2. Mit tesznek az antikrisztusok Isten irányában

Miután megbeszéltük az antikrisztusok mások iránt tanúsított különböző elvetemült megnyilvánulásait, most beszélgessünk arról, hogy milyen megnyilvánulásokat tanúsítanak Istennel szemben abban a tekintetben, hogy egész nap elvetemült dolgokon jár az eszük. Már sokat foglalkoztunk ezzel a témával korábban, ezért foglaljuk össze a lényeget. Az enyhébb esetekkel kezdjük, majd fokozatosan áttérünk a súlyosabbakra. Az első a kételkedés, majd Isten vizsgálata, továbbá a gyanakvás, a tartózkodás, a követelések támasztása és az alkudozás. Van még valami más is? (Isten próbára tétele.) Ennek a viselkedésnek a természete igen súlyos. Ahogy haladunk előre, az egyes viselkedések természete egyre súlyosabbá válik – tagadás, kárhoztatás, ítélkezés, káromlás, szóbeli bántalmazás, támadás, tiltakozás és ellenállás. Bár a felszínen úgy tűnhet, hogy e kifejezések némelyike hasonló dolgot jelent, közelebbről megvizsgálva különbségeket találunk azok mélységében vagy hangsúlyában. Különböző nézőpontokból szemlélve, illetve az antikrisztusok különféle megközelítéseit figyelembe véve különbséget tehetünk e kifejezések természetében.

a. Kételkedés

A kételkedés, a vizsgálódás és a gyanakvás viszonylag korai megnyilvánulások. Vannak, akik egyszerűen csak kételkednek a szívükben, és azt gondolják: „Vajon a megtestesült hús-vér test valóban Isten? Nekem úgy tűnik, hogy Ő egy ember. Vajon minden szava az igazság? Melyikük hangzik igazságnak? Néhány dolog, amit Ő mond, talán meghaladja az emberi nyelvezetet és tudást. Lehet, hogy az emberek nem tudnak egyértelműen elmagyarázni bizonyos misztériumokat és próféciákat, de vajon a próféták nem tudnak ilyen dolgokat mondani? Azt mondják, Isten igazságos, de miben nyilvánul meg Isten igazságossága? Azt mondják, Isten szuverén mindenek felett, de akkor miért tesz mindig rossz dolgokat a Sátán? Amikor a Sátán elfog, üldöz és bántalmaz minket, akkor miért nem lép közbe Isten? Hol van Isten? Vajon valóban létezik Isten?” Amikor az emberekből hiányzik a valódi hit, nem ismerik fel Isten szuverenitását, nem ismerik Isten természetét és lényegét, és nem értik az igazságot, akkor ilyen kétségek merülnek fel a szívükben. Azonban, ahogy az emberek fokozatosan megtapasztalják Isten munkáját, felfogják az igazságot, és felismerik Isten szuverenitását, ezek a kétségek fokozatosan feloldódnak, és valódi hitté alakulnak át. Ez az elkerülhetetlen útja mindenkinek, aki követi Istent. De vajon megváltoztathatók a kételyei az antikrisztusoknak, akik elvetemült lényeggel rendelkeznek? (Nem, nem változtathatók meg.) Miért nem írhatók felül? (Az antikrisztusok álhívők – nem ismerik el Istent.) Elméletileg álhívők, ezért állandóan kételkednek Istenben. Az objektív ok az, hogy az ilyen emberek eredendően elutasítják az igazságot és a pozitív dolgokat. Azonban Isten minden cselekedete pozitív és maga az igazság. Mivel az antikrisztusok idegenkednek az igazságtól, és ellenségesek azzal szemben, még ha mindenki el is ismeri, hogy Isten minden egyes cselekedete tény, hogy minden Isten szuverenitása alatt áll, és hogy Isten szuverenitása – akárcsak maga Isten – egyértelműen létezik, az antikrisztusok nem ismerik el és nem fogadják el, hogy ezek tények. A szívükben örökké megmaradnak az Istennel kapcsolatos kételyek. Nyilvánvaló, hogy ezek tények. Mindenki tanúja ezeknek, és még az általában a leggyengébb hittel rendelkező emberek Istennel kapcsolatos kételyei is megszűnnek, miután sok-sok éven keresztül megtapasztalják Isten munkáját, és végül elkezdenek valóban hinni Istenben. Egyedül az antikrisztusok nem képesek felülírni az Istennel kapcsolatos kételyeiket. Tárgyilagosan szólva ezek az egyének elvileg álhívők, akik nem fogadják el az igazságot, de valójában ez azért van, mert az antikrisztusok idegenkednek az igazságtól, és elvetemült lényeggel rendelkeznek – ez az alapvető ok. Függetlenül attól, hogy hány ember erősíti meg Isten cselekedeteit vagy tesz bizonyságot róluk, vagy milyen meggyőző bizonyíték kerül az antikrisztusok szeme elé, ők mégsem hajlandók hinni Isten lényegében vagy abban, hogy Isten szuverén mindenek felett – ez rendkívüli elvetemültség. Ez egy konkrét dologgal illusztrálható: amikor az antikrisztusok látják azt a meggyőző és nyilvánvaló tényt, hogy Isten szuverén mindenek felett, akkor nem hiszik és nem ismerik el, sőt még kételkednek is Istenben. Amikor azonban az úgynevezett Buddháról vagy a halhatatlanok tetteiről van szó, amelyekről a nem hívők, az ördögök és a gonosz lelkek beszélnek – olyan tettekről, amelyeknek az antikrisztusok nem voltak szemtanúi, és amelyeknek nincs kézzelfogható bizonyítéka –, azokat készségesen elhiszik. Ez az elvetemültség szélsőséges megnyilvánulása. Függetlenül attól, hogy Isten tettei milyen nagyszerűek vagy világrengetőek, az antikrisztusok továbbra is kételkednek és megvetést tanúsítanak, és folyamatosan kétségeket hordoznak a szívükben. Ezzel szemben, amikor egy ördög vagy a Sátán tesz bármilyen furcsa dolgot, az meggyőzi őket, és csodálattal hódolnak előtte. Nem képesek istenfélelmet vagy valódi hitet kialakítani magukban Isten iránt, bármilyen nagyszerűek is legyenek Isten cselekedetei. Ezzel szemben készségesen hisznek a Sátán minden kitalációjában, és teljes szívvel tisztelik őket. Ez az elvetemültség megnyilvánulása. Az antikrisztusok kételkedése Istennel kapcsolatban mindig jelen van. Soha nem hiszik el, hogy Isten szuverén mindenek felett, és soha nem ismerik el, hogy Isten az igazság; függetlenül attól, hogy hány ember tesz bizonyságot ezekről a dolgokról, vagy mennyi bizonyítékot mutatnak be róluk, nem képesek sem elismerni, sem elhinni őket. Ez egyfelől az antikrisztusok elvetemült beállítottságlényege miatt van így, másfelől pedig azt jelzi, hogy ezek az egyének valóban nem emberek, mert hiányoznak belőlük a normális emberi mivoltra jellemző gondolkodási folyamatok. Mit jelent az, hogy nem rendelkeznek a normális emberi mivoltra jellemző gondolkodási folyamatokkal? Azt jelenti, hogy hiányzik belőlük a pozitív dolgok, az igazság, valamint a minden dolog mögötti lényeg és eredet helyes megítélése és megértése. Még Isten szavainak olvasása, prédikációk hallgatása, valamint Isten szavainak megtapasztalása után sem éreznek megerősítést vagy hitet, hanem kétségek között maradnak. Nyilvánvaló, hogy ezek az egyének nem rendelkeznek a normális emberi mivoltra jellemző gondolkodási folyamatokkal. Vajon azok az emberek, akikből hiányoznak a normális gondolkodási folyamatok, akik nem képesek felfogni az igazságot, Isten szavait, a pozitív dolgokat és a tényeket, még embernek tekinthetők? (Nem, ők nem emberek.) Ők nem emberek, de nem lehet azt mondani, hogy állatok, mert az állatokból hiányzik az elvetemült beállítottság; mivel ezek az egyének elvetemült beállítottsággal rendelkeznek, igaz ez az állítás: ezek az egyének valóban igazi antikrisztusok, akik démoni természettel rendelkeznek. A kételkedés olyan gondolati állapot, amelyet az antikrisztusok tanúsítanak Isten iránt, és egyben a viselkedésükben feltáruló egyfajta beállítottságlényeg is. Ez a leginkább a felszínen lévő, legalapvetőbb, legkülsődlegesebb és leggyakoribb megnyilvánulás.

b. Vizsgálódás

Az antikrisztusok szíve tele van kétséggel Isten iránt. Vajon így valóban elfogadják Isten szavait, természetét és munkáját? Valóban alávetik magukat mindezeknek? Valóban követik Istent? A válasz nyilvánvalóan az, hogy nem. Mi következik ebből? Amikor ezek az egyének eljönnek Isten házába, azt gondolják: „Hol van isten? Nem látom őt, csak a hangját hallom. A hangja alapján nőnek tűnik; a szavai alapján műveltnek tűnik és nem tanulatlannak; a beszédmódja és a szavainak tartalma alapján viszont mit mond valójában? Miért hangzik zavarba ejtőnek? Meghallgatása után sokan azt mondják, hogy ez az igazság, de számomra miért nem hangzik annak? Az egész az emberi mivoltról, az emberi beállítottságról és azokról az állapotokról szól, amelyeket az emberek felfednek a tetteikben – hol van ebben az élet és az út? Nem igazán értem. Mindenki azt mondja, miután meghallgatta, hogy hűségesen kell végeznie a kötelességeit, meg kell felelnie istennek, és törekednie kell az üdvösségre. Sokan még cikkeket is írnak a tapasztalati tanúságtételükről, és tanúságot tesznek. Vajon ez a személy isten? Hasonlít ő istenhez? Nem láttam az arcát; ha láttam volna, talán a vonásai alapján biztos választ kaphatnék. Most, még csak a hangját hallva és meghallgatva, amit mond, kissé bizonytalan vagyok.” Mit csinálnak ezek a személyek? Vizsgálódnak, tesztelnek, megpróbálják felfogni a tényleges helyzetet, hogy kiderítsék, valóban Isten-e ez a személy, majd eldöntsék, hogy követik-e Őt, hogy hogyan követik Őt, és megbizonyosodjanak róla, hogy választ találnak-e ebben a személyben az általuk elnyerni kívánt áldásokra és rendeltetési helyre, valamint a vágyaikra. Arról is meg akarnak győződni, hogy megtudhatják-e pontosan ezen a személyen keresztül, milyen a mennyei Isten, valóban létezik-e, milyen a természete, milyen lehet a hozzáállása és a megközelítése az emberek felé, és milyen képességekkel, készségekkel és hatalommal rendelkezik. Hát nem Isten megvizsgálása ez? Egyértelmű, hogy az.

Miközben Istent vizsgálják, el tudják-e fogadni az antikrisztusok Isten szavait az életüknek, és útmutatásként, célként tekintenek-e rájuk a mindennapi életük és a viselkedésük tekintetében? (Nem.) Egy átlagos romlott ember vizsgálhatja Istent egy ideig, majd arra a következtetésre juthat: „Ez az út helytelen, nyugtalanságot érzek a szívemben; Isten ilyen módon történő vizsgálatával nem találok válaszokat. Hogyan is vizsgálhatná meg egy hívő Istent? Mit lehet elérni azzal, ha vizsgáljuk Istent? Amikor a hívők vizsgálják Istent, Isten elrejti előlük az arcát, és nem nyerhetik el az igazságot. Azt mondják, hogy Isten szavai az igazság, és hogy az emberek megtalálhatják az utat és életet nyerhetnek az Ő szavaiból. Nem jó, ha így viselkedek – nem folytathatom tovább az Ő vizsgálatát.” Ahogy hallgatják a prédikációkat, és olvassák Isten szavait, fokozatosan felismerik, hogy az emberek romlott beállítottságokkal rendelkeznek, és lassan rájönnek, hogy ők nem összeegyeztethetőek Istennel, nem tudják megfelelően végezni a kötelességeiket, vagy jól csinálni bármit, amíg nem oldják fel ezeket a romlott beállítottságokat. Fokozatosan felismerik, hogy az emberek azért nem tudják jól végezni a kötelességeiket, mert a romlott beállítottságaik és a lázadó mivoltuk megakadályozza őket ebben, és mert a romlott beállítottságaik szerint cselekszenek, és nem képesek az igazság alapelvei szerint kezelni a dolgokat. Ezután elkezdenek gondolkodni: „Hogyan cselekedhetnék az igazság alapelveivel összhangban? Amikor feltárulnak a romlott beállítottságaim, hogyan tudnám feloldani őket?” Az igazság és Isten szavai jelentik a legjobb megoldást az emberek romlott beállítottságaira. Az igazságba való belépéshez vezető legközvetlenebb út az emberek számára az, ha keresik az igazság alapelveit, és megtalálják az alapelveket minden cselekedetükhöz. Ez meghatározza a célokat, az irányt, az utakat és a gyakorlás módszereit. Amint ezek meghatározásra kerülnek, az embereknek lesz egy követendő útjuk, és amikor cselekszenek, nem valószínű, hogy megszegik az adminisztratív rendeleteket, felfedik a romlott beállítottságaikat, vagy hogy zavart keltenek és bomlasztanak, és még kevésbé valószínű, hogy ellenállnak Istennek. Miután átélnek egy ilyen tapasztalatot, úgy érzik, hogy megfelelő utat találtak az Istenben való hitükhöz, és hogy ez az az út, amelyre szükségük van, amelybe be kell menniük, ez a megfelelő út az Istenben való hithez és az élethez. Úgy érzik, hogy ez sokkal jobb, mint vizsgálni Őt, és mindig kiváró magatartást tanúsítani Vele szemben. Megértik, hogy Isten vizsgálata hiábavaló, és hogy bármennyire is vizsgálja Őt az ember, az nem fogja feloldani az általa felfedett romlott beállítottságokat, sem a kötelessége végzése során felmerülő problémákat. Ezért fokozatosan áttérnek Isten vizsgálatáról az igazságalapelvek keresésének útjára. Ez az átlagos romlott emberek normális belépési módja és tapasztalati folyamata. Az antikrisztusok esetében azonban más a helyzet. Az első naptól kezdve, hogy belépnek Isten házába, és átlépik annak küszöbét, így gondolkodnak: „Isten házában minden olyan érdekes, minden olyan új – más, mint a nem hívő világ. Isten házában mindenkinek becsületesnek kell lennie; olyan, mint egy nagy család, és nagyon élettel teli!” A testvérek vizsgálata, megismerése és alapos megértése után eljön az ideje, hogy Istent vizsgálják meg. Így gondolkodnak magukban: „Hol van isten? Mit csinál isten? Hogyan csinálja? A mennyei isten megvizsgálása nehéz; nehéz őt felfogni, és nem is vagyunk rá képesek. De most van egy kényelmes, rövidebb út – isten eljött a földre, így könnyű megvizsgálni őt.” Néhányuk elég szerencsés ahhoz, hogy kapcsolatba kerüljön a földi Istennel. A saját szemükkel látják ezt a személyt, így még kényelmesebbé válik számukra az Ő megvizsgálása. Hogyan teszik ezt? Alaposan megvizsgálják a földi Isten vidám beszélgetéseit, hogy milyen ügyekben használ egyféle beszédmódot, és milyen ügyekben egy másikat; milyen helyzetekben nevet és boldog, és miről beszél olyankor; valamint azt, hogy miről beszél akkor, amikor nem boldog, vagy amikor dühös. Vizsgálják, hogy milyen helyzetekben hagyja figyelmen kívül az embereket, és mikor igazán barátságos velük, mikor metszi meg az embereket, és mikor nem; milyen dolgokra figyel oda, és mi az, ami nem érdekli, valamint hogy vajon tudja-e, ha az emberek vizsgálják, becsapják vagy megsértik Őt a háta mögött. Az általánosabb szempontok vizsgálata után az antikrisztusok a részletekre összpontosítanak, például arra, hogy mit eszik a földi Isten, mit visel, és mi a napi rutinja. Vizsgálják, hogy mit szeret, hová szeret járni, sőt még azt is, hogy mely színeket kedveli, és melyeket nem, hogy a napsütéses vagy a borult időt szereti-e jobban, és hogy kimozdul-e rossz időben – minden ilyen apró részletet. Az antikrisztusok az elejétől a végéig mindig vizsgálódnak, figyelmen kívül hagyva azt, hogy ez a személy, aki Isten identitását hordozza, miért jött el. Ezt mondják: „Nem érdekel, miért vagy itt; valahányszor meglátlak, a vizsgálatom tárgya leszel.” Mi a célja a vizsgálódásuknak? Azt gondolják: „Ha meg tudom erősíteni, hogy valóban te vagy isten, akkor szilárdan és teljes szívvel hátrahagyok mindent, hogy téged kövesselek. Mivel istenben hinni olyan, mint fogadást kötni, és mivel te azt állítod, hogy te vagy isten és isten megtestesült hús-vér teste, a benned való hit egyenlő azzal, hogy rád fogadok. Hogyne vizsgálnálak meg? Ha nem vizsgálnálak meg téged, az nem lenne tisztességes saját magammal szemben. Ha nem vizsgálnálak téged, nem vállalnék felelősséget a saját rendeltetési helyemért, a kilátásaimért és a sorsomért. A végsőkig folytatnom kell a vizsgálatodat.” Minden vizsgálódásuk után még mostanra sem biztosak benne: „Valóban krisztus ez a személy? Valóban ő a megtestesült isten? Ez nem teljesen egyértelmű. Mindenesetre sokan követik őt, és az evangélium terjesztésének helyzete viszonylag biztató. Úgy tűnik, még tovább terjedhet, ezért nem engedhetem meg magamnak, hogy lemaradjak. De ettől még tovább kell folytatnom a vizsgálatát.” Javíthatatlanok.

Az antikrisztusok elvetemült beállítottságlényeggel rendelkeznek, ezért soha nem hagyják abba a vizsgálódást. Egy nem hívőkből álló szervezetben vagy közösségben is vizsgálnak és kihasználnak mindenféle embert, kiderítik, mit szeretnek a feletteseik, azonosítják a gyengeségeiket, majd a feletteseik ízléséhez igazítják a cselekedeteiket, és a kedvükben járnak, hogy elnyerjék a kegyeiket. Miután belépnek Isten házába, a természetük nem változik – folytatják a vizsgálódásukat. Nem értik meg, hogy Isten vizsgálata nem az az út, amelyet a hívőknek követniük kellene. Isten vizsgálata révén soha nem fogják felfogni Isten cselekedeteit, nem fogják látni, hogy minden, amit Isten kifejez, az igazság, és nem fogják megérteni, hogy Isten minden igazsága és cselekedete az emberiség megmentésére irányul. Az antikrisztusok soha nem fogják megérteni ezt a dolgot. Csak azt látják, hogy Isten választott népe folyamatosan szenved a Sátán zaklatásától és üldözésétől. Csak azt figyelik meg, hogy gonosz emberek gonosz cselekedeteket követnek el, és zavart keltenek a gyülekezetben, és hogy az antikrisztusok vallási világon belüli erői folyamatosan rágalmazzák és elítélik Istent, miközben Isten soha nem oldja meg ezeket a helyzeteket. Az antikrisztusok így továbbra is ragaszkodnak a saját elképzeléseikhez és képzelődéseikhez, és makacsul elutasítják az Isten által kifejezett igazságok elfogadását. Mi ennek az eredménye? Elképzeléseik és képzelődéseik válnak az Istennel szembeni ellenállásuk bizonyítékává. Az antikrisztusok szemében ezek az úgynevezett bizonyítékok az okai annak, hogy miért nem hisznek Isten identitásában és lényegében, és miért nem ismerik el Isten identitását és lényegét. Pontosan azért, mert nem hajlandók elfogadni az igazságot, sohasem fogják meglátni azokat az igazságokat, amelyek ezek mögött a tények mögött rejlenek, azokat az igazságokat, amelyeket az embereknek meg kellene érteniük és fel kellene fogniuk, és nem fogják meglátni Isten szándékait. Ez a vizsgálódásuk eredménye. Ezekkel a tényekkel szembesülve azok, akik törekednek az igazságra, szeretik az igazságot, és valódi hitük van Istenben, képesek elfogadni a dolgokat Istentől és helyesen reagálni, bármi is történjen Isten házában. Képesek várni Istenre, elcsendesedni Isten előtt, imádkozni Hozzá, igyekeznek felfogni Isten szándékait, valamint azt is megértik és felfogják, hogy mindezen dolgok bekövetkezése mögött Isten jó szándékai állnak. Isten sok olyan dolgot tesz, amelyekre az emberek nem gondolnának, hogy felfedje és eltávolítsa a gonosz embereket. Ugyanakkor Isten kiválasztott népének tökéletesítése érdekében és azért, hogy lehetővé tegye számukra a felismerést és a tanulságok levonását, Isten a gonosz embereket és a gonosz tetteiket is felhasználja, hogy szolgálatot tegyenek Neki. Egyrészt Isten felfedi és eltávolítja őket; másrészt lehetővé teszi választott népének, hogy meglássák, melyek a pozitív és a negatív dolgok, valamint hogy kit ismer el, kit gyűlöl, kit iktat ki és kit áld meg Isten. Ezek mind olyan leckék, amelyeket Isten választott népének meg kell tanulnia, pozitív eredmények, amelyeket az igazságra törekvőknek el kell érniük, és igazságok, amelyeket az embereknek meg kell érteniük. Az antikrisztusok azonban elvetemült beállítottságlényegük miatt soha nem fogják elérni ezeket a legértékesebb dolgokat. Ezért csak egy állapotuk van: amíg Isten jelenlétében vannak, a kételkedés mellett folyamatosan vizsgálják Őt. Még ha nem is tudnak a végére járni, akkor is folytatják az Ő vizsgálatát. Ha megkérdezed tőlük, hogy fáradtak-e, így válaszolnak: „Egyáltalán nem. Isten vizsgálata szórakoztató, izgalmas, érdekes és lebilincselő dolog!” Hát nem ördögi szavak ezek? Sátáni arckifejezéssel és antikrisztusi természetlényeggel rendelkeznek. Nem áll szándékukban elfogadni az igazságot vagy Isten üdvösségét; csak azért vannak itt, hogy Istent vizsgálják.

c. Gyanakvás

A következőkben az antikrisztusok Isten iránti gyanakvásáról fogunk beszélgetni. Mit jelent szó szerint a gyanakvás? Isten vizsgálatának vannak bizonyos konkrét megnyilvánulásai, gondolatai és viselkedésformái, és teljesen helytálló azt mondani, hogy ugyanez igaz a gyanakvásra is. Isten vizsgálatát követően egyesek még mindig nem tudják, hogy valójában mi Isten természete, illetve milyen érzelmei vannak Istennek, és nem biztosak abban, hogy Isten valóban létezik-e. Még kevésbé tudják megállapítani, hogy ez a hétköznapi személy Krisztus-e, vagy hogy rendelkezik-e Isten lényegével. Nem értik ezeket a dolgokat, és nem világosak számukra ezek. Később, amikor lehetőségük nyílik kapcsolatba lépni Istennel, így gondolkodnak: „Krisztus arról beszélgetett velem, hogy az emberek felületes módon végzik a kötelességeiket; lehet, hogy valaki beszélt arról, hogy én felületesen végzem a kötelességeimet, és krisztus rájött erre? Ezért hozta fel ezt, amikor találkoztunk? Ez biztosan azért van, mert valaki beárult, és miután krisztus megtudta ezt, célba vett engem, hogy leleplezzen. Vajon még mindig kedvel engem krisztus, tudván, hogy milyen ember vagyok? Vajon idegenkedik tőlem, esetleg lenéz engem? Vajon arra készül, hogy elbocsátson engem?” Miután várakoznak egy ideig, és látják, hogy nem bocsátották el őket, így gondolkodnak: „Huh, de megijedtem. Azt hittem, krisztus kicsinyes, de nem tette meg. Most már megnyugodhatok.” Néhányan talán azt mondják: „A krisztussal való legutóbbi találkozásomkor zavarosan beszéltem, mint egy tanulatlan ember, és kissé félreérthetően fogalmaztam. Lelepleztem a valódi énemet. Vajon rossz benyomás fog kialakulni rólam krisztusban? Vajon ki fog iktatni engem a későbbiekben? Amíg nem látom őt, minden rendben van – a problémáim csak akkor jönnek elő, amikor találkozom vele. Többé nem szabad találkoznom vele, el kell kerülnöm, ha látom, és olyan távol kell maradnom tőle, amennyire csak lehet. Semmiképpen sem szabad tárgyalnom, interakcióba lépnem vagy közeli kapcsolatba kerülnöm krisztussal. Különben lehet, hogy lenézne engem.” Milyen gondolatok és megközelítések ezek? (Gyanúk.) Ezek gyanúk. Vannak olyanok is, akik azt mondják: „Az utolsó összejövetelen isten egy egyszerű kérdést tett fel, de én nem válaszoltam rá jól, és ez felfedte a hibáimat. Vajon isten azt fogja gondolni, hogy nem jók a képességeim, és nem fog engem képezni a továbbiakban? Legutóbb valaki leleplezte az egyik cselekedetemet, mondván, hogy ostoba voltam, és meggondolatlanul viselkedtem. Ha isten tudomást szerez erről, vajon továbbra is fog engem tökéletesíteni? Vajon milyen a státuszom isten szemében? Magas vagy alacsony, felsőbb- vagy alsóbbrendű? Melyik kategóriába tartozom? Amikor a jövőben istennel beszélek, meg kell komponálnom a szavaimat. Nem beszélhetek lazán, és nem mondhatom azt, ami éppen eszembe jut. Többet kell gondolkodnom, alaposabban kell mérlegelnem, megfontoltabbnak kell lennem, jobban oda kell figyelnem a nyelvezetemre, és a legjobb, legügyesebb oldalamat kell megmutatnom krisztusnak. Milyen csodálatos és tökéletes lenne ez!” Ez is gyanakvás.

A gyanakvás az antikrisztusok elvetemült beállítottságának egy másik jellemzője. Az antikrisztusok a kételkedésen és a vizsgálódáson kívül gyanakszanak is. Röviden: bármelyik aspektus is dominál a gondolataikban, egyik sem kapcsolódik az igazság gyakorlásához és kereséséhez. Megerősíthetik-e tehát ezek a megközelítések, gondolatok vagy módszerek, hogy az antikrisztusok beállítottságlényege elvetemült? (Igen.) Akár kételkednek Istenben, akár vizsgálják Istent, akár gyanakvással szemlélik Őt, az antikrisztusok minden esetben, mindig elmulasztják az igazságra való összpontosítást, soha nem fordulnak vissza, és kitartóan ezekkel a módszerekkel szemlélik az Istennel kapcsolatos dolgokat és kezelik Istent, és egyáltalán nem keresik az igazságot. Függetlenül attól, hogy mennyire kimerítőek és nehezek ezek a cselekedetek, fáradhatatlanul folytatják és ismétlik őket. Nem számít, hogy mennyi ideje vizsgálják vagy szemlélik gyanakvással Istent, vagy hogy van-e ennek bármi eredménye, továbbra is az eddigi úton haladnak, továbbra is ugyanúgy cselekszenek, újra és újra. Soha nem vizsgálják meg magukat, és nem gondolkodnak el ezen: „Ilyen módon és hozzáállással kell bánnia Istennel egy teremtett lénynek? Mi a természete az én Istennel való bánásmódomnak? Milyen beállítottságot fedek fel? Vajon az igazságnak megfelelően bánok Vele? Vajon Isten gyűlöli ezt? Ha továbbra is Isten által gyűlölt dolgokat teszek, mi lesz annak a végeredménye? Vajon Isten elhagy és kiiktat majd engem? Mivel negatív következményei lesznek ennek, miért nem tudok Isten szavai és követelményei szerint cselekedni és gyakorolni?” Vajon elgondolkodnak ezeken a kérdéseken? (Nem.) Miért nem gondolkodnak el? Mert hiányzik a jellemükből a lelkiismeret és a racionalitás. Nem rendelkeznek lelkiismerettel, ezért hajtanak végre ilyen észszerűtlen és abszurd cselekedeteket anélkül, hogy a tudatában lennének ennek. A racionalitás hiánya miatt soha nem értik meg, hogy kik ők, vagy hogy milyen pozíciót, nézőpontot és státuszt kellene elfoglalniuk. Soha nem érzik magukat átlagos személynek, romlott embernek, vagy sátáni fajzatnak és ivadéknak, akit Isten gyűlöl. Amit el kellene fogadniuk az embereknek, azok Isten szavai, Isten követelményei és az igazság, amelyet Isten biztosít nekik. Nem lenne szabad úgy vizsgálniuk Istent, mintha egyenrangúak lennének Vele, és nem lenne szabad úgy nevetniük és beszélgetniük Istennel, mintha egy másik emberrel társalognának – vajon nem olyan dolgok ezek, amiket a nem emberi lények tesznek? Ebben a pillanatban feltárul az antikrisztusok jelleme. Az antikrisztusi elvetemült beállítottságlényegük uralkodik rajtuk, ami arra készteti őket, hogy fáradhatatlanul ezekkel az értéktelen és értelmetlen cselekedetekkel foglalkozzanak, amelyek másoknak ártanak, számukra pedig semmilyen előnnyel nem járnak. Mégsem tudnak letenni erről; továbbra sem tudatosul bennük ennek az útnak a helytelensége és az e cselekedetek mögött megbújó természet. Függetlenül attól, hogy mennyi erőfeszítéssel, szenvedéssel és kudarccal jár ez a dolog, nem éreznek sem önvádat, sem megbánást, sem lekötelezettséget. Ragaszkodnak ahhoz, hogy ők egyenrangúak Istennel, sőt, lenézően vizsgálják és vetik meg Őt, valamint újra és újra megkérdőjelezik és gyanakvással szemlélik Őt. Függetlenül attól, hogy hány éve hisznek Istenben, az Istennel szembeni hozzáállásuk és az, ahogyan bánnak Vele, soha nem változik. Ha nem kételkednek Benne, akkor vizsgálják Őt, és ha nem vizsgálják, akkor gyanakvással szemlélik Őt. Olyan, mintha démon szállta vagy babonázta volna meg őket – ezek az antikrisztusok elvetemült lényegének különféle megnyilvánulásai. Az antikrisztusok a természetüknél fogva elvetemültek; néhány ember, aki nem látja át az antikrisztusok lényegét, talán azt mondja: „Nem tudsz tartózkodni Isten vizsgálásától? Nem tudsz felhagyni a Benne való kételkedéssel? Nem tudsz felhagyni azzal, hogy gyanakvással szemléld Őt? Ha abbahagyod ezeket a dolgokat, akkor képes leszel megérteni az igazságot, Istenként kezelni Istent, valódi hitet kialakítani magadban Isten iránt, és törvényesen Isten népének tagjává válni; lehetőséged lesz arra, hogy megfelelő színvonalú teremtett lénnyé válj, és akkor nem lennél-e méltó arra, hogy Isten választott népének tagjaként tartsanak számon? Milyen csodálatos lenne ez!” Az antikrisztusok azonban így vágnak vissza: „Nem vagyok ennyire ostoba. Mi haszna van annak, ha megfelelő színvonalú teremtett lény vagyok? Az unalmas. Csak akkor érdekes, ha kételkedem, vizsgálódom, és gyanakodva szemlélem istent!” Az antikrisztusoknak ez a megnyilvánulása olyan, mint amit a nagy vörös sárkány mond: „Másokkal és a Mennyel harcolni végtelen szórakozás forrása.” Ez az antikrisztusok elvetemült természetlényegének pontos meghatározása és hű tükörképe. Összefoglalva, az antikrisztusok rendkívüli módon, a végletekig elvetemültek. Azok, akik hisznek Istenben, de határozottan elutasítják az igazságot, elvetemült emberek. Sokan mindig esélyt akarnak adni az antikrisztusoknak a megtérésre, azt gondolva, hogy egy nap majd megtérnek – vajon helyes ez az érvelés? Ahogy a mondás tartja: „A tigris nem tudja megváltoztatni a csíkjait” és: „A párduc nem rejtheti el foltjait.” Ezért nem alkalmazhatod az emberekkel való bánásmód normáit és módszereit, amikor antikrisztusokkal foglalkozol, vagy követelményeket támasztasz feléjük. Ők olyanok, amilyenek. Ha nem vizsgálják Istent, nem kételkednek Benne, vagy nem gyanakvással szemlélik Őt, akkor kényelmetlenül érzik magukat, mert az elvetemült természetük irányítja őket.

d. Tartózkodás

A következőkben a tartózkodásról fogunk beszélgetni. Van egy gondolat és egy nézőpont, ami a leginkább meghatározza az antikrisztusokat, és a legnyilvánvalóbb bennük. Azt mondják: „Az embereknek nem szabad hagyniuk, hogy isten irányítsa a sorsukat, vagy hogy szuverén hatalmat gyakoroljon a sorsuk felett; ha egy ember sorsát isten irányítja, akkor annak az embernek vége. Az embereknek maguknak kell irányítaniuk önmagukat, hogy elérjék a boldogságot, és hogy aggodalmak nélkül ehessenek, ihassanak és szórakozhassanak. Isten nem hagyja, hogy az emberek egyenek, igyanak és szórakozzanak, nem hagyja, hogy jól éljenek; csak nehézségek elszenvedésére kényszeríti őket. A saját boldogságunkról ezért nekünk kell gondoskodnunk; nem bízhatjuk a sorsunkat istenre, nem várhatunk passzívan mindent, nem hagyhatjuk, hogy isten előkészületeket tegyen, megvilágosítson és vezessen minket – nem lehetünk ilyen emberek. Vannak emberi jogaink, jogunk van az önálló cselekvéshez, és szabad akaratunk is van. Nem kell mindent jelentenünk istennek, és nem kell mindenben útmutatást kérnünk istentől – így teljesen inkompetensnek tűnnénk, csak a bolondok tesznek ilyet!” Mit csinálnak ők? (Tartózkodnak Istentől.) Vannak, akik azt mondják: „Légy óvatos, amikor esküt teszel isten előtt; alaposan gondold át a szavaidat. Amikor az ember cselekszik, a menny figyel!” Néhányan így imádkoznak: „Ó, istenem, neked adom az egész életemet és a fiatalságomat; nem fogok társat keresni és megházasodni.” De miután kimondják ezt, megbánják, és így gondolkodnak: „Vajon isten valóra váltja a szavaimat? Mi van, ha tényleg szükségem lesz egy társra, vagy meg akarok házasodni? Vajon megbüntet majd isten? Ez így nem lesz jó!” Ettől kezdve depresszióssá és örömtelenné válnak, kerülik az ellenkező nemet, és félnek a büntetéstől. Mit csinálnak? (Tartózkodnak Istentől.) Egy másik típusú ember azt mondja: „Feláldozni magunkat istenért nem könnyű, és nem is egyszerű. Kell, hogy legyen egy tartalék terved; elő kell készítened magadnak egy kiutat, mielőtt feláldozod magad istenért. Különben, amikor kifogysz az erőforrásokból, isten nem fog gondoskodni rólad! Az, hogy feláldozod magad istenért, a te dolgod; az, hogy isten szuverén mindenek felett, egy másik dolog. Isten szuverén mindenek felett – és vajon gondoskodik egy olyan kis emberről, mint te? Isten csak a nagy dolgokról gondoskodik; ezekkel az apróságokkal nem foglalkozik. Ezért meg kell tervezned és elő kell készítened a kiutadat; ha istennek később már nem kellesz, és elküld téged, nem fog irgalmazni neked.” Miféle gondolkodásmód ez? (Tartózkodás Istentől.) Az emberek rendkívül számítóak. Néhányan, miután vezetővé válnak, fizetnek némi árat, és valóban hoznak némi áldozatot, de a rossz emberi mivoltuk, a gyalázatos és antikrisztusi beállítottságuk miatt jelentős veszteségeket okoznak Isten házának. Ennek eredményeként elküldik őket. Ezt követően megtanulnak viselkedni és meghúzzák magukat, nem bíznak meg senkiben, mondván: „Régebben mindig megbíztam az emberekben, így mindenki tudta, hogy mi történik velem valójában, de aztán valaki feljelentett isten házában, és elküldtek. Ezért most meg kell tanulnom elzárkózni, rejtőzködni, védekezni és megóvni magam. Körültekintőnek kell lennem abban, hogy kiben bízok meg, és még istenben sem szabad megbíznom. Már nem hiszem, hogy isten az igazság, vagy hogy ő hűséges. Még kevésbé bízom a testvérekben. Senki sem méltó a bizalmamra, még a családtagjaim és a rokonaim sem, nemhogy azok, akik az igazságra törekednek.” Mit tesznek ők? (Tartózkodnak.) Amikor az antikrisztusok metszést, kudarcot, bukásokat tapasztalnak és azt, hogy felfedik őket, levonják a következtetést, és azt mondják: „Sose legyen szándékodban ártani másoknak, de mindig óvakodj attól, hogy más árthasson neked.” A valóságban elég sokat ártottak már másoknak, végül pedig álcázzák magukat, és ezzel a téveszmével állnak elő. Ha valaki sok éven át hisz Istenben, és átél számos kudarcot és visszalépést, valamint megtapasztalja Isten kinyilatkoztatását és metszését, akkor normális körülmények között ezekből a kudarcokból tanulva el kellene gondolkodnia magán, és meg kellene ismernie önmagát, keresnie kellene az igazságot a problémák megoldása érdekében, és meg kellene találnia Isten szavaiban a kudarcainak és a botlásainak az okait, valamint a gyakorlás követendő útját. Az antikrisztusok azonban nem ezt teszik. Többszöri botlás és kudarc után tovább romlik a viselkedésük: egyre több és súlyosabb kételyük lesz Istennel kapcsolatban, egyre intenzívebben vizsgálják Istent, egyre mélyebbé válik az Istennel szembeni gyanakvásuk, a szívükben pedig teljes mértékben tartózkodni fognak Istentől. A tartózkodásukat leginkább a panaszkodás, a düh, a dacosság és a felháborodás jellemzi, sőt, fokozatosan kialakul bennük az Istennel szembeni tagadás, ítélkezés és kárhoztatás is. Vajon nem kerülnek ezzel egyre nagyobb veszélybe? (De igen.)

Az antikrisztusok Istenhez, az Isten által elrendezett környezetekhez, emberekhez, eseményekhez és dolgokhoz, valamint az ő Isten általi felfedésükhöz, megfegyelmezésükhöz és az ezekhez hasonló dolgokhoz való hozzáállása alapján ítélve felfedezhető-e bennük a legcsekélyebb szándék az igazság keresésére? Felfedezhető-e bennük a legcsekélyebb szándék arra, hogy alávessék magukat Istennek? Felfedezhető-e bennük a legkisebb hit abban, hogy mindez nem véletlen, hanem Isten szuverenitása alatt áll? Rendelkeznek-e ezzel a megértéssel vagy tudatossággal? Nyilvánvalóan nem. Kijelenthető, hogy a tartózkodásuk gyökere az Isten iránti kétségeikből ered. Az is kijelenthető, hogy az Istennel szembeni gyanakvásuk gyökere szintén az Isten iránti kétségeikből ered. Az Istennel kapcsolatos vizsgálódásuk eredménye, hogy gyanakvóbbá és ugyanakkor tartózkodóbbá is válnak Istennel szemben. Az antikrisztusok gondolkodásmódjából eredő különböző gondolatok és nézőpontok, valamint az e gondolatok és nézőpontok uralma alatt kialakuló különböző megközelítések és viselkedések alapján ítélve ezek az emberek egész egyszerűen észszerűtlenek. Nem képesek megérteni az igazságot, nem képesek valódi hitet kialakítani Isten iránt, nem képesek teljesen elhinni és elismerni Isten létezését, hogy Isten szuverén minden teremtett dolog felett, hogy Ő szuverén mindenek felett. Mindez az elvetemült beállítottságlényegükből fakad.

2020. december 19.