Azok a csirkékkel és tojásokkal foglalkozó emberek, akikről az imént beszéltem, vajon engedelmeskedtek-e és alávetették-e magukat? (Nem.) Hogyan kezelték Isten szavait? Mintha csak egy fuvallat suhant volna el a fülük mellett, fejben pedig így álltak hozzá a dologhoz: „Te azt mondasz, amit akarsz, én pedig azt teszem, amit akarok. Nem érdekelnek az elvárásaid! Elég, ha adok neked enni tojásokat – kit érdekel, hogy milyen tojásokat eszel? Biotojásokat akarsz enni? Kizárt dolog. Álmodozz csak! Megkértél, hogy tartsak csirkéket, én pedig így tartom őket. Te viszont a saját elvárásaiddal jössz – van-e jogod erről beszélni?” Olyanok ezek az emberek, akik engedelmeskednek és alávetik magukat? (Nem.) Mit próbálnak tenni? Lázadni próbálnak! Isten háza az a hely, ahol Isten beszél és munkálkodik, és ahol az igazság uralkodik – ha ezek az emberek nem engedelmeskedtek, és nem vetették alá magukat, amikor Isten a szemükbe mondott valamit, akkor vajon képesek gyakorolni Isten szavait a háta mögött? Ez még kevésbé valószínű! A kevéssé valószínűtől a még kevésbé valószínűig: e két dolog fényében vajon Isten az ő Istenük? (Nem.) Akkor ki az ő istenük? (Saját maguk.) Így van – saját magukat tekintik istennek, magukban hisznek. Ebben az esetben viszont mit keresnek még itt? Mivel ők a saját maguk istenei, miért lobogtatják az Istenben való hit zászlaját? Hát nem a többi ember becsapása ez? Hát nem csapják be saját magukat? Ha az ilyen embereknek ez a hozzáállása Istenhez, akkor vajon képesek ők engedelmeskedni? (Egyáltalán nem.) Még egy ilyen jelentéktelen dolog kapcsán sem képesek engedelmeskedni Isten szavainak, vagy alávetni magukat Istennek. Isten szavai nem hatnak rájuk, azokat ők nem fogadják be, és alávetni sem képesek magukat nekik. Meg lehet menteni az ilyen embereket? (Nem.) Mennyire vannak messze az üdvösségtől? Elég messze vannak, még a közelében sincsenek! Belülről szemlélve, meg akarja-e menteni Isten azokat, akik nem engedelmeskednek az Ő szavainak, akik szembefordulnak vele? Biztosan nem. Emberi gondolkodás szerint ítélve, még az emberek sem lennének hajlandóak erre. Ha ilyen ördögök és Sátánok fordulnának ellened, és minden téren szembeszállnának veled, te vajon megmentenéd őket? Biztos, hogy nem. Senki sem akarja megmenteni az ilyen embereket. Senki sem akar barátkozni az ilyen emberekkel. A csirketartás ügyében – egy ilyen jelentéktelen dologban – lelepleződött az emberek természete; egy ilyen apró dologban az emberek képtelenek voltak engedelmeskedni annak, amit mondtam. Hát nem egy komoly probléma ez?

Most beszéljünk egy juhokkal kapcsolatos ügyről. Természetesen ez is az emberekhez kapcsolódik. Beköszöntött a tavasz. Az idő meleg volt, nyíltak a virágok. A növényzet buján virágzott, a fű zöldellt. Minden kezdett megtelni élettel. A juhok egész télen szénát ettek, és már nem akarták megenni, ezért várták, hogy a fű kizöldüljön, és friss füvet ehessenek. Az anyajuhok is ekkor hoztak világra bárányokat, ami azt jelentette, hogy még inkább szükségük volt friss fűre. Minél jobb minőségű a fű, és minél több van belőle, annál több tejet adnak a juhok, és annál gyorsabban nőnek a bárányok; az emberek is örülhetnek ennek, hiszen így van mit várniuk: egy szép kövér bárányt, amit megehetnek az ősz beköszöntével. És mivel az embereknek volt mit várniuk, nem kellett volna kitalálniuk, hogyan lehetne több jó minőségű fűvel felhizlalni a bárányokat, hogy erősek és kövérek legyenek? Vajon nem így kellett volna gondolkodniuk: „A legelő füve jelenleg nem jó. A bárányok lassan fognak nőni, ha ezt eszik. Hol van jó minőségű fű?” Nem kellett volna egy kis erőfeszítést tenniük ez ügyben? De ki tudja, mire gondolt a juhokat gondozó ember. Egy nap elmentem megnézni a juhokat. Láttam, hogy jól vannak a bárányok, és amikor megláttak minket, felugrottak, és a mellső lábaikkal a sípcsontunkra támaszkodtak. Fel akartak érni hozzánk, mintha beszélni akarnának velünk. Néhány báránynak már szarva is volt, ezért megfogtam a kis szarvukat, és játszottam velük. A bárányok jól voltak, de nagyon soványak és száraz tapintásúak voltak. Azon gondolkodtam, hogy a bárányok puhák, és bár a gyapjuk nem vastag, mégis melegek. Arra gondoltam, hogy jobb lenne, ha egy kicsit jobban felhizlalnák őket. Ezen elmélkedvén megkérdeztem a juhokat gondozó személyt: „Rossz minőségű ez a fű? Nincs elég a mezőn, hogy jóllakjanak a juhok? Fel kellene ásni a földet, és új füvet kellene vetni, hogy legyen elég ennivalójuk?” Azt mondta: „Nincs elég friss fű, amit megehetnének. Jelenleg még mindig szénát esznek a juhok.” Ezt hallván azt mondtam: „Nem tudod, milyen évszak van? Miért eteted még mindig szénával őket? Az anyajuhok világra hozták a bárányokat – szép zöld füvet kellene enniük. Miért eteted még mindig szénával őket? Gondolkodtatok már valamilyen megoldáson ezzel kapcsolatban?” Egy csomó kifogással állt elő. Amikor azt mondtam neki, hogy ássa fel a mezőt, azt válaszolta, hogy nem teheti – ha ezt tenné, akkor nem tudnának mit enni a juhok. Mire gondoltok ezt hallva? Feltámad-e bennetek bármiféle felelősségérzet? (Én azon gondolkodtam volna, hogy találjak nekik egy jó legelőt, vagy kaszáltam volna füvet máshol.) Ez egy megoldás. Gondolkodni kell a megoldáson. Ne csak annyit tegyél, hogy megtömöd a hasad, és minden mást elfelejtesz – a juhoknak is jól kell lakniuk. Később megkérdeztem egy pár másik embertől: „Fel lehet ásni ezt a mezőt? Még ha csak ősszel is vetnétek el a füvet, legalább jövőre friss füvet ehetnének a juhok. Ráadásul más helyeken két legelő is van. Nem lehetne mindennap átterelni a juhokat, hogy friss füvet egyenek? Ha felváltva használnátok a két legelőt, nem tudnának a juhok friss füvet enni?” Könnyű volt megvalósítani, amit mondtam? (Igen.) Egyesek azt mondták: „Könnyű azt mondani! Mindig azt mondod, hogy könnyű megcsinálni a dolgokat – miért lenne ez annyira könnyű? Rengeteg juh van, és amikor szaladgálnak, egyáltalán nem könnyű őket összeterelni.” Már a juhok terelése is olyan megterhelő volt számukra, hogy rengeteg kifogást és nehézséget hoztak fel, de végül belementek. Néhány nappal később újra megnéztem őket. A fű olyan magasra nőtt, hogy majdnem derékig ért. Azon tűnődtem, hogy nőhetett ilyen magasra, amikor a juhok ezt eszik. Miután kérdezősködtem, rájöttem: Egyáltalán nem legeltették itt a juhokat. Az embereknek erre is volt kifogásuk: „Nincs istálló azon a legelőn, túl melegük volt a juhoknak.” Azt mondtam: „Miért nem építetek nekik egy istállót? Csak néhány juh van. Minek vagytok itt? Nem nektek kellene elintézni ezeket az egyszerű dolgokat?” Azt válaszolták: „Nem találtunk senkit, aki megépítené.” Azt mondtam: „Más feladatok elvégzésére vannak emberek; miért nincs senki, aki megcsinálja ezt? Kerestél valakit? Csak a juhok megevése érdekel téged, a gondozásuk nem. Hogy lehetsz ennyire önző? Bárányhúst akarsz enni, de nem hagyod, hogy ők friss füvet egyenek – hogy lehetsz ennyire etikátlan?” Miután rákényszerítettem őket, megépítették az istállót, és a juhok tudtak friss füvet enni. Könnyen jutottak-e a juhok egy kis friss fűhöz? Egy ilyen egyszerű dolgot is nehezen tudtak végrehajtani ezek az emberek. Minden egyes lépésnél kifogásokkal álltak elő. Amikor kifogásuk volt, amikor bármilyen nehézség adódott, feladták, és arra vártak, hogy Én jöjjek, és oldjam meg. Mindig nyomon kellett követnem, hogy mi történik, mindig szemmel kellett tartanom ezt, mindig nyomást kellett gyakorolnom rájuk – nem tehettem meg, hogy nem gyakorlok nyomást rájuk. Miért kell nekem aggódnom egy olyan apróság miatt, mint a juhok etetése? Mindent előkészítek számotokra, akkor miért olyan nehéz rávenni titeket, hogy engedelmeskedjetek néhány szavamnak? Azt kértem, hogy mássz meg egy késhegyekkel teli hegyet, vagy hogy ússz át egy tűztengeren? Vagy túl nehéz lenne megvalósítani? Hát nem a te felelősséged ez? Ez mind a te hatalmadba és a képességeid körébe tartozik. Nem túl nagy kérés. Hogy lehet, hogy nem vagy képes megvalósítani ezt? Hol van a probléma? Arra kértelek, hogy építs egy bárkát? (Nem.) Akkor mekkora a különbség aközött, amit kértem tőled, és a bárkaépítés között? Óriási. Az a feladat, amire megkértek téged, csak egy vagy két napot venne igénybe. Néhány szóból megoldható lett volna. Megvalósítható volt. A bárkaépítés hatalmas vállalkozás volt, egy 100 éves vállalkozás. Merem állítani, hogy ha abban a korban születtetek volna, mint Nóé, egyikőtök sem lett volna képes engedelmeskedni Isten szavainak. Amikor Nóé engedelmeskedett Isten szavainak, amikor Isten parancsa szerint apránként megépítette a bárkát, ti lettetek volna azok az emberek, akik félreálltak, akik visszatartották Nóét, akik kigúnyolták, kifigurázták és kinevették őt. Ti abszolút ilyen emberek vagytok. Teljesen hiányzik belőletek az engedelmesség és alávetettség hozzáállása. Ezzel szemben azt követeled, hogy Isten különleges kegyelmet mutasson feléd, és hogy különösképpen áldjon meg és világosítson meg. Hogyan lehetsz ennyire szégyentelen? Mit gondoltok, a dolgok közül, amelyekről az imént beszéltem, melyik az, amelyik az Én felelősségem? Melyiket kell Nekem megtennem? (Egyiket sem.) Ezek mind emberi ügyek. Nem az Én felelősségeim. Magatokra kellene tudnom hagyni titeket. Akkor miért kell beavatkoznom? Nem azért teszem, mert ez az Én kötelezettségem, hanem a ti érdeketekben. Egyikőtök sem foglalkozik ezzel, egyikőtök sem vállalta ezt a felelősséget, egyikőtökben sincsenek meg ezek a jó szándékok – ezért kell Nekem nagyobb gondot fordítanom erre az ügyre. Csak arra van szükség, hogy engedelmeskedjetek és együttműködjetek, ez nagyon egyszerű – de még erre sem vagytok képesek. Emberek vagytok ti egyáltalán?

Volt egy másik, súlyosabb eset is. Volt egy hely, ahol egy építkezés folyt. Az épület elég magas és elég nagy alapterületű volt. Viszonylag sok bútorral rendezték be, és hogy könnyen lehessen mozgatni őket, szükség lett volna legalább egy kétszárnyú ajtóra, aminek legalább 2,4 méter magasnak kellett volna lennie. A normális emberek gondoltak volna minderre. De valaki ragaszkodott ahhoz, hogy egy egyszárnyú, 1,8 méter magas ajtót szereljenek be. Senki más javaslatával nem törődött, függetlenül attól, hogy kitől származott az. Vajon zavarodott volt ez az ember? Ő egy színtiszta gazember volt. Később, amikor valaki megemlítette Nekem ezt, azt mondtam annak az embernek: „Kétszárnyú ajtót kell felszerelni, és magasabbnak kell lennie.” Vonakodva beleegyezett. Látszólag beleegyezett, de vajon mit mondott négyszemközt? „Mi értelme van annak, hogy ilyen magasan legyenek? Mi a baj azzal, ha alacsonyabbak?” Később újra elmentem megnézni. Egyszerűen bővítették egy ajtóval, de a magassága ugyanaz maradt. És vajon miért maradt ugyanaz a magassága? Lehetetlen volt magasabb ajtót beépíteni? Vagy elérte volna az ajtó a mennyezetet? Mi volt a gond? A gond az volt, hogy nem akart engedelmeskedni. Valójában azt gondolta: „Te akarod ezt megmondani? Itt én vagyok a főnök, én hozom meg a döntéseket. A többiek azt teszik, amit én mondok, nem pedig fordítva. Mit tudsz te? Értesz az építőiparhoz?” Az, hogy nem értek az építőiparhoz, azt jelenti, hogy az arányokat sem látom? Egy ilyen alacsony ajtó egy ennyire magas épületben – ha egy kb. 190 cm magas ember szeretne bemenni rajta, akkor beveri a fejét a keretbe, ha nem hajol le. Milyen ajtó volt ez? Nem kellett értenem az építőiparhoz – mondjátok meg Nekem, észszerű volt az álláspontom? Gyakorlatias volt? De ez a gyakorlatiasság érthetetlen volt az illető számára. Ő csak a szabályok követésére volt képes, és azt gondolta: „Nálunk otthon az ajtók mind ilyenek. Miért kellett volna olyan magasat csinálnom, amilyet te mondtál? Megkértél, hogy csináljam meg, én pedig ilyenre csináltam. Ha nem vagyok a hasznodra, hagyjuk is! Én így csinálom a dolgokat, és nem fogok neked engedelmeskedni!” Miféle lény volt ez az ember? Gondoljátok, hogy még felhasználhatta volna őt Isten háza? (Nem.) Mit kellene akkor tenni, ha nem használható? Bár az ilyen emberek tesznek némi jelképes erőfeszítést Isten házában, és nem rúgják ki őket azonnal, és bár a testvérek el tudják viselni őket, és én is el tudom viselni őket, ha az emberi mivoltukat vesszük alapul – felejtsük el, hogy megértik-e az igazságot vagy sem –, valószínűsíthető-e, hogy hosszú távon olyan környezetben fognak dolgozni és élni, mint amilyen Isten háza? (Nem.) Ki kell-e rúgnunk őket? (Nem.) Valószínűsíthető-e, hogy hosszú ideig a gyülekezetben maradnak? (Nem.) Miért nem? Tegyük félre, hogy megértik-e, amit mondanak nekik. Mivel a hajlamuk olyan, amilyen, némi jelképes erőfeszítés után elkezdenek fontoskodni, és megpróbálnak parancsolgatni. Működik-e ez Isten házában? Semmik, mégis azt hiszik, hogy elég jók, és pillérként és támaszként tekintenek magukra Isten házában, ahol meggondolatlanul követnek el gaztetteket, és megpróbálnak irányítani. Elkerülhetetlen, hogy problémáik adódjanak, és nem maradnak sokáig. Az ilyen emberek – még ha Isten háza nem is rúgja ki őket – egy idő után észre fogják venni, hogy Isten házában az emberek mindig az igazságról és az alapelvekről beszélnek; ez nem érdekli őket, az ő működési módjuknak semmi haszna sincs itt. Bárhová is mennek, bármivel is foglalkoznak, képtelenek együttműködni másokkal, és mindig ők akarnak irányítani. De ez nem működik, és korlátozva érzik magukat minden tekintetben. Ahogy telik az idő, a legtöbb testvér megérti az igazságot és az elveket; miközben ezek az emberek a saját kedvük szerint próbálnak cselekedni, megpróbálnak főnökösködni és irányítani, és nem az elvek szerint cselekszenek; sokan lenéző pillantásokat vetnek rájuk – vajon el tudják ezt viselni? Amikor eljön ez az idő, érzékelni fogják, hogy nem illenek ezekhez az emberekhez, hogy a természetüknél fogva nem tartoznak ide, hogy rossz helyen vannak: „Hogyan keveredtem isten házába? Túlságosan leegyszerűsítőek voltak a gondolataim. Azt hittem, ha teszek némi erőfeszítést, elkerülhetem a katasztrófát, és megáldanak. Sosem gondoltam volna, hogy ez nem így lesz!” Ők természetüknél fogva nem tartoznak Isten házába; egy idő után elvesztik az érdeklődésüket, közömbössé válnak, és nem kell őket kirúgni – maguktól távoznak.

Egyesek azt mondják: „Van valami, amibe nem ütöd bele az orrod? Szeretsz fontoskodni, nem igaz? Azért avatkozol mások ügyeibe, hogy megmutasd a tekintélyedet, éreztesd a jelenlétedet, és tudatosítod az emberekben a mindenhatóságodat, nem igaz?” Mondjátok meg nekem, rendben lenne, ha nem foglalkoznék ezekkel a dolgokkal? Valójában Én nem akarok foglalkozni ezekkel a dolgokkal, ezek a vezetők és a dolgozók felelősségi körébe tartoznak, de ha nem tenném meg, az problémákhoz vezetne, és hatással lenne a jövőbeli munkára. Bele kellene-e folynom az ilyen ügyekbe, ha ti képesek lennétek megoldani őket, ha azt tennétek, amit kértem? Ha nem foglalkoznék veletek, akkor nem tudnátok megélni semmilyen emberi hasonlatosságot, és nem is élnétek jól. Semmit sem lennétek képesek megcsinálni magatoktól. És még így sem engedelmeskedtek Nekem. Egy rendkívül egyszerű dologról fogok beszélni nektek: a higiénia és az életkörülményeitek rendben tartásának rendkívül apró kérdéséről. Hogyan viselkedtek ez ügyben? Ha úgy látogatok el valahová, hogy nem szólok előre, akkor borzasztó rendetlenséggel találkozom, és ott helyben kell rendet raknotok, amitől feldúlttá váltok, és kellemetlenül érzitek magatokat. Ha előre szólnék az érkezésemről, akkor nem lenne olyan rossz a helyzet – de azt hiszitek, nem tudom, hogy mi folyik a színfalak mögött? Ezek mind apró dolgok, a normális emberi mivolt legegyszerűbb és legalapvetőbb pontjai. De ti ilyen lusták vagytok. Tényleg képesek vagytok jól végezni a kötelességeteket? Tíz évet töltöttem el a szárazföldi Kína különböző részein, ahol arra tanítottam az embereket, hogyan hajtogassák össze a paplanokat, és hogyan szellőztessék ki a napon, hogyan takarítsák ki az otthonaikat, és hogyan gyújtsanak be a kályhába. Tíz év tanítás után azonban már nem voltam képes tovább tanítani őket. Talán Én vagyok képtelen a tanításra? Nem, ezek az emberek egyszerűen túl hitványak. Később abbahagytam a tanítást. Amikor elmentem valahová, és egy olyan paplant láttam, amit nem hajtogattak össze, egyszerűen megfordultam, és elmentem. Miért tettem ezt? Büdösnek és undorítónak találtam. Miért maradnék egy olyan helyen, ami rosszabb, mint egy disznóól? Nem vagyok hajlandó erre. Még ezeken az apró problémákon is nagyon nehéz változtatni. Ha továbbmennék, és Isten útjának és akaratának követését várnám el tőletek, őszintén szólva, még a közelébe sem kerülnétek. Mi a fő mondanivalóm ma? Az Isten szavainak való engedelmesség nagyon fontos, és nem szabad figyelmen kívül hagyni. Az Isten szavainak való engedelmesség nem azt jelenti, hogy neked elemezned, tanulmányoznod kell őket, hogy meg kell vitatnod őket, hogy el kell mélyedned és keresned kell az észszerűséget bennük, vagy hogy meg kell próbálnod kitalálni a miérteket; ehelyett alkalmaznod kell az Ő szavait, és meg kell valósítanod őket. Amikor Isten szól hozzád, amikor megparancsolja neked, hogy hajts végre egy feladatot, vagy rád bíz valamit, akkor Isten azt akarja látni, hogy te ezután a tettek mezejére lépsz, és hogyan valósítod meg azt lépésről lépésre. Istent nem érdekli, hogy megérted-e ezt a dolgot vagy sem, és az sem érdekli, hogy furdal-e a kíváncsiság, vagy hogy vannak-e kétségeid ezzel kapcsolatban. Isten azt figyeli, hogy megteszed-e, hogy engedelmes és alávetett-e a hozzáállásod.

Egyszer a fellépések jelmezeiről beszélgettem néhány emberrel. Az elsődleges alapelv az volt, hogy a jelmezek színe és stílusa legyen tiszteletreméltó, méltóságteljes, ízléses és elegáns. Nem nézhettek ki furcsán. Ráadásul nem volt szükséges, hogy túl sok pénzt költsünk. Nem kellett, hogy egy adott tervezőtől származzanak, és még kevésbé volt szükség arra, hogy egy felső kategóriás márka üzletében vásárolják meg őket. Nekem az volt a véleményem, hogy a jelmezeknek elegánsnak, tiszteletreméltónak és méltóságteljesnek kell lenniük, hogy szalonképesen nézzenek ki. A színeket illetően nem voltak korlátozások, kivéve, hogy kerülni kellett mindent, ami túlságosan unalmasnak vagy sötétnek tűnt a színpadon. Ezen kívül a legtöbb szín megfelelő volt: piros, narancs, sárga, zöld, kék, indigó, lila – erre vonatkozóan nem voltak előírások. Miért ez volt az alapelv? Isten teremtése minden színt tartalmaz. A virágok színesek, akárcsak a fák, a növények és a madarak. Tehát nem szabad, hogy bármilyen elképzelésünk vagy szabályunk legyen a színekre vonatkozóan. Miután elmondtam ezt, féltem, hogy nem fogják megérteni. Újra megkérdeztem őket, és csak akkor nyugodtam meg, amikor mindenki, aki hallott Engem, azt mondta, hogy megértette. Már csak az volt hátra, hogy megvalósítsák a munkát az Általam elmondott alapelv szerint. Egyszerű dolog volt ez? Vagy valami nagyszabású dologról volt szó? Nagyobb vagy kisebb vállalkozás volt, mint egy bárkaépítés? (Kisebb.) Összehasonlítva azzal, hogy Ábrahám felajánlotta Izsákot, vajon nehéz volt? (Nem.) Egyáltalán nem volt nehéz, egyszerű volt – egyszerű öltözködési kérdés. Az emberek a születésük pillanatától kezdve érintkeznek ruhákkal; ez nem volt nehéz dolog. Miután meghatároztam egy konkrét alapelvet, még könnyebb volt az embereknek végrehajtani a feladatot. A kulcskérdés az volt, hogy engedelmeskednek-e, és hajlandóak-e megtenni. Egy idő után, amikor már elkészült néhány előadás és film, észrevettem, hogy az összes főszereplő jelmeze kék volt. Elgondolkodtam: „Valami gond van a műsorok készítőinek elméjével? Nagyon világosan fogalmaztam. Nem hoztam olyan szabályt, hogy a jelmezeknek kéknek kell lenniük, és hogy aki nem kéket visel, az nem léphet a színpadra. Mi a baj ezekkel az emberekkel? Mi vezérelte és irányította őket? Vajon változott a divat a külvilágban, és az emberek már csak kéket hordanak? Nem. A külvilágban nincs szabály a színekre és a stílusokra vonatkozóan, az emberek mindenféle színt viselnek. Ezért furcsa, hogy az egyházunkban ilyen helyzet alakult ki. Ki végzi a jelmezek végső átvilágítását? Ki irányítja ezt az ügyet? Vajon valaki a háttérből irányít?” Valóban volt valaki, aki a háttérből irányította a dolgokat; ennek következtében a stílustól függetlenül minden jelmez kivétel nélkül kék volt. Amit én mondtam, az nem számított. Már eldöntötték, hogy minden ruhának kéknek kell lennie – az emberek csak kéket viselnek majd. A kék a spiritualitást és a szentséget jelképezte; ez a szín volt Isten házának a védjegye. Ha a jelmezek nem kék színűek lettek volna, akkor nem engedték volna, hogy bemutassák az előadást, és nem is mertek volna így tenni. Azt mondtam, ezek az emberek reménytelenek. Ez egy egyszerű dolog volt, minden pontot világosan elmagyaráztam, és miután elmagyaráztam, meggyőződtem róla, hogy megértették; csak akkor zártam le a témát, amikor mindannyian egyetértettünk. És mi lett a végeredmény? Olyan volt, mintha csak a levegőbe beszéltem volna. Senkinek sem volt fontos. Mindenki azt tette és gyakorolta, amihez kedve volt; senki sem hajtotta végre, és senki nem teljesítette, amit mondtam. Mit jelentett valójában az, amikor azt mondták, hogy megértették? Ezek az emberek csak szórakoztak velem. Egész nap pletykáltak, mint a középkorú hölgyek az utcán. Így beszélgettek velem is, és a hozzáállásuk is ilyen volt. Úgy éreztem, hogy ezeknek az embereknek a Krisztushoz való hozzáállása megegyezik az Istenhez való hozzáállásukkal, és ez nagyon aggasztó hozzáállás volt, veszélyt jelzett, egy rossz jel volt. Szeretnétek tudni, hogy mit jelez ez? Tudnotok kellene. El kell nektek mondanom ezt, és nektek figyelmesen kell hallgatnotok: Az alapján, ami megnyilvánul bennetek, és az Isten szavaihoz való hozzáállásotok alapján sokan közületek katasztrófába fognak zuhanni; néhányan büntetés, néhányan pedig finomítás céljából fognak katasztrófába zuhanni, és a katasztrófát nem lehet elkerülni. Azok, akiket megbüntetnek, azonnal meghalnak és elvesznek. Akiket a katasztrófa megfinomít, ha ezáltal képesek lesznek engedelmeskedni és alávetni magukat, állhatatosnak maradni, és ha bizonyságtételt nyernek, azok számára viszont a legnehezebb próbatétel véget ér; különben nincs remény számukra a jövőben, veszélyben lesznek, és nem lesz több esélyük. Világos, amit mondtam? (Igen.) Jó dolognak tűnik ez számotokra? Röviden szólva, Számomra ez nem jó előjel. Úgy érzem, ez egy rossz jel. Elmondtam nektek a tényeket; a döntés rajtatok múlik. Többet nem mondok erről, nem fogom ismételni magam, és nem hozom fel újra ezt a témát.

A mai beszélgetésünk témája az volt, hogyan kezeljük Isten szavait. Nagyon fontos, hogy engedelmeskedjetek, és hogy alávessétek magatokat Isten szavainak. Nagyon fontos, hogy képesek legyetek alkalmazni, megvalósítani és gyakorlatba ültetni őket. Néhányan azt mondják: „Még ma sem tudjuk pontosan, hogyan bánjunk Krisztussal.” A Krisztussal való bánásmód nagyon egyszerű: Krisztushoz való hozzáállásod az Istenhez való hozzáállásod. Isten szemében az Istenhez való hozzáállásod a Krisztushoz való hozzáállásod. Természetesen, amilyen hozzáállást tanúsítasz Krisztus felé, olyan hozzáállást tanúsítasz a mennyekben lévő Isten felé. A Krisztushoz való hozzáállásod a legvalóságosabb mind közül – látható, és Isten pontosan ezt vizsgálja. Az emberek szeretnék megérteni, hogyan kell úgy bánni Istennel, ahogy Isten kívánja, és ez egyszerű. Három pont van: Az első az őszinteség; a második a tisztelet, hogy megtanuljuk tisztelni Krisztust; a harmadik pedig – és ez a legfontosabb – az engedelmesség az Ő szavainak. Az engedelmesség az Ő szavainak vajon azt jelenti, hogy a füleddel vagy valami mással hallgatod? (A szívünkkel.) Van szíved? Ha van szíved, akkor azzal hallgass. Csak akkor leszel képes megérteni és gyakorlatba ültetni a hallottakat, ha a szíveddel hallgatsz. Mindhárom pont nagyon egyszerű. Könnyen érthető a szó szerinti jelentésük, és logikusan gondolkodva könnyen végrehajthatók – de hogyan hajtod végre, és hogy képes vagy-e rá, az tőled függ; nem magyarázom tovább. Néhányan azt mondják: „Te csak egy hétköznapi ember vagy. Miért kellene őszintének lennünk veled? Miért kellene tisztelnünk téged? Miért kellene engedelmeskednünk a szavaidnak?” Megvannak az indokaim. Ebből is három van. Hallgassatok figyelmesen, és figyeljétek, hogy van-e értelme a mondandómnak. Ha van, el kell fogadnotok; ha úgy érzed, hogy nincs, nem kell elfogadnod, és kereshetsz más utat. Az első indok az, hogy amióta elfogadtad Isten munkájának ezt a szakaszát, minden szavamat etted, ittad, élvezted és imádkozva olvastad. A második indok az, hogy te magad is elismered, hogy Mindenható Isten követője vagy, hogy az Ő hívei közé tartozol. Mondhatjuk-e tehát, hogy elismered, hogy Isten megtestesült, hétköznapi hús-vér testének követője vagy? Mondhatjuk. Összefoglalva, a második indok az, hogy elismered, hogy Mindenható Isten követője vagy. A harmadik indok pedig a legfontosabb mind közül: az emberiség összes tagja közül csak Én tekintelek titeket embernek. Vajon fontos ez a pont? (Igen.) A három pont közül melyiket nem tudjátok elfogadni? Mit gondoltok, az imént említett pontok között van olyan, amelyik nem igaz, nem objektív, nem tényszerű? (Nincs.) Tehát összesen hat pont van. Nem fogok mindegyikbe részletesen belemenni; gondolkodjatok el rajtuk magatokban. Már hosszasan beszéltem ezekről a témákról, ezért képesnek kell lennetek rá, hogy megértsétek őket.

2020. július 4.