A vezetők és a dolgozók felelőssége (11.) Első szakasz
A legutóbbi összejövetelen a vezetők és a dolgozók felelősségének kilencedik tételéről beszélgettünk: „Isten háza különféle munkarendjeinek pontos közlése, kiadása és megvalósítása annak követelményei szerint, útmutatás, felügyelet és ösztönzés nyújtása, valamint a megvalósításuk állapotának ellenőrzése és nyomon követése.” Beszélgettünk azokról a felelősségekről, amelyeknek a vezetőknek és a dolgozóknak eleget kell tenniük, és a munkáról, amit el kell végezniük, valamint a hamis vezetők néhány viselkedésformáját is boncolgattuk. Bár nem beszéltünk annak részleteiről, hogy a vezetőknek és a dolgozóknak hogyan kell végrehajtaniuk minden egyes munkarendet, viszont beszéltünk a munkarendek végrehajtásának alapelveiről, valamint arról, hogy mit kell tenniük a vezetőknek és a dolgozóknak. A kilencedik tételről való beszélgetésünkön keresztül kaptatok-e konkrétabb, pontosabb meghatározást arról a munkáról, amelyet a vezetőknek és a dolgozóknak végezniük kell? Most már tisztában vagytok-e azzal, hogy mi az a munka, amit a vezetőknek és a dolgozóknak végezniük kell? A legfontosabb számukra az, hogy a munkát Isten követelményei és az Ő házának munkarendje szerint hajtsák végre. Alapvetően erről van szó. Most már minden világos. Hogy egy vezetőnek vagy dolgozónak milyen munkát kell végeznie Isten házában, és hogy mi a felelőssége, azt a kilencedik tételben egészen konkrétan kellett volna közölni. Az alapvetően minden részletre kiterjed. A felelősségi körük behatárolt, és az is világosan ki van fejtve, hogy milyen munkát kell végezniük, illetve hogyan kell azt végezniük. Ha most, hogy ez világosan ki van fejtve, valaki még mindig nem tudja, hogyan kell konkrét munkát végeznie, az az ő problémája, mégpedig, hogy gyenge képességű. Ő olyan fajta hamis vezető, aki nem képes munkát végezni. Van egy másik fajta hamis vezető, aki csak a saját elképzelései és képzelődései szerint szervezi a munkát, és véletlenszerűen használja az embereket, ami ahhoz vezet, hogy sok dudás lesz egy csárdában. Nemcsak hogy nem végzi el jól a munkát – teljesen összezavarja azt, és nem hagyja előrehaladni. A hamis vezetők soha nem fogják végrehajtani a munkarendet, még kevésbé fognak valós munkát végezni. Csak azt a munkát végzik, amihez kedvük van, és csak az általános ügyekkel kapcsolatos munkára összpontosítanak; amikor dolgoznak, csak ahhoz értenek, hogyan osztogassanak parancsokat, illetve kiabáljanak üres jelmondatokat és doktrínákat. Soha nem követik nyomon a munkát, és az sem érdekli őket, hogy az eredményes volt-e. Ez a hamis vezetők egyik fajtája. Egyszóval, valaki akár nem tud valós munkát végezni, akár nem végez valós munkát vezetőként – bármilyenek is legyenek a körülmények –, ha nem tud eleget tenni a vezetők és a dolgozók felelősségének, illetve nem tudja végezni Isten megbízatásának munkáját, és ha nem sikerül végrehajtania az Isten háza által elrendelt különböző részmunkákat, akkor hamis vezető.
Nos, a vezetők és a dolgozók kilenc felelősségéről folytatott beszélgetésünk, valamint a hamis vezetők különböző megnyilvánulási módjainak leleplezése révén nyertetek-e némi alapvető ismeretet és megértést arról, hogy hogyan tegyetek eleget a vezetők és a dolgozók felelősségének? (Igen.) Akkor hát könnyen elvégezhetőnek látjátok Isten házának munkáját? Magasak-e az emberrel szemben támasztott követelmények? Túlzottak-e? (Nem magasak; ezek mind olyan követelmények, amelyeknek meg tudunk felelni.) Vannak olyan vezetők és dolgozók, akik azt mondják: „Túl sok részmunka és munkatípus van, amit Isten háza megkövetel tőlünk. Minél magasabb beosztásban van egy vezető, annál szélesebb a munkaköre, és annál több részmunkáért felelős. Jól végezni azt a munkát, és látni, hogy az a Fennvaló követelményei szerint valósul meg – meghalnánk a kimerültségtől, nem igaz?” Esett-e össze bárki is a kimerültségtől, mert minden konkrét munkát jól végzett, mert minden részmunkát ott hajtott végre, ahol annak lennie kell? (Nem.) Megbetegedett-e bárki is a kimerültségtől? Van bárki is, aki annyira elfoglalt, hogy nincs ideje enni vagy aludni? (Nincs.) Lehet, hogy egyesek azt mondják: „Hogy érted azt, hogy nincs? Igenis vannak, akik kimerülnek a gyülekezeti munkában, mert hosszú ideig nem tudnak rendszeresen étkezni, vagy szabályozott módon dolgozni és szünetet tartani, kiegyensúlyozott mértékű munkával és pihenéssel. Odajutnak, hogy megbetegednek a kimerültségtől.” Hallottatok már ilyen helyzetről? (Nem.) Van-e olyan érzése valakinek, hogy miután meghallgatta a kilencedik tételt, és látta az Isten házában végzett különböző részmunkák konkrét tartalmát, valamint Isten házának a vezetőkre és a dolgozókra vonatkozó, e konkrét munka végzéséhez szükséges kötelező normáit, félelem és rettegés töltötte el? Érezte-e úgy, hogy „Nem könnyű vezetőnek vagy dolgozónak lenni. Egészséges test, jó képesség, nyílt természetű szív, valamint emberfeletti energia és erő hiányában ki tudná jól végezni a munkát?” Volt már valakinek ilyen gondolata? Megalapozott ez? (Nem.) Mitől lesz megalapozatlan? Először is, amikor a vezetők és a dolgozók Isten házának munkáját végzik, függetlenül attól, hogy milyen rangúak, és hogy a felelősségük széles körű-e vagy csak egyetlen részmunkára terjed ki, legalább az elsődleges munkájukat, legfeljebb egy vagy két további részmunkával együtt jól kell, hogy végezzék. Még ha széles körű munkával bízzák is meg őket, ez nem jelenti azt, hogy széles körű nyomon követést, illetve irányítást kell biztosítaniuk. Arra kell összpontosítaniuk, hogy átvegyék a legfontosabb munkák irányítását, illetve egyidejűleg foglalkozzanak bizonyos részmunkák gyenge pontjaival. Lehet, hogy egyesek tele vannak energiával, erős a felelősségérzetük és jó képességgel rendelkeznek, képesek széles skálájú, sokrétű munkát végezni, a fő munkájuk azonban elsősorban csak egy-két részmunkából áll. Más munkával kapcsolatban csak érdeklődniük, kérdezősködniük kell, meg kell próbálniuk megérteni azt, és csak azokat a problémákat kell megoldaniuk, amelyeket felfedeznek. Ez az egyik része. Másrészt, még ha egyidejűleg több részmunkával foglalkoznak, akkor is csak az elsődleges felügyelőkre kell támaszkodniuk, hogy elvégezzék ezeket a részmunkákat. Mindössze annyit tesznek, hogy felügyelik a különböző részmunkákat, ellenőrzik és irányítják azokat; a fő munka, amelyet maguknak kell elvégezniük, még mindig egyetlen részmunka. És vajon kimerülne az ember egyetlen részmunka végzésében? (Nem.) Ha az illető megfelelő képességű, és az elméje rugalmas, akkor észszerűen fogja intézni a munkát az időbeosztás és a hatékonyság szempontjából. Nem egy szervezetlen összevisszaságban lesz, ahol nincs előrehaladás. Nem tűnik majd nagyon elfoglaltnak – egy meghatározott napirend szerint fog dolgozni –, a munka viszont hatékony lesz, és jó eredményekkel fog járni. Ez egy képességgel rendelkező ember, aki tudja, hogyan kell észszerűen beosztani a munkaerőt és az időt. A képesség nélküli vagy gyenge képességű emberek, bármilyen munkát is végeznek, zűrzavarosak. Mindennap meglehetősen elfoglaltak, de hogy mi foglalja le őket, azt ők maguk sem tudják biztosan megmondani. Nincs napirendjük, fogalmuk sincs az időről; elég korán kelnek és elég későn fekszenek le; nem tudnak rendszeres időközönként étkezni – de a munka hatékonyságát tekintve nem is végeznek valós munkát. Ez nem egy túlságosan gyenge képesség esete? (De igen.) Az ilyen emberek látszólag mindennap pihenés nélkül sürögnek-forognak, a munka lényegét azonban nem tudják megragadni, azt sem tudják megkülönböztetni, hogy mi a sürgős és mi az, ami várhat, és a problémamegoldásban sem hatékonyak. Ez lelassítja a munkát. Majd’ szétrobban a szívük a szorongástól, és kifekélyesedik a szájuk. De még az ilyen esetekben sem esnek össze a kimerültségtől. A gyenge képességű emberek napi nyolc óránál többet is dolgozhatnak, a munkájuk hatékonysága mégis sokkal gyengébb, mint a jó képességű embereké. Úgyhogy elfoglaltak kell, hogy legyenek, nemde? Annak kellene lenniük – nem tudnak eredményt elérni, még akkor sem, ha elfoglaltak; ha nem lennének elfoglaltak, megbénulna a munka. Olyasvalaki ez, aki annyira gyenge képességű, hogy nem alkalmas arra, hogy értsen a munkához, illetve képtelen elvállalni azt. Továbbá Isten házának munkája sok részmunkát foglal magába, a személyzeti és időbeli követelmények pedig egy kissé szigorúak. A legtöbb ember esetében, amikor kicsit elfoglaltabb, az azért van, hogy kiválóságra és jó eredményekre törekedjen, mivel Isten házának munkája különbözik a nem hívő világ vállalkozásainak és gyárainak munkájától. Azok gazdasági hasznot követelnek, míg mi a munka eredményeit hangsúlyozzuk. De mivel a legtöbb ember gyenge képességű, elvtelen és rendkívül alacsony hatékonyságú a munkájában, több időbe telik, mire eredményt ér el. Nincsenek-e most többségeteknek negatív gondolatai a vezetők és a dolgozók felelősségéről? Egyvalami biztos: a vezetők és a dolgozók nem fognak összeroskadni a kimerültségtől, ha Isten házának követelményei szerint dolgoznak. Ezeken a külső, objektív tényezőkön kívül még van valami, amiben biztosak lehettek: ha egy embernek van terhe és van bizonyos képessége – és ne hagyjátok figyelmen kívül a tényt, hogy ott van a Szentlélek munkája –, akkor bizonyos problémákkal kapcsolatban, amelyeket nem tud elképzelni vagy előre látni, és bizonyos dolgokkal kapcsolatban, amelyeken még nem ment keresztül, és amelyekről nincs tapasztalata, a Szentlélek állandóan emlékeztetni fogja, bármikor megvilágosítva és segítve őt. A gyülekezet munkája nem teljes mértékben az emberi erőn, energián és az elvégzendő terheken múlik – egy részének a Szentlélek munkájára és vezetésére kell támaszkodnia, ahogyan azt a legtöbb ember megtapasztalta. Tehát akárhogyan is nézi az ember, a felelősségének való eleget tevés olyasmi, amit egy vezetőnek vagy dolgozónak el kellene érnie. Ez nem egy többletkövetelmény velük szemben. Amikor a nem hívők a világban dolgoznak, azt a személyes képességük alapján teszik. Isten házában kötelességet végezni más: az ember nem csak a képességére alapozva teszi azt – az igazságalapelvek megértésére is támaszkodnia kell, ha eredményeket akar elérni. Olykor kölcsönösen segítenie is kell másokon, és harmonikusan együtt kell működniük, ha jól akarják végezni a kötelességét. Lehet, hogy egyesek azt kérdezik: „Az Isten házában való munka megköveteli-e tőlünk, hogy »hajoljunk bele a feladatba, és törekedjünk arra, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk halálunk napjáig«? »A tavasz selyemhernyói addig szőnek, míg meg nem halnak« – azt kell elérnünk? Isten háza csak akkor végez velünk, amikor már a halálunkon vagyunk a kimerültségtől?” Ezt követeli meg Isten az embertől? (Nem.) A vezetők és a dolgozók felelősségével kapcsolatos követelményekről szóló beszélgetésünk célja csupán az, hogy tisztánlátást és megértést nyújtson az embereknek arról, hogy miként működjenek együtt Isten munkájával az Általa megkövetelt igazságalapelvek és munkamódszerek szerint, hogy az Ő munkája rendezett, hatékony módon haladhasson előre, és hogy az Ő munkája és szavai képesek legyenek jobb eredményeket elérni az Ő választott népében. Ennek egyik aspektusa a munka kifejtéséről és terjesztéséről szól; a másik pedig arról, hogy Isten munkája és szavai elérjék azt a hatást, amelyet az Őt követőkön el kell érniük. Ez a vezetők és a dolgozók felelőssége, és ez az, amit a munkájuk során el kell érniük.
Tizedik tétel: Isten háza különböző anyagi javainak (könyvek, különböző felszerelések, gabona és így tovább.) megfelelő védelme és észszerű elosztása, valamint rendszeres ellenőrzések, karbantartás és javítás végzése a károk és a pazarlás minimalizálása érdekében; továbbá annak megakadályozása, hogy gonosz emberek birtokba vegyék ezeket
Ma tovább fogunk lépni, hogy a vezetők és a dolgozók felelősségének tizedik tételéről beszélgessünk: „Isten háza különböző anyagi javainak (könyvek, különböző felszerelések, gabona és így tovább.) megfelelő védelme és észszerű elosztása, valamint rendszeres ellenőrzések, karbantartás és javítás végzése a károk és a pazarlás minimalizálása érdekében; továbbá annak megakadályozása, hogy gonosz emberek birtokba vegyék ezeket.” A kilencedik tétel egy viszonylag átfogó követelmény a vezetőkkel és a dolgozókkal szemben. A tizedik tétel a munka egy másik jelentős fejezete, amely a vezetők és a dolgozók felelősségére vonatkozó újabb konkrét követelményt tartalmaz. A munkának ez a része olyan javakat érint, amelyek Isten házához tartoznak, melyeknek egy részét a kötelességeiket teljes munkaidőben végző emberek létszükségleteinek kielégítésére vásárolják, másik részük pedig olyan felszerelések, anyagok stb., amelyeket az evangélium terjesztésének munkájához vásárolnak. Vannak még Isten szavait tartalmazó könyvek és néhány olyan dolog, amely a testvérek életbe való belépésével kapcsolatos, és amelyeket Isten házának kell megőriznie. Ezek olyan javak, amelyek az emberek Istenbe vetett hitével kapcsolatosak. Összesen három kategória van: az élethez szükséges javak, a munkához szükséges javak és az Istenbe vetett hithez szükséges javak. Akár Isten háza vásárolja ezeket a javakat, akár a testvérek ajánlják fel, amint azok Isten házának birtokába kerülnek, az anyagi javak vezetők és dolgozók általi kezelésének és elosztásának kérdéséhez fognak kapcsolódni. Bár ez a munka kívülről nézve nem tűnik olyan fontosnak a gyülekezeti élethez, az adminisztratív munkához, illetve a szakmai munkához viszonyítva, és nem olyasmi, amit napirendre kell tűzni, mégis fontos munka, amit a vezetőknek és a dolgozóknak el kell végezniük. Isten házának különböző javai hozzátartoznak a kötelességeket végző személyzet munkájához, életéhez, tanulmányaihoz és minden ilyesmihez, ezért azok védelme és észszerű elosztása nagyon fontos, és nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Megfelelő védelem
Vezetőként és dolgozóként a gyülekezet adminisztratív munkájának jó elvégzésénél és a gyülekezeti élet jobbításánál is központibb helyet foglal el az evangéliumterjesztési munka, valamint a hozzá kapcsolódó különböző munkák jó elvégzése. Ezenkívül Isten házának különböző anyagi javait is megfelelően kell kezelni. Ezeket a javakat jól meg kell védeni; ne hagyjátok, hogy megpenészedjenek, vagy rovarok lepjék el őket, és ne engedjétek, hogy az emberek úgy vegyék birtokba őket, mintha a magántulajdonuk lenne. Isten házának konkrét követelményei és lépései is vannak arra vonatkozóan, hogy a vezetőknek és a dolgozóknak hogyan kell jól végezniük ezt a munkát. Azzal kell kezdeniük, hogy ellenőrzik, hogy az ezeket a javakat kezelő személyzet megfelelő-e, felelős emberek-e, és hogy tudják-e, miként kell kezelni azokat, valamint képesek-e szorgalmasan eleget tenni a felelősségüknek – hogy ezek a javak biztonságban lesznek-e a kezükben. Például a gabona tárolásakor nedves-e az a hely, ahol az esős évszakban tartják, amikor párás az időjárás és sok az eső? Azok az emberek, akik ezt irányítják, időben ellenőrzik-e? Ha a gabona nedves lesz, kiviszik-e száradni? Olyan lelkiismeretesen kezelik-e ezeket a dolgokat, mintha a sajátjaik lennének? Van-e ilyen emberi mivoltuk? Van-e bennük ilyen hűség? Azzal kell kezdeniük, hogy ellenőrzik azokat az embereket, akik ezeket a dolgokat kezelik, hogy lássák, milyen az emberi mivoltuk, van-e lelkiismeretük és erényesek-e. Ha úgy tűnik, hogy egy embernek jó az emberi mivolta és jószívű, és a többség jó véleménnyel van róla, de te még nem tudod, hogy alkalmas-e Isten háza javainak kezelésére, akkor mit tegyél? Nyomon kell követned, ellenőrizned és felügyelned kell a dolgokat. Egy kis idő elteltével utána kell kérdezned a dolgoknak, hogy lásd, a gondnok eleget tett-e a felelősségének. A gabona esetében például a legnagyobb gondot a nedvesség jelenti. A gondnoknak ellenőriznie kell, hogy a magtárban van-e nedvesség, hogy a gabonában előfordulhatnak-e rovarok, és keresnie kell valakit, aki ért az ilyen dolgokhoz, hogy tanácsot kérjen tőle, és megértse, hogy milyen praktikák biztosíthatják, hogy a gabona ne legyen nedves és ne penészedjen meg, illetve ne lepjék el a rovarok. Miután elraktározták a gabonát, ellenőrizze gyakran a magtárat, illetve nyissa ki az ablakokat, hogy szellőzzön. Igazából így tenne eleget a felelősségének. Ha a gondnok kezdeményezi ezeknek a dolgoknak az elvégzését anélkül, hogy sürgetni vagy emlékeztetni kellene, akkor megbízható, ami megnyugtató. Mi a helyzet azokkal az emberekkel, akik a különböző típusú felszereléseket védelmezik – alkalmasak-e a munkára? Még nem tudod; őket is ellenőrizned kell. Hogyan védelmezik a legtöbb felszerelést – az elektronikát, a bútorokat, a létesítményeket stb. –, ha azokat rendszerint nem használják? Vajon vigyáz rájuk a gondnok, és karbantartja őket? Ellenőrzi-e rendszeresen az elektronikát, bekapcsolja és beindítja-e? Ha körbeérdeklődsz, megtudhatod, hogy ezeknek a dolgoknak a gondnoka rendszeresen teszi ezt. Lehet, hogy ezek a dolgok csak ott állnak használatlanul, de nincs rajtuk por, ami azt jelenti, hogy valaki gyakran jön, hogy vigyázzon rájuk – látni fogod, hogy a gondnokuk jó, hogy eleget tesz a felelősségének. Ezután megnyugodhatsz. Vannak Isten szavait tartalmazó könyvek is. Mindegyikhez nehéz hozzájutni, ráadásul az Isten szavait tartalmazó könyvek minden Istenben hívő számára fontosabbak, mint bármi más – fontosabbak, mint a gabona, az elektronika vagy bármely más hasonló javak. Tehát ezekkel a dolgokkal kapcsolatban annál inkább kell találnod egy alkalmas embert, aki kezeli őket, valamint egy alkalmas helyet a tárolásukra. Megfelelő szellőzésre, felügyeletre és ellenőrzésre is szükség van – nem lehet hagyni, hogy a könyvek nyirkosak vagy nedvesek legyenek, illetve hogy az egerek megrágják őket. Ezekre a dolgokra mind oda kell figyelni. Nos, megfelelőek-e a munkára az ilyen javakat kezelő emberek? Ezt is gyakran kell ellenőrizni. Ha a gondnokok lusták, hanyagok és figyelmetlenek, egyes javak károsodni fognak, ha nem a nedvesség és a penész, akkor a rovarok miatt. Ezek mind a vezetők és a dolgozók hanyag ellenőrzése és felügyelete által okozott veszteségek. Ha a gondnokok megfelelően gondoskodnak ezekről a javakról, akkor a vezetők és a dolgozók ezen felelőssége teljesül. Függetlenül attól, hogy ezek a javak nagyok vagy kicsik, és hogy gyakran használják-e őket vagy sem, mindaddig, amíg Isten házának javai közé tartoznak, el kell intézni, hogy valaki kezelje őket. A javaknak biztonságban kell lenniük, függetlenül attól, hogy milyen fajtájúak és hol tárolják őket, és biztosítani kell, hogy semmi bajuk ne essen. Ezt jelenti hűségesnek és felelősségteljesnek lenni. Mit kell tenni, ha a dolgokat kezelő személyről kiderül, hogy nem megfelelő? Azonnal ki kell igazítani a számára kijelölt kötelességet, és találni kell valakit a helyére. Vannak például olyanok, akik semmittevők, akik enni szeretnek, de dolgozni nem, és semmilyen felelősséget nem vállalnak. Hanyagul bánnak a gyülekezet dolgaival, mintha köztulajdon lenne, azt gondolva, hogy amíg azok nem vesznek el, addig rendben van. Nem érdekli őket és nem is kérdezősködnek arról, hogy ezek a dolgok penészesek vagy bogarasak-e, illetve hogy valamelyik megrongálódott-e. Valahányszor megkérdezed őket, azt mondják, hogy ellenőrizték őket, és minden rendben van. Valójában már régóta nem voltak ellenőrizni a dolgokat. Aztán eljön a nap, amikor valaki hirtelen felfedezi, hogy a gabona megpenészedett, és néhány felszerelés huzalait megrágták az egerek, sőt még az Isten szavait tartalmazó könyvek is annyira átnedvesedtek, hogy elmosódott és homályos lett bennük az írás. Vajon nem túl késő csak ekkor fedezni fel ezeket a dolgokat? (De igen, a kár már megtörtént.) Ez a nem megfelelő kezelés eredménye. Hát nem alkalmatlan-e akkor az azokat kezelő személy? Hát nem silány az emberi mivolta, és nem erkölcstelen? (De igen.) A nem hívők erkölcstelennek neveznék az ilyen embereket; mit mondunk mi? Hogy ennek az embernek rossz az emberi mivolta, hogy nem hűséges. Még ennek a kis felelősségnek sem tud eleget tenni; még azt sem tudja elvégezni, amit valaki, aki csak egy kicsit is fáradozik, akinek csak egy kis lelkiismerete és emberi mivolta van, megtehetne. Vajon még mindig Istenben hívő? Még a nem hívők is azt a nézetet vallják, hogy „tégy meg mindent, hogy hűségesen kezeld mindazt, amit mások rád bíztak” – ez az ember még a nem hívők minimális erkölcsi normájának sem felel meg, így nyilvánvalóan alkalmatlan arra, hogy a javakat kezelő személyzet tagjaként szolgáljon. Az alkalmatlan emberekkel azonnal foglalkozni kell, és megfelelő embereket kell találni a helyükre. Ha nem bízol meg a javakat kezelő személyzetben, és nincs időd arra, hogy te magad ellenőrizd a dolgokat, vagy valamilyen, körülményekből adódó okból nem tudod nyomon követni és ellenőrizni a dolgokat, akkor ebben az esetben mi a teendő? Megkérheted a dolgokat kezelő személyt, hogy írjon garancialevelet arra vonatkozóan, hogy ha az általa kezelt javakban kár keletkezik, azt ő fizeti ki, illetve hajlandó bármilyen büntetést elfogadni Isten házától. Ezt az adminisztratív rendszer szerint kell megoldani. Ha egy vezető vagy dolgozó képes a munkáját ilyen szinten végezni, akkor eleget tesz a felelősségének.
Isten házának bármely anyagi java, legyen az nagy vagy kicsi, drága vagy olcsó, akár hasznos a számodra, akár nem, a te felelősséged, ha neked kell kezelned azt. Ez a munka a vezetők és a dolgozók felelősségi körébe tartozik, ezért találnod kell egy alkalmas személyt és egy alkalmas helyet arra, hogy megfelelően védve legyen. Ne hagyd, hogy Isten házának javai megsérüljenek. Például az Isten szavait tartalmazó könyvek védelme esetében – ha egy vezető vagy dolgozó gondoskodott a megfelelő személyzetről, akkor is időről időre utána kell kérdeznie: „Sok könyv volt kiadva mostanában, de ne legyetek figyelmetlenek, még ha kevesebb is maradt belőlük. A könyvek tárolásakor a legfontosabb, hogy ne hagyjátok, hogy átnedvesedjenek, vagy a nap károsítsa őket, illetve ne hagyjátok, hogy összenyomódjanak és deformálódjanak.” Időről időre érdeklődnie és kérdezősködnie kell. Ha új könyvek érkeztek, meg kell kérdeznie, hogy mennyire vannak védve; elférnek-e mind az eredeti helyen, és ha nem, találtak-e számukra másik helyet, és milyen az a hely, biztonságos és száraz-e; jól vannak-e tárolva a könyvek; és ha az egerek aggodalomra adnak okot, szükséges-e macskát tartani. A vezetőknek és a dolgozóknak meg kell tenniük mindezeket a dolgokat, és felelősséggel tartoznak értük. Ez a munka egy kissé jelentéktelennek tűnhet, de ez is egyike azoknak a feladatoknak, amelyeket a vezetőknek és a dolgozóknak rendszeresen el kell végezniük. Ne becsüld alá – komolyan kell venni. Lehet, hogy ezek a dolgok köztulajdonban vannak, és nem képezik magánszemély tulajdonát, de jól meg kell védeni őket; függetlenül attól, hogy a jövőben hasznodra lesznek-e, és függetlenül attól, hogy használatra a tieid-e, a te felelősséged jól megvédeni őket, ez rád hárul, és nem szabad semmilyen okot vagy kifogást keresned arra, hogy ezt elhárítsd, és ne törődj vele. Amennyiben valami a te felelősséged, neked kell irányítanod, neked kell elvégezned a munkát. Mindezzel kapcsolatban neked kell kérdezősködnöd és megpróbálnod megérteni a dolgokat, illetve személyesen részt venned benne. Ha van időd elmenni a helyszínre, hogy saját magad nézd meg, az természetesen jobb lenne. Ha azonban a körülmények és a feltételek ezt nem teszik lehetővé, vagy ha túlságosan el vagy foglalva a munkáddal, akkor is időben kérdezősködnöd és érdeklődnöd kell utána, hogy Isten házának javai semmilyen módon ne sérüljenek meg, illetve ne vesszenek kárba. Ha ezt megteszed, az azt jelenti, hogy eleget tettél a vezetők és a dolgozók felelősségének.