A gyülekezetben a státuszért való versengésnek van másik megnyilvánulása is, amely a gyülekezeti élet és a gyülekezet munkájának akadályozásával és zavarásával jár. Időnként például, amikor a testvérek egy problémáról beszélgetnek, mindenki közlésében van valamennyi világosság; minél többet beszélgetnek, az igazságalapelvek annál világosabbá és átláthatóbbá válnak, a gyakorláshoz vezető út pedig gyorsan érthető lesz. Ugyanakkor valaki hirtelen előállhat egy „ragyogó ötlettel”, egy javaslatával, megakasztva a beszélgetés folyását, és másfelé terelve a témát, és ezzel a fő tárgy megbeszélése befejezetlen marad. A felszínen nem tűnik úgy, mintha zavarást okozna, még kevésbé úgy, hogy korlátoz másokat az igazság közlésében, ám nem az alkalmas időt választotta e téma felvetésére. Azzal, hogy egy kritikus pillanatban – amikor épp közlik az igazságot egy probléma megoldása érdekében – új kérdést bocsát megbeszélésre és megvitatásra, elvágja az előző kérdést, mielőtt azt teljesen megoldották volna. Hát nem a feladat félúton történő otthagyása ez? Nem késlelteti ez a probléma megoldását? Nemcsak hogy a problémát nem rendezték, hanem az emberek igazságról szóló megértése is késlekedik. Józan ésszel bíró emberek hajlamosak ezt tenni? Túl messze megyünk, ha azt mondjuk, hogy az efféle dolgok akadályozzák és megzavarják a gyülekezeti életet? Szerintem egyáltalán nem. Így megzavarni egy összejövetelt, amikor ott épp az igazságról beszélgetnek egy probléma megoldása érdekében – hát nem a gyülekezeti élet szándékos akadályozása és megzavarása ez? Ha valaki mindig kotnyeleskedik a kritikus pillanatokban, amikor épp közlik az igazságot egy probléma megoldása érdekében, ha folyton megpróbálja félbeszakítani a dolgokat, akkor az nem a józan ész hiányának a problémája; ez az összejövetel szándékos megzavarása, miközben egy probléma megoldása érdekében közlik az igazságot, ez egyértelműen a gyülekezeti élet akadályozásának és megzavarásának gaztette – csak antikrisztusok és gonosz emberek tesznek ilyet, csak olyanok tesznek ilyet, akik gyűlölik az igazságot. A kontextustól vagy a körülményektől függetlenül az efféle embereknek mindig elő kell állniuk a „ragyogó ötleteikkel”, azt akarják, hogy folyton rájuk figyeljenek, hogy a figyelem középpontjában álljanak. Nem számít, mennyire lényeges és fontos az emberek által megbeszélt téma, folyton bele kell ütniük az orrukat, hogy eltereljék az emberek figyelmét, és hangzatos ötleteket szajkózzanak, amivel egyedinek akarnak tűnni. Miféle trükkel próbálkoznak? Nem a státuszért versengenek? Irányítani akarják a helyzetet. Nem akarják, hogy az emberek jobban értsék és tisztábban lássák az igazságot; ami őket a leginkább érdekli, az az, hogy mindenki rájuk figyeljen, rájuk hallgasson, és nekik engedelmeskedjen, mindenki úgy tegyen, ahogyan ők mondják. Ez nyilvánvalóan a státuszért folyó versengés. Egyes emberek esetében – bármilyen munkát végeznek is –, amikor arra kéred őket, hogy valami megvalósításával kapcsolatban konkrét ötletekről és tervekről beszéljenek, valamint részletezzék a végrehajtásuk konkrét lépéseit, azok semmivel sem tudnak előrukkolni. Hangzatos ötleteket szajkózni, eredetinek tűnni, valamint valami újszerűt és kápráztatót tenni azonban szeretnek. Bármilyen helyzetről legyen is épp szó, amint egy újszerű ötlet megfogan bennük, úgy tálalják azt, mintha ihletettek lennének, elhamarkodottan ajánlják másoknak, hogy fogadják el azt és értsenek egyet vele, alapos átgondolás nélkül. Amikor azonban végül arra kérik őket, hogy a gyakorlás konkrét útjairól beszéljenek, elakad a szavuk. Híján vannak a hozzáértésnek, ám mégis kérkedni akarnak, folyton láttatni törekedve magukat. Nem hajlandóak a másodhegedűst játszani; nem akarnak csupán egy másik hétköznapi követő lenni. Folyton attól tartanak, hogy a többiek le fogják nézni őket, és folyton hangsúlyozni akarják a fontosságukat. Ezért mindig hangzatos ötleteket szajkóznak, hogy láttassák magukat. Mi a baj azzal, hogy folyton ezt csinálják? Amikor támad egy ötletük, megfontolás nélkül vagy még az ötlet megérése előtt vakon jónak és gyakorlásra érdemesnek tartják azt. Amikor elhamarkodottan előadják ezt az ötletet, a többiek nem értik, és természetesen feltesznek pár kérdést. Képtelenek válaszolni, de továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy az ő véleményük a helyes, és hogy mindenkinek el kell fogadnia. Miféle beállítottság ez? Milyen következményekkel jár majd a saját nézeteikhez való alaptalan ragaszkodásuk? Előnyös a gyülekezet munkája számára, vagy megzavarja azt? Hasznos vagy ártalmas Isten választott népe számára? Mindenféle felelősségérzet nélkül képesek ezt mondani – mi a céljuk? Csakis az, hogy hangsúlyozzák a fontosságukat. Attól tartanak, hogy a többiek nem fogják tudni, hogy ilyen „ragyogó ötleteik” vannak, nem fogják tudni, hogy van képességük, intelligenciájuk és tehetségük; erre az elismerésre törekednek, hogy az emberek többsége nagyra tartsa őket. Végül mi történik? Elhamarkodottan javaslatokat tesznek, a többiek pedig eleinte azt hiszik, hogy vannak bizonyos képességeik, van valami valódi bennük. Amint azonban telik az idő, nyilvánvalóvá válik, hogy csak tökfilkók, a valódi tudás és készség híján vannak, és mégis mindig azt akarják, hogy övék legyen az utolsó szó. Ez a státuszért való versengés. Valódi képesség nélkül is ők akarnak dirigálni, folyton hangzatos ötleteket szajkóznak anélkül, hogy bármilyen konkrét tervvel előállnának, és nincs konkrét útjuk a gyakorláshoz. Milyen következményekkel járna, ha valóban ilyen embereket bíznának meg feladatokkal? Biztosan késésekhez vezetne. Miért igyekeznek folyton, hogy versengjenek a státuszért, hogy hatalmuk legyen, amikor semmit sem tudnak elérni? Egyszerű tökfilkók, akiknek hiányzik egy kereke; elegánsabban fogalmazva: teljesen hiányzik belőlük a józan ész. A nem hívők között túl sok az ilyen ember – csak a szájuk jár, és nem tesznek semmit. A legtöbb ember némileg fel tudja ismerni az ilyen személyiséget. Ha valaki folyton hangzatos ötleteket szajkóz és újítónak akar tűnni, az ember legyen óvatos, hogy ne csapják be őt. Ha valóban van valaki, akinek éleslátó ötletei vannak, és aki konkrét tervet is be tud mutatni, az csak akkor elfogadható, ha meg lehet valósítani; ha csupán hangzatos ötleteket szajkóz konkrét tervek bemutatása nélkül, akkor az ember kezelje óvatosan. Beszélgetni kell annak eldöntése céljából, hogy van-e járható út az ötletei számára, vagy nincs. Ha a többség úgy érzi, hogy az ötlete megvalósítható és van gyakorlati útja, akkor egy ideig ki kell próbálni, hogy lássák az eredményeket, mielőtt döntést hoznak.

Az igazság bármely aspektusáról is beszélget, illetve bármilyen problémát old is meg a gyülekezet, mindenféle ember meg fogja mutatni magát. A hosszú időn át tartó együttműködést követően az ember láthatja, hogy ki szereti igazán, és ki tudja elfogadni az igazságot, és kik azok, akik akadályoznak és zavarnak, és nem látják el a megfelelő feladatokat. Azt hiszitek, hogy azok, akik szeretnek hangzatos ötleteket szajkózni és újdonsült ötletekkel előállni, el tudják fogadni az igazságot, és az Istenbe vetett hit helyes útjára tudnak lépni? Szerintem nem könnyű ezt megtenniük. Milyen szerepet játszanak ezek az emberek a gyülekezeti életben? Milyen következményekkel jár az, hogy gyakran szajkóznak hangzatos ötleteket, és nem foglalkoznak a megfelelő feladatokkal? Ahogyan a legtöbb ember láthatja, ez akadályozza és zavarja a gyülekezeti életet, és ha ez folytatódik, az késleltetni fogja Isten választott népét az igazságra való törekvésben és a valóságba való belépésben. Bár nem feltétlenül gonosz emberek azok, akik szeretnek hangzatos ötleteket szajkózni, a tetteik következményei igen hátrányosak Isten választott népének életbe való belépésére nézve, a tetteik pedig ezzel egyidejűleg késleltetik és befolyásolják is a gyülekezet munkáját. Akkor hogyan kell ezt a problémát megoldani? Miként kell megfelelően kezelni azokat az embereket, akik szeretnek hangzatos ötleteket szajkózni és újdonságokkal előállni? Ez az első módszer: ha szeretnek hangzatos ötleteket szajkózni és folyton van véleményük, akkor hadd beszéljenek előbb, majd utána gyakoroljatok tisztánlátást. Bárkiről is van szó, mindenki szabadon beszélhet, és kifejezheti a véleményét; ezt senkinek sem szabad korlátoznia. Bárkinek, akinek valóban vannak ötletei és bölcs meglátásai, meg kell engedni, hogy felszólaljon és világossá tegye azt, hogy mindenki láthassa, majd beszélgetni kell róla, és meg kell vitatni, hogy lássák, helyes-e, megfelel-e az igazságalapelveknek, és van-e benne olyan rész, amely alkalmazható. Ha érdemes tanulni belőle és lehet belőle egy kis előnyt meríteni, akkor jó; ha a beszélgetést és a megvitatást követően úgy határoznak, hogy nincs értéke annak, amit mond, és nem tanácsos, akkor le kell mondani róla. Így gyakorolva mindenki növekedni fog a tisztánlátásban; amikor valami felmerül, mindannyian tudni fogják, miként gondolkodjanak el ezen a kérdésen, és jobban fogják érteni a különféle embereket. Az efféle gyakorlás hasznos Isten választott népe számára, és nem fogja megzavarni a gyülekezet munkáját; ez a gyakorlásnak egy helyes módja. A második módszer ez: amikor nincs értéke annak, ami elhangzik, és akkor sem jár előnnyel, ha beszélgetnek róla és megvitatják, akkor az efféle javaslatokat egyenesen el kell vetni, és semmiféle megbeszélésre, illetve megvitatásra nincs szükség. Ha valaki állandóan efféle értéktelen kérdéseket és „ragyogó ötleteket” vet fel, és emiatt Isten választott népének elege lesz és nem hajlandó hallgatni őt, vajon az ilyen személyt nem kell korlátozni? A legjobb lenne azt tanácsolni neki, hogy mutasson több józan észt, hogy tartózkodjon afféle dolgok mondásától, amiket nem szabad mondani, elkerülendő, hogy hatást gyakoroljon másokra. Ha az illető híján van a józan észnek, és ragaszkodik hozzá, hogy ily módon folytassa, zavarást okozva a gyülekezeti életnek és különösképp bosszússá téve mindenkit, egészen odáig, hogy feldühíti őket, akkor az egy gonosz ember, aki zavarja a gyülekezeti életet. Isten házának a gyülekezet megtisztítására vonatkozó alapelvei szerint kell kezelni – ki kell takarítani a gyülekezetből; ez a helyénvaló. Mondjátok meg Nekem, miféle ember azok többsége, akik szeretnek hangzatos ötleteket szajkózni? Olyanok ők, akik az igazságra törekednek? Őszintén feláldozzák magukat Istenért? Biztosan nem. Akkor milyen céllal és szándékkal okoznak ilyen zavarásokat a gyülekezeti életben? Ez tisztánlátást igényel. Ha valaki már kellően érti az efféle embereket, és tudja, hogy híján vannak az intellektusnak, a képességnek és a józan észnek – hogy egyszerűen tökfilkók –, az a kezelésük legmegfelelőbb módja, amikor hangot adnak a „ragyogó ötleteiknek”, hogy leállítják, korlátozzák és elhallgattatják őket. Ha kitartanak amellett, hogy beszéljenek, hogy zavarásokat okozzanak a gyülekezeti életben, akkor ki kell takarítani őket a gyülekezetből, a további bajt megelőzendő. Egyesek megkérdezik: „Hát nem az üdvösségre való esélyük tönkretétele ez?” Helytelen ezt mondani. Megmenthet vajon Isten ilyen embereket? El tudják vajon fogadni az igazságot az efféle beállítottsággal rendelkező emberek? Elérhetik az üdvösséget anélkül, hogy egyáltalán elfogadnák az igazságot? Hát nem a végletekig ostoba és tudatlan az, hogy az ember még ezeket a dolgokat sem képes átlátni? Ettől függetlenül azok, akik gyakran megzavarják a gyülekezeti életet, gonosz emberek, és Isten nem menti meg őket. A gyülekezetben tartani olyasvalakit, akit Isten nem ment meg, vajon nem szándékos károkozás Isten választott népének? Valóban szeretettel teli az olyan ember, aki sajnálja az efféle gonosz embereket? Szerintem nem; az ő szeretete hamis. Az igazság az, hogy ártani szándékozik Isten választott népének. Isten választottjainak ezért ébernek kell lenniük azokat illetően, akik védelmezik a gonosz embereket, hogy az ördögi beszédük nehogy félrevezesse őket. Azok, akik szeretnek hangzatos ötleteket szajkózni – bár nem tűnnek gonosz embereknek, és nem követnek el nyilvánvaló gaztetteket –, akadályozásokat okozhatnak a gyülekezeti életben azzal, hogy folyton a hangzatos ötleteiket szajkózzák; az a legkevesebb, hogy ezek az emberek zavarodottak. Mit gondoltok: meg lehet menteni a zavarodott embereket? Biztosan nem. Ha a zavarodott emberek állandóan zavarják a gyülekezeti életet, őket is ki kell takarítani a gyülekezetből. A zavarodott emberek nem fogadják el az igazságot, megrögzötten nem tartanak bűnbánatot, a végük pedig ugyanaz, mint a gonosz embereké. Akár gonoszok, akár zavarodottak, ha gyakran akadályozzák és megzavarják a gyülekezeti életet, nem fogadják meg a tanácsot és irányíthatatlanul beszélnek, mint egy megállni képtelen lerobbant autó, az nem az abnormális ész jele vajon? Mi lenne a következménye annak, ha az efféle zavarodott emberek hosszú távon továbbra is ily módon zavarnák a gyülekezetet? Továbbá tudnak vajon valódi bűnbánatot tartani? Isten megmenti vajon az efféle abnormális eszű zavarodott embereket? Miután alaposan megértették ezeket a kérdéseket, világos lesz, hogy miként kell megfelelően kezelni az efféle egyéneket. A zavarodott emberek biztosan nem szeretik az igazságot, és az igazság számukra elérhetetlen. A zavarodott emberek képtelenek érteni az emberi nyelvet; mondhatni, hogy a zavarodott emberek híján vannak a normális emberi mivoltnak, és félig bolondok – valójában egyszerűen haszontalanok. Tudnak vajon jól szolgálatot végezni a zavarodott emberek? Határozottan elmondható, hogy még arra sem képesek, hogy oly módon végezzenek szolgálatot, ami megfelelő színvonalú, mivel az értelmük nem egészséges; olyan emberek ők, akik sem a fülét, sem a farkát nem értik a dolgoknak. Ha valaki szeretetet kíván tanúsítani a zavarodott emberek iránt, hadd támogassa a zavarodott embereket. Isten háza úgy áll a zavarodott emberekhez, hogy ki kell takarítani őket. Mindenkit korlátozni kell, aki egyáltalán nem fogadja el az igazságot, aki nem végzi őszintén a kötelességét, mindig felületes módon végzi azt, amennyiben gyakran okoz zavarásokat a gyülekezeti életben. Ha közülük egyesek lelkiismeretfurdalást éreznek és hajlandóak bűnbánatot tartani, akkor kapjanak lehetőséget. Ideiglenesen a gyülekezetben kell tartani azokat, akiknek a lényegét nem lehet átlátni, lehetővé téve Isten választott népe számára, hogy felügyelje és megfigyelje őket, valamint növekedjen a tisztánlátásban. Ha vannak olyanok, akik következetesen akadályoznak és zavarnak, valamint a metszés ellenére megrögzötten továbbra sem tartanak bűnbánatot, és folytatják a hírnévért és a nyereségért folyó versengést, a pozitív jellemek támadását és kizárását – különösen azok támadását, akik törekednek az igazságra és tapasztalati tanúságtételeket tudnak megosztani, valamint azokét, akik őszintén feláldozzák magukat Istenért, és végzik a kötelességeiket –, akkor ezek az egyének gonosz emberek és antikrisztusok, álhívők. Az ilyen emberek esetében nem csupán a leállításukról és a korlátozásukról van szó; azonnal ki kell takarítani őket a gyülekezetből, a jövőbeli bajok megelőzése érdekében. A gyakorlás efféle módja teljességgel összhangban áll Isten szándékaival.

Többé-kevésbé ezek a státuszért folyó versengés különféle megnyilvánulásai, a jelentéktelenebbektől a súlyosakig. A jelentéktelen megnyilvánulások főként a vezetők és a dolgozók durva szavakkal történő gúnyolását, a szőrszálhasogatást, valamint a vezetők és a dolgozók proaktivitásának támadását jelentik, azzal a céllal, hogy rombolják és hiteltelenné tegyék őket. A legsúlyosabb megnyilvánulások a vezetőkkel és a dolgozókkal való közvetlen, nyílt szembehelyezkedés, olyan dolgok keresése, amelyek felhasználhatók ellenük, valamint a megítélésük, az elítélésük, a támadásuk és a kizárásuk, majd az elszigetelésük, és rákényszerítésük arra, hogy beismerjék a hibájukat és lemondjanak azért, hogy ők megkaparintsák a státuszukat. Ezek a gyülekezeti életben előforduló akadályozások és zavarások legsúlyosabb problémái. Azok, akik nyíltan zúgolódnak a vezetők és a dolgozók ellen, és versengenek velük a státuszért, azok, akik akadályozzák és zavarják a gyülekezet munkáját és ellenállnak Istennek, gonosz emberek és antikrisztusok, és nem csupán le kell állítani és korlátozni kell őket, hanem – ha súlyos a helyzet és ki kell takarítani, illetve ki kell közösíteni őket, akkor az alapelvek szerint kell elbánni velük. A státuszért való versengésnek van egy másik megnyilvánulása is: azoknak az embereknek a kizárása és támadása, akik jobban törekednek az igazságra a gyülekezetben. Mivel az igazságra törekvő emberek tiszta felfogással rendelkeznek, valamint van tapasztalásuk és valódi ismeretük Isten szavairól, és gyakran közlik az igazságot a problémák megoldása érdekében a testvérek között, és ezzel építik Isten választott népét, valamint fokozatosan tekintélyre tesznek szert a gyülekezetben, ezért a gonosz emberek és antikrisztusok irigylik őket, és dacolnak velük, valamint kizárják és támadják őket. Minden, az igazságra törekvő emberek támadásával és kizárásával járó viselkedés közvetlen akadályozást és zavarást jelent a gyülekezeti életre nézve. Lehetséges, hogy egyesek nem közvetlenül a gyülekezetvezetőket veszik célba, ám különös ellenszenvvel és megvetéssel viseltetnek a gyülekezetben azok iránt, akik értik az igazságot, és akiknek vannak gyakorlati tapasztalataik. Az ilyen embereket ki is zárják és elnyomják, gyakran gúnyolják és csúfolják őket, sőt, még csapdákat is állítanak nekik, és mesterkednek ellenük és így tovább. Bár természetüket és körülményeiket tekintve az efféle problémák kevésbé súlyosak, mint a gyülekezetvezetőkkel való versengés a státuszért, ezek is akadályozásokat és zavarásokat jelentenek a gyülekezeti életre nézve, és le kell állítani és korlátozni kell őket. Ha a testvérek többsége érintett a gyülekezetben, és gyakran taszítják negativitásba és gyengeségbe őket – amennyiben a problémák efféle következményekhez vezetnek, akkor azok akadályozásoknak és zavarásoknak minősülnek. Az akadályozásokat és zavarásokat okozó gonosz embereket nem csupán korlátozni kell, hanem egy B csoportba kell küldeni őket elszigetelés és elgondolkodás céljából, vagy ki kell takarítani őket. Azok, akik olyan tevékenységekben vesznek részt, amelyek jellegüknél fogva akadályozásokat és zavarásokat okoznak, olyan emberek, akik megrögzötten gonoszságot követnek el. A velük való bánásmód tekintetében különbséget kell tenni a gonosz emberek között, akik gyakran követnek el gonoszságot, és azok között, akik alkalmanként követnek el gonoszságot. Azok, akik sokféle gonoszságot elkövetnek, antikrisztusok; azoknak, akik alkalmanként követnek el gonoszságot, gyenge az emberi mivoltuk. Ha két ember időnként vitatkozik vagy vitába keveredik a nem összeférhető személyisége miatt, vagy azért, mert eltérő nézeteik vannak a dolgok végzésekor, vagy mert másképpen beszélnek, ám a gyülekezeti élet nem érintett, akkor nincs benne az a jelleg, hogy akadályozásokat és zavarásokat okozzon benne; ez más, mint amikor gonosz emberek akadályozzák és zavarják a gyülekezeti életet. Mindazok a dolgok, amelyek természetüknél fogva akadályozásokat és zavarásokat okoznak a gyülekezeti életben – amelyekről beszéltünk –, gonosz emberek gonosz tetteinek megnyilvánulásai. Amikor gonosz emberek gonoszságot követnek el, az megrögzött. A gonosz emberek leginkább az igazságra törekvő embereket gyűlölik. Amikor azt látják, hogy valaki, aki az igazságra törekszik, képes megosztani a saját tapasztalati tanúságtételét, és ezzel elnyeri mások különös csodálatát, akkor iriggyé, gyűlölködővé válnak, a szemük pedig haragtól izzik. Bárki, aki elgondolkodik önmagán és megismeri önmagát, bárki, aki megosztja a gyakorlati tapasztalatait, és bárki, aki tanúságot tesz Isten mellett, az ezeknek a gonosz embereknek a gúnyolódásával, becsmérlésével, elnyomásával, kizárásával, ítéletével, sőt üldözésével találkozik. Megrögzötten így cselekednek. Nem engedik, hogy bárki is jobb legyen náluk, nem tudják elviselni az olyan emberek látványát, akik náluk jobbak. Amikor látnak valakit, aki jobb náluk, akkor irigyek, dühösek lesznek, felháborodnak, és azon gondolkodnak, hogy ártsanak neki, és gyötörjék őt. Az efféle emberek már súlyos akadályozást és zavarást okoztak a gyülekezeti életben és a gyülekezet rendjében, és a vezetőknek és a dolgozóknak össze kell fogniuk a testvérekkel, hogy az efféle egyéneket leleplezzék, leállítsák és korlátozzák. Amennyiben nem lehet korlátozni őket, ők pedig nem tartanak bűnbánatot, illetve nem váltanak irányt, miután közölték velük az igazságot, akkor gonosz emberek, a gonosz embereket pedig Isten házának a gyülekezet megtisztítására vonatkozó alapelvei szerint kell mérni és kezelni. Ha beszélgetésen keresztül a vezetők és a dolgozók egyetértésre jutnak és úgy határoznak, hogy ez egyenlő azzal, hogy egy gonosz ember zavarja a gyülekezetet, akkor az igazságalapelvek szerint kell kezelni az ügyet: az illetőt ki kell takarítani a gyülekezetből. Nem kell tovább tűrni a gyülekezeti életet zavaró efféle gonosz embereket. Ha a vezetők és dolgozók számára világos, hogy ez azzal egyenlő, hogy egy gonosz ember zavarást okoz, azonban mégis úgy tesznek, mintha nem tudnák, és tűrik, hogy a gonosz ember gonoszságot műveljen és zavarást okozzon, akkor nem tesznek eleget a testvérekkel szemben fennálló felelősségüknek, valamint hűtlenek Istenhez és Isten megbízatásához.

Egyesek a megjelenésüket tekintve rendben lévőnek tűnhetnek, az IQ-juk azonban valójában olyan, mint egy tökfilkóé. Úgy beszélnek és cselekednek, hogy nem értik, mi a helyénvaló, hiányzik belőlük a normális emberi mivolt racionalitása. Az efféle emberek is szeretnek versengeni a státuszért és a hírnévért, harcolni azért, hogy övék legyen az utolsó szó, valamint versenyezni mások nagyrabecsüléséért. A gyülekezeti életben gyakran javasolnak látszólag érvényes, ám valójában téves nézeteket és érveket annak érdekében, hogy figyelmet és nagyrabecsülést kapjanak a többiek többségétől, megzavarva az emberek gondolatait, megzavarva az Isten szavairól való helyes felfogásukat és tudásukat, valamint megzavarva a pozitív megértésüket mindenről. Amikor mások Isten szavairól és a tiszta megértésükről beszélgetnek, ezek az emberek gyakran udvari bolondokként bukkannak fel, hogy hangsúlyozzák a saját fontosságukat, és hogy mindenki figyelmét magukra vonják, és folyton meg akarják mutatni a testvéreknek, hogy ismernek egy-két trükköt, hogy ők műveltek, nagy tudásúak, tanultak és így tovább. Bár még nincsenek világos céljaik azt illetően, hogy melyik vezetőt vegyék célba, vagy hogy melyik vezető pozíciójáért versengjenek, a vágyaik és az ambícióik oly nagyok, hogy a szavaik és a tetteik zavarásokat okoztak a gyülekezeti életben, ezért őket is korlátozni kell a helyzet súlyossága és annak természete szerint. A legjobb lenne először közölni velük az igazságot a helyes eligazításuk érdekében, valamint irányt adni a magatartásuknak, lehetővé téve számukra, hogy megváltozzanak, és megértsék, miként éljenek normálisan gyülekezeti életet, miként érintkezzenek másokkal, hogyan maradjanak meg a megfelelő helyükön, és miként legyenek racionálisak. Ha ez a fiatal koruk, a rálátás hiánya és a fiatalkori gőgjük miatt van, és az ismételt beszélgetést követően bűnbánatot tartottak, rájőve, hogy a korábbi cselekedeteik helytelenek, szégyenletesek voltak, mindenki undorodott tőlük és mindenkire bajt hoztak, ők pedig kifejezték bocsánatkérésüket és bűntudatukat emiatt, akkor nem szükséges hibáztatni őket emiatt – egyszerűen szeretettel lehet segíteni nekik. Ám ha a mindenkit megzavaró helytelen tetteik nem fiatalkori gőgből vagy az igazság megértésének hiányából fakadtak, hanem hátsó szándék vezérelte őket, és az ismételt eltántorítás ellenére folytatják viselkedésüket; továbbá ha még meg is metszették őket, és a testvérek beszéltek velük a probléma súlyosságáról – ha negatív és pozitív aspektusból egyaránt beszélgetést és segítséget ajánlottak nekik –, mégsem képesek felismerni a saját természetlényegüket, nem látják azt a zavarást, amelyet ezek a tettek okoznak másoknak, és nem látják a súlyos következményeiket, és továbbra is zavarásokat és akadályozásokat teremtenek azzal, hogy amikor csak lehetőségük van rá, ugyanezeket a cselekedeteket végzik, akkor ebben az esetben szigorúbb intézkedésekre van szükség. Amennyiben bőven kapnak lehetőséget a bűnbánatra, ám egyáltalán nem gondolkodnak el önmagukon, illetve nem próbálják megismerni magukat, és bárhogyan is közlik velük az igazságot, nem értik, és azt sem tudják, miként cselekedjenek racionálisan és az alapelvekkel összhangban, ehelyett inkább makacsul ragaszkodnak a saját módjukhoz abban, ahogyan az ügyeket intézik, akkor ezekkel az emberekkel probléma van. Az a legkevesebb, hogy egy racionális álláspontból tekintve híján vannak egy normális ember józan eszének. Ez esetben a felszínt nézzük. Ha a lényegét tekintve nézzük, akkor nem számít, hogyan beszélgetnek el velük, képtelenek felismerni a probléma komolyságát, és a megfelelő helyüket sem tudják megtalálni, sem a beszélgetést és a segítséget nem tudják elfogadni, és nem próbálnak a testvérek által ismertetett úttal összhangban gyakorolni – ha még ezeket a dolgokat sem tudják megvalósítani, akkor a problémájuk nem csupán a józan ész hiánya, hanem az emberi mivoltuk problémája. Bár úgy tűnik, hogy nem szándékosan okoznak akadályozásokat és zavarásokat, ezek a tettek biztosan nem szándék nélkül valók, hanem céllal és indítékkal teszik őket. Félretéve azt, hogy mik lehetnek ezeknek az egyéneknek az indítékaik vagy céljuk, amennyiben az általuk mondott és tett dolgok súlyosan akadályozzák és zavarják a testvérek életbe való belépését és a gyülekezeti életet, és oda vezetnek, hogy sokak semmit sem nyernek abból, hogy gyülekezeti életet élnek, egészen odáig, hogy a többiek nem hajlandóak összejönni csak azért, mert ők jelen vannak, illetve, amikor csak beszélnek, az emberek kikapcsolnak és távozni akarnak, akkor súlyossá válik ennek a problémának a természete. Miként kell kezelni az efféle embereket? Ha annak ellenére, hogy számos alkalommal beszélgetést és segítséget ajánlottak nekik, valamint lehetőséget kaptak a bűnbánatra, továbbra is kitartanak abban, hogy ezeket a dolgokat tegyék, akkor a természetlényegük a problémás. Nem olyan emberek, akik őszintén hisznek Istenben, és el tudják fogadni az igazságot, hanem valami más céljuk van. A természetlényegüket tekintve azok az akadályozások és zavarások, amelyeket a gyülekezeti életnek okoznak, biztosan nem akaratlanul történnek, hanem ezeknek az embereknek céljuk és indítékaik vannak. Igazságos lenne vajon Isten választott népével szemben, amely normális gyülekezeti életet él, ha az efféle emberek további lehetőségeket kapnának? (Nem.) Már ilyen mértékig feltárult az efféle egyénekkel kapcsolatos probléma; ha még mindig kapnak lehetőségeket a bűnbánatukra várva, azzal az eredménnyel, hogy végül még több gonoszságot követnek el, több embert vezetnek a negativitásba, a gyengeségbe, és azoknak nem lesz kiútjuk, akkor vajon ki fogja kárpótolni ezt a veszteséget? Ezért – ha beszélgetést és szerető segítséget ajánlottak ezeknek az egyéneknek, illetve lépéseket tettek a leállításukra és a korlátozásukra, ők azonban mégsem változtatnak a régi módszereiken, és kitartanak az eredeti viselkedésük mellett, akkor az alapelvek szerint kell kezelni őket: enyhe esetekben el kell szigetelni őket; súlyos esetekben ki kell takarítani őket a gyülekezetből. Hogy hangzik ez az alapelv? Arról van szó, hogy könyörtelenül eltipornak valakit, anélkül, hogy lehetőséget kapna a bűnbánatra? Vagy önkényes döntéshozatalról, mindenfajta tisztánlátás gyakorlása, és annak világos megértése nélkül, hogy valójában milyen is az illető természetlényege? (Nem.) Ha annak ellenére, hogy beszélgetést és segítséget ajánlottak nekik és lehetőséget kaptak a bűnbánatra, egyáltalán nem változtak ezeknek az embereknek a módszereik és a beállítottságuk, és bűnbánatot sem tartanak, megmaradva korábbi önmaguknál – és csak annyi a különbség, hogy amit korábban nyíltan és láthatóan tettek, azt most titokban és lopva teszik, a zavarás és az akadályozás azonban ugyanaz marad –, akkor a gyülekezet nem tarthatja meg őket tovább. Az efféle emberek nem Isten házának tagjai; nem Isten juhai. Csak azért vannak jelen Isten házában, hogy akadályozásokat és zavarásokat okozzanak, és a Sátán szolgái, nem pedig testvérek. Hát nem ostobaság az, ha mindig testvérekként kezeled őket, folyamatosan támogatva és segítve őket, és közölve velük az igazságot, ez pedig végül azzal jár, hogy sok erőfeszítés kárba vész, anélkül, hogy bármilyen gyümölcsöt hozna? Több mint ostobaság; butaság, teljességgel butaság!

A problémák természetét tekintve a státuszért folyó versengésben érintett különféle megnyilvánulások és embertípusok, események és dolgok alapvetően háromféle csoportba sorolhatók. A státuszért való versengés általános probléma a gyülekezeti életben, és különböző embercsoportokban és a gyülekezeti élet különféle aspektusaiban megjelenik. Ami azokat illeti, akik versengenek a státuszért, enyhe esetekben széles körben fel kell ajánlani nekik az igazság közlését, támogatandó és segítendő őket, hogy megérthessék az igazságot, és lehetőséget kaphassanak a bűnbánatra. Ha az eset súlyos, akkor szoros megfigyelés alatt kell tartani őket, és amint kiderül, hogy bizonyos indíték vagy cél elérése szándékával cselekednek, azonnal le kell állítani és korlátozni kell őket. Ha az eset még súlyosabb, a gyülekezetnek az emberek kitakarítására és kizárására vonatkozó alapelvei szerint kell bánni velük. A vezetőknek és a dolgozóknak ennek a felelősségnek kell eleget tenniük, amikor ezek a státuszért folyó versengésben érintett emberek, események és dolgok megjelennek a gyülekezeti életben. Ez természetesen azt is megköveteli, hogy az összes testvér fellépjen és együttműködjön a vezetőkkel és a dolgozókkal ezen a munkán, és közösen korlátozzák a gonosz emberek akadályozást és zavarást okozó különféle viselkedésformáit és tetteit, gondoskodva arról, hogy a gonosz emberek ne okozzanak több akadályozást és zavarást a gyülekezeti életben, annak biztosításán igyekezve, hogy a Szentlélek a gyülekezeti élet minden alkalmát megvilágosítsa, hogy azt béke és öröm, valamint Isten jelenléte töltse el, és benne legyen Isten áldása és útmutatása, illetve biztosítandó, hogy minden egyes összejövetel az öröm és a nyereség ideje legyen. Ez a legjobb fajta gyülekezeti élet, olyan, amelyet Isten látni kíván. Ennek a munkának a felvállalása viszonylag összetett a vezetők és a dolgozók számára, mivel emberek közötti kapcsolatokkal, az emberek tekintélyével és érdekeivel, valamint azzal is együtt jár, hogy az emberek milyen szinten értik az igazságot, ami valamelyest nagyobb kihívássá teszi. Amikor azonban problémák merülnek fel, ne kerüljétek el őket, és ne bagatellizáljátok a nagyobb problémákat, végül aztán megoldatlanul hagyva őket; nem is a világi ügyekre vonatkozó filozófiák segítségével kell kezelni őket, szemet hunyva felettük. Ami még fontosabb: ne legyetek embereknek megfelelni akarók, hanem kezeljétek a státuszért versengő különféle embereket az igazságalapelvekkel összhangban! Világos ez a közlés? (Igen.) Akkor ezzel befejezzük az ötödik problémáról szóló beszélgetésünket.