C. Anyagi érdekeltségen alapuló helytelen kapcsolatok

A helytelen kapcsolatok másik típusa az anyagi érdekeltségen alapszik. Az emberek afféle dolgokat tesznek, mint hogy érdekek kedvéért hízelegnek, magasztalnak, dicsérnek és egymás kegyeibe férkőznek. Az efféle aljas magatartás és elvetemült légkör behozatala a gyülekezeti életbe súlyos hatást gyakorol másokra, akik csendesen olvassák Isten szavait, vagy a megosztott tapasztalatokat hallgatják. Amint anyagi érdekeltségen alapuló kapcsolat jön létre, az érintett egyének a saját előnyük végett gyakran fognak afféle dolgokat mondani vagy tenni, amelyek ellenkeznek a vágyaikkal. Ha például valaki azt látja, hogy egy másik ember valamilyen módon hasznára lehetne a vállalkozásának vagy az érdekeinek, akkor előfordulhat, hogy az illetőt választja vezetőnek, egy konkrét kötelességre jelöli őt, vagy bármivel egyetért, amit az illető mond, azt állítva, hogy az helyes, függetlenül attól, hogy megfelel-e az igazságnak, hogy behízelegje magát. Sok olyasmit megtesz azért, hogy behízelegje magát neki, ami nem felel meg az alapelveknek, és ellenkezik az igazsággal, ami zavarja Isten választott népét az emberek, események és dolgok tisztán látásában, valamint az igazságba való belépésben. A rossz és eltorzult dolgokat helyesként jellemzi, az emberi elképzeléseket és képzelődéseket úgy írja le, mintha azok összhangban állnának Isten szándékaival és így tovább, így megzavarva az emberek gondolatait, valamint a törekvésük helyes irányát és célját. Mindezek a viselkedésformák abból fakadnak, hogy anyagi érdekeltségen alapuló kapcsolatot tart fenn. A saját érdekei védelme és fenntartása érdekében képes a lelkiismerete ellen szólni és az alapelvekkel szemben cselekedni. Az, amit mond és tesz, zavarásokat és rombolást okoz a gyülekezeti életben, ami végül odáig vezet, hogy több ember képtelen közölni Isten szavait, imádkozva olvasni Isten szavait, illetve normális és rendes módon megosztani a személyes tapasztalatait, ez pedig veszteségeket eredményez az emberek életbe való belépésében. Amikor az emberek a személyes tapasztalati megértésükről beszélnek, gyakran találkoznak az emberek anyagi érdekeltségeiből eredő akadályokkal; egyesek szóbeli akadályok, mások viselkedésbeliek, megint mások pedig célokkal és irányokkal kapcsolatosak. Az embereket gyakran félbeszakítják, amikor közlik az igazságot és imádkozva olvassák Isten szavait, gyakran eltérítik őket a témától, és gyakran befolyásolják őket különböző mértékben. Ezért korlátozni kell azokat, akik anyagi érdekeltségen alapuló helytelen kapcsolatokat és ezekhez kapcsolódó viselkedést alakítanak ki. Az ilyen problémákkal szembesülő gyülekezetvezetők ne hunyjanak szemet, és semmiképp se nézzenek el efféle gonoszságot, megbocsátva az efféle dolgok előfordulását a gyülekezeti életben. Ehelyett legyenek éberek és figyelmesek, és azonnal állítsák le és korlátozzák őket.

Az anyagi érdekeltségen alapuló helytelen kapcsolatok kialakítása gyakori jelenség a gyülekezetben. Ha például valaki azt tervezi, hogy indul a következő gyülekezetvezetői választáson, megkörnyékezhet egy csoportot, és elárulhatja nekik az elgondolásait. Ezek az emberek nem ostobák; értésére adják: „Ha téged választunk, milyen előnyöket biztosítasz majd számunkra?” Így egy anyagi érdekeltségen alapuló kapcsolat formálódik közöttük. Az anyagi érdekeltségeiket fenntartandó az összejövetelek során gyakran azonos álláspontra helyezkednek az ügyekkel kapcsolatosan. Anélkül, hogy a többiek tudatában lennének, illetve ismernék a hátteret, folyton arról beszélnek, hogy milyen jó is az egyik ember, hogy azt, amit egy másik tesz, miként engedi és áldja meg Isten, ki tett felajánlásokat, és mennyit ajánlott fel, ki milyen hozzájárulást tett Isten házához, gyakorta zengve dicshimnuszt egymásról, és méltatva egymást. A gyülekezeti életben ezeket a dolgokat gyakran az általuk korábban elért egyetértés, valamint a kölcsönös érdekeik fenntartása szolgálatában hangoztatják. Előfordulhat például, hogy ezt mondja: „Ha engem választasz meg vezetőnek, amint elfoglalom a helyemet, csoportvezetővé teszlek.” Hát nem mind személyes nyereséget keresnek? Az érdekeik érvényesítése érdekében nem kell vajon bizonyos dolgokat mondaniuk, illetve megtenniük bizonyos lépéseket? Így aztán az összejövetelek során különféle megnyilvánulásokat tanúsítanak, amelyek mind azt célozzák, hogy fenntartsák az általuk korábban elért egyetértést és a szóban forgó érdekeket. Mielőtt a céljukat elérik, a legtöbb általuk tett dolgot érdekek mozgatják. Tehát nem igencsak helytelenek a szándékok és a célok a mögött, amit mondanak és tesznek? Nem helytelen a közöttük létrejött kapcsolat? Vajon a gyülekezeten belül nem kellene korlátozni az efféle helytelen kapcsolatokat? Egyesek azt kérdik: „Hogyan tudjuk korlátozni, ha nem derül ki?” Az ilyen ügyeket, hacsak egyáltalán nem történnek meg, ha egyszer nekilátnak, fel lehet deríteni, és le fogják leplezni. Ha az emberek megfelelően közlik az igazságot, valamint a személyes megértéseiket és tapasztalataikat, anélkül, hogy bármi, az igazsághoz nem kapcsolódó dolgot belekevernének, akkor ezt mindenki érzékelni tudja. Ha hamisságok állnak fenn, az emberek azt is képesek felismerni. Ezért a kölcsönös érdekek fenntartása miatt keletkező különféle ügyleti kapcsolatokat is korlátozni kell a gyülekezetben; legalábbis az érintetteket figyelmeztetni kell és el kell beszélgetni velük, hadd ismerjék fel a saját problémáikat, és értsék meg az efféle tevékenységekben való részvétel súlyos következményeit, közben a testvéreknek is lehetővé téve, hogy tisztán lássák ezeknek a dolgoknak a természetét. Milyen hatása van az efféle tevékenységnek a legtöbb emberre? Arra készteti az embereket, hogy azt higgyék, nincs sok különbség a gyülekezet és a társadalom között, mivel mindkettő olyan hely, ahol mindenki kihasználja egymást, és az emberek a saját előnyeik érdekében ügyletekbe bonyolódnak. Ez a viselkedés nem mérsékelt zavarás, hanem súlyos zavarást jelent a gyülekezeti életre. Mondjátok meg Nekem, jó ember vajon az, aki állandóan megkörnyékezi az embereket, hogy elnyerje a szavazataikat egy választáson, és szokatlan eszközöket használ a választás manipulálására és a vezetői pozíció megszerzésére? Az ily módon választott vezetők nyilvánvalóan nem jó emberek. Számíthatnak bármi jóra azok a testvérek, akik a kezeik közé kerültek? Ha valaki szokatlan eszközök révén válik vezetővé, ahelyett, hogy az alapelvek alapján választanák meg – az ilyen vezető biztosan nem jó ember. Ha megengedik neki, hogy ő vezessen, az egyenértékű azzal, mintha a testvéreket nyíltan átadnák egy gonosz embernek, egy antikrisztusnak, és a legtöbb embert tényleg a Sátán kezére juttatja; egy ilyen forgatókönyvvel a gyülekezeti életük gyümölcsei magától értetődőek lesznek. Ez az érdekekhez kötődő helytelen kapcsolattípus. Akár csoportok, akár egyének között – amint az emberek közötti kapcsolatokban érdekek játszanak szerepet, a tetteikben inkább a személyes előnyök felé hajlanak majd, mintsem az Isten háza érdekeinek fenntartását célzó alapelvekkel összhangban cselekednének. Az efféle kapcsolatoknak nem a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismeret és józan ész az alapja, hanem mind a lelkiismerettel, mind a józan ésszel, az igazságalapelvekkel pedig még inkább ellentétesek. Amit mondanak, tesznek és bemutatnak, a szándékaikkal, céljaikkal, indítékaikkal, eredőikkel és a többivel együtt mind érdekek által vezéreltek; ezek a kapcsolatok tehát helytelenként határozhatók meg. Mivel az efféle kapcsolatok alakulása zavarja Isten választott népét a gyülekezeti élet folytatásában, és a legtöbb ember számára megnehezíti Isten szavainak olvasását és az igazság közlését csendességben Isten előtt, ezért korlátozni kell az efféle helytelen kapcsolatokat a gyülekezeten belül. Súlyos és gonosz emberi viselkedésnek minősülő esetekben figyelmeztetést kell kiadni, ha pedig az érintettek mindezek ellenére sem tartanak bűnbánatot, akkor ki kell takarítani őket a gyülekezetből.

D. Egyének közötti gyűlölet

A helytelen emberi kapcsolatoknak különböző megnyilvánulásai vannak. Egy másik közülük a személyes gyűlölet. A családokon belül például súrlódások vagy viták merülhetnek fel az anyósok és a menyek között, sógornők vagy fivérek között, illetve szomszédok között is felmerülhetnek ilyesmik. Alkalmanként ez akár gyűlöletté fajul, és ellenségekhez hasonlóan ezek az emberek azután képtelenek együttműködni vagy együtt dolgozni, oly mértékig, hogy még csak szembe sem bírnak nézni egymással, amikor pedig ez történik, veszekednek és viaskodnak. Amikor az összejöveteleken találkoznak, a szívüket akkor is gyűlölet tölti el, és képtelenek lecsendesíteni magukat Isten előtt, hogy élvezzék Isten szavát, valamint elgondolkodjanak önmagukról, és megismerjék önmagukat, és természetesen képtelenek elengedni az előítéleteiket és a gyűlöletüket, hogy normális összejövetel részesei legyenek. Ehelyett amikor csak találkoznak, veszekedésbe és összetűzésbe keverednek, leleplezik egymás hiányosságait és támadják egymást, sőt, szidják egymást, ami mélyreható negatív hatást gyakorol Isten választott népére. Az ilyen emberek álhívők, nem hívők. Ami azokat illeti, akik őszintén hisznek Istenben és szeretik az igazságot, bármi történik is, vagy bárkivel is van vitájuk, illetve bárkivel szemben is táplálnak előítéleteket, képesek keresni az igazságot, elgondolkodni önmagukról és megismerni önmagukat, és az igazságalapelvekkel összhangban megoldani a problémákat. Ha valami rosszat tettek és tartoznak valakinek, képesek proaktívan elnézést kérni és beismerni a hibáikat; semmiképp nem folyamodnak ahhoz, hogy vitákat vagy gondot okozzanak az összejöveteleken. Teljességgel a szentek méltóságán aluli dolog vitákba bocsátkozni és csetepatét okozni a gyülekezetben; az efféle viselkedés súlyos szégyent hoz Istenre. Azokból, akik így viselkednek, nagy mértékben hiányzik az emberi mivolt, a lelkiismeret és a józan ész; egyáltalán nem őszinte istenhívők. Ez a probléma viszonylag gyakoribb az új hívők körében. Mivel az új hívők nem értik az igazságot és nem tisztultak meg a romlott beállítottságuktól, sok dolog miatt könnyen vitába keverednek, sőt engedik, hogy a forrófejűségük utat törjön, és viaskodásba keveredjenek. Ha nem oldják fel ezeket a romlott beállítottságokat, akkor az emberek gyűlöletet fognak táplálni a szívükben, és még amikor gyülekezeti életet élnek, akkor is vég nélküli vitákba bonyolódnak majd ezzel a forrófejűséggel és gyűlölettel. Ez hatást gyakorol a gyülekezeti életre, befolyásolva Isten választottjait, akik eszik és isszák Isten szavát, dicsőítik Istent, és megosztják a tapasztalati megértésüket Isten szavairól. Ez Isten választott népének életbe való belépésére is közvetlen hatással van. Néhány új hívő könnyedén vitába keveredik kisebb dolgokkal kapcsolatos nézetkülönbségek miatt. Például mielőtt egy összejövetel elkezdődik, egyesek egy bizonyos himnuszt akarnak énekelni, míg mások inkább egy másikat részesítenek előnyben – még egy ilyen jelentéktelen ügy is könnyedén vitákhoz vezethet. Hasonlóképp, valamely dolgot illető eltérő vélemények időnként hamar vitába fordulhatnak, sőt, az is vitatkozást szíthat, ha meggondolatlan beszéd következtében megsértenek valakit. Az új hívők körében gyakoriak az efféle esetek. Amikor viták merülnek fel az összejövetelek során, azok természetesen megzavarják a gyülekezeti életet. Nem zavarja ez vajon Isten választott népét is? A gyülekezeti életet azok zavarják meg a legkönnyebben, akik hajlamosak a veszekedésre, valamint a helyes és a helytelen vitatására. Csak a saját hiúságuk és tekintélyük kielégítésével törődnek, anélkül, hogy figyelembe vennék Isten választott népének érdekeit. Azzal, hogy így viselkednek, vajon nem okoznak zavarásokat a gyülekezeti életben? (De igen.) A gyülekezet az a hely, ahol a testvérek összegyűlnek, hogy egyék, igyák és élvezzék Isten szavait; annak a helye, ahol alávetik magukat Istennek, és imádják Őt. Egyáltalán nem a személyes panaszok kiszellőztetésének helye, és biztosan nem veszekedésre, illetve arról való vitatkozásra szolgál, hogy mi helyes és mi helytelen. Amikor efféle emberek ily módon zavarásokat okoznak, az milyen következményekhez vezet? Közvetlen eredménye az öröm hiánya az összejövetelek során; oda vezet, hogy Isten választott népe képtelen épülést elérni az életben, sőt, azt eredményezi, hogy a legtöbb ember képtelen békére lelni, és leírhatatlanul szenved. Idővel egyesek negatívvá és gyengévé válnak, sőt, vonakodnak összejövetelekre járni. Ez a helyzet a legtöbb gyülekezetben jellemző, és olyasmi, amit Isten választott népének egésze megtapasztalt. Hogyan kell tehát megoldani a gyakori viták és viaskodások problémáját az összejöveteleken? Ki kell választani Isten szavainak a problémához kapcsolódó több passzusát, és az összejövetelek során többször együtt elolvasni; azután beszéljen mindenki az igazságról, megosztva a megértését. Ez a megközelítés hozhat némi eredményt. Nemcsak azok ismerhetik fel a vétkeiket és érezhetnek bűntudatot, akik veszekedésre hajlamosak, hanem még a szemlélők is elgondolkodhatnak, hogy hasonló helyzetekben vajon felfedték-e a romlott beállítottságaikat, illetve hogy képesek-e veszekedni másokkal – ily módon a szemlélődők is megismerhetik önmagukat. Függetlenül attól, hogy valaki érintett-e a vitákban, vagy sem, miután több alkalommal több passzust elolvas Isten szavaiból, felismerheti a saját romlott beállítottságait, és láthatja, hogy a romlott beállítottságok szerinti élet csakugyan azt jelenti, hogy híján van a lelkiismeretnek és a józan észnek, és a legcsekélyebb emberi mivolt sincs benne. A gyülekezeti élet ily módon történő megélésének hatásai nem rosszak, ugye? Bár egy összejövetel elején adódhatnak viták, ha utána mindenki olvashatja Isten szavait, elcsendesedhet Isten előtt, hogy elgondolkodjon önmagáról, az igazsággal megoldhatja a problémákat és igazi bűnbánatot tarthat – ha ezek az eredmények elérhetők – akkor az normális gyülekezeti élet. Ezért bármi is történik az összejövetelek során, az nem feltétlenül rossz; amíg szívben és lélekben mindenki összejön az igazság keresésére, és néhányszor együtt olvassa Isten szavainak számos oda vonatkozó passzusát, akkor még ha a problémák nem is oldhatók meg teljesen, az emberek képesek lesznek valamelyest átlátni azokat, és lesz némi tisztánlátásuk – ez mindenki hasznára fog válni. Mondanátok, hogy az ilyen gyülekezeti életet nehéz megvalósítani? Ez egy rossz dolog jóra fordítása, egyfajta szerencse a szerencsétlenségben. Ennek azonban nem szabad arra késztetnie az embereket, hogy azt az elgondolást szorgalmazzák, miszerint a viták és a szóváltások kívánatosak a gyülekezeti életben; ezt egyáltalán nem szabad szorgalmazni. A viták és a szóváltások könnyedén forrófejűség kitöréséhez és konfliktushoz vezethetnek, ami mindenki számára rossz, és személyes gyötrelmet okoz az érintetteknek. A legjobb megközelítés ezért az igazság keresése a problémák megoldása érdekében, az igazság megértése pedig hatékonyan meggátolhatja a hasonló eseteket a jövőben. A bölcs egyéneknek türelmes és toleráns hozzáállást kell tanúsítaniuk, amikor súrlódás és ütközés merül fel. Mivel nekik is romlott a beállítottságuk és könnyen megbánthatnak másokat, azonnal imádkozniuk kell Istenhez és keresniük kell az igazságot a problémák megoldása érdekében, amikor felfedik a romlott beállítottságukat. Ily módon, mire eljön az összejövetel ideje, a személyes neheztelés és gyűlölet mind eloszlik majd, egyfajta felszabadultság-érzéshez vezetve a szívükben, és megkönnyítve nekik, hogy békésen kijöjjenek a testvérekkel, ezzel elősegítve a harmonikus együttműködést. Amikor bárki azt látja, hogy egy testvér felfedi a romlott beállítottságát, szeretettel segítséget kell ajánlania, nem pedig megítélnie, elítélnie, illetve elutasítania őt. Megtörténhet, hogy a problémák egy-két segítségnyújtási kísérlet után sem oldódnak meg, de türelemre és toleranciára akkor is szükség van. Amíg nem zavarja a gyülekezeti életet, illetve nem követ el szándékosan gonoszságot, addig mindvégig türelemmel és toleranciával kell bánni vele – eljön majd a nap, amikor észhez tér. Ha valakinek az emberi mivolta gonosz és mindenféle segítséget visszautasít, nem fogadja el az igazságot, bárhogyan is közlik, akkor ő nem hisz őszintén Istenben, az ilyen egyénektől pedig távolságot kell tartani. Ha ismételten zavarja a gyülekezeti életet, akkor az alapelvekkel összhangban kell bánni vele és kezelni őt. Ha nem gonosz ember, hanem csupán gyakran mutatja meg a romlott beállítottságát, gyűlöli magát, ám pillanatnyilag nincs ereje máshogy tenni, akkor az ilyen egyéneket szeretettel támogatni kell; segítsetek nekik megérteni az igazságot, valamint tisztán látni és felismerni a romlottságuk megnyilatkozásait – ily módon fokozatosan csökkenni fognak a romlottságuk megnyilatkozásai. Ha ezek az emberek csak alkalmanként gyakorolnak hatást a testvérekre, meg lehet bocsátani nekik; amennyiben nincs nagyobb probléma az emberi mivoltukkal, és nem csalárd illetve gonosz emberek, akkor az igazság közlése révén támogatni és segíteni kell őket. Ha el tudják fogadni az igazságot, akkor szeretettel kell bánni velük. Ha azonban nem hajlandók bűnbánatot tartani és hosszú időn át negatív hatással vannak a gyülekezeti életre, akkor a gyülekezetvezetőknek figyelmeztetéseket kell kiadniuk és korlátozásokat kell bevezetniük. Ha makacsul nem hajlandók elfogadni az igazságot, akkor az efféle egyének gonosz emberek. A gonosz emberek senkivel sem tudnak kijönni, rothadt almák és démonok. Csak akadályozásokat és zavarásokat fog okozni az, ha a gyülekezetben tartják őket. Ezért azokat, akik az ismételt intések ellenére sem hajlandóak változni, gonosz emberként kell kezelni, és ki kell takarítani a gyülekezetből. Bárki, aki gyakran megzavarja a gyülekezeti életet és Isten választott népének életbe való belépését, álhívő és gonosz ember, és ki kell takarítani a gyülekezetből. Függetlenül attól, hogy ki az illető vagy miként viselkedett a múltban, ha gyakran megzavarja a gyülekezet munkáját és a gyülekezeti életet, visszautasítja a metszést, és folyton hibás érveléssel védekezik, akkor ki kell takarítani a gyülekezetből. Ez a megközelítés teljességgel a gyülekezeti munka normális előrehaladásának fenntartását, valamint Isten választott népe érdekeinek védelmét szolgálja, és teljes egészében megfelel az igazságalapelveknek és Isten szándékainak. Nem szabad, hogy néhány gonosz egyén vitái és oktalan bajkeverése befolyásolja Isten választott népének életbe való belépését és a gyülekezet munkáját – nem éri meg, és Isten választott népével szemben is igazságtalan.

Ha gonosz emberek gyakran zavarásokat okoznak a gyülekezetben, ami eredménytelen gyülekezeti élethez vezet, az a legjobb megoldás, ha osztályozzuk az embereket és az összejöveteleket különböző csoportokra bontjuk: együtt gyülekeznek azok, akik szeretik az igazságot és őszintén végzik a kötelességeiket; együtt gyülekeznek azok, akik törekedni akarnak az igazságra, ám nem végzik a kötelességeiket; és együtt gyülekeznek azok, akik szeretnek akadályozásokat és zavarásokat okozni, pletykálnak másokról, valamint megítélnek és elítélnek másokat. Ily módon a gyülekezet elsődlegesen három embercsoportra bontható – mondhatni, mindenkit a fajtája szerint osztályozva –, ezzel biztosítva azt, hogy ezek a csoportok ne zavarják egymást az összejövetelek során. A rossz emberi mivolttal rendelkező emberek – bármilyen meggondolatlanul is követnek el gaztetteket – nem lesznek hatással másokra, hanem csak maguknak ártanak. Egyeseknek ádáz a beállítottsága. Ha valaki valami olyasmit mond, ami bántja vagy sérti őket, akkor gyűlölni fogják az illetőt, és azon fognak gondolkodni, hogy miként támadhatnák és miként torolhatnák meg. Nem számít, miként közlik velük az igazságot vagy miként metszik meg őket, nem fogadják el azt. Előbb meghalnának, mintsem bűnbánatot tartsanak, és folytatják a gyülekezeti élet megzavarását. Ez azt bizonyítja, hogy gonosz emberek. Nem tűrhetjük tovább az ilyen gonosz embereket. Ki kell takarítani őket a gyülekezetből az igazságalapelvekkel összhangban. Ez a probléma alapos megoldásának az egyetlen módja. Bármilyen hibát vagy rossz dolgokat követtek is el, az ádáz beállítottságú emberek senkinek sem fogják engedni, hogy leleplezze vagy megmetssze őket. Ha valaki esetleg leleplezi és megsérti őket, feldühödnek, bosszút állnak, és soha nem hagyják annyiban a dolgot. Nincs bennük türelem és tolerancia mások iránt, és nem tanúsítanak elnézést velük szemben. Milyen alapelvre épül a magatartásuk? „Inkább lennék áruló, mint elárult.” Más szóval: nem tűrik, hogy bárki is megsértse őket. Hát nem a gonosz emberek logikája ez? Ez pontosan a gonosz emberek logikája. Senkinek sem szabad megsértenie őket. Számukra elfogadhatatlan, hogy bárki a legcsekélyebb mértékben is megpiszkálja őket, és minden embert gyűlölnek, aki megteszi. Járni fognak az illető után, és sosem hagyják annyiban az ügyet – a gonosz emberek ilyenek. A gonosz embereket el kell szigetelni, illetve ki kell takarítani, amint rájöttök, hogy gonosz emberek lényege lakozik bennük, mielőtt bármilyen nagy gonoszságot el tudnának követni. Ez minimálisra fogja csökkenteni az általuk okozott kárt; ez a bölcs döntés. Ha a vezetők és a dolgozók addig várnak a kezelésével, amíg egy gonosz ember valamiféle katasztrófát nem okoz, akkor passzívak. Ez azt bizonyítaná, hogy a vezetők és a dolgozók nagyon ostobák, a tetteik mögött pedig nincsenek alapelvek. Vannak olyan vezetők és dolgozók, akik egyszerűen ilyen ostobák és tudatlanok. Mielőtt kezelnék a gonosz embereket, ragaszkodnak hozzá, hogy megvárják, amíg meggyőző bizonyíték nincs a kezükben, ugyanis úgy vélik, hogy a lelkük csak ily módon lesz nyugodt. Valójában azonban nincs szükség meggyőző bizonyítékra ahhoz, hogy biztos lehess valaki gonoszságában. Megmondhatod a mindennapi szavaiból és tetteiből. Amint bizonyos vagy benne, hogy gonosz, kezdheted a korlátozásával vagy az elszigetelésével. Ez biztosítja majd, hogy sem a gyülekezet munkája, sem Isten választott népének életbe való belépése nem sérül. Egyes vezetők és dolgozók nem képesek felismerni, hogy ki gonosz, és nem is tudják időben kezelni a gonosz embereket. Következésképp a gyülekezet munkája és a gyülekezeti élet érintett, Isten választott népének életbe való belépése pedig akadályoztatott. Ez igen ostoba dolog. A hamis vezetők így végzik a munkát. Egyrészt híján vannak a tisztánlátásnak, másrészt talpnyalók, akik félnek attól, hogy megsértenek másokat. Amikor vezetőként szolgálnak, az efféle emberek először is nem képesek valódi munkát végezni; másrészt pedig ártanak Isten választott népének. Még a gonosz emberek okozta zavarások problémáját sem tudják azonnal megoldani, sem a testvéreket nem tudják megóvni; az ilyen emberek nem alkalmasak arra, hogy vezetők és dolgozók legyenek. Mondjátok meg Nekem, ha valakit gonosz emberként jellemeznek, vajon akkor is szükséges közölni vele az igazságot, hogy segítsenek neki? (Nem.) Nem szükséges esélyt adni neki. Egyesekben túl sok a „szeretet”, folyton lehetőséget adnak a gonosz embereknek a bűnbánatra, de el tud ez érni bármilyen hatást? Megfelel ez Isten szavai alapelveinek? Láttál már olyan gonosz embert, aki képes valódi bűnbánatot tartani? Olyat még senki sem látott. Abban reménykedni, hogy gonosz emberek bűnbánatot tartanak olyan, mintha megszánnád a mérges kígyókat; mintha fenevadakat sajnálnál. Ez azért van, mert a gonosz emberek lényege alapján eldönthető, hogy a gonosz emberek sosem fogják szeretni a pozitív dolgokat, soha nem fogják elfogadni az igazságot, és soha nem fognak bűnbánatot tartani. A szótárjukban nem fogod megtalálni a „bűnbánat” szót. Bárhogyan is közlöd velük az igazságot, nem fogják félretenni a saját indítékaikat és érdekeiket, különféle okokat és kifogásokat fognak találni az önigazolásra, és senki sem tudja meggyőzni őket. Ha veszteséget szenvednek, az elviselhetetlen számukra, és vég nélkül gyötörni fognak másokat emiatt. Hogyan tudnának valódi bűnbánatot tartani az olyan emberek, akik semmilyen veszteséget nem hajlandóak elszenvedni? Rendkívül önző emberek azok, akik a saját érdekeiket mindenek fölé helyezik; gonosz emberek, és soha nem fognak bűnbánatot tartani. Ha már alaposan felfogtad, hogy az ilyen ember gonosz, és mégis esélyt adsz neki a bűnbánatra, az nem ostobaság vajon? Azzal egyenértékű, mintha egy fagyott kígyót melengetnél a kebleden, hogy aztán később megmarjon. Csak egy bolond tenne efféle butaságot. A gyülekezetben normális jelenség az, hogy Isten választottjai gyűlölik a gonosz embereket, mivel a gonosz emberek híján vannak az emberi mivoltnak, és folyton erkölcstelen dolgokat tesznek. A gonosz emberek gyűlölése a helyes gondolkodásmód. Része annak, amivel az embereknek normális emberi mivoltukban rendelkezniük kell.

Mondjátok meg Nekem, miféle ember az, akiben semmiféle szeretet nincs a testvérek iránt? Miért nincs még csak egy szemernyi normális emberi kapcsolata sem a testvérekkel? Bárkivel is érintkezik, az efféle ember csak érdekekhez és ügyletekhez köti ezeket a kapcsolatokat; ha nincsenek benne érdekek vagy ügyletek, nem fog törődni az emberekkel. Hát nem gonosz ez a fajta ember? Egyesek nem törekednek az igazságra, és csak érzések szerint élnek; aki jól bánik velük, ahhoz közelednek, és aki segít nekik, arra jóként gondolnak. Az ilyen embereknek normális emberi kapcsolataik sincsenek. Csupán érzésekre alapozva élnek, képesek tehát vajon méltányosan és igazságosan bánni a testvérekkel? Ez teljesen elérhetetlen. Ezért bárki, akinek nincs normális emberi kapcsolata a testvérekkel, illetve azokkal, akik őszintén hisznek Istenben, lelkiismeret és józan ész, normális emberi mivolt nélküli ember, és biztosan nem olyasvalaki, aki szereti az igazságot. Ezek az egyének nem különböznek a pitiáner csőcseléktől a nem hívők között; kapcsolatot tartanak bárkivel, aki hasznukra van, és figyelmen kívül hagyják azokat, akik nincsenek. Sőt, amikor látnak valakit, aki törekszik az igazságra, vagy valakit, aki tapasztalati tanúságtételeket tud megosztani – olyasvalakit, akit mindenki csodál és kedvel –, féltékennyé és gyűlölködővé válnak, és mindent megpróbálnak, hogy muníciót gyűjtsenek, amivel megítélhetik és elítélhetik ezeket az igazságra törekvő embereket. Hát nem ezt teszik a gonosz emberek? Az efféle emberekből hiányzik a lelkiismeret és a józan ész – rosszabbak a fenevadaknál. Nem tudnak helyesen bánni az emberekkel, nem tudnak normálisan kijönni másokkal, képtelenek normális emberi kapcsolatokat építeni Isten választott népével, és ráadásul képesek gyűlölni azokat, akik az igazságra törekednek. Az ilyen emberek biztosan nagyon egyedül érzik magukat, és magányosak a szívükben, folyton a Mennyre és más emberekre panaszkodva. Mi öröm vagy értelem van az életükben? Ezeknek az embereknek ádáz a beállítottsága, és bárkivel is érintkeznek, jelentéktelen ügyek miatt gyűlölet tud ébredni bennük, elítélve őt, és bosszút forralva ellene, csapásokat hozva rá. Az efféle gonosz egyének ízig-vérig ördögök, minden egyes nappal csapást hoznak a gyülekezetre, amíg maradnak. Ha hosszú időn át maradnak, a csapások végtelenek lesznek. A csapások csak azzal háríthatók el, ha kitakarítják őket a gyülekezetből. Továbbá vannak olyanok, akik kívülről civilizáltnak tűnnek, ám különösen odavannak az előnyökért, ezért az Istenbe vetett hitük is az előnyökre való törekvést szolgálja. Ha egy ideje nem szereztek valamilyen indokolatlan előnyt, az arcukat ború fátyolozza, mintha valaki sok pénzzel tartozna nekik. Érzelmileg azonnal megérinti azt, aki meglátja a neheztelő és csüggedt arcukat. Mit gondoltok, milyen hatása lenne egy ilyen arc feltűnésének a gyülekezeti életben? Isten választott népének többsége biztosan kényelmetlenül érezné magát ennek láttán, és különböző mértékben megzavarná és befolyásolná azt, ahogyan Isten szavait olvassák, és az igazságról beszélgetnek. Különösen ami azokat illeti, akik nem gyökereztek meg az igaz útban – ha gyakran látnák ezt az állandóan borús arcot a gyülekezeti életben, az igen könnyen hatással lenne rájuk! A gyülekezetben több vidám személyiségű emberre van szükség, akik egyszerűen és nyíltan beszélnek, valamint több olyan emberre, akiknek a szívét béke és öröm tölti meg, és akiknek a szelleme szabad és felszabadult. Ez örömtelivé tenné a gyülekezeti életet. Azok az állandóan borús besavanyodott alakok imádkozzanak otthon Istenhez, és igazítsanak a gondolkodásmódjukon, mielőtt összejövetelekre jönnek. Így jó hangulatban lesznek, és nyerni fognak valamit az összejövetelből, ráadásul ez másoknak is hasznára válik majd; legalábbis nem fogják zavarni őket. Biztosítandó, hogy Isten választott népe normális gyülekezeti életet tudjon élni, a vezetőknek és a dolgozóknak meg kell tanulniuk közölni az igazságot a problémák megoldásához. Ha valaki borús arccal érkezik az összejövetelre, a vezetőknek és a dolgozóknak elő kell lépniük és meg kell kérdezniük: „Segítségre van szükséged?” Ezt nevezzük mások szeretetből fakadó, proaktív segítésének. Ha a vezetők és a dolgozók azt látják, hogy valakinek problémája van és nem törődnek vele, kerülik ezeket a savanyú alakokat és távol tartják magukat tőlük, anélkül, hogy beszélnének velük az igazságról, hogy felvidítsák a napjukat, akkor nem végeznek tényleges munkát. A gyülekezeti munka hatékony végzéséhez a vezetőknek és a dolgozóknak mindenekelőtt azt kell megtanulniuk, hogy Isten választott népének bizalmasai legyenek, ahhoz hasonlóak, amit a nem hívők törődő kormányzati tisztviselőnek neveznek. Egyesek nem hajlandóak ilyen szerepet játszani, mindig szívesebben lesznek szemlélődők – ily módon miként vezethetik hát Isten választott népét arra, hogy jó gyülekezeti életet éljenek? Valójában az, hogy valakinek van-e probléma a szívében, bizonyos mértékig kiül az arckifejezésére. Ha valakinek mindig komor az arca, az bizonyára azt jelenti, hogy sötét a szíve, egy cseppnyi világosság nélkül. Mosolyoghat vajon még az arca, ha egész nap a helyesről és a helytelenről folyó vitákba merül? Ezeknek az embereknek az arcát mindig sötét felhők borítják, pillanatnyi napsütés nélkül, és ez a kötelességük végzésére is kihat. Ha a vezetők és a dolgozók lassan reagálnak és oldják meg ezt a problémát, és emiatt a testvérek állandó zavarástól és kimondhatatlan nyomorúságtól szenvednek, az azt bizonyítja, hogy a vezetők és a dolgozók képtelenek tényleges munkát végezni, képtelenek problémákat megoldani az igazsággal, és teljességgel értéktelenek. Ha a vezetők és a dolgozók értik az igazságot és képesek felismerni a testvérek problémáit, valamint időben tudnak támogatást és segítséget nyújtani, nem csupán arra képesek, hogy segítsenek megoldani az emberek problémáit, hanem abban is tudnak segíteni, hogy az emberek megértsék az igazságalapelveket és eleget tegyenek a kötelességeiknek, akkor hatékony lesz a kötelességvégzésük és az ügyintézésük, a gyülekezeti munka pedig nem lesz érintett. Ha a vezetők és a dolgozók nem tudják azonnal felismerni és megoldani a problémákat, az hatással van a gyülekezet munkájára. Ha a vezetők és a dolgozók nem tudják felismerni és kezelni a problémákat, és ezzel kárt okoznak a gyülekezet munkájának és akadályozzák Isten választott népének életbe való belépését, akkor nem hagyták vajon cserben Istent és az Ő választott népét? Nincsenek híján az alapelveknek a dolgok kezelésében? A problémák azonnali és habozás nélküli kezelése, miután átlátják a lényegüket – ezt hívják felelősségteljességnek és hűségnek, és ez jelenti azt, hogy az ember olyan módon végzi a kötelességét, ami megfelelő színvonalú.

A mai beszélgetés témája a hatodik probléma – a helytelen kapcsolatok kialakítása. Ennek a típusnak a gyülekezeti életben felmerülő problémái alapvetően a következők: helytelen kapcsolatok a nemek között, azonos nemű kapcsolatok, anyagi érdekeltségen alapuló kapcsolatok és az egyének közötti gyűlölet. Akár testi vágyon, testi érdekeken vagy érzelgős testi összefonódásokon alapuló kapcsolatokról van szó, azok mind a helytelen kapcsolatok kategóriájába tartoznak, ugyanis túllépnek a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismeret és józan ész körén. Ezeknek a helytelen kapcsolatoknak a létezése bizonyos mértékig felkavarhatja az embereket. Súlyosabb esetben megzavarhatja az emberek belépését az életbe, az igazságra való törekvésüket, valamint abbéli törekvésüket, hogy megismerjék Istent. A helytelen kapcsolatoknak ezek a különböző fajtái nem a lelkiismeretből vagy a józan észből erednek, és ellentmondanak a normális emberi mivoltnak. Az emberek számára nehéz elfogadni és gyakorolni az igazságot, amikor ezekben az abnormális kapcsolatokban élnek, és ez megzavarja őket a gyülekezeti élet folytatásában és az életben való növekedésre törekvésben is, valamint a gyülekezeti élet rendjét is zavarja. Ez hátrányos Isten választott népének életbe való belépésére nézve, és a gyülekezet munkájának is árthat. Mindezek miatt elengedhetetlen, hogy a vezetők és a dolgozók haladéktalanul felismerjék és kezeljék ezeket a problémákat.

Ami a helytelen kapcsolatokat illeti, már felsoroltunk különböző helyzeteket, és csoportosítottuk őket. Tudtok néhány példát mondani a tisztánlátás gyakorlására? Mi a tisztánlátás elsajátításának célja? Az, hogy képessé tegyen arra, hogy felismerjétek és meghatározzátok az emberek, események és dolgok lényegét, hogy pontos ítéletet hozzatok, majd az alapelveknek megfelelően kezeljétek őket. Ez a végeredmény. Kérdezte valaki ezt: „Egész nap csak a helyes és a helytelen kérdéseiről, ezekről a hétköznapi ügyekről beszélsz – nem vagyunk többé hajlandóak ezeket hallgatni; már összejövetelekre sem akarunk járni. Hát nem az igazságról kellene beszélned? Minek kell mindig ezekről a helyzetekről beszélni?” Láttatok ilyen embereket? Miféle emberek ők? (Olyan emberek, akiknek nincs lelki megértésük.) Ily módon beszélgetünk, és ők mégis képtelenek megérteni az igazságot – nem érik el egy normális ember intelligenciaszintjét; az efféle emberek teljesen haszontalanok. Kellene vajon még mindig prédikációkat hallgattatni azzal az emberrel, akinek az intelligenciaszintje nem éri el egy emberét? Talán ezt javasolná: „Az összejövetelek folyton az igazság közléséről szólnak, mindig afféle dolgokról beszélnek, mint az igazság gyakorlása – elegem van abból, hogy ezt hallgassam. Többé nem vagyok hajlandó összejövetelekre jönni.” Ha valóban ilyen nézetet vall, akkor olyasvalaki, aki idegenkedik az igazságtól. Ami az ilyen embereket illeti: Isten háza nem ragaszkodik a részvételükhöz; gyorsan küldjétek el őket! Ha ők maguk nem hajlandóak összejövetelekre jönni, és nem fogékonyak arra, amit megvitatnak velük, mi nem ragaszkodunk hozzá – nem akarjuk zavarni őket. Az efféle emberek – még ha egy életen át hisznek is Istenben – nem fogják megérteni az igazságot, és nem fognak belépni a valóságba; ez elfecsérelt erőfeszítés. Ha teológiai ismereteket szeretnek hallgatni, akkor hadd menjenek és tanulmányozzák a teológiai ismereteket; egy napon, amikor nem jutnak hozzá az igazsághoz mint élethez, megbánják majd.

2021. május 29.