Ötödik exkurzus: Az antikrisztusok jellemének és beállítottság-lényegének összefoglalása (Második rész) Második szakasz
III. Az antikrisztusok beállítottságlényege
A mai beszélgetés fő célja továbbra is az, hogy összefoglaljuk az antikrisztusok beállítottságlényegét. Az imént megbeszélt hat romlott emberi beállítottság közül melyik hárommal lehet pontosabban jellemezni az antikrisztusi beállítottságlényeggel rendelkező embereket? (Az igazságtól való idegenkedés, az ádázság és az elvetemültség beállítottságával.) Mivel leszűkítettük a kört erre a háromra, az első három nem lesz témája ennek a beszélgetésnek. Akkor az antikrisztusi beállítottságlényeggel rendelkező emberek vajon nélkülözik a hajthatatlanság, az arrogancia és a csalárdság romlott beállítottságait? (Nem.) Miért nem használjuk akkor az első hármat az antikrisztusok beállítottságlényegének jellemzésére? (Mert a hétköznapi romlott emberek is rendelkeznek az első három beállítottsággal, és azok nem tükrözik az ember lényegét.) Ez egy nagyon pontos összefoglalás. A beállítottságlényeget illetően az első három romlott beállítottság viszonylag enyhébb jellegű, míg az utóbbi három az, amely valóban összefoglalja az antikrisztusok beállítottságlényegét: az igazságtól való idegenkedés, az ádázság és az elvetemültség. Ezzel a három romlott beállítottsággal pontosabban jellemezhető az antikrisztusok beállítottságlényege. Bár az első hármat nem használjuk az antikrisztusok lényegének jellemzésére, mindhárom romlott tulajdonság jelen van az antikrisztusokban is, méghozzá súlyosabb mértékben, mint az átlagemberekben. Az igazságtól való idegenkedés, az ádázság és az elvetemültség mind felhasználható az antikrisztusok hajthatatlanságának összegzésére és jellemzésére, valamint a hajthatatlanságuk mértékének leírására. Az utóbbi három beállítottság továbbá hasonlóképpen használható az arroganciájuk és a csalárdságuk összegzésére és jellemzésére is. Nyilvánvaló, hogy az antikrisztusok beállítottságlényegének fő jellemzői az igazságtól való idegenkedés, az ádázság és az elvetemültség.
A. Elvetemültség
E három romlott beállítottság – az igazságtól való idegenkedés, az ádázság és az elvetemültség – közül az elvetemültség az, amelyik a leginkább összegzi a beállítottságot egy antikrisztus beállítottságlényegén belül, és ez a leggyakoribb beállítottság az antikrisztusok beállítottságlényegében. Miért az elvetemültséget használják az antikrisztusi beállítottságlényeg leírására? Ha azt mondják, hogy az antikrisztusok meglehetősen elvetemültek, akkor a gondolataik alapján ítélve vajon mit gondolnak, mondanak és tesznek nap mint nap, ami azt bizonyítja, hogy elvetemült lényegű emberek? Vajon nem kellene elgondolkodni ezen a kérdésen? (De igen.) Akkor az elemzésünket és a megfigyelésünket azzal kell kezdenünk, hogy megnézzük, miként gondolkodnak, hogyan beszélnek, milyen a modoruk, miként viselkednek és viszonyulnak a világhoz, mert így tudjuk megítélni, hogy valóban jelen van-e az elvetemültség lényege ezekben az emberekben. Először nézzük meg, min gondolkodnak az antikrisztusok nap mint nap. Néhány ember így gondolkodik: „Ebben a csoportban nem engem tartanak a legrátermettebbnek, és nem is én rendelkezem a legnagyobb tehetséggel. Hogyan lehetnék akkor népszerűbb, hogyan nyerhetném el mindenki tiszteletét, hogyan szerezhetnék dicsőséget az őseimnek, és hogyan kaphatnék glóriát a fejem fölé? Hogyan győzhetnék meg másokat, és hogyan érhetném el, hogy figyeljenek rám és csodáljanak engem? Úgy tűnik, hogy a státusz jó dolog. Egyes emberek tényleg tekintélyt parancsolóan beszélnek, és amikor másoknak problémáik vannak, hozzájuk fordulnak – hozzám miért nem fordul senki? Engem miért nem vesz észre senki? Van eszem, vannak ötleteim, módszeresen járok el, és tudom alkalmazni az ítélőképességemet a különböző ügyekben – miért nem figyel rám senki, és miért nem tartanak nagyra? Mikor fogok kiemelkedni a többiek közül? Mikor fog mindenki hozzám fordulni segítségért, és mikor fognak támogatni engem?” Mire gondolnak ezek az emberek? Pozitív vagy negatív dolgokon gondolkodnak? (Negatív dolgokon.) Amikor egyesek azt látják, hogy mások jó kapcsolatban vannak egymással, akkor azt gondolják: „Miért olyan jó az ő kapcsolatuk? Meg kell találnom a módját, hogy viszályt szítsak közöttük, és megkeserítsem a kapcsolatukat; így nem leszek elszigetelve, és lesz társaságom.” Mit csinálnak ezek az emberek? Bármilyen módszert is alkalmaznak, mindig az a céljuk, hogy viszályt szítsanak. Ha látnak valakit, aki lelkesedéssel és odaadással végzi a kötelességét, és bármit is tesz, megvilágítást kap a kötelességének végzése közben, akkor féltékenyek lesznek, és azon kezdenek el gondolkodni, hogyan akadályozhatnák őt, hogyan hűthetnék le a lelkesedését, és hogyan érhetnék el, hogy negatívan érezze magát. Ezek a gondolatok – akár cselekedet követi őket, akár nem – mind negatívak. Vannak olyanok is, akik azt gondolják: „Milyennek lát engem az újonnan megválasztott vezető? Közel kell kerülnöm ehhez a vezetőhöz. Mivel a kapcsolatunk nem túl jó, és nem állunk túl közel egymáshoz, vajon hogyan tudnék a kegyeibe férkőzni? Van egy kis pénzem, úgyhogy kiderítem, mire van szüksége, és megveszem neki. Ha azonban számítógépre van szüksége, annyi pénzt nem vagyok hajlandó kiadni; ha valamikor a jövőben leváltják a vezetői pozíciójából, akkor nem válna kidobott pénzzé? Ha viszont kesztyűre vagy ruhára van szüksége, azt megengedhetem magamnak, az ilyen kiadás megéri. A pénzt a megfelelő dolgokra kell költeni, és nem szabad elpazarolni. Emellett nem csak üres szavakkal, hanem valódi tettekkel is kell hízelegnem és kedveskednem a vezetőnek – figyelnem kell arra, hogy mit szeret ez a vezető. Ezenkívül étkezéskor mindennap segíteni fogok kitálalni a vezető ételét, és el fogom mosogatni az edényeit, amikor befejezte az evést. Ha a vezető kritizál valakit, csatlakozom hozzá és helyeselek; ha dicsér valakit, akkor egyből ajánlani fogom az illetőt, és méltatni fogom az erényeit.” Mi jár a fejében ezeknek az embereknek? (A vezető kedvében akarnak járni és hízelegnek neki.) Vannak olyanok is, akik, miközben Isten házában dolgoznak, így gondolkodnak: „Mások keményen és becsületesen dolgoznak; nekem okosnak kell lennem, nem lehetek ostoba, és nem dolgozhatok túl keményen. Ha isten házának a későbbiekben már nem lesz szüksége rám, nem lenne-e hiábavaló ez az erőfeszítés? Nem veszne-e kárba akkor a kemény munkám? Ha viszont egyáltalán nem dolgozom, akkor el leszek küldve isten házából. Mit tegyek? Amikor a vezető jelen van, akkor a lehető legkeményebben dolgozom, megizzadok, hadd lássa; amikor nincs itt, elmegyek mosdóba, iszom egy pohár vizet, sétálok egyet, vagy keresek egy sarkot, ahol pihenhetek. Ha mások három lapátnyit ásnak, én fél lapátnyit; ha mások háromszor vagy ötször fordulnak cipekedés közben, én csak egyszer teszem meg. Pihenek és lazítok, amikor csak tudok. Nem kell annyira buzgónak lennem; ha megbetegszem vagy kimerülök a kemény munkától, ki fog engem sajnálni? Ki fog gondoskodni rólam a betegségemben? A vezető? Vagy isten? Isten felelősséget vállal ezekért a dolgokért? Ezért, amikor dolgozom, ki kell találnom, hogy hol tudok a legszembetűnőbb módon dolgozni. Amikor pedig lazsálni akarok, ki kell találnom, hogy hol a legkevésbé valószínű, hogy felfedeznek, hogy feltűnést keltek.” Mi jár a fejében ezeknek az embereknek? (A lazsálás és a ravaszkodás.)
1. Mit tesznek az antikrisztusok az emberek irányában
Milyen jelleműek azok az emberek, akik fejében egész nap elvetemült gondolatok járnak? Az ilyen személyek alattomosak, és kevés bennük a tisztesség. A beállítottságuk alapján ítélve minek nevezhető ez? (Elvetemültségnek.) Van-e bármi tisztességes azoknak a dolgoknak a természetében, amik a fejükben járnak? Van-e bármi, ami nemesnek, nyíltnak és őszintének hangzik? Van bennük bármi jó? (Nincs semmi.) Összefoglalva tehát az első dolog, ami megnyilvánul az antikrisztusi lényeggel rendelkező emberek romlott beállítottságában, az, hogy egész nap csak gonoszságon törik a fejüket. Függetlenül attól, hogy nagyobb vagy kisebb problémával állnak szemben, a gondolataikat átitatja a gonoszság. Konkrétan bizonyos dolgokat tesznek az emberek felé, Isten felé pedig más megnyilvánulásokat és gyakorlatokat tanúsítanak. Tehát, milyen dolgokat tesznek az emberek felé? Milyen gyakorlatokat dolgoznak ki a gondolataikban? Látjátok az imént felsorolt példákon keresztül, hogyan ármánykodik folyamatosan mások ellen az ilyen típusú ember? Folyamatosan ármánykodnak, és bárki, akivel kapcsolatban állnak vagy érintkeznek, a cselszövésük tárgyává válik. Másodszor, bár néha nem beszélnek, amikor cselekszenek, a tetteik módja, módszere és forrása nem őszinte, és nem gyakorolják az igazságot – ez csak a látszat. Mi ennek a természete, és mi ez a gyakorlat? Ez csalás és színlelés, valamint mások kísértése. Mivel képesek színlelni és becsapni az embereket, vajon arra is képesek, hogy magukhoz édesgessenek és félrevezessenek másokat? (Igen, képesek rá.) Ráadásul az ilyen emberek állandó harcot folytatnak másokkal a státuszért, a hírnévért, a tekintélyért és a saját érdekeikért. Harcolnak a hírnévért, azért, hogy kié a döntés joga, hogy kinek van több ötlete, hogy kinek a véleménye bölcsebb és észszerűbb, hogy ki kap több elismerést másoktól, és hogy ki tud több előnyre szert tenni – ezért versengenek. Még státusz nélkül is így ármánykodnak az emberek ellen, mit tesznek hát akkor, ha van státuszuk? Akkor folyamatosan gyötrik az uralmuk alatt álló embereket; magukhoz vonzzák és megnyerik maguknak azokat, akik nem szeretik az igazságot, és támadják, kizárják azokat, akik képesek elfogadni az igazságot. Céljuk, hogy mindenki rájuk hallgasson és nekik engedelmeskedjen; folyamatosan klikkeket alakítanak ki, és viszályt szítanak a csoportokban, végül pedig mindenkit magukhoz láncolnak. Mindez része annak, hogy másokat gyötörnek. Az antikrisztusok egész nap gonosz dolgokon gondolkodnak, és minden beállítottság, amit feltárnak, gonosz. Pontos tehát azt mondani, hogy az ilyen emberek beállítottsága elvetemült? (Igen, pontos.) Egy olyan csoportban, ahol mindenki tisztában van a helyével, a saját feladatára összpontosít, és azt teszi, amit tennie kell, amint megjelenik egy antikrisztus, belülről kezdi el szítani a viszályt, rosszakat mond az egyik emberről a másik előtt, és fordítva, hogy ellenségeskedést váltson ki közöttük. Hát nem ez az eredménye a viszályszításnak? Milyen megnyilvánulásai vannak tehát az antikrisztusok ármánykodásainak? Például, amikor választás van a gyülekezetben, az ambíciók nélküli hétköznapi emberek így gondolkodhatnak: „Bárkit is választanak meg, én alávetem magam; támogatni fogom azt, akinek Isten megengedi, hogy vezető legyen, és nem fogok kellemetlenséget vagy bajt okozni.” Az ártó szándékú emberek viszont nem így gondolkodnak. Ha látják, hogy nincs esélyük megnyerni a választást, számolgatni kezdenek a szívükben: „Vennem kell mindenkinek valami jót. Mi hiányzik mostanában a gyülekezetből? Veszek egy légtisztítót, és elhelyezem a gyülekezeti térben, így amikor az emberek beszívják a friss levegőt, rám fognak gondolni. Így amikor eljön a választás ideje, én leszek az első jelölt, aki eszükbe jut. Tehát nem fogok hiába cselekedni vagy pénzt költeni.” Ezt gondolva gyorsan megveszik a legolcsóbb, de legmutatósabb légtisztítót. Ezenkívül azt is gondolják: „Óvatosnak kell lennem ez idő alatt. Nem szabad rosszat mondanom, és nem szabad olyan dolgokat mondanom, amelyek negatívak és nem építik az embereket; hízelgő szavakat kell mondanom, amikor találkozom valakivel, és gyakran kell dicsérnem másokat úgy, mint például: »Nagyon jól nézel ki! Te tényleg törekszel az igazságra! Bár nem hiszel olyan régóta Istenben, mint én, mégis jobban törekszel az igazságra, mint én. A te emberi mivoltod jó, és a hozzád hasonlóan jó emberi mivolttal rendelkezők megmenthetők – ellentétben velem.« Minden téren alázatosnak kell mutatkoznom, és minden tekintetben dicsérnem kell másokat, mondván, hogy ők jobbak, mint én, hogy azt érezzék, megkapták a kellő tiszteletet.” Hát nem ármánykodás ez? Az antikrisztusok könnyedén tesznek ilyen dolgokat; a hétköznapi emberek nem tudják túlszárnyalni őket ármánykodásban. Hogy is mondják a nem hívő emberek? („Eladtak téged, és még segítesz is nekik megszámolni a pénzt.”) Az antikrisztusok ilyen dolgokat visznek véghez, és a legtöbb ember az árulásuk és az ármánykodásuk célpontja.
Mondjátok meg: elfogadják-e az antikrisztusok, ha megmetszik őket? Beismerik-e, hogy romlott beállítottsággal rendelkeznek? (Nem, nem ismerik be.) Nem vallják be, hogy romlott beállítottsággal rendelkeznek, de miután megmetszik őket, továbbra is úgy tesznek, mintha tisztában lennének önmagukkal. Azt mondják, hogy ők ördögök és Sátánok, akikből hiányzik az emberi mivolt, és akiknek gyenge képességeik vannak; azt is állítják, hogy képtelenek alaposan átgondolni a dolgokat, alkalmatlanok a gyülekezet által rájuk bízott feladatokra, és hogy nem végezték megfelelően a kötelességeiket. Ezt követően az emberek többsége előtt beismerik a romlott beállítottságukat, és elismerik, hogy ördögök, végül pedig azt is mondják, hogy Isten így finomítja és menti meg őket, azt mutatva ezzel az embereknek, hogy képesek elfogadni a metszést, és hogy mennyire alávetik magukat az igazságnak. Azt nem említik, hogy miért kapták a metszést, és hogy milyen kárt és veszteséget okoztak tetteikkel a gyülekezet munkájában. Kerülik ezeket a kérdéseket, és üres szavakat, doktrínákat, szofizmákat és magyarázatokat mondanak, hogy az emberek félreértsék az Isten házától kapott metszést, mintha az érdemtelen és igazságtalan lenne, és mintha valami nagy igazságtalanság érte volna őket. Miután megmetszették őket, a szívükben hajthatatlanok maradnak, és a legkevésbé sem ismerik el a különféle gonosztetteiket. Mit jelentenek akkor azok a szavaik, amelyekkel azt közölték, hogy beismerik a romlott beállítottságukat, hajlandóak elfogadni az igazságot és alávetni magukat a metszésnek? Ezek az ő valódi érzéseik? Egyáltalán nem. Ez mind hazugság, színlelés és ördögi szó, amelyek célja az emberek félrevezetése és magukhoz édesgetése. Mi a céljuk az emberek félrevezetésével? (Az, hogy az emberek imádják és kövessék őket.) Pontosan, az a céljuk, hogy félrevezessék és magukhoz édesgessék az embereket, hogy kövessék őket és hallgassanak rájuk, ezáltal elhitetve mindenkivel, hogy ők igazak és jó szándékúak. Így senki sem lát át rajtuk, és senki sem áll ellen nekik. Ellenkezőleg, az emberek azt hiszik, hogy ők olyanok, akik elfogadják az igazságot, elfogadják a metszést és bűnbánóak. Akkor miért nem ismerik be a gonosztetteiket, és miért nem ismerik el az Isten házában folyó munkában általuk okozott veszteségeket? Miért nem hozzák nyilvánosságra ezeket a dolgokat, hogy beszélgetni lehessen róluk? (Mert ha elmondanák ezeket a dolgokat, az emberek felismernék őket.) Ha az emberek felismernék őket, átlátnának rajtuk, átlátnának az emberi mivoltukon és a beállítottságlényegükön, akkor elfordulnának tőlük. Vajon továbbra is bedőlnének a trükkjeiknek, és hagynák magukat félrevezetni? Vajon továbbra is nagyra becsülnék őket? Vajon továbbra is az egekig magasztalnák őket? Vajon továbbra is imádnák őket? Egyiket sem tennék. Az antikrisztusok úgy tesznek, mintha tisztában lennének önmagukkal, de valójában mindez csak álbölcsesség és önigazolás, hogy félrevezessék az embereket, és hogy az emberek kiálljanak mellettük – ez az igazi hátsó szándékuk. A fontos dolgokat kikerülik, és könnyelműen beszélnek arról, hogy ismerik magukat, és elfogadják a metszést, hogy félrevezessék az embereket, magukhoz édesgessék őket, és hogy az emberek megbecsüljék és imádják őket. Hát nem különösen elvetemült módszer ez? Néhányan tényleg bedőlnek ennek, és miután az antikrisztusok félrevezették őket, azt mondják: „Ez az ember annyira jól beszél – nagyon megérintettek. Többször is elsírtam magam!” Ezek az emberek ekkor nagyra becsülik és imádják őket, de a végén kiderül, hogy antikrisztusok; ez a következménye az antikrisztusok félrevezetésének és annak, hogy magukhoz édesgetik az embereket. Az antikrisztusok félre tudják vezetni az embereket ilyen módon, és bizonyára nincs hiány azokból, akik bedőlnek nekik, és a megtévesztésük áldozatává válnak. Ha valaki képes felismerni az antikrisztusokat ebben a helyzetben, akkor ő olyan ember, aki megérti az igazságot, és képes tisztán látni.
Az antikrisztusok gyakran gyötrik az embereket. Van egy híres mondásuk, amely így szól: „Te kis gazember, mivel nem engedsz nekem, mindössze néhány lépésben rákényszerítelek, hogy térdre borulj és imádj engem – ha nem engedsz nekem, halálsorra foglak küldeni!” Mit akarnak tenni az antikrisztusok? Gyötörni akarják az embereket. Milyen típusú embereket akarnak gyötörni? Ha engedelmeskedsz nekik, hízelegsz nekik, és imádod őket, akkor vajon fognak gyötörni téged? Ha szófogadó és engedelmes vagy velük, ha úgy látják, hogy nem jelentesz számukra fenyegetést, ha könnyen kihasználhatónak, rabszolgának tekinthetnek, akkor nem fognak vesződni azzal, hogy gyötörjenek téged. Ha azonban valami rosszat tesznek, vagy gonosz cselekedeteket követnek el, és találnak valakit, aki felismeri őket, aki leleplezi és felfedi majd őket, letaszítja őket a pozíciójukból, tönkreteszi a hírnevüket és aláássa a cselekedeteiket, akkor azon fognak gondolkodni, hogy hogyan gyötörjék azt a személyt. Az antikrisztusok nem találomra gyötrik az embereket; folyamatosan figyelik és próbára teszik őket, hogy kiderítsék, ki mond rosszat róluk a hátuk mögött, ki nem enged nekik, ki ismeri fel a tetteiket, ki nem figyel rájuk, és ki nem hajlandó törleszkedni hozzájuk. Miután egy ideig figyeltek, és találtak két-három ilyen személyt, elkezdenek ezeknek az embereknek a problémáiról beszélni az összejövetelek során. Bár a szavaik a felszínen korrektnek tűnnek, valójában célzottak és szándékosak, és megvan az okuk. Mi ez az ok? Már alapos vizsgálatot folytattak; ezek a személyek nem engednek nekik, felismerik őket, folyamatosan próbálják leleplezni és felfedni őket, hogy eltávolítsák őket a pozíciójukból. Azért mondják ezeket a dolgokat ezeknek a személyeknek, hogy figyelmeztessék és óvatosságra intsék őket. Ha ezek az emberek meghátrálnak és nem merik folytatni, és minden az antikrisztusok kívánságai szerint alakul, akkor az antikrisztusok figyelmen kívül hagyják őket. Ha azonban ezek az egyének nem változtatnak a viselkedésükön, nem hajlandók törleszkedni hozzájuk, és továbbra is szándékukban áll felfedni őket, jelenteni őket a Fennvalónak és eltávolítani őket a pozíciójukból, akkor ezek a személyek válnak az antikrisztusok következő célpontjaivá. Más megközelítéseket eszelnek ki, erőteljesebb és szigorúbb módszereket alkalmaznak, megpróbálják kitalálni, hogy miként tudnának befolyást gyakorolni rájuk, igyekszenek alkalmat találni arra, hogy gyötörjék őket, és nem állnak le addig, amíg ki nem záratják őket a gyülekezetből. Így gyötrik az antikrisztusok a másként gondolkodókat, és nem nyugszanak, amíg el nem érik a céljukat. Az antikrisztusok könyörtelen módszerekkel gyötrik az embereket. Először találnak egy ürügyet, és megbélyegzik az embereket, majd elkezdik gyötörni őket, és nem hagyják abba, amíg az emberek nem engedelmeskednek és engednek nekik mindenben – addig nem állnak le. Az antikrisztusok folyamatosan viszályt szítanak és klikkeket kreálnak a gyülekezetben azzal a céllal, hogy egy érdekcsoportot hozzanak létre, és átvegyék az irányítást a gyülekezet felett. Hát nem gyakori jelenség ez? Az antikrisztusok klikkeket hoznak létre, viszályt szítanak, növelik a befolyásukat, összeesküvést szőnek azokkal, akik a hasznukra vannak, akik ki tudnak állni értük, akik el tudják tussolni a gonosztetteiket, és akik meg tudják védeni őket a kulcsfontosságú pillanatokban. Ráveszik ezeket az embereket, hogy tegyenek meg nekik dolgokat, sőt, hogy jelentsenek másokról, és hírvivőikként működjenek. Ha rendelkeznek státusszal, ez a csoport a független királyságukká válik. Ha nincs státuszuk, akkor a csoportjukkal erőt képeznek a gyülekezeten belül, megzavarják és felkavarják a gyülekezet normális rendjét, és megzavarják a gyülekezet normális életét és munkáját.
Az antikrisztusok elvetemült lényegének leggyakoribb megnyilvánulása az, hogy különösen jók a színlelésben és a képmutatásban. Bár rendkívül ádáz, alattomos, könyörtelen és arrogáns a beállítottságuk, kifelé nagyon is alázatosnak és jóságosnak mutatják magukat. Hát nem színlelés ez? Ezeknek az embereknek mindennap ilyesmiken jár az eszük: „Hogyan öltözködjek úgy, hogy keresztényibbnek, becsületesebbnek, emelkedettebb szellemiségűnek, felelősségteljesebb teherviselőnek és még inkább vezetőnek tűnjek? Hogyan étkezzek úgy, hogy az emberek eléggé kifinomultnak, előkelőnek, méltóságteljesnek és nemesnek gondoljanak? Milyen testtartással közlekedjek, hogy vezetői és karizmatikus kisugárzásom legyen, hogy ne közönséges, hanem rendkívüli embernek tűnjek? A beszélgetéseim során milyen hangnem, szókincs, tekintet és arckifejezés keltheti azt az érzést az emberekben, hogy előkelő vagyok, a társadalom krémjébe tartozom, vagy hogy magas rangú értelmiségi vagyok? Hogyan érhetem el az öltözékemmel, a stílusommal, a beszédemmel és a viselkedésemmel, hogy az emberek nagyra tartsanak, hogy kitörölhetetlen benyomást tegyek rájuk, és hogy örökre a szívükbe zárjanak? Mit mondjak, hogy elnyerjem és megmelengessem az emberek szívét, és hogy maradandó benyomást keltsek bennük? Többet kell segítenem másokon, és jót kell mondanom róluk, gyakran kell beszélnem isten szavairól, és használnom kell néhány spirituális szakkifejezést az emberek előtt, többet kell olvasnom másoknak isten szavaiból, többet kell imádkoznom értük, halkan kell beszélnem, hogy az emberek odafigyeljenek rám és meghallgassanak, továbbá azt kell éreztetnem velük, hogy szelíd, gondoskodó, szeretetteljes, nagylelkű és megbocsátó vagyok.” Hát nem színlelés ez? Ezek a gondolatok foglalkoztatják az antikrisztusok szívét. Kizárólag a nem hívő világ irányzatai töltik ki a gondolataikat, ami egyértelműen jelzi, hogy a gondolkodásmódjuk és a nézőpontjuk a világtól és a Sátántól való. Vannak, akik titokban úgy öltözködnek, mint egy prostituált vagy könnyűvérű nő; az öltözködésük kifejezetten a gonosz irányzatokat szolgálja, és különösen divatos. Amikor azonban eljönnek a gyülekezetbe, a testvérek között teljesen más öltözéket és viselkedést vesznek fel. Hát nem színlelnek rendkívül ügyesen? (De igen.) Amiről az antikrisztusok a szívükben töprengenek, amit tesznek, a különféle megnyilvánulásaik és az általuk felfedett beállítottságok mind azt mutatják, hogy a beállítottságlényegük elvetemült. Az antikrisztusok nem az igazságon, a pozitív dolgokon, a helyes úton vagy Isten követelményein elmélkednek. A gondolataik, a megközelítéseik, a módszereik és a választott céljaik mind elvetemültek – mind letérnek a helyes útról, és nem egyeztethetők össze az igazsággal. Még szembe is mennek az igazsággal, és általánosságban véve gonoszságnak tekinthetők; ennek a gonoszságnak a természete azonban elvetemült, ezért összefoglalóan elvetemültségként jellemezhetjük őket. Nem gondolkodnak azon, hogy becsületes emberek, tiszták, nyíltak, őszinték és hűségesek legyenek; ehelyett elvetemült módszereken jár az eszük. Vegyünk például egy olyan személyt, aki képes tisztán megnyílni önmagáról, ami egy pozitív dolog és az igazság gyakorlása. Vajon az antikrisztusok tesznek ilyet? (Nem.) Mit tesznek? Folyamatosan színlelnek, és amikor rosszat tesznek, és kezdik elárulni magukat, akkor dühödten takargatják a tettüket, igazolják és védik magukat, és elhallgatják a tényeket – majd végül megmagyarázzák, miért tették. Vajon ezek közül a gyakorlatok közül megfelel bármelyik az igazság gyakorlásának? (Nem.) Vajon összhangban van-e bármelyik az igazság alapelveivel? Még kevésbé.
Az imént az antikrisztusok beállítottságlényegének első aspektusát, az elvetemültséget beszéltük át és boncolgattuk. A gondolataik, a nézőpontjaik, valamint a különböző ügyekben tanúsított reagálási módjuk alapján először azt boncolgattuk, hogy min gondolkodnak egész nap az antikrisztusok, hogy elemezni tudjuk az antikrisztusok elvetemült beállítottságát. Elemeztük az antikrisztusok különféle cselekedeteinek természetét is azok alapján, amit gondolnak. Néhány példát is hoztunk, hogy boncolgassuk az eseteken keresztül feltáruló beállítottságlényegüket. A példákban azok között, akik ilyen viselkedést tanúsítanak és ilyen beállítottságokat tárnak fel, láttatok bárkit is, aki viszonylag jó emberi mivolttal rendelkezik? Az ilyen dolgokat feltáró és ilyen megnyilvánulásokat tanúsító emberek jellemében megtalálható-e a becsületesség, a kedvesség, az egyszerűség, az őszinteség, az egyenesség és így tovább? (Nem.) Egyértelműen hiányoznak belőlük ezek a tulajdonságok. Épp ellenkezőleg, a jellemük alattomos, könyörtelen, hajlamos a megrögzött hazudozásra, önző, aljas, és hiányzik belőle a becsületérzet. Ezek a jellemvonásaik teljesen nyilvánvalóak. Pontos megállapítás, hogy akiknek egész nap elvetemült gondolatokon jár az eszük, és akik képesek különféle elvetemült tetteket véghez vinni, azok mind nagyon rossz jellemmel rendelkeznek. Mennyire rossz a jellemük? Hiányzik belőle a lelkiismeret, a tisztesség és különösen a normális racionalitás. Tekinthetjük-e embernek azokat, akik nélkülözik ezeket a dolgokat? Egyértelműen kijelenthető, hogy azok, akikből hiányoznak ezek a dolgok, nem emberek; csupán emberi külsőt viselnek. Néhányan talán megkérdezik: „Nem olyanok, mint a báránybőrbe bújt farkas?” Ez csupán egy metafora. Mik is azok a báránybőrbe bújt farkasok? Ők lényegében farkasok. Van-e lényegi különbség a farkasok és az ördögök vagy antikrisztusok között? A farkasok levadásszák és megeszik a marhákat és a juhokat, de nem mohóságból, hanem azért, mert ez az Isten által elrendelt természetük. Van azonban egy dolog, amivel a farkasok rendelkeznek, az antikrisztusok viszont nem. Ha valaki örökbe fogad és felnevel egy farkast, vagy megmenti az életét, a farkas soha nem fogja bántani őt, és hálás lesz érte. Az antikrisztusok ezzel szemben élvezik Isten kegyelmét és vezetését, Isten szavainak ellátását, mégis mindenben Isten ellen ármánykodnak, és mindig szemben állnak és ellenségesek Vele. Nem képesek alávetni magukat semminek, amit Isten tesz; nem képesek kimondani rá az „áment” – ellenkezni akarnak vele. Helyes-e azt mondani, hogy az antikrisztusok báránybőrbe bújt farkasok? Pontos-e ez a metafora? (Nem, nem az.) A vallásban korábban bárkit, akit antikrisztusnak vagy gonosz embernek neveztek, báránybőrbe bújt farkasnak tartottak. Ez csak egy emberek által használt metafora volt, amikor még nem értették az igazságot, az emberi mivolt lényegét és a különböző egyének beállítottságát. Amikor azonban ilyen mélységben beszélgetünk az igazságról, akkor ennek a metaforának a használata kevésbé lesz helytálló. Az ördögök ördögök, az antikrisztusok pedig az ördögökkel egyenértékűek, és nem méltóak arra, hogy összehasonlítsák őket bármely, Isten által teremtett élőlénnyel. Ellenállt-e Istennek, vagy fellázadt-e Isten ellen valaha bármely, Isten által teremtett lény, legyen az farkas vagy más ragadozó? Tiltakoznak-e Isten ellen, vagy szembeszállnak-e Vele? Ítélkeznek-e Isten szavai felett, illetve elítélik-e vagy támadják-e őket? Nem tesznek ilyet; csak az Isten által meghatározott ösztöneikkel és életkörülményeikkel összhangban élnek. Olyanok, amilyennek Isten teremtette őket – mindenféle színlelés nélkül. Az antikrisztusok viszont mások: a Sátán természetével rendelkeznek, és ahhoz értenek a leginkább, hogy a pozitív dolgok és az igazság ellen cselekedjenek. Pont olyanok, mint a nagy vörös sárkány: ahhoz értenek a leginkább, hogy a cselekedeteikkel ellenálljanak Istennek.