A vezetők és a dolgozók felelőssége (19.) Első szakasz
Tizenkettedik tétel: Az Isten munkáját és a gyülekezet normális rendjét akadályozó és megzavaró különféle emberek, események és dolgok azonnali és pontos azonosítása; ezek leállítása és korlátozása, valamint a dolgok megfordítása; továbbá az igazság közlése, hogy Isten választott népe fejlessze a tisztánlátást ezeken keresztül és tanuljon belőlük (Hetedik rész)
A gyülekezeti életet akadályozó és zavaró különféle emberek, események és dolgok
A helytelen kapcsolatokat folytatók kezelésére vonatkozó alapelvek
Ami azokat a különböző embereket, eseményeket és dolgokat illeti, amelyek akadályozzák és megzavarják Isten munkáját és a gyülekezet normális rendjét, összesen tizenegy pontra osztottuk fel őket. Korábban a hatodik pontról – a helytelen kapcsolatok folytatásáról – beszéltünk. Ez főként mire vonatkozik? Mások vakmerő elcsábítására és buja vágyakkal teli kapcsolatok folytatására. Miről beszélgettünk ezzel az aspektussal kapcsolatban? Amikor ilyen emberek jelennek meg a gyülekezetben, hogyan kell kezelni őket? Milyen megoldások léteznek? Szemet kellene hunynunk felette, és hagyjuk, hadd menjen ellenőrizetlenül, vagy az igazság alapelvei szerint kellene megoldanunk a problémát? Kerüljük el vagy befolyásoljuk az érintetteket szeretetből? Közöljük velük az igazságot, vagy figyelmeztessük és takarítsuk el őket? Mi a legmegfelelőbb mód ennek kezelésére? (Az érintettek figyelmeztetése és korlátozása. Ha nem lehet korlátozni, akkor takarítsuk el őket.) Hogyan kell korlátozni őket? Könnyű ezt megtenni? Amikor ilyen dolgok fordulnak elő, általában nem olyan könnyű korlátozni az érintetteket. Egyesek észreveszik az ilyen helyzetet, és érzik, hogy az helytelen, de szégyellnek szólni. Néhányan talán közvetve utalnak rá, ám az érintettek nem feltétlenül hallgatnak rájuk. Milyen az emberi mivolta mindazoknak, akik képesek másokat vakmerően elcsábítani? Vajon méltóságteljes és tisztességes emberek? Vajon olyan emberek, akik szentekhez illő viselkedéssel rendelkeznek? Méltósággal és szégyenérzettel rendelkező emberek? (Nem.) Ha valaki csak szavakkal emlékezteti őket vagy normálisan közli velük az igazságot, az meg tudja oldani a problémát? Nem tudja. Amikor ilyen dolog történik, az azt jelenti, hogy valójában ez már régóta érlelődik a szívükben. Vajon könnyű ezt kontrollálni ezen a ponton? A segítségnyújtás és a szeretetteljes befolyásolásukra tett próbálkozás megoldhatja-e a problémát? (Nem.) Akkor hát mi a legjobb megoldás? Az ilyen emberek eltakarítása és elkülönítése azoktól, akik őszintén hisznek Istenben, és teszik a kötelességeiket, és nem engedni, hogy folytassák mások megzavarását, és hogy továbbra is ártsanak másoknak.
Jelenleg néhány gyülekezetben folyamatosan felmerülnek olyan esetek, amikor férfiak és nők elcsábítják egymást. Ezek az emberek, amint van rá lehetőségük, elcsábítják egymást, különösen buján és szégyenérzet nélkül viselkednek. Hallottam egy férfiról, aki több nőt elcsábított; nem folytatott komoly udvarlást, csak vakmerően elcsábított minden nőt, és rátapadt mindegyikre, akivel találkozott. Egyesek azt mondják: „Csak normálisan érintkezik; egyszerűen ilyen az érintkezési módja.” A legtöbb ember a kapcsolatteremtésnek ezt a módját nem építőnek, felháborítónak és undorítónak találja. Hát nem probléma ez? Ez bizonyíthatja, hogy az ilyen kapcsolatok helytelenek? Ha két ember viszonya nemcsak a saját kötelességeik végzését, hanem másokét is befolyásolja, akkor korlátozni kell őket. Nem szabad megengedni nekik, hogy a gyülekezeti élet keretein belül folytassanak viszonyt, különösen nem egy teljes munkaidős gyülekezetben, mivel ez befolyásolja mások kötelességvégzését, és káros a gyülekezeti munkára nézve. Amikor képesek figyelmüket a kötelességükre összpontosítani, visszatérhetnek a teljes munkaidős gyülekezetbe a kötelességeiket végezni. Egyesek nem bonyolódnak komoly viszonyba, inkább csak vakmerően elcsábítanak másokat, és rájuk tapadnak, buja vágyakkal játszadoznak, megzavarják a gyülekezeti életet, befolyásolják az emberek hangulatát, és megzavarnak másokat. Ez a helyzet a gyülekezeti munka megzavarását jelenti, és az alapelvek szerint kell megoldani és kezelni; ezeket az embereket időben el kell különíteni és el kell takarítani. Könnyű kezelni ezt a problémát? Senkinek sem szabad hagyni, hogy megzavarja és akadályozza a gyülekezeti életet és a gyülekezet munkáját, és az ilyen ügyeket az alapelvek szerint kell kezelni. Egyesek azt mondják: „Az olyan helyzetekben, ahol nem lesz senki, aki átvegye a kötelességeiket, ha foglalkoznak velük, nem kell kezelni őket; hagyni kell, hadd folytassák mások elcsábítását, ahogy csak akarják. Bárhogyan csábítanak is el másokat, azt meg kell engedni.” Isten házának van-e ilyen szabálya? Volt ilyen alapelv a legutóbbi összejövetel arra vonatkozó közlésében, hogy hogyan kell kezelni az ilyen embereket? (Nem.) Amikor ilyen helyzetekkel találkoznak, a gyülekezetvezetők és felügyelők összezavarodnak, és nem tudják, hogyan kezeljék őket, és megengedik ezeknek az embereknek, hogy vakmerően elcsábítsanak másokat a gyülekezetben, amitől a legtöbb ember kényelmetlenül érzi magát, és nem épül, szívében viszolyog, de nem mer szólni, és el kell tűrnie. A vezetők és a felügyelők úgy hiszik, hogy a gyülekezeti munka és Isten háza nem nélkülözheti ezeket az embereket, hogy ha elküldik ezeket a vakmerő csábítókat, akkor kevesebb kéz marad a munkára. Helyes ez a logika? (Nem.) Mitől helytelen? (Ezek az emberek nem tudják elvégezni a munkát; nem is gondolnak rá.) Fején találtátok a szöget. Szerintetek miféle emberek képesek vakmerően elcsábítani másokat? Akiknek egyáltalán nincs önuralmuk; ők álhívők, nem hívők. Nem csak arról van szó, hogy nem szeretik az igazságot, idegenkednek az igazságtól, kevés a hitük, fiatalok, és sekélyes alapokkal rendelkeznek – ez nem minden. Vajon minden nem hívő, aki nem hisz Istenben, képes vakmerően elcsábítani másokat? Képesek mindannyian kicsapongó tevékenységeket folytatni? Csak egy részük; egy kisebb hányaduk még mindig értékeli a tisztességet és a méltóságot, törődik a jó hírével, és magatartásának van egy alapvető mércéje. Ezek az úgynevezett istenhívők semmivel sem jobbak a nem hívőknél, túlzás hát nem hívőknek és álhívőknek nevezni őket? (Nem.) Bár ezek az emberek végezhetnek némi munkát Isten házában, természetüket tekintve álhívők és nem hívők. Nincs semmilyen alapelv abban, amit tesznek, és alapvető mérce, méltóság és szégyenérzet nélkül viselkednek. A nem hívők még azt a gondolatot is támogatják, hogy „az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg”; ám ezek az emberek még a büszkeségüket sem akarják megőrizni, így akarhatják-e az igazságot? Vajon őszintén fel tudják áldozni magukat Istenért? Tudnak az alapelvek szerint cselekedni a kötelességeikben? Egyáltalán nem! Pusztán munkát végeznek. Azok az emberek, akik munkát végeznek, semmiféle igazsággal nem rendelkeznek; a munkavégzésük bomlaszt és zavart kelt, és nem felel meg a kötelességvégzés színvonalának. Noha kívülről úgy tűnik, a kötelességüket végzik, bárhogyan is közlöd velük az alapelveket, egyszerűen nem hallgatják meg. Azt csinálnak, amit csak akarnak, nem az alapelveknek megfelelően cselekszenek. Amikor ezek az emberek prédikációkat hallgatnak, viselkedésük és arckifejezésük leleplezi álhívő lényegüket. Mások egyenesen ülnek, komolyan és figyelmesen hallgatnak, de hogyan hallgatnak ezek az emberek? Egyesek az asztalra borulnak, sűrűn nyújtózkodnak és ásítoznak, nem ülnek rendesen, egyáltalán nem is tűnnek embernek. Miféle emberek azok, akik egyáltalán nem tűnnek embernek? Egyáltalán nem emberek; csupán emberi bőrt viselnek. Hogyan érzitek magatokat, amikor azt látjátok, hogy egy csapat ilyen „hüllő” érkezik prédikációkat hallgatni? Nem érzitek magatokat kényelmetlenül ettől? (De igen.) Ez a csoport undorítóan néz ki, és ha őket látom, már nincs kedvem beszélni. Én emberekhez beszélek, nem „hüllőkhöz”. Javulhat azoknak az embereknek az állapota a kötelességük végzése során, akik így hallgatnak prédikációkat? Növekedhet az Istenbe vetett hitük, és érthetik tisztábban az igazságot, minél többet végzik a kötelességüket? Egyáltalán nem! Mindegy, hogyan végzik a kötelességüket, az érettségük és a hitük nem növekszik. Mindent erkölcstelenül és gátlástalanul csinálnak, a test vágyai és romlott beállítottságai szerint élnek, mindenféle tudatosság, önvád vagy önfegyelem nélkül – ők nem emberek! Az ilyen emberek esetében, még ha nem is vesszük figyelembe a többi rossz dolgot, amit tettek, vagy az alapelveket megszegő és Isten házának érdekeit sértő cselekedeteiket, önmagában a helytelen kapcsolatok folytatása elegendő ahhoz, hogy el legyenek takarítva. Ez egy nagyon egyszerű dolog, a gyülekezetvezetők és felügyelők mégis csak a fejüket vakarják, nem tudják, hogyan kezeljék. Nagyon egyszerű kezelni ezt a dolgot; korábban már beszéltünk róla. Az alapelveknek megfelelően kell kezelni, akiket pedig el kell takarítani, azokat el kell takarítani. Ne gondoljátok túl; Isten házának munkája nélkülük is jól fog menni. Mondjátok meg Nekem, mit tegyen az ember, ha valahol kutyapiszkot vagy ürüléket talál? Azonnal fel kell takarítania; ha nem takarítja fel időben, rögtön jönnek a legyek és a szúnyogok, és az embernek nem lehet nyugta egy ilyen helyen. Mit akarok mondani mindezzel? (Ahhoz, hogy megoldjuk a helytelen kapcsolatok folytatásának problémáját a gyülekezetben, az első lépés az, hogy eltakarítsuk ezeket a hitvány álhívőket.) Igen, pontosan erre gondolok. Ha vannak a gyülekezetben „büdös kutyapiszok” típusú emberek, akkor biztosan odavonzanak néhány „büdös legyet” is. A büdös kutyapiszok eltakarításával ezek a legyek természetes módon eltűnnek majd. Hát nem ez a megoldás? Észszerű ez a megoldás? (Igen.) Amikor ilyen ügyekkel foglalkoznak, egyes gyülekezetvezetők mindig aggódnak, mondván: „Ha eltakarítjuk azokat, akik vakmerően elcsábítanak másokat, akkor vajon nem marad kevesebb ember, hogy elvégezze a munkát?” Probléma ez? (Nem.) Miért nem? Hogyan kellene eloszlatni ezt az aggodalmat? Még ha lenne is értelme abbéli aggodalmuknak, hogy ha az emberekkel szemben támasztott követelmények túl szigorúak, és azok, akik képesek lennének elvégezni a munkát, el lesznek takarítva, és nem lesz senki, aki elvégezné a munkának ezt a részét, akkor is könnyű lenne találni más alkalmas embereket a helyükre, nem igaz? (De igen.) És még ha nem is sikerül azonnal helyetteseket találni, a munka később is elvégezhető, amikor megtalálták a megfelelő embereket, anélkül, hogy ez befolyásolná Isten házának munkáját. Isten háza nem támogatja ezeket az embereket, akik nem végeznek megfelelő munkát. Ha bűnbánatot tudnak tartani, és képesek megfelelő feladatokat ellátni, akkor folytathatják a munkát, ha viszont nem térnek meg, akkor a kötelességük végzésére alkalmatlannak kell nyilvánítani őket. Hát nem indokolt és észszerű ez? Isten háza inkább támogat munkásokat, mint álhívőket és nem hívőket. Helyes ez az alapelv? (Igen.) Milyen értelemben helyes? Még ha egy munkás nem is törekszik az igazságra, akkor is hajlandó munkát végezni, és jólnevelt és engedelmes módon képes fáradozni Isten házában. Bár csupán fáradozik, hűséges, és legalábbis nem rossz ember. Ezek azok a fajta emberek, akiket Isten háza megtart. Ha valaki rossz és hitvány, mindig tisztességtelen és alantas tevékenységekbe bocsátkozik, és még csak jól végezni sem tudja a munkát, és nem felel meg a munkás színvonalának, akkor az ilyen emberek nem hívők, Isten háza pedig nem tartja meg őket. Tehát Isten háza nem azért nem tartja meg őket, mert munkások, hanem azért, mert a munkájuk még a színvonalnak sem felel meg, mert még a munkavégzésük is üzleti jellegű. Ez azért van, mert mindig rosszat akarnak tenni és megzavarást akarnak okozni, mindig megpróbálnak tisztességtelen és alantas praktikákhoz folyamodni a gyülekezetben, felborítva a gyülekezeti munka rendjét, és befolyásolva a legtöbb ember kötelességvégzését. Megrontják a gyülekezet légkörét, és meggyalázzák Isten nevét – semmi sem lenne helyénvalóbb, mint eltakarítani őket. Ahol csak megjelennek a „büdös kutyapiszok” típusú emberek, ott azonnal el kell takarítani őket. Megértettétek? (Igen.)
XI. A választások manipulálása és akadályozása
Ma tovább beszélünk a vezetők és dolgozók tizenkettedik felelősségi köréről: „Az Isten munkáját és a gyülekezet normális rendjét akadályozó és megzavaró különféle emberek, események és dolgok azonnali és pontos azonosítása; ezek leállítása és korlátozása, valamint a dolgok megfordítása; továbbá az igazság közlése, hogy Isten választott népe fejlessze a tisztánlátást ezeken keresztül és tanuljon belőlük.” Mi ennek a tizenkettedik felelősségnek a tizenegyedik pontja? (A választások manipulálása és akadályozása.) A választások manipulálásáról és akadályozásáról már korábban is beszéltünk valamennyit, amikor az antikrisztusok különböző megnyilvánulásairól beszéltünk, és lelepleztük azokat, nem igaz? (De igen.) Isten házának munkarendje magában foglalja a gyülekezeti választásokra vonatkozó szabályokat. Választásokat évente egyszer lehet tartani, és bizonyos különleges körülmények között is lehet választásokat tartani. Minden gyülekezetnek az Isten háza által meghatározott alapelvek szerint kell kiválasztania a minden szintű vezetőket és dolgozókat. A választásokra vonatkozó szabályok magukban foglalják a választási alapelveket, az emberek kiválasztásának kritériumait, a választások módszereit és megközelítéseit, valamint olyan különböző figyelemre méltó dolgokat, amelyeket a testvéreknek tudniuk kell a választások során. Természetesen minden választás előtt a vezetőknek és a dolgozóknak minden szinten beszélniük kell a választási alapelvek minden aspektusáról, biztosítva, hogy azokat Isten választott népe világosan megértse. Így a választás eredményei jobbak lesznek. Ma nem fogunk részletesen beszélni a választásokról; a mai közlés fő témája a választások manipulálásának és akadályozásának néhány megnyilvánulása.
A. A választások manipulálásának és akadályozásának megnyilvánulásai
A gyülekezeti választásoknak szigorúan követniük kell az Isten háza által meghatározott választási alapelveket, hogy kiválasszák a legmegfelelőbb jelölteket arra, hogy vezetők és dolgozók legyenek. Ha megszegik a választási alapelveket, és más választási módszereket alkalmaznak, az a hamis vezetők és az antikrisztusok műve. Isten házának meg kell tiltania az ilyen szabályszegéseket, valamint ki kell vizsgálnia és foglalkoznia kell azokkal a fő személyekkel, akik manipulálták a választásokat. A gyülekezeti választások során különféle emberek lesznek felfedve, az emberek különféle mentalitásai pedig le lesznek leplezve. Egyesek sok kétes manővert hajtanak végre a háttérben, hogy vezetőnek választassák magukat, illetve hogy olyan emberek megválasztását segítsék elő, akik számukra előnyösek. Például egyesek attól félnek, hogy vezetővé választják azokat, akik az igazságra törekszenek és veszélyeztetik majd a státuszukat, ezért minden erejükkel azon lesznek, hogy a hátuk mögött ítélkezzenek ezek felett az emberek felett az általuk tanúsított gyengeségek és az elkövetett hibáik miatt, arrogánsnak, önelégültnek, antikrisztusi beállítottságúnak és egyebeknek ítélve őket, mindezt azért, hogy az illetők elveszítsék a választást. Mások azért, hogy vezetőnek válasszák őket, szép dolgokat vásárolnak, hogy megvesztegessék az embereket a választási időszakban, vagy kellemesen hangzó szavakkal ígéreteket tesznek, és különféle eszközöket is használnak mások felbujtására és uszítására, hogy kire szavazzanak, vagy kire ne. Bármilyen eszközöket és módszereket is használnak, mind a választások manipulálásának és a választási eredmények befolyásolásának érdekében történik. Annak ellenére, hogy az egyház újra meg újra beszél a választások alapelveiről – például arról, hogy olyanokat kell kiválasztani, akik jó emberi mivolttal rendelkeznek, akik az igazságra törekszenek, és akik képesek vezetni a testvéreket, hogy normálisan végezzék a kötelességeiket, normálisan olvassák Isten szavait, hogy belépjenek az igazságvalóságba, és más hasonló alapelvekre –, ezek az emberek egyszerűen nem hallgatnak rájuk, és kétes manővereket akarnak alkalmazni. Mit jelent a kétes manőverek alkalmazása? Azt jelenti, hogy mindig csalni akarnak. Soha nem értékelik nyíltan, hogy ki jó és ki nem, mindig kétes manővereket akarnak alkalmazni, a háttérben pedig ravasz cselszövésekhez és ármánykodáshoz folyamodnak. A színfalak mögött még összeesküvést is szőnek arról, hogy kit válasszanak meg, és kit ne, és megpróbálják elérni, hogy mindenki megegyezésre jusson. Hát nem kétes manőverek ezek? Nem csalás ez? (De igen.) Vajon ez a választások nyílt és feddhetetlen módon, az igazság alapelvei szerint történő védelme? Nem, nem az – arcátlanul emberi cselszövésekkel és módszerekkel próbálják manipulálni a választásokat. Mi a céljuk a választások manipulálásával? Kontrollálni akarják a választási eredményeket, azt akarják, hogy őket válasszák meg, ha pedig őket nem lehet megválasztani, akkor ők akarják eldönteni, hogy kit válasszanak meg, ezért a háttérben kétes manővereket alkalmaznak. Nincsenek tekintettel a gyülekezet munkájára vagy a testvérek életbe való belépésére. Nem gondolnak Isten háza vagy a testvérek érdekeire; csak a személyes érdekeiket tartják szem előtt. Amikor választásokra kerül sor, saját szándékaik és vágyaik az elsődlegesek számukra. Miért akarják tehát manipulálni a választásokat? Ha valaki tényleg Isten elé és az igazságvalóságba akarná vezetni a testvéreket, vajon így viselkedne? Ilyen ambíciói lennének? Vajon ilyen viselkedést tanúsítana? Nem. Csak azok viselkednének így, akiknek hátsó szándékaik, ambícióik és vágyaik vannak, akik manipulálni akarják a gyülekezeti választásokat. A gyülekezeten belül olyan embereket csalnak magukhoz, akikkel elég jól kijönnek, akik osztják a nézeteiket, és akiknek ugyanazok az indítékaik és céljaik, és néhány olyan embert is behálóznak, akik általában gyengék, akik nem nagyon törekszenek az igazságra, továbbá zavarodottak, tudatlanok, könnyen megingathatók és manipulálhatók, így olyan erőt alkotnak, amely megzavarja a gyülekezeti választás munkáját. A gyülekezettel való szembeszegülésük célja, hogy magukat választassák meg, hogy ők maguk mondhassák ki az utolsó szót a választási eredményeket illetően. Az előre kiválasztott embereiket akarják megválasztani, azokat, akik számukra előnyösek. Ha megválasztják ezeket az embereket, akkor az összeesküvésük sikerrel járt. Vajon egy ilyen választás eredménye helytálló lenne, vagy sem? (Nem lenne az.) Határozottan nem lenne helytálló. Azok, akiket gonosz emberek által manipulált választásokon választottak meg, minden bizonnyal a gonosz embereknek lennének előnyösek. Miért lennének előnyösek e gonosz emberek számára? Mert a gonosz emberek ezután akaratuk szerint és vakmerően cselekedhetnének, és ámokfutást rendezhetnének a gyülekezetben anélkül, hogy bárki is le merné leplezni vagy korlátozni merné őket. Nem takarítanák el őket, miközben kirekesztenék és elnyomnák azokat, akik az igazságra törekednek, a gyülekezet pedig a gonoszok birodalmává válna. Nyilvánvaló, hogy a gonosz emberek által manipulált választás végeredménye határozottan nem helytálló; minden bizonnyal szembemegy a közvéleménnyel és megszegi az alapelveket. A választások során a gyülekezetvezetőknek és a testvéreknek körültekintőnek és ébernek kell lenniük ezeknek az embereknek minden viselkedésével és cselekedetével szemben. Nem lehetnek zavaros fejűek ebben a kérdésben. Amint a manipuláció és a választások akadályozásának jeleit fedezik fel, haladéktalanul intézkedéseket kell tenni az érintettek korlátozására, ha pedig nem lehet korlátozni ezeket az embereket, akkor el kell különíteni őket. Ezek az emberek különösen vakmerőek, fékezhetetlenek, és nehezen kontrollálhatók. A választások akadályozása és az eredmények manipulálása érdekében a háttérben bizonyára kétes manővereket hajtanak majd végre, és sok mindent mondanak és tesznek. Mit kell tenni ezzel kapcsolatban? Az ügyet könnyű kezelni. Ha a gyülekezetvezetők felfedezik a problémát, akkor le kell leplezniük és nyilvánosságra kell hozniuk, hogy a testvérek beszélhessenek ennek az ügynek a súlyosságáról és következményeiről, valamint arról, hogy pontosan mi is az ilyen cselekedetek természete. Végül pedig meg kell tenniük bizonyos intézkedéseket. Milyen intézkedéseket kell megtenni? Aki a háttérben állandóan kétes manővereket hajt végre, és megpróbálja manipulálni és akadályozni a választásokat, azzal teketóriázás nélkül foglalkozni kell, és el kell tiltani a választásokon való részvételtől. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy nem számít a szavazatuk. Nem számít, hány ember vesz részt a választások manipulálásában és akadályozásában, a szavazataikat mind érvényteleníteni kell, és nem szabad megengedni, hogy részt vegyenek a választásokon. Függetlenül attól, hogy kit vezetnek félre és zavarnak meg, amennyiben a választást manipulálók tetteit követte, és összejátszott a gonosz emberekkel, hogy szándékosan károsítsa a választást, Isten választott népének fel kell állnia, hogy leleplezze, és meg kell fosztania a választásokon való részvétel jogától. Jó megközelítés ez? (Igen.) Teljes mértékben a gyülekezet munkájának védelmében történik. Vajon nem utasítod el a korlátozások elfogadását? Nem utasítod el Isten házának választási alapelveit? Nem azt akarod, hogy a tiéd legyen az utolsó szó? Ha a tiéd az utolsó szó, akkor a Sátáné az utolsó szó. Isten háza és a gyülekezet olyan hely, ahol az igazság uralkodik; nem lehet megengedni, hogy a Sátán diktáljon. Mivel kétes manővereket akarsz végrehajtani, és szándékosan manipulálni akarod és meg akarod zavarni ezt a választást, ez egyszerű: a szavazatod érvénytelen. Mindegy, kire szavazol, semmi értelme; egyik véleményed sem érvényes, és még ha ragaszkodsz is ahhoz, hogy indulj a választáson, nem fog menni. Isten házának vannak adminisztratív rendeletei és előírásai, a te jogodat pedig, hogy részt vegyél ezen a választáson, megvonták és törölték. Ha pedig a következő választást is megzavarod, akkor a választásokon való részvételi jogodat teljes mértékben visszavonják, és többé egyáltalán nem engedélyezik, hogy részt vegyél rajta. Így kell kezelni azokat, akik a választások manipulálása és akadályozása érdekében mindig kétes manővereket hajtanak végre.
Amikor gyülekezeti választást tartanak, mindig van néhány gonosz ember, aki alig várja, hogy cselekedhessen. Egyesek megpróbálják manipulálni és akadályozni a választást, a háttérben kétes manővereket hajtanak végre, míg mások égnek a vágytól, hogy nyíltan versengjenek a vezetői pozícióért, és egészen addig vitatkoznak, amíg az arcuk vörös nem lesz, sőt, eljutnak az indulatos cselekvés, az erőszakhoz folyamodás, és a tettlegesség határára is, aminek következtében a testvérek nem tudják, kire hallgassanak, vagy kit válasszanak. A választás során nem beszélnek az igazságról, és azt sem vitatják meg, hogyan hajtanák végre a gyülekezeti munkát, milyen úton járnának a munkában, és milyen munkaötleteket és terveket javasolnának, ha vezetőnek választanák őket. Ehelyett gondoskodnak arról, hogy leleplezzék a többi jelölt hiányosságait, és támadják őket, miközben az emberek egy csoportját is bevonják, hogy ellenzéket alkossanak egy másik csoporttal szemben, megosztó helyzetet teremtve a gyülekezetben. Mi lesz egy ilyen választásból? Olyasvalami, ami megosztja a gyülekezetet. A gyülekezet megosztottá válik még a választási eredmények nyilvánosságra hozatala előtt. Olyan jelenség ez, aminek egy gyülekezeti választás során ki kellene alakulnia? Normális jelenség? Nem, nem az. Ha vezető akarsz lenni, és úgy véled, hogy rendelkezel bizonyos képességekkel, érzed a felelősség súlyát és alkalmas vagy erre a munkára, akkor részt vehetsz a választáson Isten házának alapelvei szerint. Természetesen te is elmondhatod az erősségeidet és érdemeidet, és beszélhetsz a megértéseidről és tapasztalataidról azért, hogy meggyőzd a testvéreket, és rád bízzák a gyülekezetvezetés munkáját. Nem szabad azonban, hogy másokat támadva érd el célodat, hogy megválasszanak, mivel ez könnyen félrevezetheti az embereket, és negatív következményekkel járhat. Könnyen félrevezetheted a csekély érettségű és tisztánlátással nem rendelkező testvéreket, és nem fogják tudni, kit válasszanak, továbbá a gyülekezet is káoszba torkollhat, és megosztottá válhat. Vajon ez nem juttatná a Sátánt egy olyan lehetőséghez, amit kihasználhat? Röviden, az alapelvek betartása nélküli részvétel egy választáson, valamint folyamatosan ambíciókat és vágyakat táplálni, és megvetendő eszközöket használni a megválasztás céljának elérése érdekében, mind a választások manipulálásának és akadályozásának természetéhez tartozik, és helytelen választási magatartás. Természetesen néhány ember viselkedése helyes, amit meg kell különböztetni ettől. Például, ha egy jelölt arról beszél, hogyan kell jól végezni a gyülekezeti munka különböző elemeit, mint például az evangelizációs munkát, a szövegalapú munkát, valamint az általános ügyekkel kapcsolatos munkát, vagy hogyan kell javítani a gyülekezeti életet, megoldani Isten kiválasztott népének nehézségeit az életbe való belépésük során és így tovább, ez mind helyes. Az ember nézőpontjainak és megértéseinek megfelelő kifejezése, a gyülekezeti munkával kapcsolatos gondolatainak és terveinek megosztása és hasonlók mind a normális beszéd és viselkedés részei, és összhangban vannak az egyház által meghatározott választási alapelvekkel. Ezeken kívül minden különösen nyilvánvaló helytelen viselkedésnek, amelyet a választási időszakokban tanúsítanak, fel kell keltenie az emberek figyelmét. Az embereknek ébernek kell lenniük ezekkel szemben, és fel kell ismerniük őket – ne legyetek figyelmetlenek!
Egyesek gyakran hozzák fel kifogásként a kötelességeik elhanyagolására és a gyülekezeti életben való részvételük hiányára azt, hogy elfoglaltak a munkájukkal, sok tennivalójuk van a családjukkal, vagy nem megfelelő a környezetük. Amikor azonban eljön a gyülekezetvezetők megválasztásának ideje, ezek a nehézségek hirtelen megszűnnek létezni, ők pedig gondosan kiöltöznek az alkalomra, és eljönnek, hogy részt vegyenek a választáson. Már régóta nem jelentek meg, de amikor meghallják a gyülekezeti választás nagyszerű hírét, buzgón iderohannak. Mi miatt jönnek? A választás miatt jönnek, a gyülekezetvezetői pozícióért, ezért a „hivatalos pozícióért”. Az ilyen emberek különösen ravaszak a cselekedeteikben. Félve attól, hogy mások gyanítani fogják, hogy gyülekezetvezetők akarnak lenni, kerülik a választás említését, és csak megértéseik és tapasztalataik közlésére összpontosítanak, hogy elnyerjék az emberek csodálatát. Emellett nyilvánosan eszik és isszák Isten szavait, mindenkit arra késztetnek, hogy beszéljen Isten szavairól, és megosztják saját tapasztalati tanúságtételüket. Valójában általában ritkán vesznek részt a gyülekezeti életben, alig-alig beszélnek az igazságról, és nem képesek semmilyen tapasztalati megértésről beszélni. A választás közeledtével azonban nagyon megváltoznak. Aktívan részt vesznek a gyülekezeti életben, buzgón imádkoznak, énekeket énekelnek és beszélgetnek, különösen motiváltnak és kezdeményezőnek tűnnek, és feltűnően kiemelkednek. Az összejövetelek után keresik az alkalmat, hogy családi ügyekről beszélgessenek a testvérekkel, és kapcsolatokat építsenek. Amikor meglátnak egy gyülekezetvezetőt, azt mondják: „Nem nézel ki túl jól mostanában. Van otthon egy kis datolyám; hadd hozzak neked néhányat.” Amikor meglátnak egy bizonyos nővért, azt mondják: „Hallottam, hogy a családodnak anyagi problémái vannak. Szükséged van segítségre? Adhatok neked néhány ruhát.” Minden összejövetelen különösen aktívak, nagyon mások, mint azelőtt. A múltban csak azért jelentek meg időnként, hogy életjelt adjanak magukról, és bárki hívta is őket összejövetelre, kimentették magukat az elfoglaltságukra hivatkozva. A választási időszakban azonban hirtelen felbukkannak, és részt vesznek minden összejövetelen, anélkül, hogy egyet is kihagynának. A testvérek minden egyes összejövetelen beszélnek a választással kapcsolatos ügyekről és alapelvekről, és természetesen ők is belefolynak. Ebben az időszakban minden erőfeszítésükkel azon vannak, hogy jó kapcsolatokat építsenek ki a testvérekkel, és igyekeznek egy részüket magukhoz vonzani. Még többszöri felajánlásokat is tesznek a testvérek előtt, amitől a legtöbb ember elámul, és azt gondolja: „Már olyan régóta hisz Istenben, de azelőtt soha nem láttuk felajánlást tenni. Ezúttal miért ilyen nagylelkű? Vajon tényleg jó irányba változott, és fordulatot tett?” Néhány ostoba és tudatlan ember, aki nem tudja felmérni a dolgokat, azt gondolja, az illető valóban jó irányba változott, és hogy korábban tévesen ítélte meg őt, és öntudatlanul is kedvező benyomást alakít ki róla a szívében, azt gondolva: „Ennek az embernek a családja jómódú; vannak kapcsolatai, és módjában áll elintézni dolgokat. Ha gyülekezetvezetővé válik, sok mindent el tud intézni a gyülekezetnek. Hát nem lenne ez segítség a gyülekezetünknek az evangélium hirdetésében, és néhány olyan testvér befogadásában, akiket üldöznek, és akiknek nehézségeik vannak? Ha ilyen aktív tudna maradni, az nagyszerű lenne, de nem vagyok benne biztos, hogy ezt fenn tudja tartani, illetve hogy hajlandó lenne-e a gyülekezetvezetőnk lenni.” Vajon nem vezetett félre és vert át néhány embert? Minden, amit ez az ember idáig tett, kezdi meghozni a gyümölcsét, nem igaz? Helyükre kerülnek a darabkák, és hamarosan jönnek az eredmények. Hát nem ezt akarja? (De igen.) Emellett adnak valakinek két ruhadarabot, másvalakinek egy kosár zöldséget, egy harmadik embernek pedig néhány étrend-kiegészítőt, így biztosítva, hogy mindenki gondoskodásban részesüljön. Ez elgondolkodtatja az embereket: „Ha ebből az emberből gyülekezetvezető lenne, nem lenne-e nagyszerű pásztor? Hát nem olyasvalaki, akire a legtöbben támaszkodni szeretnének?” Hát nem most érett be az időzítés? Vajon a testvérek nem fogják könnyen megválasztani az ilyen embert? Ez az ember művelt, jól beszél, a társadalomban pedig bizonyos státusszal bír. Ha a gyülekezet letartóztatásokkal szembesül, meg tudja védeni a testvéreket. Ha bármelyik testvér családjának nehézségei vannak, akkor képes segítő kezet nyújtani, és a gyülekezeti munkában is segíthet, amikor több kézre van szükség. Van azonban egy dolog, amiben a legtöbben bizonytalanok: „Azelőtt nem törekedett az igazságra, és hosszú ideig alig járt összejövetelekre. Most viszont, amikor választási időszak van, hirtelen részt vesz néhány összejövetelen. Ha vezetőnek választják, vajon érteni fogja az igazságot? Ha nem érti az igazságot, és csupán megóvni tudja ezeket az embereket, illetve némi előnyt tud biztosítani számukra, akkor segíthet-e az embereknek megérteni az igazságot? Képes-e Isten elé vezetni az embereket? Ez kérdéses.” Egyesek szívében vannak kétségek, míg másokat már befolyásoltak és megvettek az illető által biztosított előnyök. Hát nem nagyon veszélyes ez a helyzet? A megválasztása egyetlen szavazaton múlhat. A választás végeredményétől függetlenül, megfelelőek-e az ilyen emberek cselekedetei és viselkedései? (Nem.) A legkedvezőbb pillanatokban ad alamizsnát, tesz felajánlásokat, és segít a testvéreknek megoldani néhány valódi nehézséget. Amikor elköltözik néhány testvér, gondoskodik a költöztetésről, amikor pedig néhány testvér és nővér családja pénzszűkébe kerül, kölcsönad nekik valamennyit. Ha valakinek nincs telefonja, vesz neki egyet, és ha valakinek nincs számítógépe, neki adja a sajátját... Ezeket a legkedvezőbb pillanatokban, a legkritikusabb fordulópontokon teszi. Miféle viselkedés ez? Vajon nem a választások manipulálása és akadályozása az, ha valaki ezeket a dolgokat kimondhatatlan titkokkal és célokkal, a vezetői pozícióért való versengés szándékával teszi? (De igen.) Nem jön sem korábban, sem később, hanem pontosan a vezetőválasztás idején kerül elő. Vajon nem kimondhatatlan titkokat rejteget? Ez nyilvánvalóbb nem is lehetne; minden bizonnyal kimondhatatlan titkokat rejteget. Nem arról van szó, hogy hirtelen lelkiismeret-furdalása támadt, és némi jót akar tenni; a célja az, hogy induljon a gyülekezetvezetői pozícióért, hogy ő feleljen a gyülekezetért, hogy manipulálja a gyülekezetet és Isten választott népét. Vajon azért akarja manipulálni ezeket az embereket, hogy valóban tehessen értük? (Nem.) Akkor mit akar tenni? Irányítani akarja Isten választott népét, irányítani akarja a gyülekezetet, és olyan pozíciót akar kivívni a gyülekezetben, ahol tisztviselőként járhat el, és mindenben ő dönthet. Vajon ezek a szokatlan módszerek és gyakorlatok nem a választások manipulálásának és akadályozásának számítanak? (De igen.)
A gyülekezeti választások során egyesek, akik attól tartanak, hogy nem kapnak elég szavazatot, önmagukra adják le a szavazatukat. Hát nem hangzik ez nevetségesen és furcsán? Milyen természetű az, ha valaki önmagára adja le a szavazatát? Az önbizalomhiány, a szégyentelenség vagy a túlzott ambíció megnyilvánulása? Mindegyiké. Félnek attól, hogy nem választják meg őket, így nincs más választásuk, mint hogy saját magukra szavazzanak – ez önbizalomhiány. Nincs meg bennük az, amire szükség van, mégis vezetők akarnak lenni; és mivel attól félnek, hogy mások nem fognak rájuk szavazni, önmagukra szavaznak. Hát nem szégyentelenség ez? Ráadásul túlzott ambíciójuk annyira elhomályosítja ítélőképességüket, hogy sutba vágják a büszkeségüket, és tisztesség és méltóság nélkülivé válnak: „Ha nem szavazol rám, nem fogadom el; muszáj gyülekezetvezetőnek lennem. Ha nem lehet belőlem vezető, akkor többé nem hiszek istenben!” Ragaszkodnak ahhoz, hogy vezetők legyenek, hogy tisztviselőként járjanak el, csak akkor érzik nyugodtnak és elégedettnek magukat az életben, ha státuszuk van – micsoda óriási ambícióik és vágyaik vannak! Túlságosan kedvelik a státuszt, és csak azért hisznek Istenben, hogy vezetővé válhassanak. Mi olyan nagyszerű abban, ha valaki vezető? Ha nem értékelnéd a státusz előnyeit és nem élveznéd az összes vele járó különleges bánásmódot, vajon akkor is sóvárognál e pozíció után? Akkor is saját magadra szavaznál? Az ambícióid és vágyaid akkor is ilyen nagyok lennének? Akkor is ekkora becsben tartanád a státuszt? Nem, nem tennéd. Az ilyen emberek mindig meg akarják hamisítani a választásokat, és energiát akarnak fektetni azokba, bevetve bármilyen alattomos tettet. Bár maguk is érzik, hogy ilyen módon cselekedni szégyenletes, nem nyílt és nem korrekt, és valamelyest lealacsonyító, némi mérlegelés után mégis azt gondolják: „Mindegy, a lényeg, hogy vezetőnek válasszanak!” Ez szégyentelenség. Még a demokratikus országok választásain használt vitamódszereket is utánozni akarják, ahol a jelöltek leleplezik egymás hiányosságait, ítéletet mondanak egymás felett, és támadják egymást, továbbá szócsatákba bocsátkoznak, a gyülekezeti választásokra alkalmazva ezeket a taktikákat – hát nem súlyos hiba ez? Nem rossz küzdőtér ez az ilyen taktikákhoz? Ha azért jössz a gyülekezetbe, hogy részt vegyél ezekben a tisztességtelen és alantas akciókban, és megpróbálod manipulálni és akadályozni a választásokat, akkor elmondom neked, rossz helyet választottál erre! Ez Isten háza, nem a társadalomé; mindenki, aki manipulálja és akadályozza a választásokat, személy szerint kárhoztatva lesz. A gyülekezetben nem számít, milyen indokokkal, mentségekkel vagy módszerekkel próbálják manipulálni és akadályozni a választásokat, ezek tarthatatlanok, és ez gonosz tettnek minősül – örökké tartó gonosz tettnek számít! Mindazok, akik megpróbálják manipulálni és akadályozni a választásokat, kárhozatra vannak ítélve. Az ilyen embereket nem ismerik el Isten háza tagjaiként vagy testvérekként, hanem inkább a Sátán szolgái közé sorolják őket. Miféle dolgokat tesznek a Sátán szolgái? Mindenféle olyan tevékenységre specializálódnak, amelyek megzavarják és akadályozzák Isten munkáját és a gyülekezet normális rendjét. Azok, akik manipulálják és akadályozzák a választásokat, ezeket a negatív szerepeket töltik be, miközben olyan dolgokat tesznek, mint a Sátán szolgái. Bármilyen munkába is kezd a gyülekezet, ezek az emberek felkelnek, hogy akadályozzák és elpusztítsák azt, figyelmen kívül hagyva Isten házának munkarendjét és előírásait, figyelmen kívül hagyva Isten adminisztratív rendeleteit, és még inkább figyelmen kívül hagyva Istent. Megpróbálnak mindent megtenni Isten házában, amit csak akarnak, manipulálják a különböző gyülekezeti ügyeket, és még inkább manipulálják a gyülekezeti tagokat, olyannyira, hogy még a gyülekezeti választásokat is manipulálják és akadályozzák. Milyen eszközökkel próbálják manipulálni a gyülekezeti személyzetet? Keresik a lehetőségeket, hogy manipulálják és akadályozzák a gyülekezeti választásokat. Ha egyszer a Sátánnak ezek a szolgái manipuláltak és akadályoztak egy választást, akkor az a választás sikertelen. Ha a Sátán ezen szolgái elérik, amit akarnak, és gyülekezetvezetővé válnak, akkor vajon a választási eredmény helyénvaló, vagy sem? Természetesen nem az. Ismételt választást kell tartani az igazság közlését és a tanulságok levonását követően.