Negyedik exkurzus: Az antikrisztusok jellemének és beállítottság-lényegének összefoglalása (Első rész) Ötödik szakasz

E. Rátapadnak az erősekre, a gyengéket pedig elnyomják

Az antikrisztusok emberi mivolta olyasmivel is rendelkezik, ami egyszerre undorító és utálatos – vagyis rátapadnak az erősekre, a gyengéket pedig elnyomják. Ha vannak bizonyos hírességek, illetve hatalommal vagy státusszal rendelkező emberek a gyülekezetben vagy a világban, bárkik is legyenek ők, az antikrisztusok szívük mélyén végtelen irigységet és csodálatot táplálnak irántuk, sőt, még be is hízelgik magukat nekik. Ha hisznek a kereszténységben, azt állítják, hogy bizonyos politikai vezetők hívők, és ha elfogadják Isten utolsó napokban végzett munkájának ezt a szakaszát, akkor azt állítják, hogy bizonyos kiváló felekezetek lelkészei is elfogadták azt. Bármit is tesznek, mindig hatásos címet adnak neki, mindig tisztelik a hírességeket, és utánozzák őket, és csak akkor érzik magukat elégedettnek, ha legalább egy hírességre vagy egy státusszal rendelkező emberre sikerült rátapadniuk. Amikor státusszal rendelkező emberekről van szó, függetlenül attól, hogy jók vagy rosszak, az antikrisztusok fáradhatatlanul a kegyeikbe férkőznek, törleszkednek és hízelegnek nekik. Még arra is hajlandóak, hogy teát szolgáljanak fel, és kivigyék nekik az éjjeliedényt. Másrészt, amikor státusz nélküliekkel van dolguk, függetlenül attól, hogy mennyire egyenesek, becsületesek és kedvesek ezek az emberek, az antikrisztusok megfélemlítik és eltapossák őket, amikor csak lehet. Gyakran dicsekednek azzal, hogy ez meg ez ügyvezető igazgató a társadalomban, hogy milyen gazdag az apja ennek meg ennek, hogy mennyi pénze van ennek meg ennek, és hogy milyen hatalmas családja vagy cége van ennek meg ennek, hangsúlyozva ezzel a társadalomban betöltött kiemelkedő szerepüket. Ami a gyülekezetbeli hamis vezetőket és antikrisztusokat illeti, bármilyen gonosz tetteket követnek is el, az antikrisztusok soha nem jelentik, nem leplezik le, illetve nem ismerik fel őket. Ehelyett szorosan követik őket, és megtesznek bármit, amit csak mondanak nekik. Annak a vezetőnek a követőivé, gyalogosaivá és rabszolgáivá válnak, akit követnek. Ha hatalommal, befolyással, vagyonnal és státusszal rendelkezőkkel van dolguk, különösen szolgalelkűnek, alázatosnak és alkalmatlannak mutatkoznak. Rendkívül engedelmesek és alávetik magukat, bólogatnak és mindent betartanak, amit ezek az emberek mondanak. Ha azonban státusz nélküli, hétköznapi emberekkel van dolguk, akkor másképp viselkednek, tiszteletet parancsolóan beszélnek, hogy föléjük kerekedjenek, felsőbbrendűnek akarnak tűnni, mintha verhetetlenek lennének, mintha erősebbek és előkelőbbek lennének bárki másnál, így nehéz felismerni bennük bármilyen problémát, hibát vagy gyengeséget. Miféle jellem ez? Nem függ-e össze valamennyire azzal, hogy alattomosak, könyörtelenek és szégyenérzet nélküliek? (De igen.) Rátapadnak az erősekre, a gyengéket pedig elnyomják – nem ez vajon az antikrisztusok emberi mivoltának rút és gonosz oldala? Szerintetek az ilyen emberi mivolttal rendelkező emberek egyenesek? (Nem.) Vajon igazak-e azok a dolgok, amelyeket a státusszal rendelkezőknek és erőseknek mondanak? Igazak-e azok a dolgok, amelyeket a gyengéknek mondanak? (Egyik sem igaz.) Ez a tétel tehát némileg kapcsolódik a megrögzött hazudozáshoz. Ebből a tételből ítélve az antikrisztusok jelleme rendkívül visszataszító, és két teljesen különböző arcuk van. Az ilyen embernek a beceneve az, hogy „kaméleon”. Soha nem bánik az emberekkel az igazságalapelvek, az emberi mivolt, illetve aszerint, hogy ezek az emberek törekednek-e az igazságra Isten házában. Ehelyett pusztán a státuszuk és a befolyásuk alapján bánik velük különbözőképpen. Ha olyanokkal van dolga, akik státusszal és képességekkel rendelkeznek, mindent megtesz, hogy a kegyeikbe férkőzzék, hízelegjen nekik, és közel kerüljön hozzájuk. Még ha meg is verik vagy szidják is őt ezek az emberek, azt is hajlandó bármiféle panasz nélkül tűrni. Sőt, folyamatosan beismeri saját haszontalanságát, és szolgalelkűvé válik, holott az, amit valójában legbelül gondol, teljesen eltér a külső viselkedésétől. Ha olyasvalaki beszél, aki státusszal és tekintéllyel rendelkezik, még ha az a Sátán téveszméje és eretneksége is, amelynek semmi köze az igazsághoz, akkor is meghallgatja, egyetértően bólogat, és látszólag elfogadja. Másrészt, ha valakinek nincsenek képességei vagy státusza, bármennyire helyesek is a szavai, az antikrisztusok figyelmen kívül hagyják és lenézik őt. Még ha összhangban is van az alapelvekkel és az igazsággal az, amit mond, akkor sem hallgatják meg, hanem inkább megcáfolják, kigúnyolják és nevetségessé teszik őt. Ez egy másik jellegzetesség, amely az antikrisztusok jellemében megtalálható. Magaviseletük módjából és alapelveiből, valamint a világhoz való viszonyulásukból ítélve ezek az emberek egyértelműen álhívőkként jellemezhetők. Jellemük megnyilvánulásai alantasak, hitványak és közönségesek.

Az, hogy rátapadnak az erősekre, a gyengéket pedig elnyomják, az antikrisztusokhoz hasonló emberek társas érintkezésének tipikus módszere. Élénk beszélgetésekbe bocsátkoznak és hízelegnek a nem hívőknek, amikor azonban megfordulnak, és meglátják a testvéreket, nincs semmi mondanivalójuk, és nincs közös nyelvük. Ezek antikrisztusok. Amikor az Istenbe vetett hittel, a kötelességek végzésével, az életbe való belépéssel vagy beállítottságbeli változásokkal kapcsolatos kérdésekről beszélgetnek, nincs semmi mondanivalójuk, és nem is érdekli őket. Amikor azonban a nem hívőkről beszélnek, különösen a vagyonnal és befolyással rendelkezőkről, a politikai szereplőkről, a társadalmi elitről, a híres énekesekről és filmsztárokról, a társadalmi irányzatokról, valamint az étkezéssel és szórakozással kapcsolatos kérdésekről, rendkívül beszédessé válnak, és nem lehet őket leállítani. Úgy tűnik, hogy különösen vágynak egy ilyen életre és társadalmi státuszra. Bár az ilyen emberek hisznek Istenben, ez csak a saját nehézségeik, rejtett szándékaik és céljaik miatt van így. Kizárólag az áldásokért hisznek Istenben, és miután már hisznek Istenben, azután sem tudják elengedni az ilyen dolgokat. Ezért nagy lelkesedéssel beszélnek az étkezéssel és szórakozással kapcsolatos kérdésekről. Amikor a testvérekkel beszélgetnek, más a helyzet. Szívük és lelkük mélyéről lenézik azokat, akik hisznek Istenben, akik törekednek az igazságra, és akik becsületesek és egyenesek. Megkülönböztetik és megvetik az ilyen embereket. Amikor az antikrisztusok vezetőket látnak a gyülekezetben, azt gondolják: „Nem néznek ki vezetőknek; egyáltalán nem hasonlítanak a tisztségviselőkhöz. Sokkal alábbvalóbbak, mint a világi tisztségviselők, egyáltalán nincs modoruk és stílusuk!” Ha megtudják, hogy bizonyos vezetők nem magasan képzettek, akkor a szívük mélyén hátrányos megkülönböztetést alkalmaznak velük szemben. Mit gondoltok, mit éreznek, amikor meglátnak Engem? Első pillantásra azt gondolják: „Krisztus, a megtestesült isten, egy senki, akinek nincs felsőfokú végzettsége, aki nem túl magas, akinek a megjelenése nem lenyűgöző, akinek nincs modora, és aki egyszerűen öltözködik. Mindenki azt mondja, hogy nála van az igazság; ez az egyetlen dolog, amire érdemes odafigyelni, semmi más lenyűgöző nincs benne. Nézd csak, mit viselnek a társadalomban az erős emberek! A te ruhád és cipőd milyen márkájú? Milyen a frizurád? Híres szalonban vágattad le a hajad? Mennyibe került egy hajvágás?” Azt mondom: „Egy fillért sem költök hajvágásra, Magam vágom le otthon.” Azt kérdezik: „Szoktál szépségkezelésre járni? Szállodában szállsz meg? Hány csillagosban? Voltál már luxushajóúton?” Azt mondom: „Nem tudok ezekről a dolgokról.” Azt mondják: „Akkor tényleg eléggé tudatlan vagy. Nemes identitásod és státuszod mellett hogyhogy nincs ismereted, illetve megértésed a világ eme fényűző és előkelő dolgairól? A te körülményeiddel meg kellene egy kicsit tapasztalnod azt. Legalább egy előkelő szépségszalonba el kell menned, ötcsillagos szállodában kell megszállnod, és el kell menned egy luxushajóútra. Az a legkevesebb, hogy első osztályon kellene utaznod a repülőgépen.” Amikor meglátnak Engem, nem sokat gondolnak Rólam, egyvalamit azonban el kell ismerniük, éspedig: „Soha nem hallottam még olyan dolgokat, amiket te mondtál az összejövetelek során: meg kell hallgatnom, amit mondasz.” De az összejövetelek után többé már nem ismernek fel Engem. Akárcsak a farkas: miután megetetted, megfordul és megharap. Ilyen a farkas természete. Amikor az antikrisztusok meglátják a hétköznapi, pénz és befolyás nélküli testvéreket, akik egyszerűen csak szeretik az igazságot, és képesek törekedni arra, és akik szívesen végzik a kötelességüket, megvetik és kirekesztik őket. Amikor Krisztusra néznek és egy hétköznapi embert látnak, olyasvalakit, aki minden szempontból, kinézetében, megjelenésében és viselkedésében is egy egyszerű és hétköznapi ember, meg tudják-e azonnal változtatni belső beállítottságukat és nézőpontjukat? (Nem, nem tudják.) A dolgokhoz való hozzáállásuk a jellemükön alapul. Mivel nincs normális emberi mivoltuk, a Krisztushoz való viszonyulásuk kétségtelenül ugyanolyan, mint egy hétköznapi emberhez való viszonyulásuk. A legcsekélyebb tisztelet sincs bennük; ezt a lényegük és a jellemük határozza meg. Egy antikrisztus emberi mivolta ezen aspektusának megnyilvánulása ugyanolyan undorító és visszataszító, mint más aspektusai.

Egy antikrisztus jellemének különböző tulajdonságai, amelyekről az imént beszélgettünk, külön-külön is megmutathatják jellemének jóságát vagy rosszaságát, felsőbbrendűségét vagy alsóbbrendűségét. Vajon aki megrögzötten hazudozik, annak a jelleme felsőbbrendű vagy alsóbbrendű? (Alsóbbrendű.) Aki önző és aljas, annak jó vagy rossz az emberi mivolta? (Rossz.) Aki szégyenérzet nélküli, annak jó vagy rossz az emberi mivolta? (Rossz.) Aki alattomos és könyörtelen, annak felsőbbrendű vagy alsóbbrendű a jelleme? (Alsóbbrendű.) Milyen a jelleme annak, aki csak azt tudja, hogyan kell rátapadni az erősekre, a gyengéket pedig elnyomni, aki csak ilyen alapelvekhez tartja magát? (Visszataszító.) Az ilyen emberek a végletekig visszataszítóak, nem csak hogy normális emberi mivolttal nem rendelkeznek, hanem pontosan azt is mondhatnánk, hogy nem is emberek – söpredékek, ördögök. Akinek a legcsekélyebb lelkiismerete és józan esze sincs, az ördög, nem pedig ember

F. A normális embereknél jobban vágynak az anyagi dolgokra

Van egy másik megnyilvánulás is az antikrisztusok emberi mivoltában. A normális embereknél jobban vágynak az anyagi dolgokra. Vagyis az anyagi dolgok iránti vágyuk és igényük különösen nagy – határtalan. Tele vannak extravagáns életmódra való törekvéssel, és telhetetlenül mohók. Lehet, hogy egyesek azt mondják: „Az antikrisztusok többségének nincs ilyen megnyilvánulása.” Az, hogy nincs, nem jelenti azt, hogy nincs benne az emberi mivoltukban. Ha az ilyen emberek státuszra tesznek szert, milyen alapelvek szerint étkeznek, hogyan öltözködnek és hogyan néznek ki? Mihelyt státuszuk van, a saját útjukat kell járniuk, lehetőségekre lelnek, vannak bizonyos feltételeik, és az életük másképp alakul. Különcködni kezdenek abban, hogy mit esznek, a hivalkodásra és a luxusra fektetve a hangsúlyt. Ragaszkodnak ahhoz, hogy márkás cuccokat viseljenek és használjanak, az otthonnak, amelyben laknak, és az autónak, amelyet vezetnek, előkelőnek és fényűzőnek kell lennie. Még ha haszongépjárművet vásárolnak, azt is luxus tartozékokkal kell felszerelniük. Lehet, hogy egyesek azt kérdezik: „Ha nincs pénzük, akkor miért fektetnek ekkora hangsúlyt ezekre a dolgokra?” Csak az, hogy nincs pénzük, nem jelenti azt, hogy nem törekednek ilyen dolgokra, illetve, hogy nincs meg ez a vágy az emberi mivoltukban. Ezért, amint az antikrisztusok megkaparintják az Isten házában lévő adományokat, könnyelműen elherdálják azokat. Mindent meg akarnak venni, mindent élvezni akarnak, a szégyentelenségig és olyan mértékben, amit nehéz kordában tartani. Aranyozott csészében felszolgált kiváló minőségű teát kell inniuk, étkezéseiknek pazar lakomáknak kell lenniük, ragaszkodnak ahhoz, hogy különleges minőségű ginszenget fogyasszanak, és mindig csak legújabb modellű világmárkás számítógépet és telefont használnak. Több ezer jüanba kerülő szemüveget viselnek, több százat költenek fodrászra, és ezret vagy még többet masszázsra és szaunára. Egyszóval, megkövetelik, hogy minden csúcsminőségű és márkás legyen, és élvezni akarják mindazt, amit a hírességek és az erős emberek élveznek. Mihelyt az antikrisztusok státuszhoz jutnak, mindezek a csúnya dolgok nyilvánvalóvá válnak. Összejövetelekkor elégtelennek találják azt, ha csak három-öt ember hallgatja a prédikációjukat, és ragaszkodnak ahhoz, hogy háromszáz-ötszáz ember legyen jelen. Amikor mások azt mondják, hogy kedvezőtlenek a külső körülmények, így egy három-öt fős összejövetel már elég jó, akkor ők visszavágnak: „Ez nem fog menni – miért hallgatják olyan kevesen a prédikációmat? Ez nem éri meg az időmet. Vennünk kellene egy nagy templomépületet, amely több tízezer ember befogadására alkalmas, hogy méltóságteljesebb prédikációt tarthassunk.” Hát nem a halállal flörtölnek? Ez olyan dolog, amit az antikrisztusok tesznek. Vajon nem szégyenérzet nélküliek is? Rendkívül fékezhetetlen vágyuk és érdeklődésük van a fényűző élet és az anyagi dolgok iránt, ami az antikrisztusok jellemének egy másik jellegzetessége. Mihelyt valaki ínyenc ételeket, luxusautókat, márkás ruhákat, csúcskategóriás és drága tárgyakat említ, felcsillan a szemük, elsápadnak a mohóságtól, és felszínre tör a vágyuk. Hogyan jelenik meg ez a vágy? Ez félreérthetetlenül a démoni természetük feltárulása. Néhány antikrisztusnak talán kevés a pénze, és ha meglátnak valakit, aki drága ékszert vagy két-háromkarátos gyémántgyűrűt visel, felcsillan a szemük, és azt gondolják: „Ha nem hinnék istenben, viselhetnék egy ötkarátost.” Ha azon rágódnak, hogy még egy egykarátos gyűrűjük sincs, zaklatottnak érzik magukat, és elkezdenek arra gondolni, hogy nem éri meg hinni Istenben. Mégis, ha jobban mérlegelik, azt gondolják: „A jövőben nagy áldásokban fogok részesülni, mert hiszek istenben. Lehetne egy ötszáz karátos gyémántom, és a fejemen viselhetném.” Vajon nincsenek vágyaik? Ha a tévében gazdag embereket látnak, akik dizájnerruhákat viselnek, és luxus sétahajókon lebegnek a tengeren, úgy érzik, hogy ez hihetetlenül boldogító, romantikus, csodálatos és irigylésre méltó. Odavannak érte, és azt mondják: „Mikor válhatok én is ilyen emberré, óriássá az emberek között? Mikor élvezhetek ilyen életet?” Addig nézik újra meg újra, amíg azt nem gondolják, hogy az Istenben való hit valóban unalmas. De aztán újra megfontolják, és arra gondolnak: „Nem gondolkodhatok így. Miért hiszek istenben? »A legnagyobb nehézségeket kell elviselnünk ahhoz, hogy a legnagyobb emberré váljunk.« A jövőben az én életem sokkal jobb lesz, mint az övék. Ők luxushajózásra mennek, én azonban luxusrepülőgépen vagy luxus repülő csészealjjal fogok repülni – el fogok jutni a Holdra!” Észszerűek-e egy kicsit is ezek a gondolatok? Összhangban vannak-e a normális emberi mivolttal? (Nem, nincsenek.) Ez az antikrisztusok emberi mivoltának egy másik eleme – az anyagi dolgok és a fényűző életmód iránti rendkívül csillapíthatatlan vágy. Amint ezeket megszerzik, telhetetlenül mohóvá válnak, éhes tekintettel és természettel, és örökre birtokolni akarják e dolgokat. Az antikrisztusok emberi mivoltában nem csak az erősek iránti irigység van; anyagi javakra és magas életminőségre is vágynak. A normális emberi mivolt élet és anyagi dolgok iránti szükségleteinek van egy észszerű tartománya. Megvannak a napi szükségletei, a munkahelyi és lakókörnyezeti szükségletei, valamint a fizikai szükségletei is. Elég, ha ezeket a szükségleteket kielégítik, és viszonylag normálisnak tekinthető, ha valaki a lehetőségei és a gazdasági körülményei alapján mérsékli őket. Az antikrisztusok anyagi dolgok iránti szükséglete és az azokba való belemerülése azonban abnormális és kielégíthetetlen. Egyes antikrisztusok különösen magas életminőségre törekednek – amikor olyan vendéglátó családnál élnek, ahol az ételek mind egyszerűek, kissé ingerültnek érzik magukat. Sőt, ha ebben a családban az emberek törekednek az igazságra, meglehetősen becsületesek, és nem törleszkednek, nem hízelegnek nekik, és nem azt mondják, amit hallani akarnak, akkor még jobban megundorodnak, és arra gondolnak: „Hol kaphatok jó ételt, és hol lakhatok nagy házban? Kinek vannak jó életkörülményei? Kinek van autója, hogy el tudjon vinni ide-oda, és el tudjon jönni értem, hogy ne kelljen gyalogolnom?” Mindig ilyen dolgokkal foglalkoznak. Vannak-e ilyen emberek a környezetetekben? Ti ilyen emberek vagytok-e? (Ezek a dolgok a mi emberi mivoltunkban is jelen vannak.) Akkor kordában tudjátok-e tartani őket? A kényelem élvezete nem azonos a kielégíthetetlen mohósággal; mértéket kell tartani anélkül, hogy ez hátráltatná a kötelesség végzését. Ilyen a normális romlott emberek emberi mivolta. Az antikrisztusok azonban nem gyakorolják a mértékletességet; telhetetlenek és megrögzötten kapzsik. Ezzel a megnyilvánulással kapcsolatban van-e még valami hozzáfűznivalótok? (Istenem, láttam egy antikrisztust. Annak idején az egyik nővér több mint tíz pehelykabátot vett neki, mind márkásat, ez az antikrisztus pedig felváltva hordta őket, és minden alkalommal, amikor kiment, új kabátot vett fel. Később vezető lett, és Isten adományaiból vett egy szedánt. Valaki még egy szép házat is vásárolt kifejezetten azért, hogy vendégül lássa, és amikor vásárolni ment, ez a vendéglátó nővér szorosan követte. Ha megtetszett neki egy ruha, egyszerűen csak rámutatott, és a házigazda nővér gyorsan megvette neki. Amikor hazament, előre felhívta a vendéglátó családot, és elmondta, hogy gombócot szeretne enni. A gombóc főzésének idejét pontosan ki kellett számítani – nem túl korán, különben kihűlt volna, és nem túl későn, különben éhesen kellett volna várnia, mikor hazaért. Olyan volt, mint egy özvegy császárné; rendkívül fényűző életmódja volt. Később ezt az antikrisztust kiűzték.) Látjátok, milyen tudatlanok és ostobák voltak ezek az emberek, hogy házat és szedánt vásároltak egy antikrisztusnak! Az antikrisztusok úgy vélik, hogy az emberek azért jönnek erre a világra, hogy élvezzék a dolgokat, és ha valaki nem élvezi ezeket a dolgokat, akkor hiába élt. Ez az ő alapelvük és elméletük. Vajon helyes ez az elmélet? Ez pusztán a nem hívők, a vadállatok és a lélek nélküli halottak nézete. Akik hisznek Istenben, és mégis ilyen nézeteket vallanak, megrögzött álhívők és nem hívők. Mihelyt az ilyen emberek státuszra tesznek szert, végérvényesen antikrisztussá válnak, státusz nélkül pedig gonosz emberek.

Megrögzött hazudozás, alattomosság és könyörtelenség, becsületérzet és szégyenérzet nélküliség, önzőség és aljasság, rátapadás az erősekre és a gyengék elnyomása, valamint a normális embereknél jobban vágyni az anyagi dolgokra – az antikrisztusok jellemének ezek a vonásai tipikusak, nagyon jellemzőek és nyilvánvalóak. Bár ezen megnyilvánulások némelyike bizonyos mértékig megjelenhet a hétköznapi emberekben, ezek megnyilvánulásai egyszerűen a Sátán általi megrontottságból eredő romlott beállítottság, az abnormális emberi mivolt, illetve az emberi mivolt hiányának megnyilvánulásai. Isten szavainak olvasása által ezekben az emberekben kialakul a lelkiismereti tudatosság és az a képesség, hogy elengedjék ezeket a dolgokat, lázadjanak ellenük, és megbánják azokat. Ezek a tulajdonságok nem töltenek be domináns szerepet bennük, és nem befolyásolják az igazságra való törekvésüket vagy a kötelességeik végrehajtását. Csak az antikrisztusok nem hajlandóak elfogadni az igazságot, függetlenül attól, hogy hány prédikációt hallgatnak. Az emberi mivoltukban rejlő vonások és tulajdonságok nem változnak, és ezért az ilyen emberek Isten házában kárhozottak és soha nem üdvözülhetnek. Vajon miért nem üdvözülhetnek? Az ilyen jellemű emberek nem üdvözülhetnek, mert nem hajlandóak elfogadni az igazságot, és mert ellenségesek az igazsággal, Istennel és minden pozitív dologgal szemben. Nincs meg az üdvözüléshez szükséges állapotuk és emberi mivoltuk, ezért ezek az emberek arra vannak ítélve, hogy kirekesszék és pokolra vessék őket.

2020. december 12.

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren