V. A testi kényelem utáni sóvárgással kapcsolatos problémák

A testi kényelem utáni sóvárgás szintén egy komoly probléma. Szerintetek milyen megnyilvánulásai vannak a testi kényelem utáni sóvárgásnak? Milyen példákat tudtok mondani a saját tapasztalataitok alapján? A státusz előnyeinek élvezete is számít? (Igen.) Még valami más? (A könnyű feladatok előnyben részesítése a nehéz feladatokkal szemben a kötelességek végzése során, és ha valaki mindig az egyszerű munkát akarja választani.) Az emberek kötelességük végzésekor mindig könnyű munkát választanak, olyan munkát, amely nem fárasztó, és amelyhez odakint nem kell dacolniuk az elemekkel. Ez a könnyű munka választása és a nehezek alóli kibújás, és ez a testi kényelmek utáni sóvárgás megnyilvánulása. És még micsoda? (Állandó panaszkodás, ha egy kissé nehéz, egy kissé fárasztó a kötelességük, ha árat kell fizetni érte.) (Az étellel és a ruházattal, valamint a testi gyönyörökkel való elsődleges foglalkozás.) Ezek mind a testi kényelmek utáni sóvárgás megnyilvánulásai. Amikor az ilyen emberek azt látják, hogy túl fáradságos vagy kockázatos egy feladat, valaki más nyakába varrják; ők maguk csak könnyed munkát végeznek, kifogásokat keresnek, mondván, hogy ők gyenge képességűek, nem elég rátermettek a munkára, és nem tudják elvállalni ezt a feladatot – miközben valójában azért tesznek így, mert a testi kényelmek után sóvárognak. Nem szeretnének szenvedni, bármilyen munkát vagy bármilyen kötelességet végeznek is. Ha azt mondják nekik, hogy párolt sertéshúst kapnak, miután befejezték a munkát, akkor nagyon gyorsan és hatékonyan elvégzik, és nem kell sürgetni, noszogatni vagy felügyelni őket; ám ha nincs beígérve párolt sertéshús, és túlórában kell elvégezniük a kötelességüket, akkor halogatni fogják, és mindenféle okot és kifogást találnak az elodázására, majd miután végzik egy darabig, ezt mondják: „Szédülök, zsibbad a lábam, ki vagyok merülve! Minden porcikám fáj, pihenhetek egy kicsit?” Mi itt a probléma? Testi kényelmek után sóvárognak. Kötelesség végzése közben is folyton nehézségekre panaszkodnak és nem akarnak semennyi erőfeszítést tenni, és amint van némi leállás, mindjárt megpihennek, üres fecsegésbe fognak vagy szabadidős és szórakoztató tevékenységekbe kezdenek. Amikor pedig felgyorsul a munka, és megzavarja az életük ritmusát és megszokásait, boldogtalanok és elégedetlenek miatta. Zúgolódnak és panaszkodnak, és felületessé válnak a kötelességeik végzésében. Ez a testi kényelmek után való sóvárgás, nem igaz? Az alakjuk megőrzése érdekében egyes nők például minden nap meghatározott időpontokban edzenek és tartanak szépítő alvást. Azonban amint besűrűsödik a munka, és veszélybe kerülnek ezek a rutinok, boldogtalanná válnak, és azt mondják: „Ez így nem jó; ez a munka túlságosan hátráltatja a dolgokat. Nem engedhetem, hogy ez befolyásolja a személyes ügyeimet. Nem fogok figyelni senkire, aki sürgetni próbál; ragaszkodom a saját tempómhoz. Amikor eljön a jóga ideje, akkor jógázni fogok. Amikor eljön a szépítő alvás ideje, akkor szépítő alvást fogok tartani. Ugyanúgy fogom csinálni ezeket a dolgokat, mint eddig. Nem vagyok olyan ostoba és szorgalmas, mint ti mindannyian. Pár év múlva ti mindannyian öreg, egyszerű kinézetű nőkké váltok, az alakotok megváltozik, és már nem lesztek karcsúak. Senki sem akar majd rátok nézni, és nem lesz önbizalmatok az életben.” Azért, hogy kielégítsék a testi élvezeteiket, hogy szépek maradjanak, hogy mások kedveljék őket, és hogy magabiztosabban éljenek, nem hajlandók lemondani a testi élvezeteikről és preferenciáikról, bármennyire is lefoglalja őket a kötelességek végzése. Ez a testi kényelemekben való elmerülés. Egyesek azt mondják: „Isten aggódik, és tekintettel kell lennünk Isten szándékaira.” Ezek a nők azonban azt mondják: „Nem láttam, hogy Isten aggódna; amíg én nem aggódom, addig minden rendben van. Ha én tekintettel vagyok Isten szándékaira, ki lesz tekintettel az enyémekre?” Rendelkeznek egyáltalán emberi mivolttal az ilyen nők? Hát nem ördögök ők? Olyan emberek is vannak, akik, bármennyire is sűrű és sürgős a munkájuk, nem engedik, hogy ez befolyásolja azt, hogy hogyan öltözködnek és mit viselnek. Minden nap órákat töltenek sminkeléssel, és olyan pontosan tudják, mint a saját címüket, hogy melyik nap melyik ruhát vegyék fel, hogy passzoljon bizonyos cipőhöz, és hogy mikor kell kozmetikai kezelésre és masszázsra menniük, és soha nem keverik össze ezeket a dolgokat. Amikor azonban arról van szó, hogy mennyit értenek az igazságból, milyen igazságokat nem értettek még meg, vagy melyekbe nem léptek még be, mely dolgokat kezelik még felületesen és hűség nélkül, milyen romlott beállítottságokat tártak fel, és az igazsággal kapcsolatos egyéb olyan problémákról, amelyek az életbe való belépéssel kapcsolatosak, akkor ezekről a dolgokról egyáltalán nem tudnak semmit. Amikor ezekről a dolgokról kérdezik őket, teljesen tudatlanok. Amikor azonban a testi élvezetekkel kapcsolatos témákról – az evésről, az ivásról és a szórakozásról – van szó, akkor a végtelenségig képesek fecsegni, és nem lehet őket leállítani. Nem számít, mennyi munkája van a gyülekezetnek, vagy mennyire foglalják le őket a kötelességeik, a rutinjukat és az életük szokásos állapotát ez soha nem akadályozza. Amikor a testi életük bármely apró részletéről van szó, soha nem hanyagok, tökéletesen rendezik ezeket a dolgokat, és nagyon szigorúak és komolyak ebben a tekintetben. Amikor azonban Isten házának munkájáról van szó, nem számít, milyen fontos az ügy, és még ha a testvérek biztonságát érinti is az, könnyelműen kezelik. Még azokkal a dolgokkal sem törődnek, amelyek Isten megbízatását vagy az általuk végzendő kötelességet érintik. Egyáltalán nem vállalnak felelősséget. Ez a testi kényelmekben való elmerülés, nem igaz? Alkalmasak-e kötelességvégzésre azok, akik elmerülnek a testi kényelmekben? Amint valaki felhozza a kötelességük végzésének témáját, vagy az ár megfizetéséről és nehézségek elszenvedéséről beszél, egyre csak csóválják a fejüket. Túl sok nehézségük van, tele vannak panasszal, és tele vannak negativitással. Az ilyen emberek hasztalanok, nem alkalmasak a kötelességeik végzésére, és ki kellene vetni őket. Itt most befejezzük a testi kényelmek utáni sóvárgás témájáról való beszélgetést.

VI. Az önismerettel kapcsolatos nehézségek

Az önismeret az életbe való belépés leglényegesebb része. A legtöbb ember számára azonban az önismeret válik a legnagyobb nehézséggé, mivel nem szeretik az igazságot, illetve nem törekednek rá. Ezért biztos, hogy akik nem szeretik az igazságot, azok nem képesek valóban megismerni önmagukat. Milyen aspektusai vannak az önismeretnek? Az első az, hogy az ember tudja, milyen romlott beállítottságok tárulnak fel a beszédében és a cselekedeteiben. Ez néha arrogancia, máskor csalárdság, esetleg elvetemültség, hajthatatlanság, vagy árulás és így tovább. Ezen túlmenően, amikor valami történik az emberrel, meg kell vizsgálnia önmagát, hogy lássa, vannak-e olyan szándékai vagy indítékai, amelyek nincsenek összhangban az igazsággal. Azt is meg kell vizsgálnia, hogy van-e valami a beszédében vagy cselekedeteiben, ami ellenáll Istennek vagy lázad Ellene. Különösen azt kell megvizsgálnia, hogy van-e felelősségérzete és hűséges-e a kötelességét illetően, hogy őszintén feláldozza-e magát Istenért, és érdekalapúan vagy felületesen cselekszik-e. Az önismeret azt is jelenti, hogy valaki tudja, hogy vannak-e elképzelései és képzelődései, túlzó igényei, vagy félreértései és sérelmei Istennel kapcsolatban, és hogy hajlandó-e alávetni magát. Ez azt jelenti, hogy az ember tudja, hogy képes-e keresni az igazságot, elfogadni Istentől, és Istennek alávetett szívvel viszonyulni az Általa vezényelt helyzetekhez, emberekhez, eseményekhez és dolgokhoz. Azt jelenti, hogy valaki tudja, hogy van-e lelkiismerete és józan esze, és hogy szereti-e az igazságot. Azt jelenti, hogy az ember tudja, hogy aláveti-e magát, vagy inkább megpróbál vitatkozni, amikor történik vele valami, és hogy elképzelésekre és képzelődésekre vagy inkább az igazság keresésére hagyatkozik-e, abban, ahogy hozzááll ezekhez az ügyekhez. Mindez az önismeret körébe tartozik. Az embernek el kell gondolkodnia azon, hogy a különböző helyzetekhez és emberekhez, eseményekhez és dolgokhoz való hozzáállásának fényében szereti-e az igazságot, és igaz hite van-e Istenben. Ha valaki képes felismerni a romlott beállítottságát, és meglátni, hogy milyen súlyos az Istennel szembeni lázadása, akkor az azt jelenti, hogy növekedett. Ezenkívül, amikor olyan ügyekről van szó, amelyek az Istennel való bánásmódját érintik, az embernek el kell gondolkodni azon, hogy vajon vannak-e elképzelései, félelmei, vagy alávetettséget tanúsít-e abban, ahogy Isten nevével és megtestesülésével bánik, és különösen azon, hogy milyen a hozzáállása az igazsághoz. Az embernek ismernie kell a hiányosságait, az érettségét, és azt, hogy rendelkezik-e az igazságvalósággal, valamint azt is, hogy a törekvése és az általa járt út helyes-e, és összhangban van-e Isten szándékaival. Ezek mind olyan dolgok, amelyekkel tisztában kell lenniük az embereknek. Összefoglalva, az önismeret különböző aspektusai lényegében a következőkből állnak: az embernek tisztában kell lennie azzal, hogy a képessége magas vagy alacsony szintű, a jellemével, a cselekedeteiben rejlő szándékaival és motivációival, az általa feltárt romlott beállítottsággal és természetlényeggel, a preferenciáival és a törekvésével, az általa járt úttal, a dolgokról alkotott nézeteivel, az életszemléletével és az értékrendjével, valamint az Istenhez és az igazsághoz való hozzáállásával. Az önismeret főként ezekből az aspektusokból tevődik össze.

VII. Az emberek különféle megnyilvánulásai az Istennel való bánásmódjukban

Az életbe való belépés témájának következő része az emberek Istennel való bánásmódjának különféle megnyilvánulásairól szól. Ilyen például az, hogy elképzeléseik vannak Istenről, félreértéseik alakulnak ki Vele kapcsolatban, bizalmatlanná válnak és indokolatlan követelményeket támasztanak Vele szemben, mindig kerülni akarják Őt, nem szeretik az Ő szavait, és állandóan igyekeznek vizsgálni Őt. Ilyen az is, amikor az emberek képtelenek átlátni vagy felismerni Isten mindenhatóságát, valamint mindig kétkedő hozzáállást tanúsítanak Isten szuverenitása, elrendezései és hatalma iránt, és egyáltalán semmit sem tudnak ezekről a dolgokról. Továbbá, nemcsak hogy nem kerülik el, illetve tagadják meg a nem hívők és a világ Isten ellen irányuló rágalmait és káromlásait, hanem éppen ellenkezőleg, kíváncsiak arra, hogy ezek igazak, illetve tényszerűek-e. Hát nem Isten kétségbe vonása ez? Ezeken kívül milyen más megnyilvánulások léteznek még? (Gyanakvás Istenre és Isten próbára tétele.) (Ha valaki próbálja behízelegni magát Istennél.) (Ha valaki nem akarja elfogadni Isten vizsgálatát.) Van, hogy valaki nem akarja elfogadni Isten vizsgálatát, miközben kételkedik abban, hogy Isten képes átvizsgálni az emberek szívének mélyét. (Van az Istennek való ellenállás is.) Ez is egy megnyilvánulás – ellenállni Istennek és hangosan tiltakozni Ellene. Van, aki megvető és lenéző hozzáállással közelít Istenhez; így beszél Vele és így viszonyul Hozzá. Van még valami más? (Felületes hozzáállás Istenhez és Isten becsapása.) (Panaszkodás Istenről.) Van olyan, hogy valaki soha nem veti alá magát és nem keresi az igazságot, amikor dolgokkal szembesül, és mindig a saját érdekében érvel és panaszkodik. (Van még Isten elítélése és káromlása.) (Versengés Istennel a státuszért.) (Alkudozás Istennel és az Ő kihasználása.) (Isten megtagadása, Isten elutasítása és Isten elárulása.) Ezek mind lényeges problémák; ezek az emberek Istennel való bánásmódjában felmerülő különféle állapotok és romlott beállítottságok. Alapvetően ezek az emberek Istennel való bánásmódjának különböző megnyilvánulásai.

VIII. Az emberek hozzáállásai és különféle megnyilvánulásai az igazsággal való bánásmódjukban

Az életbe való belépés egy másik aspektusa az, hogy az emberek hogyan bánnak az igazsággal. Milyen megnyilvánulások léteznek ebben a tekintetben? Úgy kezelni az igazságot, mintha az elmélet, szlogen vagy előírás lenne, illetve egy tőke arra, hogy valaki a gyülekezetből éljen, és élvezze a státusz előnyeit. Kérlek, egészítsétek ki ezt a felsorolást! (Szellemi táplálékként kezelni az igazságot.) Az igazságot szellemi táplálékként kezelni, hogy kielégítse az ember szellemi szükségleteit. (Ha valaki nem fogadja el az igazságot és idegenkedik attól.) Ez egyfajta hozzáállás az igazsághoz. (Ha azt gondolja valaki, hogy Isten szavai csak mások leleplezésére valók, saját magára viszont nem vonatkoznak, és az igazság mestereként tekint önmagára.) Nagyon találóan írtátok le ezt a megnyilvánulást. Az ilyen megnyilvánulást tanúsító emberek azt hiszik, hogy az Isten által mondott összes igazságot értik, és hogy az ember Isten által leleplezett romlott beállítottságai és lényegei másokra vonatkoznak, rájuk nem. Az igazság mestereként tekintenek magukra, gyakran Isten szavait használják fel mások kioktatására, mintha ők maguk nem rendelkeznének romlott beállítottságokkal, és már az igazság megtestesítői és szószólói lennének. Miféle szemét népség ők? Az igazság megtestesítői akarnak lenni – hát nem pont olyanok, mint Pál? Pál tagadta, hogy az Úr Jézus Krisztus és Isten volt; ő maga akart lenni Krisztus és Isten Fia. Ezek az emberek olyanok, mint Pál; ugyanolyanok, mint ő – antikrisztusok. Van még valami más? (Isten szavait egy hétköznapi ember szavaiként kezelni, nem pedig gyakorolnivaló igazságként, valamint elutasító és felületes hozzáállást tanúsítani Isten szavai iránt.) Nem elfogadnivaló és gyakorolnivaló igazságként kezelni Isten szavait, hanem emberi szavakként kezelni őket – ez egy megnyilvánulás. (Isten szavait összefüggésbe hozni a nem hívők filozófiáival és elméleteivel.) Isten szavait összemosni filozófiákkal, díszletként vagy üres szavakként tekinteni rájuk, miközben igazságnak tekinteni a híres és nagy emberek jól ismert mondásait, valamint igazságként kezelni és Isten szavainak helyébe állítani a tudást, a hagyományos kultúrát és a szokásokat. Azok az emberek, akik ezt a megnyilvánulást mutatják, szüntelenül arról beszélnek, hogy amikor történik velük valami, az igazságot akarják gyakorolni, tanúságot akarnak tenni Isten szavairól, és terjeszteni szeretnék őket, de a szívükben a világ híres és nagyszerű embereit csodálják, sőt, még az ősi Szung-dinasztiához tartozó Pao Csenget is imádják, és azt mondják: „Ő valóban egy szigorú és pártatlan bíró volt. Soha nem hozott igazságtalan ítéletet és soha nem történt igazságtalanság a keze által, és egyetlen ártatlan ember sem lett kivégezve az ő ítélete nyomán!” Hát nem egy híres ember és bölcs imádatáról és csodálatáról van itt szó? Igazságként bemutatni a híres emberek szavait és tetteit az igazság gyalázása és megszentségtelenítése! Az ilyen emberek sokat beszélnek arról a gyülekezetben, hogy gyakorolni akarják az igazságot, és terjeszteni szeretnék Isten szavait, de amiket gondolnak és általában mondanak, azok csak népi bölcsességek és közmondások, és ezeket nagyon gyakorlottan és gördülékenyen fejezik ki. Ezek a dolgok mindig ott vannak a nyelvük hegyén, és könnyedén hagyják el a szájukat. Soha nem szóltak egy szót sem az Isten szavairól szerzett tapasztalati megértésükről, és még kevésbé mondták el, hogy Isten mely szavai szolgálnak a cselekedeteik és a viselkedésük mércéjeként vagy alapjaként. Csupán olyan téveszméket mondanak, mint például: „Ahogy a vadlúd gágog, amerre csak repül, úgy az ember is mindenütt hátrahagyja nevét”, „A kivégzéstől csak a fejek hullanak”, „A sajnálatra méltó emberekben mindig van valami megvetendő”, „Mindig hagyj magadnak egy kis mozgásteret”, „Még ha nem is értem el semmilyen eredményt, elviseltem a nehézséget; ha nem is a nehézséget, akkor fáradságot”, „Ne égesd fel a hidat, miután átkeltél a folyón; ne öld meg a szamarat, miután eloldoztad a malomkőtől”, „Súlyosan büntess meg valakit, hogy példát statuálj, tedd őt intő jellé mások számára”, és „Az új tisztviselők buzgón imponálnak” – azok közül, amiket mondanak, egyik sem az igazság. Egyesek megtanulják a kortárs költők szavait, és még Isten házának videói alá is beírják őket hozzászólásként. Hát nem a lelki megértés hiányának megnyilvánulása ez? Vajon azok a szavak az igazság? Van közük az igazsághoz? Egyesek gyakran mondanak olyanokat, mint hogy „Feletted egy méternyire van egy isten”, vagy „A jó és a rossz végül elnyeri a méltó jutalmát, ez csak idő kérdése”. Vajon ezek a mondások az igazságot jelentik? (Nem.) Honnan erednek? Megtalálhatók Isten szavaiban? A buddhista kultúrából származnak, és semmi közük az Istenbe vetett hithez. Ennek ellenére az emberek gyakran próbálják őket az igazság szintjére emelni; ez a lelki megértés hiányának megnyilvánulása. Néhány emberben van némi elszántság aziránt, hogy áldozatot hozzanak Istenért, és azt mondják: „Isten háza előléptetett, Isten felemelt engem, ezért meg kell felelnem a mondásnak: »Egy úriember az életét áldozza azokért, akik megértik őt.«” Ez a mondás nem igaz. Te nem vagy úr, Isten pedig nem kérte tőled, hogy feláldozd az életed. Vajon szükség van ekkora hősiességre a kötelességvégzés közben? Még így, hogy élsz, így sem vagy képes végrehajtani a kötelességeidet; van remény arra, hogy a halálod után képes leszel rá? Akkor hogyan fogod végezni a kötelességeidet? Mások azt mondják: „Én a természetemnél fogva hűséges vagyok, egy bátor és szenvedélyes ember. Bármit kockára tennék a barátaimért. Ugyanez érvényes Istenre is: mivel Isten kiválasztott, előléptetett és felemelt engem, meg kell hálálnom az Ő kegyelmét. Biztosan kockára teszek mindent Istenért, még ha az életembe is kerül!” Ez vajon az igazság? (Nem.) Isten olyan sok szót mondott, miért nem jegyeztek meg belőle egyetlen egyet sem? Amikor beszélnek, mindig csak ezt hangoztatják: „Semmi mást nem kell mondani. Egy úr feláldozza az életét azokért, akik megértik őt, és az embernek mindent kockára kell tennie a barátaiért, és hűségesnek kell lennie.” Még azt sem tudják kimondani, hogy „viszonozzák Isten szeretetét”. Miután annyi éven át hallgatták a prédikációkat és olvasták Isten szavait, egyetlen igazságot sem ismernek, és egyetlen szellemi kifejezést sem képesek mondani – ez az ő belső megértésük és meghatározásuk az igazságról. Mondjátok meg Nekem, hát nem szánalmas ez? Nem nevetséges? Hát nem a lelki megértés hiányának megnyilvánulása? Ennyi prédikáció meghallgatása után sem értik az igazságot, és nem tudják, mi az igazság, mégis arcátlanul használják ezeket az ördögi, képtelen, abszurd és rendkívül nevetséges szavakat az igazság helyett. Nemcsak a belső gondolkodásuk és felfogásuk ilyen, hanem folyamatosan terjesztik és tanítják is ezt másoknak, hogy mások is átvegyék ugyanezt a felfogást. Hát nem hordozza ez magában némiképp a bomlasztás és a zavarkeltés természetét? Úgy tűnik, hogy ezek az emberek, akik nem értik az igazságot, akiknek nincs lelki megértésük, veszélyesek. Bárhol és bármikor képesek bomlasztani és zavart kelteni, valamint képtelen és abszurd dolgokat tenni. Milyen más megnyilvánulásai vannak annak, ahogyan az emberek az igazsággal bánnak? (Megvetik az igazságot, csak azt fogadják el, ami megfelel a saját elképzeléseiknek, továbbá elutasítják és nem hajlandók gyakorolni azt, ami nem.) Csak azt fogadják el és azt gyakorolják, ami megfelel a saját elképzeléseiknek, és egységesen ellenállnak annak és elítélik azt, ami nem – ez egyfajta hozzáállás. (Nem hisznek abban, hogy az igazság megszabadíthatja az embert a romlott beállítottságától vagy megváltoztathatja őt.) Nem ismerni el az igazságot és nem hinni benne szintén egyfajta hozzáállás. Egy másik megnyilvánulás az, amikor az ember igazsághoz való hozzáállása és az azzal kapcsolatos szemléletmódja a hangulatától, a környezetétől és az érzelmeitől függően változik. Ezek az emberek, ha egy nap jól érzik magukat és lelkesek, azt gondolják: „Az igazság nagyszerű! Az igazság minden pozitív dolog valósága, és az a dolog, ami a legméltóbb arra, hogy az emberek gyakorolják és terjesszék.” Amikor rossz a hangulatuk, azt gondolják: „Mi az igazság? Milyen előnyei vannak az igazság gyakorlásának? Lehet vele pénzt keresni? Mit változtathat meg az igazság? Mi történhet, ha az igazságot gyakorlod? Nem fogom gyakorolni – ugyan mit számít az?” Előtör belőlük a démoni természetük. Ezek a megnyilvánulások mutatják meg, milyen beállítottságokat és különféle állapotokat tárnak fel az emberek az igazsággal való bánásmódjukban. Milyen más konkrét megnyilvánulások vannak még? (Isten szavait nem igazságként vagy életként kezelni, hanem elemezni és megvizsgálni őket.) Vannak, akik tudományos hozzáállással közelítenek Isten szavaihoz, folyamatosan elemzik és vizsgálják az igazságot a tudásuk alapján, anélkül hogy az elfogadás és az alávetettség hozzáállását tanúsítanák. Nagyjából ezek azok a nehézségek az emberek igazsággal való bánásmódjában, amelyeket meg lehet határozni és összefoglaló címszavakká lehet tenni.

Az életbe való belépés nehézségeinek összesen nyolc aspektusa van, és ezek az életbe való belépéshez és az üdvösség eléréséhez kapcsolódó legfőbb nehézségek. Isten szavai leleplezik az emberek által e nyolc aspektusban feltárt állapotok és beállítottságok mindegyikét; Isten követelményeket támasztott az emberekkel szemben, és megmutatta nekik a gyakorlás útját. Ha az emberek képesek erőfeszítéseket tenni Isten szavaiba, komoly, vágyakozó hozzáállást tanúsítani, és terhet viselni a saját életbe való belépésük érdekében, akkor Isten szavaiban megtalálhatják a vonatkozó igazságokat e nyolcféle probléma megoldására, és mindegyikhez megvannak a gyakorlás útjai. Egyik sem megoldhatatlan kihívás vagy valamiféle misztérium. Ha azonban egyáltalán nem viselsz terhet a saját életbe való belépésed érdekében, és egyáltalán nem érdekel az igazság vagy a beállítottságod megváltoztatása, akkor bármennyire is világosak és pontosak Isten szavai, számodra pusztán szövegek és doktrínák maradnak. Ha nem törekszel az igazságra, illetve nem gyakorlod azt, akkor bármilyen problémáid is vannak, képtelen leszel megoldást találni, ami nagyon megnehezíti majd számodra az üdvösség elérését. Lehet, hogy örökre egy munkás szintjén maradsz; lehet, hogy örökre azon a szinten maradsz, ahol képtelen vagy elérni az üdvösséget, és ahol Isten visszautasít és kiiktat téged.