3. Szóbeli összetűzések

Van a gyülekezetben egy másik fajta ember is – ez az ember különösen szereti magát igazolni. Ha például valami rosszat tett vagy mondott, fél, hogy a többiek esetleg rossz véleménnyel lesznek róla, és hogy ez befolyásolni fogja a többség szemében róla alkotott képet, ezért az összejövetelek során önigazolást keres és magyarázza a dolgot. A célja a magyarázattal annak megakadályozása, hogy az emberek rossz véleményt formáljanak róla, ezért sok erőfeszítést és gondolatot fektet ebbe, egész nap töprengve: „Miként tisztázhatom ezt a dolgot? Hogyan magyarázhatom el egyértelműen az illetőnek? Miként cáfolhatom a rólam alkotott rossz véleményét? A mai összejövetel jó alkalom arra, hogy erről beszéljünk.” Az összejövetelen így szól: „A dologgal, amit legutóbb tettem, senkit sem akartam megbántani vagy leleplezni; a szándékom jó volt, az, hogy segítsek az embereknek. Némelyek azonban folyton félreértenek engem, folyton célba akarnak venni, és folyton azt gondolják, hogy kapzsi és ambiciózus vagyok, és hogy rossz az emberi mivoltom. Valójában azonban egyáltalán nem vagyok ilyen, ugye? Nem tettem és nem mondtam ilyesmiket. Amikor olyankor beszéltem valakiről, amikor nem volt jelen, az nem olyan, mintha szándékosan bajba kevertem volna. Amikor az emberek rossz dolgokat tettek, hogyhogy nem engedik, hogy mások beszéljenek arról?” Sokat beszél, önmagát igazolva és védelmezve, miközben a másik fél problémái közül is jó néhányat leleplez – mindezt azért, hogy elhatárolódjon a dologtól és mindenki azt higgye, hogy az, amit feltárt, nem romlott beállítottság, és hogy neki nincs rossz emberi mivolta, illetve nem ellenszenves számára az igazság, és még kevésbé rosszindulatú a szándéka, hanem mindenki azt higgye, hogy ő jó szándékú, hogy gyakran félreértik a jó szándékát, valamint gyakran kárhoztatják őt mások félreértései miatt. A szavaival kifejezetten és hallgatólagosan is azt az érzést kelti a hallgatóiban, hogy ártatlan, azok az emberek pedig, akik azt hitték, hogy ő téved és rossz, gonoszok és olyanok, akik nem szeretik az igazságot. Ezt hallván a másik fél megérti: „Vajon nem azt akarják mondani a szavaid, hogy neked nincs romlott beállítottságod? Nem csak arról van szó, hogy jó színben tüntesd fel magad? Nem csak arról van szó, hogy nem ismered önmagad, nem fogadod el az igazságot, nem fogadod el a tényeket? Ha nem fogadod el ezeket a dolgokat, rendben, de miért veszel célba engem? Én nem szándékoztalak célba venni téged és nem is akartam lecsapni rád. Azt gondolsz, amit csak akarsz; mi köze ennek hozzám?” Így aztán nem tudja visszafogni magát, és a következőt mondja: „Amikor egyesek egy jelentéktelen problémával találkoznak, és egy kis méltánytalan bánásmódot vagy fájdalmat szenvednek el, nem hajlandóak elfogadni azt, és igazolni akarják magukat és magyarázkodni akarnak; mindig megpróbálnak elhatárolódni a kérdéstől, és folyton jó színben akarják feltüntetni magukat, be akarják aranyozni a róluk alkotott képet. Ők nem ilyen emberek, akkor miért próbálják jó színben feltüntetni, tökéletesnek beállítani magukat? Mellesleg én az igazságot közlöm, senkit sem veszek célba, és nem is gondolok arra, hogy bárkire lecsapjak vagy bárkin bosszút álljak. Hadd gondoljanak az emberek, amit csak akarnak!” Az igazságot közli ez a két ember? (Nem.) Akkor mit csinálnak? Az egyik fél ezt mondja: „A gyülekezet munkájáért tettem ezeket a dolgokat. Nem érdekel, te mit gondolsz.” A másik így szól: „Amikor az ember cselekszik, a Menny figyel. Isten ismeri az emberek gondolatait. Ne gondold, hogy csak azért, mert van benned némi jóakarat, képesség és ékesszólás, és nem teszel rossz dolgokat, Isten nem fog átvizsgálni téged; ne gondold, hogy ha mélyre elrejted a gondolataidat, Isten nem láthatja őket. A testvérek mind látják, hát még Isten! Hát nem tudod, hogy Isten az emberek szíve mélyét vizsgálja át?” Miről vitatkoznak ezek ketten? Az egyik fél nagy erőfeszítéseket tesz, hogy igazolja önmagát, hogy felmentse magát, mivel nem akarja, hogy a többieknek rossz benyomásuk legyen róla, miközben a másik fél ragaszkodik ahhoz, hogy ne engedje el, nem engedi az illetőnek, hogy jó színben tüntesse fel magát, ugyanakkor pedig arra törekszik, hogy megrovás révén leleplezze és kárhoztassa őt. Ezek ketten látszólag nem szidalmazzák közvetlenül egymást, illetve közvetlenül nem leplezik le egymást, a beszédük azonban célirányos: az egyik fél megpróbálja megakadályozni, hogy a másik személy félreértse őt, és követeli, hogy mossa tisztára a nevét, miközben a másik fél visszautasítja ezt, viszont ragaszkodik ahhoz, hogy megbélyegezze és kárhoztassa a másikat, a másik beismerését követelve. Ez a beszélgetés vajon az igazság normális közlése? (Nem.) A lelkiismereten és a józan észen alapuló beszélgetés ez? (Nem.) Akkor milyen jellegű az efféle beszélgetés? Kölcsönös támadásokban való részvétel ez a fajta beszélgetés? (Igen.) Az, aki önmagát igazolja, arról beszél vajon, hogy miként tud elfogadni dolgokat Istentől, miként tudja megismerni önmagát és megtalálni a gyakorlandó alapelveket? Nem, ő mások előtt igazolja önmagát. Tisztázni akarja a gondolatait, a nézőpontjait, a szándékait és a célját mások előtt, magyarázkodni akar a másik félnek, és azt akarja, hogy a másik fél tisztára mossa a nevét. Továbbá tagadni akarja azt, hogy a másik fél leleplezte és kárhoztatta őt, és nem számít, hogy a másik fél által mondottak megfelelnek-e a tényeknek és az igazságnak, amíg ő nem ismeri fel, illetve nem hajlandó elfogadni, addig tévesnek tartja azt, amit a másik fél mond, és helyesbíteni akarja. Eközben a másik fél nem kívánja tisztára mosni a nevét, hanem leleplezi őt, arra kényszerítve, hogy elfogadja a kárhoztatását. Az egyik nem hajlandó elfogadni, a másik pedig ragaszkodik ahhoz, hogy elfogadtassa vele, ami támadásokhoz vezet közöttük. Az efféle párbeszéd jellege a kölcsönös támadásokban való részvétel. Nos, milyen jellegű az efféle támadás? Kölcsönös tagadás, kölcsönös panasz és kölcsönös kárhoztatás jellemzi ezt a beszélgetést? (Igen.) A gyülekezeti életben is előfordul a párbeszédnek ez a formája? (Igen.) Az efféle beszélgetések mind szóbeli összetűzések.

Miért nevezzük szóbeli összetűzéseknek az efféle párbeszédeket? (Azért, mert az érintett emberek a helyesről és a helytelenről vitáznak, senki sem próbálja megismerni önmagát és senki nem nyer semmit; csupán kitartóan rágódnak a dolgon, a párbeszédek pedig értelmetlenek.) Csak sokat beszélnek és sok időt és energiát vesztegetnek el arról vitatkozva, hogy kinek van igaza, illetve kinek nincs, ki felsőbbrendű, illetve ki alsóbbrendű. Szünet nélkül vitatkoznak, anélkül, hogy valaha is lenne győztes, és aztán folytatják a vitát. Végezetül mit nyernek ebből? Az igazság megértése, Isten szándékainak megértése ez? A megbánásra és Isten átvizsgálásának elfogadására irányuló képesség ez? Arra irányuló képesség, hogy elfogadjanak dolgokat Istentől és jobban megismerjék önmagukat? Ezek egyikét sem nyerik el. Ezek az értelmetlen viták és ezek a helyesről és helytelenről szóló párbeszédek szóbeli összetűzések. Kereken megmondva, a szóbeli összetűzések teljességgel értelmetlen beszélgetések, ahol minden, ami elhangzik, ostobaság, egyetlen szó sem építő jellegű vagy hasznos mások számára, hanem az elhangzó szavak inkább mind bántóak, és emberi akaratból, forrófejűségből, az emberek elméjéből és persze még inkább az emberek romlott beállítottságából erednek. Minden kimondott szó az ember saját érdekeit, a saját magáról alkotott képet és a hírnevét szolgálja, nem pedig mások épülését vagy segítését, nem azt, hogy az ember maga megértse az igazság valamely aspektusát vagy megértse Isten szándékait, és persze nem annak megvitatását, hogy az ember romlott beállítottságai közül melyek lepleződnek le Isten szavaiban, hogy a romlott beállítottságai egybevágnak-e Isten szavaival, illetve, hogy helyes-e az ember megértése. Bármennyire tetszetősen, őszintén vagy jámboran hangoznak is ezek az értelmetlen önigazolások és magyarázkodások, mind szóbeli összetűzések és kölcsönös támadások és ítélkezések, amelyek sem mások, sem a saját javát nem szolgálják. Nemcsak ártanak másoknak és hatással vannak az ember normális emberi kapcsolataira, hanem az ember saját életben való növekedését is akadályozzák. Röviden: függetlenül a kifogásoktól, a szándékoktól, a hozzáállástól és a felvett hangnemtől, illetve az alkalmazott eszközöktől és technikáktól, amíg benne van mások önkényes megítélése és kárhoztatása, addig ezek a szavak, módszerek és a többi mind mások támadásának sorába tartoznak, mind szóbeli összetűzések. Tág ez a tartomány? (Elég tág.) Nos, amikor az emberek támadásaival, ítéleteivel és kárhoztatásával találkoztok, képesek vagytok tartózkodni attól, hogy másokat támadó és kárhoztató viselkedést tanúsítsatok? Miként kellene gyakorolnotok, amikor efféle helyzetekkel találkoztok? (Ima révén Isten elé kell járulnunk, hogy elcsendesedjünk; akkor nem lesz többé gyűlölet a szívünkben.) Amennyiben egy ember megértő és értelmes, amennyiben képes lecsendesedni Isten előtt és imádkozni Hozzá, valamint elfogadni az igazságot, akkor képes irányítani a szándékait és a vágyait, aztán pedig el tud jutni arra a pontra, ahol se nem ítél meg, se nem támad másokat. Amíg valakinek nem az a szándéka és a célja, hogy kiadja a személyes haragját vagy bosszúra szomjazzon, és biztosan nem az, hogy támadja a másik felet, hanem akaratlanul bántja meg a másik felet, mivel nem érti az igazságot vagy túlságosan felületesen érti, és mivel kicsit ostoba és tudatlan, illetve akaratos, akkor segítség, támogatás és a másoktól érkező közlés révén – miután megérti az igazságot – a beszéde, valamint a másokról alkotott értékelése és nézetei pontosabbá válnak, és képes lesz a mások által felfedett romlott beállítottságokat és a helytelen tetteiket helyesen kezelni, ezzel fokozatosan csökkentve a mások ellen irányuló támadásait és ítéleteit. Ha azonban valaki mindig a romlott beállítottságai közepette él, keresi a lehetőséget, hogy bosszút álljon bárkin, akit kellemetlennek talál vagy aki korábban megsértette őt vagy ártott neki, folyton ilyen szándékokat dédelget, és egyáltalán nem keresi az igazságot, illetve nem imádkozik Istenhez és nem hagyatkozik Rá, akkor bármikor és bárhol képes támadni másokat, ezt pedig nehéz megszüntetni. Mások akaratlan támadását könnyű megszüntetni, a szándékos és készakarva elkövetett támadást azonban nem. Ha valaki alkalmanként és akaratlanul támad és ítél meg másokat, akkor azáltal, hogy mások közlik vele az igazságot, hogy támogassák és segítsék őt, képes lesz visszafordulni, ha egyszer megérti az igazságot. Ha azonban valaki állandóan arra törekszik, hogy bosszút álljon és levezesse a személyes haragját, folyton gyötörni akar és le akar teríteni másokat, és ilyen szándékkal támad másokat, amit az összes ember érezhet és láthat, akkor az ilyen viselkedés akadállyá és zavarássá válik a gyülekezeti élet vonatkozásában; teljes mértékben szándékos bomlasztást és zavarást jelent. Ezért nehéz változtatni azon, ha valakinek ilyen, másokat támadó beállítottsága van.

Most már értitek, hogyan kell megoldani mások támadásának és kárhoztatásának problémáját? Csak egy módja van – az embernek imádkoznia kell Istenhez és Istenre kell hagyatkoznia, és a gyűlölete fokozatosan eltűnik majd. Főként kétféle ember van, aki képes másokat támadni. Az egyik típus az, aki gondolkodás nélkül beszél, aki szókimondó és nyers, és aki, amikor kellemetlennek talál embereket, bántó dolgokat mondhat. Legtöbbször azonban nem szándékosan, illetve készakarva támadja az embereket – egyszerűen nem képes fékezni magát, ilyen a beállítottsága, és akaratlanul indít támadásokat mások ellen. Ha megmetszik, el tudja fogadni, így aztán az ilyenek nem gonosz emberek és nem a kitakarítás célpontjai. A gonosz emberek azonban nem fogadják el a metszést, és gyakran okoznak bomlasztást és zavarásokat a gyülekezeti életben, sűrűn támadnak, megítélnek másokat, lecsapnak rájuk és bosszút állnak rajtuk, valamint a legkevésbé sem fogadják el az igazságot. Gonosz emberek, és ők azok, akikkel a gyülekezetnek foglalkoznia kell és akiket el kell takarítania. Miért kell foglalkozni velük és miért kell eltakarítani őket? A természetlényegükből ítélve a másokat támadó viselkedésük nem akaratlan, hanem szándékos. Ez azért van, mert ezeknek az embereknek rosszindulatú az emberi mivolta – senki sem sértheti meg illetve kritizálhatja őket, és ha valaki olyasmit mond, ami véletlenül egy kicsit megbántja őket, azon fognak gondolkodni, hogyan találjanak alkalmat a bosszúra – tehát az ilyen emberek képesek támadásokat intézni mások ellen. Ez az egyik olyan típusú ember, akivel a gyülekezetnek foglalkoznia kell és akit el kell takarítania. Bárki, aki kölcsönös támadásokban és szóbeli összetűzésekben vesz részt – nem számít, ő melyik fél, hogy aktívan vagy passzívan támad-e – amíg efféle támadások részese, gonosz ember, aljas szándékokkal, aki a legkisebb kellemetlenség hatására gyötörni fog másokat. Az efféle emberek súlyos bomlasztást és zavarásokat okoznak a gyülekezeti életben. Ők a gonosz emberek egyik típusa a gyülekezeten belül. A kevéssé súlyos esetek kezelhetők oly módon, hogy a szóban forgó személyt elkülönítik, hogy gondolkodjon el; súlyosabb esetekben ki kell takarítani, illetve ki kell zárni az illetőt. A vezetőknek és a dolgozóknak ezt az alapelvet kell megérteniük, amikor ennek a dolognak a kezeléséről van szó.

E közlés révén most már értitek, mit jelent másokat támadni? Képesek vagytok tisztán látni? Miután meghatározom, mi a támadás, egyesek erre gondolnak: „Ha ilyen tág a mások támadását illető definíció, a jövőben ki merne beszélni? Közülünk, emberek közül senki sem érti az igazságot, úgyhogy már az is támadásnak számít, ha csak kinyitjuk a szánkat, ami szörnyű! A jövőben csak együnk ételt és igyunk vizet és legyünk csendben, lakatot téve a szánkra, és ne beszéljünk meggondolatlanul attól a pillanattól fogva, hogy reggel felébredünk, elkerülendő, hogy támadjunk másokat. Ez nagyszerű lenne, a napjaink pedig sokkal békésebbek lennének.” Helyes ez a gondolkodásmód? Az, ha az ember lakatot tesz a szájára, nem oldja meg a problémát; annak az ügynek a lényege, hogy támadunk másokat, az ember szívét illető probléma, az ember romlott beállítottságai okozzák, nem pedig az ember szájával kapcsolatos probléma. Amit az emberek a szájukkal kimondanak, azt a romlott beállítottságaik és a gondolataik irányítják. Ha valaki eloszlatja a romlott beállítottságait és valóban megért néhány igazságot, és a beszéde is valamelyest elvszerűvé és mértéktartóvá válik, akkor részben megoldódik az a probléma, hogy támad másokat. Természetesen ahhoz, hogy az embereknek normális emberi kapcsolataik legyenek a gyülekezeti életben és ne vegyenek részt kölcsönös támadásokban és szóbeli összetűzésekben, az szükséges, hogy gyakran járuljanak imában Isten elé, kérjék Isten útmutatását, valamint jámbor, az igazságosságra éhező és szomjazó szívvel csendesedjenek el Isten előtt. Ily módon, amikor valaki akaratlanul olyasmit mond, ami megbánt téged, a szíved el tud csendesedni Isten előtt, nem fogod azt felróni neki, és nem akarsz majd vitatkozni a másik emberrel, és még kevésbé akarsz majd védekezni és igazolni magad. Inkább elfogadod azt Istentől, megköszönöd Istennek, hogy jó lehetőséget adott neked önmagad megismerésére, valamint megköszönöd Neki, hogy mások szavain keresztül lehetővé tette számodra, hogy tudatára ébredj annak, hogy még mindig van ilyen-olyan problémád. Ez jó lehetőség számodra, hogy megismerd önmagad, ez Isten kegyelme, neked pedig el kell fogadnod ezt Istentől. Nem szabad haragot táplálnod a téged megbántó emberrel szemben, nem szabad idegenkedést és gyűlöletet érezned az iránt, aki akaratlanul felhozta a hibáidat vagy leleplezte a hiányosságaidat, azzal, hogy akár szándékosan vagy akaratlanul kerülöd őt, vagy mindenféle módszert bevetve bosszút állsz rajta. Isten számára e hozzáállások egyike sem kedves. Járulj gyakran Isten elé, hogy imádkozz, majd miután megnyugodott a szíved, képes leszel helyesen kezelni azt, amikor mások akaratlanul ártanak neked, képes leszel toleranciát és türelmet tanúsítani irántuk. Mit kell tenned, ha valaki szándékosan árt neked? Hogyan közelítenél a dologhoz – forrófejűségből vitáznál vele, vagy elcsendesednél Isten előtt és keresnéd az igazságot? Természetesen anélkül, hogy mondanom kellene, mind világosan tudjátok, hogy a belépés melyik útja a helyes választás.

Emberi erőre, emberi önuralomra és emberi türelemre hagyatkozva igen nehéz elkerülni a kölcsönös támadásokat és a szóbeli összetűzéseket a gyülekezeti életben. Nem számít, milyen jó az emberi mivoltod, mennyire szelíd és kedves, illetve mennyire nagylelkű vagy, elkerülhetetlenül találkozni fogsz olyan emberekkel, illetve dolgokkal, amelyek megsértik a méltóságodat, a tisztességedet és más hasonlókat. Az elmédben kell lennie arra vonatkozó alapelvnek, hogy miként kezeld az efféle problémákat és hogyan bánj velük. Ha forrófejűen közelítesz ezekhez a problémákhoz, az nagyon könnyű: ő szidalmaz téged és te szidalmazod őt, ő támad téged és te támadod őt, szemet szemért, fogat fogért, bármit, amit hozzád vág, ugyanazzal a módszerrel adsz vissza neki, és védelmezed a méltóságodat, a tisztességedet és a rólad alkotott képet. Ezt igen könnyű elérni. A szívedben azonban mérlegre kellene tenned, hogy tanácsos-e ez a módszer, hogy egyaránt előnyös-e az számodra és mások számára, és hogy Istennek tetsző-e. Gyakorta, amikor az emberek nem jöttek rá a probléma lényegére, ezek az első gondolataik: „Ő nem tanúsít irgalmat irántam, akkor nekem miért kellene őiránta? Ő nem tanúsít szeretetet irántam, akkor nekem miért kellene szeretettel bánnom vele? Nincs türelme hozzám és nem segít nekem, akkor nekem miért kellene türelmesnek lennem vele vagy segítenem neki? Ő nem jó hozzám, úgyhogy nem leszek igazságos vele. Miért nem adhatok vissza szemet szemért, fogat fogért?” Ezek az első gondolatok, amelyek az emberek eszébe jutnak. Amikor azonban valóban így teszel, belül vajon békét érzel, vagy nyugtalan vagy és fáj? Amikor tényleg ezt választod, mit nyersz? Mit kapsz? Sok ember tapasztalta azt, hogy amikor tényleg így viselkedik, belül nyugtalankodik. Persze ez a legtöbb ember számára nem bűnös lelkiismeret kérdése, még kevésbé abból az érzésből fakad ez a nyugtalanság, hogy adósa Istennek; az embereknek nincs efféle érettségük. Mi okozza bennük ezt a nyugtalanságot? Az emberek gyűlöletéből, a méltóságuk és a tisztességük megkérdőjelezéséből ered, amikor megsértik őket, valamint az általuk érzett sértettségből és a szívükben támadó düh, gyűlölet, dac és felháborodás kitöréseiből a szóbeli provokációt követően – az emberek ezek miatt nyugtalankodnak. Melyek ennek a nyugtalanságnak a következményei? Rögtön azután, hogy ezt érzed, elkezdesz azon töprengeni, hogy miként használd a nyelvet arra, hogy kezeld az illetőt, miként használj legális és észszerű eszközöket a megbuktatására, miként mutasd meg neki, hogy neked van méltóságod és tisztességed, és nem könnyű megfélemlíteni téged. Amikor nyugtalankodsz, amikor gyűlölet születik benned, nem arról gondolkodsz, hogy miként tanúsíts türelmet és toleranciát az illető iránt, illetve hogy helyesen bánj vele, vagy más pozitív dolgokról, hanem sokkal inkább csupa negatív dologról, amilyen a féltékenység, az idegenkedés, az utálat, az ellenséges érzület, a gyűlölet és a kárhoztatás, oly mértékig, hogy a szívedben számtalanszor elátkozod őt, és az időtől függetlenül – még miközben eszel vagy alszol is – arra gondolsz, hogy miként állj bosszút rajta, és elképzeled, hogy miként fogsz elbánni vele és hogyan kezeled majd az efféle helyzeteket, ha megtámad vagy kárhoztat és így tovább. Az egész napot az arról való töprengéssel töltöd, hogy miként buktasd meg az illetőt, miként vezesd le a haragodat és a gyűlöletedet, és érd el, hogy a másik ember engedjen neked és féljen téged, és ne merjen ismét provokálni téged. Arra is gyakran gondolsz, hogy miként leckéztesd meg a másikat, hogy tudtára add, milyen erős is vagy. Amikor efféle gondolatok támadnak és amikor az elképzelt forgatókönyvek ismételten megjelennek az elmédben, ezek mérhetetlen zavart és következményeket okoznak neked. Mik a következmények, ha egyszer abba az állapotba kerülsz, hogy szóbeli összetűzésekben és kölcsönös támadásokban veszel részt? Könnyű akkor elcsendesedni Isten előtt? Ez nem késlelteti vajon az életbe való belépésedet? (De igen.) Ez a hatás éri az embert, ha rosszul választja meg a dolgok kezelésének módját. Ha a helyes utat választod, amikor valaki a rólad kialakult képnek vagy a büszkeségednek ártó, illetve a tisztességedet és a méltóságodat sértő módon beszél, dönthetsz úgy, hogy toleráns leszel. Nem bocsátkozol vitába vele semmiféle nyelvezetet használva, nem fogsz szándékosan magyarázkodni, és nem fogod cáfolni és támadni a másik felet, gyűlöletet ébresztve magadban. Mi a tolerancia lényege és jelentősége? Azt mondod: „Az általa mondott dolgok némelyike nem egyezik a tényekkel, ám mindenki ilyen, mielőtt megérti az igazságot és eljut az üdvösségre, egykor én is ilyen voltam. Most, hogy értem az igazságot, nem járom a nem hívők helyesről és helytelenről vitatkozó, illetve a küzdelem filozófiájához folyamodó útját – a toleranciát választom és azt, hogy szeretettel bánok másokkal. Az általa mondott dolgok némelyike nem egyezik a tényekkel, de nem szentelek figyelmet ezeknek. Amit felismerek és felfogok, azt elismerem. Elfogadom Istentől és imában Isten elé tárom, arra kérve Őt, hogy teremtsen olyan körülményeket, amelyek felfedik a romlott beállítottságaimat, lehetővé téve számomra, hogy megismerjem ezeknek a romlott beállítottságoknak a lényegét és alkalmat teremtve arra, hogy elkezdjek foglalkozni ezekkel a problémákkal, fokozatosan úrrá legyek rajtuk és belépjek az igazságvalóságba. Ami azt illeti, hogy ki bánt meg a szavaival, és hogy az általa mondott dolgok helyesek-e vagy sem, illetve, hogy mik a szándékai, egyrészt gyakorlom a felismerésüket, másrészt eltűröm őket.” Ha az illető olyasvalaki, aki elfogadja az igazságot, leülhetsz és békésen beszélgethetsz vele. Ha nem olyan, ha gonosz ember, akkor ne figyelj rá. Várj, amíg kellő mértékben teljesít és az összes testvér és te is alaposan kiismeritek őt, a vezetők és a dolgozók pedig lassan kitakarítják és kezelik őt – ekkor jön el az ideje, hogy Isten foglalkozzon vele, és persze te is örülni fogsz. Ugyanakkor az út, amelyet választanod kell, egyáltalán nem az, hogy szóbeli összetűzésekben veszel részt gonosz emberekkel vagy vitatkozol velük és megpróbálsz magyarázkodni, hanem az, hogy az igazságalapelvek szerint gyakorolsz, bármi is történik. Akár olyan emberekkel van dolgod, akik megbántottak, akár olyanokkal, akik nem, és hasznosak számodra, a gyakorlás alapelveinek ugyanazoknak kell lenniük. Amikor ezt az utat választod, lesz bármiféle gyűlölet a szívedben? Talán lesz egy kis kényelmetlenség. Ki ne érezné magát kényelmetlenül, amikor megsértik a méltóságát? Ha valaki azt állítaná, hogy nem érzi kényelmetlenül magát, az hazugság lenne, csalárd lenne, te azonban képes vagy elviselni és elszenvedni ezt a nehézséget az igazság gyakorlása kedvéért. Ha ezt az utat választod, tiszta lelkiismereted lesz, amikor ismét Isten elé járulsz. Miért lesz tiszta a lelkiismereted? Azért, mert világosan tudni fogod, hogy a szavaid nem forrófejűségből erednek, hogy a saját önző vágyaid kedvéért nem bonyolódsz vitákba másokkal, amíg ki nem vörösödik az arcod, valamint, hogy az igazság felfogásának alapjára építve inkább Isten útját követed és a saját utadat járod. A szívedben teljesen nyilvánvaló lesz számodra, hogy az általad választott utat Isten vezérli, Isten követeli meg, és ezért különösen békésnek fogod érezni magad belül. Amikor ilyen békéd van, zavarni fog vajon a közted és mások között fennálló gyűlölet és személyes neheztelések? (Nem.) Amikor igazán elengeded ezt és szívesen választod a pozitív utat, a szíved nyugodt és békés lesz. Nem zavar többé sértettség, gyűlölet és az ebből a gyűlöletből születő bosszúálló gondolkodásmód és mesterkedés, többek között a forrófejűségből eredő dolgok. Az általad választott út békét és csendes szívet hoz neked, a forrófejűségből eredő dolgok pedig többé nem tudnak megzavarni. Ha nem tudnak megzavarni többé, vajon akkor is azon fogsz gondolkodni, hogy miként támadd azokat, akik a szavaikkal megbántanak, vagy hogy szóbeli összetűzésekben vegyél részt velük? Nem fogsz. A forrófejűséged, a lobbanékonyságod és a sértettséged persze alkalmanként feltámad majd a kicsi érettséged és egyes különleges összefüggések miatt. Az elhatározásod, az elszántságod és az igazság gyakorlását célzó akaratod azonban megakadályozza majd, hogy ezek a dolgok felkavarják a szívedet, vagyis ezek a dolgok nem tudnak megzavarni. Lehet, hogy lesznek még kitörései a forrófejűségednek, például, hogy ezt gondolod: „Állandóan megnehezíti a dolgomat. Egyszer már jól meg kellene dorgálnom, és megkérdezni, miért vesz folyton célba, és miért nehezíti meg mindig a dolgomat. Meg kellene kérdeznem tőle, hogy miért néz le mindig és miért sérteget.” Időnként lehetnek efféle gondolataid. Ha azonban kicsit tovább gondolod, rájössz majd, hogy ezek rosszak, és ha így cselekednél, az nem tetszene Istennek. Amikor ilyen gondolataid támadnak, gyorsan visszatérsz Isten elé, hogy megfordítsd ezt az állapotot, hogy ne uraljanak el ezek a téves gondolatok. Ennek következtében pozitív dolgok kezdenek majd feltámadni benned – például önismeret, valamint némi megvilágosodás és megvilágítás, amelyet Isten ad neked, amelyek képessé tesznek arra, hogy tisztán lásd az embereket és átlásd a dolgokat – és anélkül, hogy észrevennéd, ezek a pozitív dolgok arra késztetnek majd, hogy többet megérts az igazságvalóságból és több igazságvalóságba belépj. Ezen a ponton az ellenállóképességed, nevezetesen a gyűlöletet, az önző vágyakat és a forrófejűséget elhárító „antitestek” egyre erősebbé válnak, az érettséged pedig egyre nagyobbra nő. A forrófejűségből eredő dolgok többé nem lesznek képesek irányítani téged. Bár alkalmanként lehet néhány helytelen gondolatod, elképzelésed és késztetésed, ezek a dolgok gyorsan eltűnnek majd, az ellenállásod és az érettséged kiiktatja és megsemmisíti őket. Ekkor a pozitív dolgok, az igazság valósága és Isten szavai fognak uralkodni benned. Amikor ezek a pozitív dolgok uralkodnak, nem befolyásolnak többé külső emberek, események és dolgok. Az érettséged növekedni fog, az állapotod egyre normálisabbá válik, és nem élsz többé romlott beállítottságok szerint, és nem haladsz egy ördögi kör irányába, ily módon pedig folyamatosan nőni fog az érettséged.

Amikor a gyülekezetben vagy emberek csoportjában vagy, hasznos, ha a toleranciát és a türelmet tudod választani, valamint a gyakorlás helyes útja mellett döntesz, amikor a méltóságodat és a tisztességedet sértő személyes támadásokkal találkozol. Talán nem látod ezt az előnyt, amikor azonban megtapasztalsz egy efféle eseményt, öntudatlanul felfedezed majd, hogy Isten emberekkel szemben támasztott követelményei és az Általa nekik nyújtott út egy fényes sugárút, valamint igaz és élő út, hogy ezek lehetővé teszik az emberek számára azt, hogy elnyerjék az igazságot, és az emberek javát szolgálják, és hogy ezek jelentik a legértelmesebb utat. Amikor emberek csoportjában, különösen, amikor a gyülekezeti életben vagy, legyőzhetsz különféle kísértéseket és csábításokat. Amikor valaki rosszindulatúan támad és megbánt téged, vagy szándékosan arra törekszik, hogy bosszút álljon rajtad és rád zúdítsa a gyűlöletét, akkor kulcsfontosságú, hogy képes legyél az igazságalapelvekkel összhangban viszonyulni ehhez és gyakorolni. Mivel Isten gyűlöli az emberek romlott beállítottságait, azt mondja az embereknek, hogy ne forrófejűséggel közelítsenek az útjukba kerülő dolgokhoz, hanem csendesedjenek el Isten előtt és keressék az igazságot és Isten szándékait, és aztán értsék meg, valóban melyek is Isten követelményei az emberek számára. Az emberi türelem véges, ha azonban az ember egyszer megérti az igazságot, lesznek alapelvei a türelmének, és az hajtóerővé és segítséggé válhat az illető számára az igazság gyakorlásában. Ha azonban valaki nem szereti az igazságot, szívesen vitatkozik a helyesről és a helytelenről, és támad másokat, és hajlik rá, hogy a forrófejűsége közepette éljen, akkor, amikor támadás éri, hajlamos lesz szóbeli összetűzésekben és kölcsönös támadásokban részt venni. Ez minden érintettnek árt, senki épülését nem szolgálja és senkinek nem nyújt segítséget. Amikor valaki kölcsönös támadásokban és szóbeli összetűzésekben vesz részt, utána kimerült, rendkívül fáradt, és mindkét fél sérül; egyáltalán nem képesek hozzájutni semennyi igazsághoz, végül pedig semmit sem nyernek. Csak a gyűlölet és a megtorló szándék marad, amikor lesz rá lehetőségük. Ez az a kedvezőtlen kimenetel, amelyet a kölcsönös támadások és a szóbeli összetűzések végül az embereknek okoznak.