A vezetők és a dolgozók felelőssége (19.) Második szakasz
B. A gyülekezeti választásokat manipuláló gonosz emberek kezelésére vonatkozó alapelvek
Ha fennáll a választások gonosz emberek általi manipulálásának esete, akkor megismételt választást kell tartani. Hogyan kell ezt gyakorolni? (A választási eredményeket meg kell semmisíteni, és új választást kell tartani.) Ez az egyik módja. Nyilvánosságra kell hozni a belső információkat arról, hogyan manipulálták a gonosz emberek ezt a választást, hogy mindenki megtudja, milyen volt a választási folyamat, és hogyan születtek az eredmények. Miután ismertté válik ez a belső információ, a választási eredményeket semmissé kell tenni, és megismételt választást kell tartani. Egy ilyen választást Isten választott népének többsége nem ismerhet el; és nem számít, hogy kit választottak meg – az eredményt nem lehet elfogadni. Normális körülmények között, az igazság közlése által, valamint a belső történet leleplezése révén a választási eredményeket vissza lehet utasítani, és ismételt választást lehet tartani. Azonban néha, bizonyos különleges körülmények között, még akkor is, ha az emberek egy kis része rá is jön, hogy a Sátán szolgái manipulálták a választási eredményeket, és hogy a megválasztott személy egyáltalán nem képes elvégezni a munkát, és csupán báb, mivel a gyülekezet többségét félrevezetik a gonosz emberek, és továbbra is a Sátán szolgáinak oldalán állnak, és csak egy kisebbség rendelkezik némi tisztánlátással és ismerettel a belső információkról, ám amikor felszólalnak, senki sem hisz ennek a kisebbségnek, és senki nem hallgat rájuk, elszigeteltek és tehetetlenek, és alapvetően nincs erejük visszafordítani a helyzetet. Ilyen körülmények között talán szeretnétek leleplezni a belső történetet a választások manipulálásáról, de nem könnyű tisztán látni a helyzetet. Ebben az esetben, azon kívül, hogy jelentitek a felsőbb szintű vezetőknek és a dolgozóknak, mi mást tehettek még? Ha továbbra is gyülekezeti életet éltek, akkor ki lesztek zárva. Egy másik gyülekezet összejöveteleire járni nem tűnik megfelelőnek, hiszen az ottani emberek nem fogadhatnak be csak úgy találomra egy idegent. Ez tényleg dilemma elé állít téged! Látod, hogy a megválasztott gyülekezetvezetőnek rossz az emberi mivolta, egy ördög, és nem olyasvalaki, akit meg kellett volna választani, ezért már az feldühít, ha csak meglátod. Kellemetlenül érzed magad az összejövetelekre járástól, de az nem opció, hogy nem mész el. Ha nem mész, és megszakítod a kapcsolatodat a gyülekezettel, akkor elveszíted a gyülekezeti életedet, ami nem olyasmi, amit megtehetsz. Létezik tehát jó megoldás erre a problémára? Ez bölcsességet igényel. Mi lenne a következménye, ha sietősen lelepleznéd? Lehet, hogy azok az emberek összefognának, hogy elnyomjanak, elüldözzenek, vagy ha tényleg nem alakulnak jól a dolgok, akkor akár el is takaríthatnak téged, és így igazságtalanság áldozatává válnál. Ez a legvalószínűbb következmény. Akkor hát mi a legjobb megoldás? (Fogj össze néhány olyan testvérrel, akinek van tisztánlátása, és gyűjts össze minden bizonyítékot ezeknek az embereknek a választás titkos manipulálása során elkövetett gonosz tetteiről! Jelentsd ezt a felsőbb szintű vezetőknek és dolgozóknak, továbbá gyorsan közöld az igazságot a félrevezetett testvérekkel, hogy visszahozhasd őket!) Ez jó megoldásnak tekinthető? Rendben van, ha sietve teszünk ilyesmit? Mi a következménye a sietésnek? (Megkönnyíti, hogy akaratlanul riasszuk az ellenséget.) Amikor ilyen ügyekkel találkoztok, féltek? Idegesek vagytok? Kell félnetek vagy idegesnek lennetek? (Nem.) Elméletileg nem kellene félned – ezt mondja neked a racionalitásod. De hogy van ez az embereknél a valóságban? Ami a leglényegesebb, hogy az emberek értik-e az igazságot. Ha az emberek nem értik az igazságot, és csupán az elhatározásuk van meg, akkor belül továbbra is félni fognak. Ha félsz, könnyű-e eredményeket elérni, függetlenül attól, hogy mit és hogyan teszel? (Nem.) Amikor félsz, milyen állapotban vagy? Félsz ezeknek az embereknek a hatalmától, félsz, hogy rájönnek, hogy felismerted őket, és védekezel ellenük, valamint félsz attól, hogy elnyomnak és kizárnak, amikor látják, hogy nem az ő oldalukon állsz, végül pedig eltakarítanak téged a gyülekezetből. Ilyen aggályaid lesznek a szívedben. Amikor ilyen aggályaid vannak, lehet-e bölcsességed, bátorságod, és lehetnek-e eszközeid ahhoz, hogy érintkezz ezekkel az emberekkel, megoldd az általuk okozott problémákat, illetve leleplezd gonosz tetteiket, hogy a testvérek tisztán lássanak, és ne legyenek félrevezetve? Mi a cselekvés legmegfelelőbb módja? Amikor félsz, vajon nem vagy gyenge állapotban? Először is, gyenge és passzív vagy. Egyfelől nincs erős hited Istenben, másfelől pedig azt gondolod: „Szóval sikerrel jártak ezek a gonosz emberek. Hogy lehet az, hogy most én vagyok az egyetlen, aki tisztán látja ezt a dolgot? Hát mások egy csepp tisztánlátással sem rendelkeznek? Ha beszélek másoknak a valódi helyzetről, vajon hisznek majd nekem? Ha nem hisznek, vajon lelepleznek majd? Ha mindannyian összefognak, hogy foglalkozzanak velem, én pedig tehetetlenül egyedül vagyok, vajon akkor azok a gonosz emberek mindenféle ürügyet találnak majd, hogy eltakarítsanak?” Nem lesznek-e ilyen aggályaid? Amikor ilyen aggályaid vannak, hogyan tudsz foglalkozni azokkal az emberekkel? Hogyan tudsz a legmegfelelőbb és legbölcsebb módon érintkezni velük? Ilyenkor nem lesz követendő irányod, sem utad, nem igaz? Pontosan fogalmazva, amikor a legjobban félsz és a leggyengébb vagy, akkor egyszerűen képtelen vagy megküzdeni velük, illetve érintkezni velük, és kezelni az általuk okozott problémákat. Tehát mi a legjobb megközelítés számodra ilyenkor? Az, hogy magadhoz ragadod a kezdeményezést és te ütsz először, szembeszállsz velük és leleplezed gonosz tetteiket, hogy megóvd magad? Helyénvaló ez a módszer? (Nem.) Miért nem helyénvaló? Mert nem gondoltad át, hogyan cselekedj, nem látod át a lényegüket, és nem tudod, hogyan leplezd le őket, arról nem is beszélve, hogy azok, akiket félrevezettek, el tudják-e fogadni az igazságot és vissza tudnak-e fordulni. Semmit sem tudsz ezekről a különböző dolgokról, és nem vagy tisztában azzal, hogy mi a legelőnyösebb és leghatékonyabb megoldás számodra. Bár még nem jutottál el a negativitás egy bizonyos szintjére, a jelenlegi állapotod legalábbis a gyengeség és a rettegés állapota, és sok benned az aggodalom. Akár jogosak ezek az aggodalmak, akár a gyengeséged és a rettegésed okozza őket, röviden, ezek tények. Amikor felmerülnek ezek a tények, a legjobb megoldás az, ha megtanulsz várni és semmit sem tenni. Mit jelent semmit sem tenni? Azt jelenti, hogy nem sietsz leleplezni a választásokkal kapcsolatos valódi helyzetet azok előtt, akiket megtévesztettek, és nem rohansz szembeszállni az újonnan megválasztott gyülekezetvezetőkkel, illetve a választásokat manipuláló és akadályozó emberek csoportjával. Ne leplezd le őket; ilyenkor meg kell tanulnod várni. Egyesek azt kérdik: „A várakozás olyan passzív; meddig kell várnom?” Nincs szükség túl hosszú várakozásra. Amíg várakozol, járulj Isten elé imádkozni, olvasd Isten szavait, és keresd az igazságot! Imáid ilyen körülmények között, amikor a legjobban félsz és a leggyengébb vagy, a leghitelesebbek és a legőszintébbek. Szükséged van arra, hogy Isten útmutatást adjon és megóvjon; Istenre kell támaszkodnod. Ahogy imádkozol, rettegésed apránként csökkenni fog, amíg el nem tűnik. Amikor a rettegésed eltűnik, vajon nem leszel kevésbé gyenge is? (De igen.) Az aggodalmaid is egyre csökkennek. Ezek a rettegések, gyengeségek és aggodalmak nem tűnnek el csak úgy, inkább e változási folyamat során fokozatosan meg fogsz érteni bizonyos dolgokat. Milyen dolgokat fogsz megérteni? Egyrészt tudni fogod, hogyan foglalkozz ezekkel az emberekkel, kit leplezz le először, és hogyan beszélj és cselekedj úgy, hogy az javára váljon Isten háza munkájának. Emellett meg fogod ismerni az ilyen emberek viselkedésének természetét. Hogyan érted meg ezeket a dolgokat? Azáltal érted meg fokozatosan őket, hogy a várakozási folyamatod során keresed az igazságot. Amikor ezt világosan látod, akkor természetes módon elgondolkodsz azon, hogyan kellene alkalmaznod a bölcsességet, kikkel helyénvaló beszélni, és hogyan beszélj úgy, hogy megérintsd őket, hogy megtudják a tényeket a választásokat manipuláló gonosz emberekről, és ezáltal képesek legyenek visszafordulni, hogy felismerjék azok igazi arcát, akik manipulálták és akadályozták a választást, továbbá felismerjék, milyen emberek is valójában az úgynevezett megválasztott vezetők. Meglesz ez a fajta bölcsességed, és a cselekedeteid is módszeresek lesznek. Hogyan jönnek létre tehát ezek a pozitív nyereségek? Ezeket mind Isten ajándékozza neked a várakozási folyamatod során. Ezek közül néhány a Szentlélek munkája és megvilágosítása révén jön létre, néhány pedig az, amit Isten az Ő szavaiban látni és érteni enged. Isten szavai azt mondják, hogy a csatákat nem szabad felkészületlenül megvívni. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy akár a Sátán ellen harcolsz, akár a Sátán szolgáinak gonosz cselekedeteit leplezed le, bárhogyan is küzdesz a Sátánnal, erősnek kell lenned, meg kell értened az igazságalapelveket, valamint képesnek kell lenned átlátni a Sátán és a gonosz emberek lényegén és gonosz cselekedetein, majd leleplezni azokat. Csak akkor fogsz végül jó eredményeket elérni, ha ezt teszed. Ha egyszer megérted ezeket a dolgokat, vajon a rettegéseid, gyengeségeid és aggályaid nem válnak-e kevésbé intenzívvé és kevésbé nyilvánvalóvá? Többé már nem fogsz annyira félni. Ezek a dolgok, amelyeket érzel, fokozatosan meg fognak változni; úgy fogod találni, hogy már nem vagy olyan gyenge, mint amilyen akkor voltál, amikor a helyzet először felmerült. Ehelyett valamivel erősebbnek és magabiztosabbnak fogod érezni magadat, mint korábban, és tudni fogod, mit kell tenned. Ekkor imádkozz újra Istenhez, és kérd Őt, hogy készítse elő a megfelelő alkalmat, majd cselekedj! Jelentsd a helyzetet a felsőbb szintű vezetőknek és dolgozóknak, miközben azokkal is beszélgetsz, akik jó emberi mivolttal rendelkeznek és őszintén hisznek Istenben, de be lettek csapva és félre lettek vezetve, mert nem értették meg az igazságot. Leplezd le nekik a választást manipuláló gonosz emberekkel kapcsolatos belső információkat! Ha egyszer megnyertél egy-két embert közülük, a rettegésed lényegében eltűnik. Rá fogsz jönni, hogy mindezt nem lehet az emberi erőre, még kevésbé a forrófejűségre hagyatkozva megtenni; nem hagyatkozhatsz pillanatnyi indulatra vagy dühre, vagy egy átmeneti, úgynevezett igazságérzetre – ezek mind hiábavalók. Isten elő fogja készíteni számodra a megfelelő időt, és meg fog világosítani azzal kapcsolatban, hogy mit mondj, és az alapján, amit megértesz, lépésről lépésre vezetni fog téged, megadva neked a követendő utat. Onnantól, hogy eleinte gyenge és félelemmel teli vagy, odáig, amíg keresed és megérted az alapelveket és az utat – ebben az időszakban még mindig normálisan érintkezhetsz ezekkel a gonosz emberekkel. A normális interakciók során az emberek elméje nem üres; megvannak a saját gondolataik. Miközben keresel és imádkozol, megfigyeled ezeket az embereket. Mit figyelsz meg? Megnézed, hogy pontosan milyen úton is járnak, és mi is a lényegük valójában. Ha az, amit mondanak, helyes és összhangban van a gyülekezet munkájának alapelveivel, akkor meghallgathatod őket; ha az, amit mondanak, akadályozza és megzavarja a gyülekezet munkáját, akkor találhatsz ürügyet arra, hogy ne hallgasd meg őket, vagy húzd az időt, bölcs módon, „barátságosan” társulva velük anélkül, hogy gyanút keltenél bennük! Miközben „barátságosan” társulsz velük, gyűjtöd a gonosz tetteik bizonyítékait, felismerve őket különböző tetteik és téveszméik alapján, amelyek sértik az igazságalapelveket, és még jobban megerősíted, hogy ezek az emberek a Sátán szolgái. Ha ilyen módon gyakorolsz, az lehetővé teszi számodra, hogy ne korlátozzanak, miközben jól végzed a felelősségedet és kötelességedet is – egy bölcs ember ezt teszi. Csak az tud a helyes úton járni, aki rendelkezik emberi mivolttal, bölcsességgel, és az igazság iránti szeretettel. Ami azokat a bölcsesség nélküli embereket illeti, akik meggondolatlanul és durván cselekszenek, és függetlenül attól, hogy mit tesznek, vagy milyen körülményekkel szembesülnek, mindig a forrófejűségre és az impulzusokra hagyatkoznak, a tetteik gyakran rossz eredményekhez vezetnek. Az ilyen emberek nemcsak akadályozzák és megzavarják a gyülekezet munkáját, hanem rengeteg felesleges bajt és bosszúságot is hoznak magukra. A bölcs emberek ezzel szemben mások. Bármit is tesznek, kivárnak, megfigyelnek és keresnek, várva a megfelelő időre, Isten intézkedéseire és vezénylésére. A várakozás időszakában képesek keresni Isten szándékait, céltudatosan enni és inni Isten szavait, pontosabban felfogni az igazságalapelveket, valamint Isten szándékainak megfelelően cselekedni. Isten szavait és az igazságot arra használják, hogy megvívják a jó harcot és Isten mellett tanúskodjanak, és nem pedig arra, hogy forrófejűségből emberekkel harcoljanak, vagy szócsatákba bocsátkozzanak.
Amikor arról van szó, hogy gonosz emberek manipulálják és akadályozzák a választásokat, nem az a legfontosabb, hogy átlátsz-e ezeken az embereken, vagy hogyan tervezed leleplezni őket; hanem az, hogy a kellő időben jelentsd a helyzetet felfelé. Bölcsességet kell alkalmaznod, hogy megküzdj velük, várnod kell Isten időzítésére, keresned kell Isten szándékait, és keresned kell az igazságalapelveket, miközben nem késlelteted a kötelességedet. Mi a végeredménye annak, ha így teszel? Eleget teszel a felelősségednek, és jól végzed a kötelességedet. Azzal, hogy jelented a helyzetet felfelé és megoldást keresel, nemcsak a probléma oldódik meg, hanem betekintést is nyersz, növekszik a tisztánlátásod és a bölcsességed, növekszik az érettséged, és erősödik az Istenbe vetett hited. Az emberek nagyon sokat nyernek a Sátánnal való összeütközés megtapasztalásából, és ez nagyon előnyös számukra. Ezzel szemben, tegyük fel, hogy forrófejűségből és hirtelen felindulásból cselekszel: heves vitába szállsz ezekkel az emberekkel, és így vitatkozol velük szemtől szembe: „Manipuláljátok és akadályozzátok a választást. Bár nagy hatalmat gyakoroltok, én nem fogok engedni nektek, és nem félek tőletek!” Ennek a megközelítésnek az az eredménye, hogy kirúgnak a gyülekezetből, te pedig hónapokig otthon sírsz és szenvedsz; de még mindig nem érted Isten szándékait: „Miért kerültem ebbe a zűrbe? Hát nem akarsz engem, Istenem? Hát nem törődsz velem?” Hónapokig kihagyod az új prédikációkat és himnuszokat, nem vagy tudatában, milyen munkát végez a gyülekezet, képtelen vagy végezni a kötelességeidet, és teljesen elszigetelődsz, teljes sötétségbe zuhanva. Mást sem csinálsz mindennap, mint sírsz és aggódsz. Ebben a környezetben nem tanulsz meg Istenhez imádkozni, nem tanulod meg az Ő vonatkozó szavait enni és inni, még kevésbé tanulod meg az igazságalapelveket keresni az összetett helyzetekben; egyáltalán nem növekszel bölcsességben. Miután néhány hónapig sírtál, egy nap végül visszahoz valaki a gyülekezetbe, és megkér, hogy oszd meg tapasztalataidat erről az időszakról, te azonban könnyek közt csak panaszkodsz: „Olyan igazságtalanul bántak velem! Nem zavartam meg a gyülekezetet. Én nem vagyok gonosz ember, gonosz emberek vádoltak meg engem ártatlanul.” Amikor megkérdezik: „Milyen tanulságokat vontál le ez idő alatt? Nyertél bármit is?”, azt feleled: „Mit nyerhettem volna? Elszigeteltek, elvették tőlem az Isten szavait tartalmazó könyveket és az énekeskönyveket, és nem hallgathattam egyetlen prédikációt sem. Mindössze annyit tehettem, hogy a hitről beszéltem, és időnként elénekeltem néhány himnuszt, amire emlékeztem. Semmit sem nyertem. Szerencsére Isten előkészítette az időpontot, hogy visszahozzon; különben azt terveztem, hogy elmegyek és vállalkozásba fogok, hogy pénzt keressek, mivel amúgy sem volt remény az üdvösségre. Isten már nem akart engem, és nem tudtam tovább hinni. A szívem teljes sötétségbe borult.” Végül hozzáteszed: „Isten juhait soha nem hagyja el Isten”, levonva ezt a következtetést. Egy ilyen jelentős és különleges eseményt átélni, és ennyire keveset nyerni – hát nem szánalmas egy kicsit? Nem helytelen? Egy ilyen jelentős helyzettel szembesülve semmilyen tanulságot nem vontál le, és nem növekedett a bölcsességed, sem a hited; bár a szívedben még mindig hiszel Istenben, addig gyötörtek a Sátánok, ördögök és antikrisztusok, hogy majdnem felhagytál a hittel. Tudsz még tanúskodni Isten mellett? Nem vagy hasznavehetetlen gyáva alak? Mi értelme otthon sírni? Még ha addig sírsz is, amíg megvakulsz, az segít majd? Megoldhatja-e a problémát az antikrisztusokkal? A gonosz emberek sikerrel jártak, a végén pedig neked már csak ez a mondás marad: „Isten juhait soha nem hagyja el Isten”, anélkül, hogy bármi mást nyernél. Nincs bölcsességed, nincs cselekvési terved, és nem tudod az Isten által adott útnak megfelelően keresni Istent, hogy Isten elé járulj, hogy magadra öltsd Isten szavait és az igazságot, hogy harcolj a Sátán ellen. Az a kevés doktrína, amit többnyire szajkózol, nem használ neked; amikor arra kerül sor, hogy ilyen dolgokkal nézz szembe, a síráson kívül mindössze annyit teszel, hogy úgy érzed, igazságtalanság ért, és panaszkodsz – ilyen egy hasznavehetetlen gyáva alak. A hasznavehetetlen gyáváknak gyakran van néhány olyan megnyilvánulásuk, amelyek egyben a legfőbb ismertetőjeleik is. Először is, sírnak. Másodszor, úgy érzik, igazságtalanság érte őket. Harmadszor, panaszkodnak a szívükben. Azt is mondják szívükben: „Hol vagy, Istenem? Miért nem törődsz velem? A Sátán borzasztóan ártott nekem, nem tudok tovább élni. Kérlek, ments meg gyorsan!” Isten azt mondja: „Hasznavehetetlen gyáva alak vagy, egy emberi bőrbe burkolt selejt. Ha hiszel Istenben, akkor mitől félsz? Mit kell félni a Sátántól?” Mindegy, milyen összeesküvéseket és cselszövéseket használ a Sátán, amikor cselekszik, mi nem félünk. Nekünk ott van Isten, nekünk ott van az igazság. Isten bölcsességet fog adni nekünk. Isten szuverén mindenek felett; minden Isten vezénylése alatt áll. Mitől tartasz? A sírás csak azt mutatja, hogy gyáva és alkalmatlan vagy; egy darab szemét vagy, elpocsékolt levegő! A sírás azt jelenti, hogy megalkuszol a Sátánnal, és a Sátánhoz könyörögsz kegyelemért. Vajon szereti Isten az ilyen hasznavehetetlen gyávákat? (Nem.) Isten hasznavehetetlen gyávának lát téged, tökfilkónak, egy darab szemétnek, akinek egyáltalán nincs tanúságtétele és bölcsessége. Mi lett abból az igazságból, amit megértettél? Nem hallottál még eleget az antikrisztusok és a Sátán megnyilvánulásairól, amelyeket Isten leleplez? Hát nem érted és nem látod át ezeket a dolgokat? Nem tudod, hogy ők Sátánok? Ha tudod, hogy ők Sátánok, akkor mitől félsz? Miért nem Istent féled és retteged? Nem tartasz attól, hogy megsérted Istent azzal, hogy félsz a Sátántól? Vajon ez nem az elvetemültség cselekedete? Amikor ilyen helyzetek adódnak, félsz, és nincs megoldásod, egyáltalán nincs bölcsességed, sem ellenlépésed. Mit nyertél azzal, hogy ennyi éven át prédikációkat hallgattál? Vajon mindez hiábavaló volt? Az ilyen hasznavehetetlen gyávák meg tudnak állni szilárdan a bizonyságtételükben? (Nem.) Amikor olyan helyzetekre kerül sor, ahol a Sátánok és a gonosz emberek manipulálják és akadályozzák a választásokat, akár egyedül vagy, tehetetlenül, akár tényleg van néhány testvéred, akik úgy gondolkodnak, mint te, ne ugorj fejest a cselekvésbe. Először tanulj meg várni! Másodszor, tanulj meg keresni. A várakozás és a keresés ideje alatt ne hagyd el a kötelességedet. Mit jelent a várakozás? Azt jelenti, várod, hogy Isten előkészítse a megfelelő időt és lehetőséget. És mit kell keresned? Keresd azokat az alapelveket és azt az utat, amelyet az Istenben való hit és Isten követése során gyakorolnod kell; keresd, hogyan cselekedj úgy, hogy összhangban legyél Isten szándékaival, és hogyan cselekedj úgy, hogy harcolj a Sátán ellen és az antikrisztusok erői ellen, legyőzve végül a Sátán erőit, hogy győztessé válj. Ha egyedül vagy, többet kell imádkoznod Istenhez, várnod és keresned kell. Ha van két-három másik ember, akik úgy gondolkodnak, mint te, akkor beszélgethettek, imádkozhattok, várhattok és kereshettek együtt. Amikor Isten előkészítette a megfelelő időpontot, kérj erőt és bölcsességet Istentől, hogy minden, amit teszel és minden szó, amit kimondasz, megfelelő legyen. Ha így teszel, egyrészt jól végzed a teremtett lényként való kötelességedet, másrészt pedig erőteljesen és hatékonyan leplezheted le a Sátánt, teljesen leleplezve és meghiúsítva a Sátán szolgáinak és az antikrisztusoknak az összeesküvéseit. Helyénvaló ez? Elmondtam nektek ezeket a módszereket, utakat, ösvényeket és alapelveket, így hát rajtatok múlik, hogyan alkalmazzátok őket. Elég világos ez az út? (Igen.) Ezután, amikor ilyen dolgokkal találkoztok, gyakoroljatok e szerint az alapelv szerint. Ezt könnyű megvalósítani.
Minden egyes gyülekezeti választás alatt a választási munka védelme mind a vezetők és dolgozók, mind pedig Isten választott népének felelőssége és kötelezettsége. A vezetőknek és a dolgozóknak vállalniuk kell az igazság és a választási alapelvek közlésének munkáját; Isten választott népének fel kell hoznia minden felmerülő problémáját, majd közölni kell az igazságot ezen problémák megoldására. Csak ily módon biztosítható a választás zökkenőmentessége. Egyrészt a vezetőknek és a dolgozóknak szigorúan be kell tartaniuk Isten házának választási alapelveit, és Isten házában minden egyes választás munkáját ezen alapelvek alapján kell végrehajtaniuk. Másrészt védekezniük kell a választásokat manipuláló és akadályozó gonosz emberek és antikrisztusok ellen is. Ezek az egyének a Sátán szolgái, a Sátán csapata. A vezetőknek és a dolgozóknak szigorúan védekezniük kell ellenük, és óvatosnak kell lenniük velük: ébernek kell maradniuk a választások során tett kísérleteikre, hogy a háttérből manipulálják a dolgokat, és kétes, sunyi eszközökhöz folyamodva titokban elcsalják a folyamatot. Tegyük fel, hogy kiderül, hogy gonosz emberek tényleg manipulálták a választást, ami azt eredményezte, hogy a jogosan megválasztott személyt kizárták, és a legtöbb ember félre lett vezetve, így egy nem igaz – a pozícióra nem alkalmas – embert választották meg vezetőnek. Ha ilyen helyzet áll elő, akkor még mindig van megoldás. Le kell leplezni a megválasztott személy valódi helyzetét. Ha a legtöbben egyetértenek, akkor ismételt választást lehet tartani. A Sátán és a gonosz emberek által manipulált választás nem a gyülekezet által normálisan, az igazságalapelvek alapján lebonyolított választás eredménye. Ez nem pozitív dolog, és előbb-utóbb kiderül, lelepleződik és semmissé válik. Ha ezt hiszed, hogyan kell cselekedned, ha ilyen helyzetekkel találkozol? Bármikor és bárhol késznek kell lenned harcolni a Sátán ellen, nem szabad tétlenül állnod. Ha gyenge, zavaros fejű vagy hasznavehetetlen gyáva alak vagy, akkor talán megalkuszol és összejátszol velük, vagy talán annyira elnyomnak téged, hogy negatívvá válsz, és képtelen leszel talpra állni. Egyesek egyszerűen tétlenül állnak, mondván: „Úgysem lehetek gyülekezetvezető. Bárki is szolgál, egyre megy. Akinek megvan a képessége, az menjen és szolgáljon! Ha egy antikrisztus akar szolgálni, az nem tartozik rám, és amíg engem nem takarítanak el, addig ez rendben van.” Akik ezt mondják, nem jó emberek. El sem tudják képzelni, milyen következményekkel járna, ha egy antikrisztus szolgálna vezetőként, sem azt, hogy ez milyen hatással lenne az Istenbe vetett hitükre és az üdvösségükre. Csak azok az emberek látják ezt annak, ami, akik értik az igazságot. Ők ezt mondják majd: „Ha egy antikrisztus lesz a gyülekezetvezető, akkor Isten választott népe az, aki szenvedni fog. Főleg azok lesznek mind elnyomva és kizárva, akik az igazságra törekszenek, akiknek van igazságérzetük, valamint akik készségesen végzik kötelességüket. Csak a zavarodott fejűek és kényszeres megfelelők lesznek előnyben, őket pedig ketrecbe zárják, és az antikrisztus hatalmának ellenőrzése alá vonják.” De azok, akik nem törekszenek az igazságra, soha nem veszik figyelembe ezeket a dolgokat. Azt gondolják: „Az ember azért hisz Istenben, hogy üdvözüljön. Mindenki a saját útját járja. Még ha egy antikrisztus lesz is a vezető, az nem lesz rám hatással. Amíg nem csinálok rossz dolgokat, addig nem nyomhatnak el, nem zárhatnak ki, illetve nem takaríthatnak el a gyülekezetből.” Ez a helyes nézőpont? (Nem.) Ha Isten választott népe közül senki sem aggódik a gyülekezeti választások miatt, akkor, amint megengedik, hogy egy antikrisztus kerüljön hatalomra, annak milyen következményei lesznek? Tényleg annyira egyszerű lesz, mint ahogyan azt az emberek elképzelik? Milyen változásokon megy majd keresztül a gyülekezeti élet? Ez közvetlenül kapcsolódik Isten választott népének életbe való belépéséhez. Ha egy antikrisztus lesz hatalmon egy gyülekezetben, akkor mi fog történni? Többé már nem az igazság lesz hatalmon abban a gyülekezetben, és Isten szavai sem, hanem az álhívőké és a Sátáné lesz ott a hatalom. Bár lehet, hogy Isten szavait még olvassák az összejöveteleken, ám az antikrisztus kontrollálja a szólás jogát. Képes-e az antikrisztus világosan beszélni az igazságról? Megengedheti-e az antikrisztus, hogy Isten választott népe szabadon és korlátozás nélkül beszéljen az igazságról? Ez lehetetlen. Amint egy antikrisztus kerül hatalomra, egyre több és több akadályozás és zavarás lesz, a gyülekezeti élet eredményei egyre inkább csökkenni fognak, Isten választott népe pedig nem sokat fog aratni, amikor összegyűlik, ami nehézségeket okoz majd Isten választott népe életbe való belépésében. Isten választott népének problémái is megsokszorozódnak, és megoldatlanok maradnak, és néhányan azok közül, akik képesek gyakorolni az igazságot, szintén meg lesznek zavarva; a gyülekezeti élet légköre teljesen megváltozik, mintha sötét felhők érkeztek volna, hogy eltakarják a napot. Lesz-e akkor még öröm a gyülekezeti életben? Minden bizonnyal veszélybe kerül majd, nem is kicsit. A gyülekezetben azok vannak kisebbségben, akik az igazságra törekszenek. Ha ezt a kisebbséget elnyomják és kirekesztik, akkor azt lehet mondani, hogy nem lesz többé gyülekezeti élet. Ha az emberek nem látják át ezt a következményt, akkor nem fognak figyelmet fordítani a választásokra, illetve nem fognak törődni velük. Ha az emberek többsége nem veszi komolyan a választásokat, nem tartja be az alapelveket, nagyon negatívan kezeli a választásokat, valamint hamis vezetők és antikrisztusok reakciója szerint cselekszik, akkor amint gonosz emberek válnak gyülekezetvezetőkké, vagy olyanok, akik nem szeretik az igazságot, Isten választott népének többsége veszteségeket fog szenvedni az életbe való belépésében. Ezért a gyülekezeti választások eredményei közvetlenül befolyásolják Isten választott népe életének növekedését, valamint a gyülekezet jövőjét. Isten választott népének ezt világosan kell érzékelnie, és semmiképpen sem szabad negatív hozzáállást felvennie. Néhány zavarodott ember nem képes átlátni ezt a dolgot; ők mindig a saját képzelődéseikre támaszkodnak, ezt gondolva: „A gyülekezetben mindenki őszinte hívő, így bárkit meg lehet választani; bárki lehet vezető, amennyiben testvér.” Túlságosan leegyszerűsítve tekintenek a gyülekezeti választásokra, ami sok negatív, téves elgondoláshoz és nézőponthoz vezet. Ha tényleg hamis vezetőket és antikrisztusokat választanak meg vezetőknek és dolgozóknak, akkor a gyülekezet munkája sérülni fog, Isten választott népének életbe való belépése pedig elkerülhetetlenül kárt szenved majd. Ekkor az emberek rá fognak jönni, hogy mennyire fontos a választásokat az alapelvek szerint tartani.
Minden gyülekezetben van néhány kényszeres megfelelő. Ezeknek a kényszeres megfelelőknek nincs tisztánlátásuk a választásokat manipuláló és akadályozó gonosz emberekkel kapcsolatban. Még ha van is egy kis tisztánlátásuk, figyelmen kívül hagyják. Hozzáállásuk bármely problémával kapcsolatban, ami felmerül a gyülekezeti választások során, a következő: „Ha téged személyedben nem érint, inkább hunyj szemet!” Úgy vélik, nem számít, ki lesz a vezető, annak semmi köze hozzájuk. Amíg boldogan élhetik mindennapi életüket, addig jól vannak. Mit gondolsz az ilyen emberekről? Olyan emberek ők, akik szeretik az igazságot? (Nem.) Miféle emberek ők? Kényszeres megfelelők, és álhívőknek is nevezhetjük őket. Ezek az emberek nem törekszenek az igazságra; csak arra, hogy könnyű életet éljenek, és testi kényelemre sóvárognak. Túlságosan önzőek és túlságosan ravaszok. Sok ilyen ember van a társadalomban? Mindegy, melyik politikai párt van hatalmon, mindegy, ki van hivatalban, őket nagyon kedvelik, nagyon sikeresen tudják kezelni a társadalmi kapcsolataikat, és kényelmesen élnek; nem számít, milyen politikai mozgalom jelenik meg, ők nem keverednek bele. Miféle emberek ezek? Ezek a legcsalárdabb, legravaszabb emberek, akik „síkos angolnákként” és „sunyi rókaként” ismeretesek. A Sátán filozófiái szerint élnek, egy szikrányi alapelv nélkül. Bárki van hatalmon, annak nyalnak, annak hízelegnek, az ő érdemeit zengik. Mást sem tesznek, csak védik a feletteseiket, és soha nem sértik meg őket. Bármennyi rosszat tesznek is a feletteseik, ők sem nem ellenzik, sem nem támogatják azt, hanem mélyen magukban tartják a gondolataikat. Ezek az emberek közkedveltek, függetlenül attól, hogy ki van hatalmon. A Sátán és az ördögkirályok szeretik az efféle embereket. Miért szeretik az ördögkirályok az efféle embereket? Mert nem hiúsítják meg az ördögkirályok ügyeit, és semmilyen fenyegetést nem jelentenek rájuk nézve. Az efféle emberek elvtelenek, a magatartásuknak pedig nincs egy alapvető határa, valamint hiányzik belőlük az integritás és a méltóság; csak követik a társadalom irányzatait, és meghajolnak az ördögkirályok előtt, alkalmazkodva azok ízléséhez. Vajon nincsenek ilyen emberek a gyülekezetben is? Lehetnek-e az ilyen emberek győztesek? Jó katonái ők Krisztusnak? Isten tanúi-e? Amikor a gonosz emberek és az antikrisztusok felütik a fejüket és megzavarják a gyülekezet munkáját, képesek-e az ilyen emberek felállni és harcot vívni ellenük, leleplezve, felismerve és megtagadva őket, véget vetve gonosz tetteiknek, és tanúságot téve Isten mellett? Egész biztosan nem képesek. Ezek a síkos angolnák nem azok, akiket Isten tökéletesíteni fog, vagy akiket meg fog menteni. Soha nem tesznek tanúságot Isten mellett, és soha nem tartják fenn az Ő házának érdekeit. Isten szemében ezek az emberek nem azok, akik követik Őt vagy alávetik magukat Neki, hanem azok, akik vakon bajt szítanak, a Sátán bandájának tagjai – ők azok, akiket ki fog iktatni, amikor munkája véget ér. Isten nem becsüli az ilyen nyomorultakat. Nincs meg bennük sem az igazság, sem az élet; ők vadállatok és ördögök; méltatlanok Isten üdvösségére, és arra, hogy az Ő szeretetét élvezzék. Isten tehát könnyedén elveti és kiiktatja az ilyen embereket, a gyülekezetnek pedig azonnal el kell takarítania őket, mint álhívőket. Nincs igazi szívük Isten iránt, így nyújt-e majd nekik Isten valódi ellátást? Megvilágosítja-e és segíti-e majd őket? Nem fogja. Amikor a gyülekezeti választások során beavatkozás és zavarás történik, és a választási eredményeket gonosz emberek irányítják és befolyásolják, ezek az emberek egyáltalán nem fognak Isten oldalára állni, hogy megóvják Isten házának érdekeit. Egyáltalán nem fognak ragaszkodni az igazságalapelvekhez, hogy harcoljanak a gonosz emberek és az antikrisztusok ellen, és hogy a végsőkig harcoljanak a Sátán erői ellen. Egyáltalán nem fogják ezt megtenni, hiányzik belőlük a bátorság. Ezért azoknak, akik tudnak tanúságot tenni Isten mellett, fel kell ismerniük ezeket az embereket, és nem szabad közölniük ezekkel az emberekkel az általuk megértett igazságokat, vagy a Sátánról való felismerésüket. Még ha közlöd is velük ezeket a dolgokat, hasztalan lesz; nem fognak az igazság oldalára állni. Amikor munkatársakat és társakat választasz, ki kell zárnod az ilyen embereket, és nem szabad őket választanod. Miért nem szabad őket választanod? Azért, mert síkos angolnák; nem fognak Isten oldalára állni, nem fognak az igazság oldalára állni, és nem fognak veled szívben és lélekben egyesülni a Sátán elleni harcban. Ha bizalmasan megosztod velük a szívedből jövő szavaidat, akkor bolond vagy, és nevetség tárgyává válsz a Sátán előtt. Ne közöld az igazságot az ilyen emberekkel, illetve ne buzdítsd őket, és semmiféle reményt ne fűzz hozzájuk, mert Isten egyáltalán nem menti meg ezeket az embereket. Ők nem Istennel egy szívű és gondolkodású emberek; ők bámészkodók, akik távolról figyelik a harc tombolását; ők síkos angolnák. Az ilyen típusú emberek csak azért szivárognak be Isten házába, hogy nézzék az izgalmakat, és vakon bajt keverjenek. Nincs igazságérzetük és nincs felelősségérzetük; még csak együtt sem éreznek azokkal a jó emberekkel, akiknek ártottak a gonosz emberek. Az ilyen embereket leghelyénvalóbb ördögöknek és Sátánoknak nevezni. Ha valaki, akinek van igazságérzete, leleplezi a gonosz embereket, még csak nem is örülnek vagy támogatják az illetőt. Soha ne bízz tehát ezekben az emberekben; ők síkos angolnák, kaméleonok, sunyi rókák. Nem őszinte istenhívők, hanem a Sátán szolgái. Ezeket az embereket soha nem lehet megmenteni, és Isten nem akarja őket; ez Isten egyértelmű óhaja. A legtöbb gyülekezetben valószínűleg vannak ilyen emberek. Nézz körül a gyülekezetedben, hogy lásd, kik ők. Amikor bizonyos dolgok történnek, soha ne közöld velük az igazságot, és ne hagyd, hogy megtudják, mi történik veled valójában. Légy óvatos az ilyen emberekkel, és ne érintkezz velük. Azokat keresd, akik valóban hisznek Istenben, és rendelkeznek igazságérzettel – amikor ők látják, hogy Isten házának érdekei sérülnek, hogy a gyülekezet munkáját és a gyülekezeti élet rendjét megzavarják vagy manipulálják, nyugtalanok és dühösek lesznek; mélységesen gyűlölik ezeket a gonosz embereket, akik megzavarják a gyülekezetet; fel akarnak lépni és le akarják leplezni a gonosz embereket, és buzgón keresik azokat az embereket, akik értik az igazságot, hogy velük egyesülve harcoljanak a gonosz démonok ellen. Az ilyen emberekkel beszélgess, és fogj össze velük, hogy harcoljatok a Sátán ellen. Ezek az emberek a győztesek, Krisztus jó katonái; csak ezeknek az embereknek van részük Krisztus országában. Azok a kényszeres megfelelők, sunyi rókák, kaméleonok és azok, akik fásultak és nehéz felfogásúak, mind fel lettek fedve; ők azok, akik ki lesznek iktatva. Ők nem testvérek, nem Isten házának népe, hanem álhívők és opportunisták, akik méltatlanok a bizalomra. A következőképpen kell bánni ezekkel az emberekkel: ha képesek gonoszságot tenni, akkor tisztítsd ki őket; ha nem gonosz emberek, és nem követnek gonosz embereket a gyülekezet megzavarásában, akkor ideiglenesen maradhatnak a gyülekezetben, amíg a megtérésükre vársz. Egyrészt figyeld meg és fogd fel ezeknek az embereknek a beállítottságát, emberi mivoltát, valamint a különböző dolgokról alkotott nézeteit és hozzáállását, és gyakorolj tisztánlátást, fejtsd meg az ilyen emberek lényegét. Másrészt, amikor gonosz emberek manipulálják és akadályozzák a választásokat, légy éber ezekre a gonosz emberek oldalán álló, azok talpnyalójaként és cinkosaként viselkedő kényszeres megfelelőkre. Összefoglalva, a gonosz emberek minden, a választásokat manipuláló és akadályozó helytelen viselkedésével kapcsolatban szükséges tisztánlátást gyakorolni Isten szavai szerint; amikor világosan látod a lényegüket, tudni fogod, hogyan kell őket az alapelvek szerint megfelelően kezelni.
Az imént a választások manipulálásának és akadályozásának néhány jelenségéről, valamint egyes emberek cselekedeteiről beszéltünk. Bár nem minden aspektust érintettünk, alapvetően beszélgettünk e problémák megoldásának alapelveiről. Amint felfedezitek, hogy egyes emberek a gyülekezeten belül manipulálják és akadályozzák a választásokat, ki kell állnotok, és korlátoznotok kell őket. Ne legyetek engedékenyek, és ne viselkedjetek úgy, mint a kényszeres megfelelők! Ha valaki folyton manipulálni és akadályozni próbálja a választásokat, amint megjelenik ez a tendencia, a testvéreknek együttesen ki kell állniuk, hogy megállítsák és leleplezzék őt. Ha az illető ezt zavart állapotban teszi, nem tudván, hogy ez a választások manipulálásának és akadályozásának számít, akkor elmagyarázhatjátok neki: „Amit csinálsz, az a választások manipulálása és akadályozása. Ne játszd a Sátán szolgájának szerepét! Ez gyülekezetvezetők választása, nem pedig polgármesterek vagy településvezetők választása. Isten házának saját előírásai és alapelvei vannak e munka végzésére. Nem szabad emberi szándékokat belekeverni; szigorúan követnünk kell az igazságalapelveket ennél a munkánál. Ha a képességed gyenge és nem tudod megérteni az igazságalapelveket, vagy ha öreg és zavarodott vagy, és hiányzik a választásokon való részvételhez szükséges intelligenciád, akkor tartózkodhatsz, és egyszerűen várhatod az eredményt, de semmiképpen sem szabad manipulálnod vagy akadályoznod a választást, illetve beavatkoznod és zavarást okoznod; ezek gonosz tettek, Isten pedig megveti ezeket. Az ilyen gonosz tettek örökre elítélendők; soha ne légy ilyen ember, és ne kövesd ezt az utat. Ha valóban ember vagy, ne vegyél részt a választások manipulálásában és akadályozásában, mert ha ez egyszer megtörténik, a Sátán szolgájának fognak minősíteni, és el fognak takarítani a gyülekezetből.” Ha a választásokat manipuláló és akadályozó embereket fedeztek fel, akkor közülük a gyenge képességű emberekkel, akik nem értik, mi is történt valójában, lehet szeretettel beszélgetni, lehet támogatni, ellátni és segíteni őket. De mi van azokkal, akik, noha teljesen tudatában voltak az igazságalapelveknek, mégis szándékosan manipulálták és akadályozták a választásokat, sőt, még az ellene szóló figyelmeztetéseket is figyelmen kívül hagyták? Számukra is van megoldás: többé nem vehetnek részt választásokon; fosszátok meg őket választójoguktól. Röviden, egységesen fel kell ismerni, meg kell állítani és korlátozni kell minden cselekedetet, amely a választások manipulálására és akadályozására irányul, hogy megfordítsuk a helyzetet. Nem szabad megengedni, hogy ilyen magatartásformák és cselekedetek legyenek jelen a gyülekezetben, hogy megelőzzük a hamis választási eredményeket, valamint a gyülekezet munkájának megzavarását és károsodását.