C. Miként kell kezelni a KKP kormány és a vallásos világ Istent rágalmazó és támadó alaptalan szóbeszédeit

A Kínai Kommunista kormány és a vallásos világ sok alaptalan szóbeszédet talált ki Isten házáról, valótlanul azt állítva, hogy a testvérek az evangélium elfogadására kényszerítik az embereket, és így tovább. Hogyan érzitek magatokat, miután ezeket a szóbeszédeket hallottátok? (Dühösek vagyunk és fel vagyunk háborodva.) Ezek a szóbeszédek rólatok szólnak, ti pedig fel vagytok háborodva. Mennyire vagytok felháborodva? Meg akarjátok keresni a szóbeszédeket kitaláló embereket és vitatkozni akartok velük, sőt még akár meg is leckéztetnétek őket? (Igen.) Ezek a szóbeszédek látszólag az egyházat veszik célba, valójában azonban az egyház összes tagját, valamint az összes tag hírnevét és tisztességét érintik. Miután hallottátok őket, fel vagytok háborodva és ezt mondjátok: „Mi nem tettünk ilyet! Mi az igazságalapelveknek megfelelően hirdetjük az evangéliumot. Ami azokat illeti, akik nem akarnak hinni Istenben, mi soha nem kényszerítjük őket. A hit önkéntes. Sohasem kényszerítünk senkit, még kevésbé bántunk embereket, illetve állunk bosszút rajtuk. Ezzel szemben vallásos emberek kegyetlenül megverték és jelentették a rendőrségnek, kínzás céljával átadták a nagy vörös sárkánynak azokat közülünk, akik az evangéliumot hirdettük; igen sokunkat börtönbe zártak, jó néhányunkat pedig még vallásos emberek által létrehozott magánbörtönökben is fogva tartottak. Mi vagyunk azok, akikkel igazságtalanul bántak!” Miután ezeket a szóbeszédeket halljátok, fel vagytok háborodva és folyton vitatkozni akartok velük. Ez a reakciótok, mert ezek a szóbeszédek közvetlenül az egyházat és Isten választott népét támadják és becsmérlik. Amikor Istent becsmérlő és megítélő szóbeszédeket hallotok, hogy érzitek magatokat? Azok nem a személyes érdekeiteket, illetve a tisztességeteket és a méltóságotokat érintik; azok Istenre vonatkozó szóbeszédek. Amikor például korábban hittél Jézusban, egyesek azt mondták, hogy Jézus egy szűztől született és nem volt apja. Hogy érezted magad ennek hallatán? Akartál vitatkozni velük? „Mi Istenben hiszünk!” Aztán átgondoltad: „Mária szűz volt, Jézus pedig egy szűztől született, a Szentlélektől fogantatott. Ez tény, ám a nem hívők nyersen beszélnek erről, én pedig nem szeretem ezt hallani!” Legfeljebb ilyen érzéseid lehettek, ám a szívedben akkor is úgy érezted, hogy a Szentlélektől való fogantatás erősen ellentmond az emberi elképzeléseknek. Nem tudtál hinni ebben a dologban, mivel a tudományban hiszel; nem hiszel szívből Isten mindenhatóságában, és azt sem hiszed, hogy minden, amit Isten mond és tesz, igazság, és így nem fogsz hinni neki, hogy megcáfold az álhívők ördögi szavait. Mivel nem vagy az igazság birtokában és nem érted az igazságot, legfeljebb kellemetlennek találod az emberek által említett szóbeszédeket hallgatni, és úgy véled, az embereknek nem kellene így beszélniük, mivel ezek a szóbeszédek a hírnevedet érintik; erre gondolsz: „A nem hívők olyan undorítóak és aljasak! Van képük akármilyen mocskos szavakat használni; valóban álhívők! Igazán ördögök!” Ez minden, és ez a legtöbb, amit el tudsz érni. Miért érzed úgy, hogy ez felzaklat, és miért találod aljasnak és undorítónak a nem hívőket, miután ilyen szóbeszédeket hallottál tőlük? Azért, mert a hírnevedet érintik; ezek a szóbeszédek bosszantják a szívedet, megszégyenülve érzed magad miattuk, ezért felszítják a haragodat, te pedig felkelsz, hogy pár pozitív szóval megcáfold őket. Az efféle cáfolat vajon azt jelenti, hogy teljességgel Isten oldalán állsz? Arról szól, hogy megvédd Isten bizonyságát? Nem. Ez teljességgel a saját becsületed és méltóságod védelmét szolgálja. Miért mondom ezt? Azért, mert nem láttad át a probléma lényegét; sőt, mi több, nem érted Isten szándékait, illetve azt, hogy Isten mit követel tőled. Amit te értesz és érzel, az nem igazodik Isten szándékaihoz; csupán emberi hevesség és emberi jó viselkedés. Az emberi jó viselkedés nem jeleníti meg azt a tanúságot, amelyet Isten mellett teszel. Nem álltál meg szilárdan a bizonyságtételedben; csupán a becsületedet és a méltóságodat véded, azért cáfolod a szóbeszédeket, hogy egy kicsit könnyíts a lelkiismereteden – nem állsz Isten oldalán, hogy szót emelj Érte, és nem is az igazság vagy a tények segítségével cáfolod a szóbeszédeket, illetve teszel tanúságot Isten mellett. Nem állsz ki Isten mellett, amit mondasz, az pedig nyilvánvalóan nem felel meg az igazságnak, csak a testi érdekeidhez igazodik – csak arról szól, hogy a szíved kevésbé legyen zaklatott, és hogy ne érezd kínosnak az Úr Jézusban való hitet. Ez minden. Ezért amikor halljátok, amint valaki támadja és elítéli Istent, gyalázza és megítéli Isten egyházát, sőt akár titeket is elítél, különösképp fel vagytok háborodva, és ellenkezni és vitatkozni akartok vele a hírnevetek helyreállítása és a dolgok tisztázása érdekében. De vajon ez azt jelenti, hogy szilárdan megálltatok a bizonyságtételetekben? Ez nem éri el azt a szintet; az igazság megértése nélkül nincs tanúságtétel!

Hogy érzitek magatokat, amikor a külvilágban terjedő szóbeszédeket hallotok, amelyek Istent gyalázzák és támadják – akár a mennyei Istent, akár a földi megtestesült Istent? Közömbösek vagytok, vagy éreztek egy kis fájdalmat? Képtelenek vagytok elviselni és nem békültök meg vele, vagy tehetetlenek vagytok? Miután hallották ezeket a szóbeszédeket, egyesek erre gondolnak: „Isten ártatlan; nem Isten tette ezeket a dolgokat. Miért támadja és rágalmazza Őt így a világ és a vallásos világ? Szorgalmasan fel kell áldoznunk magunkat, tennünk kell a kötelességeinket és meg kell védenünk Isten nevét. Amikor Isten nagy munkája elkészül, mindennek az igazságára fény derül majd, és a világ összes népe meglátja, hogy a megtestesült Isten, akiben hiszünk, az egyetlen igaz Isten, a mennyei Isten, és hogy ez egyáltalán nem rossz!” Másoknak ez a véleménye: „Isten oly sok igazságot kimondott, ezek a nem hívő gonosz emberek és ördögök pedig nagyon jól tudják, hogy Isten szavai az igazság, mégis rágalmazzák és támadják Istent. Mennyi ideig kell Istennek szenvednie?” Megint mások ezt mondják: „Mondhatnak az emberek, amit akarnak; mi nem törődünk velük. Isten soha nem cáfolta az Őt rágalmazó szóbeszédeket; nem válaszol rájuk. Mi, jelentéktelen emberi lények akkor mégis mit tehetnénk? Hát nem mindig is így félreértette, támadta, káromolta és elutasította Istent az emberiség? Istennek semmiféle panasza nincs, és így is megmenti az embereket. Majd az idő mindent felfed; Isten tanúságot fog tenni Önmagáról!” Mi a ti nézőpontotok? Az imént említettem a hajthatatlanságot, a felháborodottságot, a megbékélés hiányát és a tehetetlenséget – melyiket érzitek? Melyik érzés a leginkább helyénvaló? Miként kellene az igazságalapelvekkel összhangban kezelni ezeket a dolgokat? Hogy érzitek magatokat, amikor ezeket a szóbeszédeket halljátok? (Fel vagyunk háborodva.) Fel vagytok háborodva, majd elítélő nyilatkozatot akartok írni, hogy fellázadjatok ezek ellen a pletykagyárosok, vallásos csalók és a vallás gonosz emberei ellen. Vannak ilyen gondolataitok? Nem fogjátok úgy érezni, hogy elegendő, ha csak ökölbe szorítjátok a kezeteket dühötökben, igaz? Késztetést éreztek arra, hogy tegyetek ellene valamit? Vagy csupán üres felháborodásról van szó? (Gyűlölet és elutasítás is van benne.) Felháborodás, gyűlölet, elutasítás – ezek olyan érzelmek, amelyek szellemi tevékenységekből fakadnak, konkrét szavak, viselkedések vagy tettek nélkül; érzelmek csupán, és persze bizonyos hozzáállást is megjelenítenek. (A felháborodás érzése mellett időnként cikkeket írunk vagy programokat készítünk, hogy tisztázzuk a tényeket és leleplezzük, hogy a tetteik lényege az igazság és Isten gyűlölete, hogy az emberek láthassák az igaz tényeket.) Miután ezek az emberek látták az igaz tényeket, vajon el fogják ezt fogadni? Még ha el is fogadják, hogy helyes, amit mondtok, majd tesznek egy igazságos megjegyzést, mondván: „Helyes a hitetek; higgyetek tovább, mi támogatunk titeket!”, a vallásos csalók pedig elszégyellik magukat és így szólnak: „Bocsánat, tévedtünk, amit mondtunk, az nem a tényeken alapult; mostantól ti a ti utatokban hisztek, mi pedig a miénkben hiszünk majd” – ettől vajon megkönnyebbülnétek? Erre az egy célra törekedtek? (Isten mellett is tanúságot akarunk tenni, hogy azok, akik az igaz utat kutatják és akik szomjazzák az igazságot, világosan megkülönböztethessék a helyeset a helytelentől, és elfogadhassák az igaz utat.) Ez egy út; ez a gyakorlás egy pozitív módja. Hasznos csupán mérgeskedni és gyűlölködni? Mi a dühöd és a gyűlöleted oka? Mire való dühösnek és gyűlölködőnek lenni? (Isten testté lett, hogy megmentse az embereket, ami a legigazságosabb dolog, ők azonban szóbeszédeket terjesztenek, hogy megítéljék és becsméreljék Istent. Nagyon fel vagyunk háborodva, szerintünk valóban felcserélik a jót és a rosszat, és ostobaságot beszélnek.) Úgy vélitek, hogy az emberiség és a világ Istennek csak e megtestesülése időszakában utasítja így el Istent és viszonyul így Istenhez? Az emberiség és a világ az elejétől a végéig mindig is ugyanúgy viszonyult Istenhez, folyton elítélve, rágalmazva, támadva és káromolva. Amióta Isten elkezdte a munkáját, egészen mostanáig, az emberiség hozzáállása mindahhoz, amit Isten tett, valamint a megtestesült Istenhez mit sem változott. Az emberiség nemcsak Isten első megtestesülése után kezdte el támadni és káromolni Istent, valamint különféle szóbeszédeket kitalálni a megtestesült Istenről – ez mind azóta történik, amióta Isten hozzákezdett a munkájához, és amióta az emberiség először kapcsolatba került Istennel és az Ő munkájával, és a mai napig is tart. Azoknak pedig, akik követik Istent, mindig is el kellett viselniük a Sátán rendszereinek és a vallásos antikrisztusi erőknek az Isten és az egyház ellen irányuló becsmérlését, támadásait, ítélkezését, káromlását, különféle szóbeszédeit és egyéb dolgokat. Lehetséges, hogy Isten követőinek el kell viselniük ezeket a dolgokat? Egyesek így szólnak: „Annyira undorodunk ezektől a szóbeszédektől, mert teljességgel kiforgatják a tényeket, és felcserélik a jót és a rosszat. Amint meghalljuk őket, dühösek leszünk, és mélyen a szívünkben gyűlöljük azokat, akik szóbeszédeket találnak ki és terjesztenek. Függetlenül attól, hogy ezek a szóbeszédek a vallásos világtól vagy az ördögi KKP kormánytól származnak-e, csak egyetlen hozzáállásunk van, az pedig a gyűlölet és a düh; aztán pedig meg akarjuk cáfolni őket és mindent tisztázni akarunk.” Sőt, egyesek ezt mondják: „Vitába akarunk szállni ezekkel a gonosz ördögökkel, antikrisztusokkal, hogy megszégyeníthessük a Sátánt, és megalázhassuk!” Vajon ez a legtöbb ember nézőpontja? Helyes ez a nézőpont? Ha a normális emberi mivolt szemszögéből tekintjük, észszerű. Az emberekben lennie kellene némi egyenességnek és normális érzelmi skálának; egyértelműen kell szeretniük és gyűlölniük, szeretve azt, amit szeretni kell és gyűlölni azt, amit gyűlölni kell. A normális emberi mivolttal rendelkező emberekben meg kellene lennie ezeknek a tulajdonságoknak. De vajon elegendő-e ahhoz, hogy megfeleljünk az igazságalapelveknek, ha pusztán a normális emberi mivolt szemszögéből nézzük a dolgokat? Világosabban fogalmazva: megfelel-e ez a megközelítés Isten szándékainak? Vagy inkább: olyan hozzáállás és megközelítés ez, amelyben Isten örömét leli? Amikor ezt mondom, a legtöbb ember talán felfog valamit és ezt gondolja: „Azt mondtad, ez pusztán a dolgoknak a normális emberi mivolt szemszögéből történő szemlélése. Az Általad mondottak mögöttes jelentéséből ítélve nyilvánvaló, hogy ez a megközelítés hevesség, nem igazodik az igazságalapelvekhez és nem igazodik Isten szándékaihoz.” Mit jelent az, hogy nem igazodik Isten szándékaihoz? Azt jelenti, hogy Isten nem arra vágyik, hogy az emberek így viselkedjenek; Isten kívánságai és az emberekkel szemben támasztott mércéi nem ilyenek. Ha így viselkedsz – bár Isten nem ítéli el –, az Ő szemszögéből ez nem azt jelenti, hogy az Ő akaratát követed, és Ő nem ismeri el azt. Látszólag úgy tűnik, hogy józan ésszel cselekedsz, amikor ezeket a dolgokat teszed, hogy gyűlölet és szeretet egyaránt van benned, tisztázni akarod ezeket a tényeket Isten miatt, hogy az egész világ megtudja, hogy Isten az Isten, hogy Isten az egész emberiség Istene, és hogy mindenkinek imádnia kellene Istent és el kellene fogadnia Isten üdvösségét. Látszólag úgy tűnik, hogy az, amit teszel, feddhetetlen, észszerű, megfelel a törvénynek, az emberi mivoltnak, az erkölcsiségnek, sőt, még inkább megfelel minden ember ízlésének. De Istent vajon megkérdezted erről? Kerested Istent? Megtaláltad az Ő szavaiból a cselekvés azon alapelveit, amelyeket Isten megkövetel az emberektől? Pontosan melyek Isten szándékai? Egyesek ezt mondják: „Isten szavaiból oly sok van; nem könnyű minden kérdésben rátalálni Isten emberekkel szemben támasztott konkrét követelményeire.” Mivel nem találtad meg Isten egyértelmű szavait, kereshetsz támpontokat abból, ahogy Isten az efféle szóbeszédekhez viszonyul. Ezután Isten e kérdéshez való hozzáállása alapján nem tudod vajon eldönteni, hogy miként kellene az embereknek viszonyulniuk ehhez a kérdéshez, valamint hogy mely alapelveket kellene gyakorolniuk? (De igen.) Akkor lássuk, pontosan hogyan is viszonyul Isten ehhez a kérdéshez.

Annak kezdete óta, hogy az emberiség találkozott Isten munkájával, az emberek panaszkodnak Istenre és elégedetlenek Vele, sőt titokban többek között a gyanakvás, a kétség és az elutasítás sok visszataszító szavát is kiejtik Isten irányában. Aztán ott vannak az uralkodó párt és a vallásos világ különféle szóbeszédei, amelyek egyáltalán nem felelnek meg a tényeknek, sem az igazsággal nincsenek összhangban. Mik ezek a szavak Isten számára? Legyenek akár gyanakvások, félreértések vagy panaszok, teli vannak támadással, rágalmazással és káromlással Istennel szemben, és a legkisebb mértékben sem tükröznek istenfélő szívet; ez már a kezdettől fogva így van. Mindig vannak olyanok a gyülekezetben, akik nem szeretik az igazságot. Ezek az álhívők, akik kétségbe vonják Isten szavait és az igazságot, ilyen hozzáállást tanúsítanak Isten iránt. Hát még azok a nem hívők és az ateista uralkodó pártok, az igazságtól idegenkedő emberek – az ő Istenhez való hozzáállásuk nem igényel magyarázatot; gátlástalanul támadnak és ítélkeznek, azt mondják, amit csak akarnak. Különösen a vallásos világ farizeusai ragadják meg még inkább a lehetőséget, hogy könnyelműen megítéljenek és kárhoztassanak. Mindezek a megjegyzések nem pozitívak, és biztosan nem objektívak és pontosak. Akkor mi a lényege ezeknek a megjegyzéseknek? Isten számára ezek a szavak nem csupán állítások vagy nézőpontok, hanem inkább becsmérlés, támadások, rágalmak és káromlások Vele szemben. Miért mondom, hogy „Isten számára”? Azért, mert Isten méri mindezt a legpontosabban, mi csupán egy előtagot adhatunk hozzá. A történelem során az emberiség így állt Istenhez; az emberek Istent támadó és sértő szavaiból bőséggel akadt, és egyetlen szó sem volt jó szándékú. Még ma is ugyanezt hallja a fületek és látja a szemetek. Az emberiség egészének Istenhez való hozzáállása a kezdetektől fogva nem változott. Miként kezeli Isten ezeket a dolgokat? Megvannak-e Istennek a feltételei, illetve a képessége ahhoz, hogy összehívjon egy globális vallási kongresszust, hogy megvédje Magát, hogy tisztázza munkájának aktuális tényeit, hogy igazolja Magát az emberiségnek? Megtette ezt Isten? Nem, Isten csendben marad, nem tisztázza az egész helyzetet, és soha nem is védi vagy igazolja Magát. Azokra azonban, akik különösen aljas módon támadják Istent, Isten bizonyos büntetést szabott ki és hagyta, hogy bizonyos tények érjék őket. Ami a nyilvános támadásokat, rágalmakat és káromlást illeti, milyen Isten hozzáállása? Miként kezeli Isten ezt? Nem vesz róla tudomást; teszi, amit meg kell tenni, úgy teszi, ahogyan tenni kell, kiválasztja azt, akit ki kell választania, vezeti azt, akit vezetnie kell. Az egész világ rendben van Isten kezében; Ő soha nem szakította meg vagy módosította a terveit emberi támadások, rágalmazások vagy káromlások miatt. Amikor a Sátán gonosz erői elnyomják és letartóztatják Isten választott népét, bármilyen féktelenül is teszik, Isten soha nem változtatott a tervein és nem gondolta meg Magát. A gondolatai és az elképzelései teljesen változatlanok maradnak; ahogy mindig is, egyszerűen csak folytatja a munka elvégzését, amelyet tenni szándékozik: irányítja az Ő emberiségét. Ezek a támadások, rágalmak és káromlások soha nem jelentettek zavarást Isten számára; Isten nem foglalkozik ezekkel. Miért nem igazolja, illetve védi meg Magát Isten? Isten számára teljesen normálisak ezek a dolgok. Az emberiség emberiség, a Sátán pedig Sátán. Igen, normális, hogy az emberek, akik nem értik az igazságot és a valós tényeket, ilyesmiket tesznek. Ez vajon hatással van Isten munkájának lépéseire? Nincs. Isten nagy hatalommal rendelkezik; minden felett szuverenitást gyakorol. Minden dolog és minden módszeresen működik Isten szavain belül, Isten gondolatain belül, és Isten szuverenitása alatt; az emberiség bármit is mond vagy tesz, az semmilyen módon nem tudja befolyásolni Isten munkáját – ez az, amit egy isteni lényeggel rendelkező Isten képes tenni. Amikor eljön az idő, Isten cselekszik, a legkisebb eltérés nélkül teljesíti a terveit, és ebből senki semmit nem változtathat meg. Emberi megjegyzések és az Isten ellen intézett emberi támadások vagy rágalmazások – legyenek azok az Isten munkáját akadályozni és tönkretenni hivatott szándékos próbálkozások, vagy Isten munkájának nem szándékos megzavarása és leépítése – ezek közül soha egy sem érte el a szándékolt célját. Miért? Ez Isten hatalma; ez megerősíti, hogy Isten hatalma egyedülálló, semmilyen erő nem tud a helyébe lépni és semmilyen erő nem tudja felülmúlni. Ez tény. Istennek megvan ez a hatalma és ez az ereje, Istennek megvan a valódi identitása, és semmilyen erő nem változtathat semmin. Akkor miért kellene Istennek az emberek jelentéktelen támadásaival és rágalmaival vesződnie? Ami Istent illeti, nem számít, hogy az emberiség körében hány fontos alak vagy mennyire hathatós erők próbálják gátolni, rágalmazni, támadni vagy káromolni Őt, az a legkevésbé sem zavarhatja meg Isten munkáját. Ezek a lépések inkább csak Isten igazságos természetének és mindenhatóságának kidomborítását szolgálják. A Sátán gonosz erőinek zavarásai pusztán jelentéktelen epizódok az emberi történelem sodrában. Az, ami az egész emberiség felett szuverenitást gyakorolhat, az egész emberiséget befolyásolhatja és az egész emberiséget átformálhatja, Isten munkája, Isten terve, valamint Isten nagy ereje és hatalma. Ez a helyzet. Ezzel szemben kell-e Istennek az emberek Ellene irányuló becsmérlésével, támadásaival, rágalmaival és káromlásával vesződnie? Nem. Istennek ugyanis hatalma van, Isten számára az Ő állítása, miszerint „komolyan gondolom, amit mondok, amit mondok, azt meg is fogom tenni, és amit teszek, az örökké tart”, örökké valóra fog válni; mindennap valóra válik és teljesül. Ez Isten hatalma. Egyesek ezt kérdezik: „Ez Isten magabiztossága, az Ő hite?” Tévedsz! Az embereknek van magabiztossága, az embereknek van szükségük hitre, Istennek azonban nincs. Miért? Azért, mert Istennek hatalma és ereje van, és nem számít, miként rágalmazza és ítéli el Őt az emberiség, nem számít, hogyan zavarnak és szabotálnak a Sátán ellenséges erői, semmi sem fog változni. Istennek ezért nincs szüksége arra, hogy a munkája elvégzése előtt felszámolja az ellenséges erőket a romlott emberiség körében, amelyek támadják, rágalmazzák és káromolják Őt. Milyen körülmények között munkálkodik Isten? Milyen körülmények között ér el győzelmet? Milyen körülmények között valósítja meg a munkáját? Az egész emberiség és az összes ellenséges erő támadásainak, rágalmazásának és káromlásának hangzavarában teszi; ilyen környezetben és háttérben valósítja meg az Ő munkáját. Hát nem Isten nagy erejének megnyilvánulása ez? Nem Isten hatalma ez? (De az.) Ki tagadhatja ezt a tényt? Van merszed nem elismerni, hogy ez a helyzet?