III. Otthoni dolgokról szóló fecsegés, személyes kapcsolatok építése és személyes ügyek intézése

Most beszélgessünk a harmadik kérdésről: az otthoni dolgokról szóló fecsegésről, a személyes kapcsolatok építéséről és személyes ügyek intézéséről. Ezeknek a harmadik kérdésben foglalt problémáknak – amelyekkel a beszélgetésünkben foglalkoznunk kell – nyilvánvalóan nem szabadna előfordulniuk a gyülekezeti életben. A gyülekezeti élet élése során az emberek azért jönnek, hogy egyék és igyák Isten szavait, osztozzanak Isten szavaiban, közöljék az igazságot, és közöljék a személyes tapasztalati tanúságtételeiket, miközben Isten szándékait és az igazság megértését is keresik. Nos, akkor vajon le kell állítani és korlátozni kell az otthoni dolgokról szóló fecsegéshez, a személyes kapcsolatok építéséhez és a személyes ügyek intézéséhez hasonló problémákat a gyülekezeti életben? (Igen.) Egyesek ezt kérdezik: „Nincs az rendben, hogy üdvözöljük egymást? Ha két ember viszonylag közel áll egymáshoz és már megismerkedtek, és a gyülekezeti élet során találkoznak és csevegnek egy kicsit, az vajon otthoni dolgokról szóló fecsegés? Ezt is korlátozni kell?” Vajon az efféle problémákra vonatkozik a harmadik kérdés? (Nem.) Nyilvánvalóan nem. Ha még az egyszerű, udvarias üdvözléseket is korlátozni kellene, akkor az emberek a jövőben félnének megszólalni, amikor találkoznak. Lehetséges, hogy a harmadik kérdés – az otthoni dolgokról szóló fecsegés, a személyes kapcsolatok építése és személyes ügyek intézése – csak ebből a három kifejezésből áll, az általuk képviselt problémák azonban nem az egyszerű, udvarias üdvözlések vagy csevegések. Ezek olyan gonosz cselekedetek, amelyek akadályozhatják és megzavarhatják a gyülekezeti életet, és kárt okozhatnak benne. Mivel akadályozásokat és zavarásokat jelentenek, érdemes beszélni róluk. Miről kell beszélni? Arról, hogy éppenséggel mely problémák, az emberek által mondott mely szavak, az általuk tett mely dolgok, valamint az emberek mely beszéde, viselkedésformái és magatartása érheti el azt a szintet, hogy akadályozza és megzavarja a gyülekezeti munkát. Vitassunk meg néhány konkrét példát, hogy lássuk, vajon komolyak-e ezek a problémák, jelentenek-e akadályozásokat és zavarásokat, valamint le kell-e állítani és korlátozni kell-e őket.

Egyesek gyakran beszélnek csip-csup családi ügyekről, valamint a saját elképzeléseikről és elgondolásaikról a gyülekezeti életben, mintha azok lennének a megbeszélendő fő témák. Egy nő így szól: „A társadalom most oly sötét; olyan fárasztó dolog a nem hívőkkel érintkezni és közöttük élni. A nem hívők bármire képesek; ez igazán elviselhetetlen!” Aztán néhány testvér ezt mondja: „Mi hiszünk Istenben; bármilyen helyzettel nézünk is szembe, képesnek kell lennünk tisztánlátást gyakorolni, valamint keresni az igazságot és a gyakorlás útjait. Ha így élsz, nem fogod kimerültnek érezni magad.” A nő mégis így szól: „Isten igéje az igazság, ám nem csodaszer. Aggódtam, hogy a férjemnek viszonya van, és igaznak bizonyult – talált valakit, aki fiatalabb és szebb nálam. Most miként éljem a napjaimat?” Miközben így fecseg, szomorúan sírni kezd. Az, hogy így beszél, némelyekben bánatot ébreszt. Néhányan, akik hasonló helyzetben vannak, azonnal remekül kijönnek vele, és ott rögtön csevegni kezdenek. Egy kétórás összejövetel során a nő részletesen megtárgyalja, hogy miként veszekedtek a férjével, miután annak viszonya lett, hogyan próbálta kitalálni a közös vagyonuk áthelyezésének módjait, hogyan tanácskozott az ügyvéddel, hogy elkerülje a válást követő veszteségek elszenvedését és így tovább. Olyan téma ez, amit a gyülekezeti életben kell megvitatni? (Nem.) Ha a családi ügyeid nincsenek rendben és elvonják a figyelmedet az összejöveteleken való részvételtől, jobb, ha nem jössz. A gyülekezeti összejövetel helyszíne nem az a hely, ahol kiszellőztetheted a személyes panaszaidat, és nem is arra szolgál, hogy otthoni dolgokról fecsegj. Ha nehézségekkel nézel szembe otthon, és nem akarod, hogy ezek a problémák összezavarjanak, korlátozzanak vagy szorongassanak, valamint keresni akarod az igazságot Isten szándékának megértése érdekében és el akarod engedni mindezeket, akkor röviden elmondhatod a problémáidat az összejövetel során, hogy a testvérek az igazság közlésével segíteni tudjanak neked. Ez segíthet abban, hogy megértsd Isten szándékát, és megerősödj, hogy ezek a problémák ne korlátozzanak, hogy kilépj a negativitásból és a gyengeségből, valamint a helyes és a neked legmegfelelőbb utat válaszd. Ez az, amiről beszélned kellene. Ha azonban behozod otthonról ezeket az irritáló csip-csup dolgokat a gyülekezeti életbe, hogy megszabadulj tőlük, és ezekről prédikálj, és zavarában a legtöbb ember nem állít le és nem szakít félbe, hanem csupán összeszedi a türelmét, és arra kényszeríti magát, hogy hallgasson, amint ezekről az irritáló csip-csup dolgokról beszélsz, az vajon helyénvaló? A szeretet kinyilvánítása ez? Tolerancia és türelem? Ez a viselkedésed máris zavarásokat okozott a gyülekezeti életben. Ki szenved tőle? Isten választott népe. Különösen a kontinentális Kína környezetében, ahol nem könnyű összejönni és a hívőknek mindenfelé bujkálniuk kell, sőt, előre be kell ütemezniük a dolgokat – helyénvaló az, ha valaki mindezeket az irritáló családi ügyeket kipakolja az összejövetel helyén, hogy mindenki hallja és hozzászóljon? A legtöbb ember azért jön összejövetelekre, hogy megértse az igazságot és Isten szándékait, nem pedig azért, hogy ezeket az irritáló csip-csup dolgokat hallja, nem azért, hogy azt hallgassa, amint otthoni dolgokról fecsegsz. Egyesek ezt kérdezik: „Nincs senki más, akihez közel állnék, mi hát a baj azzal, ha a testvérekkel beszélgetek róluk?” Beszélhetsz róluk, ám fontos az időzítés. Beszélhetsz róluk az összejövetelek idején kívül, amennyiben a másik fél hajlandó meghallgatni; ez a te szabadságod, és Isten háza nem fog korlátozni. Az a hely és idő azonban, amelyet most választasz ahhoz, hogy efféle dolgokról beszélj, nem a megfelelő. Ez a gyülekezeti életben van, az összejövetel ideje során, a családi ügyekről szóló végtelen fecsegésed pedig állandóan megzavarja a testvéreket, és határt kell szabni neki. Hát nem szabály ez? De ez bizony szabály. Elfogadhatatlan az, ha valaki nem érti a szabályokat, és oda vezethet, hogy az ember észszerűtlenül cselekszik, és zavar másokat. A zavarásokat okozó viselkedéseket, beszédet és magatartást korlátozni kell; ez a vezetők és a dolgozók felelőssége, valamint az összes testvér felelőssége. Egyeseknek általában kevés közlendőjük van az összejöveteleken, amikor azonban problémák adódnak a családi életükben, másokra terhelik ezeket az irritáló csip-csup dolgokat, hogy hallgassák meg őket. Kötelező másoknak meghallgatniuk? Kötelesek megítélni számodra, mi a helyes és a helytelen? Nincsenek ilyen kötelezettségeik. Ezek a dolgok a te személyes ügyeid, és saját magadnak kell kezelned őket; nem szabad a személyes ügyeidről beszélned az összejövetel ideje alatt. Ez ellenkezik a szabályokkal, és irracionális, az efféle viselkedést pedig korlátozni kell.

Egyesek gyermekei egyetemre mennek, ők pedig aggódni kezdenek a gyermekeik kilátásai miatt, kapcsolatokat keresnek számukra, állandóan ezen töprengve: „A családunkban nincs egyetlen kormányzati tisztviselő sem; miféle munkát fog hát találni a fiam az egyetem elvégzése után? Mi lesz a jövőjével? Képes lesz eltartani engem idős koromban? Meg kell találnom a módját, hogy jó munkahelyet biztosítsak számára, miután megszerezte a diplomát.” Amikor összejövetelekre járnak, ezt mondják: „A fiam nagyon engedelmes. Nem csupán az Istenbe vetett hitemet támogatja, hanem az egyetem elvégzése után ő is hinni akar. Ugyanakkor az van, hogy még ha hiszünk is Istenben, akkor is meg kell élnünk, nem igaz? Nem tudom, milyen munkát tud majd találni a diplomaszerzést követően. Mely munkákat fizetik most jól meg? Ez vagy az a nővér, úgy hallottam, hogy a férjed igazgató. Van rá valamilyen módja, hogy kisegítsen? A fiam művelt, világot látott, nálam jobb képességű, jól bánik a számítógépekkel; a jövőben végezhet kötelességeket Isten házában. Most azonban először az álláskeresés ügyét kell megoldani; kemény lesz számára, ha nem talál majd munkát.” Minden alkalommal felhozzák ezeket a dolgokat, amikor az összejövetelre jönnek, és vég nélkül folyik a beszéd. Nézelődnek, hogy kik azok, akik esetleg együttéreznek velük, majd igyekeznek kapcsolatot építeni ezekkel az emberekkel. Az összejövetelek során megpróbálnak közel férkőzni hozzájuk, a kedvükre tesznek, sőt, még ajándékokat is adnak – időnként finom ételt hoznak vagy apróságokat vásárolnak nekik. Hát nem személyes kapcsolatok építése és az alapok lerakása ez? Mi a célja az alapok lerakásának? Az, hogy az ember a személyes ügyei intézésére, a saját céljai elérésére használjon másokat. Az összejövetelek során az ilyenek nem hajlandóak meghallgatni a testvéreket, amint megosztják a tapasztalati tanúságtételeiket, figyelmen kívül hagynak minden olyan munkát, amelyet Isten háza elrendez számukra, és nem hajlandóak meghallgatni azokat a testvéreket, akik próbálnak segíteni és tanácsot adni nekik az állapotukkal kapcsolatosan. Csak azt illetően lelkesednek különösképp, hogy a fiuk munkát találjon, és vég nélkül beszélnek erről. Nemcsak minden olyan emberrel beszélnek, akivel találkoznak, hanem az összejövetelek során is. Röviden: különösképp figyelnek erre a dologra, és sok erőfeszítést tesznek bele. Minden összejövetelkor el kell rabolniuk némi időt a testvérektől, hogy erről a kérdésről beszéljenek. Még a saját tapasztalataik közlése során sem felejtik el megemlíteni, és addig beszélnek, amíg mindenki türelmetlenné nem válik és fel nem háborodik, miközben a legtöbb ember túlságosan kínosan érzi magát ahhoz, hogy leállítsa őket. A vezetők és a dolgozók ezen a ponton eleget kell tegyenek a felelősségüknek, és korlátozniuk kell őket, mondván: „Mindenki tisztában van a helyzeteddel. Ha bármelyik testvér hajlandó segíteni, az a ti személyes viszonyotok. Ha a többiek nem hajlandók segíteni, nem szabad kényszerítened őket. A testvéreknek nem kötelessége és nem feladata az, hogy segítsenek munkát találni a fiadnak; ez a te személyes ügyed, és nem szabad elvennie azoknak a testvéreknek a drága idejét, akik eszik és isszák Isten szavait, és az igazságról beszélgetnek. Ne zavarj meg másokat Isten szavainak evésében és ivásában azzal, hogy a saját személyes ügyeidről beszélsz! Az összejövetelt követően azzal beszélsz, akivel csak akarsz, attól kérsz segítséget, akitől csak akarsz, az összejövetel idejét azonban ne használd arra, hogy erről beszélsz! Személyes ügyek intézésére használni az összejövetel idejét észszerűtlen és szégyenteljes; a gyülekezeti élet megzavarásának megnyilvánulása. Ennek a dolognak itt véget kell vetni.” Ezt kellene tenniük a vezetőknek és a dolgozóknak.

Az összejövetelek során egyes idősebb hölgyek úgy találják, hogy a fiatal nővérek a vendéglátó családokban csinosak, becsületesek, valamint őszintén hisznek Istenben és törekednek az igazságra, ezért megkedvelik őket, és azt akarják, hogy ezek a fiatal nővérek a menyeik legyenek. Nem csupán állandóan felhozzák ezt az összejövetelek alkalmával, hanem apró szívességeket tesznek a fiatal nővéreknek, és különös gondot fordítanak rájuk minden alkalommal, amikor eljönnek az összejövetelekre. Még ha a fiatal nővérek nem is értenek egyet, ők kitartóan nyaggatják, zaklatják és nem engedik el őket. Miféle emberek ezek? Nem gyenge jelleműek? Mivel mindannyian nővérek a hitben, a legtöbben csak Isten szándékait és az Ő szavait tudják elmondani, hogy megoldják ezeket a problémákat. Egyesek azonban híján vannak a lelkiismeretnek, a józan észnek és az öntudatnak, óriási személyes vágyakkal rendelkeznek, és a legkisebb szégyenérzet nélkül meg akarják valósítani mindenféle önző vágyukat. Így aztán egyesek áldozattá válnak, és kínosan érzik magukat az összejövetelek során. Hát nem okoz ez zavarásokat mások számára? Mit kellene ilyen helyzetekben tenni? A gyülekezetvezetőknek fel kell lépniük, hogy korlátozzák és kiiktassák az efféle dolgokat a gyülekezeti életből és a testvérek köréből. Egyesek továbbá mindenféle hangulatot behoznak az összejövetelekre – a fiuk hálátlan, a menyük folyton a szülei házába visz dolgokat, anyós és menye közötti konfliktusok... Minden összejövetelen ezekről az irritáló csip-csup dolgokról beszélnek, így vezetve be a panaszaikat: „Minden igaz, amit Isten mond; az emberiség most oly romlott! Nézzétek csak meg a fiamat és a menyemet, híján vannak a lelkiismeretnek és a józan észnek – ez az emberi mivolt hiánya, amelyről Isten beszél, még az állatoknál is rosszabbak. Még a bárányok is tudják, hogy amikor szopnak, le kell térdelniük, az én fiam azonban, mihelyst felesége van, elfelejti az anyját!” Minden alkalommal, amikor összejövetelre mennek, kifejezésre juttatják ezeket a panaszokat. Olyan emberek is vannak, akik az összejövetelek látogatása alkalmával a vállalati ügyeikről beszélnek – ki teljesít jól a munkában és kap több bónuszt; kit fognak előléptetni a következő hónapban, miközben nekik nincs reményük; ki öltözködik a legjobban és vásárolja a legtöbb márkás terméket; ki ment feleségül gazdag férjhez... Azok, akik hosszabb ideje hisznek Istenben, és van némi alapjuk, nem akarnak efféle beszédet hallgatni, és az taszítja őket. Egyes új hívők – akik még nem teremtettek alapot, illetve nem alakult ki bennük érdeklődés Isten szavai iránt – azonban ösztönzőnek találják az efféle témákat, és azt hiszik, hogy találtak egy helyet, ahol cseveghetnek és személyes kapcsolatokat építhetnek. Az összejövetelek során össze-vissza beszélgetnek, és a két ember fokozatosan rokonszenvesnek találja egymást és kapcsolatot alakít ki, bizalmas viszonyt formálva. Az összejövetel helye ügyletek helyszínévé lett, olyan hellyé, ahol az emberek üres fecsegésbe bocsátkozhatnak, személyes kapcsolatokat építhetnek, üzleti ügyeket intézhetnek és kereskedelmi tevékenységet folytathatnak. A vezetőknek és a dolgozóknak ezeket a problémákat kell azonnal felismerniük és leállítaniuk.

Egyesek azzal a céllal járnak összejövetelekre, hogy jó munkát találjanak maguknak, egyesek azért, hogy segítsék a férjük előléptetését, mások azért, hogy jó munkát találjanak a gyermekeiknek, néhányan pedig azért, hogy leárazott termékeket vásároljanak. Mások azért jönnek, hogy találjanak egy jó főorvost a beteg családtagjuknak, anélkül, hogy túl sok ajándékot kellene adniuk. Röviden: ezek az álhívők, akik nem törekednek az igazságra és hátsó szándékaik vannak, a gyülekezeti összejövetelek idejét tartják a legjobb alkalomnak arra, hogy személyes kapcsolatokat építsenek és személyes ügyeket intézzenek. Isten szavainak közlése, illetve ezen elvetemült világ és e romlott emberiség lényegének megismerése látszatát keltve gyakran hozzák fel a saját nehézségeiket és az általuk megvitatni kívánt dolgokat, míg végül apránként leleplezik rejtett önző indítékaikat, és az általuk elintézni kívánt személyes ügyeket. Leleplezik a saját szándékaikat, és azt a tévhitet keltik másokban, hogy nehézségekkel néznek szembe, azt sugallva, hogy mindenkinek feltétel nélkül és viszonzást nem várva szeretetet kellene tanúsítania irántuk, és segítenie kellene őket. Az Istenbe vetett hit zászlaját lengetik, hogy kihasználják a különböző kiskapukat, az összejövetelek helyszínén keresik azokat, akikkel barátságot akarnak kötni, és azokat, akik elintézhetnek nekik dolgokat. Egyesek, akik bennfentes áron kívánnak autót vásárolni, körbenéznek valaki után a testvérek között, aki autókereskedésben dolgozik, vagy akinek kapcsolata van egy autókereskedés tulajdonosával. Amint azonosították a célpontjukat, közel férkőznek, összemelegednek vele, és kapcsolatokat építenek. Ha az illető szereti olvasni Isten szavait, gyakran meglátogatják az otthonában, hogy együtt olvassák Isten szavait, az összejöveteleken pedig mellé ülnek, és elérhetőségeket cserélnek. Ezután támadásba lendülnek, eltökélve, hogy nem adják fel, amíg el nem érik a céljukat. Ezek mind olyan problémák, amelyek gyakran felmerülnek a gyülekezetben és az emberek között. Ha ezek a problémák az összejövetelek helyszínén és az összejövetelek ideje alatt merülnek fel, akkor gyakorlatilag akadályozásokat és zavarásokat fognak okozni a gyülekezeti életben, hatást gyakorolva a gyülekezeti életre. Ha egy gyülekezetben hosszú időn át nincs gyülekezeti élet, akkor az a gyülekezet társadalmi csoporttá, ügyletek lebonyolításának színterévé, személyes kapcsolatok építésének, hátsó ajtókon keresztüli szívességkeresések és személyes ügyek intézésének a helyszínévé válik. Megváltozik a hely természete, ennek pedig mik a következményei? Az a legkevesebb, hogy ennek következtében elveszik a gyülekezeti élet, ami azt jelenti, hogy elveszik az az értékes idő, amelyet a testvérekkel együtt Isten szavainak imádkozva olvasásával és az igazság megértésével töltenek. Sőt, és ami még fontosabb, ez oda vezet, hogy elveszik a Szentlélek értékes lehetősége arra, hogy munkálkodjon, hogy megvilágosítsa az embereket az igazság megértése érdekében. Ez mind kárára van az emberek életbe való belépésének. Ezért Isten választott népének java és életbe való belépése érdekében, valamint a mindenki életéért való felelősségvállalás érdekében az ilyen egyéneket le kell állítani és korlátozni kell; a vezetőknek és a dolgozóknak ezt a munkát kell elvégezniük. Természetesen ha a hétköznapi testvérek átlátnak az ilyen embereken és a tetteiken, akkor nekik is fel kell lépniük, hogy elutasítsák őket, és nemet mondjanak nekik. Különösen akkor, ha valaki az összejövetelek idejét foglalja le arra, hogy efféle dolgokról beszéljen és ezeket intézze a gyülekezeti élet megélése során – ami a legfontosabb idő az emberek számára –, a testvéreknek jogukban áll figyelmen kívül hagyni őket, sőt mi több, jogukban áll leállítani és visszautasítani az efféle dolgokat. Helyes így tenni? (Igen.) Egyesek azt gondolják, hogy azzal, hogy Isten háza így tesz, az emberi szívélyesség hiányáról tesz tanúságot. Vajon az emberi szívélyesség normális emberi mivolt? Az emberi szívélyesség megfelel az igazságnak? Ha van benned emberi szívélyesség és az összejövetel idejét a saját személyes ügyeidre foglalod le, sőt, a legtöbb embert ráveszed arra, hogy elkísérjen és támogasson, elérve abbéli célodat, hogy a személyes ügyeidet intézd, és megzavarva Isten választott népének normális rendjét, akik Isten szavait olvassák és az igazságról beszélgetnek, valamint azt okozva számukra, hogy elveszítsék ezt az értékes időt, az vajon méltányos velük szemben? Megfelel ez vajon annak, hogy valakiben van emberi szívélyesség? Ez a legembertelenebb és legerkölcstelenebb megközelítés, és az embereknek fel kell lépniük, és el kell ítélniük ezt. Ha a vezetők és a dolgozók eredménytelen balekok, haszontalanok és képtelenek azonnal leállítani és korlátozni az efféle viselkedéseket, nem végezve valódi munkát, akkor az igazságérzettel rendelkező testvéreknek össze kell fogniuk, megelőzendő, hogy efféle viselkedés és ilyen légkör terjedjen a gyülekezetben. Ha nem akarod elveszíteni az Isten szavainak olvasására és az igazság közlésére fordított értékes időt, nem akarod, hogy megzavarják az életbe való belépésedet és az veszteséget szenvedjen tönkretéve az üdvösségre való esélyedet, akkor fel kell lépned, hogy visszautasítsd, leállítsd és korlátozd ezeket az eseteket. Az, ha így teszel, helyénvaló, és igazodik Isten szándékaihoz. Néhányan közületek szégyenkeznek így tenni; lehet, hogy te szégyenkezel, az elvetemült emberek azonban nem. Nekik van merszük lefoglalni az összejöveteled értékes idejét: azt az időt, amikor a Szentlélek munkálkodik, és Isten megvilágosít téged. Ha kínosnak érzed, hogy visszautasítsd őket, akkor megérdemled, hogy elveszítsd az életed! Ha hajlandó vagy szeretetet tanúsítani a Sátánok, ördögök és álhívők iránt, segítséget kínálva nekik, feláldozva önmagad másokért és semmibe véve az alapelveket, akkor kit hibáztathatsz vajon az életed elvesztéséért? Ezért a személyes kapcsolatok építésének és a személyes ügyek intézésének minden esetét teljességgel ki kell törölni a gyülekezeti életből. Ha valaki kitart a maga módja mellett és ragaszkodik ahhoz, hogy otthoni dolgokról fecsegjen, üres csevegésbe bocsátkozva, személyes ügyeket intézzen, illetve állást és romantikus partnereket keressen mások számára az összejövetelek ideje alatt, ily módon különféle ürügyeket találva, hogy eltöltse ezt az időt, miként kell vajon kezelni az ilyen embert? Először is, le kell állítani; ha továbbra sem figyel oda, akkor el kell szigetelni és korlátozásokat kell bevezetni. Ha a színfalak mögött folytatja a zavarások okozását, és mindenkivel összemelegedik, akivel csak tud, és mindenütt zaklatja a testvérek normális életét, akkor ki kell takarítani, és nem szabad testvérnek tekinteni. Nem alkalmas arra, hogy gyülekezeti életet éljen, és nem méltó rá, hogy összejöveteleken vegyen részt. Az ilyen embereket korlátozni kell és el kell utasítani. Természetesen ez a munka is egy fontos feladat, amelyet a vezetőknek és a dolgozóknak minden szinten el kell végezniük. Amikor ilyen dolgok és helyzetek adódnak, a vezetőknek és a dolgozóknak kell elsőként fellépniük, és leállítaniuk őket. Miként kell leállítanod őket? Ezt kell mondanod nekik: „Tudsz róla, hogy ez a viselkedésed már akadályozásokat és zavarásokat okozott a gyülekezeti életben? Ez olyasmi, amit az összes testvér visszataszítónak talál és utál, és Isten is elítéli. Le kell állnod ezzel a viselkedéssel. Ha nem hallgatsz a meggyőzésre és kitartasz amellett, hogy a saját utadat járd, akkor véget fogunk vetni a gyülekezeti életednek, elvesszük az Isten szavait tartalmazó könyveidet, és a gyülekezet nem fog többé elismerni téged!” Persze vannak olyan emberek, akik a kis érettségük és az igazság megértésének hiánya miatt időnként esetleg otthoni dolgokról csevegnek, kapcsolatot építenek valakivel, vagy valamilyen kisebb ügyet intéznek, és a helyzet nem túl komoly. Ez rendben van? (Igen.) Olyan körülmények között, amelyek nem okoznak mindenkinek zavarást, elfogadható, ha a testvérek kisegítik egymást, és egy kis szeretetet tanúsítanak egymás iránt. De miről is beszélünk mi? Arról, amikor az efféle viselkedések és tettek már akadályozták és megzavarták a gyülekezeti életet; ilyen esetekben az érintetteket le kell állítani és korlátozni kell. Nem engedhetjük meg nekik, hogy folytassák a gyülekezeti élet akadályozását és zavarását. Ezeknek a lépéseknek a megtétele hasznos a testvérek életbe való belépése számára. Egyesek hasonló viselkedést mutatnak, a helyzet azonban nem súlyos, és nem jelent akadályozásokat és zavarásokat; pusztán normális érintkezésekről van szó a testvérek között, akik segítik egymást, és normálisan tudakozódnak, vagy olyan általános ismeretekről érdeklődnek, amelyeket az egyik nem ért. Ameddig ez nem foglalja le az összejövetelek idejét, és amennyiben mindkét fél beleegyezik és készséges, anélkül, hogy kényszerítenék egymást, és a normális emberi mivolt körébe tartozó interakcióról van szó, akkor ez megengedhető, és a gyülekezet nem fogja korlátozni. Van azonban még egy dolog: ha valakinek az oktalan beszéde és tettei a gyülekezeti életben zaklatják vagy zavarják a testvéreket, és némelyek undorodnak ettől és kifejezték a tiltakozásukat, akkor a vezetőknek és a dolgozóknak fel kell lépniük a probléma megoldása érdekében. Vagy ha a többiek már jelentettek valakit, azt állítva, hogy az illető az összejövetel idejében nem Isten szavait közli, hanem otthoni dolgokról fecseg és személyes kapcsolatokat épít, az összejövetel helyét a személyes kapcsolatok építésének és a személyes ügyek intézésének színtereként kezeli, szívességeket kér másoktól és kihasználja, akit csak tud; valamint azt állítva, hogy az illető gyenge jellem, önző, megvetendő és hitvány, és nem törekszik az igazságra, hanem mindenütt előnyöket keres, különféle lehetőségeket kutatva a saját haszna érdekében, akkor az ilyen embert el kell szigetelni.

Egyes egyének kihasználják a vagyonos és befolyásos testvérek némelyikét, hogy saját maguknak dolgokat intéztessenek velük, és ha nem teljesítik a kérésüket, gyakran megítélik őket a hátuk mögött, azt állítva, hogy ezekből az emberekből hiányzik a szeretet, és nem igaz hívők, sőt, még jelenteni is akarják őket. Találkoztatok már ilyen egyénekkel? Hát nem kellene foglalkozni az ilyen emberekkel? Mi a teendő, ha az ember ilyen helyzetekkel kerül szembe? A vezetőknek és a dolgozóknak közbe kell lépniük, hogy megoldják a problémát, az alapelvek szerint eljárva, biztosítandó, hogy ne zavarják a testvéreket. Helytelen az, ha valaki megtagadja, hogy megtegyen valamit értük? A segítségnyújtás megtagadása vajon azzal egyenlő, hogy az ember nem gyakorolja az igazságot, illetve nem szereti Istent? (Nem.) Az illető saját szabadsága az, hogy segít-e valakinek; joga van választani. Isten háza nem szabja meg, hogy a gyülekezeti életen belül a testvéreknek segíteniük kell egymást a családi nehézségek megoldásában. A gyülekezeti élet nem a családi problémák megoldásának helye, hanem egy gyülekezőhely Isten szavainak evéséhez és ivásához, és az életben való növekedéshez. Egyesek a saját problémáik megoldására használják a gyülekezeti életet – milyen következményekkel járhat ez? Nem befolyásolja ez Isten választott népét abban, hogy egyék és igyák Isten szavát, és felvértezzék magukat az igazsággal? Az ember személyes életének problémáit meg lehet oldani négyszemközt a testvérekkel; nem szükséges azokat behozni a gyülekezeti életbe megoldás céljából. Mindenkinek tudnia kell, milyen következményei lesznek annak, ha a személyes ügyek intézése akadályozza Isten választott népének gyülekezeti életét. Amint a vezetők és a dolgozók ilyen ügyekre derítenek fényt, közbe kell lépniük, hogy megoldják őket. Meg kell óvniuk azokat a gyülekezetben, akik normálisan tudják végezni a kötelességeiket, meg kell óvniuk azokat, akik igazán törekednek az igazságra, korlátozniuk kell a gonosz embereket, és meg kell akadályozniuk őket a céljaik elérésében. Ez a vezetők és a dolgozók felelőssége. Egyértelmű különbséget kell tenni azt illetően, hogy miként kezelendőek a harmadik kérdés normális esetei, hogy mely megnyilvánulások súlyos természetűek, illetve jelentenek súlyos körülményt, és mely típusok és megnyilvánulások jelentenek akadályozásokat és zavarásokat. Amint egyértelműen megkülönböztetik egy körülmény súlyosságát, a természetének megfelelően kell kezelni azt. Olyasmi ez, amit a vezetőknek és a dolgozóknak meg kell érteniük, valamint olyasmi, amit mindenkinek fel kell fognia.