Kilencedik tétel: Isten háza különféle munkarendjeinek pontos közlése, kiadása és megvalósítása annak követelményei szerint, útmutatás, felügyelet és ösztönzés nyújtása, valamint a megvalósításuk állapotának ellenőrzése és nyomon követése (Második rész)

Útmutatás, felügyelet és ösztönzés nyújtása a munkarendek megvalósításához, valamint a megvalósítás állapotának ellenőrzése és nyomon követése

Ma folytatjuk a beszélgetést a vezetők és dolgozók felelősségének kilencedik tételéről: „Isten háza különféle munkarendjeinek pontos közlése, kiadása és megvalósítása annak követelményei szerint, útmutatás, felügyelet és ösztönzés nyújtása, valamint a megvalósításuk állapotának ellenőrzése és nyomon követése.” Legutóbb főként a munkarendek különböző tartalmairól és konkrét tételeiről beszéltünk, amelyeket az embereknek meg kell érteniük, valamint a vezetők és dolgozók legalapvetőbb felelősségeiről, amelyek a munkarendek közlése, kiadása és megvalósítása. Ma kifejezetten arról fogunk beszélgetni, hogyan kell a vezetőknek és a dolgozóknak útmutatást, felügyeletet és ösztönzést biztosítaniuk, és hogyan kell ellenőrizniük és nyomon követniük a munkarendek megvalósításának állapotát, miután azokat kiadták. Hogyan kell a vezetőknek és a dolgozóknak kezelniük a munkarendeket, és hogyan kell pontosan megvalósítaniuk és végrehajtaniuk a munkarendeket a Fennvaló követelményeinek és a lépéseknek megfelelően, miután megértették a munkarendek jelentőségét – ezek olyan igazságalapelvek, amelyeket a vezetőknek és a dolgozóknak a közlésen keresztül meg kell érteniük, és ezen alapelveket meg kell ragadniuk ahhoz, hogy jól végezzék a gyülekezeti munka különféle tételeit. A vezetőknek és a dolgozóknak tudniuk kell, hogy Isten házának alapvető követelménye az ebben a szerepben szolgálókkal szemben főként az, hogy a különféle munkarendek köré összpontosítva végezzék munkájukat. Nem azért van, hogy a saját személyes vállalkozásukkal foglalkozzanak, vagy a saját vágyaik szerint cselekedjenek, és bizonyosan nem azért, hogy magukban ügyetlenkedjenek bármelyik munkában, amit végeznek. Természetesen az sem a cél, hogy feltaláljanak vagy alkossanak valamit. Ehelyett az a cél, hogy konkrétan és részletesen dolgozzanak Isten házának munkarendjei alapján. Hogyan kell a munkát konkrétan elvégezni? Milyen részletekkel jár ez? A válasz ezekre a kérdésekre a kilencedik felelősségkövetelményeiben található: Isten háza különféle munkarendjeinek közlése, kiadása és megvalósítása mellett a vezetőknek és a dolgozóknak útmutatást, felügyeletet és ösztönzést is kell biztosítaniuk, valamint ellenőrizniük és nyomon kell követniük a megvalósítás állapotát. Ezek a konkrét gyakorlati utak a vezetők és a dolgozók számára a munkarendek megvalósításához. Ezután egyenként fogjuk ezeket megvitatni.

A munkarendek kiadása után a vezetőknek és a dolgozóknak először el kell gondolkodniuk és beszélniük kell az abban előterjesztett különféle követelményekről és alapelvekről. Ezután utakat és gyakorlati terveket kell találniuk a munka konkrét megvalósításához. Először is tudniuk kell, mit követelnek meg a munkarendek, milyen konkrét munkát kell elvégezni, és mik az érintett alapelvek, valamint azt, hogy a munkarendek mely emberekre és a munka melyik aspektusára vonatkoznak. Ezt kell a vezetőknek és a dolgozóknak először megtenniük, miután megkapták a munkarendeket. Nem szabad csak felületesen átfutniuk a munkarendeket, majd hangosan felolvasni azokat mindenkinek, vagy továbbadni őket és mindenkit értesíteni a munkáról, és kész. Ez csupán a munkarendek közlése és kiadása; ez nem a megvalósításuk. A megvalósítás első konkrét feladata az, hogy a vezetők és a dolgozók megismerjék a munkarendek konkrét tartalmát, Isten követelményeit és céljait a gyülekezeti munka e részeire vonatkozóan, valamint e munka elvégzésének jelentőségét, majd konkrét végrehajtási és megvalósítási terveket dolgozzanak ki. Ez az első lépés. Könnyű elérni az első lépést? (Igen.) Amíg meg tudod érteni az írott szavakat és az emberi beszédet, az első lépésnek könnyen elérhetőnek kell lennie. Természetesen az első lépés teljesítése azt is megköveteli, hogy a vezetők és a dolgozók komoly, őszinte, felelősségteljes és aprólékos hozzáállással viszonyuljanak a munkához ahelyett, hogy zavarodottak, felületesek lennének, vagy csak a formaság kedvéért csinálnák. Akár említésre kerültek már korábban a munkarendek, akár nem, akár könnyű, akár némileg nehéz elérni az emberek számára, akár hajlandóak az emberek elvégezni, akár nem, a vezetőknek és a dolgozóknak semmi esetre sem szabad felületes hozzáállást tanúsítaniuk a gyülekezeti munkával szemben, pusztán néhány doktrínát hangoztatva, szlogeneket kiabálva, vagy felszínes erőfeszítéseket téve, hogy felületesen kezeljék azt. Milyen hozzáállással kell rendelkezniük az embereknek? Először is komoly, őszinte, felelősségteljes és aprólékos hozzáállással kell rendelkezniük. Vajon ennek a hozzáállásnak a birtoklása azt jelenti, hogy valaki jól tudja megvalósítani a munkarendek konkrét tételeit? Nem, ez csak az a hozzáállás, amellyel az embernek rendelkeznie kell bármilyen munka végzésekor; ez nem helyettesítheti a konkrét feladatok tényleges megvalósítását. Miután rendelkeznek ezzel a hozzáállással, és értik a munkarendek konkrét tartalmát, követelményeit és alapelveit is, a vezetők és a dolgozók számára a következő lépés az, hogy miként valósítják meg a munkarendek konkrét feladatait. Mit kell először megtenni? Megfelelően el kell végezniük az előkészítő munkát; ez nagyon fontos. Először is össze kell gyűjteniük a vezetőket, dolgozókat és felügyelőket, hogy beszélgessenek e feladatok konkrét gyakorlati alapelveiről. Ezután konkrét rendelkezéseket és terveket kell kidolgozniuk. Ugyanakkor ki kell kérniük Isten választott népének javaslatait vagy ötleteit ezekre a tervekre vonatkozóan. Ezután mindenkinek együtt kell keresnie és beszélgetnie, amíg a munkarendekben előterjesztett összes követelmény és alapelv érthetővé és világossá nem válik, és mindenki tudja, hogyan kell megvalósítani ezeket a munkarendeket és gyakorolni – ekkor a munkarendek megvalósításának kezdeti lépése befejezettnek tekinthető. Tehát, miután mindenki tudja, hogyan kell megvalósítani a munkarendeket, ez azt jelenti, hogy a munkarendek megvalósításának feladata befejeződött? Nem, nem azt jelenti. Néhány részletes kérdés és különleges helyzet nincs megemlítve a munkarendekben, de ezek olyan problémák, amelyeket ténylegesen meg kell oldani. A munkarendekről szóló közlés során a vezetőknek és a dolgozóknak fel kell tárniuk ezeket a különleges helyzeteket, ezeket a megoldandó kérdéseket, és keresniük kell az igazságot, hogy alaposan megoldják őket, és ugyanakkor konkrét megvalósítási terveket is ki kell dolgozniuk rájuk. Így, amikor a vezetők és a dolgozók minden szinten megvalósítják a munkarendeket, tudni fogják, mely alapelveket kell követniük és mely problémákat kell megoldaniuk. Ez az a minimális megértés és hozzáállás, amellyel a vezetőknek és a dolgozóknak rendelkezniük kell a munkarendekkel szemben. Ez a feladat tekinthető a kiindulópontnak ahhoz, hogy a vezetők és a dolgozók megtanulják, hogyan végezzék a gyülekezeti munkát. Keresés, közlés, útmutatás és rendelkezések meghozatala révén megtanulnak az igazságalapelvek szerint kezelni és intézni néhány tényleges nehézséget és különleges helyzetet. Csak ekkor tudják igazán megvalósítani a munkarendeket.

I. Útmutatás nyújtása

Egy feladatra vonatkozó kezdeti útmutatás nyújtása során – a különleges helyzetekre felajánlott konkrét megvalósítási tervek mellett – az átlagos képességű és viszonylag szegényes munkaképességű vezetőknek és dolgozóknak konkrétabb és részletesebb útmutatást kell adni. Bár ezek az emberek a doktrína tekintetében talán értik a feladatra vonatkozó alapelveket és konkrét megvalósítási terveket, mégsem tudják azt, hogy miként kell a gyakorlatba ültetni őket, amikor a tényleges megvalósításra kerül sor. Miként kell bánni azzal a kevés vezetővel és dolgozóval, akik szegényes képességűek és híján vannak a munkaképességnek? Egyesek azt mondják: „Ha egy gyenge képességű ember nem tudja elvégezni a munkát, miért ne keresnénk valakit jobb képességgel, hogy a helyébe lépjen?” Itt rejlik a nehézség: egyes gyülekezetek nem találnak senki jobbat. Azokban a gyülekezetekben mindenki nagyjából ugyanannyi éve hisz Istenben, és nagyjából azonos az érettsége tekintetében; különösen igaz, hogy mindenki képessége és munkaképessége átlagos. Ahhoz, hogy jobbat találj, más gyülekezetekből kellene embereket áthelyezned, de ezt nem túl kényelmes megtenni ott, és nincsenek igazán megfelelő jelöltek. Csak viszonylag megfelelő jelölteket tudsz kiválasztani a helyi gyülekezetből. Ha a munkájuk nem felel meg a megkövetelt színvonalnak, mit kell tenni ilyen helyzetekben? Konkrétan meg kell mondanod nekik, hogyan végezzék a munkát, és hogyan valósítsák meg. Meg kell mondanod nekik, kit kell kinevezni erre a feladatra és felelőssé tenni érte, és mely embereket kell kiválasztani, hogy együttműködjenek benne. Magyarázd el nekik mindezeket a részleteket, és hagyd, hogy végrehajtsák. Miért így kell ezt megtenni? Mert a helyi gyülekezet tagjainak általában csak nagyon sekélyes tapasztalatuk van, és nincs munkaképességük, ami lehetetlenné teszi a megfelelő vezetők és dolgozók kiválasztását. Csak így dolgozva lehet megvalósítani a munkarendeket. Ha nem így dolgozol és ugyanúgy kezeled ezeket az embereket, mint más vezetőket és dolgozókat, ha csak a konkrét alapelveket és terveket mondod el nekik, és nem teszel különbséget, akkor a munkarendek nem fognak megvalósulni. Ha nem figyelsz erre, az vajon nem a felelősség elhanyagolása? (De igen.) Ez a vezetők és a dolgozók felelőssége. Egyes vezetők és dolgozók azt mondják: „Mások tudják, hogyan kell megvalósítani a munkarendeket és gyakorolni; ez az ember miért nem? Ha nem tudja, nem foglalkozom vele. Ez nem az én felelősségem. Mindenesetre én megtettem, ami tőlem telt.” Megállja-e a helyét ez az érvelés? (Nem.) Például, tegyük fel, hogy egy anyának három gyermeke van, és az egyikük gyenge, mindig megbetegszik, és nem akar enni. Ha az anya megengedi ennek a gyermeknek, hogy ne egyen, az a gyermek talán nem él túl sokáig. Mit kellene tennie? Anyaként különös gondot kell fordítania erre a gyenge gyermekre. Tegyük fel, hogy az anya azt mondja: „Már az is elég jó, hogy egyenlően bánok a gyermekeimmel. Én szültem ezt a gyermeket, és ételt készítettem neki. Teljesítettem a felelősségemet. Nem érdekel, hogy eszik-e vagy sem. Ha nem eszik, hadd legyen éhes, és amikor már elég éhes lesz, enni fog.” Mit gondoltok egy ilyen anyáról? (Felelőtlen.) Vannak ilyen anyák? Csak egy buta nő vagy egy mostohaanya lenne ilyen. Ha ő a vér szerinti anya és nem buta, soha nem bánna így a saját gyermekével, igaz? (Igaz.) Ha egy gyermek gyenge, mindig megbetegszik, és nem szeret enni, az anyjának több gondot és erőfeszítést kell fordítania rá. Meg kell találnia a módját, hogy a gyermek egyen, azt kell főznie, amit a gyermek enni akar, különleges ételeket készítve neki, és amikor a gyermek nem akar enni, rá kell beszélnie. Amikor a gyermek tizennyolc-tizenkilenc éves lesz, és a teste egészséges lesz, mint egy normális felnőtté, az anya megnyugodhat és hátrébb léphet, és többé nem kell különös gondot fordítania erre a gyermekre. Ha egy anya képes így bánni egy különleges körülmények között lévő gyermekkel és teljesíteni a felelősségét, akkor mi a helyzet egy vezetővel vagy egy dolgozóval? Ha még egy anya szeretete sincs meg benned a testvérek iránt, akkor egyszerűen felelőtlen vagy. Teljesítened kell a szükséges feladatokat; figyelembe kell venned azokat a gyülekezeteket, ahol viszonylag gyenge és viszonylag szegényes munkaképességgel bíró emberek irányítanak. A vezetőknek és a dolgozóknak különleges figyelmet kell szentelniük ezeknek a dolgoknak és különleges útmutatást kell nyújtaniuk ezekben. Mire vonatkozik a különleges útmutatás? Az igazság közlése mellett konkrétabb és részletesebb iránymutatást és segítséget is kell nyújtanod, ami a kommunikáció tekintetében több erőfeszítést igényel. Ha elmagyarázod nekik a munkát és ők még mindig nem értik, és nem tudják, miként kell azt megvalósítani, vagy még ha a doktrína tekintetében értik is, és úgy tűnik, tudják, miként kell megvalósítani, de továbbra is bizonytalan vagy és aggódsz egy kicsit amiatt, hogy miként zajlik majd a tényleges megvalósítás, akkor mit kell tenned? Személyesen kell mélyen behatolnod a helyi gyülekezetbe, hogy útmutatást nyújts nekik és velük együtt valósítsd meg a feladatot. Miközben a munkarend követelményei szerint elvégzendő feladatokat illető konkrét intézkedéseket megteszed, mondd el nekik az alapelveket, mint például azt, hogy mit kell elsőként, majd azután elvégezni, és hogyan kell megfelelően elosztani az embereket – szervezd meg rendesen mindezeket a dolgokat. Ez gyakorlatilag annyit tesz, hogy útmutatást nyújtasz nekik a munkájukban, szemben azzal, hogy csak szlogeneket kiabálsz, illetve véletlenszerű parancsokat osztogatsz és kioktatod őket néhány doktrínával, majd elvégzettnek tekinted a munkádat – ez nem konkrét munka végzésének a megnyilvánulása, szlogeneket kiabálni és dirigálni az embereknek pedig nem a vezetők és a dolgozók feladata. A vezető vagy a dolgozó csak akkor távozhat, amikor a helyi gyülekezetvezetők vagy felügyelők vállalni tudják a munkát, a munka pedig a helyes útra lépett, és alapvetően nincsenek lényeges problémák. Ez az első konkrét feladat, amely említésre kerül a vezetőknek és a dolgozóknak a munkarend megvalósítását illető kilencedik felelősségében – az útmutatás nyújtása. Nos, pontosan miként kell útmutatást nyújtani? A vezetőknek és a dolgozóknak először a munkarendről való elmélkedést és beszélgetést kell gyakorolniuk, tájékozódniuk kell a munkarend különféle konkrét követelményeiről és át kell látniuk azokat, valamint meg kell érteniük és fel kell fogniuk az alapelveket a munkarenden belül. Ezután beszélniük kell a minden szinten lévő vezetőkkel és dolgozókkal a munkarend megvalósítását illető konkrét tervekről. Emellett konkrét megvalósítási terveket kell biztosítaniuk a különleges helyzetekre vonatkozóan, végül pedig részletesebb és konkrétabb segítséget és iránymutatást kell nyújtaniuk a viszonylag gyenge és viszonylag szegényes képességgel bíró vezetőknek és dolgozóknak. Ha egyes vezetők és dolgozók teljességgel képtelenek a feladat megvalósítására, ilyen helyzetekben mi a teendő? A felsőbb szintű vezetőknek és dolgozóknak mélyen be kell hatolniuk a gyülekezetbe, és személyesen kell részt venniük a feladatban, az igazság közlése révén megoldva az aktuális problémákat, és megtanítani nekik annak módját, hogy miként kell a munkát végezni és miként kell megvalósítani a munkát az alapelvekkel összhangban. Ezek a lépések világosan ki lettek fejtve szavakkal, de könnyű-e megvalósítani őket? Járnak-e nehézségekkel? Egyesek talán azt mondják: „Egyszerűnek hangzik abból, amit mondasz, de a megvalósítása nem olyan könnyű. Néha a munkarendek nagyon bonyolultak, és senki sem tudja, hogyan valósítsa meg őket!” Néhány vezető és dolgozó számára már az első feladat is – a munkarendek konkrét követelményeiről való beszélgetés és útmutatás nyújtása gyakorlatiasan – meglehetősen fáradságos. Azt mondják: „Soha nem végeztem ilyen konkrét feladatokat, ezért nem tudom, hogyan beszélgessek és nyújtsak útmutatást róluk. Csak kövessék a munkarendek pontos szavait – miről kellene beszélgetni? Nem csak formaság ez?” Nem tudják, hogyan beszélgessenek, csak szlogeneket tudnak kiabálni: „Ezt a munkát jól kell megvalósítanunk! Ez Isten követelménye velünk szemben. Mindenképpen helyt kell állnunk, teljesítenünk kell Isten követelményeit, és nem okozhatunk csalódást Isten velünk szemben támasztott elvárásait illetően. Ami a dolog hogyanját illeti, azt találjátok ki magatok.” Mi a probléma azokkal az emberekkel, akik ilyeneket mondanak? Tudják-e végezni a munkát? Van-e munkaképességük? Gyenge-e a képességük? (Igen, az.)

Nem számít, mi történik, legyen az nagy vagy kis dolog, imádkoznod kell Istenhez és kérdezned kell Tőle, valamint gondosan és alaposan kell gondolkodnod és mérlegelned, mielőtt ítéletet hozol. Ha egy személy nem rendelkezik normális gondolkodással, még életbevágóbb, hogy imádkozzon Istenhez, Isten segítségét kérve, és többet kérdezzen azoktól, akik értik az igazságot. Továbbá, a gyülekezeti munka fontos ügyeit és a kötelességek végzése során felmerülő fontos ügyeket meg kell beszélned és meg kell vitatnod az érintett személyzettel, hogy konszenzusra jussatok, és végül konkrét és megvalósítható gyakorlati tervet dolgozzatok ki. Ennek a tervnek gondos mérlegelésen és konzultáción alapuló konszenzusnak kell lennie, és meg kell állnia a helyét bármilyen szintű vezetők és dolgozók előtt. Azok, akik képesek olyan konkrét gyakorlati terveket kidolgozni, amelyek megállják a helyüket, normális gondolkodásúnak tekintendők. Ha valakinek a gondolataiban nincs semmi konkrét, amikor problémákkal szembesül, ha nem jut eszébe semmilyen konkrét gyakorlati alapelv, és csak egyszerű elméleti szlogeneket használ a problémakezelési alapelvek helyettesítésére, vajon jól tudja-e végezni a munkáját? Van-e az ilyen embernek gondolkodási képessége és képessége a dolgok végiggondolására? (Nincs.) Milyen ember az, akinek nincs gondolkodási képessége? (Gyenge képességű ember.) Ezt jelenti gyenge képességű embernek lenni. Vegyünk egy példát. Tegyük fel, hogy a tengerentúlon élsz, és egy nap hirtelen kapsz egy bírósági idézést. Ez elég váratlan és hirtelen, nemde? Először is, nem tettél semmi törvénytelent. Másodszor, nem indítottál pert, és nem hallottál arról sem, hogy bárki bármivel vádolna. Úgy kapod meg az idézést, hogy egyáltalán nem ismered az azt övező körülményeket. Mi az első érzés, amit egy átlagember érezne, amikor ilyen helyzettel szembesül? Ha jogi ügyekbe keveredik, az némi pánikot, aggodalmat és rettegést okozna; úgy érezné, hogy váratlanul érte a dolog, és nem igazán lenne kedve enni. Legyen az ember fontos vagy sem, bátor vagy félénk, felnőtt vagy kiskorú, senki sem akar ilyen helyzetbe kerülni, mert ez nem jó dolog. Ezzel a helyzettel szembesülve az emberek kétféleképpen reagálnak. Az első típusú ember így gondolkodik: „Nem tettem semmi törvénytelent, és nem sértettem meg semmilyen kormányzati előírást sem. Mitől kellene félnem? Ez egy jogállam, ahol minden bizonyítékokon alapul. Mivel nem tettem semmi rosszat, nem lesz bizonyítékuk ellenem, még ha vádat is emelnek. Nincs mitől félnem. Mit tehet egy idézés? A becsületes embernek nem kell félnie a vádaktól. Ügyvédet fogadok, hogy megvédjen; nem lesz semmi probléma.” Miután ezt végiggondolta, nem érez nyomást a szívében, és a dolog nincs hatással a mindennapi életére. Ez az egyik típusú ember reakciója. Most nézzük meg a második típusú ember reakcióját. Miután megkapta az idézést, így gondolkodik: „Nem szegtem meg semmilyen törvényt, és nem követtem el semmilyen bűncselekményt sem, szóval miről lehet szó? Lehet, hogy azért van, mert hiszek Istenben? Istenben hinni nem törvénytelen. Lehetséges, hogy valaki szándékosan hamis vádat koholt ellenem és feljelentett? Ez tűnik valószínűbbnek. De lehet, hogy valami más? Egyeztetnem kell egy ügyvéddel, és meg kell kérnem, hogy menjen el a bíróságra, hogy kiderítse, miért kaptam az idézést, és ki a felperes. A végére kell járnom ennek, mielőtt ellenintézkedésről döntök. Ha az ügyvéd azt mondja, hogy ez összefüggésben van az Istenbe vetett hitemmel, akkor gyorsan embereket kell találnom, hogy ellenintézkedést dolgozzunk ki, és sietnem kell elrejteni minden könyvet vagy egyéb, a hitemmel kapcsolatos dolgot, hogy megakadályozzam, hogy az ellenségem találjon valamit, amit felhasználhat ellenem.” Ezeket a kezdeti gondolatokat követően, bár nem vont le semmilyen végleges következtetést vagy pontos ítéletet az idézés kézhezvételével kapcsolatban, már világos elképzelése van a konkrét gyakorlati tervről: mit kell tenni az A-terv szerint, mit a B-terv szerint, és ha mindkettő megvalósíthatatlan, mit kell tennie ezután. Minden lépést alaposan és gondosan megfontol; először lecsillapítja az elméjét és gyorsan imádkozik a szívében, majd miután megnyugtatta magát, azonnal hozzáfog az ügy kezeléséhez. Egy napon belül kitalálja mindezeket a dolgokat, és tudja, hogyan tovább. Függetlenül attól, hogy mi lesz az ügy végső kimenetele, először nézzük meg ezt a két embertípust. Melyiknek van képessége a problémák végiggondolására? Melyiknek van képessége? (A második embernek.) Nyilvánvalóan a második embernek van képessége. Önmagában az, ha valakinek van bátorsága és elszántsága, amikor egy helyzettel találkozik, nem egyenlő azzal, hogy van képessége. Az embernek képesnek kell lennie gondolkodni, tisztánlátással kell rendelkezni, és képesnek kell lennie a problémák kezelésére. A gondolkodás folyamatában képesnek kell lennie konkrét ítéleteket hozni és konkrét cselekvési terveket kidolgozni. Csak az ilyen embernek van képessége. Lehet, hogy a felszínen nagyon félénknek tűnik, még kis ügyekben is óvatosan és körültekintően jár el, és a kis ügyeket jelentősnek tekinti. Azonban az a módszer és mód, ahogyan a problémákat kezeli, bizonyítja, hogy ez az ember rendelkezik gondolkodási képességgel, valamint képességgel a problémák végiggondolására és kezelésére. Ezzel szemben az első típusú ember nagyon bátor és nem fél semmitől. Amikor egy helyzettel találkozik, egyszerűen gondolkodik: „Nem tettem semmi rosszat. Bármi történjék is, mindig lesz egy rátermettebb ember, aki helyrehozza. Mitől kellene félnem?” Gondtalan és könnyű életet él, de nem ostobán bátor és buta egy kissé? Ez a típusú ember hangosan kiabál szlogeneket, és amit mond, az nem helytelen, de mi hiányzik belőle? (Nincs normális gondolkodása, és hiányzik belőle a képesség a problémák végiggondolására.) Hol nyilvánul meg a normális gondolkodásának a hiánya? Amikor egy helyzettel találkozik, legyen az valami hirtelen történt dolog, vagy olyasvalami, amiről már tudott, nem tudja végiggondolni vagy ítéletet hozni, így természetesen nem lesz terve a probléma kezelésére vagy képessége a megoldására. Ez nagyon nyilvánvaló. Kívülről ez a típusú ember ékesszólónak tűnik, képes felmondani a doktrínákat, és a morált is tudja emelni; úgy tűnik, megvan a képessége a vezetésre. Azonban, amikor problémákkal szembesül, nem látja át a problémák lényegét, és nem tud beszélni az igazságról, hogy megoldja őket. Csak néhány szót és doktrínát tud mondani, és szlogeneket kiabálni. A felszínen ravasznak tűnik, de amikor problémákkal találkozik, nem tudja elemezni vagy megítélni a problémák okait, sem felmérni a súlyos következményeket, amelyek akkor következnek be, ha a problémák tovább fejlődnek. Nem tudja rendszerezni ezeket a dolgokat az elméjében, nem is beszélve a problémák megoldásáról. Egy ilyen ember ékesszólónak tűnik, de valójában gyenge képességű, és nem tud valódi munkát végezni. Hasonlóképpen, ha a vezetők és a dolgozók, miután megkaptak egy munkarendet, csak szó szerint tudják azt elolvasni és megmagyarázni, és bár kiadják a munkarendet és beszélnek annak kulcsfontosságú pontjairól az összejöveteleken, nem tudják, hogyan hozzanak konkrét rendelkezéseket és nyújtsanak konkrét útmutatást a munkarend konkrét követelményeire, alapelveire, figyelmet igénylő ügyeire, különleges helyzeteire stb. vonatkozóan, és nincsenek terveik, nincsenek ötleteik, és nincs képességük a problémák megoldására, akkor gyenge képességűek. A munkarendek megvalósításakor az első feladat, amelyet a vezetőknek és a dolgozóknak el kell végezniük – az útmutatás nyújtása –, nem könnyű és nem egyszerű. Ez az első feladat próbára teszi, hogy egy vezető vagy dolgozó rendelkezik-e azzal a képességgel és munkaképességgel, amellyel rendelkeznie kell. Ha a vezetők és a dolgozók nem rendelkeznek ezzel a képességgel és munkaképességgel, akkor nem lesznek képesek konkrét útmutatást nyújtani a munkarendekhez, sem pedig megvalósítani azokat.

II. Felügyelet és ösztönzés nyújtása

Most pedig beszélgessünk a „felügyelet” feladatáról. Szó szerinti jelentése alapján a felügyelet ellenőrzést jelent: annak ellenőrzését, hogy mely gyülekezetek valósították meg a munkarendet és melyek nem, mi a megvalósítás állapota, mely vezetők és dolgozók végeznek valódi munkát és melyek nem, valamint hogy van-e olyan vezető vagy dolgozó, aki csupán kiadja a munkarendet, anélkül, hogy részt venne az adott feladatokban. A felügyelet egy konkrét feladat. Amellett, hogy felügyelik a munkarend megvalósítását – hogy megvalósították-e, mi a megvalósítás sebessége, a megvalósítás minősége és az elért eredmények –, a magasabb szintű vezetőknek és dolgozóknak azt is ellenőrizniük kell, hogy a vezetők és a dolgozók szigorúan követik-e a munkarendet. Egyes vezetők és dolgozók látszólag azt mondják, hogy hajlandóak követni a munkarendet, de miután egy bizonyos környezettel szembesülnek, félnek, hogy letartóztatják őket, és csak a bujkálásra koncentrálnak, régen az agyuk hátsó részébe száműzve a munkarendet; a testvérek problémái megoldatlanul maradnak, és nem tudják, hogy mit ír elő a munkarend, vagy mik a gyakorlás alapelvei. Ez azt mutatja, hogy a munkarendet egyáltalán nem valósították meg. Más vezetőknek és dolgozóknak véleményük, elképzelésük és ellenállásuk van a munkarend egyes követelményeivel szemben. Amikor a megvalósításra kerül sor, eltérnek a munkarend valódi jelentésétől, a saját elképzeléseik szerint teszik a dolgokat, csak a látszat kedvéért cselekszenek és elsiklanak a dolgok felett, csak hogy túlessenek rajta, vagy a saját útjukat járják, és úgy teszik a dolgokat, ahogyan nekik tetszik. Mindezek a helyzetek felügyeletet igényelnek a magasabb szintű vezetők és dolgozók részéről. A felügyelet célja, hogy a munkarend által megkövetelt konkrét feladatokat jobban, eltérés nélkül és az alapelveknek megfelelően valósítsák meg. A felügyelet végzése közben a magasabb szintű vezetőknek és dolgozóknak nagy hangsúlyt kell fektetniük annak felismerésére, ha valaki nem végez valódi munkát, felelőtlen és lassú a munkarend megvalósításában; ha valaki ellenálló hangulatot tanúsít a munkarenddel kapcsolatban, és nem hajlandó megvalósítani azt, vagy szelektíven valósítja meg, vagy egyszerűen egyáltalán nem követi a munkarendet, és ehelyett csak a saját vállalkozását viszi; ha valaki visszatartja a munkarendet, és csak a saját elképzelései szerint közli azt, nem hagyva, hogy Isten választott népe megismerje a munkarend valódi jelentését és konkrét követelményeit – csak ezen problémák felügyeletével és ellenőrzésével tudhatják meg a magasabb szintű vezetők, hogy mi is történik valójában. Ha a magasabb szintű vezetők nem végeznek felügyeletet és ellenőrzést, felismerhetők-e ezek a problémák? (Nem.) Nem ismerhetők fel. Ezért a vezetőknek és a dolgozóknak nemcsak közölniük kell a munkarendet és szintenként útmutatást kell nyújtaniuk, hanem szintenként felügyelniük is kell a munkát a munkarend megvalósítása során. A regionális vezetőknek felügyelniük kell a kerületi vezetők munkáját, a kerületi vezetőknek a gyülekezetvezetők munkáját, a gyülekezetvezetőknek pedig az egyes csoportok munkáját. A felügyeletet szintenként kell végezni. Mi a felügyelet célja? Annak elősegítése, hogy a munkarend tartalmát pontosan, a konkrét követelményeknek megfelelően valósítsák meg. Ezért a felügyelet feladata nagyon fontos. A felügyelet végzésekor, ha a környezet megengedi, a vezetőknek és a dolgozóknak el kell menniük a gyülekezetekbe, hogy kapcsolatba lépjenek azokkal, akik a tényleges munkát végzik. Kérdéseket kell feltenniük, figyelniük és érdeklődniük kell, meg kell ismerniük és fel kell fogniuk a munka megvalósításával kapcsolatos helyzetet. Ugyanakkor tájékozódniuk kell arról is, hogy a testvéreknek milyen nehézségeik és gondolataik vannak ezzel a munkával kapcsolatban, és hogy megértették-e ennek a munkának az alapelveit. Ezek mind konkrét feladatok, amelyeket a vezetőknek és a dolgozóknak el kell végezniük. A vezetőknek és a dolgozóknak különösen azoknak a munkáját kell felügyelniük és irányítaniuk, akik viszonylag gyenge képességűek és emberi mivoltúak, akik valamelyest felelőtlenek, hűtlenek és viszonylag lazák a munkájukban. Hogyan kell végezni a felügyeletet és az irányítást? Tegyük fel, hogy ezt mondod: „Siess! A Fennvaló várja a munkajelentésünket. Ennek a munkának határideje van; ne húzd az időt!” Működne ez az ösztönzési mód? Az ösztönzés csupán annyit jelent, hogy egy kicsit noszogatjuk őket, és ennyi? Mi a jobb módja az ösztönzésnek? Amikor dolgoztok, a feladataitok közé tartozik az ösztönzés is? (Igen. Ha látom, hogy egyes feladatokat nem végeznek el azonnal, megpróbálom megérteni, hogy miért nem teszik, és nyomon követem a munkájukat.) Ha olyasvalakit látsz, aki nem tudja, hogyan kell végezni a munkát, konkrét útmutatást és segítséget kell nyújtanod neki, és irányítanod kell őt. Ha azt látod, hogy valaki laza, meg kell metszened. Ha tudja, hogyan kell végezni a munkát, de túl lusta hozzá, lassú és halogat, és elmerül a testi kényelemben, akkor szükség szerint meg kell metszeni őt. Ha a metszés nem oldja meg a problémát, és a hozzáállása nem változik, mit kell tenni? (Nem szabad hagyni, hogy végezze ezt a munkát.) Először adj neki figyelmeztetést: „Ez a munka nagyon fontos. Ha továbbra is ilyen hozzáállással kezeled, a kötelességedet elveszik, és másnak adják. Ha te nem vagy hajlandó megtenni, majd megteszi valaki más. Nem vagy hűséges a kötelességedhez; nem vagy alkalmas erre a munkára. Ha nem vagy alkalmas erre a feladatra, és nem bírod a fizikai nehézségeket, Isten háza helyettesíthet téged valaki mással, és te magad is benyújthatod a lemondásodat. Ha nem mondasz le, és továbbra is hajlandó vagy végezni, akkor végezd jól, és végezd Isten háza követelményeinek és alapelveinek megfelelően. Ha ezt nem tudod elérni, és ismételten késlelteted a haladást, ha veszteségeket okozol a munkának, akkor Isten háza foglalkozni fog veled. Ha nem tudod jól végezni ezt a kötelességet, akkor sajnos távoznod kell!” Ha a figyelmeztetés után hajlandó bűnbánatot tartani, meg lehet tartani őt. De ha ismételt figyelmeztetések után sem változik a hozzáállása, és a megbánás leghalványabb jelét sem mutatja, mit kell tenni? Azonnal el kell bocsátani őt – nem oldja ez meg a problémát? Nem arról van szó, hogy apró hibákat vagy kisebb problémákat rójunk fel az embereknek, amikor látjuk, hogy kiben vannak meg ezek; inkább arról, hogy lehetőséget adunk az embereknek. Ha hajlandóak bűnbánatot tartani és megváltoznak, sokkal jobbá válva, mint korábban, akkor tartsuk meg őket, ha egyáltalán lehetséges. Ha az ismételt lehetőségek, az igazságról való beszélgetés, a metszés és a figyelmeztetés nem működnek, és senki segítsége sem hatékony, akkor ez nem egy átlagos probléma: az illető emberi mivolta túl gyenge, és egyáltalán nem fogadja el az igazságot. Ebben az esetben nem alkalmas erre a kötelességre, és el kell küldeni. Nem alkalmas kötelesség végzésére. Így kell kezelni ezt az ügyet.

A gyülekezeti munka felügyeletekor a vezetőknek és a dolgozóknak nemcsak jártasaknak kell lenniük a különböző problémák felismerésében, hanem különös figyelmet kell fordítaniuk néhány olyan gyülekezetvezetőre is, akikkel kapcsolatban nyugtalanok, vagy akiket megbízhatatlannak találnak. Ezeket az embereket hosszabb ideig kell felügyelni és nyomon követni; nem lehet csupán alkalmanként érdeklődni náluk a helyzetről, vagy néhány szóval elintézni az ügyet és befejezettnek tekinteni. Néha szükséges a helyszínen tartózkodni a munkájuk felügyelete érdekében. Mi a célja a helyszíni tartózkodásnak? Az, hogy gyorsabban fedezd fel és oldd meg a problémákat, és hogy a munka jól legyen elvégezve. Néha nem tudod rögtön felfedezni a problémákat, amint megérkezel a munka helyszínére. Ehelyett a részletes megértés, a munka ellenőrzése és a gondos megfigyelés révén kerülnek egyes problémák fokozatosan felszínre és válnak felfedezhetővé. A helyszíni tartózkodás a felügyelet végzése érdekében nem az emberek figyelését vagy őrzését jelenti. Mit jelent a felügyelet? A felügyelet ellenőrzést és iránymutatás nyújtását foglalja magában. Azt jelenti, hogy konkrétan, részletesen érdeklődsz a munkáról, megismered és felfogod a munka előrehaladását és a munka gyenge láncszemeit, megérted, ki felelősségteljes a munkájában és ki nem, valamint ki képes elvégezni a munkát és ki nem, és így tovább. A felügyelet néha tanácskozást, a helyzet megértését és az arról való érdeklődést igényli. Néha szemtől szembeni kikérdezést vagy közvetlen ellenőrzést kíván. Természetesen gyakrabban jár együtt a felelősökkel való közvetlen beszélgetéssel, a munka megvalósításáról, a felmerült nehézségekről, problémákról stb. való érdeklődéssel. A felügyelet végzése közben felfedezheted, hogy kik azok, akik csak külsőleg erőltetik meg magukat a munkájukban és csupán felszínesen végzik a dolgokat, kik azok, akik nem tudják, hogyan valósítsanak meg konkrét feladatokat, kik azok, akik tudják, hogyan kell megvalósítani őket, de nem végzik el a valódi munkát, és más hasonló problémákat. Ha ezeket a felfedezett problémákat időben meg lehet oldani, az a legjobb. Mi a felügyelet célja? Hogy jobban megvalósítsd a munkarendet, hogy lásd, megfelelő-e az általad elrendezett munka, vannak-e figyelmetlenségek vagy olyan dolgok, amiket nem vettél fontolóra, vannak-e olyan területek, amelyek nincsenek összhangban az alapelvekkel, vannak-e eltorzult szempontok vagy hibás területek, és így tovább – ezek a problémák mind felfedezhetők a felügyelet végzésének folyamata során. De ha otthon maradsz és nem végzed el ezt a konkrét munkát, felfedezheted-e ezeket a problémákat? (Nem.) Sok problémáról a helyszínen kell érdeklődni, megfigyelni és megérteni őket, hogy megismerd és felfogd azokat. A felügyelet végzésekor ösztönöznöd kell azokat, akik a munkájukban felelőtlenek és hanyagok, megtévesztik a feletteseiket és eltitkolnak dolgokat az alattuk lévők elől, valamint felületesek és lassúak. Épp most tárgyaltunk meg néhány lépést arra vonatkozóan, hogyan kell őket ösztönözni: iránymutatást nyújthatsz nekik, beszélgethetsz velük, megmetszheted, figyelmeztetheted és elbocsáthatod őket. Könnyű végrehajtani ezeket a lépéseket? (Igen.)

III. Ellenőrzés és nyomon követés

Miután a vezetők és a dolgozók ösztönözték a munkát, a következő lépés a munka ellenőrzése. Mi a munka ellenőrzésének szokásos célja? A munka ellenőrzése annyit tesz, mint megállapítani, hogy milyen előrehaladást értek el az elrendezett feladatok, azonosítani minden olyan problémát, amelyet sürgősen meg kell oldani, és végső soron biztosítani, hogy a munka teljesen jól legyen elvégezve. Miután a munkát elrendezték, több szempontot is ellenőrizni kell: milyen szakaszba jutott az ezutáni munka, befejeződött-e, mennyire hatékony, mik az eredmények, azonosítottak-e konkrét problémákat, vannak-e nehézségek, vannak-e olyan területek, amelyek nem felelnek meg az alapelveknek, és így tovább. Az általad elrendezett munka ellenőrzése szintén konkrét és szükséges feladat. Némely vezetők és dolgozók gyakran elkövetnek egy hibát: azt hiszik, hogy miután elrendezték a munkát, a feladatuk véget ért. Úgy vélik: „A feladatom befejeződött, a felelősségemnek eleget tettem. Mindenesetre elmondtam nektek, hogyan kell csinálni. Tudjátok, mit kell tenni, és beleegyeztetek, hogy megteszitek. Nem kell aggódnom a dolgok további menete miatt; csak számoljatok be nekem, ha végeztetek.” A munka megtervezése és elrendezése után úgy vélik, hogy a feladatuk befejeződött, és minden rendben van. Nem követik nyomon és nem ellenőrzik a munkát. Ami azt illeti, hogy az általuk a feladat felelősévé kinevezett személy alkalmas-e, milyen a legtöbb ember állapota, vannak-e problémák vagy nehézségek, bíznak-e abban, hogy jól végzik a gyülekezeti munkát, vannak-e eltorzult vagy helytelen szempontok, vagy megsértik-e a Fennvalótól kapott munkarendet – ezekről nem szereznek tudomást, nem ellenőrzik és nem követik nyomon. A munka elrendezése után egyszerűen befejezettnek tekintik a feladatukat; ez nem konkrét munkavégzés. Mit kell ellenőrizni a munkában? A fő ellenőrizendő dolgok: a megvalósítási terv összhangban van-e a munkarendekkel, sérti-e a munkarendek alapelveit és követelményeit, valamint vannak-e olyan emberek, akik bomlasztanak és zavart okoznak, vakon bajt kevernek, vagy fellengzős szavakat hangoztatnak a munka során. Természetesen a munka ellenőrzése közben azt is ellenőrzöd, hogy voltak-e hibák a saját munkarend-megvalósításodban. Mások munkájának ellenőrzése valójában a saját munkád ellenőrzése is.