g. Tagadják, kárhoztatják, megítélik és káromolják

Most beszélgessünk ezekről a szavakról: tagadás, kárhoztatás, ítélkezés és káromlás. Mivel tele vannak kétkedéssel Istennel kapcsolatban, az antikrisztusok nem mutatnak érdeklődést az Isten által kifejezett igazságok iránt. A szívük tele van ellenérzéssel és gyűlölettel, és soha nem ismerik el, hogy Krisztus az igazság, nemhogy bárminemű alávetettséget tanúsítanának. A szívükben gyakran kételkednek Istenben és gyanakodnak Rá, rendszeresen formálnak elképzeléseket és különböző gondolatokat Isten cselekedeteiről, ezért folyamatosan és akaratlanul értékelnek, és azt gondolják: „Valóban létezik isten? Mit ért az alatt, amit mond? A tudás és a doktrína szempontjából értékelve hogyan kell érteni ezeket a szavakat? Hogy érti isten, amikor ezeket mondja? Mit akar mondani, amikor ezt a kifejezést használja? Kit szólít meg?” Csak kutatnak, kutatnak, és évekig tartó ilyen kutakodás után sem látják a leglényegesebb igazságot az Isten által kimondott szavakban, valamint az Általa végzett munkában: azt, hogy Isten az igazság, az élet és az út – nem képesek ezt megérteni vagy meglátni. Amikor az emberek azt mondják, hogy Isten minden szava az igazság, az antikrisztusok eltűnődnek, és azt gondolják: „Minden szava az igazság? Nem csupán hétköznapi szavak ezek? Nem csak néhány szokványos kijelentés? Nincs bennük semmi mélyreható.” Isten munkáját szemlélve azt gondolják: „Nem látom isten auráját abból, amit az egyházban vagy a kiválasztottjai között tesz. Azt mondják, hogy isten szuverén mindenek felett, de én ezt nem látom. Akár nagyítóval, akár csillagászati távcsővel nézem, nem látom isten alakját, és bárhogy is nézem, nem tudom felfedezni a tetteit. Szóval jelenleg nem tudom 100%-osan megerősíteni, hogy isten valóban létezik. De ha azt mondom, hogy isten nem létezik, akkor is hallottam néhány furcsa és paranormális dologról a világban; ebben az esetben tehát istennek léteznie kell. De hogy néz ki valójában isten? Hogyan cselekszik isten? Nem tudom. A legegyszerűbb, ha megnézem, mit cselekszik isten azokban, akik követik őt, és mit mond nekik.” Megfigyelik, és látják, hogy Isten háza gyakran metszi meg az embereket, gyakorta léptet elő és küld el embereket, és rendszeresen folytat beszélgetést, vitát, eszmecserét és hasonlókat az emberekkel a különböző kötelességekről, valamint a különböző szakmákhoz kapcsolódó munkáról. Azt gondolják: „Hát ez nem csupa olyasmi, amit az emberek csinálnak? Ezek közül egy sem természetfeletti; ezek mind nagyon is normálisak, és nem látom vagy érzem, hogyan működik isten lelke. Ha nem érzem, akkor mondhatjuk-e, hogy a szentlélek munkája nem létezik? Nem csupán az emberek tudatában és elméjében lévő képzelődés mindez? Ha a szentlélek munkája nem létezik, akkor létezik-e valójában isten lelke? Úgy tűnik, ez is kérdéses. Ha isten lelke nem létezik, akkor valóban létezik isten? Nehéz megmondani.” Öt évnyi tapasztalat után sem tudnak megerősítést nyerni, és tíz vagy akár tizenöt évnyi tapasztalat után sem. Miféle emberek ezek? Felfedték őket – álhívők. Ezek az álhívők így lézengenek Isten házában, csak sodródnak az árral. Ha mások hirdetik az evangéliumot, ők is azt teszik; ha mások a kötelességeiket végzik, ők is azt csinálják. Ha előléptetési lehetőséggel találkoznak, úgy gondolják, hogy „hivatalt tölthetnek be” Isten házában, és a státusz kedvéért képesek némi erőfeszítést tenni. Ugyanakkor meggondolatlanul is elkövethetnek gaztetteket, amelyekkel bomlasztásokat és megzavarásokat okoznak; ha egyszerű, státusz nélküli gyülekezeti tagok, akkor képesek megtalálni a módját, hogy elmismásolják a munkát és csak a látszat kedvéért dolgozzanak. Ezt jelenti a lézengés. Miért mondom, hogy „lézengenek”? A szívükben kételkedéssel és tagadással viszonyulnak Istenhez, tagadó magatartást tanúsítanak Isten létezése és lényege iránt, ami arra készteti őket, hogy vonakodva végezzék kötelességeiket Isten házában. Nem fogják fel, és mindig azt gondolják magukban: „Mi értelme van így végezni a kötelességemet és követni istent? Nem keresek pénzt munkával, és nem élek normális életet. Egyes fiatalok az egész életüket rászánják arra, hogy feláldozzák magukat istennek, de mit nyernek ezzel? Szóval először megfigyelem, mi történik. Ha valóban a dolgok mélyére tudok hatolni, és látok reményt arra, hogy áldásban részesülök, akkor nem lesz hiábavaló, hogy erőfeszítéseket teszek és feláldozom magam. Ha nem kapom meg isten pontos szavait, vagy nem tudok a dolgok mélyére hatolni, akkor nem veszteség, ha csak lézengek. Végül is nem leszek kimerült, és nem lesz az, hogy túl sokat adtam bele.” Hát nem csupán lézengés ez? Nem őszinték semmiben, amit tesznek, semmiben sem tudnak kitartani vagy kitűnni, és nem képesek őszintén árat fizetni. Ezt jelenti a lézengés. Habár lézengenek, a gondolataikban nem tétlenek – nagyon is elfoglaltak. Tele vannak elképzelésekkel és elgondolásokkal Isten számos tettéről, és sok olyan dologról, ami nem felel meg a saját elképzeléseiknek – ezeket a szívükben értékelik a tudás, a törvények, a társadalmi erkölcsök, a hagyományos kultúra és más hasonlók alapján. Minden értékelésük ellenére nemcsak hogy nem képesek meglátni az igazságot az elemzés révén, vagy megtalálni az igazság gyakorlásának alapelveit, hanem a végén inkább mindenféle kárhoztatással, ítéletekkel, sőt káromlásokkal állnak elő Isten és az Ő munkája felé. Mit ítélnek meg először az antikrisztusok? Azt mondják: „Isten házának munkájáról teljes mértékben emberek döntenek; emberek végzik mindazt. Nem látom, hogy isten dolgozna, vagy a szentlélek bármit is vezetne és irányítana.” Hát nem az álhívők állítása ez? Az az állítás, hogy mindent az emberek végeznek, sok problémát tár fel. Például, ha Isten háza olyasvalakit választ ki és művel, aki nem tetszik nekik, akkor a szívük hajthatatlanná válik. Vajon képesek rá az antikrisztusok, hogy valóban alávessék magukat? (Nem, nem képesek.) Akkor mit fognak tenni? Megpróbálnak majd áskálódni. Ha az áskálódás kudarcot vall, és egyik testvér sem hallgat rájuk vagy támogatja őket, akkor kárhoztatni kezdik, mondván: „Isten háza igazságtalan, és nincsenek alapelvei abban, ahogyan az emberekkel foglalkozik. Sok a gyors ló a világon, de nincs, aki felismeri őket.” Mit jelent ez? Azt sugallja, hogy ők gyors lovak, de sajnos Isten házában nincs senki, aki felismerné őket. Miután kárhoztatták Isten házának ezt a tettét, amely nem felel meg az elképzeléseiknek, elkezdenek olyan dolgokat terjeszteni, mint az alaptalan szóbeszédek, az elképzelések és a negativitás. Természetesen minden szavuk durva lesz. Néhányan még azt is mondhatják: „Ezek az emberek műveltek, jó megjelenésűek, elegánsan öltözködnek és a városból valók; mi vidéki emberek vagyunk, van némi tehetségünk, de nem vagyunk képesek kifejezni magunkat, vagy kommunikálni a fennvalóval – nekünk nem könnyű elérni, hogy előléptessenek. Akiket isten házában előléptetnek, azok mind ékesszólók, jól tudnak hízelegni, és van stratégiájuk. Én viszont nem vagyok szókimondó vagy ékesszóló, és pusztán a belső tehetségem haszontalan. Így tehát isten házában ugyanúgy érvényes ez a mondás, mint a világban: »Sok a gyors ló, de kevés, aki felismeri őket.«” Mit jelent ez az állítás? Vajon ez nem ítélkezés? Ítéletet mondanak Isten házának munkája felett, és terjesztik az ítéleteiket a színfalak mögött. Az antikrisztusok úgy állnak hozzá Istenhez, az Ő munkájához, kifejezéseihez, szavaihoz, természetéhez és különböző munkamódszereihez, hogy tudás és filozófia segítségével értékelik, kutatják őket és okoskodnak róluk. Végül téves következtetésre jutnak. Ezért a szívükben soha nem fogadnak el, fognak fel vagy fontolnak meg komolyan egyetlen Isten által mondott szót sem. Ehelyett Isten szavait csupán egyfajta elméletként vagy szépen hangzó szavakként kezelik. Amikor ügyek merülnek fel, nem tekintik Isten szavait alapnak és alapelvnek arra nézve, hogy miként szemléljék, határozzák meg és mérjék fel az egyes ügyeket. Ehelyett emberi nézőpontokból, valamint a Sátán filozófiáján és elméletein keresztül ítélik meg ezeket a dolgokat. Az általuk levont következtetések szerint semmi sem felel meg az elképzeléseiknek, és egyetlen Isten által kifejezett szó és egyetlen Általa végrehajtott cselekedet sem tetszik nekik. Végül, az antikrisztusok szemszögéből nézve, Isten minden tette kárhoztatásra van ítélve.

Néhány antikrisztus mindig arra vágyik, hogy hatalmat gyakoroljon Isten házában, de hiányzik belőlük a képesség és a különleges készség, ezért végül elkerülhetetlenül olyan jelentéktelen feladatokra osztják be őket Isten házában, mint a takarítás, a tárgyak kiosztása és más egyszerű, rutinszerű feladatok. Röviden: Az ilyen emberekből semmiképpen sem lehet gyülekezeti vezető, prédikátor vagy hasonló. Ők azonban nem elégednek meg azzal, hogy közönséges követők legyenek, illetve hogy általuk középszerűnek tartott munkát végezzenek, mert tele vannak ambícióval. Hogyan nyilvánul meg az, hogy tele vannak ambícióval? Állandóan érdeklődnek, kérdezősködnek, mindenről tudni akarnak, és különösen bele akarnak szólni Isten házának minden kisebb-nagyobb ügyébe. Ha van valami teendő, ami munkavégzést igényel a részükről, akkor folyamatosan érdeklődnek: „Hogy halad a könyvnyomtatás isten háza számára? Hogy áll a gyülekezetünk filmrendezőjének kiválasztása? Ki a jelenlegi rendező? Ki írja a forgatókönyveket? Ki itt a körzetvezető, és milyen ember?” Mit akarnak azzal, hogy ezekről a dolgokról kérdezősködnek? Kell-e nekik érdeklődniük ezekről az ügyekről, vagy be kell-e avatkozniuk azokba? (Nem, nem kell.) Ezek mind általános ügyek, amelyeknek semmi közük az igazsághoz. Miért kérdezősködnek mindig ezek a „jószándékú emberek”? Vajon őszinte aggodalomból, vagy csak nincs jobb dolguk? Egyik sem – azért, mert ambícióik vannak, feljebb akarnak jutni a ranglétrán, és át akarják venni a hatalmat. Vajon képesek felismerni, hogy ez a hatalomátvétel iránti ambíció és vágy? Nem, nem tudják; hiányzik belőlük ez az észszerűség. Förtelmes emberi mivoltuk és gyenge képességük miatt semmit sem tudnak végrehajtani, és még a legegyszerűbb kötelességet sem tudják jól elvégezni. A kötelességeik végzése során következetesen rosszul viselkednek, tétlenek, hajlamosak a lustálkodásra, és még kérdezősködnek is különböző ügyek felől. Végül ezek miatt a megnyilvánulások miatt eltakarítják őket. Vajon helyes dolog, hogy Isten háza eltakarítja őket? (Igen.) Azért takarítják el őket, mert túlzottan aggódtak és túl sokat kíváncsiskodtak? (Nem.) Azért küldték el őket, és azért nem engedték, hogy tovább lézengjenek ott, mert nem foglalkoztak a megfelelő dolgokkal, és folyamatosan csak élősködni akartak Isten házában. Semmit sem tudtak jól csinálni, ezért a megtartásuk nem érte meg a fáradtságot – hát nem álhívők ők? Vajon nem kell őket eltakarítani? Amikor elérkezik az idő, hogy eltakarítsák őket, idegessé válnak, és csak ekkor kezdik keresni az igazságalapelveket, azt kérdezve: „Keresnem kell, hogy isten háza valójában milyen alapelvek alapján takarítja el és zárja ki az embereket: milyen alapon takarítanak el engem?” Ekkor így kellene válaszolnod neki: „Egy olyan ember, mint te, aki szereti a pihenést és utálja a munkát, bármit is tesz, megzavarást és pusztítást okoz, teljesen megfelel az eltakarítás alapelveinek.” Hát nem tűnik különösen nevetségesnek, hogy ezek az emberek az eltakarítás elveit keresik azok után, hogy rengeteg rossz dolgot tettek anélkül, hogy megértették volna, miféle emberek is ők valójában? (De igen.) Néhány ilyen embert eltakarítottak, míg másokat szokványos gyülekezetekbe küldtek. Ők nem alkalmasak arra, hogy kötelességeket végezzenek Isten házában, és nem rendelkeznek a kötelességeik végzéséhez szükséges feltételekkel. Vajon az ilyen egyének fel tudják fogni, hogy amit Isten tett, az megfelel az igazságnak? Merem állítani, hogy az antikrisztusok soha nem fogják ezt felismerni, mert álhívők, és azért, mert kárhoztatnak és megítélnek minden pozitív dolgot, amely megfelel az igazságnak. Az antikrisztus, aki mindig buzgón kérdezősködik, tele van ambícióval, és folyamatosan igyekszik magasabbra emelkedni, miközben hiányzik belőle minden őszinteség és hűség a saját kötelességei végzése iránt, a földön ülve hangosan jajgat, amikor elküldik. Azt mondja: „Senki sem érti meg a jó szándékú szívemet, az őszinteségemet és a hűségemet. Miért küldenek el engem? Igazságtalanság ért, és nem vagyok hajlandó elfogadni ezt! Senki sem aggódik ennyire istenért, és senki sem ilyen hűséges isten házában. A nagy buzgalmamat és a nagy kedvességemet rossz szándéknak tekintik – isten annyira igazságtalan!” Hát nem az ártatlanságra való hivatkozás ez? Vajon olyasmi bármelyik szavuk is, amit egy embernek mondania kellene? Van közöttük olyan, amely megfelel a valós tényeknek? (Nincs.) Ezek mind észszerűtlen, abszurd, álhívő szavak, tele panaszokkal, sérelmekkel és kárhoztatással. Így fedik fel magukat. Ha nem küldenék el őket, folytatnák a színlelésüket, és arra törekednének, hogy Isten házának mestereivé váljanak. Vajon egy mester így viselkedne? Vajon egy mester így hisztizne? Vajon egy mester így irányítaná Isten házát? Arra kérték őket, hogy takarítsanak, de mindenütt csak ténferegtek, és nem végeztek semmilyen munkát. Megkérték őket, hogy készítsenek ételt, de még két ember számára sem voltak hajlandók ételt csinálni. Attól féltek, hogy elfáradnak, és alantasnak tartották – akkor mi az, amit meg tudnak csinálni? Képesek bármire is azon kívül, hogy vezetők legyenek és parancsokat osztogassanak? Hát nem észszerű, hogy Isten háza eltakarítja őket? (De igen.) Teljesen észszerű, mégis folytatják az átkozódást a színfalak mögött, hisztiznek, és úgy viselkednek, mint a rakoncátlan nők. Hát nem antikrisztusok ezek? Ez egy antikrisztus beállítottság-lényegének megnyilvánulása. Amikor olyan ügyekkel szembesülnek, amelyek nem felelnek meg az érdekeiknek vagy a preferenciáiknak, amikor olyan dolgokkal találkoznak, amelyek nem elégítik ki a kívánságaikat vagy a vágyaikat, akkor vajon alávetik magukat akár a legcsekélyebb mértékben is? Képesek-e keresni az igazságot? Képesek-e lecsillapodni, bevallani a bűneiket és megtérni? Nem, nem képesek. Az azonnali reakciójuk az, hogy fellázadnak, és felszólalnak Isten ellen, tele kárhoztató, ítélkező, káromló és átkozódó szavakkal. Azt gondolják: „Ha isten háza nem akar engem, hát legyen. Te nem mutatsz irgalmat, úgyhogy ne hibáztass, hogy szívtelen vagyok. Hagyjuk a finomkodást, és lássuk, ki a könyörtelenebb!” Vajon ez az igazság keresésének megnyilvánulása? Vajon ez egy olyan megnyilvánulás, amelyet egy normális teremtett lénynek tanúsítania kellene? (Nem, nem az.) Akkor miféle megnyilvánulás ez? Hogyan kellene bánniuk Istennel azoknak, akik őszintén hisznek Benne és követik Őt? Igazán és feltétel nélkül alá kell vetniük magukat Istennek. Csak Isten ellenségei – a Sátán és az ördögök – tagadnák, kárhoztatnák, ítélnék meg, káromolnák és átkoznák Istent odáig jutva, hogy lázonganának Ellene és szembeszállnának Vele. Még ha most rögtön nem is tudod elfogadni ezt a tényt, és száz érvet is fel tudsz hozni arra, hogy Isten háza igazságtalanul bánt veled, ha van benned észszerűség, emberi mivolt és akár csak a legcsekélyebb mértékű istenfélelem, akkor vajon képes vagy így bánni Istennel? Biztosan nem! Ha valaki képes ilyesmire, akkor van-e benne akár egy szemernyi lelkiismeret is? Rendelkezik-e egyáltalán emberi mivolttal? Van-e benne istenfélelem? (Nincs.) Egyértelmű, hogy nem tartozik Isten bárányai közé. Soha nem tekintette Istent az Urának; soha nem tekintette Istent az Istenének. A szívében Isten az ellensége, nem pedig az Istene. Isten ellenségei az antikrisztusok és a Sátán; az antikrisztusok pedig Isten ellenségei – ők Sátánok és ördögök. Az antikrisztusok soha nem fognak elfogadni semmit, amit Isten tesz, és soha nem fognak áment mondani Isten egyetlen kimondott szavára sem. Ez a lényege Isten ellenségének – a Sátánnak –, és ez az antikrisztusok eredendő lényege. Minden ok nélkül ellenségesek Istennel, és minden ok nélkül képesek elítélni Istent. Hát nem elvetemültség ez? Ez színtiszta elvetemültség.

Az antikrisztus ezen beállítottságai különböző mértékben minden emberben jelen vannak, de ezeknek a beállítottságoknak a kinyilatkoztatásán és azon az úton keresztül, amelyet az emberek hitük gyakorlása során választanak, meg tudjátok-e ítélni, hogy ki az antikrisztus, ki a munkás, és ki tartozik Isten kiválasztott népébe, akit meg lehet menteni? (Bár mindannyian feltárnak antikrisztusi beállítottságot, egyesek, miután felfedik a romlott beállítottságokat, lelkiismeret-furdalást és bűntudatot éreznek, valamint képesek megtérni és gyakorolni az igazságot – ők azok, akik megmenthetők. Azok viszont, akiknek nincs lelkiismeret-furdalásuk, akik még akkor is azt hiszik, hogy igazuk van, miután hibákat követtek el, akik makacsul nem akarnak megtérni, és teljesen elutasítják az igazságot, antikrisztusok, és nincs esélyük az üdvösségre.) Helyes-e ez a két állítás? (Igen.) Az imént mondottak alapvetően helytállók, de nem elég konkrétak. Egyesek, bár rendelkeznek antikrisztusi beállítottsággal, helyzetekkel szembesülve képesek keresni az igazságot, fellázadni a test ellen, megbánást érezni, miután felismerik romlott beállítottságukat, adósnak érezni magukat, visszafordulni, az igazságalapelvekkel összhangban gyakorolni, a helyes utat választani, az igazság gyakorlását választani, végül pedig eljutni az igazság megértéséhez és belépni az igazságvalóságba, elérve ezáltal az Istennek való alávetettséget. Az ilyen emberek megmenthetők, és ők Isten választott népe. Van egy másik típusú ember, aki tudja, hogy antikrisztusi beállítottsággal rendelkezik, de nem vizsgálja meg magát, amikor helyzetekkel szembesül. Amikor felfedezi, hogy valami rosszat tett, nincs benne valódi megértés, képtelen erős adósságérzetet érezni magában, nem képes semmiféle bűnbánatra vagy visszafordulásra, és össze van zavarodva az igazságot és az üdvösséget illetően. Készen áll és hajlandó munkát végezni Isten házában, bármit meg tud tenni, amit kérnek tőle, mégsem veszi azt komolyan; időnként bomlasztásokat és megzavarásokat okozhat, de nem gonosz ember. El tudja fogadni a metszést, de soha nem keresi proaktívan az igazságot, amikor a teendőit végzi, és soha nem követi az igazság alapelveit, amikor ügyeket intéz. Nem mutat érdeklődést Isten szavainak evése és ivása, valamint az igazság iránt. Bár képes elfogadható módon erőfeszítést tenni a kötelességei végzésébe, hiányzik belőle a lelkesedés az igazságra való törekvés iránt, és nem érdekli őt ez a dolog. Semmiféle hűséget nem mutat a kötelessége végzése során; némi hajlandóságot és őszinteséget azonban igen. Képes felismerni különféle romlott beállítottságokat, de soha nem gondolkodik el önmagán, amikor helyzetekkel szembesül, és nem törekszik arra, hogy olyasvalakivé váljon, aki képes megérteni és gyakorlatba ültetni az igazságot. Ezek a munkások. Az utolsó kategóriát az antikrisztusok alkotják. Ők Isten, az igazság és a pozitív dolgok ellenségei. A szívük tele van elvetemültséggel, Istennel való feleseléssel, Istennel szembeni ellenállással, kárhoztatással, ítélkezéssel, valamint az igazságosság, a pozitív dolgok és az igazság elleni káromlással. Nem hisznek Isten létezésében, az Ő mindenek feletti szuverenitásában, azt pedig még kevésbé hajlandók hagyni, hogy Isten szuverén legyen az emberiség sorsa felett. Soha nem értik meg önmagukat, és függetlenül attól, hogy mennyi hibát vagy vétket követnek el, soha nem ismerik be vagy bánják meg őket, és nem fordulnak vissza. Mindenféle bűntudat hiányzik a szívükből, és teljes mértékben elutasítják az igazságot. Ezek az antikrisztusok. Általában pontosan meghatározható, hogy valaki melyik kategóriába tartozik az alapján, hogy elfogadó hozzáállást tanúsít-e az igazsággal szemben vagy sem. Ti melyik kategóriába tartoztok? Isten kiválasztott népébe, akik megmenthetők, vagy esetleg antikrisztusok vagy munkások vagytok? Vajon az első kategória felé haladtok, vagy egyik kategóriába sem tartoztok? Nincs olyan ember, aki ne tartozna e kategóriák egyikébe sem: mindenki besorolható e három közül valamelyikbe. A gonosz emberek, akikből hiányzik az emberi mivolt, az antikrisztusok lényegét hordozzák; ellenben azok, akik rendelkeznek némi emberi mivolttal, lelkiismerettel és észszerűséggel, valamint viszonylag jó jellemmel, akik képesek törekedni az igazságra, szeretik a pozitív dolgokat és az igazságot, akik félik Istent és alá tudják vetni magukat Neki, megmenthetők – ők Isten választott népe. Akiknek átlagos a jellemük, se nem különösen jó, se nem különösen rossz, akiket nem érdekel az igazság, és egyáltalán nem hajlandók törekedni az igazságra, de némi őszinteséggel végzik a kötelességeiket, azok a munkások. Ez az értékelés mércéje. Válhat-e munkás egy antikrisztusból? (Nem.) Akkor van-e a munkások között olyan embercsoport, amely képes Isten választott népévé válni? (Igen.) Mi a változáshoz vezető út? (Az igazságra kell törekedniük.) Több évnyi hit, több tapasztalat és találkozás, valamint több igazság megértése révén a munkás szakaszból talán fokozatosan eljutnak oda, hogy Isten választott népévé váljanak. Mivel jelenleg kevés megértésük van az igazságról, az Istenbe vetett hitük pedig különösen kicsiny, alacsony az érdeklődésük a kötelességük végzése és az igazság gyakorlása iránt. Nem elég érettek az igazságra való törekvésre, és nem tudják elengedni az ambícióikat és vágyaikat, valamint a hús-vér test egyéb különféle szükségleteit sem. Ezért egyelőre csak munkavégzés szakaszában maradhatnak. Ezek az emberek ugyanakkor viszonylag lelkiismeretesek, és szeretik a pozitív dolgokat; ahogy fokozatosan megértik az igazságot, megváltozik a környezetük, hosszabb ideig hisznek Istenben, mélyebb tapasztalataik lesznek, és őszinte hit alakul ki bennük Isten iránt, emellett egyre tisztábban látják az igazságot és a pozitív dolgokat, tisztábbá válik számukra a követendő út, érdeklődni kezdenek az igazság iránt, és egyre jobban megszeretik az igazságot. Az ilyen emberek fokozatosan elindulhatnak az üdvösség útján, és Isten választott népévé válhatnak; lehetőségük nyílik a fejlődésre és a változásra. Másfelől azt állítani, hogy az antikrisztusi lényeggel rendelkezők Isten választott népének tagjává válhatnak és megmenthetők, nem helytálló, mert az antikrisztusok lényege azonos az ördögök és Isten ellenségeinek lényegével – az antikrisztusok soha nem tudnak megváltozni.

Éppen az imént beszélgettünk az elvetemült beállítottság-lényegükből fakadó tagadásról, kárhoztatásról, ítélkezésről és káromlásról, amit az Istennel és az Ő munkájával való bánásmódjukban tárnak fel. Amikor valami ellentmond az elképzeléseiknek vagy sérti az érdekeiket, az antikrisztusok azonnali reakciója az, hogy felállnak, ellenállnak és kárhoztatják azt, mondván: „Ez helytelen, ezt emberek teszik, és én nem engedek ennek. Panaszt teszek, és bizonyítékokat keresek az ügy tisztázása érdekében. Állást foglalok, megvédem magam, feltárom az ügy részleteit, és kiderítem, ki keveri a bajt a háttérben, ki teszi tönkre a jó hírnevemet és a jó dolgokat, amiket elértem.” Az a mondás, hogy „Isten jó szándékai mindenben jelen vannak”, üres kijelentéssé válik az antikrisztusok szívében, amely nem képes irányítani vagy megváltoztatni a cselekvésük eszközeit, módszereit és elveit. Ezzel szemben, bármilyen helyzettel is találkoznak, arra hagyatkoznak, ami természetes számukra, végiggondolnak minden módszert, és bevetik minden képességüket és stratégiájukat a cselekvéshez. Kétségtelen, hogy amit tesznek, az Isten kárhoztatása, megítélése és káromlása. Az emberek gondolatai át vannak itatva a Sátán logikájával és elgondolásaival, és nyoma sincs bennük az igazságnak. Ezért, amikor ilyen ügyekkel szembesülnek, az antikrisztusok megnyilvánulásai a Sátán megnyilvánulásait tükrözik: bárhogyan is bánik a Sátán Istennel, az antikrisztusok ugyanúgy bánnak Vele, és bármilyen eszközt vagy szavakat is használ a Sátán Istennel szemben, az antikrisztusok is ugyanazokat használják. Így az antikrisztusok elvetemült lényege, azaz hogy ők Isten ellenségei, magától értetődő. Még ha olyasvalakiről van is szó, aki csak egy vagy két napja hisz Istenben, vajon normális emberi gondolkodás és racionalitás révén megérti a különbséget az emberek és Isten között? (Igen, megérti.) Normális emberi mivolttal rendelkező felnőttként tudja-e a szívében, hogyan kell bánni Istennel? (Igen.) Van-e az emberi racionalitásban arra vonatkozó mérce, hogy mi a legmegfelelőbb és legjobb bánásmód egy imádott személlyel kapcsolatban? (Igen, van.) Az emberek hajlamosak hajlongani és hízelegni, kedveskedni és mások kegyeibe férkőzni; még ha az illető veri vagy átkozza is őket, megtalálják a módját, hogy alkalmazkodók és engedelmesek legyenek. Tehát, amikor a szüleikről van szó, tudják-e az emberek, hogyan mutassanak tiszteletet és szeretetet, és milyen viselkedés számít bántásnak és gyűlölködésnek? Van-e valamilyen mérce ennek értékelésére? (Igen, van.) Ez azt bizonyítja, hogy az emberek, az emberi bőrbe burkolt élőlények különböznek az állatoktól és magasabb rendűek náluk. Ha tudod, hogyan kell tisztelni és szeretni a szüleidet, akkor miért nem tudod, hogyan kell szeretettel és tisztelettel bánni Istennel? Hogy bánhatsz így Istennel? Könnyelműen kárhoztatni és ítélkezni, merészen káromolni és átkozódni – vajon ezt teszik a normális emberek? (Nem.) Még az állatok sem viselkednek így. Ha valaki felnevel egy állatot, még ha vadállatot is, és eltölt vele egy kis időt, mindaddig, amíg az állat felismeri, hogy ki a gazdája, tisztelettudóan fog viselkedni vele, rokonaként, vagy családtagjaként fog bánni a gazdájával; másként, mint ahogyan más állatokkal vagy emberekkel bánik. Tegyük fel, hogy korábban te voltál a gazdája: még ha elkerült is két-három másik családhoz, amikor újra találkozol vele, elég, ha csak megérzi a szagodat, és azonnal ragaszkodni fog hozzád. Még ha szilaj állat is, akkor sem fog megenni. Szilaj természete veleszületett, ez Isten teremtéséből és elrendeléséből fakad. Ez egy Istentől kapott túlélési ösztön, nem pedig egy ádáz vagy elvetemült beállítottság – más, mint az antikrisztusok gonoszsága. Egyszer két ember örökbe fogadott egy oroszlánkölyköt. Ahogy növekedett az oroszlán, egyre nagyobb kihívást jelentett számukra a hús alapú étrend biztosítása, ezért amikor egyéves lett, visszaengedték a természetes környezetébe. Három évvel később ismét találkoztak az oroszlánnal. Az oroszlán már messziről meglátta őket, és lelkesen futott feléjük. Először aggódni kezdtek, és arra gondoltak: „Nem fog megenni minket? Ez egy oroszlán.” Mint kiderült, az oroszlán barátként közeledett és dörgölőzött hozzájuk, ők pedig megölelték és megsimogatták az oroszlánt. Az oroszlán ezután bemutatta nekik a családtagjait, és amikor menniük kellett, nehezen vált el tőlük. Ilyen jelenetet láthatsz, amikor a legvadabb vadállat, egy ragadozó kapcsolatba kerül az emberrel. Hát nem megható? (De, az.) Az emberek még a vad állatokban is megláthatják a barátságos oldalukat, az antikrisztusokból viszont ez hiányzik. Az antikrisztusok a Sátán beállítottságával rendelkeznek, és olyan emberek, akiknek sátáni beállítottság-lényegük van, ezért képesek megítélni, kárhoztatni és káromolni Istent. Az ilyen hozzáállás ennek megfelelő megnyilvánulásokhoz, sőt, ilyen megközelítésekhez vezet. Hát nem rosszabbak az antikrisztusok az állatoknál? Az emberek tudják, hogyan mutassanak tiszteletet és szerető gondoskodást azok iránt, akiket imádnak, a legközelebbi hozzátartozóik és a szüleik iránt, és tudják, hogy mely cselekedeteikkel sérthetik és bánthatják őket. Fel tudják mérni ezeket a dolgokat. Az antikrisztusok viszont képesek ilyen viselkedést tanúsítani Istennel szemben, ami igazán felháborító. Ez azt jelzi, hogy az ilyen egyének eredendő természete az antikrisztusok lényege. Pontosabban: ezek az egyének a Sátán megtestesülései, ők élő Sátánok, ők ördögök – ők nem Isten juhai. Vajon Isten juhai átkoznák Őt? Vajon Isten juhai kárhoztatnák Őt? (Nem.) Miért nem? (Mert hallgatnak Istenre és alávetik magukat Neki.) Hallgatnak és alávetik magukat – ez az egyik szempont. A kulcs az Istenbe vetett őszinte hitük. Ha te valóban hiszel Isten identitásában, státuszában és lényegében, akkor függetlenül attól, hogy mit tesz Isten, vagy hogyan teszi, még ha az kárt is okoz, nem fogod kárhoztatni Őt. Csak azok, akik őszintén hisznek Istenben, akik igaz hitet táplálnak Iránta, helyezkednek a teremtett lény pozíciójába, mindig Istenként kezelve Istent. Ez tény.

Már beszélgettünk arról, hogy az antikrisztusok átkozódnak, ellenkeznek, és lázonganak Istennel szemben. Néhányan nyíltan szembeszállnak Vele, frakciókat alapítanak, szövetségeket kötnek, és független királyságokat hoznak létre. Mások titokban, zárt ajtók mögött átkozzák Őt, egyesek pedig a szívükben átkozzák, és a szívükben szállnak szembe és feleselnek Vele. Akár nyíltan, akár titokban átkozzák Őt, ők mindnyájan antikrisztusok; nem Isten juhai. Ők Sátánfajzatok, és kétségtelenül nem normális emberek vagy megfelelő színvonalú teremtett lények. A legtöbb ember, amikor olyan helyzetekkel szembesül, amelyek nem felelnek meg a saját elképzeléseiknek, vagy amikor Isten ítéletével és fenyítésével találkozik, csupán zaklatottságot, zavarodottságot érez, és képtelen elfogadni azt. Kifejezik a sérelmüket, vagy hajthatatlanságot mutatnak; akár negatívvá is válhatnak vagy lazsálhatnak, de nem jutnak el addig a pontig, hogy ellenszegüljenek és feleseljenek. Idővel az imádság, Isten szavainak olvasása, a testvérek segítsége, valamint a Szentlélek megvilágosítása, vezetése és fegyelmezése révén fokozatosan képesek megfordulni. Ez az átlagos romlott emberek megnyilvánulása, amikor valami történik velük. Az antikrisztusokból viszont hiányoznak ezek a pozitív megnyilvánulások, és nem fognak irányt váltani. Ha egy helyzet nem felel meg a vágyaiknak, akkor átkozódnak. Ha a következő helyzet sem felel meg a vágyaiknak, akkor is átkozódnak. Az átkozódás kéz a kézben jár az ellenállással és a lázongással. Néhány antikrisztus még azt is mondja: „Ha a hozzám hasonló emberek nem üdvözülhetnek, akkor ki üdvözülhet?” Hát nem feleselés ez? Hát nem ellenszegülés? (De igen, az.) Ez ellenszegülés. Nyoma sincs bennük az alávetettségnek, és van merszük feleselni és szembeszállni Istennel – ezek Sátánok. Zárjuk itt le az elvetemült beállítottság különböző megnyilvánulásairól szóló beszélgetésünket.