A hamis vezetők nem végeznek valódi munkát és nem a megfelelő munkájukkal törődnek

Egyes hamis vezetők képtelenek bármilyen konkrét munkát végezni, de elintéznek néhány jelentéktelen, általános ügyet, és azt hiszik, hogy azzal konkrét munkát végeznek, és hogy az a felelősségi körükbe tartozik. Ráadásul ezeket az ügyeket nagyon komolyan veszik, valóban sok energiát fektetnek beléjük, és nagyon tisztességes módon hajtják végre őket. Például volt egy olyan személy a gyülekezetben, aki korábban cukrászként dolgozott. Egy nap jószívűségből úgy döntött, hogy egyszerűen süteményeket kell sütnie Nekem, és úgy készült erre, hogy nem tájékoztatott róla Engem. Megkérdezte a vezetőit, hogy megteheti-e, mire ők azt mondták: „Csak rajta! Ha finomak lesznek, felajánljuk őket Istennek. Ha nem, akkor mi ehetjük meg őket.” Megkapta a vezetőktől az engedélyt, ami jogszerűvé és helyénvalóvá tette ezt a munkát, ezért gyorsan összeszedte a hozzávalókat, és sütött egy adagot. Azt mondta: „Nem tudom, hogy finomak lesznek-e, vagy hogy képesek lesznek-e eleget tenni Istennek, vagy hogy megfelelnek-e az Ő ízlésének.” A vezetők így válaszoltak: „Semmi baj. Feláldozunk egy keveset az időnkből és az egészségünkből, és vállalunk egy kis kockázatot Istenért. Először megkóstoljuk őket mi, hogy ellenőrizzük őket Istenért. Ha tényleg nem finomak, és megkérjük Istent, hogy egyen belőlük, akkor Ő bosszús lesz és nagyot csalódik bennünk. Ezért vezetői felelősségünk és kötelességünk, hogy ellenőrzéseket végezzünk ebben az ügyben. Ez konkrét munkavégzés.” Ezt követően minden csoportvezető, akinek volt egy kis „felelősségérzete”, megkóstolta a süteményeket. Miután megkóstolták őket, véleményt mondtak: „Ez az adag túl forró sütőben sült, túl magas volt a hőmérséklet, és valószínűleg emésztési zavarokat okoz – ráadásul egy kicsit keserű is. Ez nem jó! Felelősségteljes hozzáállásra van szükségünk; sütni kell egy másik adagot, és azt is meg kell kóstolnunk!” A következő adag megkóstolása után azt mondták: „Ez már egész jó. Érezni benne a vaj és a tojás ízét és a szezámmagot is. Ez tényleg méltó egy cukrászhoz! Mivel ilyen sok van belőle, és Isten egyedül nem tudja mindet megenni, tegyünk egy kis üvegedénybe 10 vagy 20 darabot, és ajánljuk fel Istennek, hogy kóstolja meg. Ha Isten finomnak találja őket, akkor folytathatjuk a sütésüket nagyobb adagokban.” Átadtak Nekem egy üvegedényt, Én pedig megkóstoltam két süteményt. Úgy gondoltam, hogy újdonságként elfogadhatók, de nem alkalmasak főételnek, ezért nem ettem többet. Néhányan még azt is gondolták, hogy mivel Isten házának egy tagja saját kezűleg készítette őket, tele vannak szeretettel, hűséggel és félelemmel, és nagy jelentőséggel bírnak annak ellenére, hogy az ízük átlagos volt. Később visszavittem az üveget a süteményekkel. Nem érdekelnek az ilyen dolgok, és nem kívánom őket. Ráadásul, ha süteményre vágyom, a piacon különféle ízű, más országokból származó süteményeket is vehetek anélkül, hogy sok pénzt kellene költenem. Ezután azt mondtam nekik: „Értékelem a gesztust, de kérlek ne készítsetek Nekem többet. Nem fogom megenni őket, és ha ilyet akarok enni, majd veszek Magamnak. Ha mégis szükség lesz rájuk, csak készítsd el őket, amikor Én kérem; ha nem mondom, hogy csinálj, akkor nem kell újra ilyet sütnöd.” Hát nem volt ez elég könnyen érthető? Ha illemtudóak és engedelmesek lennének, akkor emlékeznének a szavaimra, és nem készítenének többet. Amikor Isten beszél, az igen azt jelenti, hogy igen, a nem azt jelenti, hogy nem, és a „ne készítsetek többet” azt jelenti, hogy „ne készítsetek többet”. Egy kis idő elteltével azonban küldtek Nekem még két üvegnyi süteményt. Azt mondtam nekik: „Hát nem megmondtam nektek, hogy ne készítsetek többet?” Ők azt válaszolták: „Ezek nem olyanok, mint a múltkor.” Azt válaszoltam: „Akkor is sütemények, még ha nem is olyanok. Egyáltalán nem kell süteményeket készíteni. Nem udvariaskodom – ha szeretnék, majd szólok nektek. Nem érted az emberi nyelvet? Ne süss többet!” Vajon felfoghatók ezek a szavak? (Igen.) Akkor miért tűnik úgy, hogy a süteményt készítő személy mindig elfelejti őket? Ha a vezetői képesek lennének folyamatosan ellenőrizni őt, nem működnének vele aktívan együtt, nem bátorítanák erre, és képesek lennének időben korlátozni őt, vajon ez a süteményeket készítő személy akkor is meg merné tenni? Legalábbis nem tenné ilyen bátran és gátlástalanul. Milyen hatása volt tehát ezeknek a vezetőknek ebben a helyzetben? Minden részletet mikromenedzseltek, mindenbe beleütötték az orrukat, és az Én érdekemben végezték az ellenőrzéseket. Annyira „szeretetteljesek” voltak, hogy azt szavakkal nem lehet leírni. Vajon ez az a munka, amit végezniük kellett volna? Isten háza munkájának alapelveiben nem volt utasítás arra, hogy ezt kell csinálniuk, és Én nem bíztam meg őket ezzel a feladattal; ezt az emberek kezdeményezték, nem Én kértem. Miért végezték tehát ezek a vezetők ilyen kezdeményező módon ezt a feladatot? Ez a hamis vezetők egyik megnyilvánulása: nem törődnek a valódi munkájukkal. Rengeteg feladat volt a gyülekezetben, amit nyomon kellett volna követniük, ellenőrizniük és ösztökélniük kellett volna, és olyan sok valódi probléma volt, amit meg kellett volna oldaniuk az igazság közlése révén, de ezek közül egyik munkát sem csinálták. Ehelyett annyira ráértek, hogy süteményeket kóstolgattak Értem a konyhában. Ebben az ügyben nagyon komolyak voltak, és sok erőfeszítést fektettek bele. Vajon ez nem az, amit a hamis vezetők tesznek? Hát nem elég visszataszító már ez is? Soha nem gondoltam volna, hogy egy idő elteltével újra felszínre kerül ez az ügy. A süteményeket készítő személy újra el akart kezdeni sütni Nekem. Konkrétan azt mondtam az egyik vezetőnek: „Menj, és oldd meg ezt az ügyet. Egyértelműen el kell magyaráznod ezt neki. Ha még egyszer megteszi, téged teszlek felelőssé!” Amilyen sok elvégzendő munka van a gyülekezetben, bármilyen feladat lekötné őket egy időre. Miért voltak ilyen tétlenek? Azért voltak itt, hogy felhizlalják magukat, vagy hogy haszontalan fecsegéseket folytassanak? Itt nincs helye az ilyen dolgoknak. Ezután nem érkezett több hír erről az ügyről. Miután kiadtam ezt az utasítást, a vezető nem adott semmilyen jelentést. Mindenesetre senki sem küldött Nekem többé olyan aprósüteményeket, ami elég nagy megkönnyebbülés volt. Ebből az esetből ítélve mondhatjuk, hogy ezek a vezetők nem a megfelelő munkájukkal foglalkoztak? (Igen.) Ez az ügy még csak nem is olyan komoly; vannak ennél súlyosabbak is.

Gyakran meglátogatok néhány gyülekezetet, hogy körülnézzek, találkozzak a vezetőkkel, utasításokat adjak bizonyos munkákkal kapcsolatban, és megoldjak néhány problémát. Néha ott kell ebédelnem ezeknél a gyülekezeteknél, ami felveti a kérdést, hogy ki fogja elkészíteni az ételt. A vezetők annyira felelősségteljesek voltak, hogy olyasvalakit választottak, aki azt állította magáról, hogy szakács. Én azt mondtam: „Nem fontos, hogy szakács, vagy sem; ami számít, az az, hogy én az egyszerű ételeket szeretem. Szeretem érezni az alapanyagok eredeti ízét. Az étel ne legyen túl sós, olajos vagy fűszeres. Télen meleg ételre van szükségem. Emellett az ételnek jól át kell főnie, nem lehet félig nyers, és könnyen emészthetőnek kell lennie.” Hát nem közöltem világosan ezeket az alapelveket? Könnyű volt betartani őket? Könnyen megjegyezhetők és megvalósíthatók is voltak. Egy háziasszony, aki három-öt éve főz, képes felfogni és betartani ezeket az alapelveket. Nem kellett tehát ragaszkodni ahhoz, hogy szakácsot keressenek az ételem elkészítéséhez; elegendő lett volna valaki, aki tud házias ételeket készíteni. Ezek a vezetők azonban annyira „szeretetteljesek” voltak, hogy ragaszkodtak ahhoz, hogy találjanak egy „szakácsot”, aki elkészíti az ételt, amikor vendégül látnak Engem. Mielőtt a szakács hivatalosan Nekem főzött volna, a vezetőknek ellenőrzéseket kellett végezniük. Hogyan tették ezt? Megkérték a szakácsot, hogy készítsen egy adag gombócot, egy szaftos tésztaételt és néhány sült ételt. Az összes vezető mellett különböző csoportok vezetői is megkóstolták az ételeket, és mindegyiket elég jónak találták. Végül megkérték a szakácsot, hogy vállalja el azt a feladatot, hogy Nekem főz. Félretéve a vezetők kóstolótesztjének eredményét és az ezzel kapcsolatos problémák természetét, beszéljünk először a szakács által készített ételekről. Amikor először mentem, a szakács néhány sült ételt készített, és mindenki meglehetősen elégedett volt. A második alkalommal a szakács egy adag gombócot készített. Az első gombóc után éreztem, hogy valami nem stimmel – egy kicsit csípős volt. A többiek is mondták körülöttem, hogy kicsit csípősek a gombócok, és úgy érezték, hogy a nyelvük kezd megduzzadni. Mivel azonban a gombóc volt az egyetlen főétel, meg kellett ennem őket, még ha csípősek is voltak. A töltelékben nem láttam csilit, így nem törődtem azzal, mi okozza a csípősséget, és megettem az ételt. Ennek következtében aznap estére allergiás reakció alakult ki a testemben. Számos testrészem megállás nélkül viszketni kezdett, és folyamatosan vakaróznom kellett; addig vakartam Magam, amíg vérezni nem kezdtem, és csak utána lettem jobban. Három napig tartott a viszketés, mielőtt fokozatosan alábbhagyott. Az allergiás reakció után rájöttem, hogy biztosan borsot tettek a gombócokba; különben nem lettek volna olyan csípősek. Előre tájékoztattam őket, hogy ne használjanak csípős fűszereket, például borsot, mivel nem bírom őket. Ők azonban azért, hogy a gombócok megfeleljenek a saját ízlésüknek, a normális mennyiségnél jóval többet használtak; a gombócok csípősek voltak. A szakács még az arányokat sem tudta eltalálni a főzésnél; annyi borsot tett bele, hogy az allergiás reakciót okozott valakinél. Később azt mondtam neki: „Soha többé ne tedd bele azokat a csípős összetevőket! Nem bírom őket. Ha tényleg rendelkezel bármennyi emberi mivolttal, akkor ne csináld ezt többé. Ha magadnak főzöl, nem fogok beleszólni abba, hogy mit eszel. Ha viszont Nekem főzöl, akkor ne tegyél bele ilyesmit. Kövesd az Általam előírt követelményeket!” Vajon képes lenne erre? Nem a vezetőknek kellett volna foglalkozniuk ezzel a munkával? Sajnos senki sem törődött vele, és nem végeztek el semmit abból a munkából, amit kellett volna. Egy alkalommal, amikor a szakács ismét főzni készült, elővett egy kis borsot, hogy hozzáadja az ételhez, de valaki a közelében észrevette, és megállította. A szigorú felügyelet miatt nem volt lehetősége beletenni. A vezetők egy ilyen apró problémát nem tudtak megoldani – akkor mi az, amit meg tudnak tenni? Amikor a szakács főzött, nagyon kezdeményezőek voltak a kóstolást illetően. Többen is elmentek megkóstolni. Ez csak egy átlagos házias étel volt; miért érte meg megkóstolni? Ti mind gasztronómiai szakértők vagytok? Hirtelen mindenhez értetek, ahogy vezetők lesztek? Értitek az egészség alapelveit? Isten háza rendezte úgy, hogy ezt tegyétek? Mikor bíztalak meg titeket azzal, vagy neveztelek ki arra, hogy ételeket kóstoljatok helyettem? Túlságosan észszerűtlenek vagytok, és egyáltalán nincs bennetek szégyenérzet! Akinek van egy kis szégyenérzete, az nem tenne valami ennyire otromba, ennyire visszataszító, ennyire észszerűtlen dolgot. Ez azt mutatja, hogy ezeknek az egyéneknek egyáltalán nincs szégyenérzetük – megkóstolták az ételt Értem! Nem követtek, és nem is teljesítetek egyetlen alapelvet sem, amit elmondtam nektek. Ha valamit jó ízűnek találtok, és megfelel az ízléseteknek, akkor megkéritek a szakácsot, hogy készítse el. Vajon ez lenne a Nekem való főzés? Hát nem inkább a magatoknak való főzés ez? Így viselkedtek vezetőként? Minden alkalmat megragadtok, hogy előnyhöz jussatok, kihasználjátok a kiskapukat, és megpróbáljátok behízelegni magatokat Nálam – ha szeretnétek behízelegni magatokat Nálam, akkor ne ártsatok Nekem! Hát nem az erény hiányát mutatja ez? Hát nem a helytelen szándékok rejtegetését? Szégyentelenek, és helytelen szándékokat rejtegetnek, mégis azt gondolták, hogy nagyon hűségesek! Volt bármi olyan ezek között a dolgok között, amit tettek, amit vezetőként valóban tenniük kellett volna? (Nem.) Egyetlen követelménynek sem feleltek meg a tetteik. Még azt sem tudták, hogy mely ételek egészségesek, és melyek egészségtelenek, mégis azt hitték, hogy idejöhetnek, és eljátszhatják Nekem az egészségügyi és táplálkozási szakértő szerepét! Ki írta elő, hogy ellenőrzéseket kell folytatnotok, amikor Nekem főz valaki? Van ilyen előírása a gyülekezetnek? Isten háza hozta ezt a rendelkezést? Olyan rengeteg hiányosság jelentkezett a gyülekezeti munka különféle területein, oly sokaknak voltak félreértéseik Istennel kapcsolatban, és egyáltalán nem értették az igazságot, ti mégsem foglalkoztatok ezekkel a dolgokkal. Ehelyett egy olyan apró területbe fektettetek erőfeszítést, mint a konyha, teljesítve a „felelősségeteket”. Ízig-vérig hamis vezetők vagytok, képmutatók! Közvetlenül Előttem végeztétek az ellenőrzéseket – mit értettetek meg? Konzultáltatok Velem? A saját elgondolásotokat hangoztattátok, vagy az Enyémet? Ha az Én gondolatomat hangoztattátok volna, és Én megkértelek volna titeket, hogy közvetítsétek azt, akkor helyesen cselekedtetek volna. Akkor ez lett volna a felelősségetek. Ha a saját gondolatotokat hangoztattátok, és nem az Enyémet, és ragaszkodtatok ahhoz, hogy másokat annak meghallgatására és elfogadására kényszerítsetek, akkor mi ennek a természete? Mondjátok meg Nekem, vajon nem undorodnék Én ettől? Ott voltam, és ők egy szót sem vesztegettek arra, hogy megkérdezzék Tőlem, hogy mit eszem, vagy mik a követelményeim – egyszerűen a jóváhagyásom nélkül hoztak döntéseket, és önkényesen adtak utasításokat a hátam mögött. Engem próbáltak képviselni? Ez a hamis vezetők ámokfutása, akik rossz dolgokat tesznek, spirituálisnak tettetik magukat, úgy tesznek, mintha figyelembe vennék Isten terhét, és úgy, mintha értenék az igazságot, miközben csak képmutató dolgokat tesznek. Hát nem eléggé túlzás ez? Nem rendkívül undorító és visszataszító már ez is? (De igen.) Nyertetek ebből bármilyen felismerést? Tanultatok ebből bármit? Mindegyik ügy undorítóbb, mint az előző, és van még egy ezeknél is undorítóbb.

Ezen a télen egy jószívű ember vett Nekem egy „gyönyörű” libatollal bélelt kabátot. A szépsége nem a színében vagy a stílusában rejlett, hanem a magas árában és az exkluzív minőségében; értékes darab volt. Van egy mondás a nem hívők között: „Az ezer mérföldről küldött libatoll ugyan kis ajándék, de nagy érzelmi értékkel bír.” Ez a kabát nemcsak érzelmi jelentőséggel bírt, hanem valóban nagyon drága volt. Mielőtt láttam volna a kabátot, már hallottam, hogy jól néz ki, piros színű, jó a szabása, és masszív az anyaga. Mivel hallottam róla, nyilvánvaló volt, hogy néhányan már látták a konkrét darabot – igazából már elég sokan látták, méricskélték, alaposan megvizsgálták, és olyanokat mondtak, hogy „ismerem ezt a márkát”, „Szép a színe, igazán gyönyörű!” „Miután megnézted, hozd ide, hogy én is láthassam”, és így elterjedt a híre. Nem tudom, mennyi időbe telt, amíg eljutott Hozzám ez a hír, és hallottam róla valamennyit. Látjátok itt a problémát? Anélkül, hogy Én láttam volna a kabátot, már sokan megnézték, körbeadták és mutogatták. Vajon ez nem probléma? Megtehetik az emberek, hogy csak úgy nézegetik, tapogatják és mutogatják az Én dolgaimat? (Nem.) Kinek a holmijait tapogathatják és nézegethetik az emberek csak úgy? (Senki sem szeretné ezt, és senkinek sem szabadna ezt tennie.) Akkor az Én dolgaimnak vajon nem kellene még inkább tiltott területnek lenniük? Néhányan azt mondják: „Miért kellene tiltott területnek lenniük? Te egy közszereplő vagy. Hát nem teszik mindig közzé a hírességek és a sztárok magánéletét? Hol sportolnak, hová járnak kozmetikai kezelésekre, kivel barátkoznak, milyen márkákat hordanak – hát nem kerülnek nyilvánosságra mindezek? Miért ne lehetne a Te dolgaidat is nyilvánosságra hozni?” Én egy híresség vagyok? Én nem vagyok híresség, te pedig nem vagy a rajongóm. Ki vagy te? Egy hétköznapi ember vagy, egy teremtett lény és egy romlott ember. Ki vagyok Én? (Isten.) Nem vagyok közszereplő; nem vagyok köteles mindent felfedni neked, mindent jelenteni neked, vagy mindenről tájékoztatni téged. Akkor miért nyúlsz hozzá valamihez, ami Hozzám tartozik? Hát nem visszataszító ez? Megbíztalak téged azzal, hogy nézegesd és ellenőrizd ezt a holmimat? Nem. Mégis voltak, akik el merték venni, és arcátlan módon csak úgy nézegették, sőt, még körbe is adták. Ki hatalmazott fel arra, hogy körbeadd? Vajon ez a te kötelezettséged? Ha nem hiszel Istenben, akkor idegenek vagyunk egymás számára. Azért tudom, hogy ki vagy, mert hiszel Istenben, de nem tudom, milyen a családod, a mindennapi életed vagy az anyagi helyzeted, és nem is érdekel. Közel állunk egymáshoz? Nem vagyok a legjobb barátod, a haverod vagy a bajtársad. Nem vagyunk olyan közeli viszonyban, és még nem jutottunk el odáig, hogy minden holmimat szabadon átnézheted. Te megengednéd Nekem, hogy átnézzem az összes holmidat, és mutogassam őket, hogy mindenki láthassa és tapogathassa? Még akkor is, ha a piacról viszel haza valamit, azt többször meg kell mosni, hogy fertőtlenítve legyen! Hát nem visszataszítóak azok a dolgok, amelyeket mások csak úgy megfogdostak? Nem felejtetted el kívülállóként kezelni magad? Ki bízott meg azzal, hogy vizsgáld meg a kabátomat? Vajon megbízok Én benned? Tisztára mostad a kezeidet, mielőtt nemtörődöm módon megérintetted a kabátomat? Vajon nem fogok undorodni tőled? Tisztában vagy ezzel? Miért vagy ilyen szégyentelen? Teljesen észszerűtlen vagy! Évek óta hiszel Istenben, és rengeteg prédikációt hallottál; hogy lehet, hogy még egy csepp észszerűség sincs benned? Csak úgy felnyitni az Istenhez tartozó felajánlásokat, csak úgy megérinteni a ruháit, az Ő holmijait – miféle probléma ez? Amikor azt látom, hogy felbontották és kidobták ezeknek a dolgoknak a csomagolását, akkor hogy ne lennék dühös? Undorodom ezektől a dolgoktól, és gyűlölöm ezeket az embereket. Nem akarom látni őket többé, és végképp nem akarok érintkezni ezekkel az emberekkel, akik rosszabbak, mint a disznók és a kutyák! Ne feledd, hogy minden embernek van méltósága, nekem pedig még több van! Ne nyúlj az Én dolgaimhoz, különben gyűlölni foglak és meg foglak vetni téged!

A felszínen a hamis vezetők talán nem követnek el nagyobb gonoszságokat, és nem is kimondottan alattomos gazemberek. A legutálatosabb dolog bennük azonban az, hogy látják, hogy valódi munkát kellene végezni, de nem csinálják; nagyon jól tudják, hogy nem tudnak problémákat megoldani, de nem keresik az igazságot. Látják, hogy a gonosz emberek zavart keltenek, de nem kezelik azokat, és ehelyett csak a külsődleges, általános ügyekkel törődnek. Szemmel tartják és szorosan kézben tartják a mellékes problémákat és az apró-cseprő ügyeket, de az Isten választott népének életbe való belépésével kapcsolatos munkából nem végeznek el semmit, és nem törődnek az igazságalapelvekkel ellentétes különféle ügyekkel. Ehelyett csak olyan munkát végeznek, amelynek semmi köze az igazsághoz. Ők ízig-vérig hamis vezetők. A hamis vezetők teljesen tudatlanok a gyülekezeti munka különböző tételeivel kapcsolatos igazságalapelveket illetően. A vezetőkre és dolgozókra vonatkozó alapelvekhez és normákhoz mérve a hamis vezetők bolondok és idióták. Bármilyen súlyosak is a gyülekezeti munkában felmerülő problémák, a hamis vezetők nem látják, illetve nem tudják megoldani azokat még akkor sem, ha azok közvetlenül az orruk előtt történnek, és a Fennvalónak kell eljönnie és megoldania ezeket a problémákat. Hát nem hamis vezetők ezek az emberek? (De igen.) Ők valóban hamis vezetők. Például a gyülekezet szövegalapú munkájában kulcsfontosságú feladat a gyülekezet számára, hogy mely könyveket kell lektorálni, és melyeket kell lefordítani. Vannak-e alapelvek arra vonatkozóan, hogy hogyan kell lektorálni és lefordítani a könyveket? Ennek a munkának feltétlenül vannak alapelvei; egyértelműen alapelvekre épül, és részletes megbeszélést és útmutatást igényel; a hamis vezetők azonban képtelenek elvégezni ezt a munkát. Amikor azt látják, hogy a testvérek a kötelességeikkel vannak elfoglalva, álságosan azt mondják: „A szövegalapú munka és a fordítási munka különösen fontos. Tegyétek bele a szíveteket abba, hogy jól végezzétek ezt a munkát, és ha bármi problémátok van, én megoldom.” Amikor valaki ténylegesen felvet egy problémát, ezek a hamis vezetők azt mondják: „Nem értem ezt a dolgot. Laikus vagyok az idegen nyelvek fordításában. Imádkozzatok Istenhez, és kérjétek az Ő útmutatását.” Amikor valaki egy másik kérdést vet fel, és azt kérdezi: „Nem találunk megfelelő embereket bizonyos nyelvek fordítására, mit tegyünk ez ügyben?”, a hamis vezetők így válaszolnak: „Én laikus vagyok ebben az ügyben. Intézzétek el ti magatok!” Ez a kijelentés megoldást jelenthet a problémára? Kifogást keresnek és leplezik azt a tényt, hogy nem végzik a munkájukat, és azt mondják: „Én laikus vagyok, nem értek ehhez a szakmához”, és ezzel kibújnak a probléma alól, amit meg kellene oldaniuk. Így működnek a hamis vezetők. Amikor valaki felvet egy kérdést, a hamis vezetők azt mondják: „Imádkozzatok Istenhez, és kérjétek az Ő útmutatását; én nem értek ehhez a szakmához, de ti igen.” Ez alázatosnak tűnhet, hiszen ezzel elismerik, hogy alkalmatlanok és nem értenek a szakmához, de valójában egyáltalán nem képesek elvégezni a vezetői munkát. Természetesen vezetőnek lenni nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindenféle szakmához érteni kell, de világosan kellene beszélniük a problémák megoldásához szükséges igazságalapelvekről, függetlenül attól, hogy mely szakmához kapcsolódnak ezek a problémák. Ha az emberek megértik az igazságalapelveket, akkor a problémák is megoldhatók azoknak megfelelően. A hamis vezetők a „laikus vagyok ebben; nem értek ehhez a szakmához” szófordulatot használják arra, hogy elkerüljék a beszélgetést a problémák megoldásához szükséges igazságalapelvekről. Ez nem valódi munkavégzés. Ha a hamis vezetők következetesen a „laikus vagyok ebben; nem értek ehhez a szakmához” szófordulatot használják arra, hogy elkerüljék a problémák megoldását, akkor nem alkalmasak a vezetői munkára. A legjobb, amit tehetnek, hogy lemondanak, és hagyják, hogy valaki más vegye át a helyüket. De vajon a hamis vezetőkben van ilyesfajta észszerűség? Képesek lesznek lemondani? Nem lesznek képesek. Még azt is gondolják: „Miért mondják, hogy nem végzek semmilyen munkát? Minden nap összejöveteleket tartok, és annyira elfoglalt vagyok, hogy még enni sem tudok időben, és kevesebbet alszom. Ki mondja, hogy nincsenek megoldva a problémák? Összejöveteleket tartok, beszélgetek velük, és keresek nekik passzusokat Isten szavaiból.” Tegyük fel, hogy megkérdezed tőlük: „Valaki azt mondta, hogy nem találnak megfelelő fordítókat néhány nyelvre. Hogyan oldottad meg ezt a konkrét problémát?” Azt fogják mondani: „Elmondtam nekik, hogy nem értek a szakmához, és rávettem őket, hogy vitassák meg, és intézzék el ők maguk.” Ekkor megkérdezed tőlük: „Ez a probléma érinti az adományok elköltését és a gyülekezeti munka előrehaladását. Nem tudnak egyedül döntéseket hozni, arra van szükségük, hogy te irányíts, és megtaláld a megoldáshoz szükséges igazságalapelveket. Megtetted ezt?” Azt fogják válaszolni: „Hogyne tettem volna? Nem késleltettem semmilyen munkát. Ha nincs, aki azon a nyelven fordítson, akkor fordítsanak egy másik nyelven!” Láthatod, hogy a hamis vezetők nem tudnak valódi munkát végezni, mégis egy csomó kifogással szolgálnak. Ez igazán szégyentelen és visszataszító! Nagyon szegényes a képességed, egyik szakmához sem értesz, és nem fogod fel a szakmai munka elemeihez kapcsolódó igazságalapelveket – mi értelme van annak, hogy vezető vagy? Egyszerűen bolond és semmirekellő vagy! Mivel semmilyen valódi munkát nem tudsz elvégezni, miért szolgálsz még mindig gyülekezetvezetőként? Egyszerűen nincs benned semmi észszerűség. Mivel nincs önismereted, meg kellene hallgatnod Isten választott népének visszajelzéseit, és fel kellene mérned, hogy megfelelsz-e a vezetői követelményeknek. A hamis vezetők mégsem veszik soha figyelembe ezeket a dolgokat. Függetlenül attól, hogy a gyülekezet munkájának mekkora része lett elodázva, és hogy mekkora veszteséget is okoztak Isten választott népének az életbe való belépés tekintetében a sokéves vezetői szolgálatuk alatt, nem törődnek vele. Ez az igazi hamis vezetők csúf arca.

Gondolkodj el azon, hogyan kezelik a munkájukat a vezetők és a dolgozók – összhangban van ez azzal, amit az imént mondtam el nektek? Vannak olyanok, akik nem végeznek valódi munkát, és képes vagy felismerni, hogy ők hamis vezetők? Ha felismered, hogy hamis vezetők, akkor mától kezdve nem szabad többé vezetőként kezelned őket; úgy kell bánnod velük, mint bármely más emberrel. Ez a gyakorlás helyes alapelve. Néhányan talán azt gondolják: „Ez azt jelenti, hogy diszkriminálni kell őket, hogy le kell nézni és ki kell zárni őket, mert hamis vezetők?” Nem, nem erről van szó. Ők nem képesek valódi munkát végezni, és csak szavakat és doktrínákat tudnak hangoztatni, valamint üres szavakat, hogy mellébeszéljenek és lerázzanak téged. Ez megmutat neked egy tényt: ők nem a vezetőid. Nem kell kérned az utasításaikat, ha bármilyen problémával vagy nehézséggel találkozol a munkád során. Ha kell, megkerülheted őket, és jelentheted a dolgot a Fennvalónak, és konzultálhatsz Vele arról, hogy hogyan kezeld és oldd meg a problémát. Megtanítottam nektek a gyakorlás útját, de hogy hogyan cselekedtek, az rajtatok múlik. Soha nem mondtam, hogy minden vezetőt Isten rendelt el, hogy neked hallgatnod kell rájuk és engedelmeskedned kell nekik, és hogy még akkor is hallgatnod kell rájuk, ha felismered, hogy hamis vezetők. Soha nem mondtam ezt neked. Most arról beszélek, hogy miként lehet felismerni a hamis vezetőket. Amikor felismered, hogy valaki hamis vezető, akkor elfogadhatod azt és engedelmeskedhetsz annak, amit mond, ha az helyes és megfelel az igazságnak. Ha azonban nem tud megoldani egy problémát, mellébeszél és leráz téged, befolyásolva ezzel a munka előrehaladását, akkor nem kell elfogadnod a vezetését. Ha ti magatok képesek vagytok felfogni az alapelveket, akkor azok szerint kell cselekednetek. Ha nem tudjátok felfogni, bizonytalanok vagytok, vagy nem vagytok biztosak az alapelvekben, akkor keresnetek kell az igazságot, és meg kell vitatnotok egymással a probléma kezelését. Ha a megbeszélés után sem tudtok döntést hozni, jelentsétek a problémát a Fennvalónak és konzultáljatok Vele erről. Ezek mind jó módszerek a problémák kezelésére – nincsenek olyan nehézségek, amelyeket nem lehet megoldani.

Fejezzük be itt a mai közösségünket. Viszlát!

2021. január 16.