Kötelességeik végzése folyamán az emberek gyakran tapasztalnak meg negatív és lázadó állapotokat. Ha képesek keresni az igazságot és az igazságalapelveket használni ezeknek a problémáknak a kezeléséhez és megoldásához, a negatív érzelmeik nem fognak panaszba, ellenállásba, dacba, zúgolódásba, sőt akár istenkáromlásba fordulni. Ha azonban az emberek kizárólag a saját kicsinyes okosságukra, emberi önuralomra, emberi erőfeszítésre, szorgalomra, a testük fegyelmezésére és más hasonló megközelítésekre hagyatkozva foglalkoznak ezekkel a dolgokkal, akkor ezek az emberi képzelődések, ítéletek és feltételezések előbb-utóbb Istennel szembeni panaszokká, daccá, ellenállássá, zúgolódássá, sőt istenkáromlássá válnak. Amikor az emberek ilyen negatív érzelmek csapdájába esnek, hajlamosak engedetlenséget, elégedetlenséget és panaszokat megfogalmazni Istennel szemben, más hasonló érzések és gondolatok mellett. Amikor idővel ezek a gondolatok felhalmozódnak az emberekben, és ők továbbra sem keresik az igazságot, illetve nem használják az igazságot, hogy megoldják őket, az engedetlenségük, az elégedetlenségük és a panaszaik dacba fordulnak; lázadó viselkedést vesznek fel: például felületesen végzik a kötelességeiket, illetve szándékosan zavarják és szabotálják a gyülekezet munkáját egyéb negatív viselkedésformák között, hogy kifejezzék az engedetlenségüket és az elégedetlenségüket, és ezzel elérjék abbéli céljukat, hogy dacoljanak Istennel. Egyesek rombolják és zavarják mások kötelességvégzését. A tetteik mögötti jelentés a következő: „ha én nem tehetem a kötelességemet, vagy ha isten nem áld meg engem a kötelességemben, gondoskodni fogok róla, hogy egyikőtök se végezhesse jól a kötelességét!” – majd elkezdenek zavart kelteni. Egyesek szavakon keresztül teszik ezt, míg mások tettekkel lépnek fel. Miféle dolgokat tehetnek azok, akik a cselekedeteikkel zavarnak másokat? Például szándékosan letörölhetnek fájlokat valaki más számítógépéről, hogy hatást gyakoroljanak a kötelessége eredményeire, vagy szándékosan zavarhatják az online összejöveteleket. Ez az, amikor ördögök és Sátánok zavarják az embereket. Az emberek nem értik: „Hogy csinálhat egy ilyen idős ember ilyen csúnya dolgokat? Végül is nem tinédzser; hogy követhet el még mindig efféle csínyeket?” Az a helyzet, hogy az emberek a harmincas, negyvenes, ötvenes vagy hatvanas éveikben is képesek ilyesmikre. Ezek a különféle viselkedésformák felfoghatatlanok; nem egy lelkiismerettel és értelemmel bíró ember, hanem ördögök és Sátánok tettei. Látván, hogy nem befolyásol másokat és nem éri el a céljait, az efféle ember aztán az összejövetelek során, illetve olyankor fog negativitást árasztani és zavart kelteni, amikor sokan vannak jelen. Amikor tetteken keresztül elkezdi árasztani az elégedetlenségét, már nehéz irányítani a helyzetet; igen nehéz megzabolázni őt, ha pedig a helyzet kibontakozása folytatódik, az csak fokozódhat, természetét tekintve pedig egyre súlyosabbá válik. Nem csupán zavart kelt a tetteivel, hanem különféle eszközöket és módszereket is bevet, agresszív és ítélkező nyelvezetet használ, hogy megzavarjon másokat a kötelességeik végzése közben. Attól függetlenül, hogy eléri-e a célját, utána ellenáll Istennek a szívében; nem olvassa Isten szavait és nem tanul himnuszokat, és nem hajlandó semmilyen, Isten szavaival, illetve az igazsággal kapcsolatos könyvet olvasni. Mit csinál otthon? Regényeket olvas, tévésorozatokat néz, főzési technikákat tanul, sminkelést és hajformázást tanulmányoz... Az összejövetelek során nem közli az Isten szavaival kapcsolatos megértését, és arról sem beszél, hogy miként kell megszüntetni a romlott beállítottságokat és a romlottság megnyilatkozásait. Amikor mások beszélnek, szándékosan eltereli a beszélgetést, bárki is beszél, belevág, szándékosan témát vált és így tovább, és folyton olyan dolgokat mond, amelyek aláásnak és zavarnak. Miért viselkedik így? Az ok abbéli hitében rejlik, hogy nincs reménye az üdvösségre, ami arra készteti, hogy feladja és gondatlanul kezdjen cselekedni; keres néhány társat, mielőtt kitakarítják, illetve kizárják a gyülekezetből – ha ő nem lehet áldott, gondoskodik róla, hogy mások se lehessenek. Miért gondolkodik így? Azt hiszi, hogy az Isten, akiben a bizodalma van, nem olyan, mint az isten, akit kezdetben elképzelt; nem szereti annyira az embereket, ahogyan ő elképzelte, és nem is olyan igazságos, és nyilvánvalóan nem oly őszintén odaadó az emberek iránt, ahogyan ő elképzelte. Isten szeret másokat, ám őt nem; Isten megment másokat, ám őt nem. Most, hogy nem lát reményt önmaga számára és úgy érzi, hogy nem üdvözülhet, feladja és gondatlanul kezd cselekedni. Ez azonban nem minden; másokkal is láttatni akarja, hogy mivel számára nincs remény, mások számára sincs remény, és csak akkor elégedett, ha elérte, hogy mindenki feladja az Istenbe vetett hitét és elforduljon a hitétől. Ezzel a következő a célja: „Ha én nem kaphatom meg a menny királyságának áldásait, jobb, ha ti még csak nem is álmodtok arról, hogy elnyeritek!” Miféle nyomorult egy ilyen ember? Hát nem ördög? Ördög, aki a pokol felé tart, és aki másoknak is megtiltja, hogy higgyenek Istenben és belépjenek a menny királyságába; egyenesen egy zsákutcába menetel! Senki nem viselkedhet így, akinek van egy kis lelkiismerete és egy kicsit is istenfélő szíve; ha valóban nagy gazságot követ el és felfedik, ami miatt úgy érzi, hogy nincs reménye többé, továbbra is azon lesz, hogy segítsen másoknak boldogulni, engedi, hogy mások buzgón higgyenek Istenben és ne kövessék az ő példáját. Talán így szól: „Túl gyenge vagyok, erősek a testi vágyaim, túlságosan beleszerettem a világba. Ez saját hibám; megérdemlem! Ti legyetek továbbra is buzgó hívek; ne hagyjátok, hogy befolyásoljalak titeket. Az összejövetelek során majd őrt állok, és ha a nagy vörös sárkány rendőrsége belép a faluba, figyelmeztetni foglak titeket.” Bárkinek, akiben van egy fikarcnyi emberi mivolt, legalább ennyit meg kellene tennie, és nem szabadna zavarnia mások igazságra való törekvését. Az emberi mivolt híján lévők azonban, amikor a dolgok nem az elképzeléseik szerint mennek, vagy amikor azt látják, hogy a testvérek lenézik őket és eltávolodnak tőlük, úgy érzik, hogy Isten felfedte és kiiktatta őket, hogy nincs reményük az üdvösségre. Amikor ilyen elgondolásokat és gondolatokat táplálnak, feladják és gondatlanul kezdenek cselekedni, negativitást árasztva és lelkifurdalás nélkül zavarva a gyülekezeti életet. Milyen emberek tesznek ilyet? Hát nem ördögök? (De igen.) Kell-e udvariasságot tanúsítani azok iránt, akik ördögök? (Nem.) Akkor hogyan kell ezt kezelni? A következőt mondod: „Eljössz az összejövetelekre, ám sem Isten szavait nem olvasod, sem az igazságot nem fogadod el. Akkor minek vagy itt? Azért, hogy zavarásokat okozz, nem igaz? Azt hiszed, nincs reményed az üdvösségre; ami azt illeti, mi sem érezzük úgy, hogy nekünk sok reményünk lenne, ám igyekszünk. Hisszük, hogy Isten nem részrehajló, hogy szavahihető, hogy őszinte a szíve az emberek megmentését illetően, és hogy az Ő szíve nem változik. Amíg van egy cseppnyi remény, mi nem fogjuk feladni. Nem leszünk állandóan negatívak és nem fogjuk félreérteni Istent, mint te. Álmodsz, ha azt hiszed, hogy megzavarhatsz vagy visszatarthatsz minket! Ha makacsul kitartasz, így hiszel a továbbiakban és továbbra is rosszindulatúan zavarni akarsz minket, akkor ne hibáztass minket azért, mert durvák vagyunk veled. Mától kezdve ki vagy takarítva; nincs többé helyed a gyülekezetben. Most pedig tűnés!” Ily módon nem kezelték vajon a problémát? Egyszerű; csupán néhány szó, és kitisztították őket. Ilyen egyszerű dolog ez! Miért kell így kezelni? Azért, mert az ilyen emberek természetlényege nem tud változni; nem fogják elfogadni az igazságot. Azt hiszik, nincs reményük az üdvösségre; Isten nem mondta ezt, sem a testvérek nem mondták, ők mégis gonoszságot követnek el és zavart keltenek ily módon. Mit tesznek majd, ha egy napon valóban kizárják őket gonoszság elkövetéséért és a gyülekezet munkájának zavarásáért, vagy ha Isten megfegyelmezi őket, amiért nem törekednek az igazságra? Isten ellenségeivé válhatnak, bosszút szomjazhatnak? Igen valószínű! Jó, hogy felfedik ezeket az embereket, mielőtt bármilyen gaztettet vinnének véghez vagy bármilyen nagy gonoszságot követnének el. Ez Isten munkája; Isten felfedte őket. Most már épp helyénvaló kitakarítani őket; a többiek még nem szenvedtek semmilyen veszteséget. Így kezelni ezt időszerű és megfelelő; mindenki tisztánlátásra tesz szert, a gonosz emberekkel pedig elbánnak. Megfelelően betöltötték a szerepüket ellenpontként.

Alapvetően ezek a negativitást árasztó emberek különféle állapotai és megnyilvánulásai. Amikor nem teljesül a státusz, a hírnév és a nyereség hajszolása iránti vágyuk, amikor Isten olyasmit tesz, ami ellenkezik az elképzeléseikkel és a képzelődéseikkel, az érdekeiket érintő dolgokkal, akkor az engedetlenség és az elégedetlenség érzéseibe gabalyodnak. Amikor pedig ilyen érzéseik vannak, az elméjük elkezd kifogásokat, ürügyeket, igazolásokat, védekezéseket és más panaszos gondolatokat gyártani. Ekkor nem dicsérik Istent és nem vetik alá magukat Neki, az igazságot pedig még kevésbé keresik, hogy megismerjék önmagukat; ehelyett harcolnak Istennel az elképzeléseiket, képzelődéseiket, gondolataikat és szempontjaikat, illetve a hevességüket felhasználva. És miként harcolnak Istennel? Terjesztik az engedetlenséget és elégedetlenséget hordozó érzéseiket, ennek segítségével világossá téve Isten számára a gondolataikat és a szempontjaikat, megpróbálva rávenni Istent, hogy az ő akaratuk és az ő követeléseik szerint cselekedjen a kívánságaik kielégítése érdekében; az érzéseik csak ekkor csillapodnak. Isten különösen sok igazságot mond ki, hogy megítélje és megfenyítse az embereket, hogy megtisztítsa a romlott beállítottságaikat, hogy megmentse az embereket a Sátán befolyásától, és ki tudja, hány ember áldottságról szóló álmát nyirbálták meg ezek az igazságok, összetörve abbéli ábrándjukat, hogy felvitetnek a menny királyságába, amiben éjt nappallá téve reménykedtek. Minden tőlük telhetőt meg akarnak tenni a dolgok megváltoztatásáért – ám tehetetlenek, a negativitás és a neheztelés csak katasztrófába taszíthatja őket. Engedetlenek mindazzal szemben, amit Isten elrendezett, mivel az, amit Isten tesz, ellentétben áll az elképzeléseikkel, az érdekeikkel és a gondolkodásukkal. Különösen akkor, amikor a gyülekezet a tisztítás munkáját végzi és sok embert kiiktat, ezek az emberek azt gondolják, hogy Isten nem menti meg őket, hogy visszautasította őket, és hogy igazságtalanul bánnak velük, így aztán egyesülnek, hogy dacoljanak Istennel; tagadni fogják, hogy Isten az igazság, tagadni fogják Isten identitását és lényegét, valamint tagadni fogják Isten igazságos természetét. Természetesen Isten mindenek feletti szuverenitásának tényét is tagadni fogják. És milyen eszközökkel tagadják mindezt? Dac és ellenállás révén. A burkolt célzás a következő: „Amit isten tesz, az ellentmond az én elképzeléseimnek, úgyhogy nem vetem alá magam, nem hiszem, hogy te vagy az igazság. Zúgolódni fogok ellened, és terjeszteni fogom ezeket a dolgokat a gyülekezetben és az emberek között! Azt mondok, amit csak akarok, és nem érdekelnek a következmények. Szólásszabadságom van; nem hallgattathatsz el – elmondom, amit akarok. Mit tehetsz?” Amikor ezek az emberek ragaszkodnak ahhoz, hogy hangot adjanak a hibás gondolataiknak és szempontjaiknak, a saját megértésükről beszélnek vajon? Az igazságról beszélnek vajon? Egyáltalán nem. Negativitást terjesztenek; eretnekségeknek és téveszméknek adnak hangot. Nem próbálják megismerni a saját romlottságukat vagy leleplezni azt; nem leplezik le az általuk tett dolgokat, amelyek hadilábon állnak az igazsággal, sem az általuk elkövetett hibákat nem leplezik le. Ehelyett minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy észszerűsítsék és védelmezzék a hibáikat, bizonyítandó az igazukat, ugyanakkor abszurd következtetést is levonnak, valamint negatív és eltorzult nézőpontokat, illetve kiforgatott érveket és eretnekségeket hangoztatnak. Az Isten választott népére gyakorolt hatás a gyülekezetben az, hogy félrevezessék és megzavarják őket; egyeseket akár a negativitás és a zavarodottság állapotába is taszíthatnak. Ezek mind a negativitást árasztó emberek által okozott kedvezőtlen hatások és zavarások. Ezért a beszédükkel és a viselkedésükkel együtt meg kell fékezni azokat, akik negativitást árasztanak – nem szabad elnézni vagy engedni nekik. A gyülekezetnek legyenek megfelelő módszerei és alapelvei ezeknek az embereknek a kezelésére. A testvéreknek egyrészt fel kell ismerniük ezeket az embereket és a negatív megjegyzéseiket. Másrészt, amikor Isten választott népe tisztánlátással bír, a gyülekezetnek haladéktalanul ki kell takarítania vagy ki kell zárnia ezeket az egyéneket az igazságalapelvekkel összhangban, megakadályozandó, hogy több embert befolyásoljanak és zavarjanak. Ezzel zárjuk a negativitás árasztásának különféle vetületeiről szóló beszélgetésünket.

C. A negativitás eloszlatásának alapelvei és útjai

Az embereknek sátáni természetük van; sátáni beállítottsággal élve nehéz elkerülni a negatív állapotokat. A negativitás különösen akkor válik általános jelenséggé, amikor valaki nem érti az igazságot. Mindenkinek vannak negatív pillanatai; egyeseknek gyakrabban, másoknak ritkábban, egyeseknek hosszabb, másoknak pedig rövidebb időn át. Az emberek érettsége eltérő, ahogyan a negativitásuk állapota is. A nagyobb érettséggel rendelkezők csak akkor válnak valamelyest negatívvá, amikor próbatételekkel néznek szembe, míg a csekélyebb érettséggel rendelkezők, akik még mindig nem értik az igazságot, képtelenek felismerni, amikor mások elképzeléseket terjesztenek vagy képtelenségeket beszélnek; megzavarhatják, befolyásolhatják őket és negatívvá válhatnak. Bármilyen felmerülő probléma a negativitásukhoz vezethet, akár említésre sem érdemes jelentéktelen dolgok is. Hogyan kellene megoldani a gyakori negativitás e problémáját? Ha valaki nem tudja, miként kell keresni az igazságot, nem tudja, miként kell enni és inni Isten szavait, illetve imádkozni Istenhez, akkor az nagyon problémássá válik; ő csak a testvérek támogatására és segítségére hagyatkozhat. Ha senki sem tud segíteni, vagy ha nem tudja elfogadni a segítséget, olyan negatív maradhat, hogy nem tud talpra állni, sőt akár a hittel is felhagyhat. Nézzétek, igen veszélyes, ha valakinek folyton elképzelései vannak és könnyen negatívvá válik. Az ilyen emberekkel bárhogyan is közlik az igazságot, azt nem fogadják el, folyton ahhoz ragaszkodnak, hogy a saját elképzeléseik és képzelődéseik helyesek; rendkívül bajos emberek. Bármennyire negatív is vagy, a szívedben meg kell értened, hogy az, hogy vannak elképzeléseid, nem jelenti azt, hogy azok igazodnak az igazsághoz; azt jelenti, hogy gond van a felfogásodban. Ha van egy kis józan eszed, nem szabad terjesztened ezeket az elképzeléseket; ez a legkevesebb, amit az embereknek be kell tartaniuk. Ha van benned egy kevés istenfélő szív és be tudod ismerni, hogy Isten követője vagy, keresned kell az igazságot, hogy eloszlasd az elképzeléseidet, alávesd magad az igazságnak, és ne bomlassz és kelts zavart. Ha ezt nem tudod megtenni és ragaszkodsz ahhoz, hogy elképzeléseket terjessz, akkor elveszítetted a józan eszed; szellemileg abnormális vagy, démonok szálltak meg és nem vagy ura önmagadnak. A démonoktól uralva mondod ki és terjeszted ezeket az elképzeléseket, bármi áron – nincs mit tenni, ez a gonosz szellemek műve. Ha van némi lelkiismereted és józan eszed, képesnek kell lenned megtenni a következőt: nem terjesztesz elképzeléseket és nem zavarod a testvéreket. Még ha negatívvá is válsz, akkor sem szabad olyasmit tenned, ami árt a testvéreknek; egyszerűen végezd jól a kötelességedet, végezd megfelelően a tennivalódat, valamint gondoskodj arról, hogy túljuss az önvádon – ez a magaviselet minimumkövetelménye. Még ha időnként negatív is vagy, ám semmi olyat nem tettél, amivel átlépted volna a határokat, Isten nem fog felhajtást csinálni a negativitásodból. Amíg van lelkiismereted és józan eszed, és képes vagy imádkozni Istenhez és Rá hagyatkozni, valamint keresni az igazságot, végül meg fogod érteni az igazságot és meg fogsz változni. Ha jelentős eseményekkel nézel szembe, mint például, hogy elbocsátanak vagy kiiktatnak, mert vezetőként nem végeztél valódi munkát, és úgy érzed, nincs remény az üdvösségre és negatívvá válsz – olyannyira negatívvá, hogy nem tudsz talpra állni, és úgy érzed, hogy elítéltek és megátkoztak, valamint félreértéseket és panaszokat fogalmazol meg Istennel szemben – mit kell tenned? Ez nagyon egyszerűen kezelhető: keress olyan embereket, akik értik az igazságot, hogy beszélgess és keress velük, és öntsd ki a szíved ezeknek az embereknek. Ami még fontosabb: járulj Isten elé, hogy őszintén imádkozz a negativitásodról és a gyengeségedről, valamint egyesével olyan dolgokról, amelyeket nem értesz és amelyeken nem tudsz úrrá lenni – beszélgess Istennel, ne rejts el semmit. Ha vannak kimondhatatlan dolgok, amelyeket nem tudsz másoknak kifejezni, akkor még sürgetőbb, hogy Isten elé járulj imádkozni. Egyesek megkérdezik: „Nem kárhoztatáshoz vezet az, ha beszélek erről Istennek?” Hát nem tettél már sok olyan dolgot, ami ellenkezik Istennel és kivívja az Ő kárhoztatását? Miért aggódnál emiatt az egy további dolog miatt? Azt hiszed, hogy ha nem beszélsz róla, Isten nem fogja tudni? Isten minden gondolatodat tudja. Beszélj nyíltan Istennel, öntsd ki a szívedet, őszintén tárd Elé a problémáidat és az állapotaidat. A gyengeségedet, a lázadó mivoltodat, sőt akár a panaszaidat is mind elmondhatod Istennek; még az is rendben van, ha zsörtölődni akarsz – Isten nem fogja elítélni ezt. Miért nem ítéli el Isten? Isten ismeri az ember érettségét; még ha nem is beszélsz Vele, Ő akkor is ismeri az érettségedet. Az, ha beszélsz Istennel, egyrészt lehetőség számodra, hogy teljesen kitárulkozz és megnyílj Istennek. Más tekintetben pedig az Istenhez való hozzáállásodat és a Neki való alávetettségedet is megmutatja; legalább azt megláttatod Istennel, hogy a szíved nem zárkózik el Előle, csupán gyenge vagy és nincs elég érettséged ahhoz, hogy úrrá légy ezen a dolgon, ennyi az egész. Nem áll szándékodban dacolni; az a hozzáállásod, hogy alávesd magad; csupán arról van szó, hogy túl csekély az érettséged és nem tudod viselni ezt a dolgot. Amikor teljesen megnyitod a szívedet Istennek és képes vagy megosztani Vele a legmélyebb gondolataidat, akkor, bár lehet gyengeség és panaszok, sőt sok negatív dolog abban, amit mondasz, van ebben egy dolog, ami helyes: elismered, hogy romlott a beállítottságod, elismered, hogy teremtett lény vagy, nem tagadod Isten teremtői identitását, és azt sem tagadod, hogy a közötted és Isten között fennálló viszony egy teremtett lény és a Teremtő viszonya. Rábízod Istenre azokat a dolgokat, amelyeken a legnehezebbnek találsz felülkerekedni, azokat a dolgokat, amelyek a leginkább gyengévé tesznek, és az összes legbensőbb érzésedről beszélsz Istennek – ez megmutatja a hozzáállásodat. Egyesek így szólnak: „Egyszer imádkoztam Istenhez, és Ő nem szüntette meg a negativitásomat. Még mindig nem tudok úrrá lenni rajta.” Nem számít; csak buzgón keresned kell az igazságot. Függetlenül attól, hogy mennyit értesz, Isten fokozatosan megerősít majd téged, és nem leszel többé olyan gyenge, mint kezdetben. Lehet bármennyi gyengeség vagy negativitás benned, illetve lehet bármennyi panaszod és negatív érzelmed, beszélj Istennel; ne kezeld Istent kívülállóként. Bárki előtt titkolhatsz dolgokat, Isten elől ne rejts el semmit, mivel Isten az egyetlen támaszod és az egyetlen üdvösséged is. Ezek a problémák csak azzal oldhatók meg, ha Isten elé járulsz; emberekre hagyatkozni hasztalan. Ezért amikor negativitással és gyengeséggel néznek szembe, azok a legokosabbak, akik Isten elé járulnak és Rá hagyatkoznak. Csak az ostoba és makacs emberek távolodnak el Istentől, kerülik Őt még jobban és szervezkednek a saját fejükben, amikor jelentős és kritikus eseményekkel néznek szembe és ki kell önteniük a szívüket Istennek. És mi a lényege ennek az egész szervezkedésnek? A negativitásuk és a panaszaik dacba fordulnak, a dac pedig Istennel szembeni ellenállássá és zúgolódássá változnak; ezek az emberek teljességgel összeegyeztethetetlenné válnak Istennel, az Istennel való kapcsolatuk pedig teljesen megtörik. Ugyanakkor, ha akkor is képes vagy amellett dönteni, hogy Isten elé járulsz, hogy keresd az igazságot, és amellett döntesz, hogy aláveted magad Isten vezénylésének és intézkedéseinek és igazi alávetett hozzáállást választasz, amikor ilyen negativitással és gyengeséggel nézel szembe, akkor, látván, hogy olyankor is őszintén alá akarod vetni magad Neki, amikor negatív és gyenge vagy, Isten tudni fogja, miként vezéreljen és vezessen ki a negativitásodból és a gyengeségedből. Ezeket a tapasztalatokat követően valódi hitet fogsz kialakítani Istenben. Úgy fogod érezni, hogy bármilyen nehézségekkel nézel is szembe, amíg keresed Istent és várakozol Rá, Ő el fogja rendezni a kiutat számodra anélkül, hogy tudnál róla, és megláttatja veled, hogy anélkül, hogy egyáltalán ráébredtél volna, a helyzetek megváltoztak, ami nem tesz többé gyengévé, hanem megerősít és fokozza a hitedet Istenben. Amikor elgondolkodsz ezeken az eseményeken, azt fogod érezni, hogy milyen gyerekes is volt az akkori gyengeséged. Ami azt illeti, az emberek épp ilyen gyerekesek, és Isten támogatása nélkül soha nem érnének meg a gyerekességükből és a tudatlanságukból. Az ember élete csak azáltal, csak az afféle tapasztalás által növekszik és érik, majd növekszik fel teljesen egy felnőtt érettségévé, hogy e dolgok megtapasztalásának folyamatában az ember fokozatosan elfogadja Isten szuverenitását és aláveti magát annak, pozitívan és aktívan néz szembe ezekkel a tényekkel, keresi az alapelveket, keresi Isten szándékait, többé nem kerüli Istent, nem távolodik el Tőle és nem is lázadó Istennel szemben, hanem egyre inkább alávetetté válik egyre kevesebb lázadással, egyre közelebb kerül Istenhez, és egyre inkább képes alávetni magát Istennek.

Miként kell az embernek kezelnie és eloszlatnia a negatív állapotokat? Nem kell félni a negativitástól; a lényeg a józan ész megléte. Hát nem könnyű ostobán viselkedni, amikor az ember állandóan negatív? Amikor az ember negatív, amikor panaszkodik vagy lemond önmagáról, és mindenféle józan ész nélkül beszél és cselekszik – hát nem befolyásolja ez a kötelessége végzését? Ha valaki át tudja adni magát a kétségbeesésnek és belemerül a negativitásba, az nem Isten elárulása vajon? A súlyos negativitás olyan, mint az elmebetegség, valamelyest ahhoz hasonlít, amikor az embert démonok szállják meg; a józan ész hiányát jelenti. Az, ha valaki nem keresi az igazságot a megoldásokért, valóban veszélyes. Amikor az emberek negatívak, ha teljességgel híján vannak az istenfélő szívnek, könnyen elveszítik a józan eszüket; körbejárnak, terjesztve a negativitásukat, az elégedetlenségüket és az elképzeléseiket. Ez szándékos szembeszállás Istennel és igen könnyedén akadályozhatja és megzavarhatja a gyülekezet munkáját, túl borzasztó következmény ahhoz, hogy belegondoljunk, és igen könnyen lehet, hogy Isten visszautasítja őket. Ha azonban az ember a negativitása közepette képes keresni az igazságot, megőrzi istenfélő szívét, nem beszél negatívan és nem is terjeszti a saját negativitását és elképzeléseit, valamint megőrzi az Istenbe vetett hitét és az alávetett viszonyulását Hozzá, akkor az ilyen ember könnyen felemelkedhet a negativitásból. Mindenkinek vannak negatív pillanatai; ezeknek csak az intenzitása, az időtartama és az okai különbözőek. Egyesek általában nem negatívak, hanem akkor válnak azzá, amikor valamiben kudarccal vagy megingással szembesülnek; mások jelentéktelen dolgok miatt negatívvá válhatnak, akár csak azért is, ha valaki olyasmit mond, amivel megsérti a büszkeségüket. Egyesek pedig kissé kedvezőtlen körülmények miatt válnak negatívvá. Értik az ilyen emberek, hogy miként kell élni az életet? Van rálátásuk? Megvan bennük egy normális ember széleslátókörűsége és nagylelkűsége? Nincs. A körülményektől függetlenül – amíg valaki a romlott beállítottságai közepette él, gyakran fog bizonyos negatív állapotokba kerülni. Persze ha valaki érti az igazságot és átlátja a dolgokat, egyre ritkábbak lesznek a negatív állapotai, és amint az érettsége növekszik, fokozatosan eltűnik majd a negativitása, míg végül teljesen a semmibe vész. Azoknak, akik nem szeretik az igazságot, akik egyáltalán nem fogadják el az igazságot, egyre több negatív érzelmük, negatív állapotuk, valamint negatív gondolatuk és attitűdjük lesz, amelyek minél inkább felhalmozódnak, annál súlyosabbá válnak, ha pedig egyszer eluralják őket ezek a dolgok, nem tudnak majd talpra állni, ami nagyon veszélyes. A negativitás haladéktalan eloszlatása ezért kulcsfontosságú. A negativitás eloszlatásához az embernek proaktívan keresnie kell az igazságot; olvasnia kell Isten szavait és elmélkednie kell rajtuk, miközben az, ha fenntartja a nyugalom állapotát az Ő jelenlétében, elvezeti ahhoz, hogy megvilágosodást és megvilágítást nyerjen, lehetővé téve számára, hogy megértse az igazságot és átlássa a negativitás lényegét, és így megoldja a negativitás problémáját. Ha továbbra is a saját elképzeléseidhez és indokaidhoz ragaszkodsz, akkor rendkívül ostoba vagy, és meg fog ölni az ostobaságod és a tudatlanságod. Ettől függetlenül a negativitás eloszlatásának proaktívnak, nem pedig passzívnak kell lennie. Egyesek azt hiszik, hogy amikor a negativitás felmerül, egyszerűen csak figyelmen kívül kell hagyniuk; amikor ismét boldognak érzik magukat, a negativitásuk természetszerűleg örömbe fordul. Ez ábránd: az igazság keresése és elfogadása nélkül a negativitás nem szűnik meg automatikusan. Még ha meg is feledkezel róla és semmit sem érzel a szívedben, az sem jelenti azt, hogy a negativitásod lényegi okát megoldottad. Amikor felmerülnek a megfelelő körülmények, ismét fel fog lobbanni, ami általános jelenség. Ha az ember okos és van józan esze, azonnal keresnie kell az igazságot, amint a negativitás felmerül, és az igazság elfogadásának módszere segítségével el kell oszlatnia azt, ezzel gyökerestül megoldva a negativitás problémáját. Akik gyakran negatívak, mindannyian azért azok, mert nem tudják elfogadni az igazságot. Ha nem fogadod el az igazságot, úgy fog ragaszkodni hozzád a negativitás, mint egy ördög, minek köszönhetően folyamatosan negatív leszel, az engedetlenség, elégedetlenség és az Isten iránti panasz érzése alakul ki benned, míg azon nem kapod magad, hogy ellenállsz Istennek, harcolsz és lázongsz Isten ellen – ekkor jön el az, hogy mindennek végére érsz majd, a rút arcod pedig lelepleződik. Az emberek elkezdenek leleplezni, boncolgatni és jellemezni téged, és csak most, a zord valósággal szembesülve kezdenek folyni a könnyeid; ekkor aztán összeomlasz és kétségbeesésedben verni kezded a melledet – nincs más hátra számodra, mint hogy elfogadd Isten büntetését! A negativitás nem csupán gyengíti az embereket, hanem arra is készteti őket, hogy panaszkodjanak Istenre, megítéljék Istent, tagadják Istent, sőt akár közvetlenül harcoljanak és zúgolódjanak Isten ellen. Ezért ha valaki negativitásának az eloszlatása késlekedik, ha egyszer istenkáromló szavakat fed fel és sérti Isten természetét, a következmények nagyon súlyosak. Ha egyetlen esemény, mondat, illetve gondolat vagy nézőpont miatt negativitásba merülsz és panaszokat dédelgetsz, az azt mutatja, hogy a dologról szóló megértésed torzult, hogy elképzeléseid és képzelődéseid vannak róla; a dologról alkotott nézeteid biztosan nem felelnek meg az igazságnak. Ezen a ponton keresned kell az igazságot és helyesen kell szembenézned vele, igyekezve, hogy mielőbb gyorsan korrigáld ezeket a téves elképzeléseket és elgondolásokat, és ne engedd, hogy ezek az elképzelések gúzsba kössenek és félreirányítsanak egy engedetlen, elégedetlen és Istenre neheztelő állapotba. A negativitás haladéktalan eloszlatása kulcsfontosságú, a teljes eloszlatása pedig szintén nagyon fontos. A negativitás eloszlatásának legjobb módja természetesen az, ha az ember keresi az igazságot, többet olvassa Isten szavait, és Isten elé járul, hogy keresse az Ő megvilágosítását. Időnként átmenetileg képtelen lehetsz arra, hogy változtass a gondolataidon és a nézőpontjaidon, de legalább annyit tudnod kell, hogy tévedsz, és hogy ezek a gondolataid eltorzultak. Ily módon a minimális eredmény az lesz, hogy ezek a téves gondolatok és nézőpontok nem fogják befolyásolni a hűségedet a kötelességed végzésében, nem lesznek hatással az Istennel való kapcsolatodra, és nem lesznek hatással arra, hogy Isten elé járulj, hogy megnyisd a szívedet és imádkozz – legalább ezt az eredményt el kell érni. Amikor elnyel a negativitás és engedetlen és elégedetlen vagy, valamint panaszokat dédelgetsz Istennel szemben, ám nem akarod keresni az igazságot a megoldás érdekében, úgy vélve, hogy az Istennel való kapcsolatod normális, miközben valójában a szíved távol van Istentől és nem akarod többé olvasni az Ő szavait, illetve imádkozni, nem vált vajon súlyossá a probléma? Így szólsz: „Bármennyire negatív vagyok is, a kötelességem végzésében nincs akadály és nem hagytam el a munkámat. Hűséges vagyok!” Megalapozottak ezek a szavak? Ha gyakran vagy negatív, az nem romlott beállítottság kérdése; súlyosabb problémák vannak: elképzeléseid vannak Istenről, félreérted Őt és gátakat építettél magad és Isten közé. Ha nem keresed az igazságot ennek megoldása érdekében, az nagyon veszélyes. Hogyan gondoskodhat valaki arról, hogy mindvégig hűségesen és felületesség nélkül végezze a kötelességét, ha gyakran negatív? Vajon a negativitás csak úgy magától elmúlhat vagy eltűnhet, ha nem szüntetik meg? Ha az ember nem keresi időben az igazságot a megoldás érdekében, a negativitás tovább fog fejlődni és csak rosszabb lesz. Az ezáltal okozott következmények csak még hátrányosabbak lesznek. Egyáltalán nem pozitív irányba alakulnak majd, csak kedvezőtlen irányba növekednek. Ezért amikor negativitás merül fel, gyorsan keresned kell az igazságot az eloszlatása érdekében; csak ez biztosítja, hogy képes legyél jól végezni a kötelességeidet. A negativitás eloszlatása kulcsfontosságú, és nem szabad halogatni!

2021. június 26.