A vezetők és a dolgozók felelőssége (18.) Harmadik szakasz

A történelem során az emberiség folyamatosan rágalmazta és káromolta Istent, az utolsó napokban pedig még inkább megerősödtek az Istennek ellenálló erők az egész emberiség körében, még több hang rágalmazza és ítéli el Istent. Az emberiség különféle módszereket használ fel Isten rágalmazására és támadására az újságokon, a televízión, az interneten és egyéb médiákon keresztül. De boncolgattuk valaha ezeket a szóbeszédeket az összejöveteleinken? (Nem.) Miért nem? Egyesek ezt kérdik: „Azért, mert az ártatlanok ártatlanok maradnak, a szóbeszédek pedig elhalnak, amikor eljutnak a bölcsekhez?” Ezért? (Ezek a szóbeszédek alapvetően nem tudnak befolyást gyakorolni Isten munkájára. Nem számít, hogy a Sátán miként zavar, az nem tudja szabotálni vagy akadályozni Isten munkájának és tervének előrehaladását.) A Sátán már csak ilyen; amíg Isten cselekszik, amíg Isten munkálkodik, az jön, és zavar. Pontosan ezt a szerepet játssza. Rendben van az, ha megakadályozod a fellépését? Elég teret, elég színpadot, elég lehetőséget kell adnod neki, hogy szerepeljen. Amikor eleget szerepelt, belefáradt a zűrzavarába és elég gonoszságot tett, véget érnek a napjai. Nem kell arra pazarolnunk a drága időt, hogy a különféle szóbeszédeit és gaztetteit boncolgassuk és elemezzük, hogy lerántsuk a leplet ezekről a szóbeszédekről; hasztalan és értéktelen így tenni. Mi értelme boncolgatni ezeket? Jelezheti azt, hogy az emberek értik az igazságot? Túl sok igazság van, amit az embereknek meg kellene érteniük; még csak meg sem tudják hallgatni ezt az összes igazságot, arról nem is beszélve, hogy lerántsák a leplet ezekről a szóbeszédekről. Van az embereknek ennyi szabadidejük? Hogy őszinte legyek, egyáltalán nem érdekelnek ezek a dolgok, sem említeni nem akarom őket, sem odafigyelni nem akarok rájuk. Egyesek ezt kérdik: „Ezekben az években arról van szó, hogy sehová nem mersz menni? Arról van szó, hogy oly sok szóbeszéd kering, hogy folyton aggódsz és félsz, bárhová is mész?” Azt mondom, egyáltalán semmit sem érzek. Egyesek a következőt kérdezik: „Nem akarsz védekezni azokkal a dolgokkal szemben, amelyeket meg sem tettél?” Mit kell megvédeni? Még a saját rendes ügyeimmel sem tudok lépést tartani! Emberekkel, teremtett lényekkel beszélgetek, nem pedig ördögökkel. Egyesek megkérdezik: „Nem dühít fel, amikor ezeket a szóbeszédeket hallod?” Mondom, semmit sem érzek irántuk, semmilyen érzést nem váltanak ki Bennem; nem foglalkozom ezekkel a dolgokkal. Egyesek azt kérdik: „Nem érzed úgy, hogy megsértettek?” Azt mondom, nem érzem sértve Magam, miért kellene sértve éreznem Magam? Tegyem meg, amit tudok, tegyem, amit tennem kell, tegyem jól, amit tudok és amit tennem kell, tegyek eleget a felelősségeimnek – ez a legjobb dolog, ennek van értelme. Azok az értelmetlen, értéktelen dolgok nem fognak megzavarni, és nem fogok időt tölteni velük. Nincs időm, hogy ezekkel a dolgokkal foglalkozzam. Egyesek ezt kérdezik: „Mi van akkor, amikor van szabadidőd, akkor fogsz foglalkozni velük?” Nem, akkor sem, amikor van szabadidőm. Inkább a kutyámmal beszélgetek, mintsem ördögökkel társalogjak. Ha világosan tudod, hogy egy ördög az ördögi beszédét szajkózza, minek vesződni vele? Egyáltalán nem szabad vesződnöd; az a helyes teendő, hogy hagyod az ördögöt alaposan megszégyenülni. Röviden, Isten így viszonyul ezekhez a szóbeszédekhez: bármiben, amit tesz, illetve az egyes mondataival Isten nem igazolja Önmagát, nem bizonygatja Önmagát az emberiségnek, és biztosan nem igazolja Önmagát a Sátánnak, az ellenségének, mondván, hogy Ő tiszta és ártatlan és bűntelen. Minden, amit Isten tesz, az Ő irányítását szolgálja, hogy megmentse azokat az embereket, akiket meg szándékozik menteni. Lépésről lépésre követi az Ő irányítási tervét; nem azért teszi, hogy bárkinek bármit megmutasson, és nem is az identitásának megerősítéséért. Emberi szavakkal szólva, minden, amit Isten tesz, ösztönösen történik, mindenféle hamisság és passzivitás nélkül. Az, hogy Isten ösztönösen valósítja meg mindezeket a feladatokat, az Ő identitását és az Ő lényegét igazolja. Az emberiség nem tud változtatni Isten tervén, sem Isten hatalmát és erejét nem tudja felülmúlni; ez tény. Isten ezért figyelmen kívül hagyja a szóbeszédeket és az ördögi szavakat, amelyek az emberiség bármely oldaláról támadják és rágalmazzák Őt. Mondjátok meg Nekem, vajon Istennek nem lenne túl könnyű kimondania egy fejezetnyi szót vagy írnia egy elítélő nyilatkozatot, hogy fellázadjon a világ ateista uralkodó pártjai és a vallásos világ Isten elleni támadásai és ellenállása ellen? Isten azonban nem fog így fellépni a Sátánnal szemben. Isten alapelvek szerint működik; amikor arról van szó, hogy Isten elpusztítja a Sátán gonosz erőit, megvan a saját időzítése. Isten számára igen könnyű a cselekvés. Isten megtehetné, hogy csodatetteket visz végbe a mennyekben, és a menny hirtelen megnyílna, egy hang pedig így szólna: „Én vagyok az egyetlen igaz Isten, akit ti rágalmaztok, támadtok és káromoltok; Én vagyok a Mindenható, akit épp rágalmaztok és káromoltok!” Ezt hallván az emberiség azonnal ledöbbenne és tanácstalanná válna, csak arra lenne képes, hogy a földre vesse magát, sírva és a fogát csikorgatva. Ez az egyetlen mondat megoldana mindent, bizonyítana mindent; utána vajon merné bárki is sértegetni Istent? Vajon nem rémülnének meg annyira a vallásos világ ördögei, hogy nyom nélkül eltűnjenek? A Sátán szóbeszédeket költ Istenről, rágalmazza és támadja Istent, dühössé és gyűlölködővé téve azokat, akik hisznek Istenben, hogy képtelenek legyenek enni és aludni, hogy cikkeket akarjanak írni és programokat akarjanak csinálni, amelyekben megcáfolják a Sátánt, miközben Isten egyszerűen cselekszik – Ő csak egy pár mondatot szólna, és aztán az egész emberiség teljesen megadná magát, és többé nem merné támadni és káromolni Őt. Pál miként lett engedelmessé? (Isten megjelent neki a Damaszkuszba vezető úton.) Isten megjelent neki. Valójában nem látott semmit; csak egy fény volt, amely annyira megijesztette Pált, hogy a földre borult, és többé nem merte üldözni Jézust. Ilyen egyszerű elbánni a Sátánnal; Isten számára valójában túl könnyű. Isten egyetlen szóval el tudná intézni az ügyet. Ezt tenni sokkal könnyebb lenne, mind évtizedeket tölteni azzal, hogy beszél hozzátok, és belétek fekteti mindezt az erőfeszítést, Isten azonban nem így cselekszik. Miért? Van egy titok, amit el kell mondanom nektek: Isten az embereket menti meg, nevezetesen azokat az embereket, akiket Isten kiválasztott; a maradék, akiket Isten nem választott ki, nem tekintendő embernek, hanem ők fenevadak, ördögök, méltatlanok arra, hogy hallják Isten hangját, lássák Isten arcát, arra pedig még kevésbé méltók, hogy bármilyen információt is tudjanak Istenről. Isten ezért nem így cselekszik. Isten identitása tisztelendő; nem láthatja Őt bárki, aki csak akarja, és nem fog megjelenni valakinek azért, mert az illető mindig elszántan, buzgón és teljes szívvel néz fel egy bizonyos helyre az égen. Azt hiszed, bárki láthatja Istent, aki akarja? Istennek méltósága van; Isten azoknak jelenik meg, akik félik Őt és kerülik a rosszat, szent helyeken jelenik meg, a szennyes helyekről pedig elrejtőzik. Az nem vitatéma, hogy az emberiség egésze szennyes-e vagy pedig szent. Ez az emberiség nem érdemli meg, hogy lássa Istent; nem ismeri el, hogy van Isten, akkor hát Isten miért jelenne meg nekik? Nem érdemlik meg! Isten képes arra, hogy megtegyen dolgokat, ám nem teszi meg őket; ez Isten alázatosságát és elrejtettségét, valamint identitásának tiszteletreméltóságát igazolja. Mondjátok meg Nekem, ha a Sátán meg tudná tenni ezeket a dolgokat, naponta hányszor tenné meg őket, mennyit dicsekedne? Amikor a Sátán által megrontott emberek valamilyen jelentéktelen hivatalt viselnek vagy van egy kis hatalmuk, ki tudja, milyen mértékig dicsekednek majd ezzel a hatalommal – a Sátánról nem is beszélve, aki elképzelhetetlen módokon fog visszaélni és kérkedni a birtokában lévő bármily kevés hatalommal. Isten nem így viselkedik; ne mérjétek Istent a Sátán logikájával, az súlyos hiba lenne. Ami azt illeti, hogy Isten mit tehet meg, Istentől függ, hogy meg akarja-e tenni; ha Isten úgy akarja, egy pillanat alatt megtörténhet, ha pedig nem akarja úgy, senki sem kényszerítheti Őt. Isten épp így viszonyul a szóbeszédekhez – semmibe veszi őket. Isten akkor is megteszi, amit tennie kell, amit megtenni szándékozik; semmilyen ember, semmilyen erő nem tudja felborítani vagy módosítani a tervét. Ezek az Istent támadó, rágalmazó és becsmérlő szóbeszédek semmin sem változtatnak. A szóbeszédek végül is csak szóbeszédek, és sosem válhatnak tényekké. Még ha meg is felelnek az emberi filozófiának, tudománynak, moralitásnak, elméletnek és egyéb dolgoknak, még ha az emberiség egésze fel is kel, hogy támadja Istent, az igazság nem fog az emberiség mellett állni, és az emberiség nem lesz az igazság birtokosa. Isten örökké Isten; az Ő identitása és státusza sohasem változik. Ezért nem számít, miként zavar a Sátán, Isten munkája akkor is rendezetten halad előre, mivel ez Isten munkája. Ha emberi munka lenne, a Sátán efféle zavarásokat okozó rendszere, és az efféle támadásokat és rágalmazást indító különféle társadalmi erők miatt már összeomlott volna, és megszűnt volna létezni. Az egyház csak akkor virágzik egyre jobban, amikor Isten beszél és munkálkodik, amikor a Szentlélek munkálkodik. Hát nem tény ez? Láttátok ezt a tényt? (Igen, láttuk.) Mit láttatok? (A királyság evangéliuma már több tucat országba eljutott, a Sátán által kreált és terjesztett szóbeszédek pedig egyáltalán nem akadályozták meg az igazságot szerető embereket abban, hogy Istenhez forduljanak.) Ez Isten műve; Isten munkája ezt a hatást tudja elérni, Isten szavai ezt a hatást tudják elérni – ez túlmutat a Sátán várakozásain. Isten szavainak ilyen óriási az ereje; az evangélium jó irányba terjed, és minden rendben halad előre Isten terve szerint, bármiféle ellentmondás nélkül. Isten munkája és Isten szavai terjednek Isten választott népe körében, ahogyan az már régóta eleve elrendeltetett. Az evangélium hirdetése révén megnyert emberek száma és az igaz utat kutató emberek száma hónapról hónapra növekszik. Hát nem azt mutatja ez, hogy mennyire elterjedt az evangelizációs munka? Ha ez nem Isten munkája lenne, akkor hiába fizetne meg bármennyi ember bármilyen nagy árat, nem tudnák elérni ezt a hatást. Ez Isten hatalma, az Isten szavainak ereje által elért hatás.

Térjünk vissza az arról szóló beszélgetésre, hogy az emberek miként kezelik a különféle szóbeszédeket. Az emberek nem tudják ugyanazt a hozzáállást elérni a különböző szóbeszédekhez, mint Isten. Nem értik Isten szándékait, és a szóbeszédek hallatán folyton ezt érzik: „Ha nem teszek valamit, cserben hagyom a lelkiismeretemet. Ha a szóbeszédeket költő emberek győzedelmeskednek, nyugtalan, elégedetlen és dühös leszek, egyensúlyhiányt érzek, úgyhogy meg kell cáfolnom őket. Csinálnom kell egy videót vagy írnom kell egy cikket, hogy tisztázzam a szóbeszédeket.” Érdemes elgondolkodni azon, hogy ilyen gondolkodásmód szerint tenni a dolgokat vajon összhangban áll-e Isten szándékaival, vajon megfelel-e az igazságalapelveknek. Ha a gyülekezeti munka és a kötelességeitek végzésével csupán az a célotok és a motivációtok, hogy tisztázzátok a szóbeszédeket és egyértelműen elmagyarázzátok, hogy az, akiben ti hisztek, az igaz Isten, hogy ti a helyes úton jártok az életben, és hogy mindaz igazságos, amit az evangélium hirdetéséért és az Isten melletti tanúságtételért tettetek – és hogy csak azért vádoltak sok alaptalan bűnnel titeket, mert a világ nem ismeri, illetve nem érti mindezeknek a tényeknek az igazságát –, és ezért remélitek, hogy amikor minden tisztázódik, a világ ártatlannak fog tartani titeket, hogy a világ összes pártja egyetemesen el fogja ismerni, hogy „ti az igaz Istenben hisztek, a helyes úton jártok az életben, és minden, amire Isten megkért titeket, helyes és igaz ügy”, akkor mi van? Akkor megkönnyebbültök, és igazolva érzitek majd magatokat a hitetekben? A helyes útra léptek majd az Istenben való hitben? Az üdvösség útjára léptek majd mindenféle külső zavaró tényező nélkül? Kialakul majd bennetek az istenfélő szív? Akkor majd el tudjátok érni az Istennek való alávetettséget? Megkaphatjátok majd Isten elismerését? (Nem.) Lehetséges az, hogy az embereknek ne legyenek félreértéseik veled kapcsolatban és csak dicsérjenek és tiszteljenek téged, minekutána tiszta lelkiismerettel hihetsz Istenben? Egyáltalán nem! Az emberek természetesen nem érhetik el ugyanazt a hozzáállást a szóbeszédekhez, mint Isten, az embernek azonban helyes látásmóddal, pontos hozzáállással és állásponttal kell rendelkeznie, ezt mondván: „Ezek a szóbeszédek csakugyan gyűlöletesek és undorítóak. Ezekből a szóbeszédekből az látszik, hogy ez a romlott emberiség tényleg Isten ellensége; ez tökéletesen igaz! Nem szabad a Sátán szóbeszédei alapján megítélnem azt, hogy Isten munkája igaz-e vagy hamis. Az Isten szavainak olvasása és a kötelességem végzése során szerzett tapasztalatok révén megerősítem, hogy Isten összes szava az igazság, és hogy minden, amit Ő tesz, lehetővé teszi az emberek számára, hogy megmeneküljenek. Miután ma Isten elé járultam, hogy elfogadjam az Ő üdvösségét, tennem kell a kötelességemet, valamint eleget kell tennem a kötelezettségeimnek és a felelősségeimnek, miszerint népszerűsítem Isten szavait, hirdetem az Ő nevét és tanúságot teszek Isten munkája és az Ő szándékai mellett, hogy az Isten által kiválasztottak visszatérhessenek Isten házába, hallhassák az Ő hangját, gyorsan és a lehető leghamarabb részesülhessenek a Tőle származó szavak és élet ellátásában. Ez az én kötelezettségem, az én felelősségem. Együttműködöm Isten munkájával, de nem azért, hogy igazoljam, hogy az általam követett út a helyes vagy hogy az általam felkarolt ügy igazságos – nem ezek miatt. Nem azért végzem a kötelességemet, hogy megtoroljam a Sátán Isten ellen intézett támadásait és rágalmait. Ehelyett a saját kötelezettségeimnek és felelősségeimnek, és persze a saját hűségemnek teszek eleget, hogy viszonozzam Isten szeretetét, hogy elfogadjam Isten megbízatását, és együttműködjek Isten munkájával.” Ez a helyes látásmód? Ilyen látásmóddal kellene rendelkezniük az embereknek? (Igen.) Ebből a szemszögből nézve vajon nem kellene némi változáson átesnie az emberek álláspontjának, a nézőpontnak, ahonnan kiindulnak, valamint az általuk tett egyes konkrét állításoknak, amikor különféle programokat készítenek – legyen az himnuszok éneklése, tánc, filmkészítés vagy tapasztalati tanúságtételekről szóló színdarabok alkotása? (De igen.) A legtöbb ember azonban hevesen és gyűlölettel, valamint emberi érzelmekkel vegyítve végzi e feladatokat. Ezért túl sok mindent lepleztek le a nem hívők, az uralkodó párt és a vallásos világ tetteivel és viselkedésével kapcsolatban, a szavaik pedig túlságosan kemények voltak, ami némileg negatív benyomást tett másokra, miután látták ezeket a programokat. Az ok egyszerű: az emberek bizonyos érzelemmel, nem épp a helyes szemszögből vállalják ezeket a tevékenységeket, és mégis úgy érzik, hogy ez teljesen igazságos, és ezt mondják: „Támadnak, becsmérelnek és szóbeszédeket gyártanak rólunk; mi a baj azzal, ha leleplezzük őket? Ez jogos önvédelem! Az nem illegális, ha az ember jogosan védekezik, és nem is találunk ki dolgokat; mindannyian tények alapján boncolgatjuk a dolgokat. A semmiből költenek szóbeszédeket rólunk; hát helytelen-e, ha leleplezzük és boncolgatjuk őket? Hát nem állhatunk bosszút?” Mi haszna a bosszúnak? Az ördögök teli vannak hazugsággal, és soha, egyetlen igaz állítást sem tesznek; folyamatosan a hazugságaikat boncolgatni azért, hogy felismertessük velük, hogy amit beszélnek, az hazugság, és hogy miután elismerik a hazugságot, soha többé ne hazudjanak – van ennek bármi értéke? El tudják érni ezt? (Nem.) Hát nem ostoba és tudatlan ez a megközelítés? Rég megmondtam, hogy a fő feladatunk tanúságot tenni Isten munkája, a munkája által elért hatások, az Ő szavai és a szavainak az emberekre gyakorolt hatása mellett, ami pedig az uralkodó párt általi elnyomást és üldözést, valamint a vallásos világ ellenállását és elítélését illeti, elég, ha csak röviden megemlítünk valamennyit az érintett háttérből. De bárhogyan is hallják ezt az emberek, nem tudják megérteni. Folyton hevesen kezelik ezeket a kérdéseket, és vitatkozni akarnak. És mi az eredmény? Egyáltalán nem hoz eredményt, mivel a Sátán gonosz erőivel hasztalan vitatkozni. Hát nem az emberek ostobasága és tudatlansága ez?

Egyesek azzal a kizárólagos motivációval hirdetik az evangéliumot, tanulnak ki valamilyen szakmát vagy végeznek egy bizonyos típusú kötelességet, hogy tisztázzák a szóbeszédeket és elmagyarázzák az embereknek, mi az igaz, hadat üzenve a sötét világnak és az Istennek ellenálló gonosz embereknek. Igazságszolgáltatás ez? Akár igazad van, akár nincs abban, hogy ezt teszed, meg kell értened: megmentheti Isten azokat az elvetemült embereket, akik ellenségesek Vele szemben? Van bármi értéke annak, hogy ezt teszed? Ha nem érted, hogy Isten milyen embereket ment meg, és folyton helyesnek tűnő, ám valójában helytelen nézőpontokat hangoztatsz, az nem a saját üdvösséged akadályozása-e? Egyesek csak azért teszik a kötelességüket, hogy az Istennek ellenálló gonosz erőkkel harcoljanak, valamint hogy szembeszálljanak a világi irányzatokkal. „Azt mondják, hogy hanyagoljuk a családunkat és nem élünk normális életet, ezért bizonyítani akarok magamnak azzal, hogy jól végzem a kötelességeimet. A jövőben, amikor a mennybe megyek és belépek a királyságba, ők pedig megítéltetnek, majd meglátják, hogy igazam van!” Mi értelme így bizonygatni magadat? Még ha igazoltad is saját magadat, mire jó az? Mit mutat? Mi az értéke? Ha valóban lehetővé tenné számodra, hogy belépj a királyságba és elnyerd Isten elismerését, akkor érdemes lenne, az utad pedig helyes lenne. Ez az út azonban sajnos nem járható. Nem az az út, amelyet Isten előre elrendelt az emberek számára, és Isten nem kívánja meg az emberektől, hogy így cselekedjenek. Az emberek mindig ostobák, azt hiszik, hogy mivel az igazság oldalán állnak és birtokukban van az igazság, fel kell karolniuk az igazságos ügyeket, hadat kell üzenniük ennek a gonosz világnak és mindazoknak, akik szóbeszédeket találnak ki: „Mi hiszünk Istenben és követjük Istent, tesszük a kötelességünket – majd mi megmutatjuk nektek, hogy ki jár a helyes úton!” Hát nem heveskedés ez? Van bármi értelme ezekről a dolgokról vitatkozni? Egyáltalán nincs értéke. Ha tényleg van időd és energiád, jobb lenne, ha kicsit többet megtanulnál egy szakmáról, ha több ismeretet és általános tudást tanulmányoznál egy szakmával kapcsolatban. Ez előnyös és támogatja a kötelességed végzését. Miért harcolsz folyton a világ gonosz erőivel? Mire való folyton szóbeszédekkel küzdeni? Hát nem olyan helyen fejtesz ki erőfeszítést, ahol nincs rá szükség? Nem számít, hogyan támadnak téged mások, nem kell figyelni rájuk. Ördögi természetűek, fenevadak, egyszerűen ilyen lények; Isten nem menti meg őket, nem változtat rajtuk és nem beszél hozzájuk. Isten ügyet sem vet rájuk, akkor neked oda kell-e figyelned rájuk? Egy kissé nem ostobaság és a bölcsesség hiánya az, ha az emberek ahhoz ragaszkodnak, hogy makacsul megtegyék azt, amit Isten nem tesz? Az a minimum, hogy olyan ember vagy, akinek nincs Istennek alávetett szíve, és nem szereted azt, amit Isten szeret, és nem gyűlölöd azt, amit Isten gyűlöl. Nem látod, miként áll Isten ezekhez a dolgokhoz – Isten semmibe veszi őket; te fel sem fogod, miért van ez. Isten az Ő munkája három szakaszának mindegyikében sok szót szólt. Sok párbeszéd zajlik Isten és az emberiség között, és ezekből a párbeszédekből az ember láthatja Isten szándékait, Isten természetét és lényegét. Isten azonban arról sosem beszél, hogy miként társalog a Sátánnal bizonyos konkrét ügyekben, és így leleplezi a Sátánt, lehetővé téve az emberiség számára, hogy tisztán lássa a Sátán igazi arcát, valamint hogy tisztán lássa, miként bánik a Sátán Istennel. Oly sok ilyen ügy van, Isten azonban nem említi őket. Miért nem említi őket Isten? Azért, mert az ezekről szóló beszéd nem válik hasznodra. Ami számodra a leghasznosabb, azok Isten életének szavai; azok a szavak a leghasznosabbak számodra, amelyek képessé tesznek arra, hogy Isten elé járulj és olyan emberré válj, aki aláveti magát Istennek, és aki féli Istent és kerüli a rosszat. Isten megmondja neked, hogyan élj és hogyan beszélj, és azt is, hogy miként különböztesd meg az embereket és a dolgokat, valamint hogy miként tanuld meg gyakorolni az igazságot és légy bölcs különböző környezetekben és helyzetekben – ezek mind a hasznodra válnak. Isten azt mondja és teszi, ami hasznodra válik. Isten egyetlen olyan szót sem szól, ami nem válik a hasznodra. Vajon Istennek nem lenne túl könnyű kimondania ezeket a szavakat? Akkor miért nem mondja ki őket? Azért, mert a romlott emberiségnek nincs szüksége ezekre a szavakra. Ezek a szóbeszédek az ördögök és a Sátán szavaival egyenértékűek, és Isten figyelmen kívül hagyja őket, úgyhogy neked sem kellene vitatkoznod velük. Érted? (Megértettem.) Amint megérted, tudod, hogyan kell gyakorolni, nem igaz? Ne fektess erőfeszítést szóbeszédek boncolgatásába, a szóbeszédek cáfolásába, a szóbeszédek forrásainak keresésébe és így tovább. Ha valóban olyan szíved van, hogy tanúskodj Isten mellett, és szilárdan akarsz állni a bizonyságtételedben és el akarod nyerni Isten elismerését, oly sok szó van, amit mondhatsz és oly sok dolog, amit tehetsz. A szavak és az igazságok, amelyekkel Isten ellátja az embereket, megkívánják, hogy töprengj és tapasztalj, hogy azok a saját alapelveiddé és gyakorlati útjaiddá, végezetül pedig a saját életeddé váljanak. Időt és energiát kell fordítanod arra, hogy ezt megvalósítsd. Ha ostoba és buta vagy, folyton szóbeszédekbe fektetsz erőfeszítéseket, folyton tisztára akarod mosni a nevedet és tisztázni akarod magad a világ előtt, akkor az bajt jelez; nem fogod elnyerni az igazságot, ezek a világi szóbeszédek pedig teljességgel behálóznak és kimerítenek majd. Végül képtelen leszel világosan elmagyarázni a dolgokat. Miért nem leszel képes világosan elmagyarázni őket? Azért, mert az ördöggel nézel szembe, az pedig égbekiáltó hazugságokat szól. Most mit mond az ördög? A nagy vörös sárkány így szól: „Kína a világrend őrzője, a világbéke őrzője, és kulcsfontosságú szerepet játszik a világbéke és a rend fenntartásában.” Az általa mondott mely szavak tények? Tények ezek a szavak? Nem vagy dühös, amikor ezeket a szavakat hallod? Miután ezt hallottad, úgy véled, hogy a Sátán oly szégyentelen, hogy még ilyesmiket is mond. Miért vitatkoznál vele? Hát nem vagy ostoba? Ez már csak ilyen – Isten arra használja a Sátánt, hogy szolgálatot tegyen, egyáltalán nem áll szándékában megmenteni vagy megváltoztatni. Hát nem ostobaság vitatkozni vele? Ne tégy efféle butaságokat. A bölcs emberek nem figyelnek oda ezekre a szóbeszédekre, és azok nem is korlátozzák őket. Egyesek így szólnak: „Miután a szóbeszédeket hallottam, összezavarodom!” Akkor imádkoznod kell a szívedben, használnod kell az igazságot, hogy tisztán láss, majd átkoznod kell azokat az ördögöket és a Sátánt, és ezeknek a szóbeszédeknek nem lesz többé hatásuk a szívedre. Van egy másik út: a lényegig kell látnod. Azt mondod: „Még ha Isten tettei nem is felelnek meg az elképzeléseimnek, és a romlott emberiség elítéli és elutasítja őket, látom, hogy Ő az igazság, az ördögöknek és a Sátánnak pedig nincs igazságuk. Eltökéltem, hogy hiszek Istenben! Csak Isten menthet meg engem. Benne Isten lényege van, Ő Isten és az Ő lényege nem változik sosem. Nem számít, mennyire állnak ellen az ördögök és a Sátán Istennek, nincs igazságuk, én pedig nem hiszem el az ördögök és a Sátán szavait!” Van ilyen hited? (Igen.) Ha ilyen hited van, akkor semmilyen ember, esemény vagy dolog nem zavarhat meg, a Sátán pedig még kevésbé vezethet félre vagy támadhat. Nos, akkor mit kell tenned? Vedd semmibe; csak az igazságra való törekvésre összpontosíts és arra, hogy szilárdan állj a bizonyságtételedben, a Sátán pedig megszégyenül majd.

Az imént a szóbeszédek gyülekezeten belüli terjesztésével kapcsolatos egyes problémákról beszélgettünk. A legtöbb ember hallott néhány szóbeszédet a kínai kommunista kormánytól és a vallásos világtól; az imént arról is beszélgettünk, hogy miként kell kezelni ezeket a szóbeszédeket és hogyan kell bánni velük. Amint az emberek megértik az igazságalapelveket, a szóbeszédek többé nem fogják félrevezetni és megzavarni őket. Amikor olyasvalaki jelenik meg a gyülekezetben, aki szóbeszédeket terjeszt, függetlenül annak módjától és hangnemétől, ahogyan bármilyen szóbeszédet terjeszt, miként kellene ehhez közelítenünk? Beavatkozás nélkül hagynunk kellene, hogy megtörténjen, vagy le kellene lepleznünk, boncolgatnunk kellene az illetőt, és foglalkoznunk kellene vele? Melyik módszer áll összhangban az alapelvekkel? Vannak olyanok, akik ezt kérdik: „Hát nincs szólásszabadság? Miért ne hagyjuk beszélni az illetőt? Hagyjuk, hadd beszéljen. Miután meghallgatták a szóbeszédeket, amint mindenki tisztán látja, hogy mik is azok, nem fogják többé elhinni ezeket az ördögi szavakat, és a szóbeszédek természetszerűleg összeomlanak.” Mások ezt mondják: „Elfogadhatatlan, hogy szóbeszédeket terjesztenek és rágalmazzák Istent. Nem engedhetjük, hogy olyasmit tegyenek, ami rágalmazza Istent. Meg kell leckéztetnünk őket, hogy felébredjenek. Isten oly sok szenvedést viselt, hogy beszéljen és munkálkodjon a megmentésünkön, ők mégis szóbeszédeket terjesztenek. Nincs lelkiismeretük! Csak azzal csillapíthatjuk a gyűlöletünket, ha átkozzuk őket; ha nem bánunk el velük, csalódást fogunk okozni Istennek.” Melyik a jó út? Ezek a megközelítések egyáltalán nem jók. Ahogyan korábban megbeszéltük, azok, akik szóbeszédeket terjesztenek, biztosan egyáltalán nem jók, és fel kell ismerni az ilyen egyéneket. Ha csak alkalmanként terjesztenek szóbeszédeket, figyelmeztetni kell őket. Ha állandóan szóbeszédeket terjesztenek, le kell leplezni, boncolgatni kell, majd ki kell takarítani őket a gyülekezetből, hogy többé ne vezethessék félre az embereket és ne árthassanak nekik. Könnyű ezt az ügyet kezelni? Ily módon kezelnétek, vagy megvárnátok, hogy a gyülekezetvezetők utasítást adjanak? Amint kiderül, hogy valaki állandóan szóbeszédeket terjeszt, és hogy minden olyan alkalommal, amikor összejövetelre jön, ezekről a dolgokról beszél, sosem olvassa Isten szavait, sosem imádkozik, nem tanul himnuszokat, sőt, még Isten szavainak tapasztalati megértését sem osztja meg, amikor pedig valaki Isten szavairól beszél és tapasztalati tanúságtételt oszt meg, az taszítja őt és idegenkedik tőle, a nem hívők szóbeszédeivel szemben azonban nem érez efféle idegenkedést és igen izgatottá válik tőlük – amint mindez kiderül, miért kellene bármiféle udvariasságot tanúsítani egy ilyen illető iránt? Nyilvánvaló, hogy a Sátán szolgája, aki beférkőzött a gyülekezetbe, hogy megzavarja Isten választott népét Isten követésében. Elnézed a zavarását? (Nem.) Ha nem nézed el, akkor állj fel és mondd ezt: „X. Y. a gyülekezetbe jön és folyton szóbeszédeket terjeszt, nem olvassa Isten szavait és nem osztja meg a tapasztalati megértését Isten szavairól. Álhívő és ki kell takarítani a gyülekezetből. Van valakinek ellenvetése?” Ha mindenki azt mondja, hogy nincs ellenvetése és egyetértőleg felteszi a kezét, akkor az illetőt ki kell takarítani. Hát nem megfelelő így bánni egy rémhírterjesztővel? (De igen.) Az ilyen embereket így kell kezelni.

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren