A vezetők és a dolgozók felelőssége (20.) Harmadik szakasz

A hamis vezetők megnyilvánulásainak boncolgatása a tizenkettedik felelősségi kör tekintetében

I. A hamis vezetők gyenge képességűek és nem képesek azonosítani az akadályozások és a zavarások problémáit

Ezek azok a feladatok, amelyeket a vezetőknek és a dolgozóknak a tizenkettedik felelősségben felvázoltak alapján el kell végezniük; most nem fogunk több konkrét példáról beszélgetni. A mai beszélgetés témája az, hogy leleplezzük a hamis vezetők e feladatok végzése közben tanúsított konkrét megnyilvánulásait, és azonosítsuk, mely viselkedésmódok tükrözik a hamis vezetők lényegét, és melyek alapján lehet valakit hamis vezetőként jellemezni. Ez a mai közlés fő témája. Először is, a vezetőkkel és dolgozókkal szemben támasztott követelmény ebben a munkában az, hogy azonnal azonosítsák az Isten munkáját és a gyülekezet normális rendjét akadályozó és megzavaró különféle embereket, eseményeket és dolgokat. Az azonnali azonosítás a vezetőkkel és a dolgozókkal szemben támasztott megkövetelt norma. Amikor valami felmerül, már a legapróbb jelére is annak, hogy valami nincs rendben – például, ha gonosz emberek manőverezni kezdenek, vagy valaki bajkeverésre utaló jeleket mutat –, a vezetőknek és a dolgozóknak ezt érzékelniük kell, és ébernek kell lenniük. Ha tompultak és nehéz a felfogásuk, az problémát jelent majd. Különösen olyan helyzetekben, amikor gonosz emberek zavarást keltenek, már a probléma megjelenésének kezdetekor, amikor még nem világos, hogy pontosan mit szándékoznak tenni ezek az emberek, vagy hogyan alakul majd a helyzet – vagyis amikor a vezetők és a dolgozók még nem látják át ezt a dolgot –, nem szabad vakon cselekedniük, illetve idő előtt riasztaniuk ezeket az embereket, hogy elkerüljék a téves megítélést. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne vennék észre, és ne lennének tisztában a helyzettel. Inkább azt jelenti, hogy várnak és megfigyelnek, hogy lássák, miként alakulnak a dolgok, valamint mik a szándékai, céljai és indítékai ezeknek az embereknek. Ez az a munka, amelyet a vezetőknek és a dolgozóknak el kell végezniük. Amikor a helyzet elér egy bizonyos szintet, és ezek az emberek negativitást kezdenek árasztani és téveszméket terjeszteni, zavarásokat okozva Isten választott népének, akkor a vezetőknek és a dolgozóknak azonnal cselekedniük kell. Habozás nélkül fel kell állniuk, hogy leleplezzék, boncolgassák és korlátozzák ezeknek az egyéneknek a gonosz tetteit, ezzel segítve másokat abban, hogy tanulságokat vonjanak le, valamint felismerjék és átlássák a gonosz embereket. Ez a különféle akadályozásokat és zavarásokat okozó emberek, események és dolgok azonnali és pontos azonosításának folyamata – ez jelenti azt, hogy a vezetők és a dolgozók ezt a munkát végzik. E munka fő célja a különféle emberek, események és dolgok azonosítása, amelyek akadályozzák és megzavarják a gyülekezet munkáját, majd ezek azonnali megoldása. Ez az, amit a vezetők és a dolgozók megvalósíthatnak. Mik tehát a hamis vezetők megnyilvánulásai ebben a munkában? Hogyan tudjuk boncolgatni és felismerni a hamis vezetőket? Egyértelmű, hogy a hamis vezetők nem képesek azonnal és pontosan azonosítani a gonosz emberek által a gyülekezet munkájában okozott zavarásokat. Ez a legnyilvánvalóbb probléma a hamis vezetők gyülekezeti munkavégzésével kapcsolatban – nincs tisztánlátásuk a gonosz emberek által a gyülekezeti munkában okozott zavarásokat illetően. Miért mondjuk, hogy a hamis vezetők nem tudják azonosítani a problémákat, illetve nem látják át a problémák lényegét? Egyes emberek cselekedetei egyértelműen akadályozásokat és zavarásokat jelentenek a gyülekezet munkájára nézve, a hamis vezetők azonban nem képesek felismerni vagy érzékelni a problémákat; ők vakok. Egyesek negativitást árasztanak, félrevezetnek és megzavarnak másokat a gyülekezetben. Mások klikkeket alakítanak, titokban kétes ügyletekbe bonyolódnak, gyakran megítélve bizonyos embereket a hátuk mögött. Megint mások vakmerően elcsábítják egymást és flörtölnek egymással. A hamis vezetők úgy tesznek, mintha nem látnák ezeket a dolgokat; egyáltalán nincsenek tisztában ezeknek a problémáknak a súlyosságával, valamint azzal, hogy hány ember igazságra való törekvésére és kötelességvégzésére lesz hatással az, ha ezek a problémák megoldatlanul maradnak, továbbá azzal sem, hogy ezek milyen következményekkel fognak járni, ezért nem vesznek róluk tudomást. Amikor néhány ember észreveszi a problémákat és jelenti azokat egy hamis vezetőnek, a hamis vezető talán azt mondja: „Ők mind testvérek – ki nem fed fel némi romlottságot? Kinek nincsenek érzelmei és vágyai? Ne ítéljetek el vagy kárhoztassatok másokat könnyelműen!” Nem számít, hogy valami mennyire abszurd, elvetemült, vagy az igazsággal ellentétes a gyülekezetben, a hamis vezetők egyszerűen nem látják azt. Egyesek mindig negatívan beszélnek az összejöveteleken, és ilyesmiket kérdezgetnek: „Folyton azt mondják, hogy Isten napja közel van – mikor is jön el valójában?” Néhány testvérre ez tudtukon kívül is hatással van, de mi a hamis vezető reakciója? Normális gyengeségnek tekinti, és nem veszi észre, hogy ez negativitás árasztása, félrevezetés és mások megzavarása. Néhány testvérre ez egyértelműen hatással van a kötelességei végzésében. Többé már nem akarják hirdetni az evangéliumot, és többé már nem csatlakoznak pozitívan vagy kezdeményezően az összejövetelekhez. Minden alkalommal, amikor összejövetel van, fel kell szólítani őket arra, hogy részt vegyenek. A hamis vezető mégsem látja ezt problémának. Nem veszi észre, hogy milyen változások mennek végbe mindenkiben a gyülekezetben, amikor felmerül ez a probléma. Egyszerűen csak mechanikusan, megszokásból tart összejöveteleket, nincs tudatában annak, hogy mi történik a színfalak mögött, milyen változások zajlanak az emberek állapotában, milyen problémái vannak az embereknek, ki okozta azokat, kik a fő elkövetők, kitől erednek a problémák, és pontosan milyen kérdéseket kell megoldani – semmit sem képes érzékelni ezek közül. Talán azért nem tudja érzékelni ezeket a dolgokat, mert hiányzik a látása? (Nem.) Mivel nem hiányzik a látása, miért van az, hogy amikor ilyen súlyos akadályozások, zavarások és nyilvánvaló téveszmék jelennek meg a gyülekezeten belül, nem látja, illetve nem azonosítja azokat? Nyilvánvaló, hogy ez a vezető vak és nincs lelki megértése. Egyesek azt mondják: „Bár nem tudja azonosítani ezeket a problémákat, Isten szavait fel tudja olvasni az embereknek az összejövetelek során. Függetlenül attól, hogy az emberek értik-e azt, amit olvas, illetve, hogy az vezet-e eredményre, kitartóan olvassa Isten szavait. Már csak emiatt is jó vezetőnek tekinthető.” Egyedül Isten szavainak olvasására összpontosít – ha ez nem vezet semmilyen eredményre, akkor vajon ez nem csupán látszatcselekvés? Ha nem tud problémákat megoldani, akkor mi haszna származhat az embereknek az összejövetelekből? Akkor hát ez a vezető hamis vezető? (Igen.) A hamis vezető egyik megnyilvánulása, amikor ezt a munkát végzi, a vakság. Vak – nem számít, mennyire nyilvánvaló a közvetlenül előtte lévő vagy körülötte zajló probléma, nem képes meglátni, illetve azonosítani azt. Kívülről úgy tűnhet, hogy az átlagembernél jobban becsüli Isten szavait, de nem érti, miről szólnak Isten szavai, melyik emberekre utalnak, vagy mely helyzetekkel foglalkoznak – nem tudja Isten szavait a valós életre vonatkoztatni. Mi tehát az a megértés, amelyet közöl? Megfelel-e az igazságnak? Meg tud-e oldani valódi problémákat? (Nem.) Amikor prédikál, üres szónoklatokat ont magából, mintha nagyszerű megértése lenne az igazságról, de nem tudja azonosítani azokat a nyilvánvaló zavarásokat, amelyeket a gonosz emberek okoznak a gyülekezetben, ehelyett úgy viselkedik, mintha mi sem történt volna. Vajon ez azt mutatja, hogy érti az igazságot és van tisztánlátása? Van valódi megértése Isten szavaiból? (Nem, nincs.) Ha normálisan tudja olvasni Isten szavait, akkor miért nem tudja a problémák szemlélésére és megoldására használni őket? Miért van az, hogy az elméje soha nem nyitott, amikor Isten szavait olvassa? Miért nem fogékony a szíve, amikor Isten szavait olvassa? Mi ennek a problémának a gyökere? Miért vak? Mi a vakságának az oka? (Azért van ez így, mert nincs meg benne a képesség, hogy felfogja Isten szavát, és rendkívül gyenge képességű.) Így van. Nem arról van szó, hogy a szeme vak, hanem a szíve. Mit jelent az, hogy vak a szíve? Azt jelenti, hogy rendkívül gyenge képességű, és nem képes felfogni Isten szavait. Bármennyit is olvas Isten szavaiból, csak felszínesen érti meg azokat. Nem tudja összefüggésbe hozni a gyülekezetben megjelenő különféle emberekkel, eseményekkel, dolgokkal és helyzetekkel, és nem tudja a különböző problémákat az igazságalapelvek szerint kezelni, megoldani, illetve nem tud megfelelően bánni azokkal. Ez a vakságának gyökere – gyenge képességű, és nem alkalmas erre a munkára. Ezért, bármennyire szorgalmasan tanul és bármennyire szigorúan képzi magát, és bármennyire keményen dolgozik is, hogy ellensúlyozza képességének hiányosságait, vajon képes-e eleget tenni a vezetők és dolgozók felelősségeinek? Nem képes. Az ilyen emberek meglehetősen szánalmasak. Nem számít, hogy mennyire szerelkeznek fel szavakkal és doktrínákkal, nem tudnak eleget tenni a vezetők és a dolgozók felelősségeinek, illetve nem tudják végrehajtani ezt a munkát.

Épp az imént beszélgettünk e hamis vezetők egyik megnyilvánulásáról, miszerint nem látják, hogy a gonosz emberek és antikrisztusok cselekedetei zavarást okoznak a gyülekezetnek, és nem látják át a gonosz emberek és antikrisztusok lényegét sem. Amikor olyan ügyekkel találkoznak, ahol gonosz emberek akadályozásokat és zavarásokat okoznak, néha észrevehetnek egy aprócska jelet, illetve akár a tapasztalataik, érzéseik vagy intuícióik alapján talán egyszerűen csak megérzik, hogy valami nincs teljesen rendben, hogy az illető arckifejezése, tekintete és szavai némiképp abnormálisak. Talán van némi megérzésük, de sok mindent nem látnak át, és a legtöbb problémát nem tudják azonosítani. Mi az oka, hogy nem látják át a problémák lényegét? Ez megint másik problémát érint. Olyannyira szorgalmasak, hogy egész nap a szobájukban maradnak, prédikációkat írnak, jegyzeteket készítenek a lelki áhítataikról, lejegyzik megértésüket és tapasztalataikat Isten szavairól, himnuszokat tanulnak, célokat tűznek ki arra vonatkozóan, hogy hányszor imádkozzanak, mennyit olvassanak Isten szavaiból, hány prédikációt hallgassanak meg naponta, valamint mennyi időt fordítsanak egy tapasztalati tanúságtételről szóló cikk megírására – elvégzik mindezeket a feladatokat, miért van hát az, hogy mégsem látják át a dolgokat, amikor azok megtörténnek? Nem értik az igazságot. Csak szavakat és doktrínákat tudnak harsogni, tényleges problémákat pedig nem tudnak megoldani. Egyesek mindig szavakat és doktrínákat szólnak, hogy félrevezessenek másokat, a hamis vezetők pedig nem képesek átlátni ezen. Bár időnként érzékelik, hogy valami nincs rendben, hogy probléma lehet, azonban látva, hogy azok az emberek nem tűnnek gonosznak, zavaros módon egyszerűen csak hagyják az ügyet feledésbe merülni. Nem képesek az igazságalapelveket keresni, hogy felismerjék az ilyen problémákat, és még ha olvasták is Isten azon szavait, amelyek leleplezik az efféle emberek állapotait és lényegét, nem tudják, hogyan kapcsolják össze őket ezekkel a helyzetekkel. Az elméjük homályos, és nem látják át ezeket a dolgokat. Amikor keresni akarnak, nem tudják, hogyan fogalmazzák meg azt. Hosszasan beszélnek, anélkül, hogy elmagyaráznák a probléma lényegét, valamint anélkül, hogy világosan leírnák, milyenek az efféle emberek általános megnyilvánulásai, milyen az emberi mivoltuk, törekvésük, kötelességvégzésük, továbbá elszántságuk, hogy Istenért áldozzák magukat, vagy milyen a hozzáállásuk az igazsághoz, és hogy olyan emberek-e, akik elfogadják az igazságot. Ezek a hamis vezetők nem képesek átlátni, illetve nem tudják világosan elmagyarázni ezeket a dolgokat. Még ha érzékelik is, hogy probléma van, akkor is tovább fecsegnek, rengeteg dolgot mondanak, anélkül, hogy világosan kifejeznék mondandójuk lényegét. A hallgatóiknak képesnek kell lenniük tisztán látni, kiemelni a kulcsfontosságú pontokat és elemezni szavaikat, hogy tudják, milyen kérdéseket tesznek fel, ismerjék az általuk leírt személy általános állapotát, végül pedig jellemezzék az illető lényegét – hogy gonosz vagy jó, hogy olyasvalaki-e, aki az igazságra törekszik, vagy csupán egy munkás. Amikor arra kérsz egy hamis vezetőt, hogy írjon le egy problémát vagy tegyen fel egy kérdést, soha nem tudja világosan leírni a probléma gyökerét és lényegét, illetve annak kritikus pontját. Röviden, a hamis vezetőknek semmiféle különösebb hozzáállásuk nincs azokhoz a problémákhoz, amelyeket nem képesek átlátni, azokkal a dolgokkal kapcsolatban pedig, ahol észre tudnak venni bizonyos jeleket, továbbra sem tudják átlátni e problémák lényegét. Még akkor sem képesek átlátni ezt, amikor egyesek negatívumokat árasztanak és elképzeléseket terjesztenek, káros hatást gyakorolva a gyülekezeti életre. Nem képesek átlátni vagy jellemezni egy probléma lényegét annak felszíne alapján vagy kezdeti szakaszából. Természetesen egy probléma lényegét átlátni nem egyszerű dolog. A legfontosabb dolog a gyülekezeti munkában az, hogy Isten szavai alapján átlássuk a különféle emberek lényegét. Akik megértik az igazságot, azok el tudják ezt érni, a hamis vezetők és hamis dolgozók azonban nem. Amikor azt látják, hogy az antikrisztusok megzavarják a gyülekezet munkáját, nem képesek átlátni a probléma lényegét, és még meg is védik az antikrisztusokat, mondván: „Csupán felfednek néhány romlott beállítottságot, valamint egy kissé arrogánsak, akaratosak és önkényesek. Még mindig képesek nehézségeket elviselni, miközben a kötelességeiket végzik. Tehát nem szabad megítélnünk és kárhoztatnunk őket; nem szabad nagy ügyet csinálnunk ebből.” Mások azt kérdezik: „Ha képesek nehézségeket elviselni, miközben a kötelességeiket végzik, akkor ők olyan emberek, akik az igazságra törekednek? Vajon a színfalak mögött felbujtottak, félrevezettek vagy behúztak-e másokat? Vajon önmagukat magasztalták fel és önmagukról tettek bizonyságot?” A hamis vezetők nem képesek átlátni ezeket a dolgokat. Még olyan emberek is vannak, akik az Isten melletti tanúságtétel zászlaja alatt szántszándékkal bemocskolják és káromolják Istent, és szándékosan terjesztenek alaptalan pletykákat, miközben a Róla alkotott elképzeléseiket boncolgatják és arról beszélnek, hogy ismerik azokat. Miután hallották, hogy ezt teszik, a hamis vezetők úgy érezhetik, hogy amit mondtak, kicsit furcsán hangzik, de nem képesek átlátni a probléma súlyosságát, még kevésbé látják, hogy ezek a szavak milyen negatív hatással és súlyos következményekkel járnak. Ezért a hamis vezetők orra előtt zajló különféle akadályozások és zavarások vagy teljesen elkerülik a figyelmüket, vagy ha észre is veszik őket, nem tudják, hogyan jellemezzék azokat, illetve hogyan vonjanak párhuzamot Isten szavai és ezen helyzetek között. Ezek a nagyon is világos dolgok zavaros összevisszasággá válnak számukra. A hamis vezetők tökfilkók. A gyülekezetben nem tudják felismerni, hogy mely emberek törekednek az igazságra, és mely emberek azok az igazi hívők, akik el tudják fogadni az igazságot. Nem tudják felismerni, hogy melyek azok az emberek, akik nem törekszenek az igazságra, de mégis képesek munkát végezni, s többnyire hajlandóak megfizetni az árat és alapelvek szerint cselekedni, valamint annak ellenére, hogy időnként kimondanak néhány negatív szót, viszonylag engedelmesek és alávetettek. Azt sem tudják felismerni, hogy mely emberek játszanak kizárólag negatív szerepet, árasztanak negativitást és ítélnek meg másokat, és kik azok, akiknek mindig elképzeléseik vannak Isten házának minden munkarendjéről, valamint az Isten házában végzett munka minden elemére vonatkozó szabályokról és követelményekről; inkább ellenálló, mintsem elfogadó hozzáállást tanúsítanak, és különösen tiszteletlenek ezekkel a dolgokkal szemben, olyannyira, hogy akár meg is ítélik azokat. Röviden, a hamis vezetők nem látnak át semmilyen embertípuson. Még rosszabb, hogy a gyülekezetben vannak olyanok, akik gyakran terjesztenek elképzeléseket, árasztanak negativitást, és még csak nem is olvassák Isten szavait az összejöveteleken. Mindig klikkeket alkotnak, féltékenykedésbe és viszálykodásba bocsátkoznak. Egyesek mindig vezetők akarnak lenni, mindig a gyülekezetből akarnak megélni, és mindig meg akarják kaparintani Isten házának tulajdonát. Olyan emberek is vannak, akik kívülről jó magatartásúnak tűnnek, de semmilyen pozitív szerepet nem töltenek be a kötelességeikben. A hamis vezetők nem képesek átlátni ezeken a negatív személyiségeken, és nem tudják kategorizálni őket. Nem látják át, hogy pontosan milyen úton is járnak ezek az emberek, mi a lényegük, és hogy olyan emberek-e, akik elfogadják az igazságot. Vajon ez nem a hamis vezetők képességével kapcsolatos probléma? Ezeknek a hamis vezetőknek rendkívül gyenge a képességük. Bármit is csinálnak, totális káosz, és bármilyen munkába kezdenek is, az teljes zűrzavarral végződik.

Egyesek alapelvek nélkül költik el az adományokat, amikor Isten háza számára vásárolnak árucikkeket, önkényesen vesznek meg dolgokat, anélkül, hogy engedélyt kaptak volna. A hamis vezetők ezt látva még azt is mondják: „Bár egy kicsivel több pénzt költöttek, a szándékuk jó volt. Amikor Isten háza számára vásárolunk dolgokat, a legjobbat kell megvennünk; ez nem pénzkidobás. Hát nem így kellene felhasználni az adományokat?” Szavaikban vannak alapelvek? (Nincsenek.) Akkor miféle szavak ezek? Hát nem zavarosak? Az elvtelen szavak zavaros szavak, és az alaptalan szavak is zavaros szavak. Egyesek a gyülekezeti élet során gyakran beszélnek szavakat és doktrínákat; különösen ékesszólóak és összeszedetten beszélnek, ami meglehetősen szervezettnek hangzik, továbbá kiváló beszédkészséggel rendelkeznek. Mit mondanak a hamis vezetők az ilyen emberekről? „A gyülekezeti életünk teljes egészében X. Y.-ra támaszkodik. Ő beszél a legérthetőbben, és neki van a legnagyobb megértése Isten szavaiból. Nélküle a gyülekezeti életünk hihetetlenül száraz és unalmas lenne.” Fogalmuk sincs, hogy ezek az emberek csak szavakat és doktrínákat szólnak. Bármennyit is hallgatja őket az ember, nem fog épülni belőle, nem fogja megérteni az igazságot, illetve nem fogja tudni, hogyan vonatkoztassa az igazságot önmagára, hogy megértse a saját állapotát és megoldja a problémáit. A hamis vezetők hízelgése és uszítása alatt teret kapnak a szereplésre mindazok az emberek, akik szavakat és doktrínákat hangoztatnak, akik szeretnek a rivaldafényben lenni, sőt még azok is, akik a beszédeikben gyakran eltérnek a témától, és minden egyes összejövetelen elrugaszkodott, értelmetlen és széleskörű témákról fecsegnek. A hamis vezetők képtelenek felismerni őket, sőt még tehetséges embereknek is tartják őket, és e szavakkal hízelegnek nekik: „Olyan jól beszéltek; miért nem írtok tapasztalati bizonyságtevő cikkeket? Milyen kár!” A gyülekezetben a hamis vezetők kincsként tekintenek ezekre az egyetemi hallgatókra, professzorokra és értelmiségiekre. Azt mondják: „Ezek az értelmiségiek és professzorok tehetséges emberek. Óriási tapasztalattal és hírnévvel rendelkeznek a társadalomban. Ha vezetők és dolgozók lesznek a gyülekezetben, akkor több munkát lehet elvégezni, Isten választott népe pedig többet profitálhat és többet nyerhet. A jövőben a gyülekezet munkája teljes mértékben rájuk fog támaszkodni. Ha ezek az értelmiségiek vezetnek minket, az Istenbe vetett hitünk biztosan áldásokat hoz majd.” Ezért azokban a gyülekezetekben, ahol hamis vezetők vannak jelen, a társadalmi státusszal rendelkezők, a műveltek, az ékesszólók, azok, akik tartalom nélkül beszélnek szavakról és doktrínákról, akik némi tekintéllyel bírnak és így tovább – mindezek az emberek, akik egyáltalán nem rendelkeznek igazságvalósággal – domináns pozíciókat töltenek be a gyülekezetben, a hamis vezetők pedig úgy bánnak velük, mint a legfőbb erőkkel, sőt, mint a gyülekezet úgynevezett pilléreivel. Amikor történik valami a gyülekezetben, a hamis vezetők így szólnak: „Menj, kérdezd meg X. Y.-t; ő egy vállalat vezérigazgatója volt”, vagy „Menj, kérdezd meg X. Y.-t; ő professzor volt ezen és ezen az egyetemen”, vagy „Menj, kérdezd meg X. Y.-t; ő egy ügyvédi iroda vezető ügyvédje volt.” A hamis vezetők úgy kezelik ezeket az embereket, mint a gyülekezet pilléreit és legfőbb erőit. Lehet-e jó a gyülekezeti élet ilyen körülmények között? (Nem.) Mi tehát az eredmény? Ezek az úgynevezett legfőbb erők és pillérek titokban vagy akár nyíltan státuszért versengenek és klikkeket alkotnak, továbbá gyakran terjesztenek elképzeléseket és hintenek el alaptalan pletykákat. Gyakran kirekesztik és elnyomják azokat a testvéreket a gyülekezetben, akik igazi hívők, akik szeretik az igazságot, akik el tudják fogadni az igazságot, és akiknek tiszta felfogásuk van az igazságról. Ezek az úgynevezett kiemelkedő társadalmi személyiségek, legyen szó akár a kötelességeik végzéséről, akár bármilyen munka felvállalásáról, nem tanúsítanak hűséget, és soha nem cselekednek az igazságalapelvek szerint – teljes mértékben a nem hívő társadalom útjait követik. Ezért egy ilyen gyülekezetben azok, akik valóban az igazságra törekednek, azok, akik tiszta felfogással rendelkeznek, és azok, akik rendelkeznek némi emberi mivolttal és igazságérzettel, nem kapnak teret a szólásra, nincs joguk beszélni, és természetesen nincs joguk döntéseket hozni. Függetlenül attól, hogy mi történik a gyülekezetben, a végső döntéshozók mindig az úgynevezett kulcsfontosságú tagok e csoportja. A hamis vezetők bálványozzák ezeket az embereket és vakon hisznek bennük, így végső soron rájuk támaszkodnak megoldásokért, amikor csak történik valami. Ha ezek az emberek az igazságra törekednének és az igazságalapelvek szerint cselekednének, az jó dolog lenne. Azonban a legtöbb ilyen ember nem törekszik az igazságra. Van némi tudásuk és műveltségük, társadalmi státusszal bírnak, és mindennek tetejébe csalárd és alattomos emberi mivolttal rendelkeznek, sima modorúak és ügyesen vezetnek félre másokat. Pontosan ez az antikrisztusok természetlényege. Mi az eredménye annak, hogy a hamis vezetők ezekre az emberekre támaszkodnak? Teljesen felforgatják a gyülekezet munkáját és a gyülekezeti élet rendjét, s tönkreteszik Isten választott népének életbe való belépését, ezáltal a gyülekezet teljesen elveszíti bizonyságtételét. Egyes hamis vezetők azt remélik, hogy lesz a gyülekezetben egy nagyágyú, aki ért a politikához és az aktuális eseményekhez, így ezt gondolják: „Ha lenne egy ilyen ember, aki bővítené a gyülekezet méretét, megerősítené befolyását és növelné hírnevét, akkor lenne remény az evangélium terjesztésének munkájára. Ez tényleg okot adna az ünneplésre!” A hamis vezetők által irányított gyülekezetekben a gyülekezeti élet során egyesek kimerítően beszélnek a politikáról, az aktuális eseményekről, a nemzetközi helyzetről és a belügyekről; megvitatják magas rangú politikai szereplők magánéletét, sőt, világos és logikus módon elemzik e politikai szereplők összeesküvéseit és nyílt cselszövéseit. Az irigységtől nyálukat csorgató hamis vezetők ezt mondják: „Végre van a gyülekezetünknek egy nagyágyúja, aki segít fenntartani a látszatot! Mindig is bátortalannak, frusztráltnak éreztem magam, és úgy éreztem, nem járhatok felemelt fővel, mert a mi gyülekezetünknek nincs efféle nagyágyúja. Most viszont már van ilyen ember a gyülekezetünkben. Hagynunk kell hát, hogy ez az ember azt tegyen és azt mondjon, amit csak akar, és szabadságot kell adnunk neki. Isten háza talán nem gyakorolja a szabadságot és az emberi jogokat? Vajon a Királyság Kora nem az emberi jogokat hangsúlyozza?” A hamis vezetők ritka kincsként bánnak azokkal, akik szeretnek politikáról beszélni és híres emberekről véleményt nyilvánítani, és akik gyakran papolnak hosszasan magasröptű, üres eszmékről az emberek között, és a gyülekezet pilléreivé és támaszaivá szeretnék nevelni őket. Így aztán gyakran bátorítják és dicsérik őket, attól tartva, hogy ha negatívvá válnak, az kihat majd a gyülekezet munkájára is. Röviden, ezek a hamis vezetők eltompultak és vakok. Nem tudják azonnal azonosítani a gyülekezet munkáját akadályozó és megzavaró különféle embereket. Még ha azonosítják is őket, nem látják át a gonosz emberek lényegét. Még a nyilvánvalóan gonosz embereken sem képesek átlátni, akik az antikrisztusok kategóriájába tartoznak, mint például azok, akik klikkeket alkotnak és független királyságokat hoznak létre. Amikor azt látják, hogy az antikrisztusok klikkeket alkotnak, hivalkodnak, és hogy a rendelkezésükre álló hatalmukkal azt tesznek, amit csak akarnak, hogyan értékelik őket a hamis vezetők? „Ez az ember rendkívüli, igazán figyelemre méltó! Korábban nem vettem észre ezt a tehetséget; sokkal jobb nálam, valósággal megszégyenít engem. Nézd meg a képességeit – képes felvállalni és elengedni dolgokat, előkelően beszél, és tartja a szavát. Én viszont nem vagyok jó; olyan vagyok, mint egy félénk kislány.” Nagyon csodálják az antikrisztusokat, leborulnak előttük, és készségesen lesznek a követőik. A hamis vezetők e megnyilvánulásának egyik jellemzője a vakság, a másik pedig az eltompultság. Összességében, ennek a hamis vezetőkkel kapcsolatos problémának a lényege a gyenge képesség.

Az embereknek azért van szemük, hogy képesek legyenek látni a dolgokat. Miután az ember lát valamit, az elméje reagál és ítéletet hoz, és miután ítéletet alkot, kialakít egy nézőpontot és gyakorlási utat nyer. Ez bizonyítja, hogy nem vak – mindegy, mit lát, normálisan reagál és tudja, hogyan nézzen szembe vele, és hogyan kezelje azt. Ilyen egy normális gondolkodású ember. Az embereknek van egy reagálási folyamatuk arra, amit látnak; kisebb-nagyobb mértékben elgondolkodnak rajta és átgondolják azt. Ahogy a gondolataik kibontakoznak, fokozatosan kirajzolódik az adott dolog képe az elméjükben, és kialakulnak a saját nézőpontjaik, hozzáállásaik és megközelítéseik. Mi tehát az előfeltétele annak, hogy létrejöjjenek ezek a dolgok? Az ember szemének képesnek kell lennie arra, hogy lássa a dolgokat, majd az összegyűjtött információt továbbítsa az agyának és az elméjének, hogy elmélkedhessen azokon. Ha valaki képes a szemével látni a dolgokat, akkor nem vak, így pedig képes gondolkodni és elmélkedni, lehet tudatossága, lehetnek hozzáállásai és nézőpontjai, végül pedig helyes következtetéseket vonhat le. Természetesen némi időre van szükség ahhoz, hogy eljusson ezekre a következtetésekre. Mit jelent az, ha valaki már e végkövetkeztetések előtt rendelkezik tudatossággal, nézőpontokkal és hozzáállásokkal? Azt jelenti, hogy az ember elméje aktív, nem tompa, ami azt bizonyítja, hogy az illető életben van, és nem halott. A hamis vezetők képessége gyenge. Milyen értelemben gyenge? A hamis vezetőkből mindkét említett tulajdonság hiányzik. A szemük nyitva van, de nem látják a dolgokat megtörténni vagy kibontakozni, ami vakság. Ezenkívül, amikor látnak valamit, az elméjük nem reagál, nem formálnak semmiféle nézőpontokat vagy gondolatokat, és nincsenek meg az eszközeik vagy a helyes módszereik ahhoz, hogy megítéljék, és ezáltal következtetéseket vonjanak le. Ez a lelki tompultság. A lélekben eltompult emberek semmit sem tudnak felismerni, nem rendelkeznek helyes értékelésekkel, illetve pontos ítéletekkel, végül pedig nem tudnak helyes következtetéseket levonni, továbbá nem tudják, hogyan közelítsék meg, kezeljék vagy oldják meg az aktuális ügyeket. Ezt jelenti eltompultnak és nehéz felfogásúnak lenni. Amikor valaki a lelkében olyannyira eltompult és nehéz felfogású, hogy egyáltalán nem reagál, amikor valami történik, akkor halottnak tekinthető – ez hajszálpontosan leírja a dolgot. Egyelőre tegyük félre azt, hogy valóban halottak-e a hamis vezetők, és csak annyit mondjunk, hogy gyenge képességűek. Pontosan mennyire is gyenge? Mindegy, mennyire jelentős esemény történik, nem látják, és ha látják is, nem képesek átlátni azt. Például bármennyi ideig dolgoznak is a hamis vezetők, nem tudnak következtetéseket levonni arról, hogy mi egy adott dolog lényege, hogyan kategorizálják, hogyan jellemezzék, vagy mi a jellemzés alapja; nem tudják, hogyan értékeljék ezeket a dolgokat, és nincsenek normáik vagy alapelveik azok értékelésére. Zavarodott emberek ők, akiknek nincs lelki megértése. Ez a hamis vezetők elsődleges megnyilvánulása az első feladatban. Vakok, ostobák, bolondok és tompák, ennek ellenére még mindig vezetők akarnak lenni. Ez vajon nem a dolgok késleltetése? Hát nem nagyon problémás ez? Ha valaki korábban soha nem szolgált vezetőként, és akkor először épp szembetalálkozik valamivel, és Isten szavai nem említik azt a dolgot, és még nem hallottak róla az emberek között – vagyis nincs tapasztalata, illetve tudása erről a dologról – ilyen körülmények között időbe telik majd, hogy az illető helyes meglátásokat, hozzáállást és nézőpontokat alakítson ki. De miért mondják a hamis vezetőkről, hogy tompák és vakok? Azért, mert Én már annyi szót szóltam, de nem számít, mennyire leplezem le és boncolgatom a dolgokat, vagy hány példát hozok fel, szavaim hallatán a hamis vezetők csupán magukról a dolgokról szereznek tudomást, de nem értik meg belőlük az igazságalapelveket. Ráadásul minél többet beszélek, annál zavarodottabbakká válnak. Azt mondják: „Megannyi dolog, megannyi szó, megannyi történet, ki tudja valamennyit megjegyezni és kapcsolatba hozni a való élettel? Ne mondj ilyen sokat, kicsit nehezemre esik mindezt befogadni és megérteni. Csak azt mondd meg, hogyan kezeljem ezt az embert: Ki kell zárni vagy meg kell tartani?” Vajon ez nem tompultság? Ez rendkívüli tompultság! Valójában azt mondani, hogy tompultak, némi mozgásteret ad nekik, hiszen lehet, hogy az illető fiatal, vagy esetleg tanulatlan, vagy talán nagyon idős és kissé zavarodott – ha így fogalmazunk, azzal kíméljük a büszkeségüket. Valójában azonban ez gyenge képesség és az igazság felfogására való képesség hiánya. Ez a magyarázat egyértelművé teszi.

Ha súlyos akadályozások és zavarások lépnek fel a gyülekezetben, és a hamis vezetők nem látják át e problémák lényegét, akkor alkalmasak-e a vezetői munkára? Megóvhatók a testvérek az ő vezetésük alatt? Meg lehet óvni és fenn lehet tartani a gyülekezet munkáját, azt a környezetet, amelyben a testvérek a kötelességeiket végzik, valamint a gyülekezeti élet normális rendjét? Ezek a legalapvetőbb dolgok, amelyeket a vezetőknek és a dolgozóknak el kell érniük. Vajon a hamis vezetők el tudják érni ezeket a dolgokat? Nem, nem tudják. Még csak azonosítani vagy átlátni sem tudják azokat az embereket, eseményeket és dolgokat, amelyek akadályozásokat és zavarásokat okoznak, hogyan is tudnának tehát tovább haladni a munkájuk következő lépéseivel? Még a legalapvetőbb dolgokat sem tudják felismerni, például azt, hogy milyen a jó ember, milyen a rossz ember, milyen a csalárd ember, illetve milyen a képmutató – hogyan is tudnák kezelni a gyülekezet munkáját? Képtelenek erre. Nem arról van szó, hogy szándékosan nem végeznek valódi munkát, vagy hogy lusták és kiélvezik a státusz előnyeit; egyszerűen csak annyi, hogy gyenge képességűek és képtelenek a munkájuk elvégzésére. Ez a probléma lényege. A nagyon gyenge képességű emberek csak szavakat és doktrínákat tudnak ontani és előírásokat tudnak betartani; az összejövetelek során csak rábeszélni és inteni tudnak másokat, ilyesmiket mondogatva: „Higgyetek rendesen Istenben! Hogyan tudtok ilyenkor elmerülni a testi kényelemben? Hogyan sóvároghattok még mindig a pénz és a világi dolgok után? Istennek bizonyára majd’ megszakad a szíve!” Csak ilyen típusú prédikációkat tudnak tartani. Amikor különféle gonosz cselekedetek fordulnak elő, mint az akadályozások, a zavarások és a negativitás kiárasztása, nem látják, illetve nem tudják azonosítani azokat. A testvérek normális gyülekezeti életet szeretnének élni, de képtelenek rá, és megfelelő környezetet szeretnének a kötelességeik végzéséhez, de nem lehetséges számukra. A hamis vezetők nem tudják megoldani ezeket a problémákat, akkor hát mi hasznuk van? A testvérek élni akarják a gyülekezeti életet, meg akarják érteni az igazságot és fel akarják oldani a nehézségeiket és negatív állapotaikat. Buzgón remélik, hogy a vezetők és a dolgozók világosan és alaposan tudják közölni az igazságot, hogy megoldják ezeket a valós problémákat. Ha egy gyülekezet olyan, ahol hamis vezetők gyakorolják a hatalmat, megoldódhatnak-e ezek a valós problémák? A hamis vezetők nem értik Isten választott népének szívét, és a nehézségeiket sem látják. Ehelyett folytatják a szavak és doktrínák hangoztatását, és magasröptű, üres eszmékről papolnak hosszasan, ami nagy csalódást okoz Isten választott népének. Ki akarna még rendszeresen összejövetelekre járni? Képesek-e a hamis vezetők tekintettel lenni Isten szándékaira, és meg tudják-e tenni, hogy Isten szavai és követelményei szerint kitisztítják a gyülekezetből azokat a gonosz embereket, álhívőket, opportunistákat és kicsapongó embereket, akik gonoszak és szeretik a világi dolgokat, megakadályozva őket abban, hogy beavatkozzanak és megzavarják Isten választott népét, lehetővé téve Isten választott népének, hogy normális gyülekezeti életet éljen? Vajon el tudják ezt érni a hamis vezetők? Nem tudják. Amikor valaki ilyen kéréssel fordul hozzájuk, mit mondanak a hamis vezetők? „Olyan fontoskodó vagy! Azt gondolod, te vagy az egyetlen, aki szereti Istent, és hűséges akar lenni a kötelességvégzésben? Ki nem akarja ezt? Ők is hisznek Istenben, és őket is Isten választotta. Jóllehet vannak problémáik, mégis helyesen kell bánnunk velük. Ne keress mindig hibát másokban. Használd ki az alkalmat, hogy elgondolkodj önmagadon és jobban megismerd magadat; meg kell tanulnod toleránsnak és türelmesnek lenni.” A hamis vezetők zavarodottak és vakok, és nincsenek alapelveik abban, ahogyan a különböző típusú emberekkel bánnak. Nem látnak át azokon, akiket korlátozni kellene vagy ki kellene takarítani, ehelyett elnézik ezeknek az embereknek, hogy azt tegyenek, amit csak akarnak, és zsarnokként viselkedjenek a gyülekezetben, bőséges teret adnak nekik a tevékenykedésre, ami felforgatja a gyülekezetet, olyannyira, hogy egyes gyülekezetek sokfélesége leírható egyetlen mondattal: igazi vegyes felvágottá válnak. Gonosz emberek, álhívők, kicsapongók, helyi zsarnokok, sőt még olyanok is, akik a legkisebb veszéllyel szembetalálkozva eladnák a gyülekezetet és a testvéreket, mind-mind keverednek ezekben a gyülekezetekben. A hamis vezetők nem látnak át ezeken az embereken és nem kezelik őket, illetve nem foglalkoznak velük. Ezért az ilyen vak és eltompult hamis vezetők vezetősége alatt Isten választott népét nem lehet megóvni, és a gyülekezeti munka, valamint a gyülekezeti élet normális rendje pedig biztosan nem tartható fenn. Hogyan érthetik meg és nyerhetik el az igazságot azok, akik szeretik az igazságot és hajlandók elfogadni az igazságot egy ilyen vegyes gyülekezeti életben? Vajon ezek az emberek nem éreznek majd fájdalmat a szívükben? Ha egy gyülekezetvezető nem tudja megfelelően fenntartani a gyülekezet munkáját, a gyülekezeti élet normális rendjét, vagy a testvérek számára a kötelességeik végzéséhez szükséges környezetet, illetve nem képes biztosítani ezek biztonságát, akkor ez a vezető kétségkívül hamis vezető. Miért kapják meg a hamis vezető megnevezést? Azért, mert vakok és tompák, ami annak ismételt előfordulásához vezet, hogy gonosz emberek akadályozzák és megzavarják a gyülekezet munkáját; sőt, amikor ennek már következményei vannak, még akkor sem tudják azonnal és pontosan kezelni és megoldani a problémákat, valamint a gyülekezet munkáját és a testvérek gyülekezeti életét sem tudják megfelelően fenntartani. Az ilyen vezetők enyhén szólva nem kompetensek a munkájukban; pontosabban fogalmazva pedig súlyosan elmulasztják a felelősségeiket. Bár vezetőként szolgálnak, mégis a gonosz emberek és a Sátán szolgáinak érdekeit óvják, miközben semmibe veszik a gyülekezet munkáját és Isten választott népének életbe való belépését. Védelmezik és elnézik azokat a gonosz embereket, akik akadályozzák és megzavarják a gyülekezeti életet, annak árán, hogy ez árt a testvéreknek. Bár a képességükből és a megnyilvánulásaikból ítélve csupán a képességük gyenge és alkalmatlanok a munkájukban, és nem jellemezhetők antikrisztusként, tetteiknek következményei a gyülekezet munkájára nézve súlyosak. Tetteik természete ugyanaz, mint az antikrisztusoké, akik független királyságokat hoznak létre és elnyomják a testvéreket. Mindkettő megvédi és elnézi a gonosz embereket, és elnézi, hogy a Sátán szolgái úgy viselkedjenek a gyülekezetben, ahogyan csak akarnak. Csupán annyi a különbség, hogy a hamis vezetők nem nyíltan és szemérmetlenül művelnek gonoszságot és zavarják meg a gyülekezet munkáját, ahogy az antikrisztusok teszik. Nem vonzzák magukhoz szándékosan az embereket, és nem veszik rá őket, hogy engedelmeskedjenek nekik, a végeredmény azonban ugyanaz, mint az antikrisztusok független királyságainak létrehozása esetében. Mindkettő azt eredményezi, hogy az igazságot szerető és a kötelességeiket őszintén végző testvérek kárt szenvednek és tönkremennek, és nem marad módjuk arra, hogy éljenek. Ilyen környezetben és gyülekezeti életben a kötelességüket őszintén végző testvéreknek nagyon nehéz előrehaladást elérniük az életben, és nagyon nehéz számukra, hogy normálisan végezzék a kötelességeiket. Természetesen az evangélium terjesztésének munkája és a gyülekezeti munka különféle területei szintén nagymértékben akadályozva vannak és nem tudnak normálisan fejlődni. Ez a hamis vezetők első megnyilvánulása, amelyet a tizenkettedik felelősség kapcsán boncolgatunk – nem veszik észre és nem képesek átlátni a körülöttük megjelenő embereket, eseményeket és dolgokat. Már ez a megnyilvánulás elegendő ahhoz, hogy az ilyen embereket hamis vezetőként jellemezzük.

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren