2. Negativitás árasztása, miközben az ember nem hajlandó elfogadni a metszést

Van egy másik helyzet, amelyben az emberek valószínűleg negativitást árasztanak: amikor metszéssel szembesülnek és nem tudják elfogadni a metszés egyes szavait, akkor engedetlenséget, elégedetlenséget és sérelmeket táplálnak majd a szívükben, és néha még sértve is érzik magukat. Azt hiszik, igazságtalanság történt: „Miért nem engedik nekem, hogy kimagyarázzam vagy tisztázzam magam? Miért metszenek meg állandóan?” Jellemzően miféle negativitást árasztanak ezek az emberek? Az önigazolás és a maguk védelme érdekében indokokat is keresnek. Ahelyett, hogy boncolgatnák, helyrehoznák vagy orvosolnák a hibáikat, az ügyük mellett érvelnek, és afféle dolgokat mondanak, hogy miért nem csináltak jól valamit, milyen okok vannak mögötte, milyen objektív tényezők és feltételek álltak fenn, és miként nem szántszándékkal tették azt; ezeket a kifogásokat használják fel az önigazolásra és a védekezésre, abbéli céljukat elérendő, hogy visszautasítsák a metszést. Ezek az emberek nem ismerik el, hogy a metszés helyes, sok másik emberrel elemzik a metszés eseményét, és megpróbálják mindenki előtt világosan megmagyarázni a dolgot. Még a következőhöz hasonló elgondolásokat is terjesztenek: „Az efféle metszés el fogja venni az emberek kedvét a kötelességeik végzésétől. Senki sem lesz többé hajlandó tenni a kötelességét. Az emberek nem fogják tudni, hogyan tovább, és nem lesz útjuk a gyakorláshoz.” Sőt, olyanok is vannak, akik látszólag arról beszélnek, hogy miként fogadják el a metszést, valójában azonban arra használják fel a beszélgetést, hogy igazolják önmagukat és védekezzenek, és még több emberrel elhitessék, hogy Isten háza egyáltalán nincs tekintettel az emberek érzéseire abban, ahogyan velük bánik, és hogy még egy kis hiba is metszést eredményezhet. Azok, akik hajlamosak negativitást árasztani, sosem gondolkodnak el önmagukon. Még amikor metszéssel szembesülnek, akkor sem gondolkodnak el a hibáik természetén, illetve azon, hogy mi okozta őket. Nem boncolgatják ezeket a kérdéseket, hanem következetesen vitáznak, igazolják és védelmezik magukat. Egyesek még ezt is mondják: „Mielőtt megmetszettek, úgy éreztem, van út, amit kövessek. Amikor azonban megmetszettek, összezavarodtam. Többé nem tudom, miként gyakoroljak vagy miként higgyek Istenben, és nem látom az előre vezető utat.” Másoknak pedig ezt mondják: „Nagyon óvatosnak kell lennetek, hogy ne metsszenek meg; az oly fájdalmas, mintha lehúznának rólatok egy réteg bőrt. Ne kövessétek az én régi utamat. Nézzétek meg, mi lett belőlem, miután megmetszettek. Elakadtam, képtelen vagyok előre vagy hátra mozdulni; semmi sem jó, amit teszek!” Helyesek ezek a szavak? Van velük valami probléma? (Igen. Önmagukat igazolják és érvelnek, azt mondván, hogy ők semmi rosszat nem tettek.) Milyen üzenetet közvetítenek ezen az indokláson és érvelésen keresztül? (Azt mondják, Isten háza rosszul teszi, hogy megmetszi az embereket.) Egyesek ezt mondják: „Mielőtt megmetszettek, úgy éreztem, van utam, amelyet követek, miután azonban megmetszettek, nem tudom, mit tegyek.” Miért van az, hogy a metszést követően nem tudják, mit tegyenek? Mi ennek az oka? (Amikor metszéssel szembesülnek, nem fogadják el az igazságot és nem próbálják megismerni önmagukat. Táplálnak bizonyos elképzeléseket, és nem keresik az igazságot, hogy eloszlassák őket. Emiatt út nélkül maradnak. Ahelyett, hogy önmagukban keresnék az okot, az ellenkezőjét állítják, miszerint a metszés miatt veszítették el az útjukat.) Hát nem vádaskodás ez? Olyan, mintha ezt mondanák: „Amit tettem, az összhangban állt az alapelvekkel, a te metszésed azonban világossá teszi, hogy nem engeded, hogy az alapelvek szerint kezeljem a dolgokat. Nos, hogyan kellene hát gyakorolnom a jövőben?” Erre gondolnak azok, akik ilyesmiket mondanak. Elfogadják vajon, hogy megmetszik őket? Elfogadják azt a tényt, hogy hibáztak? (Nem.) Nem azt jelenti-e valójában ez az állítás, hogy tudják, miként kell meggondolatlanul gaztetteket elkövetni, amikor azonban megmetszik és arra kérik őket, hogy az alapelvek szerint cselekedjenek, nem tudják, mit tegyenek és összezavarodnak? (De igen.) Akkor korábban hogyan tettek dolgokat? Amikor valaki metszéssel szembesül, vajon az nem azért van, mert nem az alapelveknek megfelelően cselekedett? (De igen.) Meggondolatlanul gaztetteket követ el, nem keresi az igazságot és nem az alapelvek vagy Isten házának szabályai szerint teszi a dolgokat, ezért metszésben részesül. A metszés célja az, hogy lehetővé tegye az emberek számára, hogy keressék az igazságot és az alapelvek szerint cselekedjenek, hogy megakadályozza őket abban, hogy ismét meggondolatlanul gaztetteket kövessenek el. Ezek az emberek azonban a metszéssel szembesülve azt mondják, többé nem tudják, miként cselekedjenek, illetve miként gyakoroljanak – tartalmazzák-e ezek a szavak az önismeret bármilyen elemét? (Nem.) Nem áll szándékukban megismerni önmagukat, illetve keresni az igazságot. Helyette ezt sugallják: „Korábban jól végeztem a kötelességeimet, amióta azonban megmetszettél, összekuszáltad a gondolataimat és összezavartad a kötelességeimhez való hozzáállásomat. A gondolkodásom most nem normális, és nem vagyok olyan határozott vagy merész, mint korábban, nem vagyok olyan bátor, és ez mind a metszés miatt van. Amióta megmetszettek, mély seb esett a szívemen. Ezért meg kell mondanom a többieknek, hogy legyenek nagyon óvatosak, amikor a kötelességeiket végzik. Nem szabad felfedniük a hiányosságaikat vagy hibázniuk; ha hibáznak, megmetszik őket, aztán pedig félénkké válnak és elveszítik az egykori lendületüket. A merészségük jelentősen eltompul, a fiatalos bátorságuk és vágyuk pedig, hogy mindenüket beleadják, eltűnik, és ők ott maradnak szelíden, gyáván, a saját árnyékuktól is félve, és úgy érezve, hogy semmi sem jó, amit tesznek. Nem fogják érezni többé Isten jelenlétét a szívükben, és egyre távolibbnak érzik majd magukat Tőle. Még az imádság és az Istenhez szóló kiáltás is úgy tűnik majd, hogy válasz nélkül marad. Úgy fogják érezni, hogy nincs meg bennük ugyanaz az életerő, lelkesedés és szeretetreméltóság, sőt elkezdik ócsárolni magukat.” Vajon egy tapasztalattal bíró ember szívből jövő szavai ezek? Őszinték? Építik az embereket, vagy a hasznukra válnak? Hát nem csupán a tények kicsavarása ez? (De igen, ezek meglehetősen képtelen szavak.) Azt mondják: „Ne lépj a nyomdokaimba, illetve ne ismételd a régi utamat! Úgy látjátok, hogy most már elég jól viselem magam, valójában azonban csupán megijedtem azután a metszés után és nem vagyok oly szabad és felszabadult, mint annak előtte.” Milyen hatással vannak ezek a szavak a hallgatóságra? (Őrizkedőbbé teszik az embereket Istennel szemben, és arra késztetik őket, hogy a metszéstől való félelem okán körültekintően viselkedjenek.) Ilyen negatív hatásuk van. Miután ezt hallják, az emberek így fognak gondolkodni: „Nem mondod! Egy apró ügyetlenség, és azon kapod magad, hogy megmetszenek – semmit sem tehetsz, hogy megakadályozd! Miért kell ilyen nehéznek lennie, hogy az ember kötelességeket végezzen Isten házában? Folyton az igazságalapelvekről van szó – ez oly megerőltető! Hát nem elég az, ha csak egy egyszerű, kiegyensúlyozott életet élünk? Ez nem nagy igény vagy túlzó remény, de miért oly nehéz megvalósítani? Őszintén remélem, hogy nem metszenek meg. Nagyon félénk ember vagyok; általában, amikor az emberek rám néznek és hangosan beszélnek, a szívem kalapálni kezd. Ha tényleg szembesülök a metszéssel, a szavak pedig oly könyörtelenek és így boncolgatják a tényeket, miként tudnám azt kezelni? Nem lennének vajon rémálmaim tőle? Mindenki azt mondja, hogy a metszés jó, én azonban nem értem, hogy lehetséges ez. Hát az illető nem ijedt meg tőle? Ha engem megmetszenének, én is megijednék.” Nem azok szavainak a hatása ez vajon, akik negativitást árasztanak? Pozitív vagy negatív ez a hatás? (Negatív.) Ezek a negatív állítások óriási kárt okozhatnak azoknak, akik hajlandóak az igazságra törekedni! Nos, mondjátok meg Nekem, a Sátán szolgái-e azok, akik gyakran árasztanak negativitást és terjesztenek halált? Olyan emberek-e, akik megzavarják a gyülekezet munkáját? (Igen.)

Egyes emberek a saját elgondolásaik szerint cselekednek és szembemennek az alapelvekkel. Miután megmetszik őket, úgy érzik, hogy annak ellenére, hogy oly szorgalmasan dolgoztak és megfizették az árát, mégis megmetszették őket, ezért engedetlenség tölti el a szívüket, és nem fogadják el a leleplezést vagy a boncolgatást. Úgy hiszik, hogy Isten igazságtalan, és hogy Isten háza méltánytalan velük szemben abban, hogy egy hozzájuk hasonló hasznos tehetséges embert, aki oly sok szenvedést visel el és oly nagy árat fizet, Isten háza nem dicséri, sőt még meg is metszi. Az engedetlenségükből sérelmek születnek, ők pedig negativitást fognak árasztani: „Ahogyan én látom, semmi sem nehezebb annál, mint istenben hinni; igazán nehéz áldásokban részesülni és egy kis kegyelmet élvezni. Oly nagy árat fizettem, de megmetszettek azért, mert egy dolgot rosszul csináltam. Ha egy hozzám hasonló ember nem alkalmas a feladatra, akkor ki lenne az? Hát isten nem igazságos? Miért van az, hogy képtelen vagyok felismerni az igazságosságát? Hogy lehet az, hogy isten igazságossága oly összeegyeztethetetlen az emberek elképzeléseivel?” Nem boncolgatják, hogy mit tettek, ami ellenkezik az alapelvekkel, illetve, hogy milyen romlott beállítottságokat tártak fel. Nem elég, hogy egy szemernyi megbánás vagy alávetettség nincs bennük – még nyíltan ítélkeznek és ellen is állnak. Miután meghallják, hogy így nyilatkoznak, a legtöbb ember elkezd valamelyest együttérezni velük, és megingatják őket: „Igaz, nem így van? Az illető húsz éve hisz Istenben, és mégis metszéssel nézett szembe. Ha egy olyan ember, aki húsz éve hisz, nem feltétlenül üdvözül, akkor a hozzánk hasonló embereknek még kevesebb a reményük.” Hát nem megmérgezték őket? Amint a negativitás árad, a mérget elhintik, mint egy magot, amelyet az emberek szívébe ültetnek, az pedig gyökeret ereszt, kicsírázik, kivirágzik és gyümölcsöt terem az elméjükben. Mielőtt az emberek észreveszik, megmérgezték őket, és ellenállás meg panaszok támadnak bennük Istennel szemben. Amikor ezeket az embereket megmetszik, engedetlenné válnak Istennel szemben, azzal kapcsolatban pedig elégedetlenné, ahogyan Isten háza kezelte őket. Ahelyett, hogy a bűnbánás és a beismerés hozzáállását tanúsítanák, vitatkoznak, indokolnak és védekeznek. Széltében-hosszában híresztelik, hogy mennyi nehézséget viseltek el, milyen munkát végeztek és milyen kötelességeket tettek meg a sok évnyi hitük során, és hogy ahelyett, hogy most jutalmakat kapnának, metszéssel néznek szembe. A metszésből nemcsak a saját romlottságukat és az általuk elkövetett hibákat nem ismerik fel, hanem ráadásul azt az elgondolást terjesztik, hogy az, ahogyan Isten háza bánt velük, igazságtalan és a legkevésbé sem észszerű, és hogy nem szabadna így bánni velük, ha pedig így bánnak velük, akkor Isten nem igazságos. Annak oka, amiért ezt a negativitást árasztják, az, hogy nem tudják elfogadni a metszést, illetve a tényt, hogy hibákat követtek el, azt a tényt pedig még kevésbé fogadják és ismerik el, hogy kárt okoztak a testvérek életbe való belépésének és a gyülekezet munkájának. Azt hiszik, hogy helyesen cselekedtek, és hogy Isten háza volt a hibás a megmetszésükben. A negativitás árasztásával azt akarják közölni az emberekkel, hogy Isten háza igazságtalan abban, ahogyan az emberekkel bánik: ha valaki hibát vét, Isten háza munícióként fogja azt felhasználni ellene, belekapaszkodik ebbe az ügybe és könyörtelenül addig metszi őt, amíg engedelmessé nem válik és azt nem hiszi, hogy semmiféle hozzájárulást nem tett, amíg többé nincs senki, aki bálványozza őt, többé nem értékeli önmagát és többé nem merészel jutalmakat kérni Istentől – Isten háza csak akkor éri majd el a célját. A céljuk azzal, hogy ezt a negativitást árasztják, az, hogy még több ember keljen a védelmükre, hogy még több emberrel megismertessék az „igazságot”, azok pedig lássák, hogy ők mennyi szenvedést viseltek a sok évnyi Istenbe vetett hitük alatt, hogy milyen jelentősek voltak a hozzájárulásaik és mennyire alkalmasak, valamint milyen tapasztalt hívők is ők. Ezzel a maguk oldalára akarnak állítani másokat, hogy közösen szálljanak szembe Isten házának szabályaival és az Isten háza által rájuk osztott metszéssel. Természetét tekintve nem arról szól ez, hogy a maguk oldalára csalogassák az embereket? (De igen.) A negativitás efféle árasztásával az a céljuk, hogy a maguk oldalára csalogassák az embereket és félrevezessék őket, és zavarják a gyülekezet munkáját, hogy hangot adjanak a neheztelésüknek. Attól függetlenül, hogy végső soron milyen hatással van az emberekre az, amikor kiárasztják a negativitásukat, a hatás és a következmény az, hogy félrevezetik és megzavarják az embereket, hogy kárt okoznak nekik. Ez nem építő. Ez negatív hatás.

Amikor az emberek metszéssel szembesülnek, alapvetően efféle negativitásokat árasztanak. Nem tudják elfogadni a metszést, a szívükben pedig elégedetlenek és engedetlenek, képtelenek elfogadni azt Istentől. Az első reakciójuk nem az, hogy a metszést illetően az igazságot keresik és elgondolkodnak magukon, megismerik és boncolgatják önmagukat, hogy lássák, pontosan mit tettek rosszul, hogy a tetteik igazodtak-e az alapelvekhez, hogy Isten háza miért metszette meg őket, valamint az, hogy így bántak velük, vajon személyes neheztelés miatt történt, vagy pedig igazságos és észszerű volt. Az első reakciójuk nem az, hogy ezeket a dolgokat kutatják, hanem az az első reakciójuk, hogy a képesítéseikre, az elviselt nehézségeikre és ráfordításukra hivatkozva ellenzik a metszést. Ezáltal minden, a szívükben felmerülő dolog szükségszerűen negatív lesz, amiben semmi pozitív nincs. Amikor tehát a metszést követően az érzéseikről és a megértésükről beszélnek, természetesen negativitást árasztanak és elképzeléseket terjesztenek. A negativitás árasztását és az elképzelések terjesztését azonnal le kell állítani és meg kell fékezni, nem szabad elnézni és figyelmen kívül hagyni. Ezek a negatív dolgok gátolni, zavarni és károsítani fogják minden egyes ember életbe való belépését, és nem játszhatnak pozitív szerepet, az emberek Isten iránti hűségét és a kötelességeik hűséges végzését pedig még kevésbé ösztönözhetik. Ezért amikor az ilyen emberek negativitást árasztanak, zavarják a gyülekezeti életet, és meg kell fékezni őket.

3. Negativitás árasztása, amikor az ember hírneve, státusza és érdekei sérülnek

Amellett, hogy az elbocsátást vagy a metszést követően negativitást árasztanak, milyen más helyzetekben árasztanak még negativitást az emberek? (Amikor az emberek érdekei sérülnek és úgy érzik, veszteséget szenvedtek.) (Egyesek sok éve végzik a kötelességeiket, amikor azonban megbetegednek vagy a családjukat csapás sújtja, így kérdezősködnek: „Mit nyertem én abból, hogy oly sok éven át hittem Istenben?”) A búvalbélelt emberek megszokott jelmondata ez: „Mit nyertem?” Milyen más helyzetek léteznek? (Egyesek nemcsak hogy nem érnek el eredményeket a kötelességeikben, hanem gyakran követnek el hibákat is, ezért a következőt kérdezik: „Miért világosít meg Isten másokat, engem pedig nem? Miért adott nekik Isten olyan jó képességet, miközben az én képességem oly szegényes?” Ahelyett, hogy a saját problémáikon gondolkodnának, Istenre hárítják a felelősséget, és azt mondják, hogy Isten nem világosította meg, illetve nem vezette őket, aztán pedig folyamatosan panaszkodnak Istenre.) Azt állítják, hogy Isten igazságtalan, azt kérdezik, hogy miért világosít meg és részesít kegyelemben másokat, őket pedig nem, morgolódnak, hogy miért nem érnek el eredményeket a kötelességeikben – panaszkodnak. Az általatok mondott példák jók. Még valami? (Egyesek teli lesznek nehezteléssel, amikor kiigazítják a számukra kijelölt kötelességeket, megkérdőjelezik, hogy miért történt ez, és gyanakszanak, hogy a vezetők és a dolgozók célba veszik őket és megnehezítik a dolgukat.) Úgy érzik, hogy Isten háza lenézi őket? (Igen.) Egyeseket, akik nem végeznek tényleges munkát, elbocsátanak és kiiktatnak, ők pedig úgy érzik, hogy sérült a hírnevük és a státuszuk. Hogy hangot adjanak az elégedetlenségüknek, bizalmas körben folyton panaszkodnak: „Rövid ideje hiszek istenben, nem jó a felfogóképességem és gyenge képességű vagyok. Nem érek fel a többiekhez. Ha ők mondják, hogy nem vagyok képes, akkor biztosan úgy van!” Látszólag elismerik a hiányosságaikat, valójában azonban az elvesztett előnyeiket próbálják visszaszerezni, szakadatlanul panaszkodva és olyasmiket mondva, amivel elnyerhetik az emberek együttérzését és azt éreztethetik velük, hogy Isten háza igazságtalan. Amint sérülnek az érdekeik, vonakodóvá válnak és folyton abban reménykednek, hogy megtérülnek a veszteségeik és kárpótlásban részesülnek. Ha nem, akkor elveszítik a hitüket Istenben, többé nem tudják, miként higgyenek Benne, és efféle dolgokat mondanak: „Régebben azt gondoltam, nagyszerű dolog hinni istenben, és hogy vezetőként vagy dolgozóként tevékenykedni a gyülekezetben biztosan nagy áldásokat hoz majd. Sosem számítottam arra, hogy elbocsátanak és kiiktatnak, és hogy a többiek elutasítanak. Ha belegondolok, hogy ilyesmi megtörténhet isten házában! Nem feltétlenül mindenki jó ember, aki hisz istenben, és nem minden dolog képviseli istent vagy az igazságot, amit isten háza tesz.” Milyen természetűek az efféle állítások? Az illető szavai – kimondva és kimondatlanul támadást fejeznek ki. Ítéletet és ellenállást közölnek. Az illető látszólag egy bizonyos vezetőt vagy a gyülekezetet veszi célba, de valójában Istent, az Ő szavait, valamint az Ő házának adminisztratív rendeleteit és szabályait célozza meg a szívében. Pusztán a neheztelésének ad hangot. Miért ad hangot a neheztelésének? Úgy érzi, veszteséget szenvedett; igazságtalanságot és elégedetlenséget érez a szívében, valamint ki akar könyörögni dolgokat és kárpótlásban akar részesülni. Míg az ilyen emberek által árasztott negativitás a legtöbb ember számára nem jelent számottevő fenyegetést, olyanok ezek a hitvány szavak, mint a bosszantó legyek vagy az ágyi poloskák, amelyek enyhe zavart okoznak az emberek elméjében. A legtöbben elutasítást és idegenkedést éreznek, amikor ezeket a szavakat hallják, de óhatatlanul lesznek olyanok, akik az ilyen emberekkel egyívásúak, akik azonos beállítottsággal, lényeggel és hajlamokkal rendelkeznek, akik velük azonos rothadó tollazattal bíró madarak, és akiket ezek megingatnak és megzavarnak. Ez elkerülhetetlen. Sőt, egyes csekély érettséggel rendelkező, tisztánlátás híján lévő embereket megzavarhatnak ezek a negatív megjegyzések, és befolyásolhatják az Istenbe vetett hitüket. Ezek az emberek már nem tudják, pontosan mire is való az Istenbe vetett hit, nincsenek tisztában a víziók igazságával, és az igazság felfogására való képességük is gyenge. Amikor meghallják ezeket a negatív állításokat, rendkívül valószínű, hogy önkéntelenül is befogadják őket, és így szenvednek a befolyásuktól. Ezek a szavak mérgek. Könnyen el lehet őket ültetni az emberek szívében. Ha egyszer valaki elfogadta ezeket a negatív megjegyzéseket, közömbösséggel válaszol, amikor Isten háza egy kötelesség elvégzésére kéri őt. Lagymatag, amikor Isten háza az együttműködését kéri valamilyen feladatban. Csak akkor fogja elvállalni, ha van kedve, különben nem, mindig mindenféle indokkal és kifogással áll elő. Mielőtt hallotta volna ezeket a negatív megjegyzéseket, volt egy kevés őszinteség az Istenbe vetett hitében, és volt némi pozitív, proaktív hozzáállása, amikor a kötelességeit végezte. Miután azonban meghallja ezeket a negatív megjegyzéseket, közömbössé válik, és a testvéreivel szemben is hűvös. Óvakodik tőlük. Amikor a gyülekezet elrendeli számára egy feladat elvégzését, folyamatosan kitér és ismételten eltolja azt magától, nagy passzivitást tanúsítva. Korábban pontosan járt az összejövetelekre, miután azonban ezeket a megjegyzéseket hallja, a részvétele rendszertelenné válik – amikor jó hangulatban van, eljön, amikor azonban nincs, akkor nem. Ha otthon valami kellemetlenség történik, aggódik, hogy csapás történhet, ezért több összejövetelre jár és többet olvas Isten szavaiból. Ha Isten szavainak olvasását követően el van ragadtatva, boldog és meghatódik, még némi pénzt is felajánl. Amint azonban nyugodtak otthon a dolgok, ismét leáll az összejövetelek látogatásával. Amikor a testvérek kísérletet tesznek arra, hogy a támogatása reményében beszélgessenek vele, kifogásokkal áll elő, hogy visszautasítsa azt; amikor pedig a testvérek elmennek hozzá, nem nyitja ki az ajtót, akkor sem, amikor nyilvánvalóan otthon van. Mi folyik itt? Hatással voltak rá azok a negatív megjegyzések – megmérgezték őt és azt hiszi, hogy az Istenben hívők megbízhatatlanok. Először eléggé megbízott ezekben az emberekben, amikor pedig Isten szavait olvasta, erre gondolt: „Ezek Isten szavai, ezek az emberek a testvéreim, ez Isten háza – milyen csodálatos!” Miután azonban hallotta a bizonyos emberek által terjesztett negatív megjegyzéseket, megváltozott. Hát nem befolyásolták őt? Nem sérült az életbe való belépése? (De igen.) Ki befolyásolta őt? Azok az emberek tették ezeket a megjegyzéseket, akik negativitást árasztanak. Ha valaki még nem fektetett le szilárd alapot az igaz úton, illetve nem ette és itta Isten szavait egészen addig, amíg meg nem érti az igazságot, könnyen befolyásolhatják negatív dolgok. Azokat pedig különösen könnyedén megingatják a negatív szavak, akiknek nincs az igazság felfogására való képességük, hanem egyszerűen csak figyelik az irányzatokat, megfigyelik a helyzetet, és a felszíni jelenségeket nézik. Az óvakodásuk különösen akkor növekszik még jobban, amikor efféle téveszméket hallanak az emberektől: „isten háza nem feltétlenül igazságos, és nem minden pozitív, amit isten háza tesz”. Az igazságnak megfelelő állítást nem mindig fogadják el könnyedén, egy negatív állítás, egy képtelen állítás, az igazságnak ellentmondó állítás azonban igen könnyedén gyökeret ereszt az emberek szívében, eltávolítani pedig nem könnyű. Az embereknek oly nehéz elfogadniuk az igazságot, a téveszméket pedig oly könnyedén elfogadják!

Egyes rossz emberi mivolttal rendelkező emberek nagy jelentőséget tulajdonítanak a tekintélyüknek, a hírnevüknek, a testi élvezetüknek, valamint a személyes vagyonuknak és érdekeiknek. Amikor a hírnevük, státuszuk és a közvetlen érdekeik veszteséget szenvednek, nem fogadják el ezt Istentől, illetve nem fogadják el az Isten által számukra kialakított környezetet, képtelenek elengedni ezeket a dolgokat és figyelmen kívül hagyni a személyes nyereségüket és veszteségüket. Ehelyett különböző lehetőségeket használnak fel arra, hogy levezessék az elégedetlenségüket és az engedetlenségüket, és kiárasszák a negatív érzelmeiket, minek következtében egyesek nagyon szenvednek. Amikor tehát az ilyen emberek negativitást árasztanak, a gyülekezetvezetőknek először is azonnal fel kell fogniuk a helyzetet, valamint időben le kell állítaniuk és meg kell fékezniük ezeket az embereket. A gyülekezetvezetőknek természetesen proaktív módon le is kell leplezniük ezeket az embereket, és beszélniük kell a testvérekkel arról, hogy miként ismerjék fel őket, miért mondják ezeket a negatív és képtelen dolgokat, valamint hogy miként kezeljék és ismerjék fel ezeket a szavakat, megelőzendő, hogy azok félrevezessék őket és súlyos kárt okozzanak nekik. Az embernek képesnek kell lennie felismerni és boncolgatni az efféle embereket, és ezáltal elkerülni és elutasítani őket, és többé nem szabad, hogy félrevezessék őt. Ez az a munka, amelyet a gyülekezetvezetőknek el kell végezniük. Természetesen ha átlagos testvérek fedeznek fel ilyen embereket, és felismerik az emberi mivoltuk lényegét, nekik is távol kell maradniuk tőlük. Ha nincs elegendő ellenállóképességed, illetve nincs elegendő érettséged ahhoz, hogy támogasd, segítsd és megváltoztasd őket, valamint úgy érzed, hogy nem tudsz ellenállni a negatív megjegyzéseiknek és az elégedetlenségük és engedetlenségük szavainak, a legjobb megoldás az, ha távol tartod magad tőlük. Ha úgy érzed, hogy nagyon erős vagy, van némi érettséged, valamint tisztánlátást tudsz gyakorolni, és nem hat rád, bárki bármit is mond, hogy bármilyen súlyos az általa árasztott negativitás, az nem fog változtatni az Istenbe vetett hiteden, hogy fel tudod ismerni az ilyen embereket, valamint le is tudod leplezni és még le is tudod állítani őket, amikor negativitást árasztanak – akkor nem kell kerülnöd az ilyen embereket és nem kell őrizkedned tőlük. Ha azonban úgy érzed, hogy nincs ilyen érettséged, az ilyen emberek kezelésének módja és alapelve az, hogy távol tartod magad tőlük. Könnyű ezt elérni? (Igen.) Egyesek ezt kérdik: „Eltűrhetem, elviselhetem őket és megbocsáthatok nekik?” Az is rendben van és nem rossz, de nem ez a legfőbb vagy a legjobb gyakorlat. Tegyük fel, hogy elviseled, eltűröd őket és elnéző vagy velük, végül pedig félrevezetnek és a saját oldalukra csábítanak. És tegyük fel, hogy bárhogyan is ellát és támogat Isten háza, nem érzed azt; vagy hogy amikor Isten szavait olvasod, gyakran megingatnak a gondolataik és a megjegyzéseik, és amint valami általuk mondott dologra gondolsz, az hatással van az elmédre, és nem tudod folytatni az olvasást. Amikor pedig a testvérek közlik az igazságról szóló megértésüket – különösen amikor az efféle emberek megjegyzéseinek felismeréséről beszélnek – a szavaik ismét megingatnak és hatással vannak rád, és emiatt zűrzavar támad az elmédben. Ha ez a helyzet, akkor tartsd távol magad az ilyen emberektől. A toleranciád és a béketűrésed eredménytelen lesz, és nem a legjobb módja a védekezésnek az ilyen emberekkel szemben. Tegyük fel, hogy a toleranciád és a béketűrésed nem álcázott, külsődleges viselkedés, hanem tényleg elegendő érettséged van ahhoz, hogy szembenézz ilyen emberekkel. Bármit is mondanak, még ha nem is szólalsz fel, a szívedben akkor is fel tudod ismerni őket; türelmet tudsz gyakorolni velük szemben és figyelmen kívül tudod hagyni őket, ám semmilyen általuk mondott negatív szó, illetve Istennel kapcsolatos félreértést és panaszt kifejező szó a legcsekélyebb mértékben sem fogja befolyásolni az Istenbe vetett hitedet, sem a kötelességed végzésében tanúsított hűségedet, sem pedig az Istennek való alávetettségedet. Ebben az esetben tolerálhatod és elviselheted őket. Mi a tolerancia és a béketűrés gyakorlásának alapelve? Az, hogy ne essen bántódásod. Ne törődj velük, mondjanak csak, amit akarnak – elvégre az ilyen emberek csupán oktalan bajkeverők, és makacsok, mint az öszvér. Akárhogy is közlöd velük az igazságot, nem fogják elfogadni; az ördögöktől és a Sátántól valók, és hasztalan beszélgetni velük. Ezért mielőtt Isten háza kitakarítja őket és foglalkozik velük – ha megvan az érettséged ahhoz, hogy bántódás nélkül toleráld és elviseld őket, az a legjobb. Általában a tolerancia és a béketűrés alapelvét alkalmazzátok? Mindenféle embert elviseltek, ám időnként nem vagytok körültekintőek és egy kicsit félrevezetnek titeket; azután tudatára ébredtek, Isten adósának érzitek magatokat, imádkoztok egy pár napig és megfordítjátok az állapototokat, és közelebb kerültök Istenhez. Legtöbbször tisztán látjátok, hogy az ilyen emberek nem jók, és hogy az ördögök csoportjába tartoznak. Bár normálisan tudsz érintkezni velük, belül távolságtartó és elutasító vagy velük szemben. Bármit is mondanak, vagy bármilyen negatív megjegyzéseket és nézeteket hangoztatnak, süket fülekre találnak nálad, nem veszel tudomást róluk és erre gondolsz: „Mondj, amit csak akarsz. Én felismerlek téged. Én egyszerűen nem társulok hozzád hasonló emberekkel.” Ezt az alapelvet követitek legtöbbször, amikor efféle ügyekkel foglalkoztok? Ennek elérése sem rossz; nem könnyű és megköveteli néhány igazság megértését és bizonyos érettség meglétét. Ha még az érettség ezen szintje sincs meg benned, akkor nem leszel képes szilárdan megállni, és nem fogod jól végezni a kötelességedet.