Az utolsó összejövetel alkalmával az antikrisztusok különböző megnyilvánulásainak tizedik tételéről beszélgettünk: „Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit.” Milyen részletek kerültek elő konkrétan a beszélgetésünk során? (Isten főként arról beszélt, hogyan kell kezelni Isten szavát.) Kapcsolódik ez a tizedik tételhez? (Igen. Mivel a „Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit” tételben az egyik antikrisztusi viselkedés az, hogy csupán meghallgatják Krisztus szavait, de nem engedelmeskednek, és nem is vetik alá magukat azoknak. Nem engedelmeskednek Isten szavainak, és nem is gyakorolnak Isten szavai szerint. Az előző összejövetelen Isten azt közölte, hogyan kezeljük Isten szavát, hogyan engedelmeskedjünk Isten szavának, valamint hogy hogyan alkalmazzuk és hajtsuk végre Isten szavát.) Megértettétek mindezeket, igaz? A legutóbbi összejövetelünk során két történetet meséltem el: az egyik Nóé története volt, a másik Ábrahámé. Ez két klasszikus történet a Bibliából. Sokan ismerik és értik ezeket a történeteket, de miután megértették őket, nagyon kevesen tudják, hogyan kell kezelni Isten szavait és követelményeit. Mi volt tehát a fő célja annak, hogy beszélgettünk erről a két történetről? Az, hogy tudassuk az emberekkel, hogy emberként és teremtett lényként hogyan kezeljék Isten szavait és követelményeit – és hogy megértsék, hogy egy teremtett lénynek milyen pozíciót kell elfoglalnia, és milyen hozzáállást kell tanúsítania, amikor Isten követelményeivel szembesül, és amikor Isten szavait hallgatja. Ezek a legfőbb dolgok. Ezt az igazságot akartam megismertetni és megértetni az emberekkel, amikor legutóbb erről a két történetről beszélgettünk. Tehát e két történet átbeszélése után most már világos számotokra, hogyan kell alávetni magatokat Krisztusnak és engedelmeskedni az Ő szavainak? Hogy milyen hozzáállást kell tanúsítaniuk az embereknek, milyen látásmóddal és állásponttal kell rendelkezniük Krisztussal és az Ő szavaival kapcsolatban, valamint hogyan kell kezelniük az Istentől származó szavakat és követelményeket, és milyen igazságokat kell megérteniük ezen belül? (Az első az, hogy őszintének kell lenni Krisztussal; a második, hogy meg kell tanulni tisztelni Krisztust; a harmadik pedig, hogy engedelmeskedni kell az Ő szavainak, és hallgatnunk kell Isten szavait a szívünkkel.) Emlékeztek ezekre a szabályokra. Ha nem beszéltem volna ezekről a szabályokról, képesek lettetek volna önállóan leszűrni őket abból a két történetből, amit elmondtam? (Csak annyit tudunk leszűrni, hogy engedelmeskednünk kell mindannak, amit Isten mond.) Csak egyszerű, dogmatikus és elméleti cselekvési módokat tudtok leszűrni; még mindig nem vagytok képesek megérteni vagy felismerni azokat az igazságokat, amelyeket keresniük kellene és meg kellene érteniük az embereknek. Beszéljünk ezért részletesen Nóé és Ábrahám történetéről.

I. Nóé hozzáállása Isten szavaihoz

Beszéljünk először Nóé történetéről. A múltkori összejövetelen nagyjából áttekintettük Nóé történetének okait és kimeneteleit. Miért nem mentünk bele a részletekbe? Mert a legtöbb ember már ismeri ennek a történetnek az okait, a kimeneteleit és a konkrét részleteit. Ha vannak olyan részletek, amelyekkel nem vagytok teljesen tisztában, megtaláljátok őket a Bibliában. A mi beszélgetésünk témái nem a történet egyes részletei lesznek, hanem az, hogy a történet főszereplője, Nóé hogyan viszonyult Isten szavaihoz, az igazság milyen aspektusait kell ebből megérteniük az embereknek, és hogy milyen volt Isten hozzáállása, mit gondolt, és hogyan értékelte Nóét, miután látta mindazt, amit Nóé tett. Ezek azok a részletek, amelyekről beszélgetnünk kell. Isten hozzáállása Nóéhoz és az Ő értékelése Nóé tetteiről elegendő ahhoz, hogy megtudjuk, milyen normákat követel Isten az emberiségtől, azoktól, akik követik Őt, azoktól, akiket megment. Van-e ebben keresendő igazság? Amiben van keresendő igazság, azt érdemes részletesen elemezni, átgondolni és átbeszélni. Nem fogjuk végigvenni Nóé történetének konkrét részleteit. Ma a Nóé Istenhez való különböző hozzáállásaiban keresendő igazságról fogunk beszélgetni, valamint Isten azon követelményeiről és szándékairól, amelyeket meg kell érteniük az embereknek Isten Nóéval kapcsolatos értékeléséből.

Nóé az emberiség egy átlagos tagja volt, aki imádta és követte Istent. Amikor Isten szavai eljutottak hozzá, ő nem lassan cselekvő, késlekedő vagy komótos hozzáállást tanúsított. Ehelyett teljes komolysággal hallgatta meg Isten szavait, nagy gonddal és odafigyeléssel hallgatta Isten minden egyes kijelentését. Figyelmesen hallgatta, és igyekezett megjegyezni mindazt, amit Isten parancsolt neki, és a legkevésbé sem mert figyelmetlen lenni. Istenfélő szívvel állt hozzá Istenhez és Isten szavaihoz, ami azt mutatta, hogy Istennek helye van az ő szívében, és hogy aláveti magát Istennek. Figyelmesen hallgatta, amit Isten mondott, a szavainak tartalmát, azt, amit Isten kért tőle. Figyelmesen hallgatta – nem elemezte, hanem elfogadta. Szívében nem volt sem elutasítás, sem ellenszenv, sem türelmetlenség; hanem nyugodtan, gondosan és figyelmesen jegyezte meg a szívében az Isten követelményeivel kapcsolatos minden egyes szót és dolgot. Miután Isten minden utasítást megadott neki, Nóé a maga módján részletesen feljegyezte mindazt, amit Isten mondott és rábízott. Ezután félretette a saját munkáit, szakított régi életének rutinjaival és terveivel, és elkezdett előkészíteni mindent, amit Isten rábízott és minden kelléket, amire szükség volt annak a bárkának a megépítéséhez, amit Isten kért tőle. Nem merte figyelmen kívül hagyni Isten egyetlen szavát sem, Isten egyetlen kérését sem, illetve egyetlen részletét sem annak, amit Isten szavai megköveteltek tőle. A maga módján feljegyezte a főbb pontjait és részleteit mindannak, amit Isten kért tőle és rábízott, majd újra és újra átgondolta őket és elgondolkodott rajtuk. Ezután Nóé elindult, hogy megkeresse azokat az anyagokat, amelyek előkészítésére Isten kérte. Természetesen, miután Isten minden utasítást megadott Nóénak, ő a maga módján részletesen megtervezte és megszervezte mindazt, amit Isten rábízott, és amire utasította. Majd lépésről lépésre végrehajtotta és megvalósította mindazt, amit eltervezett és megszervezett, valamint minden részletét és minden egyes lépését annak, amit Isten kért tőle. Az egész folyamat során Nóé minden cselekedete – legyen az nagy vagy kicsi, figyelemre méltó vagy sem az emberek szemében – az volt, amire Isten utasította, és amit Isten mondott neki és megkövetelt tőle. Mindabból, ami megnyilvánult Nóéban, miután elfogadta Isten megbízatását, egyértelmű, hogy az Isten szavaihoz való hozzáállása nem az volt, hogy pusztán meghallgatta őket, és ennyi – még kevésbé volt az, hogy miután meghallotta ezeket a szavakat, akkorra időzítette a végrehajtásukat, amikor éppen jó kedve volt, amikor a körülmények megfelelőek voltak, vagy amikor az időzítés kedvező volt ahhoz. Ehelyett félretette a saját munkáit, szakított az élete addigi rutinjával, és attól kezdve az Isten által elrendelt bárka építését tette az élete és létezése legfontosabb feladatává, és ennek megfelelően hajtotta végre azt. Az Isten megbízatásához és Isten szavaihoz való hozzáállása nem volt közömbös, felületes vagy szeszélyes, és még kevésbé volt elutasító; ehelyett figyelmesen hallgatta Isten szavait, a szívében emlékezett rájuk, és elmélkedett rajtuk. Az Isten szavaihoz való hozzáállását az elfogadás és az alávetettség jellemezte. Isten csakis ezt a hozzáállást kívánja meg egy igaz teremtett lénytől az Ő szavai iránt. Ez a hozzáállás mentes volt minden elutasítástól, felületességtől és akaratosságtól, és nem keveredett bele emberi szándék; teljes mértékben és maradéktalanul az a hozzáállás volt, amelyet egy teremtett emberi lénynek tanúsítania kellene.

Isten megbízatásának elfogadása után Nóé elkezdte megtervezni, hogyan valósítsa meg a bárkaépítést, amelyet Isten rábízott. Kereste a különböző anyagokat, valamint a bárka építéséhez szükséges embereket és eszközöket. Természetesen ez sok mindennel járt; nem volt olyan könnyű és egyszerű, mint ahogy azt a szöveg sugallja. Nem nehéz elképzelni, hogy abban az iparosodás előtti korban, egy olyan korszakban, amelyben mindent kézzel, fizikai munkával végeztek, mennyire nehéz lehetett egy ilyen bárka, egy ilyen kolosszus megépítése, ennek az Isten által rábízott bárkaépítési feladatnak a teljesítése. Természetesen az, ahogyan Nóé megtervezte, előkészítette, kialakította és beszerezte a különféle dolgokat, például az anyagokat és az eszközöket, nem volt egyszerű feladat, és Nóé talán soha nem is látott ilyen hatalmas hajót. Miután elfogadta ezt a megbízatást, Isten szavaiból a sorok között kiolvasva és az Isten által mondottakból ítélve Nóé tudta, hogy ez nem egy egyszerű dolog, nem könnyű feladat. Ez nem volt egyszerű vagy könnyű feladat – mivel járt ez? Egyrészt azt jelentette, hogy a megbízatás elfogadása után Nóénak súlyos teher nehezedett a vállára. Ráadásul, abból ítélve, hogy Isten személyesen hívta magához Nóét, és személyesen utasította őt a bárkaépítéssel kapcsolatban, ez nem mindennapi dolog volt, nem kis ügy. Az Isten által mondottak részleteiből ítélve ez nem olyan dolog volt, amit egy átlagos ember el tudott volna viselni. Az a tény, hogy Isten magához hívatta Nóét, és megbízta őt a bárka építésével, mutatja, hogy Nóé milyen fontos szerepet töltött be Isten szívében. Ami ezt az ügyet illeti, Nóé természetesen képes volt megérteni Isten szándékainak egy részét – és ezáltal Nóé felismerte, milyen élet vár rá a következő években, és tudatában volt néhány nehézségnek, amellyel szembesülni fog. Bár Nóé felismerte és megértette, milyen nagy nehézségekkel jár az, amit Isten rábízott, és milyen nagy próbatételek várnak rá, nem szándékozott visszautasítani azt, hanem inkább mélységes hálát érzett Jahve Isten iránt. Miért volt hálás Nóé? Mert Isten váratlanul rábízott egy ennyire jelentős feladatot, és személyesen mondta és magyarázta el neki minden részletét. Még ennél is fontosabb volt, hogy Isten az elejétől a végéig elmondta Nóénak az egész történetet, hogy miért kell megépíteni a bárkát. Ez Isten saját irányítási tervéhez kapcsolódott, az Ő saját ügye volt, de Isten elmondta neki ezt a dolgot, és Nóé érzékelte ennek a jelentőségét. Összefoglalva, ezekből a jelekből, Isten szavainak hangneméből és annak különböző aspektusaiból ítélve, amit Isten megosztott vele, Nóé érzékelte az Isten által rábízott bárkaépítés feladatának jelentőségét. Értékelte ezt a szívében, nem merte könnyelműen kezelni, és nem mert figyelmen kívül hagyni egyetlen részletet sem. Ezért miután Isten elmondta az utasításait, Nóé tervet készített, és nekifogott a bárka építéséhez szükséges összes előkészületnek. Keresett munkaerőt, előkészítette a különféle anyagokat, és Isten szavaival összhangban fokozatosan összegyűjtötte a különféle élőlényeket a bárkába.

A bárka építésének egész folyamata tele volt nehézségekkel. Egyelőre tegyük félre, hogyan vészelte át Nóé a süvítő szelet, a perzselő napot, a szakadó esőt, a tikkasztó hőséget és a csípős hideget, valamint a négy évszak váltakozását évről évre. Beszéljünk először arról, milyen hatalmas vállalkozás volt a bárka építése, a különböző anyagok előkészítése és az építés során felmerülő számtalan nehézség, amivel szembesült. Mik voltak ezek a nehézségek? Az emberek elképzeléseivel ellentétben egyes fizikai feladatok nem mindig sikerültek elsőre, és Nóénak sok kudarcot kellett átélnie. Amikor befejezett valamit, és az nem tűnt jónak, szétszedte. Miután szétszedte, elő kellett készítenie az anyagokat, és újra kellett kezdenie az egészet. Ez nem úgy működött, mint a modern korban, amikor mindenki elektronikus eszközökkel csinál mindent, és a beállítások elvégzése után a munka egy meghatározott program szerint zajlik. Manapság az ilyen munkát gépesítetten végzik, és ha egyszer bekapcsolnak egy gépet, az el tudja végezni a munkát. De Nóé egy primitív társadalom korában élt, ahol minden munkát kézzel végeztek. Minden munkát a saját kezeiddel kellett elvégezni, a saját szemeidre és elmédre, valamint a szorgalmadra és az erődre támaszkodva. Természetesen az embereknek mindenekelőtt Istenre kellett támaszkodniuk. Mindenhol és mindenkor Istent kellett keresniük. A különféle nehézségekkel való szembesülés során és a bárka építésével töltött napok és éjszakák folyamán Nóénak nemcsak a hatalmas vállalkozás teljesítése közben előálló különféle helyzetekkel kellett szembenéznie, hanem az őt körülvevő különféle környezetekkel, valamint mások gúnyolódásával, rágalmaival és szóbeli bántalmazásával is. Bár mi személyesen nem éltük át ezeket a jeleneteket, amikor megtörténtek, de vajon el tudunk-e képzelni néhányat a különböző nehézségek közül, amelyekkel Nóé szembesült és amelyeket átélt, és a különböző kihívások közül, amelyekkel szembe kellett néznie? Az első dolog, amivel szembe kellett néznie Nóénak a bárkaépítés során, az volt, hogy a családja nem értette meg őt. Nyaggatták, panaszkodtak, sőt még becsmérelték is őt. A második nehézség az volt, hogy a körülötte élők – a rokonai, a barátai és mindenféle más emberek – rágalmazták, kigúnyolták és megítélték őt. Nóénak azonban csak egyetlen hozzáállása volt, mégpedig az, hogy engedelmeskedik Isten szavainak, végrehajtja azokat a végsőkig, és soha nem inog meg ebben. Mit határozott el Nóé? „Amíg élek, amíg tudok mozogni, nem hagyom el Isten megbízatását.” Ez volt a motivációja, miközben végrehajtotta a hatalmas vállalkozást, a bárka megépítését. Ez volt a hozzáállása, amikor szembesült Isten parancsaival, és miután meghallotta Isten szavait. A felmerülő mindenféle probléma, nehéz helyzet és kihívás ellenére Nóé nem hátrált meg. Amikor Nóé egyes nehezebb mérnöki feladatai gyakran kudarcba fulladtak és kárt szenvedtek, még ha szomorú volt és aggódott is a szívében, ha ilyenkor Isten szavaira gondolt, és eszébe jutott minden szó, amit Isten parancsolt neki, és hogy Isten felemelte őt, akkor gyakran rendkívüli motivációt érzett: „Nem adhatom fel, nem dobhatom félre azt, amit Isten parancsolt és rám bízott. Ez Isten megbízatása, és mivel elfogadtam, mivel hallottam Isten szavait és Isten hangját, és mivel Istentől fogadtam el ezt, teljes mértékben alá kell vetnem magam; ez az, amit egy emberi lénynek el kell érnie.” Így hát bármekkora nehézségekkel is szembesült, bármilyen gúnyolódás vagy rágalom is érte, bármennyire is kimerült a teste, bármennyire is elfáradt, nem hagyott fel azzal, amit Isten rábízott, és folyamatosan észben tartotta minden egyes szavát annak, amit Isten mondott és parancsolt. Bárhogyan is változott a környezete, bármekkora nehézséggel is kellett szembenéznie, bízott benne, hogy az nem tart örökké, hogy egyedül Isten szavai nem múlnak el, és csak az valósul meg biztosan, amit Isten parancsolt. Nóéban megvolt az Istenbe vetett igaz hit és a kellő alávetettség, és folytatta a bárkaépítést, amit Isten kért tőle. Nóé napról napra, évről évre öregedett, a hite azonban nem gyengült, és nem változott a hozzáállása és az elszántsága aziránt, hogy teljesítse Isten megbízatását. Bár voltak időszakok, amikor a teste elfáradt és kimerült, megbetegedett, és a szívében gyengének érezte magát, az elszántsága és a kitartása nem csökkent Isten megbízatásának teljesítésével és az Isten szavainak való alávetettséggel kapcsolatban. A bárka építésének évei alatt Nóé gyakorolta az Isten szavaira való odafigyelést, és hogy alávesse magát azoknak, és gyakorolta azt a fontos igazságot is, hogy egy teremtett lénynek és egy hétköznapi embernek teljesítenie kell Isten megbízatását. Kívülről szemlélve az egész folyamat valójában csak egyetlen feladat volt: a bárkaépítés, az Isten által elmondottak jól és maradéktalanul történő elvégzése. De mi kellett ahhoz, hogy jól csinálja ezt a feladatot, és sikeresen be is fejezze? Nem volt szükség az emberek buzgalmára, szlogenjeire, még kevésbé néhány múló szeszélyből tett esküre, sem az embereknek a Teremtő iránti úgynevezett csodálatára. Nem volt szükség ezekre a dolgokra. A bárka építése tekintetében semmi haszna nem volt az emberek úgynevezett csodálatának, esküjének, buzgóságának és – a szellemi világukban megélt – Istenbe vetett hitének; Nóé igaz hitével és Istennek való igaz alávetettségével szemben az emberek rendkívül szegényesnek, szánalmasnak tűnnek, az általuk megértett néhány doktrína pedig kifejezetten üresnek, haloványnak, erőtlennek és gyengének tűnik – nem is beszélve arról, hogy mindez szégyenletes, megvetendő és alantas.

Nóénak 120 év kellett a bárka építéséhez. Ez a 120 év nem 120 nap volt, sem 10 év vagy 20 év, hanem évtizedekkel hosszabb idő, mint egy átlagember ma várható élettartama. Az idő hosszúságát és a végrehajtás nehézségét, valamint a vele járó mérnöki tudás nagyságrendjét tekintve, ha Nóé nem bírt volna igaz hittel, ha hite csupán egy gondolat, remények fűzése, buzgóság vagy egyfajta homályos és elvont meggyőződés lett volna, elkészült volna valaha a bárka? Ha Isten iránti alávetettsége nem lett volna más, mint szóbeli ígéret, ha csupán egy tollal írt feljegyzés lett volna, mint amilyet ti készítetek manapság, megépülhetett volna a bárka? (Nem.) Ha az általa mutatott alávetettség, amikor elfogadta Isten megbízatását nem lett volna más, mint akarat és elhatározás, egy kívánság, megépülhetett volna a bárka? Ha Nóé Isten iránti alávetettsége nem lett volna más, mint a feladás formális lépései, ráfordítás, és ár megfizetése, vagy egyszerűen több munka elvégzése, nagyobb ár megfizetése és Istenhez való hűség elméletben, és jelmondatok formájában, akkor megépülhetett volna a bárka? (Nem.) Ez túl nehéz lenne! Ha Nóé hozzáállása Isten megbízatásának elfogadásához egyfajta ügylet lett volna, ha Nóé csupán azért fogadta volna el, hogy áldásban és jutalomban részesüljön, megépülhetett volna a bárka? Egyáltalán nem! Az ember buzgósága kitarthat 10 vagy 20 évig, vagy 50-60 évig, ám amikor közel van a halálhoz, és azt látja, hogy semmit sem nyert, elveszíti hitét Istenben. Ez a buzgóság, amely kitart 20, 50 vagy 80 évig, nem válik alávetettséggé vagy igaz hitté. Ez nagyon tragikus. Eközben a Nóéban meglévő igaz hit és igaz alávetettség pontosan az, ami a mai emberekből hiányzik, és pontosan az, amit a mai emberek nem látnak, amit megvetnek, lenéznek, sőt ami miatt húzzák az orrukat. A bárkát építő Nóé történetének elbeszélése mindig lelkes beszélgetést vált ki. Mindenki tud beszélni róla, mindenkinek van valami mondandója. Arra azonban senki sem gondol, vagy nem próbálja kitalálni, hogy mi volt megtalálható Nóéban, milyen gyakorlati útja volt, milyen Isten által áhított hozzáállása volt, és hogyan tekintett Isten parancsaira, vagy milyen sajátsága volt, amikor Isten szavainak meghallásáról és gyakorlásáról volt szó. Ezért azt mondom, hogy a mai emberek alkalmatlanok Nóé történetének elbeszélésére, mert amikor bárki ezt a történetet meséli, Nóét úgy kezeli, mint aki nem több egy legendás alaknál, sőt úgy, mint egy hétköznapi öregembert fehér szakállal. Az elméjében megkérdőjelezi, hogy egyáltalán volt-e ilyen ember, hogy valójában milyen volt, és nem próbálja megbecsülni azt, ahogyan Nóé kimutatta ezeket a megnyilvánulásokat, miután elfogadta Isten megbízatását. Ma, amikor újragondoljuk Nóé bárkaépítésének történetét, mit gondoltok, ez egy jelentős vagy jelentéktelen esemény? Csupán egy hétköznapi mese egy öregemberről, aki egy bárkát épített a régmúlt időkben? (Nem.) Minden ember közül Nóé az az egyén volt, aki félte Istent, alávetette magát Neki és teljesítette Isten megbízatását, és aki a leginkább követésre méltó; elnyerte Isten elismerését, és példaképnek kellene lennie azok számára, akik ma Istent követik. S mi volt benne a legértékesebb? Csupán egyetlen magatartása volt Isten szavaival szemben: hallgatni és elfogadni, elfogadni és alávetni magát, alávetni magát mindhalálig. Ez a hozzáállás volt az, ami a legértékesebb volt mind közül, ami elnyerte számára Isten elismerését. Ha Isten szavairól volt szó, nem volt felületes, nem vette félvállról, nem vizsgálta át, nem elemezgette, nem állt ellen, nem utasította el őket gondolatban, majd szorította háttérbe az elméjében, hanem komolyan hallgatta, apránként szívébe fogadta őket, majd elmélkedett azon, hogy miként ültesse gyakorlatba, hogyan valósítsa meg, hogyan gyakorolja őket úgy, ahogyan eredetileg szánták, bármilyen eltérés nélkül. És miközben Isten szavain elmélkedett, magában azt mondta: „Ezek Isten szavai, ezek Isten utasításai, Isten megbízatása, a becsületbeli kötelességem, alá kell vetnem magam, nem hagyhatok ki egyetlen részletet sem, nem mehetek szembe Isten egyetlen kívánságával, és nem is hagyhatom figyelmen kívül egyetlen részletét sem annak, amit mondott, különben nem lennék méltó arra, hogy embernek nevezzenek, méltatlan lennék Isten megbízatására, és méltatlan lennék arra, hogy felmagasztaljon. Ha nem teljesítem ebben az életben mindazt, amit Isten mondott nekem és rám bízott, akkor meg fogom bánni. Sőt, méltatlan leszek Isten megbízatására és arra, hogy felmagasztaljon engem, és nem lesz képem visszatérni a Teremtő elé.” Minden, amit Nóé a szívében elgondolt és mérlegelt, minden nézőpontja és minden hozzáállása, mind meghatározták, hogy végül képes legyen Isten szavait gyakorlatba ültetni, Isten szavait valósággá tenni, Isten szavait valóra váltani, és elérni, hogy az ő kemény munkájával beteljesedjenek és megvalósuljanak, általa valósággá váljanak, és hogy Isten megbízása ne hiúsuljon meg. Mindazok alapján, amit Nóé gondolt, minden gondolat, amely a szívében felmerült, és az Istenhez való hozzáállása alapján, Nóé méltó volt Isten megbízatására, olyan ember volt, akiben Isten megbízott, és akire Isten jó szemmel nézett. Isten figyeli az emberek minden szavát és tettét, figyeli a gondolataikat és az ötleteiket. Isten szemében az, hogy Noé képes volt így gondolkodni, azt mutatta, hogy Isten nem választott rosszul. Nóé vállalni tudta Isten megbízatását és Isten bizalmát, és képes volt teljesíteni Isten megbízatását: Ő volt az egyetlen választási lehetőség az egész emberiség közül.

Isten szemében Nóé volt az egyetlen választási lehetőség a bárkaépítés nagyszabású vállalkozásának teljesítésére. Mit látott Nóéban? Két dolgot: igaz hitet és igaz alávetettséget. Ezek azok a normák Isten szívében, amelyeket megkövetel az emberektől. Egyszerű, nem igaz? (De, igen.) Az „egyetlen választási lehetőség” rendelkezett ezzel a két egyszerű dologgal, mégis Nóén kívül senki másban nem találhatók meg ezek. Néhány ember azt mondja: „Ez hogy lehet? Otthagytuk a családunkat és a karrierünket, lemondtunk a munkáról, a kilátásokról és a tanulásról, hátrahagytuk a vagyonunkat és a gyermekeinket. Nézd, milyen hatalmas a mi hitünk, és mennyire szeretjük Istent! Milyen aspektusokból lennénk mi alacsonyabb rendűek Nóénál? Ha Isten megkérne minket, hogy építsünk egy bárkát – nos, a modern ipar nagyon fejlett, hát nincs hozzáférésünk fához és rengeteg eszközhöz? Mi is tudunk a forró napon dolgozni, ha gépeket használunk; mi is tudunk reggeltől estig dolgozni. Mi olyan nagy dolog egy ilyen kis munka elvégzésében? Nóénak 100 évébe telt, mi viszont kevesebb idő alatt megcsinálnánk, hogy Isten ne aggódjon – nekünk csak 10 évbe telne. Azt mondtad, hogy Nóé volt az egyetlen választási lehetőség, ma viszont rengeteg tökéletes jelölt van; olyan emberek, mint mi, akik lemondtak a családjukról és a karrierjükről, akiknek igaz hitük van Istenben, akik valóban feláldozzák magukat – mind tökéletes jelöltek. Hogyan mondhattad, hogy Nóé volt az egyetlen választási lehetőség? Túl keveset gondolsz rólunk, nem?” Van-e probléma ezekkel a szavakkal? (Igen.) Néhányan azt mondják: „Nóé idejében a tudomány és a technológia még nagyon fejletlen volt, nem volt elektromosság, nem voltak modern gépek, még a legegyszerűbb elektromos fúrók és láncfűrészek, sőt még szögek sem léteztek. Hogy a fenébe tudta megépíteni a bárkát? Ma a rendelkezésünkre állnak mindezek. Vajon nem lenne számunkra hihetetlenül könnyű teljesíteni ezt a megbízatást? Ha szólna hozzánk az égből Isten, és azt mondaná, hogy építsünk egy bárkát, akkor nem is csak egyet, hanem tízet is könnyedén megépíthetnénk. Semmiség lenne, gyerekjáték. Istenem, parancsolj nekünk bármit, amit kívánsz! Bármire is van szükséged, mondd el nekünk. Egyáltalán nem lenne nehéz ennyi embernek megépíteni egy bárkát! Tíz, húsz, sőt akár száz bárkát is építhetnénk. Amennyit csak kívánsz.” Valóban ennyire egyszerűek a dolgok? (Nem.) Amikor azt mondom, hogy Nóé volt az egyetlen választási lehetőség, néhányan szembe akarnak szállni Velem, nincsenek meggyőződve erről: „Elismerően gondolsz az ókorban élőkre, mert nincsenek itt. A mai emberek ott vannak az orrod előtt, de Te nem látod, mi olyan jó bennük. Észre sem veszed, hogy mennyi jót tettek a mai emberek, mennyi jó cselekedetet hajtottak végre. Nóé csak egy apróságot tett; akkoriban nem volt ipar, és minden fizikai munka nehéz volt – vajon nem ezért tartod megjegyzésre érdemesnek azt, amit tett, nem ezért tekintesz rá példaképként, modellként, és nem ezért nem veszed észre a mai emberek szenvedéseit, az Érted fizetett árat és a mai hitünket?” Valóban így van ez? (Nem.) Függetlenül attól, hogy milyen korban vagy korszakban, milyen körülmények között élnek az emberek, ezek a tárgyi dolgok nem számítanak és az általános környezet sem; nem fontosak. Mi a fontos? Nem az a legfontosabb, hogy milyen korban élsz, vagy hogy elsajátítottál-e valamilyen technológiát, és nem is az, hogy Isten hány szavát olvastad vagy hallottad. A legfontosabb az, hogy van-e az emberekben igaz hit, hogy van-e bennük igaz alávetettség. Ez a két dolog a legfontosabb, és egyik sem hiányozhat. Ha visszakerülnétek Nóé idejébe, ki tudná közületek teljesíteni ezt a megbízatást? Merem állítani, hogy ha mindannyian közösen dolgoznátok rajta, még akkor sem tudnátok megcsinálni. Még a felét sem tudnátok elvégezni. Sokan közületek még az összes kellék előkészítése előtt elmenekültek volna, panaszkodtatok volna Istenre, és kételkedtetek volna Benne. Egy páran közületek képesek lennének éppen csak kitartani az állhatatosságuknak, a buzgalmuknak és a gondolataiknak köszönhetően. De meddig tudnátok kitartani? Milyen motivációra van szükségetek a folytatáshoz? Hány évig bírnátok ki igaz hit és igaz alávetettség nélkül? Ez a jellemtől függ. Akik jobb jellemmel és egy kis lelkiismerettel rendelkeznek, talán kibírnák nyolc-tíz, húsz-harminc, talán még ötven évig is. De ötven év után azt gondolnák magukban: „Mikor jön el Isten? Mikor jön az özönvíz? Mikor fog megjelenni az Isten által adott jel? Az egész életemet egy dologra áldoztam. Mi van, ha nem jön az özönvíz? Sokat szenvedtem egész életemben, ötven évig kitartottam – ez már elég jó. Isten nem fogja megjegyezni és elítélni, ha most feladom. Ezért mostantól a saját életemet fogom élni. Isten nem beszél, és nem reagál. Egész nap a kék eget és a fehér felhőket kémlelem, és nem látok semmit. Hol van Isten? Az, aki egyszer mennydörgött és szólt – vajon Isten volt Ő? Csak illúzió volt? Mikor lesz ennek vége? Istent nem érdekli. Bárhogyan kiáltok segítségért, csak csendet hallok, és Ő nem világosít meg, és nem vezet, amikor imádkozom. Hagyjuk is!” Vajon lenne még bennük igaz hit? Ahogy telne az idő, valószínűleg kételkedni kezdenének. Azon gondolkodnának, hogy változtassanak, kiutat keresnének, félretennék Isten megbízatását, és elengednék mulandó buzgalmukat és mulandó fogadalmaikat; mivel a saját sorsukat akarnák irányítani, és a saját életüket akarnák élni, kizárnák a gondolataikból Isten megbízatását. Amikor pedig egy napon Isten személyesen megjelenne, hogy a folytatásra ösztönözze őket, és rákérdezne a bárka építésének előrehaladására, azt mondanák: „Ó! Isten valóban létezik! Szóval tényleg van Isten. Hozzá kell látom az építkezéshez!” Ha Isten nem szólna, nem sürgetné őket, nem látnák ezt sürgős ügynek; azt gondolnák, hogy ráér. Ez egy ingatag gondolkodásmód, a vonakodó piszmogás hozzáállása – vajon ilyen magatartást kell tanúsítaniuk az igaz hittel rendelkező embereknek? (Nem.) Helytelen dolog ilyen hozzáállást tanúsítani; ez azt jelenti, hogy nem rendelkeznek igaz hittel, és még kevésbé vetik valóban alá magukat. Amikor Isten személyesen szól hozzád, a pillanatnyi buzgalmad arra utal, hogy hiszel Istenben, de amikor Isten félretesz téged, nem sürget, nem felügyel, nem tesz fel kérdéseket, akkor a hited eltűnik. Az idő előrehaladtával, ha Isten nem szólna hozzád, nem jelenne meg neked, és egyáltalán nem ellenőrizné a munkádat, a hited teljesen eltűnne; a saját életedet akarnád élni, a saját vállalkozásoddal foglalkozni, és Isten megbízatása feledésbe merülne a fejedben; a valaha volt buzgalmad, az esküid és az elszántságod semmit sem érne. Gondoljátok, hogy Isten merne egy hatalmas feladatot egy ilyen emberre bízni? (Nem.) Miért nem? (Mert nem megbízható.) Pontosan. Egy szóval: megbízhatatlan. Nem rendelkezel igaz hittel. Megbízhatatlan vagy. Így hát nem vagy alkalmas arra, hogy Isten bármit is rád bízzon. Vannak, akik azt mondják: „Miért vagyok alkalmatlan? Bármilyen megbízatást is ad nekem Isten, én végre fogom hajtani – ki tudja, talán képes leszek megcsinálni!” A mindennapi életben megteheted, hogy hanyagul végzel el dolgokat, és nem számít, ha az eredmény kicsit rosszabb lesz. Azok a dolgok azonban, amelyeket Isten bíz rád, amelyeket Isten akar megvalósítani, mikor voltak egyszerűek? Ha egy ostobára vagy egy csalóra bízná őket, olyasvalakire, aki mindenben felületesen jár el, olyasvalakire, aki miután elfogad egy megbízatást, bárhol és bármikor hajlamos rosszhiszeműen cselekedni, az nem késleltetné-e egy hatalmas feladat végrehajtását? Ha titeket kérnének arra, hogy válasszatok, ha nektek kellene rábíznotok valakire egy nagy feladatot, ti milyen emberekre bíznátok azt? Milyen embert választanátok? (Egy megbízható embert.) A minimum, hogy ennek a személynek megbízhatónak és jellemmel rendelkezőnek kell lennie, és olyannak, aki függetlenül attól, hogy mikor és mekkora nehézséggel szembesül, a teljes szívét és energiáját a rábízott feladat elvégzésébe fekteti, és számot ad neked. Tehát ha az emberek ilyen személyre bíznának egy feladatot, mennyivel inkább igaz ez Istenre! Kit választana tehát Isten ehhez a nagy eseményhez, a világ özönvíz általi elpusztításához – egy olyan eseményhez, amelyhez szükség volt egy bárka megépítésére és arra, hogy megmaradjon valaki, aki méltó a túlélésre? Először is, elméletileg olyasvalakit választana, aki méltó arra, hogy megmaradjon, aki méltó arra, hogy a következő korszakban éljen. A valóságban ennek a személynek először is tudnia kell engedelmeskedni Isten szavainak, igaz hittel kell rendelkeznie Istenben, és bármit is mond Isten – függetlenül attól, hogy az miről szól, hogy megfelel-e az ő elképzeléseinek, hogy ínyére van-e, vagy egyezik-e az ő akaratával –, úgy kell kezelnie azt, mint Isten szavait. Bármit is kérjen tőle Isten, soha nem tagadhatja meg Isten identitását, mindig teremtett lényként kell tekintenie magára, és mindig kötelességének kell tekintenie az Isten szavainak való engedelmeskedést; ez az a fajta ember, akire Isten rábízza ezt a bizonyos feladatot. Isten szívében Nóé pontosan ilyen ember volt. Nemcsak, hogy méltó volt arra, hogy megélje az új korszakot, hanem olyan ember is volt, aki el tudott viselni egy nagy felelősséget, aki megalkuvás nélkül, a végsőkig alá tudta vetni magát Isten szavainak, és aki arra tette fel az életét, hogy teljesítse, amit Isten rábízott. Ezt látta meg Isten Nóéban. Attól a pillanattól kezdve, hogy Nóé elfogadta Isten megbízatását, egészen addig a pillanatig, amikor minden rábízott feladatot befejezett, egész idő alatt Nóé hite és az a hozzáállása, hogy aláveti magát Istennek, rendkívül fontos szerepet játszott; e két dolog nélkül nem lehetett volna befejezni a munkát, és nem lehetett volna teljesíteni ezt a megbízatást.

Ha Isten megbízatásának elfogadásakor Nóénak saját ötletei, tervei és elképzelései lettek volna, hogyan változott volna meg az egész vállalkozás? Először is, amikor Nóé szembesült az Isten által közölt minden egyes részlettel – köztük az anyagok típusaival és specifikációival, az egész bárka megépítéséhez szükséges módszerekkel, valamint az egész bárka léptékével és méreteivel –, amikor mindezt meghallotta, vajon azt gondolta: „Hány évbe fog telni egy ilyen hatalmas dolog megépítése? Mennyi erőfeszítést és nehézséget jelentene az összes anyag beszerzése? Kimerülnék! Egy ilyen mértékű kimerültség bizonyára megrövidítené az életemet, nem igaz? Nézd meg, milyen öreg vagyok, Isten mégsem hagy békén, és ilyen megterhelő dolgot kér tőlem – el tudnám ezt viselni? Nos, megcsinálom, de van egy ötletem: csak nagyjából csinálom úgy, ahogy Isten mondja. Isten azt mondta, hogy keressek egyfajta vízálló fenyőfát. Hallottam egy helyről, ahol lehet szerezni, de elég messze van, és eléggé veszélyes. A felkutatása és a beszerzése sok erőfeszítésbe kerülne, úgyhogy mi lenne, ha keresnék a közelben egy hasonló fajtát helyette, ami többé-kevésbé ugyanolyan? Ez kevésbé lenne kockázatos, és kevesebb erőfeszítést igényelne – ez is elfogadható lenne, nem igaz?” Vajon Nóénak voltak ilyen tervei? Ha lettek volna, az igaz alávetettségről tanúskodott volna? (Nem.) Például: Isten azt mondta, hogy a bárkát 100 méter magasra kell építeni. Ezt hallva vajon arra gondolt volna: „A száz méter túl magas, senki sem tudna felmászni olyan magasra. Nem lenne életveszélyes felmászni oda és ott dolgozni? Inkább egy kicsit alacsonyabbra építem a bárkát, legyen 50 méter. Az kevésbé lenne veszélyes, és könnyebb lenne az embereknek feljutni oda. Jó lenne így, nem igaz?” Vajon voltak ilyen gondolatai Nóénak? (Nem.) Tehát, ha lettek volna, akkor szerintetek Isten rossz embert választott volna? (Igen.) Nóé igaz hite és az, ahogy alávetette magát Istennek, lehetővé tette, hogy félretegye a saját akaratát; még ha voltak is ilyen gondolatai, soha nem cselekedett volna azok szerint. Ebben a tekintetben Isten tudta, hogy Nóé megbízható. Először is, Nóé nem változtatott az Isten által előírt részleteken, nem fűzött hozzá saját ötleteket, még kevésbé változtatott az Isten által előírt részleteken a saját személyes hasznára; ehelyett mindent, amit Isten kért, szó szerint végrehajtott, és függetlenül attól, hogy milyen nehéz volt beszerezni az anyagokat a bárka megépítéséhez, és attól, hogy milyen nehéz vagy kimerítő volt a munka, mindent megtett, és minden erejével azon volt, hogy megfelelően végezze el azt. Hát nem ez tette őt megbízhatóvá? Vajon valódi megnyilvánulása volt ez az Isten iránti igaz alávetettségének? (Igen.) Vajon teljes körű volt ez az alávetettség? (Igen.) És nem szennyezte be azt semmi, nem volt benne saját akarat, nem keveredtek bele személyes tervek, még kevésbé személyes elképzelések vagy érdekek; ehelyett tiszta, egyszerű és teljes alávetettség volt. És könnyű volt ezt elérni? (Nem.) Néhányan talán nem értenek egyet: „Mi olyan nehéz ebben? Csak annyit kell tenni, hogy nem gondolkodunk, robotként viselkedünk és azt tesszük, amit Isten mond – hát nem egyszerű ez?” Amikor eljön a cselekvés ideje, nehézségek merülnek fel; az emberek gondolatai mindig változnak, mindig vannak saját késztetéseik, ezért hajlamosak kételkedni abban, hogy Isten szavai megvalósíthatók; amikor meghallják, könnyedén elfogadják Isten szavait, de amikor eljön a cselekvés ideje, ez nehézzé válik; amint fellép a nehézség, hajlamosak negatívvá válni, és nehezükre esik alávetni magukat. Nyilvánvaló tehát, hogy Nóé jelleme, igaz hite és alávetettsége valóban méltó arra, hogy példaként szolgáljon. Tehát most már tisztában vagytok azzal, hogyan reagált és vetette alá magát Nóé, amikor szembesült Isten szavaival, parancsaival és követelményeivel? Ezt az alávetettséget nem szennyezték be személyes elképzelések. Nóé megkövetelte magától a teljes alávetettséget, az engedelmességet és azt, hogy végrehajtsa Isten szavait anélkül, hogy eltérne azoktól, hogy ügyeskedne és próbálna okos lenni, hogy nagyra tartaná magát, és azt gondolná, hogy javaslatokat tehet Istennek, és hogy hozzáteheti a saját ötleteit Isten parancsaihoz, és anélkül, hogy belekeverné a saját jó szándékait. Hát nem ezt kellene gyakorolni, amikor a teljes alávetettséget próbáljátok elérni?