Első exkurzus: Mi az igazság (Harmadik szakasz)

B. A megaláztatás elviselése és nehéz teher hordozása

A második megnyilvánulása annak, ha valaki rőzsén alszik és epét nyalogat, a megaláztatás elviselése és nehéz teher hordozása. A megaláztatás elviselése és nehéz teher hordozása szintén egy olyan gondolkodásforma, mentalitás és a dolgokhoz való hozzáállás, amelyet a világi emberek pártolnak. A társadalomban és a világban ez egy olyan gondolkodásmód, amely viszonylag pozitív, és amelyet az emberiség viszonylag optimistának, előremutatónak és pozitívnak tart. Tehát mi az, amit boncolgatni akarunk? Mi a rossz a megaláztatás elviselésében és nehéz teher hordozásában? Ez miért nem az igazság? Ennek alapvetően semmi köze az igazsághoz. Mit értek az alatt, amikor azt mondom, hogy ennek semmi köze az igazsághoz? Úgy értem, hogy ha az igazságot akarod gyakorolni, akkor azt teljes mértékben Isten szavainak alapelvei szerint és az Isten által megkövetelt mércéknek és részleteknek megfelelően kell tenned. Nem szabad belekeverned a dolgok elvégzésével kapcsolatos hozzáállásokat és nézeteket, valamint az emberek úgynevezett ideológiáinak, mentalitásainak és integritásának módszereit és eszközeit. Isten szavai az igazság, és semmi közük ezekhez a dolgokhoz. Akkor miért is rossz a megaláztatás elviselése és nehéz teher hordozása? Miért mondom, hogy ez nem az igazság? Nem érdemes ezt boncolgatni? (De igen.) Kezdjük a kifejezés szó szerinti jelentésének magyarázatával; akkor könnyebb lesz megérteni. A megaláztatás elviselése és nehéz teher hordozása azt jelenti, hogy képes vagy elviselni minden szégyent, fájdalmat és megaláztatást a kötelezettségeid, a terheid, vagy a vállalt és elfogadott küldetésed teljesítése érdekében. Ez az alapvető jelentése ennek a frázisnak. Akkor milyen környezetekben és milyen helyzetekben szokás használni ezt a frázist? Ha azt mondjuk valakiről, hogy elviseli a megaláztatást és nehéz terhet hordoz, akkor az illető olyan körülmények között van jelenleg, hogy teljesült a küldetése, és elérte a célt, amit el akart érni? (Nem.) Tehát általában, amikor valaki a megaláztatás elviseléséről és nehéz teher hordozásáról beszél, akkor egy jelentéktelen személyre utal, aki olyan helyzetben van, hogy egyáltalán nincs státusza és nincs glóriája, nemhogy hatalma. Ilyen helyzetben van, mégis viselnie kell a felelősségeit, ki kell állnia a küldetését, amit be kell fejeznie, nem szabad elbátortalanodnia, nem szabad megalkudnia, és nem szabad feladnia. Nem egyfajta mentalitás ez is? Mit hangsúlyoz ez a mentalitás? Az „elviselést” és a „tűrést”. „Elviselni” azt jelenti, hogy türelmesnek lenni és ellenállni valaminek. Azzal egyidejűleg, hogy elvisel valamit, nehéz terhet és felelősséget kell felvállalnia és hordoznia, meg kell felelnie mindenki elvárásainak, és nem szabad cserben hagynia azt, aki ezt a megbízatást rábízta. Miféle mentalitás ez? (Állhatatosság.) Benne van ez a jelentéselem, de ez a legegyszerűbb és legfelszínesebb jelentésréteg. Mi más van még benne? Elemezzük ezt a következőképpen. Mit jelent a „megaláztatás” a „megaláztatás elviselése” kifejezésben? (Méltatlanságot és szégyent.) Azt, amikor az adott személyt körülvevő emberek mind megszégyenítik őt, és miattuk úgy érzi, hogy méltatlanságot szenvedett el. Mely viselkedések szégyenítik meg különösen az embereket, és keltik bennük azt az érzést, hogy méltatlanságot szenvedtek el? (Az, ha gúnyolódnak rajtuk, rágalmazzák őket és csípős megjegyzéseket tesznek rájuk.) Így van, gúnyolják és rágalmazzák őket, emellett kifigurázzák őket, játszadoznak velük, és csípős megjegyzéseket tesznek rájuk. És mit jelent a „nehéz teher” a „nehéz teher hordozása” kifejezésben? (Felelősség és megbízatás.) Mit foglal magában a felelősség és a megbízatás? Ezek egyfajta küldetést és súlyos terhet foglalnak magukban – ez a nehéz teher lehet olyan, amit mások bíztak valakire, vagy lehet egy cél, amiért küzd valaki, vagy egy olyan küldetés, amelyet magának talál ki. Miféle küldetéseket vélnek felvállalni az emberek? (Megbecsülést hozni az őseikre, és kiemelkedni a többiek közül.) (A legkiválóbbnak lenni.) Ezek mind példák. Ezek alapvetően az emberek saját ambíciói. E célok elérése és megvalósítása érdekében a jelenlegi körülményeik között képesek elviselni a méltatlanságokat, a gúnyolódást, a rágalmazást, a csípős megjegyzéseket, még a körülöttük élők gúnykacaját is. Mi készteti őket arra, hogy mindezt elviseljék? Például valakinek az az ambíciója, hogy magas rangú tábornok legyen belőle a hadseregben. Még mielőtt hatalomhoz jutna, egy nap egy csapat huligán megalázza őt, mondván: „Te? Egy hadseregtábornok? Jelenleg még egy lovad sincs – hogyan lehetnél te tábornok? Ha tábornok akarsz lenni, előbb mássz át a lábaim között!” A körülöttük lévők mind nevetésben törnek ki. Egy pillanatra elgondolkodik magában: „Nincs abban semmi rossz, ha valaki hadseregtábornok akar lenni. Miért űznek gúnyt belőlem és csúfolnak ki? De nem lehetek meggondolatlan, és nem mutathatom ki most a képességeimet. Abból ítélve, ahogy ma mennek a dolgok, ha nem teszem azt, amit mondanak, meg fognak verni, és ha rosszul alakulnak a dolgok, akár az életemet is elveszíthetem. Hogyan lehetnék akkor tábornok? A célkitűzéseim érdekében semmiség átmászni egy huligán lábai között. Attól én még mindig én vagyok, nem igaz?” Ekkor térdre ereszkedik, mindkét kezét a földre teszi, és átmászik a huligán lábai között, mint egy kutya. Miközben mászik, a szíve nehezen viseli el, és fáj a szíve, mintha késsel szúrták volna meg – gyűlölet van a szívében! Azt gondolja: „Egy nap, amikor valóban tábornok leszek, millió darabra foglak aprítani!” A szíve mélyén ezt gondolja, de kifelé el kell viselnie – nem engedheti, hogy mások meglássák, mit gondol. Miután átmászott a huligán lábai között, a huligánok elégedetten megkegyelmeznek neki, egy gyors rúgással eltakarítva őt az útból. Feláll, leporolja magát, sőt, még azt is mondja: „Jó rúgás. Mostantól főnöknek foglak szólítani.” Amit belül gondol, az teljesen különbözik attól, amit kifelé mutat. Hogyan képes arra, hogy ezt megtegye? Csak egy célja van: „Életben kell maradnom. Mindezt elviselem, hogy eljöjjön az a nap, amikor tábornok leszek, és én leszek a legkiválóbb. Megéri ma elszenvedni ezt a nehézséget és megaláztatást. Holnap még keményebben kell dolgoznom, és erőfeszítéseket kell tennem, hogy elérjem a célomat. Nem számít, milyen nehézségekbe ütközöm, és nem számít, mennyi szenvedést és megaláztatást kell elviselnem, tábornokká kell válnom! Amikor tábornok leszek, az első dolgom lesz megölni ezt a bunkót, bosszút állva a megaláztatásért, hogy át kellett másznom a lábai között!” Függetlenül attól, hogy tábornok lesz-e a jövőben, pillanatnyilag az „elviselés” a legfőbb alapelve. Vannak ebben valamilyen velejáró stratégiák vagy titkos mesterkedések? (Igen, vannak.) Vannak benne titkos mesterkedések. Azért viseli el, mert semmi mást nem tehet; mire szolgál ez? Arra, hogy egy napon kárpótolhassa magát mindezért a méltatlanságért. Kitartása olyan mondásokon alapul, mint: „Amíg élsz, remélsz” és „a bosszú hidegen tálalva a legédesebb” – ezek mind mesterkedések. Ezek a mesterkedések voltak azok, amelyek arra ösztökélték, hogy elviselje a megaláztatást, amit a huligán lábai közötti átmászás jelentett. Ettől kezdve még nagyobb és intenzívebb a vágy a szívében, hogy tábornok legyen; semmiképpen sem fogja feladni. Mire szolgált tehát a méltatlanság és a megaláztatás, amit elviselt? Vajon egy igaz ügy vagy a valódi méltóság fenntartása érdekében? A saját vad ambíciója érdekében tette. Akkor ez pozitív vagy negatív? (Negatív.) A jelentés e szintjéből megítélve ezt az „elviselést” teljes mértékben a személyes érdek, vágy és vad ambíció hajtotta. Van igazság ebben az elviselésben? (Nincs.) Ha nincs benne igazság, akkor van benne normális emberi mivolt? (Nincs.) Ez nem igazságos, nem is egyenes, még kevésbé hibátlan; ehelyett tele van vágyakozással, titkos mesterkedésekkel és számításokkal – ez nem pozitív.

A megaláztatás elviselésének és nehéz teher hordozásának az a fajta gondolkodása és mentalitása, amit ezen az elvetemült emberi fajon belül pártolnak, alapvetően pontosan olyan, mint az a történet, amit az imént elmondtam, ahol ha nagy dolgokat akar valaki elérni, akkor feltétlenül képesnek kell lennie elviselni azt, amit az átlagember nem képes. Mire utal legfőképp ez az elviselés? (A szégyen elviselésére.) Nem. Vajon igazak vagy hamisak azok a dolgok, amelyeket az emberekkel megélni késztet ez az elviselés? (Hamisak.) Ez a lényeg benne. Az emberek által megélt dolgok, az általuk kimondott szavak és a viselkedés, amit a célkitűzéseik és vad ambícióik érdekében tanúsítanak, mind hamisak, mind kényszerűek; ezeknek a dolgoknak mindegyikét a vágyak, az önérdek és az emberek úgynevezett ambícióinak és céljainak előfeltétele vezérli. Ezek a dolgok, amelyeket az emberek megélnek, mind ideiglenes intézkedések; egy kis részük sem becsületes vagy igaz; egy kis részük sincs felfedve, egy kis részük sem nyílt vagy őszinte; mind ideiglenes intézkedések. Nem csalárd cselszövés ez mind? Ideiglenes intézkedések azok, amikor az emberek átmenetileg így viselnek el valamit; átmenetileg kellemesen hangzó szavakat mondanak, hízelegnek és trükköznek; és arra az időre elfedik valódi identitásukat, pszichéjüket, gondolataikat, nézeteiket, sőt gyűlöletüket is, és nem hagyják, hogy azt a másik meglássa. Ehelyett azt akarják, hogy a másik személy azt az oldalukat lássa, amely gyenge és alkalmatlan, erőtlen és félénk. Teljesen elfedik valódi arcukat – miért teszik ezt? Azért teszik, hogy egy nap egy nagy ügyet hozhassanak létre, a legkiválóbbá válhassanak, másokat irányíthassanak, és uralkodhassanak mások felett. Mi mutatkozik meg olyankor, amikor az emberek gyakorolják és kifejezik „a megaláztatás elviselése és nehéz teher hordozása” kifejezést? Őszinte a hozzáállásuk azoknak, akik ezt teszik? Van-e valódi megértésük önmagukról, és lelkifurdalásuk? (Nincs.) Például mások azt mondják: „Egy ilyen valaki, mint te, tábornok akar lenni?” Ők elgondolkodnak rajta, majd azt mondják: „Nem vagyok képes rá. Nem lesz belőlem tábornok. Csak vicceltem.” Igazak vagy hamisak az általuk kimondott szavak? (Hamisak.) Mit gondolnak a szívükben? „Csak a magamfajtából lehet tábornok!” Ezt gondolják a szívükben, de szabad-e ezt hangosan kimondaniuk? (Nem.) Miért nem? Hogy elkerüljék a verést, és hogy elrejtsék valós képességeiket, azt mondják: „Csak vicceltem. Nem vagyok olyan merész, hogy valóban tábornok akarjak lenni. Te inkább olyan vagy, mint egy rangidős tábornok – te egy leendő főparancsnok vagy. Az még a tábornoknál is magasabb rang!” Vajon igazak ezek az szavak? (Nem.) Hol vannak az igaz szavaik? (A szívükben.) Így van, igaz szavaikat a szívükben tartják, és nem mondják ki hangosan. Miért nem mondják ki hangosan? Félnek, hogy megverik őket, ha megteszik, ezért nem mondják ki, és nem fedik fel őket; nem hagyják, hogy bárki megtudja, örökre elrejtve valódi képességeiket. Mit jelent az, hogy elrejtik valódi képességeiket? Azt, amikor valaki nem engedi, hogy mások lássák a valódi képességeit; eltitkolja ezeket a képességeket, és nem engedi, hogy kiderüljenek, annak érdekében, hogy a többiek ne legyenek óvatosak velük szemben, és ne cselekedjenek az érdekeikkel ellentétesen. Nem ez a valódi jelentése annak is, amikor valaki rőzsén alszik és epét nyalogat? (De, igen.) A rőzsén alvás és epenyalogatás; a megaláztatás elviselése és nehéz teher hordozása, soha nem feledni a céljaikat, vágyaikat és gyűlöletüket; és soha nem engedni, hogy az emberek meglássák az igazi arcukat és valódi képességeiket. Egyes tehetséges emberek társaságban nem sokat beszélnek; csendesek és visszahúzódók, és ha mondanak is valamit, csak a felét tárják fel annak, amit gondolnak. A többiek sosem tudják felfogni vagy megérteni, hogy valójában mit is akarnak mondani, és azt gondolják: „Miért beszél ilyen kifürkészhetetlenül? Miért olyan nehéz valami szívből jövőt kimondani? Mi folyik itt?” Valójában olyan gondolatok vannak a szívükben, amelyeket nem fejeznek ki, és ebben egy romlott beállítottság rejlik. Vannak mások, akik nem így beszélnek, de amikor csinálnak valamit, olyankor mindig elrejtik képességeik valódi mértékét. Mi a céljuk azzal, hogy elrejtik a képességeik valódi mértékét? Attól félnek, hogy ha rátermett emberek vagy tekintélyes személyiségek meglátják, féltékenyek lesznek, rájuk szállnak, és ártani fognak nekik. Társaságban vajon nem azok a legbaljósabb emberek, akik mindig bókolnak másoknak, mindig jót mondanak másokról, és mindig azt mondják, hogy mindenki más jobb, mint ők maguk? (De, igen.) Soha nem tudod, hogy milyenek valójában belülről. Kívülről annyit látsz, hogy nem beszélnek róla, ezért azt hiszed, hogy nincsenek vad ambícióik, ám valójában tévedsz. Az ilyen emberek között vannak olyanok, akik elviselik a megaláztatást és nehéz terhet hordoznak. Olyan ez, mint a filmekben, ahol gyakran vannak ilyen jelenetek – egyes emberek gyakran tesznek jó dolgokat az otthonukon kívül, a ruhájuk régi és elnyűtt, és társaságban mindig piszkálják őket; ilyenek mások előtt. Hazaérve azonban egy titkos szobába mennek. A titkos szobában egy térkép van a falon, és a térképen szereplő helyek nyolcvan százalékán már elhelyeztek informátorokat, akik figyelik a dolgokat. Mégis, azok az emberek, akik gyakran érintkeznek velük, még mindig piszkálják őket, és fogalmuk sincs arról, hogy nekik ilyen vad ambícióik vannak. Egy nap, amikor a térképen lévő összes helyszín az irányításuk alatt áll, és a céljuk teljes mértékben megvalósult, akkor az őket piszkáló emberek teljesen megdöbbennek, és azt mondják majd: „Ó, ez a személy egy ördög – túl nagyok az ambíciói! Ennyi éven át színlelt. Senki sem látta, hogy ki ő valójában.” Ők pedig azt mondják: „Amit tettem, az a megaláztatás elviselése és nehéz teher hordozása. Ha nem tűrtem volna úgy, ahogyan tettem, és nem őriztem volna a titkomat előttetek, ha mindent elmondtam volna nektek, vajon képes lettem volna ilyen nagy tettet véghezvinni?” Milyen közös jellemzői vannak a gonoszoknak és a szélsőséges ambíciókkal rendelkezőknek? Az egyik szempont az, hogy a kitartásuk és az állhatatosságuk meghaladja az átlagemberekét. Emellett a titkos mesterkedéseik meghaladják az átlagemberekéit, és ha az átlagember kapcsolatba kerül velük, akkor kijátsszák őt. Mit jelent az, hogy kijátszanak valakit? Azt jelenti, hogy senki sem látja őket világosan. Csak az látható, amit a felszínen mondanak és tesznek. Ne hidd, hogy abból, amit tesznek és mondanak, bármit is ki tudsz találni abból, hogy mit gondolnak mélyen legbelül. Nem ez az, amikor valakit kijátszanak? A kitartás és az állhatatosság önmagukban pozitív szavak, de a titkos mesterkedéseik miatt a kitartásuk és az állhatatosságuk negatív volt. Emellett a vágyaik és a vad ambícióik túlzóbbak, mint az átlagembereké. Az átlagembernek vannak vágyai és vad ambíciói, de amikor úgy érzi, hogy nem tud valamit elérni, feladja, és nem hajlandó kitenni magát ennek a szenvedésnek. Emellett mindig nyíltan beszél arról, hogy kivel akar harcolni; nincsenek titkos mesterkedései. Az effajta gonosz embereknek azonban szélsőséges ambícióik vannak, és mindig titkos mesterkedéseket és csalárd cselszövéseket visznek véghez. Soha nem fognak felhagyni ambícióikkal és vágyaikkal; egészen a végsőkig – a halálig – harcolni fognak.

Tankönyvek mesélik a történetet, hogyan aludt rőzsén és nyalogatott epét Koucsien, a Jüe Királyság királya. A szülők is tanítják erről a gyerekeiket. Egyes gyerekek a történetet hallva azt gondolják: „Nagyszerű dolog átlagembernek lenni. Miért van feltétlenül szükség arra, hogy az embernek ilyen túlzott ambícióik legyenek? Ki tudná elviselni, hogy rőzsén aludjon és epét nyalogasson? Ezt a szenvedést az átlagemberek nem tudják elviselni.” Csak a vad ambíciókkal rendelkező emberek elég elszántak ahhoz, hogy így szenvedjenek; ebben egy titkos mesterkedés rejlik. Az emberiség azonban pártolja az effajta mentalitást. Van például egy mondás, amely így szól: „Bármennyi nehézséget és méltatlanságot szenved el, bármilyen szörnyűek is a körülményei, az ember soha nem veszítheti szem elől az ambícióit.” Ez a társadalom olyan eszméket pártol, mint az, hogy rőzsén aludni és epét nyalogatni valamint a megaláztatás elviselése és nehéz teher hordozása, hogy az embereket ösztönözze és motiválja a boldogságukért és céljaikért való küzdelemre, akkor hát miért kritizáljuk ezt, rossznak titulálva? Az egész emberiséget megrontotta a Sátán. Van-e olyan tagja az emberi fajnak, akinek a céljai az igazság és a helyes irány felé mutatnak? (Nincs.) Ebből adódóan, minél többet alszik rőzsén és nyalogat epét, és minél többször viseli el a megaláztatást és hordoz nehéz terhet az emberiség, annál vadabbá válnak a Sátán erői, annál több lesz az emberiség harca és mészárlása, annál elvetemültebb lesz az emberiség, és annál sötétebbé válik a társadalom. Ellenben, ha képes vagy engedelmeskedni a Menny intézkedéseinek, és igazodni a dolgok természetes rendjéhez, ha képes vagy elfogadni a dolgokat úgy, ahogy jönnek, tiszteletben tartani ezt a rendet és várni a Menny intézkedéseire, akkor nem kell megaláztatást elviselned és nehéz terhet hordoznod. Fel kell ébredned és észhez kell térned. Az a helyes, ha valaki képes engedelmeskedni Isten vezényléseinek és intézkedéseinek. Mindezek mellett az a legkevesebb, hogy az emberek mindenben, amit tesznek, a lelkiismeretük szerint járjanak el – következő lépésként pedig az emberiség számára Isten által meghatározott törvények szerint cselekedjenek. Ezek után az embereknek még mindig maszkot kell viselniük, és nehéz terhet kell hordozniuk? (Nem.) Nem, nem kell. Megértettétek e beszélgetés révén, hogy pontosan milyen viselkedés a megaláztatás elviselése és nehéz teher hordozása? Pozitív vagy negatív cél a megaláztatás elviselése és nehéz teher hordozása? (Negatív.) Ha azt mondaná valaki, hogy egy ember elviseli a megaláztatást és nehéz terhet hordoz azért, hogy vezetővé váljon, vagy azt mondaná, hogy egy ember elviseli a megaláztatást és nehéz terhet hordoz azért, hogy betöltse az Istentől kapott megbízatását, és elnyerje jutalmát, vagy azt mondaná, hogy egy ember elviseli a megaláztatást és nehéz terhet hordoz azért, hogy törekedjen a tökéletességre jutásra – vajon megállják a helyüket ezek a szavak? (Nem, nem állják meg.) A megaláztatás elviselése és a nehéz teher hordozása teljes mértékben sátáni filozófia; ebben nincs igazság, és amint meghalljátok ezeket a szavakat, egyértelmű, hogy eltorzultak. Ha valaki azt mondja, hogy egy ember elviseli a megaláztatást és nehéz terhet hordoz azért, hogy várjon Isten intézkedéseire és alávesse magát Isten szuverenitásának, vajon helyes-e ezt mondani? (Nem.) Milyen szempontból nem helyes? A kettő nem felel meg egymásnak – Istennek nincs szüksége arra, hogy megaláztatást viselj el, és arra sincs szüksége, hogy méltatlanságot szenvedj el. Mi a lényegi különbség az itt említett megaláztatás elviselése és nehéz teher hordozása, valamint az Istenben hívő és Neki magukat alávető emberek között? (A megaláztatás elviselése és nehéz teher hordozása egy kísérlet arra, hogy levessük magunkról Isten vezényléseit és intézkedéseit.) A megaláztatás elviselése és nehéz teher hordozása azt jelenti, hogy az embereknek saját terveik, ambícióik, vágyaik és céljaik vannak, amelyekre törekszenek. Összhangban vannak ezek azokkal a mércékkel, amelyeket Isten megkövetel az emberektől, és azokkal az Isten által az embereknek adott célokkal, amelyekre törekedniük kell? (Nincsenek.) Nem, nincsenek. Mit akarnak az emberek nyerni önmaguk számára a megaláztatás elviselésével és nehéz teher hordozásával? Amit el akarnak nyerni, az az önérdek, és annak semmi köze ahhoz az ember számára Isten által vezényelt sorshoz, amely felett Ő szuverén módon uralkodik.

Aki a megaláztatás elviselését és nehéz teher hordozását gyakorolja, annak szándéka és célja van. Például amikor egy frissen végzett főiskolás először megérkezik egy vállalathoz szakmai gyakorlatra, a rangidős munkatársak azt mondják: „Az ide érkező végzett főiskolások három évig csak kávét főzhetnek.” Ő magában ezt gondolja: „Bár most végeztem a főiskolán, nem fogok engedni nektek!” Ezt gondolja magában, de nem meri hangosan kimondani. Külsőleg továbbra is mosolyt kell színlelnie; minden nap követnie kell a szabályokat, alkalmazkodónak kell lennie, hajbókolnia kell, és el kell viselnie, amikor mások kiszúrnak vele. Mi a célja azzal, hogy ezt elviseli? Az, hogy eljöjjön az a nap, amikor diadalmas képet vághat, a menedzser vagy a főnök titkára lehessen, és átgázolhasson azokon, akik piszkálódtak vele. Nem ezt gondolja? Egyesek azt mondják: „Így kell gondolkodnia, és ezt kell tennie. Különben egész életében hagyni fogja, hogy rosszul bánjanak vele az emberek. Ki akar ilyet elszenvedni? Ráadásul hogyan tud az ember boldogulni, ha nincsenek ambíciói? Az ember felfelé törekszik, a víz lefelé folyik – ez az élet rendje. Az a katona, aki nem akar tábornok lenni, nem jó katona.” Ezek a szavak válnak a mottójává, de ez mind sátáni logika. Így kell tűrnie azért, hogy elérje célját – napról napra, évről évre, mindenkivel udvariasan és tisztelettudóan viselkedve. Egy nap azt mondja neki a főnöke: „Jó volt a teljesítményed ebben a három évben. A jövő héttől értékesítő leszel.” Szomorú szívvel hallja ezt: „Azért gürcöltem három éven át, hogy csak egy értékesítő legyek! Azt hittem, hogy értékesítési vezető lesz belőlem!” Viszont köszönetet kell mondania az előléptetésért. Még nem érte el a célját, ezért továbbra is tűrnie kell. Folytatnia kell a megaláztatás elviselését és a nehéz teher hordozását, fáradhatatlan loholva főnöke után, iszogatva és mosolyt színlelve, és amikor ezt elviselte tíz éven át, akkor végre eléri a célját. Egy nap azt mondja neki a főnöke: „Jól végezted a munkádat. Előléptetlek asszisztenssé.” Amikor ezt hallja, belül különösen boldog – végre sikerült neki! Milyen eredmény ez? Szerinte ő most már mindenki másnál magasabb rendű. Vajon nem készségesen tette mindezt? (Nem.) Kiért tette mindezt? (Önmagáért.) Önmagáért. Semmi sincs ebben, ami pozitív, vagy amit el kellene fogadni, nemhogy bármi olyan, ami dicséretre és magasztalásra méltó volna. De ez a fajta mentalitás az, amit a mai társadalom pártol – a megaláztatás elviselése és nehéz teher hordozása, behúzott farokkal somfordálva. Miféle frázis ez tehát, amit pártolnak az emberek: „a megaláztatás elviselése és nehéz teher hordozása”? (Rossz.) Milyen szempontból rossz? Az emberek pusztán a saját szándékaik és motivációik miatt viselik el a megaláztatást és hordoznak nehéz terhet, és azért, hogy kielégítsék saját vágyaikat és vad ambícióikat. Nem a helyes célok érdekében teszik. Ezért mondom, hogy egyiket sem érdemes elfogadni, és egyik sem érdemel dicséretet vagy helyeslést, és semmiképpen sem érdemes arra, hogy emlékezzenek rá. Nézzük meg még egyszer, mi történt a palotában a régmúltban. Volt egy császár, aki meghalt. A császárné látta, hogy fia még kicsi, és teljesen képtelen lenne az udvart irányítani, ha trónra kerülne, ezért, hogy biztosítsa azt, hogy fia valóban császárként uralkodhasson, elviselte a megaláztatást és nehéz terhet hordozott, és feleségül ment a néhai császár öccséhez, és ketten együtt támogatták a császárné fiának trónigényét. Mi volt a célja a megaláztatás elviselésével és nehéz teher hordozásával? Az, hogy a fia császári pozíciót szerezzen. Amikor fia császári pozíciója biztossá vált, az ő státusza özvegy császárné lett. Ezt nevezik a megaláztatás elviselésének és nehéz teher hordozásának. Milyen megaláztatást viselt el? Nem maradt erényes; a császár halála után nyomban hozzáment annak öccséhez, ami által rossz hírnévre tett szert. Az emberek kritizálták és elítélték a háta mögött, és még a történelemkönyvek sem értékelik kedvezően. Érdekelte ez őt? Valójában átgondolta a következményeket, mielőtt hozzáment volna a korábbi sógorához, szóval akkor miért csinálta mégis végig? Azért, hogy biztosítsa fia császári pozícióját, és megvédje saját özvegy császárnéi pozícióját. Ez az egyetlen ok, amiért elviselte ezt a rossz hírnevet, és készségesen elszenvedte ezt a nehézséget. Ezt nevezik a megaláztatás elviselésének és nehéz teher hordozásának. Mit nyert azáltal, hogy elviselte mindezt a méltatlanságot? A nyeresége az volt, hogy még nagyobb haszonra tett szert. Ez volt a célja a megaláztatás elviselésével és nehéz teher hordozásával. Amint megszerezte ezt a nagy hasznot, mindaz a rossz hírnév már semmit sem jelentett. E rossz hírnévért cserébe hatalmat és státuszt szerzett magának és fiának. Akkor pozitív vagy negatív volt az, hogy ő elviselte a megaláztatást és nehéz terhet hordozott? (Negatív.) Ha csak a viselkedését nézzük, képes volt feláldozni önmagát, a fia szemszögéből nézve pedig volt egy önzetlen oldala az általa elszenvedett méltatlanságoknak és szenvedésnek, ezért az embereknek dicsérniük kellene őt, és azt mondani: „Milyen nagyszerű anya!” De ha a vágyait és vad ambícióit, valamint a valódi célját nézzük, az embereknek kritizálniuk kellene őt; tettei elítélendők.

Azok esetében, akik hisznek Istenben, szükséges a megaláztatás elviselése és nehéz teher hordozása? (Nem.) Ha elfogadják Isten szavait az emberek, és elfogadják az Ő ítéletét, fenyítését, metszését, próbatételeit és finomítását, sőt elfogadják az átkait és az emberekkel szembeni kárhoztatását, akkor el kell viselniük a megaláztatást és nehéz terhet kell hordozniuk? (Nem.) Ez biztos. A hívők vonatkozásában egyáltalán nem állja meg a helyét és elítélendő annak a frázisnak a használata, hogy „a megaláztatás elviselése és nehéz teher hordozása”. Miért helytelen ezt a kifejezést ebben a kontextusban használni? Hogyan bizonyítható, hogy nem helyes ez a viselkedés ebben a kontextusban? Az nem elfogadható, hogy csupán szóban és doktrína formájában ismered el, hogy helytelen ez a frázis; tudnod kell, hogy milyen igazságokat érint. Korábban még azt gondoltad, hogy az embereknek ahhoz, hogy elfogadják azt, hogy Isten tökéletesítse és megmentse őket, meg kell tanulniuk a megaláztatás elviselését és nehéz teher hordozását, rőzsén aludni és epét nyalogatni, magukévá tenni Koucsiennek, a Jüe Királyság királyának mentalitását, és soha fel nem adni – egyszerűen egy tökfej voltál, és nem voltál képes felfogni az igazságot. Most, a közlésem után azt gondolod: „Ez a frázis nem jó. Azelőtt folyton használtam ezt a frázist – hogyan lehettem ennyire ostoba?” Láthatod, hogy nem érted az igazságot, és a felfogóképességed gyenge. Meg kell értened, hogy mi a baj ezzel a kifejezéssel. Amint igazán képes leszel megérteni, hogy mi a baj vele, akkor fogod majd alaposan megérteni a frázist. Ha a frázisnak csak egy részét látod világosan, azaz a negatív oldalát világosan látod, de nem látod világosan azt az oldalt, amit az emberek pozitívnak gondolnak, akkor ez azt jelenti, hogy még nem érted az igazságot. Miután meghallgattátok, amiről az imént beszélgettem, képesek lesztek-e boncolgatni és elemezni ezeket a dolgokat az Én itt bemutatott módszereim szerint? Miért nem szükséges Isten házában a megaláztatás elviselésének és nehéz teher hordozásának gyakorlata? Miért mondom, hogy ezt a módszert és mentalitást Isten háza elítéli, és hogy nem felel meg az igazságnak? (Isten, én úgy tudom, hogy Isten házában Isten szavai ítéletének és fenyítésének az elfogadása, sőt még az elbocsátás vagy elítélés sem jelenti megaláztatás elviselését. Ellenkezőleg, így munkálkodik Isten az emberek megmentésén, és ennek az a célja, hogy az igazságra való törekvés helyes útjára vezessen bennünket. Ennek egyáltalán semmi köze a megaláztatás elviseléséhez és nehéz teher hordozásához. Ha az emberek képesek helyesen felfogni, akkor tudják, hogy ez Isten szeretete és felemelése, és hogy Isten ítéletének és fenyítésének elfogadása Isten nagy gondviselése és védelme és Isten üdvössége az emberek számára.) Helyes ez a kijelentés? (Igen.) Ha nem látod világosan az ítéletet és a fenyítést, akkor ellenállás és panaszok fognak ébredni a szívedben, és a sátáni filozófiai frázist fogod gyakorolni, „a megaláztatás elviselését és nehéz teher hordozását”, azt gondolván magadban: „Ó, jaj, el kell viselnem a megaláztatást és nehéz terhet kell hordoznom, és magamévá kell tennem Koucsien, a Jüe Királyság királyának mentalitását.” Majd belevésed az asztalod tetejébe a „megaláztatás elviselése és nehéz teher hordozása” szavakat, hogy ösztönözd és motiváld magad, és ezt választod mottódnak. Vajon nem jelent ez bajt? Persze a mai beszélgetés után biztosan nem fogjátok ezt megtenni, de vajon fogtok-e más frázisokat a mottótokká tenni, mint például ezt a frázist, amit nem boncolgattam: „Elrejteni az ember fényét és erőt gyűjteni a sötétben”? Ennek nem ugyanaz a természete? Ezek a dolgok a hagyományos kínai kultúra részei. Ezek a dolgok a Sátán mérgei? Ezek mind a Sátán mérgei; ezek mind a világi ügyekre vonatkozó sátáni filozófiák.

Régen, amikor a szárazföldi Kínában dolgoztam a gyülekezetekben, amikor még csak éppen elkezdtem a munkámat, Isten háza megszervezte, hogy egyes testvérek fejleszthessék az írni-olvasni tudásukat. Mi volt a helyzet akkoriban? Akadtak olyanok, akik már előrehaladott korúak voltak, és olyanok is, akik távolabbi területeken éltek. Az iskolai végzettségük viszonylag alacsony volt, és nem tudtak jól olvasni. Isten szavai például „gyenge képességről”, „Isten természetéről”, „Isten szándékáról” és más rögzített kifejezésekről beszélnek, de ők nem értették vagy nem tudták, hogy ezek mit jelentenek. Később azt mondta Isten háza a testvéreknek, hogy szabadidejükben dolgozhatnak az írás- és olvasáskészségükön, és hogy legalább néhány rögzített kifejezés, terminológia és főnév jelentését ismerniük kell. Máskülönben, amikor Isten szavait olvassák, még maguknak a szavaknak és kifejezéseknek a jelentését sem értenék, hogyan érthetnék hát meg Isten szavait? És ha nem tudják megérteni Isten szavait, hogyan tudnák gyakorolni az igazságot? Ezután a testvérek elkezdtek erőfeszítéseket tenni, hogy megtanulják ezeket a dolgokat. Ez jó dolog, de néhány eltorzult felfogású ember kihasználta a helyzetet. Az összejövetelek során egyes vezetők kizárólag arról beszéltek, hogy milyen fontos az írni és olvasni tudás fejlesztése, hogy hogyan kellene a testvéreknek megtanulniuk írni-olvasni, hogy milyen előnyökkel jár az írni-olvasni tudás, és hogy mi történik, ha nem tudnak rendesen írni-olvasni. Egy csomó ilyen doktrínáról beszéltek. Ezek a dolgok nem az igazság, és nem kell túl sokat beszélni róluk. Amint valaki elmondja ezeket a dolgokat, az emberek megértik; nincs szükség arra, hogy az összejöveteleken úgy beszélgessünk róluk, mintha ezek lennének az igazság. Egyes vezetők nem csak hogy rengeteg időt fordítottak az összejöveteleken arra, hogy úgy beszélgessenek ezekről a dolgokról, mintha azok lennének az igazság, hanem egy új trükköt is kitaláltak, és kifejezetten tesztelték a testvéreket a ritkán használt szavakkal. Ha a testvérek nem tudtak válaszolni, attól a vezetők vajon nem tűntek magasan képzettnek? Abban az időszakban volt néhány hamis vezető, akik nem végeztek valódi munkát – nem az élettapasztalatokról, az igazságról vagy Isten szavairól beszélgettek, hanem kizárólag az írni-olvasni tudásról. Minek nevezik ezt? Ezt úgy nevezik, hogy valaki nem végzi a rendes munkáját. Nem probléma ez? (De igen.) Miért beszélek erről a problémáról? Mi hasznotok van belőle? Ti képesek vagytok ilyen dolgokra? Van valaki, aki azt tervezi, hogy így fog cselekedni? Ha valóban így cselekedtek, akkor igazán zavaros fejűek vagytok! Vannak egyesek, akik látják, hogy Én ezekről az idiómákról beszélek, és tettre készek lesznek, és elkezdenek készülődni, mondván: „Úgy tűnik, hogy az igazságról való beszélgetés ilyen nagyon egyszerű. Elég csak az idiómákról beszélgetni. Te beszélgethetsz az idiómákról, én pedig kétrészes poénokról, szlengről, mondásokról és közmondásokról fogok beszélgetni.” Ez nem az, hogy nem a rendes munkáját végzi? (De igen.) Miféle emberek ezek? Van lelki megértésük? (Nincs.) Nincs lelki megértésük, és nem értik az igazságot. Mire gondolnak? „Ott ülsz és hosszasan fecsegsz, amikor nincsen semmi dolgod, és pár idiómával etetsz bennünket. Ha követném a módszeredet, én is tudnék beszélgetni!” Akiknek nincs lelki megértésük, azok csak a dolgok felszínét nézik, és vakon utánoznak Engem. Ezeket a vezetőket el kellene bocsátani ennek a viselkedésnek az utánzása miatt, és mindenkit, aki úgy tesz, mint ők, szintén el kellene bocsátani. Miért beszélek erről? Már azelőtt felhívom a figyelmeteket erre, mielőtt elkezdenétek így viselkedni, azért, hogy ne térjetek tévútra. Én tudok beszélni ezekről a dolgokról, de ha te beszélsz róluk, meg tudod azt tenni érthető módon? Nem tudod. Szóval, miért beszélek ezekről a mondásokról és idiómákról? Milyen feltétellel beszélek róluk? Amikor az emberek megértik az igazság fogalmát és meghatározását, majd ha erre alapozva mélyebbre megyek, és több olyan dolgot boncolgatok, amit az emberek az igazságnak gondolnak, akkor ezt nem tudják felfogni; nem tudják, hogyan kellene töprengeniük rajta, és nem tudják, milyen más dolgokkal kellene azt összekapcsolniuk. Ez azért van, mert nem értitek, hogy elmeséltem nektek néhány történetet az idiómákról. Erre szükség volt. Vannak, akik azt hiszik, hogy egyetemi szinten állnak, amikor az igazságról van szó, és azon tűnődnek, hogy miért ismétlik még mindig ezeket az általános iskolai kurzusokat. Nem tudják megérteni, hogy ez nem egy általános iskolai óra, ez már egy egyetemi óra. Még nem jutottatok be az egyetemre; mindvégig az általános iskolában maradtatok, de azt hiszitek, hogy már bejutottatok az egyetemre, és jól érzitek magatokat. Sajnos ez az érzés helytelen; ez egy téves érzés – még mindig messze vagytok az egyetemre való bejutástól. Ezért ismét emlékeztetlek benneteket: ne tegyétek meg azokat a dolgokat, amelyekről az imént beszéltem. Beszélgessetek őszintén arról, amit értetek, és ha nem értitek, ne beszéljetek ostobaságokat. Az igazságról való beszélgetés nem fecsegés; senkinek sincs vesztegetni való ideje arra, hogy a fecsegésedet hallgassa. Ne utánozzatok Engem vakon, és ne beszéljetek Koucsienről, a Jüe Királyság királyáról, vagy az újkori történelemről vagy az ókori történelemről azért, mert Én a rőzsén alvásról és az epe nyalogatásáról beszéltem. Mi haszna van azokról a dolgokról beszélni? Hajlandóak az emberek meghallgatni azokat? Még ha hajlandóak is meghallgatni az emberek, azok a dolgok nem az igazság.

Épp most beszéltem arról, hogy akik hisznek Istenben és követik Őt, azoknak nem kell megaláztatást elviselni és nehéz terhet hordozni, nemhogy gyakorolniuk a megaláztatás elviselését és nehéz teher hordozását. Miért nem gyakorolhat az ember egy ilyen „jó” frázist és „nemes” mentalitást? Hol van a probléma? Miért nem rendelkezhet az ember a megaláztatás elviselésének és nehéz teher hordozásának mentalitásával? Doktrína formájában szólva azért, mert a megaláztatás elviselése és nehéz teher hordozása nem az igazság; ezt a frázist nem Isten mondta; ez nem Isten követelménye az emberiséggel szemben, és nem is egy olyan cselekvési alapelv, amelyet Ő adott azoknak, akik követik Őt. Miért mondom, hogy ez a frázis nem az igazság és nem egy gyakorlásra vonatkozó alapelv? Először is nézzük a „megaláztatás” szót abban a frázisban, hogy: a megaláztatás elviselése és nehéz teher hordozása. Mire utal az, hogy „megaláztatás”? Méltatlanságra és megszégyenítésre. Tehát amikor az emberek hisznek Istenben, és Isten szuverén a sorsuk felett, akkor azáltal, hogy alávetik magukat Istennek, vajon meg vannak alázva? Méltatlanságot viselnek el? (Nem.) El kell-e az embereknek viselniük és azt mondaniuk: „Ahhoz, hogy elérjem az Istennek való alávetettséget, el kell nyomnom a tüzet a szívemben, el kell nyomnom a haragot a szívemben, el kell nyomnom a panaszokat a szívemben, és el kell nyomnom a szívemben lévő kibékíthetetlen érzést. Egyetlen hang nélkül el kell viselnem. Számomra mindezek a dolgok megalázók, ezért elfojtom őket.”? Vajon az igazságot gyakorolják, ha ezt teszik? (Nem.) Mit gyakorolnak? Lázongást, hamisságot és színlelést. Ahhoz, hogy elérd az igazság gyakorlását, és elérd az igazságnak való alávetettséget, valamint az Isten szuverenitásának és intézkedéseinek való alávetettséget, az első dolgod nem az, hogy bármiféle fájdalmat elviselj, és nem kell elviselned semmiféle méltatlanságot. Isten rád vonatkozó szuverenitása és intézkedései, valamint a veled szemben támasztott követelményei vajon megalázás? (Nem.) Ő nem aláz meg. Isten nem aláz meg téged azzal, hogy leleplez, megítél, fenyít, próbára tesz és finomít. Ellenkezőleg, miközben leleplezi romlott beállítottságod kinyilatkoztatásait, Ő rávezet arra, hogy megértsd önmagad, elérve, hogy levesd azokat és fellázadj ellenük, majd Isten követelményei szerint cselekedj. Milyen hatást fog ez elérni? Képes leszel alávetni magad Istennek, megérted az igazságot, olyan emberré válsz, aki tetszik Istennek, és olyan emberré, akit Isten elismer. Tehát méltatlanság-e bármi, amin keresztülmész azon folyamat és időszak során, amíg ezeket a dolgokat eléred? Van-e bármi olyan dolog, amelyben Isten megaláz téged? (Nincs.) Amikor Isten leleplez téged, például amikor leleplezi az arroganciádat, az elvetemültségedet, a csalárdságodat, a hajthatatlanságodat vagy az ádázságodat, van-e ezek között egy is, amelyik nem tény? (Nincs.) Ezek mind tények. Minden szó, amivel Isten leleplez, amit mond neked, az tény, függetlenül attól, hogy hogyan mondja. Függetlenül attól, hogy az emberek képesek-e ezt felismerni, és függetlenül attól, hogy az emberek mennyire képesek megérteni és elfogadni, ezek a dolgok mind tények. Nem alaptalanok, nem is túlzások, és semmiképpen sem az a céljuk, hogy hamis vádakkal illessenek téged. Arra szolgálnak tehát ezek a dolgok, hogy megalázzanak téged? (Nem.) Nemcsak hogy nem a megalázásodra szolgálnak, arra hivatottak ösztönözni és figyelmeztetni, hogy ne járj a gonosz emberek útján, és ne kövesd a Sátánt – arra hivatottak késztetni, hogy a helyes úton járj az életben. Pozitív az az eredmény és az a hatás, amit ezek a dolgok rád gyakorolnak. Isten e cselekedeteinek természete teljes mértékben megfelelő. Ezeket a dolgokat azért teszi, hogy megmentsen téged, és ezek teljesen összhangban vannak az igazsággal. Ez az a nehézség, amit el kell szenvedniük az embereknek, és az a nehézség, amit azért kell elszenvedniük, hogy levetkőzzék romlott beállítottságaikat, kielégítsék Isten szándékát, és igazi teremtett lénnyé váljanak. Úgy kellene hozzáállniuk az embereknek, hogy aktívan fogadják el ezt a szenvedést ahelyett, hogy méltatlanságként viselnék el. Ez a nehézség nem megaláztatás, nem gúnyolódás, és nem az emberekkel való kekeckedés, és főként nem az emberek ugratása Isten által. Ez teljes mértékben abból fakad, hogy az emberek romlott beállítottságúak, lázadnak Isten ellen, és nem szeretik az igazságot. Isten szavai és Istennek az emberekkel szemben támasztott követelményei miatt keletkezik ez a fájdalom az emberekben, van-e tehát ennek a fájdalomnak bármi olyan része, amelyet Isten szándékosan mér az emberekre, vagy amelyet Isten ráadásképpen mér rájuk, és amelyet az embereknek nem kellene elszenvedniük? Nincs semmi ilyesmi. Ellenkezőleg, ha az emberek túl keveset szenvednek el ebből a fájdalomból, nem tudják levetkőzni a romlott beállítottságaikat. Nem számít, mennyire súlyosak az emberek lázadó beállítottságai, és nem számít, mennyire képesek az emberek beismerni és elfogadni azt, amikor Isten leleplezi romlott beállítottságaikat, végső soron, amit Isten ad az embereknek, az nem megaláztatás, és amit az emberek elszenvednek, az nem méltatlanság. Ellenkezőleg: ez az, amit az embereknek el kell szenvedniük; ez az a fájdalom, amit el kell szenvednie annak, akit a Sátán mélyen megrontott; az embereknek el kell szenvedniük ezt a fájdalmat. Miért mondom, hogy el kell szenvedniük? Azért, mert az emberek olyan mélységesen lázadók Istennel szemben, és Sátánná váltak. Ha az emberek le akarják vetkőzni ezeket a romlott beállítottságokat, és el akarják fogadni az Isten általi üdvösséget, akkor el kell szenvedniük ezt a nehézséget. Ez tökéletesen helyes és helyénvaló; ez egy olyan út, amelyet be kell járniuk az embereknek, és egy olyan nehézség, amit el kell szenvedniük. Nem Isten adja nekik ezt a nehézséget. Ez olyan, mint amikor hideg vizet iszol, és utána megfájdul a gyomrod. Ki okolható ezért? A hideg víz? (Nem.) Ki okozta neked ezt a nehézséget? (Mi okoztuk.) Te okoztad saját magadnak. Ez az eredmény és ez a folyamat, amit az emberek elszenvednek, a saját művük; nincs ebben semmi méltatlanság vagy megaláztatás, amiről beszélni lehetne. Egyesek nem így fogják fel; ők nem fogadják el az igazságot. Mire gondolnak? „Isten háza megengedte, hogy vezető legyek; engem jelölt a pozícióra, én pedig boldogan végeztem a vezetői munkámat. Sose gondoltam volna, hogy Isten háza elbocsát engem, mert nem végzem jól a munkámat és hibákat követek el. Mi lett belőlem? Van még bennem integritás és méltóság? Van még bármiféle emberi szabadságom? Van még önállóságom?” Úgy gondolják, hogy az embereknek nem szabad alávetniük magukat Isten vezényléseinek és intézkedéseinek anélkül, hogy bármilyen választásuk lenne a kérdésben, és hogy ha az emberek teljes mértékben alávetik magukat, akkor bolondok és méltóság nélküli emberek, és hogy túlságosan gyenge és sértődött módon élnek. Ezért ez a fajta ember azt gondolja, hogy amikor elfogadják az ítéletet, a fenyítést és a metszést az emberek, akkor megaláztatást kell elszenvedniük, ahogy a mondás tartja: „Amikor az ember alacsony eresz alatt áll, nincs más választása, mint lehajtani a fejét.” Nézzétek csak, itt egy másik sátáni filozófia. Ez a jól ismert frázis arra készteti őket, hogy lehajtsák a fejüket. Mit gondolnak? Készségesen vetik alá magukat, vagy megaláztatást elviselve és nehéz terhet hordozva? (Az utóbbi.) Úgy gondolják, hogy megaláztatást viselnek el és nehéz terhet hordoznak. Nem készségesen vetik alá magukat. Az alávetettségük nem készséges, és nem tiszta. Sokkal inkább az a helyzet, hogy nincs más választásuk, mint alávetni magukat. Így a választásnak ezt a hiányát egyfajta megaláztatásnak tekintik. Mivel az effajta emberek képesek így gondolkodni, vajon ők az Isten szavainak való alávetés gyakorlását az igazság gyakorlásaként kezelik? Nem. Nem kezelik igazságként az alávetettséget. Ehelyett a megaláztatás elviselését és nehéz teher hordozását kezelik az igazságként. Nem más a természete ezeknek a dolgoknak? (De igen.) Bár azok, akik készségesen vetik alá magukat, és azok, akik elviselik a megaláztatást és nehéz terhet hordoznak, egyaránt alávetik magukat, és bár egyikük sem okoz gondot vagy áll ellen, és kívülről szemlélve mindketten engedelmesnek, illedelmesnek és jónak tűnnek, ezek a dolgok mégis különböző természetűek. Azok az emberek, akik őszintén alávetik magukat, felelősségüknek, kötelességüknek és kötelezettségüknek tekintik az alávetést; úgy kezelik azt, mint szent kötelességüket, és mint az igazságot. Még ha külsőleg nem is állnak ellen azok, akik nem őszintén vetik alá magukat, a szívükben azt gondolják, hogy ők megaláztatást viselnek el és nehéz terhet hordoznak, és az ő szemükben a megaláztatás elviselése és nehéz teher hordozása a legfőbb igazság. A megaláztatás elviselését kezelik az igazság gyakorlásaként, és miként kezelik az alávetést? Megaláztatás elviseléseként kezelik, nem az igazság gyakorlásaként. Nem fordítva van ez? Hogyan hívják ezt? (Fordítva ülnek a lovon.) Fordítva ülnek a lovon. Az igazságot a világi ügyekre vonatkozó filozófiaként kezelik; a doktrínát és a világi ügyekre vonatkozó emberi filozófiákat pedig az igazságként kezelik. Ez nem a fekete és a fehér felcserélése? (De igen.) Ez a fekete és a fehér felcserélése. Akkor hogyan kellene ezt a problémát feloldani? Az embereknek meg kell érteniük, hogy ez a nehézség, amit elszenvednek, nem megaláztatás, és nem is az, hogy valaki megpróbálja megalázni őket. Mi okozza tehát a nehézséget, amit az emberek elszenvednek? (Az emberek romlott beállítottságai.) Így van. Ha nem lennének romlott beállítottságaid, és értenéd az igazságot, alá tudnád vetni magad Istennek, teljesen alá tudnád vetni magad Isten szuverenitásának és intézkedéseinek, és tudnád félni Istent és kerülni a rosszat, akkor nem kellene elszenvedned ezt a nehézséget. Ennélfogva, ez a megaláztatás nem létezik. Értitek, ugye?

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren