f. Követeléseket támasztanak

A következő tétel az, hogy az antikrisztusok követeléseket támasztanak Istennel szemben, aminek konkrétabb megnyilvánulásai is vannak. Az antikrisztusokat úgy lehet jellemezni, mint akikre a nem hívők azt mondják: „jutalom nélkül soha nem mozdítja az ujját sem”. És még hogyan? (Nem eresztik el a sólymot, amíg nem látják a nyulat.) Nem eresztik el a sólymot, amíg nem látják a nyulat – ha van haszon, akkor megteszik, ha viszont nincs haszon, akkor nem. Bármilyen helyzetről legyen is szó, mérlegelniük kell: „Mekkora előnyöm származhat, ha megteszem ezt? Mennyit profitálhatok belőle? Vajon megéri ilyen nagy árat fizetni ezért? Ha nagy árat fizetek, de végül másoknak származik belőle előnye, én pedig nem tudom magam előtérbe helyezni, akkor biztosan nem teszem meg!” Hát nem így állnak hozzá az antikrisztusok Isten megbízatásához és követelményeihez? Ha tesznek egy kis erőfeszítést a kötelességeik végzésébe, de nem jutnak semmilyen előnyhöz, és elviselnek némi szenvedést anélkül, hogy kegyelmet kapnának, akkor azonnal reagálnak magukban, mondván: „Annyi erőfeszítést tettem – miért nem jutottam semmilyen előnyhöz? Jövedelmező a családi vállalkozásom vagy sem?” Ha kiszámolják, és úgy találják, hogy több a bevételük, mint az előző hónapban, akkor továbbra is kimennek, és félelem nélkül folytatják az evangélium hirdetését, az ezzel járó kockázatok ellenére is. De amint problémák merülnek fel a családi vállalkozással kapcsolatban, és észrevehetően csökken a profitjuk az előző hónaphoz képest, azonnal panaszkodnak és kételkedni kezdenek Istenben a szívükben, ezt gondolva: „istenem, én úgy végeztem a kötelességemet, hogy nem voltam lusta vagy ravasz, és nem is felületesen végeztem azt. Ebben a hónapban többet utaztam és többet dolgoztam, mint az előzőben. Miért nem áldod meg a családomat? Miért nem megy jól a családi vállalkozásom?” Azonnal megváltozik a hozzáállásuk Istenhez és Isten megbízatásához, és azt gondolják: „Ha nem áldod meg a családomat, akkor ne hibáztass, amiért felületesen végzem a kötelességemet. A következő hónapban nem fogok ennyi erőfeszítést tenni. Ha ötkor kellene kelnem, akkor hatkor kelek. Ha nyolckor kellene elindulnom, akkor tízkor fogok. Régebben egy hónap alatt öt evangélium-befogadót tudtam megtéríteni; ezúttal csak kettőt fogok. Az is elég lesz!” Mit számolgatnak? Azt, hogy amit befektetnek és amivel hozzájárulnak, egyenértékű-e azzal, amit Isten ad nekik. Sőt, csak akkor találják ezt gazdaságosnak és érdemesnek arra, hogy szenvedjenek és árat fizessenek érte, ha az, amit Isten ad nekik, többszöröse annak, amit kérnek és amire vágynak. Ellenkező esetben, függetlenül attól, hogy Isten háza milyen feladatot vagy kötelességet bíz rájuk, ugyanúgy kezelik mindet – felületesen viselkednek, csak túl akarnak lenni a feladatokon, amikor csak lehet, tessék-lássék módjára cselekszenek, amikor csak lehet, és soha sincs bennük egy csepp őszinteség sem. Ez a megnyilvánulás egyszerre jelent követelést és üzletelést; az emberek csak akkor támasztanak követeléseket, amikor üzletet lehet kötni, ha pedig nem üzletelnek, akkor nincsenek követeléseik.

Az antikrisztusok szívében soha nem volt még a legcsekélyebb őszinteség vagy hűség sem Isten megbízatása, Isten házának munkája vagy a saját kötelességeik iránt. Csupán arra használják a saját eszüket, energiájukat, idejüket, valamint a fizikai szenvedést és az általuk fizetett árat, hogy cserébe kielégítsék vágyaikat az áldások, az elérni kívánt jutalmak iránt, és természetesen a hús-vér test békéje és öröme, a belső stabilitás, az ebben az életükben elérhető családi boldogság, sőt a környezetükben tapasztalható gondtalanság, valamint a másoktól érkező megbecsülés, csodálat és pozitív megítélés iránt. Röviden: az antikrisztusok soha nem végzik őszintén a kötelességeiket Isten házában, és egyáltalán nem tanúsítanak még egy kis hűséget sem. Akár nehézségeket elviselve és árat fizetve, akár felületesen boldogulva, végső céljuk az, hogy kiköveteljék Istentől, amit akarnak, saját vágyaik kielégítése érdekében. Ezért, amikor viszontagságokkal, metszéssel vagy számukra kellemetlen emberekkel, eseményekkel és dolgokkal találkoznak, azonnal arra gondolnak: „Vajon ezeknek a dolgoknak a megjelenése hatással van az érdekeimre? Vajon befolyásolják a hírnevemet? Vajon kihatnak a kilátásaimra és a jövőbeli fejlődésemre?” Függetlenül attól, hogy kötelességeik végzése során a megnyilvánulásaik pozitívak vagy negatívak, soha nem cselekszenek az igazság alapelvei szerint. Elméjüket az ügyletek töltik ki. Felbecsülik, mennyit ér, amit fizetnek és kínálnak, mint egy üzletember, hogy felmérjék, mekkora nyereséget hozhat az általuk fizetett ár. Egyesek azt mondhatják: „Azért hiszünk Istenben, hogy elnyerjük az igazságot és az életet, hogy elérjük az üdvösséget.” Az antikrisztusok viszont azt gondolják: „Mennyit ér az üdvösség? Mi a helyzet az igazság megértésével? Ezek a dolgok nem érnek semmit. Ami igazán értékes, az az, ha az ember a százszorosát kapja ebben az életben és örök életet az eljövendő világban. Ebben az életben az, hogy mások nagyra tartsanak és megbecsüljenek, hogy isten házában tiszteljék a nagyságomat, az eljövendő világban pedig az, hogy hatalmam legyen a számtalan ország felett – ez igazán jelentős nyereség.” Ez az antikrisztusok ambíciója, egy olyan számítás, amelyet kötelességvégzésük során a szívük mélyén végeznek. Ez a számítás tele van ügyletekkel és követelésekkel. A kötelességük iránti és Isten iránti csekély „őszinteségük” kizárólag annak biztosítására szolgál, hogy Isten örök életet adjon nekik, megóvja őket a katasztrófától, áldásban és kegyelemben részesítse őket, és kielégítse minden vágyukat. Ezért az antikrisztusok szíve tele van különféle követelésekkel Istennel szemben, amit összefoglalóan úgy nevezünk, hogy követeléseket támasztanak. Amellett, hogy nem akarják az igazságot, az antikrisztusok minden másra vágynak – anyagi és nem anyagi dolgokra egyaránt.

Vannak olyan antikrisztusok, akik valamikor tettek egy kis hozzájárulást a testvérek vagy a gyülekezet javára. Például, elvállalhattak bizonyos kockázatos feladatokat a gyülekezetben, vagy befogadhattak olyan testvéreket, akik nem térhettek haza. Ha hozzátesszük még azt, hogy viszonylag hosszú ideje hisznek Istenben, a legtöbb ember úgy tekint rájuk, mint akiknek van érdemük és alkalmasak. Ugyanakkor ők maguk is felsőbbrendűnek érzik magukat, és úgy érzik, előnyben vannak. Rangidősségükre támaszkodnak, és dicsekednek vele, mondván: „Már oly sok éve hiszek istenben, és valamelyest hozzájárultam isten házához. Nem kellene istennek különleges bánásmódban részesítenie engem? Például, a külföldre utazás egy áldás, amelyet élveznek az emberek. Figyelembe véve az emberek rangidősségét, vajon nem kellene nekem elsőbbséget élveznem? Mivel hozzájárultam isten házához, elsőbbséget és különleges gondoskodást kellene kapnom, és nem alapelvek alapján kellene értékelni engem.” Vannak, akiket be is börtönöztek, a szabadulásuk után pedig hajléktalanná váltak, és úgy érzik, hogy Isten házának különleges gondoskodást kellene nyújtania számukra: például pénzt kellene adnia, hogy segítsen nekik házat vásárolni, felelősséget kellene vállalnia a megélhetésükért az életük hátralévő részében, vagy ki kellene elégítenie minden anyagi igényüket, amivel előhozakodnak. Isten háza biztosítson számukra egy autót, ha szükségük van rá. Ha egészségügyi problémáik vannak, Isten háza vegyen nekik étrend-kiegészítőket. Vajon nem a rangidősségükre építenek és a jogosultságukkal kérkednek? Ezek az egyének úgy vélik, hogy tettek hozzájárulásokat, ezért szégyentelenül és nyíltan támasztanak követeléseket Istennel szemben. Autókat, házakat és fényűző életmódot kérnek. Még arra is megkérik a testvéreket, hogy ingyen végezzenek el dolgokat és intézzenek el ügyeket helyettük, ezáltal a szolgáikká vagy rabszolgáikká téve őket. Hát nem olyasvalakivé váltak, aki az egyházból él? Az Istenbe vetett hited valójában a saját érdekedet szolgálja, és ha börtönbe mész, az is a saját érdekedben történik. Bármilyen kötelességet is végzel, az a te felelősséged. Amikor végzed a kötelességedet és elnyered az igazságot, az a saját érdekedben történik. Az Istenbe vetett hited önkéntes, senki sem kényszerít rá. Az élet elnyerése a saját érdekedet szolgálja, nem másokét. Még ha vállaltál is néhány kockázatos feladatot Isten háza vagy a gyülekezet érdekében, az érdemnek számít? Nem érdem; ez az, amit tenned kell. Ez azt jelenti, hogy Isten felemelt téged, és adott neked egy ilyen lehetőséget; ez Isten áldása. Nem használhatod ezt tőkeként arra, hogy az egyházból élj. Tehát antikrisztusok ezek az emberek? Ráadásul ezek az emberek nem képesek semmilyen igazságvalóságról társalogni, amikor pedig olyan testvérekkel vannak együtt, akik kevesebb ideje hisznek és fiatalabbak, csak a régi tapasztalataikról beszélnek, és a képzettségükkel kérkednek; nem beszélgetnek és nincs is tudásuk semmilyen értékes élettapasztalatról. Nem építenek másokat, hanem felvágnak és nagyképűen viselkednek. Képtelenek bármilyen érdemi munkát vállalni Isten házában, és semmilyen valódi kötelességet nem tudnak megfelelően végezni. Ennek ellenére mégis az egyházból élnek, és a karjukat kinyújtva követeléseket támasztanak Istennel szemben. Hát nem szégyenletes ez? Ha a képzettségről beszélünk, akkor vajon Én nem vagyok képzettebb nálatok? Vajon viselkedtem Én felsőbbrendűen veletek szemben? Kértem Én tőletek valamit? (Nem.) Akkor az antikrisztusok miért tehetnek ilyen dolgokat? Azért, mert szégyentelenek. Amikor elfogadják a kötelességeiket, az elméjük tele van ügyletekkel. A kötelességeik végzése során hiányzik belőlük a helyes szemlélet, és nem tekintik azt kötelességüknek vagy kötelezettségüknek, olyasvalaminek, amit egy teremtett lénynek tennie kellene. Annak ellenére, hogy valamelyest végzik a kötelességüket, elviselnek némi szenvedést, és árat fizetnek, mit gondolnak a szívükben? „Ez olyan feladat, amit senki más nem tud elvégezni. Ha én megcsinálom, híres leszek isten házában, mindenhol megbecsülnek majd, és mindenütt a legjobbra leszek jogosult. Nagyágyú leszek isten házában, bármit megkaphatok majd, amit csak akarok, és senki sem mer majd szólni, mert képesítéssel rendelkezem!” A jellemük alapján az antikrisztusok a legkevésbé sem tudnak őszintén vagy készségesen viszonyulni Istenhez, az Ő megbízatásához vagy Isten házának munkájához. Még ha látszólag hajlandóak és képesek is elviselni a szenvedést és árat fizetni, rögtön ezután készek kinyújtani a kezüket, hogy követeléseket támasszanak és jutalmakat kérjenek Istentől, próbálva az egyházból megélni és mindenhol előnyt szerezni. Ezért, a megközelítésük alapján ítélve, a legmegfelelőbb, ha az antikrisztusi beállítottság-lényegüket elvetemültként jellemezzük. A kötelességeikkel és Isten megbízatásával szemben táplált gondolataik és nézeteik elvetemültek, nem felelnek meg az igazságnak, és bizonyosan nem felelnek meg a lelkiismeret mércéjének.

Bármilyen kötelességet is végeznek, az antikrisztusok a saját kívánságaikat követik, és személyes hírnévre és státuszra törekednek. Soha nem törekednek az igazságra, és soha nem gondolkodnak el önmagukon. A munkájuk során felmerülő bármilyen eltéréssel vagy problémával szembeni hozzáállásuk az, hogy nem keresik, nem fogadják el az igazságot. Ehelyett mindig igyekeznek eltitkolni a tényeket, megőrizni méltóságukat és a hiábavaló dicsőségüket, miközben minden szempontból próbálják kiemelni magukat, és elnyerni az emberek megbecsülését. Röviden: a szívük tele van elvetemültséggel, a Sátán filozófiájával, valamint emberi elképzelésekkel és képzelődésekkel, és nincs a szívükben semmi, ami megfelelne az igazságnak. Az antikrisztusok soha, semmilyen kötelességük végzése során nem keresik az igazságot, és soha nem szándékoznak alávetni magukat Isten háza munkarendjének. Mindig ragaszkodnak a saját módszereikhez, és a saját preferenciáik szerint cselekednek. Függetlenül az adott feladattól, szívükben azt számolgatják, hogyan tudnak hasznot húzni belőle. Csak azt mérlegelik, hogy mely kötelességeket kell elvégezniük ahhoz, hogy hírnévre, nyereségre és státuszra, mások megbecsülésére, valamint egy kis tiszteletre tegyenek szert. Amint elvégezték a kötelességeiket, azt remélik, hogy az eredményeik bekerülnek Isten nyilvántartásába, számontartják őket a fejükben, és ügyelnek arra, hogy minden hozzájárulásuk megfelelően rögzítve legyen, és semmi se maradjon figyelmen kívül. Úgy vélik, hogy minél több munkát végeznek, és minél nagyobb mértékben járulnak hozzá, annál nagyobb reményük lehet arra, hogy bejutnak a királyságba, és jutalmat és koronákat kapnak. Az antikrisztusok kötelességeikkel kapcsolatos hozzáállása és nézőpontja pontosan ilyen. Az elméjük tele van ügyletekkel és követelésekkel – hát nem fedi ez fel a természetlényegüket? Miért van tele az elméjük ügyletekkel és Isten iránti követelésekkel? Ennek az az oka, hogy a beállítottság-lényegük elvetemült – ez teljesen igaz. Ez látható az antikrisztusok kötelességeikkel szemben táplált gondolatain és nézőpontjain keresztül – ezek teljes mértékben igazolják, hogy a beállítottság-lényegük elvetemült. Függetlenül attól, hogy mennyit is beszélgetnek velük az igazságról, illetve attól, hogyan is leplezik le és boncolgatják számukra az emberek romlott beállítottságait, az antikrisztusok nem tanúsítanak semmilyen ismeretet a beállítottság-lényegükről. Nemcsak hogy nem hajlandóak elfogadni az igazságot, hanem még neheztelést is táplálnak a szívükben. Amikor úgy érzik, szertefoszlottak az áldások és jutalmak elnyeréséhez fűzött reményeik, úgy hiszik, hogy Isten csal, és azt gondolják, hogy Isten leleplezése és boncolgatása szándékos kísérlet a jutalmak visszatartására, és így az emberek hiába hoznak áldozatot Istenért, mert végül nem nyernek semmit. Nemcsak hogy hiányzik a szívükből Isten munkájának és az igazságnak a pozitív felfogása, hanem még elképzelések és félreértések is kialakulnak bennük, ami fokozza az Istennel szembeni ellenállásukat. Ezért minél inkább boncolgatásra kerül a romlott emberiség sátáni beállítottsága és lényege, és minél inkább leleplezésre kerülnek a Sátán tervei, motivációi és céljai, az antikrisztusok annál inkább idegenkednek az igazságtól, és annál nagyobb gyűlöletet táplálnak iránta. Miért történik ez? Úgy vélik, hogy minél többet beszélgetnek az igazságról, annál halványabbá válik a reményük, hogy áldásokban részesüljenek. Minél többet beszélgetnek az igazságról, annál inkább járhatatlannak érzik azt az utat, hogy a szenvedést és az ár megfizetését jutalmakra és koronákra cseréljék, emiatt pedig úgy vélik, nincs reményük az áldások elnyerésére. Minél többet beszélgetnek az igazságról ilyen módon, és minél több ilyen leleplezés történik, az antikrisztusokat annál kevésbé érdekli az Istenbe vetett hitük. Látva, hogy Isten szavaiban semmi sem szerepel arról, hogy mennyi szenvedés és mennyi ár megfizetése után kaphatnak azzal egyenértékű jutalmat, és hogy Ő semmit sem mondott arról, hogy a mennyek országába való belépés kizárólag a kemény munkán alapul, úgy érzik, hogy az Istennel való üzletelésük útja a végéhez ért. Mélyen legbelül érzékelik, hogy pontosan ők azok, akiket Isten meg akar büntetni, és nyugtalanító félelmet élnek át, valamint úgy érzik, hogy napjaik meg vannak számlálva, mintha az utolsó idők közelednének. Hogyan érzitek magatokat, miután újabb meg újabb antikrisztusokat leleplező prédikációkat hallgattatok? Látom, hogy mindannyian lehajtjátok a fejeteket; éreztek-e valamiféle csüggedtséget? Rájöttetek-e már, hogy az antikrisztusok útját járjátok? A ti elmétek is tele van az Istennel való alkudozás elvetemült gondolataival? Van most valamiféle felismerésetek? Képesek vagytok gyorsan változtatni? (Én is úgy gondolom, hogy gyorsan változtatnom kell; nem élhetek tovább ezekkel az antikrisztusi beállítottságokkal.) Bár mindannyian rendelkeztek antikrisztusi beállítottságokkal, és megvan bennetek a szándék az Istennel való alkudozásra és az áldásokban való részesülésre, ti még nem vagytok antikrisztusok. Ezért haladéktalanul keresnetek kell az igazságot a megoldás érdekében, vissza kell húznotok magatokat a szakadék széléről, és el kell indulnotok az igazságra való törekvés útján. Hát nem lenne így megoldva a probléma? Az antikrisztusi beállítottság és az antikrisztusi úton való járás olyan probléma, amely könnyen megoldható. Ha képes vagy elfogadni az igazságot, elgondolkodni önmagadon, megismerni a benned lévő romlott beállítottságot, megérteni a hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvés problémájának lényegét, majd elhagyni ezt a téves törekvést, feladni az Istenbe vetett hit téves nézőpontját, félretenni az áldásokban való részesülés szándékát, és pusztán az igazságra való törekvés érdekében, valamint az új emberré válás céljából hinni Istenben, továbbá csak arra törekedni, hogy olyan emberré válj, aki aláveti magát Istennek, csak Istent imádja, anélkül, hogy embereket bálványozna vagy követne, akkor az állapotod fokozatosan normalizálódni fog. Rá fogsz lépni az igazságra való törekvés útjára – ehhez kétség sem férhet. Amitől félni kell, az az, hogy ha nem fogadod el az igazságot, ha idegenkedsz az igazságtól; és ha annak ellenére, hogy tudod, hogy az Istennel való alkudozás, valamint a hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvés helytelen, mégis makacsul ragaszkodsz hozzá, és soha nem tanúsítasz bűnbánatot. Ebben az esetben antikrisztusi természetlényeggel rendelkezel, és ki kell téged iktatni. Ha sok gonosz dolgot teszel, büntetéssel fogsz szembenézni.

Az antikrisztusok és a hétköznapi romlott emberek közötti különbség abban rejlik, hogy a hírnévre, nyereségre, státuszra és áldásokra való törekvés, valamint az Istennel való üzletelés az antikrisztusok esetében nem csak átmeneti vagy alkalmi megnyilvánulás – ők ezek alapján élnek. Csak egyetlen utat választanak, ami az antikrisztusok útja – az antikrisztusi természet és a sátáni filozófiák szerint élnek. A hétköznapi romlott emberek eljuthatnak egy második választási lehetőséghez, és képesek az igazságra való törekvés útján járni, az antikrisztusok viszont nem szeretik az igazságot, és nincs meg bennük ez az igény. A természetüket megtöltik a sátáni filozófiák, és nem fogják meghozni a helyes döntést. Az antikrisztusok soha nem fogják elfogadni az igazságot; a végsőkig ki fognak tartani a tévedéseik mellett, és soha nem váltanak irányt vagy térnek meg. Tudják, hogy tele vannak Istennel kötendő alkukkal, amelyekkel minden alkalommal próbára teszik Őt, és szembeszállnak Vele. Azonban megvannak a maguk indokai, és azt gondolják: „Mi ezzel a baj? Követeléseket támasztani istennel szemben némi anyagi áldásért, és elmerülni a státusszal járó előnyök egy részében nem szégyenteljes cselekedet. Nem követtem el gyilkosságot vagy gyújtogatást, és nem is álltam ellen istennek nyilvánosan. Az igaz, hogy egy független királyság létrehozásán dolgoztam, és némiképp önkényesen cselekedtem, de nem ártottam senkinek, nem bántottam senkit, és nem befolyásoltam az isten házának munkáját, illetve nem okoztam veszteséget abban.” Hát nem jóvátehetetlen ez? Nem számít, hogyan társalog velük Isten háza az igazságról, vagy hogyan leplezi le és metszi meg őket, nem hajlandók beismerni a hibáikat – ez jóvátehetetlen. Ez az antikrisztusok lényege. Ha azt mondod, hogy gonoszak vagy elvetemültek, nem érdekli őket, és kitartanak a gonoszságuk és az elvetemültségük mellett. Ez azt mutatja, hogy az antikrisztusok megrögzött, megbánást nem tanúsító személyek. Továbbra is beszélgetnél az igazságról egy ilyen emberrel? Még azt sem tudják, hogy melyek a pozitív és melyek a negatív dolgok; mit mondhatnál nekik? Nincs mit mondani. Az antikrisztusokat áthatja az elvetemült beállítottság-lényeg, és ebben a beállítottságban élnek. Isten próbára tétele és az Istennel való üzletelés a veleszületett természetük, és senki sem tudja megváltoztatni őket – minden helyzetben ugyanolyanok maradnak. Miért nem változnak meg? Azért nem változnak, mert bármennyi igazságot közölnek is velük, bármennyire is érthetőek és átfogóan leleplezőek a szavak, nincsenek tisztában a valódi problémával. Nem képesek megérteni az igazságot, és nem tudják, mi az igazság és mik a negatív dolgok – ez az oka.

Az antikrisztusok üzletelnek Istennel, és követeléseket támasztanak Vele szemben különböző ügyekben. Természetesen sokféle dolgot kérnek – kézzelfoghatót és nem kézzelfoghatót, anyagit és nem anyagit, jelenbelit és jövőbelit. Amíg el tudják képzelni, amíg úgy gondolják, hogy megérdemlik, és amíg ez olyasvalami, amire vágyakoznak, szégyentelenül követeléseket támasztanak Istennel szemben, remélve, hogy Ő majd megadja nekik. Például, amikor egy bizonyos kötelességet végeznek, annak érdekében, hogy kitűnjenek és kivételes alakká váljanak, hogy esélyük legyen a reflektorfénybe kerülni, és megszerezni a kívánt státuszt és több ember megbecsülését, azt remélik, hogy Isten különleges képességeket ad majd nekik. Imádkoznak Hozzá, mondván: „Istenem, kész vagyok hűségesen végezni a kötelességemet. Miután elfogadtam tőled ezt a kötelességet, mindennap azon gondolkodom, hogyan végezzem jól. Készen állok rászánni az egész életem energiáját, felajánlani neked a fiatalságomat és mindenemet; készen állok a nehézségek elviselésére ezért. Kérlek, adj nekem szavakat, hogy beszélhessek, adj nekem intelligenciát és bölcsességet, és engedd, hogy fejleszteni tudjam a szakmai készségeimet és a képességeimet e kötelesség végzése során.” Miután kifejezték a hűségüket és kifejtették a nézőpontjukat, az antikrisztusok egyenesen Istenhez fordulva kérik ezeket a dolgokat. Bár ezek a dolgok nem kézzelfoghatók, és az emberek úgy gondolják, hogy ésszerű dolog Istentől kérni őket, vajon nem minősül ez egyfajta üzletelésnek és követelésnek? (De, annak minősül.) Mi áll a középpontjában ennek az ügyletnek? Mi az a lényeg, amit boncolgatunk? Az antikrisztusok egyáltalán nem őszinték az Isten által rájuk bízott kötelességekkel kapcsolatban, és nem is szándékoznak hűségesek lenni ebben az ügyben. Mielőtt hozzálátnak, a gondolataik akörül forognak, hogyan ragadják meg ezt a lehetőséget arra, hogy megmutassák a tehetségüket és hírnevet szerezzenek az emberek között; ahelyett, hogy arra használnák fel ezt a lehetőséget, hogy jól végezzék a kötelességüket, valamint keressék azokat az igazságokat, amelyeket meg kellene érteniük, és azokat az alapelveket, amelyeket a kötelességük végzése során keresniük kellene. Tehát amikor az antikrisztusok Isten elé járulnak imádkozni, először olyan dolgok után nyúlnak és olyan dolgokat kérnek, amelyek jót tesznek a hírnevüknek és a státuszuknak, például intelligenciát, bölcsességet, egyedi meglátásokat, kiemelkedő készségeket, lelki szemük felnyitását és hasonlókat. Nem azért akarják ezeket a dolgokat, hogy megértsék az igazságot, vagy felajánlják az őszinteségüket, és jól végezzék a kötelességeiket. Nyilvánvaló, hogy ezek a kérések tele vannak alkudozással és követelésekkel, és mégis igazolva érzik magukat. Amikor ilyen jellegű imákról és az emberek ilyen jellegű ügyleteiről van szó, még ha az emberek szenvednek és árat fizetnek is a kötelességvégzésük során, és még ha bizonyos mennyiségű időt és energiát áldoznak is erre, vajon Isten elfogadja azokat? Isten szemszögéből nézve Ő egyáltalán nem fogja elfogadni az ilyen kötelességvégzést, mert az ilyen emberekben nincs őszinteség, nincs hűség, és bizonyosan nincs valódi alávetettség. E szempont alapján a státusz, a hírnév, valamint mások megbecsülése és csodálata az, amire szubjektíven törekednek, a kötelességvégzésük során azonban nem történik javulás az életbe való belépésük vagy a beállítottságuk változása tekintetében.

Amikor történik velük valami, az antikrisztusok azonnal cselszövésbe, számításba és tervezésbe kezdenek a szívükben. Olyanok, mint a könyvelők, mindenben üzletelnek Istennel, sok mindent akarnak, és számos követelést támasztanak Istennel szemben. Röviden: mindezek a követelések észszerűtlenek Isten szemében; ezek nem azok a dolgok, amelyeket Isten adni szándékozik az embereknek, és nem is azok, amelyeket az embereknek meg kellene kapniuk, mert ezek a dolgok a legcsekélyebb hasznot sem hozzák az emberek beállítottságbeli változásra irányuló törekvése, vagy az üdvösség elnyerése szempontjából. Még ha a kötelességed végzése során Isten ad is neked némi fényt, vagy új gondolatokat a hivatásoddal kapcsolatban, az nem azért van, hogy kielégítse azon vágyadat, hogy követeléseket támassz Istennel szemben, és még kevésbé azért, hogy növelje a népszerűségedet vagy a tekintélyedet az emberek között. Amikor egy normális ember ilyen fényt és megvilágosodást kap Istentől, akkor alkalmazza ezeket a kötelességében, jobban végzi a kötelességét, gondoskodik róla, hogy pontosabban fogja fel az alapelveket, és fokozatosan megtapasztalja a saját bőrén, hogy a kötelességei végzése során mennyi megvilágosodást, megvilágítást és kegyelmet kap Istentől – mindezt Isten végzi. Minél több tapasztalatot szerez, annál inkább érzi, hogy amit Isten tesz, az nagyszerű, és annál inkább felismeri, hogy nincs mivel dicsekednie, hogy mindez Isten kegyelme és vezetése. Ez olyasvalami, amit egy normális ember képes érzékelni és felismerni. Az antikrisztusok azonban mások, és függetlenül attól, hogy mennyi megvilágosodást és megvilágítást ad nekik Isten, maguknak tulajdonítják mindezt. Egy nap, amikor összeszámolják a hozzájárulásaikat, és Istenhez fordulnak jutalmat követelve, amikor elszámolnak Istennel, Ő visszavonja a megvilágosítását és megvilágítását, az antikrisztusok pedig feltárulnak. Minden, amire korábban képesek voltak, az a Szentlélek munkájának és Isten vezetésének volt köszönhető. Semmiben sem különböznek más emberektől: Isten megvilágosítása és megvilágítása nélkül elveszítik az ajándékaikat, az intelligenciájukat, a bölcsességüket, a jó ötleteiket és a jó gondolataikat – semmirekellőkké és bolondokká válnak. Amikor az antikrisztusok ilyen dolgokkal szembesülnek, és eljutnak idáig, még akkor sem veszik észre, hogy rossz úton járnak, és nincsenek tudatában annak, hogy üzletelnek Istennel, és észszerűtlen módon követeléseket támasztanak Vele szemben. Továbbra is azt hiszik, hogy kompetensek és bármire képesek, megérdemlik, hogy mások nagyra becsüljék, csodálják, tiszteljék, támogassák és felmagasztalják őket. Ha nem kapják meg ezeket a dolgokat, akkor reménytelennek látják a helyzetet, még vakmerőbben viselkednek, és tele lesznek nehezteléssel mind Isten, mind a testvérek irányában. Szívükben szidalmazzák Istent és panaszkodnak Rá, azt mondják, hogy Isten igazságtalan, átkozzák a testvéreket, hogy nincs lelkiismeretük, és hogy felégetik a hidakat, miután átkeltek rajtuk, sőt, még Isten házát is azzal vádolják, hogy megpróbál megszabadulni tőlük, miután már nem használja őket. Micsoda az ilyen? Egy szégyentelen ember! Hát nem ilyen minden antikrisztus? Nem mondanak gyakran ilyeneket? Azt mondják: „Amikor hasznos voltam, és fontos pozícióba kerültem, mindenki körülöttem sürgött-forgott. Most, hogy már nem vagyok fontos pozícióban, senki sem figyel rám, mindenki lenéz, és tiszteletlenül beszél velem.” Honnan jönnek ezek a szavak? Hát nem az antikrisztusok elvetemült beállítottságában gyökereznek? Az elvetemült beállítottságukat áthatja az emberekkel és Istennel való üzletelés, továbbá követelményeket támasztanak Istennel és az emberekkel szemben, mintha azt mondanák: „Én gondoskodom a dolgokról helyettetek, feláldozom magam, megfizetem az árat, és aggódom értetek, ezért tisztelettel kell közelednetek hozzám, és udvariasan kell beszélnetek velem. Akár van státuszom, akár nincs, nektek mindig emlékeznetek kell mindarra, amit tettem, örökké meg kell őriznetek engem az emlékezetetekben, és soha nem szabad elfelejtenetek engem – ha elfelejtetek, az azt jelenti, hogy nincs lelkiismeretetek. Valahányszor esztek, vagy jó dolgokat használtok, mindig rám kell gondolnotok, és nekem mindig elsőbbséget kell élveznem.” Hát nem támasztanak az antikrisztusok gyakran ilyen követeléseket? (De igen.) Vannak emberek, akik azt mondják: „Ki nyomtatta ki az isten szavait tartalmazó könyveket, amelyeket olvastok? Ki adta őket a kezedbe? Ha én nem vállaltam volna kockázatot, és nem néztem volna szembe a letartóztatás, bebörtönzés vagy halálra ítélés veszélyével, akkor vajon olvashatnátok ezeket a könyveket? Ha én nem viseltem volna el nehézségeket és nem fizettem volna meg a ti megöntözéseteknek az árat, akkor vajon tudnátok gyülekezeti életet élni? Ha én nem viseltem volna el a szenvedést, és nem fizettem volna meg az evangélium hirdetésének az árát, akkor vajon megnyerhetett volna az egyház ennyi embert? Ha én nem beszélgettem volna veletek isten szavairól egész nap, akkor vajon lenne ilyen nagy hitetek? Ha én nem szaladgáltam volna, hogy a ti logisztikai támogatásotokról gondoskodjam, akkor vajon tudnátok most nyugodtan végezni a kötelességeiteket? Ha én nem álltam volna az élére, vajon fejlődhetett volna a gyülekezeti munka olyan mértékben, mint most?” Találkoztatok már ilyen emberekkel? A szavaikat hallgatva úgy tűnik, mintha nélkülük nem tudna előrehaladni Isten házának munkája, és a föld nem forogna tovább. Hát nem ez az antikrisztusok mentalitása? Mi a céljuk azzal, hogy ezeket a szavakat kiabálják? Elismerést követelnek maguknak, vagy siránkoznak és panaszkodnak? Úgy vélik, hogy Isten háza már nem tart igényt rájuk, hogy a testvérek elhanyagolták őket, hogy Isten háza igazságtalan az emberekkel szemben, hogy Isten háza nem látja el őket, nem tiszteli őket, és nem hagyja, hogy ott öregedjenek meg. Vajon nem lelhető fel némi átkozódás is a kiabálásukban? Másokat átkoznak, mondván, hogy nincs lelkiismeretük. Milyen szolgálatot végeznek az antikrisztusok ténylegesen? Minden, amit tesznek, zavaró és bomlasztó, és minden, amit mondanak, félrevezető. Hiányzik belőlük az emberi mivolt; ők ördögök. Miért kellene bárkinek is lelkiismeretesen eljárnia velük szemben? Célravezető ez? (Nem.) Miért nem célravezető? Őket követve megértheti-e az ember az igazságot? (Nem.) Mit nyernek mindazok, akik az antikrisztusokat imádják és követik? Mindannyian elárulják Istent ezekkel az antikrisztusokkal együtt, akik pedig a pokolba vezetik őket. Minek látják magukat az antikrisztusok? (Istennek látják magukat.) Ez egy szégyentelen gondolat. Az embereknek lelkiismeretet kellene tanúsítaniuk Isten iránt, Isten azonban soha nem követeli meg ezt az emberektől; Ő csak azt követeli meg tőlük, hogy megértsék az igazságot, hogy képesek legyenek gyakorolni az igazságot és elérni az üdvösséget, valamint hogy megfelelő színvonalú teremtett lények legyenek. Mikor kértem valaha is, hogy gondoljatok Rám, és tegyetek félre Nekem is, amikor jó ételt esztek, vagy azt, hogy gondoljatok Rám, amikor egy szép helyen vagytok? Amikor jót esztek, jól éltek és boldogok vagytok, mikor éreztem valaha is irigységet? Mikor mondtam valaha is, hogy nincsen lelkiismeretetek? Az antikrisztusok mégis képesek ilyeneket mondani, és átkozni az embereket, hogy nincs lelkiismeretük – hát nem szégyentelen dolog ez? Amikor Isten háza elküldi őket, amikor a testvérek már nem lelkesednek értük annyira, mint korábban, akkor képesek ilyen dolgokat mondani, a sérelmeikről siránkozni, valamint másokat és Istent átkozni. Mindenféle dolog kijöhet a szájukon, démoni természetük pedig teljesen lelepleződik. Ezek az antikrisztusok elvetemült beállítottsága által feltáruló különböző megnyilvánulások. Mivel a szívük tele van Istennel kötendő alkukkal, ez ahhoz vezet, hogy különféle követelményeket és követeléseket támasztanak Vele szemben. Amikor előléptetik vagy elküldik az antikrisztusokat, amikor Isten háza fontos pozícióba helyezi őket, vagy éppenséggel nem helyezi oda őket, akkor az összes belőlük áradó különféle megnyilvánulás az elvetemült lényegükre vezethető vissza – ez teljes mértékben igaz.