A vezetők és a dolgozók felelőssége (13.) Első szakasz

A legutóbbi összejövetelünk beszélgetése a vezetők és a dolgozók tizenegyedik felelősségi köréről szólt. Arról a felelősségről beszélgettünk, amelynek a vezetőknek és a dolgozóknak eleget kell tenniük, illetve arról a munkáról, amelyet végezniük kell a felajánlások védelmét illetően. Milyen munkát kell végezniük a vezetőknek és a dolgozóknak a felajánlások védelmét illetően? (Az első feladat a védelmük. A második a számlák ellenőrzése. A harmadik annak nyomon követése, megvizsgálása és ellenőrzése, hogy a különböző kiadások igazodnak-e az alapelvekhez. Szigorú átvilágítást kell végezni, és szigorúan korlátozni kell az indokolatlan kiadásokat. A legjobb megelőzni a pazarlást és a tékozlást még azok megjelenése előtt. Ha már megjelentek, el kell számoltatni a felelősöket. Nem csupán figyelmeztetést kell kiadni, hanem kártérítést is követelni kell.) Alapvetően ezek azok. A fő dolog a felajánlások védelme, majd a számlák ellenőrzése, és azt követően a kiadások nyomon követése és ellenőrzése, valamint a helyes felhasználásuk és elköltésük. Miután befejeztük a beszélgetésünket a tizenegyedik felelősségi körről, az embereknek most pontos megértésük és ismeretük van a felajánlásokról, és most már azt a munkát is ismerik, amelyet a vezetőknek és a dolgozóknak végezniük kell a felajánlások védelmében, ahogyan azt is, hogy a hamis vezetők miként végzik ezt a munkát, és milyen konkrét viselkedésformáik vannak ebben a tevékenységben. Akár a vezetők és dolgozók felelősségeiről vagy a hamis vezetők különféle viselkedési formáiról szól a beszélgetésünk, és akár a pozitívumokról, akár a negatívumok leleplezéséről szóló beszélgetés, a fő célja annak megértetése az emberekkel, hogy miként kell megfelelően végezni a felajánlások védelmének munkáját, és miként kell kiküszöbölni az észszerűtlen gyakorlatokat a felajánlások védelméből, költéséből és elosztásából. Isten választott népének egésze – akár vezetők, illetve dolgozók, akár sem – eleget kell tegyen a felajánlások védelme terén fennálló felelősségének. Nos, mi ez a felelősség? Az, hogy felügyel és haladéktalanul jelenti az észlelt problémákat, nevezetesen ellátja a felügyelet és a jelentés feladatát. Ne gondoljátok, hogy „a felajánlások védelme a vezetők és a dolgozók felelőssége, és hozzánk, hétköznapi hívőkhöz nincs semmi köze”. Ez a nézet helytelen. Mivel az emberek megértették ezeket az igazságokat, eleget kell tenniük a felelősségüknek. Ami a vakfoltokat, a nem könnyen azonosítható helyeket, illetve azokat a problémákat illeti, amelyeket a vezetők és a dolgozók képtelenek felismerni – ha valaki a felajánlások védelmében, elosztásában és felhasználásában az észszerűtlenség problémáit vagy az alapelvek megsértését tapasztalja, azonnal jelentenie kell ezeket a vezetőknek és a dolgozóknak, hogy gondoskodjanak a felajánlások észszerű védelméről, észszerű felhasználásáról és észszerű elosztásáról. Ez Isten választott népe minden egyes tagjának felelőssége.

Tizenkettedik tétel: Az Isten munkáját és a gyülekezet normális rendjét akadályozó és megzavaró különféle emberek, események és dolgok azonnali és pontos azonosítása; ezek leállítása és korlátozása, valamint a dolgok megfordítása; továbbá az igazság közlése, hogy Isten választott népe fejlessze a tisztánlátást ezeken keresztül és tanuljon belőlük (Első rész)

Most, hogy a tizenegyedik felelősségi körről szóló beszélgetés befejeződött, a vezetők és a dolgozók tizenkettedik felelősségi köréről szóló beszélgetéssel folytatjuk: „Az Isten munkáját és a gyülekezet normális rendjét akadályozó és megzavaró különféle emberek, események és dolgok azonnali és pontos azonosítása; ezek leállítása és korlátozása, valamint a dolgok megfordítása; továbbá az igazság közlése, hogy Isten választott népe fejlessze a tisztánlátást ezeken keresztül és tanuljon belőlük.” Mi ennek a felelősségi körnek az elsődleges tartalma? Elsősorban arról szól, hogy a vezetőktől és a dolgozóktól megkövetelik, hogy foglalkozzanak a gyülekezet normális rendjét akadályozó, megzavaró és károsító különféle problémákkal, valamint különböző emberekkel, eseményekkel és dolgokkal a gyülekezetben. Mit kell először megérteniük a vezetőknek és a dolgozóknak ahhoz, hogy hatékonyan foglalkozzanak ezekkel a problémákkal és megoldják azokat, eleget tegyenek a felelősségüknek, és jól végezzék ezt a munkát? Ez a felelősség „az Isten munkáját és a gyülekezet normális rendjét akadályozó és megzavaró különféle emberek, események és dolgok azonnali és pontos azonosítása”; ez a munka erre terjed ki. Céllal és hatáskörrel együtt világossá válik, hogy mely kérdések igényelnek megoldást, valamint, hogy mely munka és felelősségek felvállalását várják el a vezetőktől és a dolgozóktól. Mi a vezetőkkel és a dolgozókkal szemben támasztott elsődleges követelmény a tizenkettedik felelősségi körön belül? Az, hogy leállítsák és korlátozzák az akadályozásokat és zavarásokat okozó különféle embereket, eseményeket és dolgokat, és megfordítsák a dolgokat, miközben közlik az igazságot, hogy Isten választott népe tisztánlátást fejlesszen ki ezeken keresztül, és tanuljon belőlük. Milyen előfeltételeknek kell teljesülniük, hogy ezt megtehessék? Ha látsz különféle embereket, eseményeket és dolgokat, amelyek akadályozzák, megzavarják és károsítják a gyülekezet normális rendjét, mégis úgy gondolod, hogy ezek nem problémák, akkor baj van. Ez azt jelzi, hogy nem látod át a probléma lényegét, vagyis nem érted, milyen kárt okozhat a gyülekezet munkájának a gyülekezeti élet akadályozása és megzavarása, illetve, hogy az milyen következményekkel és hatással lehet Isten választott népének életbe való belépésére. Vajon az ilyen vezetők és dolgozók így is jól tudják végezni a gyülekezeti munkát? Meg tudják oldani a problémákat és meg tudják fordítani a dolgokat? (Nem.) Akkor mi itt a kulcskérdés, amiről beszélni kell? Az, hogy a vezetők és a dolgozók csak akkor tudják átlátni a különféle problémák lényegét és hatékonyan megoldani a különböző aktuális problémákat, ha először megértik az igazságalapelveket. Ahhoz, hogy jól végezzék a gyülekezeti munkát, a vezetőknek és a dolgozóknak előbb tudniuk kell, hogy általában milyen problémák merülnek fel a gyülekezeti munkában. Ezután pontosan meg kell érteniük, fel kell ismerniük és meg kell ítélniük a felmerülő problémák természetét, azt, hogy azok hatással vannak-e a gyülekezeti munkára és a gyülekezeti élet normális rendjére, valamint, hogy olyan természetűek-e, hogy akadályozzák és megzavarják a gyülekezeti munkát. Ez egy nagyon fontos kérdés, amelyet a vezetőknek és a dolgozóknak elsőként meg kell érteniük. Csak miután ezt megértették, akkor lehet eredményesen megoldani ezeket a problémákat, illetve akkor válnak képessé arra, hogy „leállítsák és korlátozzák őket és megváltoztassák a dolgokat” a tizenkettedik felelősségi körben említettek szerint. Összegezve: egy probléma megoldása előtt előbb meg kell értened, hogy miben rejlik a probléma, hogy milyen állapotok és helyzetek érintettek abban, mi a probléma természete, mennyire súlyos, hogyan kell azt boncolgatni és tisztán látni, valamint miként kell helyesen gyakorolni. Elsőként ezt kell megérteniük a vezetőknek és a dolgozóknak. Mivel a vezetőknek és a dolgozóknak meg kell érteniük ezeket a dolgokat, beszéljünk több aspektusból konkrétan róluk, hogy mind a vezetők és a dolgozók, mind Isten választott népe megérthesse, miként nézzenek szembe ezekkel a problémákkal a felmerülésükkor, miként hozzák őket összefüggésbe Isten szavaival, és miként használják fel az igazságalapelveket a megoldásukra. Ily módon – amikor a vezetők és a dolgozók olyan nehézségekkel találkoznak, amelyeket nem tudnak megoldani – Isten választott népének egésze együtt nézhet szembe velük és keresheti az igazságot a megoldás érdekében, amikor pedig a gyülekezeti munkát akadályozó és megzavaró problémákkal találkoznak, mindenki felállhat, hogy leállítsa és korlátozza ezeket. Ugyanakkor – ami a negatív embereket és dolgokat illeti – nyilvános boncolgatást, felismerést és jellemzést végezhetnek, ezzel lehetővé téve ezeknek a problémáknak a leállítását, korlátozását és gyökeres felszámolását. Nos, akkor beszélgessünk a legjellemzőbb problémákkal kezdve!

A gyülekezeti életet akadályozó és zavaró különféle emberek, események és dolgok

Az Isten munkáját és a gyülekezet normális rendjét akadályozó és megzavaró problémák azonosításához mely területekkel kell kezdeniük a vezetőknek és a dolgozóknak? Azzal kell kezdeniük, hogy megvizsgálják a gyülekezeti életet, hogy felfedezzék ezeket a problémákat. Mindannyian tudtok egy keveset arról, hogy jellemzően mely problémák merülnek fel a gyülekezeti életben, amelyek olyan természetűek, hogy akadályozást és zavarást okoznak? Akárhány ember is van a gyülekezetben, biztosan többen vannak, akik akadályozzák és megzavarják a gyülekezeti munkát. Milyen akadályozó és zavaró cselekedetek jutottak a tudomásotokra? (Az összejöveteleken az állandó eltérés a témától az igazság közlése közben, anélkül, hogy az alapvető kérdések köré összpontosítanának.) (Továbbá a szavak és doktrínák szokásos hangoztatása.) Eltérés a témától az igazság közlése közben. Amikor például mások arról beszélnek, hogy az ember miként legyen hűséges a kötelessége végzése során, ők arról beszélnek, hogy miként kell jól gondoskodni a férjükről (vagy a feleségükről) és a gyermekeikről. Amikor mások arról beszélnek, hogy a kötelesség végzésében tanúsított hűség azt jelenti, hogy az ember eleget tesz Istennek és aláveti magát Neki, ők arról beszélnek, hogy a kötelesség végzésében tanúsított hűség azt jelenti, hogy az ember áldásokat nyer a családjának és a szeretteinek. Hát nem a témától való eltérés ez? (De igen.) Ha nem szakítod őket félbe, a végtelenségig folytatják. Ha korlátozod őket, mérgesek lesznek és zavarukban dühbe gurulnak, ezzel még egyet tovább lépve a rossz viselkedésükben. Ez a probléma tehát természeténél fogva az akadályozás és a zavarás szintjén van, ami nagyon súlyos. Bár a témától való eltérés az igazság közlése közben gyakori probléma, objektíven szólva akadályozhatja és megzavarhatja a gyülekezet életét. Ez az első probléma. A másodikat, „a szavak és doktrínák hangoztatását” tekintve az, hogy ez akadályozásnak és zavarásnak minősül-e, az eset súlyosságától függ. Egyesek azért hangoztatnak szavakat és doktrínákat, mert híján vannak az igazságvalóságnak; amint kinyitják a szájukat, azok csak szavak és doktrínák, üres elméletek csupán. A szándékuk azonban nem az, hogy félrevezessenek másokat és elnyerjék a megbecsülésüket. Korlátozásokkal és visszatartással öntudatra fognak ébredni, és később kevesebb szót és doktrínát mondanak majd, és nem akadályozzák többé a testvérek életbe való belépését. Ez nem számít akadályozásnak és zavarásnak. Azok azonban, akik szándékosan mondanak szavakat és doktrínákat mások félrevezetésének szándékával, olyankor is így tesznek, amikor nagyon is jól tudják, hogy az, amit mondanak, szavak és doktrínák. Ezzel az a céljuk, hogy elnyerjék mások megbecsülését; a maguk oldalára akarják állítani az embereket, félre akarják vezetni őket és státuszt akarnak szerezni. Ez igen súlyos természetű. Természetét tekintve különbözik attól, amikor valaki csak szavak és doktrínák szólására képes azért, mert nem érti az igazságot. Az efféle viselkedés akadályozást és zavarást jelent. A gyülekezeti életben akadályozásokat és zavarásokat okozó különféle emberek, események és dolgok általánosak. Nem csak a szavak és doktrínák hangoztatása vagy a témától való eltérés problémái vannak. Melyek vannak még? (Klikkek alakítása, a viszály magjainak elvetése és mások pozitivitásának letörése.) (Ott van még a negativitás árasztása, valamint a bajkeverés, és az emberek tartós zavarása.) (Amikor egyeseknek elképzelései vannak Isten házának munkarendjéről, terjesztik ezeket az elképzeléseket és kieresztik a negativitásukat, minek következtében másokban is elképzelések támadnak a munkarendről.) Ezek a dolgok igenis akadályozásoknak és zavarásoknak minősülnek. A klikkek alakítása egyik, a viszály magjainak elvetése a másik, az emberek gyötrésével és támadásával, elképzelések terjesztésével, a negativitás árasztásával, alaptalan szóbeszédek terjesztésével és a státuszért való versengéssel együtt – ezek mindegyike akadályozás és zavarás. Természetüket illetően ezek a problémák sokkal komolyabbak, mint a témától való eltérés az igazság közlése közben. Van egy olyan probléma is, amely a választásokkal kapcsolatos. Milyen, a választások során felmerülő problémafélék tartoznak az akadályozáshoz és a zavarás okozásához? Ott van például a szavazatok manipulálása – előnyök ígérete annak érdekében, hogy valaki szavazatokat biztosítson magának. Ez egy választás aláásásának egyik módja. És rejtett akciók – az emberek elméjének megdolgozása a színfalak mögött, hogy az ember a maga oldalára állítsa, félrevezesse és rávegye őket arra, hogy rá szavazzanak. Ezek mind a választások során felmerülő problémák. Vajon ezek akadályozásokat és zavarásokat jelentenek? (Igen.) Ezeket a problémákat együttesen a választási alapelvek megsértésének nevezzük. További probléma az otthoni dolgokról szóló fecsegés, a személyes kapcsolatok építése és a személyes ügyek intézése. Lehet, hogy valaki ezekért jön az összejövetelekre – nem azért, hogy megértse az igazságot vagy Isten szavait közölje, hanem azért, hogy személyes ügyeket intézzen. Súlyos vajon egy ilyen probléma? (Igen.) Ez is felér az akadályozás és a zavarás okozásával.

Most foglaljuk össze a gyülekezeti életben felmerülő akadályozás és zavarás különféle problémáit: Először: gyakori eltérés a témától az igazság közlése közben; másodszor: szavak és doktrínák szólása az emberek félrevezetése és a megbecsülésük elnyerése érdekében; harmadszor: otthoni dolgokról szóló fecsegés, személyes kapcsolatok építése és személyes ügyek intézése; negyedszer: klikkek alakítása; ötödször: a státuszért való versengés; hatodszor: a viszály magjainak elvetése; hetedszer: az emberek támadása és gyötrése; nyolcadszor: elképzelések terjesztése; kilencedszer: negativitás árasztása; tizedszer: alaptalan szóbeszédek terjesztése, és tizenegyedszer: a választási alapelvek megsértése. Összesen tizenegy. Ez a tizenegy megnyilvánulás jelenti az akadályozás és zavarás azon problémáit, amelyek gyakran felmerülnek a gyülekezeti életben. Ha a gyülekezeti élet élése közben felmerülnek ezek a problémák, a vezetőknek és a dolgozóknak fel kell állniuk, és le kell állítaniuk, korlátozniuk kell ezeket, és nem szabad hagyniuk, hogy ellenőrizetlenül kibontakozzanak. Ha a vezetők és a dolgozók képtelenek korlátozni ezeket, akkor az összes testvérnek össze kell jönnie, hogy korlátozzák ezeket. Ha az érintett személy emberi mivolta nem gonosz és nem szándékosan okoz akadályozásokat és zavarásokat, hanem egyszerűen csak híján van az igazság megértésének, akkor az igazság közlése révén lehet segíteni és támogatni őt. Ha az akadályozásokat és zavarásokat okozó személy gonosz, és az eset kisebb jelentőségű, akkor közösség és leleplezés révén le kell állítani és korlátozni kell az akadályozásait és a zavarásait. Ha hajlandó bűnbánatot tartani és többé nem beszélni, illetve cselekedni oly módon, ami akadályozásokat és zavarásokat okoz, hajlandó arra, hogy a gyülekezet legjelentéktelenebb tagja legyen, képes kötelességtudóan hallgatni és engedelmeskedni, és bármit is rendez el a gyülekezet, megteszi azt, elfogadva a testvérek által szabott korlátozásokat, akkor átmenetileg a gyülekezetben maradhat. Ha azonban nem fogadja el, hanem ellenkezik és ellenségessé válik a többséggel szemben, akkor a második lépést kell megtenni – ki kell takarítani őt. Helyénvaló ez a megközelítés? (Igen.)

I. Gyakori eltérés a témától az igazság közlése közben

Most azokról a gyülekezeti életben megjelenő különféle emberekről, eseményekről és dolgokról fogunk beszélgetni, amelyek természetüknél fogva akadályozásokat és zavarásokat jelentenek. Közülük az első a gyakori eltérés a témától az igazság közlése közben. Miként kell meghatározni a témától való eltérést az igazság közlése közben? Miként érzékelhetjük világosan a közlés azon szavait, amelyek eltértek a témától? Ti gyakran eltértek a témától az igazságról szóló beszédetek során? (Igen.) Milyen messzire kell elmennie ennek a problémának ahhoz, hogy természetét tekintve akadályozásnak és zavarásnak számítson? Ha az igazság közlése közbeni témától való eltérés minden egyes esetét akadályozásként és zavarásként jellemeznénk, vajon az emberek a jövőben nem félnének beszélni vagy közösséget vállalni a gyülekezeti életben? Ha pedig az emberek félnek közösséget vállalni, az nem azt jelenti vajon, hogy nem fogták fel világosan a problémát? (De igen.) Nos tehát, ha pontosan meghatározzuk, hogy a témától való eltérés milyen fajtája jelent akadályt és zavarást az igazság közlése közben, a legtöbb ember meg fog szabadulni a korlátaitól. Látva, hogy még a szokásos beszélgetés közben is eltértek a témától, az igazság közlése közben ez még gyakrabban előfordul. Ezért szükséges, hogy nagyon világosan beszéljünk erről, megakadályozandó, hogy korlátozva legyetek. Ne engedjétek, hogy abbéli félelmetek, hogy eltértek a témától, valamint akadályozást és zavarást jelentetek, visszatartson titeket a beszédtől és arra késztessen, hogy ne merjetek közösséget vállalni akkor sem, ha van tudásotok; vagy ha mégis akartok beszélni, arra kényszerítsen, hogy előbb fontolóra vegyétek a következőt: „A témához kapcsolódik vajon az, amit mondani akarok? Eltér a témától? Mielőtt beszélnék, meg kell fogalmaznom és fel kell vázolnom a gondolataimat, majd ragaszkodnom kell a vázlathoz, hogy semmiképp ne térjek el a témától. Ha eltérek a témától, az senkinek nem válik a hasznára, és elvesztegeti az összejövetel drága idejét, befolyásolva a testvérek igazságról szóló megértését. Ha pedig ez súlyos, az még akadályozhatja és zavarhatja is a gyülekezeti életet.” Hogyan tekintsünk hát a témától való eltérés kérdésére? Először azt kell fontolóra vennünk, hogy a témától való eltérés hasznos-e a testvérek számára, majd pedig azt kell világosan látnunk, hogy a témától való eltérés milyen következményekkel jár a gyülekezeti életre. Ily módon világosan láthatjuk, hogy a témától való eltérés nem kis horderejű kérdés; súlyos esetekben akár akadályozást és zavarást is jelenthet a gyülekezeti életre és a gyülekezet munkájára nézve. Tegyük fel, hogy valamilyen témában Isten szavainak egy passzusát keresed, hogy a tudásodról és a felfogásodról beszélj; vagy tegyük fel, hogy valamilyen témában az általad szerzett tudásról, az általad megértett igazságokról, valamint Isten szándékairól beszélsz, amelyeket valamely tapasztalásodból értettél meg; vagy tegyük fel azt, hogy egy adott témáról szóló közlésed egy kicsit terjengős és nem túl világosan fejezed ki magad azzal kapcsolatban, többször ismételgetve magad – eltérsz vajon a témától ezekben a helyzetekben? Ezek egyike sem számít a témától való eltérésnek. Nos, akkor mi a témától való eltérés? A témától való eltérés az, amikor az, amit mondasz, kevéssé vagy egyáltalán nem kapcsolódik a közlés témájához, amikor az csak külsődleges dolgokról szóló hablatyolás, és egyáltalán nem építő az emberek számára. Ez teljes eltérés a témától. Most vitassuk meg azt, hogy mit jelent akadályozást és zavarást okozni. Abban az esetben, ha valaki eltér a témától az igazság közlése közben, milyen szavak és viselkedésformák jelentenek akadályozásokat és zavarásokat? Mi itt a probléma lényege? Természeténél fogva miként jelent akadályozást és zavarást a témától való eltérés? Hát nem érdemes erről beszélni? Miután beszélgettünk róla, vajon meg fogjátok érteni, hogy mit jelent a témától való eltérés? (Igen.) Akkor adjatok válaszokat a kérdésre. (Amikor valaki közlése olyan témáról szól, amelynek semmi köze az igazsághoz – például üres csevegés és az otthoni dolgokról szóló beszéd, valamint az emberek szívét zavaró társadalmi irányzatokat magukban foglaló dolgok megvitatása, ami akadályozza az embereket abban, hogy elcsendesedjenek Isten előtt és elmélkedjenek az Ő szavain – ez a közlés eltér a témától.) Ez hány fő szempontra vonatkozik? (Az egyik az, hogy a téma nem kapcsolódik az igazsághoz.) Ez egy igen fontos szempont: nem kapcsolódik az igazsághoz. Egy szempont az üres csevegés és az otthoni dolgokról szóló fecsegés. Egy másik a hagyományos kultúráról, az emberi erkölcsi gondolkodásról, valamint az emberek által nemesnek tartott dolgokról szóló beszéd, mintha ezek jelentenék az igazságot. Ez a torzult felfogás problémája; mindezek a dolgok nem kapcsolódnak az igazsághoz. Isten szavai például ezt mondják: „A fiatalokból ne hiányozzanak a törekvések.” Valaki ezt mondja: „a hősök ősidők óta fiatal korukban tűnnek fel”, vagy „az ambíció nem korhoz kötött”. Vagy amikor arról beszélsz, hogy miként kell félni Istent, ők ezt mondják: „feletted egy méternyire van egy isten”; „amikor az ember cselekszik, a Menny figyel”; „ha tiszta a lelkiismereted, nem kell félned, hogy szellemek kopogtatnak az ajtódon”; vagy „az ember szívének a jóság felé kell hajlania”. Hát nem a témától való eltérés ez? Nem arról van szó, hogy ezek a szavak nem kapcsolódnak az igazsághoz? Mik ezek a szavak? (Sátáni filozófiák.) Sátáni filozófiák és egyúttal egy bizonyos etnikai csoport hagyományos kultúrája. A témától való eltérés első megnyilvánulása az, amikor a tárgyalt téma nem kapcsolódik az igazsághoz; az, amikor valaki olyan filozófiákról és elméletekről beszél, amelyeket a nem hívők tartanak helyesnek és magasztosnak, és erőszakkal összekapcsolja ezeket az igazsággal. Ez eltérés a témától. A téma nem kapcsolódik az igazsághoz – ennek a megnyilvánulásnak könnyen érthetőnek kellene lennie. A második megnyilvánulás az, amikor a tárgyalt téma megzavarja az emberek elméjét. Amikor nem az igazságot közlik az összejövetelen, hanem tudásról, tudományosságról, filozófiáról és törvényről, illetve társadalmi jelenségekről és különféle összetett emberi kapcsolatokról beszélnek, az megzavarja az emberek elméjét. Ez olyankor van, amikor valaki úgy beszél olyan kérdésekről, amelyekben alapvetően nincs benne az igazság és egyáltalán semmi közük nincs hozzá, mintha azok a dolgok jelentenék az igazságot. Ez zavart kelt mások elméjében, és amint hallgatják, a gondolkodásuk az igazság közlésétől külsődleges dolgok felé irányul. Miként viselkednek aztán ezek az emberek? A tudásra és a tudományra kezdenek összpontosítani. Az emberek elméjének megzavarása a természeténél fogva komoly dolog. A harmadik megnyilvánulás az, amikor a megbeszélt témák miatt az emberek félreértik Istent, ez pedig a víziókról alkotott tiszta kép hiányát eredményezi. Egyesek maguk sincsenek nagyon tisztában az igazsággal, mégis úgy akarnak tenni, mintha világosan látnának és értenének. Így amikor az igazságot közlik, a mondandójuk közé vetnek néhány mélyreható doktrínát, belekeverve az általuk hallott és megértett vallási doktrínákat, valamint alaptalanul és szertelenül beszélnek. Miután meghallgatják őket, az emberek elveszítik a tisztánlátásukat a víziókról; nem tudják, hogy az illető milyen igazságot akart megvitatni. Minél többet hallgatják, annál zavarodottabbakká válnak, az Istenbe vetett hitük pedig annál inkább halványul, sőt, akár félreértések is kialakulhatnak bennük Istennel kapcsolatban. Nemcsak az történik, hogy az emberek úgy távoznak erről a beszédről, hogy nem értik meg az igazságot, hanem az elméjük is összezavarodik. Ez negatív hatással jár. Ez származik abból, ha valaki eltér a témától.

A témától való eltérés az igazság közlése közben többféle módon nyilvánul meg, és ezek mindegyike természeténél fogva az emberek életbe való belépésének a megzavarását jelenti. Amikor az emberek ilyen közlést hallanak, nem csupán az igazság világos megértésének és a gyakorlás útjának vannak híján, hanem az elméjük zavarodottá válik, az igazság egyre homályosabbá válik számukra, valamint félreértelmezések és téves megértések is kialakulnak bennük. Ilyen hatása és kedvezőtlen következménye van az emberekre nézve a témától való eltérésnek az igazság közlése közben. Természetét tekintve mindhárom megnyilvánulás elég komoly. Az első például az, hogy „a tárgyalt téma nem kapcsolódik az igazsághoz”. Olyan dolgokat mondani, amelyek helyesnek tűnnek, ám nem azok, és sátáni dolgokat, például emberi tudást, filozófiát, elméleteket, hagyományos kultúrát és nevezetes alakok híres mondásait behozni a gyülekezetbe prédikálás és elemzés céljából, az igazság közlésének lehetőségét az emberek félrevezetésére használni zavarást jelent számukra. Ez igen súlyos természetű. Ha egy tisztán látó ember ilyen közlést hallana, ezt mondaná: „Nem helyes, amit mondasz; az nem az igazság. Amiről te beszélsz, az a morális viselkedés, és olyan szólások, amelyeket a nem hívők tartanak jónak. Ezek a nem hívők tanai arra vonatkozóan, hogy miként viselkedjenek és kezeljék a világot, amelyek alapvetően nem kapcsolódnak az igazsághoz.” Egyesekből azonban hiányzik a tisztánlátás, és amikor meghallják ezeket a téveszméket, még egyet is értenek velük, és úgy tartják magukat hozzá, mintha az igazság lenne. Ha a vezetők és a dolgozók ilyenkor nem állítják le és nem korlátozzák ezt, ha nem beszélnek róla és nem boncolgatják, hogy az emberek tisztánlátást nyerjenek, akkor Isten választott népének egy részét félrevezethetik. Melyek a félrevezetés következményei? Azt fogják hinni, hogy a nem hívő világ híres emberei által prédikált dolgok – amelyeket az emberek helyesnek, jónak és mélyrehatónak vélnek, például a közmondások, valamint a híres emberek aforizmái és elméletei a viselkedésről – mind helyesek, és hogy azok az igazság, épp úgy, ahogyan Isten szavai. Hát nem félrevezették őket? A felszínen úgy tűnik, mintha az igazságot közölnék, a mondanivalójuk azonban valójában emberi elgondolásokkal és a Sátán egyes félrevezető filozófiáival keveredik, ez pedig nyilvánvalóan az emberek megzavarását jelenti. Ha valaki félrevezeti az embereket azzal, hogy a Sátán filozófiáját és az emberi tudást az igazságként sózza rá másokra, akkor a vezetőknek és a dolgozóknak le kell leplezniük és boncolgatniuk kell az ügyet, hogy a testvérek tisztánlátása növekedjen, és megértsék, hogy valójában mi az igazság. A vezetőknek és a dolgozóknak ezt a munkát kell végezniük. A második megnyilvánulás „az emberek elméjének megzavarása”. Egyesek folyton megragadják a lehetőséget az igazság közlésére, hogy olyan dolgokról beszéljenek, amelyek helyesnek tűnnek, ám nem azok, az emberi tudást, a tudományt, az adottságokat és a tehetséget magasztalva. Erkölcsi normákról, hagyományos kultúráról és hasonlókról is beszélnek. Pozitív dolgokként, az igazságként sózzák rá másokra ezeket a Sátántól származó dolgokat, ami arra a tévhitre vezeti az embereket, hogy ezek mellett kell kiállni, ezeket kell terjeszteni és dicsőíteni a gyülekezetben, mindenkinek ezekhez kell tartania magát; a téveszmék és az eretnekségek szaporodását okozza, amelyek az emberek elméjében helyesnek tűnnek, ám nem azok; valamint összezavarja az emberek elméjét és azok emiatt úgy érzik, hogy sodródnak, nem tudva, hogy valójában mi az igazság, illetve miként gyakoroljanak helyesen amikor problémákkal szembesülnek, avagy melyik a helyes út. Ez sötétségbe taszítja a szívüket. Ez a következménye az eretnekségek és a téveszmék terjesztésének az emberek félrevezetése végett. Ami a harmadik megnyilvánulást illeti, arról nem fogunk részletesen beszélni. Összefoglalva: a témától eltérő beszélgetések némelyike többek között tudást, némelyik emberi elképzeléseket, némelyik pedig erkölcsileg jó viselkedésformákat foglal magában. Ugyanakkor ezek egyike sem kapcsolódik az igazsághoz – mind ellentétes vele. Amikor tehát ezek a problémák felmerülnek, a vezetőknek és a dolgozóknak le kell állítaniuk és korlátozniuk kell őket. Ha valakinek a beszédét meghallgatva az emberek szívéből nemcsak a világosság hiányzik az igazságról, hanem zavartak is, az egykor világos elméjük zavarodott, és nem tudják, miként gyakoroljanak megfelelően, akkor az ilyen ember beszédét le kell állítani és korlátozni kell. Egyesek például a következőket mondják a normális emberi mivoltot illető igazságokról szóló beszédükben: „Amit Isten a normális emberi mivoltban a legjobban kedvel, az a nehézség elviselésére való képesség, az, hogy az ember nem áhítozik a testi élvezetre és a kényelemre, hogy lemond az ízletes ételekről, hogy nem élvezi, amit az embernek élveznie kell, illetve amit Isten elkészített, hogy képes fellázadni ezek ellen a testi vágyak ellen, hogy megfékezi a hús-vér test összes vágyát, hogy legyőzi a testét és nem enged utat a hús-vér testnek. Amikor tehát éjszaka aludni akarsz, fel kell lázadnod a hús-vér test ellen. Ha nem tudsz, akkor meg kell találnod a módját, hogy megfékezd. Minél nagyobb az akaratod, hogy fellázadj a hús-vér test ellen, és minél inkább lázadsz a hús-vér test ellen, bizonyíthatóan annál több benned az igazság gyakorlásának megnyilvánulása, és annál nagyobb az Isten iránti hűséged. Azt hiszem, hogy a normális emberi mivolt leghangsúlyosabb megnyilvánulása – és az, amelyet a leginkább szorgalmazni kell – az ember testének legyőzése, lázadás a hús-vér test vágyai ellen, a testi kényelem nem kívánása, valamint mértékletesség az anyagi örömökben. Minél mértékletesebb vagy, annál nagyobb áldásokat fogsz felhalmozni a menny királyságában.” Hát nem hangoznak igen pozitívan ezek a szavak? Van bennük hiba? Emberi logikával, tanokkal és elképzelésekkel mérve ezek a szavak bármelyik vallásos vagy társadalmi csoportban megállnák a helyüket; mindenki feltartott hüvelykujjal fejezné ki a jóváhagyását, és azt mondaná, hogy helyes, amit az illető mond, hogy a hite jó és tiszta. Nincsenek vajon olyan emberek a gyülekezetben, akik szintén elhinnék ezt? Emberi elképzelésekkel mérve ez az összes szó helyes – mi helyes bennük? Egyesek talán azt mondják: „Isten igenis kedveli az ilyen embereket. Ő is ilyen mértékletes módon él.” Hát nem emberi elképzelés ez? Az emberek ezt a fajta elképzelést dédelgetik magukban, így, ha valaki tényleg efféle beszédet mond, akkor az vajon nem épp megfelel a többség elképzeléseinek? (De igen.) Ha az emberek magukévá teszik az efféle elképzelést, vajon nem egyetértenek az illető nézőpontjával? Ha pedig egyetértettél az illető nézőpontjával és elfogadtad azt, akkor vajon a cselekedeteivel nem értesz egyet? Nem fogod megpróbálni utánozni őt? Amikor pedig sikerül, akkor nem lesz vajon rögzített az általad követett út és a gyakorlásod útja? Mit jelent az, hogy rögzített? Azt jelenti, hogy eltökélted, hogy ily módon fogsz cselekedni és gyakorolni. Mivel a szívedben azt hiszed, hogy Isten az ilyen embereket szereti, és tetszik neki, ha ily módon cselekszel, hogy csak ezt cselekedve lehetsz olyan valaki, akit Isten elfogad, olyan, aki beléphet a menny királyságába és áldott lehet a mennyben, olyan, akinek jó rendeltetési helye van, ezért úgy határozol, hogy így fogsz cselekedni. Amikor elhatározod ezt, nem zavarta-e már meg és nem vezette-e már félre az elmédet ez a fajta gondolat és nézőpont? Ez tény; ez a következmény. Az elméd zavarodott, és még csak észre sem veszed. Van itt egy másik probléma is: amikor az elméd lebénul, és ilyen gondolatok és nézőpontok zavarják meg, akkor nem veszíted vajon el a tisztánlátásodat Isten szándékaira és követelményeire vonatkozóan? Nem alakulnak ki benned félreértések Istennel kapcsolatosan, és nem távolodsz el Tőle? Nem azt jelzi ez vajon, hogy nem látsz tisztán a víziókat illetően? Alaposan gondold át: amikor az emberek által helyesnek tartott, ám téves gondolat vagy nézőpont félrevezet téged, akkor az elméd vajon nem lesz zavart? A víziók vajon akkor is egyértelműek lehetnek a szívedben? (Nem.) Nos, pontos vagy egy félreértés vajon az Istenre vonatkozó ismereted? Nyilvánvalóan félreértés. Az igazság tehát valóban az, amit értesz, és amit helyesnek vélsz? Nem, nem az – ellentmond Isten szavainak, az igazságnak, szembehelyezkedik velük. Ezért ez a fajta eltérés a témától az igazság közlése közben bizony valóban az emberek elméjének a megzavarását jelenti. Tekintve, hogy ez a témától való eltérés ily nagy megzavarását jelenti az emberek elméjének, lehet-e azt mondani, hogy akadályt jelent Isten munkájára nézve? Az embereket elképzelésekbe és a Sátán filozófiájába és logikájába vezeti, nem húzza-e el tehát az embereket Isten jelenlététől? Ha az emberek félreértik Istent, ha nem értik a szándékait és nem tudnak az Ő szándékaival és követelményeivel összhangban gyakorolni, hanem a Sátán logikája és emberi elképzelések szerint gyakorolnak, akkor vajon közelebb vannak Istenhez vagy távolabb vannak Tőle? (Távolabb vannak Tőle.) Távolabb vannak Tőle. Akkor nem kellene-e korlátozni az efféle téma közlését az összejövetelek során? (De igen.) A témától való efféle eltérés a természetéből adódóan az emberek megzavarása, ezért bizony korlátozni kell. Ha nem állítják le és nem korlátozzák, számos zavarodott ember lesz, aki gyenge képességű és tompa – különösen a lelki megértés nélkül valók –, aki azt a személyt utánozza és követi, aki eltér a témától. A vezetőknek és a dolgozóknak ekkor kell azonnal felállniuk, hogy leállítsák. Nem szabad hagyniuk, hogy az illető folytassa a témától való eltérést; nem szabad hagyniuk, hogy a közlése témája több embert félrevezessen, és több ember elméjét megzavarja. Ez az a felelősség, amelynek a vezetőknek és a dolgozóknak eleget kell tenniük, a funkció, amelyet be kell tölteniük.

Ami a közösségünket illeti az igazság közlése közbeni témától való eltérés témájában – erről ennyit. A következőkben azt fogjuk összefoglalni, hogy mennyire kell az embernek eltérnie a témától az igazságról szóló beszéde során, és milyen témákról kell beszélnie ahhoz, hogy annak természete akadályozásnak és zavarásnak minősüljön. A témától való eltérés egyes fajtái nyilvánvalóak: amikor valaki teljesen eltér a témától, amikor üres csevegésbe bocsátkozik vagy otthoni ügyeket vitat meg, azt könnyű felismerni. Amikor például mindenki arról beszél, hogy miként végezze a kötelességét, lehet, hogy valaki a „dicső” múltjáról beszél, felhozza az általa tett jó cselekedeteket, illetve azt, hogy miként segített a testvéreknek és így tovább. Senki sem akarja ezt hallgatni, és minél többet hallják, annál inkább idegenkedni kezdenek tőle, míg végül figyelmen kívül hagyják az illetőt. Az illető azután kínosnak találja ezt. Amennyiben a többség felismeri ezt az illetőt, nem fogja tudni folytatni. Nem kell sokat érteni az igazságból ahhoz, hogy az ember képes legyen felismerni a témától való eltérésnek ezt a változatát. Az üres csevegés, az otthoni dolgokról szóló fecsegés, az önmagasztalás, a magamutogatás és a beszéd témájának kihasználása arra, hogy az ember a saját „dicső” múltjáról beszéljen – a témától való eltérésnek ezt a fajtáját könnyű felismerni. Ez alapvetően nem jelent sok zavarást, mert a legtöbb embert taszítják az efféle dolgok és nem hajlandóak hallgatni őket, valamint tudják, hogy az illető felvág, és nem az igazságot közli, hogy eltért a témától. Lehet, hogy a csoport nem próbálja meg rögtön zavarba hozni, amint beszélni kezd, ám amint hosszabban folytatja, taszítani kezdi az embereket, és nem hajlandóak tovább hallgatni, és úgy érzik, hogy inkább jobb lenne egyedül olvasniuk Isten szavait. Ha az illető folytatná, felállnának és távoznának. Amikor az illető látja, hogy a dolgok fordulatot vettek, valamint, hogy kínos helyzetbe hozza magát, nem fog tovább beszélni. A témától való eltérés mely fajtája gyakorolt már kedvezőtlen hatást az emberekre, ám az emberek még mindig nem látják át, hogy az valami negatív dolog, hanem a témától eltérő tartalmat az igazságnak tartják, és elszántan hallgatják? A témától való effajta eltérés zavarást jelenthet az emberek számára, és az embernek fel kell ismernie az ilyen eseteket. Mondjatok egy példát az effajta eltérésre a témától! (Amikor valaki nem gondolkodik el önmagán miután megmetszették, hanem a beszédében csak az ügy helyességére és helytelenségére koncentrál, az mindenki elméjét összezavarja. Ez nemcsak azt eredményezi, hogy az emberek képtelenek tisztánlátásra szert tenni, hanem azt is, hogy az emberek úgy érzik, hogy az illető által mondottak igazodnak az igazsághoz, és hogy helyesek. Ezáltal mindenki mellé áll.) Azzal az ürüggyel, hogy arról beszél, miként kell elfogadni a metszést, önmagát védi és igazolja, elhitetve az emberekkel, hogy igazságtalanul metszették meg őt, rávéve az embereket, hogy mellé álljanak és együtt érezzenek vele, valamint arra késztetve az embereket, hogy csodálják abbéli képességét, hogy ilyen körülmények között képes alávetni magát és elfogadni a metszést. Ez félrevezeti az embereket; ez a témától való eltérés szándékos, megfontolt esete, ami miatt a hallgatóság nem csupán nem lesz képes alávetni magát, amikor metszéssel szembesül, és nem lesz képes elfogadni a metszést, valamint elgondolkodni önmagán és megismerni önmagát, hanem védekezni fog a metszéssel szemben, és ellenáll neki. Az efféle közlés nem segít az embereknek megérteni a metszés jelentőségét, azt, hogy miként vegyenek fel helyes hozzáállást, amikor metszéssel szembesülnek, hogyan fogadják el azt, és miként gyakoroljanak. Ehelyett arra készteti az embereket, hogy másképp kezeljék a metszést, olyan módon, amely nem az igazság gyakorlása és nem az igazságalapelvekkel összhangban történő cselekvés, hanem amely sunyibbá teszi az embereket. Az ilyen közlés az emberek félrevezetését szolgálja. A témától való eltérés az igazság közlése közben az egyik fajta probléma, amely a gyülekezeti életben felmerül. Amennyiben ez a fajta probléma eléri az akadályozás és a zavarás szintjét, a vezetőknek és a dolgozóknak fel kell lépniük, hogy leállítsák és korlátozzák azt, beszélniük kell róla és boncolgatniuk kell azt, hogy a többség növekedjen a tisztánlátásban, tanuljon a tapasztalatból, és levonja a tanulságot.

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren