továbbá az emberek segítése az igazság megértésében, Isten szavainak gyakorlásában, valamint abban, hogy jobban végezzék a kötelességeiket. A harmadik pedig az emberek rávezetése Isten munkájának megtapasztalására, Isten szuverenitásának megtapasztalására, valamint romlott beállítottságuk levetésére, hogy Isten szavainak megértésén alapuló beállítottságbeli változást érjenek el. Mindezek az emberek üdvösségének elérését célozzák meg. E három pont jól össze van foglalva; ezek azok a munkák, amelyeket egy gyülekezetnek el kell végeznie, valamint ez a gyülekezet létének értéke és jelentősége az emberiség, a gyülekezeti tagok és Isten választott népe számára. Ám ez nem elég átfogó. Ezeken az alapvető feladatokon túl gondoljuk át újra, hogy milyen egyéb lényeges előnyökhöz jutnak az emberek azon kívül, hogy megtapasztalják ezt a munkát, amelyet a gyülekezetek végeznek. (Az emberek megtanulják felismerni a különféle embereket, eseményeket és dolgokat.) A különféle emberek, események és dolgok felismerése valamelyest közel áll ehhez; a gyülekezet alapvető munkájához kapcsolódik. Amikor alapvető munkáról beszélünk, a reprezentatív feladatokra gondolunk. Amiről épp most beszéltünk, azok az emberek által elért pozitív nyereségek, illetve a gyülekezetek által végzett munka egy része, amelyben az emberek részt vesznek, vagy amelyet megtapasztalnak. Ezeken az alapvető feladatokon túl a gyülekezet létezésének egy másik értéke az, hogy segít az embereknek megérteni az emberiséget, a világot és a sötétség hatását. Ez is a gyülekezet egyik alapvető feladata azon a három feladaton túl, amelyről beszéltetek? Ez egy konkrét feladat? (Igen.) Az első három feladathoz képest ez másodlagos feladatnak tekinthető. Miért tekinthető másodlagosnak? Mert ez egy olyan eredmény, amelyet az emberek az első három feladat megtapasztalása révén érnek el – Isten munkájának megtapasztalása, Isten szavainak evése és ivása, az igazság megértése, saját romlott beállítottságuk megértése és Isten megismerése révén valósul meg. Az eredmény az, hogy az emberek megértik ezt az elvetemült emberiséget, ezt a sötét világot, és a sötétség befolyását. Vajon ez az eredmény mostanra már részben megvalósult? (Igen.) Hát nem ez a gyülekezet létének értéke? Hát nem olyan funkció és hatás ez, amelyet egy gyülekezet létének gyakorolnia kellene azok számára, akik követik Istent? (De igen.) Egyrészt van ilyen objektív hatása; emellett a gyülekezetek is pozitívan és aktívan végzik ezt a munkát. Milyen konkrét projektek tartoznak ebbe a munkába? Például olyan filmek, amelyek bemutatják, hogy Isten választott népe letartóztatást és kínzást tapasztal meg – ezek egyrészt olyan bizonyságtételek, amelyeket azok készítenek, akik követik Istent, amikor elszenvedik a Sátán brutális üldözését; másrészt pedig leleplezik, hogy ez az elvetemült emberiség, ez a sötét világ és a sötét befolyások hogyan állnak ellen Istennek és az igazságnak, és hogyan ítélik el Istent és az igazságot, valamint milyen különböző módokon üldözik brutálisan azokat, akik követik Istent. Miközben leleplezik ezeket a dolgokat, a filmek segítenek megérteni az emberiséget, a világot és a sötétség befolyását ebből a szemszögből. Egyesek azt kérdezik: „Mit értesz az emberiség és a világ megértése alatt?” Ti mit gondoltok, mit jelent? (Az emberiség és a világ sötétségének és elvetemültségének megértését, valamint annak lényegének megértését, hogy az egész emberiség Isten ellensége.) Helyes. Az emberiség elvetemültségének és sötétségének megértését jelenti, az egész emberiség – mint Isten ellensége – rút képének és valódi arcának megértését jelenti. A kínzásokról szóló videók, illetve a személyes tapasztalati tanúságtételek konkrét példái ennek a munkának, amelyet a gyülekezetek végeznek. Emellett a hagyományos kultúrának, az emberi erkölcsi nézeteknek, bizonyos etnikai csoportok vagy fajok gondolkodásmódjának, valamint a kínai taoizmus és a konfucianizmus hagyományos doktrínáinak, néhány áligazságnak, továbbá a családi szabályoknak és nevelésnek a leleplezése, amelyek megkötik az embereket és korlátozzák a gondolkodásukat – mi a célja ezek leleplezésének? A munka melyik kategóriájába tartozik ez? Az a tartalom, amelyet korábban a „Rőzsén aludni és epét nyalogatni” című történetben boncolgattam, vajon nem része a világ, az emberiség és a sötétség befolyása megértésének? (De igen.) Ez példa e munka konkrét tartalmára. Tehát ez a munka szintén egy olyan konkrét feladat, amelyet egy gyülekezetnek végre kell hajtania. Összefoglalva, egy gyülekezet munkája egyrészt az, hogy az igazságon keresztül pozitívan az igazságvalóságba vezérelje az embereket, elvezetve őket az Istennek való alávetettség eléréséhez. Másrészt pedig az, hogy leleplezze a sátáni, sötét világot, leleplezze a Sátán különféle ellenséges cselekedeteit az igazsággal és Istennel szemben, valamint leleplezze az emberi társadalom gonosz irányzatait, a romlott emberiség különféle eszméit és elképzeléseit, továbbá eretnekségeit, téveszméit és hasonlókat, hogy az emberek megérthessék ennek az elvetemült kornak az igazi természetét és lényegét. Hát nem ez a gyülekezet alapvető munkája? (De igen.) Valójában ti már sokat nyertetek a gyülekezet munkájából, és jelentős előnyökre tettetek szert. Ami a gyülekezetben lévő embereket illeti, akár azokról van szó, akiket érdekel az igazság, akár azokról, akiket nem érdekel az igazság, miután három-öt évig követik Istent, az összejöveteleken az igazságról beszélgetve, Isten szavait imádkozva olvasva, valamint megtapasztalva a nem hívők általi üldöztetést és becsmérlést, a gonosz emberek és az antikrisztusok által okozott zavarásokat, és mindenféle más embereket, eseményeket és dolgokat, tudtukon kívül elkezdik felismerni és megérteni ezt a sötét világot, az elvetemült emberiséget, az uralkodó hatalmakat és az egész világ sötét befolyását. Ezek azok a nyereségek, amelyeket elérnek. És hogyan jönnek létre ezek a nyereségek? A gyülekezetek léte hozza létre őket? A gyülekezetek által végzett munka hozza létre őket? (Igen.) Egyrészt az emberek szert tettek bizonyos fokú megértésre Isten szavairól, munkájáról és természetéről; másrészt pedig némi ezzel összhangban lévő tudatosságra és tisztánlátásra is szert tettek a világról, az emberiségről és a sötétség befolyásáról. E két nyereség eredményei és az emberekre gyakorolt pozitív hatásai azok, amiket el kell érniük az üdvösség elnyeréséhez.

A gyülekezet munkája úgy foglalható össze, hogy Isten szavainak és munkájának népszerűsítése, és az azokról való bizonyságtétel, valamint az emberek rávezetése Isten szavainak evésére és ivására, hogy megérthessék az igazságot, gyakorolhassák Isten szavait, és jobban végezhessék a kötelességeiket. Ezen felül az igazság megértésére alapozva megtapasztalhatják Isten munkáját, levethetik a romlott beállítottságaikat, és beállítottságbeli változást érhetnek el. E három aspektuson kívül magában foglalja az emberek segítését az elvetemült emberiség, a sötét világ és a sötétség befolyásának megértésében. Bár a gyülekezeti munka projektjeiből nincs sok, a konkrét tartalom hatalmas. Az egész tartalom Isten szavaival, az igazsággal, a romlott beállítottságok levetésével és az Istennek való alávetettséggel kapcsolatos; természetesen még inkább az üdvösséghez kapcsolódik. Ez a gyülekezet funkciója és a gyülekezet létének értéke. A gyülekezet munkájának minden aspektusa szorosan kapcsolódik Isten választott népének életbe való belépéséhez, mivel magában foglalja azt, hogy az emberek hogyan bánnak Isten szavaival, az Istenhez való hozzáállásukat, üdvösségüket, valamint a világgal, az emberiséggel és a sötétség befolyásával kapcsolatos nézeteiket és hozzáállásukat. Röviden, egy gyülekezet léte szorosan kapcsolódik mindenkihez, az a munka pedig, amelyet egy gyülekezet végez, létének értékével és jelentőségével együtt, elválaszthatatlan minden embertől, aki elfogadja Isten üdvösségét.

Miután beszéltünk arról a konkrét munkáról, amelyet egy gyülekezetnek szükséges elvégeznie, vitassuk meg az emberek nem megfelelő meghatározásait és nézeteit a „gyülekezet” megnevezésről, valamint a gyülekezet létének jelentőségéről. Először is, az emberek úgy gondolnak a gyülekezetre, mint egy viszonylag megnyugtató helyre, egy melegséggel és napsütéssel teli helyre, egy viszonylag barátságos helyre, amely mentes a konfliktustól, a háborútól, a gyilkosságtól vagy a vérontástól – egy olyan ideális helyre, amely után az emberek szíve epekedik, és ami tele van boldogsággal. Itt nincs féltékenység, sem viszálykodás, nincs cselszövés, nincsenek gonosz irányzatok, sem bármilyen más jelenség, amely a nem hívő világban megtalálható. Ideális kikötőnek tekintik, ahol az emberek lehorgonyozhatják a szívüket. Függetlenül attól, hogy mennyire szépek az emberek képzelődései a „gyülekezet” megnevezésről, összességében az emberek bizonyos mennyiségű lelki támogatást találnak a gyülekezetben. Ennek a lelki támogatásnak van egy kézzelfoghatóbb funkciója az emberek számára: amikor nehézségekbe ütköznek, eljöhetnek a gyülekezetbe, hogy kifejezzék gondjaikat, a gyülekezet pedig segíthet nekik enyhíteni az aggodalmaikat és megoldani a nehézségeiket. Például ha nehézségekbe ütköznek a munkában vagy az életben, ha gyermekeik engedetlenek, ha a férjük vagy feleségük félrelép, ha konfliktusok adódnak az anyósok és menyek között, ha viták vannak a kollégákkal vagy a szomszédokkal, ha a gyermekeiket megfélemlítik, ha a földjüket elveszi egy helyi zsarnok és így tovább – amikor ezek a dolgok megtörténnek, az emberek remélik, hogy valaki a gyülekezetben ki tud állni mellettük, és segíteni tud megoldani és rendezni ezeket a problémákat. Az emberek fejében a gyülekezet egy ilyen hely. Kétségtelen, hogy az emberek fejében a gyülekezet menedék, egy ideális paradicsom, egy hely az aggodalmak enyhítésére és a nehézségek megoldására, az erőszak felszámolására és a kedves emberek békés életének biztosítására, és az igazságosság fenntartására. Ha az élet nehézzé válik, a gyülekezetnek enyhülést kell nyújtania; ha nincs zöldség, amit meg lehetne enni, és nincs rizs, amit meg lehetne főzni, a gyülekezetnek osztania kell; ha nincs ruha, a gyülekezetnek vennie kell; ha valaki megbetegszik, a gyülekezetnek fizetnie kell a kezelésért. Amikor valaki nehézségekbe ütközik a munkában, a gyülekezeti testvéreknek segítő kezet kell nyújtaniuk, mozgósítaniuk kell a kapcsolataikat, ki kell használniuk a befolyásukat, illetve útmutatást kell adniuk. Amikor valakinek a gyermekei egyetemi felvételi vizsgát tesznek, a szülők a gyülekezethez fordulnak, hogy több embert találjanak, akik imádkoznak értük, arra törekedve, hogy gyermekeik sikeresen bejussanak az egyetemre. Függetlenül attól, hogy milyen nehézségek merülnek fel, amennyiben valaki eljön a gyülekezetbe, mindezek a nehézségek megoldhatók és rendezhetők. Még ha valaki gonosz emberek kezétől rossz bánásmódot szenved is el, a gyülekezet a maga sok emberével és nagy befolyásával el tudja rendezni a dolgokat. Mivel sokan bátorítják és támogatják, az ember többé nem lesz félénk, és nem fog félni attól, hogy gonosztevők erőszakoskodnak vele. Amikor megfélemlítik, kiközösítik, és folyamatosan küszködik a társadalomban megélhetési lehetőség nélkül, még akkor is kérhet segítséget és jó tanácsot a gyülekezettől, és találhat megfelelő munkát. Mindezek a dolgok, és még sok más, jelentik azt a szerepet, amit az emberek szerint a gyülekezetnek be kellene töltenie, és ez az a munka, amit végeznie kellene. Az emberek gondolataiból és elképzeléseiből ítélve, illetve abból, hogy mit követelnek meg egy gyülekezettől, egyértelmű, hogy a gyülekezetet kétségtelenül jóléti intézménynek, jótékonysági szervezetnek, párkereső vagy fejvadász ügynökségnek, illetve a Vöröskeresztnek tekintik. Egyesek még azt is gondolják, hogy nem számít, mennyire hozzáértők, vagy milyen a státuszuk a társadalomban és az emberiség körében, mindig szükségük van egy erős entitásra, amire támaszkodhatnak. Amikor a társadalomban nehézségekbe ütköznek, vagy szembesülnek a hatalmon lévőkkel, szükségük van egy erőteljes erőre, amely támogatja őket, felszólal helyettük, irányítja helyettük az eseményeket, valamint harcol a jogaikért és érdekeikért. Az ő szemszögükből nézve a gyülekezet be tudja tölteni ezt a szerepet, és megvalósíthatja remélt céljukat, így a gyülekezet lesz az egyetlen választásuk. Nyilvánvaló, hogy úgy tekintenek a gyülekezetre, mint egy társadalmi szakszervezetre vagy egyesületre, mint a tanárok szakszervezetére, a közlekedési szakszervezetre, a gazdálkodói szövetségre, a nőszövetségre, az idősek egyesületére és hasonlókra – mint az ilyen típusú társadalmi csoportokra és szervezetekre. Nem számít, hogy az embereknek valójában milyen meghatározásai vannak a gyülekezetről, a gyülekezet által végzett munkából, valamint a gyülekezet pontos meghatározásából ítélve egyértelmű, hogy az emberek hozzáállása és a gyülekezettel szemben támasztott igényei nem helytállóak és érvénytelenek, és nem kellene ilyenekkel rendelkezniük. A gyülekezet nem az a hely, ahol „a gazdagokat kifosztják, hogy a szegényeket etessék”, ahol az erőszakot felszámolják és a kedves emberek békés életét biztosítják, vagy fenntartják az igazságosságot, még kevésbé az a hely, amely segíti a világot és megmenti az embereket, vagy enyhíti az emberek aggodalmait, és megoldja a nehézségeit. A gyülekezet nem jótékonysági szervezet, nem jóléti intézmény, és nem társadalmi közösség. A gyülekezet alapítása és léte nem azért van, hogy társadalmi csoportként vagy szervezetként működjön. Eltekintve attól a néhány alapvető feladattól, amelyet egy gyülekezetnek el kell látnia, amelyek az Isten szavai melletti bizonyságtétel és Isten szavainak népszerűsítése, valamint az emberek rávezetése Isten szavainak evésére és ivására, Isten munkájának megtapasztalására, és romlott beállítottságaik levetésére az üdvösség elérése érdekében, a gyülekezetnek semmilyen kötelezettsége nincs, hogy bármilyen feladatot ellásson, illetve segítséget nyújtson a társadalomnak vagy bármely etnikai csoportnak. Ráadásul a gyülekezet nem az a hely, ahol az emberek jogaiért és érdekeiért harcolnak, és nem köteles biztosítani az emberek fizikai életét, társadalmi státuszát, állását, fizetését, szociális jólétét és hasonlókat. Az emberek elképzelései szerint a gyülekezet funkciója az erőszak felszámolása és a kedves emberek békés életének biztosítása, az igazságosság fenntartása, az emberek aggodalmainak enyhítése, valamint a nehézségeik megoldása, a világ segítése és az emberek megmentése, továbbá az emberek jogaiért és érdekeiért való küzdelem – alapvetően ezek a funkciók. Ezért az emberek azt hiszik, hogy a gyülekezet az ő azonnali segítségük, és hogy a gyülekezet minden nehézséget meg tud oldani és el tud rendezni. Egyértelmű, hogy az emberek a gyülekezetet társadalmi intézménynek, szervezetnek vagy csoportnak tekintik. De vajon ilyen intézmény a gyülekezet? (Nem ilyen.) Ha a gyülekezet létének céljai azok a funkciók és szerepek, amelyeket az emberek neki tulajdonítanak, vagyis az erőszak felszámolása és a kedves emberek békés életének biztosítása, az igazságosság fenntartása, az emberek aggodalmainak enyhítése és a nehézségeik megoldása, a világ segítése és az emberek megmentése, harc az emberek jogaiért és érdekeiért és így tovább, akkor ez a gyülekezet nem nevezhető gyülekezetnek, mert nincs kapcsolata Isten szavaival, a Szentlélek munkájával, illetve Isten embereket megmentő munkájával. Egy ilyen csoportot vagy szervezetet egyszerűen csoportnak vagy szervezetnek kell nevezni, amelynek nincs kapcsolata a gyülekezettel, és semmilyen kapcsolata nincs a gyülekezet munkájával. Ha egy szervezet az Istenbe vetett hit zászlaja alatt olyan tevékenységeket folytat, mint az istentiszteleteken való részvétel, Isten imádata, a Biblia olvasása, imádkozás, himnuszok éneklése és dicsőítés, vagy még inkább, ha formális összejöveteleket és istentiszteleteket tart, valamint úgynevezett bibliaórákat, imaalkalmakat, munkatársi találkozókat, eszmecseréket és hasonlókat szervez, függetlenül a tagok típusától és a szervezet felépítésétől, ezeknek semmi közük sincs egy igazi gyülekezethez. Akkor hát mi is pontosan egy igazi gyülekezet? Hogyan jön létre? Egy igazi gyülekezet Isten megjelenése és az Ő munkája miatt alakul ki, valamint amiatt, hogy Ő kimondja az igazságot az emberiség megmentése érdekében. Akkor jön létre, amikor az emberek meghallják Isten hangját, Istenhez fordulnak, és alávetik magukat Isten munkájának. Ilyen egy igazi gyülekezet. Egy gyülekezetet nem emberek szerveznek és alapítanak, hanem személyesen Isten hozza létre, és személyesen Isten vezeti és pásztorolja. Ezért Istennek megbízatásai vannak az Ő gyülekezetei számára. Egy gyülekezet küldetése az, hogy népszerűsítse Isten szavait, bizonyságot tegyen Isten munkája mellett, valamint segítsen az embereknek meghallani Isten hangját, visszatérni Isten jelenlétébe, elfogadni Isten megmentését, megtapasztalni Isten munkáját Isten üdvösségének elnyerése érdekében, és tanúságot tenni Istenről – ennyire egyszerű. Ez a gyülekezet létének értéke és jelentősége.

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren