Énekeljünk el egy éneket: Az egész teremtésnek Isten uralma alá kell kerülnie.

1  Isten teremtett mindent, és ezért az egész teremtést az Ő uralma alá helyezi, és aláveti az Ő uralmának; Ő fog parancsolni mindennek, hogy minden az Ő kezében legyen. Isten egész teremtése, beleértve az állatokat, a növényeket, az emberiséget, a hegyeket, a folyókat és a tavakat – mindennek az Ő uralma alá kell kerülnie. Minden dolognak az egekben és a földön az Ő uralma alá kell kerülnie. Nem lehet választásuk, és mindannyiuknak alá kell vetnie magát az Ő vezénylésének. Ezt Isten rendelte el, és ez Isten hatalma.

2  Isten parancsol mindennek, és elrendel és rangsorol minden dolgot, minden dolgot fajtája szerint osztályozva, és kijelölve a maga helyét, Isten kívánsága szerint. Bármilyen nagy is legyen, egyetlen dolog sem képes felülmúlni Istent, minden dolog az Isten által teremtett emberiséget szolgálja, és egyetlen dolog sem mer Isten ellen lázadni vagy Istentől bármit követelni. Ezért az embernek, mint teremtett lénynek, az ember kötelességét is teljesítenie kell. Függetlenül attól, hogy ő az ura vagy a gondviselője minden dolognak, függetlenül attól, hogy az ember milyen magas rangot foglal el minden dolog között, akkor is csak egy kis emberi lény, aki Isten uralma alatt áll; nem több, mint egy jelentéktelen emberi lény, egy teremtett lény, és soha nem kerül Isten fölé.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A siker vagy a kudarc attól függ, milyen úton jár az ember)

Mi az igazság „Az egész teremtésnek Isten uralma alá kell kerülnie” című énekben? Melyik sor az igazság? (Az összes sor az igazság.) Mit üzen az utolsó sor? („Függetlenül attól, hogy az ember milyen magas rangot foglal el minden dolog között, ettől még csak egy aprócska emberi lény, aki Isten uralma alatt áll; nem több, mint egy aprócska emberi lény, egy teremtett lény, és soha nem kerül Isten fölé.”) Az ember soha nem állhat Isten felett, a teremtett lények soha nem állhatnak Isten felett; Istenen kívül minden teremtett lény. Az ember soha nem lehet Isten felett, ez az igazság. Változhat ez az igazság? Meg fog ez változni az idők végezetével? (Nem.) Ez az igazság. Ki tudja megmondani Nekem, hogy mi az igazság? (Az igazság a mércéje az ember magatartásának, cselekedeteinek és Isten iránti imádatának.) Kétszer beszélgettünk már a „mi az igazság” témájáról, beszéljünk most arról, hogy mik azok a kritériumok. Ami fontos itt, azok a kritériumok. (A kritériumok a mérce, a pontos alapelvek, törvények és szabályok. A kritériumok alapjául Isten szavai szolgálnak.) Ki szeretné folytatni? (A kritériumok az Isten szavaiból eredő legmértékadóbb, legpontosabb alapelvek, törvények és szabályok.) Itt kiegészült a szöveg a „leg” fokjellel, de vajon szükséges ez a fokozás? Mi a különbség aközött, hogy ott a „leg” fokjel vagy nincs? A „leg” esetében ott van még a második „leg-”, a harmadik „leg-” és a további fokozás. Mit gondoltok a „leg” fokjel hozzáadásáról? (Ez nem helyénvaló, mivel az igazság az egyetlen mérce. Amint a szöveghez hozzáadódik a „leg”, ez már egyfajta viszonylagosságot sugall, mintha volnának egyéb, ehhez képest másodlagos és harmadlagos dolgok is.) Helytálló ez a magyarázat? (Igen.) Van némi értelme. Ha rendelkeztek a helyes szemlélettel és megértéssel a „mi az igazság” meghatározása tekintetében, és világosan értitek, hogy Isten az igazság, akkor képesek vagytok megérteni, hogy hozzá kell-e adni a „leg” fokjelet, hogy helyes-e a hozzáadása, mi lesz a különbség, ha hozzáadjátok, mit jelent az, ha nem adjátok hozzá, és mit jelent, ha hozzáadjátok. Most tehát megerősítést nyert, hogy nem helyes a „leg” hozzáadása. Milyen hibát követett el az, aki hozzáadta? Úgy gondolta, hogy függetlenül attól, hogy Isten mely aspektusáról van szó, hozzá kell tenni azt, hogy „leg”. Mit rontott el, amikor ezt az összehasonlítást tette? Isten melyik kijelentésével, melyik igazsággal került ellentmondásba? (A teremtett lények soha nem állhatnak Isten fölött; a „leg” fokjel hozzáadása mintha azt sugallná, hogy a teremtett lények és Isten között létezik másodlagos és harmadlagos besorolás is.) Így van? (Igen.) Van benne valami, ezzel magyarázható. Vannak más olyan kijelentések is, amelyek megerősíthetik, hogy a „leg” fokjel hozzáadása helytelen? (Emlékszem valamire, mégpedig arra, hogy az igazság csak Istentől származhat, csak Isten az igazság, tehát nem létezhetnek olyan viszonylagos kifejezések, mint a második „leg-”, a harmadik „leg-”, és így tovább.) Ez is helyes. (Az igazság a mércéje az ember magatartásának, cselekedeteinek és Isten iránti imádatának. Törvények, szabályok és kritériumok csak Istentől származhatnak, az embereknek pedig nincsenek kritériumaik vagy törvényeik a cselekedeteikhez, és szabályokat sem tudnak felállítani hozzájuk, így nincs szükség a „leg” fokjel hozzáadására.) Ez a magyarázat egy kicsit gyakorlatiasabb. Bármi egyéb? (Isten hatalma és Isten lényege egyedülálló. Isten lényege az igazság, és semmi sem hasonlítható hozzá. A „leg” fokjel hozzáadása által úgy tűnik, mintha az igazság már nem volna egyedülálló.) Milyen ez a kijelentés? (Jó.) Mi a jó benne? (Rámutat arra, hogy Isten egyedülálló.) „Egyedülálló” – mindannyian megfeledkeztetek erről a kifejezésről. Isten egyedülálló. Vajon megtalálhatók az emberiség körében azok a kritériumok, amelyeket Isten minden egyes kimondott mondata, valamint Istennek az emberrel szemben felállított minden egyes követelménye közvetít? (Nem.) Vajon tartalmazza ezeket a dolgokat az emberiség tudása, hagyományos kultúrája vagy gondolatai? (Nem.) Képesek ezek létrehozni az igazságot? Nem, nem képesek. Tehát a „leg” hozzáadása másodlagos és harmadlagos rangokat sugall, megkülönböztetve magas, alacsony és még alacsonyabb rangokat, és felosztja a dolgokat első szintűre, második szintűre, harmadik szintűre stb. Ez azt jelenti, hogy minden helyes dolog mércévé válhat egy bizonyos sorrend szerint. Így érthető? (Igen.) Tehát mi gond a „leg” szócska hozzáadásával? Isten szavait, Isten igazságát valami viszonylagosra módosítja, olyan valamire, ami csupán viszonylagosan magasabb az Általa teremtett emberek körében létező tudásnál, filozófiáknál és egyéb helyes dolgoknál. Ez az igazságot felosztja és rangsorba állítja. Ennek eredményeképpen a romlott emberek körében létező helyes dolgok is igazsággá válnak. Sőt, ezek a dolgok az ember cselekedeteinek és magatartásának kritériumaivá is válnak – csak egy viszonylag alacsonyabb szinten. Például az olyan dolgok, mint a civilizáltság, az udvariasság, az emberi kedvesség, és néhány, az emberrel veleszületett jó tulajdonság mind kritériumokká válnak – ez mire utal, mivé váltak ezek? (Az igazsággá.) Ezek váltak az igazsággá. Nézzétek csak, a „leg” szócska hozzáadása megváltoztatja ennek a mércének a természetét. Ha egyszer megváltozik a mérce természete, megváltozik Isten meghatározása is? (Igen.) Mivé válik Isten meghatározása? Ebben a meghatározásban Isten nem egyedülálló; Isten hatalma, ereje és lényege nem egyedülálló. Isten egyszerűen az emberiség körében legmagasabb rangú, erővel és hatalommal bíró szerep. Az emberiség köréből bárki, aki képességgel és tekintéllyel bír, Istennel egyenrangúnak tekinthető, és ugyanolyan fogalmak mentén lehet beszélni róla, mint Istenről, csupán Nála alacsonyabban áll, és kevésbé nagyszerű. Az emberiség e viszonylagosan pozitív alakjai és vezetői közvetlenül Isten mögé sorolhatók, ők kerülnek a második, harmadik, negyedik... helyre a rangsorban, Isten pedig a legmagasabb helyen áll. Nem változtatja-e meg teljesen Isten identitását és lényegét egy ilyen értelmezés? Mindössze egyetlen „leg” toldalék által teljesen megváltozik Isten lényege. Probléma ez? (Igen.) Tehát, a „leg” hozzáadása nélkül milyen értelemben helyesek ezek a szavak? (Tényt állítanak.) Mi ez a tény? (Az, hogy Isten az igazság, az alapelv, a mérce és a kritérium.) Az, hogy e kritériumok mindegyike Istentől ered. A romlott emberek, a teremtett lények között nincsenek ilyen kritériumok. Isten az egyetlen forrás, amely kimondja ezeket a kritériumokat. Csak Isten rendelkezik ezzel a lényeggel. Minden pozitív dolog valósága és kritériumai csak Istentől származhatnak. Ha egy személy tud valamit az ember magatartásának, cselekedeteinek és Isten iránti imádatának alapelveiről, tud valamit a kritériumokról, és megért valamit az igazságból, Istenné válhat vajon? (Nem.) Ő az igazság forrása? Az összes igazság kimondója? (Nem.) Akkor lehet őt Istennek nevezni? Nem. Ez a lényegi különbség. Értitek? (Igen.) Bár már kétszer beszéltem a „mi az igazság” témájáról, a válaszaitok még mindig ilyen hatalmas hibát tartalmaznak, ami Istent a teremtett lények egyikévé teszi, a teremtett lényeket Istennel egyenrangúvá teszi, a közöttük fennálló viszonyt azonos szintre hozza. Ez megváltoztatja a kérdés természetét, ami ugyanaz, mint Isten tagadása. Isten a Teremtő, az emberek teremtett lények – ez a kettő nem azonos rangú szerep. De mi történik, amikor hozzáfűzitek a „leg” toldalékot? Lényegüket és rangjukat tekintve azonosak lesznek, és csak fölé- és alárendeltség tekintetében különböznek egymástól. Amikor ennek részleteiről kérdeztelek benneteket, azt gondoltátok magatokban: „Nem vagyunk mi alábecsülve? Mindannyian tanult emberek vagyunk, hogyan is felejthetnénk el ezt a néhány szót? Könnyedén tudunk erről beszélni, még csak rá sem kell pillantanunk a jegyzeteinkre.” A probléma azonnal lelepleződött, amint kinyitottátok a szátokat. Miután beszéltem, többször is elolvastátok, és így sem tudtátok pontosan megismételni. Mi az oka ennek? Még mindig nem értitek az igazságot ebben a tekintetben. Valaki hozzátette a „leg” szócskát, és azt gondolta: „Egyikőtök sem tette hozzá azt, hogy »leg«; nektek nincs sok hitetek Istenben, mi? Nézzetek rám, én hozzátettem, hogy »leg«. Ebből is látszik, hogy tanult vagyok – nem múltak el nyomtalanul a főiskolán töltött éveim!” Miután hozzátette, hogy „leg”, a többségeteknek nem tűnt fel a probléma. Néhányatok érezte, hogy valami nem stimmel, de nem tudta megmondani, hogy miért. Miután mások elmagyarázták, elméletben megértettétek, és tudtátok, hogy helyes a magyarázat. De vajon megértettétek-e az igazság szempontjából? (Nem.) Beszéltem arról, hogy miért helytelen hozzátenni, hogy „leg”, és megértettétek, de vajon tényleg megértettétek a probléma lényegét? (Nem.) Nem láttátok tisztán. Miért van ez? (Nem értjük az igazságot.) És miért nem értitek az igazságot? Nem értettétek meg, amit mondtam? Ha pedig megértettétek, akkor hogyhogy még mindig nem értitek az igazságot? Hány fejezet témája az, hogy „Isten Maga, az egyedülálló”? Hányszor olvastátok már ezeket? Igazán értitek ezeket a szavakat? (Nem.) Nem értitek, ezért ma bolondot csináltatok magatokból. Lelepleztek benneteket ezek a szavak. Nem így van? (De, igen.) Tanultatok bármit is ebből? A következő alkalommal, amikor ilyesmivel találkozol, még mindig a saját vélt okosságodra fogsz hagyatkozni? Nem mernél, ugye? Ha valaki nem érti az igazságot, akkor nincs az az oktatás vagy tudás, ami hasznára lehetne. Ha tanulatlan vagy és nem ismered a melléknevek fokozását, akkor lehet, hogy nem tennéd hozzá, hogy „leg”, így fel sem merülne ez a probléma. Legalább nem követted volna el ezt a hibát, és nem csináltál volna bolondot magadból. Mivel azonban tanult vagy, és ismered bizonyos szavak jelentését és használatát, alkalmaztad ezeket Istenre. Ennek eredményeképpen problémát idéztél elő, az okosságot ügyetlenséggé változtatva. Ha ezt egy személyre alkalmazod, az csupán bálványozás és hízelgés, ami legfeljebb csak visszataszító. De ha ezt Istenre alkalmazod, a probléma súlyossá válik. Olyan szóvá válik, amely megtagadja Istent, ellenáll Istennek és elítéli Istent. Ez az a hiba, amelyet az igazsággal nem rendelkező romlott emberek a legkönnyebben elkövethetnek. A jövőben ügyelj arra, hogy ne használd meggondolatlanul a határozókat vagy mellékneveket. Miért? Mert az Isten identitását, lényegét, szavait és természetét illető területek azok, ahol a romlott emberek a leghiányosabbak, és ahol a megértésük a legfelszínesebb és legszűkösebb. Ezért azoknak az embereknek, akik nem értik az igazságot, óvatosnak kell lenniük, hogy ne cselekedjenek meggondolatlanul; jobb, ha körültekintőek.

I. A „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz” gondolatának boncolgatása

Néhányan éppen most magyarázták el az igazság meghatározását és fogalmát. Értitek az igazság meghatározását és fogalmát, de vajon tényleg értitek, hogy mi az igazság? Muszáj próbára tennem benneteket ebben a kérdésben. Hogyan teszlek próbára benneteket? Az erősségeiteket fogom felhasználni a próbatételhez. És mik az erősségeitek? Ismerős számotokra a tanulás, a szavak és a szókincs; azok a világi ügyekre vonatkozó különböző filozófiák és megközelítések, amelyekkel az emberek minden csoportban rendelkeznek; és a hagyományos emberi kultúrák, valamint azok elképzelései és képzelődései. Aztán ismeritek még azokat a különböző törvényeket és elképzeléseket is, amelyek szerint a különböző fajú, etnikumú és nemzetiségű emberek élnek. Nem ezek az erősségeitek? Ezek között vannak viszonylag rögzült idiómák, vannak közmondások, vannak szólások, és vannak a hétköznapi emberek által gyakran használt, jól hangzó köznyelvi kifejezések. Tegyétek fel magatoknak a kérdést: melyek azok a dolgok, amelyekről az embereknek gyakran vannak mély gondolataik és nézeteik, amelyeket idiómává alakítanak? Először is boncolgassunk néhány szólást, idiómát és törvényt, valamint az emberek hozzáállását a világi ügyekhez és a hagyományos elképzeléseiket, hogy pontosan megérthessük, mi az igazság. Negatív szemszögből fogjuk megvitatni, hogy valójában mi az igazság. Jó ez a megközelítés? (Igen.) Akkor mondjatok egyet, amivel elkezdhetjük. (Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.) Helyes ez a kijelentés? (Nem.) „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.” Először is kezdjünk el erről beszélgetni. Magyarázzátok el, mit is jelent ez a mondás. (Azt jelenti, hogy bíznod kell azokban, akiket alkalmazol, anélkül, hogy óvatoskodnál velük. Ha valakiben nem bízol meg, akkor ne alkalmazd.) Ez a szó szerinti értelmezése. Először is, mondjátok meg Nekem, a világban a legtöbb ember egyetért ezzel a mondással, vagy nem ért egyet? (Egyetért.) Egyetértenek. Bátran kijelenthetjük, hogy ebben a társadalomban a legtöbb ember alapelvként ragaszkodik a „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz” mondáshoz mások alkalmazása tekintetében, és e szerint az alapelv szerint bánik az emberekkel. Tehát, helyes-e ennek a mondásnak bármelyik aspektusa? (Nem.) Miért tartja akkor a legtöbb nem hívő helyesnek ezt a mondást, és miért fogadja el és alkalmazza fenntartás nélkül? Mi motiválja erre őket? Miért mondják ezt? Egyesek azt mondják: „Ha valakit alkalmazni szeretnél, akkor nem kételkedhetsz benne, meg kell bíznod benne. Bíznod kell abban, hogy megvan a tehetsége és a jelleme ahhoz, hogy elvégezze a munkát, és hogy hűséges lesz hozzád. Ha kételkedsz benne, akkor ne alkalmazd. Ahogy a mondás tartja: »Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.« Ez a mondás helyes.” Valójában ez a mondás nem más, mint félrevezető ördögi beszéd. Honnan származik? Mi a szándéka? Milyen cselszövés áll mögötte? (Isten, emlékszem, hogy a legutóbbi beszélgetés során megemlítették, hogy egyesek, ha nem akarják, hogy mások beleszóljanak a munkájukba, azt mondják: „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.” Ezt így értik: „Mivel nekem adtad ezt a munkát és a hasznomat veszed, nem kellene beleszólnod a munkámba – nem kellene belekotyognod abba, amit csinálok.”) Milyen beállítottságúak azok az emberek, akik élnek ezzel a mondással? (Antikrisztusi beállítottságúak, önkényesek és öntörvényűek.) Valóban ilyen beállítottságúak. Vajon azok, akik használják vagy kitalálták ezt a mondást, munkáltatók vagy alkalmazottak? Kinek kedvez leginkább ez a mondás? (Az alkalmazottaknak.) Milyen előnyük származik ebből a mondásból az alkalmazottaknak? Ha ismételten hangoztatják ezt a mondást a munkáltatójuknak, akkor elültetnek benne egy bizonyos fajta gondolatot; ennek emlékezetbe vésés vagy indoktrinálás jellege van. Ez ugyanaz, mintha azt mondanák a munkáltatónak: miután alkalmaztál valakit, bíznod kell abban, hogy hűséges lesz hozzád. Bíznod kell abban, hogy jól végzi el a munkát, hogy képes rá. Nem szabad kételkedned benne, mert a kételkedés a saját károdra válna. Ha mindig őrlődsz, ha mindig le akarod cserélni az illetőt valaki másra, ez kihathat az irántad való hűségére. Ennek hallatán vajon könnyen befolyásolná vagy félrevezetné ez a mondás a munkáltatót? (Igen.) És ha egyszer sikerült befolyásolni vagy félrevezetni a munkáltatót, akkor az alkalmazott jól jár. Tegyük fel, hogy a munkáltató elfogadja ezt a fajta gondolkodásmódot, és nem rejteget kétségeket és gyanúkat az alkalmazottjával szemben; nem felügyeli őt, nem érdeklődik az általa végzett munka után, és nem vizsgálnja, hogy az adott személy hűséges-e hozzá, illetve képes-e elvégezni ezeket a dolgokat. Ez esetben az alkalmazott elkerülheti a munkáltató irányítását és felügyeletét, és a továbbiakban azt csinálhat, amit akar, anélkül, hogy a munkáltató kívánságainak eleget tenne. Mondjátok meg, amikor egy alkalmazott ezzel a mondással él, valóban olyan a jelleme, hogy teljes mértékben lojális a munkáltatójához? Igaz, hogy egyáltalán nem szükséges felügyelni őt? (Nem.) Miért mondjuk ezt? Az ősidőktől napjainkig általánosan elfogadott tény, hogy az emberi lények mélységesen romlottak, romlott beállítottságúak, és különösen ravaszak és csalárdak; nincsenek becsületes emberek, és még a bolondok is hazudnak. Ez komoly nehézségeket okoz, amikor mások alkalmazására kerül sor, és szinte lehetetlen olyan embert találni, aki méltó a bizalomra, nemhogy olyat, aki teljesen megbízható. Néhány viszonylag jól foglalkoztatható embert találni: ez a legtöbb, amiben legjobb esetben reménykedni lehet. Mivel nincsenek bizalomra méltó emberek, hogyan volna lehetséges az, hogy „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz”? Sehogy, mert senki sem megbízható. Hogyan használhatjuk tehát azokat, akik viszonylag jól foglalkoztathatók? Ezt csak felügyelet és utasítás segítségével érhetjük el. A nem hívők besúgókkal és kémekkel figyeltetik meg az alkalmazottjukat, hogy viszonylagos biztonságban érezhessék magukat. Tehát az ősi időkben becsapták magukat az emberek, amikor azt mondták, „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.” Aki kitalálta ezt a kifejezést, hogy „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz”, valójában maga sem alkalmazta ezt a mondást. Ha csakugyan alkalmazta volna, akkor meggondolatlan lett volna, egy igazi bolond, akit csak becsapni és rászedni lehetett. Ez talán nem tény? Beszéljünk arról, hogy hol van a legjelentősebb hiba a mondásban: „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.” Mi szolgál e mondás alapjául: „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz”? Az alkalmazottnak teljesen megbízhatónak, hűségesnek és felelősségteljesnek kell lennie. Ahhoz, hogy a munkáltató alkalmazhassa a „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz” mondást, 100%-os bizonyossággal kell tudni, hogy az alkalmazott megbízható. Manapság nem lehet ilyen megbízható egyéneket találni, szinte nem is létezik ilyen, így képtelenség ez a kijelentés: „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.” Ha egy megbízhatatlan személyt választasz, majd alkalmazod a „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz” mondást annak érdekében, hogy elfojtsd a kételyeidet ezzel a személlyel kapcsolatban, azzal nem magadat csapod be? Képes vajon az alkalmazott arra, hogy megbízható legyen, és hűségesen és felelősségteljesen tegye a dolgát csak azért, mert te nem kételkedsz benne? A valóságban továbbra is aszerint fog cselekedni, amilyen ember ő, függetlenül a kételyeidtől. Ha csalárd ember, akkor továbbra is csalárd dolgokat fog tenni; ha jámbor, akkor továbbra is olyan dolgokat fog tenni, amelyekben nincs csalárdság. Ez nem attól függ, hogy vannak-e kétségeid vele kapcsolatban, vagy sem. Tegyük fel például, hogy egy csalárd személyt alkalmazol. A szíved mélyén tudod, hogy ez a személy csalárd, mégis azt mondod neki: „nem kételkedem benned, úgyhogy csak tedd a dolgod, ahogyan jónak látod”; vajon akkor ez a személy jámbor emberré válik majd, aki csalárdság nélkül teszi a dolgát pusztán azért, mert te nem kételkedsz benne? Lehetséges ez? Fordítva pedig, ha egy jámbor embert alkalmazol, vajon csalárddá válik-e attól, hogy kételkedsz benne, vagy nem érted meg őt? Nem, nem fog. Ezért a mondás, hogy „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz”, pusztán egy bolond próbálkozása a lelki békére, ez ostoba önbecsapás. Milyen mértékű az emberiség romlottsága? A státusz és a hatalom hajszolása egymás ellen fordította és egymás meggyilkolására ösztökélte az apákat, fiúkat és testvéreket; az anyákat és a lányokat pedig egymás gyűlöletére ösztönözte. Ki bízhat meg bárkiben is? Nincs senki, aki teljes mértékben megbízható lenne, csak viszonylag jól foglalkoztatható emberek vannak. Függetlenül attól, hogy kit alkalmazol, a hibák megelőzésének egyetlen módja, ha figyeled vagy felügyeled őt. Ebből következően a „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz” egy önámító mondás. Ez képtelenség, tévhit, és egyáltalán nem állja meg a helyét. Miért van az, hogy Isten kimondja az igazságot és elvégzi az ítélet munkáját, hogy megtisztítsa és megmentse az emberiséget az utolsó napokban? Azért, mert az emberiség mélységesen megromlott. Nincs senki, aki igazán alávetné magát Istennek, és nincs senki, aki alkalmas arra, hogy Isten használja. Ezért Isten újra és újra megköveteli, hogy az emberek becsületesek legyenek. Azért, mert az emberi lények túlságosan csalárdak, tele vannak a Sátán romlott beállítottságával, és a Sátán természetével rendelkeznek. Nem tudják megállni, hogy ne kövessenek el bűnt és gonoszságot, és képesek bárhol és bármikor ellenállni Istennek és elárulni Őt. A romlott emberek között egy sincs, akinek hasznát lehetne venni, vagy aki megbízható lenne. Valóban nehéz használatra kiválasztani valakit az emberiség soraiból! Először is, az emberek képtelenek valakit igazán megérteni; másodszor, az emberek nem látnak át másokon; harmadszor, rendkívüli körülmények között az emberek még inkább képtelenek másokat kordában tartani vagy irányítani. Ennek fényében a legnehezebb feladat találni valaki hasznavehetőt. Ebből következően rendkívül téves és a legkevésbé sem gyakorlatias a mondás, hogy „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz”. E mondás alapján kiválasztani és alkalmazni valakit egyszerűen felkérés arra, hogy becsapjanak. Bárki, aki ezt a mondást helyesnek és az igazságnak tartja, az a legostobább ember. Valóban képes ez a mondás feloldani annak nehézségeit, hogy az ember hasznát vegye másoknak? Egyáltalán nem. Ez csupán annak egy módja, hogy az ember megnyugtassa magát, miközben becsapja és ámítja önmagát.

Beszélgetésünknek ezen a pontján van-e alapvető megértésetek arról, hogy helyes-e a mondás: „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz”? Ez a mondás az igazság? (Nem.) Akkor mi ez? (A Sátán filozófiája.) Konkrétabban, ez a mondás mentségként szolgál annak, aki át akar törni egy másik ember ellenőrzésén vagy felügyeletén, illetve meg akar szabadulni ezektől; ez egyben ködösítés is, amelyet minden gonosz ember alkalmaz a saját érdekei védelmében és saját céljai elérése érdekében. Ez a mondás ürügy azok számára, akiknek hátsó szándékuk, hogy azt tegyenek, amit csak akarnak. Emellett ez egy megtévesztés is, amelyet az ilyen emberek terjesztenek, hogy legyen indokuk megszabadulni az irányítástól és a felügyelettől, valamint az erkölcsi igazságosság és a lelkiismeret kárhoztatása alól. Vannak azonban egyesek, akik úgy hiszik, hogy a „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz” mondás gyakorlatias és helyes. Van az ilyen embereknek tisztánlátása? Értik az igazságot? Van probléma az ilyen emberek gondolataival és nézeteivel? Ha a gyülekezeten belül valaki ezt a mondást terjeszti, akkor azt indítékkal teszi, megpróbál másokat félrevezetni. Megpróbálja felhasználni a „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz” mondást, hogy eloszlassa mások vele kapcsolatos gyanakvását vagy kételyeit. Ez burkoltan azt jelenti, hogy azt akarja, mások bízzanak abban, hogy tud munkát végezni, bízzanak abban, hogy ő olyan, akinek hasznát lehet venni. Nem ez a szándéka és célja? Biztosan ez. Azt gondolja magában: „Soha nem bíztok bennem, és mindig kételkedtek bennem. Valószínűleg egyszer majd találtok valami apró problémát velem kapcsolatban, és elbocsátotok. Hogy is tudnék dolgozni, ha mindig ez jár a fejemben?” Tehát azért terjeszti ezt a nézetet, hogy Isten háza kétségek nélkül megbízzon benne, és hagyja őt szabadon dolgozni, ezáltal elérve célját. Ha valaki valóban az igazságra törekszik, akkor megfelelően kell kezelnie Isten házának felügyeletét a munkája felett, amikor észleli azt, tudva, hogy ez a saját védelmét szolgálja, és ami még fontosabb, hogy ez felelősségvállalás is Isten házának munkájáért. Bár lehet, hogy felfedi romlottságát, imádkozhat Istenhez, kérve, hogy Isten vizsgálja át és védje meg őt, vagy meg is esküdhet Istennek, hogy elfogadja az Ő büntetését, ha gonoszságot tesz. Nem nyugtatná ez meg? Miért terjeszt egy téveszmét az emberek félrevezetése és a saját céljai elérése érdekében? Egyes vezetők és dolgozók mindig ellenállást tanúsítanak Isten választott népének felügyelete, vagy a felsőbb vezetők és dolgozók azon erőfeszítései iránt, hogy a munkájukról tájékozódjanak. Mit gondolnak? „»Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.« Miért felügyeltek mindig engem? Miért vesztek igénybe, ha nem bíztok bennem?” Ha a munkájukról kérdezed őket, vagy annak előrehaladásáról érdeklődsz, majd a személyes állapotukról kérdezel, akkor még védekezőbbé válnak: „Ez a munka rám lett bízva; az én hatáskörömbe tartozik. Miért avatkoztok bele a munkámba?” Bár nyíltan nem merik kimondani, célozgatni azért fognak: „Ahogy a mondás tartja: »Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.« Miért vagy ilyen kétkedő?” Még el is ítélnek és megbélyegeznek. És mi volna, ha nem értenéd az igazságot, és nem lenne tisztánlátásod? A célozgatásukat hallván, azt mondanád: „Kétkedő vagyok? Akkor tévedek. Csalárd vagyok! Igazad van: Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.” Nem vezettek félre ezzel? Vajon megfelel az igazságnak a mondás, hogy „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz”? Nem, ez badarság! Ezek az elvetemült emberek alattomosak és csalárdak; igazságként állítják be ezt a mondást, hogy félrevezessék a zavaros fejű embereket. Ezt a mondást hallva egy zavaros fejű ember igazán tévútra kerül és összezavarodik, ezt gondolva: „Igaza van, rosszat tettem ezzel az emberrel. Ő maga mondta: »Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.« Hogyan is kételkedhettem volna benne? Így nem lehet munkát végezni. Bátorítanom kell őt anélkül, hogy beleártanám magam a munkájába. Mivel hasznát veszem, bíznom kell benne és hagynom kell, hogy szabadon dolgozzon, anélkül, hogy korlátoznám. Teret kell adnom neki, hogy teljesíthessen. Megvan hozzá a képessége, hogy elvégezze a munkát. És még ha nincs is meg a képessége, a Szentlélek akkor is ott munkálkodik!” Miféle logika ez? Megfelel ebből bármi is az igazságnak? (Nem.) Ezek a szavak mind helyesnek hangzanak. „Nem korlátozhatunk másokat.” „Az emberek nem tehetnek semmit; mindent a Szentlélek tesz. A Szentlélek mindent átvizsgál. Nem kell kételkednünk, mert Isten teljesen uralja a helyzetet.” De miféle szavak ezek? Nem zavaros fejűek azok az emberek, akik ezeket mondják? Még ennyit sem látnak át, és egyetlen mondattal félrevezetik őket. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a legtöbb ember igazságnak tekinti a „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz” frázist, és ez félrevezeti és gúzsba köti őket. Megzavarja és befolyásolja őket, amikor kiválasztják az embereket, vagy amikor alkalmazzák őket, sőt hagyják, hogy ez diktálja a cselekedeteiket. Ennek eredményeképpen sok vezetőnek és dolgozónak mindig nehézségei és kételyei vannak, amikor ellenőrzik a gyülekezeti munkát, és amikor embereket léptetnek elő és alkalmaznak. Végső soron csak annyira képesek, hogy megnyugtassák magukat ezekkel a szavakkal: „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.” Valahányszor ellenőrzik a munkát vagy érdeklődnek róla, azt gondolják: „»Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.« Bíznom kell a testvéreimben, és végül is a Szentlélek átvizsgálja az embereket, ezért nem szabadna mindig kételkednem másokban és felügyelnem őket.” Ugye befolyásolta őket ez a frázis? Milyen következményekkel jár ennek a mondatnak a befolyása? Először is, ha valaki a „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz” eszmét vallja, akkor vajon fogja-e ellenőrizni és utasítani mások munkáját? Fogja-e felügyelni és nyomon követni az emberek munkáját? Ha ez a személy mindenkiben megbízik, akit alkalmaz, és soha nem ellenőrzi vagy utasítja őket a munkájuk során, és soha nem felügyeli őket, akkor vajon hűen végzi a kötelességét? Képes-e hozzáértő módon végezni a gyülekezeti munkát és betölteni Isten megbízatását? Hűséges-e Isten megbízatásához? Másodszor, ez nem pusztán Isten szavának és a kötelességeidnek a be nem tartása, ez a Sátán mesterkedéseinek és világi ügyekre vonatkozó filozófiájának igazságként való elfogadása, valamint ezek követése és gyakorlása. A Sátánnak engedelmeskedsz és sátáni filozófia szerint élsz, nem igaz? Nem olyan ember vagy, aki aláveti magát Istennek, még kevésbé olyan ember, aki betartja Isten szavait. Egy igazi gazember vagy. Isten szavait félretenni, és helyette venni egy sátáni frázist és azt gyakorolni igazságként az igazság és Isten elárulása! Isten házában dolgozol, mégis a sátáni logika és a világi ügyekre vonatkozó filozófia képezi a cselekedeteid alapelveit; miféle ember vagy akkor? Olyasvalaki, aki elárulja és súlyosan meggyalázza Istent. Mi ennek a cselekedetnek a lényege? Isten nyílt elítélése és az igazság nyílt tagadása. Talán nem ez a lényege? (De igen.) Amellett, hogy nem követed Isten akaratát, azt is megengeded, hogy a Sátán ördögi mondásai és a világi ügyekre vonatkozó sátáni filozófiák egyike elszabaduljon a gyülekezetben. Ezzel a Sátán bűntársává leszel és támogatod a Sátánt abban, hogy véghez vigye tevékenységeit a gyülekezetben, hogy megzavarja és akadályozza a gyülekezeti munkát. Nagyon súlyos ennek a problémának a lényege, nem igaz?

Napjainkban a legtöbb vezető és dolgozó a Sátán mérgét rejti szívében, és még mindig sátáni filozófiák szerint él, Isten szavai közül pedig kevés gyakorol hatalmat a szívében. Sok vezető és dolgozó munkája problémás – soha nem ellenőrzik vagy felügyelik a munkát, miután azt kiosztották, holott valójában a szívük mélyén tudják, hogy egyesek nem képesek elvégezni a munkát, és hogy minden bizonnyal problémák fognak felmerülni. Mivel azonban nem tudják, hogyan oldják meg ezt a problémát, egyszerűen magukévá teszik a „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz” nézetet, és elevickélnek valahogy, sőt mindezt lelki békében teszik. Ez ahhoz vezet, hogy egyesek képtelenek valódi munkát végezni, csupán mímelik azt, általános ügyekkel elfoglalva magukat. Ennek eredményeképpen szétzilálják a gyülekezet munkáját, és egyes helyeken még az Istennek szánt felajánlásokat is ellopják némelyek. Isten választott népe, mivel nem bírja ezt elviselni, jelenti az ügyet a Fennvalónak. A hamis vezető, amikor ennek tudatára ébred, elképed, és úgy érzi, hogy katasztrófa közeleg. A Fennvaló ezután kérdőre vonja: „Miért nem ellenőrizted a munkát? Miért nem a megfelelő személyt alkalmaztad?” Erre a hamis vezető azt válaszolja: „Nincs rálátásom egy ember lényegére, ezért egyszerűen a »Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz« alapelvet követem. Soha nem gondoltam volna, hogy rossz embert alkalmazok, és ilyen katasztrófát okozok.” Úgy hiszitek, hogy helyes az a nézet, hogy „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz”? Ez a frázis az igazság? Miért használta ezt a frázist Isten házának munkája és kötelességének teljesítése során? Mi itt a probléma? Ez, hogy „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz”, egyértelműen a nem hívők szavai, a Sátántól származó szavak – akkor miért kezeli ezeket igazságként? Miért nem tudja megítélni, hogy ezek a szavak helyesek vagy helytelenek? Ezek nyilvánvalóan az ember szavai, a romlott emberiség szavai, ezek egyszerűen nem az igazság, teljesen ellentétesek Isten szavaival, és nem szabadna az emberek cselekedeteinek, magatartásának és Isten iránti imádatának mércéjeként szolgálniuk. Hogyan kellene tehát megközelíteni ezt a frázist? Ha valóban képes vagy a tisztánlátásra, akkor milyen igazságalapelvet kellene használnod helyette, hogy a gyakorlásod alapelveként szolgáljon? Azt, hogy „teljes szíveddel, teljes lelkeddel és teljes elméddel, jól végezd a kötelességedet”. Teljes szíveddel, teljes lelkeddel és teljes elméddel cselekedni azt jelenti, hogy senki sem korlátoz téged; azt jelenti, hogy egy szívvel és lélekkel kell lenni, nem többel. Ez a te felelősséged és kötelességed, és ezt jól kell végezned, hiszen ez tökéletesen természetes és indokolt. Bármilyen problémával is találkozol, az alapelvek szerint kell cselekedned. Kezeld azokat úgy, ahogyan szükséges; ha metszésre van szükség, hát legyen, és ha elbocsátásra van szükség, hát legyen. Röviden, cselekedj Isten szavai és az igazság alapján. Nem ez az alapelv? Ez nem éppen az ellentéte annak, hogy „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz”? Mit jelent az, hogy ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz? Azt jelenti, hogy ha alkalmaztál valakit, ne kételkedj benne, engedd el a gyeplőt, ne ellenőrizd, és hagyd, hogy azt tegye, amit akar; ha pedig kételkedsz benne, akkor ne alkalmazd. Nem ezt jelenti? Ez borzasztóan helytelen. Az emberiséget mélyen megrontotta a Sátán. Minden ember rendelkezik sátáni beállítottsággal, és képes elárulni Istent és ellenállni Istennek. Mondhatni, senki sem megbízható. Még ha valaki égre-földre megesküszik is, az sem ér semmit, mert az embereket korlátozzák romlott beállítottságaik, és nem tudnak uralkodni magukon. El kell fogadniuk Isten ítéletét és fenyítését, mielőtt megoldhatnák romlott beállítottságuk problémáját, és teljes mértékben megoldhatnák az Istennel szembeni ellenállásuk és árulásuk problémáját – azaz feloldhatnák az emberek bűneinek gyökerét. Mindazok, akik nem estek át Isten ítéletén és a megtisztuláson, és nem érték el az üdvösséget, nem megbízhatók. Nem méltók a bizalomra. Következésképpen, ha alkalmazol valakit, akkor felügyelned és irányítanod kell őt. Emellett meg kell metszened őt, és gyakran el kell beszélgetned vele az igazságról, és csak így láthatod majd tisztán, hogy továbbra is hasznát veheted-e. Ha vannak néhányan, akik képesek elfogadni az igazságot, elfogadni a metszést, képesek hűen végrehajtani a kötelességüket, és akik életében folyamatos a fejlődés, akkor csak ezek az emberek a valóban használhatók. Azok, akik valóban használhatók, a Szentlélek munkájának megerősítésével rendelkeznek. Azok az emberek, akik nem rendelkeznek a Szentlélek munkájával, nem megbízhatók; ők a dolgozók és bérmunkások. Amikor a vezetők és a dolgozók kiválasztására kerül sor, viszonylag nagy részük, legalábbis több mint a felük kiiktatásra kerül, és csak egy apró kisebbségük nyilvánul használhatónak vagy használatra alkalmasnak – ez tény. Egyes gyülekezeti vezetők soha nem felügyelik vagy ellenőrzik mások munkáját, és nem törődnek a munkával azt követően, hogy befejezték a beszélgetést vagy a munka megszervezését. Inkább azt a mondást követik, hogy „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz”, sőt azt mondják magukban: „a többit végezze el Isten”. Ezután kényelemben és könnyedségben kezdenek lubickolni, nem kérdezősködnek a dolog után, és figyelmen kívül hagyják azt. Azzal, hogy így dolgoznak, nem felületesek vajon? Van bennük bármiféle felelősségtudat? Nem hamis vezetők az ilyen emberek? Isten azt követeli, hogy az emberek teljes szívükkel, teljes lelkükkel, teljes elméjükkel és teljes erejükkel tegyék kötelességeiket. Amit Isten követel az emberektől – az az igazság. Ha a vezetők és a dolgozók inkább az ördögök és a Sátán szavainak tesznek eleget, mint Isten szavainak, amikor munkájukat vagy kötelességeiket végzik, akkor ez nem az Istennel szembeni ellenállás és árulás megnyilvánulása? Miért kell Isten házának csakis olyan embereket választania a vezetők és a dolgozók kiválasztásakor, akik képesek elfogadni az igazságot, akik lelkiismerettel és józan ésszel bíró, jó emberek, és akik jó képességűek és alkalmasak a munka felvállalására? Azért, mert az emberiség mélyen romlott, és szinte senki sem használható. Ha valaki nem részesült többéves képzésben és művelésben, akkor szörnyen rossz hatékonysággal végzi a dolgokat, és nagyon nehezére esik jól végeznie a kötelezettségeit, és számtalanszor meg kell ítélni, meg kell fenyíteni és meg kell metszeni, mielőtt alkalmassá válik a használatra. Az emberek többsége felfedetik és kiiktatásra kerül a képzése során, és meglehetősen nagy arányban esnek ki vezetők és dolgozók. Miért van ez? Mert az emberiséget túl mélyen megrontotta a Sátán. A legtöbb ember nem szereti az igazságot, és nem is felel meg a lelkiismeret és a józan ész mércéjének. Így a legtöbbjük nem használható. Több éven át kell hinniük Istenben, és meg kell érteniük az igazság egy részét ahhoz, hogy képesek legyenek bizonyos kötelességek elvégzésére. Ez a romlott emberiség valósága. Ez alapján tehát levonhatjuk azt a következtetést, hogy a „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz” frázis teljesen téves, és egyáltalán nincs gyakorlati értéke. Bizton állíthatjuk, hogy a „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz” mondás eretnekség és megtévesztés; egy ördögi mondás, egy sátáni filozófia, és ez a jellemzés teljesen helytálló. Isten soha nem mondott olyasmit, hogy „a romlott emberiségben meg lehet bízni”. Mindig megkövetelte, hogy az emberek becsületesek legyenek, bizonyítva, hogy az egész emberiség körében nagyon kevés becsületes ember van, hogy mindenki képes hazudni és csalni, és hogy mindenki csalárd beállítottságú. Sőt, Isten azt mondta, hogy száz százalék a valószínűsége annak, hogy a romlott emberiség elárulja Istent. Még ha Isten használ is egy embert, annak az embernek éveken keresztül metszésen kell átesnie, és még a használat során is sokévnyi ítéletet és fenyítést kell átélnie, hogy megtisztuljon. Most pedig mondjátok meg Nekem, van-e tényleg bárki, aki megbízható? Senki sem meri ezt kimondani. És mit bizonyít az, hogy senki sem meri? Azt bizonyítja, hogy minden ember megbízhatatlan. Akkor térjünk vissza arra a frázisra, hogy „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz”. Milyen szempontból helytelen ez? Mi ebben a képtelenség? Nem magától értetődő? Ha valaki még mindig azt hiszi, hogy ez a mondás bármilyen módon helyes vagy alkalmazható, akkor ő bizonyára olyasvalaki, aki híján van az igazságnak, és minden bizonnyal egy képtelen ember. Ma már képesek vagytok észrevenni, hogy mi a probléma ezzel a mondattal, és meg tudjátok állapítani, hogy ez megtévesztés, ez pedig teljes mértékben annak köszönhető, hogy megtapasztaltátok Isten munkáját, és most már képesek vagytok tisztábban látni, és tisztább betekintéseket nyerni a romlott emberiség lényegébe. Csak ennek köszönhetően vagytok képesek teljes mértékben elvetni ezt az ördögi frázist, ezt az eretnekséget és megtévesztést. Ha nem lenne Isten üdvözítő munkája, akkor titeket is félrevezetne a Sátánnak ez az ördögi mondása, és még használnátok is, mintha ez egy általános kijelentés vagy mottó lenne. Milyen sajnálatos volna az – egyáltalán nem lenne igazságvalóságotok.

A legtöbb ember hallotta már azt a frázist, hogy „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.” Szerintetek helyes ez a frázis vagy helytelen? (Helytelen.) Mivel helytelennek hiszed, vajon miért képes mégis befolyásolni téged a való életben? Amikor ilyen dolgok történnek veled, akkor ez a nézet fog kibontakozni benned. Ez bizonyos mértékig meg fog zavarni, és ha egyszer megzavart, akkor a munkavégzésed veszélybe kerül. Tehát, ha helytelennek hiszed, és megállapítottad, hogy helytelen, akkor miért befolyásol még mindig, és miért használod még mindig önmagad megnyugtatására? (Mivel az emberek nem értik az igazságot, nem képesek Isten szavai szerint gyakorolni, ezért a Sátán világi ügyekre vonatkozó filozófiáját fogják alapelvként vagy mérceként alkalmazni a gyakorlatban.) Ez az egyik ok. Van még más is? (Mert ez a frázis viszonylag összhangban van az emberek testi érdekeivel, és ösztönösen e szerint a frázis szerint fognak cselekedni, amikor nem értik az igazságot.) Az emberek nem csak akkor ilyenek, amikor nem értik az igazságot; még ha értik is az igazságot, nem biztos, hogy képesek az igazság szerint gyakorolni. Helyes az a megállapítás, hogy ez a frázis „viszonylag összhangban van az emberek testi érdekeivel”. Az emberek inkább követnek egy ravasz trükköt vagy egy világi ügyekre vonatkozó sátáni filozófiát, hogy megvédjék saját testi érdekeiket, minthogy az igazságot gyakorolják. Emellett van is alapjuk arra, hogy ezt tegyék. Mi ez az alap? Az, hogy ezt a frázist a tömegek széles köre helyesnek fogadja el. Amikor e frázis szerint cselekednek, tetteik megalapozottak lehetnek mindenki más előtt, ők pedig mentesülhetnek a kritikától. Akár erkölcsi vagy jogi szempontból, akár a hagyományos elképzelések szemszögéből nézzük, ez egy olyan nézet és gyakorlat, amely megállja a helyét. Így, amikor nem vagy hajlandó gyakorolni az igazságot, vagy amikor nem érted azt, akkor inkább megsérted Istent, megszeged az igazságot, és visszavonulsz egy olyan helyre, amely nem lép át egy erkölcsi alapvonalat. És mi ez a hely? Az az alapvonal, hogy „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.” Ha visszavonulsz erre a helyre, és ennek a frázisnak megfelelően cselekszel, az megnyugvást ad neked. Miért ad megnyugvást? Azért, mert mindenki más is így gondolkodik. Továbbá, szívedben ott él az az elképzelés is, hogy ha mindenki törvényszegő, a törvényt nem lehet betartatni, és úgy gondolod, „Mindenki így gondolkodik. Ha e frázis szerint gyakorolok, akkor nem számít, ha Isten elítél, hiszen Istent úgysem láthatom, és a Szentlelket sem érinthetem meg. A többiek legalább emberi tulajdonságokkal rendelkező embernek fognak tartani, olyannak, akinek van egy kis lelkiismerete.” Úgy döntesz, hogy elárulod az igazságot ezen „emberi tulajdonságok” kedvéért; azért, hogy az emberek ne ellenséges tekintettel nézzenek rád. Mindenki jó véleménnyel lesz rólad, nem fognak kritizálni, kényelmes életet fogsz élni, és lelki nyugalomra lelsz – amit keresel, az a lelki nyugalom. Vajon ez a lelki nyugalom az ember igazság iránti szeretetének megnyilvánulása? (Nem, nem az.) Akkor miféle beállítottság ez? Rejt-e magában csalárdságot? Igen, van benne csalárdság. Elgondolkodtál ezen, és tudod, hogy a „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz” frázis nem helyes, hogy ez nem az igazság. Akkor miért nem az igazságot választod még mindig, amikor zsákutcába jutsz, hanem a hagyományos kultúrából származó filozófiai frázishoz ragaszkodsz, amely iránt az emberek a legfogékonyabbak? Miért ezt választod? Ez az emberek összetett gondolataival függ össze, és ha már összetett gondolatok vannak, milyen beállítottság van jelen? (Elvetemültség.) Az elvetemültség mellett itt egy másik szempont is szerepet játszik. Nem teljesen ismered el a frázist helyesnek, mégis képes vagy tartani magad hozzá és hagyod, hogy megingasson és irányítson. Egy dolog biztos itt: idegenkedsz az igazságtól, és nem olyan ember vagy, aki szereti az igazságot. Nem ez a beállítottság? (De, ez az.) Ennyi bizonyos. Az embereket sokféle nézet befolyásolja cselekedeteikben, és bár te valójában nem feltétlenül hiszed a szíved mélyén, hogy ezek a nézetek helyesek, mégis képes vagy betartani ezeket és ragaszkodni hozzájuk, amit egy bizonyos beállítottság vezérel. Noha úgy hiszed, hogy ezek a nézetek helytelenek, akkor is befolyásolhatnak, megingathatnak és manipulálhatnak téged. Ez egy elvetemült beállítottság. Egyesek például drogoznak vagy szerencsejátékot játszanak, miközben azt mondják, hogy a drogfogyasztás és a szerencsejáték rossz, és még másoknak is azt tanácsolják, hogy ne tegyenek ilyesmit, nehogy mindenüket elveszítsék. Úgy gondolják, hogy az ilyen dolgok helytelenek, hogy negatív dolgok, de vajon fel tudják-e adni és abba tudják-e hagyni őket? (Nem.) Soha nem tudnak megálljt parancsolni maguknak, sőt, nyíltan kimondják: „A szerencsejáték is egy módja a pénzkeresésnek, így akár hivatássá is válhat.” Nem csak szépítik a dolgot? Valójában azt gondolják magukban: „Miféle szakma ez? Elzálogosítottam minden értékemet, és elvesztettem az összes pénzt, amihez ebből jutottam. Végül egyetlen szerencsejátékos sem tud normális életet élni.” Akkor miért szépítgetik még mindig ily módon a valóságot? Mert nem tudják abbahagyni. És miért nem képesek abbahagyni? Mert ez a természetükben van; már gyökeret vert ott. Szükségük van erre a dologra, és nem tudnak lázadni ellene – ez a természetük. Többé-kevésbé eleget beszélgettünk már arról a frázisról, hogy „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.” Vajon azért befolyásol valakit ez a frázis, mert egy átmeneti késztetést érzett arra, hogy elfogadjon egy ilyen nézetet, vagy azért, mert a Sátán, kihasználva egy óvatlan pillanatot, elültetett egy ilyen nézetet ebben a személyben, arra sarkallva ezzel, hogy e nézet alapján cselekedjen? (Nem.) Ez az adott személy romlott természetével függ össze; azért választ ilyen utat, mert ez a dolog a természetében van. Miután így ízekre szedtük a mondást, miszerint „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz”, most már alapvetően megértettétek azt. Ezt a frázist úgy jellemzik, mint a Sátán világi ügyekre vonatkozó filozófiáját – ez semmiképpen sem az igazság. Van bármi köze az igazsághoz? (Nincs.) Egyáltalán nincs köze az igazsághoz, és Isten elítéli. Ez nem az igazság; a Sátántól származik, nem Istentől. Bizton állíthatjuk, hogy ennek a frázisnak egyáltalán semmi köze nincs az igazsághoz, sem az arra vonatkozó mércéhez, hogy az Istenben hívőknek miként kell cselekedniük, viselniük magukat és Istent imádniuk. Ez a frázis teljesen el lett ítélve. Ennek a frázisnak a megtévesztő tulajdonságai viszonylag nyilvánvalók, ami megkönnyíti számotokra, hogy felismerjétek, helyes-e vagy sem.