III. Az antikrisztusok beállítottság-lényege

A. Elvetemültség

2. Mit tesznek az antikrisztusok Isten irányában

A legutóbbi összejövetelen elsősorban az antikrisztusi beállítottság-lényegről beszélgettünk és azt foglaltuk össze, valamint kiválasztottunk elemzésre három jellemvonást a romlott emberi mivolt hat beállítottságából. Ez a három jellemvonás az igazságtól való idegenkedés, az ádázság és az elvetemültség. Legutóbb az elvetemültségről beszélgettünk, és az antikrisztusok elvetemült megnyilvánulásainak boncolgatása révén – nevezetesen, hogy egész nap a gonoszságon jár az eszük – azonosítottuk az antikrisztusokat, továbbá megerősítettük az elvetemült beállítottság-lényegüket ezen megnyilvánulások alapján. Két szempontból boncolgatjuk azt a tényt, hogy egész nap a gonoszságon jár az eszük: Először is, mire gondolnak, amikor másokkal foglalkoznak, milyen megközelítéseket és megnyilvánulásokat tárnak fel a romlott lényegükben; másodszor, milyen gondolataik vannak Istennel kapcsolatban. Az emberekkel való bánásmódjukról szóló beszélgetést befejeztük. Az antikrisztusok Istennel kapcsolatos elgondolásait, elképzeléseit, nézeteit és motivációit, sőt, az elméjükben előre meghatározott cselekedeteit már részben érintettük a legutóbbi beszélgetésünk során: például a kételkedést, az átvizsgálást és még mit? (A gyanakvást és a tartózkodást.) A kételkedést, az átvizsgálást, a gyanakvást és a tartózkodást. Most beszélgessünk arról, hogyan teszik próbára az antikrisztusok Istent.

e. Próbára teszik

Milyen megnyilvánulásai vannak a próbára tételnek? Milyen megközelítések vagy gondolatok teszik nyilvánvalóvá a próbára tétel állapotát vagy lényegét? (Ha valamilyen vétket vagy gonoszságot követek el, mindig meg akarom vizsgálni Istent, világos választ követelek, és meg akarom tudni, hogy jó sorsom vagy rendeltetési helyem lesz-e.) Ennek a gondolatokhoz van köze; általánosságban véve tehát, amikor valaki beszél vagy cselekszik, illetve amikor szembesül valamivel, mely megnyilvánulásai tekinthetők próbára tételnek? Ha valaki elkövetett egy vétket, és úgy érzi, hogy Isten emlékezhet rá vagy elítélheti vétkét, miközben ő maga bizonytalan, nem tudja, hogy Isten valóban elítéli-e vagy sem, akkor kitalál valamilyen próbára tételt, hogy kiderítse, milyen is valójában Isten hozzáállása. Először imádkozni kezd, és ha nem érkezik megvilágítás vagy megvilágosodás, akkor elgondolkodik azon, hogy teljesen felhagy a korábbi törekvési módszereivel. Korábban mindig felületesen csinálta a dolgokat; csak 30%-nyi erőfeszítést tett bele ott, ahol 50%-ot is tudott volna, vagy 10%-ot ott, ahol 30%-ot is tudott volna. Most, ha 50%-nyi erőfeszítést tud beletenni, akkor beleteszi. Olyan piszkos vagy fárasztó munkát vállal, amit mások kerülnek, mindig mások előtt csinálja, és ügyel arra, hogy a testvérek többsége lássa ezt. Ennél is fontosabb, hogy meg akarja tudni, hogyan látja Isten ezt a dolgot, és hogy vétke megváltható-e. Amikor nehézségekkel vagy olyan dolgokkal szembesül, amelyeket a legtöbb ember nem tud legyőzni, látni akarja, hogy mit fog tenni Isten, hogy megvilágosítja-e és vezeti-e őt. Ha érzi Isten jelenlétét és különleges kegyét, akkor úgy véli, Isten nem emlékszik a vétkére, és nem ítélte el azt, ami azt bizonyítja, hogy az megbocsátható. Ha ilyen áldozatot hoz, és ilyen árat fizet, ha a hozzáállása jelentősen megváltozik, azonban továbbra sem érzi Isten jelenlétét, és biztosan nem érez semmilyen észrevehető különbséget a korábbiakhoz képest, akkor lehetséges, hogy Isten elítélte a korábbi vétkét, és többé már nem akarja őt. Mivel Isten nem akarja őt, a jövőben nem fog annyi erőfeszítést tenni a kötelességvégzése során. Ha Isten még mindig akarja őt, nem ítéli el, és még van számára remény, hogy áldásokban részesüljön, akkor némi őszinteséget fog belevinni kötelességvégzésébe. Vajon ezek a megnyilvánulások és elgondolások a próbára tétel egy formájának tekinthetők? Vajon ez egy konkrét megközelítés? (Igen.) Az imént csak egy elméleti szempontot említettetek, de nem tértetek ki részletesen az Isten próbára tételének konkrét megnyilvánulásaira, valamint arra, hogy milyen konkrét megközelítéseik és terveik vannak a szívükben ezzel a kérdéssel kapcsolatban, illetve nem lepleztétek le, hogy mik az antikrisztusok nézőpontjai és állapotai, amikor ezt teszik.

Egyes emberek folyamatosan ismeret vagy tapasztalat híján vannak Isten mindenhatóságáról és arról, hogy Isten átvizsgálja az emberi szív mélységeit. Emellett nem is érzékelik ténylegesen, hogy Isten átvizsgálja az emberi szívet, ezért természetesen tele vannak kételyekkel ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Bár a szubjektív vágyaik alapján hinni szeretnék, hogy Isten átvizsgálja az emberi szív mélységeit, nincsenek meggyőző bizonyítékaik. Ennek következtében elterveznek bizonyos dolgokat a szívükben, ezzel egyidejűleg pedig elkezdik őket végrehajtani és megvalósítani. Miközben megvalósítják őket, folyamatosan megfigyelik, hogy Isten valóban tud-e róluk, hogy lelepleződnek-e a dolgok. Azt is figyelik, hogy ha csendben maradnak, rájöhet-e ezekre bárki, illetve Isten fel tudja-e fedni őket egy bizonyos környezeten keresztül. Természetesen az átlagemberekben lehet kisebb-nagyobb bizonytalanság Isten mindenhatóságával és azzal kapcsolatban, hogy Ő vizsgálja-e az emberi szív mélységeit. Az antikrisztusok azonban nem egyszerűen bizonytalanok – tele vannak kételyekkel, ugyanakkor viszont teljes mértékben védekeznek Istennel szemben. Ezért számos megközelítést dolgoznak ki, hogy próbára tegyék Istent. Mivel kételkednek abban, hogy Isten átvizsgálja az emberi szívet, sőt, inkább tagadják a tényt, hogy Isten vizsgálja azt, gyakran gondolkodnak bizonyos dolgokon. Ezután némi félelemmel vagy valamilyen megmagyarázhatatlan rémület érzésével titokban terjesztik ezeket a gondolatokat zárt körben, amivel félrevezetnek bizonyos embereket. Közben folyamatosan, lépésről lépésre leleplezik az érveiket és az elgondolásaikat. Miközben leleplezik őket, figyelik, hogy Isten akadályozza vagy leleplezi-e ezt a viselkedésüket. Ha leleplezi vagy jellemzi azt, akkor gyorsan visszavonulnak, és másik módszerre váltanak. Ha úgy tűnik, hogy senki sem tud róla, és senki sem lát át rajtuk vagy lát beléjük, akkor még inkább meggyőződnek a szívükben arról, hogy helyes a megérzésük és az Istenről való tudásuk. Szerintük az emberi szív Isten általi vizsgálata alapvetően nem létezik. Miféle megközelítés ez? Ez a próbára tétel megközelítése.

Az antikrisztusok az eredendően elvetemült beállítottságuk miatt soha nem beszélnek vagy cselekszenek egyenesen. Nem kezelik becsületes hozzáállással és őszinteséggel a dolgokat, nem használnak egyenes szavakat, és nem cselekszenek szívből jövő hozzáállással. Sohasem egyenesen, hanem fondorlatosan és alattomosan beszélnek és cselekszenek, és sohasem fejezik ki nyíltan a gondolataikat vagy a motivációikat. Ennek az az oka, hogy úgy vélik, ha kifejeznék azokat, akkor teljesen megértenék őket és átlátnának rajtuk, fény derülne az ambícióikra és a vágyaikra, és nem tekintenék őket magasztosnak vagy nemesnek a többi emberhez képest, vagy nem néznének fel rájuk, és nem imádnák őket. Ezért mindig igyekeznek álcázni és elrejteni a gyalázatos motivációikat és vágyaikat. Tehát hogyan fognak hozzá a beszédhez és a cselekvéshez? Különféle módszereket alkalmaznak. Ahogyan a mondás tartja a nem hívők között: „kipuhatolni a helyzetet” – az antikrisztusok is hasonló megközelítést alkalmaznak. Amikor meg akarnak tenni valamit, és van egy bizonyos nézőpontjuk vagy hozzáállásuk, azt soha nem fejezik ki nyíltan; inkább bizonyos módszereket, például kifinomult vagy érdeklődő technikákat alkalmaznak, vagy kiszedik az emberekből a dolgokat, hogy megszerezzék az általuk keresett információkat. Elvetemült beállítottságuk miatt az antikrisztusok soha nem keresik az igazságot, és nem is akarják megérteni azt. Egyedül a saját hírnevük, hasznuk és státuszuk érdekli őket. Olyan tevékenységekben vesznek részt, amelyek hírnevet, hasznot és státuszt biztosíthatnak számukra, és kerülik azokat, amelyek nem kínálnak ilyesmit. Lelkesen vállalnak olyan tevékenységeket, amelyek a hírnévhez, a státuszhoz, a kiemelkedéshez és a dicsőséghez kapcsolódnak, miközben kerülik azokat a dolgokat, amelyek a gyülekezet munkáját védik, vagy amelyekkel megsérthetnek másokat. Az antikrisztusok ezért semmihez sem viszonyulnak kereső hozzáállással; inkább a próbára tétel módszerét használják, hogy kipuhatolják a dolgokat, majd eldöntsék, folytassák-e – az antikrisztusok ennyire ravaszak és elvetemültek. Például amikor meg akarják tudni, hogy milyen embernek számítanak Isten szemében, akkor nem Isten szavain keresztül értékelik magukat azáltal, hogy megismerik önmagukat. Ehelyett másoktól kérdezősködnek és figyelik a burkolt megjegyzéseket, megfigyelik a vezetők és a Fennvaló hangnemét és hozzáállását, valamint keresik Isten szavaiban azt, hogyan határozza meg Isten a hozzájuk hasonló emberek sorsát. Ezeket az utakat és módszereket arra használják, hogy megtudják, hol a helyük Isten házában, és megtudják, mi lesz a jövőbeli sorsuk. Vajon ez nem jár együtt valaminemű próbára tétellel? Egyes emberek például a megmetszés után nem vizsgálják meg, miért metszették meg őket, nem vizsgálják meg a cselekedeteik során felfedett romlott beállítottságokat és hibákat, valamint azt, hogy az igazság mely aspektusait kellene keresniük ahhoz, hogy megismerjék magukat és helyrehozzák a korábbi hibáikat, ehelyett hamis benyomást keltenek másokban, közvetett eszközökkel próbálva kideríteni, hogyan viszonyul hozzájuk valójában a Fennvaló. Például, miután megmetszették őket, gyorsan felhoznak egy jelentéktelen kérdést, amellyel a Fennvalóhoz fordulhatnak, hogy megtudják, milyen a Fennvaló hangneme, türelmes-e, komolyan válaszol-e az általuk feltett kérdésekre, enyhébben viszonyul-e hozzájuk, megbízza-e őket feladatokkal, továbbra is nagyra tartja-e őket, és hogy mit gondol valójában a Fennvaló a korábban elkövetett hibáikról. Mindezek a megközelítések egyfajta próbára tételnek számítanak. Egyszóval, amikor az emberek ilyen helyzetekkel szembesülnek, és ezeket a megnyilvánulásokat mutatják, akkor vajon tudják ezt a szívükben? (Igen, tudják.) Tehát, amikor tudjátok és meg akarjátok tenni ezeket a dolgokat, azt hogyan kezelitek? Először is, a legegyszerűbb szinten: tudsz-e lázadni önmagad ellen? Egyes embereknek nehézséget okoz lázadni önmaguk ellen, amikor eljön az ideje; átgondolják: „Hagyjuk, ez most az áldásaimról és a sorsomról szól. Nem tudok fellázadni magam ellen. Majd legközelebb.” Amikor eljön a következő alkalom, és ismét találkoznak egy olyan problémával, amely az áldásaikat és a sorsukat érinti, még mindig úgy találják, hogy képtelenek fellázadni önmaguk ellen. Az ilyen egyéneknek van lelkiismeretük, és bár nem rendelkeznek antikrisztusi beállítottság-lényeggel, ez a helyzet akkor is meglehetősen kellemetlen és veszélyes számukra. Másrészt az antikrisztusok gyakran foglalkoznak ezekkel a gondolatokkal, és ilyen állapotban élnek, de soha nem lázadnak fel önmaguk ellen, mert hiányzik belőlük a lelkiismeret. Még ha valaki le is leplezi és meg is metszi őket, rámutatva az állapotukra, akkor is kitartanak, és semmiképpen sem lázadnak fel önmaguk ellen, nem fogják meggyűlölni magukat emiatt, vagy elengedni és feloldani ezt az állapotot. Egyes antikrisztusok, miután leváltották őket, azt gondolják: „Az elbocsátás normális dolognak tűnik, de kissé szégyenletesnek érzem. Bár ez nem egy jelentős ügy, van egy fontos dolog, amit nem tudok elengedni. Ha leváltanak, az azt jelenti, hogy isten háza nem fog többé művelni engem? Milyen ember leszek akkor isten szemében? Vajon lesz még reményem? Vajon hasznomat veszik még egyáltalán isten házában?” Elgondolkodnak ezen, és előállnak egy tervvel: „Van tízezer jüanom, és most eljött az ideje, hogy felhasználjam. Felajánlom ezt a tízezer jüant adományként, és meglátjuk, változhat-e valamelyest a fennvaló hozzáállása irántam, és tud-e némi kegyességet tanúsítani irányomban. Ha isten háza elfogadja a pénzt, az azt jelenti, hogy még van reményem. Ha elutasítja a pénzt, az azt bizonyítja, hogy nincs reményem, akkor pedig más terveket fogok készíteni.” Miféle megközelítés ez? Ez próbára tétel. Röviden: a próbára tétel az elvetemült beállítottság-lényeg viszonylag egyértelmű megnyilvánulása. Az emberek különböző eszközöket használnak arra, hogy megszerezzék a kívánt információkat, bizonyosságot nyerjenek, majd megnyugodjanak. A próbára tételnek többféle módja van. Lehet például szavakkal kicsikarni valamit Istenből, használhatsz tárgyakat arra, hogy próbára tedd Őt, vagy gondolkodhatsz és mérlegelhetsz az elmédben. Mi a leggyakoribb módja annak, ahogyan ti teszitek próbára Istent? (Néha, amikor Istenhez imádkozom, figyelem Isten irántam tanúsított hozzáállását, és megnézem, hogy békesség van-e a szívemben. Ezzel a módszerrel teszem próbára Istent.) Ez egy meglehetősen gyakran használt módszer. Egy másik módszer az, hogy az ember megnézi, van-e mondanivalója az összejövetelen történő beszélgetés során, nyújt-e Isten megvilágosítást vagy megvilágítást, ezáltal próbára téve, hogy még mindig vele van-e Isten, még mindig szereti-e őt. Továbbá, kötelességvégzése közben is figyeli, hogy Isten megvilágosítja-e vagy vezeti-e őt, vannak-e különleges gondolatai, elgondolásai vagy felismerései – ezekkel a módszerekkel teszi próbára, hogy milyen hozzáállást tanúsít iránta Isten. Mindezek a módszerek meglehetősen gyakoriak. Van még valami más? (Ha fogadalmat tettem Istennek imában, de nem teljesítem, és megfigyelem, hogy Isten a fogadalmamnak megfelelően bánik-e velem.) Ez is egy módszer. Nem számít, hogy az emberek milyen módszerrel bánnak Istennel, ha rossz miatta a lelkiismeretük, majd felismerik ezeket a cselekedeteket és beállítottságokat, és képesek gyorsan megváltoztatni őket, akkor a probléma nem olyan jelentős – ez egy normális romlott beállítottság. Ha azonban valaki képes következetesen és makacsul így cselekedni, még akkor is, ha tudja, hogy ez helytelen és Isten számára utálatos, de kitart mellette, soha nem lázad fel ellene, és nem adja fel, akkor antikrisztusi lényegről van szó. Az antikrisztusi beállítottság-lényeg abban különbözik a hétköznapi emberekétől, hogy egy antikrisztus soha nem gondolkodik el önmagán és nem keresi az igazságot, hanem következetesen és makacsul különböző módszereket alkalmaz, hogy próbára tegye Istent, az Ő emberekhez való hozzáállását, az egyénekkel kapcsolatos következtetéseit, valamint egy személy múltjával, jelenével és jövőjével kapcsolatos gondolatait és elgondolásait. Soha nem keresi Isten szándékait, az igazságot, és főleg azt nem, hogy hogyan vesse alá magát az igazságnak, hogy változást érjen el a beállítottságában. Minden cselekedete mögött az a cél rejlik, hogy kipuhatolja Isten gondolatait és elgondolásait – ilyen egy antikrisztus. Az antikrisztusok ezen beállítottsága egyértelműen elvetemült. Amikor ilyen cselekedetekhez folyamodnak és ilyen megnyilvánulásokat mutatnak, nyoma sincs a bűntudatnak vagy a megbánásnak. Még ha össze is kapcsolják magukat ezekkel a dolgokkal, nem mutatnak megbánást vagy szándékot a leállásra, hanem továbbra is kitartanak a módszereik mellett. Az Istennel való bánásmódjukból, a hozzáállásukból és a megközelítésükből nyilvánvaló, hogy az ellenfelüknek tekintik Istent. Gondolataikban és nézeteikben nem jelenik meg az Isten megismerésének, az Isten szeretetének, az Istennek való alávetettségnek vagy az istenfélelemnek a gondolata vagy hozzáállása; egyszerűen csak meg akarják szerezni a kívánt információt Istentől, és a saját módszereikkel és eszközeikkel próbálják megállapítani Isten irántuk tanúsított pontos hozzáállását és róluk alkotott definícióját. Ami ennél is súlyosabb, hogy még ha össze is hangolják a saját megközelítéseiket Isten leleplező szavaival, és még ha halványan érzékelik is, hogy ez a viselkedés Isten számára utálatos, és nem az, amit az embernek tennie kellene, akkor sem hagyják abba.

Régebben volt egy előírás Isten házában: ha a kizárt vagy kitakarított személyek később valódi megbánást tanúsítottak, és kitartottak Isten szavainak olvasása, az evangélium hirdetése és az Isten mellett való tanúságtétel mellett, őszinte megbánást tanúsítva, akkor vissza lehetett őket fogadni a gyülekezetbe. Történetesen volt valaki, aki, miután kitakarították, megfelelt ezeknek a kritériumoknak, a gyülekezet pedig elküldött valakit, hogy felkeresse, beszélgessen vele, és elmondja neki, hogy visszavették a gyülekezetbe. Ennek hallatán nagyon megörült, de elgondolkodott: „Vajon őszinte a visszafogadás, vagy valamilyen elgondolás húzódik meg mögötte? Vajon tényleg látta isten a bűnbánatomat? Valóban kegyelmet mutatott és megbocsátott nekem? Vajon valóban figyelmen kívül hagyják a múltbeli tetteimet?” Nem hitte el, és arra gondolt: „Még ha vissza is akarnak fogadni, akkor is türtőztetnem kell magam, és nem szabad azonnal beleegyeznem. Nem szabad úgy viselkednem, mintha nagyon szenvedtem volna, és annyira nyomorult lettem volna a kizárásom utáni években. Egy kicsit kimérten kell viselkednem, és nem szabad rögtön a visszafogadásom után arról érdeklődnöm, hogy hol vehetek részt a gyülekezeti életben, vagy milyen kötelességeket végezhetek. Nem tűnhetek túl lelkesnek. Bár belül rendkívül boldog vagyok, nyugodtnak kell maradnom, és meg kell néznem, hogy isten háza őszintén vissza akar-e fogadni, vagy hamis módon csak bizonyos feladatok elvégzésére akar felhasználni.” Ezt szem előtt tartva azt mondta: „A kizárásom utáni időszakban elgondolkodtam, és rájöttem, hogy az általam elkövetett hibák túl súlyosak voltak. A veszteségek, amelyeket isten háza érdekeinek okoztam óriásiak voltak, és soha nem tudom jóvátenni őket. Valóban ördög és Sátán vagyok, akit isten megátkozott. Az önvizsgálatom azonban még mindig nem teljes. Mivel isten háza vissza akar fogadni, még többet kell ennem és innom isten szavaiból, még inkább el kell gondolkodnom és meg kell ismernem önmagamat. Jelenleg nem vagyok méltó arra, hogy visszatérjek isten házába, nem vagyok méltó, hogy végezzem a kötelességemet isten házában, nem vagyok méltó, hogy találkozzak a testvéreimmel, és kétségkívül túlságosan szégyellem magam ahhoz, hogy szembenézzek istennel. Csak akkor fogok visszatérni a gyülekezetbe, ha úgy érzem, hogy az önismeretem és az önmagamon való elgondolkodásom elegendő ahhoz, hogy mindenki jóváhagyjon engem.” Miközben ezt mondta, feszült is volt, és arra gondolt: „Csak úgy teszek, mintha komolyan gondolnám ezt. Mi van, ha a vezetők egyetértenek abban, hogy nem engednek vissza a gyülekezetbe? Hát nem jelentené ez a végemet?” A valóságban eléggé nyugtalan volt, de mégis így kellett beszélnie, és úgy kellett tennie, mintha nem vágyna túlzottan a gyülekezetbe való visszatérésre. Mit akart mondani ezekkel a dolgokkal? (Próbára tette, hogy a gyülekezet valóban vissza fogadná-e őt.) Szükséges ez? Hát nem Sátánok és ördögök cselekednének így? Vajon így viselkedne egy normális ember? (Nem, nem viselkedne így.) Egy normális ember nem tenne ilyet. Az, hogy egy ilyen csodálatos lehetőségre egy ilyen lépéssel reagál, elvetemültség. A gyülekezetbe való visszafogadás Isten szeretetének és irgalmának kifejeződése, neki pedig el kellene gondolkodnia és meg kellene ismernie saját romlottságát és hiányosságait, valamint keresnie kellene a módját, hogyan egyenlítse ki múltbeli adósságait. Ha valaki továbbra is képes ilyen módon próbára tenni Istent, és így bánni Isten irgalmával, akkor valóban nem értékeli az Ő kedvességét! Az, hogy az emberekben ilyen gondolatok és megközelítések alakulnak ki, az elvetemült lényegükből fakad. Lényegében, amikor az emberek próbára teszik Istent, az, amit kinyilatkoztatnak és feltárnak, elméletben mindig arra irányul egyebek mellett, hogy próbára tegyék Isten gondolatait, valamint az emberekről alkotott nézeteit és meghatározásait. Ha az emberek keresik az igazságot, akkor fellázadnak az ilyen gyakorlatok ellen és elengedik őket, és az igazságalapelvek szerint cselekszenek és viselkednek. Az antikrisztusi beállítottság-lényeggel rendelkező egyének azonban nemcsak hogy nem tudják elhagyni az ilyen gyakorlatokat, és nem találják azokat gyűlöletesnek, hanem gyakran még nagyra is tartják magukat, amiért ilyen eszközökkel és módszerekkel rendelkeznek. Azt gondolhatják: „Nézzétek, milyen okos vagyok. Nem vagyok olyan bolond, mint ti, akik csak annyit tudtok, hogy alávetitek magatokat és engedelmeskedtek istennek és az igazságnak – egyáltalán nem vagyok olyan, mint ti! Próbálok eszközöket és módszereket használni, hogy kiderítsem ezeket a dolgokat. Még ha alá is kell vetnem magam és engedelmeskednem is kell, akkor is a végére járok a dolgoknak. Ne gondoljátok, hogy elrejthettek előlem bármit, vagy becsaphattok és bolonddá tehettek engem.” Ez az ő gondolkodásmódjuk és nézőpontjuk. Az antikrisztusok megtestesült Istennel való bánásmódjában soha nem mutatkozik meg az alávetettség, a félelem vagy az őszinteség, a hűség pedig még kevésbé. Ezzel befejeztük a próbára tétellel kapcsolatos megnyilvánulásokról szóló beszélgetésünket.