VI. Helytelen kapcsolatok kialakítása

Az Isten munkáját és a gyülekezet normális rendjét akadályozó és megzavaró hatodik probléma a helytelen kapcsolatok kialakítása. Amíg az emberek kapcsolatba kerülnek egymással és össze tudnak gyűlni, lesz közösségi élet, ebből pedig különféle kapcsolatok születnek majd. Nos, e kapcsolatok közül melyek helyesek és melyek helytelenek? Először beszéljünk arról, hogy mi jelent helyes kapcsolatokat, majd ezután beszéljünk a helytelenekről. Amikor a testvérek találkoznak és üdvözlik egymást, efféle dolgokat kérdezhetnek: „Hogy vagy mostanában? Jó egészségben vagy? Jövőre középiskolába megy a gyermeked? Hogy megy a párod üzlete?” Helyes kapcsolatnak számít az efféle kölcsönös üdvözlés? (Igen.) Miért mondjátok ezt? Azért, mert amikor két ember, akik hosszú ideje nem látták egymást, összefut, és mond pár üdvözlő szót, az a legalapvetőbb illem, valamint a törődés és az üdvözlés legalapvetőbb megnyilvánulása. Ezek mind olyan szavak, tettek és aktuális témák, amelyeket az emberek a normális emberi mivolt határain belül vetnek fel. Az eddigi beszélgetésükből ítélve nyilvánvaló, hogy a kapcsolatuk teljesen helyénvaló. A párbeszédük alapja az etikett és a normális emberi mivolt, ebből a két pontból pedig meghatározható, hogy a két beszélgető ember közötti kapcsolat helyes, normális emberi kapcsolatot képvisel. Ha két ember igen jól ismeri egymást, mégis, amikor találkoznak, mindketten morcosak és nem szólnak egymáshoz, amikor pedig egymásra néznek, a szemükből süt az ellenségesség, az vajon normális kapcsolat? (Nem, nem az.) Miért nem normális? Pontosan miként kellene meghatározni? Amikor két ember találkozik, ám egyik sem üdvözli a másikat, sőt, még annyit sem mond, hogy „szia”, és még kevésbé elegyedik normális beszélgetésbe és párbeszédbe, akkor nyilvánvaló, hogy a megnyilvánulásaik nem azt tükrözik, ami a normális emberi mivolttól elvárható. A kapcsolatuk nem normális emberi kapcsolat; valamelyest elferdült, de mégsem jelent helytelen kapcsolatot, még mindig valamennyire távol áll attól. Általánosságban, ha az emberek közötti kapcsolat a normális emberi mivolt alapjára épül, ahol az egyének normálisan és alapelvek szerint tudnak kapcsolatot teremteni és társulni, valamint segíteni, támogatni egymást és gondoskodni egymásról, ez mind helyes kapcsolatokat jelez az emberek között. A dolgok szakszerű intézését jelenti, nem ügyletekben való részvételt, nincsenek benne összefonódott érdekek, még kevésbé van benne gyűlölet, a tetteket pedig nem testi vágyak vezérlik. Mindezek a helyes kapcsolatok körébe tartoznak. Nem meglehetősen széles ez a tartomány? A normális emberi kapcsolatok magukban foglalják a normális emberi mivolt körébe tartozó párbeszédeket és kommunikációt, a másokkal való érintkezést és társulást, valamint a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismeret és józan ész alapján történő együttműködést. Magasabb szinten ez az igazságalapelvek szerinti érintkezést és társulást foglalja magában. Ez az emberek közötti helyes személyes kapcsolatok általános meghatározása. Egymás üdvözlése a találkozáskor az érintkezés igen normális formája. Az arra való képesség, hogy az emberek normálisan üdvözöljék egymást és fennhéjázás nélkül, normálisan beszélgessenek, nem feltételezve ragaszkodást ott, ahol nincs, nem viselkedve felsőbbrendűként, mások elnyomása, illetve önmagunk felemelése nélkül beszélve, normálisan beszélve és kommunikálva – a normális emberi mivolttal rendelkezőknek így kellene beszélniük és kommunikálniuk, és ez a normális emberi kapcsolatokon belüli érintkezés alapvető módja. Isten választott népének legalább lelkiismerettel és józan ésszel rendelkeznie kell, valamint az Isten által az emberektől megkövetelt alapelvek és normák szerint kell érintkeznie, társulnia és együttműködnie másokkal. Ez a legjobb megközelítés. Ez képes eleget tenni Istennek. Melyek tehát az Isten által megkövetelt igazságalapelvek? Hogy az emberek legyenek megértőek másokkal, amikor azok gyengék és negatívak, legyenek tekintettel a fájdalmukra és nehézségeikre, majd érdeklődjenek ezekről a dolgokról, ajánljanak segítséget és támogatást, és olvassák nekik Isten szavait, hogy segítsenek megoldani a problémáikat, lehetővé téve számukra, hogy megértsék Isten szándékait, és ne legyenek többé gyengék, valamint Isten elé vigyék őket. Vajon a gyakorlás ezen módja nem felel meg az alapelveknek? Az ily módon történő gyakorlás összhangban áll az igazságalapelvekkel. Az ilyen kapcsolatok természetesen még inkább összhangban állnak az igazságalapelvekkel. Amikor az emberek szándékosan zavarásokat és megszakításokat okoznak, vagy szándékosan hanyagul végzik a kötelességüket, és te látod ezt, és képes vagy felhívni a figyelmüket ezekre a dolgokra, megróni őket, és segíteni nekik az alapelvek szerint, akkor az összhangban áll az igazságalapelvekkel. Ha szemet hunysz vagy elnézed a viselkedésüket, és falazol nekik, sőt, odáig elmész, hogy szép dolgokat mondasz, hogy dicsérd őket, és tapsolj nekik – az emberekkel való érintkezés, a problémákkal való foglalkozás és azok kezelésének e módjai nyilvánvalóan ellentétben állnak az igazságalapelvekkel, és nincs alapjuk Isten szavaiban. Az emberekkel való érintkezés és a problémákkal való foglalkozás e módjai tehát egyértelműen helytelenek, és ezt valóban nem könnyű felfedezni, ha nem boncolgatjuk és nem ismerjük fel őket Isten szavai szerint. Nem valószínű, hogy az igazságot nem értő emberek felismerik ezeket a problémákat, és még ha el is ismerik, hogy ezek problémák, nem oldják meg egykönnyen őket. Gyakran mondtuk, hogy az egész romlott emberiség a Sátán beállítottsága szerint él, ezek a megnyilvánulások pedig ennek bizonyítékai. Nos, most már világosan látjátok?

A mai fő hangsúly a beszélgetésünkben a helytelen kapcsolatok ama négy típusa megnyilvánulásainak leleplezése, amelyek akadályozásokat és zavarásokat okoznak a gyülekezeti életben. Kik azok, akik helytelen kapcsolatokat alakítanak ki a gyülekezeten belül? Pontosan mi jelent helytelen kapcsolatot? Mely problémák járnak együtt a helytelen kapcsolatok kialakításával? Mivel a beszélgetésünk fő témája az Isten munkáját és a gyülekezet normális rendjét akadályozó és zavaró különböző embereket, eseményeket és dolgokat érinti, a helytelen kapcsolatoknak ez a taglalása azokra korlátozódik, amelyek akadályozásokat és zavarásokat okoznak a gyülekezeti életben. Nem sorolunk egy kalap alá válogatás nélkül mindenféle helytelen kapcsolattípust, a gyülekezeti életen kívüli dolgok pedig nem tartoznak ránk. Tisztán, ferdítés nélkül kell felfognotok ezt a dolgot. Így hát, amikor helytelen kapcsolatok kialakításáról van szó, milyen ügyek és milyen kapcsolatok helytelenek az emberek között? Mely helytelen kapcsolatok okoznak akadályozásokat és zavarásokat a gyülekezeti életben és az emberek többségének? Érdemes beszélgetni ezekről a kérdésekről? (Igen.) Ezek olyan dolgok, amelyekkel egyértelműen foglalkoznunk kell a beszélgetésünkben.

A. Helytelen kapcsolatok a nemek között

Melyik a helytelen kapcsolatok legáltalánosabb, könnyen érthető és egyszerűen jellemezhető típusa a gyülekezeti életben? (A nemek közötti kapcsolatok.) Amikor az emberek helytelen kapcsolatokra gondolnak, ez az első aspektus, amely az eszükbe jut. Amikor csoportban vannak, egyesek folyton flörtölnek az ellenkező neműekkel; kétértelmű gesztusokkal és kifejezésekkel élnek, különösen kifejező módon beszélnek, és szeretnek hivalkodni. Nem helyénvaló fogalommal élve ez az ember szexualitásával való kérkedés. Egyéb tulajdonságok között szeretnek elmésnek, humorosnak, romantikusnak, lovagiasnak, hősiesnek, karizmatikusnak és tanultnak feltűnni az ellenkező neműek előtt; különösen élvezik a hivalkodást. Miért hivalkodnak? Nem a státuszért folyó versengésről van szó, hanem arról, hogy vonzzák az ellenkező neműeket. Az ellenkező nem minél több tagja figyel rájuk és vet rájuk csodáló, tisztelő és imádó pillantásokat, annál izgatottabbá és energikusabbá válnak. Ahogy több időt töltenek el a gyülekezeti életben való részvétellel és több emberrel kerülnek kapcsolatba, célba vesznek pár egyént, flörtölnek és pillantásokat váltanak egyesekkel az ellenkező neműek közül, gyakran provokatív módon beszélnek, még egy csipetnyi szexuális zaklatással is megfűszerezve ezt. Helyes ez a fajta kapcsolat az emberek között? (Nem.) Ez helytelen kapcsolatok kialakítását jelenti. Az efféle egyének még az összejövetelek idejét is arra használják, hogy hivalkodjanak, úgy beszélnek, hogy különösen szellemesnek és elbűvölőnek tűnjenek az általuk kedvelt, illetve az érdeklődésük tárgyát képező személy előtt, kétértelmű gesztusokkal és pillantásokkal élve, győzedelmes és izgatott kifejezéssel az arcukon, sőt még parádéznak is – mindezt mi céllal? Azzal, hogy helytelen kapcsolatba csábítsák az ellenkező neműeket. Annak az undornak az ellenére, amelyet sok testvér ez iránt érez, és az őket körülvevők számos figyelmeztetése ellenére sem állnak le, és kitartanak a vakmerő csábításuk mellett. Ha az efféle helytelen kapcsolatok csak két egymással flörtölő embert érintenek a gyülekezeti életen kívül, és nincsenek hatással a gyülekezeti életre, illetve a gyülekezet munkájára, akkor egyelőre félre lehet tenni az ügyet. Ha azonban a helytelen kapcsolatokat kialakítók rendszerint ilyen viselkedést tanúsítanak a gyülekezeti életen belül és zavarnak másokat, akkor figyelmeztetni és korlátozni kell őket. Ha az ismételt intések ellenére is javíthatatlanok maradnak, és már komolyan megzavarták a gyülekezeti életet, akkor Isten választott népének szavazata révén ki kell takarítani őket a gyülekezetből. Helyénvaló ez a megközelítés? (Igen.) Ha csupán arról van szó, hogy fiatalok normálisan randiznak, ők is legyenek diszkrétek az összejövetelek során, hogy ne befolyásoljanak másokat. A gyülekezet Isten imádásának, Isten szavai imádkozva olvasásának és gyülekezeti élet élésének helye; a személyes ragaszkodást nem szabad behozni a gyülekezeti életbe, hogy másokat megzavarjon. Amennyiben zavarásokat okoz másoknak, hatással van mások hangulatára az összejövetelek során, befolyást gyakorol Isten szavainak olvasására, valamint Isten szavainak megértésére és ismeretére, valamint több ember figyelmét eltereli és zavarja őket, akkor az efféle kapcsolatot helytelen kapcsolatként jellemezzük. Ha másoknak zavarást okoz, akkor még a helyénvaló randevúzás is helytelen kapcsolatnak minősül, az ellenkező neműek randizáson kívüli csábításáról nem is beszélve. Ezért, ha valaki helytelen kapcsolatokat alakít ki a gyülekezeti életen belül, nem szabad szótlanul engedni vagy elnézni, hanem figyelmeztetéssel, korlátozással, sőt, akár az alapelvek szerinti kitakarítással kell szembenéznie. Olyan munka ez, amelyet a vezetőknek és a dolgozóknak el kell végezniük. Ha kiderül, hogy valaki helytelen kapcsolatokat alakít ki, és a legtöbb embernek zavarásokat okozott a gyülekezetben azzal, hogy a jelenléte következtében a többiek szétszórttá váltak és kéjsóvár gondolatok hálójába kerültek, sőt, ez akár oda vezet, hogy családok bomlanak fel, néhány új hívő pedig elveszíti az érdeklődését az összejövetelek iránt, Isten szavainak olvasása iránt, sőt, maga a hit iránt, és helyette egyre inkább beleszeret az általa imádott személybe, és el akar szökni vele és vele együtt akarja leélni a napjait, és el akarja hagyni a hitét – ha a helyzet súlyossága ilyen mértékben fokozódott, a vezetők és a dolgozók azonban mégsem veszik komolyan és azt hiszik, hogy csak emberi vágyról van szó, hogy semmi komoly, és olyasmi, ami az összes hétköznapi emberrel megesik, nem ismerik fel a probléma súlyosságát, illetve még kevésbé ébrednek rá, hogy milyen messzire mehet el a probléma, hanem figyelmen kívül hagyják, az efféle dolgokra adott reakciójukat illetően különösen érzéketlenek és tompák, és végül a gyülekezetben lévők többségének káros hatásokat okoznak, akkor ezeknek az eseteknek a természete súlyos akadályozást és zavarást jelent. Miért mondom azt, hogy súlyos akadályozást és zavarást jelent? Azért, mert ezek az esetek akadályozzák a gyülekezeti élet normális rendjét, és kárt okoznak benne. Ezért amikor efféle egyének lépnek fel a gyülekezetben, korlátozni kell őket, akármilyen kevesen vagy sokan vannak is, gondoskodni kell róla, hogy minden egyes esettel foglalkozzanak, ha pedig súlyos a helyzet, el kell szigetelni az illetőt. Ha az elszigetelés nem hoz eredményeket, és az említett személyek továbbra is csábítgatják az ellenkező neműeket, zavarják a gyülekezeti életet és kárt okoznak a gyülekezet normális rendjében, akkor az alapelvekkel összhangban ki kell takarítani őket a gyülekezetből. Helyénvaló ez a megközelítés? (Igen.) Az efféle dolgok gyülekezeti életre és a gyülekezet munkájára gyakorolt hatása rendkívül ártalmas; pestishez hasonlóak, és ki kell irtani őket.

Aki hajlamos az ellenkező neműek csábítására, akárhová megy, így tesz, fáradhatatlanul efféle viselkedést tanúsítva. A csábítása és zaklatása célpontjai gyakran fiatal és vonzó egyének, időnként azonban középkorú emberek is vannak közöttük – proaktívan keresi a lehetőséget a csábításra, ha bárkit vonzónak talál. Ha szándékában áll elcsábítani másokat, egyesek nem tudnak ellenállni a csábításnak, és bedőlnek, ami könnyen helytelen kapcsolatokhoz vezet. Mivel az emberek érettsége túl kicsi és híján vannak a valódi hitnek Istenben, ahogyan az igazság megértésének is, miként tudnák legyőzni ezeket a kísértéseket és ellenállni az efféle csábításoknak? Az emberek érettsége túl kicsi; különösképp gyengék és erőtlenek, amikor ezekkel a kísértésekkel és csábításokkal szembesülnek. Nehéz számukra, hogy ne érintse meg őket. Volt egy férfi vezető, aki minden általa látott gyönyörű nőt megpróbált elcsábítani; néha nem volt elég csak egyet elcsábítani – akár három-négy nőt is elcsábíthatott, rabul ejtve mindannyiukat, olyannyira, hogy elveszítsék az étvágyukat, és ne tudjanak aludni, sőt, még a kötelességük végzése iránti vágyukat is elveszítsék. Ilyen volt ennek a férfinek a „sármja”. Ha csak normálisan érintkezett volna az emberekkel, anélkül, hogy szándékosan megpróbálta volna elcsábítani őket, nem lett volna ennyire messzemenő a befolyása. Csak akkor történt, hogy egyre több ember bedőlt neki, amikor szándékosan megjátszotta magát, és csábítgatott másokat, egyre növelve azok számát, akiket arra csábított, hogy helytelen kapcsolatuk legyen vele. Az embereknek nem volt erejük ellenállni, és beleestek ezekbe a kísértésekbe. Ez a vágy „bűbája” volt; amit tett, az kísértést, csábítást és zavarást teremtett mindkét fél számára. Egy férfi, aki több nőt csábítgat egyszerre – megzavarodott a szíve, vagy micsoda? Melyik nővel foglalkozzon először, melyiknek kedveskedjen először – hát nem lenne lelkileg kimerült? (De igen.) Ha ez ilyen fárasztó volt, miért viselkedett továbbra is így? Ez elvetemültség; az illető efféle teremtmény volt, ilyen volt a természete. Amikor az áldozatok elcsábulnak és kísértésbe esnek, könnyű vajon menekülniük a kísértéstől? Ha egyszer a kísértés csapdájába kerülnek, nehéz lesz menekülni. Evés, alvás, séta, kötelességek végzése – bármit is csinálnak, a fejük az illetővel kapcsolatos gondolatokkal van tele, a szívüket felemészti ez az ember. Az efféle zavarások rendkívül súlyosak! Ami következik, az az, hogy állandóan arra gondolnak, miként tegyenek az illető kedvére, miként vessék rá magukat, hogyan nyerjék meg, hogyan sajátítsák ki, hogyan versengjenek és küzdjenek más riválisokkal. Hát nem a zavarás következményei ezek? Könnyű egy ilyen állapotból menekülni? (Nem könnyű.) A következmények súlyossá válnak. Vajon ilyenkor is el tud csendesedni az ember szíve Isten előtt? Amikor Isten szavait olvassa, ilyenkor is magába tudja szívni őket? Ilyenkor is lehet világossága? Az összejövetelek során ilyenkor is lesz vajon kedve elmélkedni Isten szavain, és közölni azokat, valamint hallgatni, ahogyan mások megosztják Isten szavait? Nem lesz; a szívét vágy, az imádata tárgya tölti meg, mindenfajta komoly dolognak híján lesz – még Isten is távozik a szívéből. Ami ezután következik, az elmélkedés arról, hogy miként tapasztalja meg a szerelmet, hogyan legyen romantikus és így tovább, az Istenben való hit iránti vágy pedig teljesen elveszik. Jók ezek a következmények? Olyasmi ez, amit az emberek látni kívánnak? (Nem.) Az elcsábulás és a kísértésbe esés következményei olyasmik, amiket az emberek meg tudnak előzni? Képesek az emberek irányítani ezeket a következményeket? Tőlük függ vajon a döntés? Elérhetik vajon azt a szintet, hogy a szívükben képesek legyenek leállni, amikor úgy kívánják? Ezt senki sem tudja elérni. Ez a következménye az emberekre nézve az efféle helytelen kapcsolatok okozta zavarásoknak. Amikor Isten hiányzik az ember szívéből, és az ember nem kívánja többé olvasni Isten szavait, akkor melyek a következmények? Akkor is van remény az üdvösségre? Az üdvösségre való remény nullává válik. Minden elveszik; a korábban megértett kevés doktrína, az elszántság és az elhatározás, hogy az ember feláldozza magát Istenért, valamint az Isten üdvösségének elnyerése utáni vágy mind elveszik – ezek a következmények. Az emberek eltávolodnak Istentől, és a szívükben elutasítják Őt, és Isten is elutasítja őket. Ez nem az a következmény, amelyet bárki, aki hisz Istenben és követi Őt, látni szeretne, és nem is olyan tény, amelyet Isten bármely követője el tud fogadni. Amint azonban az emberek efféle kísértésbe esnek és a helytelen kapcsolatok örvénye magával ragadja őket, nehéznek találják a kiszabadulást, és még inkább képtelenek uralkodni magukon. Az efféle helytelen kapcsolatokat ezért korlátozni kell. Súlyos esetekben azonnal és gyorsan ki kell takarítani a gyülekezetből azokat, akik következetesen zavarják és zaklatják az ellenkező neműeket, hogy ne zavarják a gyülekezeti életet, és még inkább, megelőzendő, hogy még több ember a kísértés hálójába kerüljön. Észszerű ez a megközelítés? (Igen.)

A vezetők és a dolgozók felelősségeinek tizenkettedik tételében a vezetőknek és a dolgozóknak minden egyes feladatban minden tőlük telhető erőfeszítést meg kell tenniük annak biztosítása végett, hogy Isten választott népe normális gyülekezeti életet folytathasson, megóvva a testvéreket a gyülekezeti életbe történő bármilyen beavatkozástól vagy zavarástól. Ez azt jelenti, hogy megóvnak minden olyan testvért, aki normális gyülekezeti életet tud élni. Pontosan mit kell megóvni? A testvéreket kell megóvni, hogy békességben Isten elé járulhassanak az összejövetelek során, és békében imádkozva olvashassák és megoszthassák Isten szavait; ezzel egyidejűleg a testvérek legyenek képesek egységes szívvel és elmével imádkozni Istenhez, keressék Isten szándékait, kérjenek megvilágosítást és megvilágítást Istentől, nyerjék el Isten jelenlétét, és részesüljenek Isten áldásaiban és útmutatásában. Ez az összes testvér legnagyobb és legfontosabb érdeke, és ez mindenki számára alapvető; arra vonatkozik, hogy meg lehet-e menteni őket, és hogy lehet-e jó rendeltetési helyük. Ezért szigorúan meg kell fékezni, el kell szigetelni, illetve ki kell takarítani azokat, akik helytelen kapcsolatokat alakítanak ki a gyülekezeten belül; különösen azokat kell szigorú felügyelet alatt tartani, akik nemek közötti kapcsolatokat alakítanak ki. Mit jelent a felügyelet? Ha csak enyhe esetről van szó, le kell leplezni és meg kell metszeni őket, valamint azonnal le kell állítani és korlátozni kell őket, és meg kell akadályozni, hogy hatást gyakoroljanak másokra. Amennyiben súlyos az eset, határozottan és habozás nélkül kell cselekedni; a lehető leghamarabb ki kell takarítani őket a gyülekezetből, megelőzendő, hogy több embert megzavarjanak. Ha zavarásokat kívánnak okozni, hadd tegyék odakinn a világban, zavarjanak, akit csak szeretnének; elég csupán annyit mondani, hogy a gyülekezeti életben az igazságra törekvő testvéreket nem szabad megzavarniuk. Ez a vezetők és a dolgozók munkáját illető elsődleges alapelv és cél ennek a tizenkettedik felelősségnek a tekintetében.

B. Homoszexuális kapcsolatok

A helytelen kapcsolatok kérdését illetően, amiről leginkább az imént beszéltünk, az a nemek közötti helytelen kapcsolatok kialakítása volt. Ahol az csábítással, kecsegtetéssel, kérkedéssel, és az ellenkező neműekkel való incselkedéssel jár; aktívan közeledve és próbálkozva közel kerülni hozzájuk; és gyakran szándékos vagy nem szándékos törekvéssel arra, hogy az összejöveteleken a közelükben üljenek; ráadásul nemcsak egy személy elcsábításáról, hanem arról van szó, hogy az ember az első kísérlet kudarca esetén áttér egy másikra, így aztán az ellenkező neműek közül sokakat ér zaklatás a gyülekezetben, akkor ez a probléma súlyossá vált. Ez lefedi a nemek közötti helytelen kapcsolatokat. Az ellenkező neműekkel való kapcsolatok mellett léteznek helytelen kapcsolatok az azonos nemű emberek között is. Ha két azonos nemű ember különös baráti viszonyban van, régóta ismeri egymást és elég közel állnak egymáshoz, akkor helyénvaló, hogy gyakran érintkeznek. Ha azonban ez egyszer kéjsóvár testi kapcsolat kialakításáig fajul, az efféle kapcsolatokat helytelennek kell minősíteni. Ha két azonos nemű ember között gyakori a testi kapcsolat, egészen oly mértékig, hogy általában provokatív természetű nyelvet használnak egymás között, és gyakran látni őket egymást átkarolva, vagy még egyértelműbb viselkedésformákat és megnyilvánulásokat tanúsítanak, akkor idővel mindenki számára nyilvánvalóvá válik: „Nem arról van szó, hogy ezek ketten segítik egymást, illetve, hogy a személyiségük összeillő; nem a normális emberi mivolt keretein belül érintkeznek. Ez homoszexualitás!” Immár a legtöbb ember érti, hogy a homoszexualitás helytelen kapcsolat, és természetét tekintve még súlyosabb és helytelenebb, mint a különböző neműek közötti kapcsolat. Ha léteznek ilyen kapcsolatok a gyülekezetben, pestisként terjedhetnek, egyeseket efféle kísértésbe és csábításba vezetve. Vannak, akik azt mondják, hogy a múltban volt közük homoszexualitáshoz, ám nem önként voltak részesei. Félretéve azt, hogy valóban homoszexuálisok-e, illetve, hogy milyen a szexuális irányultságuk, ha csábítás hatására efféle kísértésbe tudnak esni – egyelőre félretéve azt, hogy önként vagy passzívan tették-e –, az akkor is mindenképp megzavarta őket. Abbéli állításukból ítélve, hogy nem önként tették, áldozatok voltak. Ezért ha homoszexuális emberek azonos neműeket csábítanak és kecsegtetnek, akkor azok, akiket elcsábítanak – bár maguk nem feltétlenül homoszexuálisok –, homoszexuálissá válhatnak, miután egy homoszexuális ember elcsábította őket. Hát nem veszélyes helyzet ez? Miért mondjuk, hogy ezek az emberek homoszexuálisok? Amikor heteroszexuális egyének csábítanak el sok embert, az a promiszkuitás körébe tartozik, ami helytelen kapcsolatot jelent. Amikor tehát két olyan azonos nemű ember megfogja egymás kezét és megöleli egymást, akik közeli kapcsolatban vannak és jól kijönnek egymással – ami teljesen normális –, ez hogyan fajulhat odáig, hogy homoszexuálisnak nevezzék őket? A közöttük lévő szexuális kapcsolat miatt – amikor a kapcsolat erre a szintre lép, homoszexuálissá válik. Ha átkarolják egymás vállát, egymás nyakába kapaszkodnak vagy a derekuknál fogva tartják egymást, az nem normális testi kapcsolat azonos nemű egyének között, sokkal inkább vágy vezérelte testi kapcsolat, amely más természetű, ezért a helytelen kapcsolatok közé tartozik. Vajon a legtöbb ember számára a gyülekezetben építő jellegű vagy sem az, ha ilyen homoszexuális embereket lát? (Nem, nem építő.) Vajon a legtöbben megzavarva éreznék magukat, miután ezt látták? Ha nem tudnál a helyzetről, az illető pedig átkarolná a nyakad vagy a derekad, sőt akár arcon csókolna, zavarna az téged? (Igen.) Miután megzavartak, vajon nyugodt vagy nyugtalan lenne a szíved? (Undorodnék.) Nos, akkor lenne-e olyan érzésed, hogy vétkeztél? Ha nem pontosan érted, mi a lényege az efféle problémának, és csak megérintettél valakit vagy testileg érintkeztél valakivel, aki veled azonos nemű, anélkül, hogy utána sokat gondoltál volna erre, akkor nincs nagy gond. Ha azonban gondolsz rá, és folyamatosan gondolkodsz, majd aztán nem tudod elengedni az illetőt – ahhoz hasonló módon, ahogyan az ember az ellenkező neműek után sóvároghat, attól függetlenül, hogy a szubjektív tudatodban ellenállsz-e, vagy sem –, akkor az, hogy ilyen gondolatok merülnek fel benned, annak a jele, hogy már megzavartak, nem igaz? Ezért a homoszexuális kapcsolatok természete, ez a fajta helytelen kapcsolat sokkal súlyosabb. Egyesek nem látják a heteroszexuális emberek közötti promiszkuitás és a homoszexualitás közötti különbséget, és egyenlőként kezelik ezt a két kérdést. A homoszexualitás problémája azonban valójában sokkal súlyosabb, mint a heteroszexuálisok közötti promiszkuitás ügye.

Ha homoszexuális kapcsolatokat kialakító egyének jelennek meg a gyülekezetben, és nem korlátozzák őket, mindenkire fenyegetést jelentenek, és mindenkinek zavarásokat okoznak. Miféle zavarásokat? Kívülről a legtöbb ember semmiféle problémát nem érzékel az emberi mivoltukkal kapcsolatban, amikor kapcsolatba kerül velük, a hosszabbra nyúló kölcsönhatás azonban összezavarja a gondolataikat, és elsötétíti a szívüket. Elveszítik az istenhit iránti lelkesedésüket, és anélkül, hogy bármiféle különösebb problémával találkoznának, nem lesznek hajlandóak hinni Istenben, elveszítik az érdeklődésüket Isten szavainak olvasása iránt, a szívükben egyre távolabb érzik magukat Istentől, és a hitük feladására vonatkozó gonosz gondolatokat táplálnak. Ezért a gyülekezeten belüli efféle helytelen homoszexuális kapcsolatokat nem csupán le kell állítani és korlátozni kell; azokat is azonnal el kell takarítani a gyülekezetből, akik ilyeneket alakítanak ki. Ez feltétlenül így van. Amint ilyen egyénekre derül fény, az általuk végzett kötelességektől, illetve a státuszuktól függetlenül azonnal el kell takarítani őket a gyülekezetből, kíméletlenül! Ez a gyülekezet előírása. Miért van érvényben ez az előírás? Szilárd alapokon nyugszik. Isten férfinek és nőnek teremtette az embert; miután megteremtette Ádámot, a társa Éva lett, nem pedig egy másik Ádám. Isten szavain alapszik, és tökéletesen pontos dolog efféle lépést tenni azokkal szemben, akik homoszexuális kapcsolatot alakítanak ki. Egyesek talán ezt kérdik: „Miért nem kaphatnak ezek az emberek esélyt a bűnbánatra? Fiatalok; hát nem kellene megengedni nekik, hogy elkövessenek néhány nevetséges tettet?” Nem! Egyéb nevetséges tetteket a körülmények és a jellegük függvényében lehet másként kezelni, ám ez a konkrét nevetséges tett egyáltalán nem csupán egy akármilyen nevetséges tett; egyáltalán nem tolerálható, és bárkit, aki efféle tettet követ el a gyülekezeten belül, azonnal el kell takarítani! Ha egy egész gyülekezetet homoszexuális emberek alkotnának, akkor az összeset eltakarítanák. Ilyen gyülekezetre nincs szükség, még csak egyre sem! Ez az alapelv. Egyesek így szólnak: „Némelyek csak egy emberrel alakítanak ki homoszexuális kapcsolatot, és nem csábítottak el másokat, illetve senki mást nem kezdtek el zavarni. Vajon ezekkel az egyénekkel foglalkozni kell, és ki kell takarítani őket?” Ha valóban homoszexuálisok, akkor az, ha megengedik nekik, hogy a gyülekezetben maradjanak, olyan, mintha időzített bombát helyeznének Isten választott népe közé – előbb-utóbb biztosan fel fog robbanni. Még ha nem is zavartak meg, csábítottak el vagy zaklattak senkit a velük azonos neműek közül, az nem jelenti azt, hogy a jövőben nem fogják ezt tenni. Lehetséges, hogy még nem találtak olyasvalakit, akit kedvelnek, aki tetszik nekik, illetve az időzítés nem megfelelő, és még mindig mindenkiből hiányzik a kölcsönös ismeretség és megértés. Ha azonban az ilyen emberek számára egyszer megfelelő és alkalmas az időzítés, akkor lépni fognak. Az efféle egyéneket ezért egyáltalán soha nem szabad megtűrni a gyülekezetben, illetve nem szabad megengedni nekik, hogy ott maradjanak, mivel természetellenesek, és nem emberiek. A gyülekezet nem akar ilyen embereket. Az, ha így kezeljük az efféle helytelen kapcsolatokat kialakítókat, nem helytelen és nem túlzó. Egyesek azonban ezt mondják: „Néhány homoszexuális egészen jónak tűnik; nem tettek semmi rosszat, betartják a törvényeket és az előírásokat, az idősek iránt tiszteletet, a fiatalok iránt pedig szeretetet tanúsítanak, mindig jót cselekednek, néhányuknak még adottságai és készségei is vannak, egyesek pedig különösképp adakozók és segítőkészek a gyülekezetben. Engednünk kellene, hogy a gyülekezetben maradjanak.” Helyes ez az elgondolás? (Nem.) A gondolataid helyességétől vagy helytelenségétől függetlenül át kell tudnod látni a homoszexuális emberek természetét. A gyülekezetnek a homoszexuális kapcsolatot kialakító egyéneket illető gyakorlati alapelve az, hogy ki kell takarítani őket. Ez egy olyan adminisztratív rendelet, amelyet senki sem sérthet meg; mindenkinek ezen alapelv szerint kell gyakorolnia.

Az emberek számára a helytelen kapcsolatok e két fajtájának a megnyilvánulásait a legkönnyebb felismerni, átlátni és jellemezni, amelyekről az imént beszéltünk. Ami azokat illeti, akik ilyen helytelen kapcsolatokat alakítanak ki, az egyik dolog az, hogy a vezetők és a dolgozók eleget kell tegyenek a felelősségüknek azzal, hogy a kezelésük végett afféle intézkedéseket hoznak, mint hogy leállítják, korlátozzák, elszigetelik és kitakarítják őket. A másik az, hogy a testvéreknek is fel kell ismerniük azokat, akik ezt a kétféle helytelen kapcsolatot kialakítják, és távol kell maradniuk tőlük, elkerülendő, hogy elcsábítsák őket, és kísértésbe essenek, ami hatással lehet az Istenbe vetett hitükre, valamint az igazságra való törekvésükre az üdvösség elérése érdekében. Ha az ember egyszer kísértésbe esik, nehéz kivergődnie belőle. A legtöbb embernek képesnek kell lennie felismerni ezt a két embertípust. Ne tegyetek úgy, ahogyan az emberek a társadalomban viselkednek, amikor azt színlelik, mintha nem látnák, hogy ki kivel flörtöl, helyes nézőpont vagy álláspont híján azok irányában, akik szabados nemi életet élnek, és képesek arra, hogy normális kapcsolatot tartsanak efféle egyénekkel, amíg a saját érdekeik nem érintettek, és úgy beszélnek, ahogyan az ember általában tenné, mintha semmi baj nem lenne. Vannak ezeknek az embereknek alapelveik arra vonatkozóan, ahogyan másokat kezelnek? Egyáltalán nincsenek. Az összes nem hívő a világi ügyekre vonatkozó filozófiák szerint él, próbál senkit sem megsérteni, hogy óvja magát, Isten háza azonban teljesen különbözik a nem hívő társadalomtól. Isten házában az igazság uralkodik. Isten azt követeli meg az emberektől, hogy az igazságalapelvek szerint bánjanak másokkal. Isten választott népének egésze elfogadja az igazságot, és felszerelkezik vele, felhasználja azt arra, hogy felismerjen és kezeljen másokat, nemcsak azért, hogy fenntartsa a gyülekezeti életet és óvja a testvéreket, hanem ami még fontosabb, hogy megóvja magát a kísértés elszenvedésétől, valamint elkerülje azt, hogy kísértésbe csalogassák. Minél korábban fel tudod ismerni az efféle egyéneket és el tudsz távolodni tőlük, annál inkább képes leszel távol tartani magad a kísértéstől, és védett leszel. Így kell bánnod a helytelen kapcsolatokat kialakító egyénekkel; ez áll összhangban az igazságalapelvekkel, és ez igazodik Isten szándékaihoz.