Tizenkettedik tétel: Az Isten munkáját és a gyülekezet normális rendjét akadályozó és megzavaró különféle emberek, események és dolgok azonnali és pontos azonosítása; ezek leállítása és korlátozása, valamint a dolgok megfordítása; továbbá az igazság közlése, hogy Isten választott népe fejlessze a tisztánlátást ezeken keresztül és tanuljon belőlük (Harmadik rész)

A gyülekezeti életet akadályozó és zavaró különféle emberek, események és dolgok

A legutóbbi összejövetelen a vezetők és a dolgozók tizenkettedik felelősségéről beszélgettünk: „Az Isten munkáját és a gyülekezet normális rendjét akadályozó és megzavaró különféle emberek, események és dolgok azonnali és pontos azonosítása; ezek leállítása és korlátozása, valamint a dolgok megfordítása; továbbá az igazság közlése, hogy Isten választott népe fejlessze a tisztánlátását ezeken keresztül és tanuljon belőlük.” Ezt a felelősséget illetően elsősorban a gyülekezeti élettel kapcsolatos különböző problémákról beszélgettünk, amelyeket tizenegy problémakörre osztottunk fel. Rajta, olvassuk el őket. (Az első: gyakori eltérés a témától az igazság közlése közben; a második: szavak és doktrínák hangoztatása az emberek félrevezetése és a megbecsülésük elnyerése érdekében; a harmadik: otthoni dolgokról szóló fecsegés, személyes kapcsolatok építése és személyes ügyek intézése; a negyedik: klikkek alakítása; az ötödik: a státuszért való versengés; a hatodik: helytelen kapcsolatok kialakítása; a hetedik: kölcsönös támadásokban és szóbeli összetűzésekben való részvétel; a nyolcadik: elképzelések terjesztése; a kilencedik: negativitás árasztása; a tizedik: alaptalan szóbeszédek terjesztése; és a tizenegyedik: a választások manipulálása és akadályozása.) Legutóbb az ötödik problémakörről, azaz a státuszért való versengésről, és a hatodik problémakörről, azaz a helytelen kapcsolatok kialakításáról beszélgettünk. Ez a kétféle probléma az előző négy problémakörhöz hasonlóan szintén zavarásokat és bomlasztásokat okoz a gyülekezeti életben és a gyülekezet normális rendjében. Ha e kétféle probléma természetét nézzük, az általuk a gyülekezeti életnek okozott kárt, valamint az emberek életbe való belépésére gyakorolt hatásukat, mindkettő olyan embereknek, eseményeknek és dolgoknak minősülhet, amelyek akadályozzák és megzavarják Isten munkáját és a gyülekezet normális rendjét.

VII. Kölcsönös támadásokban és szóbeli összetűzésekben való részvétel

Ma a hetedik problémakörről – a kölcsönös támadásokban és szóbeli összetűzésekben való részvételről fogunk beszélgetni. Az efféle problémák általánosak a gyülekezeti életben és mindenki számára nyilvánvalóak. Amikor az emberek összejönnek, hogy egyék és igyák Isten szavát, a személyes tapasztalataikról beszélgessenek vagy megvitassanak egyes aktuális problémákat, akkor az eltérő nézőpontok, illetve a helyesről és a helytelenről folytatott viták gyakran szóváltásokhoz és veszekedéshez vezetnek az emberek között. Ha az emberek nem értenek egyet és eltérő szemléletük van, ám az nem zavarja a gyülekezeti életet, vajon az is kölcsönös támadásokban és szóbeli összetűzésekben való részvételnek számít? Ez nem minősül annak; ez a normális beszélgetéshez tartozik. Ezért látszólag úgy tűnhet, hogy sok probléma kapcsolódik a hetedik problémakörhöz, valójában azonban csak azok tartoznak ehhez a problémakörhöz, amelyek a körülményeket és a természetüket illetően súlyosabbak, és ezért akadályozásokat és zavarásokat jelentenek. Most beszélgessünk arról, hogy mely problémák azok, amelyek a természetük miatt ebbe a problémakörbe tartoznak.

Először is, ha megnézzük a kölcsönös támadásokban való részvétel megnyilvánulásait, az biztosan nem az igazságról való normális beszélgetésről vagy az igazság kereséséről, illetve arról szól, hogy az ember az igazság közlése alapján különböző megértésekkel vagy világossággal rendelkezik, illetve nem az igazságalapelvek kereséséről, közléséről, megvitatásáról, valamint egy gyakorlási út kereséséről szól egy bizonyos igazság tekintetében, hanem a helyest és a helytelent illető szóváltásról és vitáról. Alapvetően így nyilvánul meg. Vajon időnként megjelenik ez a fajta probléma a gyülekezeti életben? (Igen.) Már a külsőségek alapján is nyilvánvaló, hogy egy afféle cselekvés, mint a kölcsönös támadásokban való részvétel, biztosan nem az igazság kereséséről, illetve az igazságnak a Szentlélek útmutatása melletti közléséről vagy a harmonikus együttműködésről szól, hanem forrófejűségben gyökerezik, a benne használt nyelvezetben pedig ítélkezés és kárhoztatás, sőt szitkozódás van – az efféle megnyilvánulás valóban a Sátán romlott beállítottságának a megnyilatkozása. Amikor az emberek támadják egymást – függetlenül attól, hogy a nyelvük éles vagy diplomatikus –, az forrófejűséget, rosszindulatot és gyűlöletet hordoz magában, és híján van a szeretetnek, a toleranciának és a béketűrésnek, és persze még inkább hiányzik belőle a harmonikus együttműködés. Az emberek különféle módszereket használnak egymás támadásához. Amikor például két ember vitat egy dolgot, az A személy ezt mondja B személynek: „Egyeseknek rossz az emberi mivolta és arrogáns a beállítottsága; mindig felvágnak, amikor csak megtesznek valami apróságot, és nem hallgatnak senkire. Épp olyanok, mint amit Isten szavai mondanak azokról, akik oly barbárok és annyira híján vannak az emberi mivoltnak, mint a fenevadak.” Miután ezt hallotta, a B személy erre gondol: „Vajon nem nekem szántad azt, amit az imént mondtál? Még Isten szavait is felidézted, hogy leleplezz engem! Mivel rólam beszéltél, én sem fogom vissza magam. Nem voltál jó hozzám, úgyhogy nem leszek igazságos veled!” És ezért a B személy így szól: „Egyesek kívülről igen jámboraknak tűnhetnek, ám mélyen legbelül valójában bárki másnál vészjóslóbbak. Még az ellenkező neműekkel is helytelen kapcsolatokat alakítanak ki, épp ahogyan az Isten szavaiban említett szajhák és prostituáltak – Isten roppantul undorodik az ilyen emberektől, idegenkedik tőlük. Mi értelme jámbornak tűnni? Az egész csak színlelés. Isten a színlelőket utálja a legjobban; az összes színlelő farizeus!” Ezt hallván az A személy erre gondol: „Ez ellentámadás ellenem! Rendben, nem voltál jó hozzám, úgyhogy ne hibáztass, amiért nem fogom vissza magam!” Oda-vissza, a két ember harcolni kezdett. Ez vajon Isten szavainak a közlése? (Nem.) Mit csinálnak? (Támadják egymást és harcolnak.) Még valamilyen ütőkártyát is kihasználnak és „alapot” találnak a támadásukhoz, Isten szavait idézve, mint alapot – ez kölcsönös támadásokban való részvétel, és ugyanakkor szóbeli összetűzésekben való részvétel. Látható időnként a beszélgetés e formája a gyülekezeti életben? Normális beszélgetés ez? A normális emberi mivolt keretein belüli beszélgetés ez? (Nem.) Akkor a beszélgetés e formája okoz vajon bomlasztást és zavarásokat a gyülekezeti életben? Miféle bomlasztást és zavarásokat okoz? (A normális gyülekezeti élet zavart szenved, az emberek szóváltásokba bocsátkoznak a helyes és a helytelen vonatkozásában, következésképp pedig képtelenek csendesen elmélkedni és beszélgetni Isten szavairól.) A Szentlélek vajon akkor is munkálkodik, amikor az emberek efféle harcba és vitába bocsátkoznak a helyesről és a helytelenről, és személyes támadásokat intéznek a gyülekezeti élet során? A Szentlélek nem munkálkodik; az efféle beszélgetés zűrzavarba taszítja az emberek szívét. Van néhány szó a Bibliában, emlékeztek rájuk? („Bizony mondom nektek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Máté 18:19-20).) Mit jelentenek ezek a szavak? Amikor az emberek összegyűlnek Isten előtt, szívükben és elméjükben egynek kell lenniük és egyesülniük kell Isten előtt; Isten csak akkor fogja áldásokkal megajándékozni őket és a Szentlélek csak akkor fog munkálkodni, ha az emberek szívükben és elméjükben egyek. De vajon az Általam az imént említett két vitázó ember egy szívű és gondolkodású volt? (Nem.) Miben vettek részt? Kölcsönös támadásokban, harcban, sőt ítélkezésben és kárhoztatásban. Bár látszólag nem használtak ocsmány szitokszavakat és nem nevezték néven a dolgokat, a szavaik mögötti ösztönző nem az volt, hogy az igazságot közöljék vagy az igazságot keressék, és nem a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismeret és józan ész keretei között beszéltek. Minden kimondott szavuk felelőtlen volt, agresszivitást és rosszindulatot hordozott magában; egyetlen szó sem felelt meg a tényeknek, és nem volt semmilyen alapja sem. Egyetlen szó sem szólt valamely dolognak az Isten szavai és Isten követelményei alapján történő megítéléséről, mind arról szólt, hogy a saját preferenciáik és akaratuk alapján személyes támadásokat indítsanak egy általuk gyűlölt és lenézett személy ellen, ítélkezzenek felette és kárhoztassák őt. Ezek egyike sem annak megnyilvánulása, hogy szívükben és elméjükben egyek lennének, sokkal inkább olyan szavak és megnyilvánulások, amelyek forrófejűségből és a Sátán romlott beállítottságából erednek, és nem tetszenek Istennek; ezért ebben nincs ott a Szentlélek munkája. Ez a kölcsönös támadásokban való részvétel megnyilvánulása.

A gyülekezeti életben gyakran merülnek fel szóváltások és konfliktusok az emberek között kisebb dolgokat vagy egymásnak ellentmondó nézőpontokat és érdekeket illetően. Az egymással összeférhetetlen személyiségek, ambíciók és preferenciák miatt is gyakran jelentkeznek szóváltások. Felmerülnek különféle nézeteltérések és viszályok az egyének között a társadalmi státuszt és a műveltségi szintet illető különbségek, illetve az emberi mivoltuk és természetük tekintetében fennálló különbségek, sőt egyebek közt akár a beszédmódjukat és az ügyek intézésének módját illető különbségek miatt is. Ha az emberek nem törekednek arra, hogy Isten szavának segítségével oldják meg ezeket a problémákat, ha nincs kölcsönös megértés, tolerancia, támogatás és segítség, és ha az emberek inkább előítéleteket és gyűlöletet dédelgetnek a szívükben, és forrófejűen bánnak egymással romlott beállítottságok közepette, akkor az valószínűleg kölcsönös támadásokhoz és ítélkezéshez vezet. Egyeseknek van némi lelkiismerete és józan esze, és amikor szóváltások történnek, képesek türelmet gyakorolni, józan ésszel cselekedni és szeretettel segíteni a másik felet. Némelyek azonban nem tudják elérni ezt, még a legalapvetőbb tolerancia, türelem, emberi mivolt és józan ész is hiányzik belőlük. Gyakran alakítanak ki magukban különféle előítéleteket, gyanút és félreértéseket másokkal szemben jelentéktelen dolgok, vagy egyetlen szó vagy arckifejezés miatt, ami oda vezet, hogy különféle gondolatok, kétségek, ítéletek és kárhoztatások élnek irántuk a szívükben. Ezek a jelenségek gyakran előfordulnak a gyülekezetben és gyakran vannak hatással az egyének közötti normális viszonyra, a testvérek harmonikus interakcióira, sőt arra is, ahogyan Isten szavait közlik. Gyakran támadnak szóváltások, amikor az emberek kapcsolatba kerülnek egymással, ha azonban gyakran merülnek fel efféle problémák a gyülekezeti életben, azok befolyásolhatják, megzavarhatják, sőt akár tönkre is tehetik a normális gyülekezeti életet. Ha például valaki vitába bocsátkozik egy összejövetelen, akkor az az összejövetel zavart szenved, a gyülekezeti élet nem lesz gyümölcsöző, az összejövetelen részt vevők pedig nem nyernek semmit, és lényegében feleslegesen jönnek össze és az idejüket pazarolják. Következésképp, ezek a problémák már hatást gyakoroltak a gyülekezeti élet normális rendjére.

A. A kölcsönös támadásokban és szóbeli összetűzésekben való részvétel többféle megnyilvánulásai

1. A hiányosságok kölcsönös leleplezése

Egyesek szeretnek folyton otthoni dolgokról és lényegtelen témákról fecsegni az összejövetelek során, jelentéktelen háztartási ügyekről beszélnek, és amikor csak találkoznak a testvérekkel, csevegésbe bocsátkoznak velük, ami miatt a testvérek tehetetlennek érzik magukat. Lehet, hogy valaki a sarkára áll, hogy félbeszakítsa őket, aztán mi történik? Ha folyton félbeszakítják őket, boldogtalanok lesznek, az pedig bajt jelent, ha ők boldogtalanok. Erre gondolnak: „Folyton félbeszakítasz engem, és nem hagysz beszélni. Jól van akkor. Majd én is félbeszakítalak, amikor te beszélsz! Amikor Isten szavait közlöd, majd közbevágok Isten szavainak egy másik szövegrészével. Amikor önmagad megismeréséről beszélsz, majd Istennek az embereket megítélő szavairól fogok beszélni. Amikor az arrogáns beállítottságod megértéséről beszélsz, én Istennek az emberek sorsát és rendeltetési helyét meghatározó szavait fogom közölni. Bármit is mondasz, én majd mondok valami mást!” És nemcsak erről van szó; ha a többiek csatlakoznak, hogy félbeszakítsák, akkor az illető felkel és rájuk támad. Ugyanakkor – mivel haragot és gyűlöletet dédelget a szívében, az összejövetelek során gyakran leleplezi az őt félbeszakító személy hiányosságait, és arról beszél, hogy az illető miként csapott be másokat az üzleti életben, mielőtt hinni kezdett Istenben, milyen gátlástalan volt a másokkal való ügyleteiben és így tovább – amikor az illető beszél, ezeket a dolgokat emlegeti. Az illető először még türelmet tud gyakorolni, idővel azonban gondolkodni kezd: „Én mindig segítek neked, én mindig toleráns és türelmes vagyok veled szemben, te azonban semmiféle toleranciát nem tanúsítasz irántam. Ha így bánsz velem, ne hibáztass, ha nem fogom vissza magam! Oly hosszú időn át éltünk ugyanabban a faluban – mindketten jól ismerjük egymást. Megtámadtál engem, úgyhogy én is meg foglak támadni; leleplezted a hiányosságaimat, pedig neked magadnak is van belőlük bőven.” És így aztán ezt mondja: „Te még loptál is fiatalkorodban; azok a pitiáner tolvajlások, amelyeket elkövettél, még szégyenteljesebbek! Amit én csináltam, az legalább üzlet volt, az egész csak a megélhetés kedvéért történt. Ki nem követ el pár hibát ebben a világban? Mi van a te viselkedéseddel? Te tolvajként, rablóként viselkedsz!” Vajon ez nem kölcsönös támadásokban való részvétel? Mi a módszere ezeknek a támadásoknak? A hiányosságok kölcsönös leleplezése, nem igaz? (De igen.) Az illető magában még ezt is gondolja: „Folyamatosan leleplezed a hiányosságaimat, mindenki tudtára adod őket és a becstelen múltamat, amivel azt éred el, hogy a többiek többé ne becsüljenek engem – nos, akkor majd én sem fogom vissza magam. Mindent tudok arról, hogy hány partnered volt, hány ellenkező nemű emberrel voltál együtt; az összes muníciót betöltöttem. Ha ismét leleplezed a hiányosságaimat és túl messzire mész, az összes gaztettedet napvilágra hozom!” A hiányosságok kölcsönös leleplezése általános probléma azok között, akik közeli kapcsolatban állnak egymással és jól ismerik egymást. Talán egy nézeteltérés miatt, vagy azért, mert konfliktusok vagy harag van közöttük, két ember régi és jelentéktelen ügyeket húz elő, hogy fegyverként használja azokat egymás támadásához az összejövetelek során. Ez a két ember leleplezi egymás hiányosságait, valamint támadják és kárhoztatják egymást, mindenki idejét rabolva attól, hogy egye és igya Isten szavát, és hatást gyakorolva a normális gyülekezeti életre. Gyümölcsözőek lehetnek az efféle összejövetelek? Vajon az őket körülvevő embereknek még mindig van kedvük összejönni? Egyes testvérek így kezdenek gondolkodni: „Ez a kettő valóban problémás, mi értelme felhozni ezeket a múltbeli dolgokat?! Most mindketten hisznek Istenben, el kellene engedniük ezeket a dolgokat. Kinek nincsenek ügyei? Hát most nem mindketten Isten elé járultak? Ez az összes probléma megoldható Isten szavával. A hiányosságok leleplezése nem az igazság gyakorlása, és nem is az, hogy az egyik ember erősségeiből tanulva pótolja a másik gyengeségeit; ez kölcsönös támadás, sátáni viselkedés.” A kölcsönös támadásaik megzavarják és tönkreteszik a normális gyülekezeti életet. Senki sem tudja megállítani őket, ők pedig nem hallgatnak rá, bárki is közli velük az igazságot. Egyesek ezt tanácsolják nekik: „Hagyjátok abba egymás hiányosságainak leleplezését. Ami azt illeti, ez az egész dolog nem olyan nagy ügy; hát nem csak egy rövid szóbeli nézeteltérés ez? Kettőtök között nincs mély gyűlölet. Ha mindketten meg tudnátok nyílni, kitárulkoznátok, elengednétek az előítéleteiteket, nehezteléseteket és gyűlöleteteket, hogy imádkozzatok és keressétek az igazságot Isten előtt, akkor ez az összes probléma megoldható lenne.” A két ember azonban továbbra is holtponton van. Az egyik így szól: „Ha először ő bocsánatot tudna kérni tőlem, és ha elsőként megnyílna és kitárulkozna, akkor én is megtenném ugyanezt. Ha azonban – ahogyan korábban is – nem engedi el ezt a dolgot, akkor én nem fogom visszafogni magam vele szemben! Arra kértek, hogy gyakoroljam az igazságot – ő miért nem gyakorolja? Arra kértek, hogy engedjem el a dolgokat – miért nem teszi meg ő először?” Hát nem oktalanság ez? (De az.) Oktalanul kezdenek viselkedni. Senkinek a tanácsa nem hat rájuk, és nem hallgatják meg az igazságról szóló beszédet. Amint meglátják egymást, vitatkoznak, leleplezik egymás hiányosságait és támadják egymást. Azt leszámítva, hogy nem csapnak össze, gyűlölet van mindabban, amit egymással tesznek, és minden szavukban benne van a támadás és a szitkozódás nyoma. Ha van két ilyen ember a gyülekezeti életben, akik támadják egymást és szóbeli összetűzésekben vesznek részt, amikor csak találkoznak, ez a gyülekezeti élet hozhat vajon gyümölcsöt? Nyerhetnek az emberek bármi pozitív dolgot belőle? (Nem.) Amikor ilyen helyzetek állnak elő, a legtöbb ember aggódni kezd, és ezt mondja: „Minden alkalommal, amikor összejövünk, az a kettő állandóan harcol, és senki tanácsára nem hallgatnak. Mit tegyünk?” Amíg ott vannak, az összejövetelek nem békések, és mindenkit zavarnak. Ilyen esetekben a gyülekezetvezetőknek közbe kell lépniük a probléma megoldása érdekében; nem szabad engedniük, hogy efféle egyének tovább zavarják a gyülekezeti életet. Ha ismételt tanács, beszélgetés és pozitív útmutatás után sem születik eredmény, és mindkét fél továbbra is ragaszkodik az előítéleteihez és nem hajlandóak megbocsátani egymásnak, valamint folytatják egymás támadását és a gyülekezeti élet zavarását, akkor az alapelvek szerint kell kezelni az ügyet. Meg kell mondani nekik: „Ti ketten régóta ebben az állapotban vagytok, és ez súlyos zavarásokat okozott a gyülekezeti életben és az összes testvérnek. A legtöbb ember dühös az efféle viselkedésetek miatt, de félnek bármit is mondani róla. A jelenlegi hozzáállásotokat és megnyilvánulásaitokat tekintve a gyülekezetnek – az alapelveknek megfelelően – fel kell függesztenie a részvételeteket a gyülekezeti életben, és el kell különítenie titeket az önvizsgálat érdekében. Amikor képesek lesztek harmonikusan kijönni egymással, normális beszélgetést folytatni, valamint normális kapcsolataitok lesznek az emberekkel, akkor visszatérhettek a gyülekezeti életbe.” Függetlenül attól, hogy beleegyeznek-e ebbe vagy sem, a gyülekezetnek meg kell hoznia ezt a döntést; ez az ügy alapelvek szerint történő kezelése. Ezeket az ügyeket így kell kezelni. Ez egyrészt a két egyén javára válik; arra késztetheti őket, hogy elgondolkodjanak és megismerjék önmagukat. Másrészt, elsősorban több testvért megóv attól, hogy gonosz emberek megzavarják őket. Egyesek ezt mondják: „Nem tettek semmi gonoszságot; a lényegüket illetően sem gonosz emberek. Csupán kisebb hiányosságok vannak az emberi mivoltukban, egyszerűen akaratosak, hajlamosak az oktalanságra, valamint hajlamosak a féltékenységre és a szóváltásokra. Csak emiatt miért kell elkülöníteni őket?” Az emberi mivoltuk milyenségétől függetlenül, amíg zavart jelentenek a gyülekezeti élet számára, a gyülekezetvezetőknek be kell avatkozniuk, hogy foglalkozzanak a problémával és megoldják azt. Ha ez a két illető gonosz, akkor amint ezt felismerik, a válasznak nem szabad oly egyszerűnek lennie, hogy elkülönítik őket; azonnal döntést kell hozni arról, hogy rögtön kitakarítják őket. Ha a tetteik arra korlátozódnak, hogy támadják egymást, valamint a helyesről és a helytelenről vitatkoznak anélkül, hogy másoknak kárt okoznának, illetve más gaztetteket követnének el, amelyek veszteségeket okoznának Isten háza érdekeinek, és nem gonoszok, akkor nem szükséges kitakarítani őket. Ehelyett fel kell függeszteni a gyülekezeti életüket, és el kell különíteni őket az önvizsgálat érdekében. Ez a megközelítés a leginkább megfelelő. Az ügy ily módon történő kezelésének célja az, hogy biztosítsuk a gyülekezeti élet normális rendjét és kezeskedjünk arról, hogy a gyülekezeti munka normálisan folyjon.

The Hungarian Bible verses found in this audio are from the Hungarian Revised New Translation Bible (Translated in 1975, revised in 1990 and 2014) © Hungarian Bible Society 1975, 1990, 2014. Used by permission of the Hungarian Bible Society.