A vezetők és a dolgozók felelőssége (12.) Első szakasz
A legutóbbi összejövetelünkön a vezetők és a dolgozók felelősségeinek tizedik tételéről beszélgettünk: „Isten háza különböző anyagi javainak (könyvek, különböző felszerelések, gabona és így tovább.) megfelelő védelme és észszerű elosztása, valamint rendszeres ellenőrzések, karbantartás és javítás végzése a károk és a pazarlás minimalizálása érdekében; továbbá annak megakadályozása, hogy gonosz emberek birtokba vegyék ezeket.” A tizedik tételről szóló beszélgetés a vezetők és a dolgozók által elvégzendő munkáról, valamint Isten házának különböző anyagi javait illetően teljesítendő felelősségeiről szólt, és ezzel egyidejűleg összehasonlítás útján leleplezte a hamis vezetők különféle megnyilvánulásait. Ha a vezetők és a dolgozók Isten házának minden egyes munkaelemében eleget tesznek azoknak a felelősségeknek, amelyeknek eleget kell tenniük és eleget tudnak tenni, akkor megfelelő színvonalú vezetők és dolgozók; ha nem tesznek eleget a felelősségeiknek és semmilyen valódi munkát nem végeznek, akkor elég nyilvánvaló, hogy hamis vezetők. A tizedik tételt tekintve a hamis vezetők természetesen nem végeznek remek munkát Isten háza különböző anyagi javai védelmének és észszerű elosztásának feladatában – nem védelmezik jól ezeket a javakat, sőt akár egyáltalán nem védelmezik őket, és a hamis vezetők összekuszálják az elosztásukat. Az is lehet, hogy egyáltalán nem veszik komolyan ezt a munkát. Bár ez általános ügyekhez tartozó munka, akkor is olyan felelősség, amelynek a vezetőknek és a dolgozóknak eleget kell tenniük, és olyan munka, amelyet el kell végezniük. Függetlenül attól, hogy maguk végzik-e el a munkát, vagy alkalmas embereket szerveznek az elvégzésére, és felügyeletet, vizsgálatot, nyomon követést és más hasonlókat is lefolytatnak, ez a munka mindenesetre elválaszthatatlan a vezetők és a dolgozók felelősségeitől – közvetlen összefüggésben állnak egymással. Ezért amikor erről a munkáról van szó, ha a vezetők és a dolgozók nem védelmezik megfelelően és nem észszerűen osztják el Isten házának különböző anyagi javait, akkor nem tesznek eleget a felelősségeiknek, és nem végzik jól a munkájukat. Ez a hamis vezetők egyik megnyilvánulása. A legutóbbi összejövetelünkön folytattunk egy egyszerű leleplezést és boncolgatást azokról a megnyilvánulásokról, amelyeket a hamis vezetők tanúsítanak ennek az általános ügyekhez tartozó munkaelemnek a kezelése során, és felhoztunk néhány példát. Ha valaki hamis vezető, akkor egyáltalán nem tett eleget a felelősségeinek ebben a munkában, az általa végzett munka pedig nem megfelelő színvonalú. Ez azért van, mert a hamis vezetők sosem fektetnek erőfeszítést a tényleges munkába – ha egyszer elrendezték, túl is vannak rajta, és sosem követik nyomon a munkát, illetve nem vesznek részt benne. Egy másik fő ok az, hogy a hamis vezetők egyetlen általuk végzett munka alapelveit sem értik. Még ha nem is tétlenkednek a munkájukban, amit tesznek, az nem összeegyeztethető az Isten háza által megkövetelt alapelvekkel és szabályokkal, sőt, akár teljességgel összeegyeztethetetlen az alapelvekkel. Mit jelent az, hogy összeegyeztethetetlen az alapelvekkel? Arra céloz, hogy gondatlanul cselekednek, vadul cselekednek a képzelődéseik, az akaratuk, az érzéseik és más hasonlók alapján. Tehát akárhogy is áll a helyzet, a hamis vezetőknek két elsődleges megnyilvánulása van, amikor a vezetők és a dolgozók felelősségeinek eme tételéről van szó: az első az, hogy nem végeznek tényleges munkát, a második pedig az, hogy nem tudják felfogni az alapelveket, ezért nem tudnak tényleges munkát végezni. Ezek az alapvető megnyilvánulások. A legutóbbi összejövetelünkön arról beszélgettünk és azt lepleztük le, hogy miként nyilvánul meg a hamis vezetők emberi mivolta abban, ahogyan ezt a fajta általános ügyekhez tartozó munkát kezelik. A hamis vezetők még ebben az egyszerű, egyetlen munkában sem képesek eleget tenni a felelősségeiknek. Megvan a képességük e munka elvégzéséhez, ám nem végzik el. Ez az efféle emberek jellemével és emberi mivoltával áll összefüggésben. Mi a gond az emberi mivoltukkal? A szívük nincs a helyén, a jellemük pedig alantas. Lényegében befejeztük a vezetők és a dolgozók felelősségeiről, az általános alapelvekről és a hamis vezetők különféle megnyilvánulásairól szóló beszélgetésünket a tizedik tételhez tartozóan. Ma a vezetők és a dolgozók felelősségeinek tizenegyedik tételéről szóló beszélgetéssel folytatjuk.
Tizenegyedik tétel: Megbízható embereket válassz, akiknek az emberi mivolta megfelel a színvonalnak, különösen a felajánlások rendszerezett nyilvántartásba vételének, egyeztetésének és védelmének feladatára; rendszeresen tekintsd át és ellenőrizd a bevételeket és a kiadásokat annak érdekében, hogy a pazarlás vagy tékozlás esetei, valamint az indokolatlan kiadások azonnal beazonosíthatók legyenek – vess véget az ilyen dolgoknak és követelj észszerű kárpótlást; emellett minden eszközzel akadályozd meg, hogy a felajánlások gonosz emberek kezébe kerüljenek és ők birtokukba vegyék azokat
Mik a felajánlások
A vezetők és a dolgozók felelősségeinek tizenegyedik tételében foglalt tartalom a következő: „Megbízható emberek választása, akiknek az emberi mivolta megfelel a színvonalnak, különösen a felajánlások rendszerezett nyilvántartásba vételének, egyeztetésének és védelmének feladatára; a bevételek és kiadások rendszeres áttekintése és ellenőrzése, annak érdekében, hogy a pazarlás vagy tékozlás esetei, valamint az indokolatlan kiadások azonnal beazonosíthatók legyenek – az ilyen dolgok véget vetése és észszerű kárpótlás megkövetelése; emellett minden eszközzel meg kell akadályozni, hogy a felajánlások gonosz emberek kezébe kerüljenek és ők birtokukba vegyék azokat.” Mik a vezetők és a dolgozók felelősségei ebben a munkában? Mi a fő elvégzendő munkájuk? (A felajánlások megfelelő védelme.) A tizedik tétel Isten háza különböző anyagi javainak védelméről és észszerű elosztásáról szólt; ez a felajánlások megfelelő védelméről szól. Isten házának különböző anyagi javai és a felajánlásai valamelyest hasonlóak – de ugyanazok vajon? (Nem.) Mi a különbség? (A felajánlások főleg pénzre vonatkoznak.) A pénz az egyik aspektusa. Jellegüket tekintve miben különböznek Isten házának különböző anyagi javai és a felajánlások? Felajánlások az Isten szavait tartalmazó könyvek? Felajánlások a munkához használt különböző gépek? Felajánlások az Isten háza által vásárolt különféle napi szükségletek? (Nem.) Akkor ezek micsodák? Isten házában az Isten szavait tartalmazó összes könyv, valamint az Isten háza munkájához szükséges, Isten választott népe által felajánlott pénzből vásárolt összes különféle eszköz, többek között különféle termékek, például fényképezőgépek, hangrögzítő eszközök, számítógépek és mobiltelefonok – mindezek Isten házának anyagi javai. Ezeken felül az asztalok, székek, padok, élelmiszerek és más hasonló napi szükségletek szintén Isten házának anyagi javai. Ezen javak némelyikét a testvérek vásárolják, másokat pedig Isten háza vásárol a felajánlásokból; ezek mind Isten háza anyagi javainak minősülnek. A legutóbbi összejövetelünkön beszélgettünk erről a témáról. Most azzal folytatjuk, hogy megnézünk valami fontosat, amiről a tizenegyedik tétel alatt fogunk beszélni: a felajánlásokat. Pontosan mik a felajánlások? Hogy van meghatározva a felajánlások köre? Mielőtt a vezetők és a dolgozók felelősségeiről beszélünk, tisztáznunk kell azt a kérdést, hogy mik a felajánlások. Bár a múltban a legtöbb ember hitt Jézusban és több éven át elfogadta a munka ezen szakaszát, a felajánlásokról alkotott fogalmuk homályos marad. Nincsenek tisztában azzal, hogy valójában mik a felajánlások. Egyesek azt fogják mondani, hogy a felajánlások az Istennek felajánlott pénz és anyagi javak, míg mások azt mondják majd, hogy a felajánlások főként pénzre vonatkoznak. Melyik állítás pontos? (Amennyiben valamit felajánlanak Istennek, függetlenül attól, hogy az pénz vagy bármilyen termék, nagy vagy kicsi, az felajánlás.) Ez egy viszonylag pontos összegzés. Most, hogy a felajánlások köre és határai világosak, határozzuk meg helytállóan, hogy pontosan mik is a felajánlások, hogy mindenki tisztában lehessen a fogalommal.
A felajánlások tárgyában a Biblia feljegyzi, hogy Isten eredetileg arra kérte az embert, hogy a tizedet ajánlja fel Istennek – ez felajánlás. Akár nagy, akár kicsi volt a felajánlott összeg, és függetlenül a felajánlott dologtól – legyen az pénz vagy anyagi javak –, amennyiben az egy illető bevételének felajánlandó tizedét képezte, biztosan felajánlás volt. Isten ezt kérte az embertől, az Istenben hívőknek ezt kellett felajánlaniuk Istennek. Ez a tized a felajánlások egyik aspektusa. Egyesek megkérdik: „Ez az egy tized csak pénzre vonatkozik?” Nem feltétlenül. Ha például valaki tíz hektárnyi gabonát arat, akkor a gabona mennyiségétől függetlenül egy hektárnyi gabonát végül fel kell ajánlani Istennek – ez az a tized, amelyet az embereknek fel kell ajánlaniuk. A „tized” fogalma tehát nemcsak pénzre vonatkozik – nem csupán azt jelenti, hogy ha valaki keres ezer jüant, akkor százat fel kell ajánlania Istennek, hanem minden olyasmire vonatkozik, amihez az emberek hozzájutnak, ami sokkal többet takar, beleértve az anyagi dolgokat és a pénzt. A Biblia erről beszél. Manapság persze Isten háza nem tartja magát ilyen szigorúan a Bibliához, azt követelve, hogy az emberek minden általuk szerzett dolog tizedét adják oda. Itt csupán a „tized” fogalmáról és meghatározásáról beszélek és azt terjesztem, hogy az emberek tudják, hogy a tized a felajánlások egy aspektusa. Nem szólítom fel az embereket, hogy ajánljanak fel egy tizedet; az, hogy az emberek mennyit ajánlanak fel, a személyes felfogásuktól és hajlandóságuktól függ, Isten házának pedig nincsenek további követelményei ezzel a dologgal kapcsolatosan.
A felajánlások másik aspektusát azok a dolgok jelentik, amelyeket az emberek felajánlanak Istennek. Tágabb értelemben ez persze magában foglalja a tizedet is; konkrétan pedig a tizedtől eltekintve bármi a felajánlások kategóriájába tartozik, amit az emberek felajánlanak Istennek. Nagy kört ölelnek fel az Istennek felajánlott dolgok, ilyen például az élelmiszer, az eszközök, a napi szükségletek, az egészségmegőrző kiegészítők, valamint a tehenek, bárányok és más hasonlók, amiket az ótestamentumi időkben felajánlottak az oltáron. Ezek mind felajánlások. Az, hogy valami felajánlás-e, a felajánló szándékától függ; ha a felajánló azt mondja, hogy ezt a dolgot Istennek ajánlja, akkor az attól függetlenül, hogy közvetlenül Istennek adja-e vagy megőrzésre elhelyezik Isten házában, a felajánlások közé tartozik, és az emberek önkényesen nem érinthetik. Például ha valaki vásárol egy csúcskategóriás számítógépet és felajánlja Istennek, az felajánlássá válik; ha valaki egy autót vesz Istennek, az felajánlássá válik; ha valaki vásárol két üveg egészségmegőrző kiegészítőt és felajánlja Istennek, akkor azokból az üvegekből felajánlások lesznek. Nincs konkrét, határozott definíciója annak, hogy melyek az Istennek felajánlott anyagi javak. Összegezve: ez egy igen tág kör – azokat a dolgokat jelenti, amelyeket az Őt követők felajánlanak Istennek. Egyesek talán ezt kérdik: „Isten most megtestesült a földön, a Neki felajánlott dolgok pedig az Övéi – de mi lenne akkor, ha nem lenne a földön? Amikor Isten a mennyben van, akkor a Neki felajánlott dolgok vajon nem felajánlások?” Helytálló ez? (Nem.) Ez nem azon alapszik, hogy Isten a megtestesülés egy időszakában van-e. Mindenesetre, amíg valamit felajánlanak Istennek, az felajánlás. Mások talán így szólnak: „Oly sok mindent ajánlanak fel Istennek. Tudja őket hasznosítani? Tudja használni az összeset?” (Ennek semmi köze az emberhez.) Ez egy helytálló és találó megfogalmazás. Ezeket a dolgokat emberek ajánlják fel Istennek; annak, hogy Ő miként használja őket és hogy fel tudja-e használni az összeset, valamint, hogy miként osztja el és kezeli őket, semmi köze az emberhez. Nem kell bosszankodnod vagy aggódnod emiatt. Röviden: amint valaki felajánl valamit Istennek, az a dolog a felajánlások körébe tartozik. Istené, és egyetlen emberhez sincs semmi köze. Egyesek talán azt mondják: „Az, ahogyan ezt Te mondod, úgy hangzik, mintha Isten erőszakkal követelné a dolog tulajdonjogát.” Ez történik? (Nem.) Az a dolog Istené, ezért felajánlásnak nevezzük. Az emberek nem nyúlhatnak hozzá, illetve nem oszthatják el tetszés szerint. Egyesek talán megkérdezik: „Hát nem pazarlás ez?” Még ha az is, nem a te dolgod. Mások talán a következőt mondják: „Amikor Isten a mennyben van és nem testesült meg, nem tudja élvezni, illetve hasznosítani az emberek által Neki felajánlott dolgokat. Akkor mi a teendő?” Ez könnyedén megoldható: ott van Isten háza és a gyülekezet, hogy az alapelvekkel összhangban kezelje ezeket a dolgokat; neked nem szükséges emiatt bosszankodnod vagy aggódnod. Összefoglalva: függetlenül attól, hogy miként kezelnek egy dolgot, amint az a felajánlások kategóriájába esik, amint felajánlásnak minősül, annak semmi köze az emberhez. És mivel a dolog Istené, az emberek nem tehetnek vele azt, amit akarnak – ha így tesznek, annak következményei lesznek. Az Ótestamentum korában az őszi aratás idején az emberek mindenféle dolgokat ajánlottak fel az oltárokon. Egyesek gabonát, gyümölcsöket és különféle egyéb terményeket ajánlottak fel, míg mások tehenet és bárányt. Isten élvezte ezeket? Eszik ilyesmiket? (Nem.) Honnan tudod, hogy nem? Láttad? Ez a te elképzelésed. Azt mondod, Isten nem eszi meg ezeket – nos, hogy éreznéd magad attól, ha beleharapna? Ez ellentétes lenne az elképzeléseiddel és a képzelgéseiddel? Vajon nem hiszik azt egyesek, hogy mivel Isten nem eszi meg, illetve nem élvezi ezeket a dolgokat, nem kell felajánlani őket? Hogy lehettek ilyen biztosak ebben? Azért mondjátok, hogy „Isten nem eszi meg őket”, mert azt hiszitek, hogy Ő szellemi test és nem tud enni, vagy mert azt hiszitek, hogy Isten identitása Isten, nem hús-vér test és nem halandó, és nem kellene efféle dolgokat élveznie? Vajon szégyenletes az, ha Isten élvezi az emberektől kapott felajánlásokat? (Nem.) Vajon akkor az emberek elképzeléseivel nem egyeztethető össze, vagy pedig Isten identitásával nem egyeztethető össze? Pontosan melyik? (Az embereknek nem kellene ezt megtárgyalniuk.) Így van – ez nem olyasmi, amivel az embereknek foglalkozniuk kellene. Nem neked kell eldöntened, hogy Istennek élveznie kell őket, avagy nem kell élveznie őket. Azt tedd, amit tenned kell: teljesítsd a kötelességedet, és tégy eleget a felelősségeidnek és a kötelezettségeidnek – ez elég lesz. Ezzel bevégezted a feladatodat. Az, hogy miként kezeli majd Isten ezeket a dolgokat, az Ő dolga. Nem kritika tárgya, hogy Isten megosztja-e őket az emberekkel vagy hagyja megromlani, illetve, hogy élvez-e egy keveset belőlük vagy vet-e egy pillantást rájuk, ami a jogában áll. Istennek megvan a szabadsága, amikor arról van szó, hogy miként kezeli ezeket a dolgokat. Ez nem olyasmi, amivel az embereknek foglalkozniuk kell, és nem is olyasmi, amiről ítéletet kellene alkotniuk. Az embereknek nem szabad önkényesen képzelődniük ezekről a dolgokról, még kevésbé szabad önkényesen ítélkezniük felettük vagy ítéletet mondaniuk róluk. Most már értitek? Hogyan kellene kezelnie Istennek az emberektől kapott felajánlásokat? (Úgy fogja kezelni őket, ahogyan csak akarja.) Így van. Azoknak, akik ezt így értelmezik, normális józan eszük van. Isten úgy fogja kezelni ezeket a dolgokat, ahogyan Ő akarja. Lehet, hogy rájuk pillant, vagy lehet, egyszerűen rájuk sem néz, illetve egyáltalán nem vesz róluk tudomást. Csak azzal foglalkozzatok, hogy felajánlásokat tegyetek, amikor eljön az ideje, és tegyetek felajánlásokat, amikor szeretnétek, Isten követelményei szerint, és eleget téve az ember felelősségének. Azzal ne törődjetek, hogy Isten miként kezeli ezeket a dolgokat és miként bánik velük. Röviden: elég az, ha a tetteitek Isten követelményeinek tartományán belüliek, megfelelnek a lelkiismeret mércéjének, valamint megfelelnek az emberiség kötelességének, kötelezettségének és felelősségének. Az, hogy Isten miként kezeli ezeket a javakat és hogyan bánik velük, a saját ügye, az embereknek pedig egyáltalán nem szabad ítéletet hozniuk vagy ítéletet mondaniuk erről. Mindössze pár másodperc alatt nagy hibát követtetek el. Megkérdeztem tőletek, hogy élvezi-e vagy megeszi-e Isten ezeket a dolgokat, ti pedig azt mondtátok, hogy nem eszi meg és nem élvezi őket. Mi volt a hibátok? (Az, hogy ítélkeztünk Isten felett.) Elhamarkodott behatárolás és elhamarkodott ítélkezés volt, ez pedig azt bizonyítja, hogy az embereknek belül még mindig követeléseik vannak Istennel szemben. Számukra helytelen az, ha Isten élvezi ezeket a dolgokat, és helytelen az, ha nem teszi. Ha élvezi, ezt mondják: „Te szellemi test vagy, nem hús-vér, halandó. Miért élveznéd ezeket a dolgokat? Ez oly elképzelhetetlen!” Ha pedig Isten nem törődik ezekkel a dolgokkal, az emberek majd a következőt mondják: „Fáradságosan munkálkodtunk, hogy felajánljuk Neked a szívünket, Te pedig még csak egy pillantást sem vetettél az általunk felajánlott javakra. Törődsz Te egyáltalán velünk?” Az embereknek itt is van mondanivalójuk. Ez a józan ész hiánya. Összegezve: milyen hozzáállással kellene kezelniük az embereknek ezt a dolgot? (Az emberek ajánlják fel Istennek, amit kell, azt illetően pedig egyáltalán ne legyenek elképzeléseik és képzelődéseik, és ne is ítélkezzenek afelett, hogy miként kezeli majd Isten ezeket a dolgokat.) Igen – az embereknek ezzel a józan ésszel kellene rendelkezniük. Ennek az Istennek felajánlott javakhoz van köze, amelyek szintén a felajánlások egyik aspektusát képviselik. Az Istennek felajánlott anyagi javak dolgok széles körét foglalják magukban. Ez azért van, mert az emberek anyagi világban élnek, és a pénz, az arany, az ezüst és az ékszerek mellett sok más dolog van, amit elég jónak és értékesnek tartanak, és amikor egyesek Istenre vagy Isten szeretetére gondolnak, hajlandóak felajánlani Istennek azt, amit drágának és értékesnek tartanak. Amikor ezeket a dolgokat felajánlják Istennek, azok a felajánlások körébe tartoznak; felajánlásokká válnak. Azzal egyidejűleg pedig, amint felajánlásokká válnak, Istentől függ majd, hogy miként kezeli őket – az emberek ezután nem érinthetik őket, nem emberek irányítása alá tartoznak és nem az emberek tulajdonában vannak. Ha egyszer valamit felajánlottál Istennek, az Istené, nem rajtad áll, hogy kezeld, és többé nem avatkozhatsz ebbe a dologba. Függetlenül attól, hogy Isten miként kezeli azt a dolgot vagy hogyan bánik vele, annak semmi köze az emberhez. Az Istennek felajánlott anyagi javak szintén a felajánlások egyik aspektusát képezik. Egyesek megkérdik: „Csak pénz, drága arany és ezüst ékszerek lehetnek felajánlások? Tegyük fel, hogy valaki egy pár cipőt, egy pár zoknit vagy egy pár talpbetétet ajánlott fel Istennek – ezek felajánlásoknak számítanak?” Ha a felajánlások definíciója szerint vesszük, nem számít, milyen nagy vagy kicsi, illetve milyen drága vagy olcsó valami – legyen akár egy toll vagy egy darab papír – amennyiben felajánlották Istennek, az felajánlás.
Van a felajánlásoknak egy másik aspektusa is: az Isten házának és a gyülekezetnek felajánlott anyagi javak. Ezek a dolgok is a felajánlások közé tartoznak. Miket foglalnak magukban ezek az anyagi javak? Tegyük fel például, hogy valaki vett egy autót, és miután vezette egy darabig, úgy érezte, hogy kicsit már elöregedett, és aztán vett egy újat, a régit pedig felajánlotta Isten házának, hogy Isten háza használhassa azt a munkájában. Ez az autó ezután Isten házáé. Az Isten házához tartozó dolgokat a felajánlások közé kell sorolni – ez így van. Természetesen nem csupán a készülékek és az eszközök olyan dolgok, amelyeket felajánlanak a gyülekezetnek és Isten házának, néhány más dolog is van; ez a kör elég nagy. Egyesek így szólnak: „Az a tized, amit az emberek felajánlanak mindabból, amihez hozzájutnak, felajánlás, ahogyan az Istennek felajánlott pénz és anyagi javak is; nincs kifogásunk azzal szemben, hogy ezeket a dolgokat a felajánlások közé soroljuk be, ebben nincs semmi megkérdőjelezhető. De miért tartoznak a felajánlások csoportjába a gyülekezetnek és Isten házának felajánlott anyagi javak is? Ennek nincs sok értelme.” Mondjátok meg Nekem, van értelme annak, hogy a felajánlások közé soroljuk őket? (Igen.) És miért mondjátok ezt? (A gyülekezet csak azért létezik, mert Isten létezik, és ezért bármi, amit felajánlanak a gyülekezetnek, szintén felajánlás.) Jól mondjátok. A gyülekezet és Isten háza Istenhez tartozik, és csak azért léteznek, mert Isten létezik; csak azért van olyan hely, ahol a testvérek gyülekezhetnek és lakhatnak, mert a gyülekezet létezik, valamint a testvérek összes problémáját valahol csak meg kell oldani, és a testvéreknek csak azért van igazi otthona, mert ott van Isten háza. Mindez csak Isten létezésének alapzatán létezik. Az emberek nem azért ajánlanak fel dolgokat a gyülekezetnek és Isten házának, mert az emberek a gyülekezetben hisznek Istenben és mert Isten házának tagjai – nem ez a helytálló ok. Az emberek Isten miatt ajánlanak fel dolgokat a gyülekezetnek és Isten házának. Milyen vonzata van ennek? Ki ajánlana fel könnyelműen dolgokat a gyülekezetnek, ha nem Isten miatt tenné? Isten nélkül a gyülekezet nem létezne. Ha az embereknek vannak olyan dolgaik, amelyekre nincs szükségük vagy amelyek feleslegesek számukra, kidobhatják őket vagy hagyhatják, hogy kihasználatlanul maradjanak; egyes cikkeket el is adhatnak. Mindezeket a módszereket fel lehetne használni ezeknek a dolgoknak a rendezésére, nem igaz? Akkor miért nem így kezelik őket az emberek – miért ajánlják fel inkább a gyülekezetnek? Nem Isten miatt? (De igen.) Az emberek pontosan azért ajánlanak fel dolgokat a gyülekezetnek, mert Isten létezik. Ezért mindent, amit felajánlanak a gyülekezetnek vagy Isten házának, a felajánlások közé kell sorolni. Egyesek így szólnak: „Felajánlom ezt a dolgomat a gyülekezetnek.” Ha ezt a dolgot a gyülekezetnek ajánlja fel, az azzal egyenértékű, hogy Istennek ajánlja fel, a gyülekezet és Isten háza pedig teljes felhatalmazással rendelkezik az efféle dolgok kezelésére. Amikor felajánlasz valamit a gyülekezetnek, az minden kapcsolatát elveszíti veled. Isten háza és a gyülekezet észszerűen fogja elosztani, használni és kezelni ezeket az anyagi javakat az Isten háza által megszabott alapelvek szerint. Nos, honnan származnak ezek az alapelvek? Istentől. Az e dolgok felhasználására vonatkozó alapelv lényegében az, hogy ezeket Isten irányítási tervéhez és Isten evangéliumi munkájának terjesztéséhez kell használni. Nem egy egyén, még kevésbé egy embercsoport kizárólagos használatára szolgálnak, hanem az evangélium terjesztésének munkájára és Isten házának különféle munkaelemeihez kell felhasználni őket. Ezért senkinek sem kiváltsága, hogy használja ezeket a dolgokat; a használatukra és az elosztásukra vonatkozó egyetlen alapelv és alap az, hogy ennek az Isten háza által megkövetelt alapelvekkel összhangban kell történnie. Ez észszerű és helyénvaló.
Ez a felajánlások meghatározásának három része, amelyek mindegyike a felajánlások egyik aspektusának definíciója, valamint a körük egyik aspektusa. Most már mindannyian tisztában vagytok azzal, hogy mik a felajánlások, ugye? (Igen.) Korábban voltak néhányan, akik ezt mondták: „Ez a dolog nem pénz, aki pedig felajánlotta, nem mondta, hogy Istené. Csak annyit mondott, hogy felajánlja. Akkor nem lehet Isten házának használatára, Istennek pedig még kevésbé adható oda.” Így aztán nem vették nyilvántartásba, és titokban használták a dolgot, ahogy nekik tetszett. Észszerű ez? (Nem.) Már önmagában az észszerűtlen, amit mondtak; és a következőt is mondták: „A gyülekezetnek és az Isten házának tett felajánlások közös tulajdon – bárki használhatja őket” – ami nyilvánvalóan észszerűtlen. Pontosan azért van az, hogy néhány aljas gazember, valamint egyes mohó szívű és helytelen vágyakkal rendelkező emberek kihasználják a helyzetet és arra gondolnak, hogy elragadják ezeket a dolgokat, mert a legtöbbek számára homályos és nem világos a felajánlások definíciója és fogalma. Most, hogy tisztában vagytok a felajánlások pontos definíciójával és fogalmával, fel fogjátok ismerni, amikor a jövőben ilyen eseményekkel és emberekkel találkoztok.