II. A „Rőzsén alszik és epét nyalogat” gondolatának boncolgatása

Beszélgessünk egy másik mondásról, miszerint „rőzsén alszik és epét nyalogat”. Ki tudja elmagyarázni, hogy ez mit jelent? (A mondásban, miszerint „rőzsén alszik és epét nyalogat”, a rőzse tűzifára utal, az epe pedig egy epehólyagra. Arról szól, hogy Koucsien, a Jüe Királyság királya egy halom tűzifán aludt, és minden nap megnyalt egy epehólyagot, és hogy bosszút akart állni, feltámadni a veresége hamvaiból, és helyreállítani a királyságát.) Elmagyaráztad ennek a mondásnak a hátterét, vagyis azt, hogy milyen történetből ered ez a mondás. Általában egy mondás magyarázásakor a háttér elmagyarázása mellett ki kell fejteni a mondás bővebb jelentését is – azt, hogy minek a metaforájaként szolgál, amikor az emberek napjainkban használják. Magyarázd el még egyszer. (Ez egy olyan személyre vonatkozó metafora, aki kitartóan és erősen odateszi magát, aki keményen küzd és dolgozik céljai és vágyai megvalósításáért.) Akkor hogyan magyarázható a „rőzse” és az „epehólyag” ebben az összefüggésben? Nem magyaráztad el a jelentésnek ezt a két aspektusát. Ha a szavakat nézzük, a „rőzse” egyfajta tövises tűzifára utal; a tövises tűzifára feküdt le aludni, azután gyakran emlékeztette magát a körülményeire és a megszégyenülésére, és gyakran emlékeztette magát a felvállalt küldetésre. Ráadásul egy epét lógatott le a mennyezetről, és azt minden nap megnyalta. Milyen ízt érez az ember, amikor epét nyal? (Keserűt.) Nagyon keserű volna! Ezzel az érzéssel emlékeztette magát arra, hogy el ne felejtse a gyűlöletét, ne feledkezzen meg a küldetéséről, és ne felejtse el a vágyát. Mi volt a vágya? A királysága helyreállításának nagy feladata. Minek a metaforája az általában, hogy „rőzsén alszik és epét nyalogat”? Ez általában egy olyan személyre vonatkozó metafora, aki szerencsétlen körülmények között él, de nem feledkezik meg a küldetéséről és a vágyairól, és aki képes megfizetni az árat a vágyaiért, a célkitűzéseiért és a küldetéséért. Többé-kevésbé ezt jelenti. A világi emberek szemében vajon pozitív vagy negatív mondás az, hogy „rőzsén alszik és epét nyalogat”? (Pozitív.) Miért tekintik ezt pozitív mondásnak? Motiválni képes az embereket a nehézségek közepette, hogy ne felejtsék el a gyűlöletüket, ne felejtsék el a megszégyenülésüket, és arra ösztökéli őket, hogy keményen dolgozzanak és törekedjenek arra, hogy erősebbé váljanak. Ez egy viszonylag inspiráló mondás. A világi emberek szemében ez kétségtelenül pozitív mondás. Ha az emberek e mondás szerint cselekednek, akkor nem kétséges, hogy amit tesznek, a cselekedeteik motivációja, a cselekvésük módja, valamint az alapelvek, amelyekhez ragaszkodnak, helyesek és pozitívak. Ha ezt mondjuk, akkor alapvetően nincs semmi baj ezzel a mondással, akkor meg mit akarunk boncolgatni azáltal, hogy felhozzuk ezt a mondást? Mi az, amit el akarunk mondani? (Azt akarjuk kielemezni, hogy ez a mondás milyen szempontokból áll ellentétben az igazsággal.) Így van, azt akarjuk tisztán látni, hogy ez az igazság-e vagy sem. Mivel ez a mondás ennyire „helyes”, érdemes kielemeznünk és ellenőriznünk, hogy pontosan milyen szempontokból „helyes”. Akkor pontos meghatározásunk lesz róla, és meg tudjuk vizsgálni, hogy ez valóban az igazság-e vagy sem. Ez az a végső eredmény, amit el akarunk érni. A mondás, miszerint „rőzsén alszik és epét nyalogat”, a túlélésnek egy olyan törvénye, amelybe az emberek különleges körülmények között kapaszkodnak. Először is bizonyosodjunk meg róla – ez a mondás az igazság? (Nem.) Ne azzal kezdjük, hogy kimondjuk, ez az igazság-e vagy sem. Az emberek által látott, szó szerinti jelentése alapján nincs negatív jelentése ennek a mondásnak. Milyen pozitív jelentése van tehát? Képes motiválni az embereket, elszántságot adni nekik, további harcra késztetni őket, hogy ne hátráljanak meg, ne csüggedjenek, és ne legyenek gyávák. Van olyan szempont, amely szerint pozitív értelemben használható. Viszont milyen körülmények között van szükség arra, hogy betartsák az emberek az ebben a mondásban foglalt magaviseleti és cselekvési alapelveket? Van-e kapcsolat a mondás által vallott alapelvek és az Istenbe vetett hit között? Van-e kapcsolata az igazság gyakorlásával? Van-e kapcsolata a kötelességvégzéssel? Van-e kapcsolata Isten útjának követésével? (Nincs.) Ilyen gyorsan következtetésre jutottatok? Honnan tudjátok, hogy nincs kapcsolat? (Isten szavai nem mondják ezt.) Ez egy túlságosan leegyszerűsítő és felelőtlen állítás. Amikor nem érted, és azt mondod: „Különben is, ez nem szerepel Isten szavai között, és nem tudom, mit jelent ez a mondás, ezért nem fogok rá hallgatni. Mondhat, amit akar, én azonban nem fogom elhinni”, – felelőtlen dolog ezt mondani. Komolyan kell ezt megközelítened. Ha egyszer komolyan közelítetted meg, alaposan megértetted, és valódi tisztánlátással rendelkezel felőle, akkor soha nem fogod igazságként kezelni ezt a mondást. Most nem azt akarom elérni, hogy tagadd ennek a mondásnak a helyességét; hanem meg akarom értetni veled, hogy ez a mondás nem az igazság, és megmutatom, hogy milyen igazságokat kell megértened, és hogyan kellene fenntartanod az igazságot ugyanilyen körülmények között. Érted? Szóval, mondjátok el Nekem, hogy mit értettetek meg. (A mondás, miszerint „rőzsén alszik és epét nyalogat”, arról szól, hogy az embereknek hogyan kell gyakorolniuk balsors idején, Isten házában azonban a „balsors” kifejezés nem létezik. Amikor Isten leleplezi az embereket, vagy megpróbáltatások elé állítja őket, az mind azon folyamat része, amellyel Isten tökéletesíti őket – ez nem balsors. Ez a mondás azt üzeni az embereknek, hogy emlékezniük kell az ilyenkor elszenvedett nehézségekre, és a jövőben vissza kell nyerniük, amit elveszítettek. Ez a kifejezés nem állja meg a helyét Isten házában. Mondok egy példát, ami egy kissé helytelen: egyes vezetők az elbocsátásuk után használják a frázist, miszerint „rőzsén alszik és epét nyalogat”, hogy motiválják magukat, mondván: „Tanulni fogok Koucsientől, a Jüe Királyság királyától, és majd rőzsén alszom és epét nyalogatok. Eljön majd az idő, amikor újra elfoglalom régi pozíciómat, és újra vezető leszek. Majd meglátjátok! Most kritizáltok, mondván, hogy rossz vagyok ebben a tekintetben, és rossz vagyok abban a tekintetben. Egy nap visszaszerzem, amit elveszítettem, és meglátjátok majd, hogy valójában milyen fából faragtak engem. Biztosan eljön majd a nap, amikor a most elszenvedett megaláztatásom tisztára lesz mosva!”) Ez egy nagyon jó példa. Megvilágosított benneteket? Vannak olyan időszakok, amikor legszívesebben rőzsén aludnátok és epét nyalogatnátok? Gondoltok valaha arra, hogy visszaszerezzétek, amit elvesztettetek? (Igen. Vannak ilyen gondolataim, amikor az emberek elutasítják a nézeteimet. Amikor például bizonyos dolgokról beszélgetek a testvérekkel, és ők megkérdőjelezik az általam kifejtett nézeteket, a szívemben dacot érzek, és azt gondolom: „Egy nap jó munkát kell végeznem, és meg kell mutatnom nektek.” Azután keményen dolgozni kezdek azon, hogy megtanuljam azt a munkaterületet, de ez rossz mentalitás.) Ez nem az igazság elfogadásának, az igazság keresésének vagy az igazság gyakorlásának a hozzáállása, hanem a makacs ellenszegülésé és a másoknak való bizonyítani akarásé – ez a vereség el nem ismerésének hozzáállása. Ez a fajta hozzáállás pozitívnak számít az emberiség körében. A vereség soha el nem ismerése egyfajta jó temperamentum, és azt jelenti, hogy az embernek van kitartása, akkor hát miért mondják azt, hogy ez nem az igazság gyakorlása? Azért, mert a cselekedeteikhez való hozzáállásuk, valamint a cselekedeteik mögött meghúzódó alapelvek és motivációk nem az igazságon alapulnak, hanem a hagyományos kultúrában használt mondáson, miszerint „rőzsén alszik és epét nyalogat”. Bár elmondható, hogy ez a személy erős egyéniség, és a győzni akaró és a vereséget el nem ismerő gondolkodásmódja és hozzáállása tiszteletet vált ki a világi emberekből, mégis, milyen az ilyen gondolkodásmód és temperamentum az igazsággal szemben? Parányi és rendkívül borzalmas; Isten gyűlöli ezeket. Kinek van még megosztanivalója? (Amikor egy kötelességet végzek, azt hiszem, nem vesznek komolyan az emberek, mivel nem vagyok jártas az adott munkaterületen. Szóval, a szívem mélyén titkon azzal biztatom magam, hogy „alaposan tanulmányoznom kell ezt a munkaterületet, és meg kell mutatnom nektek, hogy valójában alkalmas vagyok”. Néha, amikor az emberek rámutatnak a kötelességemmel kapcsolatos hiányosságokra, erőfeszítéseket teszek, hogy változtassak; elviselem a nehézségeket, és megfizetem az árát annak, hogy megtanuljam a munkát, és bármennyi nehézséget is szenvedek el, lenyelem, de nem azt keresem, hogyan végezzem jól a kötelességemet; inkább azt akarom, hogy eljöjjön az a nap, amikor elérhetem, hogy mások felnézzenek rám, és elnyerhetem mások tiszteletét. Az állapotom is olyasmi, mint amikor valaki rőzsén alszik és epét nyalogat.) Feltűnt Nekem egy probléma abból, amit megosztottatok. Nem kevés éve hisztek Istenben, elhagytátok a családotokat és a karriereteket, és nem kevés megpróbáltatást szenvedtetek el, mégis oly keveset arattatok. Képesek vagytok arra is, hogy elviseljétek a nehézségeket, és áldozatokat hozzatok a kötelességeitek terén, és meg tudjátok fizetni az árát, de miért nem fejlődtök soha az igazságban? Hogy lehet, hogy ennyire kevés és sekélyes az általatok megértett igazság? Ennek az az oka, hogy nem helyeztek hangsúlyt az igazságra. Mindig rőzsén akartok aludni és epét nyalogatni, a szívetek pedig csordultig van bizonyítási vággyal. A rőzsén alvás és epenyalogatás egy „nagy kelés” – szerinted ez jó dolog? Mi a végeredménye annak, ha valaki rőzsén alszik és epét nyalogat? Amikor valaki be akarja bizonyítani, hogy alkalmas és kompetens, hogy nem alsóbb rendű másoknál, és nem veszíthet senkivel szemben, akkor ő rőzsén alszik és epét nyalogat. Más szóval, „a legnagyobb nehézségeket kell elviselnie ahhoz, hogy a legnagyobb emberré váljon”. Tehát milyen módokon nyilvánul meg az, hogy valaki rőzsén alszik és epét nyalogat? Megnyilvánulásának első módja a vereség el nem ismerése. A második a megaláztatás elviselése és nehéz teher hordozása. Lehet, hogy nem használtok szavakat arra, hogy vitatkozzatok másokkal, hogy megcáfoljátok őket, vagy hogy megvédjétek magatokat, de titokban erőfeszítéseket tesztek. Miféle erőfeszítést? Ez lehet az ár, amit megfizettek: késő éjszakába nyúló munka vagy tanulás, reggeli korán kelés, vagy Isten szavainak olvasása és a munkaterületetek megismerése, míg mások szórakoznak, extra erőfeszítések megtétele. Ez nehézségek elszenvedése? Ezt nevezik úgy, hogy „rőzsén alszik és epét nyalogat”. Mi a harmadik megnyilvánulási módja? Abban nyilvánul meg, hogy az emberekben van egyfajta nagy ambíció, és e nagy ambíció miatt nem panaszkodnak a problémáikra. Ki akarnak tartani a kitűzött és elérni kívánt céljaik mellett, és fenn akarják tartani ezt a küzdeni akarást. Mi ez a küzdeni akarás? Például ha vezetővé akarsz válni, vagy meg akarsz valósítani valamilyen feladatot, akkor mindig fenn kell tartanod ezt a belső tudatállapotot; soha nem szabad megfeledkezned az elhatározásodról, a küldetésedről, az ambícióidról és a célkitűzéseidről. Hogyan jellemeznéd ezt egy mondatban? (Ne téveszd szem elől a végzendő dologra vonatkozó eredeti motivációdat.) Helyes, hogy nem téveszted szem elől a végzendő dologra vonatkozó eredeti motivációdat, de ez nem elég erős. (A szívedben hordozz nagy ambíciót.) Ez már jobb. Van benne egy kicsi ebből az érzésből. Hogyan lehetne mindezt pontosabban és tömörebben megfogalmazni? (Küzdeni akarás és ambíciók.) Hogyan mondanád ezt teljes egészében megfogalmazva? Sok csata és sok veszteség, de minél tovább harcolsz, annál bátrabb leszel. Ez egy törhetetlen harcolni akarás. Olyan ez, mint amikor egyesek azt mondják: „Elbátortalanodtál, miután elbocsátottak? Engem már sokszor elbocsátottak, de soha nem bátortalanodtam el. Ha valamiben kudarcot vallok, mindig újra nyeregbe pattanok. Kell, hogy legyen bennünk küzdeni akarás!” Az ő szemszögükből ez a küzdeni akarás pozitív dolog. Szerintük nem rossz dolog, ha az emberekben vannak ambíciók, célkitűzések és küzdeni akarás. Hogyan kezelik az arrogancia romlott beállítottsága által keltett vágyakat és vad ambíciókat? Úgy kezelik, mint valami pozitívumot. Tehát úgy gondolják, hogy az a helyes dolog, ha képesek elszenvedni a rőzsén alvás és epenyalogatás nehézségeit annak érdekében, hogy elérjék a célt, amiért küzdenek, és amit helyesnek tartanak, hogy az emberek erre kedvezően tekintenek, és hogy ennek kell lennie az igazságnak. Ez a három megnyilvánulása annak, ha valaki rőzsén alszik és epét nyalogat. Meg tudja-e magyarázni e három megnyilvánulás azt a jelentést, amit magában foglal a kifejezés, miszerint „rőzsén alszik és epét nyalogat”? (Igen, meg tudja.) Akkor részletesen fogok beszélni erről a három megnyilvánulásról.

A. A vereség el nem ismerése

Beszéljünk először az első megnyilvánulásáról annak, ha valaki rőzsén alszik és epét nyalogat: a vereség el nem ismerése. Mi a vereség el nem ismerése? Milyen megnyilvánulásai szoktak lenni az embereknek, amelyek azt bizonyítják, hogy megvan bennük a vereség el nem ismerésének mentalitása? Miféle beállítottság a vereség el nem ismerése? (Arrogancia és hajthatatlanság.) Két nyilvánvaló beállítottságot tartalmaz, az arroganciát és a hajthatatlanságot. Hát még mit? (A győzni akarást.) Ez egy beállítottság? Ez egy megnyilvánulás. Most beállítottságokról beszélünk. (Az igazságtól való idegenkedés.) Az igazságtól való idegenkedés bizonyosan azt jelenti, hogy nem fogadják el az igazságot. Például, ha egy vezető vagy egy dolgozó azt mondja, hogy sérti az alapelveket és késlelteti Isten házának munkáját az, amit csinálsz, és el akar bocsátani téged, akkor te azt gondolod: „Hm! Nem hiszem, hogy rossz, amit csinálok. Ha el akarsz bocsátani, akkor csak rajta. Ha nem hagyod, hogy csináljam, akkor nem fogom. Alávetem magam!” Ebben az alávetettségben benne van a vereség el nem ismerése, mint hozzáállás. Ez egy beállítottság. Az arrogancia, a hajthatatlanság és az igazságtól való idegenkedés mellett mit foglal még magában ez a beállítottság? Van olyan beállítottság, hogy Istennel akar versengeni valaki? (Igen, van.) Akkor ez miféle beállítottság? Ez ádázság. Még egy ennyire ádáz beállítottságot sem tudtok felismerni. Miért mondom, hogy ádáz? (Mert Istennel akarnak versengeni.) Megpróbálni versengeni az igazsággal, ezt ádázságnak nevezik – ez túlságosan is ádáz! Ha nem lennének ádázak, akkor nem próbálnának versengeni az igazsággal, és nem próbálnának versengeni Istennel, vagy versenyezni Vele. Ez egy ádáz beállítottság. A vereség el nem ismerésében ott az arrogancia, a hajthatatlanság, az igazságtól való idegenkedés és az ádázság. Ezek azok a nyilvánvaló beállítottságok, amelyekhez kapcsolódik. Hogyan nyilvánul meg a vereség el nem ismerése? Milyen mentalitásokat foglal magában? Hogyan gondolkodnak azok, akik nem ismerik el a vereséget? Mi a hozzáállásuk? Mit mondanak, mit gondolnak, és mit fednek fel, amikor olyan dolgokkal találkoznak, mint az elbocsátás? A leggyakoribb megnyilvánulás az, hogy amikor egy kötelességet végeznek, majd a Fennvaló látja, hogy nem alkalmasak ennek a kötelességnek a végzésére és elbocsátja őket, akkor a szívükben így töprengenek: „Nem vagyok ellenfél a számodra. Nem fogok veled vitába szállni. Tehetséges vagyok. Az igazi aranynak előbb-utóbb fel kell csillannia, én pedig egy tehetséges egyén vagyok, bárhová is megyek! Függetlenül attól, hogy a Fennvaló milyen intézkedéseket tesz velem kapcsolatban, egyelőre elviselem, és hallgatni fogok rájuk.” Isten elé is járulnak, és így imádkoznak: „Kérlek Téged, Isten, hogy tarts vissza a panaszkodástól. Kérlek, hogy fékezd meg a nyelvemet, és ne hagyd, hogy megítéljelek vagy káromoljalak Téged, és tegyél képessé az alávetésre.” De aztán újra eltöprengenek: „Nem tudom alávetni magam. Ez a legnehezebb benne. Nem tudom elfogadni ezt a tényt. Mit tegyek? Ezek a Fennvaló intézkedései, semmit sem tehetek. Annyira tehetséges vagyok, de miért nem tudom soha kihasználni a tehetségeimet Isten házában? Úgy tűnik, még nem olvastam eleget Isten szavaiból. Mostantól többet kell olvasnom Isten szavaiból!” Nem engednek, és nem gondolják, hogy alsóbbrendűek másoknál, csak azt, hogy egy kicsit kevesebb ideig hittek Istenben, és hogy ezt be lehet pótolni. Ezért erőfeszítéseket tesznek Isten szavainak olvasására és a prédikációk hallgatására. Minden nap megtanulnak egy új éneket és elolvasnak egy fejezetet Isten szavaiból, és gyakorolják a prédikálást. Fokozatosan egyre jobban megismerik Isten szavait, sok lelki doktrínát tudnak prédikálni, és az összejöveteleken hozzá tudnak szólni a beszélgetéshez. Van itt bármi késztetés arra, hogy ne ismerjék el a vereséget? (Igen, van.) Miféle késztetés ez? (Elvetemült késztetés.) Ez aggasztó! Miért van az, hogy amint boncolgatjuk, ti azonnal elvetemült késztetésként jellemzitek? Nem jó dolgok ezek? Lelki életük normális; nem vesznek részt világi dolgokban; nem pletykálnak; képesek emlékezetből elmondani sok fejezetet Isten szavaiból és elénekelni számos éneket. Ők az „elit”! Akkor miért mondjátok, hogy ez elvetemült késztetés? (Az a szándékuk, hogy bebizonyítsák, hogy rátermettek és nem alsóbbrendűek másoknál.) Ezt hívják úgy, hogy a vereség el nem ismerése. Azzal, hogy nem ismerik el a vereséget, valóban megértik saját magukat és elismerik a problémáikat? (Nem.) Felismerik vajon romlottságukat és arrogáns beállítottságukat? (Nem.) Akkor mit bizonyítanak a vereség el nem ismerése által? Azt akarják bebizonyítani, hogy rátermettek és felsőbbrendűek; be akarják bizonyítani, hogy jobbak másoknál, és végső soron azt akarják bebizonyítani, hogy hiba volt őket elbocsátani. Késztetésük erre irányul. Ez a vereség el nem ismerése? (Igen.) Ez a hozzáállás, a vereség el nem ismerése hozta létre az olyan cselekedeteiket, mint a nehézségek elviselése, az ár megfizetése, a megaláztatás elviselése és a nehéz teher hordozása. A felszínen úgy tűnik, hogy sok erőfeszítést tesznek, képesek elviselni a nehézségeket és megfizetni az árat, és végül elérik a céljaikat, de hogyan lehet az, hogy Isten nem elégedett? Miért ítéli el őket? Mert Isten az emberek szívének legbelsőbb bugyrait vizsgálja át, és mindenkit az igazság szerint értékel. Hogyan értékeli Isten minden ember viselkedését, szándékait, megnyilvánulásait és beállítottságait? Mindezeket a dolgokat az igazság szerint értékeli. Akkor hogyan értékeli és határozza meg Isten ezt a dolgot? Nem számít, hogy mennyi megpróbáltatást szenvedtél el, és milyen magas árat fizettél meg, mert ami a lényeget illeti, nem az igazság felé törekszel; nem az a szándékod, hogy alávesd magad az igazságnak vagy elfogadd azt; inkább arra használod módszered, a szenvedés elviselését és az ár megfizetését, hogy bebizonyítsd: Isten és Isten háza helytelen módon jellemzett téged és bánt veled. Mire utal ez? Be akarod bizonyítani, hogy olyan ember vagy, aki még soha nem tévedett, és akinek nincs romlott beállítottsága. Be akarod bizonyítani, hogy az a mód, ahogyan Isten háza veled bánt, nem volt összhangban az igazsággal, és hogy az igazság és Isten szavai néha tévesek. Például volt egy tévedés és egy probléma, amikor rólad volt szó, és az eseted azt bizonyítja, hogy Isten szavai nem az igazság, és neked nem kell alávetned magad. Nem ez az eredmény? (De, igen.) Isten vajon helyesli vagy elítéli az ilyen eredményt? (Elítéli.) Isten elítéli.

Vajon ez a hozzáállás, hogy az emberek nem ismerik el a vereséget, összhangban van az igazsággal? (Nincs.) Ha azt mondanánk, hogy ez a hozzáállás nincs összhangban az igazsággal, és hogy mérföldekre van az igazságtól, akkor ez a kijelentés helyes volna? Nem, mert ez a hozzáállás egyáltalán nem kapcsolódik az igazsághoz. Vajon a világban és az egész emberiség körében dicsérik vagy elítélik azt a hozzáállást, hogy valaki nem ismeri el a vereséget? (Dicsérik.) Milyen környezetekben dicsérik? (A munkahelyen és az iskolákban.) Például, ha egy diák hatvan százalékos eredményt ér el egy vizsgán, azt mondja: „Én nem ismerem el a vereséget. Legközelebb kilencven százalékot fogok elérni!” És amikor eléri a kilencven százalékot, a következő alkalommal száz százalékot akar elérni. Végül eléri, a szülei pedig úgy gondolják, hogy ez a gyermek ambiciózus, és fényes jövő vár rá. Egy másik környezet – és a leggyakoribb – a versenyek. Egyes csapatok elveszítenek egy versenyt, és szégyenfolt van az arcukra festve, de nem ismerik el a vereséget. Az ilyen mentalitás és a vereséget el nem ismerő hozzáállás miatt rengeteg kemény munkát tesznek bele, és keményebben edzenek, a következő versenyen pedig legyőzik a másik csapatot, és rossz színben tüntetik fel őket. Ebben a társadalomban és az emberiség körében a vereség el nem ismerése egyfajta mentalitás. Mi az a mentalitás? (Egy olyan gondolkodásmód, amely pszichológiailag támogatja az embereket.) Így van. Ez egy olyan hajtóerő, amely támogatja az embereket abban, hogy mindig bátran haladjanak előre, ne szenvedjenek vereséget, ne bátortalanodjanak el, ne hátráljanak meg, és valósítsák meg a törekvéseiket és céljaikat. Ezt hívják úgy, hogy a vereség el nem ismerése. Ez a vereség el nem ismerésének egyfajta mentalitása. Az emberek azt gondolják, hogy ha nem rendelkeznek ezzel a mentalitással, ezzel a „spiritusszal”, akkor nincs értelme az életnek. Mi az, amire támaszkodnak az életben? Az életük egyfajta mentalitásra támaszkodik. Honnan ered ez a mentalitás? Az emberek elképzeléseiből és képzelődéseiből, valamint romlott beállítottságaikból ered. Ez nem gyakorlatias, és az emberek nem tudják elérni. Attól kezdve, hogy Isten megteremtette az emberiséget, egészen mostanáig, függetlenül attól, hogy hány év telt el, nagyon sok pozitív dolog van, mint például az a rend, amely szerint az élőlények élnek, az a rend, amely szerint az emberiség él, valamint az a rend, amely szerint a menny és a föld és minden dolog és a világegyetem működik, és így tovább. Az embereknek gondolkodásuk és műveltségük mértéke szerint meg kellene tudniuk találni egy rendet, amelyhez ragaszkodhatnak mindezen belül, amelyet alapelvként és hajtóerőként használhatnának cselekedeteik és magatartásuk mikéntjéhez, illetve alapként mindehhez. Az emberek azonban nem a megfelelő irányban tesznek erőfeszítéseket – milyen irányban alkalmazzák az erejüket? Rossz irányban használják az erejüket, vagyis megsértik azt a rendet, amely szerint a dolgok fejlődnek, és megsértik azt a rendet, amely szerint minden dolog körforgásban van – mindig le akarják rombolni ezeket a természetes rendeket, amelyeket Isten rendelt el, és emberi módszereket és eszközöket akarnak felhasználni a boldogság megteremtésére. Nem tudják, hogyan nyerhető el a boldogság, milyen misztérium rejlik benne, vagy mi a forrása; nem keresik ezt a forrást. Ehelyett emberi megközelítéssel próbálnak boldogságot teremteni, és mindig csodákat is akarnak tenni. Megpróbálják emberi megközelítéssel megváltoztatni mindezen dolgok normális rendjét, hogy aztán elérjék az általuk kívánt boldogságot és célokat. Mindez abnormális. Mi a végső eredménye annak, ha az emberek magukra hagyatkozva harcolnak ilyen dolgokért, függetlenül attól, hogy hogyan harcolnak? Ez a világ, amelyet Isten adott az emberiségnek, hogy irányítsa azt, mostanra tönkrement. Ki a legnagyobb áldozat most, hogy tönkrement? (Az ember.) Az emberiség a legnagyobb áldozat. Az emberek ennyire rosszul bántak a világgal, de továbbra is azt állítják, hogy soha nem fogják feladni. Nincs valami baj a fejükkel? Mi a végső következménye a soha fel nem adásnak? Egy szörnyű katasztrófa. Nem csak egy-két verseny elvesztéséről van szó, vagy arról, hogy szégyenfolt van az arcukra festve. Elpusztították a kilátásaikat, és elvágták a menekülési útvonalaikat – elpusztították önmagukat! Ezt eredményezi a vereség el nem ismerése.

Amit most boncolgatunk, az a Sátán ádáz beállítottságának és arrogáns beállítottságának tipikus megnyilvánulása, nevezetesen a soha fel nem adás. A soha fel nem adás egy mentalitás. Kritizáljuk, leleplezzük és elítéljük, de ha az emberiség körében ítéled el, akkor elfogadják ezt az emberek? (Nem.) Miért nem? (Mert minden ember dicséri ezt a frázist.) Támogatják ezt a mentalitást. Ha valakiben egy csepp sincs a vereség el nem ismerésének és a soha fel nem adásnak a mentalitásából, akkor a többiek puhánynak fogják tartani. Ha nem támogatjuk ezeket a dolgokat, akkor gyengék vagyunk? (Nem, nem vagyunk.) Az emberek azt mondják: „Már hogyne lennél puhány? Minden bátorság nélkül éled az életedet. Mi haszna az életednek?” Igaz ez a kijelentés? Elemezzük ki először: Milyen hozzáállás a vereség el nem ismerése? Ilyen hozzáállással kellene rendelkeznie a normális észszerűséggel rendelkező embereknek? Ha normális észszerűséggel rendelkezik valaki, akkor éppenséggel nem kellene ilyen gondolkodásmóddal rendelkeznie. Helytelen, ha valakinek ilyen a gondolkodásmódja. Az embernek szembe kell néznie a valósággal ahhoz, hogy olyasvalaki legyen, akinek van józan esze. Ebből adódóan a vereség el nem ismerése nyilvánvalóan nélkülözi az észszerűséget; azt jelenti, hogy valami nincs teljesen rendben az illető fejével, és ez a hozzáállás nyilvánvalóan helytelen. Az Istenben hívőknek, pontosan szólva, nem szabadna ilyen gondolkodásmóddal rendelkezniük, mert a vereség el nem ismerése eredendően magában foglal egy arrogáns beállítottságot. Vajon könnyű az embereknek elfogadni az igazságot, ha arrogáns beállítottságúak? (Nem.) Ez egy probléma. Ha arrogáns beállítottságot használsz alapként az igazságra való törekvéshez, akkor mire is törekszel? Amire törekszel, az biztosan nem az igazság, mert ez a törekvés eredendően nem pozitív, és amire szert teszel, az biztosan nem az igazság lesz; az biztosan valamiféle „mentalitás” lesz, amit az emberek találtak ki. Ha az emberek egy ilyen mentalitást az igazságként kezelnek, akkor letértek az útról. Akkor, ha korrigálni szeretnénk a vereséget el nem ismerő gondolkodásmódot, mit mondanánk? Azt mondanánk, hogy az embereknek szembe kell nézniük a valós problémákkal, és az igazságalapelveknek megfelelően kell tenniük a dolgokat, hogy nem szabad, hogy a vereséget el nem ismerő hozzáállásuk legyen. Ha nem ismerik el a vereséget, akkor ki az, akinek nem engednek? (Isten.) Nem engednek az igazságnak. Pontosabban, nem engednek a valós tényeknek az ügyben, nem ismerik el, hogy valami rosszat tettek és felfedték őket, és nem ismerik el, hogy arrogáns a beállítottságuk. Ezek a dolgok igazak. Akkor hogyan tudod megcáfolni ezeket az embereket? Velük szemben a legjobb módszer azt használni, amit a legkínosabbnak tartanak. Mi az, amit a mai világban a legkínosabbnak tart az emberiség? A tudomány. Mit adott a tudomány az emberiségnek? (Katasztrófát.) A tudomány, amit az emberiség a leginkább dicsér és amire a legbüszkébb, példátlan katasztrófát hozott rájuk. Most, hogy ezt a tippet kaptátok, hogyan kellene megcáfolnotok ezeket az embereket, hogy megszégyeníthessétek őket? Mit gondoltok, meg kell szégyeníteni a Sátán fajtájából valókat? (Igen.) Ha nem szégyeníted meg őket, akkor mindig le fogják nézni az igazságot, hátrányos megkülönböztetésben részesítik azokat, akik hisznek Istenben, és azt gondolják, hogy azok, akik hisznek Istenben, csak azért hisznek, mert gyengék. Hogyan kell megcáfolnotok őket? (Ezt mondván: „Te egy átlagos ember vagy csupán. Mi olyannal rendelkezel, ami miatt nem kell elismerned a vereséget? Mitől van az rendben, hogy nem ismered el? Még ha egyesek tudósok is, akkor mi van? Mindegy, hogy mennyire fejlett az általuk kifejlesztett tudományos technológia, mert mit számít az? Vajon meg tudják oldani a tudósok mindazokat a katasztrófákat, amelyeket a tudomány hozott most az emberiségre?”) Ez a helyes módja a megcáfolásuknak. Gondolkodjatok el rajta, vajon ez jó módja a megcáfolásuknak? Azt mondod: „Az emberiség egészen mostanáig elélt, de az emberek még azt sem tudják, hogy kik voltak az őseik, akkor hogyan képesek arra, hogy ezt ne ismerjék el? Még azt sem tudod, honnan származol, szóval mire föl a nagyképűséged? Még a téged megteremtő Istent sem ismered el, akkor mire föl nem ismered el a vereséget? Isten teremtette az embereket, és ez olyan dicső dolog, de te ezt nem ismered el vagy nem fogadod el; ehelyett ragaszkodsz ahhoz, hogy azt hidd és azt fogadd el, hogy az emberek az állatokból fejlődtek ki. Mennyire alantas vagy! Isten olyan hatalmas és nemes; Ő azt mondja, hogy Ő a Teremtőd, de te nem ismered el, hogy az Ő teremtett lénye vagy. Mennyire hitvány vagy!” Mivel fognak visszavágni? „Az emberek a majmokból fejlődtek ki, viszont mi akkor is magasabb rendű állatok vagyunk.” „Vajon akkor nem állatok és fenevadak vagytok még mindig? Mi nem ismerjük el, hogy állatok volnánk. Emberek vagyunk, Isten által teremtett emberek. Isten teremtette az embereket, és Ő elismeri, hogy ember vagy, de te nem akarsz ember lenni. Ragaszkodsz annak a ténynek a tagadásához, hogy Isten teremtette az embereket. Ragaszkodsz hozzá, hogy vadállat légy. Mi haszna van az életednek? Méltó vagy te az életre?” Van erő ezekben a szavakban? (Igen, van.) Így cáfoljuk meg ezeket az embereket. Mindegy, hogy elismerik-e vagy sem, illetve elfogadják-e vagy sem, ezek tények. Egy másik kérdésről fogok beszélni. Az emberek soha nem ismerik el a vereséget, azt hiszik, hogy ők olyan rátermettek, hogy fejlett technológiával és mindenféle bölcsességgel rendelkeznek, de hogyan bánnak a természettel? Folyamatosan harcolnak vele, és mindig le akarják igázni. Egyáltalán nem értik, hogyan kövessék a természet rendjét. Végül is mit tett a természettel az emberiség irányítása? Hát nem olyan emberek irányítják mindezt, akik jól informáltak és értenek a tudományhoz? Talán nem igaz, hogy nem vagy hajlandó elismerni a vereséget? Hát nem egy rátermett ember vagy? Hát nem igaz, hogy nincs szükséged Isten szuverenitására? Az emberiség és a természet évezredek óta együtt létezik, de hihetetlen módon az emberiség még mindig nem tudja, hogyan irányítsa a természetet. Az emberiség olyan mértékben túlfejlődik, túlfogyaszt, és olyan súlyosan szennyezi a természetet, hogy most a természeti erőforrások egyre kevésbé állnak rendelkezésre. Ráadásul sem a víz, amit az emberek isznak, sem az étel, amit esznek, sem a levegő, amit belélegeznek, nem mentes a mérgektől. Kezdetben, amikor Isten megteremtette a természetet, minden élőlény, az étel, a levegő és a víz tiszta és mérgektől mentes volt, de miután Ő odaadta a természetet az emberiségnek, hogy az irányítsa, mindezek a dolgok meg lettek mérgezve. Maguknak az embereknek kell „élvezniük” ezeket a dolgokat. Akkor hogy lehet, hogy az emberek nem ismerik el a vereséget? Isten egy ilyen csodálatos világot teremtett az emberiség számára, és hagyta, hogy az irányítsa, de ők hogyan irányították? Tudják, hogyan irányítsák? Az emberiség annyira rosszul bánt vele, hogy teljesen tönkrement – sem az óceánokat, sem a hegyeket, sem a szárazföldet, sem a levegőt, de még az égbolt ózonrétegét sem kímélték; mindent tönkretettek. Végül ki fogja viselni mindennek a kedvezőtlen következményeit? (Az emberek.) Maga az emberiség. Az emberek annyira ostobák, amennyire csak lehetséges, mégis azt hiszik, hogy nagyszerűek, és nem ismerik el a vereséget! Miért nem ismerik el? Ha az emberiség továbbra is megteheti, hogy így irányítsa a dolgokat, vissza fog-e állni a természet az eredeti állapotába? Soha nem fog. Ha az emberiség erre a vereséget el nem ismerő mentalitásra támaszkodik, akkor a világ és a természet csak egyre rosszabb, szörnyűbb és piszkosabb lesz az irányítása alatt. Mik lesznek a végső következmények? Az emberiség meg fog halni ebben a környezetben, amelyet tönkretett. Akkor végül is ki képes megváltoztatni mindezt? Isten képes. Ha az emberek képesek megtenni ezt, akkor valamelyikük előléphet, és megpróbálhatja megváltoztatni a világ jelenlegi állapotát, de van-e bárki, aki fel meri vállalni ezt a felelősséget? (Nincs.) Akkor miért nem ismerik el a vereséget az emberek? Az emberek még az ivóvizüket sem tudják megvédeni. A természetet nem az oroszlánok vagy a tigrisek tették tönkre, még kevésbé a madarak, a halak vagy a rovarok; sokkal inkább maguk az emberek voltak, akik tönkretették és elpusztították. Az embereknek végső soron le kell aratniuk, amit elvetnek. Van most bármi lehetőség a dolgok megváltoztatására? Ezen nem lehet változtatni. Bizton állíthatjuk, hogy ha Isten nem jönne el, hogy mindezeket a dolgokat megtegye, akkor a környezet, amelyben az egész emberiség él, csak egyre rosszabb és rosszabb, egyre és egyre szörnyűbb lenne; nem javulna. Mindezt csak Isten tudja megváltoztatni. Rendben van az, ha az emberiség nem ismeri el a vereséget? Meg tudod változtatni ezt a környezetet? Egy jó környezetet kaptál, de csak arra vagy képes, hogy tönkretedd; nem óvod meg. Mi az egész világ tápláléklánca? Érti ezt az emberiség? Nem, nem érti. A farkasok például ádáz állatok. Ha az emberiség kiirtaná az összes farkast, azt hinné, hogy legyőzte a természetet. Ezzel a fajta elhatározással, ezzel a fajta morállal és ezzel a kihíváshoz felnőni akaró mentalitással nagyszabású farkasvadászatba fog az emberiség. Amikor egy rétekből álló területen kiirtják a farkasok nagy részét, az emberiség azt hiszi, hogy meghódította a természetet, és legyőzte a farkasok faját. Ugyanekkor farkasbőröket lógatnak fel otthonaikban, farkasbőrből készült köntöst viselnek, farkasbőrből készült kalapot hordanak, és farkaskölykök bőrét teszik a tőrük hegyére. Fényképeket készítenek, és az egész világnak elmondják: „Legyőztük ezt a fajt, amely fenyegetést jelentett az emberiségre: a farkasokat!” Nem túl korai egy kissé az önelégültségük? A kevesebb farkas miatt kívülről úgy tűnik, hogy az emberek és bizonyos más élőlények életét nem fenyegeti veszély, de milyen következményekkel jár ez? Az emberiségnek ezért drágán meg kell fizetnie. Milyen árat kell megfizetniük? Amikor sok farkast megölnek, megfogyatkozik a farkasok száma. Közvetlenül ezután mindenféle nyúl, egér, és minden más állat, amelyekkel a farkasok táplálkoznak, hatalmas mértékben szaporodni kezd a réteken. Mi az első következménye annak, amikor ezekből az állatokból túl sok van? (Eltűnik a fű.) Egyre kevesebb lesz a fű. Ahogy egyre kevesebb a fű, úgy egyre kevesebb a növényi talajtakaró is. Amikor túl sok az ilyen állat, azoknak nagy mennyiségű füvet kell enniük, a fű növekedési üteme pedig nem áll arányban a növényevők számával. Mi történik, amikor ezek a dolgok nem állnak arányban egymással? (Elsivatagosodás.) Igen, elsivatagosodás. Ha egy földterület nem rendelkezik növényi talajtakaróval, akkor homokká kezd átalakulni, és fokozatosan homokos területté válik. A legtöbb növény nem tud gyökeret ereszteni vagy szaporodni a homokban, így a homokos területek gyorsan növekednek, és egyre jobban terjeszkednek, végül pedig az összes füves terület sivataggá válik. Ezután a sivatag elkezd behatolni azokra a területekre, ahol az emberek élnek, és vajon mit fognak először érezni az emberek? Talán nem ijednek meg az emberek, amikor látják, hogy megnőtt a sivatag területe, de amikor eljön az a nap, hogy lecsap egy homokvihar, akkor milyen csapás éri az emberiséget? Először majd port fúj a szél mindenfelé. Azután, amikor eljön a szeles évszak, az emberek még a szemüket sem tudják majd kinyitni, mert annyi homokot hord a szél. Testüket homok fogja borítani, és a szájuk tele lesz vele. Szélsőséges esetekben a sivatag közelében lévő házakat, állatállományt vagy embereket elnyelheti a homok. Az emberek meg tudják állítani a homokot? (Nem.) Nem tudják megállítani, ezért kénytelenek elköltözni, egyre beljebb és beljebb húzódva vissza a szárazföld belsejébe. A végén a füves területek egyre kisebbek lesznek, a sivatag egyre nő, és egyre kevesebb lesz az olyan hely, ahol az emberiség megélhet. Tehát jobb vagy rosszabb lett az a környezet, ahol az emberek élnek? (Rosszabb.) Hogyan jött létre ez az eredmény, amit el kell viselniük? Mi váltotta ki? (A farkasok megölése.) Akkor kezdődött, amikor megölték a farkasokat. Egy ilyen kis jelentéktelen dolog váltotta ki. Ha az emberek nem értik meg, hogyan tartsák be ezt a rendet, és nem értik meg, hogyan kell megvédeni ezt a rendet, az milyen következményekkel fog járni végül? Az embereket eltörli a homok. Hát nem egy szörnyű katasztrófa ez? A farkasok megölése egyfajta viselkedés, de milyen beállítottság áll a középpontjában? Mi a lényege ennek a beállítottságnak? Mi motiválja erre őket? Milyen gondolkodásmódjaik vannak az embereknek, amik ilyen viselkedést idéznek elő? (Le akarják igázni a természetet.) Így igaz, le akarják igázni. Az emberek azt gondolják, hogy a farkasok az emberiség természetes ellenségei. A farkasok fenyegetést jelentenek az emberiségre, és mindig embereket esznek. A farkas nem jó dolog. Így gyalázza az emberiség a farkasokat, majd megpróbálja leigázni és kiirtani őket, hogy egy se maradjon belőlük. Akkor aztán az emberiség kényelmesen és nyugodtan élhet, és egyáltalán nem fenyegeti majd veszély. Ezen a motiváción alapul, hogy az emberek elkezdik ölni a farkasokat. Mi diktálja mindezt? Ezt a vereség el nem ismerésének mentalitása diktálja. Az emberiség nem tudja, hogyan kell megfelelően irányítani vagy normalizálni a farkasokat, ehelyett folyton meg akarja ölni és ki akarja irtani őket. Meg akarják fordítani ezt a rendet, és egy másik renddé akarják alakítani. Mi az eredmény? Az embereket elnyeli a homok. Nem ezt eredményezi? (De, igen.) Ezt eredményezi. Az egész emberi fajból és az egész, Isten által teremtett világból, a bolygó egy kis szegletében – amely Isten szemében talán nem nagyobb egy földimogyorónál – történt ez a kis incidens, de az emberek még csak nem is látják tisztán. Még mindig versenyeznek a természettel, versenyeznek Istennel, és nem ismerik el a vereséget! Milyen következménnyel jár a vereség el nem ismerése? (Pusztulással.) A saját pusztulásukat idézik elő! Ez a tény most ott van. Miután létrejön ez a következmény, hogyan kellene ezt helyrehoznia az emberiségnek? (Nem képesek rá.) Nem tudják helyrehozni. Néhány társadalmi szervezet és jószívű ember, akik közérdekű tevékenységet folytatnak, kiállnak és felszólítják az embereket, hogy őrizzék meg a kiegyensúlyozott ökológiai rendszert. Helyes a motivációjuk és az ok is, amiért ezt teszik, és helyes az is, amit kérnek. Reagál valaki? (Nem.) A kormány sem hoz intézkedést – senki sem törődik ezzel a kérdéssel. Az emberek ismerik a probléma okát, de miután nézőként egy kicsit szemrevételezték azt, egyéb nem történik. Ugyanúgy ölik tovább a farkasokat, mint korábban. Valaki azt mondja: „Ha továbbra is így gyilkolod őket, egy nap betemet majd a homok”, de erre ők azt felelik: „Akkor majd be leszek temetve. Nem én leszek az egyetlen. Mitől kellene félni?” Ez miféle beállítottság? A fásultság és a gondolkodás hiányának beállítottsága; nincs emberi mivoltuk. Ki ne félne a haláltól? Akkor hogyan tehetnek ilyen komolytalan kijelentést? Nem hiszik, hogy ilyesmi megtörténhet. Azt gondolják: „A Föld hatalmas. A sivatagokon kívül vannak hegyek és erdők is. Lehetséges mindezt ilyen gyorsan elpusztítani? Még bőven van idő! Csak megöltünk néhány farkast, és néhány hely sivataggá változott, és te ennyire félsz? Ha meg kell ölni őket, akkor meg kell ölnünk őket.” Hát nem ostobaság ez? Megöltek néhány farkast, és alig húsz-harminc év elteltével egy zöld, füves terület teljesen megváltozott. Ha az emberek elszórnának néhány fűmagot ezen a területen, vagy olyan növényeket ültetnének, amelyek alkalmasak a sivatagban való növekedésre – ha képesek lennének megváltoztatni ezt a környezetet, akkor az emberiség jóvátenné a hibáit, és még nem volna túl késő, de vajon ilyen egyszerű ez a valóságban? Az Isten által felállított rend a legjobb és a legmegfelelőbb. Az embereknek be kell tartaniuk ezt a rendet, hogy megőrizzék a föld létét, és hogy ezek az állatok, növények és az emberi faj továbbra is úgy élhessenek rajta, hogy minden lény különösen jól kijön egymással, és úgy élnek együtt, hogy kölcsönösen korlátozzák egymást, ugyanakkor szimbiózisban is élnek. Ha egy része elpusztul, lehet, hogy tíz éven belül nem fogod észrevenni a következményeket, de húsz év múlva, amikorra igazán érzékeled a következményeket, már senki sem lesz képes visszacsinálni. Mit jelent ez? Azt, hogy ha Isten nem hajt végre jelentős változtatásokat, akkor attól kezdve az a környezet, amelyben az emberiség él, csak egyre rosszabb és rosszabb lesz; nem fog jó irányba fejlődni. Ez lesz a következmény. Mi a forrása ennek a következménynek? A forrás a vereség el nem ismerésének az emberiség által dicsőített mentalitása, ami a rőzsén alvás és epenyalogatás első megnyilvánulása. Az emberek szerint „nagyszerű” és „szent” a mondás, miszerint rőzsén alszik és epét nyalogat, viszont az első hatás, amit az általa keltett gondolat az emberiségre gyakorol, az az, hogy ilyen nagy kedvezőtlen következményeket hoz számukra. Az emberek azt gondolják: „Hát nincs egy rend a természetben? Nekem nagyon nem úgy tűnik. Nem azt mondják az emberek róla, hogy szent, és nem szabad elpusztítani? Hát én elpusztítom, és majd meglátjuk, mi történik!” Az a kedvezőtlen következmény, amit az emberiség ma „élvez”, az utolsó dolog, amit látni akarnak. Így jön létre a „meglátjuk, hogy mi történik” következménye; az emberiség elé van tárva, hogy megláthassa. Mindenki látta már a „végidők” jeleneteit. Nem azt kapták, amit megérdemeltek? Ezt saját maguknak köszönhetik.

Az első megnyilvánulása annak, ha valaki rőzsén alszik és epét nyalogat, a vereség el nem ismerése. Milyen következményeket kell elviselniük az embereknek? Egy szörnyű katasztrófát; learatják tetteik kedvezőtlen következményeit – köznyelven szólva: azt kapják, amit kértek, és azt kapják, amit megérdemelnek! Most már tudjátok, ugye, hogy ez a frázis valójában helyes-e, és hogy ez az igazság, vagy sem? Ez a frázis az igazság? (Nem.) Ez nem az igazság. Tegyük fel, hogy nem hívők megint azt mondják: „Kell legyen némi lelkierő és bátorság a magatartásunkban!” Te elgondolkodsz rajta, és azt mondod: „Ez annyira igaz. Hívőként mindig az alávetettségről beszélünk. Nem hiányzik ebből túlságosan az önállóság? Ez nem túl gyenge dolog? Nincs bátorságunk.” Így gondolkodsz? Ha elfogadnád azokat a dolgokat, amiket ma mondtam, akkor soha nem gondolkodnál így. Épp ellenkezőleg, azt mondanád: „Az emberiség veszett ügy. Nem csoda, hogy Isten utálja. Az emberiség már túllépett azon a ponton, amikor még lehetett vele érvelni.” Te nem fogadnád el ezt a fajta elgondolást. Még ha nincs is találó ellenválaszod, vagy nem helyénvaló ezekkel az emberekkel vitatkozni, a szíved mélyén tudod, hogy a nézeteik egyáltalán nem az igazság. Nem számít, hogy az emberek mennyire pozitívnak látják ezt a fajta elgondolást, és nem számít, hogy az emberek ezen a világon mennyire támogatják és hangoztatják, téged nem fog befolyásolni. Éppen ellenkezőleg, meg fogod tagadni és meg fogod vetni. Befejeztem a rőzsén alvás és epenyalogatás első megnyilvánulásáról szóló beszélgetést. Az igazságról kezdtem el beszélni, hogyan tértem el a témától? Én a következőket gondolom: Ha az, amit kiveszel az Én közlésemből, egy meghatározásra vagy fogalomra korlátozódik, akkor soha nem fogod megérteni, hogy melyek ennek az elgondolásnak a helyes és helytelen részei. Csak összezavarodsz – néha azt fogod gondolni, hogy ez a fajta elgondolás helyes, néha pedig azt, hogy ez a fajta gondolat helytelen, de nem leszel tisztában azzal, hogy mi a helytelen vagy mi a helyes vele kapcsolatban. Ráadásul gyakran ennek az „alapelvnek” megfelelően fogsz gyakorolni, és mindig zavaros fejű leszel. Ha nem vagy képes tisztán látni, akkor nem leszel képes elengedni ezt a fajta elgondolást. Ha nem tudod elengedni, akkor tudod-e teljes mértékben gyakorolni az igazságot? Tudod-e teljes mértékben az igazságként imádni és követni Isten szavait? Nem, nem teljes mértékben. Csak viszonylagosan vagy alkalmanként leszel képes úgy gondolni, hogy Isten szavai igazak, vagy hogy Isten szavai mindig igazak, és ezt doktrína vonatkozásában tartod fenn. De ha ez az úgynevezett tudás, és ezek a szavak, amelyek igaznak tűnnek, de valójában hamisak, még mindig hatással vannak rád és megzavarnak, akkor Isten szavai mindig viszonylag lesznek helyesek a számodra ahelyett, hogy az abszolút igazság lennének.