A vezetők és a dolgozók felelőssége (16.) Második szakasz

2. Elképzelések terjesztése Isten szavairól és munkájáról

Ezek az emberek, akik elképzeléseket terjesztenek, a saját elképzeléseiket felhasználva mérik Isten szavait, mérik Isten munkáját, mérik Isten lényegét és Isten természetét. A saját elképzeléseik közepette hisznek Istenben, a saját elképzeléseik közepette szemlélik Istent, valamint a saját elképzeléseik közepette figyelnek meg és vizsgálnak át minden szót, amelyet Isten mond, az Isten által végzett munka minden egyes részletét, valamint minden környezetet, amelyet Isten kialakít. Amikor az, amit Isten tesz, megfelel az elképzeléseiknek, hangosan dicsérik Istent és azt mondják, hogy Isten igazságos, Isten hűséges és Isten szent. Amikor az, amit Isten tesz, nem igazodik az elképzeléseikhez és az érdekeiket súlyos veszteségek érik és nagy fájdalmat viselnek el, előállnak, hogy tagadják az Isten által szólt szavakat és az Általa végzett munkát; sőt, elképzeléseket terjesztenek, amivel több embert felbujtanak, hogy félreértsék Istent és őrizkedjenek Tőle, mondván: „Ne higgyétek el oly könnyedén isten szavait és ne is gyakoroljátok oly könnyedén isten szavait; különben, ha kihasználnak titeket és veszteségeket szenvedtek el, senki sem fog felelősséget vállalni érte” – és így tovább. Példának okáért Isten így szól: „Azokat, akik közületek őszintén feláldozzák magukat Értem, bizonyosan gazdagon megáldom” – e szavak vajon nem az igazság? Ezek a szavak száz százalékig az igazság. Sem hevesség, sem megtévesztés nincs bennük. Nem hazugságok és nem hangzatos elgondolások, még kevésbé valamiféle spirituális elmélet – ezek az igazság. Mi a lényege az igazság e szavainak? Az, hogy őszintének kell lenned, amikor feláldozod magad Istenért. Mit jelent az, hogy „őszinte”? Készséges és tisztátalanságoktól mentes; olyan, akit nem a pénz vagy a hírnév motivál, és biztosan nem a saját szándékai, vágyai és céljai hajtják. Nem azért áldozod fel magad, mert kényszerítenek vagy mert agitálnak, rábeszélnek vagy rángatnak, hanem a bensődből jön, készségesen; lelkiismeretből és józan észből születik. Ezt jelenti az őszinteség. Az abbéli hajlandóság tekintetében, hogy feláldozd magad Istenért, ezt jelenti az őszinteség. Akkor gyakorlati szempontból miként nyilvánul meg az őszinteség, amikor feláldozod magad Istenért? Nem bocsátkozol hamisságba, illetve csalásba, nem folyamodsz fortélyokhoz, hogy kerüld a munkát, és nem végzed felületesen a dolgokat; teljes szíved-lelked odaszánod, megteszel minden tőled telhetőt és így tovább – túl sok a részlet ahhoz, hogy itt mindet megemlítsük! Röviden: az őszinteségbe beépülnek az igazságalapelvek. Isten emberrel szemben támasztott követelményei mögött van egy norma és alapelv. Egyesek ezt mondják: „Ha az istenhitben felajánlom az őszinteségemet és az összes szerény megtakarításomat, vajon többet fogok nyerni? Ha többet nyerhetek, akkor érdemes mindent felajánlani!” A felajánlást követően azt látják, hogy Isten nem áldotta meg őket, és a következőt gondolva eltöprengenek ezen: „Lehet, nem ajánlottam fel eleget, úgyhogy többet fogok felajánlani. Elmegyek és hirdetem az evangéliumot.” Amikor az evangélium hirdetése során nehézségekkel találkoznak, imádkoznak. Időnként, amikor kihagyják az étkezéseket és nem alszanak jól, tovább imádkoznak. Erre gondolnak: „Isten azt mondta, hogy azok, akik őszintén feláldozzák magukat Istenért, biztosan gazdag áldásban részesülnek. Lehet, hogy még nem elegendő az őszinteségem, úgyhogy többet fogok imádkozni.” Az imádságon keresztül hitet nyernek és nem bánják, ha egy kis nehézséget kell elviselni. Valóban elkezdenek eredményeket látni az evangélium hirdetéséből, és erre gondolnak: „Most már van némi őszinteség bennem. Sietek haza, hogy lássam, javult-e a családom élete, hogy a gyermekem betegsége enyhült-e, és hogy a családi vállalkozás gördülékenyen megy-e – hogy vannak-e vagy nincsenek áldások istentől.” Azt jelenti ez, hogy az ember őszintén feláldozza magát Istenért? (Nem.) Mi ez? (Ügylet.) Ez egy alku Istennel. A saját módszereiket alkalmazzák, amit pedig „őszinteségnek” tartanak, az abbéli elképzeléseiken alapul, hogy azt tegyék, amit akarnak, és abból azt kapják, amire vágynak. Folyamatosan az általuk értelmezett „őszinteség” segítségével bizonygatják ezeket az Isten által szólt szavakat, állandóan arról kíváncsiskodnak, hogy Isten épp mit szándékozik tenni, mit tett már meg és mit nem tett még meg, és állandóan azon spekulálnak, hogy Isten vajon meg fogja-e áldani őket vagy sem, valamint, hogy szándékában áll-e vajon gazdagon megáldani őket. Folyamatosan azt számolgatják, amit felajánlottak és hogy mennyit kellene nyerniük, hogy Isten megadta-e már azt nekik, és hogy Isten szavai beteljesültek-e már. Folyamatosan olyan tények után kutatnak, amelyekkel tesztelhetik Isten állítását. Miközben Istenért áldozzák magukat, folyton ellenőrizni akarják Isten szavainak igazságát. A céljuk, hogy lássák, vajon részesülhetnek-e Isten áldásaiban, ha feláldozzák magukat Istenért. Állandóan próbára teszik Istent, folyton látni akarják Isten áldásait magukon, igazoldandó az Ő szavait. Amikor rájönnek, hogy Isten szavai nem olyan könnyen teljesülnek, ahogyan azt ők elképzelték, és nehéz igazolni Isten szavainak valóságtartalmát, az Istenről alkotott elképzeléseik tovább súlyosbodnak. Ezzel egyidejűleg szilárdan hinni kezdenek abban, hogy nem feltétlenül az igazság minden szó, amit Isten mond. Ezt a szívükbe rejtve kételkedni kezdenek Istenben és elkezdik megkérdőjelezni Őt, gyakran elképzeléseket alkotva Róla. Ezek az emberek – akiknek a szíve tele van elképzelésekkel – időről időre felfednek néhányat az Istenről alkotott elképzeléseik közül, miközben gyülekezeti életet élnek és kapcsolatba kerülnek a testvérekkel. Elképzeléseket alkotnak Isten szavairól, és Isten munkáját is az elképzeléseik szerint mérik. Amikor Isten munkája következetesen nem felel meg az elképzeléseiknek és teljességgel ellentétes a várakozásaikkal, terjesztik az elképzeléseiket, hogy hangot adjanak az Istennel kapcsolatos elégedetlenségüknek. Isten például azt mondja, hogy a munkája a végéhez közeledik és az embereknek le kellene mondaniuk mindenről, hogy kövessék Istent és feláldozzák magukat Érte, együtt kellene működniük Isten munkájával és nem szabad többé világi kilátásokra, harmonikus otthonra és más hasonló dolgokra törekedniük. Miután Isten elmondja ezeket a szavakat, sok munkával folytatja. Három, öt, hét vagy nyolc év is eltelik, egyesek pedig azt látják, hogy Isten munkája még mindig folyamatosan halad, és nincs jele annak, hogy a munkája véget ér vagy hogy a nagy katasztrófák közelegnek és a hívők mind menedékbe vonultak. Azok, akik az elképzeléseiket felhasználva mérik Isten munkáját, alig várják, hogy Isten munkája gyorsan véget érjen, hogy a hívők osztozhassanak Isten csodálatos áldásaiban. Isten azonban nem így cselekszik, nem emberi elképzelések és képzelődések szerint valósítja meg ezt a dolgot. Azok, akik alig várják, nyugtalanná válnak és kétségeik támadnak, mondván: „Hát nem a végéhez közelít már isten munkája? Nem kellene hamarosan véget érnie? Nem azt mondta isten, hogy közelegnek a nagy katasztrófák? Miért végez még mindig ilyen sok munkát isten háza? Pontosan mikor fog isten munkája véget érni? Mikor lesz vége?” Ezeket az embereket a legkevésbé sem érdekli az igazság vagy Isten követelményei. Nem érdekli őket az igazság gyakorlása, az Istennek való alávetés, illetve a Sátán befolyásától való megszabadulás az üdvösség elérése érdekében. Kizárólag és különösen az olyan dolgok érdeklik őket, hogy mikor ér véget Isten munkája, hogy a sorsuk élet lesz-e vagy halál, hogy mikor léphetnek be a királyságba, hogy áldásokat élvezzenek, valamint, hogy milyenek lesznek a királyság szépséges helyszínei. Ezek a legnagyobb aggodalmaik. Ezért, miután kitartottak egy ideig, és látják, hogy a menny és föld változatlan marad, és hogy a világ országai továbbra is a megszokott módon folytatják, ezt kérdik: „Mikor fognak valóra válni isten e szavai? Több éve várok – miért nem váltak még valóra? Tényleg valóra válhatnak isten szavai? Tartja magát a szavához isten vagy sem?” És így ezek az emberek elveszítik a türelmüket, nyugtalanná válnak és elkezdenek arra vágyni, hogy lehetőségeket keressenek a világba való visszatérésre, hogy éljék a saját életüket.

Isten munkája és az Isten által kifejezett igazságok mindig meghaladják az emberi képzelődéseket és mindig túlmutatnak az emberi elképzeléseken. Az emberek bárhogyan is próbálkoznak, nem tudják kifürkészni vagy mérni őket. Nem tudják pontosan, melyek Isten munkájának módszerei, illetve, hogy az milyen célokat szándékozik elérni, így végül egyesek kételkedni kezdenek: „Valóban létezik isten? Pontosan hol van isten? Isten folyton igazságokat fejez ki, de nem fejez ki vajon túl sokat? Nem azt mondta isten, hogy elvisz majd minket az ő királyságába? Mikor léphetünk be a menny királyságába? Hogy lehet az, hogy ezek a dolgok még nem valósultak meg, illetve nem teljesültek? Pontosan hány évig fog még tartani? Mindig azt mondják, hogy isten napja közel van, de most már évek óta emlegetik ezt a »közelt« – miért van oly messze és látszólag végtelen messzeségben?” Nem csupán így gondolkodnak, hanem mindenütt terjesztik ezeket a kétségeket. Milyen problémát jelez ez? Miután oly sok prédikációt meghallgattak, miért nem értik még mindig egyáltalán az igazságot? Miért használnak állandóan emberi elképzeléseket és képzelődéseket Isten munkájának a behatárolására? Miért nem tudnak Isten szavaival összhangban tekinteni ezekre a dolgokra? Képesek vajon Isten szavai révén igazolni Isten létezését és meghatározni az üdvösséghez vezető utat? Értik vajon, hogy az Isten által szólt szavak mindegyike és minden, amit Ő tesz, az emberek megmentését szolgálja? Értik vajon, hogy az emberek csak az igazság elnyerésével és az üdvösség elérésével tehetnek szert az összes áldásra, amelyeket Isten az emberiségnek ígért? Abból, amit mondanak, valamint az általuk terjesztett elképzelésekből nyilvánvaló, hogy alapvetően nem értik, mit is csinál Isten, vagy mi is a célja annak, hogy Isten végzi mindezt a munkát és kimondja mindezeket a szavakat. Ezek egyszerűen álhívők! Mit nyertek, miután oly sok éven át hallgattak prédikációkat és oly sok éven át ügyetlenkedtek Isten házában? Még arról sem bizonyosodtak meg, hogy Isten létezik-e, nincs határozott válaszuk erre. Milyen szerepet játszanak a gyülekezetben? Miután egy ideig munkát végeztek anélkül, hogy áldásokat nyertek volna, gátlástalanul elképzeléseket terjesztenek, hogy félrevezessenek és zavarjanak másokat. A dolgok, amelyeket nemtörődöm módon mondanak, Istennel és az Ő munkájával szembeni ítéletek. Egyesek közülük így szólnak: „Régebben azt hittem, hogy isten munkája három-öt éven belül befejeződik; nem számítottam rá, hogy még most sem készül el, hogy tíz év eltelt. Mikor fog elkészülni ez a munka? Folyamatosan íródnak a bizonyságtételi cikkek, folyamatosan készülnek a himnuszok előadásairól szóló videók és filmek, az evangélium hirdetése szakadatlanul folyik – mikor lesz ennek vége?” Még másokat is megkérdeznek: „Ti nem ugyanezt gondoljátok? Nos, nem számít, mit gondoltok, nekem ez a véleményem. Én becsületes ember vagyok, ami a szívemen, az a számon, nem úgy, mint egyesek, akik nem mondják el, mire gondolnak és az egészet magukban tartják.” Milyen „becsületesek”, hogy bármit meg mernek mondani! Ami még rosszabb, hogy így szólnak: „Ha isten munkája nem ér véget hamarosan, megyek, keresek munkát, keresek némi pénzt és élem az életemet. Ez alatt a sok év alatt, amíg istenben hittem, oly sok jó ételt, oly sok élvezetes helyet, oly sok anyagi örömöt kihagytam! Ha nem hittem volna istenben, egy villában éltem volna, lett volna autóm és akár a világot is többször körbeutaztam volna az elmúlt években. Ha visszagondolok, az istenhit nélküli élet egész jó volt, elég boldog voltam. Bár üres volt egy kicsit, élvezhettem a testi örömöket, jókat ehettem és ihattam és azt csináltam, amit csak akartam, mindenféle korlátozás nélkül. Ezek alatt az istenhittel töltött évek alatt oly sokat szenvedtem és túlságosan szigorú voltam magamhoz! Bár nyertem egy kis igazságot és a szívemben egy kicsit nagyobb biztonságban érzem magam, ezek az igazságok nem helyettesíthetik a testi örömöket! Mellesleg isten munkája sosem ér véget, isten pedig sosem jelenik meg az embereknek, úgyhogy sosem érzem igazán biztonságban magam. Azt mondják, az igazság megértése és elnyerése békét és örömöt hoz, de mi jó abban, ha az embernek van békéje és öröme? Testi örömeim még mindig nincsenek!” Ezek a gondolatok számtalanszor átfutottak a fejükön, és sokszor elismételték őket maguknak. Amikor úgy vélik, hogy elegendő az indok az elképzeléseik mögött ahhoz, hogy azok szilárdan megálljanak, és úgy érzik, megérett az idő, ők pedig elég képzettek ahhoz, hogy belekössenek Isten munkájába, nem tudják megállni, hogy ne terjesszék a fent idézett megjegyzéseket és elképzeléseket. Terjesztik az Istennel szembeni elégedetlenségüket, és az Isten munkájáról alkotott elképzeléseiket és félreértéseiket, és megpróbálnak minél több embert félrevezetni, hogy félreértsék Istent és az Ő munkáját. Olyanok is akadnak persze, akiknek hátsó szándékaik vannak, akik meg akarják akadályozni, hogy még több ember áldozza fel magát Istenért, azt akarják, hogy hagyják el az aktuális kötelességeiket és utasítsák el Istent; számukra az lenne a legeslegjobb, ha a gyülekezet feloszlana. Mi a céljuk? „Ha én nem nyerhetek áldásokat, egyikőtöknek se legyen rá reménye. Majd én összekuszálom a dolgokat nektek, hogy egyikőtök se remélhesse, hogy elnyeri az igazságot vagy az isten által ígért áldásokat!” Látván, hogy nincs reményük arra, hogy áldásokat nyerjenek, elveszítik a türelmüket, hogy tovább várjanak. Ők maguk nem nyernek áldásokat, és azt sem akarják, hogy mások nyerjenek. Ezért amikor elképzeléseket terjesztenek, bizonyos értelemben az elégedetlenségüknek adnak hangot, panaszkodva, hogy Isten munkáját illetően semmi sem felel meg az emberi elképzeléseknek és képzelődéseknek, valamint, hogy Isten munkamódszere nem veszi figyelembe az emberek érzéseit. Ezzel egyidejűleg még több embert akarnak félrevezetni és belesodorni abba, hogy félreértsék Istent és panaszkodjanak Rá, elképzeléseket alkossanak Istenről és elveszítsék a hitüket. Azt akarják, hogy még több ember hagyja el Istent a Vele kapcsolatos félreértései és elképzelései miatt, épp ahogyan ők tették.

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren