Első exkurzus: Mi az igazság (Hatodik szakasz)
„Soha ne add fel” – ezt akkor mondják az emberek, amikor egy sátáni beállítottság irányítja őket, és ez egy olyan mentalitás, amelyet a sátáni világ pártol. Minek tekintjük ezt a mentalitást? (Egy mentális betegségnek.) Ez az emberek életére és cselekedeteire vonatkozó olyan gondolkodásmód és alapelv, amelyet a mentálisan beteg emberek támogatnak. Arra sarkallja és motiválja az embereket, hogy minden lehetséges eszközt felhasználjanak saját vágyaik és vad ambícióik kielégítésére, soha ne csüggedjenek el, legyen bármilyen is a helyzet, az „Álld meg a helyed, és soha ne engedj” alapelv szerint törekedjenek a dolgokra, és ne elemezzék a vágyaik és vad ambícióik megfelelőségét; amíg ilyen mentalitással rendelkeznek, addig ez dicséretre méltó. Ha valaki olyasmit kutatna, ami az emberiség javát szolgálja, soha nem adná fel, nem csüggedne el a kudarcoktól, mindig pozitív irányba fejlődne, és kutatna tovább, hogy az emberek jobb életet élhessenek a jövőben, akkor ez valamennyire dicséretes volna. De vajon tényleg erre a célra törekszik az emberiség ezen a világon? Ki tesz önzetlenül ilyen dolgokat az emberiség érdekében? Senki. Még ha vannak is olyan emberek, akik látszólag az emberiségért való jó cselekedet zászlaja alatt tesznek dolgokat, a színfalak mögött a saját hírnevükért és szakmai érvényesülésükért teszik, azért, hogy a nevük bekerüljön a történelembe. Ezek a céljaik, és e célok közül egyik sem helyes. Ezeken a dolgokon kívül mire ösztönzi az embereket a soha fel nem adás mentalitása? Először is, a soha fel nem adás mentalitása megkérdőjelezi az emberek korlátait és ösztöneit. Például a sportpályán valaki három szaltót csinál egymás után, és nem bírja a szíve, de azt mondja, „soha nem adom fel. Muszáj feszegetnem a határaimat, és meg kell döntenem a Guinness-rekordot. Tíz szaltót fogok csinálni!” Ennek eredményeképpen, a nyolcadik szaltója közben meghal. Mi lenne, ha nem lenne ez a mentalitása, ami erre motiválja? (A képességeinek megfelelően csinálná.) Így van. Mit követel meg Isten az emberektől, hogy mit tegyenek? Isten azt követeli meg az emberektől, hogy normális emberi mivoltban éljenek, és megengedi, hogy legyenek gyengéik. Van egy határa annak, amit az emberek fizikai ösztönei és szervei elviselnek. Az embereknek tisztában kell lenniük azzal, hogy milyen szintet tudnak elérni. Tisztában volt ez a személy annak a következményeivel, ha tíz szaltót csinál egymás után? Nem volt tisztában ezzel, és vakon megtette, és feszegette a határait, ki volt tehát a felelős a haláláért? (Ő volt a felelős érte.) Annak a forrása, hogy az a személy tíz szaltót akart csinálni, az volt, hogy a Sátán folyton motiválta őt, mondván: „Soha nem szabad feladnod. Öt szaltó után feladni szánalmas dolog. Nyolcat kell csinálnod!” Erre ő elgondolkodott: „Nyolc sem elég. Tízet fogok csinálni!” Ennek eredményeképpen a nyolcadik szaltó után leállt a szíve, és leállt a légzése. Vajon nem játszotta ki őt a Sátán? Természetesen ezt csak egy példaként használjuk; lehet olyan, aki gond nélkül megcsinál húsz szaltót. Amikor az emberekben megvan ez az akarat, hogy soha ne adják fel, akkor küzdenek oda-vissza, és a végén eldobják az életüket. Valamivel jobb a helyzet, ha csak az életüket dobják el, de nem tettek semmi gonoszságot. Akkor talán még lesz esélyük arra, hogy a következő életükben emberként reinkarnálódjanak, és újra megízlelhessék, milyen érzés embernek lenni. Vannak azonban, akik nagy gonoszságot követtek el, és ez katasztrófát szült, ezért több életen át szörnyű árat kell fizetniük; folyamatosan azt kell jóvátenniük, amit elkövettek, és minden életükben nehézséget kell elszenvedniük. Ha ebben az életben nem tudják teljesen jóvátenni, akkor még mindig ott van a következő élet, és nem tudni, hogy hány életre lesz szükségük ahhoz, hogy teljesen jóvátegyék. Ez az eredmény.
Egyesek, amikor kudarcot vallanak az evangélium hirdetésében, nem hajlandók beletörődni, és azt mondják: „Soha nem fogom feladni. Ezúttal senkit nem térítettem meg – kudarcot vallottam. Legközelebb nem vallhatok kudarcot. Feltétlenül Isten tanújának és győztes fiúgyermeknek kell lennem!” Jó, hogy az emberekben megvan ez az elszántság, de mi van azzal a ténnyel, hogy képesek kimondani azt, hogy: „soha nem adom fel”? Ez miféle beállítottság? Ez vajon nem az arkangyal beállítottsága? Vajon Isten késztette őket arra, hogy így tegyenek bizonyságot? Értik ők az igazságot? Amit tesznek, az vajon Istenről való bizonyságtétel? Amit tesznek, az Isten meggyalázása. Miféle embereknek mondanátok őket? (Tökfejeknek.) Tökfejek ők. Nem értik az igazságot, mégis azt mondják, hogy Istenről tesznek bizonyságot – már az elég jó volna, ha nem gyaláznák meg Istent. Miféle szavak ezek: „soha ne add fel”? Mit jelentenek ezek a szavak? Azt jelentik, hogy soha ne ismerd be a kudarcot. Valójában ezek az emberek kudarcot vallottak, de úgy gondolják, hogy azáltal, hogy nem ismerik be a kudarcot, mentális győzelmet arattak. A nem hívők mindannyian nagyra becsülik azt a fajta mentalitást, amikor az emberek többszöri kudarc után is tovább küzdenek, és minél több sikertelenséggel szembesülnek, annál bátrabbak lesznek. Ha korábban ilyen mentalitással rendelkeztél, és az ilyen mentalitásra támaszkodtál annak érdekében, hogy harcolj egy cél eléréséért, akkor ez vajon nem szégyenletes? Az emberek romlott beállítottságának mely aspektusait jelenítik meg elsősorban a „soha fel nem adás” szavak? Az emberek lényegének mely aspektusait képviselhetik ezek a szavak? Vajon nem arrogánsak, és nem nélkülözik a józan észt az ilyen emberek, akik inkább meghalnának a helyett, hogy megadják magukat, és akik előbb halnának meg, mint hogy beismerjék a vereséget? Az a tény, hogy az emberek ilyen mértékben arrogánsak tudnak lenni, és inkább meghalnának, mint hogy beismerjék a vereséget, nem csak a józan ész hiányának problémája; némileg az intelligencia is hiányzik belőlük, akárcsak a banditákból. Néhányan azt mondják: „Vajon azért, mert fiatalok és vakmerők?” Van összefüggés. Van egy közismert mondás a társadalomban: „Mindent kockára kell tenni a győzelemért.” Ez jellemző a fiatal emberek mentalitására, hogy mindent kockára tesznek, mint a dühös fiatalok. „Ha hajlandó vagy kockáztatni az életed, bármit elérhetsz” – ez a „soha ne add fel” mentalitás. Idősebb embereknek van ilyen szellemiségük? Nekik is van. Nézd, a politikai színtér gyakorlatilag csupa felnőttből és idősebbekből áll – a versengés pedig nagyon heves! Az embereknek romlott beállítottságaik vannak, és ezek szerint a romlott beállítottságok szerint élnek. Kisebb-nagyobb mértékben mindannyian rendelkeznek ezzel a mentalitással. Ennek nem sok köze van ahhoz, hogy idősek vagy fiatalok-e, viszont közvetlenül összefügg a beállítottságukkal. Ha hiszel Istenben és érted az igazságot, akkor tisztán fogod látni ezt a dolgot, és tudni fogod, hogy ez a fajta mentalitás nincs összhangban az igazság alapelveivel, és hogy ez egy romlott beállítottság. Ha nem érted az igazságot, nem leszel képes rá, hogy tisztán lásd ezt a dolgot, és azt fogod gondolni: „Jó és helyénvaló az, ha valakiben van küzdőszellem. Hogyan élhetnének az emberek, ha nem lenne bennük némi küzdőszellem? Ha nincs bennük némi küzdőszellem, akkor nem marad majd bennük semmi lélek ahhoz, hogy tovább éljenek. És akkor mi értelme van az életnek? Minden kedvezőtlen helyzetbe belenyugodnak, ami annyira gyenge és gyáva dolog tőlük!” Az emberek mind azt gondolják, hogy amíg csak életben vannak, harcolniuk kell a méltóságért. Hogyan harcolnak a méltóságért? Úgy, hogy a „harc” szóra helyezik a hangsúlyt. Bármilyen helyzetbe kerüljenek is, megpróbálják harccal elérni a céljaikat. A „soha ne add fel” mentalitása a „harc” szóból ered. Amit az ateisták a legjobban imádnak, az a küzdőszellem. Harcolnak a Mennyel; harcolnak a földdel; harcolnak a többi emberrel – ez az, amitől a legboldogabbak. Azt gondolják, hogy minél jobban tud harcolni egy ember, annál hősiesebb – a hősök tele vannak küzdeni akarással. Itt született meg a soha fel nem adás mentalitása; ez a lényege a harcnak. A Sátántól való mindenféle démonok soha nem fogadták el az igazságot, akkor mi szerint is élnek ők? A harc sátáni filozófiája szerint élnek. Életük minden napján harcolnak. Bármit tegyenek is, mindig harc által próbálnak győzedelmeskedni, és a győzelmüket fitogtatják. Mindenben, amit tesznek, a méltóságért próbálnak harcolni – vajon el tudják érni ezt? Pontosan miért vetélkednek és harcolnak? A harcuk teljes egészében hírnévért, nyereségért és státuszért folyik, és mindig csak a saját önös érdekükért harcolnak. Miért harcolnak? Azért, hogy hőst játsszanak és az élgárda tagjainak nevezzék őket. A harcuknak azonban halállal kell végződnie, és büntetést kell kapniuk. Ez nem kérdéses. Ahol sátánok és démonok vannak, ott harc van; amikor végül megsemmisülnek, a harc is akkor fog véget érni. Ez lesz a sátánok és a démonok sorsa.
Vajon kell-e ápolni és támogatni a törhetetlen harcolni akarás mentalitását? (Nem.) Akkor hogyan álljanak hozzá az emberek? (Az embereknek el kell hagyniuk ezt.) Az embereknek ezt fel kell ismerniük, el kell ítélniük és el kell hagyniuk. Ez a frázis nem az igazság, és nem is betartandó mérce az emberek számára, arról nem is beszélve, hogy nem Isten követelménye az emberiséggel szemben. Nincs köze Isten szavaihoz, és nincs köze Isten emberekkel szemben támasztott követelményeihez. Mit követel meg Isten az emberektől? Isten nem igényli, hogy törhetetlen harcolni akarásod legyen. Istennek arra van szüksége, hogy az emberek megértsék saját romlott lényegüket, hogy tudják magukról, miféle emberek, milyen típusú emberek, mi hiányzik belőlük, hogy jó vagy gyenge képességűek, milyen a felfogóképességük, hogy olyanok-e, akik igazán szeretik Istent, és hogy olyanok-e, akik szeretik az igazságot. Istennek arra van szüksége, hogy pontosan megértsd magad e szempontokból, azután tedd meg, amit tudsz, a saját érettségednek és az általad birtokolt képességeknek megfelelően, a lehető legjobban. Magában foglalja ez a „harc” jelentését? (Nem.) Nem kell harcolnod. Egyesek azt kérdezik: „Nem harcolhatok a romlott beállítottságommal?” Harccal le lehet győzni a romlott beállítottságodat? Harccal meg lehet változtatni? (Nem.) Nem, nem lehet megváltoztatni. Egyesek azt kérdezik: „Harcolhatok a Sátán gonosz erőivel? Harcolhatok az antikrisztusokkal? Harcolhatok a gonosz emberekkel, az elvetemült beállítottságú emberekkel, és azokkal az emberekkel, akik bomlasztásokat és megzavarásokat okoznak?” Ez semmiképpen sincs rendben. Miért nincs rendben? A harc önmagában nem az igazság gyakorlása. Mikor mondták Isten szavai, hogy „harcolj az antikrisztusokkal”, „harcolj a farizeusokkal”, „harcolj a képmutatókkal”, vagy „harcolj a romlott beállítottságoddal”? Mondta-e Isten ezeket a dolgokat? (Nem.) Ezzel szemben a társadalomban, ebben a sátáni világban harcok folynak a földbirtokosok ellen, a hatalmon lévők ellen, az értelmiségiek ellen, és ott vannak a tömegek közötti harcok, a kakasviadalok, a kutyaviadalok, a bikaviadalok és így tovább. Mindenesetre ezek egyike sem jó dolog. A harc egy olyan taktika, amellyel a Sátán árt az embereknek és csapást hoz az élőlényekre. Nem engedi az emberiség békés együttélését. Ehelyett ellentéteket teremt az emberek között, és gyűlöletet kelt az emberek között, majd arra készteti az embereket, hogy harcoljanak egymással és lemészárolják egymást, miközben ő a pálya széléről figyeli a műsort és a zűrzavart. Mivel ez sátáni viselkedés, ha a gyülekezetben és Isten házában olyan viselkedések, jelenségek vagy ügyek merülnek fel, amelyeknek köze van a harchoz, hogyan tekintenétek ezekre a dolgokra? Hüvelykujjatokat felemelve támogatnátok és helyeselnétek, vagy véget vetnétek neki? (Véget vetnénk neki.) Véget kell vetnetek a helyzetnek, világosan el kell magyaráznotok az érintetteknek a dolgokat, meg kell értetni velük azokat, és el kell mondani nekik, hogy az igazságnak megfelelően, az alapelvekkel összhangban kell tenniük a dolgokat, és Isten szavaival teljes összhangban kell cselekedniük. Meg is metszhetitek őket, de a megmetszésük, a dorgálásuk, sőt a fegyelmezésük sem harc. Mire utal a „harc” kifejezés? Harcolni azt jelenti, hogy hevességből vitát folytatni másokkal arról, hogy mi igaz és mi nem igaz egy dologban, vitázni emberekkel és észszerűtlenül viselkedni, hisztizni, sőt titkos mesterkedéseket és csalárd cselszövéseket alkalmazni, vagy emberi taktikákat, módszereket és eszközöket bevetni, és ezáltal a másikat alávetettségbe hajtani, legyőzni, és ismétlődően gyötörni, amíg meg nem adja magát. Ezt hívják harcolásnak. A harcolás színtisztán egy heves viselkedés és cselekedet, és úgyszintén színtiszta sátáni viselkedés, módszer és eszköz a dolgok elintézésére. Ennek semmi köze az igazsághoz. Egyesek azt mondják: „Miért baj az, ha Isten választott népe felkel és harcol az olyanokkal, mint a hamis vezetők, az antikrisztusok, a farizeusok és a gonosz emberek? Nem jó dolog addig harcolni velük, amíg meg nem adják magukat, vagy nincsenek kitakarítva? Nem lesz-e ezután nyugalom Isten házában? Nem tudnak-e ezután békességben foglalkozni a testvérek a gyülekezeti életükkel? Miért nem harcolhatunk ezekkel az emberekkel?” Vajon helyes dolog harcolni ezekkel az emberekkel? Először is, egyvalami biztos, mégpedig az, hogy a harcolás rossz dolog. Miért rossz? Isten megbünteti és elítéli a gonosz embereket, tehát mit számít, ha az emberek harcolnak velük? Miért baj az, ha az emberek, amikor nincs jobb dolguk, megalázzák őket, rájuk szállnak és kínozzák őket, kiabálnak velük, a földre szegezik és kritizálják őket? Isten adminisztratív rendeleteket tesz közzé, és ezekben a rendeletekben nincsenek harcolásra vonatkozó kifejezések. Isten csupán adminisztratív rendeleteket ír elő, amelyeken belül mindenféle ember kezelésére vannak módszerek és alapelvek. A rendeletek megmondják az embereknek, hogy milyen fajta embereket kell kiközösíteni, milyen fajta embereket kell kitakarítani, milyen fajta embereket kell elbocsátani, milyen fajta embereket kell művelni, milyen fajta embereket kell használni, milyen fajta embereket nem szabad használni, milyen fajta embereket lehet megmenteni, és milyen fajta embereket nem lehet megmenteni. Isten csak alapelveket mond az embereknek. Emberként hogyan kell tehát értelmeznetek Isten e szavait? Isten e szavainak mindegyike az igazság. Mi az igazság? Az, hogy bármit tesz Isten, vagy bármilyen típusú személlyel foglalkozik, még ha az egy gonosz ember is, aki gonosz dolgokat művelt, rendkívüli veszteséget okozva Isten háza munkájának és érdekeinek, Isten akkor is az Ő módszereit fogja használni, hogy kezelje őt; egyáltalán nem fog semmilyen sátáni vagy heves módszert használni ahhoz, hogy kezelje őt. Minek hívják ezt? Ezt hívják az emberekkel szembeni igazságos bánásmódnak. Vajon van harcolás ebben az igazságosságban? Nincs. Ez az igazság? (Igen.) Nem számít, mennyire heves, mennyire sátáni és mennyire gonosz ez a személy, mi Isten szavait vesszük a legmagasabb szintű útmutatásként és a kezeléséhez alkalmazandó pontos alapelvekként. Nem bélyegezzük meg, és nem fogunk össze másokkal ellene hevességből; egyáltalán nem teszünk ilyesmit. Ez az, amit az emberekkel szembeni igazságos bánásmódnak hívnak, és Isten ezeket az alapelveket adta az embereknek.
A keleti világban létezik ez a bizonyos kifejezés: „törhetetlen harcolni akarás.” A nyugati világban létezhetne egy ugyanilyen jelentéssel bíró frázis. Amennyiben a Sátán megrontotta őket és a Sátán hatalma alatt élnek, akkor minden ember sátáni beállítottságú, különösen arrogáns és önelégült, és senkinek sem enged. Ha ilyesfajta beállítottság hajtja őket, akkor az emberekben bizonyosan kialakul a soha fel nem adó mentalitás és gondolkodásmód. Ezt a fajta gondolkodást és mentalitást, amelyet az emberiség hirdet, minden ember helyesnek, pozitívnak és olyasvalaminek tart, ami elégséges ahhoz, hogy támogassa őket, miközben haladnak az útjukon és élik tovább az életüket. Nem számít, mennyire látják helyesnek ezt az úgynevezett mentalitást és gondolkodást, és mennyire mondják ezt helyesnek, mindannyiunknak tisztánlátással kell rendelkeznünk ezzel kapcsolatban. Nincs az egész emberiségben egyetlen rassz sem, akik között az igazság uralkodna. Akármilyen magasztos, ősi vagy titokzatos eszméket vagy hagyományos kultúrát hozott létre egy rassz, bármilyen oktatásban részesült, és akármilyen tudásnak van birtokában, egy dolog biztos: ezek közül egyik sem az igazság, és nincs is semmi köze az igazsághoz. Egyesek ezt mondják: „Úgy tűnik, hogy a jó és a rossz, a helyes és a helytelen, valamint a fekete és a fehér mérésére vonatkozó, a hagyományos kultúrában fellelhető erkölcsi elvek vagy elképzelések némelyike elég közel áll az igazsághoz.” Az, hogy úgy hangoznak, mintha közel állnának az igazsághoz, nem azt jelenti, hogy a jelentésük tekintetében is közel állnak hozzá. A romlott emberiség mondásai a Sátántól erednek, ezek sohasem az igazság, hanem egyedül Isten szavai az igazság. Így aztán látszólag akármennyire közel esnek is az emberiség egyes szavai Isten szavaihoz, ezek nem az igazság, és nem is tudnak igazsággá válni; ez minden kétséget kizáróan így van. Csak a megfogalmazás és a kifejezés tekintetében esnek közel Isten szavaihoz, valójában azonban ezek a hagyományos elképzelések összeegyeztethetetlenek Isten szavainak igazságával. A szó szerinti értelmükben lehet ugyan némi hasonlóság, de nem ugyanaz a forrásuk. Míg Isten szavai a Teremtőtől származnak, a hagyományos kultúra szavai, elgondolásai és nézetei a Sátántól és démonoktól. Egyesek ezt mondják: „A hagyományos kultúra elgondolásait, nézeteit és híres mondásait általánosan pozitív dologként ismerik el. Még ha hazugságok és téveszmék is, vajon igazsággá válhatnak, ha több száz – vagy több ezer – éven át vallják őket az emberek?” Egyáltalán nem. Az efféle nézőpont olyan nevetséges, mint azt mondani, hogy a majmokból fejlődtek ki az emberek. A hagyományos kultúrából sosem válik igazság. A kultúra csak kultúra, és akármennyire nemes, akkor is csak a romlott emberiség által létrehozott, viszonylag pozitív dolog marad. Azonban az, hogy valami pozitív, és az, hogy az igazság, nem egyenlő egymással; attól, hogy valami pozitív, még nem válik kritériummá; mindössze viszonylag pozitív, semmi több. Világos tehát most már számunkra, hogy e „pozitivitás” hátterében vajon jó vagy rossz hatással van-e a hagyományos kultúra az emberiségre? Kétségkívül rossz és negatív hatással van az emberiségre.
Ma azt a mondást boncolgattuk, miszerint „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.” Ez a világi ügyekre vonatkozó egyfajta filozófia. Azt a történelmi háttérrel rendelkező híres idiómát is boncolgattuk, miszerint „Rőzsén alszik és epét nyalogat.” Nem elég-e már önmagában ez a két frázis ahhoz, hogy új megértést adjon számotokra az emberiség hagyományos kultúrájáról és a világi ügyekre vonatkozó filozófiáiról? Pontosan mi a lényege a hagyományos kultúrának és a világi ügyekre vonatkozó filozófiáknak? Először is, biztosak lehettek abban, hogy ezek a dolgok egyáltalán nem pozitívak. Ezek az emberek romlott beállítottságaiból fakadnak – a Sátán a forrásuk. Mit hoznak az emberiségre? Félrevezetik, megrontják, megkötik és korlátozzák az emberiséget. Ez biztos, és nem fér hozzá kétség. Mást se hoznak az emberiségre, mint negatív befolyást és negatív hatást, akkor hát ezek vajon az igazság? (Nem.) Ezek nem az igazság, az emberiség mégis az igazságként szentesíti őket. Mi folyik itt? Az embereket félrevezették. Mivel az embereket nem mentette meg Isten, és nem értik az igazságot, és nem hallották azokat a pontos dolgokat, amelyeket Isten mond az efféle frázisokról és ügyekről, ezért végeredményben elfogadják azokat az eszméket és nézeteket, amelyeket elképzeléseik szerint viszonylag helyesnek, jónak tartanak, és amelyek összhangban vannak az akaratukkal. Ezek a dolgok először a szívükbe férkőztek be, és ott váltak dominánssá, ezért az emberek évszázadokon és évezredeken keresztül ragaszkodnak hozzájuk. Ezek a hagyományos kultúrák, amelyek sátáni filozófiák, már régen gyökeret vertek az emberek szívében, félrevezetve és befolyásolva az embereket nemzedékről nemzedékre. Ha nem fogadjátok el az igazságot, akkor továbbra is félrevezetnek és befolyásolnak majd benneteket ezek a filozófiák. Ma a „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz” és a „Rőzsén alszik és epét nyalogat” frázisokról beszélgettem, ezeket boncolgattam. E frázisok egyike mondás, a másik idióma. Ebben a két frázisban láthatjuk, hogy pontosan mi is a sátáni kultúra az egész világon: eretnekségek és téveszmék alkotják, amelyek félrevezetik az embereket, megrontják az embereket, károsak az emberekre nézve, és ártanak az embereknek. Ha az emberiség tartja magát a Sátán e filozófiáihoz, akkor az emberek életük során csak egyre romlottabbak és egyre elvetemültebbek lesznek; lemészárolják egymást, harcolnak egymással, és ennek sose lesz vége. Nem lesz bizalom az emberek között, nem lesz harmonikus együttélés, és nem lesz kölcsönös szeretet. Röviden, amit ez a kultúra hoz az emberiségre, azok a kedvezőtlen következmények. Ezeknek az úgynevezett eszméknek és mentalitásoknak az irányítása alatt az emberiséget arra készteti, hogy folyamatosan gonoszságot tegyen, folyamatosan ellenálljon Istennek, folyamatosan feszegesse az emberek erkölcsi korlátait, és minden eszközt felhasználjon céljai eléréséhez. Az emberek végül a pusztulás útját fogják követni, és megbűnhődnek. Ez az emberi kultúra lényege. Ha már a mondásoknál tartunk, mi a véleményetek róluk? Egyesek azt mondhatják: „Ezek nem olyan valódi eszmék, amelyeket pártol az emberiség. A társadalom felső rétegéhez tartozó, viszonylag magas szintű rálátással rendelkező tagjai nem tartják magukat ezekhez.” Épp az imént boncolgattunk egy olyan idiómát, amellyel egyetértenek a társadalom felső rétegének tagjai: „rőzsén alszik és epét nyalogat”. Magas szintű ez az idióma? (Nem.) Nem magas szintű, mégis, ezt az idiómát, ezeket az eszméket és mentalitásokat mindenki határozottan dicséri és pártolja minden felsőoktatási intézményben és az emberi társadalom összes magas szintű színterén. Ez az emberi kultúra. A hagyományos kultúra ezen aspektusai kondicionálták, érzéketlenné tették és megrontották az emberiséget. És mi a végeredmény? Az, hogy a hagyományos kultúra félrevezette, korlátozta és gúzsba kötötte az emberiséget, és hogy természetszerűleg felmerül egy olyasfajta gondolkodásmód és elmélet, amelyet az emberiség széles körben népszerűsít, terjeszt és ad tovább, és amelyet elfogadtat az emberekkel. Végül aztán mindenkinek a szívét rabul ejti, eléri, hogy mindenki támogassa ezt a fajta gondolkodásmódot és elméletet, és mindenkit megront ez az elmélet. Azután, hogy egy bizonyos mértékig meg lettek rontva, semmiféle elképzelésük nincs többé az embereknek a helyesről és a helytelenről; nem akarják többé felismerni, hogy mi igazságosság és mi elvetemültség, és azt sem hajlandóak felismerni többé, hogy melyek a pozitív, és melyek a negatív dolgok. Még az a nap is eljön, amikor az sem világos többé a számukra, hogy ők ténylegesen emberek-e, és sok perverz ember azt sem tudja magáról, hogy férfi-e vagy nő. Vajon mennyire van messze a pusztulástól egy ilyen emberi faj? Mennyiben hasonlítható a mai emberiség a Noé korabeli emberekhez? Hát nem még elvetemültebbek? Ők már elérték az elvetemültség csúcsát, és annyira elvetemültek, hogy van néhány dolog, amelyeket képtelen vagy meghallgatni – miután meghallod, undorodsz tőle. Az emberek mindegyike beteg bizonyos mértékben. Kívülről az emberek teste emberinek tűnik, de amiket a szívükben gondolnak, azok valójában nem azok a dolgok, amelyeket az embereknek gondolniuk kellene; mindannyian betegek, és képtelenek megváltozni. Hogy értem, hogy képtelenek megváltozni? Úgy értem, hogy talán egy-kétszáz évvel ezelőtt több ember lett volna hajlandó meghallgatni, ahogy Isten beszél és kijelentéseket tesz. Megbíztak abban, hogy létezik igazság ebben a világban, csakúgy, mint az igazságosság és méltányosság. Az emberek hajlandóak voltak elfogadni egy ilyen tényt, és vágytak arra, hogy megvalósuljon. Még inkább remélték azt, hogy eljön a nap, amikor megérkezik a Szabadító, aki képes megmenteni az emberiséget a sötétség és az elvetemültség befolyásától. Egy-kétszáz évvel később azonban egyre kevesebb ilyen ember van. Hány olyan ember van, aki képes megérteni Isten szavait? Hány olyan ember van, aki képes elfogadni az igazságot? Még ha sokan kapták is meg Isten kegyelmét, akkor mi van? Egyre kevesebb azoknak a száma, akik valóban követik Őt. Ami azt jelenti, hogy az emberi faj körében egyre kevesebb az olyan ember, aki Isten szavainak hallatán felbátorodik, képes a pozitív dolgok szeretetére, vágyik a fényre, vágyik az igazságra, és vágyik Isten országának, méltányosságának és igazságosságának az eljövetelére. Mit mutat ez? Hogy a Sátán filozófiái, törvényei, elméletei és úgynevezett mentalitásai félrevezették és megrontották az egész emberi fajt. Mennyire lettek félrevezetve és megrontva? Az emberek mindannyian igazságként fogadták el a Sátán téveszméit és ördögi mondásait; mind imádják és követik a Sátánt. Nem értik Isten, a Teremtő szavait. Nem számít, mit mond a Teremtő, hogy mennyit mond, és hogy mennyire világosak és gyakorlatiasak a szavai, senki sem érti; senki sem fogja fel. Érzéketlenek és tompa elméjűek mindannyian, zavaros a gondolkodásuk és az elméjük. Hogyan zavarodtak össze? A Sátán zavarta össze őket. A Sátán alaposan megrontotta az embereket. A mai társadalomban mindenféle különböző eszmék, ideológiák és kijelentések léteznek. Az emberek abban hisznek, amelyiket éppen kiválasztják, és azt követik, amelyiket éppen kiválasztják. Senki nem mondhatja meg nekik, hogy mit tegyenek, és nem is képesek megmondani nekik, hogy mit tegyenek. Ez ennyire így van. Így tehát áldás az a tény, hogy képesek vagytok úgy dönteni, hogy higgyetek Istenben. Ma képesek vagytok megérteni, amit Isten mond, van egy kis lelkiismereti érzéketek, hiszitek, amit Isten mond, vágytok Isten országának eljövetelére, és vágytok arra, hogy a világosság, az igazság, a méltányosság és az igazságosság országában éljetek. Ritkaságszámba megy ez az őszinteségetek? Hogyan jutottatok hozzá? Isten védelme és a benned azon munkálkodó Szentlélek által, hogy tisztánlátást adjon neked, vagy képes hinni Istenben és követni Őt. Ha Isten nem munkálkodna bennetek, akkor most itt lehetnétek hívőként? Megváltozhattatok volna úgy, ahogy mostanra megváltoztatok? Nézd csak meg, azok a nem hívők még most is rendelkeznek emberi hasonlatossággal? Lehet, hogy most még sok igazságot nem értesz, és sok esetben a nézeteid még mindig pontosan ugyanazok, mint a nem hívőké – bármit is gondolnak ők, te is azt gondolod. Bár néha nem fogadod el egyes nézeteiket, de nincs tisztánlátásod, és nincs más út, amit járhatnál. Amikor eljön az a nap, amikor megérted az igazságot, képes leszel felismerni, hogy nézeteik helytelenek és elvetemültek, és a szíved képes lesz elutasítani őket. Akkor tisztán fogod látni a démoni arcukat. Látni fogod, hogy ők az élő ördögök, nem emberek. Embernek álcázzák magukat, de nem tesznek emberi dolgokat. Honnan tudhatod, hogy ez a helyzet? Az általuk hirdetett szavak mindegyike különösen kellemes a fülnek és képes az emberek megtévesztésére, de amit tesznek és végrehajtanak, az rendkívül elvetemült és csúnya, és egyszerűen szégyentelen és indokolatlan. Az úgynevezett eszmék és úgynevezett mentalitások, amelyekhez ragaszkodnak, rendkívül elvetemültek és reakciósak, teljesen ellentétesek Isten szavaival és az igazsággal, és szöges ellentétei Isten szavainak és az igazságnak, ezek az emberek mégis az igazságként tekintenek ezekre a hamis érvelésekre és eretnekségekre, és intenzíven, erőteljesen és nyilvánosan hirdetik őket, hogy félrevezessék és megrontsák az emberiséget, hogy elfedhessék különböző aljas és szégyentelen bűneiket és csúnya arcukat. Ebből világosan láthatod, hogy ezek mind démonok, valamint vadállatok és tisztátalan lelkek, akikkel nem lehet érvelni. Nem tudsz velük értelmesen beszélni, és nem tudsz velük jó vagy igaz szavakat váltani. Amikor eljön a nap, amikor ilyen tisztán fogsz látni, tudni fogod, hogy az emberiséget túlságosan mélyen megrontották; hogy te is ugyanolyan romlott vagy, mint a többi ember; hogy csak a jelen pillanatban, amikor hiszel Istenben, és értesz néhány igazságot, ilyenkor tudsz némi emberi hasonlatosságot megélni, elszakadni az ördögök és a Sátán befolyásától, és felismerni, gyűlölni és elhagyni őket; tudni fogod, hogy az Isten általi megmentés nélkül éppen ugyanolyan lennél, mint ők – nem lenne különbség –, és hogy bármilyen gonosz vagy elvetemült dologra képes lennél. Most az igazságra törekszel, sok munkát és erőfeszítést fektetsz az igazságba, fontosnak tartod a gyakorlást, és az igazságot a saját valóságoddá teszed. Amikor megérted az igazságot, gyakorolni tudod az igazságot, meg tudod élni Isten szavainak valóságát, és valódi tapasztalati bizonyságtétellel rendelkezel, akkor a szíved boldog és békés lesz, a gondolkodásmódod és az állapotod egyre normálisabb lesz, az Istennel való kapcsolatod egyre közelibb és egyre normálisabb lesz, a napjaid pedig egyre jobbak lesznek. Ha nem gyakorlod az igazságot, mindig sátáni filozófiák szerint élsz, és mindig félreérted Istent, és gyanakvó vagy Vele szemben, akkor a szíved egyre távolabb kerül Istentől, az Istenbe vetett hited hiábavaló lesz, és semmit sem fogsz nyerni. Még ha hosszú évek óta hiszel is Istenben, sok szót és doktrínát megértesz, és nem fogadod el a nem hívők különféle téves gondolatait és nézeteit, ezeknek semmi haszna. Ez azért van, mert nem érted az igazságot, és csak néhány szóról és doktrínáról tudsz beszélni, és még mindig nem tudod gyakorolni az igazságot. Mivel azoknak a dolgoknak, amelyek először férkőztek be a szívedbe, és ott dominánssá váltak, még mindig hatalmuk van feletted, csak ezek szerint tudsz élni. Nem számít, mit akarsz tenni, és nem számít, milyen helyzetbe kerülsz, akaratlanul is ezek a sátáni filozófiák fognak irányítani téged. Ha tehát ezek a sátáni filozófiák hatalmat gyakorolnak a szíved felett, akkor képtelen leszel gyakorolni az igazságot. Egyesek azt mondják: „Én nem gyakorlom az igazságot, és nem követem a Sátánt sem.” Lehetséges ez? Nincs középút. Csak azáltal tudsz eljutni oda, hogy az igazságnak megfelelően tedd a dolgokat, ha elfogadod az igazságot, megérted az igazságot, majd kitakarítod azokat a sátáni dolgokat, amelyek először férkőztek be a szívedbe, és ott dominánssá váltak. Amikor az igazságnak hatalma van a szíved felett, és Isten szavainak hatalma van a szíved felett, akkor természetes módon képes leszel gyakorolni az igazságot abban, amit mondasz és teszel.
Miként kezelik az emberek a Sátán logikáját és gondolatait, és azokat a mentális mankókat, amelyek irányítják azt, hogy miként élnek az emberek? Lélektani táplálék? Erőleves a léleknek? Voltaképpen ezek azok a dolgok, amelyek megrontják az embereket, és ha valaki „bekajálja” ezeket, akkor meg fog halni. Ha az emberek folyamatosan elfogadják ezeket a dolgokat és sátáni dolgokat raktároznak el magukban, vajon mire utal ez? Hogy még nem vetették le az eredeti romlott beállítottságukat, és azon felül újabb megrontást fogadtak el a Sátántól. Ez azt jelenti, hogy számukra befellegzett. Elkerülhetetlen az, hogy nem lehet őket megmenteni. Folyamatosan fel kell ismerned és el kell utasítanod ezeket a dolgokat, miközben folyamatosan le kell vetned őket, nem szabad e dolgok szerint élned, és el kell fogadnod Isten szavait. Vannak, akik azt mondják: „Nem fogadom el ezeket a dolgokat. Isten szavai maguktól fognak belém hatolni.” Ez nem lehetséges. Proaktívan keresned kell az igazságot és el kell fogadnod az igazságot, és az igazság megértésének folyamatán keresztül ösztönösen tisztánlátást nyersz a hamis érvelések és eretnekségek tekintetében, és lassan el fogod engedni azokat. Ily módon Isten szavai fokozatosan a cselekedeteid alapelveivé válnak, és amikor valamit teszel, tudni fogod, hogy a cselekedeteid melyik módja van összhangban Isten szándékaival, nagyon természetesen fogod gyakorolni az igazságot, és romlott beállítottságodnak ez az aspektusa megváltozik. Szerintetek nehéz ezt megtenni, vagy nem? Valójában nem nehéz. Az egyetlen, ami nehéz benne, az az, hogy az emberek nem ültetik gyakorlatba. Egyesek azt gondolják: „Ez igazán nehéz – nehezebb, mint a mennybe felkapaszkodni! Nem olyan ez, mint egy halat arra kényszeríteni, hogy a szárazföldön éljen? Nem hoz ez engem nehéz helyzetbe?” Így van ez? Nem, nem így van. Helyesen kell megközelítened ezeket a kérdéseket, és megfelelő tisztánlátással kell rendelkezned ezekben a kérdésekben. Ma nagyon sok időt töltöttem azzal, hogy csupán néhány sátáni téveszméről beszélgettem és azokat boncolgattam, de vajon csupán ez a néhány dolog van az emberekben elraktározva? (Nem.) Sokkal több van ezeknél! Később beszélgetni fogok ezekről a témákról egymás után. Korábban nem beszélgettem erről az aspektusról, vajon ti magatok elmélkedtetek valaha ezeken a témákon? Nem tettétek. Ha elgondolkodnátok rajtuk, jutnátok valami eredményre? Ha képesek lettetek volna némi erőfeszítést tenni az igazságért, akkor lett volna némi tisztánlátásotok a sátáni téveszmék vonatkozásában, és nem lennétek teljesen tudatlanok, mint amilyenek most vagytok. Váratlannak tűnik az ezekről a témákról folytatott mai beszélgetésem? Van valaki, aki azt mondja: „Hát nem az antikrisztusok felismeréséről beszélgetünk? Hogy lehet, hogy hirtelen ezekről a témákról beszélgetünk?” Ezek a dolgok mind a Sátán romlott beállítottságával függenek össze. Ezeknek a dolgoknak mind köze van a Sátán romlott beállítottságának az emberek általi felismeréséhez, és hasznosak ahhoz, hogy az emberek képesek legyenek pontosan megérteni az igazságot. A beszélgetés végére legalább azt tudják majd az emberek, hogy „kiderült, hogy ez a nagyszerű frázis nem az igazság”. Mostantól kezdve az olyan téveszméket, miszerint „Rőzsén alszik és epét nyalogat” és „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz”, kitakaríthatod a szívedből. Lehetnek olyanok köztetek, akik jelenleg nem tudják ezeket kitakarítani, de legalább tudod, hogy ezek a frázisok nem az igazság, és ha legközelebb hallod valakitől ezeket a frázisokat, tudni fogod, hogy ezek a frázisok félrevezetőek, és nem fogadod el azokat. Bár a szíved úgy érzi, hogy ezek a frázisok valamelyest helyesek, és hogy ezeket még mindig jó dolog megtenni, azt is gondolod: „Isten azt mondta, hogy ezek a frázisok nem az igazság. Nem cselekedhetek e frázisok szerint.” Hát nem előnyös ez számodra? (De igen.) Mi a célom azzal, hogy ezeket a dolgokat mondom? Miért boncolgatom így ezeket a frázisokat? A hívők mindig azt mondják: „Gyakorolnunk kell az igazságot. Isten minden szava az igazság. Isten minden szava pozitív dolog, és az, amit gyakorolnunk kell.” Egy nap megmetszenek téged, és felbukkannak a szívedben ezek a frázisok: „Rőzsén alszik és epét nyalogat” és „amikor a menny arra készül, hogy nagy felelősséggel ruházza fel az embert, a szívének először a fájdalmat kell megtapasztalnia.” Vajon ezek az igazság? Ez nem valami vicc? Ha megkérnének, hogy tegyél tanúságot Istenről, hogyan tennéd azt? Azt mondod: „A hívőknek el kell viselniük a megaláztatást és nehéz terhet kell hordozniuk, rőzsén kell aludniuk és epét nyalogatniuk, és törhetetlen harcolni akarással és mentalitással kell rendelkezniük.” Ez tanúságtétel Isten mellett? (Nem.) Azáltal, hogy a sátáni logikát Isten szavaiként és az igazságként kezeled, és tanúságot teszel róla, nemcsak hogy nem tettél megfelelően tanúságot Isten mellett, hanem nevetség tárgyává váltál a Sátán előtt, és meggyaláztad Istent. Mi ez, amit teszel? Ha Isten elítélne ezért, azt igazságtalannak tartanád, és azt mondanád: „Tudatlan vagyok. Nem értem. Isten soha nem beszélgetett velem erről.” Ha nem ítél el téged, de a cselekedeteid természete nagyon súlyos, mit kellene tennie Istennek ezzel kapcsolatban? Félreállítani téged? (Nem.) Semmit nem kell tenni. Ami Engem illet, Én csak megértetek veletek annyit, amennyit csak lehetséges, és megismertetek veletek annyit, amennyit csak lehetséges – a felfogóképességeteknek megfelelően, és annak megfelelően, hogy mit tudok nektek elmondani –, hogy pontosan mi az igazság, hogy az általatok jónak és helyesnek tartott frázisok kapcsolatban vannak-e az igazsággal, és hogy azok az igazság-e. Meg kell értetnem veletek ezeket a dolgokat. Ha mindezek megismerése után még mindig ugyanúgy gondolkodsz, és még mindig ugyanolyan hajthatatlan vagy, akkor Isten nem fog félreállítani, és nem is fog figyelmen kívül hagyni téged. Megérdemled, hogy elítéljenek, és Isten cselekedni fog. Miért fogja ezt megtenni Isten? Ha így cselekszel, miközben nem érted ezeket a dolgokat, akkor Isten ezt úgy fogja kezelni, hogy ostoba és tudatlan vagy, viszont ha tudod ezeket a dolgokat és mégis így cselekszel, akkor tudatosan teszel rosszat, Istennek pedig az alapelveknek megfelelően kell kezelnie ezt.
2019. december 19.