A vezetők és a dolgozók felelőssége (18.) Első szakasz
Tizenkettedik tétel: Az Isten munkáját és a gyülekezet normális rendjét akadályozó és megzavaró különféle emberek, események és dolgok azonnali és pontos azonosítása; ezek leállítása és korlátozása, valamint a dolgok megfordítása; továbbá az igazság közlése, hogy Isten választott népe fejlessze a tisztánlátást ezeken keresztül és tanuljon belőlük (Hatodik rész)
A gyülekezeti életet akadályozó és zavaró különféle emberek, események és dolgok
X. Alaptalan szóbeszédek terjesztése
A legutóbbi összejövetelen a vezetők és a dolgozók tizenkettedik felelősségéről beszélgettünk: „Az Isten munkáját és a gyülekezet normális rendjét akadályozó és megzavaró különféle emberek, események és dolgok azonnali és pontos azonosítása; ezek leállítása és korlátozása, valamint a dolgok megfordítása; továbbá az igazság közlése, hogy Isten választott népe fejlessze a tisztánlátást ezeken keresztül és tanuljon belőlük.” Ami az Isten munkáját és a gyülekezet normális rendjét akadályozó és megzavaró, a gyülekezeti életben megjelenő különféle embereket, eseményeket és dolgokat illeti, ezeket tizenegy problémára osztottuk fel. Olvassátok el őket ismét. (Az első: gyakori eltérés a témától az igazság közlése közben; a második: szavak és doktrínák hangoztatása az emberek félrevezetése és a megbecsülésük elnyerése érdekében; a harmadik: otthoni dolgokról szóló fecsegés, személyes kapcsolatok építése és személyes ügyek intézése; a negyedik: klikkek alakítása; az ötödik: a státuszért való versengés; a hatodik: helytelen kapcsolatok kialakítása; a hetedik: kölcsönös támadásokban és szóbeli összetűzésekben való részvétel; a nyolcadik: elképzelések terjesztése; a kilencedik: negativitás árasztása; a tizedik: alaptalan szóbeszédek terjesztése; és a tizenegyedik: a választások manipulálása és akadályozása.) Legutóbb a kilencedik problémáról beszéltünk. Ma a tizedikről – az alaptalan szóbeszédek terjesztéséről fogunk beszélgetni.
A. Az alaptalan szóbeszédek terjesztésének megnyilvánulásai
Megjelentek az egyházban az alaptalan szóbeszédek terjesztésének esetei. Egyesek nem szeretik az igazságot és nem összpontosítanak az igazság gyakorlására a kötelességük végzésében; akár az igazságalapelvekkel kapcsolatos dolgokban, akár a személyes törekvéseikben, nem az igazság keresésére összpontosítanak – ezeknek az ügyeknek nincs helyük a szívükben. Az Istenbe vetett hitükben csak pletykák és személyes információk felől szeretnek érdeklődni, valamint furcsa és szokatlan történeteket gyűjtenek. Ami iránt persze még lelkesebbek, az az Istennel és Isten munkájával, valamint az Isten házát és a gyülekezet vezetőit és dolgozóit illető ügyekkel kapcsolatos dolgok firtatása. Ezzel egyidejűleg szeretnek alaptalan pletykákat terjeszteni, általuk hallott vagy elképzelt dolgokat híresztelve, amelyek egyáltalán nem igazak. Az efféle emberek nem szeretik olvasni Isten szavait, ritkán imádkoznak, az összejövetelek során pedig ritkán közlik az igazságot és ritkán beszélnek a saját állapotukról, személyes törekvéseikről és belépésükről, illetve az Isten munkáját illető megértésükről és így tovább. Természetesen nem érdeklődnek azok iránt, akik közlik az igazságot vagy a tapasztalati tanúságtételükről beszélnek, és ezek a dolgok sem érdeklik őket. Amint azonban meghallják, hogy valaki arról beszél, hogy Isten munkája mely pontra jutott, vagy csapásokról, az emberek rendeltetési helyéről, az alakját változtató Istenről és hasonlókról szóló tartalmat látnak meg Isten szavaiban, a szemük hirtelen felragyog, és különösen figyelmesek lesznek. Amint elolvassák vagy meghallják ezeket a szavakat, azonnal fellángol az érdeklődésük. Ezeknek az embereknek a megnyilvánulásaiból ítélve nyilvánvaló, hogy nem azért hisznek Istenben, hogy az igazságra törekedjenek, illetve, hogy a kötelességüket végezzék és kövessék Istent, és biztosan nem azért, hogy alávessék magukat Istennek és imádják Őt. Isten házába jönnek, és egyáltalán nem gondolnak arra, hogy bármiféle kötelességet végezzenek. Csak kíváncsiskodni akarnak, összegyűjteni némi pletykát, illetve szóbeszédeket terjeszteni. Ezekben a tevékenységekben lelik örömüket, és egyáltalán nem érdeklik őket a tapasztalati tanúságtételek, a himnuszok vagy Isten házának filmjei. Csak azért szeretnek az interneten időt tölteni, hogy összegyűjtsék az antikrisztusi erők által a vallásos világban Isten házáról, az egyház munkájáról és a megtestesült Istenről megfogalmazott állításokat és értékeléseket. Még ha alkalmanként néznek is Isten házától származó videókat, az nem abbéli belső vágyukból fakad, hogy keressék az igazságot a saját problémáik megoldása érdekében. Nos, akkor mit figyelnek? A videók alatti megjegyzéseket nézik, és megválogatják, hogy mit olvasnak el. A gyülekezet testvéreitől származó megjegyzéseket átugorják, ugyanakkor különösen érdeklődnek a vallásos világtól és a nem hívőktől érkező hozzászólások iránt. Még a nagy vörös sárkány megjegyzéseit és nyilatkozatait is kiemelten figyelik, próbálva bizonyos dolgokat felfedezni bennük. Amikor ezt a negatív propagandát, nyilatkozatokat és koholt szóbeszédeket látják, nem keresik az igazságot és nem látják tisztán ezeket, hanem akár még képesek is elfogadni néhányat ezek közül a negatív megjegyzések és nyilatkozatok közül, és tényként kezelik őket. Nem számít, mennyi a pozitív megjegyzés, nem hajlandóak elolvasni őket, és nem hiszik, hogy igazak; csak a negatív megjegyzések és szóbeszédek keltik fel a figyelmüket és az étvágyukat. Minden olyan alkalommal, amikor ezeket a negatív megjegyzéseket látják, belül nagyon örülnek és megnyugszanak. Különösen a teljességgel valótlan szóbeszédek és ítéletek, sőt az Isten elleni támadások és rágalmazások érdeklik őket, amelyek a világban, a vallásos világban vagy online keringenek, és mindig szorgalmasan tanulmányozzák és gyűjtögetik ezeket. Ezzel szemben Isten szavai, a prédikációk és beszélgetések, a testvérek tapasztalati tanúságtételei és más hasonló dolgok egyáltalán nem érdeklik őket. Így amikor a többiek Isten szavait olvassák, közlik az igazságot és tapasztalati tanúságtételt osztanak meg az összejövetelek során, ők idegenkednek, valamint zavarónak és feleslegesnek találják ezeket a dolgokat. A szívükben különösen idegenkednek attól, hogy az igazságról és önmaguk megismeréséről beszéljenek. Akkor mit akarnak hallani? Csakis furcsa és bizarr dolgokat akarnak hallani, legyenek azok akár a szellemi birodalomból származó misztériumok, vagy a vallásos világ által keringtetett szóbeszédek és pletykák – ők csak ezeket a dolgokat hajlandóak meghallgatni. A szívüket ezek a negatív dolgok töltik meg és foglalják el, és senki sem veheti el tőlük ezeket a negatív dolgokat, illetve senki nem foszthatja meg őket ezektől a negatív dolgoktól. Miért van ez? Azért, mert túlságosan érdeklődnek irántuk és kedvelik őket! Ezért aztán amikor a testvérek között vannak, különösen az összejövetelek során, szeretnek alaptalan pletykákról beszélni, sőt az interneten talált negatív megjegyzéseket is terjesztenek Isten házáról és a gyülekezetről. Ezeket az embereket rendkívüli módon érdeklik ezek a szóbeszédek. Bár világosan tudják, hogy az efféle dolgok terjesztése nem válik a többiek hasznára, képtelenek uralkodni magukon és ragaszkodnak a terjesztésükhöz. Még ha keresniük is kell az alkalmat ezeknek a szóbeszédeknek és a negatív propagandának a terjesztésére, vagy időt kell tölteniük ezeknek a dolgoknak az összegyűjtésével, illetve használniuk kell az eszüket, hogy kitaláljanak efféle dolgokat, akkor is töretlenül lelkesednek ez iránt. Ha egy gyülekezetben a gyülekezetvezetők gyenge képességűek és nem tudnak valódi munkát végezni, illetve képtelenek tisztán látni az embereket, akkor amint vannak szóbeszédeket és téveszméket terjesztő emberek, a gyülekezeti élet zavart és érintett lesz, egyeseket pedig még félre is fognak vezetni és irányítani is fognak ezek az egyének. Miért van az, hogy sok embert gyakran meg tudnak zavarni és félre tudnak vezetni mások? Az egyik ok az, hogy nem értik az igazságot, és nincs tisztánlátásuk az Isten házát rágalmazó szóbeszédeket illetően. Egy másik az, hogy egyes testvérek, akik csak rövid ideje hisznek, csekély érettséggel rendelkeznek, nem értik a víziók igazságát, és homályos elképzeléseik vannak Isten megtestesüléséről, Isten ítélő munkájáról az utolsó napokban és Isten abbéli szándékáról, hogy megmentse az embereket; képtelenek tisztán látni ezeket a dolgokat és bizonytalanok azt illetően, hogy a munka e szakasza Isten megjelenése és munkája-e. Következésképp nincs igaz hitük, és még azt sem tudják, mennyi ideig lesznek képesek követni Istent. A szóbeszédeket terjesztők természetesen igen könnyen félrevezetik, megingatják és irányítják is őket.
B. Az alaptalan szóbeszédek terjesztésének lényege a Sátán szolgájaként való viselkedés
Ezek az alaptalan szóbeszédeket terjesztő emberek nemcsak hogy az igazságban és Isten szavaiban nem hisznek, de a helyeset sem tudják megkülönböztetni a helytelentől. Mindig kételkednek a pozitív dolgokban és könnyen meggyőzik őket a szóbeszédek és az ördögi szavak. Ezek az emberek azt állítják, hogy hisznek Istenben és követik Istent, mégis szóbeszédeket terjesztenek, amelyek rágalmazzák Istent és az egyházat, és terjesztik az általuk összegyűjtött különböző szóbeszédeket a testvéreknek, sőt önkényesen és ismételten terjesztik és népszerűsítik őket mindenütt. Ebből nyilvánvaló, hogy ezek az emberek nem szeretik az igazságot és egyedül a nem hívők ördögi szavaiban hisznek. Szigorúan szólva, ők egyáltalán nem Isten választott népe, és nem tagjai Isten házának. Akkor mik ők? Hogy pontosak legyünk, ezek az emberek álhívők, a Sátán szolgái. Egyesek ezt kérdik: „A Sátán szolgái vajon a KKP által küldött kémek? Isten házába férkőző ügynökök?” Nem feltétlenül. Azokat az ügynököket és kémeket könnyű felismerni, ezek a szóbeszédeket terjesztő emberek azonban látszólag igaz hívőnek tűnnek. Ugyanakkor nem törekednek az igazságra és gyakran a Sátán szószólóiként lépnek fel, és a Sátán képviseletében Istent rágalmazó és támadó szavakat terjesztenek, valamint terjesztik a szóbeszédeket, amelyeket a Sátán az egyházról és Isten házáról kitalál. Ez alapján ítélve, függetlenül attól, hogy ki küldte őket, hát nem a Sátán szolgái ezek az emberek? (De igen.) Akár aktívan gyűjtötték, akár passzívan hallották ezeket a szóbeszédeket, ezek az emberek nem gondolnak az igazság keresésére és arra, hogy tisztán lássák ezeket, hanem tényként hiszik őket. Arra is képesek, hogy gátlástalanul és féktelenül terjesszék és elhintsék őket az emberek között, és nem csupán egy helyen vagy egy alkalommal. E szóbeszédek terjesztésével az a céljuk, hogy több ember megismerje azokat, hogy a gyengét még gyengébbé tegyék, azoknál pedig, akik erősek és van hitük Istenben, elérjék, hogy a szóbeszédek miatt kétségbe vonják Őt és az Ő munkáját – a céljuk annak elérése, hogy senkit se érdekeljen az igazság, Isten szavai, Isten munkája és az üdvösség, hanem ezek helyett hozzájuk hasonlóan a különféle szóbeszédek és negatív propaganda érdekelje őket, hogy aztán amikor az emberek összegyűlnek, ezekről a negatív dolgokról beszélgessenek. Tennének ilyesmit normális emberek, illetve olyanok, akik emberi mivolttal és józan ésszel rendelkeznek? Amikor a legtöbb ember szóbeszédeket vagy különféle negatív propagandát hall – még ha nem is tudják, hogy ezek a szóbeszédek igazak vagy hamisak-e –, az Istenbe vetett hitük és a kissé istenfélő szívük miatt Isten elé járulnak, hogy imádkozzanak és keressék az igazságot. Még ha a szóbeszédek hatással is vannak rájuk és egy kicsit gyengének és kétkedőnek érzik is magukat, az nem lesz hatással a kötelességük végzésére vagy arra, ahogy követik Istent. Sőt, még arra is figyelmeztetni fogják magukat, hogy vigyázzanak a nyelvükre és ne tegyenek olyasmit, ami ellenáll Istennek vagy megsérti Őt. A legtöbb testvér meg tudja valósítani ezt a fajta megközelítést. Amíg az emberekben van némi emberi mivolt, egy kevéske valódi hit és egy kis istenfélő szív, el tudják érni ezt. Mivel az emberek hisznek Isten létezésében, el kellene hinniük, hogy minden, amit Isten tesz, helyes. Mivel Isten teszi, az embereknek semmiféle értékelést nem kellene alkotniuk róla. Biztosnak kellene lenniük a következőben: „Bármit is mondanak a gyülekezeten kívülről származó szóbeszédek, nem hihetem el őket, és nyilván nem terjeszthetem őket. Még ha a szívemben egy kicsit gyengének és megrendültnek érzem is magam, akkor sem szabad megtagadnom Isten létezését!” Ha az ember hisz Isten létezésében, el kell hinnie, hogy minden, amit Isten tesz, helyes; ha hisz Isten létezésében, olyan szíve kell legyen, amely retteg Istentől és féli Őt – ez tökéletesen igaz. Mivel istenfélő szíve van, nem számít, milyen szóbeszédeket hall, vigyázni fog a nyelvére, nem válik szóbeszédek terjesztőjévé, nem veszi be a Sátán trükkjeit és nem dől be a Sátán mesterkedéseinek. Hát nem olyasmi ez, amit a legtöbb ember könnyedén el tud érni? (De igen.) Normális gondolkodásod és józan eszed van, ezért amikor szóbeszédeket hallasz, csakis te döntöd el, hogy terjeszted-e őket vagy sem. Irányít bárki más? (Nem.) Miután tehát az emberek hallották ezeket a szóbeszédeket, nem kellene vajon tisztában lenniük azzal, hogy miként kezeljék őket, illetve miként bánjanak velük és gyakoroljanak úgy, hogy az összhangban legyen az alapelvekkel, valamint az emberi mivolttal és a józan ésszel? Mindenkiben meg kellene lennie ennek a kis ítélőképességnek, és értenie kellene ezt a módszert és gyakorlati utat anélkül, hogy másoknak meg kellene tanítaniuk erre. Még a gyermekek is tudják, hogy nem kell pletykát terjeszteni, és hogy az tiszteletlen, erkölcstelen és a viszály magjait veti el, és hogy az embernek nem szabad effélének lennie; ezek azok a gondolatok és viselkedésformák, amelyeknek a normális józan ésszel bíró emberekben meg kell lenniük. Mégis van az a fajta ember, akiből hiányzik ez a fajta józan ész, sőt még nagyobb mértékben hiányzik belőle ez a fajta emberi mivolt. Ez készteti őket arra, hogy e dolgok hallatán a lehető leghamarabb szóbeszédeket és negatív propagandát akarjanak terjeszteni a hozzájuk közel állóknak, hogy mindenki együtt elemezhesse, megítélhesse és kiszínezhesse őket, majd szélesebb közönségnek terjesszék ezeket a szóbeszédeket. Erre gondolnak: „Hát nem nagyszerű ez? Nem eleven? Ha a gyülekezeti életet ez a tartalom töltené meg, milyen gazdag is lenne! Az emberek oly sok tudásra tennének szert!” Miféle gondolatok és nézőpontok ezek? Hát nem egy rossz ember gondolatai és nézőpontjai? Miféle logika ez? Hát nem olyan ember az illető, akinek leghőbb vágya a káosz? Nem arról van szó, hogy nem bírja látni, ha másoknak jól megy? A szívében még gúnyolja is a testvéreket: „Ti ostobák, mindenfelé szóbeszédek terjengenek a gyülekezeten kívül; mindenütt negatív értékelések, támadások és rágalmak folynak isten háza ellen, különösen krisztus és isten munkája ellen. A vallásos világ egyházaiban mindenféle negatív propagandaanyagot függesztenek ki. Amint az emberek meghallják, hogy »Keleti Villámlás«, ítélkezni kezdenek és elhatárolódnak. Mindenki kritizál és elítél titeket, ti bolondok pedig még mindig itt vagytok és hisztek istenben, és az igazságra törekedtek!” Annak látványa, hogy ezek az emberek ilyen szilárd hittel követik Istent, kellemetlenséget okoz neki és igen nagy undorral tölti el őt. Különösen, amikor azt látja, hogy valakinek az igazságról szóló közlése valódi megértésről és beállítottságbeli változásról tanúskodik, és hogy mindenki csodálja őt, gyűlöli az illetőt. Ha azt látja, hogy valaki tartja magát az alapelvekhez, eredményeket ér el és hűséget tanúsít a kötelessége végzésében Isten házában, haragos lesz és ezt kérdi: „Miért nem hallgatod meg a gyülekezeten kívüli szóbeszédeket és propagandát? Miért vagy ily ostoba és őszinte? Nézd, én milyen agyafúrt vagyok – két kapura játszom. Részt veszek isten házának gyülekezeti életében és nem mondom, hogy nem hiszek istenben, és ha nem engednék meg, hogy kötelességet végezzek, nem egyeznék bele, de a gyülekezeten kívüli hírek után is kíváncsiskodom. Folyamatosan figyelem a vallásos világból, a nem hívők világából és az internetről származó negatív propagandát és megjegyzéseket.” Mindig helytelen a nézőpontja. Belül elégedetlenséggel tölti el, hogy látja, amint a testvérek törekednek az igazságra és teszik a kötelességeiket. Folyton félre akar vezetni és el akar terelni egyet-kettőt közülük, sőt állandóan meg akarja zavarni és befolyásolni akarja néhányukat. A szóbeszédek terjesztésével továbbá állandóan „fel akar ébreszteni” egyes embereket, hogy higgyenek a szóbeszédekben és félrevezethesse őket. Mondjátok meg Nekem, miféle ember az ilyen? Helyénvaló Isten háza részének és testvéreknek tekinteni az ilyen embereket? (Nem.) Akkor mi a leghelyénvalóbb módja annak, ahogyan rájuk tekintünk? A leginkább helyénvaló álhívőknek, a Sátán szolgáinak tekinteni őket. Ez nem a megalapozatlan elítélésük vagy megsértésük; ez tény.
Mi a megvetendő ezekben az emberekben, akik alaptalan szóbeszédeket terjesztenek? Függetlenül attól, hogy milyen csatornán keresztül hallják a negatív propagandát, még ha világosan tudják is, hogy az szóbeszéd és ördögi szavak, mindenféle tényalap nélkül, akkor is fáradhatatlan lelkesedéssel terjesztik azt másoknak. Mi ennek a természete? Egy istenfélő szívvel rendelkező ember elutasítást érez, amikor szóbeszédeket hall. Különösen, amikor Istent támadó és sértegető szavakról van szó, egyáltalán nem fogja említeni őket, nehogy bemocskolja a száját, ami azt bizonyítja, hogy istenfélő szíve van. Ezt mondja: „Az, hogy mások megítélik és rágalmazzák Istent, valamint támadják és befeketítik az egyházat, az ő dolguk. Nekem nem szabad részt vennem a bűneikben. Az, hogy rágalmazzák Istent, máris szörnyű lázadás és förtelmes bűn – a saját számmal ki nem mondhatom ezeket a szavakat. Nem mondhatom azokat a dolgokat, amiket ők. Biztosan nem fogom ezt tenni!” Azok azonban, akik a Sátán szolgái, szóról szóra fel tudják idézni az általuk hallott negatív propagandát és szóbeszédeket, és ismételten és mindenféle aggodalom nélkül meg is teszik, sőt mindenütt terjesztik azokat. Van-e ezekben az emberekben egy cseppnyi istenfélő szív is? Félnek-e Istentől? Nem, nem félnek. Látszólag ők is hisznek Isten létezésében, ám a hit nem egyenlő annak elismerésével, hogy Isten a Teremtő, aki szuverenitást gyakorol minden dolog felett. A Sátán is hiszi, hogy van egy Isten a világban és a világegyetemben és minden dolgok között, de hogyan bánik Istennel, amikor Ő hozzá szól? Miként beszélget Istennel? Istenfélő szíve van? Istenként bánik Istennel? Nem. Miféle módszert használ arra, hogy Istennel beszélgessen? Vizsgálgatja, becsapja és gúnyolja Őt, mintha viccelődne. Amikor Isten megkérdezte: „Honnan jössz?”, miként válaszolt a Sátán? („A földön barangoltam, ott jártam-keltem” (Jób 1:7).) Hát emberi szavak ezek? (Nem.) Nos, mit jelentenek ezek a szavak? Miért beszélt így a Sátán? Miféle hozzáállás eredményei ezek a szavak? Nem egy gúnyolódó hozzáálláséi? (De igen.) Mit jelent a gúnyolódás? Szórakozást valakivel, nem igaz? „Nem fogom megmondani neked, honnét jöttem. Mit tehetsz ellene?” A szavak neked szólnak, de nem az a céljuk, hogy tudassák veled, mi is folyik valójában – a beszélő nem hajlandó elmondani neked, és inkább csak szórakozik veled. Ez a gúnyolódás. Mutat-e ez a hozzáállás bármi olyasmit, hogy az ember Istenként bánik Istennel? Van-e benne bármiféle tisztelet Isten iránt vagy félelem Istentől? Egyáltalán nincs – ez a Sátán arca. Azok, akik szóbeszédeket terjesztenek, könnyedén elhinthetik őket a testvérek között. Nagyon jól tudják, hogy ezek a szóbeszédek nem tényszerűek, mégis minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy terjesszék őket, és mindenféle alkalmat és lehetőséget megragadnak arra, hogy megtegyék. Hát nem a Sátán viselkedése és megközelítése ez? A Sátán cselekszik így. Elismeri Isten létezését és tudja, hogy Isten minden dolog felett szuverenitást gyakorol, de a legkevésbé sem fél Tőle. Ez a Sátán arca, ez a Sátán természetlényege. Egyes testvérek talán ezt mondják: „Bár ez az illető nem törekszik az igazságra, az Istenbe vetett hite őszinte. Amikor meghallotta, hogy a gyülekezet el fogja szigetelni vagy ki fogja takarítani, annyira nyugtalanná vált, hogy sírt és igen aggódni kezdett; még a szája is fekélyes lett! Nem hajlandó elhagyni Isten házát; hisz Isten létezésében. Úgyhogy bármit is tesz, testvérként kell kezelnünk, szeretetben és türelemben kell részesítenünk, és még amikor szóbeszédeket terjeszt, akkor is szeretettel kell bánnunk vele, hogy segítsük és támogassuk.” Helyesek ezek a szavak? Ezek az igazság? (Nem.) Isten oly sok szót mondott, ezek az emberek azonban még mindig nem hiszik őket. És közben nem számít, az ördögök és Sátánok mennyi szóbeszédet mondanak ki, ezek az emberek mind elhiszik, sőt gátlástalanul terjesztik ezeket a szóbeszédeket, hogy támadják és rágalmazzák Istent. Már csak ez alapján sem érdemlik meg, hogy testvéreknek hívjuk őket. Így van? (Igen.) Mivel képesek gátlástalanul szóbeszédeket terjeszteni, rágalmazni Istent, támadni Istent, valamint rágalmazni Isten házát és a gyülekezetet, jó okunk van arra, hogy a Sátán szolgáinak, Sátánoknak tekintsük őket. Isten ellenségei és Isten egész választott népének ellenségei ők. Akkor hát miként bánjunk az ellenségeinkkel? (El kell utasítanunk őket.) Így van, el kell utasítanunk őket.
Egyesek nem szeretik az igazságot. Miután szóbeszédeket hallottak – bár nem terjesztik őket nyíltan a gyülekezetben –, a színfalak mögött igenis terjesztik azokat a hozzájuk közel állóknak. Egyes tisztánlátással nem rendelkező emberek negatívvá és gyengévé válnak e szóbeszédek hallatán, egyesek nem járnak többé összejövetelekre, mások pedig kilépnek a gyülekezetből – a szóbeszéd terjesztője azonban még ekkor sem ismeri be, hogy mindezt az okozta, hogy szóbeszédeket terjesztett. Az ismételt figyelmeztetések és beszélgetés ellenére továbbra is ezt teszi, amikor ilyesmivel találkozik, és csak attól tartózkodik, hogy az összejövetelek során, illetve a nyilvánosság előtt nyíltan és arcátlanul terjesszen szóbeszédeket, attól való félelmében, hogy leleplezi magát, a testvérek elutasítják őt vagy kitakarítják a gyülekezetből. Ezért inkább azt választja, hogy titokban, másoknak küldött üzenetekkel vagy az emberekkel történő kapcsolatfelvétel útján terjeszt bizonyos szóbeszédeket. Nos, akkor az ilyen emberek nem gonoszok? Ami azt illeti, még alattomosabbak. Nem számít, milyen titokban cselekednek, az indítékaik és a tetteik természete ugyanaz, mint a Sátán szolgáié. A céljuk a szóbeszédek terjesztésével az, hogy megzavarják az embereket a kötelességvégzésben, hogy negatívvá és gyengévé tegyék az embereket, hogy Isten megtagadására és arra késztessék az embereket, hogy eltávolodjanak Istentől és feladják a kötelességeiket. Mondta ezt valaha bárki is: „Az én célom a szóbeszédek terjesztésével nem az, hogy megzavarjam az embereket a kötelességvégzésben vagy hogy aláássam a kezdeményezésüket, hanem az, hogy segítsek nekik tisztánlátást kialakítani és növeljem az ellenálló képességüket, hogy amikor szóbeszédeket hallanak, legyenek immunisak rájuk, ne higgyék el őket, megfelelően tudjanak törekedni az igazságra és békében tegyék a kötelességüket”? Terjesztett-e valaha bárki is szóbeszédeket ezzel a szándékkal? (Nem.) Megállja-e a helyét ez az állítás? Az a helyzet, hogy nem állja meg. Amíg képesek szóbeszédeket terjeszteni, különösen olyanokat, amelyek támadják, rágalmazzák és káromolják Istent – amikor csak kinyitják a szájukat, könnyedén kimondják ezeket, és mindenütt, mindenféle aggály nélkül terjesztik őket –, attól függetlenül, hogy mennyi szóbeszédet terjesztenek, hogy nyíltan vagy a színfalak mögött terjesztik-e a szóbeszédeket, és ennek az emberekre gyakorolt hatásától függetlenül, röviden: a céljuk a szóbeszédek terjesztésével nem az, hogy segítsenek az embereknek megérteni az igazságot és tisztánlátást kialakítani, hanem az, hogy megzavarják és félrevezessék az embereket, és arra késztessék őket, hogy kételkedjenek Istenben és eltávolodjanak Tőle. Amit tesznek, az a gyülekezet munkájának a megzavarása és leépítése. Ebből a szempontból, függetlenül a szóbeszédek terjesztésének okától és összefüggéseitől, a szóbeszédeket terjesztő emberek lényege kétségtelenül a Sátán szolgáinak lényege. Bárki, aki olyan szóbeszédeket hangoztat, amelyek rágalmazzák, támadják és káromolják Istent, az ellenáll Istennek és Isten ellensége. Így van? (Igen.) Bár a szóbeszédek nem tőled származnak, a tény, miszerint képes vagy terjeszteni őket, azt bizonyítja, hogy elhiszed a szóbeszédek igazságát, illetve hogy belül igen készségesen elhiszed őket. „Bárcsak igazak lennének a szóbeszédek, akkor nem kellene hinnem istenben, isten nem lenne isten, és isten megtestesülésének ténye sem létezne. Ő csak egy ember lenne, én pedig szabadon költhetnék szóbeszédeket róla, rossz hírét kelthetném, támadhatnám és rágalmazhatnám őt.” Hát nem ez a cél? Ha hiszel Istenben, ám folyton önkényesen akarsz beszélni és cselekedni, az vajon nem azt jelenti, hogy szembe akarsz szállni Istennel? (De igen.) Egyesek ezt mondják: „Vajon ez lázadás Isten ellen? Azt jelenti, hogy az embernek nincs hite Istenben?” Ennek a természete sokkal súlyosabb. Ez ellenállás Istennek és szembehelyezkedés Istennel. Csak Isten ellenségei állnak így ellen Istennek és helyezkednek így szembe Vele. Mivel a Sátán romlott beállítottságával rendelkezik és nem érti az igazságot, és nem ismeri Istent, a romlott emberiség képes lázadozni Isten ellen. A Sátán azonban többet tesz annál, mint hogy lázadozik Isten ellen; elárulja Istent, ellenáll Istennek és szembeszáll Istennel. Ez Isten ellenségévé teszi. Az Isten ellenségei és az Isten közötti kapcsolat a szembenállás. Mit jelent a szembenállás? Kibékíthetetlenséget jelent. A helyzettől vagy a környezettől függetlenül a Sátán Istennel való szembenállása nem változik idővel vagy földrajzi helyzettel. A Sátán lényege az Istennel való szembenállás, ez pedig változatlan; a Sátán egyszerűen Isten ellensége. A Sátán ellenállása Istennel szemben és a Vele való kibékíthetetlensége nem egy napig, és nem is csupán pár évig vagy évtizedig tartott; már akkor elkezdett szembeszállni Istennel, amikor elárulta Őt. Nos, mikor lesz vége ennek a szembenállásnak? Meghatja és átalakítja-e majd valaha is Isten a Sátánt? Idővel fokozatosan csökkenni fog vajon a Sátán ellenállása Istennel szemben? Nem. Továbbra is szemben fog állni Istennel. Mikor fog megszűnni ez a szembenállás? Amikor Isten munkája majd véget ér, a Sátán pedig befejezte a szolgálattételét, nincs többé semmi haszna, és Isten elpusztította őt – ekkor szűnik majd meg a szembenállás. És mi a helyzet azokkal, akik a Sátán szolgái? Amíg a gyülekezetben vannak, továbbra is szembenállnak majd a gyülekezettel, Isten házával és Istennel. Egyesek ezt mondják: „Hisznek Istenben, időnként felajánlásokat tesznek, alamizsnát adnak, sőt a testvéreket is vendégül látják. Miként szállnak szembe Istennel? Nem szállnak szembe Vele; sőt jócselekedeteket is végeznek.” Helytállóak-e ezek a szavak? Képes vajon kiegyenlíteni az Istennel való szembenállásukat a testvérek vendégül látása és az, hogy egy kis pénzt adnak a szegény testvéreknek? Bizonyíthatja-e azt, hogy összeegyeztethetők Istennel? (Nem.) Nos, hogyan alakul ki ez a szembenállás? (A természetlényegük határozza meg.) Így van, a természetlényegük az, hogy ellenálljanak Istennek és ellenkezzenek Vele. Az ilyen embereket Isten szavai alapján kell felismernetek: nézzétek meg, hogy ki szeret Isten házát és a gyülekezetet támadó és rágalmazó negatív propagandát vagy szóbeszédeket gyűjteni különböző csatornákról, hogy kit érdekelnek ezek a negatív dolgok, és ki hajlandó elhinni ezeket a szóbeszédeket és ördögi szavakat. Ezáltal megláthatjátok ezeknek az álhívőknek a valódi arcát. Ezek az emberek általában nem olvassák Isten szavait, lelkesedés nélkül hallgatják azt, amint a testvérek az igazságot közlik, és csak ímmel-ámmal végzik a kötelességüket. Folyton úgy érzik, hogy Istenben hinni nem érdekes. Mire összpontosítanak, amikor Isten házának videóit és programjait nézik? Amikor vallásos emberek által tett pozitív megjegyzéseket látnak, kellemetlenül érzik magukat és átugorják őket. Amikor azonban a nagy vörös sárkánnyal tartó vallásos embereket és nem hívőket látnak, amint ördögi szavaikkal a gyülekezetet sértegetik, Isten házát sértegetik, valamint a testvéreket sértegetik, rendkívül boldogok és izgatottak. Amikor csak meghallják ezt a negatív propagandát és szóbeszédeket, olyan izgatottá válnak, mintha adrenalin-injekciót kaptak volna, energikusan járnak, sőt örömmel ébrednek fel az álmukból. Hát nem elvetemült dolog ez? Figyeld meg a körülötted lévőket, hogy lásd, ki tartozik az efféle emberek közé; nézd meg, hogy az igazságot és Istent gyűlölő-e a beállítottságuk. Ha csakugyan találsz ilyen személyt, légy különösen óvatos és ismerd fel; figyeld meg a szavait, a tetteit és a viselkedését. Amint megbizonyosodsz arról, hogy gonosz ember, a Sátán szolgája, el kell utasítanod őt és nem szabad testvérként kezelned. Az efféle embereket a lehető leghamarabb ki kell takarítani a gyülekezetből. Egyesek ezt kérdik: „Miért kellene kitakarítanunk ezeket az embereket? Ha eggyel többen vagyunk Isten házában, az azt jelenti, hogy eggyel több az erőforrásunk a munkavégzésre; ha eggyel többen vagyunk, az élénkebbé is teszi egy kicsit a légkört. Sok éve hisznek Istenben, és bár nem szeretik, illetve nem gyakorolják az igazságot, gyermekkoruk óta hisznek Isten létezésében, hisznek a Mennyei Atyában. Abban is hisznek, hogy felettük egy méternyire van egy isten, azt pedig még inkább hiszik, hogy a jónak és a rossznak megvan a maga jutalma. Általában nem merészelnek nyilvánvaló gaztetteket elkövetni, és hajlandóak segíteni másoknak. Csupán arról van szó, hogy van ez a kis hobbijuk; élvezik a szóbeszédek és a pletykák terjesztését. Különösen a nagy vörös sárkánytól származó szóbeszédeket terjesztik, amelyek befeketítik Istent, és anélkül ismételgetik ezeket a dolgokat, hogy sokat gondolkodnának rajtuk, talán azért, mert tudatlanok és tájékozatlanok.” Látszólag nem tűnnek gonosz embereknek, nem akadályozták és nem zavarták meg a gyülekezet munkáját, ám különösképp aktívan terjesztik a szóbeszédeket, és mindig elsők akarnak lenni a terjesztésükben. Hát nem kellene az embereknek ébernek lenniük az ilyen egyénekkel szemben? Nem a Sátán szolgái ők? Az efféle emberek lényege igencsak nyilvánvaló! Isten szavai és az igazság sosem érdekli őket, és sosem keresik az igazságalapelveket a kötelességük végzésekor. Bármit is tesznek, nem tanúsítanak benne komolyságot, nem teszik oda a szívüket, és nem hajlandóak nehézségeket elviselni. Csak felületesen cselekednek és ímmel-ámmal teszik a dolgokat, folyamatosan viccelődve. Szavaikban és tetteikben nem sértenek meg senkit és mindenkivel kijönnek, barátságosnak tűnnek másokkal – csupán arról van szó, hogy szeretnek szóbeszédeket gyűjteni és terjeszteni őket. Ezekből a tettekből ítélve vajon a Sátán szolgáiként jellemezhetjük ezeket az embereket? (Igen.) Miért? Nem túlzás ez? (Nem.) Egyáltalán nem érdekli őket az igazságra való törekvés. Amint prédikációt hallgatnak, elálmosodnak; amint Isten szavait közli valaki, elutasítóak és nyughatatlanok, állandóan felállnak, hogy vizet igyanak vagy kimenjenek a mosdóba, belül állandóan nyugtalankodnak – úgy tűnik, mintha hihetetlenül nehezükre esne közlést hallgatni, mintha kínzáson esnének át. Amint azonban a Sátán szóbeszédeit vagy a nem hívők ördögi szavait hallják, felébred az érdeklődésük, felélénkülnek, és nagy kezdeményezőkészséggel terjeszteni kezdik ezeket a szóbeszédeket és ördögi szavakat. Testvérek-e az ilyen emberek? Nem. Idegenkednek az igazságtól és a velejükig megvetik az igazságot. Ami az Istennel és az Ő munkájával kapcsolatos dolgokat illeti – legyen az Isten identitása és lényege, Isten státusza, Isten méltósága vagy a hús-vér test, amelyben Isten megtestesült – ezeket megvetik a szívükben. Teljességgel híján vannak az istenfélő szívnek, ezért folyton elképzeléseket táplálnak Istenről és az Ő munkájáról. Könnyedén megismétlik a Sátán mindenféle szóbeszédét és ördögi szavait, ezzel elérve abbéli céljukat, hogy terjesszék őket, bármiféle lelkiismeretfurdalás nélkül. Miféle nyomorult az ilyen? Istenhívő-e? (Nem.) Ezek az olyan emberek tettei, akik szóban elismerik Istent és azt állítják, hogy követik Istent, akik hiszik, hogy van egy Öregember az Égben, hiszik, hogy felettük egy méternyire van egy isten, és hiszik, hogy a jónak és a rossznak megvan a maga jutalma. Így viszonyulnak Istenhez. Ha valaki sértegetné a szüleiket vagy szóbeszédeket találna ki a szüleikről a hátuk mögött, kétségkívül mindhalálig harcolnának. Amikor azonban valaki Istent sérti meg, Istent támadja vagy Istent rágalmazza, nemcsak hogy nem háborodnak fel, hanem képesek viccként ismételgetni, sőt mindenütt terjeszteni is azt. Olyasmi ez, amit Isten követőjének tennie kellene? (Nem.) Nos, akkor helyénvaló-e az, hogy sokan testvérekként bánnak ezekkel az álhívőkkel? (Nem az.) Ezért aztán amikor felmerül a gyanú, hogy ezek az emberek a Sátán szolgái, a többiek legyenek éberek. A vezetőknek és a dolgozóknak haladéktalanul tájékoztatniuk kell a testvéreket, hogy legyenek elővigyázatosak ezekkel az emberekkel, hogy mindenki tisztán láthassa őket. Amint megerősítést nyer, hogy ők a Sátán szolgái, ördögök, mindenkinek együttesen el kell utasítania és ki kell tisztítania őket a gyülekezetből. Vajon ez megfelel az alapelveknek? (Igen.) Akkor ezt kell tenni.
The Hungarian Bible verses found in this audio are from the Hungarian Revised New Translation Bible (Translated in 1975, revised in 1990 and 2014) © Hungarian Bible Society 1975, 1990, 2014. Used by permission of the Hungarian Bible Society.