IV. Azonnali tájékozódás a felajánlások hollétéről, valamint azok őrzőinek különböző körülményeiről

A felajánlások kiadásai állásának ellenőrzésén és az észszerűtlen kiadások problémájának megoldásán túl a vezetőknek és a dolgozóknak van még egy igen fontos feladata: azonnal tájékozódniuk kell a felajánlások hollétéről, valamint azok őrzőinek különböző körülményeiről. Ennek az a célja, hogy a gonosz embereket, a gyanús terveket szövögető és a sóvárgó szívű embereket visszatartsák attól, hogy a mulasztásokat kihasználják arra, hogy rátegyék a kezüket a felajánlásokra. Egyesek látják, hogy Isten házának oly sok mindene van, és hogy némelyik dologra senki sem vigyáz, illetve nem tartja nyilván, és így folyton azon gondolkodnak, hogy mikor fogják ezeket a dolgokat a saját magánvagyonukká tenni és a saját használatukba venni. Mindenütt vannak ilyen emberek. Egyesek látszólag nem használnak ki másokat és nincs bennük nagy vágyakozás anyagi dolgok vagy pénz után, de ez amiatt van, mert a helyzet és a feltételek nem megfelelőek – ha a felajánlásokat tényleg az ő kezükbe adnák, hogy őrizzék azokat, akkor egykönnyen rájuk tennék a kezüket. Egyesek megkérdezik: „De hisz azelőtt olyan jó ember volt: nem volt kapzsi és rendben volt a jelleme – akkor miért fedte fel csupán az, hogy néhány felajánlást a kezébe adtak?” Ez abból fakad, hogy nem töltöttél sok időt ezekkel az emberekkel, nem jutottál mély megértésre velük kapcsolatosan, nem láttad át a természetlényegüket. Ha idejekorán rájöttél volna, hogy ilyen emberről van szó, a felajánlások megmenekültek volna attól a szerencsétlenségtől, hogy gonosz emberek birtokába kerüljenek. Ezért annak megelőzése érdekében, hogy a felajánlások gonosz emberek kezére kerüljenek, a vezetőknek van egy másik, még fontosabb feladata: azonnal tájékozódniuk kell a felajánlások hollétéről, valamint azok őrzőinek különböző körülményeiről. Tegyük fel, hogy valakinek van néhány száz vagy néhány ezer jüan a birtokában, amit kezel. Ha van némi lelkiismerete, nem fogja elsikkasztani – ha azonban több tíz- vagy százezerről lenne szó, a legtöbb emberben nem lehetne megbízni, veszélyes lenne, a szívük pedig azután esetleg megváltozna. Miként változna meg esetleg a szívük? Pár száz vagy ezer jüan valószínűleg nem ingatja meg egy ember szívét, tíz- vagy százezrek esetén azonban könnyen meginoghat a szíve. „Több élet során sem tudtam volna ennyit összehozni, most pedig a kezemben van – mennyivel jobban állnék, ha az enyém lenne!” Így töpreng: „Nem érzem bűnösnek magam ezek miatt a gondolatok miatt – nos van egyáltalán isten vagy nincs? Hol van isten? Nem az a helyzet, hogy senki sem tudja, hogy ilyen gondolataim vannak? Senki sem tudja, és én nem érzem magam bűnösnek vagy rossznak – ez vajon azt jelenti, hogy nincs isten? Akkor, ha elveszem magamnak ezt a pénzt, nem fogok büntetéssel vagy megtorlással szembesülni? Nem lesznek következmények?” Nem a változás folyamatában van ennek az embernek a szíve? Nincsenek veszélyben a felajánlások a kezében? (De igen.) Ezenkívül egyesek, akik felajánlásokat kezelnek, egészen jók, van alapjuk az Istenbe vetett hitükben és hűségesek a cselekedeteikben, és még ha néhány tíz- vagy százezer jüan védelmezését bízzák is rájuk, képesek lesznek jól csinálni, és biztosan nem fogják elsikkasztani. A családjukban azonban van néhány nem hívő, és amikor ezek az emberek pénzt látnak, a szemük bevörösödik, mint amikor egy farkas a prédáját kémleli. Felejtsd el a tíz- vagy százezreket – ezer jüant is a zsebükbe tömnének, ha látnák. Nem érdekli őket, hogy kié; azt hiszik, hogy azé, aki zsebre tudja tenni, aki először megkaparintja. Ha ilyen gonosz farkasok vannak a felajánlásokat védelmező személy körül, akkor vajon nem áll fenn annak veszélye, hogy bárhol, bármikor eltulajdonítják a felajánlásokat? Megtörténhet ilyen helyzet? (Megtörténhet.) Nem veszélyes vajon, ha a vezetők és a dolgozók gondatlanok és nincs felelősségérzetük, és mégcsak észre sem veszik, illetve nem kérdezősködnek és nem vizsgálódnak, amikor a felajánlások ilyen veszélyes helyzetben vannak? Bárhol, bármikor történhet valami baj. Van egy másféle helyzet is: egyes őrzők pénzt és különféle tárgyakat is őriznek az otthonukban, és testvéreket, valamint vezetőket és dolgozókat is vendégül látnak ott. Ez átmenetileg viszonylag biztonságos lehet, de helyénvaló vajon hosszú távon ott őrizni a felajánlásokat? (Nem.) Még ha az azokat őrző személy alkalmas is, a környezet és a feltételek egyáltalán nem azok. Vagy az általuk vendégül látott embereket kell elmozdítani, vagy a felajánlásokat kell elvinni. Ha a vezetők és a dolgozók sem nem vizsgálják meg ezt a munkát, sem a vele kapcsolatos felelősségüknek nem tesznek eleget, bárhol, bármikor balul sülhet el valami; a felajánlásokat veszteség érheti és bárhol, bármikor gonosz démonok kezére kerülhetnek. Van egy másfajta helyzet is: egyes gyülekezetek ellenséges környezetben találhatók, amelyekben gyakran letartóztatnak embereket, és emiatt nagy az esély rá, hogy elárulják a házak lokációit, ahol a felajánlásokat őrzik, és a nagy vörös sárkány razziát tart és átkutatja őket – gonosz démonok bármikor zsákmányul ejthetik a felajánlásokat. Megfelelőek ezek a helyek a felajánlások tárolására? (Nem.) Nos mi a teendő, ha már oda helyezték őket? Azonnal mozdítsátok el őket. Egyes vezetők és dolgozók nem tesznek eleget a felelősségüknek és nem végeznek valódi munkát. Nem képesek előre látni ezeket a dolgokat, illetve gondolni rájuk, nem tudnak róluk, és csak akkor gondolnak arra, hogy „akkor kellett volna visszavinnünk őket” és éreznek némi ehhez hasonló kis megbánást, amikor valami balul sül el és a gonosz démonok megkaparintják a felajánlásokat. Ha azonban nem történik semmi baj, további tíz év is eltelhet, és akkor sem mozdítják el a felajánlásokat. Képtelenek meglátni, milyen súlyos következmények állhatnak elő emiatt a probléma miatt, és nem képesek fontosság és sürgősség alapján rangsorolni a dolgokat. A vezetőknek és a dolgozóknak világosan kellene érteniük ezt a helyzetet, amikor találkoznak vele: „Az egyik hely, ahol a felajánlásokat tárolják, nem megfelelő. A környezet túlságosan veszélyes, és elég sok testvért letartóztattak, követtek, vagy helyeztek megfigyelés alá a közelben. Ki kell találnunk, miként juttassuk ki onnan a felajánlásokat. Jobb lépés lenne egy viszonylag biztonságos helyre vinni őket, mint ott hagyni, ahol vannak és megvárni, amíg megkaparintják őket.” Amikor épp előállt egy helyzet és előre látják, hogy a felajánlások veszélyben vannak, azonnal át kell helyezniük őket, megakadályozandó, hogy a nagy vörös sárkány, a gonosz ördög birtokba vegye és elpusztítsa azokat. Ez az egyetlen módja annak, hogy gondoskodjanak a felajánlások biztonságáról, valamint elkerüljék az esetleges buktatókat vagy baklövéseket. Ezt a munkát a vezetőknek és a dolgozóknak kell elvégezniük. Amint a veszély legcsekélyebb jele mutatkozik, amint valakit letartóztatnak, amint egy helyzet áll elő, a vezetőknek és a dolgozóknak az kell legyen az első gondolata, hogy vajon a felajánlások biztonságban vannak-e, hogy esetleg gonosz emberek kezére kerülhetnek-e vagy azok birtokukba vehetik-e őket, vagy hogy gonosz démonok megkaparinthatják-e azokat, és hogy érte-e bármilyen veszteség a felajánlásokat. Azonnal intézkedéseket kell tenniük a felajánlások védelme érdekében. Ez a vezetők és a dolgozók felelőssége. Egyes vezetők és dolgozók talán azt mondják: „Kockázatvállalást igényel a részünkről, hogy megtegyük ezeket a dolgokat. Megtehetjük azt, hogy nem tesszük meg őket? Nem arról van szó, hogy az emberek az első számú prioritásunk, ami azt jelenti, hogy nem a felajánlásokat kell az első helyre tenni, hanem az embereket kell az első helyre tenni?” Mit gondoltok a kérdésükről? Van ezeknek az embereknek emberi mivoltuk? (Nincs.) A felajánlások jó védelmezése, jó kezelése és jó felügyelete – ezek azok a felelősségek, amelyeknek egy jó sáfárnak eleget kell tennie. Komolyabbra fordítva, még ha az életedet kell is feláldoznod, megéri, és ezt kell tenned. Ez a te felelősséged. Az emberek folyton azt kiabálják: „Istenért meghalni méltó halál.” Valóban hajlandóak az emberek meghalni Istenért? Most nem arra kérnek, hogy halj meg Istenért; csak egy kis kockázatot kell vállalnod, hogy biztonságosan megvédd a felajánlásokat. Hajlandó vagy megtenni ezt? Boldogan azt kellene mondanod: „Az vagyok!” Miért? Mivel ez Isten megbízatása és követelménye az emberrel szemben, a te kikerülhetetlen felelősséged, és nem szabad megpróbálnod kibújni alóla. Mivel azt állítod, hogy meghalnál Istenért, miért nem tudsz egy kevés árat fizetni és egy kis kockázatot vállalni a felajánlások védelmezéséért? Hát nem ezt kellene tenned? Ha nem teszel semmi valóságosat, ám folyton azt kiabálod, hogy meghalnál Istenért, vajon nem üresek ezek a szavak? A vezetőknek és a dolgozóknak tisztán kellene érteniük a felajánlások védelmét illető munkát, és vállalniuk kellene ezt a felelősséget. Nem szabad kitérniük előle vagy kikerülniük, és nem szabad kibújniuk a felelősségük alól. Mivel vezető vagy dolgozó vagy, ez a munka egy olyan feladat, amely rád hárul. Ez fontos munka – hajlandó vagy elvégezni, még ha némi kockázatot vállalsz is, még ha az életed forog is kockán? Meg kellene tenned? (Igen.) Hajlandónak kell lenned elvégezni; nem szabad megtagadnod ezt a felelősséget. Ez Isten követelménye az emberrel szemben és az a megbízatás, amelyet az embernek ad. Isten elmondta neked a minimális követelményét és megbízatását – ha még arra sem vagy hajlandó, hogy végrehajtsd, akkor minek a megtételére vagy képes?

A vezetőknek és dolgozóknak a lehető legalaposabban és legkonkrétabban kell végezniük a felajánlások védelmezésének és költésének munkáját. Nem szabad hanyagnak lenniük azt illetően, és még kevésbé szabad úgy kezelniük, mintha valaki más dolga lenne, és megtagadniuk a felelősséget. A vezetőknek és a dolgozóknak személyesen kell átvilágítást végezniük, részt venniük és érdeklődniük ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, sőt személyesen kell kezelniük őket, megakadályozandó, hogy gonosz emberek és gyenge emberi mivoltú emberek kihasználják a mulasztásokat és pusztítást okozzanak. Minél aprólékosabban végzed ezt a munkát, a gonosz és a rossz embereknek annál kevesebb lehetőségük lesz a mulasztások kihasználására; minél részletesebb a tájékozódásod és minél szigorúbb az irányításod, annál kevesebb lesz az észszerűtlen kiadások, a tékozlás és a pazarlás esete. Egyesek ezt kérdezik: „Ezt azért csináljuk, hogy pénzt takarítsunk meg Isten háza számára? Isten háza szűkölködik az anyagiakban? Ha igen, akkor felajánlok még valamennyit.” Erről van szó? (Nem.) Ez a vezetők és a dolgozók felelőssége, Isten követelménye az emberrel szemben, és olyan alapelv, amelyet a vezetőknek és a dolgozóknak be kell tartaniuk e munka végzésében. Istenben hívőként, olyan emberként, aki magára vette a sáfár szerepét Isten házában, felelősséggel és szigorú átvilágítás végzésével kell hozzáállnod a felajánlásokhoz; ellenkező esetben nem vagy alkalmas arra, hogy ezt a munkát végezd. Ha hétköznapi hívő lennél, akiből hiányzik a felelősségérzet és nem törekszik az igazságra, akkor nem követelnék meg tőled e dolgoknak a végzését. Te vezető vagy dolgozó vagy; ha nincs meg benned ez a felelősségérzet, nem vagy alkalmas arra, hogy az légy, és még ha akként szolgálsz is, felelőtlen hamis vezető vagy hamis dolgozó vagy, és előbb-utóbb ki fognak iktatni. Mindazok, akikből teljességgel hiányzik a felelősségérzet, olyan emberek, akik egyáltalán nem védelmezik Isten házának munkáját – a lelkiismeret és a józan ész legapróbb foszlánya is hiányzik belőlük. Az ilyen emberek hogyan végezhetnének kötelességeket? Mind meggondolatlan szemetek – azonnal hagyják el Isten házát és térjenek vissza abba a világba, ahová tartoznak!

Ha nem beszélgetnénk így a felajánlásokkal kapcsolatos általános ismeretekről, valamint a felajánlások védelmezéséhez tartozó igazságokról és az emberek által gyakorlandó alapelvekről, vajon tisztában lennétek ezekkel a dolgokkal? (Nem.) Amikor az emberek nincsenek tisztában a pontos alapelvekkel, eleget tehetnek a felelősségük egy részének? Eleget tettek a felelősségüknek? Vajon a legtöbb ember nem a következő sekélyes elméletből és alapelvből indul ki: „Én legalább nem áhítozom az Istennek tett felajánlásokra, nem sikkasztom és nem tulajdonítom el őket, illetve jól vigyázok rájuk és nem engedem, hogy az emberek önkényesen költsék őket – ez elegendő?” Az igazság gyakorlása ez? Az ember felelősségének való eleget tevés ez? (Nem.) Ha a legtöbb ember ismerete nem terjed tovább ennél a normánál, akkor ez a téma tényleg megbeszélést érdemel. Ezen a beszélgetésen keresztül most már egy kicsit többet felfogtok és értetek abból, hogy miként kell védelmezni a felajánlásokat, valamint abból a hozzáállásból és ismeretből, amellyel a védelmezésüket illetően rendelkeznetek kell? (Igen.) Itt befejezzük a beszélgetésünket a felajánlásokat érintő igazságokról, valamint a felajánlásokkal való bánásmódra és a kezelésükre vonatkozó alapelvekről.

A hamis vezetők felajánlásokat illető hozzáállásai és megnyilvánulásai

I. A felajánlások közös tulajdonként történő kezelése

A következőkben a hamis vezetők egyszerű leleplezését és boncolgatását végezzük el a vezetők és a dolgozók felelősségeinek tizenegyedik tétele tekintetében. Megnézzük, milyen megnyilvánulásaik vannak a hamis vezetőknek a felajánlásokhoz való hozzáállásukban, valamint abban, ahogyan a felajánlásokat védelmezik és kezelik. Az első megnyilvánulás az, hogy a hamis vezetőkből hiányzik a felajánlásokra vonatkozó pontos tudás. Ezt hiszik: „A felajánlásokat névlegesen istennek, ám valójában a gyülekezetnek teszik. Nem tudjuk, isten hol van, és egyébként sem tud ilyen sok dolgot felhasználni. Ezeket a felajánlásokat csak névlegesen teszik istennek; valójában a gyülekezetnek és isten házának teszik, és nem kifejezetten egy adott személynek ajánlják fel őket. A gyülekezet és isten háza az összes oda tartozó embert szimbolizálja, ebből pedig az következik, hogy a felajánlások mindenkié, ami pedig mindenkié, az közös tulajdon. A felajánlások tehát közös tulajdon, ami az összes testvéré.” Helytálló ez a felfogás? Nyilvánvalóan nem. Nincs vajon gond azoknak az embereknek az emberi mivoltával, akik ilyen felfogással bírnak? Nem olyan emberek vajon, akik sóvárognak a felajánlásokra? Amikor a felajánlásokról van szó, azok az emberek alkalmazzák ezt a módszert és ezt a nézetet, akiknek a szíve sóvárgó, és arra vágynak, hogy megkaparintsák a felajánlásokat. Nyilvánvaló, hogy szemmel tartják a felajánlásokat és szeretnék a saját élvezetükre kisajátítani őket. Miféle teremtmények ezek? Nem Júdással egyívásúak? Ez a fajta vezető vagy dolgozó tehát a gyülekezet közös tulajdonának tekinti az Istennek tett felajánlásokat. A szívében efféle hozzáállást dédelget – nem védelmezi buzgón a felajánlásokat, illetve nem kezeli azokat józan ésszel és felelősségteljesen, hanem tetszés szerint, szemtelenül és teljesen zabolátlan módon használja a felajánlásokat, alapelvek hiányában. Bárkinek megengedi, hogy használja őket, és bárki, akinek a „hivatalos beosztása” előkelőbb, akinek a státusza magasabb, aki tekintélyt élvez a testvérek között, elsőbbséget kap a birtoklást és a használatot illetően. Ugyanolyan ez, mint a vállalatoknál és a gyáraknál a társadalomban, ahol a céges autók és a jó, csúcsminőségű dolgok a vezetők, a gyárigazgatók és az elnökök használatára szolgálnak. Azt hiszi, hogy az Istennek tett felajánlásokkal is így kell lennie, hogy aki vezető vagy dolgozó, annak elsőbbsége van Isten háza csúcsminőségű dolgainak élvezetében, az Istennek tett felajánlások élvezetében. Ezért mindazok, akik a vezetői vagy a dolgozói létüket ürügyként használják, hogy csúcsminőségű számítógépeket és mobiltelefonokat vásároljanak, valamint mindazok a vezetők és dolgozók, akik maguknak veszik el a felajánlásokat, azt hiszik, hogy a felajánlások közös tulajdon, és hogy tetszésük szerint használhatják és tékozolhatják a felajánlásokat. Amikor egyes testvérek arany és ezüst ékszereket, táskákat, ruhát és cipőt ajánlanak fel, nem határozzák meg, hogy Istennek ajánlják fel azokat, így aztán egyes hamis vezetők a következőt hiszik: „Mivel nem határozták meg, hogy istennek ajánlják fel ezeket a tárgyakat, a gyülekezet használatára kell lenniük. Amit a gyülekezetnek adnak, az közös tulajdon, a vezetőknek és a dolgozóknak pedig elsőbbségük kell legyen a közös tulajdon élvezetében.” Így aztán magától értetődően magukhoz veszik ezeket a dolgokat. Azokat a dolgokat, amelyek megmaradtak, miután ők kiválogatták őket, bárki használhatja, aki akarja, és bárki elveheti, aki akarja – mindenki osztozik rajtuk. Ezek a vezetők és dolgozók ezt a vagyon megosztásának nevezik; őket követve az emberek jót ehetnek és ihatnak, és igazán jól érezhetik magukat. Mindenki boldog, és így szólnak: „Hála istennek – élvezhetnénk vajon ezeket a dolgokat, ha nem hinnénk benne? Ezek felajánlások, és nem vagyunk méltóak arra, hogy élvezzük őket!” Azt mondják, nem méltóak, mégis megmarkolják ezeket a dolgokat és nem engedik el őket. Az efféle vezetők és dolgozók nem csupán megkaparintják a felajánlásokat és felosztják őket, valamint személyesen élvezik őket anélkül, hogy bárki jóváhagyását kérnék – miközben ezt teszik, egyöntetűen nem fordítanak figyelmet a felajánlások kezelésére, költésére és felhasználására, sem alkalmas embereket nem választanak, hogy kezeljék és nyilvántartsák őket, és még kevésbé ellenőrzik a számlákat, illetve vizsgálják felül szigorúan a kiadások állását. A hamis vezetők közömbössége a felajánlások kezelése iránt káoszhoz vezet, egyes felajánlások pedig elvesznek és eltékozolják őket. Ami a leginkább kitűnik a hamis vezetők munkájából, az az, hogy mindenki tetszése szerint cselekszik. Amit bármelyik csapat felügyelője mond, az megvalósul, amikor pedig valamelyik csapatnak vásárolnia kell valamit, maguk dönthetnek erről anélkül, hogy kérelmet kellene benyújtaniuk jóváhagyásra. Amennyiben a munkához van szükség valamire, megvehetik anélkül, hogy aggódnának, mennyibe kerül, hogy hasznát tudják-e venni, illetve hogy szükséges-e vagy sem – ugyanis a felajánlásokat költik, nem pedig valaki pénzét. A hamis vezetők nem felügyelik ezt, illetve nem végeznek átvilágítást, az alapelvekről pedig még kevésbé beszélnek. Amikor vásároltak valamit, a hamis vezetők egyöntetűen nem törődnek azzal, hogy van-e valaki, aki őrzi, hogy valami elromolhat-e benne, vagy hogy megéri-e az elköltött pénzt. Miért nem törődnek ezekkel a dolgokkal? Azért, mert nem az övék a pénz – úgy vélik, hogy bárki elköltheti, mivel akárhogy is van, nem az ő pénzük az, amit költenek. A felajánlások kezelésének minden aspektusa terén káosz van. Mennyire kaotikus ez? Ugyanaz a helyzet, mint a szocialista országok nagy, állami tulajdonú gyáraiban, ahol mindenki egyenlő részt kap, függetlenül attól, hogy mennyi munkát végez. Mindenki hazavisz dolgokat, a gyár ennivalóját eszi és a gyár pénzét keresi, és elsikkasztja a gyár dolgait. Teljes káosz. A hamis vezetők nem hoznak a kiadásokra vonatkozó szabályokat semmilyen eszköz vagy felszerelés beszerzése során. Isten háza hoz szabályokat, ők azonban nem vizsgálják szigorúan felül, nem ellenőrzik, nem követik nyomon, illetve nem vizsgálják a kiadásokat. Ebből a munkából semmit nem végeznek el. A hamis vezetők munkája teljesen kaotikus, semmiben nincs rend és mindenütt hiányosságok vannak. A gonosz emberek és azok, akiknek nincs helyén a szívük, minduntalan kihasználhatják a mulasztásokat és hasznot húzhatnak. Ezek az emberek gond nélkül eltékozolják és pazarolják az Istennek tett felajánlásokat, mégsem büntetik meg vagy szankcionálják őket semmilyen módon – még csak figyelmeztetést sem kapnak. Miféle vezetők és dolgozók ezek? Nem beleharapnak a kézbe, amely eteti őket? Vajon sáfárai ők Isten házának? Ők Isten házának tolvaj árulói!

Miként kell ezekre a vezetőkre és dolgozókra tekinteni, akik nem vállalnak felelősséget, amikor a felajánlások védelmezéséről van szó? Nem alantas jelleműek és nem nélkülözik a lelkiismeretet és a józan észt? Ezek a hamis vezetők Isten háza tulajdonának tekintik a testvérek által Istennek és a gyülekezetnek felajánlott dolgokat, és azt mondják, hogy ezeket csoportosan a testvéreknek kell kezelniük. Így aztán amikor problémákra derül fény és a Fennvaló számonkéri az embereket, minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy megvédjék magukat, és nem ismerik el, mennyire súlyos természetű az, hogy ellopták és megkaparintották az Istennek tett felajánlásokat, miután vezetővé váltak és státuszt szereztek. Nem alantas jellemű emberek ezek? Egyszerűen szégyentelenek! Nem tudják, hogy a testvérek miért ajánlanak fel pénzt és tárgyakat, és azt sem, hogy kinek ajánlják fel ezeket. Ha nem lenne Isten, ki ajánlana fel könnyelműen olyasmit, amit szeret? Olyan egyszerű logika ez, ezek az úgynevezett „vezetők” mégsem tudják, illetve nem értik. Van ezeknek a hamis vezetőknek egy kedvenc mondásuk: „Isten házának felajánlásai.” Nincs szükség ennek a kifejezésnek a helyesbítésére? Mi lenne a helyes kifejezés? „Felajánlások” vagy „Isten felajánlásai”. Ha hozzáteszel egy birtokost, akkor azt kell hozzátenned, hogy „Isten” – a felajánlások egyedül Istent illetik. Ha nem teszel hozzá birtokost, egyszerűen csak „felajánlások” – az embereknek akkor is tudniuk kell, hogy a felajánlások tulajdonosa a Teremtő, Isten, nem pedig ember. Az ember nem méltó a felajánlások birtoklására, és még a papok sem mondhatják, hogy a felajánlások az övéik – Isten engedélyével élvezhetik a felajánlásokat, ám azok nem őket illetik. A „felajánlások” birtokosa sosem lesz egy személy – az csak Isten lehet, és senki más. Akkor eléggé nyilvánvaló, hogy a hamis vezetők által gyakran említett „Isten házának felajánlásai” kifejezés téves és helyesbítésre szorul. Semmiféle olyan mondás nem kellene legyen, hogy „Isten házának felajánlásai” vagy a „gyülekezet felajánlásai”. Olyan emberek is vannak, akik ráadásul azt mondják, hogy „a mi felajánlásaink” és „a mi Istenünk házának felajánlásai”. Mindezek a kifejezések helytelenek. A felajánlásokat a teremtett emberiség teszi Istennek; azok, akik követik Istent. Egyedül Istené a kizárólagos jog, hogy a tulajdonosuk, a felhasználójuk és az élvezőjük legyen. A felajánlások nem közös tulajdon; nem az embert illetik, még kevésbé a gyülekezetet és Isten házát, hanem Istent illetik. Isten engedi meg a gyülekezetnek és Isten házának ezek használatát – ez az Ő megbízatása. Ezért minden olyan kifejezés, hogy „Isten házának felajánlásai”, a „gyülekezet felajánlásai” és „a mi felajánlásaink” pontatlan, sőt mi több, hátsó szándékkal rendelkező emberek kifejezései, az a céljuk, hogy félrevezessék az embereket és érzéketlenné tegyék őket, sőt, hogy téves útmutatást adjanak az embereknek. Ezek az emberek a gyülekezetet vagy Isten házát, illetve az összes testvért illető közös tulajdonhoz sorolják a felajánlásokat. Ez az egész problémás és téves, és helyesbítést igényel. Egyfajta hamis vezető megnyilvánulása ez. Az efféle emberek közös tulajdonnak tekintik a felajánlásokat és kedvük szerint használják őket; vagy vezetőként azt hiszik, joguk van elosztani ezeket a dolgokat, így aztán az általuk kedvelt embereknek, vagy pedig mindenkinek egyenlően osztják ki ezeket. Miféle forgatókönyvet próbálnak létrehozni? Olyat, ahol mindenki egyenlő, ahol mindenki élvezheti Isten kegyelmét, ahol mindenki osztozik. Azzal szeretnék megvásárolni az emberek kegyeit, hogy bőkezűek Isten házának erőforrásaival. Hát nem undorító? Aljas, szégyentelen viselkedés ez! Miként kell az ilyen embereket jellemezni? Az ilyen hamis vezetők sóvárognak a felajánlásokra, és hogy megakadályozzák az embereket abban, hogy felügyeljék, leleplezzék és felismerjék őket, az általuk nem használt maradékokat kiosztják a testvéreknek, megvásárolva a kegyeiket és egy olyan forgatókönyvet megvalósítva, ahol mindenki egyenlő, és mindenki számára lehetővé téve, hogy hasznot húzzon a velük való társulásból, hogy aztán senki se leplezze le őket. Boldogok lennétek azzal, ha efféle vezetővel találkoznátok, aki lehetővé tenné számotokra, hogy bizonyos előnyökhöz jussatok, és akivel élvezhetnétek valamennyi „közös tulajdont” – ha lenne ilyen jogotok és ily módon kihasználnátok ezt? Képesek lennétek visszautasítani? (Képesek lennénk.) Ha sóvárak vagytok, nincs istenfélő szívetek és nem tartotok Istentől, akkor nem lesztek képesek. Akiben van némi tisztesség, némi józan ész és némi istenfélő szív, az vissza fogja utasítani, és fel is fog állni, hogy szemrehányást tegyen annak a vezetőnek, megmetssze, leállítsa őt, mondván: „Az első dolog, amit vezetőként tenned kellene, az, hogy jól kezeled a felajánlásokat, nem sikkasztod el azokat, még kevésbé döntesz felhatalmazás nélkül arról, hogy a saját akaratod szerint szétosztod azokat mindenkinek. Ehhez nincs jogod; ez nem Isten megbízatása számodra. A felajánlások Istent illetik, hogy használja őket, és alapelvek vonatkoznak arra, ahogyan a gyülekezet használja őket – senki sem mondja ki felettük az utolsó szót. Lehet, hogy vezető vagy, de nincs ilyen előjogod. Isten nem ajándékozott meg vele. Nincs jogod ahhoz, hogy Isten dolgait használd – Isten ezzel a munkával nem bízott meg. Úgyhogy igyekezz, és vedd le a testvérek által Istennek felajánlott arany és ezüst ékszereket, és vedd le a ruhákat, amelyeket Neki ajánlottak fel. Siess, és fizess kártérítést azokért a dolgokért, amelyeket megettél, és nem kellett volna. Ha még ember vagy és van némi szégyenérzeted, tedd meg ezt azonnal. Továbbá, bárkinek is küldted el ezeket a felajánlásokat, hogy a kegyeit keresd, illetve bárkinek engedted, hogy megkaparintsa és élvezze ezeket, azonnal szerezd vissza ezeket a felajánlásokat. Ha nem teszed, az összes testvért értesíteni fogjuk, és Júdásként fogunk bánni veled!” Meg mernétek tenni ezt? (Igen.) Amikor a felajánlásokról van szó, mindenkinek megvan ez a felelőssége, és ezzel a lelkiismerettel és ezzel a fajta hozzáállással kell kezelnie azokat. Persze az abbéli kötelezettsége is megvan, hogy felügyelje, mások miként bánnak a felajánlásokkal, hogy jól védelmezik-e őket, valamint az alapelvek szerint kezelik-e őket. Ne gondold, hogy neked ehhez semmi közöd és aztán ne legyél felelőtlen, mondván: „Akárhogy is, én nem vagyok vezető vagy dolgozó, ez nem az én felelősségem. Még ha fel is fedezem, nem kell törődnöm vele vagy bármit mondanom róla – ez a vezetők és a dolgozók dolga. Aki önkényesen költi a pénzt és elsikkasztja a felajánlásokat, az Júdás, Isten pedig majd megbünteti, amikor eljön az ideje. Bárki is okoz egy következményt, ő a felelős érte. Nekem nem kell ezzel foglalkoznom. Mi hasznom származna abból, ha meggondolatlanul beszélnék róla?” Hogyan vélekedsz erről a fajta emberről? (Nincs lelkiismerete.) Ha felfedezed, hogy egyes olyan területeken, amelyeket a vezetők és a dolgozók nem vizsgálnak, vannak a felajánlásokat tékozló és megkaparintó emberek, akkor személyesen kell figyelmeztetésben részesítened az érintett embereket, és azonnal jelentened is kell ezt a vezetőknek és a dolgozóknak. Azt kell mondanod: „A csapatunk főnöke és a vezetőnk gyakran elveszik a felajánlásokat maguknak. Emellett önkényesen költik a felajánlásokat, nem beszélik meg másokkal, és csak maguk döntenek arról, hogy megvesznek ezt vagy azt. A kiadásaik többsége nem igazodik az alapelvekhez. Isten háza tudja kezelni ezt?” Isten választott népének feladata az, hogy jelentsen és tájékoztasson az általuk talált problémákról. Az eddigi beszélgetésünk egyfajta hamis vezető megnyilvánulásáról – abbéli hozzáállásáról szólt, hogy közös tulajdonként kezeli a felajánlásokat.