Mióta beszélgetünk a vezetők és a dolgozók felelősségeiről? (Négy és fél hónapja.) Miután ily hosszú ideje beszélünk erről, most valamelyest világosabban értitek a vezetők és a dolgozók által végzendő konkrét munkát? (Igen, valamelyest világosabban értjük.) Világosabbnak kellene lennie, mint korábban. A közlésem oly konkrét és világos, hogy ha valaki még most sem érti, az azt jelenti, hogy szellemileg korlátolt, nem igaz? (De igaz.) Ha most ránézünk, úgy gondoljátok, hogy könnyű jó vezetőnek vagy dolgozónak lenni? (Nem könnyű.) Milyen tulajdonságokra van szükség? (Az embernek a vezetők és a dolgozók számára szükséges képességgel és emberi mivolttal, valamint az igazságvalósággal és felelősségérzettel is rendelkeznie kell.) Az illetőnek legalább lelkiismerettel, józan ésszel és hűséggel, ezt követően pedig képességgel és munkaképességgel kell bírnia. Egy ember akkor lehet jó vezető vagy dolgozó és tehet eleget a felelősségeinek, ha mindezek a tulajdonságok megvannak benne.

Tizenkettedik tétel: Az Isten munkáját és a gyülekezet normális rendjét akadályozó és megzavaró különféle emberek, események és dolgok azonnali és pontos azonosítása; ezek leállítása és korlátozása, valamint a dolgok megfordítása; továbbá az igazság közlése, hogy Isten választott népe fejlessze a tisztánlátást ezeken keresztül és tanuljon belőlük (Második rész)

A legutóbbi összejövetelen a vezetők és dolgozók felelősségeinek tizenkettedik tételéről beszéltünk: „az Isten munkáját és a gyülekezet normális rendjét akadályozó és megzavaró különféle emberek, események és dolgok azonnali és pontos azonosítása; ezek leállítása és korlátozása, valamint a dolgok megfordítása; továbbá az igazság közlése, hogy Isten választott népe fejlessze a tisztánlátást ezeken keresztül és tanuljon belőlük”. E tételen belül először elsősorban arról beszélgettünk, hogy milyen emberek, események és dolgok akadályozzák és zavarják meg Isten munkáját és a gyülekezet normális rendjét. Ha a vezetők és a dolgozók meg akarják állítani és korlátozni akarják a különféle embereket, eseményeket és dolgokat, amelyek akadályozásokat és zavarásokat okoznak a gyülekezeten belül, és jól akarják végezni ezt a munkát, először tudniuk kell és rá kell jönniük arra, hogy mely emberek, események és dolgok akadályozzák és zavarják Isten munkáját és a gyülekezet normális rendjét. Ezután össze kell vetniük ezeket a tényleges gyülekezeti munkában és gyülekezeti életben részt vevő emberekkel, eseményekkel és dolgokkal, majd különféle feladatokat kell végrehajtaniuk, mint például megállítaniuk és korlátozniuk őket. Ez a vezetőkkel és a dolgozókkal szemben támasztott követelmény. A legutóbbi összejövetelünkön egyes, a gyülekezet munkáját és a gyülekezeti életet akadályozó és megzavaró különféle emberekről, eseményekről és dolgokról beszélgettünk, és azokkal kezdtük, amelyek a gyülekezeti élettel kapcsolatosak. Azokat az embereket, eseményeket és dolgokat is osztályokba soroltuk a gyülekezeti életben, amelyek természetüknél fogva akadályozásokat és zavarásokat okoznak benne. Összesen hány probléma volt? (Tizenegy. Az első: gyakori eltérés a témától az igazság közlése közben; a második: szavak és doktrínák hangoztatása az emberek félrevezetése és a megbecsülésük elnyerése érdekében; a harmadik: otthoni dolgokról szóló fecsegés, személyes kapcsolatok építése és személyes ügyek intézése; a negyedik: klikkek alakítása; az ötödik: a státuszért való versengés; a hatodik: a viszály magjainak elvetése; a hetedik: emberek támadása és gyötrése; a nyolcadik: elképzelések terjesztése; a kilencedik: negativitás árasztása; a tizedik: alaptalan szóbeszédek terjesztése és a tizenegyedik: a választási alapelvek megsértése.) A hatodik probléma a viszály magjainak elvetése, amelynek az a természete, hogy akadályozásokat és zavarásokat okoz benne, más gonosz tettekkel összevetve azonban ez egy apró probléma. Váltsunk át a „helytelen kapcsolatok kialakítására”, ennek a természete pedig komolyabb, mint a viszály magjainak elvetése. A hetedik probléma az emberek támadása és gyötrése. Váltsuk át ezt arra, hogy „kölcsönös támadásokban és szóbeli összetűzésekben való részvétel” – ez vajon nem komolyabb természetű, és nem konkrétabb és találóbb? (De igen.) A kölcsönös támadások és a szóbeli összetűzések gyakran előforduló problématípusok a gyülekezeti életben, amelyek összefüggésben állnak az akadályozásokkal és a zavarásokkal. Ha efféleképp módosítjuk ezt a két problémát, az találóbbá és közelebbivé teszi azokat a gyülekezeti életen belül felmerülő problémákhoz. A tizenegyedik probléma a választási alapelvek megsértése. Váltsuk át ezt „a választások manipulálására és akadályozására”. Ez csupán a megfogalmazás tekintetében jelent változást; a természete ugyanaz marad, csupán arról van szó, hogy fokozódik – ez most inkább az akadályozások és a zavarások okozásának természetére vonatkozik.

A gyülekezeti életet akadályozó és zavaró különféle emberek, események és dolgok

V. A státuszért való versengés

Legutóbb a negyedik problémáig – a klikkek alakításáig – jutottunk a beszélgetésben. Ezúttal továbblépünk, és az ötödik problémáról, a státuszért való versengésről fogunk beszélgetni. A státuszért való versengés olyan probléma, amely gyakran felmerül a gyülekezeti életben, ez olyasvalami, ami nem ritka jelenség. Vajon milyen állapotok, viselkedésmódok és megnyilvánulások tartoznak a státuszért való versengés gyakorlatához? A státuszért való versengés milyen megnyilvánulásai tartoznak Isten munkája és a gyülekezet normális rendje akadályozásának és megzavarásának problémájához? Függetlenül attól, hogy melyik témáról vagy kategóriáról beszélgetünk, annak ahhoz kell kapcsolódnia, ami a tizenkettedik tételben hangzik el a következőről: „a különböző emberek, események és dolgok, amelyek akadályozzák és megzavarják Isten munkáját és a gyülekezet normális rendjét”. El kell érnie az akadályozás és a megzavarás szintjét, és ilyen természetűnek kell lennie – csak akkor érdemes beszélgetni róla és boncolgatni. Vajon a státuszért való versengés milyen megnyilvánulásai kapcsolódnak Isten háza munkájának akadályozása és megzavarása természetéhez? A leggyakoribb az, hogy az emberek a gyülekezeti vezetőkkel versengenek a státuszért, ami főként abban nyilvánul meg, hogy megragadnak bizonyos, a vezetőkkel és az ő hibáikkal kapcsolatos dolgokat, hogy befeketítsék és elítéljék őket, valamint céltudatosan leleplezik a romlottságuk feltárulásait, az emberi mivoltuk és képességük gyengeségeit és hiányosságait, különösen, ha olyan eltévelyedésekről és hibákról van szó, amelyeket a munkájukban vagy az emberekkel való bánás során követtek el. Ez a leggyakrabban látható és legszembeötlőbb megnyilvánulása a gyülekezeti vezetőkkel a státuszért való versengésnek. Továbbá ezeket az embereket nem érdekli, hogy a gyülekezeti vezetők mennyire jól végzik a munkájukat, hogy az alapelvek szerint cselekszenek-e, vagy sem, illetve vannak-e problémák az emberi mivoltukkal, vagy sem, egyszerűen csak dacosak ezekkel a vezetőkkel szemben. Vajon miért dacosak? Mert ők is gyülekezeti vezetők akarnak lenni – ez az ő ambíciójuk, vágyuk, és ezért dacosak. Függetlenül attól, hogy a gyülekezeti vezetők hogyan dolgoznak, illetve kezelik a problémákat, ezek az emberek mindig megragadják a velük kapcsolatos dolgokat, megítélik és elítélik őket, sőt, még odáig is elmennek, hogy felfújják a dolgokat, elferdítik a tényeket, és a lehető legnagyobb mértékben eltúlozzák a dolgokat. Nem használják azokat a mércéket, amelyeket Isten háza megkövetel a vezetőktől és a dolgozóktól, hogy felmérjék, vajon ezek a vezetők az alapelvek szerint cselekszenek-e, hogy igazemberek-e, hogy törekednek-e az igazságra, és hogy van-e lelkiismeretük és józan eszük. Nem ezen alapelvek szerint értékelik a vezetőket. Ehelyett a saját szándékaik és céljaik alapján folyamatosan piszkálódnak és vádakat koholnak, olyasmiket keresnek, amiket felhozhatnak a vezetők vagy a dolgozók ellen, a hátuk mögött pletykákat terjesztenek arról, hogy olyan dolgokat tesznek, amelyek nincsenek összhangban az igazsággal, illetve leleplezik a hiányosságaikat. Mondhatják például azt, hogy: „Ez meg ez a vezető egyszer hibázott, a Fennvaló pedig megmetszette, és egyikőtök sem tudott róla. Látjátok, milyen jól tud színészkedni!” Nem veszik figyelembe azt és nem törődnek azzal, hogy ez a vezető vagy dolgozó Isten háza számára a művelés célpontja-e, vagy hogy vezetőként vagy dolgozóként megfelelő színvonalú-e, csak továbbra is megítélik, kiforgatják a tényeket, és kicsinyes dolgokat követnek el ellene a háta mögött. És vajon mi célból teszik ezeket a dolgokat? Hogy a státuszért versengjenek, nem igaz? Mindennek, amit mondanak és tesznek, egy célja van. Nem a gyülekezet munkáját veszik figyelembe, a vezetőket és a dolgozókat pedig nem Isten szavai és az igazság alapján értékelik, még kevésbé Isten házának munkarendje vagy Isten által az embertől megkövetelt alapelvek alapján, hanem a saját szándékaik és céljaik szerint. Megcáfolnak mindent, amit a vezetők vagy a dolgozók mondanak, majd felkínálják a saját „meglátásaikat”. Függetlenül attól, hogy a vezetők és a dolgozók által mondottak közül mennyi áll összhangban az igazsággal, a legkevésbé sem fogadják el azt. Bármit is mondanak a vezetők és a dolgozók, visszautasítják, és előadják a saját eltérő véleményüket. Különösen akkor még elégedettebbek, és hiszik azt, hogy megtalálták a lehetőségüket, amikor egy vezető vagy egy dolgozó megnyílik, és felfedi önmagát, valamint az önismeretéről beszél. Milyen lehetőséget? Annak lehetőségét, hogy becsméreljék ezt a vezetőt vagy dolgozót, hogy mindenki tudtára adják, hogy ez a vezető vagy dolgozó gyenge képességű, hogy el tud gyengülni, hogy ő is romlott ember, hogy ő is gyakran hibázik abban, amit tesz, és hogy ő sem jobb senki másnál. Ez a lehetőségük arra, hogy találjanak valamit, amit felróhatnak az adott vezetőnek vagy dolgozónak, az alkalmuk arra, hogy mindenkit az adott vezető vagy dolgozó elítélésére, megbuktatására és elmozdítására buzdítsanak. Mindezen viselkedések és cselekedetek ösztönzője pedig nem más, mint a státuszért való versengés. Ha követik a választási alapelveket, valamint az emberek művelésének és használatának alapelveit Isten házában, normális körülmények között soha nem választanak ilyen egyéneket vezetőnek vagy dolgozónak. Ez olyasmi, amit átláttak és világosan megértettek, ezért minden eszközt bevetnek, hogy támadják és elítéljék a vezetőket és a dolgozókat. Bárkiből is lesz vezető vagy dolgozó, ők egyszerűen dacolnak vele, valamint folyton piszkálják őt, és felelőtlen, kritikus megjegyzéseket tesznek rá. Még ha semmi baj sincs ezeknek a vezetőknek és dolgozóknak a tetteivel vagy a szavaival, mindig sikerül valami hibát találniuk bennük – az általuk kiszemelt problémák valójában nem alapelvi problémák, hanem csupán triviális kérdések. Akkor miért rágódnak ezeken a triviális kérdéseken? Miért képesek ilyen nyíltan megítélni és elítélni vezetőket és dolgozókat efféle dolgok miatt? Csupán egyetlen céljuk van: az pedig a hatalomért és a státuszért való versengés. Bárhogyan is beszél Isten háza a hamis vezetők és az antikrisztusok különféle megnyilvánulásairól, önmagukkal soha nem hozzák összefüggésbe ezeket a megnyilvánulásokat, hanem kizárólag a vezetőkhöz és a dolgozókhoz kötik őket minden szinten. Amint egyezésre találnak, erre gondolnak: „Most van bizonyítékom; végre találtam valamit, amit ütőkártyaként használhatok velük szemben, és van egy jó lehetőségem.” Ezután még féktelenebbé válnak a leleplezésben, az ítélkezésben, a kritikus értékelésben, és mindannak az elítélésében, amit ezek a vezetők és dolgozók tesznek. Az általuk felvetett kérdések némelyike a felszínen egy kicsit problémásnak tűnhet, amikor azonban az alapelvekkel mérik össze őket, nem jelentősek. Akkor miért hozzák fel ezeket? Semmi másért, mint hogy leleplezzék a vezetőket és a dolgozókat, azzal a céllal, hogy elítéljék és legyőzzék őket. Ha a vezetőket és a dolgozókat negativitásba taszítják, azok irgalomért könyörögnek és meghajolnak előttük, ha a testvérek azt látják, hogy ezek a vezetők mindig negatívak és gyengék, és hogy gyakran hibáznak, amikor cselekednek, és többé nem választják vezetőnek őket, ha a testvérek többé nem hallgatnak olyan figyelmesen, amikor ezek a vezetők közlik az igazságot, és ha az emberek már nem működnek együtt oly aktívan és buzgón, amikor ezek a vezetők munkát valósítanak meg, akkor a státuszért versengők örülni fognak, és kihasználható lehetőségük lesz. Ezt a forgatókönyvet kívánják a leginkább látni, és ez az, aminek a megtörténésében a leginkább reménykednek. Mi a céljuk mindezzel? Nem az, hogy segítsenek az embereknek megérteni az igazságot és felismerni a hamis vezetőket és az antikrisztusokat, és nem is az, hogy Isten elé vezessék az embereket. Ehelyett az a céljuk, hogy legyőzzék és megbuktassák a vezetőket és a dolgozókat, hogy mindenki őket lássa a legalkalmasabb jelöltnek a vezetői szolgálatra. Ezen a ponton elérik a céljukat, és csak meg kell várniuk, amíg a testvérek vezetőnek jelölik őket. Vannak ilyen emberek a gyülekezetben? Milyenek a beállítottságaik? Ezeknek az egyéneknek ádáz beállítottságuk van, egyáltalán nem szeretik az igazságot, és nem is gyakorolják azt; csak a hatalom birtoklására vágynak. Mi a helyzet azokkal, akik értenek valamennyit az igazságból és van némi tisztánlátásuk – vajon hajlandóak lennének megengedni, hogy ilyen emberek hatalmat birtokoljanak? Hajlandóak lennének a hatalmuknak behódolni? (Nem.) Miért nem? Ha a legtöbb ember világosan látná az ilyen egyének természetlényegét, vajon akkor is vezetőnek választanák őket? (Nem.) Nem tennék, kivéve, ha mind csak most találkoztak, és nem nagyon ismerik egymást. Amint azonban megismerik egymást és világosan látják, hogy mely egyének gyenge képességűek és kik zavarosak, kik gonosz emberek ádáz és csalárd beállítottsággal, kik versengenek mohón a státuszért és járják az antikrisztusok útját, kik tudnak törekedni az igazságra és teszik hűségesen a kötelességeiket és így tovább; amint felfogják a különféle emberek természetlényegét és fajtáit, akkor a vezetők választása viszonylag pontos és az alapelvekkel összhangban álló lesz.

Vajon a legtöbb ember inkább olyasvalakit választana meg vezetőnek, aki folyton státuszért verseng, vagy olyasvalakit választana, akinek a képessége és munkaképessége viszonylag átlagos, ám aki szorgalmas és állhatatos? Amikor nem világos, hogy e két egyén jelleme milyen, milyen a természetlényegük, illetve, hogy milyen úton járnak, vajon a legtöbb ember melyiket választaná inkább vezetőnek? (A másodikat: azt, aki állhatatos.) A legtöbb ember a másodikat választaná. A folyton státuszért versengők megnyilvánulásai az emberi mivoltuk és a lényegük bizonyítékai. A legtöbb ember vajon nem látja át és nem ismeri fel a megnyilvánulásaikat? Az emberek ezt mondják majd: „Ez az ember mindig megnehezíti a gyülekezetvezető dolgát; az ambíciói a gyülekezetvezetői státusz megszerzésére irányulnak, az illető helyébe akar lépni vezetőként. Amióta csak gyülekezetvezetőnek választották az illetőt, mindig őt vette célkeresztbe, és nem tetszett neki. Folyton visszabeszél neki, és bármit tesz, hibát talál benne, belekapaszkodik, amibe csak tud, és a háta mögött ítélkezik is felette, és leleplezi a hiányosságait. Különösen az összejövetelek során vagy amikor a munkáról beszél – ha egy pillanatig nem egyértelműen fejezi ki magát –, ő félbeszakítja, nagy türelmetlenséget tanúsítva. Még meg is veti őt, gúnyolja, csúfolja és kineveti; minden lépésnél megnehezíti a dolgát, és kínos helyzetekbe hozza őt.” Miután mindenki előtt lelepleződnek ezek a viselkedésformák, vajon nem lesz a legtöbb ember képes tisztán látni ezt az illetőt? (De igen.) Akkor elősegíti ez vajon, hogy megragadja a vezetői pozíciót? Biztosan nem. Vajon okosak vagy ostobák ezek a státuszért versengő emberek? Nyilvánvalóan idióták, bolondok. Van itt egy másik komoly probléma: ezek az egyének ördögök, a természetük pedig megváltoztathatatlan! A hatalom és a státusz utáni vágyuk irányíthatatlan, olyannyira, hogy elveszítik az érzékeiket, ami nem olyasmi, ami a normális emberi mivolt sajátja. Ez a vágy meghaladja a normális emberi mivolt racionalitásának és lelkiismeretének határait, és eléri a gátlástalanság szintjét. Ezek az emberek így fognak cselekedni, időtől, helytől, illetve kontextustól függetlenül, anélkül, hogy figyelembe vennék a következményeket, a tetteik hatásáról nem is beszélve. Ezek a státuszért versengők legjellemzőbb megnyilvánulásai és megközelítései. Amikor csak összejövetelre vagy a munkáról szóló beszélgetésre kerül sor, amint mindenki összejön, ezek az egyének idegesítő legyekhez hasonlóan zavarásokat okoznak, tönkretéve a gyülekezeti életet, és az igazság közlésének normális rendjét. Ezeknek a viselkedéseknek és megközelítéseknek az a természete, hogy akadályozásokat és zavarásokat okozzanak bennük. Hát nem kellene az ilyen egyéneket korlátozni? Súlyos esetekben vajon nem kellene kitakarítani vagy kiközösíteni őket? (De igen.) Néha pusztán a gyülekezet vezetőinek erejére hagyatkozni a gonosz emberek korlátozásában egy kissé erőtlen, elszigetelt erőfeszítés lehet – vajon az nem lesz-e hatékonyabb, ha a testvérek, miután világosan látták a gonosz emberek okozta akadályozások és zavarások súlyosságát és alaposan felismerték a lényegüket, egyesülni tudnak a gyülekezet vezetőivel az ilyen gonosz egyének megállításában és korlátozásában? (De igen.) Ha valaki azt mondja, hogy „A gonosz emberek korlátozása a vezetők és a dolgozók felelőssége, semmi köze hozzánk, hétköznapi hívőkhöz. Mi nem fogunk ezzel bajlódni! A gonosz emberek a gyülekezetvezetőkkel versengenek a státuszért; azokkal versengenek a státuszért, akiknek van. Nekünk nincs státuszunk; tőlünk semmit sem próbálnak meg elvenni. Mindenesetre, ránk nincs hatással. Hadd versengjenek kedvük szerint. Ha a gyülekezetvezetők képesek rá, akkor korlátozzák őket; ha nem, akkor hagyják békén őket. Mi köze ennek hozzánk?” Jó ez a nézőpont? (Nem.) Miért nem jó? (Nem tartja fenn a gyülekezet normális rendjét.) Találóbban fogalmazva mire utal a gyülekezet normális rendje? Nem a normális gyülekezeti életre utal? (De igen.) Ez magában foglalja a normális és rendes gyülekezeti életet – magában foglalja Isten szavainak rendes evését és ivását, ami azt jelenti, hogy az emberek imádkozva olvashatják és közölhetik Isten szavát, és megoszthatnak személyes tapasztalatokat, egy olyan gyülekezeti életben, ahol a Szentlélek munkálkodik, Isten jelen van, Isten útmutatást ad, és ezzel egyidejűleg megvilágosítást és útmutatást kaphatnak a Szentlélektől, és világosságot nyerhetnek. Isten választott népének ezt kell élveznie a gyülekezeti életben. Ha egyes emberek tönkreteszik ezt a normális rendet, akkor azokat az alapelvek szerint meg kell állítani és korlátozni kell, és nem szabad megtűrni őket. Ez nem csupán a vezetők és a dolgozók felelőssége és kötelezettsége, hanem mindazok felelőssége és kötelezettsége is, akik értik az igazságot, és van tisztánlátásuk. A legjobb persze az lenne, ha a gyülekezet vezetői élen járnának ebben a munkában, és beszélnének a testvérekkel ezen egyének cselekedeteinek természetéről, arról, hogy a megnyilvánulásaik alapján miféle emberek ezek az egyének, valamint, hogy a testvéreknek miként kellene felismerniük és átlátniuk ezeket az egyéneket. Ha nem korlátozzák ezeket a gonosz embereket, azok zavarják, félrevezetik és rászedik az összes testvért, és végül a gyülekezetvezetők szigetelődnek el ezek helyett a gonosz emberek helyett, akkor ez a gyülekezet megbénul és elkerülhetetlenül káoszba süllyed. Ilyen körülmények között vajon folytatódhat normális gyülekezeti élet? Ha nem folytatódhat, akkor vajon továbbra is gyümölcsözőek lesznek a gyülekezet összejövetelei? Isten választott népe így is nyer majd valamit az ilyen összejövetelekből? Ha Isten választott népe semmit sem nyer belőlük, akkor Isten vajon megáldja vagy utálja az ilyen összejöveteleket? Persze, hogy Isten utálja ezeket. A Szentlélek munkája és Isten áldása nélküli összejöveteleket nem lehet többé gyülekezeti életnek tekinteni, hanem inkább egy társadalmi csoport találkozóivá válnak. Szereti bárki a rendetlen gyülekezeti életet? Építő jellegű vagy hasznos az bárki számára? (Nem.) Ha ez idő alatt egyik összejövetelből sem nyertél semmit az életbe való belépésedre vonatkozóan, akkor ennek az időnek semmi értéke, illetve értelme nem volt számodra; elvesztegetted ezt az időt. Nem azt jelenti ez vajon, hogy az életbe való belépésed veszteséget szenvedett? (De igen.) Ha egy összejövetel során gonosz emberek versengenek a státuszért, és vitatkoznak és veszekednek egy gyülekezetvezetővel, az emberek pedig ennek következtében végül nyugtalanok lesznek, és ezáltal az egész összejövetelre rossz légkör telepszik, és megtelik a Sátán elvetemült energiájával, és ha – afféle témák megvitatása mellett, mint hogy kinek van igaza és ki téved – senki sem járul Isten elé, hogy imádkozzon és az igazságot keresse, és senki sem cselekszik az alapelvek szerint, akkor egy ilyenfajta összejövetel után vajon növekszik vagy fogyatkozik majd az Istenbe vetett hited? Amikor az igazságról van szó, vajon többet megértettél és nyertél, vagy az elmédet viták dúlják fel, anélkül, hogy egyáltalán bármit is nyertél volna? Néha talán arra gondolsz: „Nem értem, miért hisznek az emberek Istenben. Mi értelme az Istenben való hitnek? Hogy viselkedhetnek így ezek az emberek? Még mindig istenhívők vajon?” A Sátánok, a gonosz ördögök okozta egyetlen zavarás miatt az emberek szíve zaklatottá válik és felkavarodik; úgy érzik, hogy az Istenben való hit értelmetlen, és nem ismerik az Istenben való hit értékét, az elméjük pedig szétszórt lesz. Ha az ilyen ügyek tekintetében mindenki éber, és különösen érzékeny és éles eszű tud lenni, ahelyett, hogy tompa és lassú lenne, akkor, amikor a gonosz emberek gyakran mondanak vagy tesznek dolgokat a gyülekezeti életben a státuszért való versengés érdekében, a legtöbb ember gyorsan ráébred majd, hogy van ott egy megoldandó probléma. Képesek lesznek gyorsan felismerni, hogy ki manipulálja ezeket a helyzeteket, és milyen a beállítottság-lényege, gyorsan ráébrednek majd a probléma komolyságára, és képesek lesznek rövid időn belül megállítani és korlátozni a gonoszokat, eltakarítva őket a gyülekezetből, és megakadályozva őket abban, hogy továbbra is zavarják és korlátozzák az embereket a gyülekezeten belül. Hát nem lenne ez jótékony és építő a legtöbb ember számára? (De igen.)

Hogyan fogjátok kezelni, ha olyan helyzetekkel találkoztok, ahol gonosz emberek versengenek a státuszért? Mi a többség nézete? (Le fogjuk állítani ezt a viselkedést.) Csak leállítani? Hogyan fogjátok leállítani? Vajon megtiltjátok nekik, hogy beszéljenek, vagy azt mondjátok: „Nem tetszik nekünk, amit mondasz, úgyhogy beszélj kevesebbet a jövőbeli összejöveteleken!” Működni fog ez? Hallgatnak majd rád? (Nem.) Akkor mit kellene tenned? Alaposan le kell leplezned és boncolgatnod kell a szándékaikat, az ösztönzőiket és a természetlényegüket Isten szava szerint, hogy a testvérek felismerhessék az ilyen embereket, és ügyelhessenek rájuk és a cselekedeteik természetére, ahelyett, hogy embereknek megfelelni akarók lennének, és csak arra várnának, hogy a gyülekezet vezetői és dolgozói leleplezzék a gonosz embereket, mielőtt állást foglalsz és ezt mondod: „Többé nem kellene őket az összejövetelekre engedni.” Jó vajon embereknek megfelelni akarónak lenni? (Nem, nem az.) Amikor ilyen helyzetekkel találkozik, az emberek többsége vajon nem inkább kitér az ilyen ügyek elől és távol tartja magát tőlük ahelyett, hogy összeütközésbe kerüljön ezekkel a gonosz emberekkel, elkerülendő, hogy megsértse őket, és később kellemetlen legyen érintkeznie velük? A legtöbb ember vajon nem azt az alapelvet követi a világi ügyekben, hogy az emberek kedvében járjon? (De igen.) Nos, akkor az gond. Tegyük fel, hogy a gyülekezetben az emberek nyolcvan százaléka embereknek megfelelni akaró, amikor pedig azt látják, hogy ilyen gonosz emberek a státuszért, a fölényért és a vezetői pozíciókért versengenek a gyülekezeti életben, senki sem áll fel, hogy megállítsa és korlátozza őket, és a többség az alábbi véleményen van: „Nem kell keresni a bajt. Nem engedhetem meg magamnak, hogy provokáljam őket, nem tehetem hát azt, hogy egyszerűen kerülöm őket? Egyszerűen távol tartom magam tőlük, és kész. Hadd versengjenek, amikor eljön az idő, Isten majd megbünteti őket. Mi köze ennek hozzám?!” Vajon gyümölcsöző lehet a gyülekezeti élet ilyen körülmények között is? A legtöbb ember lusta és függő; amint a gyülekezet vezetőit megválasztják, úgy vélik, hogy ők végeztek a munkájukkal, és csak arra várnak, hogy a gyülekezet vezetői csináljanak mindent. Ha megkérdezed tőlük, hogy szétosztották-e az Isten szavait tartalmazó könyveket a gyülekezetükben, hogy voltak-e akadályok és zavarások a gyülekezeti életben, illetve, hogy van-e bárki, aki folyton szavakat és doktrínákat szajkóz vagy verseng a státuszért a vezetőkkel, ezt mondják: „A gyülekezet vezetői mindent tudnak ezekről a dolgokról. Én nem tudok róluk, és nem kell ezekkel bajlódnom. A vezetők majd gondoskodnak róluk, ha eljön az ideje.” Maguk nem foglalkoznak semmivel, és nem érdeklődnek semmi iránt, semmiről sem tájékozódnak, nem is ismerik egyikét sem azoknak a gyülekezeti életben részt vevő embereknek, eseményeknek és dolgoknak, amelyeket ismerniük kellene, és nem is törődnek velük. Amikor arról van szó, hogy mit mondanak és tesznek ezek a gyülekezetben megjelenő gonosz emberek, amikor a státuszért versengenek, valamint arról, hogy milyen zavarásokat és hatásokat okoznak a gyülekezeti életben, ők teljesen közömbösek ezzel szemben, és nem érdeklődnek e dolgok iránt, illetve nem kérdeznek róluk. Miután az egésznek vége, és megkérdezed tőlük, hogy nyertek-e bármiféle tisztánlátást, hogy képesek-e felismerni a gonosz embereket és a gonosz emberek megnyilvánulásait, ezenfelül semmit sem tudnak mondani: „Kérdezd meg a gyülekezet vezetőit; ők mindent tudnak.” Hát nem szolga az ilyen ember? Szolga, gyáva és haszontalan, és hitvány létet él meg. Azok a helyzetek, amelyekben gonosz emberek státuszért versengenek, tisztánlátást, kezelést és megoldást igényelnek. Ez nem kizárólag a gyülekezetvezetők felelőssége; Isten választott népe mind osztozik ebben a felelősségben. A legtöbb vezető egy kicsivel több igazságot ért az átlagembernél, figyelmes ezekre a problémákra, valamint meglátja ezen emberek cselekedeteinek céljait és lényegét. Ezzel egyidejűleg a legtöbb embernek a gyakorlatban is le kellene vonnia a tanulságokat és növelnie kellene a tisztánlátását, valamint egyetértésben össze kellene fognia azokkal a gyülekezetben, akiknek van igazságérzetük, valamint értik az igazságot és törekednek rá, hogy megfelelő intézkedéseket tegyenek ezek ellen a gyülekezeti életet zavaró és akadályozó gonosz egyének ellen. El kellene szigetelniük, illetve ki kellene takarítaniuk őket ahelyett, hogy tétlenül állnának és csupán némi közlést hallgatnának; szélesíteniük kellene egy kicsit a látókörüket és lennie kellene némi tudatosságnak a szívükben a dologgal kapcsolatban, amikor szembekerülnek ezekkel a problémákkal, majd ezután kellene elintézettnek tekinteniük a dolgukat. Ez azért van, mert a gyülekezeti élet nem olyasvalami, ami csak a gyülekezetvezetőket érinti, a jó gyülekezeti élet megélése és a gyülekezeti élet normális rendjének fenntartása pedig nem csupán a gyülekezetvezetők felelőssége – arra a közös erőfeszítésre van szükség, hogy mindenki kiálljon a fenntartásáért.

A státuszért versengő emberek – az ötödik problémában említett típus – gyakran jelennek meg a gyülekezeti életben. A legnyilvánvalóbb megnyilvánulásuk az, hogy versengenek a státuszért a gyülekezetvezetőkkel, amit az követ, hogy versengenek a státuszért a testvérek között azokkal, akik jó képességűek és viszonylag tisztán felfogják az igazságot, azokkal, akiknek van lelki megértésük, valamint azokkal, akik értik az igazságalapelveket – gyakorta kihívást intézve ezekhez az egyénekhez. Ezek az emberek gyakran közölnek tiszta megértéseket és világosságot a gyülekezeti életben, megosztanak olyan személyes tapasztalatokat, amelyek értékesek, és gyakorlati megértést közvetítenek – ez nagyban segíti és építi a testvéreket. Miután az ő közlésüket hallották, a testvéreknek van útjuk, tudják, hogyan gyakorolják és tapasztalják meg Isten szavát, és miként oldják meg a saját problémáikat. Igen hálásak Isten útmutatásáért, ugyanakkor pedig csodálják és becsülik azokat, akik tisztán felfogják az igazságot, és akiknek vannak gyakorlati tapasztalataik. Így hajlamosak arra, hogy nagyra tartsák ezeket az egyéneket, és közelebb kerüljenek hozzájuk. Ezeknek az Istennek tetsző pozitív dolgoknak a megjelenése a gyülekezeti életben az, amit a státuszért versengők a legkevésbé akarnak látni. Amikor csak azt látják, hogy valaki gyakorlati tapasztalatokat közöl, nyugtalanok és féltékenyek, és különösen kellemetlenné válnak. A kellemetlenkedésükben a dac, a megvetés és az elégedetlenség viselkedésformáit mutatják, gyakran számítgatva a szívükben, hogy miként állítsák be ostobának azokat, akiknek vannak gyakorlati tapasztalataik, és értik az igazságot, valamint, hogy miként láttassák meg a testvérekkel a hibáikat és a hiányosságaikat, hogy többé ne tartsák nagyra őket, és ne kerüljenek közel hozzájuk. Ezért azok, akik a státuszért versengenek, kénytelenek bizonyos dolgokat mondani és bizonyos tetteket végrehajtani. Támadják és kizárják azokat, akik tapasztalati tanúságtételeket osztanak meg, és azokat, akik gyakori közlése az igazságról gondoskodik a testvérek életbe való belépéséről, és segíti azt. Gyakran kihasználják a pozitív jellemek gyenge pontjait és leleplezik a hiányosságaikat, azzal a céllal, hogy Isten választott népét eltávolítsák mindazoktól, akik gyakran közlik az igazságot, és osztanak meg tapasztalati tanúságtételeket. Összefoglalva, a státuszért versengők negatív jellemek, akik beszivárognak a gyülekezetbe, és a Sátán szolgáinak szerepét játsszák.

Egy nővér, aki hibákat követett el az intim kapcsolataiban, mielőtt hinni kezdett volna Istenben, miután hívő lett, bűnbánatot tartott, és soha többé nem vétett ilyen hibákat. A múltbéli vétkei miatt kiváltképp bűntudata volt, és ezért megnyílt, és beszélgetett a testvérekkel. Mi a célja és az alapelve a megnyílásnak és a beszélgetésnek? A kölcsönös megértés előmozdítása és a belső gátak felszámolása a testvérek között. Miután megérti az igazságot, a legtöbb testvér meg tud nyílni, és beszélni tud a saját maga romlottságának és múltbéli vétkeinek megnyilatkozásairól, miközben hálát és dicséretet is kifejez Isten üdvösségéért. Helyénvaló az efféle megnyílás és közlés? (Igen.) Az igazság megértését követően a legtöbb testvér képes ily módon megnyílni és beszélgetni; ez vajon gondot jelent? (Nem.) Nagyon is rendjén van az, hogy mielőtt hinni kezdtek Istenben, az emberek hibákat követtek el az intim kapcsolataik terén vagy más tekintetben. Egyesek tudnak beszélni ezekről a hibákról, míg egyesek rejtőzködnek, és álcázzák magukat, és nem számít, mások miként gyakorolják a megnyílást és önmaguk feltárását, ők maguk semmit sem szólnak. Azt hiszik, hogy ezek a hibák csontvázak a szekrényükben, amelyekről senki sem tudhat, nehogy elveszítsék a hírnevüket, a tekintélyüket és a pozíciójukat. Egyesek azonban máshogyan fogják fel a dolgokat; úgy hiszik, hogy mivel hinni kezdtek Istenben és elfogadták Isten üdvösségét, meg kell nyílniuk és most beszélniük kell a múltbeli gaztetteikről és az általuk járt tévutakról, és boncolás alá kell vetniük azokat, valamint, hogy ezek csupán olyan dolgok, amelyeket a Sátán által megrontott emberekként tapasztaltak meg. Most képesek megnyílni, felfedni magukat és beszélni. Akár a múlt összegzéséről, akár a lezárásáról van szó, az a tény, hogy ezek az emberek meg tudják tenni ezt, azt bizonyítja, hogy a következő módon viszonyulnak az igazság gyakorlásához: hajlandóak gyakorolni az igazságot, és megvan bennük az elhatározás, hogy gyakorolják azt. Az, hogy valaki pontosan miként gyakorol, a megértésétől és az elhatározásától függ. A megnyílás és önmagunk felfedése ugyanakkor bizonyosan nem hiba, és még kevésbé bűn. Nem szabad azt ütőkártyaként használni valakivel szemben, és még kevésbé szabad olyan bizonyítékká válnia, amit egy másik ember arra használ fel, hogy támadja őt. Az emberek többsége képes helyesen kezelni ezt a dolgot, nevezetesen a róla alkotott felfogása tiszta, és összhangban áll az igazságalapelvekkel. A gonosz egyének azonban a helytelen szándékokat dédelgetik; ahhoz ragaszkodnak, hogy belekapaszkodjanak dolgokba az emberekkel kapcsolatosan, hogy nevetség tárgyává tegyék őket, játszadozzanak velük, és megítéljék őket. Az ilyen gonosz cselekedetek elég nyilvánvalóak. Azoknak, akik képesek felfedni magukat, megnyílni, valamint beszélni a romlottságukról és az általuk választott tévutakról, olyan szívük van, amely éhezi és szomjazza az igazságosságot abban, ahogy megközelítik az igazságot és Isten szavait. Következésképp amint Isten szavait olvassák, öntudatlanul szert tesznek bizonyos gyakorlati megértésre és meglátásokra. Ezek a gyakorlati megértések és meglátások segítenek nekik megtalálni az utat a gyakorláshoz az életükben előforduló nehézségekkel és számtalan helyzettel szembesülve, elvezetve az igazság valódi tapasztalati megértéséhez. Ezeknek a valódi tapasztalati megértéseknek a közlése építő és hasznos mások számára; a testvérek csodálattal és tisztelettel fognak felnézni ezekre az egyénekre, mondván: „A gyakorlati tapasztalataid igazán csodálatosak. Miután hallottam róluk, mélyen együtt tudok érezni. Látom, hogy a gyakorlásod útja helyes, és Isten által megáldott. Én is hajlandó vagyok elengedni a saját elképzeléseimet és előítéleteimet, és eldobni a terheimet; egyszerű módon akarom gyakorolni az igazságot, és hozzád hasonlóan meg akarom kapni Isten megvilágosítását és útmutatását. Ez az út a helyes.” Hát nem teljesen normálisak ezek a megnyilvánulások? Vajon nem nagyon is helyes, hogy ilyen kapcsolat alakuljon ki a testvérek között? Ez egy olyan típusú emberek közötti kapcsolat, amely eltér attól, amely olyanok között áll fenn, akik nem hisznek Istenben; ez olyan, amelyet Isten elismer, és amelyet látni kíván. A gyülekezeti élet csak akkor lehet normális, ha ilyen normális kapcsolat van a testvérek között. Ugyanakkor mindig lesznek olyan gonosz emberek, illetve rossz szándékkal lévők, akik felkelnek, hogy támadják, becsméreljék és kizárják azokat, akiknek van gyakorlati tapasztalata, akik szomjazzák és éhezik az igazságot, és akik csodálják és becsülik a tapasztalattal bíró embereket. Miért támadják ezeket az egyéneket? A céljuk nem más, mint hogy egy bizonyos státuszért versengjenek a gyülekezeten belül. Mivel nem szeretik az igazságot és nem is törekednek rá, hamis tapasztalatokat kiagyalva igazságra törekvőknek álcázzák magukat, hogy mindenkit félrevezessenek, és elnyerjék a nagyrabecsülésüket. Ez a Sátán módszereinek használata az emberek félrevezetésére és irányítására, hogy elérjék az általuk kívánt státuszt és hatalmat. Gyakran előfordulnak efféle esetek mindenütt a gyülekezetekben, és mindenki számára láthatóak. Ha úgy találjátok, hogy egyes testvérek rendelkeznek az igazságvalóság egy részével, Isten szavainak valódi tapasztalati megértéséről tudnak beszélni az összejövetelek során és sokak dicséretét elnyerték, mégis egyesek valamilyen okból kifolyólag támadják őket, bosszút állnak rajtuk és szenvedésbe taszítják őket, akkor ébernek kell lennetek, és fel kell ismernetek, milyen emberek folytatják ezt a viselkedést. Miért támadják és zárják ki gyakran azokat, akik az igazságra törekednek? Mi folyik itt valójában? Ez határozottan problémát jelez.

A gyülekezeti életben kiemelt figyelmet kell fordítani azokra, akik gyakran hibát találnak a vezetőkben és a dolgozókban. Emellett egyesek gyakran gúnyolják, csúfolják és támadják azokat, akik viszonylag törekednek az igazságra, és sóvárognak Isten szavai után. Ezeket a negatív jellemeket is szoros megfigyelés alatt kell tartani, és oda kell figyelni arra, hogy mi lesz a következő lépésük. Ha valaki a gyülekezeti életben való részvétel során minden ok nélkül képes leleplezni a gyülekezetvezetők hiányosságait, illetve támadni olyan egyéneket, akikben megvan az igazságvalóság, a mögött biztosan van egy probléma és egy ok; biztosan nem indokolatlanul történik. A testvéreknek komolyan oda kell figyelniük az ilyen egyénekre, mivel ez nem kis ügy. Időnként, miután az ember épp egy gyakorlati tapasztalatról szóló tanúságtételt hallott, és a szívében megtelik örömmel, vagy épp nyert egy kis világosságot és megértést, mégis pár, gonosz emberek által mondott félrevezető szóval zavarba lehet hozni, hogy így elveszítsen mindent, amit épp nyert. Épp amikor az ember elkezd egy kis hitet építeni, gonosz emberek megzavarják, és visszaesik az eredeti állapotába; épp amikor kezd egy kicsit szomjazni az igazságra és Isten szavára, egy kis elszántsággal együtt, hogy gyakorolja az igazságot, a gonosz emberek megzavarják, elcsügged, és elveszíti a motivációját, majd gyorsan ott akarja hagyni ezt a konfliktusokkal teli helyet. Komolyak ezek a következmények? Nagyon komolyak. Tehát, ha van valaki a gyülekezetben, aki folyton vitákat kezdeményez valamivel kapcsolatban, ami nem felel meg a kívánságainak, vitatkozik azon, hogy kinek van igaza, vitatja, hogy mi helyes és mi helytelen, sőt még azon is verseng, hogy ki felsőbb-, illetve alsóbbrendű, akkor az ilyen egyénekre oda kell figyelni. Nézzétek meg, milyen szerepet játszanak a gyülekezetben, milyen következményeket hívnak életre, ezen keresztül pedig átláthatjátok, hogy milyen a természetlényegük.